A liberális elit túlságosan előrenyomult, s beleesett saját csapdájába. A túlhatalom átka ez.
Ha nagy a nyomás, a kisember megtanulja mit és hogyan kell színlelni. Az egész kommunista rendszer erre volt példa: mindenki megtanulta mi az elvárás, azt külsőleg teljesítette is, közben belül meg egész mást gondolt. A rendszerurak kerültek ezzel lehetetlen helyzetbe: már ők se tudták mi is a valódi helyzet, ki tényleg híve a rendszernek és ki csak látszólag.
Itt ugyanez van. Nyugaton a liberálisok akkora hatalmat gyűjtöttek be, hogy a kisember megértette: nem szabad nyíltan ellentmondani.
A vicces példa: a New York Time utolsó előrejelzése az amerikai elnökválasztásról. A 7 "billegő" államot elemezték, s 5-ben Harris-győzelmet hoztak ki, 2-ben döntetlent. A valós eredmény: 7-ből 7 Trump-győzelem.
S valószínűleg nem az történt, hogy valaki meghamisította az eredményeket. Egyszerűen csak sok ember azt gondolta, nem tanácsos megmondania véleményét, ha az "helytelen".
2020-beli élményem: akkori munkahelyemen átmentem az egyik részlegről a másikra, ezért lett egy 5-hetes felkészítés. Ezt részben egy amerikai srác, 30-35 éves körüli, tartotta. Bármikor amikor szóba került a politika, kijelentette, ő gyűlöli Trumpot - akkor ő volt az elnök -, s ez folyamatosan ment a tréning első 2-3 hetében. Láttam rajta, nem érti a reakciókat - a cég dolgozóinak 95 %-a kelet-európai -, nem érti miért nem kap ünneplő reakciókat erre, ehelyett a legtöbben csak csendben tudomásul vették, amit ő mondott. Aztán a tréning utolsó 2 hetében már nem trumpozott, rádöbbent, nem az USA-ban van, s itt nincs ilyen elvárás, hogy ki kell nyilvánítani a hűséget a liberális nagyurak iránt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.11.08. 12:53:36
A Géniusz nevű tv kvízjáték a legdöbbenetesebb, az "Életmód" és "TV, film" kérdéskategória kizárólag hollywoodi szemét, alig van benne magyar, ami magyar az is többségében RTL (!!!) műsor.
Tapi2021 2024.11.08. 13:20:43
vasútihíd 2024.11.08. 13:58:08
MEDVE1978 2024.11.08. 14:37:55
A 2016-os választásnál ugye Hillary Clinton állt szemben Trumppal. Az előrejelzések akkor is Clinton győzelmét jósolták. A probléma egyébként 2008-ra volt visszavezethető, amikor az első Obama győzelem jött. Ugyanis Obama-t is alulmérték, ennek viszont az oka az volt, hogy a fekete szavazók jelentős része azt mondta, hogy nem megy el vagy bizonytalannak mondta magát. Ezért a közvéleménykutatók 2012-ben és 2016-ban is beépítettek egy olyan tényezőt, hogy korrigálták a feketék eredményét felfele.
A probléma csak az volt, hogy 2016-ban a négerek sokkal kisebb arányban szavaztak Hillary Clintonra, mint annak idején Obamara. Ez volt Trump első "alulmérése" és az oka tehát egy direkt beépített korrekció volt.
2020-ban ezt kiszedték, viszont valamennyire ez most fordítottan jött vissza Trumpnál: az ő szavazói nem jelentek meg maradéktalanul a kutatásokban.
Ez 2028-ban érdekes lesz, hogy a közvéleménykutatók beépítenek-e majd egy ilyen republikánus szavazó rejtőzködés faktort.
Tapi2021 2024.11.08. 15:01:36
Annál is inkább, mert ezek valahogy mindig oda húznak, ahova köll.
ZorróAszter 2024.11.08. 15:09:54
Ekkor az derült ki, hogy valójában az amerikai átlag kb. ugyanaz mint Nyugaton máshol. Csak az emberek több mint 20% félelembből hazudik.
Akkor nem volt probléma, hogy milyen szabadság az ahol ennyien érzik ezt szükségesnek.
GyMasa 2024.11.08. 15:12:16
Hé, várjál már!
A zIndex az nem a kormány szócsöve lett, ahol szintén csak az Origóhoz mért kormánypropagandát lehet hallani???
Tapi2021 2024.11.08. 15:24:47
Az emberek többsége szeret belesimulni a tömegbe, hogy ne pécézzék ki, ne legyenek esetleg hátrányai. Még akkor is, ha erre nincsen közvetlen elvárás.
Ez is egyfajta igazodási kényszer, öncenzúra.
Ahogy sokan hazudják magukat kereszténynek, úgy hazudják más körülmények között magukat nácinak, kommunistának, ateistának, liberálisnak, woke rajongónak... Mikor milyen a csoportnyomás.
Érdekes emlékem a rendszerváltás után, hogy hirtelen sok "keresztény" került elő. Hirtelen sokan megkeresztelkedtek vagy beíratták gyorsan a gyereket hittanra... Munkatársaim közül is, meg az országban.
És nekem, aki ebbe születtem, aki ebben nőttem fel, akit kigúnyoltak korábban a templomba járás miatt, értek némi hátrányok is, meg tettem is sokat a kereszténységért, még a váltás előtt, kifejezetten rosszul esett ez.
Persze igyekeztem a jó oldalát nézni, hogy szabadabbak lettünk, hogy éppen nem minket üldöznek, néznek le, és azzal a reménnyel, hátha közülük néhányat tényleg megérint a dolog és megtérnek valóban.
Biztosan voltak, vannak ilyenek is.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.11.08. 15:36:50
IdomitottFoka 2024.11.08. 15:38:51
"Nyugaton a liberálisok akkora hatalmat gyűjtöttek be, hogy a kisember megértette: nem szabad nyíltan ellentmondani."
Jaja, trump és harris 50+-5% on állt (attól függ ki mérte), hasonlóan mint a szovjetúnióban a kommunista párt és a.... izé. A trumpistákat meg uúgy vitte a fekete autó el a gulágra.
Pont ugyanaz, télleg.
(Amúgy mióta negatívak a szovjetek a szemedben, birca? A nem neresztény témájú posztjaid csupa könnyes szemű nosztalgiázások az átkosról)
Tapi2021 2024.11.08. 15:39:32
"A Maccabi Tel-Aviv és az Ajax Amsterdam Európa-liga-mérkőzés után palesztinpárti tüntetők támadtak rá izraeli szurkolókra. Többen kórházba kerültek, de vannak olyanok is, akiket eltűntként tartanak nyilván. Izrael ezért két katonai repülőgépet és mentőcsapatot küld Hollandiába, hogy kimenekítsék a szállodában rekedt izraelieket. "
index.hu/kulfold/2024/11/08/katonai-repulogep-amszterdam-labdarugas-foci-szurkolo-izrael/
GyMasa 2024.11.08. 15:40:38
Ennek az oka egyszerű:
Pontosan azért csinálják, mint Magyarországon, a 2022-es választások előtt, amikor az összes "mértékadó" közvéleménykutató ellenzéki győzelmet mutatott, már fél évvel a választások előtt is.
Én is elbizonytalanodtam, mert nem láttam semmilyen jelét ezeken az "eredményeken"kívül ennek a tendenciának az országban.
Sőt, ha őszinték vagyunk, azt kell mondani, hogy Orbánék is elhitték, hiszen különben nem kezdtek volna bele abba az ésszerűtlen pénzszórásba.
Szóval, a "szabad" sajtó alaposan megvezette a fél országot.
(és, pontosan ugyanezt tolják most a TISZA párttal is. Egyszerűen semelyik staisztikai szabályszerűség nem támogat ilyenfajta hírtelen változásokat statisztikai eseményekkel kapcsolatban. Az EU választásokkal kapcsolatos eredményeket még magyarázza, hiszen Gyurcsányból már mindenkinek elege volt, még az ellenzéki oldalon is! Pont azért IS szerepelt, '22-ben annyira szarul az összefosás, mert az értelmesebb ellenzéki szavazók is látták, hogy a rászavazás az egyenlő a Gyurcsányra szavazással, csak nem közvetlenül, hanem közvetve. Idén MP tudott mozgósítani azzal az ígérettel, hogy Gyurcsány ellen IS van.
Viszont az azóta kijött eredményeket, miszerint a TISZA már a fideszt is elverné, na azokat én nem hiszem el. Ahhoz már az ország jelentős részének értelmi fogyatékossá kellett válnia az elmúlt pár hónapban, olyan mértékben, ami nem történik meg általában.
Itt, most azokra gondolok, akik legalább a saját, jól felfogott anyagi érdekük miatt szavaztak a Fideszre egy ideje. Akik a zsabükkel szavaznak. NOs, ők az a réteg, akik nem szavaznának olyanra, aki:
- Nyíltan a kirablásukkal kampányol (lásd az összefogást)
- Sunnyog, pont, mint Kamala tette a kampányban, és SEMMIT nem lehet tudni arról, hogy mi a programja, ahogy MP tette.
Ennek a rétegnek, világos ígéretekre van szüksége, amit MP-től nem kaptak meg. Ezen felül, ugye az is egy óriási kérdés, hogy Orbánt, aki eddig bizonyított, miért is kellene lecserélni egy MP-haz hasonló nagyságrendekkel gerinctelenebb jelöltre, aki még ígérni sem ígért semmit. A magyar ember gyanakvó, és emiatt az egyenes beszéd hiányát sunnyogásnak értelmezzük, és inkább távolmaradunk az ilyentől.
ZorróAszter 2024.11.08. 15:57:26
"Ez a csoportnyomás, csoportkényszer. Pszichológia."
Jó, de ezt MaxValnak mondja ha csak ennyi.
De szerintem - és mások szerint is - van és volt keresztén kurzus is. Ami semmivel sem volt jobb.
És most a modern korról beszélünk és nem a régi mégolyanabbról.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.11.08. 16:25:22
A rossz rendszerben minden rossz? Nem.
A McDonald`s szendvicset is szeretem, pedig a cég a liberális világrend egyik jelképe.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.11.08. 16:26:34
A kisember mindig alkalmazkodik.
Wildhunt 2024.11.08. 16:34:10
És ez így hogy? Nincsenek holland rendőrök vagy katonák?
ZorróAszter 2024.11.08. 18:14:45
"A kisember mindig alkalmazkodik."
Csak nem mindegy hogy mihez és mennyire.
gigabursch 2024.11.08. 18:53:38
Nem értem min csodálkoznak.
A világ legdemokratikusabb országának a világ legerkölcsösebb hadserege 13 hónapja népirtást gyakorol.
Amúgy semita belügy, szóval ez is rámutat arra, hogy az antiszemita szó mekkora baromság. Hogyan lehetne antiszemita egy nagy rakás szemita, akiken belül népességileg a zsidók a ketekítési hibán belül vannak?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.11.08. 19:46:26
Mindig a konszenzussal véleményhez vagy ahhoz amit annak hisz.
Kádár alatt se volt az átlag komcsi. De érezte, valami ilyesmit kell mondani. Így az átlag valamiféle reformkommunista szellemben kritizált.
vasútihíd 2024.11.08. 20:41:38
vasútihíd 2024.11.08. 20:42:59
0dzsud0 2024.11.09. 11:17:13
Nem az elhitték a jó szó erre, hanem pontosan tudják, hogy a kamu ellenzéki közvéleménykutatásoknak és komoly hatása tud lenni a választási preferenciákra és egyáltalán a szavazási hajlandóságra. Ezért is bízza meg az ellenzék Pulait és a Záveczet is, épeszű ember nem is fizetne másért nekik, hiszen semmi közük a valósághoz. Az ellenzék a saját buborékában nem a valóság megismerésében érdekelt, hanem a hitben és a reményben. Ezt biztosítják számukra az ilyen "mérések", és ideig-óráig még eredményesen. Aztán persze minden egyes választási eredmény erodálja a hitelességüket jócskán, de addig is a Fidesznek dolgoznia kell az ellenhatáson, ráadásul nem bízzák a véletlenre, ráküldenek sokszorannyi erőforrást, ezen ne múljon! De egyébként ha közvéleménykutatókról beszélünk, lassan már tényleg csak a kormányközelieknél van bármekkora know-how, a többiek még mindig a 15-20 éve kialakított adatbázisaikból, érdemi módszertani frissítés nélkül próbálják előállítani a megfejtést újra meg újra, nettó pénzmosoda egyébként mind, akik nem mérnek, hanem rajzolnak. Lassan talán meg lehet már szabadulni tőlük is.
Billy Hill 2024.11.09. 23:39:41
GyMasa 2024.11.10. 01:25:48
... vagy nem tudja lemondani...
A fiam járt úgy, hogy véletlenül "előfizetett" egy heti TV újságra, amiben egyszerűen nem volt impresszum.
Nem tudta sehogy lemondani!
Beletelt vagy 3 évébe, mire az egyik született német barátja hosszas telefonálás (és,. kiadós ordítás) után elintézte neki, hogy ne kelljen negyedévente 70 EUR-t fizetnie...
De, ott ugyanez pl. a fitness is!
Éves szerződést kötsz velük, és lemondani csak kb. a lejárat előtti 6-tól 4. hétben lehet. Előtte "Nem fogadják el e lemondást", ha lemaradsz, fizethetsz egy újabb évet (40-70 EUR / hó.
SZóval, Németország egy igencsak "sajátságos" hely, ahol az otthon, Lézer Jani áéltal említett "Annyi vagy, amennyid van" kijelentés az egész ország alapmottója!
Én, pl. a kiszabott bérbeadótól, amikor egy formailag érvénytelen bérletidíj emelést küldött, és azt mondtam, hogy dugja fel magának, azt kaptam meg, hogy " Az én dolgom az, hogy fizessek"
Meg a k. anyádat.
ZorróAszter 2024.11.14. 12:04:54
"Kádár alatt se volt az átlag komcsi. De érezte, valami ilyesmit kell mondani. Így az átlag valamiféle reformkommunista szellemben kritizált.
Válasz erre "
Itt megint az jön elő, hogy ki a komcsi? Például az a vallásos kisgazda, aki támogatja a rendszert, és akiket maguk le szoktak kriptokommunistázni, az most komcsi vagy mégse?
Mert aki valóban értette a marxizmus-leninizmust, vagy legalábbis őszíntén szerették volna megérteni és használni, azok valóban kisebbségben voltak. De a rendszert támogatták őszíntén más, ettől független okokból sokkal többen.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.11.14. 12:19:56
Komcsi az aki hisz a kommunista eszmékben.
ZorróAszter 2024.11.16. 14:14:34
"Komcsi az aki hisz a kommunista eszmékben."
Ez már megint olyan CIA-s, Szadad Európás definíció. Ezen az alapon kommunistázzák le azt a vallásos kisgazdát, aki felismeri, hogy a földosztás csak időleges megoldás a tömeges nyomor elkerülésére. Legfeljebb tíz év haladék.
Vagy azokat, akik azért lépnek be az MKP-ba, MDP-be, MSZMP-be, mert annyira utálták Horthyékat, hogy ahhoz húznak, akik távol tartják őket.