Távolsági buszon utaztam nemrég.
Az utasok fele cigánynak bizonyult. Mit tesz ilyenkor az ember? Már kisgyerekként megtanítottak: vigyázz fokozottabban értékeidre, cigány van a buszon! Szóval táskám zsebét magam felé fordítottam, s erősebben szorítottam magamhoz a táskát. Végig se kell gondolni ezt, ez egy belémnevelt ösztön. Egyébként nem voltam sosem cigányellenes: volt cigány haverom, sőt rokonom is, egyik nagybátyám felesége cigány volt. Ha lettek volna gyerekeik, most lennének félcigány unokatestvéreim.
Szóval megy a busz. Aztán megszólal az egyik cigány – egy különösen sötétbőrű, olyan tipikus „körözés alatt” kinézetű emberke – telefonja. A telefontól éppen pár sorra állt annak tulaja, valakivel beszélgetett, így hosszasan csengett ki a készülék, 15 másodpercig tartott, míg a telefon tulaja felvette azt.Ennek következményeként a beállított csengést sikerült hosszasan hallgatnom. Nem hittem a fülemnek: nem valamiféle bunkó zene vagy valami álvicces hülyeség volt beállítva a cigány telefonján, hanem a L’Estro Armonico egyik tétele. Bevallom, ezt a hangversenyt A. L. Vivalditól én még a Négy Évszaknál is nagyobb remekműnek tartom.
– Ezek nem bűnöző cigányok… – futott át az agyamon, s elkezdtem kevésbé magamhoz szorítani a táskát.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Húsleves 2016.05.07. 11:03:16
Ez a cikk teljesen egyértelmű annak, aki tud a sorok között olvasni:
nol.hu/belfold/20120822-biztos__hogy_csak_negyen_voltak_-1326905
Teljesen nyilvánvaló, hogy Kovács Pistike pártja gyilkoltatta a cigányokat, és az is, hogy miért:
"Gulyás emlékezett rá, a bíróság előtt lévő dokumentumokból is kiderült: a romavadászok célja volt az is, hogy olyan ellenlépéseket provokáljanak ki a cigányságból, amellyel tartósan és mélyen megmérgezhető a roma–magyar viszony."
Ugyanígy teljesen nyilvánvaló, hogy mire kellenek Szaros Györgynek és az általa pénzelt álcivileknek a "menekültek".
CsipkeRózsa 2016.05.07. 12:06:59
A lényeg, nem lehet előítéletesnek lenni.
CsipkeRózsa 2016.05.07. 12:16:59
Gulyás sem tudhatta még, hogy kik voltak a gyilkosok. Az biztos, hogy nem a Kovács Pistike pártja. Te is írod, hogy a Kovács Pistike pártja védelmébe vette a cigányokat, az biztos, hogy nem maffia-jelentés szerint. A párt nem védeni akarta őket, hanem a felemelkedésük elősegítése volt a céljuk.
Soros György neve miért került ide, mert "divatos" név?
Normális gondolkodással rá lehet jönni, hogy az elítéltek voltak a gyilkosok, bizonyíték nélkül nem is kaptak volna ilyen súlyos büntetést.
Húsleves 2016.05.07. 14:59:20
A cikkben le van írva minden, és ráadásul a Népszabadság nevű pártszócsöved a forrás, amit kínlódásodban most "pletyka szintű szövegnek" nevezel, úgyhogy ne erőlködj, te szerencsétlen agymosott hülye.
Húsleves 2016.05.07. 14:59:48
Inkább tanulj valami szakmát
Húsleves 2016.05.07. 15:04:31
1.
"Gulyás József egykori parlamenti képviselő – aki annak idején tagja volt a nemzetbiztonsági bizottság által kiküldött tényfeltáró munkacsoportnak – a Társaság a Szabadságjogokért nevű civil szervezet felkérésére jelentést írt arról a vizsgálati anyagról, amelyet még a kormányváltás előtt készítettek a titkosszolgálatok és a rendőrség együttműködésének az ügy kapcsán észlelt zavarairól. Lapunknak Gulyás elmondta: azért vállalta a felkérést, mert szembesíteni akarta a politikai döntéshozókat és az állami szerveket, különösen a titkosszolgálatokat, hogy súlyos mulasztásaik miatt felelősség terheli őket azért, hogy a romavadászokat később fogták el, mint tehették volna."
2.
"Bár a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) közvetlenül a romák elleni támadások előtt, valamint a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság után is értesült a vádlottak illegális fegyverbeszerzési szándékáról, ezeket az információkat nem osztotta meg a rendőrséggel, noha az első- és másodrendű vádlottakat, Kisséket, éppen szélsőséges nézeteik miatt figyelték meg. Sőt már javában tartott a támadássorozat, amikor a területileg illetékes NBH debreceni kirendeltség korábbi kezdeményezése ellenére megszüntették például a másodrendű vádlott Kiss István évek óta zajló ellenőrzését."
3.
"Aggasztó az is, mondta, hogy a katonai biztonsági szolgálatok többször is átverték a parlamenti bizottságot és annak munkacsoportját. A Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatóhelyettese letagadta, hogy az ügy negyedrendű vádlottjával, Cs. Istvánnal munkakapcsolatban álltak volna. Már csak az új kormány hivatalba lépését követően, 2010 nyara után derült ki, hogy az orgyilkosság-sorozat alatt is tartották vele a kapcsolatot, valamint az, hogy beszervezett ügynökük volt."
Húsleves 2016.05.07. 15:05:49
CsipkeRózsa 2016.05.07. 17:13:04
Azt hiszem, te vagy "agymosott barom", ne osztogasd a névjegyed. Nálad Orbán szava is az Isten szava.
Húsleves 2016.05.07. 18:08:12
Mondom ne erőlködj Csipke Józsika, hülye vagy mint a segg. Direkt Népszabadság cikket linkeltem, hogy ne tudjál Orbánozni, de neked mindegy, mert annyi a szókészleted hogy ÓÓÓÓÓÓÓÓbááááán!!!
Szerinted milyen bírói ítélet az, amit úgy hoznak, hogy a rendőrség se tudott mindent? Egészen konrétan le van írva a cikkben, hogy a Kovács Pistike kormánya alatti nemzetbiztonság vastagon benne volt, nem csak eltitkoltak részleteket, még az emberük is ott volt. Mondjuk azon már senki se csodálkozik, hogy az olyan gerintelen tetves féreg mint te, aki toleranciáról meg szabadságról ajvékolsz reggel éjjel meg este, a napot is letagadja az égről akkor is, amikor már nincs értelme tagadni.
Ismered a betűked? Érted a szavakat? Össze tudsz rakni mondatokat, hülyegyerek?
"az orgyilkosság-sorozat alatt is tartották vele a kapcsolatot, valamint az, hogy beszervezett ügynökük volt"
Érted ezt a mondatot, hülyegyerek?
Húsleves 2016.05.07. 18:09:46
A te büdös görény fajtádnál soha senki nem ártott többet se magyaroknak, se cigányoknak. Csak arra kellenek nektek a cigányok, hogy ellentétet szítsatok.
Húsleves 2016.05.07. 18:18:14
2016.05.07. 20:42:14