Bolgár-magyar eltérések. Csak a mai modern köznyelvben ténylegesen használatos szavakat vettem figyelembe, azaz a ma már elavult vagy kizárólag nyelvjárási szintre szorult elnevezéseket kihagytam.

Amiben a magyar gazdagabb

A magyarban van testvér, unokatestvér, nagyszülő, dédszülő szó. A bolgárban viszont kötelező megmondani ezek nemét is, így testvér helyett “fiútestvér és lánytestvér” mondandó, nagyszülő helyett meg “nagyapa és nagyanya”. Használható ugyan a bolgárban a hímnem mint általános meghatározó, azaz mondható pl. szimplán, hogy “fiútestvérek” a magyar “testvérek” szó értelmében, ez azonban kétértelmű lesz: nem lehet biztosan tudni, csak a hímneműekről beszélünk, vagy a nőneműekről is. Szóval ha meg akarjuk kérdezni a másik embert, vannak-e testvérei, leginkább azt fogjuk kérdezni tőle “vannak fiútestvéreid vagy lánytestvéreid?” (имаш ли братя или сестри?), mert ezzel lehetünk csak teljesen biztosak, hogy a válasza egyértelmű lesz.

A másik jellemző, amiben a magyar gazdagabb az életkori eltérés kötelező megjelölése testvér és unokatestvér esetében. Olyat, hogy “a fiútestvérem” legfeljebb egy jogi szakszövegben fogunk olvasni, minden más esetben meg kell mondani, hogy “a bátyám” vagy “az öcsém”. Bolgárul viszont az általános szó a tágabb értelmű lánytestvér (сестра) és a fiútestvér (брат), s bár van külön szó, kizárólag a nagyobb fiútestvérre és lánytestvérre (батко és кака), ezek használata esetleges.

Ahol a két nyelv nagyjából azonos szintű pontosságot követel meg

A nász és a nászasszony. A vő és a meny mint a gyermek házastársa.

Bolgárul sajátos, hogy ez utóbbi esteben а vő (зет) és а meny (снаха) szóval nem csak a gyerek házastársát jelöljük, hanem a testvér házastársát is. Ez utóbbi magyarul sógor és sógornő. Viszont magyarul a sógor/sógórnő nem csak a testvér házastársa, hanem a házastárs testvére is, ez viszont bolgárul teljesen más szó. Szóval a magyar “sógor” szó bolgárra fordítása nagyon nehéz, hiszen tudni kell pontosan milyen sógor, a testvérem házastársa, vagy a házastársam testvére. Ha az utóbbi eset áll fenn, akkor:

• a férj fiútestvére: девер,
• a férj lánytestvére зълва,
• a feleség fiútestvére: шурей,
• a feleség lánytestvére: балдъза.

Magyarul fentiek házastársa is sógor/sógornő, bolgárul ezekre is külön szó van:

• a девер felesége: етърва,
• a зълва férje: ez a egyetlen, amire sose volt külön szó (okát nem tudom), ma leginkább a зет szó használatos rá,
• a шурей felesége: шуренайка, de ez ma már eléggé régiesnek számít, a gyakorlatban a köznyelvben ma már szimplán снаха,
• a балдъза férje: баджанак.

Amiben a bolgár gazdagabb

Az előbb leírtak mellett a bolgár nyelv jóval kifejezőbb a magyarnál az anyós/após esetben is. s a szülő testvéreit illetően is.

A bolgár após тъст, ha a feleség apja, de свекър, ha a férj apja. A bolgár anyós тъща, ha a feleség anyja, de свекърва, ha a férj anyja.

A bolgár nagybácsi apai ágon чичо, de anyagi ágon вуйчо. A bolgár nagynéni viszont ma már egységesen леля, korában ez csak az apai nagynénire volt használatos, míg az anyai nagynénire a тетка szó, de ez mára nyelvjárási szó csak.

A чичо felesége a стринка, a вуйчо felesége a вуйна. A леля férje eredetileg a лелинчо vagy калеко vagy свако, a тетка férje eredetileg тетинчо vagy калеко vagy свако, ma már egyre gyakoribb ezek helyettesítése a чичо szóval.

Az unokatestvér magyarul lehet a 2 közös nagyszülővel rendelkezők neve, de a nagybácsi/nagynéni fordítottja is. Bolgárul a kettő elválik: előbbi értelemben братовчед/бртовчедка, utóbbiban племенник/племенница.

Általános elnevezések

Általános használatú lehet a bácsi és a néni (azaz чичо ill. леля, ezek egyébként eredetileg a apai oldali nagybácsi, nagynéni elnevezése), a nem rokon ember megnevezésére is jóval fiatalabbak szemszögéből, ahogy ez magyarul is szokás. Ami bolgár sajátosság: a nagyon idős idegen nevezhető nagyapának, nagyanyának (дядо ill. баба). Míg a nem sokkal idősebb, idegen kisgyerek által nevezhető bátynak, húgnak is (батко, ill. кака).

Röviden a bolgár kiejtés legyszerűsítve

A bolgár írás a magyarhoz hasonló logikájú, azaz szóelemző alapú. Az írás a magyarnál is jobban tükrözi az ejtést. Magyar szempontból a gond, hogy az írás nem jelöli a hangsúlyt, márpedig ez erősen befolyásolja az ejtést. Továbbá az eetek kb. egy százalékban (ezek elsősorban: egyes igeragok és névelők, valami a szóvégi zöngétlenedés nem jelölése) az írás hagyományelvű, nem tükrözi az ejtést.

Mássalhangzó betűk, szerencsére ezek 2 kivétellel teljesen egyeznek a magyar ejtéssel:

• б = b,
• в = v,
• г = g,
• д = d,
• ж = zs,
• з = z,
• й = j,
• к = k,
• л = l (a legnehezebb bolgár mássalhnagzó magyar szempontból, kb. hátra vont, feszes nyelvvel ejtett magyar l),
• м = m,
• н = n,
• п = p,
• р = r,
• с = sz,
• т = t,
• ф = f,
• х = h (mint a magyar lehet szóban),
• ч = cs,
• ц = c,
• ш = s,
• ь = j.

Magánhangzó betűk, ezek már nehezebbek magyar szemszögből:

• а =
  • hangsúlytalan helyzetben: magyar a és ö közti hang (mint az angol “open” szóban a második magánhangzó),
  • hangsúlyos helyzetben: magyar á, de nála kicsit rövidebben ejtve;
• е =
  • hangsúlytalan helyzetben: röviden ejtett magyar e és é közti hang,
  • hangsúlyos helyzetben: a magyar é-hez hasonló hang, de nála kicsit rövidebben ejtve;
• и =
  • hangsúlytalan helyzetben: magyar i,
  • hangsúlyos helyzetben: magyar i, kicsit hosszabban, de az í-nél rövidebben ejtve;
• о =
  • hangsúlytalan helyzetben: magyar o és u közti hang,
  • hangsúlyos helyzetben: magyar ó, de kicsit rövidebben ejtve,
• у =
  • hangsúlytalan helyzetben: azonos a hangsúlytalan о ejtésével, lásd ott,
  • hangsúlyos helyzetben: magyar ú, de kicsit rövidebben ejtve;
• ъ =
  • hangsúlytalan helyzetben: azonos a hangsúlytalan а ejtésével, lásd ott,
  • hangsúlyos helyzetben: magyar a és ö közti hang (mint az angol “first” szóban a magánhangzó).

Önálló hangot nem jelölő betűk:

• щ = ш+т,
• я = й+а,
• ю = й+у.