Az új modern ukrán nemzetépítés módszere a kőkemény múlthamisítás.

A fő csapás persze a kamudomor-mítosz terjesztése.

De a második kedvenc a szovjet múlt utólagos megváltoztatása, a Szovjetunió valamiféle ultranacionalista orosz állammá hallucinálása visszamenőlegesen.

A magyar nyilvánosságba is eljutott ez, lásd:

Teljes őrület ez az elmélet. Ami biztosan sose volt a szovjet gyakorlatban, hogy az orosz nemzetiség előnyt jelentett.

A kezdeti időszakban egyenesen hátrányt jelentett orosznak lenni, majd az egész kérdés jelentőségét vesztette.

A későszovjet időkben természetesen volt oroszosítás, amnek oka az egsyégesítés volt, nem valamiféle orosz nacionalista program.

Alapvetően ekkor már volt diszkrimáció is, a vezetők kiválasztásában. Azt lehet mondani, 3 csoport volt a szovjet gyakorlatban:

• a "jó" nemzetiségek: a szlávok, a keresztény kaukázusiak,
• a "gyanús" nemzetiségiek: baltiak, muszlim kisebbségiek, zsidók,
• "semleges": mindenki más;

s persze a"gyanús" se tilalmat jelentett, hanem csak azt, az ilyen nemzetiségű embernek többet kellett teljesítenie.

Annak idején, a 80-as évek közepén pletyka volt, hogy 1985-ben Moszkvában két ember között választott a vezetőség, Alijev (mai írással: Əliyev) és Gorbacsov között, mindkét ember Andropov embere volt, de végül a vezetés azért választotta Gorbacsovot, mert ő orosz, míg Alijev azeri.

Ami viszont biztos: az ukránok mindig a "jók" között voltak, soha ukrán ember karrierje nem szenvedett csorbát a nemzetisége miatt.

A szovjet rendszer a politikai hűségen és megbízhatóságon alapult, a nemzetiség sokadik szempont volt.