magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Az ősember ukrán volt

Eddig a modern ukrán történelemtudomány 2 fantáziával állt elő.

Ezek a következők. Először is a kamudomor meséje. Másodszor a Kijevi Rusz mint ukrán állam.

Úgy tűnik, ez túl kevés volt. Szóval sikerült még nagyobbat álmodni.

"Kiderült": az ősember ukrán volt!

A szöveg gyors fordítása:

"UKRAJNA ŐSTÖRTÉNETE

Az ukrán nép történetében a legrégibb időszak - az őskor - több mint 140 ezer évig tartott. Ez idő alatt rendkívül jelentős változások mentek végbe az ember külső megjelenésében, valamint a mindennapi életben és a társadalom szervezetében. Lényegében ebben az időszakban lett az az emberből ember."

Én fordítottam, s nem tudok ukránul, szóval lehet, hogy nem teljesen pontos, de azt hiszem szlavisztikai ismereteim elegendőek ehhez a feladathoz.

Címkék: közélet
211 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr7518040518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.13. 08:45:44

Ez még csak hagyján. A szomorúbb, és minket jobban is érintő történelemhamisításuk az az, hogy mindennek az alapja 1939. Egészen komolyan azt tanítják a gyerekeknek, hogy a horthyfasiszta magyarok 1939-ben megtámadták Ukrajnát Berehovónál meg Mukacsevónál, és 1945-ig mindenféle birodalmi jelképeket építgettek. Akkor telepítették be a vinogradovi meg berehovói meg uzshorodi magyarokat is.
Egyébként a lengyel korszakról is ugyanez megy, pl. a lwówi rádió falán van egy emléktábla miszerint 1939-ben épült az adóállomás, mint Ukrajna első rádióállomása. (Az épületet 1925 körül építették a lengyelek ternészetesen)
Féinteliligensebb emberek mint Baloga és Filatov persze tudják a valót, vagy az ahhoz hasonló dolgokat, de nyilván jól kihasználják ezeket a dolgokat a saját kis ügyeikhez.
A Wangfolyó normálisabb korszakából több jó cikk is van a témában:

wangfolyo.blogspot.com/search/label/ukr%C3%A1n

_Neville 2023.02.13. 09:14:08

@Deak Tamas: "hogy a horthyfasiszta magyarok 1939-ben megtámadták Ukrajnát Berehovónál meg Mukacsevónál" :D
Hát ehhez pár dolog hiányzott. Pl mindjárt Ukrajna nevű állam, meg hogy bármi közük legyen Kárpátaljához 39-ben :D

tűz fal 2023.02.13. 09:24:19

Nem tartozik szorosan a témához, de nem tudom megállni:

mandiner.hu/cikk/20230205_naftali_bennet_izrael_oroszorszag_vlagyimir_putyin_volodimir_zelenszkij_orosz_ukran_haboru_kulfold

"Az ukrán elnök akkoriban egy bunkerben bujkált, épp azért, hogy megakadályozza az ellene elkövetett esetleges merényletet. Benett elmondása szerint telefonon hívta fel Putyint, akitől megkérdezte, hogy tervez-e merényletet végrehajtani Zelenszkij ellen, aki erre azt felelte, hogy nem.

A szavadat kell adnod, hogy nem teszed meg

– idézte fel a beszélgetést a politikus, hozzátéve, hogy Putyin valóban a szavát adta. Benett ezután felhívta Zelenszkijt, hogy megnyugtassa, nem áll semmiféle halálos fenyegetés alatt. Az ukrán elnök némi győzködés után hitt neki, és a bunkerből visszatért az irodájába, <<ahol aztán készített egy videót, amelyben arról beszélt, hogy nem fél>>."

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.13. 09:27:11

@_Neville: szerintük volt, hiszen amikor kell, az ukrán állam az Ukrán Rada (1918), Szkropadszkij hetman (1919), Petljura (1920) a szovjet SzSzK (1920-41) Bandera, Suhevics és a többi (41-45) stb.
Megbízhatónak tűnő forrás szerint a cseh történelemtanítás ugyanez. Szó nem esik Trianonról, magyar államiságról, egy cseh nem tudja mi az az Erdély stb. Majd megyek valamikor Komáromba, megnézem lesz-e a könyvesboltban tankönyv.
A wangfolyóról itt egy, a konkrét bejegyzéshez fűzhető érdekesség:
wangfolyo.blogspot.com/2011/10/egy-fajo-sziv.html

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.13. 09:28:51

@tűz fal: biztosan nem lesz semmi baja, hülye lenne Putyin népi mártírt csinálni belőle.

2023.02.13. 09:29:42

@Deak Tamas: Mi változott azóta a Wangon? Nem annyira követem már.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.13. 09:31:34

@tűz fal: @_Neville: jut eszembe, népi mártírok, itt van valami igazi ínyencség. Teljes terjedelmében kell olvasni.

wangfolyo.blogspot.com/2014/01/apokrif-ikonok.html

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.13. 09:32:09

@zavaleta: az írója minden cikkbe beleszövi már a mágikus három betűt : O1G.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.13. 09:33:01

@zavaleta: én sem követem egyáltalán már egyébként.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.13. 09:37:19

@_Neville:

Az ukrán nemzetkép az, hogy eleve a keleti szláv törzsek azonosak a mai ukrán néppel, azaz pl. a ruszinok is. Szóval Kárpátalja ősi ukrán föld, mely 1000 évig magyar megszállás alatt állt.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.13. 09:44:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: az inkább orosz szöveg, nekem van egy fényképem 1914-ből amelyben a Monarchia-Oroszország hadüzenet után tüntetnek Moszkvában, és ott van táblán szöveg a Karpatszki Ruszról.
Az ukránok elegánsan átugorják a dolgot. A kijevi rusz után 1939. következik

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.13. 09:53:33

@_Neville: itt van egyébként egy angol-ruszin kevert nyelvű film az 1939. március 15-én pár órát fennállott Kárpát-Ukrajna című államról, maga film is 39-es. Nem mondom megint a szövegemet külügyről, kultúráról, propagandáról.

www.youtube.com/watch?v=EXwYxUW7AWA

Boldeone2 2023.02.13. 10:05:03

Holodomor volt, az történelmi tény, csak abban van vita, hogy ez egy szándékos és tervszerű népirtás volt, vagy csak maga a kommunista rendszer sajátosságaiból adódott: tervgazdaság bevezetése, kollektivizáció, hadi- ès rablógazdálkodás
Ukrajna ès Volga környéki területetek voltak a gabonatermelés központjai, mégis ott volt a legtöbb áldozata a holodomornak
, az ukránok és a volgai tatárok között
Kb. 3- 7 millió áldozat lehetett, amit az 1937- es cenzus is bizonyít: hiányzott több millió ember, főleg Ukrajnában
Az etnikai ellentétek valójában már a cárok idején megjelentek, az erőszakos oroszosítás, az ukrán nyelv tiltása
A SZU legfontosabb szocialista köztársasága Ukrajna volt, kedvező fekvése és az "éléskamra" szerepe miatt

Tulajdonképpen most is azért harcol Putyin, hogy visszavegye a jogosnak vélt történelmi területeit. Az orosz kisebbség max. eszköz, valójában semmit sem számít nekik...

Az ukránok ma már azt mondják, hogy ők a Kijevi Rusz igazi utódai. Vlagyimir Monomah, kijevi nagyfejedelem pedig az " ősi " ukrán történelem része, az "oroszok" még csak a mocsárban kuruttyoltak, akkor Novgorod felé...
Genetikailag, az ukránok azt mondják, hogy ők a tisztább vérű, keleti szlávok. Az oroszok tatár és egyéb népek keverékei inkább, így az ukrán az európaibb nép, az orosz kevésbé. Az ukránok szerint más a két nép mentalitása

Boldeone2 2023.02.13. 10:26:16

Az USA kijevi nagykövetsége így trollkodta meg az oroszokat:

twitter.com/USEmbassyKyiv/status/1496115593149358081

gigabursch 2023.02.13. 10:34:54

Rosszabbak, mint a rumunculok.

Amúgy majdnem jó a cím:
Az ukránok még mindig ősemberek.
Ez lett volna a helyes.

SoltBrain 2023.02.13. 10:38:50

Szerintem semmit se jelentsünk ki az őskorral kapcsolatban... abban a homályos korszakban egyesek szerint kommunizmus volt, mások szerint patriarchátusmentes anyajogú társadalom, az ukrán ősember már csak hab a tortán :D

Ha egyesítjük a teóriákat, akkor tisztán látjuk, hogy az ukrán kommunista nők dirigáltak akkoriban :D

2023.02.13. 10:41:00

@Boldeone2: Éppen erről szól a poszt: sima történelemhamisítás. Az ukránok akkor még sehol sem voltak. Egyébként a trollkodás most jó dolog? Az ellenzéki kommentelők = troll a mainstream vélekedés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.13. 11:22:39

@Boldeone2:

Holodomor nem volt. Éhínség volt.

S az oka is ismert: rossz gazdaságpolitika + rossz időjárás.

Az áldozataok száma vitás: 1,5-10 millió között. A legtöbben olyan 8 millióra teszik, ebből 3 Ukrajnában.

A mai orosz történészek 99 %-a nem tagadja az éhínséget. Már a szovjet időkben se tagadták, akkor csak a "rossz gazdaságpolitika" okot tagadták.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.13. 11:25:02

@Boldeone2:

KIjevi Rusz. Eleve pár szláv és finnugor törzs állama volt, viking vezetéssel. S első fpvárosa meg Novgorod volt, nem Kijev.

Az orosz-ukrán-belarusz szétválás kései esemény. A KIjevi Rusz mind a 3 népnek ősállama, szóval marhaság az ukrán tézis.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.13. 11:26:16

@Boldeone2:

Ukrán nyelv. Sokszor nem elnyomva volt, hanem ellenkezőleg: erőltetve.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.13. 11:28:51

@Boldeone2:

Ebből csak az amerikaiak tudatlansága látszik.

Ez kb. olyan, mintha valaki a pozsonyi kastély képével igyekezne “bizonyítani” lám, Szlovákia mennyivel is fejlettebb, kulturáltabb ország, mint az elmaradott Magyarország.

Wildhunt 2023.02.13. 11:52:06

@Boldeone2: más is. Az ukránok minimum 2-5x bunkóbbak és retardáltabbak mint az oroszok.

F1őr 2023.02.13. 12:39:29

Nem sokat fejlődtek.

Wildhunt 2023.02.13. 12:54:30

@Boldeone2: mivel az amerikaiak hülyék történelemből.

Boldeone2 2023.02.13. 17:02:54

@Wildhunt: Az ukránok minimum 2-5x bunkóbbak és retardáltabbak mint az oroszok."

- Ezt miből szűrted le? Szerintem inkább fordítva igaz, ha lehet ilyet egyáltalán mondani. Az ukránok 30 éve járják Európát, mint munkások, vagyis részben szocializáltak. Az oroszok 70%- a el sem hagyta még Oroszországot

Ha az orosz elitet nézzük, akkor igen. Navalnij családja nem igazán szláv kinézetű. Inkább tipikus észak- európai
Varégnak néznek ki ...
Az orosz gopnik viszont semennyire sem kulturált, lakótelepi , agresszív, bűnöző, alkesz prolikról van szó
Oroszországban van a liberális elit, amely magasan kiemelkedik a társadalomból

Boldeone2 2023.02.13. 17:08:37

Így néz ki az orosz elit ( Navalnij és családja) :

www.instagram.com/p/CK4Oa84BNNx/?utm_source=ig_web_copy_link

Csakhogy ez nagyon nem az átlag...

Sztbeni 2023.02.13. 17:41:47

@Boldeone2: "Az orosz gopnik viszont semennyire sem kulturált, lakótelepi , agresszív, bűnöző, alkesz prolikról van szó"

Azt ugye tudod, hogy az ukrán lakosság jelentős része pont ilyen?

Wildhunt 2023.02.13. 17:56:43

@Boldeone2: Az ukránok 30 éve járják Európát

Pont ebből.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.13. 19:24:11

@Boldeone2: legalább mostmár az is kiderült, hogy oroszt is, ukránt is eddig csak képen láttál.

Gógita 2023.02.13. 19:38:54

@tűz fal: A zsidók bevédik egymást!!! Főleg azok, akiket Amerika támogat/felhasznál.

Boldeone2 2023.02.13. 20:26:01

@Deak Tamas: Érdemes elolvasni az interjút a Migrációkutató egyik vezető elemzőjével ( aki nyilván ellenzékiséggel nem vádolható, a kormány hozta létre és fizeti működésüket...)

index.hu/belfold/2023/02/13/ukrajna-putyin-veres-kristof-gyorgy-migraciokutato-intezet-haboru-blietzkrieg-kijev-odessza-herszon-lviv/

Ez egy valós és hiteles beszámoló Ukrajnáról, az itt hangoztatott teljes téveszmékkel ellentétetesen
Be kellene már fejezni az ukránellenes kampányolást, mert nagyon kontraproduktív a mostani külpolitika légkörben
Most egy nemzetállam születik a szomszédban, érdemes lenne jóban lenni velük....

Gógita 2023.02.13. 20:51:19

@Boldeone2: "Holodomor volt, az történelmi tény, csak abban van vita, hogy ez egy szándékos és tervszerű népirtás volt, vagy csak maga a kommunista rendszer sajátosságaiból adódott: tervgazdaság bevezetése, kollektivizáció, hadi- ès rablógazdálkodás"

Tekintettel arra, hogy tervszerűen fosztották ki az ukrán parasztokat, söpörték le a padlásokat - többek között azért, hogy ellássák a német szövetségest kajával - és arra, hogy minden vasútállomáson ott állomásoztak a katonák, akik LELŐTTEK MINDENKIT, aki el akart volna a területről menekülni, stb., a válasz a kérdésre nem is annyira ködös.

És ugye a szovjet rendszer (tervgazdaság bevezetése, kollektivizáció, hadi- ès rablógazdálkodás) volt máshol is, máshol mégsem történtek ezek a dolgok. Vagy nem így.

A holodomor tagadás legalább annyira nem elegáns és történelmietlen, mint a holokauszt tagadás.

Gógita 2023.02.13. 20:55:19

@Boldeone2: "Az ukránok ma már azt mondják, hogy ők a Kijevi Rusz igazi utódai. Vlagyimir Monomah, kijevi nagyfejedelem pedig az " ősi " ukrán történelem része"

Tavaly február óta már VOLODIMIR Monomah!!!

Látod, ha nem figyelünk... Úgy változik meg a múlt, hogy észre sem vesszük.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.13. 21:07:11

@Boldeone2: hát, ha esetleg - ahogy kiderült most is, hogy nem - vetted volna a fáradságot, és például elolvastad volna a wangfolyós cikkeket, onnan egészen más rajzolódik ki. Én is jópárszor jártam Kelet-Galíciában 2010-17 között.
Hogy a magyar vonatkozású emlékeket romboló és rombolni tervező, a magyar útleveleket a gazdáikkal együtt Tiszába kívánó figurákkal meg milyen együttélés lesz, azt majd megtudod.

2023.02.13. 21:27:18

@Boldeone2: Érdekes a cikk. Kirajzolódik belőle, ami már ezen a blogon is elhangzott, hogy az ukránok nagyjából abban a hitvilágban élnek, amiben a magyarok a 90-es években: majd jön az EU meg a NATO és minden egyből Kánaán lesz.

Boldeone2 2023.02.13. 21:47:37

@Deak Tamas: Miért kívánták a Tiszába a magyar útlevelek birtokosait ? Eleve az Osztrák- Magyar Monarciában szinte teljes autonómiát élvezett Galícia, meg az ukrán nyelv is használható volt
De, a szovjet időkben sem volt etnikai ellentét (tudtommal )
Ez akkor egy újkeletű dolog már... Elveve nagyon kicsi a kárpátaljai magyarok lélekszáma, most még azok is elmennek

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.13. 22:01:46

@Boldeone2: most kívánja őket a Tiszába a Baloga-klán és társasága, olvasd a facebook oldalát.
Amúgy maradjunk annyiban, hogy nem azért szereted te az ukránokat ennyire mert szabadság meg mittoménmi, hanem mert szerinted Orbán az oroszok oldalán ál (ahogy nem áll természetesen, ez is csak a szokott virtual insanity)
Ha Orbán mondjuk ultralátványos gesztusokat tenne az ukránok felé, már tele lennétek azovos horogkeresztes képekkel, az 1941-es szlava gitlerovi, ukraini, banderovi képekkel és a balliba sajtóban az orosz katona lenne olyan szuperudvarias hogy megvárja amíg illedelmesen kitörölgeted a képeket a fényképezőből (ahelyett hogy a földhöz csapná)

Boldeone2 2023.02.13. 22:03:47

@Gógita: Igen, Vlagyimir Klicskó is ma már Volodimir...
Türelmesnek kellene lenni az ukránokkal, mert egy most születő nemzetről van szó...Karácsony Gergely elment Kijevbe vagy Kijivbe mentegetőzni, hogy a "demokrata oldal " Ukrajnát támogatja ...

Ez nagyrészt ideológiai beállítottság függvénye, hogy ki kit támogat
Pl. az orosz liberálisok Ukrajna mellett vannak ...

Nyugaton meg most " szerelemben" vannak Ukrajnával még. Zelenszkij lett az èv embere a Time magazinnál ( ahogy anno Hitler is volt )
Alig várják sokan, hogy vége legyen a háborúnak hogy Ukrajnába mehessenek megismerkedni az ukrán kultúrával ( van aki a lányok miatt menne ...)
De, most is rengeteg önkéntes van pl akik civil szervezeteken keresztül vannak ott. Ami régebben Afrika volt, az most Ukrajna: cool dolog segíteni...
A világ progresszív része megmozdult Ukrajna érdekében...

Boldeone2 2023.02.13. 22:15:54

@Deak Tamas: Én egyedül az emberiesség pártján vagyok, alapból szimpatizálok az agressziót elszenvedővel és nem hagyom magamat egyfajta nemzeti sérelmi politikába belevinni.
Nyilván voltak, vannak banderisták, nacionalisták Ukrajnában, de ez csak egy szűk kisebbsége az ukrán népnek. Ahogy Oroszországban is vannak nagyon kiváló, haladó szellemiségű emberek, meg sötét putyinisták...
Egy népet- enbloc- nem lehet meg(el)ítèlni!

Most lehet a magyaroknak megmutatni, hogy mennyire nagy nemzet vagyunk- túlnézve a történelmi sérelmeken - tudunk segíteni
Minden ember a hazáját képviseli a jótékony cselekedetekkel, ami segíti a nemzetek közötti megbékélést. Egyszer az ukránok is megnyugszanak majd, de most háború van, a túlélésükért küzdenek ..

A náci Németországból pár évtized alatt haladó mintaállam lett...

gigabursch 2023.02.13. 22:16:35

@Boldeone2:
Ezt az internáci dumát, gusztustalan. Na azt, amit te rendezel, azt kéne befejezni.

Nemzetállam születik - más nemzetek vérén, elnyomásán, kiirtásán.
S te ehhez tapsolsz.
Örülsz a tomboló sovinizmusnak és a vérnek, amit hőn rajongott kazárjaid onta(t)nak ki.

Boldeone2 2023.02.13. 22:21:42

@Deak Tamas: A lényeg: most borzalmas a hírünk szinte mindenhol Európában, ami leginkább a háborúval kapcsolatos kormánypolitika miatt van. Leginkább a kommunikáció csapnivaló. Ezt csak az egyének tevékenysége teheti jóvá, mindenki a saját eszközével " dolgozhat" rajta

Gógita 2023.02.13. 23:57:59

@Boldeone2: Türelmesnek kellene lenni az ukránokkal, mert egy most születő nemzetről van szó...Karácsony Gergely elment Kijevbe vagy Kijivbe mentegetőzni, hogy a "demokrata oldal " Ukrajnát támogatja ..."

Mert egy gerinctelen féreg. Miközben ezek a szarok ott tettek és tesznek keresztbe a magyaroknak Kárpátalján, ahol és ahogy tudnak. (Turul leszedése, magyar zászlók leszedése, magyar politikusok, iskolaigazgatók, stb. vegzálása, nyelvhasználat korlátozása...

Le is szophatta volna őket. Ahogy ti is. Annyira rendes, jó emberek.

Ahogy Deák írta, ti csak azért vagytok most szerelmesek ezekbe az állatokba, mert Orbán nem.
Ez a szégyen.

Ez a "születő nemzet" veszélyes ránk, de főleg a hatalmuk alatt élő magyarokra.

Alapvető érdekünk lenne, hogy szarrá verjék őket. És most már a nyugatot is.
Tudom, ez nem fog összejönni, de semmi jó nem származik abból, hogyha győznek.
Valójában Európának sem!

Gógita 2023.02.14. 00:22:17

@Boldeone2: "Leginkább a kommunikáció csapnivaló."

Ez igaz. Sokkal jobban el kéne magyarázni, hogy egyetlen kormány van amelynek fáj a sok ukrán (és orosz) halott: a magyar.

Mindenki, aki fegyvert szállít, az elhúzza a háborút, egyre több halottat termel. Eszkalálja a háborút. Ez napnál világosabb.
Az USA a saját geopolitikai érdekében harcoltatja maga helyett az ukránokat.

A vége mindenképpen tárgyalások lesznek! Csak az a kérdés, addig MÉG mennyi ember életét áldozzák fel FELESLEGESEN?! És miért nem most tárgyalnak? Miért kell még több halott?
Mert jobb tárgyalási pozíciót akarnak?
Mi a garancia rá, hogy pár hónap múlva jobb lesz és nem rosszabb?
Hány emberi életet ér meg a kockázat?

Ha megkérdeznéd ma az ukrán anyákat, ezért jó ötlet-e feláldozni a fiaikat, mit mondanának?
Vagy a húszévest, akinek most nyomták a kezébe a behívót, hogy szerinte inkább azonnal tárgyalniuk kéne a politikusoknak, vagy őt a frontra küldeni háborúzni, mit választana? ...

Én a kormány tárgyalást és békét kívánó álláspontjával értek egyet, mert csak abból következik a KEVESEBB HALOTT!
És Novák Katalinnal:

"Mielőbbi fegyverszünet és béke kell – ezt nem lenne szabad elvitatni. Gondoljunk csak bele, hány ember életét vette el és hány család jövőjét tette tönkre eddig ez a háború, az értelmetlen erőszak. Ez nem videójáték, nem virtuális harcmező, hanem a véres valóság. Arról tehát

értelmetlen vitázni, jó-e a háború, kell-e a béke.

Nehéz kérdés, hogyan jutunk el ehhez a békéhez, kiknek kell a tárgyalóasztalhoz ülni és milyen feltételekkel.

Az oroszok és az ukránok nélkül nem lehet érdemben békekötésről gondolkodni, sőt, azokra is szükség lesz, akik a távolból segítik Ukrajnát.

Vannak, akik szerint csak akkor lehet béke, ha az egyik fél legyőzi a másikat, azaz folytatni kell a felfegyverzést és a háborút. A magyar álláspont – amit egyébként Ferenc pápa és a szentszéki diplomácia is oszt – szerint először fegyverszünetet kell kötni, azután lehet meghatározni a hosszú távú béke alapvető feltételeit. Államfőként, keresztyén emberként és édesanyaként is a mielőbbi fegyvernyugvás mellett teszem le a voksomat.

Nyugat és Kelet nem sodródhat bele a szembenállásba.

El kell kerülnünk a további eszkalációt, az atomfegyverek bevetését, egy pusztító harmadik világháború kitörését.

www.portfolio.hu/global/20230211/novak-katalin-europa-nelkul-nincs-magyar-jovo-596360

Gery1987 2023.02.14. 00:56:36

"Az ősember ukrán volt"

Semmi ilyesmit nem állítanak a fordításod alapján, ez szimpla helytörténet.

"Eddig a modern ukrán történelemtudomány 2 fantáziával állt elő.
Ezek a következők. Először is a kamudomor meséje. Másodszor a Kijevi Rusz mint ukrán állam."

A Holodomor valós nemzeti tragédia akkor is ha nem célzottan az ukrán nép ellen irányult és voltak orosz és kazah áldozatai is főleg.
De sosem kizárható hogy "két legyet egy csapásra alapon" az ukrán nép elleni leszámolás is kapóra jött akkor.

Gery1987 2023.02.14. 00:58:56

A Kijevi Rusz mint "ukrán állam" természetesen hülyeség akkor még nem létezte se ukránok se beloruszok se oroszok, szóval valóban kisajátítás ez, de hát a fiatal nemzetek ilyenek.

Az oroszok is eljátszották ezt amikor vehemensen tagadják a varég (svéd viking) állam alapítás hipotézisét hisz nem eléggé szláv..

Mindenkinek megvan a maga hülyesége.

Gery1987 2023.02.14. 01:01:32

@_Neville:

Hiába röhögsz, úgyse az számít mi volt régen, hanem mi van ma.

"hazugságot azok tudnak a múltra építeni, akik uralják a jelent".

Gery1987 2023.02.14. 01:03:10

@Deak Tamas:

"Ukrajna" mint fogalom, terület, legalább 500 éve létezik.
Teljesen mindegy volt e államisága vagy sem.

Gery1987 2023.02.14. 01:05:56

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A Ruszinok keleti-szlávok ennyi biztos, ez tény.
Nyilván nem volt ukrán identitás ott folytonosan és ma sincs.

Teljesen lényegtelen innen nézve.

Olyan mintha azt mondanád "a moldvai csángók nem magyarok" mert sose volt magyar föld, a magyar állam része.

Gery1987 2023.02.14. 01:10:13

@Boldeone2:

Az ukrán területek megúszták a mongol-tatár uralmat (cserébe lengyel-litván uralom jött) és tény hogy az orosz mentalitásra államiságra komoly hatást gyakorolt a tatár korszak.
De az ukrán-kozák mentalitás és kultúra is hordoz nomád keleti gyökereket.
A kun/tatár elem nem tűnt el nyomtalanul, nem véletlen hogy a kozák földek az ősi nomád folyosón alakultak meg és egy kozákban mind mentalitásban, mind kinézetben, mind életmódban, nem nehéz felfedezni ezt a nomád kun tatár alán elemet.

Gery1987 2023.02.14. 01:12:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Valóban marhaság a kisajátítás, de ne feledd oroszok is ezt tették, pl tagadták a varégok szerepét és államalapítását pl Sztálin vagy Nagy Katalin idejében.

Gery1987 2023.02.14. 01:13:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Vissza vissza térően pl a korenyizáció "meggyökeresítés" idején.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.14. 05:05:22

@Gery1987:

A ruszinoknál ukrán identitás csak a XX. században kezdődött.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.14. 05:06:35

@Gery1987:

Már beszéltönk erről. Szóval holodomor nem volt. Fantázia az egész.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.14. 05:07:42

@Gery1987:

"oroszok is eljátszották ezt amikor vehemensen tagadják a varég (svéd viking) állam alapítás hipotézisét "

Hol tagadják? Mert ez van ma is az orosz iskolai tankönyvekben.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.14. 08:27:06

@Boldeone2: a hírünk ugyan nem borzalmas Európában ezzel a háborúval kapcsolatban, hanem általában, hiszen ahogy sokszor elmondtam, nincs kultúra, nincs külügy, magyarellenes magyar politika van, amely nem tesz semmit az ellenünk gátlástalanul űzött propaganda fékezésére. Arra, amit már írtam, hogy nem a hozzád hasonló kávéházi éttermiséget kell meggyőzni angolul, hanem az ő szavazóiak románul, szlovákul.
A sérelmeink meg folyamatosan félre vannak téve már hetvenöt éve, hátsólábonálló pitiző a magyarpoiitikánk, amelynek csak az az eredménye, hogy az Ismerős arcok által megénekelt ötmillió magyarból maradt marha nagy jóindulattal kettő.Ez karácsonyi kijivi jóindulat meg türelem eredménye.
Egyénileg abszolút sokat lehet tenni, például előfizetsz a printelt Kárpáti Igaz Szó-ra
kiszo.net/2022/05/17/karpati-igaz-szo-szolidaritasi-elofizetesi-felhivas/
ami úgy jön házhoz a háborús Európából, hogy az imádott EU ezt mindmáig képtelen megoldani a belső piacával. De amúgy majd adhatod az adód 1%-át a Rákóczi Főiskolának is.
A most születő (amúgy nem születő) nemzetállammal pedig nem jóban kell lenni, a jóságban hinni elég naivitás, mondjuk elég sok embert látok, aki azt hiszi, az ukránok emlékezni fognak a magyar segítségre, hát lófaszt mama. A környező államok három esetben nem fogják vegzálni a magyarokat:
- ha nem áll érdekükben
- ha képtelenek rá
- ha félnek valamiért a vegzumtól.
A magyar külpolitikának erre kellene irányulnia, de meg sincs fogalmazva a kérdés, nemhogy tennének ellene.

Boldeone2 2023.02.14. 09:13:18

@Gógita: Ahogy Deák írta, ti csak azért vagytok most szerelmesek ezekbe az állatokba, mert Orbán nem.
Ez a szégyen."

- Látod, így nem lehet kommunikálni egy újságírónak! A nacionalista indulatok, a szűklátókörűség csapdájában szenvedsz. Orbánról pedig elárulja a nemzeti érdekeket

"Ez a "születő nemzet" veszélyes ránk, de főleg a hatalmuk alatt élő magyarokra."

- A nemzet megszületik, az biztos, a kérdés most az, hogy milyen lesz a közös viszony...Szerintem az Orbán-kormány rontotta el
A kárpátaljai magyarok sorsát Putyin háborúja fogja bevégezni, belőlük pedig Orbán putyinista politikája csinált áldozatot, politikai túszt

Alapvető érdekünk lenne, hogy szarrá verjék őket. És most már a nyugatot is.
Tudom, ez nem fog összejönni, de semmi jó nem származik abból, hogyha győznek.
Valójában Európának sem!"

- Pont fordítva látjuk a helyzetet: ha Ukrajna veszít - persze minden relatív, ez is- akkor apokaliptikus állapotok fognak kialakulni. Sokkal rosszabb lesz magyarnak lenni, nemcsak Ukrajnában, de Európában is! Ha Ukrajna győz, akkor még konstruktív politikával helyre lehet hozni a két állam közti fagyos viszonyt.

Boldeone2 2023.02.14. 09:25:34

@Gógita: Mindenki, aki fegyvert szállít, az elhúzza a háborút, egyre több halottat termel. Eszkalálja a háborút. Ez napnál világosabb.
Az USA a saját geopolitikai érdekében harcoltatja maga helyett az ukránokat."

Érdekes, a 41 országot számláló koalíció ezt másképp látja! Ti fordítva ültök a lovon:Putyin támad, az ukránok csak a területi inzegritásukat védik. De, látom , jól kimosta az agyad a pártállami (putyinista) propaganda!
A napnál világosabb, hogy: Putyin akarja elhúzni a háborút, arra számítván hogy a nyugat feladja
Az ujránok csak VÉDEKEZNEK!
Ugyan, mi mást tudnának tenni?

A vége mindenképpen tárgyalások lesznek! Csak az a kérdés, addig MÉG mennyi ember életét áldozzák fel FELESLEGESEN?! És miért nem most tárgyalnak? Miért kell még több halott?"

- Ez megint csak Putyin döntése! Fogd már fel, hogy Zelenszkij sem mondhat le az ukrán területekről, köti az Alkotmány, ahol le van írva mit tehet ( bármilyen meglepő)

Maguk az ukránok is belátják - Bucsa után - hogy az elmebeteg diktátorral NINCS béke, meg wágneres, csecsenes ork hadsereggel sem
Az ellentétek- éppen Putyin miatt- ma már kibékíthetetlenek

Boldeone2 2023.02.14. 09:38:14

@Deak Tamas: A nemzeti sérelmeket félre kell tenni, csak akkor van esély. Jól lehet kicsi az esély -rövid távon- a nemzetek közti megbékékésre. Az egyén tehet a legtöbbet, ha fair magatartást mutat az ecte ukránok felé is. A Madridi útra mehetsz pl önkénteskedni, vagy van számos karitatív szervezet, akik adományokat fogadnak el.
Az ukránok messze állnak az internacionalizmustól, születő nemzetként, de a magyarok is, köszönhetően az elmúlt évek politikájának...Így nehéz lesz megbékélni!
Az EU - ahogy látjuk - egy kiváló lehetőség lenne a változásra. A németeknek és a franciáknak is sikerült megbékélni

"Guardian megszólaltatta Sławomir Dębskit, a lengyel kormányhoz közel álló varsói Lengyel Nemzetközi Ügyek Intézetének igazgatóját is, aki szerint Orbán Viktor Oroszországgal kapcsolatos álláspontja gyakorlatilag véget vetett a kétoldalú kapcsolatoknak, valamint a Visegrádi Négyek tevékenységének. "A magyarokkal már senki sem akar találkozni. Most, amikor eljön a csúcstalálkozó ideje, mindenki elkezd kommunikálni Varsóban, Pozsonyban és Prágában, hogy "Mit tegyünk?" – mondta. Dębski szerint a probléma része az, hogy Orbán Viktor a közös európai állásponttal való szakítása nagyon nyilvánosan történik. "Befoghatták volna egyszerűen a szájukat. Nézzük meg Ausztriát, ők talán osztják a magyar álláspontok egy részét, de egyszerűen csendben maradnak, és nem kerülnek reflektorfénybe. Ezzel szemben Orbán Viktor aktívan terjeszti a háborúval kapcsolatos ostobaságokat" – mondta.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.14. 09:48:57

@Boldeone2: az ostobaságot ez az említett Demszy mondja, nem is kicsit. Érdemes elolvasni az egész független cikket eredetiben, nemcsak a hvgs mazsolát, tele van hiteles arcokkal, mint Rácz András meg Vadai Ágnes.
www.theguardian.com/world/2023/feb/13/hungary-war-and-peace-opera-spotlight-russia-stance-ukraine
Mit jelent az, hogy tegyük félre a nemzeti sérelmeket? Az ukránok például minden szinten betiltották (papíron ugyebár a törvény már érvényes) a nem ukrán nyelvű oktatást, az orosz nyelv használata meg a privát szférában is tilos egyes helyeken. Csaxólok, az Apponyi-féle törvény annyit írt elő, hogy magyar nyelvi órák legyenek, illetve adott iskolákban az állampolgári ismeretek legyenek magyarul. Ezt sikerült országrobbantó hazugsággá fejleszteni dicső ősöd köreinek.
Amúgy mit szólsz hozzá, megérkezett amit nagyon vártál, az utcai felszabadító harcok a rezsim ellen.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.14. 09:52:10

@Boldeone2: ez egy 2013-as hír, idéztük már ezerszer annak megvilágítására, mit rontott el Orbán a kárpátaljai magyarokon.

24.hu/kulfold/2013/03/18/magyarrol-teptek-kokardat-ungvaron/

de van 2009-es hír, amikor még seholse volt Orbán.

kulturpart.hu/2009/03/09/budapest_gyakorolj_bunbanatot

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.14. 09:53:37

@Boldeone2: simán lemondhatna, annyit kell csinálnia, mint a Hock-Károlyi párosnak nálunk 1918-ban.

Boldeone2 2023.02.14. 10:14:25

@Deak Tamas: Érdemes elolvasni az egész független cikket eredetiben, nemcsak a hvgs mazsolát, tele van hiteles arcokkal, mint Rácz András meg Vadai Ágnes"

Rácz Andrással mi is gond? Törénész, oroszország-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának munkatársa volt, amíg Orbánék ki nem rúgták...
Így működik egy diktatórikus rezsim: mond meg az igazat, betörik fejed....

Az ukránok például minden szinten betiltották (papíron ugyebár a törvény már érvényes) a nem ukrán nyelvű oktatást"

- Ezek a nyelv- és oktatási törvények már a Krím annektálása után születtek, válaszreakcióként. Ha Putyin letett volna Ukrajnával kapcsolatos annexiós terveivel, akkor az ukrán állam is más lenne
Eleve Zelenszkij is orosz anyanyelvű....

Boldeone2 2023.02.14. 10:19:36

@Deak Tamas: simán lemondhatna, annyit kell csinálnia, mint a Hock-Károlyi párosnak nálunk 1918-ban."

- Miért mondjon le, amikor SOHA nem volt olyan népszerű, mint most??? Egyedül ő képes Ukrajnát a felszínen tartani, egy rendkívüli tehetségű, zsidó emberként
Zelenszkij történelmet írt a nyugati államokban, mindenhol sztárként, szűnni nem akaró tapssal fogadják!
Ilyen ünnepelt vezető " innen keletről" még nem volt

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.14. 10:20:09

@Boldeone2: a beregszászi gimnáziumnak mi köze van a Krím annektálásához?
Ráczot persze hogy kirúgták, aki annyira "szakértő" hogy nem veszi észre, hogy amit épp szakért, az videojáték, az valóban mehet facebookhuszárnak.
A Demszky-nyilatkozathoz érdekes adalék. Máshol is érdekes dolgok mennek belföldön, csak nincs mindezt hangosan kiordító, a jövő tehetségének mutatkozó Donáth Anna és hasonszőrű kompániája.

ma7.sk/aktualis/tobb-mint-40-000-ember-nem-hajlando-harcolni-szlovakiaert-nad-szerint-haszontalan-a

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.14. 10:21:32

@Boldeone2:

A modern ukrán nemzetépítés teljesen abszurd. Nem vesz tudomást a történelmi tényekről, pl. arról, hogy az ukránok zöme orosznyelvű.

Persze lehet akarni ezen változtatni. De nem így, gyorsan és agresszívan.

Mondjuk Kazahsztánban is van kazahosítás politika, de lassú, fokozatos az egész, agresszív hiszti nélkül, s nem tiltanak be közben semmit.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.14. 10:22:24

@Boldeone2: nem arra gondoltam, hanem írtad, nem mondhat le területekről. Hát hogyne mondhatna területekről, ott van a Hock-Károlyi példa, hogyan kell.
És már hogy a fenébe ne lett volna ilyen ünnepelt vezető keletről, maga Joszif Visszairinovics volt az. Lásd Kertész Mihály egy kevéssé ismert "remekművét."

ok.ru/video/373997046274

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.14. 10:28:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: szerintem nem abszurd. A katalánok is pontosan ezt csinálják, csak ők évizetekkel előbb rájöttek arra - amire a magyar politikai mindmáig nem - hogy élesen kell sírni. Lásd régi cikkecskémet :

srbija.blog.hu/2012/05/12/katalonia_belgium_az_iberiai_felszigeten_olvasoi

Boldeone2 2023.02.14. 10:29:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Más az anyanyelv, meg megint más az identitás, lsd: Írország
Most divatos lett ukránnak lenni, Putyin mindent tönkretesz...
Soha nem volt ilyen nehéz orosznak lenni...A minap néztem, a grúziai orosz menekülteknek, beszólogatnak a helybéli lakosok. ( pedig fiatal, orosz, liberális lányokról van szó...)

Az orosz narratívát leginkább Indiában osztják, meg Afrikában ( részben). Ott is SZU kapcsolatok miatt inkább. Újabban az arabok is, de inkább az ideológiai szembenállás miatt az USA- val...

Boldeone2 2023.02.14. 10:38:25

@Deak Tamas: Az akkor magyar helyzet teljesen más volt. Elvesztettünk egy háborút. Akkor a fegyverek ereje diktált, meg a győztes hatalmak. Most Ukrajna nem áll vesztésre, igaz nyerésre sem. De, egy kb 35-40- szer erősebb szövetség áll mögötte, lényegében a teljes nyugat
A Wilsoni elveket lehetne most is alkalmazni, a nemzetközi jogrend figyelembevételével. Zelenszkij autonómiát akart adni a Donbassnak eleve ...

Az ukrán alkotmány egy esetben enged területi elszakadást: ha arról országos népszavazás dönt. Tehát nem helyi, orosz fegyverekkel megtámogatva. Az illegitim

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.14. 10:40:19

@Boldeone2: az akkori magyar helyzet annyiban más volt valóban, hogy a beözönlő ellenséggel szembeni ellenállás helyett a Károlyi kormány leszerelt és kiürített.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.14. 10:43:16

@Boldeone2: ez tökéletesen így van, más az anyanyelv és más az identitás, Magyarországon is így van. Itt is ugyanaz a helyzet, mint Bosznia-Hercegovinában: az anyanyelv ugyanaz, de nincs közük egymáshoz. Elég Budapest Városállamra gondolni.

Boldeone2 2023.02.14. 10:49:24

@Deak Tamas: Ez nagyon tanulságos statisztika...
Anno én is aláírtam, ahogy Karigeri is...

europa.eu/citizens-initiative/initiatives/details/2017/000004_hu

Tulajdonképpen, ez egy magyar ügy az EU- ban, hiszen feloldódtak a nemzetisègi ellentétek az EU- ban, a legtöbb helyen ..
Gyermekkorban mindig írták az újságok hogy az ETA robbantott, most alig hallok ilyet...
Az európai szuperállamban ez már nem annyira fontos kérdés.

Boldeone2 2023.02.14. 10:57:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A lényeg szerintem az, hogy vissza kell(ene) állítani a nemzetközi jogrendet, mert azt nem kellene hogy erőszakkal át lehessen írni, bárkinek
Az új, annektált részeket ha jól tudom Beloruszon kívül egy állam sem fogadja el, Kína , vagy Kazahsztán sem

Béke - szerintem - akkor lesz, Putyin kivonul Dél- Ukrainából, ahhoz semmi köze, a Donbasst meg tartsa meg a Krímmel együtt
Ez lehet a reális kompromisszum. Ahogy látom, pár hónap, talán hét és kifullad az egész háború...
Egyik fél sem tud döntésre jutni, akkora ereje nincs

Gógita 2023.02.14. 11:33:25

@Deak Tamas: Egyértelműen szervezett kampány folyik ellenünk.
Aminek oka az, hogy nem fogadjuk el az USA/Nyugat által nekünk kijelölt vagy tőlünk elvárt ALÁRENDELT szerepet!

A legújabb aljasság az ENSZ-ben!:

index.hu/kulfold/2023/02/14/antiszemitizmus-diplomacia-botrany-egyesult-allamok-ensz-nagykovet/

Gógita 2023.02.14. 11:38:43

@Deak Tamas: "A magyar külpolitikának erre kellene irányulnia, de meg sincs fogalmazva a kérdés, nemhogy tennének ellene."

Fotelből könnyű okosnak lenni! Ez egy nagyon durva aknamező. Ha igazán beleállunk - és azért eléggé beleállt ez a kormány -, még több ellenségünk lesz, lenne.

Gógita 2023.02.14. 11:41:12

@Boldeone2: Onnan lehet tudni, hogy valaki egy eszement ballibbant, hogy a MAGYAR ÉRDEK VÉDELMÉT Putyinista politikának bélyegzi.

"A kárpátaljai magyarok sorsát Putyin háborúja fogja bevégezni, belőlük pedig Orbán putyinista politikája csinált áldozatot, politikai túszt"

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.14. 11:44:56

@Boldeone2:

Melyik jogrend legyen visszállítva, melyik évbeli? Mert a nemzetközi rend folyamatosan változik.

Minden területi szuverenitás el van fogadva, csak idő kérdése. Ilyen a történelem.

Gógita 2023.02.14. 11:46:33

@Boldeone2: "Érdekes, a 41 országot számláló koalíció ezt másképp látja!"

Mert amerikai fasszal a szájukban élnek. És simán szembe mennek a saját népeik és Európa érdekeivel, és a hosszútávú prosperálást és békét BEÁLDOZTA MIND az USA érdekében. Európát meg a harmadik világháború szélére lökdösik.

Erre nem lennék büszke.

Itt egy kormánynak nem ment el az esze, a magyarnak!

De 41 őrülttel körülvéve a normalitásnak, a békének, az erős Európának - már - nem sok esélye van. :-(

Gógita 2023.02.14. 11:50:54

@Boldeone2: "Fogd már fel, hogy Zelenszkij sem mondhat le az ukrán területekről, köti az Alkotmány, ahol le van írva mit tehet ( bármilyen meglepő)"

Hát nem is neki kellene erről józanul döntenie! Hanem azoknak, akik miatt még mindig nem tárgyalnak. Csak, hát éppen azok ÉRDEKE fenntartania a háborút minél tovább. Hiszen a cél az oroszok és az EU meggyengítése.
És ez nagyon jól halad!!!

Te meg örvendsz ennek.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.14. 11:55:44

@Gógita: ez olyan dolog, hogyha elmúlik az egyik válság, jön majd a következő. Mégis, mikor kéne "beleállnunk"? Hétköznap nem jó senkinek, vasárnap meg pihenőnap.
El kellene kezdeni építeni ezt a dolgot nagyon tudatosan.

Gógita 2023.02.14. 11:57:10

@Boldeone2: "Ilyen ünnepelt vezető " innen keletről" még nem volt"

De volt! Sztálin!

Ők mindenkit megtapsolnak, aki helyettük és az érdekükben harcol és áldozza fel a saját népét!!!

Akár diktátorokat is.

Gógita 2023.02.14. 12:04:10

@Boldeone2: "Zelenszkij autonómiát akart adni a Donbassnak eleve ..."

Akkor miért nem adott?
MERT HAZUDOTT!
Aztán ott folytatta a kisebbségírtást, vegzálást, ahol az elődje abba sem hagyta.
Minden nemzetközi megállapodás ellenére.

Gógita 2023.02.14. 12:06:15

@Boldeone2: "Zelenszkij autonómiát akart adni a Donbassnak eleve ..."

Ugye azért érzed, hogy ez vicc?!
Mekkora eséllyel szavaznák meg a románok Erdély visszaadását?

Ne légy hülye.

Gógita 2023.02.14. 12:07:07

@Boldeone2: Az előző ehhez tartozik:

"Az ukrán alkotmány egy esetben enged területi elszakadást: ha arról országos népszavazás dönt. Tehát nem helyi, orosz fegyverekkel megtámogatva. Az illegitim"

Gógita 2023.02.14. 12:10:19

@Boldeone2: "Béke - szerintem - akkor lesz, Putyin kivonul Dél- Ukrainából, ahhoz semmi köze, a Donbasst meg tartsa meg a Krímmel együtt
Ez lehet a reális kompromisszum. "

Na látod! Erről kéne tárgyalni MÁR MOST!
Minek kell meghalnia még pár tízezer embernek, ha úgy is ez lesz kb. a vége???????

Csak nekünk fáj a sok felesleges halott!?

Wildhunt 2023.02.14. 12:15:57

@Boldeone2: Ezek a nyelv- és oktatási törvények már a Krím annektálása után születtek, válaszreakcióként

És megint hazudsz. Akkor fogadták el őket, de előbb születtek : amint a puccsisták hatalomra jutottak. DE ha még igazat is mondanál:
Eszerint ha egy államnak baja van egy országgal, akkor jogosult az olyan nemzetiségű állampolgárai kollektív büntetésére?

Wildhunt 2023.02.14. 12:17:59

@Gógita: szép is az, mikor ha akarom akkor az alkotmány köt, ha nem akarom akkor meg nem.

Gógita 2023.02.14. 12:19:04

@Deak Tamas: Ez a kormány nagyon is építi a határokon átnyúló nemzeti politikával, de nem ész nélkül. Ez azért még ma is a Kis- és Nagy Antant!!!!
Velük vagyunk körülvéve.

Már egy sál is kiveri a biztosítékot.

Wildhunt 2023.02.14. 12:20:40

@Gógita: Putyin pont ezt javasolta tavaly márciusban, félmillió áldozattal ezelőtt. Az ukránok el is fogadták. Csak Borisznak nem tetszett, hát nem lett üzlet.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.14. 12:23:41

@Gógita: pont ez lenne a lényeg. Beszélni kell minden méltánytalanságról, megállás nélkül, mint a katalánok.
Annál mi rosszabb történhet, hogy tízévente 30 százaléknyi magyar tűnik el?

Wildhunt 2023.02.14. 12:23:58

@Gógita: szerintem meg nem a sál veri ki a biztosítékot, hanem a Zrínyi és a tartalékos program. Csak mivel ezek gyakorlatilag NATO követelmények, más ellen kell ugatni. Ha ugyanis ezekkel elkészülünk, a lengyelek után miénk lesz közép Európa legerősebb hadserege.

Gógita 2023.02.14. 12:24:11

@Wildhunt: "szép is az, mikor ha akarom akkor az alkotmány köt, ha nem akarom akkor meg nem."

Kit? Bidenéket nem köti az ukrán alkotmány!
Külföldön a sajátjuk sem! (Ezért vannak a kínzókamráik és illegális börtöneik, laborjaik, meg ki tudja még mik, külföldön!)

Gógita 2023.02.14. 12:30:44

@Wildhunt: "Eszerint ha egy államnak baja van egy országgal, akkor jogosult az olyan nemzetiségű állampolgárai kollektív büntetésére?"

IGEN! Mint kiderült ez egy EURÓPAI ÉRTÉK!
Az EU is azonnal nekiugrott minden orosznak, sportolóknak, színészeknek, karmestereknek..., CSAK, MERT OROSZOK!

Ukrajna már teljesen EU kompatibilis.
Mi meg már nem. Mert nem így gondolkodunk.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.14. 12:36:25

@Wildhunt: szerinte valószínűleg igen, hiszen máshol már leírta azt, hogy a magyarokat Csehszlovákiából amiatt kellett kitelepíteni 1946-47-ben hogy a nacionalizmusuk ne okozhasson mégegyszer háborút.

Gógita 2023.02.14. 12:44:51

Ez a nyugat ma:

"Gendersemleges kifejezések használatát fontolgatja az anglikán egyház

Nemrégiben terjedt el az a hír az interneten, hogy az anglikán egyház fontolóra veszi a többi között azt, hogy Istenre nem férfiként (he), hanem más, „semleges” kifejezésekkel hivatkoznának (they). A javaslat számos támogatót nyert rövid időn belül az anglikán egyházban, ugyanakkor sokan szólaltak fel ellene is, hiszen ezáltal az egyház a legfőbb doktrínáját dobná el magától.

Papok sokasága állt ki az új kezdeményezés mellett, amely a gendersemleges kifejezések, névmások használatát szorgalmazza az anglikán egyház terminológiájában. Ez alatt értendő többek között az is, hogy Istenre már nem a „he” névmással hivatkoznának, hanem a semlegesebb, „they”-t alkalmaznák. Sőt, az Úr imádságában a Mi Atyánk helyett elképzelhető, hogy Mi Atyánk és Anyánk hangozna el, amelyet már a szinódus is elfogadna – természetesen a gendersemlegesség fényében.

Az anglikán egyház körében a javaslat annyira populáris lett, hogy tavasszal várhatóan egy külön bizottság alakul, amely ezt az ügyet veszi górcső alá. Ezt támasztja alá Dr. Michael Ipgrave főtiszteletes nyilatkozata is, aki szerint „az egyház már évek óta kutatja az Istennel kapcsolatos genderterminológia használatát.”

A lehetséges változásokkal szemben ugyanakkor sokan felemelték a hangjukat. Miranda Threlfall-Holmes – aki egyébként támogatja a nemsemleges kifejezések használatát – úgy véli, az ilyen mértékű változtatások „dominószerűen hatnának minden eddigi vitára, amely a nemet, a szexualitást és a nőket is magába foglalta.” Ian Paul főtisztelendő még a hír felröppenésekor hangoztatta:

az Istennel kapcsolatos terminológia nem felcserélhető. A Biblia Istenhez elsősorban hímnemű ábrázolást társít, így az, hogy például Atyánk megszólítása helyett „Anyánkként”, vagy „Szülőként” hivatkozzunk, semmiképp sem állja meg a helyét.

Frank Haviland The European Conservative-ben megjelent véleménycikke szerint a változtatás – ha ténylegesen végbemegy – túllépne egy bizonyos határt, még úgy is, hogy az anglikán egyház régóta rálépett a progresszivitás útjára. Erre bizonyítékként szolgál például az is, hogy idéntől kezdve az egynemű párok is áldásban részesülhetnek, nembinárisok is lehetnek papok, vagy éppen az is, hogy a népszerű God Rest Ye Merry Gentlemen karácsonyi ének átalakított genderkorrekt változata sem kirekesztő már egyetlen nőnek és LMBTQ személynek sem."

Ennek és a többi ilyen eltévelyedésnek ez a KÖVETKEZMÉNYE:

"Az utóbbi harminc évben az aktívan templomba járó hívők száma megfeleződött Angliában. Manapság nemcsak ott, hanem Walesben is rohamosan csökken a maguknak kereszténynek vallók száma:

míg 2001-ben a lakosság hozzávetőlegesen 72%-a tartotta magát kereszténynek, 20 év távlatában ez a szám 46%-ra csökkent. Tíz év alatt csaknem 2 000 templom zárt be, további 368 pedig komoly fenyegetettségnek van kitéve ebből a szempontból.

Az anglikán egyház a kedélyek csillapítása érdekében azt közölte, hogy egyelőre nem tervezi"

Boldeone2 2023.02.14. 16:00:42

@Wildhunt: És megint hazudsz. Akkor fogadták el őket, de előbb születtek : amint a puccsisták hatalomra jutottak. DE ha még igazat is mondanál:
Eszerint ha egy államnak baja van egy országgal, akkor jogosult az olyan nemzetiségű állampolgárai kollektív büntetésére?"

- Nem, én mindig igazat mondok. Az oktatási törvényt 2017- ben fogadták el, a nyelvtörvény meg csak 2021- ben lett hatályos
Az előzőn változtattak a Velencei Bizottság ajánlására, az utóbbin is. A változtatások iránya jó, nyilván lehetne mégjobb is, de háború van..
Az ukránok ellenségi nem mi vagyunk ,hanem az oroszok, pontosabban a putyini rezsim
Az implicit államcél az ukránosítás volt eddig, pont Putyin áldatlan agressziói miatt, az az èrem másik oldala ...
Nem beszélve a több száz éves orosz elnyomásról...

Boldeone2 2023.02.14. 16:10:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Melyik jogrend legyen visszállítva, melyik évbeli? Mert a nemzetközi rend folyamatosan változik.
Minden területi szuverenitás el van fogadva, csak idő kérdése. Ilyen a történelem."

- Ezt két oldalról kell nézni:

1. Jus ad bellum" szerint ez egy jogtalan háború

2. A második vh utáni határokat szentnek és sérthetelennek mondták ki, ezt rúgta fel Putyin meg az ukrán államszerzősèst és a Budapesti Memorandumot
Ez a harmadik vh előszele , mert itt nem ugrálhat senki , még Putyin sem !

Nem beszélve az etnikai realitásokról: Dél- Ukrajna ukrán, egyedül a Donbassról lehet vita ..

Ez a háború addig fog tartani, amíg ki nem vérez az agresszor, Putyin ...

Ez már túlmutat Ukrajnán! Egy atomhatalom agresszor veszélyezteti a demokráciát, a szabadságot, a békerendet
Nyilván nem úszhatja meg a felelőssègrevonást.
Az idő a nyugati szövetségnek dolgozik...

Boldeone2 2023.02.14. 16:18:28

@Gógita: Kis- és Nagy Antant!!!!
Velük vagyunk körülvéve."

- Ezért kellene éppen meghúzni magunkat, beállni a sorba, mert lassan minden szomszédunknak elege lesz ebből, az EU Bizottságnak , a parlamentnek , a NATO- nak, USA- nak
Ez egy ki ország, így békés, konstruktív politikát kell követni !

Túl kellene már nézni a nemzeti önzésen! Levették a Turul madarat , oké, nem szép, de nagyjából senkit nem érdekel a világon , amikor százezrek halnak, milliók menekülnek, Putyin pedig Európát fenyegeti !

Az legfontosabb most megállítani valahogy Putyint, mindenki ebben gondolkodik már. Vagy valakik eltennék a láb alól, mert láthatóan őrült pszichopata, a belátása nulla
Saját nemzetét is a totális romlásba vezeti, a vak is látja

Boldeone2 2023.02.14. 16:24:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Аmerika kezdte, vonja vissza a kjijevi bábkormányát."

Te is tudod, az orosz anyanyelvűek is Zekenszkijre szavaztak , 13,5 millió szavazatot kapott. Volt pro- russian elnökjelölt , alig szavaztak rá
Az ukránok egy libsi, zsidót akartak, meg egy utat, az európai életbe...

Te is tudod - nem vagy te hülye- Oroszország hatalma összefelé ömlik, vége..

Most néztem, Karabah éhezik, az azeriek lezárták az egyetlen utat , úgymond " tüntetők"
Az oroszok semmit nem tesznek ..
Pedig, az örmények imádják az oroszokat ...

Mára az örmények is azt mondták: ebből elég volt, inkább jöjjön az USA...
Közèp- Ázsiában meg Kína lesz a befutó...

Wildhunt 2023.02.14. 17:00:09

@Boldeone2: a kisebbségi nyelvek közigazgatási betiltása 14 februárban az első rendelkezések egyike volt - a 12-es törvény eltörlésével. Tehát nem 17-ben. Tehát mint mindig, hazudsz.

Gógita 2023.02.14. 18:42:34

Puzsér megint lenyomta a napi agitpropját az Indexen.

Semmit nem akar érteni a valóságból, senkinek nem hisz, még ugye Schiffernek sem, őt sem érti. Csak nyomja a propot. Tisztára mint Boldi. Nem hajlandó semmit meglátni, megérteni, ami kikezdené a saját álláspontját.

tűz fal 2023.02.14. 20:23:02

@Boldeone2:
"Te is tudod, az orosz anyanyelvűek is Zekenszkijre szavaztak"

Meg azt is tudja mindenki, hogy azért, mert összevissza hazudozott.

tűz fal 2023.02.14. 20:30:30

@Boldeone2:
"Mindenkinek tele van már a faxa Oroszotszággal...főleg a volt SZU államainak"

Ennek ellenkezőjét mutatja hogy te például naphosszat téped a szád és nem győztél meg senkit. Csak szeretné a korrupt elit elérni hogy így legyen, de ehelyett egyre többen jelentkeznek a BRICS-be és az SCO-ba.

tűz fal 2023.02.14. 20:36:15

@Boldeone2:
"Én egyedül az emberiesség pártján vagyok, alapból szimpatizálok az agressziót elszenvedővel"

A bálványaid a legutóbbi időkig folyton háborúztak és mindig ők voltak az agresszorok, úgyhogy nem kell a rizsa.

tűz fal 2023.02.14. 20:41:28

@Wildhunt:
"mivel az amerikaiak hülyék történelemből."

Az egyik kedvenc YouTuberem Mark Dice (amerikai). Ilyeneket szokott kérdezni az utca emberétől:
- Tudja ki nyerte a polgárháborút?
És ilyen válaszokat kap:
- Mi nyertük

Másik:
- Ki ellen harcoltunk a második válágháborúban?
- Hát izé... Szovjetunió?

Gógita 2023.02.14. 20:54:25

@tűz fal: Ja, az emberiesség az, amikor a harcok végét akarják, nem a folytatását!

Egyedül a magyar kormány emberséges, ha így nézzük. Mert nem eszkalálni akar, meg elhúzni a háborút, hanem ABBAHAGYATNI!
De a hazugok nem akarják érteni.

tűz fal 2023.02.14. 20:57:09

@Boldeone2:
"Maguk az ukránok is belátják"
Azt szoktad idézgetni gyakran hogy "a lét határozza meg a tudatot", azt bizonygatva, hogy honnán tudnánk mi innen hogyan gondolkozik az "elit"
De te, aki azzal szoktál kérkedni hogy szerinted az elithez tartozol, te biztos tudod mit gondolnak az ukránok. Főleg mikor a nyugat zöld rugdalózóba csomagolt rekedt hangú bábja kényszersoroztatja és küldi a frontra őket. Az a patkány, aki bunkerben bújkált amíg az izraeli miniszterelnök el nem mondta neki hogy ígéretet kapott Putyintól arra hogy nem ölik meg. Azután meg előbújt és elmondta hogy nem fél.

"Bucsa után"
A Bucsa színház olyan rosszul sikerült, hogy alig beszélnek már róla.

"hogy az elmebeteg diktátorral NINCS béke"
Van tévéd? Ez másnál úgy működik, hogy megnézi az illető személyt felvételeken. Mindenütt az látszik, hogy Putyin értelmes ember, Biden meg egy szellemi fogyatékos állat. Ennyi.

tűz fal 2023.02.14. 20:58:43

@Gógita:
Az USA egyfolytában háborúzik úgy hogy szinte sohasem őket támadták meg. Boldi mégis mindig az USA-t mentegeti. Tehát hazudik.

2023.02.14. 23:05:23

@Gógita: Azért itt van egy időfaktor is. Az emberiességelleneség rövidtávon lehet, hogy az emberiességet szolgálja hosszabb távon. Tény, hogy a patthelyzet a legrosszabb. A Nyugat akkor tenné a legtöbbet, ha vagy engedne Oroszországnak, vagy még nagyobb erőkkel, hadsereggel, a teljes NATO-arzenállal támogatná Ukrajnát. Ami most van, valóban csak az agónia meghosszabbítására jó. Ahogy Robert C. Castel mondta: a nyugati segítség csupán homeopátiás adagokban jön.

Gery1987 2023.02.15. 00:54:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A ruszinoknál a nemzeti ébredés nagyon megkésett.
Mikor elkezdődött volna már volt ukrán "alternatíva", 45 után meg ukrán terület lett.

Gery1987 2023.02.15. 00:57:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Holodomor volt, a kérdés csak az mennyire volt célzottan vagy legalább részben ukrán ellenes.
Én most is úgy gondolom hogy ez is az is.

A "meggyökeresítés" Sztálini politikája akkor épp visszafordult + zajlott az iparosítás.
És az is nyilvánvalóvá lett hogy a Szovjetunió nem lesz egyhamar "világállam".
Abból kell gazdálkodni ami van, az meg a cári orosz birodalom öröksége és adottságai.
Az ukrán nacionalizmus meg különállás meg ennek útjában van.

Gery1987 2023.02.15. 00:58:11

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nagy Katalin majd Sztálin idejében pl ez volt.
tagadták.

Gery1987 2023.02.15. 01:00:25

@Wildhunt:

De olyan.
A moldvai csángók is elindulhattak volna az önálló nemzetépítés útján de nem voltak rá elegen.
Mivel nem lettek MO-ág része, így elrománosodtak.

Gery1987 2023.02.15. 01:03:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A jelen helyzetben teljesen érthető, ma az ukrán államiság és az ukrán nép az orosszal szemben határozza meg magát és ez a háború miatt már így marad.

Fordítottja zajlik mint anno 1648 után.
Akkor a lengyelek köptek a kozákokra, velük volt háború, hát az oroszok felé fordultak és így is maradt 250 évig.

ZorróAszter 2023.02.15. 07:30:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Engem az érdekelne, hogy a magyarországi és mondjuk az erdélyi magyarok miért tekintenek egymásra magyarként, az ukránok és az oroszok meg miért nem.

Vallási, történelmi, társadalmi különbség összességében az erdélyi magyarokkal is van, ha a nyelvi különbség esetleg nem is akkora.

De például az erdélyi magyarok többsége ugye református, a magyarországiak többsége meg katolikus. A történelmi, társadalmi különbségeket nem kell magyarázni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 07:33:29

@Gery1987:

Kik? Hol?

Ellenvélemény mindig volt, de máig ez az "hivatalos" álláspont, az iskolai tanyag. Nem hiszed?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 08:02:18

@Gery1987:

Máig nem értem, Sztálin miért nem épített ruszin nemzetet.

De alapvetően igaz, a ruszin érzet bonyolult volt. Írtam is erről, személyesen is érdekelt vagyok: bircahang.org/hogyan-szuntek-meg-a-ruszinok/

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 08:04:01

@Gery1987:

Mivel a "holdomor" azt jelenti "ukránellenes célzott akció", így nem volt.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.15. 08:33:20

@Boldeone2: így van Boldili. Neked vagy rólad írhatta Márai :

És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: "Elég volt."

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.15. 08:35:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: elkezdte pedig. Elvileg Kárpátalja fél évig, kb. 44 novembertől 45 júniusáig tagállam volt a Szovjetunióban, utána jött az a huszti vagy ungvári "gyűlés", ahol az a három ember csatlakozni akart újfent Ukrániához.

tűz fal 2023.02.15. 08:47:23

Breaking News: közben az USA már UFO-kkal háborúzik, egymás után lövi le a kiváló légvédelem a "kisebb autó nagyságú" fehér léggömböket. Jim Acosta meg hasonló ezerszer lebukott fake news gyártó idióták naphosszat beszélgetnek komoly arccal a tévében az "UFO"-król hogy eltereljék a figyelmet erről:
www.vg.hu/nemzetkozi-gazdasag/2023/02/snowden-szerint-az-ufo-ugy-es-a-kemleggomb-hiszteria-csak-szandekos-eltereles-az-eszaki-aramlat-botrany-mellett
"Snowden szerint az ufóügy és a kémléggömb-hisztéria csak szándékos elterelés az Északi Áramlat-botrányról"

Wildhunt 2023.02.15. 09:02:15

@Gery1987: ez is olyan, mint a múltkori magyarság vita. A csángók magyarok, a magyar nemzet részei. Bármelyiket megkérdezheted.

ZorróAszter 2023.02.15. 10:59:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Magyaroszszág és az erdélyi magyarok is szétváltak. A közénk ékelt románok nem Trianon óta települtek be oda.

Boldeone2 2023.02.15. 11:37:40

@Deak Tamas: A vers első versszakát lehetett volna idézni: " MENNYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról."

Ugyanez a mai helyzetre is vonatkozhat Ukrajnában, hiszen az ukránok most is a szovjet\orosz birodalmi szellemiség ellen harcolnak. Ennek megnyilvánulása az eltúlzott nacionalizmus, de ez szinte minden ilyen esetben megtörténik

Nem mellesleg Márai felhívta a figyelmet a diktatúrák tömegmanipulációs törekvéseire, szovjetellenes, bolsevizmus- ellenes volt

Egy dologban tèvedett: a magyar balsors nem mindig a külső erők következtében vált tragédiává.( Emlékezzünk csak Mohácsra, Szapolyai János szerepére...)
Márai nem tudott az amerikai életbe sem beilleszkedni, nem érzete jól magát, mert a világgal sem volt kibékülve, így alkalmazkodni sem tudott....
Igaz magyarként örök pesszimista maradt ...

Boldeone2 2023.02.15. 11:41:19

@Deak Tamas: Ady Endre kiválóan megragadta az "örök" magyar balsors okát, az önsorsrontást:

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.
Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 11:49:21

@Boldeone2:

Ady magyarellenes volt. Komolyan hitte, hogy minden titka az önfeladás, s idegen minták szolgai követése.

A kedvenc versem tőle, kíválóan kifejezi az SZDSZ-es életrérzést, kb. mint a mai fogatlan vidéki mucsaizás, csak persze Ady zseni volt, így ezt nagyszerűen kifejezve: www.youtube.com/watch?v=mVSOdBdjcVE

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.15. 11:55:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: én abban sem vagyok biztos, hogy zseni volt. Herczeg Ferenc írja le ezt is jól, hogy a stílusából a kábítószerélvezethez hasonló mámor árad, az meg mindig érdekes. Az ugyancsak eléggé narkós Kosztolányi volt a zseni, elég elolvasni az Erős várunk a nyelv című kötetet, hogy rádöbbenjünk.

Gery1987 2023.02.15. 11:55:58

@ZorróAszter:

Nyelvi különbség nincs.
A K-medencei magyarság közös magyarság tudata mindig fennállt, a különböző régiók magyarjai nem kezdtek el differenciálódni.
Még az Erdélyi Fejedelemség idején sem, mert az is egy magyar állam volt.

Ellenben a korábban közös hazában élő keleti szlávok területei más más uralom alá kerültek, a földrajzi távolságok is eleve nagyobbak.

A tartósan litván területen a beloruszok, a litván majd lengyel uralta délen és keleti határvidéken az ukránok, a tatár uralta majd független északon meg az oroszok különültek el.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.15. 12:00:58

@Boldeone2: dehogy ragadta meg kiválóan. Gyóni Géza ragadta meg kiválóan :

Idegen:
Nekem úgy tetszik, hogy közöttetek
Sok a poéta. Ti vagytok talán
A legutolsó romantikusok.
Milyen szép lehet: Egy poéta-nemzet…

Magyar:
Amily szép lehet, olyan szomorú:
Poéta-nemzet kalmár konclesők közt;
Egy levente-kor maradékai
A zsivány önzés zsaroló korában.
Költők voltunk és azok is maradtunk,
Költők a szónak mindkét értelmében:
Hívek, rajongók, mindent megbocsátók,
Egy jó szóért az ingünket letépők
S egy mosolygásért száz halálba rontók.
Költők voltunk és mindig ráfizettünk:
Aranyban, borban, drága férfivérben,
Gavallérosan, felül a vérdíjon,
Amit kívánt a Circus Maximus,
A vetélkedő nemzetek porondja

Boldeone2 2023.02.15. 12:04:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem volt magyarellenes, csak szembesített az alapvető nemzeti jellemvonásokkal

Az "elit" már akkor is " globálisan gondolkodott, mert a globális kulturtérben mozgott, alkotott, belátta a nemzeti korlátokat
A provinciális gondolkodás soha nem az elit " erénye" volt....

Három nagy, önsorsrontó nemzetet emelnèk ki: orosz, magyar, lengyel...

Boldeone2 2023.02.15. 12:09:40

@Deak Tamas: A romantikus ábrándozásból, a poéta- nemzeteskedésből, a - jobb esetben - romantikus nacionalizmusból nem lehetett "megélni" soha...Az angolszász, protestáns néplélekre " faragott" kapitalizmusban ...
Valójában a magyar népi világ sem volt annyira romantikus, mint amit képzeltek róla a népi romantikusok...

Gery1987 2023.02.15. 12:11:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ha feltételezzük hogy egyáltalán eszébe jutottak, akkor a válasz szerintem az hogy határterület volt és nem akarta hogy mint "perem etnikum" le és elszakadjon.
Kárpátalja volt a kapu a K-medencébe, ez biztosítani kell.

A Besszarábiai románok esetében fontos volt egy helyi saját identitás, nemzettudat építése a szeparatizmus ellen (macedónok esete ugyanez), de a ruszinok esetében bőven elég volt ha ukránok lesznek, sőt, lásd első gondolat.

A karélokkal sem foglalkoztak érdemeben, miután a finn bekebelezés/kommunizálás terve lekerült a napirendről....'56-ban be is olvadt a OSZSZSZK-ba.

Gery1987 2023.02.15. 12:14:06

@Wildhunt:

Jó és mondta bárki hogy nem azok?
Nem, pusztán arról olt szó hogy mi miért alakult úgy ahogy.

2023.02.15. 12:15:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
ady verseival nincs különsebb probléma. ezzel se.
a prózájában már nem mutatkozik meg művészi vénája. az nyíltan magyarellenes. és azt is lehet tudni, hogy kik pénzelték.

Gery1987 2023.02.15. 12:19:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ady egyszerre volt nyugatos és keletes.

"Ady magyarellenes volt. "

Nem volt az, csak ezt a féltően ostorozó, kritizáló stílust nem tudod befogadni.

"A kedvenc versem tőle, kíválóan kifejezi az SZDSZ-es életrérzést,"

Nagyon nem érted akkor a verset.

Wildhunt 2023.02.15. 12:23:01

@Deak Tamas: Ady zseniális újságíró volt. Az ottani propagandairidalmi stílusából csinált akkor újszerű költészetet. Tulajdonképpen tgm+ 444 típusú irodalmat csinált 100 évvel ezelőtt.

2023.02.15. 12:30:24

@Boldeone2:
ady egy tipikus önsorsrontó vérbajos csavargó volt szemben azokkal, akiket szapult. ady versei ettől függetlenül többségében kiválóak, mert volt művészi érzéke. a prózája viszont csapnivaló és jelenetős részben magyarellenes. ezért pénzelték.

2023.02.15. 12:41:50

@Wildhunt:
amikor a kádár rendszerben megengedték, hogy legyen 1 szabad tematikájú irodalom óra, akkor az iskolában tanító két irodalomtanár közül kondorné azt mondta, hogy az irodalom célja, mint minden egyes tantárgyé: a hazafias nevelés. ezért mindenki válasszon egy hazafias verset a könyvtárban valamelyik kötetből és azt mondja el a többieknek. ez a keletiesség.

miskolczyné szerint az irodalom alapja az újságírás és az újságírás alapja az irodalom. ezért mindenki írjon egy újságcikket egy általa választott témában, el lehet riport, vagy interjú egy valós, vagy képzelt irodalmi vagy akár történelmi személlyel is. ez a nyugatosság.

és amikor ezen összevesztek. a csapatvezető azt mondta, hogy legyen ez is, az is. ez volt késő kádár kor. konszolidáció időszaka. ez az, amit nem tud megcsinálni az orbán. legyen ez is, az is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 12:49:12

@Gery1987:

Ostorozó stílus az egy dolog. A bolgár Hriszto Botev még ilyenebb.

De a cél más. Ez a baj.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.15. 12:49:30

@Wildhunt: igen, ő volt kora Puzsérja. Már várom mikor rakja fel az Arcanum a dánosi rablógyilkos cigányokról szóló cikkeit, idézeteket már olvastam belőle.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.15. 12:51:27

@Boldeone2: ja. És ezt az elit olyan frankón művelte annakidéjén, hogy a "globális" Monarchiából meg egyebekből kilenc új nemzetállamot hoztak létre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 12:54:42

@Gery1987:

Ezt teszem. "éhínség" volt, "holodomor" meg csak a beteg ukrán agyak álmaiban zajlott.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 12:56:54

@Deak Tamas:

Nekem tetszenek a versei, persze nem értek egyet velük.

Nyilván nem az első helyezett a magyar költészetben, de azért közel van ehhez.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 12:57:55

@Boldeone2:

Igen, ezért is nem akarjuk ezt az elitet.

Elitváltás lesz. S ennek megalapozása folyik manapság.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.15. 13:06:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: persze, hiszen ez a gustibus non est disputandum, csak nekem az a bajom, hogy ma már azokat sem ismerik, akik jobbak nála és az én boldogult úrfikoromban még tananyag volt (Nagy László, Simon István, Pilinszky, vagy akár a szegény hülye Váci Mihály, Benjámin László) olyan zsenikről nem is beszélve mint mondjuk Nadányi Zoltán.
Ady meg mindenhol szembejön, egy településen ezerszer, mialatt botrány hogy mondjuk egy Jávor Pálnak nincs nevesített közterülete.

2023.02.15. 13:25:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a "bolgár petőfi" hriszto botev. így tanították anno.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 13:41:21

@cvsvrs:

Igen, bár nagyon más a helyzet.

Meg a karakter is csak részben hasonló.

Petőfi inkább bohém volt, fantáziákkal, s nagy tenniakarással a helyzetismeret nélkül.

Botev agresszív típus volt, kifejezetten trükkös alak, s tudatosan vállalta a halált, ismerve mit tesz.

Gery1987 2023.02.15. 14:12:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A 19. század elején lényegében minden vezető orosz történész elfogadta a nor-
mannok szerepét a korai orosz állam kialakulásában. A helyzet kezdett azonban
megváltozni.................
A cári támogatású pánszlavizmus és a szlavofil eszmék
terjedésével párhuzamosan erősödött a normann-elmélettel szembeni ellenszenv
is. A hatalom beavatkozását jól jelzi I. Miklós 1850-es rendelete, amelyben meg-
tiltotta, hogy bárki is kétségbe vonhassa az orosz állam alapításának 862-es dátu-
mát, amit még Nyesztor írt le.34 Az antinormannisták többsége a már forgalom-
ban levő források alapján tett kísérletet a normann elmélet cáfolatára, leginkább
Rurik származására összpontosítva és arra törekedve, hogy a varégeket bármi
mással, csak ne a normannokkal lehessen azonosítani. Messze kiemelkedik közü-
lük Sz. Gegyeonov munkássága "

"A szovjet antinormannizmus a keleti-szláv állam délorosz, Dnyepr melléki eredetét feltételezte. A marxista történelemszemlélet alapján álló történészek többsége az 1950-es években a Közép-Dnyeper vidékén talált leleteket, mint a szláv kultúra maradványait, az ősi Ruszból származóknak tekintette, és a normannista állásponttal szemben azt vallották, hogy külső tényezők (azaz a varégok, akikről az alábbiakban lesz szó) nem tudták volna rákényszeríteni az államiságot. A szovjet történészek (Ribakov) feltételezése szerint a Dnyeper mentén szláv törzsszövetség létrejötte előzte meg a Kijevi Rusz államiságot."

Gery1987 2023.02.15. 14:15:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Putyin is nyilatkozott.

"Putyin felszólalt a „történelem átírása” és a „társadalom átkódolása” ellen. Az orosz elnök szerint „sok országban” történik kísérlet a történelem átértelmezésére geopolitikai okokból. Putyin óvatosan bírálta a Manyezsban zajló "Rurikidák" kiállítás szervezőit, amiért csak a normann elméletet jelenítették meg az orosz állam eredetére vonatkozóan. "A normann elmélet azt mondja, hogy az államiság kívülről érkezett hozzánk. Azok, akik másképp gondolják, úgy vélik, az államiság már Novgorodban kialakult, és a külföldi druzsinát csak felbérelték védelmi célokra. Ezért korlátozták a fejedelmek jogait, ezért űzték el őket, amikor átlépték kompetenciájuk határait.""

Gery1987 2023.02.15. 14:18:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem hinném hogy célja lett volna a "nemzetárulás".
Egyszerűen utálta a mucsai magyar ugart a kortárs e örök állapotokat...

Az ilyen emberekkel mindig kevesebb "baj" van egyébként mint a kritikátlan, messianisztikus egóval felruházott "hazafiakban"...

Gery1987 2023.02.15. 14:19:35

@Deak Tamas:

Az meg hogy úgy történt ahogy, a te ostoba sovén elitednek is a hibája.

Gery1987 2023.02.15. 14:20:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem sima éhínség volt hanem komoly állami beavatkozás.
Hogy milyen céllal az más kérdés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 14:21:36

@Gery1987:

Most is vannak antinormannisták. Marginálisak. S mindig azok voltak.

A szovjet idők meg nyilván nem volt szabad vélemény. Akkor nem lehettek antinormannisták. Nagypn rejtett módon lehettek csak. Egyedül a vh. alatt engedték őket politikai okokból, lásd német nácik elleni propaganda.

Ma komolytalannak számít ez, mert semmi adat nincs rá.

Gery1987 2023.02.15. 14:35:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Mit kéne szerinted igazolni? Mivel vitázol tulképp?
A lényeg hogy a normann és a szláv elmélet végig jelen volt és hol ez hol az került előtérbe.
Putyin is ennyit mond, van ez is meg az is.

Ha az ukránok leteszik a garast pl a normann elmélet mellett akkor elég valószínű hogy az oroszok meg a szláv mellett lesznek megint.

Gery1987 2023.02.15. 14:40:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

jaj ugyan már...

Iparosítottak, ehhez kellett a nyugati valuta meg a nyugati technológia.
Mijük volt?
gabona.
Eladták külföldre, valutáért.
A népnek nem maradt, éheztek, ezt a rendszer tudta és hagyta.
Két legyet "ütöttek" egy csapásra az ukrán nacionalistákat meg a kulákokat is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 14:41:33

@Gery1987:

Mindig a normann elmélet volt a fősodor Oroszországban, az alternatív tanok marginálisak. Ezt állítom.

Ma nyilván mindeh elmélet szabadon megy. De a tankönyvek egyértelműen normannisták.

Gery1987 2023.02.15. 14:53:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Akkor nem lehettek antinormannisták. "

Pont hogy akkor az volt.

"Fokozatosan megindult a 19. század első felének antinormannista kutatóinak
szakmai „rehabilitációja”. V. A. Mosin pozitív értékelést írt többek között Evers,
Gegyeonov és Ilovájszkij munkásságáról.85 Eközben az általuk használt érvelés
átvételére is sor került. A. V. Arcihovszkij (Арциховский, А. В., 1902–1978),
aki a novgorodi ásatásokkal szerzett utólag hírnevet, azzal utasította vissza a vi-
king jelenlétet, hogy gyakorlatilag alig van skandináv tárgytípus a 9–11. századi
temetkezésekben. Mindkét szerző teljességgel elvetette a viking kolóniák léte-
zését az orosz területeken. Arcihovszkij a későbbiekben továbbfejlesztve elgon-
dolásait kifejtette, hogy a hagyományosan skandinávként kezelt tárgyak egész
Európában előfordulnak, s nincs különösebb oka ténylegesen a skandinávokhoz
kötni azokat.86 Az elképzelésnek számos követője volt, közülük J. V. Sztankevics
(Станкевич, Я. В.) 1941-es könyve és D. A. Avduszin (Авдусин, Д. А.) korai
munkássága emelendő ki. Mindketten a skandináv leletek kis számára hivatkoz-
tak a viking hatás cáfolatakor, és kitartottak amellett, hogy az északi területeken
a keleti szlávok voltak többségben, mint ahogyan a harcos temetkezésekben is.87
Az 1940-es évek elejétől kezdve a szovjet történettudományokban – a tíz
évvel korábbihoz képest – jelentkező 180 fokos fordulat hátterében egészen nyil-
vánvalóan a fasiszta Németország ideológiája állt. A germán népek – elsősorban
a szlávokkal szembeni – felsőbbségére és dominanciájára épülő német régészet
ellenében alapvető jelentőségűvé vált a Szovjetunió számára a következő három
szempont bizonyítása: 1. A szláv civilizáció mindenféle germán befolyástól füg-
getlenül jött létre. 2. A szláv kultúrának ősi, prehisztorikus gyökerei vannak,
melyek sokkal fejlettebbek, mint a germánoké. 3. Az aktuális szovjet területeken
a germánok soha nem voltak (vagy ha mégis, igen jelentéktelen számban)"

A háború alatt és után a szovjet
kutatók már azt állították, hogy a vikingek egyáltalán nem voltak fejlettebbek
a szlávoknál. Valójában az orosz hercegek szolgálatában álló kereskedők lehettek,
s csak elvétve harcosok, és teljesen alkalmatlanok voltak az államiság meghonosí-
tására a keleti szlávoknál, sőt hamarosan asszimilálódtak

Az 1950-es években a szovjet régészetre már az abszolút szláv túlsúly volt
jellemző. A helyzetet csak súlyosbította, hogy az Szovjet Tudományos Akadémia
elnöke több évtizedig B. A. Ribakov lett, a szláv–orosz régészet szakértője.

Magáról a normann-elméletről az 1940-es évek végén a szovjet régészek és tör-
ténészek megnyilatkozásaikban meglehetősen egyformán vélekedtek. Többnyire
teljes egészében tagadták ennek az elméletnek a tudományos alapjait és „kvázi-
tudományosnak”, hazugnak, oroszellenesnek nevezték.

És ez így maradt kb a 70-es évekig.

Szóval marginális az eszed tokja az:)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 15:04:06

@Gery1987:

Íme 20202-es orosz tankönyv az érettségire való felkészüléshez:

"A mai korban már teljeen bizonyított a normann elmélet tarthatatlansága mint magyarázó elmélet az óorosz állam idegen kezdeményezések alapján történő kialakulásáról. Ennek az elméletnek ma is van politikai veszélye. A normannisták szerint ugyanis az orosz nép fejletken és képtelen nem képes történelmi kreativitásra. Azaz az államalapítás csak idegen vezetés által, idegen minták alapján volt lehetséges."

Nem írom le az egészet. A lényeg: a normann elmélet rendben van, amennyiben nem értelmezzük tévesen. Rjurik behívása azt jelzi, szüksége volt rá az alakuló államnak.

Gery1987 2023.02.15. 15:32:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Jó hát akkor magyarázd félre ahogy akarod. Pont hogy engem igazol, ma is visszatérve a szláv elmélet a fő.
Szemben azzal amit mondtál.

A lényeg megint előtérbe került ideológiai politikai alapon az a nézet hogy a normann elmélet "idegen, külföldi" tehát nem lehet igaz, mert mi oroszok dicső ősi fejlett bl b la bla.." szokásos duma.
Pont mint Sztálin idején.

Az ukránok meg kritikátlanul nyomják a normann elméletet mert az nyugatos és most ami nyugatos az nyilván nekik jó is.

Ez van amikor a politika beleugat a szakmába.

Gery1987 2023.02.15. 15:36:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ukrán nacionalista szempontból miszerint ez egy céltudatos és tervezett ukránellenes népirtás volt?
Úgy nem volt.

Hogy az ukrán nagyparasztság ellen irányult e? Részben igen.

Hogy ez ettől még "ukrán nemzeti tragédia"? igen az.
Mivel nagy arányban érintette őket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 15:36:48

@Gery1987:

A szláv elmélet az, hogy nem is jöttek normannok. Hanem valami titokzatos szláv törzs a normann.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 15:38:25

@Gery1987:

Holodomor = az ukrán nép kiirtása volt a cél.

Ez nem igaz, azaz nem volt holodomor.

Gery1987 2023.02.15. 15:40:45

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Jöttek, csak épp állításuk szerint jelentéktelenek voltak.

"A háború alatt és után a szovjet kutatók már azt állították, hogy a vikingek egyáltalán nem voltak fejlettebbek a szlávoknál. Valójában az orosz hercegek szolgálatában álló kereskedők lehettek,s csak elvétve harcosok, és teljesen alkalmatlanok voltak az államiság meghonosí-
tására a keleti szlávoknál, sőt hamarosan asszimilálódtak"

Gery1987 2023.02.15. 15:53:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A szó jelentése éhhalál, utalva arra mi történt.
Számomra elsősorban ezt, magát a történelmi tragédiát és jellegét jelenti.

Tömeges éhhalál a szovjet Ukrajnában melynek főleg politikai okai voltak.
És ez egyébként egy elterjedt nézet.
Szóval az sem igaz hogy kizárólag népirtó tartalma lenne.

"A történészek többsége ma már egyetért abban, hogy az éhínség fő okozója nem természeti katasztrófa, hanem a kommunista diktátor Sztálin vezette szovjet kormányzat tevékenysége volt."

Most az hogy berágtál és a szót használni se akarod...te dolgod.
De nem fog megtörténni hogy eltűnik, ha idővel csoda folytán átértékelik az eseményt maga a kifejezés megmarad.

Gery1987 2023.02.15. 15:54:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Mit állítottál?
Marginális volt mindig.
valóság:
Ez volt a hivatalos verzió évtizedekig.

Eljátszadozhatunk még ezzel, de ennyi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.15. 15:56:00

@Gery1987:

Nem a szó számít, ez egy kifejezés, jelentése "az ukrán nép eltervezett kiirtása", a "holokauszt" mintájára lett kitalálva.

vasútihíd 2023.02.15. 16:25:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: úgy látszik egyelőre amerika nem vonja visssza a kievi bábkormányát de a helyzet kialakulásában nagy taktikai hibát követett el putyin titkosszolgálata is

Gery1987 2023.02.15. 16:36:20

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Idézlek:

"Most is vannak antinormannisták. Marginálisak. S mindig azok voltak.
A szovjet idők meg nyilván nem volt szabad vélemény. Akkor nem lehettek antinormannisták. "

Ami mint az idézett munkák is bizonyítják, nem igaz, az volt a fősodor és ideológiailag elfogadott.

"Hol tagadják? Mert ez van ma is az orosz iskolai tankönyvekben. "

A könyvben amit idéztél:? Ott ez van.

- ... mai korban már teljeen bizonyított a normann elmélet tarthatatlansága mint magyarázó elmélet az óorosz állam idegen kezdeményezések alapján történő kialakulásáról.

Wildhunt 2023.02.15. 16:40:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: most nem. De majdnem a 90-es évek közepéig a rusz önálló államalapítása volt az állami tantervben. A szovjet tankönyvek lecseréléséig.

Gery1987 2023.02.15. 22:06:01

@Gery1987:

Mi más lenne ha nem magyarázó elmélet?

ZorróAszter 2023.02.16. 07:18:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
@Gery1987:

Nekem valahogy még hiányzik valami ezekből a magyarázatokból, de mindegy. Eddig se értettem.

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Én sosem találkoztam olyan forrással, ami szerint a Kijevi Ruszt nem a vikingeknek tulajdonították volna.

Ezek a vikingek szerintem mások voltak mint a nyugaton fosztogatók. Itt nem volt mit rabolni. Ezek a vikingek eleve le akartak telepedni szerintem. Keveredtek a helyi szlávokkal, és az uralkodói rétegben is vegyesen voltak szláv és viking származásúak.

ZorróAszter 2023.02.16. 20:23:33

@Gery1987:

Nem tudom. Csak egy érzés hogy valami hiányzik a történetből.

Én a szlovéneket se értem. Pláne a szerb és horvát ellentéteket.

Illetve amit mindigis értettem, hogy az emberek nagyon könnyen egymás ellen fordíthatók.

Bár ha jól belegondolok, azért ezt se értem, csak tudom.

Gógita 2023.02.16. 23:09:34

Két érdekes cikk:

index.hu/kulfold/2023/02/16/transzparens-ujsagirasert-alapitvany-jelentes-sajtoszabadsag/

"
A civil szervezet felmérése azt állítja, hogy Magyarországon sokkal jobb újságírónak lenni, mint például Németországban vagy Franciaországban. Véleményük szerint ott a sajtószabadságot is jobban korlátozzák.

Bár az elmúlt években leginkább a magyar médiahelyzet kapcsán zajlanak viták az Európai Unióban, egy nemrégiben megjelent jelentés szerint Magyarországon sokkal jobb újságírónak lenni, mint például Németországban vagy Franciaországban. Az Európai Bizottság által finanszírozott beszámoló szerint ezekben az országokban ugyanis komoly fizikai fenyegetésnek vannak kitéve a médiamunkások, ráadásul a sajtószabadságot is többször korlátozzák, mint Magyarországon − írta lapunkhoz eljuttatott közleményében a Transzparens Újságírásért nevű civil szervezet.

A 2022-es évre vonatkozóan is elkészült a Media Freedom Rapid Response (MFRR) jelentése, amely az Európai Unió tagállamaiban, valamint a tagjelölt országokban előforduló, a sajtó- és médiaszabadság megsértésére irányuló eseteket gyűjti össze. A jelentést a European Centre for Press and Media Freedom (ECPMF) nevű civil szervezet készítette és az Európai Bizottság finanszírozta."

Gógita 2023.02.16. 23:12:15

2,:

index.hu/kulfold/2023/02/16/ukrajna-haboru-nacionalizmus/

"Az énekesnő a botrány után az Ukrajna ellenségeit listázó Mirotvorec célkeresztjébe került. A szélsőséges nacionalista oldal számos képi bizonyítékkal igyekezett alátámasztani, hogy az énekesnőt annyira nem zavarta a Krím orosz elcsatolása, sőt, nem kellően ellenséges Oroszországgal szemben.

A honlapra több kárpátaljai magyar, valamint magyarországi politikus is felkerült már, köztük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Bocskor Andrea fideszes európai parlamenti képviselő, de a háború során megjelent az oldalon Orbán Viktor miniszterelnök is.

A háború kitörése óta az oroszellenes indulatok még jobban föllángoltak Ukrajnában. Az Economist helyszíni riportja szerint

Kijev főterén Lev Tolsztoj, valamint Puskin és Dosztojevszkij könyveit hasznosítják újra, akár vécépapírként.
"

Gógita 2023.02.16. 23:21:41

@Boldeone2: "Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról."

Ugyanez a mai helyzetre is vonatkozhat Ukrajnában, hiszen az ukránok most is a szovjet\orosz birodalmi szellemiség ellen harcolnak."

És mi is lett a vége?

Ha jól rémlik, az, amit folyamatosan pofázunk, és ami miatt gyorsan leszálltatok az 56-hoz hasonlítgatásról, LEVERTEK MINKET!

Mert felmentő sereg nem jött, csak szurkoltak. Ha fegyvert is küldenek, akkor SOKKAL TÖBB magyar halt volna meg, azonos eredménnyel.

Az ukránok tragédiája az, hogy Amerika és a nyugati csatlósok beleálltak, hogy Oroszországot meggyengítsék, nyomják a fegyvert, hadd haljon az ukrán, úgy sem ér sokat.
De ha ugyanúgy nem küldenek seregeket, a vége megint ugyanaz lesz, csak SOKKAL TÖBB HALOTTAL!

Ez BŰN!

Egy kormánynak fáj a sok szerencsétlen ukrán halála: a magyarnak!!!!
Mert mi tudjuk, hogy a semmiért (Amerikáért) áldozzák fel őket.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.02.17. 08:30:36

@Gógita: inkább ahogy a mindenkit túlélt jellemmentes bölcs mondá : "C'est pire qu'un crime, c'est une faute."

ZorróAszter 2023.02.17. 09:44:56

Csak a hülyék hiszik, hogy a világon bárhol létezik sajtószabadság.

Azok az újságírók, akiknek az írásait számottevő ember olvassa, az azt írja, amit megparancsolnak neki.

Másoknak nincs kitörési lehetőség. Ha úgy látszik, hogy lenne, akkor jön a fekete lista és a cenzúra.

Akit nem dob találatként a google, az beszél a levegőbe. Senki se talál rá.

A világsajtó amerikai kézben van, a magyar sajtó a német gyarmatosítóink kezében.

Az emberek 99%-a azt olvassa, amit ők engednek.

És ezt észre se veszik.

ZorróAszter 2023.02.17. 22:53:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Az igaz. De attól ez a látvány még épp ésszel szinte kibírhatatlan.

Lehet hogy kéne nekünk egy gestapo, hogy tudjuk értékelni ezt is.

Azonban egy ilyen lefojtott társadalom hajlamos olyan robbanásra, hogy aztán jön a gestapo is.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása