magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Független újságírás

Mintha paródia lenne, pedig valóság.

A Klub Rádió már 60 éven felüli, de magát máig flörtös tinédzsernek képzelő és így is viselkedő újságírónője műsort készített az amerikai elnökválasztásról. Meghívott két ballib szakértőt.

Meg kell mondani: a szakértők tényleg szakértők. Azaz nem rejtik álláspontjukat, de ahhoz nem igazítják a tényeket. Azaz elmondják rendesen mi a helyzet, s ettől külön van, hogy nekik egyébként mi a nézetük. Mert ezt így is lehet.

Annak idején a kommunista propaganda talán legnagyobb öngólja az volt, hogy nem mert vitázni. Nem merte a tényeket előadni, majd azok alapján valamilyen álláspontot védeni, hanem egyszerűen elferdítette a tényeket. Az eredmény ebből az lett, hogy az emberek még azt se hitték el a kommunistáknak, amiben tényleg igazuk volt.

Itt ez gyönyörűen látszik az újságírónőnél, persze liberális verzióban.

A nő szinte veszekszik a beszélgetőpartnerekkel, azok miért nem adják elő a tények ismertetése helyett Kamala Harris védőbeszédét. Amint valamelyik szakértő mond valami pozitívat Trumpról, az újságírónő igyekszik azt kontrázni, tompítani, s ugyanezt teszi fordított irányban, amikor negatívum hangzik el Harrisról.

A csúnya négerek nem akarnak a négerre szavazni! Az emberek képtelenek felfogni mi a helyzet! Miért nem az nyer, aki több pénzt szerzett??? Botrány!

Az embernek az az érzése van, mintha ettől a műsortól függne Kamala Harris győzelme, mert a műsorvezető küzd mint az anyatigris.

115 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr3718723302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gery87 2024.11.05. 21:50:02

@Tapi2021:

Ennek ellenére fej-fej mellett vannak és a legfanatikusabb demokrata lobbisták és szimpatizánsok, főemberek, elemzők se mondják azt hogy ne így lenne és a nő nyeri mindenképp.

A woke-ot már sokan unják ott is, az hogy baj van érzik ott is sokan ideológiától függetlenül, az hogy Harris alkalmatlan és nincs programja, hogy Trump egy bohóc meg egy fasz de nem a patásördög szintén látják sokan.

Gery87 2024.11.05. 21:51:12

@alöksz róz:

Így van, nehogy már a tőkés gecik kénye kedve miatt legyen migráció.

Gery87 2024.11.05. 21:52:34

@alöksz róz:

Viszont ugyanúgy öregszik, szóval ez nem tartható örökké.

Digitális_Fater 2024.11.05. 21:59:07

A trumpizmus mártírjainak közbenjárásával (Peanut a mókus, Pepe a béka, Harambe a gorilla) Trump urunk ma győzni fog az antikrisztus erői felett.

0dzsud0 2024.11.05. 22:00:57

@Tapi2021: Hasonlóan látom, én sem igazán tudom most elképzelni, hogy Trump nyer.

0dzsud0 2024.11.05. 22:05:50

@Boldeone2: "Nevetséges dolgok számítanak: " felment a krumpli ára a duplájára, a tojás 60% - al....""

Most ez a nevetséges? Amikor nálunk vannak választások, akkor meg az egész ellenzék azzal jön, hogy Orbánnak meg kell buknia, mert Budáról már nagyon látszik ám, hogy a vidéki suttyóknak nem fog tetszeni, hogy a zorábna elrontotta az árakat. Vagy félreértelek és nem azt akartad mondani, hogy ez a nevetséges?

0dzsud0 2024.11.05. 22:09:29

@Boldeone2: "A kapitalizmus egyik lényegi eleme a migráció. Anélkül nem is működne...Szerinted a gánya munkát ki végzi el a fejlett országokban??"

Azt amúgy felfogod, hogy nem migráció a probléma, hanem az ILLEGÁLIS migráció? :D Hihetetlen amúgy, hogy még mindig ebbe az összemosásba akar belekapaszkodni az ellenzék, és azt hiszik, hogy ha nem fogadtuk be a no-fingerprint Alikat, ELLENBEN jöhetnek a letelepedési kötvényesek, meg az ukrán menekültek, akkor húde, micsoda ellentmondásba került a NER, sakk-matt Orbán. :DD

alöksz róz 2024.11.05. 22:12:21

@Gery87: akkor szurkolj trumpnak.
hátha szétveri egy kicsit a globalizációt.

alöksz róz 2024.11.05. 22:13:58

@0dzsud0: "Azt amúgy felfogod, hogy nem migráció a probléma, hanem az ILLEGÁLIS migráció" - az illegális nekünk miért probléma? nem is ide jönnek.
a legális miért nem probléma? ide jönnek és elveszik a magyarok munkáját.

Boldeone2 2024.11.05. 22:20:05

@0dzsud0: Ez a topic az USA- ról szól főképp, ott lényegében több tíz millió illegális migráns van, akik fenntartják a gazdaságot

Nálunk főleg legális migráció van, ide " Ali " nem jön, mert középszar hely vagyunk, de Ázsia keleti részéről tudnak behozni rabszolga munkaerőt, ami pl felnyomja a lakbér árakat
Emiatt sokan ellenzik

Boldeone2 2024.11.05. 22:25:54

@0dzsud0: Magyarországon valóban probléma lehet a krumpli ára is, ahogy elnéztem ma este, minden kuka előtt egy palackgyűjtő...Vagyis extra szar a helyzet...

De az USA? Ahol tényleg extrém könnyű sok pénzt keresni? Ezt tapasztalatból mondom, mert éltem ott, és migránsként is jól meg tudtam szedni magam...
Az infláció az egész világon hat, ezt nem lehet egy kormány nyakába varrni teljesen, de azért vannak különbségek...

A 410 forintos euro azért ultragáz...

Arcade Macho 2024.11.05. 22:31:46

@Boldeone2: "A kapitalizmus egyik lényegi eleme a migráció. Anélkül nem is működne...Szerinted a gánya munkát ki végzi el a fejlett országokban??"

te kevered piaci kapitalizmust a RABLOkapitalizmussal !!!
es jo rasszista modra meg is indoklod hogy azert kellenek az etcsokolade szinuek mert hulyek az ELIT munkajahoz es ugyis jol birjak az alja melot akar meg 12 oraban is

vasútihíd 2024.11.05. 22:32:38

@Boldeone2: amerika magállam azaz ott migránsként is pont annak a pénznek egy kis részét keresed meg amit innen meg máshonnan lenyúl a liberális nyugat.

Boldeone2 2024.11.05. 22:33:53

@0dzsud0: hogy a vidéki suttyóknak nem fog tetszeni, hogy a zorábna elrontotta az árakat."

- Éppen a " vidéki suttyók " fordulnak el Orbántól most, mert ők érzik a megélhetési problémákat jobban. Addig lehetett dumálni, amíg a külső körülmények lehetővé tették...Most viszont az látszik, hogy nulla a magyar gazdaság rezilienciája

Elég az euro és a dollár árát nézni... Hamarosan új áremelkedések lesznek...

Arcade Macho 2024.11.05. 22:33:59

@alöksz róz: Bede Márton Az a baj, hogy továbbmennek

nem hittem volna hogy igy ennyi ido elteltevel ezzel jonnek elo :)))

Boldeone2 2024.11.05. 22:36:38

@Arcade Macho: te kevered piaci kapitalizmust a RABLOkapitalizmussal !!!"

- Sehol a világon nincs tisztán piaci kapitalizmus. Az egy mítosz. Mindig is monpolóiumok, trust- ok voltak

Boldeone2 2024.11.05. 22:38:01

@vasútihíd: Azért jó volt egy fél lakás árát anno megkeresni, amikor itt még filléres fizetések voltak...

vasútihíd 2024.11.05. 22:40:25

@Boldeone2: köszönhetően a periféria meg a félperiféria államaiból lenyúlt forrásoknak

Gery87 2024.11.05. 23:04:22

@alöksz róz:

Nem fogja. Nem tudja.
Csak dumál.

alöksz róz 2024.11.05. 23:27:13

@Gery87: ha kereskedelmi háborút indít, akkor a protekcionista gazdaságpolitikák irányába fog mindenki elmozdulni.

0dzsud0 2024.11.05. 23:44:40

@alöksz róz: @Boldeone2: Cuki, ahogy eljátsszátok, hogy nem emlékeztek az alapproblémára, azaz, hogy jól ráfáztunk volna, ha mi regisztráljuk őket anno, aztán pedig szépen hozzánk lehetett volna visszatoloncolni őket nyugatról. :) Srácok, mert nem is egy választást buktatok el ilyenek miatt, nem kéne már felébredni?

"az illegális nekünk miért probléma?
a legális miért nem probléma?"

Egyedül a lényeget nem érted, de viccelni azért már szeretnél vele. :) A lényeg pont az, hogy azt majd mi tudjuk, hogy melyik probléma vagy nem probléma, nincs indoklási kötelezettség a ballib csicskák felé, külföldiek felé meg pláne nincs.

Amúgy legális például az ukrán menekültek érkezése. Most azt próbálod beállítani, hogy velük kapcsán üzent a magyar kormány, hogy nem vehetik el a munkát? Aztán meg nem értitek, hogy miért nem megy át az ellenzéki üzenet a buta szavazóknak, mi? :)

MEDVE1978 2024.11.05. 23:47:25

Az egyik kutya, másik eb. Trump mellett szól, hogy ő nem woke és van egy reálpolitikai vénája. Tőle aztán elvárható, hogy pillanatok alatt "feláldozza Ukrajnát" vagy mondjuk simán közli Európával, hogy rendes védelmet építetek vagy nem megyünk segíteni nektek. (Hozzáteszem ez nem feltétlenül nekünk lenne gáz, a NATO hozzájárulás legfőbb elszabotálói nyugat-európaiak). Sajnos emellett Trump egy nárcisztikus pszichopata és mint ilyen hajlik az irreális döntésekre és konfrontatív. Ő a make america great again jegyében simán kereskedelmi háborúzik egyszerre Európával és Kínával. Ő dobná akárkit, hogy mentse magát.

A másik Kamala Harris. Egy indiai-néger nő. Mellette szólhat, hogy ő inkább a status quo híve. Külpolitikailag ő továbbra is ott van, hogy az USA a világ csendőre, Európa szövetségese. Ukrajnát tovább támogatná. Ő elégedett a jelenlegi gazdasági rendszerrel, menne úgy tovább, ahogy Biden, ami nem feltétlenül rossz. Az inflation reduction act és a közbefektetések felpörgették az USA gazdaságot - náluk nem döglődés van, mint az EU-ban. Ezt Trump nem valószínű, hogy meglépte volna.
Ugyanakkor Harris negatívumai is egyértelműek. Ő a status quo és nagytőke embere, rengeteg pénzt kapott. A média és a celebek is őt támogatják ezerrel. Alapjában félnéger/félbarna és nő, tehát fullban nyomja majd a woke-ot. Nála folytatódni fog az eddigi irányvonal: az amcsi cégek majd szépen inkább négert / nőt / buzit vesznek fel és így hirdetik, hogy mennyire modernek. A médiából továbbra is ömleni fog a woke fos, minden filmben lesz homokos vagy néger, jönnek a női főszereplős remake-ek. Az egész államot áthatja majd ez. Külpolitikailag valószínűleg kevésbé lépne drasztikusokat, de Bidenhez hasonlóan a színfalak mögött ő is szarik Európa érdekeire, sőt, hiszen neki semmi köze származásilag sem Európához.

Magyar szempontból is érdekes az egész: Trump egyrészt Orbánéknak jelentős politikai előny lenne, mivel Magyarország nemzetközi elszigeteltsége enyhülne. Viszont Trump egyik kedvenc vesszőparipája a gonosz EU-s autógyártók megrendszabályozása, ami a német és ezáltal a magyar gazdaságra rendkívül rossz hatással lenne. Ha minden igaz az orosz-ukrán konfliktus befagyasztása szintén pozitív lenne Magyarországnak, hozhatna egy lassú enyhülést és újra üzletelést az oroszokkal, bár csak középtávon.

Harrisnek, ahogy a woke vezetők döntő részének Orbán az antikrisztus. Ennek megfelelően folytatódna a jelenlegi politika, Pressmanestül, kritikástul stb. A viszony ellenséges maradna. A másik két téma ellentétesen alakulna, tehát valószínű, hogy Harris nem menne el újabb védővámokig, illetve elnyújtaná az ukrán konfliktust, továbbtömve fegyverrel és pénzzel az ukránokat.

Szóval mindkettő mellett és ellen is szólnak érvek, a South Park-ot idézve versenyzik a gennyes tus és a redvás szendvics. Vicces módon sokkal jobban járnánk, ha az alelnökök lennének elnökök. Vance és Walz is sokkal tehetségesebbnek tűnik, mint az elnökjelöltjük.

0dzsud0 2024.11.05. 23:49:28

@Boldeone2: "Éppen a " vidéki suttyók " fordulnak el Orbántól most, mert ők érzik a megélhetési problémákat jobban."

És az nem csökkenti picit az ilyen jóslatok súlyát, hogy ezt szó szerint minden nyomorult héten meghallgatjuk tőletek 2010 óta? Most aztán majd megjön a gázszámla majd a vidéki nyugdíjasoknak, Orbánt a válság váltja le 2022 tavaszán, erre emlékszel még? :D Óráid vannak hátra, Orbán!! :D Bohócok...

0dzsud0 2024.11.05. 23:57:26

@MEDVE1978: "Ő elégedett a jelenlegi gazdasági rendszerrel, menne úgy tovább, ahogy Biden, ami nem feltétlenül rossz. Az inflation reduction act és a közbefektetések felpörgették az USA gazdaságot - náluk nem döglődés van, mint az EU-ban."

Biden alatt 50%-kal nőtt az USA tartozásállománya, GDP-arányosan is 15%-kal. Az elképesztő inflációt is Biden hozta az egész világra a covidos pénzszórással, majd az inflációcsökkentőnek hazudott újabb pénzszórással. Szóval hagyjuk már...

"Vicces módon sokkal jobban járnánk, ha az alelnökök lennének elnökök. Vance és Walz is sokkal tehetségesebbnek tűnik, mint az elnökjelöltjük."

Vance totál értelmes és intelligens, Walz ellenben sajnos buta, mint az anyaföld. :( Szóval ez az érv csak a republikánusokra áll, a demokratáknál még az alelnökjelölt is szar.

MEDVE1978 2024.11.05. 23:57:55

@0dzsud0:

"Cuki, ahogy eljátsszátok, hogy nem emlékeztek az alapproblémára, azaz, hogy jól ráfáztunk volna, ha mi regisztráljuk őket anno, aztán pedig szépen hozzánk lehetett volna visszatoloncolni őket nyugatról. :)"

A probléma az, hogy ennek 2015-2016-ban lett volna megoldása, sőt, akár még ma is lehetne.
1. Le kellett volna fényképezni a migránsokat, egyenként.
2. Amelyik tud írni, azzal ki kellett volna töltetni egy adatlapot, hogy mik az adatai. Igazából lényegtelen, hogy hazudnak-e benne.
3. Az adatlap mellett pedig ki kellett volna töltetni / aláíratni velük egy nyomtatványt, hogy ők Görögországban / esetleg Bulgáriában / Olaszországban léptek az EU területére. Ez viszonylag egyszerű, hiszen fizikailag lehetetlen, hogy máshol jöttek volna be a balkáni útvonalon keresztül.
4. Utána elengedni őket, menjenek, ahova akarnak.
5. Amikor a hülye német bíróság vissza akarja őket toloncolni Magyarországra, simán átadni nekik a formanyomtatványt, hogy ők Görögországot keresik, itt van, az érintett lenyilatkozta, hogy ott lépett az EU területére.

Ez nem ördöngősség. Kellett volna egy pár formanyomtatvány mondjuk egy tucat nyelven (angol, francia, arab, pástu, indiai). Problémát a nem írástudók okoztak volna. Persze ez valószínűleg nem igazi regisztráció, de fügefalevélként jó lett volna az EU felé.

0dzsud0 2024.11.06. 00:14:27

@MEDVE1978: Nem mindegy? Mutattunk egy elég nagy fuckot a komplett nyugati elmebajnak, még a tengerentúlra is. Totál jól jöttünk ki belőle, nincs hiányérzetem.

alöksz róz 2024.11.06. 00:19:59

@0dzsud0: :DD

ezek az érveid:
- elbuktátok a választást, srácok
- a ballibek csicskák, 2010 óta mindig csak buknak, nem kell semmit nekik megmagyaráznunk, bebebeeee
- nem is órái voltak hátra orbánnak, háháháááá

jobban járnál ha a sok kínos marhaság helyett csak az ultimate érvedet vetnéd be: nekem van igazam, mert kétharmad.

alöksz róz 2024.11.06. 00:23:05

@0dzsud0: "Totál jól jöttünk ki belőle, nincs hiányérzetem." - na ezt elhiszem, látod.
az biztos, hogy ti jól jöttetek ki a közpénzlopásból fizetett kampányból.
azt is elhiszem, hogy te is annyit kaptál belőle, hogy nincs hiányérzeted.

alöksz róz 2024.11.06. 00:30:32

@0dzsud0: amúgy jó hogy felhoztad az ukrán menekülteket.

az úgynevezett ukrán menekültek egy jó nagy része nem is ukrán. hanem afrikai, indiai, közel- és távolkeleti migri.

aki ukrán állampolgár, annak egy jó nagy része meg nem is menekült, hanem ingázik a segélyért. kap mindenféle ellátmányt és viszi haza eladni.

Boldeone2 2024.11.06. 00:56:17

@0dzsud0: Bohóc a jó édes, aki a világra hozott! 2022- ben amikor a választás volt, még nem volt inflàciós válság, Orbán pedig a háborús hazugsággal, hisztérikeltéssel győzött, egy sok komponensű, széttagolt ellenzékkel szembena

Boldeone2 2024.11.06. 01:00:37

@0dzsud0: " Amúgy legális például az ukrán menekültek érkezése. Most azt próbálod beállítani, hogy velük kapcsán üzent a magyar kormány, hogy nem vehetik el a munkát"

- Hagyjuk már a marhaságot ! Itt kb 5000- 10000 ukrán maradhatott, annak fele kb. kárpátaljai magyar cigány, a többi 1 millió meg ment tovább nyugatra. Itt azok vannak, főleg ázsiaiak, akiket Orbánék behoztak

Boldeone2 2024.11.06. 01:08:52

@0dzsud0: " Biden alatt 50%-kal nőtt az USA tartozásállománya, GDP-arányosan is 15%-kal. Az elképesztő inflációt is Biden hozta az egész világra a covidos pénzszórással, majd az inflációcsökkentőnek hazudott újabb pénzszórással. Szóval hagyjuk már..."

Egyészt teljesen indifferens az USA dollár tartozásállománya, egy állam soha nem mehet csődbe a saját pénzében!

Másrészt, Trump kezdte a Covid helyreállitási programokat, nem Biden

edition.cnn.com/2020/12/27/politics/trump-relief-bill-christmas-eve/index.html

Harmadrészt: kb 2009 óta nyomtatják nagyban a pénzt, vajon akkor miért nem volt infláció kb 2022- ig?

Amúgy az összes állam ezt csinálta, beleértve a magyart is, 2022- ig..

Gery87 2024.11.06. 01:12:53

@alöksz róz:

Kérdés, mennyire fog ez működni.
Mivel az amerikai munkaerő bizony drága, lehet mondani hogy "bassza meg Kína majd mi hazahozzuk a munkahelyeket", csak hát ez a versenyképességnek meg a profitnak nem fog tetszeni, a tőke meg azt nem szereti.

alöksz róz 2024.11.06. 01:16:30

@Gery87: szereti vagy sem, a vásárlóerő az usában van.
meg az eu-ban.

Gery87 2024.11.06. 01:17:25

@MEDVE1978:

"Alapjában félnéger/félbarna és nő, tehát fullban nyomja majd a woke-ot. Nála folytatódni fog az eddigi irányvonal: az amcsi cégek majd szépen inkább négert / nőt / buzit vesznek fel és így hirdetik, hogy mennyire modernek. A médiából továbbra is ömleni fog a woke fos, minden filmben lesz homokos vagy néger, jönnek a női főszereplős remake-ek. "

Ezen túl vagyunk részben, nagy a kiábrándulás és már unják ott is.
Ha mégis ő nyer, még 4 év haladék, de annak lehet hogy egy Republikánus kétharmad lesz az eredménye...
Mindegyik egy tőkés geci báb, de akkor már inkább Trump.

Sajnálom, lehet rohadt szexista vagyok és ezért maradi, de női főnöktől mentsen meg az ég:)

Gery87 2024.11.06. 01:20:45

@alöksz róz:

Ha a vásárlóerőről van szó, jó a magas bér, de amikor azt meg is kell fizetni akkor már nem szokták szeretni. Ezért vitték ki a gyártást hugyérszarérföldére.
Ha a kettőt együtt akarod annak egy nagyon vékony profit lesz a vége....amit a 70-es évek eleje óta nem igazán szeretnének látni ezek a férgek és nem is igen szorultak rá.

Boldeone2 2024.11.06. 01:24:02

@MEDVE1978: Harris negatívumai is egyértelműek. Ő a status quo és nagytőke embere, rengeteg pénzt kapott"

- Ez ugye érvényes Trumpra is, aki további adókedvezvényeket ígér a nagytőkének, azoknak, akik most is pénzben fetrengenek..
Harris legalább középosztályt támogató programot hirdetett...

hogy jól ráfáztunk volna, ha mi regisztráljuk őket anno, aztán pedig szépen hozzánk lehetett volna visszatoloncolni őket nyugatról. :)"

- Ez ugye a másik hozzászóló, " Odzsud " marhasága, hiszen a Dublini rendszer nem működik 10 éve, vagy csak mutatóban esetleg..

Mivel nyitott határok vannak, így 3 nap múlva minden visszatoloncolt migráns Németországban lenne. Tehát ez nem müködik..
Főleg ha egy év alatt 1 millió illegális érkezik...
Nincs az az apparátus amely ezzel megbirkózna...

A valós megoldás a hazatelepítés lenne, ami megint csak kivitelezhetelen ekkora méretekben. Rádásul több afrikai ország teljesen ellenséges, sőt bátorítja a migrációt..
Sok migránsnak még a személyazonossága sem állapítható meg, mert a papírokat eldobják és hazudnak valamit...

Ha már Európában vannak, akkor szinte lehetetlen kezelni a problémát

Boldeone2 2024.11.06. 01:29:17

Nyilván szar helyzet van, ha egy párt pár hónap alatt ekkora népszerűségre tett szert:

24.hu/belfold/2024/11/05/median-tisza-vezetes-fidesz-kdnp-gazdasag/

Arcade Macho 2024.11.06. 02:31:53

@0dzsud0: magyarpetikenek az egyik europeer EP keviseloasszonykaja mar pedzegette hogy a rezsivedelem az csunya rossz, amiben en annyiban adok igazat neki, hogy nekik ne jarjon a rezsivedelem

de ugye most itt a videki suttyokrol volt szo, akkor hat a masik klasszikust hoznam egy telexes cikket: "Mérő László is szavazatszámláló volt, és már érti a vidéki világot, amelynek nagy többsége a Fideszre szavazott"

Arcade Macho 2024.11.06. 02:34:14

@Boldeone2: bocsi hogy ragaszkodnek az eredeti kerdesemhez de ki tudnal segiteni?

"es jo rasszista modra meg is indoklod hogy azert kellenek az etcsokolade szinuek mert hulyek az ELIT munkajahoz es ugyis jol birjak az alja melot akar meg 12 oraban is"

szoval rasszistanak teccik lenni?
szerinted a csokoladek kozul az az egyed, aki peldaul egyetemet vegzett es egy magyarpeterszavazonal intelligensebb az azert jojjon IDE mert az alja munkara a testfelepitese leheyove teszi hiszen hat azok erosebbek, vagy hogy ertetted?

0dzsud0 2024.11.06. 09:11:21

@alöksz róz: Azért láthatóan nálad is zuhan a színvonal. Nem öröm ezt látni, de nem is meglepő különösebben. :)

0dzsud0 2024.11.06. 09:12:49

@alöksz róz: Brühühü, ballibek megint nem értik, hogy lehet a Fidesznek szavazója, hát biztos megvették mindet kilóra vagy iskolázatlan vidéki tahók... és akkor az én érveim fulladtak ki, ugye? :))

0dzsud0 2024.11.06. 09:16:06

@alöksz róz: @Boldeone2: Bocsánat, ez kit érdekel? Ha egymillió fajtiszta (lol) ukrán akart volna idemenekülni és nem akart volna tovább menni, azokat is be kellene fogadnunk és be is fogadtuk volna. Ezen a baromságon rugóztok, pedig csak arról van szó, hogy jól láthatóan nem a menekültek, hanem az illegális menekültek zavarnak minket. Nem mintha magyarázatra szolgálna, ha nektek következetlenek is tűnne...de ráadásul még nem is az, erkölcsi alapja sincs a balfék értetlenkedő kritikáknak.

0dzsud0 2024.11.06. 09:17:38

@Boldeone2: "2022- ben amikor a választás volt, még nem volt inflàciós válság"

De volt. Javaslom, várj még egy pár évet, mielőtt ki szeretnéd építeni az új ballib alternatív múltat, mert most még aktívan emlékszik rá mindenki.

0dzsud0 2024.11.06. 09:19:57

@Boldeone2: "Egyészt teljesen indifferens az USA dollár tartozásállománya, egy állam soha nem mehet csődbe a saját pénzében!"

Ez igaz, úgyhogy többször meg ne halljam egyik balos kis csicskától se, hogy hogy áll szerintük a magyar államadósság! :))

A többi sületlenségedet már nem lektorálom végig...

0dzsud0 2024.11.06. 09:24:27

@Boldeone2: Elképesztő, hogy lassan tíz éve ugyanazt a baromságot szajkózod, amiért nem én, nem is a Fidesz, de az élet is pofáncsapott már titeket ezerszer. Pár évig még tud működni az agymosoda, de mára már objektív tény, hogy nekünk, és egyedül nekünk volt igazunk a migránsok kapcsán 2015-ben. Te meg jössz, hogy jó, hát volt Dublin III, de nem volt az olyan komoly. Nyomorult bohóc vagy. :)

0dzsud0 2024.11.06. 09:24:57

Trump meg szerencsére behúzta, meglepően simán.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.11.06. 09:26:25

@MEDVE1978: emlékeztetnék, hogy a migránsválság közvetlen oka az volt, hogy a kapzsi német bankokat oly szuperül képviselő Angela Merkel gyakorlatilag megszüntette Görögország üzemképességét 2015. nyarán. Ez is részben kiváltó oka volt annak az áljófejségnek ami a Wilkommenskultur Európát sírbatevő baromságába torkollott, amit egyébként az értelmes emberek már akkor is láttak mint jövőt. 26,4 másodperces vizsgálata egy "menekültnek" bőven elég egy ép képességű ember számára annak eldöntésére, hogy kivel áll szemben, ez is jó képességbeli tükörkép mindazoknak akik ezeket a tényeket sem képesek értelmezni (logikusan most az O1G demeciában szenvedő gyűlölő elmebetegek ebbe nem tartoznak bele.)

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.11.06. 09:36:11

@élveteg: ezt én nemrég tapasztaltam Lisszabonban, ahol Sergio, az 52 éves szénfekete mozambiki ember mondta, hogy azért szavaz majd a Chegára mert azok kipenderítik az afrikai migránsokat. (A pakikkal már ez folyamatban is van)

alöksz róz 2024.11.06. 10:54:34

@0dzsud0: én mindig is szerettem trollkodni.

Tapi2021 2024.11.06. 11:02:09

Hirtelen mennyi örülő barátja lett Trumpnak az EU-ban!
Eddig hol voltak????

Egy embernek volt bátorsága nyíltan támogatni mindvégig: Orbán Viktornak.
A többi lapított, mint szar a fűben.

alöksz róz 2024.11.06. 11:05:11

@0dzsud0: a magyar hatóságok közlése szerint naponta kb 10 ezer. 900 napja. és ez csak magyarország.
ki van zárva...
nagyon úgy tűnik, hogy a magyar kormány százezer- de inkább milliószámra engedi be az eu-ba az illegális bevándorlókat.

Tapi2021 2024.11.06. 11:06:29

@Boldeone2: "Nevetséges dolgok számítanak: " felment a krumpli ára a duplájára, a tojás 60% - al...." "

Mintha ti, az ellenzék nem ugyanilyen "nevetséges" dolgokkal kampányolnátok és gerjesztenétek a hangulatot.

Te pl. hányszor írtad le a "nálunk a legnagyobb az infláció, drágább minden, ... stb." szavakat?

Tapi2021 2024.11.06. 11:08:03

@Boldeone2: Mint írtam: a szükséges, VÁLOGATOTT munkaerőt be lehet hozni LEGÁLISAN IS!

Wildhunt 2024.11.06. 11:12:09

@Tapi2021: SZÜKSÉGES munkaerő persze nem csak illegálisan tudna bejutni.

Pont nem igaz. Ahhoz, hogy az USA-ban érzékelt életszínvonal ne zuhanjon drasztikusan, de ne kelljen megtagadni a jóléti lózungokat, elengedhetetlen a fekete munkaerőpiac megléte.

Tapi2021 2024.11.06. 11:12:21

@Gery87: "Így van, nehogy már a tőkés gecik kénye kedve miatt legyen migráció. "

Igazad van! A sok tőkés geci miatt özönlenek ide. Bezzeg amikor szocializmus volt senki nem akart beözönleni a keleti blokkba!

Ebből is látszik, hogy a szocializmus mennyivel jobb, mint a kapitalizmus.
Már csak a migráció szempontjából is.

Wildhunt 2024.11.06. 11:13:50

@alöksz róz: pontosan. Innen látszik, kik a politika valódi urai

Tapi2021 2024.11.06. 11:14:01

@Wildhunt: "Pont nem igaz. Ahhoz, hogy az USA-ban érzékelt életszínvonal ne zuhanjon drasztikusan, de ne kelljen megtagadni a jóléti lózungokat, elengedhetetlen a fekete munkaerőpiac megléte. "

Pontosan az ilyen "úgy sem tehetünk semmit" felfogás miatt vannak ezek a "megoldhatatlan" jelenségek, dolgok.

gigabursch 2024.11.06. 11:16:28

@alöksz róz:
Nagyon úgy tűnik, hogy tényadatok nélkül próbálsz észt osztani, hauzudzni.
Menj ki három napra Záhonyba és vezess egy statisztikát, hogy kiket, miket látsz a határon átjönni.

A határon tájövő férfiak java segélyturizmusban érintett, aminek a vámszedői épp a hohol határőr haverjaid.
Csak szólok...

Tapi2021 2024.11.06. 11:17:22

@0dzsud0: Hála Istennek és a még józan amerikaiaknak, nem úgy lett, ahogy az amerikai és európai ballib média és politikai tábor szerette volna.
Pedig tényleg mindent beleadtak. Még az HBO is éveken át Trump ellen kampányolt )a magyar műsorában is!?). Egy k..va mozicsatorna!

Tapi2021 2024.11.06. 11:20:20

@Boldeone2: "A 410 forintos euro azért ultragáz... "

Aha, és ezt kik is csinálják???

Tapi2021 2024.11.06. 11:32:20

@MEDVE1978: " továbbtömve fegyverrel és pénzzel az ukránokat. "

Ez lefordítva: tovább tömve - amerikai és európai KÖZPÉNZZEL - elsősorban az amerikai fegyvergyárakat, és még több HITELLEL segítené elsősorban az amerikai tőkéseket, amit az ukránok (és mi) fizetünk majd vissza évtizedekig!

Ezeknek a támogatásoknak a döntő része nem az ukrán emberekhez kerül, ők csak HITELKÉNT kapják fegyverre, a háborúra, és fizethetik.

Boldeone2 2024.11.06. 11:34:46

@0dzsud0: Pár évig még tud működni az agymosoda, de mára már objektív tény, hogy nekünk, és egyedül nekünk volt igazunk a migránsok kapcsán 2015-ben"

- Miben volt igazad te nyomorult bohóc? Az összes migránst átengedte a határon Orbán, ahogy a mai napig MINDENKI átjut a magyar határon, mivel Magyarország NEM célpontja a migrációnak!

A migráció illegális fajtája nyugati és nem magyar probléma! Innen 99,9% tovább megy!

Könnyű pofazni Orbánnak, mivel Magyarorszag nem célpont!

Tapi2021 2024.11.06. 11:37:31

@MEDVE1978: "A probléma az, hogy ennek 2015-2016-ban lett volna megoldása, sőt, akár még ma is lehetne.
1. Le kellett volna fényképezni a migránsokat, egyenként.
2. Amelyik tud írni, azzal ki kellett volna töltetni egy adatlapot, hogy mik az adatai. Igazából lényegtelen, hogy hazudnak-e benne."...

MEGPRÓBÁLTUK!

Ez kizárólag ÖSSZEFOGDOSÁS után (emlékezz a szántőföldi kergetőzésekre!), és ZÁRT táborokban lett volna lehetséges!
Megpróbáltuk és MINDENKI ELLENÜNK FORDULT!

A zárt tábor haláltábor, koncentrációs tábor lett, mi meg konkrétan NÁCIK!!!!

Nem emlékszel???

Boldeone2 2024.11.06. 11:38:36

@Tapi2021: Te pl. hányszor írtad le a "nálunk a legnagyobb az infláció, drágább minden, ... stb." szavakat?"

- Ez igaz. Évekre visszamenőleg a kummulált infláció Magyarországon az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb. Ez jelentős részben Orbánék bűne!

A forint miért ilyen szar? Arra adj választ!

Boldeone2 2024.11.06. 11:39:29

"Kummulált " helyett kumulált

Boldeone2 2024.11.06. 11:42:14

@Tapi2021: Ez kizárólag ÖSSZEFOGDOSÁS után (emlékezz a szántőföldi kergetőzésekre!), és ZÁRT táborokban lett volna lehetséges!
Megpróbáltuk és MINDENKI ELLENÜNK FORDULT!"

- Ez marhaság! Nagyon jól tudod: ezreket, tízezreket nem lehet táborban tartani. Ezt Orbán is tudta, meg azt is, hogy Magyarorszagon nem marad senki...
A magyar hatar most is simán átjárható...
Aki akar átmegy...

Tapi2021 2024.11.06. 11:43:31

@Boldeone2: "Orbán pedig a háborús hazugsággal, hisztérikeltéssel győzött"

Hazudott, mert ugye nincs is háború, és annak a nem létező háborúnak sincs semmi negatív hatása egész Európára és ránk is.
Világos.

Az illegális bevándorlást is OV találta ki! Ezt is tudjuk. Meg az összes problémát, amit "nem" okoz...

Boldeone2 2024.11.06. 11:46:42

@Tapi2021: Mivel Magyarország nem célja az illegális migrációnak, így Orbánnak könnyű dolga van: az összes bejövő migráns Nyugat- Európában köt ki, " Schengen van" ....

Ma már szinte csak alibi határvédelem van, brutális emberhiany a határvadászoknál, de nem gond, mert minden migrans megy tovább, akik nyugaton kötnek ki végül..

Boldeone2 2024.11.06. 11:47:52

@Tapi2021: Hazudott, mert ugye nincs is háború, és annak a nem létező háborúnak sincs semmi negatív hatása egész Európára és ránk is.

- Azt hazudta hogy "haború és béke közt választunk" " MZP háborúba viszi az orszagot "

Tapi2021 2024.11.06. 11:48:48

@Boldeone2: Nem arról van szó, mennyien maradtak itt - egyébként sokan, nálunk is vannak, Pesten külön iskolát nyitottak az ukrán gyerekeknek...!!! -, hanem, hányan érkeztek, érkeznek.

Azt is leszögeztük már, hogy aki egyszer már benn van az EU-ban, Schengenen belül, az MINDENHOL ott van! Mert ez egy térség!
Oda megy, akár később, AHOVÁ AKAR. Pláne, ha már papírjai is lesznek.

Tapi2021 2024.11.06. 11:49:15

@Boldeone2: És mi ebben a hazugság?

Boldeone2 2024.11.06. 11:50:37

@Tapi2021: Az illegális bevándorlást is OV találta ki! Ezt is tudjuk. Meg az összes problémát, amit "nem" okoz..."

- Nyilván okoz NYUGATON , ide a kutya sem szívesen jön- csóróság van- , főleg felétek Nyíregyházán!

Este nézz szét, mennyi a kukázó, palackgyűjtő....

Boldeone2 2024.11.06. 11:51:41

@Tapi2021: MZP haborúba vitte volna az országot? Ne viccelj már! Az demagóg hazugság!

Boldeone2 2024.11.06. 11:54:20

@Tapi2021: Oda megy, akár később, AHOVÁ AKAR. Pláne, ha már papírjai is lesznek."

- A tapasztalat azt mutatja, hogy ide nem jön senki, max az az emberkereskedő akit éppen Orbanék engedtek át..menekültek ide nem telepednek!

Max a kárpátaljai romák, meg pár ukran akiknek itt volt kapcsolata

Tapi2021 2024.11.06. 11:54:29

@Boldeone2: "
Ha már Európában vannak, akkor szinte lehetetlen kezelni a problémát "

Igen és hogyan is kerülnek ide gumicsónakkal?

Nem úgy, hogy még a túlpart közelében "kimentik" őket európai hajók és ÁTHOZZÁK őket Európába?!
Egy töredék kivételével, mind így ér át.

Tapi2021 2024.11.06. 12:04:21

@Boldeone2: "A forint miért ilyen szar? Arra adj választ! "

Adj te! Amikor a forint erős volt, akkor is ez a kormány volt (mondjuk pár napja, hete), és most is ez a kormány van. Közben az S and P is befektetésre ajánlott kategóriába tette Magyarországot! Akkor miért is van most ez?

Tehát NEM a magyar kormány játszadozik az árfolyamokkal! Hanem?

Tapi2021 2024.11.06. 12:10:41

@Boldeone2: "A magyar hatar most is simán átjárható...
Aki akar átmegy... "

Tudom, hogy meg van a magatok meséje erről, de miért kell konkrét hazugságokat többször leírni?

Tapi2021 2024.11.06. 12:17:05

@Boldeone2: MZP beállt volna a sorba, a fegyverküldéssel lényegében beavatkozó, háborúzó bolyba. És akkor is ott lett volna, ha eszkalálódik és mennek katonák is. Mivel ezt elmondta, nem kell ráfognunk.

Itt a háborút támogatók, fenntartók és eszkalálók, (és ezzel az ukránokat lényegében halálba küldők), és az ezt ellenzők vannak egymással szemben, és MZP meg az ellenzék tudjuk hová álltak (és nem is csak volna).

Boldeone2 2024.11.06. 12:18:43

@Tapi2021: A tények azok, hogy a magyar határ átjárható. Minden nap fognak el az osztrákok illegalis migránsokat a határon

Amikor a forint erős volt, akkor is ez a kormány volt (mondjuk pár napja, hete), és most is ez a kormány van"

- A forint évek óta nem erős, most viszont extrém gyenge. Miért? az Orbánék által meghirdetett gazdasag - és pénzpolitika erre determinálja, meg a GDP- adat is

Tapi2021 2024.11.06. 12:20:20

@Boldeone2: "- A tapasztalat azt mutatja, hogy ide nem jön senki, max az az emberkereskedő akit éppen Orbanék engedtek át..menekültek ide nem telepednek!"

A nagy különbség az köztünk, hogy mi tudjuk, hogy nem csak a ma van, meg az, ami ma van, hanem lesz holnap is, akár gyökeresen megváltozott körülményekkel.

Egy felelős államférfi, kormány, ember, túl lát a mán!!! És látja, modellezi a lehetséges jövőt is!

Boldeone2 2024.11.06. 12:21:31

@Tapi2021: MZP beállt volna a sorba, a fegyverküldéssel lényegében beavatkozó, háborúzó bolyba. És akkor is ott lett volna, ha eszkalálódik és mennek katonák is. Mivel ezt elmondta, nem kell ráfognunk.

- Mivel itt nincs nagyon fegyver, így max gesztusokat tett volna, szemben Orbánnal, aki akadályozta az EU döntéseit

Ha a háború eszkalálódik, azt Magyarország sem " ússza meg"

Boldeone2 2024.11.06. 12:24:45

@Tapi2021: nagy különbség az köztünk, hogy mi tudjuk, hogy nem csak a ma van, meg az, ami ma van, hanem lesz holnap is, akár gyökeresen megváltozott körülményekkel."

- Mi lesz holnap? Orbán tudja ? Dehogy tudja! Egyelőre szinte minden terve elbukott, amit évekkel ezelőtt megígért...

Tapi2021 2024.11.06. 12:26:47

@Boldeone2: "Miért? az Orbánék által meghirdetett gazdasag - és pénzpolitika erre determinálja, meg a GDP- adat is "

Tehát már a Standard and Poors-t is behúzta Orbán a NER-be?!

Tapi2021 2024.11.06. 12:32:34

@Boldeone2: Például az van, hogy már most sok nyugati költözik ide, mert elegük van abból, ami náluk megy.

Még mindig nem érted, hogy ma mi arra is gondolunk, amikor már Orbánék sehol sem lesznek, meg mi sem. De remélhetőleg az országunk még itt lesz és főleg magyarok lakják majd.

Ez nehéz lesz, ha a KÖZÖS EU térség közben idegenekkel telik meg. Akkor mennek majd mindenhová.
Az kőbe van vésve - történelmi távlatban -, hogy tőlünk nyugatabbra MINDIG jobb lesz az élet? Elég, ha elzárják a honfoglalók elől a ma még működő pénzcsapokat. Mert ma még bírja (?) a nyugat finanszírozni őket. Máris más lesz a helyzet és az irány is.

A történelem hosszú.

Tapi2021 2024.11.06. 12:37:23

@Boldeone2: "szemben Orbánnal, aki akadályozta az EU döntéseit"

És mivel rossz döntések ezek, hogy/amikkel beszálltak az USA geopolitikai hatalmáért folyó háborúba, ahelyett, hogy őrizték volna a békét Európában - ez az egy feladata lett volna az erre létrejött EU-nak!!! - ezt nagyon helyesen tette, teszi.

Európának NEM ÉRDEKE ez a háború! Sőt, hatalmas károkat okoz nekünk.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.11.06. 12:57:12

@Boldeone2: mert, milyen tervei buktak el?
Merthogy az mind bejött amire Csaba László azt mondta, hogy el fog bukni.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.11.06. 13:01:28

@Tapi2021: annyira nincs, hogy például Justinianus császár idejében menőbb volt az ő környéke.
Halvány gyanúm van - noha török "testvéreinknek" köszönhetően sosem tudjuk már meg - hogy Mátyás idejében mi voltunk a legmenőbbek, nem a capuletmontaguzó itáliai városállamok tömkelege.
Meghát 1914-ig és 45-ig sem volt gond e szempontból.

Arcade Macho 2024.11.06. 13:35:00

@alöksz róz: "nagyon úgy tűnik, hogy a magyar kormány százezer- de inkább milliószámra engedi be az eu-ba az illegális bevándorlókat."

ha esetleg lemaradtal volna akkor kozolnem hogy 200 milla EUROval megbuntettek hazankat mert nem engedtuk be a redvas migransokat, nezzel utana mielott terjeszted az IGET !!!

egyebkent meg loni kellene a hataron es nem csak visszakisergetni de akkor a magadfajta az EPs fullidiotakkal meg a miatt orjongenetek, hogy de hat a szegeny bocziszemu igiri migirik...

Arcade Macho 2024.11.06. 13:38:53

@Boldeone2: "- Ez igaz. Évekre visszamenőleg a kummulált infláció Magyarországon az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb. Ez jelentős részben Orbánék bűne!"

en a sajtot anno 3e alatt vettem 3-4 eve es ma meg 3500 Ft a kiloja

tessek mondani, ez aztan a hatalmaaaaaaaaaaaaaaaaaaas inflacijo???

alöksz róz 2024.11.06. 15:15:11

@Arcade Macho: "ha esetleg lemaradtal volna akkor kozolnem hogy 200 milla EUROval megbuntettek hazankat mert nem engedtuk be a redvas migransokat, nezzel utana mielott terjeszted az IGET !!!" - akkor menni kell reklamálni a bizonyítékkal, hogy igenis százezerszámra engedjük át őket a határon!

Wildhunt 2024.11.06. 15:15:44

@Tapi2021: a nem tehetünk és a nem akarunk tenni nagyon nem ugyanaz

alöksz róz 2024.11.06. 15:17:52

@Arcade Macho: "egyebkent meg loni kellene a hataron" - én is pont ezt mondtam annak idején, amikor át akartak törni a határon.

alöksz róz 2024.11.06. 15:21:57

@gigabursch: "A határon tájövő férfiak java segélyturizmusban érintett" - igen (bár nem elsősorban csak a férfiak), olvass vissza nyugodtan, hogy mit írtam erről (most is, meg már hónapokkal ezelőtt is)

viszont a határon átjövőknek csak egy része ukrán.

gigabursch 2024.11.06. 16:02:58

@alöksz róz:
Aha.
Most már csak igazolni kéne.
Nekem egy 0-24 Time elapse video is jó.

alöksz róz 2024.11.06. 17:27:05

@gigabursch: menjél ki a határra egy napot és nézd meg.

gigabursch 2024.11.06. 20:27:02

@alöksz róz:
Szóval te nem jártál ott, csak szövegelsz...
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása