Főnevek és melléknevek ragozása

A nyelvkönyvekben - különösen a régimódiakban - az a szokás, hogy egymás után veszik az 5 darab főnévragozást, majd a 3 melléknévragozást, aztán a többi szófaj ragozását is. Én egész másképp csináltam, mert mint egyszerű paraszt, igyekeztem saját dolgomat maximálisan megkönnyíteni.

Így az első részben az I. és a II. főnévragozást, valamint az I. és a II. melléknévragozást mutatom be. Ide vehetném az igenevek egy részét is, de ezt mégsem teszem, mert el akarom kerülni a túlbonyolítást. Az igenevek ragozása úgyis könnyű lesz, ha már tudjuk a főnévek és a melléknevek ragozását.

Hogyan ismerjük fel, hogy mely szavak tartoznak ide? Nagyon egyszerűen: a szótárból. A szótárban minden főnév után esetében annak szótári alakja - mely az egyes számú alanyesetű alak - után szerepel a szó egyes számú birtokos esetragos alakja. (Kivétel: a csak többes számban használatos főneveknél a szótári alak a többes számú alanyesetű alak, utána pedig a többes számú birtokos esetű alak következik.)

Tehát a főnév az I. főnévragozáshoz tartozik ha a szótárban:

• -A, -AE

alakot látunk,

s a II. főnévragozáshoz tartozik, ha a szótárban:

• -US, -Ī,
• -UM, -Ī,
• -ER, -Ī,
• -IR, -Ī

alakot látunk.

Tehát az I. főnévragozáshoz -A végű főnevek tartoznak. Ezek szinte mindig nőneműek. Kivételként hímneműek az -A ra végződő "férfias" foglalkozások nevei, egyes férfi személynevek, valamint a Hādria helynév - ezek hímneműek.

A II. főnévragozáshoz -US, -UM, -ER, -IR végű főnevek tartoznak. Az -UM végű, II. főnévragozáshoz tartozó főnevek kivétel nélkül semlegesneműek. Az -US, -ER, -IR végű, ide tartozó főnevek szinte minden esetben hímneműek, azonban itt vannak kivételek is. Nőneműek az országnevek, a városnevek, szigetek nevei, a legtöbb növény neve, a legtöbb drágakő neve, egyes görög eredetű szavak, valamint az alvus, carbasus, colus, humus, vannus szavak. A semleges nemű kivételek pedig: pelagus, vīrus, vulgus.

Ide tartozik szintén a melléknevek kisebb része, mégpedig oly módon, hogy a melléknév nőnemű alakja az I. melléknévragozás szerint ragozódik, míg a hímnemű és a semlegesnemű alak a II. melléknévragozás szerint.

A végződéseket tekintve, az I. melléknévragozás teljes egészében egyezik  az I. főnévragozással, a II. melléknévragozás pedig teljes egészében egyezik a II. főnévragozással, tehát csak egyszer kell megtanulni ezeket a végződéseket.

Az -ER végű főnevek és melléknevek két csoportra oszlanak. Egyik részüknél az E kiesik az egyes szám alanyeseten kívüli összes többi esetben, másik részüknél nem esik ki. A szótárból tudhatjuk meg, hogy az illető szó melyik csoportba tartozik, ugyanis a szótárban jelezve van az egyes számú birtokos eset a főnevek szótári alakja (egyes szám, alanyeset) után. Melléknevek esetek pedig a szótári alak (hímnem, egyes szám, alanyeset) után szerepel a nőnemű és a semlegesnemű alak, melyekből látszik, hogy van-e E-kiesés. (Sok esetben, ha nincs E-kiesés, a szótár csak a hímnemű alakot közli.)

Megjegyzések:

• deA, fīliA, lībertA, stb. - többes szám részes és határozó esetben előfordul a deĀBUS, fīliĀBUS, lībertĀBUS alak is, ennek oka a szó hímnemű változatától való különbségtétel,
• a familiA szó esetében előfordul a familiĀS forma is egyes szám birtokos esetben,
• egyes szavak esetében a többes szám birtokos esetben előfordul az -UM rag is, különösen mértékegységeknél, pénznemeknél,
• a -VUS, -VUM, -QUUS végű szavak esetében az egyes számú ragoknál az U hang helyett O is szerepelhet,
• -IUS és -IUM végű főneveknél az egyes szám birtokos esetben a szótő utolsó I betűje kieshet, azaz a kialakuló -IĪ helyett -Ī lehet a szó vége,
• a deUS szónál a többes számban a következő alakok is lehetségesek: alanyeset dĪ, birtokos eset deUM, részes és határozói eset dĪS.

Továbbá van 9 speciális melléknév - ūllus, nūllus, uter, sōlus, neuter, alius, ūnus, tōtus, alter -, melynek a ragozása kicsit másképp alakul.

Vegyük észre, hogy ragok valójában néhány típusra vezethetők vissza:

• Jegyezzük meg, hogy az -US és -UM alapvégződés esetében a többi rag ezen alapvégződés helyére kerül, míg az -ER és -IR alapvégződés esetében az alapvégződés utánra kerül. Ha ezt megtettük, észleljük, hogy a végződések ugyanazok.
• Szintén észleljük, hogy nincs semmilyen különbség a főnévek és a melléknevek végződései között. Azaz nem kell ezt sem megtanulnunk.
• Jegyezzük meg, hogy többes szám részes és határozó esetben mindig azonosak a ragok.
• Jegyezzük meg, hogy semlegesnemben mindig azonos az alanyeset és a tárgyeset, mind egyes, mind többes számban.
• Jegyezzük meg, hogy a 9 speciális melléknév esetében csak az egyes szám birtokos és részes esetben rendhagyóak a ragok, jegyezzük meg, hogy minden nemben azonos a birtokos rag és ugyanígy minden nemben azonos a részes rag.
• Jegyezzük meg, hogy a 9 speciális melléknév egyikének a semleges nemű alakja rendhagyó: alius, alia, aliud.

Ezek után az  I. és a II. főnévragozásról és az I. és a II. melléknévragozásról valójában csupán a következő táblázatot kell memorizálni:

Most pedig a III. főnévragozás és a III. melléknévragozás következik. A legtöbb főnév és melléknév ide tartozik.

Hogyan ismerjük fel, hogy mely szavak tartoznak ide? Nagyon egyszerűen: a szótárból. A szótárban minden főnév után esetében annak szótári alakja - mely az egyes számú alanyesetű alak - után szerepel a szó egyes számú birtokos esetragos alakja. (Kivétel: a csak többes számban használatos főneveknél a szótári alak a többes számú alanyesetű alak, utána pedig a többes számú birtokos esetű alak következik.) Minden olyan főnév a III. főnévragozáshoz tartozik, melyi szótára alakja után -IS végződéses alak következik.

A III. főnávragozás nehézsége, hogy - ellentétben az I. és a II. főnévragozással - a szótári alakból nem tudható meg egyértelműen az egyes számú birtokos esetű alak, mivel maga a szótő is gyakran változáson megy keresztül. Márpedig e megváltozott tőhöz járulnak az esetragok, azaz ezt az alakot meg kell tanulnunk. Praktikus így minden III. ragozáshoz tartozó főnévnél eleve két alakot megtanulni: az szótári alakot, s a szótárban második helyen szereplő alakot.

Az III. főnévragozáshoz mind hímnemű, mind nőnemű, mind semlegesnemű főnevek tartoznak. Igencsak hasznos, ha megjegyzünk pár szabályt. Ezek megjegyzése nagyon sokat fog segíteni a jövőben, legalább az alapszabályokat jegyezzük meg! E szabályok által megtudhatjuk, hogy a III. főnévragozáson belül mely főnevek milyen neműek:

• hímneműek:
  
  • az -OR végű  főnevek, kivéve: a nőnemű arbor, valamint a semlegesnemű ador, aequor, cor, marmor szavakat,
  • az -Ō  végű főnevek, kivéve a -DŌ, -GŌ, -IŌ végűeket,
  • az -ŌS  végű főnevek,  kivéve nőnemű cōs, dōs, valamint a semlegesnemű ōs szavakat,
  • az -ER  végű főnevek, kivéve a  nőnemű linter, valamint a semleges nemű cadāver, iter, tūber, ūber, ver szavakat, az -ER végű növények és fák szintén jellemzően semlegesneműek,
  • az -EX végű főnevek, melyek egyes számű birtokos esetű végződése -ICIS,
  • az -ES végű főnevek,
  • a -NIS végű főnevek,
  • a -GUIS végű főnevek,
• nőneműek:
  
  • a -DŌ, -GŌ, -IŌ végűek, kivéve a hímnemű cardō, harpagō, ligō, margō, ōrdō, pāpiliō, pugiō, turbiō, ūniō szavak,
  • az -ĀS végű főnevek, kivéve a semlegesnemű vās szó,
  • az -ĒS végű főnevek, kivéve a hímnemű ariēs, acinacēs, celēs, lebēs, pariēs, pēs szavak,
  • az -IS végű főnevek, kivéve a hímnemű axis, caulis, collis, cucumis, ensis, fascis, follis, fustis, lapis, mēnsis, orbis, piscis, postis, pulmis, vomis szavak, valamint a -NIS és -GUIS végűek,
  • az -YS végű főnevek,
  • az -ŪS végű főnevek, kivéve a hímnemű mūs, s a semlegesnemű crūs, iūs, pūs, rūs, tūs szavak,
  • a mássalhangzó + -S végű szavak, kivéve a hímnemű dēns, fōns, mōns, pōns szavakat,
  • az -x végűek, kivéve a hímnemű -EX végűeket, melyek egyes számú birtokos esetű alakja -ICIS, valamint kivéve a szintén hímnemű calix, fornix, grex, phoenix szavakat,
• semlegesneműek:
  
  • az -AR, -UR, -US végű szavak, kivéve a hímnemű vultur, lepus, s a nőnemű pecus szavakat.
  • a -C és T végűek,
  • az -A, -E, -I, -Y, -L, N, kivéve a semlegesnemű sāl, sōl, pecten szavakat.

A nyelvkönyvek jellemzően itt hosszasan magyarázni szoktak mássalhangzó tövű, igazi i-tövű és kevert i-tövű főnevekről. Tapasztalatom azt mondja: ezek a szabályok feleslegesek. Miért? Mert bizonytalanok és ráadásul ingadozóak, egyszerre több alak is használatban volt több főnév esetében is. Én tehát azt az utat választottam ebben az esetben, hogy megadom a fő végződést, majd zárójelben megadom az előforduló másik végződést is. Szerintem érdemesebb a gyakorlatból megtanulni, hogy egyes szavak esetében a zárójeles végződés használatos, ill. az is használatos. Nekem ez a kedvenc módszerem mindig, amikor több a kivétel, mint a szabály...

A táblázatokban csillaggal jelöltem a szótári alakot, mivel itt nincs értelme konkrét végződést írni, hiszen - mint láttuk - számtalan végződés lehetséges a III. főnévragozás szótári alakjában.

Ami a mellékneveket illeti, itt 3 változat lehetséges:

• melléknevek, melyeknek külön végződése van minden nemben,
• melléknevek, melyeknek kétféle végződése van: egy hímnemre és nőnemre, egy pedig semlegesnemre,
• melléknevek, melyeknek egyféle végződése van mindenben nemben.

Azonban mindez csak a szótári alakokra érvényes (s természetesen egyes szám tárgyesetre is a semlegesneműek esetében, hiszen az mindig egyezik az alanyesettel), más esetben a végződések ugyanazok!

Mivel tehát nincs lényegi különbség a főnevek és a melléknevek között a III. ragozásban, így egyben láthatók a végződések a következő táblázatban:

Megjegyzések:

• négy darab rendhagyó ragozású főnév a III. főnévragozásban: bōs, Iuppiter, sūs, vīs.

Vegyük észre, hogy ragok valójában néhány típusra vezethetők vissza:

1. Jegyezzük meg, hogy semlegesnemben mindig egyezik az alanyeset és a tárgyeset, mindkét számban.
2. Jegyezzük meg, hogy többes szám részes és határozó esetben mindig azonosak a ragok.
3. Észleljük, hogy azonos a végződés egyes szám határozó esetben, a különbség csak az, hogy a főneveknél semlegesnemben és a mellékneveknél gyakoribb az -Ī végződés, míg a hímnemű és nőnemű főneveknél pedig gyakoribb az -E végződés.
4. Az előző ponthoz hasonló a helyzet a többes szám birtokos esetet illetően: főneveknél semlegesnemben és a mellékneveknél gyakoribb az -IUM végződés, míg a hímnemű és nőnemű főneveknél pedig gyakoribb az -UM végződés. Ezt és az előző pontot megjegyezve, az esetek 90 %-ában meg is tanultuk a helyes végződést.

S végül következik az utolsó két főnévragozás: a IV. és az V.

Hogyan ismerjük fel, hogy mely szavak tartoznak ide? Nagyon egyszerűen: ismét a szótárból:

• a IV. főnévragozásba tartozó főnévek szótári alakja minden esetben -US vagy -Ū végződésű, míg a egyes számú birtokos esetragos alak mindig -ŪS,
• az V. főnévragozásba tartozó főnévek szótári alakja minden esetben -ĒS, míg a egyes számú birtokos esetragos alak mindig -ĒĪ vagy -EĪ.

Szerencsére a nyelvtani nem is könnyebben megjegyezhető itt:

• a IV. főnévragozásban az összes -Ū végű főnév semlegesnemű, míg az -US végűek többnyire hímneműek, a következő nőnemű kivételekkel: acus, anus, colus, domus, idus, manus, nurus, porticus, quinquatrus, socrus, tribus,
• az V. főnévragozásban az összes főnév nőnemű, a következő hímnemű kivételekkel: diēs, merīdiēs.

Íme a végződések:

Megjegyzések:

• a IV. főnévragozást illetően:
  
  • rendhagyó ragozása is van a domus főnévnek,
  • néha előfordul az -Ū végződés az -UĪ helyett,
  • néha előfordul az -Ī végződés -ŪS helyett egyes szám birtokos esetben,
  • néha előfordul az -UBUS végződés az -IBUS helyett,
• az V. főnévragozást illetően:
  
  • egyes szám részes és határozói esetben a végződés -ĒĪ amikor a szótő magánhangzóra végződik, míg mássalhangzóra végződő tő esetében -EĪ,
  • néha előfordul az -Ī végződés -EĪ helyett.