A napokban arra ébredtem, hogy életem korai szakaszának kulcsszava a "megúszás".

Amikor 6 éves koromban visszakerültem Magyarországra, olyan stresszként hatott ez rám, hogy képtelen voltam feldolgozni.

Bár akaratlanul, de szüleim csak rontottak a helyzeten. Szüleim - különösen anyám - arra próbáltak nevelni, hogy nekünk jóknak kell lennünk mindentől függetlenül, a rosszra nem szabad reagálni rosszal. Pedig ateisták voltak szüleim, azaz ez nem valamiféle vallási elv miatt volt. Szüleim nagyrészt ezt magukra is alkalmazták, ami miatt sokszor átverték őket. Tényleg nagyon ritkán fordult elő, hogy ne ez alapján cselekedtek volna. Tulajdonképpen ez amolyan krisztusi erőszakmentesség elv volt, de a végletekig víve, azaz nem keresztény elv, mert a kereszténység ilyet nem tanít, a kereszténység inkább egyfajta erőszakellenességet tanít, azaz nem ellenzi az erőszakot, ha annak célja erőszak megelőzése, megállítása.

Amikor aztán elkezdtem iskolába járni 1973 szeptemberében, folyamatosan rettegtem, képtelen voltam alkalmazkodni. Persze akadt azért pár haverom, de ők is mind az én típusomtól voltak, azaz ők is marginális gyerekek voltak, akik szintén nem tudtak alkalmazkodni, így tőlük sem számíthattam segítségre.

A lélek persze valahogy kell, hogy feldolgozza a helyzeteket, így én azt alakítottam ki magamban, hogy mindenkit mélyen lenéztem, persze titokban, hiszen nyíltan nem mondhattam ki. Utáltam rokonaimat, tanáraimat, diáktársaimat, a szomszédokat, mindenkit, s ez alól kevés ember volt kivétel. Ez felsőbbrendűségi érzést adott nekem.

Sokat segített, hogy értelmi képességeim valóban az átlag felett voltak, így visszaigazolást is kaptam, hogy teljesen legitím érzés mindenkit gyűlölni.

Elkezdtem emellett a jövőben élni. Azaz a jelent kellemetlen időként éltem meg, melyet kénytelen vagyok eltűrni. Ami most van, azt meg kell úszni, de majd elmúlik - ez lett az életelvem.

Ez sajnos nagyon káros, mert sose oldja meg az ember a problémáit, azokat mindig elhalasztja. Részben - szerencsére már jóval kisebb mértékben - ez ma is jellemző rám.