A bolgár emlékezet legfontosabb csatája az I. vh.-ból a dojrani csata (vagy Dojran-tavi csata).

A Dojran-tó jelenleg Észak-Macedónia és Görögország határán található, a Velencei-tónál kb. kétszer nagyobb méretű tó. Maga a település - szintén Dojran a neve - gyakorlatilag teljesen megsemmisült az I. vh. során, a mai település ugyanazon a helyen új építésű, új lakossággal. A csata helyszíne a mai bolgár-görög-macedón hármashatártól kb. 25 km-re található, délnyugati irányban.

A csata jelentősége bolgár szemszögből: a leghosszabb ideig tartó csata a vh. alatt bolgár részvétellel és a bolgár fél katonailag nem vesztette el. A csata 1916 augusztusában kezdődött és 1918 szeptemberében ért véget. Ez alatt a bolgár fél kb. 6000 katonát vesztett el, míg az ellenoldalon a brit, francia és görög erők 25 ezret.

A dolog háttere fontos. Bulgária csak későn, 1915-ben lépett be az I. vh.-ba, addig semleges volt. A bolgár politika egyszerűen félt, hogy meg fog ismétlődni a korábbi eredmény: azaz Bulgária megint veszít, mint a az 1912-1913-as balkáni háborúkban, így a semlegesség tűnt a jó megoldásnak. A bolgár elit és a nép akkor kezdett a háború pártjára állni, amikor biztosnak kezdett tűnni a központi hatalmak győzelme, így kockázatmentesnek látszott a háborús részvétel. (Tévedtek, dehát könnyű ezt utólag megítélni.)

Eleinte, 1915-ben, amikor Bulgária végül belép a háborúba a központi hatalmak oldalán, eleve csak Szerbia ellen voltak tervezve lépések. Románia egészen 1916-ig semleges volt, Görögország 1917-ig, Törökország meg szövetséges volt, így egyedül Szerbia kárára lettek tervek az etnikailag bolgár területek megszerzésére. Ez a gyakorlatban a mai Észak-Macedónia területét jelentette, kis résszel a környező a mai koszovói és albániai határterületekből.

Egyeztetve a német és az osztrák-magyar haderőkkel, a bolgár hadsereg 1915 októberében lépett be Szerbiába: egyrészt nyugatra, délnyugatra Macedónia szerb ellenőrzésű részére, másrészt északnyugatra, ahol el kellett érni a osztrák-magyar megszállási övezetet. Ez sikerült alig 2 hét alatt.

1915 decemberére Szerbia elesett, a szerb király és a kormány, a hadsereg nagy részével elmenekült a Korfura. Akkor még úgy tűnt, teljes a siker.

Az Antant azonban sikeresen ellentámadást szervezett. Itt 2 sajátos tényező jelentkezett:

• egyrészt kiderült, hatalmas hiba volt megengedni a szerb hadseregnek elvonulni Korfura, mert innen aztán át lettek dobva a szárazföldi Görögországba, ahol harcolni kezdtek a bolgár haderő ellen,
• Görögország furcsa módon semleges maradt, bár területén megjelentek angol, francia és szerb haderők - Bulgária javasolta ugyan Görögország megtámadását arra hivatkozva, hogy a görög semlegesség a valóságban nem létezik, de a németek ezt ellenezték, végig abban reménykedve, a görögök előbb-utóbb csatlakoznak a központi hatalmakhoz.

Így a bolgár katonai műveletek azt jelentették: megakadályozni az ellenség belépését az országba, ideértve az újonnan elfoglalt volt szerb területeket, melyekből egy rész az országhoz lett csatolva, másik rész pedig csak megszállási övezet volt.

Ezt bolgár szemszögből déli frontnak nevezik, nemzetközileg pedig macedón frontnak vagy thesszaloniki frontnak. Tulajdonképpen Thesszalonikitől kicsit keletre kezdődött és nyugaton egészen a mai albán Adriai-tengeri partvidékéig tartott.

A fő katonai műveletek a mai görög-macedón határon zajlottak, s kiemelkedett az említett Dojran-tó partvidéke. A terep itt könnyű, az ellátás problémamentes volt az Antant szempontjából, alig 55 km a távolság Thesszaloniki kikötőjéig, melyet az angolok és a franciák ellenőriztek.

Mindenki arra számított, a bolgár hadsereg képtelen lesz tartani a frontot. Azonban a frontszakasz bolgár parancsnoka, Vladimir Vazov ezredes kivételes tehetségnek bizonyult. Egyrészt értesülve a harci gázról, azonnal minden katonának gázmaszkot rendelt, használatát begyakoroltatta, így a gáztámadások hatástalanok maradtak. Másrészt bonyolult alagútrendszereket épített ki. Ezen kívül bevetett légi erőt az ellenség ellen, ami akkor még nem volt gyakori.

Végülis 2 év 1 hónapon keresztül állt a front.

1918 szeptemberében az egyesült brit, francia, görög erők el is hagyták a helyszínt, onnan 50 km-re nyugatra, Dobro pole térségében támadtak, egy addig áthatolhatatlannak hitt hágón. Ezzel végül össze is omlott a front, Bulgária kapitulált szeptember 29-én. A Dojran-tó térségét is feladja a bolgár hadsereg, de katonai vereség nélkül.

Tehát győztes csata, de vesztes háború.

Vazov ezredest még a háború alatt vezérőrnaggyá emelik ki, majd pedig altábornagy lesz a háború után. Nemzeti hős lesz a dojrani védelem miatt, a vesztes háború ellenére.

A háború után politikai pályára lép, több más volt katonatiszttel együtt megalapítja a Kubrat Népi Szövetséget, mely az olasz fasizmust tekinti mintának. (Kubrat kán - az első bolgár állam megalapítója a VII. században.) A kubratisták fő célkitűzése a kommunisták, a liberálisok, s az agrárszocialisták elleni harc. Bulgáriában akkor különösen az agrárszocialisták rendkívül erősek, 1919-1923 között az agrárszocialisták vannak kormányon, őket egy katonai puccs buktatja meg 1923 júniusában, a puccsot a kubratisták is támogatják. Ezzel párhuzamosan a Kubrat erősen oroszbarát szervezet, s ezzel együtt persze szovjetellenes, a kubratisták aktívak az Oroszországból menekülő fehér katonatisztek megsegítésében.

Vazov 1926-1932 között Szófia polgármestere.

1945-ben hal meg, élete utolsó 8 hónapját már a kommunista vezetésű Bulgáriában tölti el. A kommunista népbíróság persze őt is eljárás alá vonja, de I. vh-s hírneve és oroszbarátsága miatt "csak" kitelepítik Szófiából és elkobozzák vagyonát, de nem kap börtönbüntetést.

Vladimir Vazov bátyja Ivan Vazov (1850-1921), aki a legnagyobb bolgár írónak számít.

Az 1989-es rendszerváltozás után ismét hivatalosan hősnek számít, szobrai vannak, Szófiában egy főút a nevét viseli: