A fanatikus ballib Palotás János, a rosszemlékű MDF-es nagyvállalkozó a 90-es évek elejéről, aki mindenkinél több marhaságot mondott a vállalkozásról annak idején, eldöntötte, immár ballib megmondóember lesz teljes munkaidőben.
Most éppen piromán: szikrát akar gyújtani. A vállalkozás persze abszurd, hiszen akiket meghívott, azok már mind égő libbantak.
Végig nézni egyébként nem ajánlom, dögunalmas az egész: többéves ballib dogmák szolgai ismétlése zajlik.
Az elején megtudjuk, hogy Iványi Gábor a Zemberek Zembere, a Világegyetem Nagyja, hozzá képest mi mind nanométer magasságú pondrók vagyunk.
Aztán jön a süketelés. A főszereplő Tóth Zoltán "választási szakértő". Tóth olyan a ballib médiákban választási ügyekben, mint Perinta a vallásiakban: ő a megkérdőjelezhetetlen szakember. Miközben maga Tóth vagy nem ismeri a magyar választási rendszert vagy ismeri, de direkt hazudik róla. Egyébként ez a Tóth egy baromira gennyes véglény kinézetű alak, de most nem róla szólnék.
Tulajdonképpen itt 4 fő téma van:
- olyan médiákra van szükség, melyek széles, független tájékoztatást adnak, e nélkül nincs demokrácia: ez azt jelenti ballibáról magyarra fordítva, hogy minden média legyen liberális, s minden más ellen legyen hatósági fellépés, hiszen minden nem-liberális álláspont az álhír és Putyin hibrid háborúja,
- szavazhassanak a Zorbán diktatúrájából nyugatra menekült magyarok úgy, mintha otthon élnének - lerágott csont,
- aki viszont kettős állampolgár határontúli magyar, az meg ne szavazhasson, mert ők Zorbán megvett emberei - ez még lerágottabb csont,
- s az előbbi 3 következtetése: panaszt kell tenni az EU-nál, nyilvánítsa a magyar választásokat semmiseknek - persze teljesen abszurd, de ha így is lenne, arra kiváncsi lennék, hogy a megválasztott ballib képviselőket megfosztják mandátumuktól.
A meghívott libbantak tapsolnak, a kisember meg ásít.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.10. 08:53:23
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.10. 09:00:48
De MDF-es volt eredetileg. A VP későbbi.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.10. 09:24:58
Billy Hill 2023.10.10. 09:48:15
Boldeone2 2023.10.10. 09:48:56
Putyinék is ez teszik, a Pravdában a Tass-on -vagyis ugyanott és ugyanúgy - mint sok évtizede megy a propaganda
De, ezt teszi a Hamasz is, debil pszichopaták ...
Bemutatták nekik az izraeli fesztiválon történt tömegmészárlást, ds csak mondta a szóvivó , hogy civilekre nem támadnak...
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.10. 09:55:17
Az EU szeretné, ha csak liberális médiák lennének. Brüsszel nehezen viseli a sajtószabadságot.
_Neville 2023.10.10. 09:57:56
Boldeone2 2023.10.10. 09:58:07
Mindenki tudja, itt nincsenek olyan vállaltatok vagy gazdag magánemberek, aki pl milliárdos támogatást tudnának összedobni minden évben, pl a Megafing központnak
Ezek átcsatornázott közpénzek, csak ki kell vizsgálni egy EU vizsgálóbizottságnak
Vizsgálni, monitorozni kell a MTVA működését is, amely totál nyíltan kormánypropagndát folytat, lényegében putyinizmust
Nem kellenek a szankciók" , az "ukranok adják meg magukat"
Meg kell büntetni ezt a kormányt!
Billy Hill 2023.10.10. 10:00:27
Boldeone2 2023.10.10. 10:01:06
Lényegében még az Index is fideszes kézben van ( Vaszily)
_Neville 2023.10.10. 10:01:18
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.10. 10:01:36
A legfontosabb a tőke szabályozása.
Ma a nagytőke a legfpbb erő a médiák terén, nem a kormányok.
Abszurdum pl. az USA kormányát vizsgálgatni, miközben Soros meg szabadon garázdálkodhat.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.10. 10:02:39
Az EU-nak nagyon fáj, hogy Mo-on erősek a rendszerkrikus médiák, dehát ez legyen az EU baja, minket nem izgat.
Tapi2021 2023.10.10. 10:03:32
Mint '56-ban Magyarországról!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.10. 10:03:52
Mo-on minden vélemény megjelenhet, míg nyugaton hatalmas a liberális dominancia. Mo-on nagyobb a sajtószabadság, mint nyugaton.
Tapi2021 2023.10.10. 10:03:52
Volodomir Zelenszkij ukrán elnök beszámolója szerint megbeszélést tartott az ukrán hírszerzés vezetőivel és diplomatákkal az Izraelben zajló eseményekről.
A rendelkezésre álló, egyértelmű információink szerint Oroszország abban érdekelt, hogy háborút szítson a Közel-Keleten, hogy a fájdalom és szenvedés új forrása gyengítse a világ egységét, növelje a megosztottságot és az ellentmondásokat, és így segítse Oroszországot az európai szabadság elpusztításában"
Tapi2021 2023.10.10. 10:12:36
Ez a bevett módszer! Itt nem ez megy? A sok-sok szándékos ferdítés, szándékos nem értés?!
Azért, hogy lehessen gyűlölködni.
Tapi2021 2023.10.10. 10:16:39
Ugyanez "ukránul" (ott is betiltottak már mindent, ami nem az egyetlen igazságot nyomja!):
" Kijev betiltaná az Oroszországhoz kötődő ukrán ortodox egyházat
Az ukrán parlament október 5-én nyilvántartásba vette a Moszkvai Patriarchátus Ukrán Ortodox Egyházának (UOC-MP) betiltásáról szóló törvénytervezetet. A szükséges 226 szavazat összegyűjtése után a törvénytervezetet hivatalosan is nyilvántartásba vették.
A törvényjavaslat kimondja annak lehetőségét, hogy betiltsanak minden olyan vallási szervezetet, amely háborús propagandával vagy Ukrajna orosz megszállásának igazolásával áll kapcsolatban.
A moszkvai egyházi vezetésnek alárendelt UOC-MP-t azzal vádolták, hogy a háború alatt az orosz kormányhoz igazodott – írja a The Kyiv Independent."
Tapi2021 2023.10.10. 10:19:59
Hidd el erre lenne, sőt, van az EU-ban fogadókészség, partner! Hiszen meg kell buktatni azon kormányokat, amelyek nem állnak be MINDENBEN az EGY és SZENT narratívába.
Most egyébként nem ezt csinálják?
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.10. 10:20:23
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.10. 10:22:28
Tapi2021 2023.10.10. 10:22:54
Nincs miből?
Tapi2021 2023.10.10. 10:26:32
Hogy szurkoltok a kontrollért, cenzúráért, elnyomásért! Ha éppen az ellenfélre irányul.
Remek demokraták és liberálisok vagytok!
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.10. 10:26:37
Múltkor átutaztam Debrecenen, kicsit féltem, hogy az ottani levegőtől ilyen leszek, de nem. Viszont abban igazad van, hogy migránsváros, a vonaton a félrészeg arab egyetemisták
Szolnokig üvöltöztek és énekeltek, tiszta berlini hangulat volt. Egy cigángyerek mondta is a hátam mögött, hogy de beverné a szájukat.
Tapi2021 2023.10.10. 10:30:05
Belügy. Az EU-nak semmi köze hozzá.
Az a baj, hogy szeretné, ha MINDENHEZ köze lenne és végre DIKTÁLHATNÁNAK!
Ha végre megszűnne minden tagállami szuverenitás.
És ti ezt támogatjátok. Szégyen.
Tapi2021 2023.10.10. 10:36:05
Mocskos hazaáruló külföldnek dolgozó ügynök vagy. Ez a helyzet.
Boldeone2 2023.10.10. 10:42:16
A nem kormánypárti az nem egyenlő az ellenzékivel!
Tapi2021 2023.10.10. 10:43:05
Pontosan. Nyugaton, ha úgy tolná a kormányellenességet, mint itthon, már megkeresték volna.
Ott már egy ribanc sem mondhatja el szabadon a véleményét!:
"Mia Khalifa a Hamászt támogatja, ezért szerződést bontott vele a Playboy"
index.hu/fomo/2023/10/10/mia-khalifa-porno-szineszno-hamasz-izrael-konfliktus-playboy-szerzodesbontas/
Egy ARAB prosti véleménye veszélyes a nyugatra nézve!!!
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.10. 10:47:12
Ide mért nem kell a transzparencia?
Boldeone2 2023.10.10. 10:49:45
MOCSKOS, hazaáruló fideszes ügynök vagy! Én csak a tényeket mondom, a CÁFOLHATATLAN tényeket mondom!
De, tudod mit? Menjünk a te terepede! Úgyis újságíró vagy, állítólag...
Ha tudsz olyan demokratikus országot a világon, ahol olyan intézmény van mint a KESMA több száz milliárdos pártpropaganda média média- gépezet, ahol van olyan, mint az MCC, akkor igazat adok neked.
De, te is tudod: nincs ilyen! Ócska rezsimpropagandisták vagytok!
Boldeone2 2023.10.10. 10:53:36
Engem két dolog érdekel:
1, Szabályozzák az állam szerepét a médiában, a közmédia nem lehet egy párt propaganda szócsöve
2, Teljes transzparenciát a tuljdonviszonokban és szabályozni az államot
Boldeone2 2023.10.10. 11:03:28
A Ner kurzusfilmek születése is ezt mutatja: " Aranybulla filmsorozat ( Orbán )!, "Elkxrtuk" meg a társai
Vissza kell adni a MTA vagyonát, vissza kell állítani az egyetemek autonómiáját, fel kell szálni a közpénzből fenntartott párt kutatóintézeteket, az MCC-t is fel lehetne számolni
Boldeone2 2023.10.10. 11:06:37
- A Playboy zsidó tulajdonban van, miert alkalmazna egy a terrorizmust támogató személyt?
Tapi2021 2023.10.10. 11:07:07
Ez a cáfolhatatlan tény!
És mindezt csak azért, hogy végre ti kormányozhassatok, ha a külföld szolgáiként, hát úgy. Nem nagy ár nektek.
Ezt te minek hívnád? Meg a folyamatos HAZUDOZÁST amit csináltok?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.10.10. 11:08:11
A Fidesz nyerte a választást. Miért finanszírozna a kormány ballib szellemi műhelyeket?
Tapi2021 2023.10.10. 11:15:57
1, Szabályozzák az állam szerepét a médiában, a közmédia nem lehet egy párt propaganda szócsöve
2, Teljes transzparenciát a tuljdonviszonokban és szabályozni az államot"
Ezt mondd a nyugatiaknak is, pl. a németeknek, ahol minden héten eligazítást tart a kormány a médiumok vezetőinek! Mi mehet, mi nem? Stb.
Egy teljes napig várták, hogy mit írjanak pl. a kölni erőszakoskodásokról!
Ez a te nyugatod! Rajtuk miért nem kéred számon, amit a magyar kormányon?
És már kérdeztem: mennyi a KESMA médiumok elérése és mennyi az ellenzékieké?
Sem a KESMA-tól, sem az egyetemi alapítványoktól nem lesz diktatúra, csak másképp működnek a dolgok, mint ahogy ti szeretnétek.
Nyerjetek VÁLASZTÁST!
De ne külföldi segítséggel!
Tapi2021 2023.10.10. 11:24:36
Nektek ez nem tetszik a KESMA-ban, és a kormányban, meg a jobb-konzi-kerdem. oldalban:
"A múlt, a jelen és a jövő magyarjai közötti szövetséget mi magunk építjük, felelősséget viselünk egymásért, ezért a nemzetet szolgáló feladatok támogatása is közös kötelezettségünk. Hisszük, hogy nemzetünk jövője szorosan összefügg közösségünk művelődésével, keresztény kultúránk megőrzésével, így mindennapi tájékozódásunkkal is. A magyar írott és elektronikus sajtónak a közösségi összetartozás erősítésében, a közös jövőnkről szóló gondolkodás megalapozásában elvitathatatlan szerepe és felelőssége van.
Hisszük, hogy a nemzeti, keresztény értékeinket közösen vallva, és a mai kor eszközeivel felvértezve, a jelenlegi és az előttünk álló évtizedek kérdéseire nemzeti alapon önálló válaszokat adhatunk. Ettől a céltól vezéreltetve, feladatunknak tekintjük azon előfeltételek megteremtését, kezdeményezések és megoldások támogatását, mely a nemzetünk jelen és jövő időben való felelős tájékoztatását szolgálja, közép-európai barátainkkal együtt a korszakoltó szerepvállalásunkat elősegíti."
A KESMA Alapító okiratának Preambulumából.
Ettől a céltól és az összefogástól őrültök meg, mert veszélyes a pogányságotokra, globalizmusotokra, szép, új, "nyitott" világotokra!
Tapi2021 2023.10.10. 11:34:46
"Az Alapítvány célja, hogy a magyar tömegtájékoztatás részét képező nyomtatott sajtó, rádió, tv, online felületeinek értékteremtő valamint a magyar nemzeti öntudat erősödését szolgáló tevékenységét elősegítse. Mindehhez kapcsolódóan elsődleges cél az Alaptörvény IX. és XI. cikkeiben foglalt alapvető értékek biztosítása. Így különösen a magyar helyi (megyei, városi, lokális) sajtó támogatása, a helyi közösségek minél teljesebb értékű tájékoztatása érdekében végzett terjesztésük és közösségépítő munkájuk fenntartása. Ezáltal célunk a magyar írott sajtó megőrzése, valamint olyan strukturális együttműködések kialakítása a média más felületeivel (tv, rádió, online), amelyek hosszútávra biztosítják a hagyományos, nyomtatott magyar sajtó-kultúra megőrzését.
Cél továbbá azon előfeltételek biztosítása és előteremtése a Kárpát-medencén belül és kívül, amelyek segítik, hogy a média megnövekedett társadalmi felelősségéből fakadó kérdésekre hiteles elméleti és gyakorlati válaszokat adjon (ez érinti a szerepvállalási, a fenntarthatósági, valamint az etikai kérdéseket is). Célja ezen túl, hogy az Alapítvány kutatási, oktatási, tehetséggondozó és más szervezési, közösségszervezői tevékenységével hozzájáruljon a nemzeti értékeken alapuló magyar közbeszéd formálásához, valamint közösségünk következő, nemzeti értékeket valló nemzedékének felneveléséhez."
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.10. 11:53:34
Az MCC-ből pedig pont több kéne, már eddig többet tettek például külhoni magyarok megtartásáért mint bárki. A legjobb lenne a régi Keleti Akadémiához hasonló, ahol a környező nyelveket tanítanák, a környező észjárást és oda fókuszálni a kereskedelmet, szolgáltatást.
Az RTL meg nem azt csinál amit akar, hiszen egészen nagy mélységben befolyásoló, ugyanezt a lehetőséget az egyházaknak például nem adnád meg.
Az Elkúrtuk meg egy játékfilm, ha nem tűnt volna fel azóta sem, azonos kb. A Sakál napjával vagy bármelyik hasonló politikai thrillerrel.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.10. 11:59:00
www.bertelsmann.de/#st-1
Serény Vélemény 2023.10.10. 12:04:41
Tehát ha van egyjótét milliárdos, aki az embereket agymosni akarja, és milliárdokat feccöl bele ebbe, akkor az a kormány, amit az emberek demokratikusan megválasztottak, a milliárdos által tálalt narratívát nem cáfolhatja meg.
És a demokratikusagymosott társaság még ezt jónak is tartja.
Tapi2021 2023.10.10. 14:58:37
Boldeone2 2023.10.10. 17:02:51
Az olyan háttérállam építés és finanszírozás amit a Fidesz csinál, az antidemokratikus és elnyomó rendszerek sajátossága
A fidesz pártállamot korlátozni kell
Boldeone2 2023.10.10. 17:05:57
- A fidesz egypárti rezsim mögött százmilliárdos közpénzek vannak, meg a közmédia megszállása, ebbe kell az EU- nak beavatkozni
A társadalom tanulatlanabb része fogékony a szélsőbb, populista hazugságokra
Boldeone2 2023.10.10. 17:10:52
Ez a pártállami rezsim kvintesszenciája
Nincs szükség a bukott Horty- rendszer szélsőjobboldali fasisztoid narratíváira, a posztfeudál állam visszaállítására
Nem szabad hamis illúziókat táplálni az emberekbe, a történelemhamisítás ezt szolgálja
Boldeone2 2023.10.10. 17:17:41
A konzervatív világnézet tudományosan alig megalapozott. Az elmúlt 70 év Európában a progresszív liberalizmusról szólt. Valójában a kereszténydemokrata pártok is ahhoz igazodnak
Ez egy jól kitalált, jól működő dolog
Amit az MCC-nél mondanak, az lényegében egy filozófialilag megalpozatlan hazugság, tudományos köntösbe öltöztetett populista, szélsőjobb demagógia
Boldeone2 2023.10.10. 17:21:17
- Mi csak az orbáni diktatórikus rendszer pártján vagytok, az elnyomó, állampárti rezsim ellen harculunk, ti pedig az embertelenség, az abszolút hatalom pártján vagytok. Ennyi
Boldeone2 2023.10.10. 17:24:22
- Nyilván Ti, mi a plurális demokrácia, a liberális társadalom primátusa mellett szólunk
ZorróAszter 2023.10.10. 18:04:48
De amilyen hülye az átlag magyar választópolgár, örülni fog a váratlan fordulatnak, és egy percig se fog elgondolkodni rajta, hogy hogyan is van ez.
Az állami médiák lenyulása a gyarmattartóin kölcsönhatékony módja Orbán hatalomban tartására. Azt a pénzt, amit ezzel megspórolnak, az is mehet Németországba.
ZorróAszter 2023.10.10. 18:06:56
"a vonaton a félrészeg arab egyetemisták Szolnokig üvöltöztek és énekeltek"
És az nem tűnt fel, hogy miért épp a Székely Himnuszt?
:o)
élveteg 2023.10.10. 20:08:30
Ilyen nincs en sehol mert a médiákat emberek készítik azok meg nem lehetnek függetlenek a saját világnézetüktől
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.10.11. 09:21:51
Mert te épp most csinálod, amikor Horthy-rendszert (ami valójában a kiegyezéskor kialakult rendszer folytatása) fasisztázod meg szélsőjobboldalizod.
Pont emiatt kell az MCC, hogy ezektől a narratíváktól megszabaduljunk már végre, továbbá a hőbörgő, hergelő, gondolkodást,kutatást kizáró stílustól is.
A progresszív liberalizmus valóban "működik" hiszen végülis jelekori markáns jellemzői, a természettudományt figyelembe nem vevő áltudományos baromságai (genderelmélet) vannak olyan jók mint mondjuk a külső kinézet alapján kialakított fajelmélet.
A konzervatív világnézet épp hogy tudományosan megalapozott, hiszen az észlelésen alapul. Ha egy férfit nem lát szülni, de egy nőt igen, akkor levonja azt a következtetést, hogy a férfi nem tud szülni.
ZorróAszter 2023.10.11. 10:08:51
Szálasi a Nemzeti Hadsereg tisztje volt.
Prónay Pál és Ostenburg alapította a Magyar Fasiszta Pártot. Csak később csatlakoztak Szálasihoz. De például Héjjas Iván és Francia Kis Mihály eleve Szálasihoz csatlakozott.
Ugyanígy a többi különítményes is. Például Rátz Kálmán Hubayval még pártvezető is volt amíg Szálasi a börtönbüntetését töltötte.
Kovarcz Emil és Beregfy Károly szintén.
Horthy nekik köszönhette a kormányzói tisztét, úgyhogy nem nagyon kellett finnyáskodnia amikor kinevezte őket.
Zorró Aszter 2023.10.11. 10:19:31
ZorróAszter 2023.10.11. 10:44:14
Zavaleta!
Kérdezze meg tőle és a többi fidesznyiktől, hogy büszkék-e a maga itteni működésére és igényt tartanak-e a maga támogatására?
Például a fidesznyik patkánykodására az ikonommal és a nickemmel.
:o)