A kommunista Bulgáriában az "elvtárs" szó sokkal kötelezőbb volt, mint a kommunista Magyarországon. Sőt, a Szovjetunióhoz képest is kötelezőbb volt.

Magyarországon az elvtársozás lassan ment le, a 80-as években már szinte csak a politikusokat, állami vezetőket, vállalati vezetőket kellett elvtársazni. Bulgáriában egészen a végéig elvtársozás volt, nem lehetett kikerülni.

A Szovjetunióban ugyanis az "elvtárs" szót ki lehetett váltani a "polgárstárs" szóval, míg Bulgáriában ez a szó nem létezett megszólításként. Az idegen emberhez az utcán csak elvtárs/elvtársnő alakban lehetett fordulni, ahogy munkahelyen, hivatalban is. Ha az ember nem ismerte a másikat, akkor kénytelen volt elvtársazni őt, más lehetőség egyszerűen nem létezett.

Természetesen az iskolarendszerben is ez ment. A tanár megszólítása "tanár elvtárs", "tanárnő elvtársnő", vagy vezetéknév + elvtárs/elvtársnő. A diák csak így fordulhatott a tanárhoz. Természetesen az óvodában is.

A bolgár emberek mániája máig az idegennyelvű oktatás. Máig így van, de a kommunizmusban ez még inkább így volt. A legjobb gimnáziumoknak azok számítottak, ahol az oktatás idegen nyelven ment: egyrészt volt több orosz tannyelvű gimnázium Szófiában, de a legnépszerűbbek, legelitebbek a nyugati nyelvek voltak, Szófiában a csúcs elit gimnázium az Angol Gimnázium volt, utána jött a Francia, majd a Német. Rajtuk kívül csak 2 bolgár tannyelvű gimnázium számított elitnek: ezeket Todor Zsivkov lánya - aki 1981-ben bekövetkezett haláláig kulturális-oktatási miniszter volt - hozta létre, ez a Klasszikus Gimnázium volt (latin, ógörög, óbolgár - egyházi szláv - kiemelt tanításával) és a Nemzeti Természettudományos-Matematikai Gimnázium. Egyébként mindezek máig léteznek, azóta szélesedtek is, ma már más nyelvek is vannak, pl. spanyol, olasz, román, most nem sorolnám fel az összeset, az orosz tannyelvűek száma meg csökkent, de ma is vannak ilyenek.

Természetesen ennek mellékhatásaként lettek idegennyelvű óvodák is. Ami egyébként egy hatalmas átverés, mert 6 éven aluli gyereknek nyelvet tanítani az kb. olyan, mint halat repülni tanítani. De népszerű tévhit, hogy ez valami jó dolog. Kb. olyan mint a "szakértői kormány", abszurd ötlet, de mégis széleskörben elterjedt, hogy ez valami csodás dolog.

Természetesen az idegen nyelv használata nem jelentett változtatást a megszólítási szokásokon. Azaz ha mondjuk a tanárt Marinovnak hívták, akkor továbbra is "elvtárs" volt, csak éppen nem "drugarju Marinov" (Marinov elvtárs, bolgárul), hanem "comrade Marinov" (ugyanaz angolul).

A következő vicces eset még a 80-as évek közepén zajlott. Angol tannyelvű óvodába persze olyan szülő is küldte a gyerekét, aki nem tudott angolul. Egyik óvodában a szülők kedveskedni akartak az óvónéninek, ajándékot szervezve neki, színes üdvözlőlappal.

A szervező szülő megkérdezte a gyerekét "mi a neve az óvónénidnek?", az meg mondta angolul "Ivanova elvtársnő", szóval "komrit Ivanova" (comrade - kiejtve: komrid, de a bolgárok a szóvégen zöngétlenítenek, szóval így lett komrit). A szülő meg csodálkozott kicsit, hát elég furcsán hangzik, dehát mit lehet tenni, szóval megszületett az üdvözlőlap "Kedves Komrit! Kívánunk neked..." szöveggel.

Aztán nagy vidámság lett. Akkor mindenki megtudta, az óvónéni keresztneve nem Komrit, sőt ilyen név nem is létezik. De sokáig mesélték az esetet.