Nemrég egy ismerősöm meghalt. Nem volt se barátom, se közeli haverom, de ismertem jól, családi kapcsolatok révén. Majdnem 20 éve látom őt rendszeresen, átlag évente 2-3 alkalommal. Nálam majdnem egy nemzedékkel fiatalabb ember (én idén augusztusban leszek 57 éves). (Többet nem mondok, nem akarom, hogy kiderüljön ki az, mert a téma nem személyesen ő, hanem maga az esettípus.)

A lényeg: az a nemzedék, ahová saját gyerekeim is tartoznak. Azaz vagy a kommunizmus végén születtek vagy a visszaállított kapitalizmus elején, de már semmilyen tapasztalatuk nincs a kommunista rendszerről (nagyobbik fiam 1988-as, kisebbik 1996-os), csak könyvekből tudják mi volt akkor.

Ezzel a nemzedékkel az a baj, hogy súlyosan kapitalizmus-fertőzött, a rendszerideológia nagy részét komolyan elhiszik. Míg a mi nemzedünk soha nem hitt, se korábban a kommunizmusban, se aztán a kapitalizmusban, mindkettőt tőlünk független istencsapásként éltük át - s ehhez antikapitalistának vagy antikommunistának se kellett lenni! Én sokat dolgoztam azon, hogy a saját gyerekeim ne higgyenek a kapitalizmusban, azt hiszem, sikeres voltam ebben. S ezt nem azóta teszem, hogy antikapitalista vagyok kb. 10+ éve, hanem korábban is ezt tettem, amikor a kapitalizmust láttam a legkisebb rossznak (lásd a Churchill-típusú érvet "rossz, de minden más rosszabb"), akkor se hittem erkölcsi értékrendjében - ez fontos, mert a kérdés nem ideológiai.

Szóval az emberke sajnos azokhoz tartozott, akik komolyan hittek a rendszerben. Ez már a kommunizmusban is problémás magatartás volt, de akkor ezzel az ember a legrosszabb, amit elérhetett az volt, hogy a háta mögött kiröhögték vagy gerinctelen talpnyalónak nézték. Ma viszont ez súlyos életválságot okoz.

A rendszer ugyanis azt mondja: az értékes ember sikeres, a siker a munkából jön, a siker mércéje meg a gazdagság. Azaz ha nem leszel gazdag a munkádból, akkor te egy szar vagy, a társadalom szemete. S a tények nem számítanak: hogy ha ezt tényleg elfogadjuk, akkor a világon csak egy törpe kisebbség értékes, az emberek 99+ %-a szar. Valójában a magállamokban is szar a lakosság 99+ %-a, hiszen bár világmércével ott gazdag a kisember, ezt nem saját munkabeli sikerének köszönheti, hanem csakis annak, hogy ott magas a bérszint.

Szerencsére a józan ész sokszor segít. Azaz az emberek többsége idővel felismeri:

• nem lehet mindenki gazdag sikeres, hiszen nincs elegendő pénz erre a világon, hogy mindenkinek jusson, azaz a nagy többség mindenképpen "sikertelen" lesz,
• a siker nem csak a pénzt jelenti,
• a munka a modern társadalomban külső dolog az egyénhez képest, nem szabad a személyes élet alapjává tenni.

Különösen a legutóbbi pont lényeges, én mindig azt szoktam mondani a munkahelyük miatt válságba eső embereknek "az csak a munkád, nem az életed!".

Magam is rájöttem erre elég korán, de sokat köszönhetek apámnak is. Apám évek óta halott, s - ahogy ez szokott lenni - az ember sokszor a szülője halála után veszi észre, hogy már halott szülője milyen értékes dolgokat mondott, amikor még élt.

Apám mind a két rendszerben közepes karriert futott be. Kádár alatt be tudott tagozódni a nomenklatúra alsó részébe, majd enyhén emelkedett, óvatosan vigyázva, nehogy nyíltan politikai pozícióba kerüljön (ettől rettegett), majd a rendszer omlása alatt sikeresen át tudott menni az új elitbe, mindig alkalmazottként (a tőkés szereptől ugyanúgy rettegett, mint a régi rendszerben a politikától). Sikeres volt, a bankár elit tagja lett, bár nem az első vonalban (bank elnökök, alelnökök, tőzsdei vezérek, kapcsolt tanácsadó cégek vezetői, stb.), de a másodikban, ami szintén magas életszínvonalat jelentett.

Aztán egyszer, erre jól emlékszem, azt mondta nekem "tudod, nekem akkora a fizetésem, hogy éjjel-nappal azon kellene gondolkodnom, hogyan növeljem a bank profitját, de valójában leszarom az egészet, pont ahogy ők - a bank tulajdonosai - is leszarják a világot, szóval annyit teszek amennyi szükséges és a többi nem érdekel".

Sajnos akad azonban egy erős kisebbség, mely képtelen ezt elfogadni, ők interiorizálják a halivúdi emberellenes eszmét, s komoly válságba esnek. S néha alkoholizmus, drogozás a vége, néha még halál is. Mert Halivúd emberellenes.

Csak azért nem kell Halivúdot beszántani és a képviselőit eutanáziában részesíteni, mert jó ha megmaradnak elrettentésnek. Az N-nap (a Normalitás bezetésének napja) után érdemes lesz létrehozni a Polgári-Liberális Hülyeségparkot, s ott mutogatni Halivúd alkotásait.