magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Megúszás

A napokban arra ébredtem, hogy életem korai szakaszának kulcsszava a "megúszás".

Amikor 6 éves koromban visszakerültem Magyarországra, olyan stresszként hatott ez rám, hogy képtelen voltam feldolgozni.

Bár akaratlanul, de szüleim csak rontottak a helyzeten. Szüleim - különösen anyám - arra próbáltak nevelni, hogy nekünk jóknak kell lennünk mindentől függetlenül, a rosszra nem szabad reagálni rosszal. Pedig ateisták voltak szüleim, azaz ez nem valamiféle vallási elv miatt volt. Szüleim nagyrészt ezt magukra is alkalmazták, ami miatt sokszor átverték őket. Tényleg nagyon ritkán fordult elő, hogy ne ez alapján cselekedtek volna. Tulajdonképpen ez amolyan krisztusi erőszakmentesség elv volt, de a végletekig víve, azaz nem keresztény elv, mert a kereszténység ilyet nem tanít, a kereszténység inkább egyfajta erőszakellenességet tanít, azaz nem ellenzi az erőszakot, ha annak célja erőszak megelőzése, megállítása.

Amikor aztán elkezdtem iskolába járni 1973 szeptemberében, folyamatosan rettegtem, képtelen voltam alkalmazkodni. Persze akadt azért pár haverom, de ők is mind az én típusomtól voltak, azaz ők is marginális gyerekek voltak, akik szintén nem tudtak alkalmazkodni, így tőlük sem számíthattam segítségre.

A lélek persze valahogy kell, hogy feldolgozza a helyzeteket, így én azt alakítottam ki magamban, hogy mindenkit mélyen lenéztem, persze titokban, hiszen nyíltan nem mondhattam ki. Utáltam rokonaimat, tanáraimat, diáktársaimat, a szomszédokat, mindenkit, s ez alól kevés ember volt kivétel. Ez felsőbbrendűségi érzést adott nekem.

Sokat segített, hogy értelmi képességeim valóban az átlag felett voltak, így visszaigazolást is kaptam, hogy teljesen legitím érzés mindenkit gyűlölni.

Elkezdtem emellett a jövőben élni. Azaz a jelent kellemetlen időként éltem meg, melyet kénytelen vagyok eltűrni. Ami most van, azt meg kell úszni, de majd elmúlik - ez lett az életelvem.

Ez sajnos nagyon káros, mert sose oldja meg az ember a problémáit, azokat mindig elhalasztja. Részben - szerencsére már jóval kisebb mértékben - ez ma is jellemző rám.

Címkék: közélet
26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr4318478117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boldeone2 2024.09.29. 09:49:06

Sokat segített, hogy értelmi képességeim valóban az átlag felett voltak, így visszaigazolást is kaptam, hogy teljesen legitím érzés mindenkit gyűlölni."

- Ez az autizmus egyik megjelenési formája...Az általános gyűlölet érzés a szociális kapcsolatok létesítési nehézségeivel függ össze. Sok esetben egyedüli gyerekeket érint, mert az egykeség nem tesz jót a pszichés fejlődésnek, ahogy az idegen országbeli lét sem..
A fő kérdés, mit tesz az egyén felnőtt korában, főleg a "midlife" krízis után...A legtöbb ismerősöm 50 felett hülyült meg, tehát nagyon kell vigyázni és mindig új célokat ( reálisat ) kitűzni, amiért érdemes élni...
Közben a hormonrendszer is változik: a férfi lassan átalakul kivesz az agresszív vademberség, elfogyóban a nemi vágy, illetve, inkább az agyban lesz meg... Ezek mind frusztrálóak....Most próbáltam megmenteni egy embert, saját magától...Nem sikerült, pedig felvázoltam neki egy új élettervet, egy kiváló kitörési lehetőséget, sőt, még pénzt is adtam...

A fontos, hogy legyen mindig életcél, és megmaradjon az önreflexivitás. Ezek kulcspontok...

Boldeone2 2024.09.29. 10:04:09

Megboldogult Karsai Dániel ezt írta búcsúzóul: " És jobb szabadon meghalni, mint szolgaként élni"
Vajon igaza volt?
Mindnyájan szolgák vagyunk, valahol...Ilyen a társadalom...A kérdés, hogyan dolgozza fel valaki a szolgaságot, hogy illeszkedik be..
Az Orbán- rezsim önmaga egy frusztrációképző faktor...

ez a nevem senki 2024.09.29. 11:08:22

már naggy
on várjuk peti kor
mányzó ságát 1m leszön a min bér
ki előzzük jappánt

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.29. 13:21:50

@Boldeone2:

Nagyon káros ember volt.

Reméljük most rádöbben miket művelt.

vasútihíd 2024.09.29. 18:15:02

hát ez nem hangzik vidám gyerekkornak. szerintem az ilyen főleg fiúkra jellemző autista mentalitás szexszuális és párkacsolathiánybéli frusztrációt is okoz. mert a lányok messze kerülik az ilyen mai szlenggel élve lúzer típust. éppen ezért kerülnek gyarkan ki soraikból például az öngyilkos merénylők is. jó hogy te végül is nem tértél valami ilyesmi útra hanem felülkerekedtél ezen a tendencián. bár ahogy írod azért még megmaradt benned belőle valami mint amikor nyugat európára kívánsz atomot.

én örülök hogy mindezt elkerültem. vidám gyerekkorom volt és a lányoknál már fiatalon elért sikerek nagyban hozzásegítettek az önbizalmam megerősítéséhez úgy hogy hiteles tudtam maradni a lelki és vallási vonalon is. és persze másodlagos de most már anyagilag is teljesen rendben vagyok. családunk normális színvonalon tud élni és a jövő is biztosított. mindez nagyban orbánnak köszönhetően.

Gelimtrtrddddd 2024.09.29. 18:52:27

@vasútihíd: hát ez nem hangzik vidám gyerekkornak. szerintem az ilyen főleg fiúkra jellemző autista mentalitás szexszuális és párkacsolathiánybéli frusztrációt is okoz.
---------------------------------
1. A vidám a ví-víd-vít stumától ered, vagyis az űz-től, vídám ha vídnek, űznek, és ölnek.
2. Nem gyerek, hanem ona barno ideje, a kor-ról írtem a blogemon.
3. Nem szerint, hanem rekkint.
4. Nem jellemző, hanem artos, a jellem hangot z-s bullshit z-s verbet dúrgerni.
5. A pár hangot dúrgerni, a kapcs egy bullshit hang, rakanta vagy más egyéb, de az új-ónemmagyar frazeológiát dúrgerni.
6. Nem okoz, bullshit z-s verb, az ok ucit, unk, okász, így inkább erejt az er stumától.

7. He? Baszottul is látem, hogy te stak egy kis libernyák vagy, fingod nem van az illiberális emberekről. Zagyva bullshitet makogsz, tolod a libernyák ideológiát, sajnos az egész nem úgy vagy.

Gelimtrtrddddd 2024.09.29. 18:54:38

@Boldeone2: Sokat segített, hogy értelmi képességeim valóban az átlag felett voltak,
------------
Sokat rekkett, hogy rakási erneszuim valósan átlag felett vagy al voltak.

A segít laguján rekk, ért hang nem van, magyarul verstehen rakni. A képes libernyák hang, így ernya.

Hát én nagyon úgy látem, hogy nem bé, a racionalitásjával, a rakásjával, az intelligenciájával vannak problémák, nem hallja a logoszt.

Gelimtrtrddddd 2024.09.29. 18:58:21

Amikor 6 éves koromban visszakerültem Magyarországra, olyan stresszként
---------------
Ahol izé éves időmnél visszaeredtem magyarrejkura...

Úgy véled dicső vagy? Hát nem. Nálem már 3 évesnél is így volt, enteredett a libernyákizmussal, az óvodával, ha raktán rakem. Nem, nem, te nem vagy az az ember, a titulus nem a tíjéd, és ez is basz fel Bircán, úgy tesz, hogyha ő egy baszott nagy hérosz és egyéb volna így mástól lopja a titulust.

Gelimtrtrddddd 2024.09.29. 19:02:09

@vasútihíd: családunk normális színvonalon tud élni és a jövő is biztosított. mindez nagyban orbánnak köszönhetően.
--------------
Stalád az, a szín hangot dúrgerni, nem tud, hanem duad. A biztosít hangot dúrgerni bízatre, a hat-het-et is így dúrgerni.

Stak úgy élsz ahogy egy libernyák állat a baszott istállónak innen,ennyit erről, a halandzádon látni van hogy stak egy libernyák agymorsadta vagy, egy állat, egy libernyák.

Gelimtrtrddddd 2024.09.29. 19:06:44

azt meg kell úszni, de majd elmúlik - ez lett az életelvem.
----------------
Anavamúl, végmúl. Elv hang nem van, de rakvány igen.Az úsz végsz volna ettől úhsz és úsz.

Én rakem, rakem, nem ugy ahogy vasashídi, ezzel én is így vagyem, de foylton egy rakás dilemma van, de sebaj, egynapon a nácik leöröngnek, annyi a libcsizmusnak.

A hülye vasúthídak nem fogják fel, hogy a libcsizmus egy kibaszott szenvedés, úgy hogy az új-ónemmagyar makogás egy halandzsa, a magyar nyelv indogermán és germán nyelv.

ZorróAszter 2024.09.29. 19:47:34

@vasútihíd:

"mindez nagyban orbánnak köszönhetően."

Ugye elég pár segget kinyalni és máris van minden. Kaparj kurta neked is lesz.

Csakhogy a kapitalizmusban senki sem tudhatja a halála pillanatáig, hogy nem forgatták-e ki mindenéből valamilyen ügyes trükkel, állami támogatással, az érintettek tudta nélkül hozott törvények segítségével, és máris a hajléktalanszálón találja magát.

Mint az a könyvvizsgáló az Arthur Andersennél, aki azt hitte, nem baj a csőd, mert veszi a kalapját és elmegy nyugdíjba, de kiderült, hogy taxizni mehet, mert az utolsó pillanatban a nyugdíjalap fedezetét saját részvényekre cserélte a cégvezetés, és a csőd után nem ért egy fillét se.

ZorróAszter 2024.09.29. 19:55:44

"mindenkit mélyen lenéztem, persze titokban, hiszen nyíltan nem mondhattam ki. "

Ez azért nem jó, mert a ma élő embereknek tízezer évek alatt rendkívüli társadalmi és empatikus radarja fejlődött ki, és az ilyesmit az is észleli, aki egyébként nem egy zseni.

ZorróAszter 2024.09.29. 19:58:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Sose szabad megbízni egy cégben se. Ez alapvető szabály."

Itt olyan trükkök vannak, amivel egy vezető könyvvizsgálót is megmajmolnak. Akkor ez az alapvető szabály nem sokat ér.

ZorróAszter 2024.09.29. 20:01:18

@Boldeone2:

"Mindnyájan szolgák vagyunk, valahol...Ilyen a társadalom...A kérdés, hogyan dolgozza fel valaki a szolgaságot, hogy illeszkedik be.."

Bátky azt mondja A Pendragon legendában, hogy "Bár egyes szélsőséges barátaim szerint lehetséges volna egy értelmes társadalom is."

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.29. 20:02:40

@ZorróAszter:

Apámat is átverték, pedig ő az elitben volt,

Amikor felvették dolgozni a bankba, azt mondták, nyugdíjazáskor "arany kézfogás" lesz, azaz neki ajándékozzák a szolgálati kocsit, adank részvényeket több tízmillió értékben, s 2 évi fizetést készpénzben.

Aztán semmi. Perrel kellett fenyegetőznie, végül kapott 8 millió Ft-ot készpénzben, részvény és kocsi nulla.

Ezek egymást is kicsinálják.

Gelimtrtrddddd 2024.09.29. 20:13:30

@ZorróAszter: embereknek tízezer évek alatt rendkívüli társadalmi és empatikus radarja fejlődött ki, és az ilyesmit az is észleli,
-----------------
Nem alatt, hanem alto, az túl, odát. A társadalom egy libernyák hang, stak ma van, dúrgenri. Nem fejlövés, hanem tenkni, nem észlel, az észt dúrgerni, hanem őrjed,.

Gelimtrtrddddd 2024.09.29. 20:17:43

@Boldeone2: Mindnyájan szolgák vagyunk, valahol...Ilyen a társadalom.
--------------------

A társadalom egy libernyák műhang, nem egyéb, ahogy Sklavenaufstand. A szolga hangot ne is mondjuk inkább, dúrgerjük, mondjuk, hogy Sklave. Sklavekvá stak a Sklavenaufstand unvierzalizmusja tettaja az embert, de volna kibírni, stak az antiuniverzlaimus volna, vagyis egy illiberális papírral, de az is új-ónemmagyar halandzsául volna, úgyhogy...

Gelimtrtrddddd 2024.09.29. 20:20:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: pedig ő az elitben volt,
------------

Látni van, látni van, fingja nem van, fingja nem van!

Elit hangot ne beszéljünk, ez olyan bullshit. Jah, igen szadeszos voltál. Stakhogy van egy pici probléma az álelit és az úgymond valós elit innento, mondjuk Odoacker, Balamir.

De inkább elit hangot ne mondjunk, ez olyan szadeszos, fideszlibcsis, népnél nem van, elit, illiberalizmus van. Az elit liberalizált, liberál papírja van.

ZorróAszter 2024.09.29. 20:55:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Szerintem könyvvizsgáló az Arthur Andersen súlyosabb példa, mert az vezető könyvvizsgáló világcég volt, az említett könyvvizsgáló meg egy nagy tapasztalatú könyvvizsgáló.

Vagyis ha őt így megmajmolta a saját cége, akkor mit akar észrevenni az, akinek mondjuk átlagos ismeretei vannak itt Magyarországon?

Csak azt veszi észre, amikor ugrott az élete összes megtakarítása, a háza.

És mondjuk hány ilyen volt az elmúlt 30 évben?

És ezek csak a bűncselekmények. Mert amit a gazdasági folyamatok, az infláció meg a munkanélküliség és a többi intéz, az nem is bűncselekmény.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.09.29. 20:59:06

@ZorróAszter:

Én arra számítok, semmi jó nem lesz, így sose csalódom.

Csak családban, háziállatban, Istenben bízom meg.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.09.30. 10:18:31

@Boldeone2: már akkor érthető hogy a hülye apja mért kezdte el ennyire szeretni Szálasit.

ZorróAszter 2024.09.30. 16:07:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nekem ez nem lenne jó. Az általános közérzetemet rongálná. De nem tudok róla, hogy valaki visszaélt volna vele.

Esetleg a kéregető hajléktalanok. De azok se nagyon, mert amikor a közértnél kéregetnek és azt mondom, hogy nem pénzt adok, hanem hozok valami kaját, azt mindig megvárják és meg is eszik amit viszek nekik.

vasútihíd 2024.09.30. 21:03:36

@ZorróAszter: én nem nyaltam. éltem az orbán adta lehetőségekkel. és még csak meg sem kérdezték hogy az ő oldalán állok-e. nem úgy mint a liberálisok.

ZorróAszter 2024.10.01. 22:04:46

@vasútihíd:

Akkor miért beszél úgy, mint egy jobbágy?

És mi lesz, ha vissza kell fizetni mindennek a forrását? Azt az 50 milliárd eurós államadósságtöbbletet is, amit Orbánék csináltak 2010 óta? Azt ki fogja kifizetni és miből?
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása