Nemrég sikerült az egyik bolgár torrent oldalról letöltenem valami sajátosat, több GB-nyi régi bolgár könyvet. Akadnak tehát hozzám hasonló emberek, akik nem pornóra használják a torrentet, hanem könyvekre.
Az egyik könyven sokat mulattam. Pancso Dorev (van hogy Pancse alakban írja, de ez ugyanaz, az "o" verzió kelet-bolgár, az "e" verzió nyugat-bolgár) könyve, melynek címe "Magyarország - a magyarok". Dorev 1914-1916 között bolgár konzul volt Budapesten, a művét 1917-ben írta és adta ki, a cél a bolgár szélesebb nyilvánosságnak Magyarországról viszonylag részletes beszámolót adni.
Dorev 1878-ben született a mai Görögországban, egy akkor bolgár többségű faluban. Bulgária pont 1878-ben lesz ismét független állam, de akkor a független bolgár állam csak az etnikailag bolgár terület harmadát tartalmazza. Dorev családja helyben marad, nem költözik át a független bolgár államba. Maga Dorev beilleszkedik a török közéletbe (1912 végéig a mai Észak-Görögország török terület volt), jogot végez Konstantinápolyban, majd 1904-1907 között Bécsben doktorál, aztán hazaköltözik, a mai Thesszalonikibe - a legnagyobb város szülőföldjén -, majd politikai pályára lép: 1908-1912 között parlamenti képviselő a török parlamentben mint a bitoljai - ma ez Észak-Macedónia - választókerület képviselője (a 275 tagú török parlamentben 5 bolgár képviselő volt, Dorev volt az egyik, rajtuk kívül 147 török képviselő volt és még 123 más nem-török). Amikor 1912-ben a Thesszaloniki Görögországé lesz, Bitolja meg Szerbiáé, Dorev átköltözik Szófiába, s innentől bolgár diplomata, bolgár anyanyelve mellett tökéletesen beszél németül, törökül és görögül, első beosztása a konstantinápolyi bolgár konzulátus. Egészen 1934-es nyugdíjazásáig folyamatosan diplomata: Bécs, Budapest, London, Alexandria, Prága. Közben több könyvet ad ki, részben népszerű irodalmat tapasztalatairól, részben történelmi szakkönyveket Macedóniáról, azaz saját születési területéről.
A régió, sematikusan:
Alapvetően elég pontos, néhol sajátos, párszor meg vicces.
Kimásoltam pár érdekes részt. Nem átrendezve, hanem ahogy a szerző írja összesen 116 oldalas könyvében. Figyelem: az 1914-1916 között szerzett tapasztalait írja le. Íme:
"A magyarok, hiába élnek századok óta együtt az osztrákokkal, idegeneknek tekintik őket. A törökök iránt barátibb érzelmeket ápolnak. A bolgárokat is barátoknak tekintik."
"Magyarország lakosságának fele magyar. De a német, a horvát, a ruszin és a szlovák kisebbség lojális. Az Erdélyben enyhe többségben lévő román kisebbség és a délen élő szerb kisebbség viszont szeparatista."
"A fajilag leginkább tipikus magyarok az alföldiek."
"A szegénységben élő magyarok tipikus étele a káposzta."
"A magyarok kedvenc zenéje a cigány zene. Nincs magyar település legalább egy cigány zenekar nélkül."
"Sehol a világon nem érzik ennyire otthon magukat a zsidók, mint Magyarországon. A magyar sajtó, az ügyvédi és az orvosi szakma, valamint a kereskedelem szinte teljesen zsidó kézben van."
"A magyarok 2 fő hobbija: a beszédmondás és a dohányzás."
"A magyarok szerelmesek a magyar nyelvbe, még az olyan nemzetközi szavakat mint "mozi", "áram", "szálloda" is lefordították, s nem használják a vonatkozó nemzetközi szavakat."
"A magyar nyelv nyelvtana és szerkezete hasonlít a törökére." (A könyv megírásakor még tudta az átlag bolgár milyen a török nyelv, ma már ez nem mondana semmit.)
"A magyarban van sok bolgár-szláv szó, pl. "széna", "lapát", "takács", "szalma", "szombat"."
"Az utóbbi években sok magyar kivándorolt Amerikába. Elsősorban földnélküli parasztok, mivel a föld nagy része nagy földbirtokosok kezében van. A földkérdés a magyar politika legnagyobb problémája."
"A kormány mögött a parlamentben többséggel rendelkező Tisza féle Munkáspárt áll. A kormányt Wekerle Sándor vezeti. Ez az első magyar kormány, melyben az egyik kormánytag zsidó. A kormánykoalíció belső megosztottságának fő kérdése a választójogi reform támogatása, ill. ellenzése." (Ez tehát az 1917-es állapot, amiről ír.)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Gelimtrtrddddd 2024.07.25. 13:44:04
-----------------------------------------------
1. Olyan hang, hogy tan így nem van, tana totál más volna az indogermán ten-től, de inkább ten flektálva vagy a ta partikel n-vel.
Szerkezet hang se van, bullshit új-ónemmagyar makogás, a szer-sor hangokat, indogermán se stuma dúrgerni a rakura, így vagy összerakás vagy artikel.
Hasonlít? Ezt igen rakem, stak a has-hasajt, hasít hangokat, germán has-tól, indogermán kés-től, vagyis a kés jevevényhang germán, vagyis magyar formája a has.
Verhalten inkább arányel vagy nekrekk.
2. Jól van ez az ember? A magyar nyelv indogermán és germán nyelv, így a grammatikája indogermán és germán.
Gelimtrtrddddd 2024.07.25. 13:51:11
--------------------
1. Nem szó, attól, hogy a szó az már szláv is volna, de stak az biztos, hogy zátemi indogermán jevevényhang, így hang van.
2. A lapát az indogermán lip-lep-lép-lop-lap-láp partikelektől ered, magyar hang.
A takács az az indogermán tekt-től ered, akár magyar is volna, ahogy tákol. A takács a tákol-tól ered, így magyar.
A szalma hang bizonylosza, attól, hogy vagy zátemi hang, a Halm zátemi formája, vagy a szál-tól ered, de ez is bizonylosza, attól, hogy a Halm Hal-ja zátemiül sal, sil, de a skel indogermán stumától is ered, és én inkább ezt mondanám.
magyarnyelvindogerman-german.blog.hu/
3. De nem olyan sok, ahogy makogják, kevesebb, de dubb, attól, hogy a magyar nyelv indogermán és germán nyelv, így jónéhány szlávnak makogott hang germán, vagyis magyar, ahogy ha nem fingár, úgy sok fingárnak makogott hang szláv vagy ilyen(kel, varjú, szarv), ahogy bullshitek a török etimológiák is, így van pár töröknek makogott hang, ana valósan szláv, vagy balti, ahogy tinó, bika.
Gery87 2024.07.25. 14:25:55
Van, ami nem változik.
De persze majd jön Tomika és megmagyarázza hogy a Döbrögi világ miért is volt kurva jó.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.25. 14:29:05
Változott. Ma nem az.
ZorróAszter 2024.07.25. 15:21:46
@Gery87:
"Változott. Ma nem az."
Változott. Ma nem az hogy sokaknak nincs, hanem hogy maradt-e még magyar kézben egy hektár is vagy már mind átment német kézbe.
Mert nagy a sűrűkuss ekörül.
Pedig a jelek szerint rengeteg szabálytalanság van. Például az új földesúr nem tud egy szót se magyarul holott a törvény állítólag előírja a nyelvtudást.
ZorróAszter 2024.07.25. 15:24:14
Ez a bolgár egy jóindulatú pacák volt.
Vannak ezeknél több hibával megírt és sokkal rosszindulatúbb megjegyzések is.
Gery87 2024.07.25. 17:14:53
Nagybirtok dominancia van ma is, bőven az EU átlag felett.
Tele vagyunk nagybirtokosokkal.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.25. 17:46:30
Akkor sokan éltek mezőgazdaságból, ma kevesen.
gigabursch 2024.07.25. 20:10:23
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.25. 20:53:53
Nem, akkor lett elvesztve a déli része is.
Gery87 2024.07.25. 20:55:57
Most mondtam: MA az EU átlag felett van a nagybirtok, sehol nincs ekkora arányban és ekkora méretben föld magánkézben!
Az hogy a "vidéket felvásárolta" a Döbrögi gecik és külföldiek csürhéje egy tény, erről egész konkrétan tudok, mert évek óta téma azoknál akik ebben élnek, tőlük tudom.
Gery87 2024.07.25. 20:57:20
Román volt akkor, aztán a háború alatt az egész bolgár, majd '19-ben megint román..
'45-ben veszik el újra.
_Neville 2024.07.25. 23:40:38
Amúgy meg az egész a rendszerváltás után lett elbaszva, sok idős, már motiválatlan, szűk látókörű ember eltékozolta a kárpótlást, így tett pl sajnos az én nagyapám is.
Serény Vélemény 2024.07.26. 08:25:57
De ez nem fejlődés, hanem a totális szétesés egyik jele. Ami ezer évig Magyarországnak jó volt, - ti. hogy agrár ország volt - jó lett volna ezután is.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.07.26. 10:02:19
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.26. 10:07:44
Eleve nem "Dobrudzsa", hanem "Dél-Dobrudzsa".
Dobrudzsa egésze utojára a XIV. században volt bolgár terület.
A déli részt kapta meg BG ismét 1878-ban, majd még ugyanabban az évben elvesztette ennek az északi részét.
Onnantól Dél-Dobrudzsának az 1878-as terület déli részét nevezik. Ezt megkapja RO a balkáni háborúk után, azaz 1913-ban és egészen 1940-ig román.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.26. 10:12:49
ment
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.26. 10:14:21
"45-ben veszik el újra"
Nem veszik el.
Ez az egyetlen Hitler-oldali revízió, ami nem lett visszacsinálva a háború után.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.07.26. 10:18:36
Népi szinten szeparatista csak a szerb volt és a szász. Utóbbiaknak Kóródi Lutz volt a kor híres országfeketítő donáthannája. A svábok nem voltak azok, 1848-ban bemutatkozott nekik az alternatíva a Délvidéken. Értelmiségi szinten természetesen mindegyik nemzetiségnél, amennyire ez visszakövethető, a szeparatisták(=irredenták) lehetettek fölényben, bár ez a téma is tisztességes kutatásra vár. Az, hogy csak a szerbek voltak népi szinten a magyarok ellene, 1941-ben is világosan kiderült. Semelyik másik nemzetiség nem csinált semmit ellene - az örömön túl - hogy visszakerülhettek.
A tipikus magyar az alföldi is érdekes, mert az Alföld ugyebár Ungvárnál kezdődik és Pancsovánál ér véget. Ott pedig aztán mindenféle nemzetiség tarkállott, bolgár is. A fajilag tipikus magyar szerintem amúgy 1242 óta már sajnos értelmezhetetlen.
Az hogy Vázsonyi Vilmost gondolja az első zsidó miniszternek, csak a korabeli újságpropaganda hatása, hiszen az első zsidó miniszter Hazai Samu báró volt, 1910-től. Magyarországi nemzetiségekből már a második kormányban is voltak miniszterek (Vukovics, Duschek)
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.07.26. 10:20:03
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.07.26. 10:20:48
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.26. 10:40:48
Igen.
Csak aki direkt maradni akart, az maradt engedéllyel, kivéetelesen. Alapvetően minden bolgár - délre, s minden román - északra.
Aki román délre 1913 után költözött, az köteles kitelepülni, kivéve ha bolgár házastársa volt, aki korábbi, az maradhatott.
Északról pedig minden bolgár köteles kitelepülni, kivéve azokat, akiknek román házastársuk van.
Eleinte sokan nem akartak menni, a falusiak, az állataik miatt. Nem akartak eladni az állatokat, egyrészt ragaszkodtak hozzájuk, másrészt attól féltek, áron alul lesz az eladás a sietség miatt.
Így gyorsan módosítottak a felek: a teljes háziállat-tulajdon áthajtható a határon ingyenesen, nem kell vámot, illetéket fizetni egyik országnak se.
Aki nem bolgár vagy román, azaz török, tatár, cigány, gagauz, az meg szabadon dönthetett marad vagy költözik.
Kivéve a németeket. Hitler beszólt: minden német köteles elmenni mind északról, mind délről. Mégpedig a volt lengyel területre telepítették őket, amit 1939-ben csatolt magához Németo.
Szóval 16 ezer németet a bolgár és a román rendőrség a dunai kikötőbe kísért, ahol le lettek szállítva Bécsbe német hajókkal, majd onnan telepesnek szétosztva volt lengyel házakba.
A románok egyébként azt akarták, egész RO-ból legyen kitelepítve minden bolgár, lásd a Bánátból is, cserébe minden román BG-ból, de ezt a bolgár kormány elutasította: semmiképpen se akarta likvidálni a bánáti bolgár közösséget.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.07.26. 11:04:35
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.26. 11:09:54
Fene tudja.
Én csak ezt a könyvét olvastam.
Alapvetően macedóniai témákról írt szinte teljesen, ez a magyar tematika is kivétel.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.07.26. 11:17:00
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.07.26. 11:23:24
Nem, egy szót se. Ez szigorúan magyar tematika.
Gery87 2024.07.26. 17:07:22
Mármint úgy értem a románoktól.
Persze, pontosabb ahogy mondod.