Mivel ismét felmerült a “médiakérdés”, írni kell róla egy külön cikket.

Minden nyelvben van számtalan sok mítosz. Egy orosz ismerősöm szerint pl. az orosz főnevek neme megállapítható hangzásuk alapján. Természetesen butaság ez, egyes orosz főnevek neme megállapítható nagy biztonsággal a végződésükből, míg másoké sehogy: meg kell tanulni és kész, más módszer nincs. Egy amerikai ismerősöm pedig határozottan állítja, hogy a Shakespeare-kori angol szép, míg a mai amerikai angol csúnya – figyelem, nem azt mondja, hogy neki az egyik jobban tetszik, hanem azt, hogy az objektív módon szebb! Természetesen ez is butaság, masszív ökörség.

A magyar nyelvi mítoszokról írtam már egyszer.

De van pár konkrét példa, amit érdemes kiemelni, mert nagyon erősek ma is.

Kiemelnék öt nagyon jellemző magyar nyelvi tévhitet, majd pedig elemzem a “média” szó körüli mítoszt.

1-es számú mítosz: a létige és határozói igenév együtt germanizmus.

Állítólag csúnya a “meg van csinálva”, “el van intézve” típusú kifejezés, helyette a helyes és a magyaros a “megcsinálták”, “elintézték”.

A vicces érv minderre az a mondat, hogy “a macska fel van mászva a fára”.

Lássuk csak!

A germán nyelvekben eleve nem létige + határozói igenév szerkezet van az idézett példákban, hanem létige és melléknévi igenév. Lásd az angolt, ahol a létige + melléknévi igenév szerkezet az “is done”, a létige + határozói igenév szerkezet pedig az “is doing” – a magyar határozói igeneves “meg van csinálva” szerkezet az angol melléknévi igeneves szerkezet jelentésének felel meg! Miféle germán hatás az, mely egyenesen más szófajt használ?

S mi a gond a hamis macskafelmászós érvvel? A “mászik” szó intranzitív, míg a “csinál” szó tranzitív. (Tranzitív = tud tárgyat vonzani maga után.) Az a mondat, hogy “a macska fel van mászva a fára” azért hibás, mert nem mondható az, hogy  “felmászik valamit”, hiszen nem azt mondjuk, hogy “felmássza a fát”, hanem azt, hogy “felmászik a fára”. Lám, a “megmászik” szó már tranzitív, mondhatjuk azt, hogy “megmássza a hegyet”, így az is lehet, hogy “a hegy meg van mászva”, de figyelem, itt se arról van szó, hogy “a hegymászó meg van mászva a hegyen”! Ezzel szemben az, hogy “valaki elintézte az ügyet” helyes mondat, így az is helyes, hogy “az ügy el van intézve”.

A “meg van írva” és a “megírták” között enyhe jelentéskülönbség van, így akik azt mondják, hogy csak az utóbbi alak a helyes, valójában éppenhogy szegényíteni akarják a nyelvet!

Hogyan lehetne helyes az, hogy hogy “a macska fel van mászva a fára”? Úgy hogy hogy “a fa meg van mászva a macska által”, ez helyes mondat, csak éppen borzasztóan furcsa: a modern magyar nyelv kifejezetten nem szereti a szenvedő szerkezeteket, hacsak nincs ennek valamilyen külön jelentéstöbblete, mint ahogy ez a “meg van írva” mondatban van.

Az utóbbi időben terjed ez az alak intranzitív igéknél is, különösen székelyektől hallottam, hogy pl. “meg van érkezve”, “el van menve”. Mivel tömeges, nem tekinthető hibásnak. Lehetséges, hogy ez az utóbbi században túlságosan leegyszerűsdött magyar igeidőrendszer bosszúja lesz: azaz ismét megjelennek egyes kihalt magyar igeidők.

A mai magyar nyelvben 2 igeidő van: múlt és jelen. A jövő idő nem tekinthető teljes értékű időnek, a jövőt eleve a jelen idő is kifejezheti. Így legfeljebb 2+1 időről beszélhetünk.

Ezzel szemben 500 éve a magyarban még 7 teljesértékű igeidő volt: bejezetlen jelen (“csinál”), befejezett jelen  (“csinált”), határozatlan múlt (“csinála”), befejezetlen múlt  (“csinál vala”), befejezett múlt  (“csinált vala”), régmúlt (“csinált volt”), jövő (“csináland”).  Angolra vagy spanyolra próbálva fordítani kb. ez lesz: csinál = does / hace, csinált = has done / ha hecho, csinála = did / hizo, csinál vala = was doing / hacía, csinált vala = did / había hecho, csinált volt = had done / hubo hecho (ez gyakorlatilag kihalt alak a modern spanyolban, helyette „había hecho” használatos), csináland = will do / hará.

A jövő idő a magyarban megszűnt, helyére lett a “fog” + jelen idő szerkezet. A befejezett jelen pedig minden múlt helyére lépett. Lehetséges, hogy az “el van menve” a befejezett jelen visszatérése, szemben a csak múlt idejű “elment” alakkal? Szóval lehet, hogy hamarosan a macska tényleg fel lesz mászva fára!

2-es mítosz: a suksükölés primitívség.

Nem, nem az, ez teljesen szabványos nyelvjárási jelenség. Tény: a magyar irodalmi nyelvben ez hibás alaknak számít. Az érdekesség azonban az, hogy szigorúan logikailag nézve éppen a magyar irodalmi nyelv nem-suksökölése a szabálytalan.

Lássuk miről is van szó!

A magyar nyelv sajátossága, hogy az igék jelen idejű, többesszámú, első személyű alakjában határozott (tárgyas) ragozásban nincs különbség a kijelentő mód és a felszólító mód között. Tehát pl. a “csináljuk” szó jelentheti azt, hogy “csináljuk meg a feladatot!”, azaz felszólítást és azt is, hogy “megcsináljuk a feladatot”, azaz kijelentést.

A északkeleti magyar nyelvjárásban rendhagyó módon kialakult egy olyan sajátos szabály, hogy a –t végű igéknél legyen megkülönböztetve a kijelentő és a felszólító mód – csak ezeknél! A különbségtétel lényege: a kijelentő módú alakoknál –j végződés lett használatos, azaz nem ment végbe az a hasonulás, ami egyébként végbement felszólító módban.

A magyar irodalmi nyelvbe ennek a nyelvjárásnak az alakja került be, így az irodalmi nyelvben különbség van a kijelentő és a felszólító módban, a jelen idejű, többesszámú,első személyű alakban – de szintén csakis a –t végű igéknél! Lásd: “festjük” – “fessük” ebben a nyelvjárásban és az irodalmi nyelvben, míg a többi nyelvjárás nem tesz kivételt a –t végű igékkel, így ott mindkét alak “fessük”: „fessük ki a szobát holnap?” – „holnap kifessük a szobát”.

3-as mítosz: az “ő” csak élőlényekre alkalmazható.

A mítosz lényege: az “ő” élőlényeket jelent, az “az” pedig tárgyakat. A valóságban a magyarban az “ő” jelent mindenféle egyesszámú, harmadik személyű személyes névmást. A magyarban sem nyelvtani nem alapú, sem élő/élettelen alapú megkülönböztetés nincs, ellentétben az angolul (he/she/it) vagy az orosszal (он/она/оно).

Az “az” tehát mutató névmás, nem személyes névmás. Nem létezik semmilyen ok, amiért mutató névmással kellene helyettesíteni a tárgyra utaló személyes névmást. Ez könnyen felismerhető a ragozott alakok esetében: a  “ő” szót elvileg elítélők is simán mondják tárgyakra is, hogy “vele”, “nála”, s nem feltétlenül mondanak “azzal”, “annál” alakot. Pedig ez nem lenne lehetséges, ha valóban csak élőlényekre vonatkozna az “ő”.

4-es mítosz: névelő a név előtt és névelő elhagyása a tisztség előtt.

Állítólag csúnya azt mondana, hogy “az Orbán azt mondta”, s szintén az, hogy “Miniszterelnök úr azt mondta”, a helyes: “Orbán azt mondta” és  “a Miniszterelnök úr azt mondta”.

A valóságban a személynév előtti névelő elterjedt jelenség a magyarban, bár a kelet-magyarországi és erdélyi nyelvjárásokban szinte nem létezik ez. Ha megkérdezünk egy Budapestre költözött székelyt a nyelvi tapasztalatairól, szinte mindig el fogja mondani: borzasztó furcsa a személynevek előtti névelőzés. (A mai fiataloknál ez már nincs így, hiszen a Székelyföldön is magyarországi tv-csatornákat néznek, azaz hozzászoknak.)

Mivel ez azonban Budapesten nagyon elterjedt jelenség, ma már az egész magyar nyelvterületre kezd terjedni.

A tisztség előtti névelőelhagyás pedig az úgynevezett hivatalos szleng egyik fejlesztése. Lehet, hogy tévedek, de én ezt még nem hallottam a 70-es években, először a 80-as évek közepén találkoztam ezzel hivatalos stílusban, addig pont ellenkezőleg ez inkább informális stílusnak számított. Dehát a stílilusok változása is része minden élő nyelvnek.

5-ös mítosz: az “aki”.

Mítosz: az “aki” nem alkalmazható másra, csak személyekre, azaz így az “a csapat, aki” típusú mondatok hibásak.

Valójában vegyük észre: az “aki” csak megszemélyesített fogalmakra, tárgyakra használatos ilyen esetekben. Azt nem mondja senki, hogy “a könyv, aki ott van a polcon”, de azt igen, hogy pl. “a focicsapat, aki díjat nyert”, ez utóbbi azt jelenti, hogy a beszélő a  a “focicsapat” szó alatt annak tagajaira, azaz személyekre utal.

S a főmítosz, az immár 20-éves médiákokozás.

A 90-es évek elején egy ballib újságíró terjesztette el, hogy a “média” szó már többesszámban van, így azt mondani, hogy “médiák” az olyan, mint azt mondani “újságokok” vagy “sajtókok”, tehát dupla többesszám. Természetesen ez masszív butaság. Ha a “média” szó többesszámú lenne, azt mondanánk “a média azt írják” és nem azt “a média azt írja” – mivel mindenki az utóbbit mondja, megállapítható: a “média” szó egyesszámban van.

A felhozott ok a következő volt: a latinban, ahonnan a szó ered a “media” a “medium” többesszáma. Ez persze igaz, de teljesen lényegtelen, hiszen ezen az alapok a “kekszek”, “operák”, “fóliák”, “Bibliák”, “Zsigulik”, stb. is mind hibás. Nem, egyik se hibás: a magyar nyelv nem veszi tudomásul, ha egy idegen szó az eredetiben többesszámú, azt egyesszámúnak tekinti. Ellentétben pl. az angollal, ahol a művelt nyelvhasználatban tényleg szokás egyes görög és latin jövevényszavak eredeti többesét használni. Így pl. angolul a “referendum” szó többese a művelt nyelvhasználatban nem “referendums”, hanem “referenda”. Ugyanígy: “medium” – “media” és nem “mediums”, “virus” – “viri” és nem “virures”, “moratorium” – “moratoria” és nem “moratoriums”, “gymnasium”  - “gymnasia” és nem “gymnasiums”, stb. Legalábis a művelt szociolektusban, mert az angol utca embere persze nem így beszél.

De mindez, ami az angolra részben igaz, a magyarra EGYÁLTALÁN NEM érvényes: a magyarban nem szokás görög/latin szavakat azok eredeti többesszámával használni, erre EGYETLEN példa sincs: azaz magyarul "operák" és nem "opuszok", "médiák" és nem "médiumok", "referendumok" és nem "referenda", "vírusok" és nem "víri", "moratóriumok" és nem "moratória", "gimnáziumok" és nem "gimnázia", “baktériumok” és nem “baktéria”, stb.

Az eredetre való hivatkozás azért is teljesen fals, mert ezek az alapon a “médiumok” szó is rossz, hiszen helyette “média” a helyes. Persze ez annyira abszurd, hogy ez még tévhitként sem terjedt el.

Minderre persze az értelmesebbje gyorsan rájött, így jött a mítosz finomított verziója: igen, a “média” szó egyesszámú, de ez gyüjtőnév, így nem tehető többesszámba. Azonban ez sem igaz: a magyarban a gyüjtőnevek is tehetők többesszámba, legfeljebb ritkán használatosan így. Nyilvánvaló, hogy az “emberiségek”, “vizek”, „jogrendek”, stb. szavak nem gyakoriak.

Az angolban vagy az oroszban léteznek csak többesszámú szavak – pl. az “olló” szó angolul és oroszul is ilyen szó “scissors” / “ножницы” -, a magyarban ilyen sincs.

A plusz bonyodalom a magyar “média” szóval, hogy használatos két értelemben is:

- egy adott sajtótermék – ebben az esetben ez nem gyújtőszó,
- sajtótermékek csoportja  – ebben az esetben ez gyújtőszó.

Ez a kettős jelentős szerintem sajnálatos, de a nyelv alakulása sosem logikus.  A "médium" szó szerintem azért rossz szó, mert mást is jelent: nem csak sajtóterméket, hanem közeget és jövendőmondót is. Pontosan ezért kezdett terjedni a "média" szó mint "sajtótermék". Ez a szó ugyanis nem jelent pl. jövendőmondót. A médiák összességére meg van szó, ez a "sajtó", ami a "sajtótermékek összessége". Ez persze csak a személyes véleményem, ami csak azt jelenti: én így mondom, de ez nem jelent semmit, hiszen mások pedig másképp használják. Mindkettő teljesen helyes.

Hozzáteszem: ha a “média” szót gyüjtőszóként használjuk, AKKOR IS van többesszáma, a “médiák”, bár ez esetben természetesen ritka ez az alak. De hogy bizonyítsam is ezt, íme egy mondat, melyben gyüjtőnévként használva teszem többesszámban a “média” szót: “Az osztrák média jellemzője a bulvárlapok magas aránya, ezzel szemben a magyar médiára ez kisebb mértékben igaz. Viszont elmondható ezekről a médiákról közös jellemzőként, hogy az internetes hírportálok egyre inkább szorítják ki az írott sajtót.”.

Akik szerint pedig mégis a „médium” szó többesszáma a „média”, íme egy mondat viccből: „Tegnap voltam két médiumnál, az egyik tenyérból jósolt, a másik kártyából. Ez a média sok érdekeset mondtak el nekem.”.

Íme a két fő magyar nyelvészeti iskola - a "nyelvművelők" és az "anti-nyelvművelők" - történetesen egyetértenek ebben a kérdésben:

• http://anyanyelvapolo.hu/edes-anyanyelvunk-pdf/ea-2015-XXXVII-1.pdf
• http://www.nyest.hu/hirek/medium-media-mediumok-mediak

pofonegyszerű tudományos kérdésekben természetes, hogy a nyelvészek egyetértenek egymással.