magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Beszól a komcsi

Barfomi jó adás volt ez nagyjából 1 hónapja: "Válságát éli-e az európai baloldal?" - ez Rózsa műsorában a Klub Rádióban.

Mókás maga Rózsa, aki képtelen a beszélgetést irányítani, láthatóan szenved már a végén. Valahogy nem tudja elérni, hogy a kommunista Artner "rendes baloldaliként", azaz liberálisként beszéljen.

Pedig hát Artner kőkeményen Fidesz-ellenes, nehezen lehetne orbánizmussal vádolni. Persze akadt kommentelő, aki már ezt megoldotta: Artner munkahelye ugyanis a Milton Friedman Egyetem, mely a Zsidó Egyetem "ellenzéke", míg a Zsidó Egyetemet a Mazsihisz irányítja, addig a Friedmant Köves Slomó felekezete.

Artner meg rendíthetetlenül sorolja a "fasiszta", de legalábbis "fideszes" toposzokat:

  • abszurd cél a jóléti állam, nincs rá ugyanis pénz, nem igaz, hogy ez a rend a kapitalizmus normál állapota,
  • a jóléti államiságot a harmadik világból rabolt pénzekből finanszírozták, ez a forrás egyre inkább apad,
  • a neokolonializmus a liberális világ eszköze, máig él,
  • ma már az imperializmus fő módszere nem a katonai hódítás, hanem az általa irányított civil szervezetek hálózata,
  • a kínai rendszer jobb a nyugatinál,
  • a mai baloldal zöme nem baloldali, ezért bukott meg.

Mond persze marhaságot is Artner, de most ezek eltörpülnek a valós állítások mellett. Így ezeket meg se említem.

Nagyon mókás adás, érdemes meghallgatni, persze csak az Artner-részt, a másik résztvevő, Kiss, vonalas ballibbant, ismétli a szokásos liberális mantrákat.

88 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr1918193821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gelimtrtrddddd 2023.09.05. 09:19:59

a szokásos liberális mantrákat.
----------------------

Én bircahangot nem rakem, nakta stak látni, hogy ana is van a nyelvcsalás cikknél, ott is mennek a liberális mantrák. Libernyák=liberti, ahé a magyar fingárnak makogja, a Sklave, innen rakód az egész tovább. Én náci vagyem, hisz a magyar nyelv indogermán és germán nyelv, ígyhát nem rakem az egészet. De fasza volna, hogy a libernyák hang maradna nekünk. Nagyon köszönjük a fideszlibcsiknek, hogy a libcsizés gängigvé vált, mi ősmagyarpők, Germagyarpk ezt köszönjük, de nem kellene egy libcsinek libcsiznije, a libcsizás stak ősmagyarul, germagyarul, nácijul menjen.

Nekem fingem nem van erről az egész szarról, hisz ősmagyar vagyem, ezt a modern szart nem kellene itt vakerolni, a libcsizt stak origonlisan kell mondani, hogy az egy Sklave.

A magyar nyelv indogermán és germán nyelv.

Wildhunt 2023.09.05. 12:06:53

@Gelimtrtrddddd: dúrgerjen meg egy taliga aprómajom...

Tapi2021 2023.09.05. 12:41:58

"ma már az imperializmus fő módszere nem a katonai hódítás, hanem az általa irányított civil szervezetek hálózata,"

Ehhez adalék:

"Gondolt már arra, mi történne, ha jelentős, 25 milliárd dollárnyi erőforrás és befolyás kerülne egy olyan radikális liberális fiatal kezébe, akinek célja a woke törekvések egész világon való elterjesztése?
Engedje meg, hogy bemutassam Alexander Sorost, Soros György fiát, aki nemrégiben vette át az apja által létrehozott örökség irányítását.

Soros György sokat tett azért, hogy lerombolja a nemzeti, keresztény és férfi-női identitásokat, meggyengítse a családi erkölcsöket és kötelékeket, fiatal generációkat agymosson a gender ideológiával, és megnyissa az utat ártatlan magzatok megölése előtt. Életében több mint 30 milliárd dollárt költött a társadalom átalakítására.
Fia, Alexander célja most felülmúlni apja „eredményeit” a gender ideológia, az LGBTQ-propaganda, az abortusz és a „woke” programpontok terjesztésében.

Új vezetése alatt nagyon hamar átalakításokba fogott: csökkentette a globális személyzetet és visszavont forrásokat európai operációktól (jelentős megszorításokat hajtottak végre a berlini központban és bezárták a barcelonai fiókot).
Miközben első hallásra ezek a lépések jó híreknek tűnhetnek, sajnos nem jelentenek valódi európai visszavonulást.

Alexander leépít Nyugat-Európában, ahol már szinte magától folytatódik a megkezdett munka: a gyerekek LMBTQ-agymosása, a legális abortuszok, a családok széthullása, az illegális migráció... Így Európa keleti felén, ahol még fellelhetők a természetes értékek, fókuszáltabban és még hatékonyabban lehetnek jelen.

Saját szavaival: „Célunk ezzel az új modellel a globális hálózat működésének átalakítása annak érdekében, hogy egy agilisabb szervezet jöjjön létre, amely jobban képes építeni a korábbi eredményekre és szembenézni a sürgős és feltörekvő kihívásokkal”.
Ez azt jelenti, hogy régiónkban a Nyílt Társadalom Alapítvány még erősebb és célzottabb támadásra készül gyermekeink, értékeink és a hitünk ellen.

„Meglepő módon egy magyar kormánytisztviselőnek igaza volt, amikor szkeptikusan nyilatkozott a médiajelentésekről. Ez nem a finanszírozás szintjéről szól, hanem a prioritásokról, mivel a finanszírozás fókusza ismét a kontinens keleti részére tolódik”, reagált Orbán Balázs szavaira Alexander Soros, miután a magyar miniszterelnök politikai tanácsadója arról írt, hogy „csak akkor hisszük el, hogy a megszálló csapatok valóban távoznak a kontinensről, ha az utolsó Soros-katona is elhagyja Európát és Magyarországot”,.

Tehát nem fog csökkenni világszinten a finanszírozás, Európa keleti részének viszont nagyobb Soros-befolyásra kell készülnie.
Bevált taktikák, kiszámított pontosságú akciók... Az eddigi legaggasztóbb kampányait tervezi a kelet-európai régióban a szervezet.

Miközben Soros György sokféle különböző kezdeményezést támogatott (köztük jó célokat is), Alexander saját vízióját célratörőbbnek és kompromisszummentesnek ábrázolja, nagyobb politikai fókusszal.

Alexander hosszú távra tervez. Stratégiája nagyratörő és épp ezért igen riasztó.
Az ifjú Soros mindössze 37 éves, tehát valószínűleg még sok év áll előtte, hogy folytassa ezt az irányt."

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2023.09.05. 16:55:42

Ezek a toposzok elég nagy baromságok. De most csak ezt az egyet emelném ki:
"a jóléti államiságot a harmadik világból rabolt pénzekből finanszírozták, ez a forrás egyre inkább apad,"

Hülyeség, úgy ahogy van. Vagyünk már olyan országokat, akik nem voltak gyarmattartók, de jólét van. Szerintem Dánia, Izland, Norvégia, Hongkong, Dél-korea k*rvára nem voltak gyarmatosítók, és rohadt jól élnek. És nem is apad a jólétük. Ez tipikus kommunista, baloldali duma, hogy te azért élsz jól, mert más szarul. Argentínában az ottani németek városai úgy néznek ki, mintha Németországban járnál. Ha meg elmész a kövtkező városba, akkor meg kupleráj mindenhol. Mert sokat dolgoznak és jól. És nem azért mert bárkit is kizsákmányolnának.

Akkor elmondom, hogy miből van a jólét: a folyamatosan jelen lévő pótlólagos energiabevitelből, amit nagyjából azonosíthatunk az olajjal. Azért kell keveset kapálni, mert szénnel megolvasztják a vasércet, traktort csinálnak belőle, és azt olajjal meghajtják. Persze ez csak szükséges feltétel -- metamaikusul így mondják-- , de nem elégséges. Hiába van, ha nem tudod magas szinten megművelni a világot: ha nem tudsz traktort építeni, programot írni stb. Ezért szegények a négerek, pedig ők is vehetnének olajat, mint mi. Sőt, van is sokuknak. És fordítva: hiába értesz az atomfizikához, ha elfogy az olaj, akkor mehetsz vissza kapálni. 400 éve az emberek 98%-a a testi erejét használta a termeléshez. Konkrétan kapált, kaszált. Mint ma egy gép.

Ebből van a jólét, kérem szépen. És nem holmi balos komcsiktól kell érdeklődni. Ők ugyanis minden áron meg akarnak mindenkit menteni. Ha nincs kit, akkor elszomorodnának, azaz ők csak olyan hitben élhetnek, hogy elnyomnak valakiket a világon. Ugye csak az ilyeneket lehet felszabadítani.

Persze úgy is lehet tekinteni a világot, hogy aki jobb valamiben, az elnyomja a másikat. Ha én gyorsabban futok, akkor elnyomom a lassúbbat. Ha jobban nézek ki és izmosabb vagyok, akkor én termékenyítem meg a nőstényt. Ha így tekintjük, akkor igazuk van, csak elmebeteg az, aki a természet törvényeit meg akarja változtatni. Úgyhogy ne tekintsük így.

ZorróAszter 2023.09.05. 19:39:04

Kedves MaxVal!

Maga nyilván azt fogja mondani, hogy nekem semmi se jó, semmi se elég.

De micsoda baloldali az, aki egy szót se ejt a munkavállalaók pártjának és a szakszervezetek szükségességéről.

Ez olyan mint a Partizán: egy órás műsor a médiákról, és közben meg se említik, hogy Magyarországon létezik egy Mediaworks kb. 100 olyan médiával, mint a HírTV vagy a Magyar Nemzet? Központi főszerkesztővel?

Miféle ellenzék ez? Miféle baloldal ez?

Pórázon tartott fizetett őfelsége ellenzéke vagy még rosszabb.

Bábszínház hülyegyerekeknek.

Gery87 2023.09.05. 20:12:50

@ZorróAszter:

A partizán elsősorban egy libsi társaság és hogy ez így is marad arra egy nárcisztikus buzi vezér a garancia.

ZorróAszter 2023.09.05. 21:11:51

@Gery87:

Jó-jó, liberális. De hogyhogy el se hangzik a Mediaworksnek még a neve se egy ilyen műsorban, ami a magyar médiaviszonyokról és az ellenzék lehetőségeiről szól egy több mint egy órás műsorban?

Hát ez egy ellenzéknek álcázott fizetett ügynökök bábozása ki tudja kinek a parancsára.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.06. 08:00:14

@ZorróAszter:

Általános európai tendencia a szakszervezetek marginalizálódása.

Gery87 2023.09.06. 10:44:04

@ZorróAszter:

Nagyon rá vagy kattanva erre a Mediaworks-re:)
Nekik ez nem téma.
Ha megérted hogy főleg belpesti értelmiségi liberálisok, akkor érted hogy vannak témák amiket úgysem fognak feszegetni mert nincs a látóterükben, eszükbe se jut mint probléma.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.06. 10:52:05

@Gery87:

Megváltoztak a viszonyok.

A mai nyugati munkásosztály a nyertes oldalon áll, kap részt a világ kizsákmányolásából.

MEDVE1978 2023.09.06. 11:58:52

Megnéztem, vicces volt. Persze Antner Kínát illetően össze-vissza beszél, illetve hülyén Kínában látja a megtestesült szocializmust.
Amit a saját előítéletei miatt nem lát, az pont az, hogy Kína ugyanazt csinálja Afrikával, mint amit a Nyugat csinált korábban, kvázi gyarmatosítja. Kínában a párt valóban biztosít egy - szar - életszínvonalat, létminimumot. Ugyanakkor a Kínai Kommunista Párt kb. egy maffia, a kínaiak pedig nagyon erősen nacionalisták.
Viszont valóban szórakoztató, ahogy nem értik mit akar mondani. Mondjuk Antner is hülyén fogalmaz, mert nem bírja koherensen elmondani, hogy az NGO-k miért a jelenlegi berendezkedés szoft befolyásoló eszközei. Így aztán alkalmat ad arra, hogy a riporter, meg a portfóliós srác hisztizve "vesse a kereszteket", hogy micsoda szentségtörés a szólásszabadság, a demokrácia stb. megsértése.

Gery1987 2023.09.06. 13:26:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ez nem fog örökké tartani, ha a tőke épp felmondja ezt a szóbeli konszenzust, akkor felmondja, megteheti....és már elkezdte.

Ezért lesz szívás letolt gatyával bevárni ezt.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.09.06. 13:31:53

Rózsa Pétert én bírtam, ha hőség volt, mindig furcsán belassult.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.06. 13:41:42

@Deak Tamas:

Túl őszinte ember.

Amikor valami antiliberálist hall, nem tud uralkodni magán, remegni kezd a dühtől.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.06. 13:45:13

@Gery1987:

Persze.

Ez történt a 70-es évek végén. Reagan, Pinochet, Thatcher, Clinton, Blair, Schröder.

Aztán jött a tőkeinekció a SZU-ból és a szovjet csatlósoktól, ez adott plusz 20 évet a nyugatnak.

Mára kezd elfogyni a pénz. Ukrajna is ennek a következménye. A háttérhatalom kapkod, profitot akar lopni mindenhonnan. Most Ukrajna földjét akarják ellopni éppen.

Gery1987 2023.09.06. 15:30:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Pedig azóta a vagyoni különbségek csak nőttek, szóval a világ pénze nem elég ezeknek.
Ezt nem lehet megreformálni, mert mindig visszaleng majd az inga és megint többet és többet akarnak, ez a kapitalizmus természete. Minek újra és újra megvívni ugyanazt a csatát a tőke munka tengelyen?
Egy megoldás van: ezt a vagyoni alapú elitet mint lehetőséget, rendszert el kell törölni, a magántulajdon uralmát fel kell számolni. Különben ítélet napig vívhatjuk mindig ugyanazt...

Kapitalizmusban arra várni, arra számítani hogy majd lesz egy "kevésbé mohó, mértéktartó tőke" ami hajlandó kiegyezni és adni a zsákmányból, olyan mint feudalizmusban állandóan arra játszani "talán majd jön egy jó király"...lófaszt.

ott is az lett a megoldás hogy el lett törölve a feudalizmus, "az isten akaratából uralkodó főfaszok" rendszere a picsába.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.06. 15:37:52

@Gery1987:

A kapitalizmus éppenhogy a felvilágosodás egyik fő eredménye.

Tapi2021 2023.09.06. 15:46:58

@Gery1987: "Pedig azóta a vagyoni különbségek csak nőttek,"

Ez nem gond, ha úgy nőttek, hogy közben lentre is jelentős plusz került. Mindig ez a lényeg. Hogy az átlag a munkájából meg tud-e jól élni?

Ha igen, akkor a rendszer jó. Sosem lesz - és ez így jó - mindenkinek jachtja vagy korlátlan fogyasztási lehetősége.

" ez a kapitalizmus természete. Minek újra és újra megvívni ugyanazt a csatát a tőke munka tengelyen?"

Mert a rendszer jó, de mint minden rendszer dinamikusan változik, és ezt FOLYAMATOSAN szabályozni kell.

"Egy megoldás van: ezt a vagyoni alapú elitet mint lehetőséget, rendszert el kell törölni, a magántulajdon uralmát fel kell számolni. Különben ítélet napig vívhatjuk mindig ugyanazt..."

És mire cserélnéd le?

Gery1987 2023.09.06. 20:23:49

@Tapi2021:

"Ez nem gond, ha úgy nőttek, hogy közben lentre is jelentős plusz került."

Csakhogy nem került olyan arányban, a 70-es évek óta...

"Sosem lesz - és ez így jó - mindenkinek jachtja vagy korlátlan fogyasztási lehetősége."

Nem is mondott ilyet senki.

"Mert a rendszer jó, de mint minden rendszer dinamikusan változik, és ezt FOLYAMATOSAN szabályozni kell."

A rendszer alapból nem jó, ezért foltozgatni kell.

"És mire cserélnéd le?"

Már elmondtam 600-szor...

Gery87 2023.09.06. 21:21:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Akkor a humanizmus és a reformáció eredménye is, mivel az első prekapitalista vállalatok, államok már 200 évvel korábban megjelentek.

+ ez semmit nem jelent, meg kell haladni és kész.

ZorróAszter 2023.09.06. 23:30:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A kapitalizmus éppenhogy a felvilágosodás egyik fő eredménye."

A felvilágosodás kora kb. a Nagy Francia Forradalom előtti fél évszázad.

Akármelyik szakaszát nézzük a kapitalizmusnak, sántit amir mond.

A korai kapitalizmusnál több évszázaddal későbbi, a klasszikus kapitalizmus, ipari forradalom meg későbbi.

ZorróAszter 2023.09.06. 23:39:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Általános európai tendencia a szakszervezetek marginalizálódása."

És az vajon hogy lehet, hogy mindez egybeesik a Szovjetunió végével és a jóléti Európa végének a bejentésével?

Mert hiszen azóta csökken a dolgozók reáljövedelme minden elképzelhető okra hivatkozva.

Pont most nincs szükség szakszervezetekre, amikor csökkennek a reálbérek?

ZorróAszter 2023.09.06. 23:45:05

@Gery87:

"Nagyon rá vagy kattanva erre a Mediaworks-re:)
Nekik ez nem téma.
Ha megérted hogy főleg belpesti értelmiségi liberálisok, akkor érted hogy vannak témák amiket úgysem fognak feszegetni mert nincs a látóterükben, eszükbe se jut mint probléma."

Nem inkább az a furcsa, hogy maguk szóra se érdemesítik, hogy a magyarországi médiák többsége külföldiek, mégpedig a gyarmattartóink kezében van?

Hogy Magyarország gyarmatosítása a médiák kivásárlásával kezdődött.

És azóta csak olyan hazaáruló kerülhet a politika, sajtó, média közelébe is, aki egyrészt könnyen zsarolható, mésrészt kész kiszolgálni a gyarmatosítókat, magyarán közönséges hazaáruló?

Hogy Magyarországon az a demokrácia, hogy ha nagyon összeszedjük magunkat, akkor az egyik kollaboráns hazaárulót lecserélhetjük egy másik kollaboráns hazaárulóra?

Gery87 2023.09.07. 00:20:13

@ZorróAszter:

Más meg a múltkor a szememre vette hogy:
"miért nem foglalkozom Soros Györggyel (már ha ennyire antikapitalista és elitellenes vagyok)?"

-Egyrészt mert csak, nem érdekel a faszi, talán mert a csapból is a vén spekuláns folyik.

-Meg azért se mert nincs értelme személyre lebontva egy jelenséget piszkálni, Soros (meg Musk, Gates is, Steve Jobs...Biden család, Orbánék Lölőke stb ) a rendszer termékei, dúsgazdag elit, akik nagy befolyással bírnak.

(Orbán is csak azért bassza a csőröm mert közvetlenül érint mint magyar polgárt)

A magyar média helyzete, tulajdonviszonyai ugyanez: persze hogy ez van!
Mi más lenne? ha a média privatizálva van akkor előfordul hogy monopolhelyzet alakul ki és a fő tulajdonos értékrendje fog érvényesülni és pl bizonyos témák nincsenek megengedve, előtérbe tolva.

Tudok tenni ellene? nem.
Ez mind a rendszer része.
Az egésszel van baj, hiába piszkálod meg egyes elemeit, nem változik a lényeg.
Ha érdekel foglalkozz vele, engem személy szerint nem mozgat meg.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.07. 06:38:37

@ZorróAszter:

Kifulladt a nyugati rendszer a 70-es évek végére, ez a kulcs.

Aztán az összeomlott kommunizmus mentette meg még évekre.

Ma ennek végét látjuk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.07. 06:39:47

@ZorróAszter:

A felvilégosodás nem a semmiből lett. Szellemi alapja a reformáció, s annak gazdasági rendje pedig a kapitalizmus.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.07. 06:43:14

@Gery87:

Szsellemi változás kell ehhez. Amíg az emberek hisznek a demokráciában és a kapitalizmusban, ez képtelenség. Lásd Gramsci, előbb a gondolkodást kell átállítani, hogy az átlagember ne a demokrácia és a kapitalizmus szavaival írja le a valóságot.

Tapi2021 2023.09.07. 10:17:59

@Gery1987: "Már elmondtam 600-szor..."

Csak a gyakorlati működőképességét nem igazoltad!

Nincsen olyan rendszer, amit ne kellene folyamatosan menedzselni, ellenőrizni, "foltozgatni", hozzáigazítani az állandó változásokhoz.

Az ellenőrzött, szabályozott kapitalizmusnál jobbat nem ismerünk, nem tudunk. Mert ez áll legközelebb az élethez. Minden más mesterséges, ezért álladó erőszakot igényel a fenntartása.

Tapi2021 2023.09.07. 10:24:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Lásd Gramsci, előbb a gondolkodást kell átállítani, hogy az átlagember ne a demokrácia és a kapitalizmus szavaival írja le a valóságot."

Divat lett ma Gramsci-t idézgetni, pedig nem találta fel a kanálban a mélyedést. Már az őskorban tudta a törzsfőnök, meg a táltos, hogy az oktatást, vallást, kultúrát kell uralni és az emberek csinálják, amit kell.

Nem véletlenül ugrik neki minden rendszerváltó egyből ezeknek a területeknek.
Miről szól a kultúrharc? Erről.

Tapi2021 2023.09.07. 10:31:40

@Tapi2021: Legyen tiéd az oktatás/tudomány, a művészet/kultúra és a média, és meg is vagy.

Most azért megy a jajjveszékelés, mert ezeket masszívan uralja évtizedek óta, van, ahol századok, a bal-liberális-pogány-ateista-materialista-felvilágosodott kör, és éppen kiszorulnak néhány bástyából. Valószínűleg csak átmenetileg.

Nyugaton, az USA-ban a hatalmuk teljes mindegyik terület fölött!
Az oktatás teljesen materialista, naturalista, a médiumok 90%-a ateista-balos-.progresszív, a művészetekben durván dominálnak, Hollywood, a sajtó nagy része, a közösségi médiumok..., mind hasonló kezekben...

A jobb-konzi-ker. oldal legfeljebb csipegeti a lehulló morzsákat.
Orbánék javítottak ezen, megölendő ellenséggé is váltak!!!

Gery87 2023.09.07. 12:20:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Miért baj ha hisznek a népszuverenitásban és a demokráciában? MI más lehetne helyette? Mi köze ennek a kapitalizmushoz?

Az emberi közösség kétféle rendszerben tud élni.
Ez egy ókori városra, mai államra meg egy lakatlan szigetre lezuhant repülőgép túlélőire ugyanúgy igaz:
- a közösség dönt saját magáról demokratikusan
- vagy van egy vezető (réteg) akit követnek.

ha nem akarsz demokráciát, akkor diktatúrát akarsz, ilyen egyszerű.
De arról meg tudjuk hogy sose végződik jól.

"A demokrácia problémaira a megoldás a még több demokrácia"

(emlékszel...ezt anno te a kapitalizmusról mondtad)

Gery87 2023.09.07. 12:21:59

@Tapi2021:

Nem tudom igazolni hisz se puccsoló katonatiszt se forradalmár se alternatív közösség alapító nem vagyok:)
Az hogy valami nincs nem jelenti hogy nem lehet és nem működik.

Gery87 2023.09.07. 12:25:37

A jelen demokráciával pont az a probléma hogy ezer helyen meg van hekkelve.
a vagyon általi lobbival a politikában.
a képviseleti rendszer korruptságával és egyéni ambícióival.
a felülről történő nem organikus tematizálással
a média magánkézben levésével.
stb.

A probléma tehát a magántőke alapú kapitalizmus, nem a demokrácia.
Abból kevés van, vagyon általi befolyásból meg túl sok.

Tapi2021 2023.09.07. 12:35:22

@Gery87: "Az emberi közösség kétféle rendszerben tud élni.
Ez egy ókori városra, mai államra meg egy lakatlan szigetre lezuhant repülőgép túlélőire ugyanúgy igaz:
- a közösség dönt saját magáról demokratikusan
- vagy van egy vezető (réteg) akit követnek."

Utóbbi is mindig van. És attól a közösség még nem lesz diktatúra.
Tehát a demokratikus rendszerben is vannak vezetők, vezető réteg.

A seregben azt mondták, ha megy két azonos rendfokozatú katona az úton, az egyik mindig a parancsnok!
Az élet is ilyen. A csoportdinamika is mindig kitermeli a csoport vezetőit, egyes funkcionáriusait. Emberi közösség ezek nélkül nem létezik.

Tapi2021 2023.09.07. 12:38:15

@Gery87: "A probléma tehát a magántőke alapú kapitalizmus, nem a demokrácia."

A közösségi tőke rendszerét jobban megszívtuk! Sokkal!

Inkább nem kérjük újra.

Gery87 2023.09.07. 12:39:38

@Tapi2021:

Nyilván a vezető alatt most nem a választottat értettem, hanem aki se választva nincs se nem leváltható.
Egyébként egy jó demokráciában inkább képviselők vannak mint vezetők.

Gery87 2023.09.07. 12:45:52

@Tapi2021:

Nem próbáltuk soha, az soha nem volt közösségi tulajdon alapú, állami volt, amit egy szűk réteg irányított a közösség nem szólhatott bele ugyanúgy ahogy a tőkés rendszerben sem.

A keleti blokk munkásainak kevesebb beleszólása volt a munkahelyi dolgokba mint egy erős szakszervezettel bíró svéd francia vagy amerikai munkásnak.
A szakszervezet keleten egy vicc volt.

Azt mondtad olvastad miket írtam, akkor minek jössz mindig a szovjet rendszerrel, mikor sose hivatkoztam rá???
Oké, kényelmes biztos...csak semmi értelme.

Tapi2021 2023.09.07. 14:16:00

@Gery87: "Nem próbáltuk soha, az soha nem volt közösségi tulajdon alapú, állami volt, amit egy szűk réteg irányított a közösség nem szólhatott bele ugyanúgy ahogy a tőkés rendszerben sem."

Magyarázhatjuk, hogy az nem is az volt.

Országos méretben az a közösségi működés, amire te - szerintem - utalsz, nem működne. Egy kibucban igen/talán.

Tapi2021 2023.09.07. 14:18:56

@Gery87: "A szakszervezet keleten egy vicc volt.
"

Hát persze. Minek ott szakszervezet, ahol eleve a munkásoké a gyár és a hatalom?
Ki ellen jön létre? Önmaguk ellen? Hiszen minkét oldalon a munkások/édes proletárok voltak.

Tapi2021 2023.09.07. 14:24:22

@Gery87: "Azt mondtad olvastad miket írtam, akkor minek jössz mindig a szovjet rendszerrel, mikor sose hivatkoztam rá???
Oké, kényelmes biztos...csak semmi értelme."

De van, mert vagy magán tulajdon van, vagy ... közösségi. Amihez EL KELL VENNI A MÁSOK magántulajdonát!
Erről meg mi jut az ember eszébe??? A szocializmus építése! Az államosítás, a terror, a diktatúra. Mert máshogy hogy?

Mivel szándékosan nem írod le, milyen a te általad jónak gondolt közösségi rendszer, ezért mire gondolhatunk?

Gery1987 2023.09.07. 18:54:46

@Tapi2021:

ja, az állam is a király meg a nemességé tulajdona volt, aztán ma meg már nem, ilyen a haladás.

Gery1987 2023.09.07. 18:56:47

@Tapi2021:

Nem a munkásoké volt hanem az államé és a párté gyakorlatilag!
Hogy papíron meg szóban mit mondtak, egy dolog. Nem úgy volt.

Hogy minek volt? Kérdezd meg őket.
gyakorlati funkciója mint érdekképviselet nem funkcionált, de papíron léteztek.

Gery1987 2023.09.07. 18:59:34

@Tapi2021:

Azért magyarázzuk hogy nem az nem is az volt amit elvben meg papíron mondtak, mert ez az igazság.
Most az hogy neked nem tetszik, az a te bajod.

Gery1987 2023.09.07. 19:02:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ahogy én is. Mert akkor nagyjából reformálhatónak hittem.

Tapi2021 2023.09.07. 20:39:16

@Gery1987: Az a "jó", hogy az egész hetven, negyven, hol mennyi és milyen fajta szocializmus, kommunizmus, marxizmus... AZ NEM IS AZ VOLT!

Majd most...

Tapi2021 2023.09.07. 20:40:32

...hetven, negyven ÉV...

ZorróAszter 2023.09.07. 20:43:18

@Gery87:

"Más meg a múltkor a szememre vette hogy:
"miért nem foglalkozom Soros Györggyel (már ha ennyire antikapitalista és elitellenes vagyok)?""

A FIDESZ hatalomra kerülésében és hatalmon maradásának a kulcsa a médiák, azon belül a külföldi tulajdonban lévő Mediaworks 100 olyan TV, rádió, újság birtokosa, mint pl. a HírTV.

Vagyis magukat nem egy részletkérdés nem érdekli, hanem a lényeg.

Ugyanígy hogy a gyarmattartóink hogyan akadályozzák meg hogy egy dolgozók érdekét képviselő párt létrejöjjön miután titkosszolgálati és egyéb eszközökkel sikerült elérni a gyárosok érdekében, hogy megszűnjön.

Úgyanígy hogy nektek nincs szükségetek olyan sóhivatalokra, mint szakszervezet - mondja szintén a burzsujseggnyaló propaganda.

Szóval érdekes, hogy magukat pont az ilyen témák nem érdeklik.

ZorróAszter 2023.09.07. 20:50:30

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A felvilégosodás nem a semmiből lett. Szellemi alapja a reformáció, s annak gazdasági rendje pedig a kapitalizmus."

Szóvá teszem amit nem értek. Most azt, hogy mi a baja a felvilágosodással. Az nem az volt, mint amit maga mond.

Most jön a reformációval.

A felvilágosodás kulcsfigurái nem voltak protestánsok. Többségükben nemsek voltak, nem is polgárok, akik felismerték, hogy a régi rend nem mehet tovább.

Sejtem, hogy valamelyik fideszes főfaszfej mondhatott valamit, ami miatt így ráakadtak a felvilágosodásra, mert azóta a HírTV-n is találkoztam rá utalással.

Legalább elárulná, hogy ki mit mondott ezzel kapcsolatosan?

ZorróAszter 2023.09.07. 21:33:52

@Tapi2021:
@Gery87:

Az évtizedeken keresztül folyó propaganda megakadályozta, hogy tudatosodjon, milyen iszonytató nyomor volt például Angliában az első világháború előtt, pedig az már paradicsom volt ahhoz képest, amit még Marx és Engels látott.

Oroszország és Magyarország is kapott ebből ízelítőt, mert itt is megindult a a gyáripar, a kapitalizmus.

A nyomortelepek, pincelakások, barlanglakások. Amikhez képest a szoba-konyhás kőrfolyosós lakások is luxuskéjlaknak látszottak.

A kedvencem a csepeli krumpliföldeken az üres krumplivermekbe beköltözött családok esete. Több százan laktak ilyen krumplivermekben. A helyi plébános meg templomépítésre kért pénzt hogy legyen lelki vigasz neki, és "ne bolsevizálódjanak".

Aztán a megoldás: végül jöttek a csendőrök és szétzavartak mindenkit. De Isten nem ver bottal: a patkányok már odaszoktak, és ki-tudja-meddig nem lehetett semmire se használni a földeket a patkányok miatt.

Gery87 2023.09.07. 21:39:38

@Tapi2021:

Látod ezt se fogod fel!
Nem "majd most..." én most se akarok kommunizmust! Akkor se ha nem volt eddig sehol.
Így nehéz vitázni.

Gery87 2023.09.07. 21:43:58

@ZorróAszter:

"Vagyis magukat nem egy részletkérdés nem érdekli, hanem a lényeg."

Ezzel tisztában vagyunk páran szerintem.
Média nélkül nem megy.

"Ugyanígy hogy a gyarmattartóink hogyan akadályozzák meg hogy egy dolgozók érdekét képviselő párt létrejöjjön miután titkosszolgálati és egyéb eszközökkel sikerült elérni a gyárosok érdekében, hogy megszűnjön."

Mióta új fejlemény hogy a tőke ellenérdekelt abban hogy a dolgozói érdekek érvényesüljenek?

"Úgyanígy hogy nektek nincs szükségetek olyan sóhivatalokra, mint szakszervezet - mondja szintén a burzsujseggnyaló propaganda.
Szóval érdekes, hogy magukat pont az ilyen témák nem érdeklik."

Engem érdekel azért, pl a Mérce ez irányú cikkeit is szívesen olvasom.
És hidd hogy mint alkalmazott átlagjóska szembesülök is vele jó 15+ éve hogy ez milyen hatással van a dolgozókra és rám.
És dühít is rendesen.

Gery87 2023.09.07. 21:45:40

@ZorróAszter:

"Az évtizedeken keresztül folyó propaganda megakadályozta, hogy tudatosodjon, milyen iszonytató nyomor volt például Angliában az első világháború előtt, pedig az már paradicsom volt ahhoz képest, amit még Marx és Engels látott."

Jó lenne nem eljutni megint idáig és újrakezdeni innen a tőke elleni harcot!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.08. 07:13:07

@ZorróAszter:

Én akkor mondtam már ezt, amikor ez nem is volt jelen a Fideszben.

A tradicionalkizmus erős Magyarországon. Ez a XX. sz. eleji eszme Kelet-Európában 3 országban lett erős: Mo., Románia, Oroszo.

Mo-on Hamvas Béla nagyon korán híve lett.

Politikai szinten egyébként a Jobbik környéken jelentek meg először a tradicionalisták, aztán átmentek a Fideszbe.

Sajnos nagy részük legitimista. Ami a Hamvas-eszme félreértése.

Persze a Fidesz ma se tradicionalista, hanem inkább az elavult és abszurd kereszténydemokrácia híve. Nem látok Orbán fejébe, de azt hiszem, kezd nyílni a tradicionalizmus felé, egyre több nem kereszténydemokrata szöveget mondogat.

Gery87 2023.09.08. 09:34:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A többségében döntően agnosztikus, ateista, individualista magyar ember miben tradicionalista?

Külsőségek még vannak, de tartalom nem sok.

Nem hinném hogy ez bárkinek is azt jelentené hogy "akkor menjünk vissza a feudalizmusba, apolgári szabadságeszmény elé...", akkor se ha a többség szervilis és megalkuvó jellemű.

Hamvas meg biztos nem mondott ilyet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.08. 09:56:29

@Gery87:

Ma az átlag magyar materialista nacionalista.

Ezért kell az átnevelés.

2023.09.08. 10:32:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a modernitás a matematikában úgy jött létre, hogy az anyagi valóságot sem tudták leírni igazán jól leírni a klasszikus logikai kijelentésekkel. az élóvilágot meg végképp nem.

és megalkották a módbeli, a modális logikát. és az a modern logika. illetve a klasszikus logikát extenzionálisnak nevezték el, a modernitást pedig intencionálisnak. az egy újabb modern logikai konstrukció. vagy a termporális logika. a modernitás eredendően az, hogy ezeket használják és nem a klasszikus igaz-hamis, harmadik eset kizárt konstrukciót.

a magyarhogy a közgondolkodás tradicionálisan modernista. magyarországon szinte minden nagy történelmi alak ha elisment valamilyen szélsőség irányába, mindig igyekezett konszolidálni és valamilyen középutas megoldást keresett. és nincsenek nagy meghaladások.

tehát mondjuk istván legyőzi a lázadó pogányokat. a nyugathoz csatlakozni akaró koppányt és a kelethez húzó gyulát. a bajor hercegnő oldalán bejön a német lovagrand. uralkodásra alkalmatanná teszik a lázadókat. akiket vászoly (vaszilij, vazul, bazil) vezet. de a fiai visszatérnek a kijevi udvarból, kijevi hercegnővel. azzal, hogy követik a szent istváni hagyományt.

és ez klasszikus logikával nehezen érthető, értelmezhető.

2023.09.08. 10:45:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
vagy széchenyi (akit kossuth nevez a legnagyobb magyarnak) tradicionalisták gondolják ugyebár. a magyar történelemben a tradíció és a modernitás egymásnak nem szöges ellentétei. széchenyi tracionalista és modernista is egyben. (és kossuth és széchenyi a politikában ellenfelek. és mindketten a történelem nagy alakjai. vagy kossuth és görgey. vagy görgey és batthyányi. batthányi pacifista volt. amikor azt látta, hogy a bécsi udvar seregekkel támad, akkor az első győztes (!) csata után lemondott. és ő is nagy alak. és a többi is.

klasszikus logikával ez nehezen értelmezhető. egy nagy klasszikus szétválasztás van. a magyarok és a nem-magyarok. vannak, akiket kivet a történetírás. clark ádám magyar volt. skót volt származására nézve, de ő része a magyar építészetnek. lölő a nagy építőipari vállalkozó része lesz-e ennek az kérdéses. illetve nem kérdés persze, de ő aligha válik a magyar kultúra szerves részévé.

a korszellem befogadja. mert megválasztják orbánt. a történetírás majd úgy is kiveti. klasszikus logikával ez is nehezen értelmezhető ugyebár. miközben a majdnem nyilvánvaló kategóriája.

Gelimtrtrddddd 2023.09.08. 10:58:50

@cvsvrs: tradicionalisták gondolják ugyebár.
----------------

Nem gondol, hanem rakand. A tradicionalista a libcsi, az értelmetlenségi. A tradició a hazugság, Lüge, nem a primitív. Jó kérdés, hogy a fingrizmus vagy a hunnikázás a tadíció?
A kettő egy bullshit de tradíció, én primitív vagyem.

2023.09.08. 11:13:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a modernitás nem nem jelent elvtelenséget. pl. kossuth liberális nacionalistából lesz nemzeti-liberális.

orbán nem azt mondta liberálisként, hogy szükség van egy önkorrekcióra. hanem fogta magát és azt mondta, hogy ő a liberalizmus esküdt ellensége. önmagával sincs folytonosság. önmagát is "meghaladta". a zsidókereszténységben ez a pálfordulás. saulus a keresztényeket üldözte, aztán megjelent neki jézus krisztus és a nem-keresztényeket üldözte. a latinkereszténység nagy embernek tartja. a magyar történetírás az ilyet ha nincs önkritika, akkor köpönyegforgató, szélkakas, stb. jelzőkkel látja el. poliológiában ez az opportunizmus. mindig azt a lehetőséget keresi, hogy a hatalomba kerüljön, a hatalomban maradjon. akár elvtelenségek árán iis.

a rendszerváltás en bloc egy opportunista átmenetnek tűnik. nincsenek elvek, elképzeles, eszmék, hanem egy nagy hanbabdázás, ami orbánt emeli fel. ki a mi vezérünk, a malacpofa! ki dobja fel? mindenki! ki kapja el? senki!

persze orbán is gyakorolhat önkritikát és konszoldiálhat, csak akkor a saját hívei váltják le anélkül, hogy újabb szavazókat szerezne. a kérdés az, hogy választást akar nyeni törnelmi bukással, vagy micsodát.

ezek klasszikus logikával nehezen érelmezhetők. hogy hiába nyeri sorra a demokratikus választásokat, történelmileg mégis ő bukik a legnagyobbat. hogy lehet ez. mert nem demokrata. egyrészt nem demokrata, másrészt nem is republikánus, de nem is imperátor, nem is diktátor. hanem elvtelen. csak azt tudjuk, hogy ki vagy mi az ellensége és nincs elképzelése. se neki, se környezetében levőknek.

2023.09.08. 11:24:56

@Gelimtrtrddddd:
van aki gondol, gondolkodik, gondoskodik és van aki nem. az a gonosz.

a szellem a ghost ez lehet jó is, rossz és gonosz is. klasszikus logikával ez nem nagyon érthető. a gond az rossz, a gondviselés jó. nem a megoldás, hanem a viselés. visszük a keresztetet. az a gondviselés. úgy gondolkodsz. az a jó. az a gondviselés. és aki ezt nem érti az a német. a német azt mondja, hogy ezek hülyék. tegyél már rendet fejedeben. nincs olyan, hogy valami jó is, meg nem is. és az a moderntitás, hogy mégis csak van. és logikus rendszerben. a rendszer az nem rend, hanem csak rend szerűség. olyasmi, mint a rend. rendszer. és ez a modernitás. ami egyben a tradíció.

2023.09.08. 11:42:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
a materializmus (anyagelűvség) az nem a szakralitás ellentéte.

a magyar materalizmus az valójában visszavágyódás a matricarchátusba, a nőiségbe. az etatizmus. és a magyar nacionalizmus a patriarchátus keresése. úgy, hogy ezeket kapcsolja össze a szakralitás. ezek nem egymást kizáró tényezők.

előveszel egy filozófia tankönyvet, az filoszemita, vagy indogermán, akkor az a klasszikus logikán alapul. ez materiális, az szakrális.

kirakják a koronát szalmavirágból. és amikor azt a katolikusok (képmutató módon) megáldják, akkor a magyar parasztok kacagnak. szakramentum és materializmus egyben. de ettől még áldja meg a bíboros.
balkonada.blogcdn.p3k.hu/files/2016/08/Debrecen20.jpg
az áldás magyar rítusa.
static.magyarhirlap.hu/images/201908/md/virag.jpeg
csak sajnos a virágkarnevál nem ilyen nem magyar. tini kurválkodás és egy giccsparádé.

2023.09.08. 11:46:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
ez egy modern kori zsoltár debrecenből.
mondd, mér’ baj az / ma ember maradsz / ha mindenből ami kell elveszel, de ha kell / mindenből adsz.
ez ugye a ne lopj parancsnak ellentmond. szóval ez nem zsidókereszténység, mégis keresztényinek gondolják. és magyarnak. és emberségesnek. ami megint nem ellentmondás. az emberség és a magyarság. egy akadémikus bölcsész nem érti. mert ezt klasszikus logikával nehéz értelmezni.

Gery1987 2023.09.08. 16:15:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem lehetséges.
Ha az alapokkal nem kezdesz semmit márpedig az alap a kapitalista fogyasztói társadalom.
Ezen pedig Orbán se akar változtatni, nagyon jó nekik ez.

2023.09.08. 16:18:04

@Gery1987:
ezek az írók mind ellenreformáltak.

a feudális debrecenben volt választott államtanács, egyháztanács, bírói tanács, vásárbírák, választott ispotálymester, skólamester (diákköztársaság), választott céhmesterek (ágazatonként kettő, hogy konkurenncia legyen), jegyző (a nagy összegű pénzügyletek nyilvánosak legyenek), a városnak voltak belügyi és külügyi képviselői és választott kapitányok.

mi a francot akar még ehhez a reformált feudális világhoz, egy tradicionális középkori városhoz hozzátenni hamvas, vagy akárki? mi kell még?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.09.08. 16:33:25

@Gery1987:

Persze, Orbán gyakorlati politikus.

A lényeg: gyengíti tevékenységével a nyugatot. Ez fontos számunkra.

2023.09.08. 16:49:05

@Gery1987:
az egypártrendszer is reformálható. van egy magyar néppárt. az az állampárt, tömegpárt. amibe bárki beléphet. évente összeül a kongresszus. 15 ezer ember pártalapszervezeti vezető összegyűlnek a kongresszusban. és tanácskoznak. felszólalhat a nagyközség vagy a faluközösség nevében a gyügyei paraszt is. lehet, hogy megmosolyogják. ugyanakkor az akadémikus értelmiség is tisztában lehet vele, hogy milyen az ország. mert van egy néppárt.

mellette lehetnek szakbizottságok, ahol már azért szakpolitikai kérdésekről folyik a vita. de ott van a vidéki körzeti orvos, aki látja a népegészségügyi problémákat, vagy a néptanító. és az akadémikus értelmiségi egy néppárt.

és úgy lesz több képviselő jelölt, hogy egy elektori körzetben többes jelölés van, többszörös kiválasztás egyharmados küszöbbel. ez az előválasztás. és második fordulóban egyszeres választás feles küszöbbel. a második tanácskozási joggal bejuthat a tesültetbe. felszólalhat, de győztesek szavaznak. de a tanácskozi joggal a vesztes is a pártban van. és esetleg indulhatnak párton kívüliek is.

egyetlen párt van. és az is demokrácia. nem kell faszságokon vitázni, hogy a ki a komcsi, a a náci, stb.

Gery1987 2023.09.08. 18:13:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ha csak gyengíti de nem épít semmi jobbat az mire jó?

ZorróAszter 2023.09.08. 19:24:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem szeretem az ilyen Nesze-semmi-fogd-meg-jól izmusokat főleg a 128. változatban aminek már csak a gondolkodás kiiktatása a lényege.

De azt végképp nem értem, hogy jön mindez a felvilágosodás-ellenességhez.

ZorróAszter 2023.09.08. 19:28:12

@Gery87:

"Engem érdekel azért, pl a Mérce ez irányú cikkeit is szívesen olvasom."

OK, de akkor néha ezekkel is kellene foglalkozni, és nem csak a németek ügynökei által vetett gomicsontokkal.

Gery1987 2023.09.08. 20:09:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Hát pedig ha semmi nem jó ami 200 éve van, akkor kell mondani valamit hogy milyen lenne helyette.

Gery1987 2023.09.08. 20:11:31

@ZorróAszter:

Foglalkozom vele, csak itt a blogon más a téma.
Nem én tehetek arról hogy Birca miről ír:)

Még így is elmegy sokszor tök más irányba a komment szekció.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.09.11. 10:00:27

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: sajnos nem nacionalisták ... lásd hogy a hülye Kutyapárt több 1%nyi pénzt kapott mint a létéért küzdő II: Rákóczi Ferenc gimnázium Kárpátalján.
Volt olyan magát magyar nacionalistának mondó ismerősöm aki a Bohócdoktoroknak adta az 1%-ot és akkor sem változtatott amikor szóltam neki, hogy a Rákóczinak mintha nehezebb lenne a helyzete.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása