magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Kommunista arisztokrácia

A bolgár kommunizmus egyik sajátos jelensége volt az új arisztokrácia megjelenése. Nem nomenklatúra, hanem arisztokrácia.

A nomenklatúra természetes jelenség, ez a rendszer fenntartó apparátusa, ilyen mindig, mindenhol van. Hanem arisztokrácia, azaz örökletes réteg.

A bolgár kommunista rendszernek ez a vad ötlete az 50-es évek végén született, ekkor lett létrehozva külön erre egy szervezet, Fasizmus És Kapitalizmus Elleni Aktív Harcosok Bizottsága néven. Teljesen groteszk, de a szervezetet az angol lovagi rendről másolták le!

A máig formálisan túlélő angol feudális rendszer egyik fontos eleme ez: a királyi család után jönnek a főrendek, aztán a többi rendek és hivatalviselők, majd ezek a lovagok. Tulajdonképpen azért lett az egész kitalálva, hogy a legkiemelkedőbb polgárok is lehessenek részei a rendszernek, ha nem tettek eleget a formális nemesi cím megkapásáért, de már "egyszerű" emberek se.

Ma ez tulajdonképpen egyfajta állami kitüntetés csupán, a feudális díszlet csak formális, 5 osztály van: nagylovagok, paracsnok lovagok, parancsnokok, tisztek, tagok. Az első három osztály létszáma korlátozott, azaz kihalásos alapon megy, a két felső osztály használhatja a "Sir" ill. "Dame" címet is, valamint - ez minden osztálynál így van - a név mögé van téve az adott rang rövidítése.

Jellemzően a "tag" címet adományozzák, kiemelt esetben a "tiszt" rangot, a "parancsnok" ranghoz már nagy eredmény kell, itt eleve korlátozott az élő viselők száma. Mondjuk példa olyan emberre aki egyből "parancsnok" lett: Mr. Bean, azaz Rowan Atkinson, tehát hivatalosan Rowan Atkinson CBE (Commander of the Order of the British Empire), de ehhez valószínűleg az is kellett, hogy a jelenlegi király személyes baráti köréhez tartozik évtizedek óta. A Harry Potter szerzője, J. K. Rowling pl. "csak" tiszt, azaz OBE, nem parancsnok.

Szóval megirgyelhette ezt Todor Zsivkov, aki 1954-ben került Bulgária élére, bár egészen 1962-ig nem egyeduralkodó volt, hanem csak egy sajátos vezetői csoport egyik tagja.

S megcsinálta a kommunista verziót. 5 osztállyal szintén. Az elsőben azok voltak, akik a II. vh. alatt bolgár területen partizántevékenységet fejtettek ki legalább 1 éven keresztül. A másodikban azok, akik 1 évnél rövidebb ideig voltak partizánok, vagy egyáltalán nem voltak azok, de vagy börtönben voltak mint kommunisták, politikai okokból, vagy külföldre menekültek mint kommunista szervezők. A harmadik osztályban azok voltak, akik nem voltak ugyan partizánok, de azokat segítették. A negyedikben azok, akik kommunista aktvisták voltak a háború alatt, de nem kerültek emiatt börtönbe. Az ötödikben pedig mindenki, aki az első négy osztály özvegye vagy gyereke.

Bulgáriában voltak egyébként valódi kommunista partizánok 1941-1944 között, összesen kb. 6 ezer fő. Ezek egy része tényleg harcolt fegyveresen, jellemzően egyetlen katonailag fontos akció se történt. A legsikeresebb művelete a bolgár partizánmozgalomnak egy szanatórium megtámadása 1944 augusztusában, az objektum őrségének elfogása, majd az ott pihenő, sebesült 25 német katona likvidálása.

Egyébként az illegális partizánok nagy része esetében maga az illegalitás se volt igaz. Már a kommunista rendszer bukása után jelentek meg vicces adatok erről, pl. hogy Todor Zsivkov, aki állítólag mély illegalitásban élt akkor, vizsgán jelent meg a Szófiai Egyetemen 1943-ban, ahová a saját, valódi nevén volt beiratkozva jogász hallgatóként.

Mindenesetre a kommunista hatalom kezdete után azonnal megindult a partizán-biznisz. Majd ez erősödött a Fasizmus És Kapitalizmus Elleni Aktív Harcosok Bizottsága megalakulása után. A "nagylovag" osztályba bekerülni utólag nehéz volt, hiszen ott mégis kellett valami tényleges dokumentum, de a többibe nem annyira. A segítők osztálya volt a legegyszerűbb, csak találni kellett egy már partizán státuszú havert, aki igazolta, hogy XY adott neki egy pohár vizet 1943-ban, s már kész is volt, hivatalosan "antifasiszta segítő" lett XY.

Mivel egyre komolyabb juttatások jártak a tagsághoz, a dolog kezdett teljesen abszurd méreteket ölteni. A 80-as évek végén, a kommunista rendszer végére már összesen több mint negyedmillió tagja volt a Bizottságnak. A tagokat a bolgár népnyelv egyszerűen "aktív harcosok" néven emlegette, arra utalva, hogy aktívan harcolnak a tagsággal járó juttatásokért.

A juttatások pedig nem voltak kicsik. A legtöbb tag persze ötödik osztálybeli volt már ekkor, de ez az osztály is kemény juttatásokat adott. Pár példa:

  • gimnáziumi tanulásnál automatikus felvétel,
  • egyetemi felvételnél ha az aktív harcos nem kapott elégtelent a vizsgán, automatikusan fel volt véve,
  • posztgraduális képzésnál automatikus felvétel,
  • munkahelyre jelentkezésnél előnynek számított a tagság, akár nem-tag párttagokkal szemben is,
  • állami lakáskiutalásnál a normálisan járó lakásmérethez képest plusz 1 szoba járt,
  • lakáshitel igénylése esetében nem volt várakozási idő, a kérelmet azonnal jóvágyta a bank (az akkori egyetlen bolgár lakossági bank, mely egyébként jelenleg a magyar OTP tulajdona),
  • ahol volt kedvezményes nyugdíjas és diákár, ott ezt kapták a felnőtt aktív harcosok is, pl. tömegközlekedésben bérlet, de mozijegyeknél is,
  • autóvásárlásnál a normál 3-5 éves várólista helyett 6-12 hónap várakozás,
  • nyugdíjasoknak nyugdíjkiegészítés,
  • s még olyan teljesen abszurd jog is, mint pl. a közfürdők ingyenes használata.

Persze akadt olyan is, aki önzetlenül segített így másoknak. Rendes ember mindig akad. S bizony akadtak olyan kommunisták, akik egyszerűen úgy segítették ki a kommunista rendszer által büntetett, korlátozott embereket, hogy papír adtak ki nekik, mely szerint titokban segítséget kaptak tőlük 1941-1944 között, ha ez nem is volt igaz. Ez automatikusan azt jelentette, hogy az addig osztályellenségnek minősített gyanús alak azonnal lehetőséget kapott a normális életre, sőt egyenesen bekerült az új elitbe.

Az egyetlen "baj" a kommunista rend vége után lett. Az új rend nyertesei között aránytalanul sok volt az "aktív harcos", márpedig ez disszonáns volt, hiszen a szervezet - a neve szerint - nem csak a fasizmus, hanem a kapitalizmus ellen is küzdött. Így aztán sok vicc volt abból, hogy a kapitalizmus elleni aktív harcos hirtelen aktív harcos lett a kapitalizmusért.

Az egykor hatalmas értékű tagság jelvénye ma szart se ér. Olyan sok jelvény volt, hogy manapság 8 leváért (1500 Ft) vehető, íme egy bolgár onlájn hirdetési oldalon:

1923 - a bolgár kommunista mitológia szerint ez az első antifasiszta felkelés éve, 1944 pedig - a sikeres antifasiszta győzelem éve. Középen Dimitrov képmása, baloldalon fent pedig a Bizottság nevének rövidítése.

111 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr1118156036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Billy Hill 2023.07.06. 15:51:07

(A legutóbb is 7 db. Kiváló dolgozó kitüntetést (kis papír- vagy műanyag dobozban, van ahol külön kis gallérra való kitűzővel) tudtam venni ötezer forintért. :-) Bár tutira drágulni fognak ezek is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.06. 15:57:34

@Gery87:

A "baloldal" pénzügyi háttére kb. százszoros, mint a "jobboldalé".

A nagytőke baloldali.

ZorróAszter 2023.07.06. 18:02:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Nekem nincs rejtegetni valóm, hazudnom se kell, mivel nem vagyok politikus."

Ezt mondtam én. Magától is hallottam ilyeneket. Legutóbb a bulgáriai ösztöndíjáról mesélt.

"S tény: ma nem létezik ilyen priligéiumrendszer mint a kommunizmus alatt."

Muhahaha!!!

Tulajdonképpen maga mióta él Bulgáriában? Én egyébként még a nolblogos időkben is végig azt hittem, hogy maga itt él Magyarországon. Mikor költözött ki?

ZorróAszter 2023.07.06. 18:03:56

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A "baloldal" pénzügyi háttére kb. százszoros, mint a "jobboldalé".

Muhahahah!!!

"A nagytőke baloldali."

Bruhahaha!!! A maga fogalmai szerint.

A baloldal azt jelenti hogy liberális meg ilyenek, nemde...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.06. 19:41:49

@ZorróAszter:

"a bulgáriai ösztöndíjáról mesélt"

Amihez mindenki hozzájuthatott. Azaz nem privilégium.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.06. 19:43:57

@ZorróAszter:

Ezért tettem zárójelbe a "baloldal" és "jobboldal" szavakat, nem tűnt fel.

A tőke nyilván jobboldali, a szó klasszikus értelmében. De itt nem erről van szó. S ezek nem az ÉN fogalmaim, hanem a mai tények.

Gery87 2023.07.06. 19:59:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Megint "méregeted a budiban a szart", kit érdekel most hogy globálisan melyik neoliberális köcsögöt támogatják jobban. nálunk a NER van.
Közvetlenül ők vannak ránk hatással. És nem épp gyíkemberek, se azok támogatják.

2023.07.06. 19:59:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
csakhogy a jobboldal a régi szovjet propagandát vette elő. amit a katonai elhárítóknak tanítottak dezinformációs célllal. és az egy az egyben megegyezett az orwell 1984-gyel.

a késő kádár korban ezek egyszerre jelentek meg. mert az angoltanárnő már tanítthatta 1984-et. a honvédelmi ismeretek órára a péterfia utcáról jött a politikai tiszt, hogy ő már nem mondja el a szovjet propagandát. ismerik a békeharcot.a béke: harc. a szabadság (liberty, freedom): szolgaság. jelszavunk a tudatlanság: erő. írják a papírra, hogy egyes kérdés. cé. kettes kérdés. dé. ki kellett tölteni egy tesztet. és le kellett adni egy lőlapot. azt mondta, hogy apafára azért menjenek ki. (ott volt a lőtér).

az orwelli 1984 volt a politikai tiszteknek kiadva. ők nem akkor nem tudták, hogy ez orwell. csak azt, hogy ez hülyeség. mert a világ ennél bonyolultabb. és akkor ezzel előjönnek most, hogy ez az ÚJ VILÁGREND. és vajon miért?

2023.07.06. 20:11:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
debrecenben ez az átmenet elég hosszú ideig tartott. mert a szovjet csapatkivonás 87 nyarán kezdődött el. az atomtöltetek hordozására kijelölt vadászrepülő ezredet vonták ki. három laktanya volt. és maradt elég sok szovjet katona. és főleg a tisztek defetistákká váltak. a megyei párttiktár agitpropos sikula elvtársat nyugdíjazták.. a városi párttitkár ténylegesen reformer volt. városi tulajdonú üzletközpontot épített. leszerződtek a quelle áruházzal. és debrecen megyei jogú város quelle katalógusból rendelt. mert a városu tulajdonú szállodákban megtarthatták a márkát.levis és wrangler farmert hozattak be a városi junior áruházba. vehettél viszonylag olcsó privileg termékeket forintért. (a privileg volt a quelle saját márkája).

szóval ti sikula elvtársék szövegeit veszitek elő. és kérdés, hogy miért? ezt csak bogár laci bácsi videóiból halljátok, vagy mi ezzel a cél?

a világ bonyolultabb annál, hogy óceána (az usa és a britek) harcban állnek eurázsiával (a ruszkikkel), és kelet-ázsiával (kínával). ez a három szuperhatalom. nem. dehogy is. ez orwell. ami be volt tiltva. mert erre volt a szovjet propaganda építve.

Gery87 2023.07.06. 20:12:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

1.Semmivel nem járt jobban az átlag ember azzal hogy ők vannak. Sőt.
Orbán kiszolgálja ugyanúgy a multikat és csorbítja a munkavállalói jogokat.

2. A "buzilobbista" nyugati tőke nem tette élhetetlenebbé a környező országokat, egyszerűen nem látszik az égbekiáltó különbség a "nyugatmajmoló libsi" "áruló ballibbantak" vezette országok és az "illiberális" NER között, utóbbi javára.

2023.07.06. 20:16:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
olvastad már a fidesz legújabb elképzeléseit. a legfontosabb az FDI STRATÉGIA.

idegen tőkebevonást kell erőltetni. debrecenben lett ez is tesztelve. a debreceni fidesz potentátok cannes-ban. 2018-ban.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2018/cannes1.jpg
a neoliberális hölgy adja az elismerést.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2018/papplaszlocannes.jpg
a legjobb fdi stratégiával rendelkező kisváros: debrecen.

a neoliberalizmus lett csúcsra járatva. csak ezt úgy adják elő, hogy harcban állnak a nyugati tőkésekkel. a béke harc. a szabadság. a tőke feltétlen kiszolgálása: szolgaság. a tudatlanság erő.

2023.07.06. 20:29:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a financial times egy olyan beruházást ítélt európában a legjobbnak, ami azóta többszörösen becsődölt. debrecen egyébként szófiát akarta kiszorítani az ssc szektorban. erre építettek irodaházat. ami ez év irodája lett 2018-ban.
api.realista.hu/api/image/original/resources/IRR_azevirodaja_nevezok/1040_forest-offices-debrecen_2018/087d6cbd5c9e39c435c62220d6f3e4bb.jpg
csak sohasem nyilt meg. és most a fidesz állami tulajdonú magánklinikává akarja alakítani.

építettek nemzetközi iskolát is. az is az fdi stratégia része. hogy a nyugatot nemzetközi iskolával is kiszolgálják. az debrecenben tavaly 850 millió forint veszteséget termelt. mert a polgármesteren kívül túl sok magyar nem tudja kifizetni a tandíjat. és az ingyenes ösztöndíjprogramokra se jelentkeznek. mert a fidesz propaganda része a nemzetköziség köpködése.

nyugat ellenesség szavakban, nyugat kiszolgálása tettekben.

2023.07.06. 20:40:27

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a fidesz azt mondja, hogy az ellenzék MIGRÁNSGETTÓKAT akar.

egy mai hír:
Debrecenbe is kizárólag szabályozott keretek között, és csak ideiglenesen érkezhetnek vendégmunkások.

a fidesz akar migránsgettókat. tényleg csak a hülye agymosott szavazók kellenek nekik,. ők akarnak migránsgettót. az akkumulátorgyártás másképp nem működik. de csak ideiglenesen jönnek majd a kínaiak. ha nem borítják be a rendszert, mert kínának a német elektromos autóipar bedöntése se olyan rossz. és ha garanciavállalás nélkül kötöttek szerződést kínával, akkor az fdi stratégia a német ipart is magával ránthatja.

persze nem feltéltlen lesz így, de nagyon nagyok a kérdőjelek. és a fideszben nincs intellektus. nincs b és c terv.

2023.07.06. 20:46:53

tehát itt egy az egyben a neoliberalizmus lett meghirdetve, azzal a különbséggel, hogy nem a strabag betonoz, hanem a fidesz. és nemcsak nyugati, hanem orosz és kínai irányba is kiszolgáltatják az országot. mert ez a három szuperhatalom. az orwelli disztópiában mindenki vesztes lesz. mindegy, hogy milyen oldal. erről szól az 1984. és az agymosottak nem értik.

Gery87 2023.07.06. 21:13:46

Mindig azt kell nézni ki hogy viszonyul a tőkéhez és a munkavállalói jogokhoz.
Mert mindennek az alapja a pénz és a jog.
Aki ebben neolib, az kurva nagy nemzethy zászlóba bugyolálva óbégathat akkor is egy tőkés kiszolgáló marad csak.
Szintúgy aki egyébként szociálisan baloldalinak mondja magát de ebben neolib.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.07. 08:31:23

@Gery87:

Az alternatíva a ballib országrontás. Próbáltuk, nem jött be.

2023.07.07. 08:38:08

@Gery87:
az embereket tisztes módon tömegesen tökejövedelemhez kell juttatni. anélkül, hogy a rendszer egésze bedőlne. mert erősen ellenérdekeltek a multik, a dollárdiplomácia és az egyesült államok. valamint brüsszel az eu/nato központ. a pragmatikus politikának egy olyan rendszert kell építenie, amit a nyugat is elfogad ugyanakkor nem a nyugat. és nem is a kelet.

és ezzel utoljára késő kádári adminisztráció próbálkozott.

ZorróAszter 2023.07.07. 08:38:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"1986 óta, de kihagyásokkal."

És amikor még a nolblogon voltunk?

"Amihez mindenki hozzájuthatott. Azaz nem privilégium."

Kivéve akinek nem kötötték az orrára hogy van. És ha igényelte volna, nem hajtják el azzal, hogy maga már kap bolgár ösztöndíjat. Mert ugye kétfelől se kaphat mindenki, csak akinek elnézik hogy kétfelől is kap.

Ugyanúgy mint a mai vállalkozások. Melyik vállalkozónak van annyi ideje, hogy a Néplapban a 10. oldalon a képzésre meghirdetett visszanemtéritendő támogatásra felfigyeljen, ha a párt nem szól neki, hogy neked lesz. A másiknak meg: sajnáljuk, a keret kimerült. Legközelebb sziveskedjen előbb jelentkezni.

2023.07.07. 08:43:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
ha a külföld megbuktatná orbánt, akkor sem jönne vissza gyurcsány. sőt nekik az lenne a legrosszabb, mert egy mérsékelt középutas nyerne. olyasmi politikus mint schiffer. akinek határozott véleménye van, ugyanakkor centrista. csak nincs pártja, mert nem épít saját klientúrát. közvetlen egy ilyen típusú politikust választanának meg. a brüsszeliták is navracsicsot jelölnék ki ügyvezető miniszterelnöknek. az európai néppártba beilleszkedő mérsékelt jobbközép politikust.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.07. 08:50:13

@ZorróAszter:

Bulgária nem volt népszerű célpont a 80-as években a tanulók számára.

Akit én ismerek és ösztöndíjas volt, az mind bolgár származású volt, emiatt ment Bulgáriába.

S voltak kevesek, akik meg családi okból kerültek BG-ba.

Olyan, hogy "semmi közöm a bolgárokhoz, de oda akarok menni tanulni" gyakorlatilag nem létezett.

2023.07.07. 09:02:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
egyszerűen szólva orbán esetleges bukásával sem jönne vissza a ballib. a fideszt a fidesz váltaná le. orbánre éppen ez a veszélyes. és ezt tudja jól. ezért van diktatúra a fideszen belül. ezért nem enged belső ellenzéket. és kívülről mondhatják, hogy a geci orbán, az orbán geci. a párton belül egy fél mondattal sem enged elhajlást.

és az eu pénzek hiányából komoly pénzügyi problémák vannak. debrecenben korábban nem kampányolt a polgármester és az országgyűlési képviselő, hogy 620 méteren történt 2×1 sávos aszfaltozás. mert ez ezekhez a tisztségekhez túl alacsony szint. nincs pénz a fejlesztésekre. a műszaki értelmiség hiánya a másik probléma.

ez a megépült út. a girbegurba szekérútra egyszerűen ráöntik az aszfaltot. www.dehir.hu/upload/images/galeria/5705/230706csardautnegyedikutem_ksz_(4).jpg
és a hivatásos propagandista is megmutatja, hogy ilyen az út részben ilyen bazdmeg. csak ezen a képen nem lehet ott a polgármester. azon minden jónak tűnik. a polgármester csak a saját magáról készült képeket nézegeti.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/5705/230706csardautnegyedikutem_ksz_(8).jpg
a vezetők se tűnnek túl bolognak. és nincs se néptánc együttes, se tapsikoló helybeliek.

és ez az ami veszélyes orbánra. a képen látható fideszesek (a polgármester, az országgyűlési és az önkormányzati képviselő) is azt gondolják, hogy a hadakozás helyett ki kellene egyezni brüsszellel. konszolidálni kellene.

a fideszen belül van egy politikai ellentét.

Gery87 2023.07.07. 10:44:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ez megint a sablonszöveged, semmivel nem tudod alátámasztani hogy mindenképp rosszabb lenne ha nem a Fidesz lenne!

2023.07.07. 11:10:33

@Gery87:
a fidesz 3 millió ember. ők a jobboldal. van kb. 2 millió centrista. és a baloldal kb. 1 millió döntően dk-s. a baloldalnak esélye nincs nyerni. jelenleg a centrumnak se. a konszenzus egy orbán és gyurcsány nélküli nagykoalíció lehet.

jelen állás szerint ez is csak úgy, hogy orbánt a külföld váltja le. vagy a tőkepiac a forintot bedönti. és ezt orbán is pontosan tudja. ezért ezek ellen hadakozik. nem balos kormány kell, hanem balos államfő és jobbos kormányfő és centrista poliitka. ebben áll a közakarat.

orbánt egy dolog késztetheti a konszolidációra. a történelem. mert ha ezt nem teszi meg, akkor a történetírás lehúzza az elvtelensége miatt. úgy közönséges tolvajlás marad. a nemzeti oligarchia ugyanis tartósan nem marad fent (szemben az orosz, vagy a kínai, vagy a koreai rezsimekkel). a magyarországi oligachák nem akarják vagy nem tudják a forintgazdaságot uralni. csányi aki mondjuk értelmesebb ebben a körben egyszerűen vagyont mentené át a gyerkének. mert tudja, hogy amikor már nem élveznek politikai védettséget, akkor egyszerűen elszedik tőlük. ezért a készpénz vagyon kimenekítése fontos. a szokásos dolog. amiből többek között megélnek svájcban.

Gery87 2023.07.07. 11:24:59

@cvsvrs:

Ha az embereknek ez kell akkor legyen ez. Ettől még majd szar lesz nekik IS, de hát pont azt beszéltük hogy az emberek többnyire tájékozatlanok, lusták, rövidtávon gondolkodók és sokszor idióták.
De én mint demokrata támogatom az idiótákat:)
Legyen az amit a többség akar, aztán majd a sok nehézségen keresztül talán felnő végre.
Ahogy a gyerek is "hülye", meg fogják a kezét, felnőtt akkor lesz ha nem tesznek meg helyette már dolgokat és tanult abból ha hülyeséget csinált.

A magyar egy hisztis kamasz társadalom.
Állandóan hadakozni akar, mindent jobban tud, mindenre besértődik...de azért csinálják meg mások helyette ennek a nehezét is.
Orbán egyszerre apuka meg bandavezér.

2023.07.07. 11:42:13

@Gery87:
úgy látszik, hogy nem érthető. van egy szerethető, nem megosztó fidesz. egy mérsékelt másodvonal. abban filléres önkormányzati munka folyik. a fideszen belül is az a népszerű. és nem orbán. persze ebben a fidesz2-ben is van egy pitiáner tolvaj réteg. debrecenben a fidesz 60%-ot szokott kapni. orbán nélkül 80%-ot kapna. a piti tolvajlás nélkül még többet.

van persze a fideszben is vezérkultusz. akit orbán személye vonz. de az nem sokkal több, mint a gyurcsányista tábor.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.07. 11:45:42

@Gery87:

Ismerjük a ballib alternatívát, képviselőit, gondolataikat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.07. 12:09:39

@cvsvrs:

Keménymag: 10-15 %. S még bármennyi lehet a körülmények függvényében.

2023.07.07. 13:35:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
10-15% szavazója a fidesz keménymagnak van. a ballib keménymagnak országosan 5% alatti. az is leginkább budapesten. debrecenben ezek a csoportok marginális támogatottságúak. persze hatalmi helyzetben vannak, mert a pártközpontból ezt igénylik.

a fidesznek nagyrészt a filléres önkormányzati munka hozza a szavazókat. például ez most egy vezető hír. szabad (ingyenes) strand az érettségizőnek (első szavazóknak).
video2.dehir.hu/0706_vegzosok_strand_mix.mp4
ez olcsó szavazatvásárlás. nettó kádárizmus. és a fidesz ott népszerű ahol az önkormányzatok ezeket az ingyenes közösségi programokat biztosítják.

ZorróAszter 2023.07.07. 13:59:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Lehet hogy nem tudtak róla, hogy a bolgár ösztöndíj mellé kapnak még 300 dollárt is. Erről beszéltem. Nem hiszem, hogy egy noname vidéki főiskola vonzóbb volt mint egy Szofiai Egyetem. Inkább gondolnám azt, hogy a lehetőségről se hallottak.

De most megláttam Heller Ágnest és beugrott az ő példája. Akkor bukott ki például az ök 60 millió forintos biznyákja is, amikor beszólt a kormánynak. Addig és azóta se tudjuk, hogy mennek ezek se. Hány ilyen több tízmillió forintos ajándék röppen be az ablakon ha valaki jól viselkedik.

Csak akkor hallunk róla, amikor beüt a vismaior. De azt is rögtön leállították éppen azért mert további kellemetlen kérdéseket vetett volna fel, ha nagyon forszírozzák. Kik még és hogyan is mennek ezek a dolgok?

"A NOL Blog alatt vegyesen voltam, de nagyobb részt BG-ban."

Nem tudtam. Bennem fel sem merült, hogy nem Magyarországon van.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.07. 14:04:36

@ZorróAszter:

"Bennem fel sem merült, hogy nem Magyarországon van."

Mindig naprakész szoktam lenni mindkét országom ügyeiben, független éppen hol vagyok.

Állítom: jobban ismerem most a magyar valóságot, mint a Mo-on élők 99 %-a.

2023.07.07. 14:08:09

i@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a sajtóból érzéekeled. ami a szélsőségeket erősen felnagyítja.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.07. 14:14:31

@ZorróAszter:

"több tízmillió forintos ajándék röppen be az ablakon ha valaki jól viselkedik"

Vannak kifezetőhelyek.

Persze elsősorban "baloldaliak": Soros, Friedrich Ebert, Adanauer, a 2 amerikai párt alapítványai, USAID, stb.

2010 óta a Fidesz is megcsinált sok mindent, ma már onnak is vannak pénzek. Szóval most már vannak "jobboldali" helyek is.

Plusz a kínai és az orosz állam, egyes arab országok szintén fenntartanak ilyen helyeket, plusz onnan származó magánalapítványok. Pl. a Citizen Go orosz pénzből van, persze csavarokkal, de ez közismert.

Hozzá kell tenni: a "jobboldal" pénze sokkal kevesebb, mint a "baloldalé". A "jobboldal" máig nem tudta megtanulni ezt a "szakmát".

S vannak persze direkt ellenségfinanszórozó projektek is. A Fidesz ehhez jól ért: amikor egyértelműen ballib emberek kapnak pénzeket. Ez nyilvén valamelyest visszafogja a pénzek kapóit.

Tulajdonképpen a legrosszabb ha az embert egyik oldal se kedveli, s még fontos ellensllgnek se tekinti. Azt hiszem, egyszer a Szalai Erzsi - komcsi közíró - mondta viccesen valahol, neki meg kell dolgoznia minden forintért, mert se a fideszes, se a ballib pénzosztók nem adnak neki soha semmit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.07. 14:16:03

@cvsvrs:

Sok emberrel beszélek, az is.

Eleve magyar rokonságom 90+ %-a ballib, szóval sokkal több kritikát hallok, mint dicséretet.

2023.07.07. 15:22:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a rokonaid valószínűleg mind budapestiek.

magyarországon a medián településméret 17.5 ezres. kiskőrös kisváros, nagykőrös nagyváros magyarországi mércével. és ebből nagyon kilóg budapest. ami 100x akkora, mint az átlagos.

2023.07.07. 15:30:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a fidesz ebben az erősen rurális mezővárosi környezetben (beosztott községekben, falvakban) uralkodó. ez a ekkora településen egyáltalán nincs ballib.. de nincs különösebb oroszpártiság, se amerikaellenesség.

debrecenben se. pedig itt orosz főkonzulátus is van. ruszkij mir alapítvány. a kínaiak létesítettek konfuciusz intézetet. nincs különösebb szerepük a közéletben se pro, se kontra. és ugyanez a helyzet a nyugatosokkal. van american corner (kuckó), allianse francaise, de különösebb hatásuk nincs. a németeknek se. pedig őket nagyon erősen tolja a helyi fidesz.

Gery87 2023.07.07. 15:34:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

És nem is hoztak rosszabb körülményeket a régió más országaiban, szóval nem látom a NER eredményeit.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.07. 15:58:45

@Gery87:

Sopk javulás van a korábbihopz képest. Szabadabb ország lett.

Gery87 2023.07.07. 21:43:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Semmivel nem lett szabadabb.
Az hogy a korábbi 1 helyett most már 2 hazug fő politikai ideológiai narratíva van jelen és ezek gyűlölik egymást, nem mondanám javulásnak! Már ha erre gondolsz...
Egyéb téren pedig szintén semmivel nem vagyunk jobbak mint a régió "buzeráns ballibb országai", sőt előnyünk sorvad minden téren.

2023.07.08. 08:44:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a ner-rel a magyarországi balkánivá vált. a közélet azon alapul, hogy a pártok felvonultatják a szélsőségeket. az ortodox liberalizmust. a szivárványosok. feltétlen nyugatosság. éss az ortodox nacionalizmust. a személyi kultusz. a führerprinzip. a barnák.

a magyarok többsége centrista. nem tud mit kezdeni ezzel a két formációval. mert ezeket valójában kívülről irányítják. az ellenzéket brüsszelből, a kormányt moszkvából. orbán putyin imádata kívülről nézve abszurd.

a fidesz történelmi bukása nyilvánvalónak tűnik. orbán külpoliitikája miatt. a ruszkik nem nyerik meg a háborút. a nem-fidesz bukása is. ennek ellenére nincs elegendő belpolitikai támogatottságuk.

azért, mert a magyarok többsége centrista.

ZorróAszter 2023.07.08. 23:50:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"300??? 120 dollár volt."

Akkor rosszul emlékeztem, de ez ma több mint duplája a munkanélküli segélynek. Akkor hogy viszonyult a bolgár átlagkeresethez?

"2010 óta a Fidesz is megcsinált sok mindent, ma már onnak is vannak pénzek. Szóval most már vannak "jobboldali" helyek is."

Az EU-s pénzek lenyúlása minden korábbinál nagyobb falat. És emellett vannak a korábban is meglévő állami források.

De nem ez az amit mondani akartam, hanem hogy így tömik titokban a zsebeket miközben tömegek élnek létminimum alatt. És így korrumpálják az állítólagos ellenzéket is.

"Állítom: jobban ismerem most a magyar valóságot, mint a Mo-on élők 99 %-a."

Minthogy kiválóan megismerte a marxizmust is a Szabad Európa műsoraiból.

:o)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.09. 06:55:18

@ZorróAszter:

A bolgár átlagekereset FELETT volt, akkor a bolgár életszínvonal nagyon lent volt.

Dehát nem ahhoz kell viszonyítani, ezt csak magyarok kaphatták.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.09. 06:57:03

@ZorróAszter:

A marxizmust nem cak a SZER-ből ismertem. Eleve akkor kötelező ideológiai tárgyak voltak. Meg olvastam is sok mindent.

Az persze tény, hogy akkor a liberális marxizmus-interpretációban hittem, sose tagadtam ezt.

2023.07.09. 07:18:39

@ZorróAszter:
a marxizmus egy baromság. nem utópia, hanem rosszul definiált fogalmak tömkelege.

ZorróAszter 2023.07.09. 07:41:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Magyarországon 1990-ben az átlagkereset 13 446 Ft, a 120 dollár 7560 Ft volt.

Ha az emberek tudtak volna róla, mentek volna a Szofjai Egyetemre. Valószínűleg ott van a világ legjobb trák tanszéke, de a többi se lehet nagyon rossz.

A sznobériában nem tudom, mennyire vesztes egy bolgár egyetem, de az ész azt mondja, hogy általában nem lehet sokkal rosszabb, mint egy magyar. A noneme vidéki főiskolákhoz képest meg biztosan.

De a lényeg nem is ez volt, hanem a titkos juttatások a haveroknak. A kervenc ügyvezetőknek, a kedvenc értelmiségieknek, stb.., amikről a földi halandó nem is tud, hogy létezik csak az elszólásokból meg filozófus bakiknál a sajtóból értesülnek.

"A marxizmust nem cak a SZER-ből ismertem. Eleve akkor kötelező ideológiai tárgyak voltak. Meg olvastam is sok mindent."

Mégis alapvető ténybeli tévedéseket szokott a marxizmussal kapcsolatosan mondani.

2023.07.09. 08:00:13

@ZorróAszter: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a marxizmust nem lehetett érteni, hogy az micsoda. mert a fogalmak rosszul definiáltak.

vegyük a tulajdon kérdését. van egyéni, társas (társasági) és közös (közösségi) tulajdon.

az egyéni tulajdon az, amikor valamilyen ingóság, vagy ingatlan egy emberé. társasági, amikor több emberé (de nem mindenkié). és közösségi, amikor mindenkié (egy közösség minden tagjáé). melyiket akarta marx? azt, hogy legyen közös a gatya is. erre a marxisták azt mondják, hogy nem. hanem?

a termelő erők legyenek köztulajdonban. rendben. és mi a termelő erő? egy ásó is munkagép. nem lehet senkinek egy saját ásója? mi a lófaszkarikát akart marx? túl azon, hogy proletárdikatútát és világforradalmat. ami majd eltörli a kizsákmányolást.

a marxizmus egy közönséges felforgató világkép, amiből egy anarchista ellenkultúra adódik. le a kizsákmányolókkal? és kik a kizsákmányolók? akik nem marxisták. mindenki a gonosz ereje, akik nem mi vagyunk. totalitáriusság egy faszságra alapozva. pont amilyen a fasizmus. csak az antimarxista ideológiára alapoz. nem nemzetközi, hanem nemzeti kizsákmányolók lesznek. és az kisebbik rossz, vagy sokkal jobb.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.09. 09:32:43

@ZorróAszter:

"alapvető ténybeli tévedéseket szokott a marxizmussal kapcsolatosan mondani"

S mégis: jobban ismerem a tlmát, mint z emberek 99 %-a.

2023.07.09. 09:35:36

@ZorróAszter: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a szociabilitás a vegyes stratégiából következik. amire utoljára a késő kádár korban törekedtek.

előtte idióta kommunisták voltak, annak előtte idióta fasiszták. a rendszerváltók megindították az ország gyarmatosítását. németh miklós kezdte, antall józsef folytatta, és aztán horn, orbán, medgyessy, gyurcsány. a gyarmatosító politika. németek, kínaiak, akárki. orbán azt mondja, hogy mellette még a nemzeti nagytőkések is uralkodjanak. egy autoriter félfasiszta rezsim.

debrecenben megépül 10+ ezer főt foglalkoztató kínai akkumulátorgyár. garancsi vezetésével betonoznak. garancsinak fingja nincs a projektről. viszont, tíz, vagy százmillárdos nyereségre tesz szert. és azt kell hazudni, hogy az ellenzék akar migránsgettókat. a fidesz akar. mert a kínai akkumulátorgyárban többségében kínaiak dolgoznának. és ők egy gettóban tartanák a munkásaikat.

debrecenből nézve a fidesz történelmi bukása nyilvánvaló. (akkor is ha debrecen az egyetlen nagyobb város ahol a fidesznek támogatottsága van. a bukás nyilvánvaló. a debreceni fidesz vezetők is tudják.) hogy ez a félfasiszta félkapitalista rendszer egy faszság.

és az alapvető szociabilitás a vegyes tulajdonlásból adódik. és ahhoz kapcsolódó ideológia nem a marxizmus, vagy az antifmarxizmus, hanem a MATEK. kereskedelmi, ipari és agrárkamarások kellenek. akik programokat írnak, és ezek közül az adott közösség (város, vidék) választ, hogy mégis melyiket hajtsák végre. és ez egy kommunisztikus ideológia, de kurvára nem marxista-leninista. abban nincs számolás.

2023.07.09. 09:36:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a marxizmusban az összes fogalom rosszul definiált.

2023.07.09. 09:45:03

a marxizmust senki se ismeri. a marxisták se.
mi az, hogy termelő eszköz? lófaszkarika.

a fizikában van egy fogalom. az egyszerű gép. ami az erő nagyságát, vagy irányát megváltoztatja. ez az emelő, a lejtő, ék, csavar, a csiga és a kerék. és ezeket kombinálva lehet összetett gépeket építeni. és az emberi munkavégzés kényszermozgások révén valósul meg. mert ha nincs kényszerítő erő, akkor egyenes vonalú egyenletes mozgás van az űrben, vagy nyugalom a földön.

és ehhez képest mit akart marx? tehát ha te a fizikai ismereteidből indulsz ki, akkor a marxizmus termelői erői faszságok. baromság az egész.

vannak termelő erők. és azok lehetnek magán, családi, társasági és közösségi tulajdonban. ez az alapvető szociabilitás. hogy mindegyik lehetséges. és nem a marxizmus. az egy faszság. és nem az antimarxizmus. az is faszság.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.09. 12:45:28

@ZorróAszter:

Meg eleve a magyar átlagkereset fele mint ösztöndíj nem hiszem, hogy hatalams vonzó erő lett volna.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.09. 12:48:51

@cvsvrs:

Ezt nem értem.

A rendszeren belüli koherencia számít csak.

A gond a marxizmussal, hogy nem oldja meg a szerinte megoldandót.

2023.07.09. 13:43:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a marxizmus fogalmai nem egyértelműek.

kulcs fogalom a kizsákmányolás. van feudális és kapitalista kizsákmányolás.a feudális kizsákmányolás az, hogy van egy földbirtok, azon egy földesúr, és a birtok tartozékai a jobbágyok. akik robotolnak. és marx úgy állította be, hogy ez a kapitalista kizsákmányolás. dehogy is.

a kapitalista kizsákmányolás alapja az, hogy szabadon lehet teremteni pénzt. (az illiberális változatban az állammal összefonódva. ezt csinálják orbánék. vagy a liberális változatban anélkül. ezt csinálnák gyurcsányék, illetve a mögöttes pénzhatalom) és a pénz teremti a pénzt anélkül, hogy valós munkavégzés történne. az illiberális demokrácia ugyenez államvezérelten. és az feudális kizsákmányolás egyben.

na most te "jobboldali" antimarxistaként a feudális kizsákmányolást nem veszed észre. vagy azt mondod, hogy az a kisebbik rossz. a másik "baloldali" pedig a pénzuralmi rendszert nem érti. hogy a modern pénz úgy lesz, hogy leütik az entert. és neoliberális kormányzat mellett a bankok ezt szabadon megtehetik. azzal, hogy majd a piac, a liberalizált devizapiac meghatározza a keresztárfolyamokat. és minden bank annyi pénzt teremt, amennyit akar. a bankok brutális versenyelőnyt szereznek. szinte minden háztartás, vállalat, kormányzat nyakik úszik az adósságban és egy ilyen rendszerben a fél világ a bankoké. bankároké. ez a kapitalista kizsákmányolás. amit a marxisták nem látnak. mert marx erről egy szót se említett.

hanem azt mondja, hogy a proletárok öljék meg a feudális uralkodó osztályt. a nemességet és a papságot. egy világforradalommal terrorista módszerekkel meg kell ölni ezt a réteget. és ezt pénzelték a bankárok. vagy egy részük. és ebből lett a beolib, ballib.

de ettől még az antimarxizmus és az illib is faszság. az a feudális kizsákmányolást hozza vissza.

ZorróAszter 2023.07.10. 17:17:44

@cvsvrs:

"vegyük a tulajdon kérdését. van egyéni, társas (társasági) és közös (közösségi) tulajdon.

az egyéni tulajdon az, amikor valamilyen ingóság, vagy ingatlan egy emberé. társasági, amikor több emberé (de nem mindenkié). és közösségi, amikor mindenkié (egy közösség minden tagjáé). melyiket akarta marx? azt, hogy legyen közös a gatya is. erre a marxisták azt mondják, hogy nem. hanem?"

A marxizmus felosztja a tulajdont személyi tulajdonra és magántulajdonra. A magántulajdont úgy határozza meg, hogy azok a javak, amikkel termelést folytatnak. Tipikusan a föld, a gyár benne a gépek.

"a termelő erők legyenek köztulajdonban. rendben. és mi a termelő erő? egy ásó is munkagép. nem lehet senkinek egy saját ásója? mi a lófaszkarikát akart marx? túl azon, hogy proletárdikatútát és világforradalmat. ami majd eltörli a kizsákmányolást."

A marxizmus termelőerőknek nevezi az adott fejlettségű eszközöket és az azok használatához szükséges emberi szaktudást. Tehát a termelőerők fogalomában csak részben vannak anyagi eszközök.

A marxizmus szerint az emberiség jövője a kommunista társadalom. A kommunizmus önmagátólk is beáll a termelőerők egy adott fejlettségi fokán. Marx szerint ugyanis az a cirkusz, amit látunk magunk közül és amit láttunk a történelemben, az mind az adott fejletségű dermelőerőkhöz tartozó gazdasági-társadalmi rendszer felépítménye.

A marxizmus szerint nem lehet átlipni társadalmi-gazdasági rendszereket. Ezért a kommunisták a fejletlen országokban a kapitalizmuson akartak átlendülni minél gyorsabban és lehetőleg hunánusan.

"a marxizmus egy közönséges felforgató világkép, amiből egy anarchista ellenkultúra adódik. le a kizsákmányolókkal? és kik a kizsákmányolók? akik nem marxisták. mindenki a gonosz ereje, akik nem mi vagyunk. totalitáriusság egy faszságra alapozva. pont amilyen a fasizmus. csak az antimarxista ideológiára alapoz. nem nemzetközi, hanem nemzeti kizsákmányolók lesznek. és az kisebbik rossz, vagy sokkal jobb."

Szerintem magát valójában nem érdekli ez. Az sem hogy én mit mondok. Ezekre a kérdésekre már válaszoltam korábban is.

ZorróAszter 2023.07.10. 17:20:33

@cvsvrs:

"a marxizmusban az összes fogalom rosszul definiált."

Mak a maga számára. De maga még ezeket se ismeri. És úgy látom, nem is akarja megismerni.

ZorróAszter 2023.07.10. 17:59:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A bolgár átlagekereset FELETT volt, akkor a bolgár életszínvonal nagyon lent volt.
Dehát nem ahhoz kell viszonyítani, ezt csak magyarok kaphatták."

"Meg eleve a magyar átlagkereset fele mint ösztöndíj nem hiszem, hogy hatalams vonzó erő lett volna."

Akkoriban sokan azért nem tanulhattak, mert a szüleik nem tudták eltartani őket közben. Azoknak egy bolgár átlagjövedelmet meghaladó ösztöndíj Szófiában több mint elég lett volna.

De gondoskodtak róla, hogy ők ne is tudjanak egy ilyen lehetőségről.

Ma is ugyanez van a különféle juttatásokkal. A többség nem is tud róla. Aki meg esetleg mégis, azokat meg elutasítják, és csak a seggnyaló csókosok kapnak.

Csakhogy itt már a baltát élesítik meg a kaszát egyenesítik. Miközben a médiák hurráoptimizmussal vannak tele. Tisztára mint Ceausescunál.

ZorróAszter 2023.07.10. 18:23:05

@cvsvrs:

"a fizikában van egy fogalom. az egyszerű gép. ami az erő nagyságát, vagy irányát megváltoztatja. ez az emelő, a lejtő, ék, csavar, a csiga és a kerék. és ezeket kombinálva lehet összetett gépeket építeni. és az emberi munkavégzés kényszermozgások révén valósul meg. mert ha nincs kényszerítő erő, akkor egyenes vonalú egyenletes mozgás van az űrben, vagy nyugalom a földön."

Maga tényleg azt várja, hogy ilyen sületlenségekre komolyan válaszoljak mondjuk a termelőerők kifejezéssel kapcsolatosan?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.10. 18:45:42

@ZorróAszter:

"egy bolgár átlagjövedelmet meghaladó ösztöndíj Szófiában több mint elég lett volna"

Kétlem. Lakás is kell, utazási költség.

Egyébként bárki lehetett ösztöndíjas.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.10. 18:46:09

@ZorróAszter:

"gondoskodtak róla, hogy ők ne is tudjanak egy ilyen lehetőségről"

Ki és hogyan?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.10. 18:47:38

@ZorróAszter:

"a baltát élesítik meg a kaszát egyenesítik"

Ha ez lesz, annak a nagyurak látják csak kárát. A NATO, az EU, s a többi gazemberszervezet meg ha kell bombázással védi meg őket.

ZorróAszter 2023.07.11. 20:28:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Kétlem. Lakás is kell, utazási költség.
Egyébként bárki lehetett ösztöndíjas."

Ne mondja már hogy Burgáriában nem volt kollégium a külföldi diákoknak meg buszbérlet.

"Egyébként bárki lehetett ösztöndíjas."

Igen, akinek szóltak hogy lehet. És szoltak hogy lehet hozzá 120 dollár ösztöndíj.

"Ki és hogyan?"

Ahogyan ma is. Szándékosan előidézett információhiány. A juttatásoknál, az árveréseknél, a jobb külföldi ösztöndíjaknál. És minden másnál. Még a nyugdíjszámításnál is.

Az átlag pacáknak kiszúrják a szemét a minimummal, a csókosoknak megmondják a kiskapukat, a tutit. Hogy így lehet még százalékot meg szolgálati éveket nyerni.

A vállalkozóknak a vissza nem téritendő juttatásokat. Mindent.

Az állam nem kötelezett semmire. Az állam elaljasodásának az egyik szembetűnő jele.

Mindenre mindenki nem figyelhet állandóan, így a juttatások sokszorosát kapja az, aki csókos.

"Ha ez lesz, annak a nagyurak látják csak kárát. "

Nem. A magyar nép. Az urak tudják, hogy kell mások nyakába tetetni a kötelet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.11. 21:04:26

@ZorróAszter:

Talán nem véletlen, hogy nem BG volt a magyar diákok kedvenc célpontja, nem?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.11. 21:05:21

@ZorróAszter:

"akinek szóltak hogy lehet"

Mindenkinek szóltak.

Nekem pl. semmi ismeretségem nem volt, s szóltak nekem.

ZorróAszter 2023.07.12. 09:01:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Talán nem véletlen, hogy nem BG volt a magyar diákok kedvenc célpontja, nem?"

Mondtam: rengetegen voltak, akik azért nem tudtak tanulni, mert a szülei nem tudták eltartani. Ha tudtak volna róla, akkor egy ilyen ösztöndíj lehetővé tette volna hogy tanuljanak.

"Nekem pl. semmi ismeretségem nem volt, s szóltak nekem."

Maguk mindig olyan helyen furakszanak, ahol szólni szóktak.

Titkolózni és nem szólni olyanoknak szoktak, mint mi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.12. 09:03:39

@ZorróAszter:

"Maguk mindig olyan helyen furakszanak, ahol szólni szóktak."

Kik mi? Hol?

ZorróAszter 2023.07.13. 09:56:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ez a kör. Ugyanazok minden rendszerben. Mi a nép fiai jól ismerjük ezeket. Mi vagyunk azok, akiknek sosem szólnak. Ha meg véletlenül megtudunk valamit, akkor már elfogyott vagy betelt a keret vagy lejárt a jelentkezési határidő.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.13. 10:10:26

@ZorróAszter:

Aki Szófiában volt, annak szóltak.

Aki mondjuk éppen Vlagyivosztokban volt, annak meg tényleg nem szólt a szófiai magyar kultúratasé.

ZorróAszter 2023.07.16. 14:38:52

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Én nem a Vlagyivosztokiak információktól való elzárását kifogásolom, hanem azoknak a magyar diákoknak az elzárását az információktól, akik Magyarországon szerettek volna tanulni, de nem tehették meg, mert nekik nem szóltak, hogy van szófiai ösztöndíj havi 120 dolláros ösztöndíjjal, ami Bulgáriában több mint az átlagbér.

Mert a Szófiai Egyetem jó hogy nem a Sorbonne vagy az MIT, de nem lehet olyan rossz. Egy noname magyar vidéki főiskolai diplománál egészen biztosan többet ér.

Mi lett a megspórolt pénzzel: nyilván fű alatt sutyiban odaadták más csókosoknak mondjuk a Sorbonne-ra.

Ma is ez van pl. a vissza nem téritendő KKV támogatásoktól a nyugdíjig mindennel.

Ezért is van annyi csúszó-mászó.

És persze, lehet enélkül is élni - csúszás-mászás és seggnyalás nélkül is. Sőt még azt se mondanám, hogy behozhatatlan hátrány nem ilyennek lenni.

És a többség egyébként nem is ilyen. A többség okád tőlük.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.16. 15:56:12

@ZorróAszter:

Senki se volt elzárva az infótól.

Szerintem mindenkinek szólt az atasé.

Nem kellett hozzá segget nyalni, be kellett adni egy kérelmet. Még annyi feltétel se volt, mint a Soros-ösztöndíjhoz.

ZorróAszter 2023.07.17. 19:48:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem tudom, elhiggyem-e magának, hogy tényleg nem tudja hogy mentek/mennek ezek a dolgok.

A korrupciós potenciál első lépése, hogy el kell zárni az információt a túlnyomó többség elől. Akkor aki ezt megteszi, az kerül abba a helyzetbe, hogy tud nyújtani valamit amiért majd cserébe kérhet valamit.

A kommunizmusban a hentes eltette a szép húst, a kereskedő a nyugati árút púlt alá, és csak az ismerősöknek adta plusz pénzért vagy szívességért. Ugyanígy minden másban is. A tanácsi dolgozó, az egyetemi akárki, ....

Ma ugyanez megy csak nagyobb télelekben. Csudálkoznék ha a Soros ösztöndíj lehetőségből nem csináltak korrupciós potenciált ilyen-olyan módon.

Sőt azt is sejtem, hogy amit a bolgár egyetemen megspóroltak, azt a pénzt odaadták mondjuk a Sorbonne-os vagy MIT-es übercsókósoknak mondván ott nem lehet megélni 120 dollárból.

Tehát itt Magyarországon igenis elzárták az információt rengeteg olyan ember elől akiknek igenis nagyon jó lett volna egy Szofiai Egyetem. Sőt bármi más is, amik elől ugyanúgy el voltak zárva.

Ma is elzárják. Ez a mechanizmus első legfontosabb eleme. Márcsak azért is, mert kitörne a lázadás ha most kiderülne, nyilvánosságra hozná egy Magyar Wikileaks, hogy miket titkoltak el és kik profitáltak ebből.

Például botrány volt a nyomorultak elárverezéséből hogy csak maffiózók licitáltak a nyomorultak házára, kocsijára és összefogva lenyomták az árat. Sőt akik véletlenül hallottak róla, azokat megfenyegették a bűnőzők hogy elvágják a torkát ha licitál.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.17. 21:13:52

@ZorróAszter:

Nem volt elzárva ez az infó.

Sőt, toborozták az embereket.

Én nem tudhatom mi volt minisztériumi szinten. Azt tudtam, BG-ban van 120 hely, ennek 90 %-a betöltetlen. S miután az atasé szólt, s kiderült, kb. nulla feltétele van az egésznek, beadtam papírt.

S semmit se kellett adnom cserébe senkinek.

Billy Hill 2023.07.17. 22:27:44

@ZorróAszter: "A kommunizmusban a hentes eltette a szép húst, a kereskedő a nyugati árút púlt alá, és csak az ismerősöknek adta plusz pénzért vagy szívességért. Ugyanígy minden másban is. A tanácsi dolgozó, az egyetemi akárki..."

Most kinek kellene ide beírni, hogy nem is volt ez kommunizmus, hanem csak bitorolták a nevet...? Na jó, leszek én, ha már mások így kiforgatják a fogalmakat...!! ;-)

ZorróAszter 2023.07.18. 13:47:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Én általánosságban beszéltem. Két nagy csoportja van az embereknek: az egyiknek, a jóval nagyobbnak sose szólnak a lehetőségekről, és van egy másik, akiknek meg mindig.

És ez úgy tűnik nem rendszerfüggő Magyarországon.

És azt, hogy nem véletlenül nem volt betöltve a helyek 90%-a. Ha tudtak volna róla Magyarországon azok, akiknek a propaganda szerint szánták, akkor be lett volna töltve.

Hogy konkrétan mivel trükköztek, azt nem tudom csak sejtem. Abból hogy máshol mire ment ki az ilyesmi.

ZorróAszter 2023.07.18. 13:54:22

@Billy Hill:

Viccból szoktam mondani. Szerintem ami szocialista rendszer létezett, az valamilyen spediális modernizációs kisérlet volt. Valójában Magyarországon kapitalizmus, egészen pontosan államkapitalizmus.

Szerintem ez a módszer sikeres volt, és csak a hidegháborús propaganda szerint volt sikertelen.

A dolgot lehetne antimarxista kisérletnek nevezni, hiszen Marx szerint nem lehet átlépni tásadalmi rendszereket, de végül Marx is rábólintot nagy nehezen.

Kifejezetten szocialisztikus jellegű a szövetkezetísét volt a mezőgazdaságban és a gazdaság más területein, de a jellemző az állami tulajdon volt.

Marx szerint a termelőerők fejletsége határozza meg a társadalmi-gazdasági rendszert.

Marx szerint körülbelül most vagyunk a kommunizmus küszöbén.

A zűrzavar ami most van az szerintem őt igazolja.

Vagyis jön a kommunizmus akár akarják, akár nem. És akár kommunizmusnak nevezik akár nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.18. 14:33:25

@ZorróAszter:

Sokszor nincs a dolgok mögött semmi rejtély.

Ez az egész még a KGST-megállapodások maradvénya volt, meg is szűnt az egész 1992-ben.

2023.07.18. 14:35:19

@ZorróAszter:
a kommunizmus az, hogy a vagyontárgyak döntő többsége egy kommuna tulajdonát képezik. ennek keresztény hagyományai is vannak. például debrecenben a köztulajdon, a kommunitás és azt a "választott hites közönség" felügyeli. ez a keresztyén respublika. és ehhez nem kell marx. mert mi a francnak. ő ezt egy világforradalommal kívánta elérni. ezt már debrecenben elérte a reformáció. 1552-ben megszűnt az úriszék.

(annak előtte se nagyon volt már földesúri biráskodás. debrecenben utolsó brutális hatalommal rendelkező földesúr debreceni dózsa volt. aki debreceni uradalom birtokosa, bihar és szabolcs megye főispánja, erdélyi vajda és nádor egyben. ezeket a címeket i. (róbert) károly királytól kapta. mert legyőzte a borsa kopaszt. és amikor meghalt, akkor az örökösei péter, jakab, péter fia jakab azt mondták, hogy csináljanak városi tanácsot. és a debreceni családba nőágon beházasodott kisnemesek, nagypolgárok kezdték el vezetni az uradalmat. és volt jobbágyság, cselédság.

a reformáció az, hogy akinek háza van az szavazhat (cenzus van). ők patriciusok. a reformkor az, hogy mindenki szavazhat (a cenzust eltörlik). a plebejusok is szavazhatnak.

ehhez mit tett hozzá marx és a világ proletárjai egyesüljetek?

Gery1987 2023.07.18. 19:51:12

@ZorróAszter:

"Vagyis jön a kommunizmus akár akarják, akár nem. És akár kommunizmusnak nevezik akár nem."

ÉS akik ebben nem érdekeltek azok majd szépen félreállnak? Hol vannak azok akik ezt úgy látják mint te és élére állnak majd ennek a változásnak, vagy spontán történik organikusan?

Én nem látok semmi ilyesmit.

ZorróAszter 2023.07.18. 21:02:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Csak az árverések manipulálása tömegek életét tette tönkre. És nem tudom, hogy az intézkedések amiket hoztak azok megszüntették-e ezeket a visszaéléseket. Hiszen az hogy az elárverezett költözzön ki magától a házból, mert úgy, lakottan harmad-negyed áron kel el, aztán a nyertes 24 órán belül úgyis kilakoltatja, erre a figyelmeztetésre se kötelezik a végrehajtókat.

A mai ösztöndíj rendszeren is csudálkoznék ha tehetség alapján dölne el hogy ki hová mehet. Ha az egész iskolarendszer manipulált, akkor miért pont ez lenne igazságos?

De konkrétumokat nem tudok.

Úgy van kialakítva a rendszer, hogy mi ne tudjuk.

ZorróAszter 2023.07.18. 21:19:10

@cvsvrs:

"ehhez mit tett hozzá marx és a világ proletárjai egyesüljetek?"

Nehéz válaszolni egy komment keretében. Ráadásul ezekre a kérdésekre többször válaszoltam már, de szerintem magát valójában nem érdeklik a válaszaim.

Marx elsősorban közgazdász volt, és a kapitalizmus gazdaságtanával foglalkozott. Abban is jelentős eredményei voltak. Például az átlagprofitráta kialakulása. Azon kívül történelemfilizófiával. Ennek eredménye a történelmi materializmus. Marx előtt a történelmet az istenek kifürkészhetetlen akaratának, a nagy emberek ötleteinek és akaratának vagy a puszta véletlenek játékának tekintették. Vagy azt mondták, hogy a társadalom valójában nem is változik.

Ezeken kívül volt politikus.

Szóval maga a történelem egyik legnagyobb hatású és legnagyobb életművel és még annál is sokkal nagyobb követői kör munkásságára akarja azt mondani, hogy mit is tett - semmit.

Persze ha maga nem tud róla semmit csak amit 40 éve a Szabad Európában hallott egyszer, akkor nehez minden további vita.

ZorróAszter 2023.07.18. 21:35:18

@Gery1987:

"Én nem látok semmi ilyesmit."

Dehogynem. Ellenzi is. Például az alapjövedelmet.

Azt hogy megjelenik az alapvető ellentmondás immár kikerülhetetlen formában: ki vásárol ha a termékek előállításához egyre kevesebb ember munkájára van szükség.

A marxizmus egyik legkevésbé propagált tétele, hogy a termelőerők fejlődése annyira meghatározó, hogy a gazdasági-társadalmi változások önmaguktól is beállnak. Tehát osztályharc nélkül is beállnának.

"ÉS akik ebben nem érdekeltek azok majd szépen félreállnak?"

Vagy igen, vagy nem mint a feudalizmus-kapitalizmus átmenetnél is. Az ilyen változások mindig központokból indulnak ki. És a központokat lassan követi a világ többi része.

A kortársak általában nem értik a szemük előtt zajló eseményeket se. A jakobinusok azt hitték, hogy már minden eldöntött és már csak Alkotmányra van szükség. Aztán rémülten látták, hogy minden mégis kezd összeomlani, a kiegyenlített erőviszonyok és az erőszakosságuk végül egy majdnem száz éves ingát indított be rendszeres forradalmakkal, köztársaság-királyság váltásokkal mire normalizálódott a társadalom.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.07.18. 21:37:48

@ZorróAszter:

Most is manipulált alegtöbb árverés. A bank a saját cégének adja el nyomott áron, ez a jellemző.

De ez hogy kapcsolódik az ösztöndíjhoz?

Gery87 2023.07.18. 22:10:53

@ZorróAszter:

"Dehogynem. Ellenzi is. Például az alapjövedelmet."

Én az alapjövedelmet nem prekommunista kezdeményezésnek tartom, hanem a tőkés elnyomás, a tulajdonviszonyok nem bolygatásának, elkerülésének, halogatásának egyik eszközének tartom!

Nem alapjövedelem kell amit az állam, meg a tőke fizet, kiszolgáltatva a tömegeket a hatalomnak, hanem kollektív tulajdon a vagyon felett!

Ez olyan mintha anno a polgárdi forradalom elkerülésére azt találnánk ki hogy maradjon az abszolutizmus, a rendiség, de osszunk ingyen kenyeret a népnek!

Változott e volna lényegében bármi? nem.

Gery87 2023.07.18. 22:17:19

@ZorróAszter:

"Vagy igen, vagy nem mint a feudalizmus-kapitalizmus átmenetnél is. Az ilyen változások mindig központokból indulnak ki. És a központokat lassan követi a világ többi része."

igen, csak ne felejtsd el hogy ott is mi lett a javak feletti kontroll kérdésének eredménye?
MI lett az eredménye annak hogy az elit egy része beállt a forradalmak mögé?
Az hogy a termelőeszközök, javak terén lényegében nem változott semmi, kevesek birtokoltak továbbra is sokat, a tulajdon meghatározóbb lett a hatalom tekintetében is és továbbra is korlátlan és örökölhető.
Vér szerint, pont mint a feudalizmusban.

Azokat a - "preszocialista", egalitárius mozgalmakat, heterogén de főleg népi tömegeket pedig - akik már akkor vitatták a vagyon és tulajdon kérdését (sans-culotte-ok pl) meg félresöpörték.

ZorróAszter 2023.07.18. 22:20:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"De ez hogy kapcsolódik az ösztöndíjhoz?"

Hát úgy hogy én nem a maga ösztöndíjával akartam foglalkozni, hanem általánosságban a rendszerszintű korrupcióval. És annak a legfontosabb elemével, az információhiány teremtéssel.

ZorróAszter 2023.07.18. 22:39:27

@Gery87:

Szerintem Ön túl elvont módon kezeli a gazdaság, a társadalom és a társadalmi különbségek funkcióit.

Ezért nem veszi észre, hogy a gazdaság, a társadalom olyan nagy mértékben változott és változik, hogy arra az összes korábbi megoldás nem alkalmazható.

Egyszerűen nincs szükség a társadalom legnagyobb részének a korábbi munkájára, az új típusú feladatok elvégzésére pedig ők személyükben még nem alkalmasak.

És velük is kell kezdeni valamit. Lehet visszafogni a folyamatokat. Például lehet törvényt hozni a robotok visszaszorítására, lehet 21. századi gépromboló, robotromboló mozgalmat indítani, lehet alapjövedelem, drasztikus munkaidőcsökkentés, stb. A legfontosabb project az utóbbi ötven évben a fúziós energia szabotálása, mert az végképp betenne és elindítaná a technikai szingularitást.

A lényeg, szerintem elébe kellene menni a folyamatoknak. Ez pedig az oktatástechnológia radikális korszerűsítése és a nagyon demokratikus, mobil társadalom, oktatás beindítása. Az úgyse menne könnyedén, de így hogy még csak nem is él a köztudatban, így méginkább torlódik a probléma.

Szóval jó lenne ha ez az átmenet nem olyan borzalmakkal zajlana le mint az előzőek. Össze-vissza vagdalkozással, kiméletlenséggel, a jövőtől való rettegéssel és minden szörnyűséggel ami ezek következménye.

A felfordulásból az látszik, hogy ez már elkezdődött, de talán még észre lehetne térni.

ZorróAszter 2023.07.18. 22:47:53

@Gery87:

"Az hogy a termelőeszközök, javak terén lényegében nem változott semmi, kevesek birtokoltak továbbra is sokat, a tulajdon meghatározóbb lett a hatalom tekintetében is és továbbra is korlátlan és örökölhető."

Az elvontan kezelés problémája itt is megjelenik: a feudális földtulajdon az nem ugyanaz mint a kapitalista tőketulajdon.

Morelli kb. ötven évvel korábban írta meg a Természet törvénykönyvét. A francia forradalom egyik legelső törvénye megtiltja a munkavállalói szervezeteket. Azt hiszem Le Chapellier törvény vagy hasonló név.

Gery87 2023.07.18. 22:55:49

@ZorróAszter:

"Szerintem Ön túl elvont módon kezeli a gazdaság, a társadalom és a társadalmi különbségek funkcióit."

Meglehet.

"Ezért nem veszi észre, hogy a gazdaság, a társadalom olyan nagy mértékben változott és változik, hogy arra az összes korábbi megoldás nem alkalmazható."

A tulajdonviszonyok és javak elosztásának elve, nem változott jó régóta semmit.
Nem a munka dönt ebben sem, hanem a tulajdon.

"Egyszerűen nincs szükség a társadalom legnagyobb részének a korábbi munkájára, az új típusú feladatok elvégzésére pedig ők személyükben még nem alkalmasak."

lehetséges.
De ebben az esetben talán azt is fel kéne vetni, talán nem vagyunk e túlnépesedve?
Van e értelme a céltalan növekedésnek ebben is?
Vagy nem lehet hogy a probléma maga a végtelen növekedésbe vetett hit és korlátlanság?
Ha ennyi "felesleget" tudunk termelni, akkor minek tesszük?
Nem lenne egyszerűbb nem tenni?

Végül is ez okozza a bolygó problémáinak ránk eső részét!
A globális éghajlatváltozás, a környezetszennyezés, a fajok kihalása, az ökológiai válság, a föld erőforrásainak kizsákmányolása, elhasználása végső soron emiatt van.
Túl sokan vagyunk és túl sokat veszünk ki, túl hatékonyan.
De ez véges történet lesz így.

"És velük is kell kezdeni valamit. Lehet visszafogni a folyamatokat. Például lehet törvényt hozni a robotok visszaszorítására, lehet 21. századi gépromboló, robotromboló mozgalmat indítani, lehet alapjövedelem, drasztikus munkaidőcsökkentés, stb. A legfontosabb project az utóbbi ötven évben a fúziós energia szabotálása, mert az végképp betenne és elindítaná a technikai szingularitást."

A feladat a mértékletesség.

"A lényeg, szerintem elébe kellene menni a folyamatoknak. Ez pedig az oktatástechnológia radikális korszerűsítése és a nagyon demokratikus, mobil társadalom, oktatás beindítása. Az úgyse menne könnyedén, de így hogy még csak nem is él a köztudatban, így méginkább torlódik a probléma."

Ez már ha úgy vesszük elkezdődött (a természet, az evolúció immunreakciójaként is felfogható ) mint problémamegoldás: a nagyon fejlett társadalmak nem csinálnak gyereket, elöregednek, csökken a népesség.
Nincs ember nincs fogyasztás.

Ez persze problémát szül....amire a fejlett civilizáció válasza pl a migráció a fejletlen régiókból....ez viszont nem fenntartható, szintén kizsákmányoló és nem megoldás....a folyamat nem fordul meg....a belső szociális, etnikai, vallási faji feszültségek miatt végül összeomlanak, leváltja őket egy "mucsaibb" kevésbé fejlett, de ezzel kevésbé hatékonyan kizsákmányoló és szennyező, nem 100 évig élő és fogyasztó civilizáció.

"Szóval jó lenne ha ez az átmenet nem olyan borzalmakkal zajlana le mint az előzőek."

Sajnos ez lesz pedig. Mint Róma bukása után.

"Össze-vissza vagdalkozással, kiméletlenséggel, a jövőtől való rettegéssel és minden szörnyűséggel ami ezek következménye.
A felfordulásból az látszik, hogy ez már elkezdődött, de talán még észre lehetne térni."

Ahogy Puzsér mondaná: "Senki nem ül a pilótafülkében.."

Gery87 2023.07.18. 23:01:17

@ZorróAszter:

"Az elvontan kezelés problémája itt is megjelenik: a feudális földtulajdon az nem ugyanaz mint a kapitalista tőketulajdon."

Teljesen mindegy hogy kastélyról, földről vagy vállalatról, részvényekről, karibi szigetről...stb beszélünk. lényegtelen.

"Morelli kb. ötven évvel korábban írta meg a Természet törvénykönyvét. A francia forradalom egyik legelső törvénye megtiltja a munkavállalói szervezeteket. Azt hiszem Le Chapellier törvény vagy hasonló név."

Igen, és tévesnek is bizonyult, mivel a felek nem egyenlőek.

2023.07.19. 07:37:21

@ZorróAszter:
van egy reformált magyar város, amilyen debrecen. ahol tradicionálisan a keresztény kommunitás az uralkodó. egy keresztyén respublika. ebben a marxisták mi a franckarikát akarnak? túl azon, hogy szétverni az államrendet.

vagy van egy reformkori magyar város, amilyen budapest. abban mit akartak a leninisták?

a reformációhoz és a reformkorhoz is hozzátesz valamit a reformszocializmus. a marxizmus-leninizmus nélkül.

vagy ha nem, akkor mire jó a marxizmus leninizmus. egy tetszőleges választott településen, vagy településrészen.

írja már le röviden a marxista kispestet, vagy akármicsodát, hogy az mégis hogy nézne ki.

ZorróAszter 2023.07.20. 00:57:19

@Gery87:

A túlnépesedés oka a nyomor. Ha a világ nagyobb részén nem lenne ekkora nyomor, akkor néhány generáción belül Afrikában is az egykézés és elöregedés lenne a probléma.

Érdekes hogy erről senki nem beszél.

Nem is olyan régen az egész emberiség elfért volna a Balaton jegén. Ma 6-szor akkora a népesség.

A marxizmus azt mondja, hogy a dolgozóknak minimum akkora jövedelem kell, amivel reprodukálja társadalmi szinten a saját munkaerejét. Ma a fejlett világban hiába keresnek sokat, nem tudják biztosítani több gyereknek ugyanazt az életszínvonalat, mint az övék. Azt nem akarják hogy a gyerekeik sokkal rosszabbul éljenek mint ők.

Afrikában még az van, mint 45 előtt Magyarországon: ahol X gyereknek jut étel,ott X+1-nek is jut.

Szerintem lehetséges a teljes hulladékmentes társadalom, ahol minden hulladékot 100%-ban újrafeldolgoznak. A kapitalizmus sajátossága, hogy ezzel nem törődik. Sőt zsebrevágja és saját céljaira manipulálja a környezetvédelmet is. A zöld politikusokat is. De a valódi mesterséges intelligencia első hasznos alkalmazása lehetne a szemétszétválogatás.

Magyarországon a betétdíjat se lehet bevezetni holot az önmagában majdnem 100%-os visszagyűjtést eredményezne a mai jóval 25% alattihoz képest. PET palackra és minden üvegre is.

Erről sincs egy szó se a sajtóban. Innen látszik hogy mind zsebben van.

ZorróAszter 2023.07.20. 01:00:16

@Gery87:

"Teljesen mindegy hogy kastélyról, földről vagy vállalatról, részvényekről, karibi szigetről...stb beszélünk. lényegtelen."

Csak felületesen. A párhuzam a magántulajdonban és igazságtalanságban merül ki, de fortosabbak a különbségek.

"Igen, és tévesnek is bizonyult, mivel a felek nem egyenlőek."

Ez nem értem, mire mondta.

ZorróAszter 2023.07.20. 01:06:43

@cvsvrs:

Már mondtam, hogy magát valójában nem érdekli mit mondok, mert mindig ugyanazokat kérdezi. Régebben vettem a fáradságot és hosszabban is válaszoltam, de azt hiszem felesleges.

Azon kívül azokkal a gondolataival se tudok mit kezdeni, amik engem a dadaisták automatikus verseire emlékeztetnek. Vagyis ír valamit ami épp az eszébe jut. Például:

"vagy van egy reformkori magyar város, amilyen budapest. abban mit akartak a leninisták?"

Milyen leninistákról beszél a reformkorban?

vagy

"a reformációhoz és a reformkorhoz is hozzátesz valamit a reformszocializmus. a marxizmus-leninizmus nélkül."

Ezekre nem tudok mit mondani. Ezek a számomra értelmetlenségek.

Gery87 2023.07.20. 15:34:46

@ZorróAszter:

" akkor néhány generáción belül Afrikában is az egykézés és elöregedés lenne a probléma."

Ez viszont a kapitalizmusnak nem jó, mert nem tud növekedni, kevesebb ember, kevesebb fogyasztó.
Ha tehát jól élsz, az okoz a rendszernek problémát, ha meg szarul, akkor nem fogyasztasz, az se jó....
Ez egy minden oldalról fenntarthatatlan és szar rendszer.

Gery87 2023.07.20. 15:36:30

@ZorróAszter:

"Csak felületesen. A párhuzam a magántulajdonban és igazságtalanságban merül ki, de fortosabbak a különbségek."

Mindegyikben a sokat birtokló vagyonos elit a döntő.
Ez a lényeg, kinek és hogyan van hatalma a többség felett.

Gery87 2023.07.20. 15:38:27

@ZorróAszter:

"Ez nem értem, mire mondta."

Az idézett törvény indoklása szerint két egyenlő jogú fél között jön létre munkaszerződés.
Ezért ebbe beleszülni más módon felesleges.
Csakhogy a felek nem egyenlőek, mivel a tőke mindig előnyösebb pozícióban van.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása