Tovább megy a Bencsik-féle keresztény homofób nyilatkozat miatti halálhörgés.

A ballib fanatikusok nem értik, hogyan lehetséges, hogy egyetlen törvényt se vétett szövegével Bencsik. Miért nem izgatás, gyűlöletbeszéd, hanem csak szólásszabadsággal élés.

Pedig ez a helyzet. Olyan csak teljesen lezüllött ultaliberális államokban van - mint pl. a Norvégiai Köztársaságban vagy a Kanadai Köztársaságban -, hogy már a Biblia szövege is gyűlöletbeszédnek számít, s aki nyilvánosság előtt felolvas belőle, azt büntetőeljárás alá vonják.

Ilyen végletek még az USA-ban sincsenek, pedig ott a hatalom nagy részét birtokolja a homoklobbi. Amíg az ember szövege nem szólít fel közvetlen erőszakra, addig szabad mondani. Egyszerűen jól kell fogalmazni, nem azt kell mondani, hogy pl. "akasszuk fel a buzikat", hanem azt "pozitívum, hogy van aki akasztással küzd a buzik ellen", s ekkor már nem bűncselekmény.

Bencsik tapasztalt ember, tud fogalmazni.

Nyugaton a bevált módszer a rendszerkritikus ellenzék ellen ritkán a büntetőjog. Számtalan sokkal hatásosabb eszköz van.

Ha az ellenzéki pl. bérmunkás, ki kell rúgatni munkahelyéről, meg kell fosztani jövedelmétől. Ha esetleg gazdag ember, aki tőkejövedelemből él, akkor pedig a cégét kell tönkretenni. Egyszerűen bojkottot kell hirdetni, ez hatásos szinte mindig.

Gyakorlatilag csak az ellen nincs eszköz, akinek olyan vagyona van, hogy abból meg tud élni passzív módon. Dehát ez az emberek 99+ %-ára nem igaz.

S persze az is biztos helyzetben van, akinek olyan forrásból van jövedelme, mely érinthetetlen a nagyurak számára. Pl. Amerikában léteznek keresztény alapítványok, melyek biztos vagyoni háttérrel rendelkeznek, s ezek az alapítványok aztán jövedelmet biztosítanak velük egyetértőknek. Ennek számtalan módja van: a leggyakoribb az újságíróként alkalmazás, honoráriumok fizetése cikkekért, médiamegjelenésekért, oktatási tevékenységért, könyvkiadás finanszírozása, filmkészítés támogatása, ösztöndíjak kiutalása, stb.

Persze az ellenfél sokkal erősebb, a hasonló liberális kifizetőhelyek sokszorosan erősebbek anyagilag. Tisztán anyagi alapon nézve a dolgokat: sokkal kifizetődőbb a liberális nagyhatalmak szolgálatában állni. Mindenképpen kell erős erkölcsi világnézet tehát, hogy az ember a kevesebb pénzt válassza.

Olyan ez mint a szép fiatal nő dilemmája: legyen gimnáziumi tanárnő vagy inkább pornószínésznő. Az utóbbi 10-szer jobb anyagilag. Tisztán liberális, materialista, racionális alapon hülyeség lenne a tanárnőséget választani.

Magyarországon a helyzet persze nagyon rossz a homoklobbi szemszögéből, hiszen maga a magyar kormány áll ellenfeleik mögött, a kormányzat pedig nyilván szinte korlátlan anyagi lehetőségekkel rendelkezik. Nyugaton ez nagy ritkaság: kevés kormányzat meri megtenni, hogy az antiiberális véleményeket támogatja pénzzel.

De még Magyarországon is látható: a kormánypárti újságírók kevesebbet keresnek az ellenzékieknál. A magyar kormány se tud anyagiakban versenyezni a hatalmas, bivalyerős, nyugati alapítványokkal, lásd Soros Alapítvány, mely a leghatalmasabb ilyen szervezet Kelet-Európában.

A fideszes médiákban pl. egy átlagos akalmazott bruttó havi 400 ezer Ft körül keres. S csak a legnagyobb sztárok keresnek tényleg szépen, pl. legutóbbi infóim szerint Bayer Zsolt bruttó 2 milliót kap, s ha jól tudom, ő a legjobban fizetett a szakmában.

Néztem alaposan a közvetítéseket a legújabb magyar tüntetésekről.

El kell ismerni, a szervezés immár profi. Soros gazda alaposan felkészítette a szervezőket, ezt el kell ismerni. A korábbi, városban sétálgatós tüntizéstípus ugyanis ma már a leghűebb ballib szavazókat se elégíti kell.

A sikeres tüntetésnek van ugyanis pár alapszabálya, mondjuk az 5 legfontosabb:

• békés jelleg: a kutatások kimutatják, az erőszakos tüntetés sokkal ritkábban vezet eredményhez, mint a békés, ennek fő oka, hogy a hatalom könnyebben tudja leverni az erőszakos tüntetést, mint a békést,
• határozottság: a békés jelleg azonban nem jelenti azt, nem kell határozottnak, sőt agresszívnek lenni, simán belefér a békésségbe az apró törvénysértés, lásd kordonok felborítása, veszélytelen tárgyak dobálása,
• jelképesség: mindig valamilyen jelképes helyen kell tüntetni,
• érthetőség: kell valamilyen konkrét cél, lehet ennek több szintje is, de kell valami főcél, s ez nem lehet túl általános,
• vezetőség: szükséges, hogy legyen olyan vezetőség, melynek a tüntető tömeg szót fogad.

Itt a budapesti esetben látható, az első 3 pont teljesült, a 4. félig-meddig, az 5. meg egyáltalán nem. S persze a magától étetődő nulladik feltétel egyáltalán nem teljesült: a számosság. Pár száz ember ugyanis sose képes sikeresen tüntetni. Szóval ezen még dolgoznia kell a CEU budapesti agyközpontjának. Különösen azon, hogy egyszerre több vezér is volt a kb. 800 tüntetőhöz: 6házi, Gelencsér, Tompi Lilike, akik láthatóan egymásra szarva működtek.

Az egész dolog komolytalansága a hatalom reakcióján látszik: a hatalom békés eszközökkel lépett fel a tüntetők ellen, nem alkalmazva semmilyen komoly tüntetésellenes módszert. A kormányzat megoldása a legegyszerűbb megoldás, a kifárasztás, ahogy ezt Gyurcsány neves mondatával “majd csak megunják és hazamennek” elmondta.

De maga szervezés profi. Bedrogozott fiatalok spicckommandósokként, előttük egy sor testileg vézna, lehetőleg nőnemű diák. A rendőrséget folyamatosan provokálják, minden áron vért akarnak a szervezők. A médiakampány is szuper: sikerült elterjeszteni azt a tévhitet, hogy a rendőrség bármilyen ellenintézkedése jogtalan. A rendőrség által lefogott embereket meg úgy állítják be, mintha legalábbis kivégzés várna rájuk.

Ez ugyanis fontos elem. A kis tüntetés naggyá varázsolásának fontos eszköze az áldozat. Vérnek kell folynia, a legjobb, ha valami gyerekkinézetű lány sérül meg véresen. "Zorbán már a kislányoktól is retteg, ezért vereti őket!" De legalábbis ki kell provokálni valakinek a letartóztatását. Aztán a következő tüntetés már lehet a "rendőri erőszak" ellen és a politikai foglyok" kiszabadításáért.

A fő baja a tüntetőknek Orbán személye, aki maga is egykoriban Soros gazda egyik főembere volt, így belülről ismeri az összes módszert. Ami miatt képes sikeresen ki is bújni ezekből a csapdahelyzetekből.

A kedvencem a Momentum képe volt a láthatón makkegészséges Tompos Mártonról, aki békésen beszélget a rendőrökkel, mindez "rendőri brutalitás", "nem tudjuk mi van vele", "tarts ki, Marci!" kommentekkel:

Két héttel ezelőtti cikk az Amerikai Magyar Népszava blogban: az erősen elmebeteggyanús Bartus kirohan az időjárásjelentés ellen.

Megfejtése: a magyar televízió határváltoztatást, revíziót követel.

Szerinte azért vannak sötét színnel jelölve a Kárpátok, mert ezek voltak Nagy-Magyarország határai. Segítek: nem azért, hanem mert ősi térképjelölési konvenció a világos-sötét árnyalattal jelezni a magasságot. Mondjuk annak gyanút kellett volna keltenie benne, hogy szinte egész Ausztria sötét a térképen - vajon miért? mert Ausztria legnagyobb része hegyvidék.

Bécs neki is feltűnik, ezt úgy magyarázza, hogy ma már a magyar irredenták nem elégednek meg a Trianon előtti határokkal, hanem egyenesen a Mátyás-korabeli állapotot követelik vissza. Bartus bácsi imeretei kicsik, így felvethette volna, miért nincs a térképen Belgrád, mikor az is magyar város Mátyás alatt (sőt egészen 1521-ig az maradt). Az is sajátos, miért van a térképen Graz, ami sose volt magyar város. Persze tudom, Bartus szerint bizonyára azért van jelölve Graz, mert oda viszik rendszeresen Zorbánt kezelésre.

Nem tudom, hogy a munkanélküli Bartuson segítene-e ilyen kezelés. Szerintem már késő.

Miről is van szó valójában? Azokat a területeket mutatják, ahol vannak nézők. A magyar állami tv-t, de az RTL-t és a TV2-t is rengeteg határontúli magyar nézi. Ennyi az egész.

S még egy borzasztó hír: a ballib kormányok alatt is ilyen volt az időjárásjelentési térkép. A végén még kiderül: Horn és Gyurcsány is fasiszta irredenták!

A liberális demagógia egyik alapeleme a középosztályiság.

A valóságban alig pár ország van a világon, ahol a lakosság nagy része középosztálybeli. A periférián a középosztály mérete jellemzően 1-5 %, nálunk a félperiférián meg 5-15 % közti, pl. Magyarországon a felső határhoz közelít, míg Bulgáriában pedig 10 %, a legszegényebb félperiférián - pl. Ukrajna, Moldova, Albánia - meg inkább az 5 %-hoz közelít. De a gazdag államokban is jellemzően 40 % körüli a középosztály, kevés országban van 50 % felett, pl. ilyen Kanada, Skandinávia, a Benelux-államok, Svájc.

Kína esetében az számított hatalmas sikernek, hogy 40 év alatt 1 % alatti középosztályról mára 10 % lett az arány.

Középosztálybeli alapvetően az, aki nem tud ugyan munka nélkül megélni (mert aki tud, az nem középosztály, hanem felsőosztálybeli), de olyan jövedelemmel rendelkezik, mely elegendő nem csak a kényelmes megélhetésre, de komoly tartalékképzésre is elegendő, azaz a középosztálybeli képes viszonylag független lenni, hiszen van valamennyi tartaléka, vagyona, aminek köszönhetően képes átvészelni akár 1-2 évnyi jövedelemkiesést is.

Bulgáriában átéltem a folyamatot. A 90-es évek közepére a középosztály megsemmisült, a kommunizmus alatti középosztály teljesen lecsúszott. Azóta eltelt 30 év. Szerintem a középosztályosodás 3 látványos jele:

• az autóhasználat - korábban az autó amolyan hétvégi eszköznek számított, nagyon kevesen autóztak napi szinten,
• a gyorséttermi étkezés - korábban ez ünnepnek számított, ma meg szimplán csak evés,
• a háziállat-iparág elharapózása - persze korábban is voltak emberek háziállatokkal, de egyrészt kevesebben, másrészt nem létezett az egész kapcsolódó infrastruktúra: se állatorvosi rendelők, se állatboltok.

A liberális üdvtörténet szerint a felvilágosodás és annak őse, a protestantizmus felszámolja a feudális rendiséget és a középkori maradiságot, majd a középosztály átveszi a hatalmat és meritokratikus államot épít ki. Ekkor hihetetlen fejlődés indul, melynek végpontja, hogy a lakosság 99 %-a középosztálybeli lesz, tulajdonképpen mindenki az lesz pár önsorsrontó destruktív elem és nyomorék kivételével.

A valóságban ez persze sehol se valósult meg. Mert egyszerűen ez egy megvalósíthatatlan utópia, pont ahogy a kommunizmus is az. A kommunista utópia abszurditása persze könnyebben átlátható, hiszen nyilvánvaló, hogy:

• egyrészt minden ember sorrendiséget alkalmaz emberi kapcsolataiban, azaz köröket alakít ki, a legközelebbi emberekkel legbelül, a vadigenekkel a legtávolabb, s bármennyire is jószívű, önzetlen ember, sose fog az idegenekkel ugyanúgy bánni, mint szeretteivel,
• másrészt képtelenség olyat tervhivatalt kiépíteni, mely képes lenne a társadalom minden tagjának szükségleteit egyrészt felmérni, másrészt megszervezni ezek kielégítését.

A polgári utópia abszurditása nehezebben látható át, hiszen itt a rendszer ötletgazdái eleve nem tételeznek fel testvériséget, önzetlenséget, hanem szimpla kemény önérdekeket.

De itt is belátható az utópia értelmetlensége. Egyszerűen be kell látni, nincs elegendő pénz a világban ahhoz, hogy a többség középosztálybeli legyen. Valakitől mindig el kell venni, ahhoz, hogy mások kényelmesen élhessenek.

A nyugat nagy trükkje: a kényelmes élethez a finanszírozást nem belföldön, hanem külföldön szerzik meg. Azonban ez azt is jelenti, a legtöbb országban semmilyen vagy nagyon kicsi középosztály lehet csak, hiszen az ottani javakat át kell utalni a nyugati államok részére, a nyugati középosztály fenntartására.

A következmények:

• a nyugat minden erővel akadályozza a nem-nyugati államok felzárkózását, hiszen az ezzel ellenkező magatartással saját maga alatt vágná az ágat, amin ül,
• a nyugat igyekszik elérni, hogy a nem-nyugati középosztályok nyugatfüggőek legyenek, azaz saját országaikban minden árom képviseljék a nyugat érdekeit, gyakorlatilag legyenek a nyugat helyi képviselői,
• ha egy ország valahogy mégis kitör helyzetéből, az először igyekeznek új alkuajánlattal bevenni a "klubba", vagy ha nem megy, akkor megtámadják.

A megoldás természetesen magának az alapeszmének a helyes felismerése: a polgárosodás hibás cél, a középosztályiság gonoszság.

A Szkeptikus Társaság nevű kamuszervezet - mellesleg ez egy erősen Soros-közeli álcivil szerveződés - ismét remekelt.

A szkepticizmus egyébként eredetileg azt jelenti, mindent kétkedéssel fogadni, semmit se fogadni el készen, utána menni a dolgoknak. Nem azt jelenti tehát: az éppen uralkodó eszmének tisztelegni, minden vele ellentétes gondolatot gondolkodás nélkül elvetni, tovább a másként gondolkozást kiröhögni.

Az idei nyerteslista nagyszerű. Dehát meg kell élni valamiből, Soros gazda nem fog utalni, ha ukázai nincsenek lelkiismeretesen teljesítve.

Szóval a listán Bagdy Emőke, aki hatalmas bűnt követett el. Egykor kifejezetten pozitív volt a minősítése a ballib szalonban, azóta azonban elkövetett valami megbocsáthatatlant: nem mondta vissza papagájként a hatalmi eszméket a genderológia és a homoklobbi megítélésében!

S persze Bogár László, akinek bűne: nem fogadja el a főáramú közgazdaságtant.

Persze sokat mond el a szervezetről, hogy egykor a fanatikus materialista és ateista Vágó István volt a fő megmondóemberük. Pedig egy szkeptikus sose lehet ateista, hiszen az ateizmus éppenhogy egy bizonyításnélküli világnézet, márpedig a szkepticizmus a bizonyításban hisz.

Egy ballib blogban egy cím, de kiváló, mert egy mondatban kifejezi mi a ballibbant kereszténységkép.

Egyrészt: Isten nincs. Hiszen a tudomány nem igazolta. Sőt megcáfolta.

Másrészt: ha Isten mégis lenne, akkor ballib lenne.

Harmadrészt: s mint ballibbant sülyosan megbüntetne mindenkit, aki magát kereszténynek mondja, miközben nem fogadja el a ballibaizmust.

A liberális ateizmus sokkal rosszabb a kommunista ateizmusnál. A kommunista ateizmus azt mondta, nincs Isten, mert tudománytalan, s így aki hívő, az egyszerűen buta, iskolázatlan. Kihal a vallás tehát a műveltség növelésével.

Ezzel szemben a liberális ateizmus azt mondja, akár még lehetne is Isten, mindegy. Majd megpróbálja a vallási értékeket helyettesíteni valami egész mással.

A kommunista hívő-kép a fejkendős félanalfabéta parasztnéni, aki azt se tudja, hogy a Föld gömbölyű.

A liberális hívő-kép meg valamiféle éjjel-nappali segélymunkás: éjjel-nappal mosolyog, időnként megvereti magát, de egyébként folyamatosan hajláktalanokat becézget és ételt oszt.

Annak idején a kommunista Bulgáriában állami feladat volt a harmadik világbeli progresszív népek oktatása. Ezt vállalta fel Bulgária a kommunista államok egyeztetésén.

Ennek megfelelően a bolgár egyetemek tömve voltak ilyen országokból származó diákokkal, akiket a saját országuk küldött, a bolgár állam meg ösztöndíjat adott nekik. Elsősorban a forrásországok ezek voltak: Afganisztán, Angola, Benin, Bissau-Guinea, Dél-Jemen, Etiópia, Kongó, Mozambik, néha más, nem kifejezetten kommunista, de részben szovjetbarát országokból is, mint Algéria, Líbia, Mali, Szíria, stb.

A bolgár népnyelv el is nevezte a jelenséget "bimbilisztáni hallgató" névvel.

Az elején a diákokat beültették normál szakokra, de hamar kiderült, nem működik a rendszer. Egyrészt a legtöbb ösztöndíjas diák nem tanulta meg rendesen a nyelvet az előkészítőn, másrészt nem rendelkeztek megfelelő alapismeretekkel. Szóval megoldást kellett találni. Valódi megoldásról persze szó se lehetett. De hamar meglett a kamumegoldás. Létrehoztak teljesen kamuszakokat csak az ösztöndíjasoknak. A fő ilyen szak a "nemzetközi idegenforgalom és földrajz" nevű volt, ide normál diákot fel se vettek, csak ilyen "progresszív ösztöndíjasok" jártak oda. Aki mutatott aztán valamilyen valós képességet a tanulásra, azt átengedték normál szakra (én is ismerek a korból szíriai embert, aki orvos lett, ténylegesen elvégezve a szakot, ma már Angliában orvos), de a nagy többség maradt itt, s diplomázott nemzetközi idegenforgalom és földrajzból. Az ottani színvonalról legendák voltak. De mindegy: mindenki kapott diplomát, szóval Bulgária teljesítette vállalását, évente több száz ilyen ösztöndíjas diplomázott.

Volt is erről egy korabeli vicc:

Kereskedelmi hajó hajótörést szenved. Kannibálok ejtik fogságba a 3 életben maradt utast: egy amerikait, egy oroszt, s egy bolgár. A törzsfőnök felajánlja: mindenki mondja el hová valósi, s ha ő ismeri a helyet, akkor azt nem eszi meg a törzs.

Az amerikai boldog, ki ne ismerné Amerikát! Mondja is:

• Amerika - a világ legerősebb országa, atomfegyverek, dollár, New York, Hollywood.
• Sose hallottam róla, megeszünk téged - mondja a törzsfőnök.

Jön az orosz, már kissé bizonytalanabban:

• Szovjetunió - Moszkva, Lenin, Gagarin, mi győztük le Hitlert!
• Sose hallottam róla, megeszünk téged is - mondja a törzsfőnök.

A bolgár meg se próbálja, hisz ezek után nyilván semmi esélye, így csak egy szót mond:

• Bulgária.
• Bulgária? De hisz ott diplomáztam nemzetközi idegenforgalom és földrajz szakon - kiált fel vidáman a törzsfőnök -, te vendég leszel a mai vacsorán!.

A múlt héten eszembe jutott ez a vicc.

A bolgár Legyen Ön Is Milliomos! adásában harmincas játékos, nemzetközi idegenforgalom és földrajz szakon végzett, jelenleg egy szállodában dolgozik Plovdivban.

Kérdés: melyik város nem fekszik a Duna partján? Lehetőségek: Izmail, Belene, Budapest, Prága.

Versenyző hosszasan gondolkozik. Azt még tudta, hogy Belene egy bolgár város, s a Dunánál van. Ez volt egyetlen értelmes megjegyzése. Belene eléggé ismert, ez volt a "bolgár Recsk", ott működött az 50-es, 60-as években a legnagyobb bolgár koncentrációs tábor, azoknak akik vétettek ugyan a kommunista rendszer ellen, de nem olyan szinten, hogy felakasztást vagy börtönt érdemelnének (a múzsám egyik nagyapja is "vendég" volt ott pár évig).

Onnantól elmondta a versenyző a következőket:

• nem tudja biztosan megkülönböztetni Budapestet és Bukarestet,
• Bukarest talán Romániában van, de nem biztos benne,
• a Duna torkolata Bulgáriában van.

Végül telefonos segítséget kér. A segítsége pont olyan hülye, mint ő, s megadja az Izmail választ.

Persze tudom, én földrajzos ember vagyok, én hatalmas mennyiségű felesleges földrajzi adatot tudok, de nem magamhoz mérem. Szerintem általános műveltség a Duna, hisz ez a legnagyobb bolgár folyó. Nem a Kongóról kérdezték. A Kongóról az általános műveltség az, hogy Afrika déle, Atlanti-óceán, van 2 ilyen nevű ország, de mondjuk a 3 Kongó-parti országot megnevezni vagy tudni a városokat a vetélkedőben 14. vagy 15. kérdés lenne.

Ahogy azt se kötelező tudni, hogy Izmail a legnagyobb Duna-parti ukrán város.

De az biztosan része az alapműveltségnek, hogy Prága nem a Dunánál van.

Ha már a Kongót említettem. A Kongó partján lesz a világ legnagyobb városa a XXI. sz. második felétől, az előrejelzések szerint a 2 Kongó fővárosa (Kinshasa - Kongói D. K., Brazzaville - Kongói K.), melyek össze vannak nőve, egymással szemben vannak a folyó két partján. Az előrelzések szerint a 2 város együttes lakossága 100 millió feletti lesz (ma ez 18 millió).

A nyugat harcias. Ennek jele a direkt félreértés.

A párizsi kínai nagykövet nyilatkozott valamit a szovjet tagállamokról. Ebből csináltak aztán műbotrányt.

Pedig miről is volt szó? Egy szimpla tényről.

Arról, hogy a Szovjetunió belső joga ellenére, mely kimondta, hogy a szovjet tagköztársaságok a nemzetközi jog alanyai, azok sose voltak azok, s ezt soha senki se ismerte el semmilyen formában.

Amitől teljesen külön téma a mai helyzet. Lám, Kína is elismeri az ex-szovjet államok zömét, hiszen diplomáciai kapcsolatban áll velük. Diplomáciai kapcsolatban csakis elismert állammal lehet ugyanis. Lásd, Magyarországnak nincs diplomáciai kapcsolata Tajvannal, mert nem ismeri el Tajvant országnak, Koszovóval viszont van, mert elismeri Koszovót.

A szovjet helyzet sajátos volt. Egyrészt volt a valóság: a Szovjetunió egy központosított, egységes állam, egyetlen központból irányítva, semmilyen önállósággal az egyes részein. Másrészt volt a jogi fikció: ez egy államszövetség, melyből bármely tagállam bármikor kiléphet, s minden ügyet közösen intéznek a tagállamok, s még közös hivatalos nyelv sincs (tényleg nem volt, az orosz nyelv nem volt a Szovjetunió hivatalos nyelve, persze csak jogilag).

Sztálin 1945-ben egyenesen odáig ment: követelte, hogy mind a 16 akkori szovjet tagköztársaság lehessen külön-külön ENSZ-tagállam, hiszen ezek önálló országok. Anglia és az USA nevetségesnek minősítették ezt, hiszen így Sztálinnak 16 szavazata lett volna az ENSZ-közgyűlésen, ami az alapító 49 tagállam harmada lett volna. Végül kompromisszum lett: legyen tagállam a Szovjetunió egészben, s még külön Belarusz és Ukrajna. Szóval Sztálin csak 3 szavazatot kapott.

Persze a valóságban az egész komikus volt. Sose létezett külön belarusz és ukrán ENSZ-képviselet, egyszerűen mindig volt 2 ember a szovjet ENSZ-képviseleten, akik ki voltak nevezve belarusz és ukrán ENSZ-nagykövetnek. Az egész amolyan háború utáni baráti gesztusnak számított Sztálin felé, mely aztán megmaradt egészen a Szovjetunió fennállásáig, de természetesen a világ egyetlen állama se ismerte el Belaruszt és Ukrajnát országként 1945-1991 között (még a szovjet csatlósállamok se!). Nemzetközi jogilag ország csak a Szovjetunió volt.

Kicsit hasonló, mint a magyar történelemből a Magyar Királyság státusza. Hiába mondta ki a magyar és osztrák belső jog, hogy Magyarország önálló királyság, s nem része Ausztriának, ez kívülről nézve belső közigazgatási kérdésnek volt nyilvánítva. S 1918 előtt soha, senki nem tekintette Magyarországot országnak nemzetközi jogilag.

Szóval a szovjet eset is ilyen volt. A szovjet utódállamok elismerése 1991-1992 között zajlott. A korábbi jogi állapot meg teljesen mindegy volt ebből a szempontból. Sőt a határok kérdése is másodlagos volt, ez belügynek számított.

A szovjet utódállamok határa a szovjet szétesés idejebeli történések eredménye, s nem bármilyen korábbi eseménye. Ott is, ahol az utódállam nem tekinti magát utódállamnak. Jó példa erre Észtország.

Észtország a XX. sz. előtt sose létezett független államként. 1917-1920 között Észtországban is zajlott a polgárháború a kommunisták és azok ellenfelei között. Míg azonban a fő területen a kommunisták győztek, addig Észtországban az antikommunisták.

1920-ban lett aláírva a békeszerződés, ekkor ismerte el Oroszország Észtország függetlenségét. A határ alapja az 1700-1721-es orosz-svéd háború eredménye, melyben Oroszország megszerezte Svédországtól a balti régiót - természetes határ középen a Peipus-tó (oroszul: Csudszkoje-tó) középvonala, délen és északon pedig a volt orosz-svéd határ. 1920-ban azonban a győztesek sikeresen elérték, ez a határvonal csússzon kissé keletebbre, így Észtországhoz lett csatolva a Narva-folyó keleti partvidéke és Petseri (orosz: Pecseri) járása is. Amikor azonban Észtország ismét a Szovjetunióhoz lett csatolva (1940-ben, majd ismét 1944-ben), a határ vissza lett igazítva, s ez a helyzet maradt Észtország Szovjetunióból való kiválásakor is, így ma Pecseri orosz város, ahogy a Narva keleti partja is (Ivangorod néven).

Észtország ma is vitás területként kezeli ezt a két területrészt egyébként, ami jellemzően jelképes ügy, a lakosság mindkét területen 90 %-ban orosz. Már majdnem meg is állapodtak a határról, Észtország elismerte volna hivatalosan, hogy Pecseri és Ivangorod orosz, míg Oroszország meg jelképes engedményt tett volna a két ország közti tavi és tengeri határvonalban, de jött az ukrajnai háború, s azóta nincs párbeszéd.

Van egy 2011-ben indult svéd-dán bűnügyi televíziósorozat "A híd" címmel, mely arról szól: a Svédországból Dániába vezető híd közepén, a nemzetközi határon egy holltestet találnak. Ennek 2016-ban megcsinálták az orosz-észt verzióját, s az pont itt játszódik, a Narva-folyón átvezető hídon.

Jelenleg a hídon alig van forgalom, az ukrajnai háború óta Észtország nem enged egyáltalán beutazni orosz állampolgárokat, kivéve diplomata útlevéllel és olyan személyeket, akiknek rokonaik vannak észt területen.

Pedig én előre szóltam.

Latin-Amerika olyan bonyolult hely, hogy aztán a ballib törzsszavazó ésszel nem képes felfogni.

A magyar ballib agy kb. így működik:

• baloldal = imádja a kapitalizmust = ateista = a NATO legjobb haverja = utálja Kínát és Oroszországot = lengeti a szivárványzászlót = nem korrupt = jogállami = demokrata,
• jobboldal = az előbbi ellentétje.

Csápolt is keményen a magyar ballib a brazil elnökválasztáson, hiszen Bolsonaro az Zorbán, így Lula nyilván ballibbant, azaz jó ember.

Még a Telexen is bekommenteltem - mielőtt kitiltottak -, hogy a brazíl bal és jobb az nem az, amit gondolnak róla. Már csak a külpolitikában is: egyrészt mind a brazíl jobb, mind a brazíl bal szuverenista, nacionalista, azaz ballib szóval "mucsai", de ha a fokozatokat kell nézni, Bolsonaro tábora kicsit mégis USA-barátibb, mint Lula tábora. Már itt dől a ballib kép. De ha a gazdaságpolitikát nézzük, akkor is azt látjuk, mindkét tábor "korrupt", azaz a haveri helyi tőkét nyomja, nem akar "szabad versenyt", melyben aztán mindent amerikaiak nyernének.

A két tábor között persze valóban van különbség. A baloldal zöldebb, jobban adóztatná a gazdagokat, s kulturálisan a progresszív katolicizmus táborára támaszkodik. Míg a jobboldal zöldellenes, adóztatás helyett a növekedést helyezi előtérbe, s kulturálisan pedig az újprotestáns eszmeiségre támaszkodik.

De a helyzet semmiképpen se olyan, ami a magyar ballib elképzelésnek megfelel.

Most persze jön az értetlenkedés, hogyan is lehetséges, hogy a jó Lula nem hogy nem üzent hadat Oroszországnak, de még szajkózza is az orosz "álhíreket".

A "cápa" szó persze nem az én találmányom, én sose mondanék ilyet, de 25-30 éve még ez volt a ballib norma a római pápa megnevezésére.

Azóta persze nagyot fordult a világ. 10 éve különösen, hogy a világ nagyurai a saját emberüket jutatták be a vatikáni trónra. Az azóta a római pápa trónját bitorló egyén éjt nappallá téve rombolja a kereszténységet, igyekszik a katolicizmusból újprotestáns woke szektát fabrikálni, mindezt a teljes progresszív emberiség legnagyobb tapsvihara mellett.

Persze nekem könnyű. Hiszen eleve nem vagyok katolikus. De tudom, ez a helyzet nagyon nehéz egy hívő katolikus számára, akinek most számot kell vetnie a római pápát istenítő katolikus dogmákkal, s választania kell a dogma és a valóság között: a téveszmés dogma és Krisztus valósága között. Saját tapasztalat: a legtöbben Krisztust választották, s szégyellik a mostani római pápát, ezt amolyan ideiglenes állapotnak tekintve, mint a Borgiák idejét párszáz éve.

Persze a jelenlegi római pápa sztorija éppenhogy igazolja a pápaságra vonatkozó katolikus dogmatika hamisságát. Hiszen elvileg ő a hit megkérdőjelezhetetlen léteteményese. Azaz bármikor kinyilváníthatná marhaságait kötelező formában, s akkor azokból azonnal kötelező katolikus dogma lenne, melyet hívő onnantól nem kérdőjelezhet meg. Csakhát a gyakorlatban ezt nem teheti meg, ő a valóságban csak egy testület első embere, de nem teljhatalmú főnök, s szervezetének szokásjoga százszor erősebb nála - azaz pontosan az a helyzet, ami a teljesen abszurd "pápai tévedhetetlenség" 1870-beli bevezetése előtt volt.

Szóval van egy katolikus alapelv, mely szerint a római pápa abszolút uralkodó és minden tudás feje. Míg más részről van a valóság, hogy soha egyetlen római pápa se volt képes abszolút uralkodóként, mindentudó végső instanciaként eljárni. Úgy teszünk, mintha lenne egy gurunk, de vigyázunk, nehogy a guru mondjon bármit is. Mint a mormonoknál a próféta, aki sose mond semmit banalitásokon kívül.

Tulajdonképpen éppen ez az ellentmondás menti meg a mostani katolicizmust a teljes eretnekségbe eséstől. Hiszen így mit is látunk: a katolicizmus megy előre a maga megszabott útján, a woke római pápa meg egyedül apró, bátortalan, direkt kétértelmű nyilatkozatokra meri elragadtatni magát.

Orbánék meg ügyesen látták meg ezt a helyzetet. Teljesen helyesen átlátták: a kérdés politikai, nem vallási. Így pedig politikailag kell kezelni. Ehhez meg értenek.

Emelem kalapom azok előtt, akik ebben kénytelenek részt venni. Embert próbáló feladat lehet ugyanis a patagóniai főeretnek előtt hajlongani, vele együtt imádkozni, elviselni rezzenéstelen arccal sátáni vigyorát.

Én ehhez túl egoista vagyok. Képtelen lennék erre. Ezért is mondtam le harmincvalahány évesen már a politikusi pályáról, baromi nehezen vagyok képes diplomatikus lenni és kompromisszumokat tenni. Miközben tudom, valakinek ezt meg kell tennie, s ennek hasznát én is élvezem.

Olyan ez nálam, mint a húsevés. Szeretek húst enni, de képtelen lennék állat levágásában részt venni.

Egyszer voltam a patagóniai eretnektől 150 méterre. Amikor pontosan 4 éve Szófiába látogatott, s én is Szófiában voltam. Állami meghívásra volt Bulgáriában egyébként, a Bolgár Egyház nem hívta meg őt hivatalosan, direkt azért, mert nem akarta a meghívást teológiailag legitimálni. (Majd csak egy udvariassági találkozó volt, de a római pápa hivatalos fogadásán nem vett részt az ortodox egyházi vezetés, ezzel jelezve, hogy ez csak protokolláris, diplomáciai találkozó, nem keresztény esemény.)

150 méterre mentem el tőle, s bizony még így is érezhető volt a gonoszság kisugárzása. Szóval képzelem mi lehet tőle 1 méterre lenni. Nem irigylem a Semjént, akiről - személyesen ismerve őt - tudom, hogy tényleg hívő ember.

A ballibek meg dühösek, képtelenek a helyzetet kezelni. Bevezérelték magukat egy csapdahelyzetbe.

Az meg viszont baromira gyomorforgató, hogy minden fontosabb fideszes megmondóember hirtelen pápista lett. Tisztelet a kivételnek.

Persze az esemény hatalmas politikai siker Orbánnak, gyakorlatilag kiütéses győzelem született Ferike felett. A gond az, hogy ehhez nagyon kellett hazudni. S míg a politikában a hazugság nem probléma, ez szerves része a politikacsinálásnak, addig a vallásban ez az eszköz tiltott. Nekem ez a bajom az egésszel, számomra a vallás a politika felett áll.

A ballib agyak pörögnek.

Ukrajna kapcsán ballib axióma: egy centiméter földet se szabad adni az oroszoknak, mindent vissza kell venni, mert nincs kompromisszum az ellenséggel.

Vicces álláspont, mikor pl. Trianon kapcsán éppen az ellenkező axióma van kihirdetve a ballib agytröszt által: ptt egyenesen fasizmus akárcsak fájlalni is a területvesztést. Zorbán pl. megveszekedett háborús uszító, mert a dolgozószobájában van egy Trianon előtti Magyarország-térkép.

De még az egyébként szent tehén Izrael esetében is az a szabványos ballib "szakértői" álláspont, hogy Izrael mondjon le területekről a palesztínek javára, mert legyen béke.

Tulajdonképpen Ukrajna a világ egyetlen országa, ahol a ballib kötelező magatartás a végsőkig való harc, a szent föld védelme.

Persze nem vagyok naív, tudom az okot: a ballib fő elv a világ urainak való megfelelés minden pillanatban.

A virtuális világról a számítógépes játékok jutnak eszünkbe, azaz valami nem valós, csinált dolog, ahol a mi akaratunk érvényesül, az ottani szereplők nem többek báboknál.

Pedig ez nem feltétlenül van így. Képzeljünk el egy olyan játékot, melyben csak a játék keretei vannak létrehozva, de maguk a szereplők autonóm entitások, akaratszabadságuk van.

Nos, ezzel le is írtuk világunkat. Isten megteremtette a "játékot", a keretein nem tudunk változtatni, mindezt objektív valóságként fogjuk fel. De azon túl csinálhatunk bármit.

A keresztény teológia - sőt, más vallások is korábban - régen hirdeti, egyetlen valóság van, az egyetlen valós létező Isten, minden más ideiglenes, teremtett, álomszerű, virtuális.

Vajon mi a játékszereplő feladata? Sok sci-fi elképzelés szerint modellezésről van szó, egy magasabb civilizáció így vizsgálja saját magát. Csak hát itt nem magasabb civilizáció van, hanem Isten, aki ráadásul mindentudó, nem kell semmit se vizsgálnia.

Sok vallási miszticizmus szerint a cél az istenesülés, valahogy az, hogy a játékszereplő felmenjen a teremtő szintjére, felemelkedjen.

A misztikus tanítások ezt tűzik ki. Azonban aligha lehet ezt csak misztikus úton elérni. Az ok kettős:

• egyrészt a játékot játszani kell,
• másrészt igencsak nehéz a miszticizmust az álmiszticimzustól megkülönböztetni.

S ez utóbbi a különösen nagy probléma. Az ortodox hagyomány ezt tévedésnek vagy csalódásnak nevezi (egyháziszláv прѣльсть tévedés, görög πλάνη csalódás) - azt jelenti, misztikus élményünk van, mely azonban nem valós. Nem véletlen, hogy az ősi társadalmakban a túlvilággal való érintkezés zárt kaszt számára volt csak engedélyezett, olyanok számára, akik képesek voltak fenti megkülönböztetésre.

Ami pedig a játék játszását illeti, azt hiszen Arisztotelész arany középuta a megoldás. A gond itt az, hogyan állítjuk fel a koordinátarendszert, melyen középre helyezhetjük a célt. Lásd, a rossz és a jó között nem a középút a helyes megoldás, hanem az egyik "véglet": a jó, azaz itt nem ez a tengely a helyes.

Bármely módon is tévedünk, az eredmény a természetes jó ellen való cselekvés. Mert a természetes jó nem más, mint az egész virtuális létezés céljainak való megfelelés, azaz a felső (külső) végtelen rend igenlése.

Az ember könnyen esik hibába. Mert lelke mélyén még a maximálisan szekuláris ember is vágyik a végtelen megtapasztalására. S annyira akarja ezt, hogy a legkisebb jelbe is belekapaszkodik, majd ragaszkodik hozzá. Pedig - profán példával - az, hogy a monitoron vonalak hullámzanak nem feltétlenül jelenti azt, hogy földönkívüliek kódolt üzenetet küldenek nekünk, sokkal valószínűbb, hogy a videókártya elromlott.

Amikor egyszer régen egy szektában voltam tag másfél évig, ezt többször láttam. Egy szintén tag csaj nyíltan kimondta nekem "nem akarok kiábrándulni!". Pedig aki már ilyet mond, az már tudja mi is a valós helyzet.

Mi azonban a kinti végtelen és teljes viszonya a benti végeshez és részlegeshez? A kinti engergia korlátlan, viszont nem használható fel bent korlátlanul. Ahogy a sikeresen felemelkedő egyén se képes bármire, csak arra, ami megyezik a céllal. S nem mert ne lenne rá képes szó szerint.

Materialista szemmel ez paradoxon: minden akarhat az egyén, minden vágya igazzá válhat, de minnél erősebben képes mindent elérni, annál kevesebbet akar, legalábbis látszólagosan.

Ez a keret segít megérteni számtalan teljesen értelmetlennek tűnő krisztusi elvet is. Nem csak a már említett "a hit hegyeket mozgat" tant. Hanem pl. az ellenség szeretetének parancsát, s e parancsolat összeegyeztethetőségét az ellenség likvidálásával szükség esetén.

Érdekes beszélgetés, bár van egy kis ballib vörös fonal.

Vitáznak, pedig a helyzet nyilvánvaló.

Mint amikor saját eredeti szakmámban csinálják, a nyelvészetben. Lásd megkérdezik "hány eset van a magyarban?", amire döbbenetet kelt, hogy erre nem tudnak rendes választ adni a magyarok. Pedig teljesen logikus: az "eset" egy indoeurópai nyelvtani kategória, s egyszerűen nem működik a magyarnál, mely egy uráli-altáji nyelv. Szóval a "hány eset van a magyarban?" kérdésre való válaszhoz előbb tisztázni kell pontosan milyen magyar nyelvtani jelenségeket kell betenni az "eset" kategóriájába.

Miközben indo-európai nyelvek esetében a kérdés pofonegyszerű. Nem lehet vitázni róla, mert a válasz objektív. Az indo-európai alapparadigma 8 eset. Van ahol ez megmaradt, van ahol csökkent, sőt van ahol 1 eset maradt csak, de minden esetben a válasz egyértelmű.

Itt ugyanez a helyzet: egy alapvetően nyugati viszonyra tervezett pártideológia-rendszer nem tud működni a nyugaton kívül. Magyarországon mind a "bal", mind a "jobb" mást jelent.

Alapszinten Magyarországon:

• baloldal = a nyugat követése, antinacionalizmus, lokalizmus, a kapitalizmus lelkes igenlése,
• jobboldal = önállóskodás, nacionalizmus, globalizmus, a kapitalizmus óvatos igenlése.

A Fidesz baloldalibb párt a ballibeknél, persze csak a szó nyugati értelmében. Ezért támogatja a nyugati értelemben többségében baloldali szavazótömeg a Fideszt. Ennyi az egész.

Hol a vörös fonal? Ott, hogy Pogátsa piacifundamentalistának nevezi Orbánt. Ezt minden ballib törzsszavazó is kiröhögné, de egyszerűen Pogátsa abszurd skandinavizmusa így tud beilleszkedni legalább külsősként a nagy ballib narratívába.

Az egyik ateista rögeszme szerint a vallás a háborúk legfőbb oka.

Persze háborús statisztikát nehéz csinálni. Az adatok sose pontosak.

De több forrást nézve, a 12 leghalálosabb háború az emberi történelem során ez, halálossági sorrendben, ahol nem teljesen világos mi volt, tettem egy kis megjegyzést:

• II. világháború (1939-1945),
• I. világháború (1914-1918),
• Tajping felkelés (1850-1864) - Kínán belüli polgárháború, felkelés az uralkodó Qing (Csing) dinasztia és annak nyugati támogatói ellen,
• An Lusan felkelése (755-763) - Kínán belüli polgárháború,
• 2. kínai-japán háború (1937-1945),
• Bangladesi háború (1971),
• Orosz polgárháború (1917-1922),
• Koreai háború (1950-1953),
• Dungan felkelés (1862-1877) - ez az egyetlen a listából, ahol tényleg volt erős vallási elem,
• Nigériai polgárháború (1967-1970),
• Kínai polgárháború (1927-1949),
• Napoleoni háborúk (1799-1815).

A legnagyobb valóban vallási alapú háború, a Harmincéves háború (1618-1648) nem fért rá a tizenkettes listára - bár kicsivel maradt csak le, ebben a háborúban kb. 400 ezer az éves átlag áldozatszám. S még a Harmicéves háború is átment lassan tisztán geopolitikai viszállyá: az eredetileg katolikus-protestáns vallásháború úgy ért véget, hogy katolikusok harcoltak katolikusok ellen, protestánsok meg protestánsok ellen, tisztán nemzeti alapon.

A listán említett Dungan felkelés az egyetlen, ahol tényleg vallási volt az alap, de ez is inkább etnikainak tekinthető. A Kína nyugati részén élő muszlim lakosság, akik azonban a kínaitól önálló etnikumot alkotnak, lázadt fel.

Kínában a muszlim lakosság kb. 45 %-a ujgur, 45 %-a huj, s 10 % mindenki más. Ezek közül a hujok érdekes eset, ők kínai származásúak, kínai anyanyelvűek, de az iszlám miatt nem tekintik se ők magukat, se őket a többiek kínaiaknak, ma is hivatalosan elismert kisebbségnek számítanak. Kicsit olyan, mint a balkáni szláv nyelvű muszlimok esete, a vallás etnizálódott náluk.

Szóval a Dungan felkelés a Kínában élő muszlimok nagy részének felkelése volt a központi hatalom ellen. Külföldi segítséggel, az angolok a felkelőket támogatták, míg az oroszok a kínai császárt. Mert angolk érdeke volt kína szétesése, míg orosz érdek volt az angol kudarc a térségben. Oroszország be is avatkozott katonailag, Kína területének egy részét magához csatolta, aztán a kínai központi hatalom győzelme után a területet visszadta Kínának 1881-ben. Máig ez az 1881-es megállapodás szerint van a mai immár kazah-kínai határ a Balhas-tó környékén.

Tudom persze mi lesz az ellenvetés: nem hasonlíthatóak összes az egyes korok, lásd a II. vh. ideján 600 millió volt Európa lakossága, míg a Harmincéves háború során ennek az ötöde. Ha lenne ilyen korrekció, akkor persze felkerüne a Harmincéves háború a listára, kb. a 7.-8. helyre.

De a mondanivalón ez nem változtatna. А lényeg: az emberiség történelmének háborúi jellemzően egyáltalán nem vallási okúak, s még ha van is vallási elem, az nem kizárólagos.

Van ez a ballib mém:

Akárhogy is értelmezzük, hatalmas ballib öngól.

Az első értelmezési lehetőség: Zorbán és emberei Soros hű hívei. De hát akkor mi a baj velük? Hiszen Soros jó ember, nem? Netán a ballibek Soros ellen vannak???

A másik értelmezési lehetőség: Zorbán és emberei felvették a támogatást, majd az ellen fordultak, aki pénzelte őket, oda piszkítanak, ahonnan esznek! Az viszont 2 súlyos következtetést is jelent:

• Soros nem önzetlen filantróp, hanem embereket vesz - ez sehogy se egyezik a pozitív ballib Soros-képpel, mely szerint ő osztogatja a pénzét a jó érdekében, minden személyes érdek nélkül,
• a véleményváltozás súlyos bűn - ezek szerint a ballibek bűnösök szintén?

Rendkívül vicces: volt MSZMP-tagokkal szövetkezve kritizálni, hogy az ellenfélben vannak volt MSZMP-tagok. Ráadásul a "kommunista" szót az MSZMP-tag szinonímájaként használni, sértésként, miközben a szövetségeseid közt vannak kommunisták.

Dehát ennyi a Momentum értelmi szintje. Persze a szónokló hülyegyerek eleve a kommunizmus bukása után született, szóval fogalma sincs az egészről, olvasni meg nem olvasott semmit - ez azért enyhítő körülmény.

A gond az, hogy egyre több az olyan, akinek nincs értelmezhető emléke a kommunista rendszerről.

Ez minden volt kommunista országban így van. Bulgáriában számtalanszor tapasztaltam. S mivel a legtöbb esetben munkahelyeimen szinte minden kolléga fiatalabb nálam - a kólcenteres üzletágban a huszonéves nemzedék alkotja a munkaerő 80+ %-át -, rendszeresen engem kérdeznek a múltról.

Jellemzően mindenki röhejes túlzásokban hisz. Vannak akik túl pozitívan látják a volt rendszert, annak csak a kellemes vonásait említik - a legjellemzőbb 3: olcsó volt a kultúra, nem volt munkanélküliség, az állam adott lakást a fiataloknak -, nem említve egy negatívumot se.

A többség viszont túl negatívan értékeli a volt rendszert. Sokszor teljesen fals módon, lásd, akkoriban a fiatalok egyenruhában meneteltek, nem volt szabad szórakozniuk. A kedvencem: csak vanília és csoki fagylalt volt kapható, a többit a komcsik betiltották, s még e kettőből se lehetett választani, mert a fagylaltos - aki persze az Állambiztonság informátora volt kötelezően - mindig keverve adta. Amikor egyszer egy ilyen "emlékezőnek" elmondtam, tény, nem volt akkor 50 különböző ízű fagylalt, de azért volt pár féle, pl. puncs, citrom, menta, karamell, s szabadon lehetett ízt választani, meg lettem gyanúsítva, hogy én védem a gulág-lágereket.

Ez a Butuscsér Ferike is valami ilyesmi.

Eleve az MSZMP-tagok döntő többsége sose volt kommunista. Egyszerűen kötelező volt bellépni egy csomó területen, s a párttagság semmilyen valós elköteleződést nem jelentett.

Az öncenzúra azt jelenti: nem mondjuk ki azt, amit szeretnénk, mert érezzük, mondandónk elfogadhatatlan a köz számára.

Alapszinten, széles értelemben, még az udvariasság is öncenzúra, hiszen sokszor hazudunk csak illemből.

Persze a szót érdemesebb szűken értelmezni, azaz kivéve belőle minden normál társadalmi együttélési norma miatti önvisszafogást.

A liberális eszme trükkje: minden ellenvéleményt, nem liberális megszólalást átteni a széles értelemben vett kategóriába. Azaz a nem liberális vélemény nem egyszerűen más, esetleg hibás vélemény, hanem egyenesen modortalanság, illemtelenség. Így az ilyen vélemények elnyomása nem is a szólásszabadság sértése, hanem szimplán a szellemi higiénia megőrzése.

Így pl. a homofób kijelentések elnyomása már nem a más vélemény üldözése, hanem csak a kulturált légkör őrzése. Pl. azt mondani, hogy "a házasság ellenkező neműek számára lett kitalálva" immár nem szimplán helytelen vélemény, hanem szalonképtelen, civilizálatlan állítás. Az ilyet pedig nyilván nem szabad engedni, hiszen a köpködést is tiltjuk az utcán, s senki se mondja, hogy a köpködés tiltása a szabadság elnyomása lenne.

Volt Angliában egy vicc a 40-es években a kommunistákról.

Ül 3 kommunista a kávéházban (mert a kommunisták sose munkások, sose dolgoznak, jellemzően kávéházban naplopó értelmiségiek).

Éppen beszélgetnek. A pártvonal szerint természetesen. Mindenki elmondja, mindenben egyetért a Párt határozataival.

Aztán egyikük kimegy a vécére.

Amikor visszatér, megdöbbenve látja, 2 elvtársa az ellenkezőjét mondja, mint amit 5 perce.

Ugyanis időközben megváltozott a pártvonal.

Na, valami ilyen élménye lehetett a bulváríró Stephen Kingnek.

Nem követte rendesen a pártvonalat. Ő még a tegnapi feminista ukázok szerint mondott véleményt, melyek kimondták: a nőknek mindig igazuk van, az abortusz pedig nagyszerű, vidám dolog, s természetesen alapjog. Ennek szellében King elmondta: az abortuszt a csúnya férfiak tiltják, s azért, mert őket nem érinti, bezzeg ha érintené őket, akkor senki se lenne abortuszellenes.

King bácsi nagy hibát követett el, nem olvasta el a mai ukázokat. A pártvonal pedig tegnap óta megváltozott: ma már a férfiakat is érinti az abortusz, hiszen semmi akadálya, hogy férfiak teherbe eshessenek. A tegnapi feminizmus ma már elnyomó ideológiának számít, mert felváltotta őt a genderizmus! Olyat ma már csak megveszekedett fasiszták állítanak, hogy férfiak nem szülhetnek.

Így lett rendes progresszív harcosból a neves bulváríró Ku-Klux-Klan szimpatizáns.

A normálisok körében fel szokott merülni ilyenkor: mi a teendő, az aberráltak belső vitáival kapcsolatban mi a helyes álláspont? Alapvetően 2 verzió van:

• védjük a kisebb rosszat, azaz álljunk ki a kevésbé libbantak mellett,
• kívülről halkan röhögjünk.

Természetesen az utóbbi a helyes: szerintem kifejezetten kellemes dolog, amikor a libbantak egymást ütik. S nagy hiba lenne közülük legitimálni a picit kevésbé elmebetegeket, ez csak az elmebetegségnek segítene.

A szélsőjobb sajnálatos sajátossága, hogy amikor nincs népszerűsége, marhaságokkal hergel.

A már szélsőjobbossá lett alkotmányos ellenállók eddig is sok marhaságot mondtak. Lásd pl., hogy ha a lakosság 1 %-a összegyűl egy tüntetésen, akkor a hatalom elveszti legitimítását, s ilyenkor az ENSZ ideiglenes kormány nevez ki. Meg, hogy Magyarország egy "magánállam", s cégként van bejegyezve a New York-i tőzsdén.

Azért mondom, hogy "szélsőjobbossá lett", mert eredetileg ez az "alkotmányos ellenállás" kifejezetten SZDSZ-közeli volt. Személyesen emlékszem a kezdetekre, ez 2011-ben volt, egy kifejezett SZDSZ-buzgó blogger, aki magát alkotmányjogásznak hallucinálta, kezdte el az egészet, mégpedig a NOL Blog hasábjain. Aztán persze az SZDSZ-es jogászok hamar leintették őt, így később maga az ötletgazda is átment szélsőjobbosba. Ma már az alkotmányos ellenállók leginkább a Szent Turul szárnyai alatt zsidózva orbánoznak.

A legsikeresebb alkotmányos ellenálló egy kamionsofőr egyébként, ő még egy 20-ezres tüntetést is meg tudott szervezni egyszer. Azóta a népszerűsége meredeken zuhant, így kénytelen új marhaságokat terjeszteni.

A legfrissebb: a társasházi törvény változása Zorbán és a zsidók trükkje, hogy elvegyék az emberektől lakásukat. Az elmélet - persze zsidózásmentes verzióban - elterjedt ballib rajongói körökben is. Még a HVG is kénytelen volt cikket szentelni a témának. A HVG törzskommentelői fanyalogtak is a cikken: biztos Zorbán megvette a lapot kilóra, ezért minősíti a HVG az egészet alaptalan rémhírnek.

Ami érdekes: az első bolgár sikeres szélsőjobb párt - a Támadás Párt - népszerűségének esése idején hasonló dolgot találtak ki. Persze zsidózás nélkül, a bolgár történelem más, mint a magyar, a zsidó tematika marginális, így antiszemitizmussal nem lehet semmit elérni. De a szöveg: aki részt vesz az államilag támogatott társasházi lakóház-szanálási programban, az a szerződés aláírásával átadja lakása tulajdonjogát az EU-nak.

A 2-án megválasztott parlament első ülése 12-én.

Vicces pillanat: az eskületétel. Ami után jön a bolgár és az európai himnusz.

Az Újjszületés párt képviselői leültek a bolgár himnusz után, így ültek az európai himnusz alatt.

Közérdeklődésre egy hétköznapi leírás a bulgáriai árakról.

Kiválasztottam a 12 legnépszerűbb terméket bolgár szemmel. Az árakat euróra számoltam át, nem forintra, mert a forint-euró árfolyam folyton változik, míg a leva-euró rögzített.

Könnyű dolgom van, mert ritkán járok boltba. Rendesen interneten rendelek, szóval csak a megszokott internetes szolgáltatóm oldaláról kell kimásolnom a képeket.

Igyekeztem nem választani se túl rossz, se túl jó minőséget, hanem jó közepeset, mellőzve viszont a termékutánzatokat, azaz ez mind igazi termék. Ahogy akciós árú terméket se választottam.

A bolgár szegénységkép az, hogy akinek nincs legalább étkezésenként egy szelet kenyere, ahhoz pár olajbogyó, szelet paradicsom, s kis szelet fetesajt, majd legalább fél doboznyi joghurt, az éhezik. Továbbá legalább hetvégén tudjon meleg ételt enni: legalább főtt krumplit valami fasírttal.

A spanyol baloldal hülyeségéről már írtam, íme újabb elem.

Eddig csak nemlétező szavak kitalálásával foglalkoztak a progresszívek, most már a nyelvtant is kezdik támadni.

A cél az úgynevezett genderinkluzívitás elérése. A "baj" a spanyol nyelvvel:

• egyrészt több esetben különbséget tesz hímnem és nőnem között,
• másrészt sok esetben a hímnemű alak az általános alak, azaz jelenti egyben a hím- és nőnemet is.

Szerencsére az igékkel nincs gond, a spanyolban az igéknek nincs neműk.

A melléknevek egy része viszont két alakkal rendelkezik, pl. rojo/roja, jelentése piros, az előbbi a hímnem, az utóbbi a nőnem, ugyanez a blanco/blanca - fehér - vagy a negro/negra - fekete - szó is, s még több száz meléknév, bár sok spanyol melléknév meg egyalakú, pl. verde - zöld -, vagy azul - kék - az egyszerre hím- és nőnem . A progresszívisták szerint ez addig nem gond, míg tárgyra vonatkozik. Bár nem értem miért nem gond progresszív szemszögből, hogy egyes főnevek önhatalmúlag hímneműek, de gondolom, ez majd csak a haladás következő szakasza lesz, hisz nyilvánvalóan felháborító, hogy pl. az "ejército" - hadsereg - szó hímnemű, ezzel azt a látszatot keltve, hogy a fegyveres harc a férfiak előjoga!

De most még nem itt tart a küzdelem. Egyelőre az emberekre utaló szavak vannak elővéve. Hiszen micsoda dolog, hogy pl. a "niños" szó egyszerre jelenti azt, hogy "gyerekek" és azt, hogy "kisfiúk", miközben a nőnemű verzió, a "niñas" csak "kislányok" jelentéssel bír. Továbbá mi van azokkal a kiskorú emberekkel, akik nem szeretnék magukat se fiúnak, se lánynak meghatározni, hanem valamely további 40-80 nem valamelyikéhez tartoznak?

Persze gyorsan meg lett alkotva a megoldás. Ahol a főnév/melléknév kétalakú, s ez az -o/-a végződésben jelentkezik, ott a sose létezett -e végződés alkalmazandó. Azaz pl. "niños blancos" - fehér gyerekek, fehér kisfiúk - vagy "niñas blancas" - fehér kislányok - helyett "niñes blanques"! (Aki nem ismeri a spanyolt: itt a "c"-ből "qu" azért lesz, mert ez a spanyol helyesírás előírása, "c" csak a, o, u előtt lehet a magánhangzók közül, ha "k" hangértékű, ez csak az írásalak, ejtésben c = qu, azaz nem ahogy sajnos elterjedt a magyar médiákban, ahol pl. a spanyol que "kve" vagy "kue" alakban van ejtve.) Ez a gendersemleges többesszám, további használható minden nem hagyományos neműekre is.

De ez nem elég, mert pech, de a spanyol névelőknek is van nemük. Van el és la, többesszámban meg los és las. Sőt van lo is, ez a semlegesnemű ő, de ez csak absztrakt tárgyakra, fogalmakra használható. Nosza ki lett találva a le, les alak is, mint gendersemleges egyes- és többesszám. Szóval maradva az előzőnél: "les niñes blanques".

Még nagyobb baj a személyes névmások. Az ő az vagy él vagy ella, az ők pedig vagy ellos vagy ellas, ismét hím vagy- nőnem. Van itt is ello, semlegesnemű ő, de megint csak absztrakt fogalmakra. Nem gond, lett hát elle és elles!

Sajnos a spanyol "mi" is nemfüggő, nosostros és nosotras, dehát így megy a korábbi recept: "nosotres". A spanyol "ti" esete ugyanez, de ez szerencsére Latin-Amerikát nem érinti, a spanyol nyelvterületen csak Spanyolországban van többes szám 2. személy.

A magázás nem gond, itt eleve egyalakú a névmás. Eleve a magázást a spanyol progresszívek igyekeznek tiltani.

A "forradalom" itt jelenleg áll. Nem lehet kitalálni tárgy- és részesesetet a személyes névmásoknak! Az "őt" ugyanis lo vagy la, az "őket" los vagy las, a "neki"/"nekik" meg le vagy les. Azaz nem lehet a magától adódó le/les alakot használni tárgyesetre, mert az már használatban van részes esetre. Plusz még egy baj: a spanyolországi középső és északi nyelvjárásokban - azaz Madridban is - ma is használatos a le alak hímnemben tárgyesetben.

Szóval objektív akadály van a forradalom útjában.

Szerencsére a spanyol progresszívek nem túl műveltek, így pl. a mutató névnmások fejezetet már nem olvasták el a nyelvtan könyvben. Mert ott aztán kemény meglepetés érné őket, egyes kétalakú szavaknál nem -o/-a a váltakozás, hanem -e/-a, azaz nincs mód e-síteni gendersemlegesen. Pl. a spanyol "ez" az este vagy esta, nem szerint. Nem lennék a progresszív nyelvreformerek helyében!

Most tehát a fent leírtak erőltetése megy, nem sok sikerrel. Az átlagember röhög ezen, még a baloldali érzelműek nagy része is. Olyan progresszívista vélemény is akad bőven, hogy a nyelverőszakolás látszattevékenység, s valójában a "jobboldalt" segíti azzal, hogy nevetségessé teszi a progresszíveket. Az egyébként nagy spanyolországi bal-jobb ellentét ellenére, mely nagyrészt kulturálissá vált mára. A másik két spanyolnyelvű ország, ahol szintén létezik erős bal-jobb harc Argentína és Chile. De ott se túl sikeres a nyelvreform.

Chilében a bal és jobb gyakorlatilag a volt Pinochet-ellenes és Pinochet-párti tábor kultúrharca. Amióta tavaly átvette a hatalmat a baloldal, s az új elnök az anarchokommunista Gabriel Boric lett, nagy erőkkel megkezdődött a felzárkózás a spanyolországi baloldalhoz a nyelvreform ügyében.

A napokban kiadott egy felhívást a chilei Szociális Minisztérium Gyermekügyi Államtitkársága, ebben felszólít a helyes nyelvhasználatra:

Az egyik ellenzéki, nyíltan Pinochet-párti chilei ellenzéki közíró erre azt írta: "A progresszívizmus gyógyíthatatlan mentális betegség, rendkívül ragályos, még azok számára is, akik az ellenfelei. A betegség egyik leggyakoribb tünete az úgynevezett befogadó nyelv."

Egyébként baromira utálom Pinochetet, de hát ebben konkrétan igaza van kései híveinek.

S persze a szakmai körök is ellenzik az egészet, teljesen politikamentesen is. A RAE - a spanyol nyelv fő testülete, a Spanyol Királyi Akadémia, melyet minden spanyol nyelvű ország elismer legfőbb nyelvi tekintélynek - tavaly azt nyilatkozta: a gendersemlegesség és a befogadó nyelvezet teljesen idegen a spanyol nyelv nyelvtani rendszerétől és hagyományától.

Szerintem a magyar progresszívek átkozódnak, hogy a magyarban - mint minden uráli-altáji nyelvben - nem létezik a nyelvtani nem fogalma, így nincs mi ellen harcolni!

A progresszívek érve: a nyelv változik. Ez persze igaz, ez alapvető nyelvészeti tény, csak a holt nyelv nem változik. S az is változik mi a helyes nyelvhasználat. Igaz, hiszen ami ma helyesnek számít, az 100 éve helytelennek számított. De minden változás demokratikus, a beszélők többsége dönt. Olyan nincs, hogy valaki fentről dönt. Mert ehhez egyszerűen nem alkalmazkodnak az emberek.

Annyira tipikus, hogy érdemes megemlíteni.

A Mérce nevű ballib média szerint a lázadás azt jelenti: pénzt adunk nekik.

Persze nem egyedi magyar jelenség. A nemzetközi baloldalon ez a szokás.

A spanyol névhagyomány magyar szemmel kissé furcsa.

Egyrészt a nők nem váltanak nevet soha házasságkor. Ez ősi szokás. Egyedül a főnemesség körében volt szokás utalni a férjre, de ebben az esetben is csak "de" + férj vezetékneve alakkal, azaz sose az eredeti vezetéknév helyett. De még a legfelsőbb körökben se volt ez kötelező, lásd Franco 36 éven keresztül tartó diktatúrája során a felesége sose viselte a férje nevét, még "de +" alakban se.

Ma is így van Spanyolországban, nevet változtatni csak államfői rendelettel lehet, s minden engedélyezett esetet közzétesznek a közlönyben.

Alapvetően a fő elv: az ember a nevét születésekor kapja, semmi ok nincs ezt megváltoztatni.

Továbbá minden embernek 2 vezetékneve van: az első apja első vezetékneve, a második pedig anyja első vezetékneve.

Így a normál spanyol név: 1 vagy több keresztnév + 2 vezetéknév. Pl. Fidel Alejandro Castro Ruz - a "Fidel Alejandro" két keresztnév, a "Castro" az apa első vezetékneve, a "Ruz" az anya első vezetékneve.

Castróék 1959-es hatalomra kerülése után - a kommunista országokhoz képest szokatlan módon - nem változtattak a jelképes dolgokon, se az ország neve nem változott, se a zászló, se a címer, se a himnusz. A a kubai zászlón/címeren lévő ötágú csillag nem kommunista jelkép, hanem XIX. századi szabadkőműves jelkép. Volt ugyan egy forradalmi zászló is kitalálva Castróék által, de ezt csak másodlagosan használják, sose a nemzeti lobogó helyett.

Szóval a névhasználatban se történt változtatás, matadt a régi spanyol hagyomány. Az egyetlen reform: a nevek "felszabadítása", azaz már nem csak keresztény keresztnevek lehettek, hanem bármi.

Ezzel be is indult a kubaiak fantáziája. Egyrészt jöttek a híres filmekből vett nevek. Aztán a politikailag motivált nevek, pl. a vietnámi hábori alatt sok kubai a "Hanoi" nevet adta gyerekének. Továbbá a bármilyen élmény alapján álló nevek, nekem volt egy Csajkovszkij nevű kubai ismerősöm, a szülők nagyon szerették Csajkovszkij zenéjét, így a gyereknek a "Csajkovszkij" (Chaikovski) nevet adták mint keresztnevet. Ennél csak a teljesen fantázianevek bizarrabbak. Kedvencem a Yotuel név, ez magyarul Énteő lenne.

Nemrég találkoztam a csúcsnévvel. Egy kubai filozófia professzor cikkét olvastam. Aztán rápillantottam a nevére: "Marxlenin Pérez Valdés". S nem, ez nem álnév, ez a valódi neve. Utána is olvastam ki ez: szóval ez egy harmincas csaj, ráadásul Fidel Castro egyik unokájának a felesége.

Fidelnek összesen 10 gyereke volt. 1 az első feleségétől, 5 a második feleségétől (özvegyétől), s 4 bizonytalan: 2 biztosan a két feleség közt lett, még 2 pedig nem megerősített. A legnagyobb fia az első feleségétől lett, akitől még a hatalomra kerülés előtt elvált, aztán a feleség volt férje hatalomra jutása után kivándorolt az USA-ba gyerekestül. Ez a gyerek aztán kamaszkorában Kubába látogatott apjához a 60-as évek közepén, majd váratlanul ott maradt. Apja aztán kiküldte őt a Szovjetunióba atomfizikát tanulni. A kis Fidel - mert a gyerek is Fidel volt - komoly tudományos karriert futott be, végül hazament és a kubai atomenergenetika főembere volt. Aztán a 80-as években a kis Fidel azt hitte, apja egyenrangú partnere, s valamiben összeveszett a nagy Fidellel, ennek eredményeképpen apja leváltotta őt. Végül csak a 2010-es években békültek ki. Apja halála után súlyos depresszióba esett, végül 2018-ban öngyilkos lett.

Szóval a kis Fidel orosz feleségétől született az említett ember, aki az említett Marxlenin nevű professzornő férje.

A ballib kommenteket olvasva íme megállapítottam a 3 leggyakoribb mesefigurát.

A kiábrándult jobboldali. Csecsemő kora óta antikommunista, utálta a Kádár-rendszert, mindig polgári Magyarországot akart. Lelkesen csápolt Zorbánnak, de aztán Zorbán becsapta őt, mert keleti autokráciát épített ki polgári állam helyett. Azóta ezért a DK tagja.

A keresztény ateista. Kádár alatt buzgó keresztény volt, állandóan misére járt (rendszeresen bérmálkozott), hittanra is járt gyerekként, ugyanis Kádár alatt teljes vallásszabadság volt, nem mint most, amikor üldözik az igazikeresztény Iványit. Aztán azonban látta, hogy a papok pedofilok, s mind Zorbán mellett kampányol. Ettől megrendült hite Istenben, így ma már meggyőződéses ateista. De most is hisz Krisztus krisztálytisztán balliberális üzenetében.

Az igazi tehetség. Mindegy mit csinál, nem is kell tudni mit. Egyetlen ismérve: mindig kiáll a ballib agytröszt mellett. Aki pedig kiáll mellette, az független, tehát ballib, tehát tehetség és szakértő.

Az utóbbi sajnos tényleg létezik.