magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

A láthatatlan kéz ideges

Hatalmas tőzsdepánik.

Amerikában a tőzsdén lévő cégek összértéke esett 1,7 trillió dollárral.

A szám megértéséhez tudni kell: az USA teljes nettó vagyona (azaz állami, céges, magán) jelenleg 123 trillió dollár. Azaz a veszteség a teljes nemzeti nettó vagyon kb. 1,4 %-a.

Ekkora veszteség hatalmas bajt okozna. De nem okoz, tulajdonképpen egyedül a tőzsdei befektetőket érinti.

Miért? Mert a valós érték nem tűnt el. Nem lettek lebombázva a cégek, nem történt természeti katasztrófa, minden ott van, ahol eddig is volt. Annyi történt, hogy egy "izé" ára eddig 100 "fabatka" volt, most pedig ez leesett 98,6 fabatkára. Mivel a fabatkának semmi köze a valósághoz, az egész semmit se jelent. Veszteni csak az vesztett, akik tegnap 101 fabatkáért vett izét, abban reménykedve, hogy holnap eladhatja 102-ért, s most pedig nem képes ennyiért eladni. Aki azért vett izét, mert az izé kell neki, annak tök mindegy.

A kapitalizmusnak semmi köze a valósághoz.

229 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr1218835020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapi2021 2025.04.10. 15:09:38

@vergyula: Pedig a miből kevésbé fontos. Látod, a saját oldalon sosem érdekes.

Azt meg tudjuk, hogy nem drogpénzből, nem vonatrablásból van rá pénz. Innentől kezdve...

Innentől kezdve mindegy, hogy balos XY-nál van az adott szálloda éppen, vagy jobbos VZ-nél. Sőt, a mi szempontunkból, akiknek sosem lesz szállodájuk, az is, ha semleges RS-nél van.
Legfeljebb irigykedhetünk.

Tapi2021 2025.04.10. 15:12:37

@ez a nevem senki: Trump keményen tárgyal.
Aztán, ha kell visszatáncol. Húzd meg, ereszd meg.

Ez egy alkufolyamat, a régi alkuk újratárgyalása, az erősebb fél kezdeményezésére.

vergyula 2025.04.10. 15:14:15

@Tapi2021: "Innentől kezdve mindegy, hogy balos XY-nál van az adott szálloda éppen, vagy jobbos VZ-nél."
Ezt mondom én is.

"Pedig a miből kevésbé fontos. Látod, a saját oldalon sosem érdekes."
Ez a baj. Az általad sokat emlegetett kettős mérce.

RS=Rózsa Sándor?

Tapi2021 2025.04.10. 15:19:18

@GyMasa: "Nekem dolgozik ismerősöm Lőrinc cégénél és azt mondja, rendesen meg vannak fizetve.... "

Gyula sem akarja elhinni nekem, hogy ez a "vita" arról szól, hogy KIÉ a cucc, semmi másról.
Ha a nem szimpi fél emberénél van, akkor lopta, meg szar minden...

Csak a szokásos.

vergyula 2025.04.10. 15:55:07

@Tapi2021: "Gyula sem akarja elhinni nekem, hogy ez a "vita" arról szól, hogy KIÉ a cucc, semmi másról."
Na jó, tisztázzuk. Tudom, hogy sokak számára arról szól, te is köztük vagy. De ez hiba.
Számomra nincs olyan szimpi fél, akinek ezt elnézem. Vagy max. addig szimpi, amíg nem csinál ilyet.

gigabursch 2025.04.10. 17:10:37

@GyMasa:
Én most leszek húsz...
:-)
:-/
:-(

Leírtam mindent, amit a holtomiglan-holtodiglan takar.

vergyula 2025.04.10. 17:18:41

@gigabursch: Ne legyetek már ilyen illúziórombolók! Vannak itt fiatalok is, akiknek példát kéne mutatni. Én ugyan csak 12 éve vagyok nős, de 24 éve együtt vagyunk, és imádjuk egymást.

Tapi2021 2025.04.10. 17:29:08

@vergyula: Értsd meg, érdektelen, hogy te vagy én mit nézünk el, mit nem.
Ezek a vagyontárgyak mindenképpen lesznek valakinél. A kérdés annyi, hogy kinél.

Tapi2021 2025.04.10. 17:31:58

@vergyula: @gigabursch: @GyMasa:

Én is beszállok: húsz éve vagyok házas, ebből kb. kilencben voltam nős...

vergyula 2025.04.10. 17:40:58

@Tapi2021: Lehetnének pl. különböző közszolgáltatásokban.

GyMasa 2025.04.10. 19:26:05

@Tapi2021:
Az a baj, hogy a balosok nem tudnak sikeres üzletet csinálni nagyrészt (nyilván, vannak kivátelek,de ugye ott a legtöbben abban tehetségesek, hoygan vegyenek el mástól valamit.) emiatt ugye ők "kiszervezték" ezeket az üzletekek "külföldi befektetőknek".
Azok, meg, természetesen elsősorban a saját zsebeiket tömik meg, és csak a sor legvégén van a szervilis magyar politikus.
Ezért megy most jobban az országnak.

GyMasa 2025.04.10. 19:27:17

@Tapi2021:
Szerintem ez a 90 napos haladék sem "visszatáncolás", hanem megmutatta mindenkinek, hogy milyen is az, ha szar.
Aztán, most 90 napja van az egész világnak, hogy leüljön tárgyalni vele.

GyMasa 2025.04.10. 19:28:32

@Tapi2021:
Igen! Azért éerdekes, hogy az állítólagos tolvaj NER a melósait kifizeti rendesen, pedig rajtuk lehetne a legegyszerűbben spórolni!

GyMasa 2025.04.10. 19:32:36

@vergyula:
Gratulálok!
Akkor te vagy az egyik akinek menni fog, és a statisztika szerint mi ketten @Gigabursch-sal bekaptuk a golyót egy negyedik, boldog pár helyett!

GyMasa 2025.04.10. 19:33:11

@Tapi2021:
Nem csak az, hanem, hogy ki rendelkezik a HASZON felett!

GyMasa 2025.04.10. 19:34:14

@vergyula:
PL. melyikekben?
Magán egészségügyet, meg magán rendőrséget, magán börtönöket, meg magán tűzoltóságot szeretnél?

gigabursch 2025.04.10. 20:20:49

@GyMasa:
???
Miért?

Teljesen normális, hogy nem minden nap hepi.
Három gyerek nevelése, taníttatása nem gyorsvonat.

gigabursch 2025.04.10. 20:22:06

@vergyula:
Én is imádom a nejemet.

Nem mindig könnyű, de ez nem befolyásolja az érzelmeimet.
Meg a felelősségemet.

vergyula 2025.04.10. 20:45:50

@GyMasa: Honnan szedted, hogy "magán"?
Én a túlgazdagodottaknak aránytalanul juttatott közpénzt szeretném állami közszolgáltatások fejlesztésére fordítani.

Tapi2021 2025.04.11. 10:15:29

@GyMasa: "Ez egy mekkora film!"

Igen, nekem is kedvencem. :-)

Most Trump kérdezte meg, hogy tudjátok, mi az a nemezis? :-)

Tapi2021 2025.04.11. 10:31:00

@vergyula: Azok a pénzek egy embernél soknak tűnnek, de azokból érdemben semmilyen közszolgáltatást nem lehet fejleszteni.

Ráadásul 99,9%-ban egyszeri pénzek. A közszolgáltatásokat meg folyamatosan kell fenntartani és fizetni.

(Ezért demagógia azzal hergelni a népet, hogy elvesszük ettől, attól a pénzt/vagyont és abból annyi pénz lesz, hogy rögtön felére csökkennek a várólisták a kórházakban...! Baromság, hazugság. Ezzel legfeljebb az irigy emberek vérszomját lehet egyszer csillapítani. Amolyan szoci-komm. módon.)

És visszajutottunk oda, hogy azok a szállodák, cégek, útépítési... megbízások mindenképpen LENNÉNEK VALAKINÉL, vagy kapná a megbízásokat valaki!
(És húzná hasznait, ahogy GyMasa írta.)

Tehát NEM javulna tőle semmilyen közszolgáltatás, és te sem kapnál belőle. Főleg, hogy a szállodákat továbbra is üzemeltetni kell, az utakat építeni...!!!
És ezt mindig VALAKIK fogják csinálni.

Ebből következik, hogy...

GyMasa 2025.04.11. 12:51:02

@Tapi2021:
Meg is nézem megint.
Szerencsére, A Ritchie gyerek elvált Madonnától. AZ egy szégyenteljes szakasza volt az életének.
Előtte, meg azóta is kiváló filmeket csinál...

vergyula 2025.04.11. 16:11:19

@Tapi2021:
- túlárazások
- mérsékelten hasznos, de gyorsan és sok profitot hozó beruházások
- állami tulajdonból magánkézbe kerülő cégek, melyek profitja onnantól nem az államkasszába folyik be

vergyula 2025.04.11. 16:13:49

@GyMasa: Úgy, hogy a közpénzből nem gazdagodik (legalábbis indokolatlan mértékben) a stróman, hanem inkább közszolgáltatásokra költjük.

Tapi2021 2025.04.11. 16:29:33

@vergyula: "- túlárazások
- mérsékelten hasznos, de gyorsan és sok profitot hozó beruházások
- állami tulajdonból magánkézbe kerülő cégek, melyek profitja onnantól nem az államkasszába folyik be "

Ez egy átlagos keddi nap! Mindenhol a világon!

Ha nem Lölő áraz túl, akkor a másik oldali XYZ. Ha a szálloda nem Lölőnek termel, akkor XYZ-nek. ...

Addig bántani fog ez a dolog, amíg ezt be nem látod.

Tapi2021 2025.04.11. 16:37:28

@vergyula: "Úgy, hogy a közpénzből nem gazdagodik (legalábbis indokolatlan mértékben) a stróman, hanem inkább közszolgáltatásokra költjük."

Leírhatatlan nagyságrendi különbség van a "túlárazásokkal" elfolyt (egyszeri) különbözetek és bármely állami közszolgáltatás (folyamatos) fenntartási költsége között!

Ezért full demagógia azzal kampányolni, hogy majd a visszavett, elvett pénzekből... Frászt.

Az elvett szálloda máshoz kerül, az új utat más építi ("túlárazva"!)... Ennyi történik.

Ha nem hiszed, olvasd el ezt a cikket arról, hogyan lett a Fővárosi Fürdővállalat a regnáló ballib/ELLENZÉKI városvezetés és politikai oldal KIFIZETŐHELYE!!!
Ami miatt a cég a csőd szélére került. (Van ilyen példa bőven!)

index.hu/velemeny/2025/04/08/gyogyfurdo-vezerigazgato-teljesitmeny-menedzsment/

vergyula 2025.04.11. 17:11:46

@Tapi2021: "Leírhatatlan nagyságrendi különbség van a "túlárazásokkal" elfolyt (egyszeri) különbözetek és bármely állami közszolgáltatás (folyamatos) fenntartási költsége között!"
Azért talán leírható. Mindenesetre ezzel együtt sem tisztességes. Esetleg kellene a közbeszerzésekre is árrésstop.

"Az elvett szálloda máshoz kerül, az új utat más építi ("túlárazva"!)... Ennyi történik."
Hát ne történjen. Ne nézzük el.

"Ha nem hiszed, olvasd el ezt a cikket arról, hogyan lett a Fővárosi Fürdővállalat a regnáló ballib/ELLENZÉKI városvezetés és politikai oldal KIFIZETŐHELYE!!!"
Hiszem, de nálam nem szempont, hogy melyik oldal csinálja.

vergyula 2025.04.11. 17:13:15

@Tapi2021: "Addig bántani fog ez a dolog, amíg ezt be nem látod."
Ne legyen így. A blogszférában miért ne lehetnék idealista?

GyMasa 2025.04.11. 22:47:04

@vergyula:
Melyik közszolgáltatásokra kellen költeni szerinted?

GyMasa 2025.04.12. 01:43:27

@vergyula:
"Azért talán leírható. Mindenesetre ezzel együtt sem tisztességes. Esetleg kellene a közbeszerzésekre is árrésstop."
Teljesen felesleges.
A NER-nek pont az a lényege, hogy semmi szükség nincs semmit túlárazni, hiszen, az a 10-20% haszonkulcs az állami megrendeléseken, ami amógy teljesen elfogadott és megszokott világszerte, az MIND a NER haszna lesz amiből nem kell másokat kifizetni!
De, ezt már sokszor leírtam...
Nem tudom, miért kell lapot húznod 19-re...

"Hát ne történjen. Ne nézzük el."
Mi a véleményed a szoci rendszerről:
- Az M5-ös autópályáról
- AZ M7, tök feleslegesen, 76 milliárdért megépült viaduktjáról
- Az M6 "alagútjairól"
- A franciáknak eladott szegedi közművekről
- Az Elmü eladásáról
- A Máv Cargo-ról
- A repülőtérről
- A sikeresen megakadályozott MOL ellenséges felvásárlásról
:

"Hiszem, de nálam nem szempont, hogy melyik oldal csinálja. "
És, akkor az, hogy Budapesten csinálják, az rendben van?

GyMasa 2025.04.12. 01:45:03

@vergyula:
"A blogszférában miért ne lehetnék idealista? "
Nyilván, lehetsz, csak az a baj, hogy amiről beszélsz, az NEM magyar vagy NER sajátosság!
Itt, Németországban is jelen vannak teljesen egyenrangú szarságok...

vergyula 2025.04.12. 08:00:51

@GyMasa: Ezt írtam: "Hiszem, de nálam nem szempont, hogy melyik oldal csinálja. "
Erre te: "És, akkor az, hogy Budapesten csinálják, az rendben van?"
Szerinted ez egy logikus reakció? De oké, a kedvedért: bármelyik oldal csinálja, az probléma.

vergyula 2025.04.12. 08:01:11

@GyMasa: "Itt, Németországban is jelen vannak teljesen egyenrangú szarságok..."
És tetszik?

Tapi2021 2025.04.12. 10:34:48

@vergyula: "Hiszem, de nálam nem szempont, hogy melyik oldal csinálja. "

Ez a valósággal való szembenézés elkerülése! Mint Gerynél.

Az alternatívája: Meseország.

vergyula 2025.04.12. 10:45:59

@Tapi2021: Sebaj, Meseország mindenkié.

Harcos keresztényként igazán kampányolhatnál a világ javításáért ilyen szempontból is. Kivéve, ha úgy érzed, az ember gyarló és kész. Akkor viszont hagyni kéne a pics@ba az egészet.

Tapi2021 2025.04.12. 11:03:36

@vergyula: Korlátozva van. Időnként börtönbe is mennek, akik túllőnek a célon.

Tapi2021 2025.04.12. 11:05:40

@vergyula: Másrészről - ha már harcos keresztény -, a kereszténynek éppen, hogy nem fontos, hogy mások gazdagodnak, pénzt hajszolnak, anyagi, földi kincseket gyűjtenek!

vergyula 2025.04.12. 11:32:04

@Tapi2021: Egyre zavarosabb. Szóval a (z akár becstelen) pénzhajhászás nem számít, de a szabados szex igen?

Tapi2021 2025.04.12. 16:36:40

@Tapi2021: A keresztények mindkettőt bűnnek tartják és ekként is tanítják.

ez a nevem senki 2025.04.12. 17:07:27

@Tapi2021: remélem tóni nem lőtt túl célon

vergyula 2025.04.12. 18:00:27

@Tapi2021: Azt írtad: "a kereszténynek éppen, hogy nem fontos, hogy mások gazdagodnak, pénzt hajszolnak, anyagi, földi kincseket gyűjtenek!"

vergyula 2025.04.12. 18:01:15

@ez a nevem senki: :D
Dehogy, Tóni egy aszkéta.

Tapi2021 2025.04.12. 19:23:57

@vergyula: Tényleg nem. Hol érint az engem, mint keresztényt, ha Lölő vagy te, vagy a szomszédom, vagy látom a Tóni, vagy a Feri, vagy a Csányi, vagy a..., pénzhajhász vagy mondjuk és karrierista, másokon átgázoló, hogy még több pénzed/pénzük legyen?

Ezek nem az én életeim, nem az én döntéseim. Nem én fogok ezzel elszámolni. Csak a magam bűneivel. Az is épp elég.

Tapi2021 2025.04.12. 19:30:25

@vergyula: A keresztény tanítás - mint már írtam - mindig EGY személyhez szól. Nincsen kollektív megtérés, csakis személyes! Mindenki külön-külön.

Helyettem nem tud hinni és megtérni más. Ahogy nem tud helyettem szeretni vagy bűnbe esni sem, senki más.

Tehát nem azt tanítja a keresztény egyház sem, hogy mit ne csináljon a szomszédom (Lölő, Tóni, Feri...), hogyan éljen a szomszédom...! Hanem azt, hogy mit ne csináljak én, hogyan éljek én. Hogyan lehetek jó én, és hogyan üdvözülhetek én.
Mi erről az én teremtőm útmutatása? ...

vergyula 2025.04.13. 07:17:57

@Tapi2021: Szóval a szomszéd által művelt szabados szex sem számít?

Tapi2021 2025.04.13. 09:57:32

@vergyula: Az én üdvösségem szempontjából nem.

Ebben az én felelősségem annyi, hogy ha lehet elmondjam neki, hogy keresztény szempontból ez nem helyes. És mutatok neki egy más életpéldát.
Ennél többet nem tehetek érte. Ő dönt.

GyMasa 2025.04.13. 11:39:25

@vergyula:
Nem nem tetszik.
De attól még jelen van.
És, erz önmagáaban cáfolja nagyrészt az ellenzéki álláspontot, miszerint Orbán elnne egyedül korrupt Európában.
MINDENHOL ugyanaz megy.

GyMasa 2025.04.13. 11:41:24

@vergyula:
Pontosan, csak a szomszédnak számít. nekem, vagy neked nem.

vergyula 2025.04.13. 11:51:12

@GyMasa: "az ellenzéki álláspontot, miszerint Orbán elnne egyedül korrupt Európában."
Ezt még sosem hallottam.

vergyula 2025.04.13. 11:53:15

@GyMasa: Tapi hozta fel a szabados szexet, mint megvetendő tevékenységet, ezek szerint önkritikából.

GyMasa 2025.04.13. 13:57:25

@vergyula:
Tényleg?
Akkor konzultálj Boldival!
Ő ennek a nagy szakértője!

GyMasa 2025.04.13. 14:00:34

@vergyula:
Miből vontad le ezt a következtetést?
Láthatóan nem ismered a kereszténységet, így azért eléggé furcsán hangzanak a "következtetéseid", nem gondolod?
Ezen felül a keresztények is követnek el bűnöket.
Óriási tévedés azt hinni meg terjeszteni, hogy lehet bűntelenül élni!
A különbség csak anny, hogy anno Jézus meghalt mindannyiun összes bűnéért.
Így, egy mai kereszténynek csak annyi a dolga, hogy elfogadja ezt a megbocsátást, és törekszik rá, hoyg többen ne kövesse el.
De el fogja.
Ahogy a Biblia is írja.
(Nem, HA, hanem, AMIKOR)

GyMasa 2025.04.13. 14:01:53

@vergyula:
"Ezt még sosem hallottam. "
Ez meg a mai nap legdurvább kijelentése...
Mármár hajlok afelé, hogy -hazudsz-, akarom mondani _tévedsz_

Tapi2021 2025.04.13. 15:35:15

@vergyula: "Tapi hozta fel a szabados szexet, mint megvetendő tevékenységet, ezek szerint önkritikából. "

Öööö... ez honnan is jön, melyik hsz-emből következik?

vergyula 2025.04.13. 17:41:38

@GyMasa: "Akkor konzultálj Boldival!"
Majd leírja, ha akarja. Szerintem senki sem mondta, hogy csak Vitya és bandája korrupt.

vergyula 2025.04.13. 17:44:58

@Tapi2021: Több különböző hozzászólásból próbáltam összerakni. A szabados szex probléma, de leszarjuk, hogy a szomszéd mit csinál. Akkor csak a saját szabados szexünk marad.

Gelimtredfd 2025.04.13. 17:55:41

@vergyula: Nem zomszéd, hanem nakva, a csinál hangot dúrgerni kell, úgy mondjuk tesz, de msot egal.

Itt a banán csimpánz! Látni van, hogy egy csimpánz vagy, nem illiberális vagyis ember. Ez a szabados hogy a fene? Libernyák? Dehát ha leszarod a libernyákizmust, úgy eg libernyák vagy, vagyis egy csimpánz, aki a banán eszja! Dehát az vagy, ez tuti.

Tapi2021 2025.04.13. 19:28:44

@vergyula: "A szabados szex probléma, de leszarjuk, hogy a szomszéd mit csinál. Akkor csak a saját szabados szexünk marad. "

Nem. Ez nem egy logikai lánc.

Inkább szándékos nem értés.
Pedig nagyon részletesen elmagyaráztam.

Újra:

1. NEM szarjuk le, mit csinál a szomszéd. Ahogy tudjuk jelezzük, hogy ha rossz, amit csinál. De ennél többet mit tehetnénk? Egy MÁSIK SZABAD ember! Aki úgy dönt, ahogy akar! Szabad akarat. Én nem kényszeríthetem.
Ahogy a keresztény egyház sem. Csak elmondjuk, mi a rossz a hitünk, illetve ahogy hisszük, Isten szerint.

2. A keresztény tanítás NEKEM szól (mindenkinek SZEMÉLYESEN, neki!), tehát én MAGAMON számonkérhetem, hogy ha eltérek tőle. És igyekszem nem eltérni. Ha elbukom, igyekszem felállni és igyekezni nem elbukni újra.
Ez múlik rajtam. Az én döntéseim.

A szabados szex is DÖNTÉS. Eddig nem az enyém!

GyMasa 2025.04.13. 20:12:59

@vergyula:
"Majd leírja, ha akarja."
Leírja, hidd el!
Olyan, mint a vegánok. Tudni fogod, mert megosztja veled, ha érdekel, ha nem...

" Szerintem senki sem mondta, hogy csak Vitya és bandája korrupt. ""
Igazából itt te vagy az első a nem kormányoldalról, aki ezt így kijelenti.

vergyula 2025.04.13. 22:03:49

@Tapi2021: "Ahogy tudjuk jelezzük, hogy ha rossz, amit csinál."
A harácsolóknak is jelezheted. Lázár Jani segít.

vergyula 2025.04.13. 22:04:42

@GyMasa: "Igazából itt te vagy az első a nem kormányoldalról, aki ezt így kijelenti."
Király, remélem jár valami jutalom.

Tapi2021 2025.04.14. 00:08:50

@vergyula: Pontosan ismerik a keresztény tanításokat. Aztán adott esetekben döntenek, mit, hogyan tesznek. Mint bárki más.
Aztán majd elszámolnak vele, ahogy mindenki más. Isten meg megítéli. Mert csak ő tudja igazán, mi bűn, mi nem.
Nem az ellenzéket, az ellenzék véleményét fogja erről megkérdezni.

GyMasa 2025.04.14. 11:52:21

@vergyula:
Ki a "harácsoló"?
Mi teszi azzá?
Hol a határ?
Van-e ez alól kivétel pl. amikor Lölö szó nélkül fizette Tompos Kátya rákkezelését?
Van ezekre valami objektív degfiníciód, vagy ismét visszatérünk majd ahhoz, hogy más és más az elvárás a fidesz és a DK közeli emberekkel kapcsolatban?

vergyula 2025.04.14. 12:04:19

@GyMasa: "Hol a határ?"
Jó kérdés. Az ország leggazdagabb embere valószínűleg átlépte.

"Van-e ez alól kivétel pl. amikor Lölö szó nélkül fizette Tompos Kátya rákkezelését?"
Ez szép dolog, már írtam.

"vagy ismét visszatérünk majd ahhoz, hogy más és más az elvárás a fidesz és a DK közeli emberekkel kapcsolatban?"
A te szokásod ehhez visszatérni, hiába írom le akárhányszor, hogy részemről nem más.

GyMasa 2025.04.14. 13:30:19

@vergyula:
Ezt válaszoltad:
"Jó kérdés. Az ország leggazdagabb embere valószínűleg átlépte."
Azaz, nem voltál adni egy objektív szempontot arra, hogy szeretnéd ezt megítélni...
Mi van, ha NEM lölö az ország leggazdagabb embere, akkor nem baj, ha gazdag?
Érted, mi ezzel a probléma?
Tudod, pl. lölö azért jobb, mint a Strabag, mert míg lölönél legalább elvi esély van rá, hogyha megbukik valamivel, az ország vissza tudja szerezni a pénzét, m´g a Strabag esetén az örökre elveszett, amit kitalicskáznak az országból.

GyMasa 2025.04.14. 13:32:57

@vergyula:
"A te szokásod ehhez visszatérni, hiába írom le akárhányszor, hogy részemről nem más."
Nem, csak egyszerüen a "szokásom", mintha valami válogatós pöcs lennék, hanem konkrétan naponta többször láthatjuk munka közben ezt a kettös mércét...
Tehát, ha hiteles akarsz lenni, akkor igyekezned kell elkerülni azt, mert én, (és sok másik jobbos) bizony kurvára unja már ezt, és rettentöen fárasztó az ilyen boldi féle értelmi fogyatékosoknak, hogy mennyire alkalmatlanok a vitára, ha ez az összes "érvük"...

vergyula 2025.04.14. 14:17:47

@GyMasa: "Azaz, nem voltál adni egy objektív szempontot arra, hogy szeretnéd ezt megítélni..."
Mondjuk hogy milyen körülmények között és feltételek szerint nyert el közbeszerzéseket. Majd egyszer tán kiderül.

"Mi van, ha NEM lölö az ország leggazdagabb embere, akkor nem baj, ha gazdag?"
Hanem mondjuk a második? Vagy hogy érted?

vergyula 2025.04.14. 14:20:46

@GyMasa: "hanem konkrétan naponta többször láthatjuk munka közben ezt a kettös mércét..."
Munka közben?

"mert én, (és sok másik jobbos) bizony kurvára unja már ezt"
Elárulok egy titkot: a kettős mérce nem oldalfüggő. Gyönyörű példa, hogy a saját oldaladon nem veszed észre.

GyMasa 2025.04.14. 16:47:38

@vergyula:
"Mondjuk hogy milyen körülmények között és feltételek szerint nyert el közbeszerzéseket."
Ez, még mindig nem objektív...
Annak, hogy "lopást" lehessen, joggal kiáltanod, azt kell bebizonyízanod, hogy:
- Mészáros késve teljesített
- Mészáros túlárazott
- AZ elvégzett munka nem megfelelö minöségü.
Ha nagyon megengedö akarok lenni, akkor azt mondom, hogy bármelyik egyedül elégséges ok, hogy azt mondjuk, meglopta az országot.
(Szerintem, ezt nem tudod bizonyítani jelenleg.)
Ha pedig, erre nincs bizonyíték, akkorr Mészáros NEM lopottt, ugyanis, ha afentiek mindegyike teljesült, akkor az országot nem érte kár.
(merugye, a lopáshoz, mint büncselekményhez kell áldozat is. Az, hogy nem valami szoci közeli cég kapta a megbízást , pont lényegtelen ebböl a szempontból. A Strabag újabb megbízásai a példa arra, hogy kaphtnak nem fidesz közeli cégek is megbízásokat)

"Majd egyszer tán kiderül."
Hát, szerintem nincs minek kiderlnie.
Ha lenne bármiféle, könnyen bizonyítható stikli, akkor azt már régen lehozta volna az ellenzéki sajtó.

"Hanem mondjuk a második? Vagy hogy érted?""
Igen, pl, ha a második, vagy a 10.
Akkor is csak töle vennél el, vagy, mondjuk egy Elon Musk féle milliardostól, aki a piacon kereste meg a vagyonát?

Amúgy, azon elgondolkoztál, hogy mekkora pénzek folytak el Magyarországról a szoci komrányok alatt, ha a fidesz azoknak a pénzeknek a töredékéböl ilyen gazdaggá tudta tenni a NER lovagokat úgy, hogy még az ország népe is részesült belöle...

GyMasa 2025.04.14. 16:48:46

@vergyula:
"Munka közben?"
Hw?

"Elárulok egy titkot: a kettős mérce nem oldalfüggő. Gyönyörű példa, hogy a saját oldaladon nem veszed észre."
Mit nem veszek észre.
GOndolom, vannak konrkrét példáid...

vergyula 2025.04.14. 17:06:20

@GyMasa: Nem vagyok sem oknyomozó újságíró, sem ügyész. Ha Vitya haverja Vitya regnálása alatt gázszerelőből az ország leggazdagabb embere lett, az nekem elég, hogy hörögjek. És ugye libsiként ez létszükséglet. Az ország vejéről nem is beszélve, akinek a saját lába ugyan csak a 15. helyre volt elég, de ugye a részvétel a fontos.

"Akkor is csak töle vennél el, vagy, mondjuk egy Elon Musk féle milliardostól, aki a piacon kereste meg a vagyonát?"
Ez a kérdés is megérne némi figyelmet. Mindenesetre piac vs közpénz = nagy különbség.

Még mindig a szocik???
Akkor én előhozom IV. Bélát, aki intézett egy tatárjárást. Bezzeg V. Iktor alatt ilyen nem történt.

vergyula 2025.04.14. 17:13:07

@GyMasa: ""Munka közben?"
Hw?"
Még mindig nem értem, hogy a "munka közben" és a kettős mérce között hol a kapcsolat.

A kettős mérce legszebb példája, ha azt állítod, hogy csak a másik oldalon létezik.

GyMasa 2025.04.14. 17:18:47

@vergyula:
" Nem vagyok sem oknyomozó újságíró, sem ügyész."
Értem, tehát NINCSENEK valódi érveid, csak "azt hiszed" meg "ez a véleményed"

OKés, értettem.

"Ez a kérdés is megérne némi figyelmet. Mindenesetre piac vs közpénz = nagy különbség."
Na, mesélj még!
Azt ugye tudod, hogy Musknak is van egy csomó állami megrendelése?
Aztán, megint elöjön, hogy a Strabag pl. CSAK állami megrendelésekböl élt, hiszen elég kevesen építtetnek pl. magán autópályát.
Csak azokat a pénzeket nem láttad mozogni, meg a balos sajtó azokra a pénzekre nem hívta fel a figyelmedet folytonosan.

"Még mindig a szocik???"
Igen, mert ök voltak hatalmon.
A SZDSZ meg az MDF ar régen nem léteznek, szóval, mégis, kit hozzakfel példának???
Karigeri Budapesttel jó lesz? (mert ala is lehet bemutatni, hogy megy ez...)
index.hu/velemeny/2025/04/08/gyogyfurdo-vezerigazgato-teljesitmeny-menedzsment/
Azt már láttuk, ök, mire (nem) képesek.
Mondhatam Gyurcsányt is, ha akarod, de megjegyezhetem, hogy az ellenzé összes képviselöje is pont ugyanilyen teehetségtelen és korrupt lenne...

Akkor én előhozom IV. Bélát, aki intézett egy tatárjárást. Bezzeg V. Iktor alatt ilyen nem történt.

GyMasa 2025.04.14. 17:22:10

@vergyula:
"A kettős mérce legszebb példája, ha azt állítod, hogy csak a másik oldalon létezik."
Igen, ezt csinálod pont te!
Kijelented, hogy a NER lop, de minden egyes ellenpéldára, amit kapsz, csak egy vállvonogatás a válaszod.
Abból indulsz ki, hoyg pl. mészáros lörinc lopott.
Csakhogy egy jogállamban ezt nem el´g kijelentnei, hanem bizonyítnai is kell.
Az pedig, hogy ö nyeri a legtöbb nagy állami megbízást, nem bizonyíték.
fentebb leírtam, mi lenne, de azzal meg látványosan nem foglalkozol " mert nem vagy oknyomozó újságíró meg ügyész"
Akkor mi a francon csodálkozol, hogy mindenki hülyének ez?

vergyula 2025.04.14. 17:56:58

@GyMasa: "Azt ugye tudod, hogy Musknak is van egy csomó állami megrendelése?
Aztán, megint elöjön, hogy a Strabag pl. CSAK állami megrendelésekböl élt, hiszen elég kevesen építtetnek pl. magán autópályát."
Ezzel szerinted felmentettél bárkit is?

vergyula 2025.04.14. 18:00:21

@GyMasa: "Akkor mi a francon csodálkozol, hogy mindenki hülyének ez?"
Honnan veszed, hogy csodálkozom?

A kedvedért leírom ezredszer is, a geci szocik loptak. Így jó?
Amúgy miért nem lettek elszámoltatva?

GyMasa 2025.04.15. 08:36:08

@vergyula:
Azért nem lettek elszámoltatva, mert:
- Gyurcsánnál elévült. (Ez, ugye nem azt jelenti, hogy ártatlan, hanem, hoyg nem sikerült elég gyorsan elítélni, ami érthetö is, hiszen Ö a idesz hatalmon maradásának egyik záloga.
SZóval, ö ebböl a szempontból érinthetetlen.
- A többeiknél pedig, semelyik politikus nem fog megszavazni egy olyan törvényt, amit utána ellene lehet felhasználni.
- A legtöbb stikliben együtt vannak benne a szocik és a fideszesek. (Lásd a BP-i parkolóbtrányt.)

vergyula 2025.04.15. 09:49:47

@GyMasa: "nem sikerült elég gyorsan elítélni, ami érthetö is, hiszen Ö a idesz hatalmon maradásának egyik záloga.
SZóval, ö ebböl a szempontból érinthetetlen."
Nagyon tisztességesen hangzik. A jogállamisági problémák jutottak eszembe.

"A legtöbb stikliben együtt vannak benne a szocik és a fideszesek. (Lásd a BP-i parkolóbtrányt.)"
Ezért is kell mindannyiunknak felemelni a szavunkat az ilyenek ellen.

GyMasa 2025.04.15. 10:51:15

@vergyula:
"Nagyon tisztességesen hangzik. A jogállamisági problémák jutottak eszembe."
Ez nem jogállamisági probléma...
Nézz már körül, mi folyik az EU-ban is:
- Von Der Leyen asszony milliárd EUR-os oltásügyeket intézett sms-ben
- Ott van a Katar botrány.
-- Most pattant ki a Huawei botrány...
Szóval, azért pont az EU vezetöségének nicns semmiféle jogalaja itt "tolvajozni, meg Korrupt-ozni"...

"Ezért is kell mindannyiunknak felemelni a szavunkat az ilyenek ellen."
Igen, az olyanok ellen, amik nyilvánvalóan lopások, igen, de amik nem feltétlenül azok, azok ellen kapálópzni olyan, mint feleslegesen farkast kiáltani.

Tapi2021 2025.04.16. 11:14:32

@GyMasa: A hazai proletariátus egyszerűen nem tud mit kezdeni a kapitalizmussal és azzal, hogy ebben néhányan milliárdosok lesznek.

Az osztrák, német... dolgozó ezen nem akad fenn, mert ebben szocializálódott.
Ott nem lehet gyűlöletet szítani olyasmikkel, hogy mennyibe került XYZ milliárdos feleségének ruhája, vagy mennyibe került egy vacsorája Monte-Carlóban.

Erre csak a magyar édes proletárok a vevők.

Tapi2021 2025.04.16. 11:32:09

@vergyula: "A kedvedért leírom ezredszer is, a geci szocik loptak. Így jó?
Amúgy miért nem lettek elszámoltatva? "

Azért, mert nem loptak! Ők sem.
Ezt kéne megérteni.
MINDEN kormányzat a világon becsatornázza a megbízások EGY RÉSZÉT a saját holdudvarába. Ez egyszerűen így működik.
És ez NEM LOPÁS!

Ahogy GyMasa is írta, a munkák elkészülnek! Akkor is, ha haveri cég kapta, meg akkor is, ha nem haveri cég.

Hogy ebben van korrupció? Van.
Ahogy mindenütt. Ne játsszuk már el folyton azt, hogy amikor a nemkívánatos kormány van hatalmon és UGYANAZT CSINÁLJA, mint mindenki más, akkor hirtelen MESEORSZÁG lesz az etalon.
Amikor meg a haveri kormány, akkor meg nem.

Ez a kettős mérce. Egyrészt. Másrészt meg szembe kéne nézni a realitásokkal. És azokhoz képest ítélni.

Nem kell azt játszani, mint Gery, aki minden szembesítés elől úgy menekül el, hogy de nem érdekes máshol mi van. DE kurvára érdekes. Mert így működik MINDENHOL a világ!!!

Mutass egy kormányt, amelyik nem csatornáz be pénzeket a saját holdudvarába!

vergyula 2025.04.16. 11:41:35

@Tapi2021: Leszámítva, hogy szerintem a nagy vagyoni különbségek nem éppen a társadalom egészsége irányába mutatnak, engem úgy általában nem bosszant, ha valaki milliárdos. Nyilván ha tisztességtelenül szerezte, az más kérdés. Persze sokak szerint ekkora vagyonok egyáltalán nem jöhetnek össze némi sumákolás nélkül.

Az ilyen "100 milliós táska" történeteket simán nem értem. Kizárólag a hivalkodás/rongyrázás jut eszembe, amik nem éppen pozitív tulajdonságok. Ez már nem is az a kategória, hogy a márkát fizeted meg. Ez egy jelvény, mellyel jelezheted, hogy rohadt gazdag vagy.

vergyula 2025.04.16. 11:44:39

@Tapi2021: "Ez a kettős mérce."
Hol a kettős mérce, mikor kommentek tömegén át azt próbálom megértetni, hogy bárki is csinálja a nemlopást, az engem zavar?
Így működik mindenhol? Ne így működjön.

Tapi2021 2025.04.16. 13:09:40

@vergyula: "Az ilyen "100 milliós táska" történeteket simán nem értem. Kizárólag a hivalkodás/rongyrázás jut eszembe, amik nem éppen pozitív tulajdonságok. Ez már nem is az a kategória, hogy a márkát fizeted meg. Ez egy jelvény, mellyel jelezheted, hogy rohadt gazdag vagy. "

Ez így van.
Nekem sem jön be. (Mondjuk lehet azért, mert nem vagyok milliárdos. :-) )
De, ha ez a milliárdos stílus mindenhol, akkor miért csinálunk csak a magyarok miatt patáliát?
És ott is politikai oldaltól függően.

Tapi2021 2025.04.16. 13:15:53

@vergyula: Ott a kettős mérce, hogy ha ezt a kormányt a tökéletes Meseországhoz hasonlítjuk, akkor mindet ahhoz hasonlítsuk!
És akkor mindegyik el is bukik.

Vagy, fogadjuk el a valóságot. És akkor okafogyott lesz a (mű)felháborodás, minden (bérelt vagy saját) Ferrarin, hajón, ruhán, táskán...

És koncentráljunk a valódi bűncselekményekre, valódi lopásokra, és nem utolsó sorban a valódi KÁROKOZÁSRA az országnak és az EGÉSZ népnek, POLITIKAI okokból, mert így nyerhet az ellenzék!!!

Népbíróság elé mindet! Mert EZEK valódi károkat okoznak!!!

GyMasa 2025.04.16. 18:19:57

@Tapi2021:
Azért, a német-osztrák-svájci vonalra az is jellemző, hogy az igazán gazdag családok nem nagyon kérkednek a vagyonukkal...
Ezekben az országokban pl. ilyen családi alapítványok kezelik a vagyont.
A családtagoknak szigorúan meg van mondva, hogy mit tehetnk (németek, ugye), mit nem szabad, milyen autójuk, házuk lehet...
Szóval, az ilyenek élnek melletted egy diszkrét családi házban, egy 10 éves, penge állapotú E-mercivel, elmennek évente párszor nyaralni, de a bankszámla egyenlegülk 7-8 jegyű... EUR-ban

Tapi2021 2025.04.17. 11:28:42

@GyMasa: Igen, tudom. De ott ennek van egy kontinuitása és kialakult rendje.
Itt meg mindenki első generációs újgazdag.

Az ilyenek többsége nyugaton is hedonista.

Tapi2021 2025.04.17. 11:33:40

@GyMasa: Meg, hát emellett van az, amiről írtam, hogy a nép sem készült erre fel még lelkileg, agyilag. Ahogy látható a hozzászólásokból, reakciókból, minden drága autóra, ruhára, szatyorra...

Ezek pl. Amerikában a népet lelkesítik és motiválják, hogy nekik is legyen többjük, itt meg: dögöljön már meg a rohadt tolvaj...

vergyula 2025.04.17. 11:46:58

@Tapi2021: "De, ha ez a milliárdos stílus mindenhol, akkor miért csinálunk csak a magyarok miatt patáliát?"
Leginkább mert magyarok vagyunk. Pl. a román milliárdosokról visítsanak a románok.

"És ott is politikai oldaltól függően."
Számomra nem függ. Sőt, olyan példát is lehetne találni, ami mentes a politikától.

Ha mégis oldalfüggőnek tűnik, az sem pontosan az. Inkább kormányközeli, vagy nem. És itt mindegy, hogy ki van kormányon.

GyMasa 2025.04.17. 12:48:50

@Tapi2021:
Igen, csak ezek egyre kevesebben vannak, emiatt itt nem olyan feltűnőek...
(És, manapság egyre nehezebb ennyire feltörekedni, legalábbis 100%-ban legális utakon)

GyMasa 2025.04.17. 12:49:45

@Tapi2021:
Ez, viszont, szintn a szocializmus eredménye. Sikeresen megnyomorította jópár generáció lelkét.

GyMasa 2025.04.17. 12:55:37

@vergyula:
"Leginkább mert magyarok vagyunk. Pl. a román milliárdosokról visítsanak a románok."
És, miért is kell visítani a milliárdosok miatt?

"Számomra nem függ. Sőt, olyan példát is lehetne találni, ami mentes a politikától."
Jah, értem, akkor te is ugyanolyan komunista vagy, mint Gery?

"Ha mégis oldalfüggőnek tűnik, az sem pontosan az. Inkább kormányközeli, vagy nem. És itt mindegy, hogy ki van kormányon. "
Rossz hírem van!
A mnindenkori kormányok mellett/közelében a világon MINDENHOL ott lesznek a haszonlesők!
(Igen, itt a "szuperdemokratikus" Németországban is.)
Elég csak megnézni amit Musk az USA_ban talált a DOGE által.

vergyula 2025.04.17. 13:18:18

@GyMasa: "És, miért is kell visítani a milliárdosok miatt?"
A rongyrázókról van szó, itt most Tapi épp milliárdos stílusnak hívta.

"Jah, értem, akkor te is ugyanolyan komunista vagy, mint Gery?"
Ezt vezesd le kérlek.

"A mnindenkori kormányok mellett/közelében a világon MINDENHOL ott lesznek a haszonlesők!"
Igen, Tapival már többször átbeszéltük.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása