magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Pofára esés

A ballib megmondóemberek zöme azért óvatos volt, ezt el kell ismerni. A kommentelők kevésbé, ők belelovalták magukat keményen. S a pszichomegmondóemberek is persze, lásd Amerikai Népszava blog.

Június 24-én délután még forradalmár volt Prigozsin, s Putyin gyáván meghátrált. A következmény Magyaroszágra pedig mi más mint Zorbán bukása.

Aztán eltelt pár óra. Már éjfél után jött az új cikk. Prigozsin hátrált meg! A következmény Magyarországra persze maradt: Zorbán bukása.

Legalább a CNN-t nézhetné a butaságban megőszült blogger! Az USA-ban él 20 éve, csak tud annyira angolul, hogy megértsen híreket, interjúkat.

A CNN-t érdemes nézni - persze csak adatként, sose elfogadva következtetéseiket -, mert mindig igyekeznek legalább saját szakembereiket megkérdezni. S meg is kérdezték a legalkalmasabbat, a liberális Andrej Kozirevet, minden idők legrosszabb orosz külügyminiszterét - Jelcin alatt volt évekig külügyminiszter, majd óta amerikai alapítványok munkatársa és egyetemek előadója, 11 éve az USA-ban él állandó jelleggel. Minisztersége alatt Kozirev arról volt híres, hogy bármit is mondott a nyugat, azzal mindig egyetértett, el is nevezték Mr. Da névvel,

Kozirev pedig elmondta - még az események vége előtt, azaz nem utólag okoskodva! -, hogy felesleges reményeket táplálni, mármint nyugati szemszögből nézve mindent, mert ez nem nyugatosok és nyugatellenesek harca, hanem szimpla belviszály a nyugatellenesek között: s bárki is nyer, a végeredmény az Ukrajna elleni katonai támadás erejének növelése lesz. Azaz a nyugat csak akkor nyerne az egészen valamit, ha a belviszály elhúzódna, ami viszont nem valószínű. S ebben is igaza lett: nem húzódott el.

113 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr2718153182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.26. 10:16:14

@Boldeone2:

Szerintem meg éppen az lesz ahatás, hogy a nyugat leállítja a fegyvereket a nyár végéig. Láthatóan most is megijedtek, mi lesz, ha valaki tényleg leváltja Putyint!

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.26. 10:32:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Oroszországgal kapcsolatban mindig úgy kell nyilatkozni, hogy arra kell gondolni: az volt az a hely, ahol 1880-ban tökéletesen lehetetlen volt a palotájában, beépített aknával felrobbantani a cárt, és mégis sikerült. Talán Somkuti meg Castel tudja ezt.

Tapi2021 2023.06.26. 11:07:11

"S meg is kérdezték a legalkalmasabbat, a liberális Andrej Kozirevet, minden idők legrosszabb orosz külügyminiszterét - Jelcin alatt volt évekig külügyminiszter, majd óta amerikai alapítványok munkatársa és egyetemek előadója, 11 éve az USA-ban él állandó jelleggel. "

Az USA nem hagy hátra senkit...

Tapi2021 2023.06.26. 11:09:02

Zselét is kifizetik majd pár jelképes, jól fizető pozícióval. Előadhat a széllib amerikai egyetemeken, írhat könyvet, bizottsági tagságok...

Tapi2021 2023.06.26. 11:16:41

@Boldeone2: "Én abszolút a lázadóknak drukkoltam,"

Mert ennyi eszed van.
Akkor most képzeld el az uki-amerikai - orosz háborút Prigozsinnal az orosz oldalon!
Akinek már kezdettől az a baja, hogy nem csapnak oda rendesen.
Meg a nyugati fegyverszállítóknak is!

Wildhunt 2023.06.26. 11:17:56

@Deak Tamas: a hintója robbant. A második robbanás ölte meg, mert segített a sérült kocsisnak. Aki aztán túl is élte a merényletet.

Wildhunt 2023.06.26. 11:18:40

@Boldeone2: gratulálok. Atomot a hoholoknak.

Tapi2021 2023.06.26. 11:26:45

Bartus egy ügynök-agitpropos a legaljából. De finanszírozzák, mert hasznos eszköz a keresztény civilizáció, a nemzeti kormányok és országok, a konzervativizmus, a normalitás ellen.

Tapi2021 2023.06.26. 11:36:01

Amerika célja a káosz megteremtése Oroszországban, hogy széthulljon és a darabjaiból lakmározhassanak. Plusz, hogy megszűnjön az egyik geopolitikai ellenfél/nagyhatalom.

Hogy ez esetleg százezrek, milliók halálával járna az semmit nem jelent nekik. (Lásd Ukrajnát is, ahol szintén az ő érdekeiért halnak naponta ukránok, oroszok. És ez JÓ AMERIKÁNAK! Mindenki másnak rossz, de ez nem szempont.)

Persze, hogy most exsztátisba estek (volna), ha a hétvégi lázadásból igazi (palota) forradalom lett volna.
Ennek ÁRA NEKIK NEM SZÁMÍT! Hiszen csak oroszok (ukránok) hallnak tömegével. És ez az USA-nak JÓ! Lett volna.
Mert ők ERŐSÖDNEK, minden konfliktussal, ami a globális ellenfeleiknél (Oroszország, Kína) felüti a fejét.

Az ukrán háború fenntartása és finanszírozása is ez okból történik. Minden ellőtt rakétával eggyel kevesebb van az oroszoknak, fogy a pénzük is, gyengülnek... És ez a cél.
És ezt relatíve szinte nulla befektetéssel és amerikai áldozatok nélkül érik el.
Abszolút WIN helyzet nekik.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.26. 12:06:56

@Wildhunt: az az volt, amelyik sikerült 1881-ben. Én az 1880-asról írok, ahol a legbelsőbb ebédlőszobájába szerelték be a bombát úgy, hogy éppen ezt megelőzendő, soha nem tartózkodhatott egyedül senki abban a szobában. Sándor késett, így csak a tizenvalahány vacsoravendég robbant.
Ez a kriminialisztika alapelve, hogy minden lehetséges, ezzel az esettel illusztrálják.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.26. 12:07:59

@Tapi2021: nem, az ő sorsa olyan lesz mint a hasonlóan túlmozgásos Camillo Cienfuegosé volt.

erol 2023.06.26. 12:09:06

@Tapi2021: Igaz, ezért nem értem miért nem vonul ki Putyin Ukrajnából, jól pofára ejtené az USA-t. Megspórolna pénzt, hadi anyagot, nem beszélve a katonák életéről, az USA meg őrjönghetne.

Tapi2021 2023.06.26. 12:13:46

@erol: Vicces. (Nem.)
Miért nem vonul(t) ki az USA Európából? Pl.

Wildhunt 2023.06.26. 12:15:19

@Deak Tamas: mea culpa, és tényleg. Elnéztem az évszámot. Pedig ez után ajánlott fel neki III. Napóleon egy robbantásbiztos kocsit, amit valamiért nem fogadott el.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.26. 12:17:46

@Wildhunt: hát hallod nem is csoda, ha elnézed, ez a szerencsétlen többet bírt ki talán, mint Castro.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.26. 12:33:08

@erol:

Majd akkor vonul ki, ha előző nap kivonul az USA Kaliforniából és Texasból.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.26. 12:33:14

@Wildhunt: a hintóra az lehet a magyarázat, hogy a közép-európai államfői méltóság akkoriban ezt nem engedte meg, lásd Ferenc Ferdinánd esetét de itt van egy másik példa, direkt azért választottam ezt a videót, hogy az inzertszöveg miatt a sok balfaszt üsse meg a guta :)

www.britishpathe.com/asset/50113/

Wildhunt 2023.06.26. 12:45:59

@Deak Tamas: Jókai szerint azért, mert a kaukázusi láznak volt fenntartva (Szabadság a Hó Alatt). Aztán mégsem.

erol 2023.06.26. 13:10:43

@Tapi2021: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Az usának nem kell háborúznia, hogy ott legyen.
Eddig azt mondtátok, hogy Putyin békét akar, az usa meg háborút.
Ehhez képest Putyin háborúzik, az usa meg nem.

Gery87 2023.06.26. 14:51:50

Már vártam mit reagálsz erre az egészre, persze megint a nyugat meg a ballibsik a hülyék meg szerencsétlenek:)

Az nyilván meg sem fordult a fejedben hogy mekkora blama már ez Putyinnak, "az erős cár, a talpig férfi, Oroszország ökle, a medveszelídítő" de egy trollgeci zsoldosvezér indulatból nekimegy, aztán elteszik láb alól/kiegyeznek, futni hagyják.

Ez minden, csak nem a "Harmadik Róma", a kereszténység bástyája.

Szakadárok, magánhadseregek (toborzott börtöntöltelékek), érdekcsoportok, katonai vezetők szarkavarása egy "szent háború közben?"

Te jó ég....
Ez nem egy szuperhatalom, ez egy harmadik világbeli banánköztársaság.

Tapi2021 2023.06.26. 14:54:18

@erol: "Eddig azt mondtátok, hogy Putyin békét akar"

Én nem mondtam.
Békét mi akarunk, meg a kormányunk, mert a háború NEM ÉRDEKÜNK, sem nekünk, sem Európának. Amelyet senki sem támadott meg.

Az EU azért harcol, hogy ne legyen közeli és olcsóbb energiaforrása, meg ne legyen békességben a világ legnagyobb országával... De miért is jó ez Európának???

Ez csak az USA érdeke.

Oroszország azért avatkozott végül be, mert úgy érezhette, kimerültek a diplomáciai eszközei, és az USA és csatlósai lekezelik. És tényleg.
Ettől még nem jó, hogy elkezdték, de, hát Irak se támadta meg Amerikát!!!!

Gery87 2023.06.26. 14:54:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nagyon keresztényi, olyan jó hogy a leendő "normalitást" napjaink Rómáját, ilyen instabil belső kiskirályok és lavírozó érdekcsoportok által vezetett Tajgatosz képviseli.

Gery87 2023.06.26. 14:56:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Csakhogy Kalifornia és Texas nem volt 30 évig önálló állam és nem alkotnak külön nemzetet.

Tapi2021 2023.06.26. 15:02:41

Egyébként jut eszembe, nagyon csendesek lettek a harcos környezetvédők, klímaszorongók!!!

Hol vagy Greta???

Mit szóltok a tengerentúlról HAJÓVAL SZÁLLÍTOTT gázhoz???...

Ilyenkor látszik napnál világosabban, hogy a klímaszorongók, -aktivisták, BLM-esek, anarchisták.... csakis akkor aktívak, amikor a ballibek, "demokraták" POLITIKAI ELLENFELEIT kell kicsinálni!
Amint meg van, FELADAT teljesítve - lásd Trump megbuktatása -, eltűnnek az utcákról, amint ugyanez a ballib-pogány-"demokrata" bagázs háborúzik és k..vára SZENNYEZIK a világot, szintén eltűnnek.

Van akinek még nem tiszta, hogy ez mind egy-egy POLITIKAI NYOMÁSGYAKORLÓ ballib érdekvédő csoport?!

Tapi2021 2023.06.26. 15:07:50

@Gery87: Szerintem Domokos ezt elég jó megközelítésben látja:

bekialtas.blog.hu/2023/06/25/1143_bekialtas_ismet_meglepot_huzott_putyin?dashboard_position=335312934

Nagyjából: ha keményen odavág (Ukrajnának, Prigozsinnak), akkor egy gyilkos, diktátor állat.
Ha próbál minél kevesebbet ölni, akkor lágy, erőtlen, puhapöcs, akit mindjárt megbuktatnak.

Egy ekkora országnak valószínűleg mindig az amerikai receptet kell használnia: az első rossz szóra szarrá lőni mindenkit, persze előbb bevonva pár cinkostársat, mert akkor igazságos és törvényes az érdekérvényesítés.
Akár hamisított casus bellivel is.

Gery87 2023.06.26. 15:11:33

@Tapi2021:

Amit ez a ripacs csinált, az lázadás, teljesen jogos lett volna ha kinyírja!
Az ország meg háborúban áll, ne felejtsük el.
Úgyhogy nincs kecmec.

De amit most kommunikálnak hogy "megegyeztek és szabadon távozhat"...hát, most tűnik puhapöcsnek Putyin!
Meg hazugnak is, hisz hova távozott? Belaruszba, na majd elhiszi mindenki hogy biztonságban van:)

Tapi2021 2023.06.26. 15:13:19

@Gery87: "Te jó ég....
Ez nem egy szuperhatalom, ez egy harmadik világbeli banánköztársaság."

Igazad van. Az első hónapban szét kellett volna lőniük Ukrajnát (csak hát tesók). És az első nyugati fegyverszállítások után - mivel beszálltak a háborúba - a nyugat nagy részét is (csak, hát ezt sem akarták, mert inkább gázt akartak volna eladni és normálisan élni egy békés Európában).

Mivel nem tették, puhapöcsök, "banánköztársaság". Szerintetek.

Tapi2021 2023.06.26. 15:19:31

@Gery87: "Nagyon keresztényi, olyan jó hogy a leendő "normalitást" napjaink Rómáját, ilyen instabil belső kiskirályok és lavírozó érdekcsoportok által vezetett Tajgatosz képviseli."

Mivel nem követed az orosz politikát, elmondom, hogy Putyin fékezte meg az általad említett kiskirályokat, oligarchákat, amelyek előtte konkrétan felosztották érdekszférákra az országot, és most ezt a Prigozsint is meghátrálásra kényszerítette.

Többnyire vérengzés nélkül.
Tudom: puhapöcs. Bombáznia kellett volna.

Gery87 2023.06.26. 15:20:08

@Tapi2021:

"a Kreml jelenlegi vezetője – gyakran saját országa keményvonalasaival, illetve ellenérdekelt oligarcháival is szembemenve – egy, a korábbiaknál sokkal fejlettebb államot szeretne hagyni maga után. Erre koncentrálva ténykedik, jóllehet a nyugati, benne a magyar média erről gyakorlatilag nem számol be."

Azért elgurult nála is a gyógyszer már úgy látom:)
Bár lehet ő mást ért "fejlett" alatt.

"akár az államot is részeire szakítva annak érdekében, hogy a globális nyugati tőke akadálytalanul vonhassa ellenőrzése alá az ottani erőforrásokat."

Ebben mint mindig most is igaza van, a kérdés csak az jobban jár e Oroszország meg a lakói hogy nem a nyugati tőke hanem a helyi kiskirályok lopják szét az agyukat meg földjüket!
Ha még a klíma meg a környezeti hatásait nézzük ennek, akkor aztán teljesen mindegy egyébként.
Olyan mindegy hogy a növekedés és profit orientált fogyasztói társadalom, kapitalizmus nemzethy vagy globális!
Szar az egész úgy ahogy van.

Ezért kár tartani egy Putyint.

Gery87 2023.06.26. 15:25:22

@Tapi2021:

Ha az ő fejükkel gondolkodom már az is baj?:)

Hát nem ti akartatok erős odabaszós Oroszországot?
Eddig nem erről volt szó?
Hogy az összes buzi meg náci és áruló el lesz gázosítva a picsába a normalitás nevében?

Egyébként meg nem Ukrajnáról beszéltem, hanem arról a szánalmas belső faszméregetésről ami zajlott!

Úgyhogy...

Gery87 2023.06.26. 15:28:28

@Tapi2021:

Annyira jól sikerült ez a megfékezés, hogy hogyhogy nem mégiscsak akadt egy fasz aki a saját seregével (!!) nekiment volna Moszkvának.

Ilyen egy modern, stabil, erős jogállam bazmeg:D

Ha az USA-ban történt volna ilyen, hog "exbűnöző néger BLM hordák Washington felé mennek Bident megbuktatni.." már minden szarnak elhordtátok volna a jenkiket:)

Tapi2021 2023.06.26. 15:29:01

@Gery87: "Ezért kár tartani egy Putyint."

Sokkal jobb, mint ami előtte volt. És egy szétszakadó, háborúba süllyedő atomhatalom normális embernek nem lehet érdeke.

Ahogy nekem pl. az sem érdekem, hogy a világnak ez a része is az amerikai nagytőkéé legyen.
Miért lenne az nekem, nekünk, az orosz népnek jobb?

Gery87 2023.06.26. 15:35:41

@Tapi2021:

Nem is mondtam hogy érdekünk, meg bárkinek, csak épp szomorú hogy már megint ennyit sikerült kiizzadni a világ ezen felén!

Én ehhez tapsolni nem fogok.

Ott bassza meg magát az összes ilyen kis akarnok, hataloméhes senki ahol van!

"Miért lenne az nekem, nekünk, az orosz népnek jobb?"

Nem lenne jobb, de most se jó.
Százezrek meghaltak és milliók hagyták el otthonukat.

Tapi2021 2023.06.26. 15:37:14

@Gery87: "Ha az USA-ban történt volna ilyen, hog "exbűnöző néger BLM hordák Washington felé mennek Bident megbuktatni.." már minden szarnak elhordtátok volna a jenkiket:)"

Nem tudhatod, mit mondanánk ekkor. Mi sem tudjuk. :-)

Az biztos, hogy nem szabad hagyni magánvállalatokat, különösen, ha fegyveresek, ekkorára nőni.
De, hát éppen ezért akarta Putyin erősebb állami kontroll alá vonni őket! Emiatt borult a bili.

Az USA-ban más a helyzet, ott nem egyes cégek vannak (csak) állig felfegyverezve, hanem szinte az egész nép. És ez komoly kontroll a kormányzat fölött.
Igyekeznének is megszűntetni, és monopolizálni a fegyvertartást, csak ott van az a fránya kiegészítés.

Oroszországban abszurd, de ezek a különböző erőközpontok biztosítják a fékeket és ellensúlyokat, hogy egyik se törhessen egyeduralomra.
Ez persze a központi állam gyengeségére is utal, hogy nem tudja csak úgy eltakarítani az egyes erőközpontokat. Csak egyensúlyt teremthet köztük.
Egyelőre.

Tapi2021 2023.06.26. 15:39:37

@Gery87: "Ott bassza meg magát az összes ilyen kis akarnok, hataloméhes senki ahol van!"

Te próbáltál már vezetni és összetartani egy ekkora országot, ennyi különböző néppel, érdekkel, hatalmi gócpontokkal?

Tapi2021 2023.06.26. 15:40:59

@Gery87: "Százezrek meghaltak és milliók hagyták el otthonukat."

Nem kellett volna baszakodni hétmillió, kisebbségbe szorult orosszal. Sem Oroszországgal.

_Neville 2023.06.26. 15:43:49

@Boldeone2: Ezt ha komolyan írtad, csak azt mutatja, mennyire nem tudsz két lépéssel se előre gondolkodni. Prigozsin szerintem konkrétan kattant és kissé pszichopata, hozzá képest Putyin a jól nevelt spanyol etikett megtestesítője. Az aztán tényleg csodás lenne, ha egy ilyen figura kerülne az atomtöltetek közelébe :D Ilyen stratégiai érzékkel nem csoda, hogy Orbán megesz titeket 13 éve reggelire.

Tapi2021 2023.06.26. 15:52:24

"Véget ért a Wagner-csoport fegyveres lázadása idején bevezetett terrorellenes protokoll Moszkvában – jelentette be a város polgármestere "

Csak nekem jutott erről az egészről eszembe a Valkűr?

Gery87 2023.06.26. 15:54:36

@Tapi2021:

Mondjuk ekkora országnak ott van Kanada,
Ennél népesebb országnak meg az USA...
Egyikben sincs Putyin.

Tapi2021 2023.06.26. 15:55:08

@_Neville: Nekik az a jó, ami az USA-nak jó. Ennyi.

Azt meg megmondják nekik, nem kell gondolkodni, sem magyar szemmel nézni, hogy mi a jó NEKÜNK?

Gery87 2023.06.26. 15:55:09

@Tapi2021:

Senkinek nem kellene baszakodnia senkivel.

Tapi2021 2023.06.26. 15:58:19

@Gery87: Sem huszon-harminc nép.

Ezért "jó", ha előbb egy birodalom kiírtja az ilyeneket. (Rezervátumban túlélhet pár tízezer mutatóba.) Ez Oroszországban jó részt elmaradt, ámbár a szocialisták, Sztálinék tettek érte.

Tapi2021 2023.06.26. 15:58:59

@Gery87: "Senkinek nem kellene baszakodnia senkivel."

Na, ebben megegyezünk!

Gery87 2023.06.26. 15:59:19

@Tapi2021:

"Nem tudhatod, mit mondanánk ekkor. Mi sem tudjuk. :-)"

Hát azért ki tudom találni így 13 év után:D

"Az biztos, hogy nem szabad hagyni magánvállalatokat, különösen, ha fegyveresek, ekkorára nőni."

Jéé! És erre eddig eddig nem jöttek rá?

"De, hát éppen ezért akarta Putyin erősebb állami kontroll alá vonni őket! Emiatt borult a bili."

"Az finom lesz"!

"Az USA-ban más a helyzet, ott nem egyes cégek vannak (csak) állig felfegyverezve, hanem szinte az egész nép. És ez komoly kontroll a kormányzat fölött."

A francokat, semmit nem ér.

"Igyekeznének is megszűntetni, és monopolizálni a fegyvertartást, csak ott van az a fránya kiegészítés."

Fasság az egész.
Semmire nem jó...
Az igazi hatalom a tulajdonviszonyokon múlik....az az igazi hatalom.
A többi nem számít.
Pár uzival rohangáló gettónéger, meg elhízott redneck nem fogja megvédeni a "szabadságot".
Eddig sem volt rá egyetlen példa sem hogy ez ért volna valamit.

"Oroszországban abszurd, de ezek a különböző erőközpontok biztosítják a fékeket és ellensúlyokat, hogy egyik se törhessen egyeduralomra.
Ez persze a központi állam gyengeségére is utal, hogy nem tudja csak úgy eltakarítani az egyes erőközpontokat. Csak egyensúlyt teremthet köztük.
Egyelőre."

Szá-nal-mas!

Gery87 2023.06.26. 16:01:37

@Tapi2021:

Az a huszon harminc nép az istenháta mögött él, vannak párszázezren vagy annyian se, erősen oroszosodnak és a legnagyobbak is kvázi enklávét alkotnka az orosz tengerben még elszakadni sincs hova és ezért értelme!

Egyébként se veszélyeztette soha ezen népek szeparatizmusa a orosz államot, szóval kifogásnak se jók!

2025. 2023.06.26. 16:08:02

"...szimpla belviszály a nyugatellenesek között: s bárki is nyer, a végeredmény az Ukrajna elleni katonai támadás erejének növelése lesz."

Azért egy Prigozsin csak ne tegye rá a kezét 6000 atomtöltetre.

2025. 2023.06.26. 16:22:22

@Tapi2021: Elvileg keresztény. Az agresszívan katolicizmusellenes "haladár" kereszténység képviselője. De írásaiban éltette már Koppányt a klerikalizmust Magyarországra erőltető Istvánnal való szembenállása miatt, és az István utódját, Orseoló Pétert legyőző Aba Sámuelt is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.26. 16:27:34

@Tapi2021:

Az orosz modell mindig az volt, hogy meg kell hagyni a helyieket, aztán közéjük tenni oroszokat.

Az oroszosítás sose volt cél.

Persze lett így is oroszítás eredményként.

Alapvetően más-más eredményekkel.

Az eredeti - 1000 évvel ezelőtti - orosz törzsterületen az orosz lakosság aránya 90 %.

Máshol Európában és a Távol-Keleten, ahová erős telepítés ment, 80 % feletti.

Kivéve Európában a Volga-vidéket, ahol ma is csak 60-70 % az orosz.

Az egyetlen régió, ahol máig orosz kisebbség van az országon belül az észak-kaukázusi régióban, ott az orosz lakosság aránya csak 30 % körüli.

A ma külföldön lévő volt orosz területen meg: a Baltikumban 15 % körüli, Közép-Ázsiában 10 %, Kelet-Ukrajnában 40 %, a Dél-Kaukázusban 1-2 % körüli.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.26. 16:30:59

@Gery87:

Nyilván jobb lenne erősebb állam, dehát ez van.

A nyugat zuhan, ez a lényeg.

Wildhunt 2023.06.26. 17:01:38

@Gery87: nem, csak röhögünk rajtuk, mint mikor saját hippiországot csináltak.

Tapi2021 2023.06.26. 17:41:19

@Gery87: "Eddig sem volt rá egyetlen példa sem hogy ez ért volna valamit."

De volt. Nem láttad a Hazafit Mel Gibsonnal? :-)
A függetlenségi háborúban a civil milíciák is kitettek magukért.

A nép sokkal félelmetesebb, ha fel is van fegyverezve. Elég, ha egyszer kiborul a bili. És a demokrata kormányok nagyon szeretik lökdösni!

Tapi2021 2023.06.26. 17:44:27

@Gery87: "Szá-nal-mas!"

Lehet. De lefogadom, hogy te sem tudnád sokkal másképpen csinálni, ha átvennéd holnap Putyin helyét!

A fotelból, elméletben, vagy kommentekben könnyű Oroszországot irányítani.

Gery87 2023.06.26. 17:49:33

@Tapi2021:

"De lefogadom, hogy te sem tudnád sokkal másképpen csinálni, ha átvennéd holnap Putyin helyét!"

Jaj ne csináljunk már úgy mintha örökre arra lenne kárhoztatva az az ország meg nép hogy autoriter elnyomó rezsimek alatt éljen! "Mert máshogy nem lehet"..

Ha meg igen, tudom mit, akkor igazuk van essen szét a picsába!
Valamelyik rész csak élhető lesz:)

Gery87 2023.06.26. 17:53:38

@Tapi2021:

Polgárháborúban a nép, a civilek mindig felfegyverzik magukat! Szereznek fegyvert. A hadsereg egy része átáll stb.
Ez nem érv tehát hogy előtte békében állandóan legyen náluk fegyver!

A fegyveres felkeléshez, ellenálláshoz meg tudtommal ott sincs alkotmányos joga senkinek. (Nem mintha ez bármit számítana ha már felkelnek).

Gery87 2023.06.26. 17:54:52

@Wildhunt:

Hát akkor a ruszkikon is lehet röhögni ahogy a saját hatalmi rendszerük visszanyalt mint a fagyi.

Wildhunt 2023.06.26. 19:38:58

@Gery87: és? Te ettől boldogabb lettél?

élveteg 2023.06.26. 20:15:10

Nem csodálkozom hogy ott tart a ballib ahol tart Micsoda ostoba ember az aki elhitte hogy pár ezer zsoldosal be lehet venni Moszkvát ( ami Wermachtnak sem sikerült )

alöksz róz 2023.06.26. 20:50:17

@Deak Tamas: "Tényleg jópofa volt ahogy Prigozsinnak drukkoltak, annyira, annyira jó, hogy sztriptízben vetik le magukról a soha nem is nagyon titkolt álarcot." - ott a pont

Gery87 2023.06.26. 22:02:24

@Wildhunt:

Igen, mert bebizonyosodott végre hogy Putyint a saját szűk köre sem támogatja minden áron és minden körülmények között. ("Honvédő szent háborúban sem").

A "szakács" pedig oda tartozott. és ezt nem egyedül csinálta!

Valószínűleg előkerült egy olyan kompromittáló anyag róla ami miatt úgy döntött felhagy az egésszel és fut, de ezt előre nem látta.
Ennek ellenére valószínűleg likvidálják majd idővel.
Ez nem megbocsátható, ez lázadás.

@élveteg:

Aha, 1000 Km-t egy 80 Km-es konvoj megtett orosz földön úgy hogy az orosz haderő reagálni nem tudott rájuk, Sok helyen pozitívan fogadták őket, megszervezték ehhez a logisztikát is, közben jó pár repülőt is lelőttek....

Igen ez elég sok mindent elárul!

Persze nemcsak a náciknak, de Napóleon is bevette Moszkvát, és nem győzte le a cárt, de nem tudjuk mi történt volna ha most ők megteszik.

Nyilván a háborúnak nem lett volna vége, sőt, talán ez még rosszabb is lett volna.
talán örülhetünk hogy Putyin a helyén maradt, talán nem.

De hogy belülről érzékenyen beleszartak a ventilátorba, abba a monolitnak tűnt hűbéres diktatúrába, amit felépítetek az biztos.

Ez egy Kínában - ami hasonló parancsuralmi rendszer - nem történt volna meg.
Ilyen Sztálin alatt nem történt meg.

Oroszország nem lesz a nyugatellenes tömb vezére, még egy "nem létező fasiszta náci népet, országot" sem tudnak legyőzni anélkül hogy a sajátjaik ne lázadoznának a háttérben.

És ezt látja mindenki.
Égés.

Gery87 2023.06.26. 22:10:24

Egyébként meg ha már Wehrmacht, a Wagner csoport (milyen fura humora van a sorsnak, Hitler és a nácik kedvenc szerzője) közel sem a német hadsereg, hanem egy kivérzett magánsereg, sem Napóleon, az európai haderővel, mégis hasonlóan egész szép távolságot megtettek, így múlik el a rusz dicsősége...

Billy Hill 2023.06.26. 23:38:46

@Gery87: "Éljen! Heydrich elindult Berlin ellen, és félreállítja Hitlert! Szuper lesz!"

Oh, wait...

Billy Hill 2023.06.26. 23:44:22

(Kicsit off, de sok CoD vagy hasonló FPS játék úgy indul, hogy Oroszországban vagy Észak-Koreában hatalmi viszály van, egy őrült tábornok megszerzett pár interkontintentális ballisztikus rakétát, és hamarosan viszlát világ, ha nem mentjük meg... Az on része annyi, hogy az álmoskönyvek szerint nem jó ómen a destabilizálódó atomhatalom. Persze a túl stabil, támadni akaró sem. A legjobb a megfelelően stabil, amely nem akar gombafelhőt eregetni másokra.)

Boldeone2 2023.06.27. 01:13:12

@Tapi2021:
Nem kellett volna baszakodni hétmillió, kisebbségbe szorult orosszal. Sem Oroszországgal"

- Hagyjuk már ezt a bullshit dumát! Birca is elismerte, ha hogy nem a kisebbségi kérdés a lényeges motívum. Putler igába akarta hajtani Ukrar
Ukrajnát, hogy kirabolja, megszállja, csak nem jött össze neki. Ennyi a történet, a többi kamu narratíva

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.27. 05:40:47

@Gery87:

Valójában a Wagner név onnan van, hogy az egyik alapító imádta a halivúdi filmeket, s a kedvence az Apokalipszis most!, szóval nem közvetlenül Wagner.

Ez a jelenet www.youtube.com/watch?v=nZ_zNUmr8fM az alapja a csoport nevének.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.27. 05:43:59

@Gery87:

Persze a zene zseniális, a ma élő legnagyobb zeneszerzőt is megihlette, abszolút ennek az utánérzése ez: www.youtube.com/watch?v=vsMWVW4xtwI

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.27. 05:46:33

@Gery87:

Az egész Wagner-Hitler téma meg túl van lihegve. Olyan mint a Nitzsche-Hitler ügy. Túl sok benne a fantázia.

Wildhunt 2023.06.27. 06:42:27

@Gery87: persze, hiszen minden ország a bukás szélén áll, ahol fegyveres bandák garázdálkodnak. Például városokat gyújtanak fel, területeket vonnak fennhatóságuk alá, uram bocsá megrohamozzák a kapitóliumot - ez annak a jele, hogy az államhatalom már meg is dőlt! Oh wait...

Tapi2021 2023.06.27. 09:33:13

@alöksz róz: Nekik mindig az a jó, ami jó AMERIKÁNAK!
Hogy közben Európa meg benne mi is szopóágra kerültünk - és ki tudja mi jön még?! -, a ballibnek mit sem számít.

Ők csináltak Brüsszelből is ellenséget, addig fúrták hazudozásokkal a kormányt. Ilyen, amikor FELELŐTLEN politikusok politizálnak. De a nyugati garnitúra sem jobb. :-(

Tapi2021 2023.06.27. 09:37:18

@Gery87: "Ez egy Kínában - ami hasonló parancsuralmi rendszer - nem történt volna meg.
Ilyen Sztálin alatt nem történt meg."

Vagyis mi látszik ebből is? Hogy Oroszországban, ha erős kezű is a vezetés - mert ez kell egy ekkora országhoz - nincs diktatúra. Nem lőnek azonnal halomra embereket, főleg nem a saját népből.

Ezt a nyugat, te is, gyengeségnek akarod látni.
Persze az is, a lövetéshez, bombázáshoz, kivégzésekhez képest.

Tapi2021 2023.06.27. 09:39:19

@Gery87: "Oroszország nem lesz a nyugatellenes tömb vezére, még egy "nem létező fasiszta náci népet, országot" sem tudnak legyőzni anélkül hogy a sajátjaik ne lázadoznának a háttérben."

Ezt sem nagyon akarjátok érteni. Hogy az orosz-ukrán háború kb. olyan, mintha a magyarok háborúznának a székelyekkel.

Tapi2021 2023.06.27. 09:43:21

@Boldeone2: " Hagyjuk már ezt a bullshit dumát! Birca is elismerte, ha hogy nem a kisebbségi kérdés a lényeges motívum. Putler igába akarta hajtani Ukrar
Ukrajnát, hogy kirabolja, megszállja, csak nem jött össze neki. Ennyi a történet, a többi kamu narratíva"

Legalábbis az amerikai narratíva szerint. Meg Putyin maga az ördög.

Tapi2021 2023.06.27. 09:44:05

@Boldeone2: Szaddámnak meg tömegpusztító fegyverei voltak.
Ja...

Tapi2021 2023.06.27. 09:45:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Az akció a Valkűrre viszont kicsit hasonlít. (A von Stauffenberg félére.)

Gery87 2023.06.27. 14:44:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A csoport a nevét az egyik társalapító, Dmitrij Utkin álnevéről, a „Wagner”-ről kapta, állítólag Richard Wagner német zeneszerző után, akit Utkin a Nemzetiszocialista Németország iránti szenvedélye miatt választott saját névnek. (R. Wagner Hitler kedvenc zeneszerzője volt): Korábbi fotók alapján Utkin nyakán a náci Waffen-SS jelei is láthatók."

Egyébként meg tökmindegy, csak vicces.

Gery87 2023.06.27. 14:46:53

@Wildhunt:

Hát nem is egy erős stabil állam benyomását keltik:)

Saját magadat cáfolod, mikor a Capitolium balhé volt, amerika végéről remegtetek, most hogy valami durvább történt a ruszkiknál, már említésre sem érdemes egy fegyveres felkelés:D
Vicces ez a jobboldali logika!

Gery87 2023.06.27. 14:47:42

@Tapi2021:

Nem, az látszik hogy belső feszültségektől terhes a diktatúra.

Gery87 2023.06.27. 14:48:59

@Tapi2021:

A székelyek magyarok, az ukránok meg nem oroszok, a példád nem jó.

És egyébként se értem hogy jön ide, attól még hogy két szláv nép akik közel állnak egymáshoz még nem lesz jobb, értelmesebb és igazságosabba háború.

élveteg 2023.06.27. 14:56:59

Az azért érdekes lett volna ha győz a Prigozsin Putyin rendszere helyett egy minden eddiginél keményebb , katonai diktatúra lett volna ennél sokkal brutálissabb módszereket bevetve ukrajnánban Itt az Orbán maradt volna a miniszterelnök 26 -ban ugyanúgy győz a ballibbre meg ráég hogy Prigoszinnak drukkolt

Gery87 2023.06.27. 15:28:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Mindegy egyébként, a lényeg a németes név:
A Wagner név akár egy Wehrmacht vagy SS katonai egység neve is lehetne.
És úgy meneteltek Moszkva felé mint a németek.
vicces..

Gery87 2023.06.27. 15:31:07

@élveteg:

Szerintem senki nem drukkolt neki személye szerint, egyszerűen csak ami Putyinnak rossz az nekik jó alapon figyelték hogy mi lesz és reménykedtek hogy hasznot húzhattak ebből. Ennyi történt, történik.

Nem kell itt a skatulyázás hogy "aki nincs Putyinnal az priguval van!" féle fasság.

Tapi2021 2023.06.27. 17:19:21

@Gery87: " mikor a Capitolium balhé volt, amerika végéről remegtetek"

Én nem. Abban viszont lett volna fantázia, hogy kicsit kipucolják azt a zsinagógát! :-)
Aki akkor megijedt ennek lehetőségétől, azok nem mi voltunk! Hanem azok, akik azóta is csak a bosszúért lihegnek, mert beszarasztotta őket A NÉP!

(Lásd még, a rendszerváltáskori magyar helyzetet, ahol szintén be voltak szarva az elszámoltatástól, ami szintén elmaradt. De már ELŐRE mindenki antiszemita és náci volt, aki csak ferdén nézett volna...)

Tapi2021 2023.06.27. 17:23:04

@Gery87: Minden normális országban van feszültség, ahol különböző ideológiák, politikák, érdekek feszülnek egymásnak.
Nagyobb ország, nagyobb feszkó. Ezért kell az erős kéz vagy a totális kontroll.
Ezeket most Kína és az USA csinálja jobban.
Putyinék kicsit bealudtak.

Tapi2021 2023.06.27. 17:25:24

@Gery87: "A székelyek magyarok, az ukránok meg nem oroszok, a példád nem jó."

Pedig de, annyira legalább oroszok, mint amennyire a székelyek/csángók magyarok.

Zselé is csak egy éve Volodomir, addig Vlagyimir volt! Ahogy Klicskó is...

Tapi2021 2023.06.27. 17:31:05

@Gery87: "És egyébként se értem hogy jön ide, attól még hogy két szláv nép akik közel állnak egymáshoz még nem lesz jobb, értelmesebb és igazságosabba háború."

Úgy jön ide, hogy ezért az oroszok nem akarták csak úgy szétbombázni szarrá a tesókat két hét alatt, mint az amerikaiak az iraki népet.

Most már bánhatják. Hagyták, hogy Amerika és a nyugat háborúja legyen ellenük, kaptak rá időt, hogy felsorakozzanak, fegyvert szállítsanak, átállítsák a műholdakat..., betankoljanak OROSZ gázból, olajból, amíg nem tudták megszervezni, hogy sokkal drágábban vegyenek máshonnan..., stb. Az ilyen hibák megbosszulják magukat, mert az ellenség kihasználja a gyengeséget.

Gery87 2023.06.27. 19:35:58

@Tapi2021:

"Én nem. Abban viszont lett volna fantázia, hogy kicsit kipucolják azt a zsinagógát! :-)"

Na helyben vagyunk:)
Már vártam...

"Aki akkor megijedt ennek lehetőségétől, azok nem mi voltunk! Hanem azok, akik azóta is csak a bosszúért lihegnek, mert beszarasztotta őket A NÉP!"

Nem a nép hanem pár elmebajos bohóc.
A tanártüntetéseken sem a nép van kint ugye hanem "sorosista dollárbalos ügynökök meg megvezetett rossztanuló link diákok":)
ugye...:)

"(Lásd még, a rendszerváltáskori magyar helyzetet, ahol szintén be voltak szarva az elszámoltatástól, ami szintén elmaradt. De már ELŐRE mindenki antiszemita és náci volt, aki csak ferdén nézett volna...)"

Mondja az aki zsinagógázik:)
Most mi is fáj végül is? hogy lelepleztek, megneveztek?:)

Gery87 2023.06.27. 19:37:53

@Tapi2021:

Jó hát értem hogy meg kell most magyarázni hogy miért normális hogy egy magánhaderő puccsolni megy a fő oligarchát és körét..
De ez akkor is gáz és ciki és kurvára messze van egy normálisan működő országtól.
De tudom most ez a pártvonal, tartani kell magatokat hozzá:)

Gery87 2023.06.27. 19:43:47

@Tapi2021:

Ez továbbra sem igaz.
30 éve sem volt az és 100 éve sem...meg jóval előtte sem.
A rutén majd abból az ukrán identitás már a litván uralom alatt elkezdett leválni a szintén formálódó orosztól.

Ez egy soviniszta 'nagyorosz' hülyeség hogy ők 'kisoroszok'.
Ne is erőlködj.

"Zselé is csak egy éve Volodomir, addig Vlagyimir volt!"

Ne keverd a nyelvet az identitással!
Oroszul beszélt, a neve is ezért volt oroszos, ahogy sok millió más ukránnak is.
Váltott ukránra és ukránosította a nevét, ennyi. nyilván politikai és hazafias okokból!

De a nyelv egy dolog, az osztrák is németül beszél, mégse német!

Gery87 2023.06.27. 19:46:12

@Tapi2021:

Hát akkor köszönjük meg nekik hogy "csak" háborút indítottak és csak katonákat ölnek meg.
Egyébként meg nem jött be!
Az ukránok nem akarják őket, nem üdvözlik őket felszabadítóként.
függetlenül attól mennyire vigyáznak a civilekre meg az infrastruktúrára, egyébként meg várjuk a háború végét azzal hogy ki mit követett el vagy nem követett el!

Billy Hill 2023.06.27. 22:32:39

@Gery87: "Oroszul beszélt, a neve is ezért volt oroszos, ahogy sok millió más ukránnak is.
Váltott ukránra és ukránosította a nevét, ennyi. nyilván politikai és hazafias okokból!"

Mondjuk az ukránok e téren elég toleránsak... Próbált volna valaki a horvát honvédő háborúban szerb anyanyelvvel és szerb névvel horvát állami vezető lenni...

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.06.28. 08:27:19

@Tapi2021: ez érdekes kérdés, én sokat olvastam a dologról, kb. ez a valós helyzetleírás itt:

hu.wikipedia.org/wiki/Tutejszy

Ez meg Volodimir Vlagyimir korában:

ok.ru/video/1123406711348?fromTime=160
ok.ru/video/1123406711348?fromTime=1145

Tapi2021 2023.06.28. 12:45:52

@Gery87: "Na helyben vagyunk:)
Már vártam..."

Tudom, ezért írtam! Mosollyal. :-)

Tapi2021 2023.06.28. 12:57:47

@Gery87: "Jó hát értem hogy meg kell most magyarázni hogy miért normális hogy egy magánhaderő puccsolni megy a fő oligarchát és körét.."

Nem írtam hasonlót sem. Nem, nem normális. De Oroszországban van egy jelen állapot, ami a múlt állapotában gyökerezik, és senki sem tudja átugrani a saját árnyékát.
Ma egy erős, hadsereggel rendelkező oligarcha van, húsz éve meg még több tucat volt. És NULLA állami kontrollal.
(Most is az verte ki a biztosítékot, hogy szerződniük kell a hadsereggel/állammal.)

"De ez akkor is gáz és ciki és kurvára messze van egy normálisan működő országtól."

Ahány ország, annyi féle probléma. Az USA-ban minden rendben? Franciáknál, németeknél, Kínában...?

Tapi2021 2023.06.28. 13:00:57

@Gery87: "De a nyelv egy dolog, az osztrák is németül beszél, mégse német!"

De hogy nem. Ha nem a Habsburgoké, ez is beolvadt volna a Hohenzollern birodalomba, mint a többi. Mint Bajorország. Ha a bajorok kimaradnak, ma nem németek?

Gery87 2023.06.28. 14:55:36

@Tapi2021:

Köszönjük, így máris jobb:)

Gery87 2023.06.28. 15:00:33

@Tapi2021:

"De hogy nem. "

Nem azok, régen azok voltak de ma már nem, nem tartják magukat annak.

"Ha nem a Habsburgoké, ez is beolvadt volna a Hohenzollern birodalomba, mint a többi. "
ja.

"Mint Bajorország. Ha a bajorok kimaradnak, ma nem németek?"

Attól függ. lehetséges.
Ausztria kimaradása az egységes német nemzetállamból segített a különállás, külön identitást erősíteni, erre jött az első VH utáni korszak, majd a második világégés utáni általános németellenes hangulat és sokadjára megerősített, meghagyott osztrák államiság.

Nem emlékszem pontosan de az 1970-es évekre már a többség osztráknak vallotta magát nem németnek, nyilván ahogy jött az újabb és újabb generáció....

Svájc német ajkú többsége sem tartja magát németnek.

Gery87 2023.06.28. 15:02:34

@Tapi2021:

"Ahány ország, annyi féle probléma. Az USA-ban minden rendben? Franciáknál, németeknél, Kínában...?"

Mondjuk nincs olyan hogy mész haza munkából és egy fellázadt oligarcha a magánhadseregével a főváros felé tart a sztrádán, téged meg kilőnek a gecibe mert útban vagy....
Igen ez elég harmadik világbeli banánköztársaságos dolog:)
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása