magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Józsué Európában

A Biblia legvéresebb könyve a Józsué Könyve (az eredetiben Jehósua Könyve). Arról szól, hogy az Egyiptomból hazatérő zsidók hogyan hódítják meg Palesztínát, az eredeti terv szerint az ott lévő lakosságot kiirtva - bár ez nem történik meg soha teljesen, a valóságban a terület mindig vegyes marad.

Az üzenet sokféle. Természetesen a felszíni értelem az, hogy Isten ezt a földet a zsidóknak adta, ezért feladatuk azt megtisztítani az idegenektől. S ez a megtisztítás csak azért nem sikerül végül, mert a zsidók nem maradnak hűek Istenhez. Szóval szélsőséges zsidó szemszögből ez a könyv egyfajta terv, mi a teendő.

Zsidó vallási szemszögből - s persze ez a keresztény értelmezés is - viszont az értelme az egésznek más. Hiszen Istent nem érdeklik népek, a zsidók se azért voltak kiválasztott nép, mert zsidók, hanem mert ők voltak kiválasztva Isten parancsolatainak követésére. Isten természetesen egyáltalán nem támogatta a zsidókat, amikor azok szembementek a parancsolatokkal - erre számtalan példa van a Bibliában is.

Isten azért adja a földet a zsidóknak, mert az eredeti lakosság megsértett minden létező törvényt, a fő jogsértés természetesen az emberáldozatok szokása - s különösen a kisgyerekek feláldozása egyes akkori vallásokban -, valamint a szexuális jellegű normák felrúgása, lásd vallási célú prostitúció és a homoszexualitás normalizációja. A zsidóknál mindez teljes tilalom alá esett, ezért lettek kiszemelve mint a terület új gazdái.

Az utóbbi időben igyekszem többet foglalkozni a témával, s különösen a Biblia zsidó részének aktuális értelmezésével. Nehéz feladat, de hálás is.

Magától adódik az az értelmezés, hogy mindez tökéletesen illik a mai Európára. Európa lassú önpusztulása tulajdonképpen Isten akarata: az európaiak a kánaaniták, míg a muszlim migránsok a zsidók. Isten láthatóan nem segíti a formailag keresztény, valójában ateista nyugat-európai népeket, míg az egyáltalán nem-keresztény migránsokat igen, mivel értékrendjük közelebb áll a természetes jóhoz.

Tudom, nehéz ezt európaiként elfogadni, de sajnos ez a helyzet. S persze mindig van visszaút: Jézus óta a helyzet sokkal kedvezőbb, mint Józsué idejében, már minden bűn megbocsátható.

Címkék: közélet
35 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr9818860196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jónévez 2025.05.18. 08:02:39

A következtetésed engem is következtetésre késztetett:
Akkorára növekedett benned a gyűlölet az európaiak iránt, hogy még az ellenséged is jobbnak találod.
Beteg dolog ez.

De egy vicc poénja is eszembe jutott:
"Ez komoly? Mert viccnek durva lenne"

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.18. 08:55:17

@jónévez:

Miért kellene faji alapon szeretni az európaiakat? Ez olyan, mint amikor a zsidó ultrák azt hiszik, a zsidóknak mindig igazuk van csak mert zsidók. Miközben a Biblia nem ezt mondja.

Tapi2021 2025.05.18. 11:38:54

"míg a muszlim migránsok a zsidók."

Ez így erős, mivel a muszlim vallás IS egy HAMIS vallás. Hasonlóképpen az ateizmushoz. Így a párhuzam nemigen áll fenn a választott néppel.

Tapi2021 2025.05.18. 11:44:43

Európa újra pogányosodására - amely nyilvánvalóan a mi, tehát az itt élő keresztények és egyházaink sara is - a válasz (ha tetszik, az isteni válasz) bizonyosan nem az, hogy akkor jöjjenek a muszlimok, hanem az a KÜLDETÉS, ami a miénk: újra evangelizálni, tehát újra megtéríteni Európát!

A baj, hogy NEM CSINÁLJUK!

De ennek nem kiváltója a muszlim invázió. Isten tőlünk várja a megoldást, nem egy hamis vallás híveitől.

Tapi2021 2025.05.18. 11:50:43

Most van XIV. Leó beiktatási miséje. Ha nem is mindenki igaz hitből van ott a téren, azért látszik, hogy van még potenciál bennünk is.

Apropó: Zselé megint ráérzett, hogy kell felöltözni egy pápa beiktatására. Póló, katonai zubbony. Tiszta Castro. Csak sapka nélkül.
Persze nyilván a tanácsadói utasítását követi ezzel is, mert a ruházattal is manipulálnak.
(Esetleg még néhány golyó ütötte, égett szélű lyuk jól hatna. De azt már ők is túlzásnak érezhetik.)

Tapi2021 2025.05.18. 11:57:46

A témához: éppen XIV. Leó (és az egyház) dolga lenne (és semmiképpen nem a muszlimoké), hogy nekiálljon Európát visszahúzni a hitetlenség, pogányság szakadékának széléről!
Én pl., ha megkérdeznének, ezt várnám el az új pápától.

Ehelyett most is azon megy a merengés, vajon elfogadja-e az LMBTQ.... "embereket"...? Elég progresszív és "nyitott" lesz-e arra, hogy elfogadja a pogányságot? ...

Pedig azt kellene kérdezni, vajon gőzerővel neki áll-e, neki állunk-e az újra evangelizálásnak, hirdetjük-e az eltérőknek, eltévelyedetteknek Krisztust vagy sem?
Mert NEM elfogadni kell őket, hanem Krisztushoz vezetni!

Bili 2025.05.18. 12:15:02

Történelmi léptékkel nézve nem olyan lassú ez az önpusztulás. Ha így megy tovább 100 év alatt eltűnik az amit Európa alatt értettünk. A zsidó honfoglalás is lehet kb. ennyi idő alatt zajlott le. Csak a pusztában vándorlás volt 40 év.

gigabursch 2025.05.18. 14:15:55

A zsidó népirtásosdi, meg az ebből levezetett zsidó keresztény népirtásosdi totál ellentétes a valódi kereszténységgel.

Tapi2021 2025.05.18. 15:21:09

@gigabursch: A kereszténységgel egyértelműen. A zsidóság más kérdés, mivel az Ószövetségben nem egy "isteni" felszólítás(nak értelmezhető), utasítás van arra nézvést, hogy valóban joguk van más népeket irtani.

Itt a régi vitás kérdés az, hogy - ha ez nem két isten -, akkor vajon egy más helyzetben mást mondott-e? Vagyis a zsidók nemzetté válása miatt szükséges volt egy erőszakos világban az, hogy erőszakot alkalmazzanak?
Jézus korában meg már nem? Jöhetett egy új kor, egy új szövetséggel és új koncepcióval, új utasításokkal?

Mert nyilvánvalóan ellentétes az ószövetségi harcra, területfoglalásra, népirtásra vonatkozó utasítás, és az újszövetségi, krisztusi parancs a tartsd oda a másik orcádat is, szeresd ellenségedet.

Ez érdekes feladvány.

Isten azt tesz, amit akar. És olyan szabályokat hoz, amilyeneket akar. És ezeken változtathat is.

Mindenesetre úgy gondolom, Istentől nem áll távol a mi kiirtásunk. Hiszen végső soron maga is ezt teszi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.18. 16:34:51

@gigabursch:

Pedig de. Aki nem követi a parancsolatokat, az meghal. Ma is ez a tanítás.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.05.18. 16:36:26

@Bili:

Vitás mindez.

Tulajdonképpen teljes zsidó honfoglalás SOSE lett. Hiszen mindig maradtak más népek is arrafelé, a Biblia is ezt írja.

Madarász Henrik 2025.05.18. 18:55:00

Nekem inkább úgy tűnik hogy az ószövetség a zsidók - a sivatagi nomád nép - világképét adja vissza, amíg a újszövetség a szereteten alapszik. Attól függetlenül hogy van amiben egyet lehet érteni az ószövetséggel, például ahogy a homokosokhoz viszonyul.

valis47 2025.05.18. 20:14:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Szerintem semennyire nem következik, legfeljebb úgy, ahogy buddhizmus a hinduizmusból.
És az is nyilvánvaló, hogy Jahve egy politeista panteon egyik istene volt eredetileg.

IdomitottFoka 2025.05.18. 22:17:06

Azért az fura h én ugyan nem hiszem h létezne isten, de a koncepcióját nem gondolom ilyen nettó szarházinak, aki az ateista nyugatra muszlim hordákat küld. Délamerikai börtönökben nehezen találnánk ilyen rohadt lelkületű suttyókat mint ez az istenkoncepció.

Persze téged elég jól lerajzol, meg sok kommentelőt is, és a Bibliával is egész jól rezonál, az ószövetségi ámokfutó gyerekgyilkossal és az újszövetségi nárcisztikus pszichopatával (imádoljatok különben örök kárhozat). Tényleg rendkívül érett személyiség lehet aki megteremti a lényeit, majd azért mert azok olyanok mint amilyennek teremtette őket, jól megbünteti azokat, ennél még mengele is együttérzőbb volt.

Elvileg hiszed h van isten. Nem félsz azért egy kicsit h ekkora sötét rohadéknak tartod?

gigabursch 2025.05.18. 22:40:03

@Madarász Henrik:
Nagyjából igen.

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Nem.

@IdomitottFoka:
Inkább ne erőlködj vele.
Egyikből sem értesz semmit.
Ha legalább az egyikből értenél valamit, az még lehetne párbeszéd alap...

vasútihíd 2025.05.19. 06:29:56

@IdomitottFoka: isten tökéletes. a teremtményei nem.

vergyula 2025.05.19. 07:59:08

@vasútihíd: Akkor nyilván szándékosan teremtett tökéletlent.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.19. 14:48:56

@vergyula: nem teremtett tökéletlent. Megvan a jelenet a legelején az almával?

vasútihíd 2025.05.19. 15:50:08

@vergyula: szabad arkaratot teremtett

vergyula 2025.05.19. 15:54:19

@Deak Tamas: Rémlik, de lehet, hogy pontatlanul. Arra célzol, hogy a Kígyó belesziszegett?

vergyula 2025.05.19. 16:41:16

@Deak Tamas: A tökéletes teremtmény nem állt volna ellen?

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.05.19. 16:46:33

@vergyula: a tökéletes és a tökéletességre törekvés tudja a határait, hiszen máshogy nem mérhető a tökéletesség. Ez volt az üzenet, tökéletes vagy és elvesztheted.

valis47 2025.05.19. 17:57:49

"Orbán és Simion frigye nem Moszkvában, hanem Tel-Avivban köttetett Orbán Viktor és George Simion gusztustalan összeborulását itthon és külföldön szinte teljesen egyhangúan az állítólagos „oroszbarátságukkal” magyarázták, és a Kreml titkos machinációját látták a háttérben, holott egészen másról van szó. Valójában mindketten az „Israel firster” kereszténycionisták internacionáléjához tartoznak, amelynek tagjait nem Putyinhoz, hanem Netanjahuhoz köti hűségeskü. Az alábbi szemléltető anyag magáért beszél, nem kell hozzá sok szöveg. Higgyen mindenki a saját szemének."

(Putyinnal parolázó képek nincsenek a román sovinisztáról, Mileivel, Melonival igen. "Simion mentora, Calin Georgescu támogatja Románia izraeli nagykövetségének áthelyezését Jeruzsálembe, meghívja Netanjahut Bukarestbe, és Orbán nyomán zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus ellen."

Forrás: kuruc.info/r/4/287988/

Tapi2021 2025.05.19. 18:09:45

@valis47: Sok a hülye. Hová húz most a kuruc?

Tapi2021 2025.05.19. 18:18:37

@IdomitottFoka: @Deak Tamas: @vergyula: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Én beleszülettem a kereszténységbe. Ezért természetesnek vettem, hogy Isten van és, hogy jó, ő a szeretet... Stb.
Hiszen ezt tanítják a miséken, a hittanon és otthon is.

Sok idő volt, míg ebből a gyermeki elhitt hitből, saját, jól megalapozott hit lett Istenben.
Még több idő kellett, hogy én is rájöjjek, hogy a rózsaszín köd csak köd.

Ma úgy gondolom - én is -, hogy I1G.

Hogy csinált nekünk egy kibaszott Jumanjit, és mi vagyunk a játékosok, akik szórakoztatják. A föld nem más, mint egy terrárium, a pálya. És vannak a játékszabályok. Stb.
És elindult a játék, mi meg generációk hosszú során játsszuk. Mi vagyunk a karakterek, különböző szerepekkel. A többségünk NPC, mellék karakter, mert annyi szerep jut. A tömegé.
Néhányan szöveget is kapnak, mások főszerepet... stb. Pont, mint egy játékban (filmben.)

És toljuk az eszement Jumanjit Istennek. Háborúkkal, belezéssel, égetéssel, éhezéssel, meg persze sok széppel és jóval is.

Ő meg "nézi", mire jutunk az általa kitalált játékban.

Serény Vélemény 2025.05.19. 18:29:11

"A Biblia legvéresebb könyve a Józsué Könyve"

Ez tényszerűen nem igaz.

A Jelenések könyve sokkal véresebb, Józsué könyvében nem hal meg az emberiség egy negyede, aztán a maradék egy harmada, aztán még egy csomó ember, a jelenések könyvében viszont igen.

IdomitottFoka 2025.05.19. 18:33:39

@Tapi2021: Értem. Ebben a koncepcióban az az ellentét zavar, h életünk kis és nagy pillanatai, tettei már nagyon sokszor lezajlottak, vagyis bármilyen vetülete már rengetegszer megtörtént. Mi lenne a szórakoztató ebben egy olyan entitásnak, ami amúgy egy rettenetesen komplex rendszert dobott össze még szervetlen szinten is? Nemigazán lehet vmi végtelenül kreatív és primitív egyszerre.

Tapi2021 2025.05.19. 19:22:05

@IdomitottFoka: Nézd úgy, hogy te vagy az egyetlen, végtelen létező SZEMÉLY.

És még szólni sincs kihez. Te is beleőrülnél. Főleg ha örökkévaló vagy.

Mit tehetsz? Csinálsz magadnak társaságot.

Ha nézzük mekkora lehet az Univerzum, sanszos, hogy rengeteg ilyen, de pár dologban különböző "terrárium" van, másféle lényekkel, talán más játékkal.

És ugye a beszélgetéshez nem elég a kő, meg a növényzet, sem a tudattal, személyiséggel és szabadsággal nem rendelkező létezők sem. Ehhez adnia kellett egy - persze hozzá képest parányi és erősen korlátozott, de mégis létező - döntési szabadságot, szabad akaratot, és olyan jegyeket, amelyek csak a személyekre jellemzőek. Tehát Isten képére és hasonlatosságára készült lényeket.

Mert csak aki dönthet, az dönthet úgy, hogy beszélget vele és pl. szeretetet ad neki. Önként. És Istennek csak ez érték. Mert nem beprogramozás miatt szeretjük, hanem önként. (Vagy gyűlöljük, de azt is önként, saját döntésre.)

Szerintem ez az egyetlen igazi funkciónk. Csak ezt nem tudja magának megadni. Még akkor sem, ha egyébként mind benne és belőle vagyunk.
Ehhez más személyek kellenek.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása