Tegnap volt a ballib ünnepi ciklus egyik hagyományos ünnepi eseménye, a Dühöngőnap.
Kijött ugyanis a számukra lehető legkellemetlenebb hír:
Ez kiütéses vereség a ballibek számára. S nem lényegileg, hanem jelképesen.
Lényegileg miért nem? Mert simán lehetséges, hogy a "támogatások" kifizetése aztán akadozni fog, megesik az ilyesmi az EU-ban. Az EU nem szótartásáról híres, azaz gyakori, hogy valami az elméletben igen, majd a gyakorlatban nem. (Lásd erről Bulgária és Románia csatlakozását a Schengen-övezethez.)
De a politikában mindig az elméleti szint a fontos. S most összedőlt a ballib mitológia egyik tartóoszlopa, az "Unió" - így kell mondani ballibául ugyanis, az "EU" és az "Európai Unió" verzió nem eléggé magasztos -, mely valamiféle természetfeletti liberális lény, mely mint a Vörös Hadsereg 1944-1945-ben felszabadítja a világot a rossz alól, többek között elsöpri Zorbán "diktatúráját" is, majd felvilágosultságot és jólétet oszt.
Olyan dühöngés és átkozódás van a kommentmezőkben, ami csak a magyar foci válogatott nagy nyeresége miatt szokott előfordulni. Még a nagy tavalyi ballib választási bukáskor is mérsékeltebb volt a hangnem. Egyes ballib kommentelők egészen az "Unió" szidásáig jutottak! A kedvenc kommentem: "rohadjon meg az egész brüsszeli gittegylet".
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Wildhunt 2023.12.15. 06:24:12
www.theguardian.com/world/2023/dec/15/hungary-blocks-50bn-in-eu-aid-for-ukraine-hours-after-membership-talks-were-approved
Szóval ki lesz az a pénz fizetve...
ZorróAszter 2023.12.15. 07:00:01
Nem értem, hogy fidesznyikek miért kürtölik világgá, hogy Orbán világa az EU-tól kapott eurotízmilliárdoktól függ.
Hogyha nem jön az EU ingyenpénz, minden leáll. Csak a külföldi összeszerelőüzemek működnek rendületlenül.
Régen erre volt egy közmondás hogy hegedülni a pellengéren.
Serény Vélemény 2023.12.15. 07:46:13
Ez a ballob virtuális valóság.
Ennek az állításnak a bizonyítása egyszerű, csak erre a két kérdésre kell választ adni:
Eddig jött a pénz?
Leállt minden?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 08:20:44
A "segélyek" nagyobb részét eleve a mo-i nyugati tőke kapja.
2023.12.15. 08:36:50
szóval minden megy tovább.
2023.12.15. 08:52:51
és ő és a követői is olyan személyiségek, akik nem értik, hogy ez első számú vezetőként brutális probléma. a követőit a führerprinzip vezérli. orbán megint jól csinálta. és ezzel szemben totális ellenzékiség. orbán megint sátáni dolgot művelt.
orbán ezt nem jól, vagy rosszul, hanem így csinálja. ezzel a totális elvtelenséggel könnyen választást nyerhet, a történelmi bukás azonban garantált.
Gery87 2023.12.15. 08:58:22
"További 21 milliárd euró maradt még Orbán kezéből, de cáfolta, hogy Magyarország kapcsolatot teremtene a készpénz és Ukrajnával kapcsolatos álláspontja között. „Nem ez a mi stílusunk” – mondta."
"Nem a mi stílusunk", meg az anyja picsáját:)
Pont ez a stílusotok Vitya!
Az egész cirkusz erről szól, Orbánnak kell a lóvé, ezért szarrá zsarolja amivel csak tudja az EU-t a tagállami vétójával. Pont ez volt a svédekkel is.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 09:01:43
Ilyen a diplomácia.
Gery87 2023.12.15. 09:03:44
Brüsszelnek is igaza van Orbánnal szemben pár dologban, meg Orbánnak is igaza van pár dologban a nyugattal szemben.
Ukrajna EU tagsága „teljesen értelmetlen, irracionális és helytelen".
Az, nem is lesz belőle soha semmi, az EU nem fog tagállamnak felvenni olyan államot amivel az EU külső határán harcok folynak!
A török EU tagságról sincs szó, pedig az is vezető hír volt régen.
Az is befagyott, mert az is irreális.
Szegény Moldovát meg sem említettük, pedig az is megér egy említést hogy oké de akkor mi lesz Transznisztriával?
Gery87 2023.12.15. 09:16:18
Ilyen a rendszer. Sok mocskos tőkés csicska 1000 milliárdokat tologat közpénzből, a lobbierőknek megfelelően.
Az hogy mondjuk megkérdezzük az embereket egy népszavazáson hogy akarják e Ukrajna EU tagságát, fel sem merült.
A mai digitális világban hetente lehetne népszavazni bármiről, fillérekért.
Miközben a közösségi médiában való szereplésük és tájékoztató posztjaik is mutatják, ma már azonnal eljuthatnak bárkihez az információk....de ezt csak arra használjuk hogy aztán visszatérve a kőkorba, ezek hetekig kavarják a szart meg hazudozzanak nekünk hogy azt rólunk döntsenek. szürreális.
Olyan mint ha egy bank küldene egy e-mailt Rózsika néninek hogy "tessék szólni az unokának hogy írjon nekünk egy levelet a számlájával kapcsolatban!"
De nem erre a sok naplopó hazug féregre kell bízni mindent....
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 09:20:02
Az EU-ban minden döntés eseti, nincsenek elvek.
Ciprus simán EU-tag lehetett. Egyszerűen ki lett mondva, hogy a valóság nem az ami van, hanem a nemlétező álomkép.
Magyarul: ki lett mondva, hogy Észak-Ciprus nem létezik, s mindenki ismételgeti ezt, pedig mindenki tudja, hogy ott van.
Szóval ez működő modell lehet Moldova számára is.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 09:23:54
Ilyen a világunk. S ez mindig ilyen volt.
Az alap az erő.
Persze jobb korokban, a felvilágosodás előtt, ezt korlátozta a vallás, de akkor is csak korlátozta, nem helyette volt. A modernitásban pedig immár nincs korlát, semmi se korlátozza a szabadságot, értsd az erősek szabadságát.
Ez ellen 2 mód van:
- kivonulunk, nem foglalkozunk az egésszel,
- alkalmazkodunk, megpróbálva kihozni az egészből magunkank is valamit.
Gery87 2023.12.15. 09:34:44
Ott mindkét állam mögött alapvetően egymással szövetséges államok vannak, NATO tagok.
A Dnyeszteren túl meg orosz katonák, picit más.
Gery87 2023.12.15. 09:37:11
Szerencsére legalább elvi szinten már megvan az eszközünk hogy ne ilyen legyen, előbb utóbb meg gyakorlat is lehet.
Ahogy a polgári jogállam is csak ábránd volt sokáig meg vágy.
Aztán alap lett..
_Neville 2023.12.15. 09:41:09
Hát de pont ez volt a terv az elmúlt két évben, és az bizonyosodott be, hogy nem áll le, még nem ment csődbe az ország, és Orbán hatalma sem ingott meg ettől. Pedig ezt várták.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 09:41:27
Igen, sajnos.
Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2023.12.15. 09:43:24
_Neville 2023.12.15. 09:44:52
_Neville 2023.12.15. 09:47:39
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 09:57:50
Persze. Kívülről csinált kényszerszövetség az egész, semmi tartalma.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 09:59:05
Ha a dolgok jól mennek, az oroszok odaadják Romániának a területet. Csak egy dolgok kérnek cserébe: álljanak ki Ukrajna mögül.
2023.12.15. 10:39:45
a diplomácia rendesen az, hogy nincs ez a hajcihő.
Wildhunt 2023.12.15. 10:40:47
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 10:42:12
A diplomácia: fenyegetések, zsarolás, árukapcsolás.
2023.12.15. 10:45:00
mindez a háttérben. és kifelé pedig mosolyognak.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 10:46:50
Igen, udvariasan kell egymást átbaszni.
2023.12.15. 10:51:29
orbán pont fordítva csinálja, a nyilvánosságban veri az asztalt és a háttérben a farkát behúzva végül kiszolgál bárkit és bármit. ezért nem váltják le. és utána előadja, hogy ő egy szabadságharcos nindzsa, vagy micsoda.
ezzel éppenséggel lehet választást nyerni akkor ha elegendő pártkatona harsogja, hogy orbán egy szuperzseni, megint hogy átbaszott mindenkit. csak ez nem diplomácia. ezzel magyarország kb. mindenki ellenségévé válik.
erre szokás azt mondani, hogy ez a "balkán". csakhogy román és a bolgár külügy is jobban csinálja, mint orbán. ez a politika egész egyszerűen nem jó magyarországnak. a magyar társadalomnak. ebben nincs semmiféle nemzeti érdekérvényesítés.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 10:54:36
Ha így lenne, nem vennék komolyan őt.
2023.12.15. 10:59:50
szerinted az amerikai külügy komolyan veszi? pressmann üzenget. vagy a nato? a belga miniszterelnök azt mondja, hogy vétózzon, vagy fogja be a pofáját. ilyen hangnemben beszélnek róla a nagy nyilvánosságban. szerinted egy úriembernek tartják? úgy beszélnek vele, mint egy kutyával. csak nem váltják le azért, mert elvtelen módon kiszolgál bármilyen gazdasági érdeket.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 11:01:59
Ez önellentmondás amiben hiszel.
Boldeone2 2023.12.15. 11:03:40
Ma már úgy kezelik, mint egy hülyegyereket:
TÖBBÓRÁNYI PARTTALAN VITA UTÁN OLAF SCHOLZ NÉMET KANCELLÁR A TÖBBI VEZETŐ ELŐTT AJÁNLOTTA FEL ORBÁNNAK, HOGY HAGYJA EL A TERMET."
-Ilyen szégyen régen ért magyar miniszterelnököt! Az egész európai sajtó Orbán disznóságaival van tele, az emberek pedig követelik, hogy az orbáni rezsimet dobják ki az EU- ból
Ilyen magyar- , illetve Orbán- ellenesség soha nem volt. Szégyen most- Orban miatt- magyarnak lenni, Európában
Minden hazug narratívája nem mellesleg elbukott: Putyin lényegében kimondta, hogy nem akar békét, még évekig háborúzni fog.
Vagyis: egy hülyeségnarratíva elbukott
További szankciók jönnek, ráadásul...
Gery87 2023.12.15. 11:05:58
Neked is fájna ha az lenne amit vágyaidban akarsz.
@_Neville:
De ugyanazok állnak mögöttük. Addig nem gond.
@Párduc oroszlán gorilla... Makákó!:
Akkor eddig miért nem tették meg?
Egyes vélemények szerint azért mert ha 2 román állam van az EU-ban az ugye 2 szavazat, még jobb is mint a beolvasztás.
MEDVE1978 2023.12.15. 11:07:23
Von der Leyen asszony mosolyogva jelentheti be, hogy az EU kitart Ukrajna mellett és ismét tett egy "gesztust", holott ez haszontalanabb, mint a nem működő szankciók.
Orbánék elégedettek lehettek, mert megnyitották a 10 milliárdos keretet, legalább a pénz harmada most már jöhet, ez is sokkal több, mint a semmi. A hazai szavazótábor tapsolni fog hozzá, ügyes diplomáciának nyilvánítva. Cserébe egy gesztust kellett csak tenni. Mindenki tudja, hogy Törökország már évtizedek óta tagjelölt és inkább csak távolodott a tagságtól. Ukrajna Európa egyik legkorruptabb országa és ez a kultúrában van, akárcsak nálunk. Ha valaki a sorok között tud olvasni, akkor meg kell nézni Zelenszkij és a vezérkari főnök ellentétét vagy akár Z ellentétét Klicskoval. Valószínűleg nepotizmuson alapszik a teljes államigazgatás, Z bizalmi embereket nevez ki + az üzleteket is bizalmi embereknek adja. Háború idején más a prioritás, de a béke / fegyverszünet után már előtérbe kerülnek ezek a dolgok. A további években Orbán még ezerszer megvétózhatja az ukrán előrehaladást, végül pedig a csatlakozást. Ráadásul Orbán hirdetheti,hogy a két érdemi javaslatot: Ukrajna segélyezését és a költségvetésmódosítást elutasította, ezzel megvédte a pozícióját.
Az ukránok is örülhetnek, hiszen be lett nekik ígérve, hogy valamikor a távoli jövőben csatlakozhatnak. Nagyjából abban is biztosak lehetnek, hogy ha Viktor továbbra is beint, az EU akkor is meg fogja oldani a finanszírozásukat valamilyen kerülőúton.
Szóval ez egy igazi politikai kompromisszum lett, annak ellenére, hogy mindenki kardot csörtet és győzelmet hirdet.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 11:09:03
Fájna nekem a jó?
Gery87 2023.12.15. 11:09:47
Ez elég irreális.
Románia EU és NATO tag. Semmi olyat nem ígérhetnek az oroszoknak amit pl egy kormányváltással ne lehetne sutba dobni.
Ha az oroszok legyőzik és megszállják Ukrajnát legalább délen a Dnyeszterig, akkor meg minek adnák oda?
Sokkal jobb akkor már nekik egy bábállamot csinálni belőle is.
Legyőzni meg tényleg 2 hét lenne.
Boldeone2 2023.12.15. 11:14:20
A nyugatnak kell döntenie Orbánról, a magyarok már nem urai sorsuknak, ahogy az orosz vagy fehérorosz nép sem
A pávatáncba belement a nyugat Orbánnal a háború miatt, de ez hosszú távon nem fenntartható!
Be kellene élesíteni a 7- es cikkelyt, egyértelmű
Orbán a magyar történelem egyik legnagyobb ámokfutója, azt a csorbát, ami nemzet becsületén esett nem lesz könnyű helyrehozni
Magyarország fasizálódott állammá vált, ami elképesztő szégyen!
Gery87 2023.12.15. 11:16:14
Nem, a kardlapozás fájna amit a keresztény nemes úr a jobbágy hátadon meg buksidon művelne ha nem viselkedsz:)
Mindenki csak addig akar önkényt meg tekintélyt, amíg úgy érzi hogy a fasz jó oldalán van...
Aztán mikor a fasiszta rájön hogy hát őt is elviheti a gestapó, meg esetleg meggondolhatja magát, akkor meg már annyira nem is jó....
Ez a baj az ilyen tekintélypártisággal hogy nem kalkulálod bele hogy "na baszki, mi van ha már úgy gondolom? Vagy ők nem úgy gondolnak rám?"
NA ettől a lehetséges problémától csak a demokrácia véd meg, úgy gondolhatod meg magad hogy nem fog fájni.
2023.12.15. 11:18:51
ma jelentették be, hogy egy újabb német járműipari cég épít gyárat debrecenben és kecskeméten. az állam persze ezt is vissza nem térítendő támogatással támogatja. ezért cserébe 0% üzletrészt kérnek. ezért jön az eu-s forrás. ezért nem váltják le. ezt gyurcsány is tudná, vagy akárki. egy krumplis zsák is lehetne a külügyminisztérium, a külgazdasági államtitkárság élén. az is tudna beruházásokat eszközölni úgy, hogy az állam különadót fizet a befetketőknek.
és ez a beruházásösztönző politika addig még éppen védhető, amíg van szabad munkaerő. de most már az sincs. hanem kiképeznek temérdek fiatalt, hogy a gyárakban nyomják meg a zöld gombot. temérdek pénzből infrastruktúrát építve. brutális környezeti terheléssel. mondván, hogy ez a "zöld fordulat". ez a cég is nem tudom milyen "klímavédelmi" stratégia része. és utána majd kapnak fele annyi bért, mint egy biciklis ételfutár.
és ettől várják a felzárkózást.
Gery87 2023.12.15. 11:19:10
Széllel szemben nem lehet pisálni!
Az egyetlen megoldás ha visszafordulunk...
Az EU egy liberális gittegylet, amerikai félgyarmat, önálló geopolitikai tényező nélkül.
Akinek ez nem tetszik azt vagy kibasszák a szalonból előbb-utóbb vagy maga megy el.
Sajnos.
Boldeone2 2023.12.15. 11:22:40
- Ezt honnan veszed? Exhas adat?:)
Az európai vezetők teljesen jól döntöttek: el kell indulni egy kockázatos úton, hogy a még kockázatosabbat - Ukrajna összeomlását - elkerüljük
Az EU- nak kell Ukrajna fő finanszírozójává válni, más lehetőség nincs, az USA bizonytalan
Azt mindenki látja, hogy ez nem egy könnyű út, de ha meg akarjuk tartani a méltóságunkat, akkor be kell állítani Ukrajnát a szövetségbe
Nyilvan vannak akik csak időt akarnak nyerni, de van olyan is, aki ebben hisz
2023.12.15. 11:22:42
oké, csak ha nincs ez a hajcihő, akkor magyarország réges régen a forrásokhoz jutott volna, és ukrajna ügyében ugyanott tartanánk. akkor meg miért csinálja orbán jobban, mint a román vagy a bolgár diplomácia. vagy a cseh, vagy a szlovák.
Boldeone2 2023.12.15. 11:25:23
Az EU perspektivikusabb mint Amerika, ahol ha a jobboldal győz, polgárháború lehet
Az EU- t kell megerősíteni, végigmenni az úton
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 11:26:51
Nem része a kardlapozás a normalitásnak.
Gery87 2023.12.15. 11:29:50
Orbánnak belül ezzel a kuruckodással akkor van esélye ha máshol is jelentős számban kerülnek hatalomra olyanok mint ő.
A nagyobb jólét meg a polgárosultabb légkör miatt erre kicsi az esély.
Csak akkor tudná "megreformálni" az EU-t a maga képére.
Ellenkező esetben vagy hagyják pórázon pofázni mintegy házi bolond tacskót.
Vagy megunják ezt és ágyő...
Hidd el egyre többen vannak akik szerint nem feltétlen kell EU tagoknak lennünk és ez elkeserítő...de ez van.
Gery87 2023.12.15. 11:32:11
Most jöjjek azzal hogy ti meg azt szoktátok mondai hogy "a forradalom felfalja gyermekeit, meg jakobinusok stb":)
Te megúsznád? Dehogy úsznád meg.
Neked a normalitás az hogy az egyháznak hatalma van, a pap dumál a birka nép hallgatja.
A nemes urak meg intézik az állam ügyeit.
Ha meg templomba menet útban vagy neki, kapsz egyet a fejedre....mer csak...nem vagy polgár, jobbágy vagy. neki lehet, te meg nem pofázol.
Boldeone2 2023.12.15. 11:43:30
Magyarország nem tud hová kilépni: mindenhol légüres tér van.
Kínának csak EU - tagként vagyunk érdekesek, Oroszországnak NATO- tagként
Ez egy halódó ország... Debrecen a külföldiek nélkül ma már megállna...
A gyárakban külföldiek dolgoznak, a vendéglátást is azok tartják el, sőt, működtetik..
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 11:44:14
Azaz szerinted jobb, ha pénzalapú a hatalom?
Boldeone2 2023.12.15. 11:48:30
A mostani tizenévesek, meg " életveszély"
Egy rendszerváltás demográfiai alapjai nem adottak. Itt ez kihalásos alapon fog menni...
Boldeone2 2023.12.15. 11:55:38
baloldal= jómódú, belbudai- belpesti, nagyvárosi, kvalifikáltabb, fiatalabb rétegek
Jobbolal= csóróbb, kistelepülési, kevésbé iskolázott, idősebb rétegek
El kell menni egy ellenzéki tüntetésre: 80 -90%- ban budapesti viszonyag jómódó, egyetemista lányok és fiúk vannak meg a budapesti "örökös" biboldó- libsi idősebb humánérelmiség...
Így nem lehet rendszert váltani...
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 12:03:07
Azaz a baloldal az elit, a jobboldal meg a nép.
Boldeone2 2023.12.15. 12:24:48
Az ösztönber az orránál nem lát tovább, csak az aznapi lépést tudja, aki megpróbál többet tenni, perspektivikusan gondolkodni, az egyfajta "elit"
A " nép" sajnos soha nem lesz elég független, ahhoz mindig kell egyfajta anyagi háttér, ami nincs meg, így az elnyomó rezsimek ezt könnyen kihasználják
Nyugaton népről nem beszélnek, ott polgárság van, civil társadalom
Régen azt mondták hogy " népi demokrácia" most azt, hogy " polgári demokrácia"
Az utóbbi ott működik, ahol sok polgár van...
MEDVE1978 2023.12.15. 12:31:51
Az, hogy a közvélemény mennyire nem támogatja majd az ukrán csatlakozást, nagyjából egyértelművé fog válni, amint elkezdik a jobboldali pártok tematizálni. Ez pedig biztosan megtörténik, ha ténylegesen haladnak az ukránok a tagság felé.
Ennek sok oka van:
1. A keleti országok (Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia) számára jelentős problémát okoz az ukrán mezőgazdaság és egyéb humánintenzív szektorok. Ezt már most látni az egyébként az ukránok tenyeréből evő lengyeleknél, ez vezetett az ukrán mezőgazdasági termékek behozatali tilalmához, illetve a szállítmányozók tiltakozásához is. Lassan majd jön még a húsipar, egyes vegyipari termékek stb. A mezőgazdasági hatás konkrétan tönkreteheti az uniót, abban az értelemben, hogy a teljes mezőgazdasági politikát drasztikusan át kellene alakítani, amelynek a nagy mezőgazdaságú államok (Franciaország, Spanyolország, Portugália) mezőgazdasági dolgozói is kárvallottjai lennének. Ez nyilvánvalóan a közvéleményeket az ukránok ellen hangolhatja ezekben az országokban.
2. A nettó befizetők számára Ukrajna egy újabb pénznyelő, tehát valószínű, hogy nem akarnak majd újabb óriási összegeket oda csoportosítani. Ennek a másik oldala is érdekes, egy ukrán csatlakozás esetében még ha a nettó befizetők meg is növelik a hozzájárulásukat, rengeteg jelenleg haszonélvező keleti és déli terület esik majd ki az EU pénzek hatásköréből.
3. Egy áttétes hatás, hogy mindannyian szegényebbek lettünk azért, mert elvágtuk magunkat az oroszoktól. Európa jólétének nagyon fontos eleme volt az olcsó orosz energia. Ha vége a háborúnak, Ukrajna így is, úgy is egy tüske lesz az oroszok oldalában, ami elrontja a kapcsolatot az EU-val.
4. A vétókérdés. Szinte magától értedtődik, hogy az EU csak akkor tudja majd felvenni Ukrajnát a tagjai közé, ha a döntéshozatali rendszert a többségi döntéshozatal felé mozdítják el. Ugyanakkor a kisebb országok kritikus érdeke a vétójuk megtartása.
5. És akkor még magáról az ágrólszakadt Ukrajnáról nem is beszéltünk, azzal együtt, hogy mi lesz, hogy ha kitör a béke, hogyan fog tudni boldogulni az ukrán állam. A kihívások - újjáépítés, drasztikus népességcsökkenés > a 8-10 millió ukrán nem fog hazamenni - óriásiak, az EU felé nyitás újabb kivándorlásokhoz vezethet, az EU-s országokban pedig ez ellenálláshoz.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 12:33:18
Mitől legyen a nép független?
A rendszer nyertesei miért nem függetlenednek saját érdekeiktől?
Egyébként lásd József Attila: Hazám.
Serény Vélemény 2023.12.15. 12:38:41
Egyszer találtak két prostit. (Ez a 90-es években volt, akkoriban a köz- és a biztonság nem függött össze.) Két _ukrán_ prostit találtak. Megmentették őket elvitték a lakásukra, vagy hasonló. Aztán két témában nagyon brutál vita alakult ki köztük: az egyik téma az volt, hogy vékony magas srác nem tudott lefeküdni egyikkel sem, a másik meg az volt, hogy ugye mit csináljanak velük. A vékony srác azt mondta, hogy menjenek el, és a konzultól kérjenek papírokat, hogy haza tudjanak menni. A nagydarab (Medvének becézett) srác meg üvöltözött vele, hogy "te nem érted, hogy a konzul is benne van, és ha elmennek a konzulhoz, akkor legjobb esetben is megverve kerülnek vissza az utcára, rosszabb esetben meg bármi történhet velük?"
Biztos, hogy te azt akarod, hogy az ukránok a maguk harcedzett, gyilkosokkal jól felszerelt, a segélyekből jól feltőkésített és felfegyverzett összes maffiózójukkal együtt szabadon mozogjanak az EU-ban, és csinálják nyilván azt, amihez a legjobban értenek, és az most már nem a szántás-vetés, és nem a szénbányászat?
És ha most elesett vagy 500 ezer ukrán pasi, akkor a feleségeik, barátnőik, lányaik további sorsa szerinted mi lesz a szép szivárványszínű pedofil európában?
2023.12.15. 12:40:05
ez az, hogy nem.
az már rég nem igaz, hogy az akadémikus elit lenne a "baloldal". horn gyula még törekedett arra, hogy ezt fenntartsa. és a szociálisan demagógiával ne verje szét azt a képzetet, hogy a baloldalon állnak a "szakértők", ők a "szakma". gyurcsány már nem törődött ezzel. és nímandokkal vette körbe magát, akikről senki se hitte el, hogy ők szakértők. és gyurcsány a "ballib" és nem bajnai, akival megint azt a mítoszt építették, hogy ők a nemzetközi hírű szuperszakértők, akik nélkül nem lehet kormányozni.
éppen orbán volt, aki ezt a mítoszt sikeresen lerombolta. a "baloldal" nem az elit. a "jobboldal" sem a köznép. a magyar társadalom egyszerűen nem azt gondolja, amit orbán előad. a fidesz szavazók se. a kárpátaljai magyarok is arra kérték, hogy ne élezze tovább az ukrán-magyar konfliktust.
orbán népszerűségi indexe magagsabb, mint gyurcsányé. de aligha el az 50%-os küszöböt a teljes népességben. legfeljebb csak relatíve népszerűségről lehet beszélni. gyurcsányhoz képest.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.15. 12:45:30
2 út van: besimulás a nyugatba, átvéve az ottani ateista, homokpedó, eutanáziás-abortuszos liberális nyitottan sátánista értéjrendet, vagy megpróbálni ellenállni.
Ez ősi dilemma, már a Biblia is erről szólt.
Rövid távon mindig hasznos a rossz oldalra állni, ez biztos. Dehát fel kell ismerni, nem érdemes csak a rövid távot nézni.
2023.12.15. 12:51:20
a vétó egyvalakinek állt érdekében. ez pedig oroszország. mivel a háború hosszan elhúzódott moszkva elemi érdeke, hogy az ukrán népnek még átmenetileg se legyen olyan érzése, hogy oroszország nélkül is fejlődhetnek.
2023.12.15. 12:52:43
ez egy hülyeség. már a gyurcsány házaspár se vonult fel a prájdon.
2023.12.15. 12:56:00
debrecenből ez az egész nevetséges. errefelé nincs soros alapítvány. nyilván már cinkotán sincs. cegléden se. ahogyan nincs soros alapítvány monjduk sumenben se.
Boldeone2 2023.12.15. 12:59:43
Ismered a mondást: " too big to fail" ez van Ukrajnával is
Az olcsó " orosz energia " egy illúzió. Nagyjából az oroszok is tudják: egyrészt a foszilis energiának leáldozott, másrészt kb 20 évre való gázexport-tartalékuk van ( egyszer körüljártam ezt a témát) egy 2020- as export szinten
Tehát az oroszoknak nem érdeke erre a "kis időre" olcsó energiát szolgáltatni
Az olcsó foszlis energia kora lejárt, de árnövekvésre sem számítok: brutálisan gyorsan terjednek pl az elektromos autók
A gázkazánokat hamarosan betiltják, stb..
Boldeone2 2023.12.15. 13:03:07
A ruszofasiszta, diktatórikus, putyni hadiállamnak viszont pusztulni kell!
Szerintem nem lesz béke, Putyin ellen ezt már végig kell játszani, nincs más út
Ezt végig kell vinni, közösen Európának
Serény Vélemény 2023.12.15. 13:06:34
"A gázkazánokat hamarosan betiltják, stb.."
Hát a jó édes anyját annak a marhának, aki ezt kitalálta! Szerintem ennyire hülye nem lehet az EU, de ezek szerint mégis.
Boldeone2 2023.12.15. 13:13:47
- Ezek előítéletek! Kurvák, maffiózók, et cetera... Tele van Magyarország ukránokkal, de olyan nagy problémat nem okoznak...
Voltam a westendben és ukrán idősebb hölgyek takarítottak, szükség van rájuk...
Az ukrán lányokra meg még inkább, szükség van! Vékony, jó alakú, szőke vagy barna, képzett lányok, többségük- pont olyanok, akikra szükség lenne ..
Itthon mi van? Menj le Szabolcsba! A fiatalok fele lassan roma lesz, széttetovált, rap- es, sittes, gettó társadalom...
Ettől a ukrán lányok több klasszissal jobbak!
Boldeone2 2023.12.15. 13:14:37
Most ez a terv...
Serény Vélemény 2023.12.15. 13:27:00
Ez tapasztalat.
Serény Vélemény 2023.12.15. 13:42:40
És a hülyék örülnek is neki.
A valóság meg az, hogy nincs semmilyen kézzel fogható alternatíva _egyáltalán_.
A magyar, 2022-es csúcsnapi földgáz felhasználás 489 GWh mondjuk 500 GWh- körülbelül 48 millió köbméter.
A paksi erőmű teljesítménye up to 2000 MWh, ami 2 azaz kettő GWh.
Honnan a büdös francból szedsz össze a kb 500 GWh energiaigény, és a kb 2 Gwh közötti kb 498 GWh energiát, mondjuk fűtésre?
Mi a büdös franc az, amivel ennyi energiát TE mint méregzöld elő tudsz állítani?
És itt nem arról van szó, hogy 3%-kal csökkentjük a hőmérsékletet, vagy 10%-kal, hanem hogy vagy gázzal fűtünk, vagy fával, vagy szénnel, mert semmi más módon nem lehet túlélni a -2 fokos telet sem, és akkor még lehet akár -10, Mo egyes területein meg akár -20 fok is.
ZorróAszter 2023.12.15. 13:47:13
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
@Wildhunt:
"Ennek az állításnak a bizonyítása egyszerű, csak erre a két kérdésre kell választ adni:
Eddig jött a pénz?
Leállt minden?"
Igen. Az állami beruházások toporognak. Azok a fideszközeli cégek, akik eddig az állami megrendeléseket kapták, nem kapták. Töredékére esett vissza a havi bevételük. És tovább a kambodzsai sorpofon a többi cégnek.
Látom és hallom. Csak éppen ha erről óbégatnának, azzal a vádakat igazolnák.
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"A "segélyek" nagyobb részét eleve a mo-i nyugati tőke kapja."
Csak ha nekem lenne igazam, hogy Mészáros és a többiek valójában a németek strómanjai voltak, és csak kevés a valódi magyar kedvezményezett.
@Wildhunt:
"meg a szankciók is működnek."
Terelés
ZorróAszter 2023.12.15. 13:51:24
"a vétó egyvalakinek állt érdekében. ez pedig oroszország."
Honnan tudja, hogy nem a németek parancsolták Orbánnak? Az ő érdekük is lehet, nemcsak az Oroszoknak.
Amit ők nem vagy nehezen tehetnek meg, mint a migránsok visszatartása, azt megparancsolják Orbánnak.
Mint a határkerítést magyar közpénzből.
ZorróAszter 2023.12.15. 13:52:59
"biboldó"
Jó hogy nem karlendítéssel köszön el - liberális létére.
Wildhunt 2023.12.15. 14:01:04
1. Zaluzsnijból petljura lesz vagy Hmelnyickij
2. Van-e a lengyeleknek Pilsudskijuk.
2023.12.15. 14:40:14
a migránsválság idején orbán még elsősorban a németek érdekeit szolgálta ki. most azonban ez már egy fidesz oroszországért mozgalom. csak ha orbán vétózott volna, akkor nem jut eu-s forráshoz. és eljátszották ezt a scholzzal, hogy akkor vonuljon ki. ami moszkából nézve egy nesze semmi fogd meg jól.
Tapi2021 2023.12.15. 14:52:14
"Természetesen az ellenzék most legyártja az Orbán megfutamodott, vesztett, gyáva... narrációkat!
Velük ilyen nem esett volna meg, hiszen eleve bólogattak volna mindenre és aláírnak mindent, olvasatlanul, amit eléjük tolnak Büsszelben, Washingtonban!
Nem kéne semmilyen kompromisszumot kötniük, "gyáván"!!!!
@Gery87: "Semmit nem változtat.
Ott és akkor kiment a picsába."
Vagyis kötött egy racionális kompromisszumot, és így nem lett részese egy kizsarolt, USA-Ukrajna szopó döntésnek. Amit nyilván tengerentúli nyomásra meglépett az EU, szembe menve minden eddigi gyakorlattal és a saját és az itt élő népek érdekeivel!"
Stb.
Tapi2021 2023.12.15. 14:55:42
Ez sem igaz. Két éve nem jön! És? Össze vagyunk omolva?
"A gazdaság az uniós források nélkül is működik
Az uniós pénzek érkezéséről Orbán Viktor elmondta, hogy „nekünk ez a pénz járt”. De szerinte az a legfontosabb tanulság, hogy a magyar gazdaság az uniós források nélkül is működik.
De ha az ember pénzt kap, akkor nem kell elszaladni
– tette hozzá, majd megerősítette: azzal, hogy az országgal packáztak, azt mutatja, hogy van hajlam Brüsszelben arra, hogy visszaéljenek a hatalommal. Orbán Viktor szerint le kell váltani a mostani vezetést.
Amikor pedig a pénz tényleg meglesz, bent lesz a széfben, akkor lehet majd dönteni, hogy hova mekkora forrás jusson
– jelentette ki, de hozzátette: a befagyasztott források további kétharmadának érkezését „majd meglátjuk”."
index.hu/belfold/2023/12/15/orban-viktor-kossuth-radio-brusszel-ukrajna-veto/
Tapi2021 2023.12.15. 15:00:37
Nem figyelsz? Azért kötötte azt a kompromisszumot, hogy nem lesz jelen a szavazáskor, hogy NE KELLJEN MEGSZAVAZNIA!!!
Beszéltek össze-vissza.
Tapi2021 2023.12.15. 15:02:29
Ez nyilvánvalóan nem igaz. A rosszindulat és a gyűlölködés határtalan bennetek.
Boldeone2 2023.12.15. 15:02:44
- Természetesen nem komolyan mondom, hogy " biboldó" nem kell szívre venni! Eleve nekem is vannak zsidó felmenőim, antiszemita nem lehetek..
Soros Györgyéken is szoktam viccelődni, pedig nagyjából egyetértek velük
Yorg 2023.12.15. 15:04:30
Közel harminc ember megsérült a kárpátaljai Kereckén, miután egy helyi képviselő gránátot robbantott a tanácsülésen. Egyelőre nem tudni, hogy a merénylő miért akarta felrobbantani képviselőtársait."
index.hu/kulfold/2023/12/15/karpatalja-robbantas-kepviselo-kozsegi-tanacs-epulet-sebesultek/
Tapi2021 2023.12.15. 15:05:34
Igazad van! Erről a kérdésről az EU összes tagállamában szavaznunk kellene!!! Hiszen szó szerint húsbavágóan érintett mindenki.
Ha az EU demokratikus intézmény lenne.
Boldeone2 2023.12.15. 15:08:02
- Meg kell próbálni energiatakarékosabbnak lenni. Pl én olyan modern lakásban lakom, több mint 50 cm- es falak vannak, ahol szinte alig van fűtési költség
25 fokon élünk, nem is nagyon kicsi a lakás és a havi legnagyobb fűtésszámla úgy 14-15 ezer forint. Ezt meg " nevetve " kifizetjük...
Át kell állni zöldgazdaságra, nincs mese
Boldeone2 2023.12.15. 15:10:11
- NE légy már buta! Mindenhol lesz szavazás, ha eljutunk odáig, csak nem népszavazás, hanem a parlament szavaz
Wildhunt 2023.12.15. 15:14:43
Boldeone2 2023.12.15. 15:21:16
telex.hu/kulfold/2023/12/15/orban-viktor-visszavonulas-ukrajna-eu-csatlakozas-targyalas-sajtovisszhang
Ezt az, amit nem kellene csinálni!
Tapi2021 2023.12.15. 15:24:11
Miközben a lúzerek, élén az EU országaival, FIZETNEK, mint a katonatiszt. Mi is.
A dől a lé és a fogy a lé között egyenesen arányos a kapcsolat.
Innen dől oda!!!
Ezt sikerült elintézniük a nyugat (Európa) vezetőinek a számunkra. Akik most is éppen azt erőltetik, hogy dobjunk a kútba még pár tíz-száz milliárd Eurót.
Tapi2021 2023.12.15. 15:30:46
A nyugatnak kell döntenie Orbánról, a magyarok már nem urai sorsuknak, ahogy az orosz vagy fehérorosz nép sem"
Te például konkrétan egy hazaáruló vagy. (Egy Hegedűs hadnagy. A sokból.)
És még kérkedsz is vele.
ZorróAszter 2023.12.15. 15:31:47
Nem tudhatjuk, mi történik a színfalak mögött. Az látszik, hogy Orbán régóta a német érdekeket szolgálja akár a magyar nép érdekeivel szemben.
Jó lenne tudni, hogy a többi német gyarmat és az ottani politikusok hogy viselkednek, de rájuk végképp nincs időm.
Ha lenne szabad sajtó, akkor többek között az ő feladatuk lenne mindez.
De nincs.
Tapi2021 2023.12.15. 15:40:19
És mégis, miközben mindenki tudja, hogy ez ROSSZ döntés, egyetlen vezetőnek volt gerince, hogy a kérdésben a saját (és Európa) népe érdekében NE szavazzon meg egy ROSSZ DÖNTÉST!!!
A jó kérdés az, hogy de akkor MIÉRT???? Miért szavazták meg? Egyáltalán miért került SORON KÍVÜL napirendre, szavazásra?
KINEK AZ ÉRDEKE???
ZorróAszter 2023.12.15. 15:43:24
"Ez sem igaz. Két éve nem jön! És? Össze vagyunk omolva?"
Az állami beruházások leálltak, a fideszközeli cégek sem kapnak megrendelést, a többiek tőlük nem, bocsájtják el a dolgozókat. Felteszem magát is ezért.
Orbán idezet:
Muhahaha!
A korábbi kommentem vonatkozik rá:
Ha mindezt beismerné, azzal a vádakat is beismerné.
Továbbá összefosnák magukat a hasonló seggnyalói akikre a rendszere épül.
De van egy rossz hírem nekik: nem tudjuk, mit írt elő konkrétan az EU a további közbeszerzésekre és a korrupció ellenőrzésére. Mindez ugyanis valahogy kimaradt a agyar sajtóból.
Úgyhogy nem kizárt, hogy a pénz nekik továbbra sem fog jönni.
ZorróAszter 2023.12.15. 15:45:35
"nem kell szívre venni!"
Nem vettem. Nekem tudomásom szerint nincs.
Tapi2021 2023.12.15. 15:45:45
Sok évig tartott Magyarországról kiverni az UKRÁN MAFFIÁT a rendszerváltás után!!!
Mi tudjuk, milyen ez, ahogy azt is, hogy milyen az iszlám uralom alatt élni. A nyugat nem tudja. Még. De meg fogja tudni, mert arrogáns übermenschek és nem hallgatnak senkire.
Főleg ránk, lenézett keletiekre nem.
ZorróAszter 2023.12.15. 15:58:45
"25 fokon élünk, nem is nagyon kicsi a lakás és a havi legnagyobb fűtésszámla úgy 14-15 ezer forint."
Egyenletesen elosztva az egy hónapra mennyi?
Egy 53 négyzetméteres lakótelepi lakásra a melegvíz és fűtés havont kb. 18 ezer úgy, hogy 25 fok van, és szarok az ablakok és nincs szigetelve. A csöveket simán meg lehet fogni, langyosak.
A legnagyobb probléma, hogy amikor nem egészen egy napig nem volt fűtés pár éve, és kint volt -5 fok, akkor se hűlt le a lakás 18 fok alá.
Az hogy lehet, ha ennyire fontos a külső szigetelés és az ablak?
Serény Vélemény 2023.12.15. 15:59:16
Még egyszer: ha a hőszivattyús fűtést 300%-osnak vesszük a betáplált elektromos áramhoz képest, akkor a hideg napokon, csak a legmodernebb hőszivattyús fűtéssel 500 GWh/3 =166 GWh áramot kellene termelni és eljuttatni a fogyasztókhoz ahhoz, hogy mindenkinek jusson 20 fok meleg. Ehhez képest a paksi atomerőmű 2 GW-ot tud. És ha minden épületet leszigetelnénk teljesen, akkor 50%-os megtakarítás érhető el up to. - Akkor legyen az igény 80 GWh. Szuper, Paks még mindig csak 2-őt tud.
Nade, mivel annyira okos vagy, fel szeretnélek világosítani a következő mondat jelentőségéről:
"Az etilén ipari méretekben kőolaj vagy földgáz krakkolásával állítható elő. "
A benzol viszont "A gyártásának a fő alapanyaga a kőolaj. Főként benzin katalitikus reformálásával állítják elő. Számos vegyület gyártása benzolból indul ki. Genotoxikus, rákkeltő hatású vegyület."
ÉS a fő kérdés, ami a nagyon hülyéket kétségtelenül nem érdekli, hogy miből van az EPS?
(Expandált polimerizált sztirol- vagyis a hungarocell, ami a hőszigetelés alapanyaga)
Segítek: 98% levegő, a többi meg polisztirol.
A poli-sztirol viszont a sztirol polimerizálásával készül, a sztirolt meg jé,... pont az etilbenzol dehidrogénezésével állítják elő. Az etilbenzol meg benzol és etilén felhasználásával készül.
Szóval a vége az, hogy a kurva hőszigeteléshez is kell egy csomó
1) energia,
2) földgáz,
3) kőolaj.
NA?
kezded már érteni?
Tapi2021 2023.12.15. 16:00:27
Ez volt a kormánybuktató szándékkal, hamis okokra hivatkozással - amiket főleg a magyar ellenzék szállított és szállít továbbra is, hogy így kerülhessen kormányra! - célja, hogy ha ez kiesik, a kormány összeomlik, jöhetnek a kollaboránsok a mostani ellenzékből. Probléma megoldva.
De nem lett összeomlás, a nép nem fordult a kormány ellen. Sőt! Az értelmes többség látja, hogy kiknek köszönheti a bajokat: a hazudozó ellenzéknek.
Miattuk nincsen nekünk, meg még 43 ezer pályázónak pl. energetikailag felújítva, szigetelve a házunk... Két éve készen lehetne.
Boldeone2 2023.12.15. 16:03:31
Orbán a hazaáruló, ti meg a demagóg propaganda által kimosott agyú szerencsétlenek vagytok! Csak az elnyomó rezsimekben hazaárulózzák a másképp gondolkodókat, egy demokráciában nem!
MIvel ez nem egy demokratikus állam, így ne várd hogy kesztyűs kézzel bánjanak veletek!
Yorg 2023.12.15. 16:07:23
Boldeone2 2023.12.15. 16:10:29
www.vg.hu/cegvilag/2020/12/a-paksi-atomeromu-teljesitmenyevel-vetekszik-a-magyarorszagi-napenergia-kapacitas
Emellett kell egy nem ruszkik által megépített atomerőmű, meg pár kicsi hagyományos.
Nem polisztirollal kell szigetelni, hanem kőzetgyapottal
Mindenre ad az EU pénzt, azaz csak meg kell venni a világpiacon. Nem kell gyártás
Tapi2021 2023.12.15. 16:12:45
Ezzel konkrét és valósan súlyos károkat okozva az országnak!!!
Nem a kormánynak, az ORSZÁGNAK!
Ez kicsit több, mint a "más a véleményem elmondom"!
Ha Hegedűs hadnagy kijelentette volna, hogy nem ért egyet Dobóval és a vár védelmével, Dobó stratégiájával, módszereivel... (amit a vár népe elfogadott, MEGSZAVAZOTT!!!!) és korrekten azt választja, hogy akkor nem vesz részt benne, nem lett volna áruló.
De ő ment a külföldi ellenséghez és aktívan elárulta a várvédőket!
Erre nem mentség, hogy nem értett egyet az aktuális várkapitánnyal és annak várvédő stratégiájával!!!
Neked sincs mentséged!
Serény Vélemény 2023.12.15. 16:15:00
Budanov felesége pl másként gondolkodott, vagy nem jól, vagy mi volt vele?
hvg.hu/vilag/20231128_ukran_hirszerzes_vezetoje_Kirill_Budanov_Marianna_Budanova_mergezes
Boldeone2 2023.12.15. 16:23:01
Te a saját kis - szűk - véleménybuborékodban létezel. "Rezsimbuta" vagy
Éés még kérkedsz is vele), aláásva a pozícióinkat, tekintélyünket, és ellenségeskedést szítva az EU-s országok és népek között.
Ezzel konkrét és valósan súlyos károkat okozva az országnak!!!"
- Én nem " ások alá semmit" , hogyan is tehetném? Ez vicc ! Orbán az, aki nap mint nap aláássa már nemcsak a maga, hanem az ország tekintélyét!
Szélsőjobboldali, antidemokratikus, haveri kapitalista, fasizálódó országot épített !!
Boldeone2 2023.12.15. 16:28:46
Az oroszok profik abban. Gondolom Litvinyenkó, Szergej Szkripal, vagy Navalnij mond valamit?
Én pont ez ellen a világszemlélet ellen harcolok!
Az ukránok az oroszoktól tanulták el a rosszat
Serény Vélemény 2023.12.15. 16:30:45
2 darab paksi atomerőmű = 4 gigawatt
maximum zöldenergia termelés = 2 gigawatt.
A fűtési igény a legeslegjobb esetben 80 gigawatt, akkor, ha minden épület szigetelve van, és minden épületet a létező legmodernebb fűtési rendszerrel, árammal fűtenek.
Általános iskolai kérdés: hány paksi atomerőmű kellene ahhoz, hogy a 80 gw igényt ki tudja termelni?
1?
2?
10?
20?
ja, csak nem 40 darab?
És olyankor mit csinálsz, amikor télen sötét is van, meg hideg is, meg szélcsend is?
Elkezded fújni a szélkerekeket, hogy forogjanak?
Vagy mit?
"Hogyan készül a kőzetgyapot szigetelőanyag?
A kőzetgyapot fő alapanyaga a bazaltkő, emellett használnak még a gyártás során mészkövet vagy dolomitot. A nyersanyag megolvasztásához energiahordozóként kokszot használnak.
A bazaltkövet nagy hőmérsékleten megolvasztják, majd centrifugahengerek segítségével szálasítják. Ezeket a szálakat préselik aztán egyenletes vastagságú, vattaszerű táblákká. Ezek a táblák jellegzetes, zöldessárga színűek.
Kőzetgyapotos termékek készülhetnek kötőanyaggal és kötőanyag nélkül is, de építészeti célra szinte csak kötőanyagos szokott forgalomba kerülni, mert ezzel könnyű dolgozni, esztétikus, illetve így tartja a leginkább a formáját. A kötőanyag műgyanta, amit forró légárammal keményítenek ki. Ezzel az eljárással pedig az illékony alkotóelemek is távoznak."
Na, a széndioxidnak meg adtunk megint egy nagy pofont...
ZorróAszter 2023.12.15. 16:51:37
Meglátjuk, hogy mit írt alá valójában Orbán az EU-nak, milyen felhasználási garanciákat.
Az biztos, hogy nem olyan gördülékenyen fog menni a pénz a haszonleső seggnyalóknak mint eddig. Sőt lehet hogy közvetlenül ellenőrzi majd az EU a közbeszerzéseket és a korrupciót. Akkor meg jó sok seggnyaló csalódik majd a rendszerben, pedig teljeskörűen rájuk épült Orbán rendszere.
Ha Orbánék sikeresen megfúrják, hogy az EU kifizesse a Gyurcsány-kormánynak az autópályaépítés EU részét, akkor Magyarország olyan euromilliárdoktól esett volna el, amit nem pótolnak más címen se. Örökre elveszett volna Magyarország számára.
Boldeone2 2023.12.15. 16:51:48
Ebből kb 45 TWH jön a villamosenergiából. Tehát még egy atomerőmű, meg a megújuló, az pont megoldaná a problémát
A 2 gigawatt, a pillantnyi "teljesítmény" szerintem, de azt át kell váltani évesre
Boldeone2 2023.12.15. 16:57:55
Az atomerőmű télire kell, mivel a napenergia nem egyenletesen érkezik. Nyáron sok van, télen kevés
A gáznak lassan vége lesz. El fog fogyni. Kb 20 év még az orosz készlet, a korábbi kitermelési szinteken
JÖN a fúziós energia
2023.12.15. 20:32:44
oké, és ez esetben mi a francért építünk gigantikus kínai akkulátorgyárakat ha egyszer alacsonyabb fogyasztású kisebb autók kellenek, kis teljesítményű városi villanyautók és nem luxus bmw-k tonnányi akksival?
ha nincs fölös energia, akkor mi a francért akarjuk az ország energiaigényét megmásfélszerezni? a környezeti terhelésről nem beszélve. mindezt beállítva zöld fordulatként.
Tapi2021 2023.12.15. 21:38:46
Ezek ilyenek, ilyen emberek.
ZorróAszter 2023.12.15. 21:39:06
"JÖN a fúziós energia"
A fúziós reaktort 50 év óta szabotálják.
Ha lenne, pár év múlva nem lehetne olyan könnyen megfojtani azokat az országokat, amiket kinéznek maguknak erre mondjuk az amerikaiak.
A szabotázs onnan látszik, hogy pár éve az ITER kért 10 milliárd eurót az első ipari fúziós reaktor megépítésére. De csak 6 milliárdot kapott egy újabb kisérleti reaktorra.
Vesd össze a CERN szupergyorsító árával vagy a pekingi olimpia árával.
Ordít a szabotázs.
Sajtónak, politikusoknak meg Kuss legyen róla.
Boldeone2 2023.12.15. 22:02:11
Ilyen Magyarországon is van. Szibériában még utak sincsenek a legtöbb helyen
Gazdaságosan kitermelő gázkincs kb 40 évre van, ha nem exportálnak senkinek, nagy mennyiségben. Magas export mellett kb 20 év, ezt szaklapban olvastam
De, ez indifferens lesz: a világ leválik a szénhidrogénekről lassan
Boldeone2 2023.12.15. 22:05:39
index.hu/techtud/2022/12/12/fuzios-energia-fuzios-reaktor-fuzios-eromu-egyesult-allamok-attores/
Most, a " kutya időkben" az csak fel fog gyorsulni egyre jobban
ZorróAszter 2023.12.15. 22:40:38
"egy apró hidrogénplazma-granulátumot bombáznak a világ legnagyobb lézerével"
Nem akarok ünneprontó lenni, de ilyet gyerekkoromban láttam Magyarországon fekete-fehér dokumentumfilmen. Azt még a KFKI-ban vették fel.
2023.12.16. 09:07:42
ez a kutyakomédia is jól mutatja, hogy van két totálisan elvtelen banda. az egyik orbáné, a másik gyurcsányé és társaié.
Gery87 2023.12.16. 09:46:06
A feudalizmusnál jobb a liberális demokrácia, igen!
Milyen meglepő...:)
Gery87 2023.12.16. 09:47:56
Szóval a lakosság fele megint "nem magyar és nem A nép", még mindig itt tartunk?
Gery87 2023.12.16. 09:55:07
Vagyis Amerika rájött hogy tudja szétbaszni az EU-t úgy, hogy teremt egy helyzetet ami belülről szétfeszíti és még gazdaságilag is versenyképtelenné teszi (orosz energia mellőzése).
Az ára ennek az orosz-kínai közeledés, de szerintem rájöttek hogy Kína az új SZU és úgyse szállhatnak vele érdemben szembe a rengeteg kölcsönös függés miatt.
"Csodálatos" ahogy a németek - immár csak közvetetten - harmadszorra is szétverik európát, végül csak összejön.
És az is hogy immár harmadjára vált Ukrajna (Közép-) Európa temetőjévé.
Gery87 2023.12.16. 09:59:57
"És ha most elesett vagy 500 ezer ukrán pasi, akkor a feleségeik, barátnőik, lányaik további sorsa szerinted mi lesz a szép szivárványszínű pedofil európában?"
Találnak maguknak "nyugati" férjet/mostohaapát.
Hogy jön ide a pedóság meg a szivárvány?
2023.12.16. 10:01:05
ha a liberális demokráciának nincsenek feudális alapjai. azaz nincs közjog, ami feudális (földalapú), akkor anarchia van.
Gery87 2023.12.16. 10:06:33
"Az olcsó foszlis energia kora lejárt, de árnövekvésre sem számítok: brutálisan gyorsan terjednek pl az elektromos autók
A gázkazánokat hamarosan betiltják, stb.."
Térjünk erre vissza pár év múlva:)
Minden jel arra mutat hogy az elektromos áram termelést leszámítva, nem lesz akkora változás mint korábban ideológiai okokból megálmodták.
Már a belsőégést se tiltják be.
A fűtés a többségnél gáz alapú lesz.
Az elektromos autózásról meg annyit hogyha ezt tényleg komolyan vették volna, mint tömeges megoldást, akkor 1000 lóerős 2 tonnás luxusjátékszereket árulnának többnyire, hanem 75 lovas 1 tonnás szedánt....nem gyors, nem erős, de elmegy min. 500 Km-ert...és fele annyiba kerül.
Gery87 2023.12.16. 10:08:27
"A legjobb lenne egy szabad liberális Oroszország. Navalnijék EU- tagságot akarnak..."
A legjobb lenne egy "szabad demokratikus szocialista" Oroszország ami legyakja a tőkés mohó jenki csicska kurva anyjukat megint Berlinig:)
Gery87 2023.12.16. 10:09:58
bírom ezeket a céldátumokat:D
2040....az annyira messze van hogy addig bármi lehet de legalább addig is lehet mondani valamit.
Gery87 2023.12.16. 10:16:13
Igen.
És úgy is nemet mondanának.
(Ahogy a svéd NATO csatlakozásra is, nem véletlen nem kérdezték meg az embereket)
alöksz róz 2023.12.16. 11:03:17
2023.12.16. 12:10:39
a "zöldenergia" a fotoszintetizáló növény. elnyeli a szervetlen vegyületeket és szerveset állítanak előállítanak elő és ehhez egy dologra van szükségük. fényre. azt nem tudjuk, hogy ezt a metabolikus folyamatot egész pontosan hogy csinálják, de ezt a növények tudják.
a napelem és az akkumulátor nem különösebben környezetbarát. mert a gyártás és az újrahasznosítás mellékterméke temérdek veszélyes hulladék. és ha megjelenik a hidrogénhajtás, akkor az se lesz az, mert bár a kimenete vegytiszta, a bemenet nem lesz az.
az összes energiafogyasztást kell csökkenteni. sokkal több biokertészet kellene. minden mezőváros körül állami gazdaságokkal, minden faluközösségben egyházi birtokokkal, szövetkezeti rendszerben. természetvédelmi területekkel, tájvédelmi körzetekkel, nemzeti parkokkal. városi bérautókkal. mint a puli. vagy kisvasúttal. mint errefelé a zsuzsi. ami füstöl, de a biobrikketet füstöli el az erdőben.
ami környezetbarát az sajnálatos módon a tradíció. és azt nem haladta meg modernitás.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.16. 14:09:50
Rosszabb.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.16. 14:10:17
Ez nem magyar-nemmagyar kérdés.
2023.12.16. 14:31:34
egyik párt sem néppárt. egy néppárt olyan, hogy abba bárki szabadon beléphet és kiléphet.
2023.12.16. 15:02:43
itt láthatod a fidesz debreceni gyűlését. amelyen újra megválasztották elnöknek kósa lajost.
cdn.haon.hu/2023/09/bfe62H5UmulzH4emO5WAvhB9gOt1yM4EryPkqp8dHD0/fill/850/478/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjZjMwNGZmM2ZhMTQ2ZDE4Y2ViMTUyZjNlOWQ3ZjU4.jpg
és ezek az emberek kósa lajos barátai. vannak vagy 100-150-en. 150 ezer választó 1 ezreléke. és ha egy is bírálni merészeli kósát, akkor kizárják. és kósa akkor bukik meg ha orbán leváltja.
és így működik a debreceni dk is, csak nekik 10-15 tagjuk van.
ezek nem néppártok.
GyMasa 2023.12.16. 17:06:48
Mondjuk, én is ezt tenném, ha a fizetésemet visszatartanák bármiféle mondvacsinált okokkal.
Orbánnak még 75 lehetősége van a csatlakozási folyamat során vétózni.
Nem kell sietnie egy picit sem.
2023.12.16. 17:46:39
oké, de ha szidnád a munkaadódat, akkor a fizetésédet visszatartanák. orbán munkaadója nem brüsszel, hanem moszkva. ez esetleg feltűnhetne.
GyMasa 2023.12.16. 17:50:32
Értem, de amit írsz az részletkérdés.
Ha valami pénz FELTÉTEL NÉLKÜL JÁR az embernek, akkor azt visszatartani a jogtiprás, nem az, ha mindenféle mondvacsinált okokra hivatkozva nem fizetnek.
2023.12.16. 17:57:17
a bizottság elvben visszatarthatja a forrásokat akkor ha úgy találják, hogy egy tagállam sérti az európai értékeket. ők a "szerződés őrei". kvázi munkaadói a kormányoknak. azok a helyi hatóságok (local authorities).
GyMasa 2023.12.16. 18:00:28
Tévedés!
AZ egész EU-nak MI vagyunk a munkaadói!
Sőt, mivel ezek az "értékek" sehol nincsenek definiálva, ez csak egy gyenge ürügy az egészre.
2023.12.16. 18:09:05
ez az egész pályázdasosdi ugye sérti a klasszikus liberális elveket. azt, hogy az államhatalom direktben beleszóljon, hogy melyik gazdasági társasági mennyi vissza nem térítendő támogatást kapjon. mégcsak nem is ágazatok, hanem konkrétan vállalkozásokról döntse el, hogy kitömik őket ingyen pénzzel, vagy sem.
a klasszikus liberális jogelvek szerint ez ugye alapból rendszerszintű korrupció. ennek az oka nem a magyar kormány működőse, hanem maga az európai unió. orbán csak visszaél a rendszerrel. de az a rendszer akkor se jó, ha gyurcsány is visszaélt vele.
2023.12.16. 18:11:30
a bizottság fel van hatalmazva. tehát ők jog szerint járnak el. és ha nem tetszik a határozatuk, akkor még bírósághoz is lehet fordulni. annak van egy magyar tagja, aki a pázmányon végzett, a fidesz delegáltja. csak kisebbségben van.
Yorg 2023.12.16. 18:27:35
2023.12.16. 18:35:17
tehát az éppenséggel korrekt lenne, hogy az európai unió törlessze a tagállamok devizaadósságát egy bizonyos mértékig (a maastrichi 60%-ig) egy közös kasszából. de az hogy a tagállamok kormányát kitömik pénzzel és aztán a kormányzó kezéból osztogat maga a rendszerszintű korrupció.
Yorg 2023.12.16. 19:10:02
Az a lista kamu, az egy értelmetlen mutató. Pl. a románok előzik a cseheket ott. A valóság ezzel szemben az, hogy idén jelentősen növekedett a külföldi nyaralásokra fordított pénzösszeg, az előrejelzések szerint pedig rekordot fog dönteni a decemberi kereskedelmi forgalom volumene. Hát így nyomorgunk mi Zorbán rabszolgaállamában, aki szerinted egyenértékű Gyurcsánnyal.
alöksz róz 2023.12.16. 19:51:52
"idén jelentősen növekedett a külföldi nyaralásokra fordított pénzösszeg" - jaja, a ner-elit idén nem egy hónapot kokózott végig a földközi-tenger partvidékén, hanem hármat.
"az előrejelzések szerint pedig rekordot fog dönteni a decemberi kereskedelmi forgalom volumene" - jaja, mert egész évben nem költött senki,hanem kuporgattak az emberek, hogy most meg bírják venni a karácsonyi menübe valót meg az ajándékokat.
Yorg 2023.12.16. 19:55:53
Gery87 2023.12.16. 20:40:49
Honnan tudod? Éltél feudalizmusban?
Vagy a régit gondolod jónak, élhetőbbnek?
Mert akkor bajok vannak:)
Gery87 2023.12.16. 20:45:00
Akkor meg ez az állítás ami ezt sugallja?
"Azaz a baloldal az elit, a jobboldal meg a nép."
Vagyis aki az elit értelmiségbe kerül az balos libsi lesz?
Aki meg nem az jobbos?
Van benne némi ráció, de látjuk hogy van jobbos elit értelmiség is, meg van balos libsi proli is...
Az arányok nyilván mások.
De egyrészt az elit tagjai ugyanúgy a nép részei másrészt meg nem én találtam ki azt a "szlogent" hogy "aki nem jobbos az nem magyar" hanem a drága Fidesz.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.17. 05:24:09
Nyilván e znem fekete-fehér, de a nagy kép az, hogy minél gazdagabb egy magyar, annál "baloldalibb".
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.17. 05:24:42
Honnan tud bárki bármit?
GyMasa 2023.12.17. 10:47:33
Már ne haragudj, de az EU is vastagon visszél akkor ezzel.
A túlerőltetett (és nem mellesleg rohadt drága, de legalább teljesen haszontalan) zöldítés, a felzrkóztatási támogatások és a mezőgazdasági támogatások a te elveid alapján pont ugyanolyan korrupció!
GyMasa 2023.12.17. 10:50:20
Nem lenne korrekt, ugyanis, egy ilyen lépés visszahozná a magyar szocialista idők szellemét!
Azaz, akiket kisegítettek a takarékoskodók rovására, azok pont abban lesznek érdekeltek, hogy továbbra is szórják a pénzt, hiszen az EU ott lesz, hoyg kisegítse őket!
Sőt, ahogy Magyarországon történt, anno, az EU-ban is majd egyre több, "renitens ország" lesz, hiszen egy olyan rendszer, amit leírtál, jutalmazza a költségevetési hanyagságot!
Nem mellesleg, kb. 5 éven belül csődbe is vinné az EU-t.
Gery87 2023.12.17. 10:54:33
Nem kell ez:)
Egyszerű kérdést tettem fel.
Miért lenne jobb jobbágyként mint polgárként élni?
Gery87 2023.12.17. 11:04:52
Ez mindenhol így van!
Erről már beszéltem én is.
Egy "felsőbb osztálybelinek" más problémái, tapasztalatai vannak mint egy "alsóbb osztálybelinek", egy városinak mint egy vidékinek.
-Könnyebb úgy toleránsnak lenni a sori cigányokkal meg a migrációval pl hogy tudod téged nem érint és soha nem is fog, mert ez nem a kertváros problémája, nem melléd fog költözni és nem veled fog dolgozni....pláne nem tőled fog lopni.
Az ember mindig megértőbb, toleránsabb olyasmivel amivel amúgy nincs dolga és nem érinti közvetlenül.
- A másik részről meg az ember könnyebben elfogadja a tekintélyt, erőt, a kisebbségek elleni fellépést, a korrupciót, stb ha az őt nem érinti, vagy eleve nem lát más mintát az életben , illetve kisebb gondja is nagyobb ezeknél....így lesz "a jogállamiság, korrupció, meg a kisebbségi pl meleg jogokból belpesti hülyeség".
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.17. 15:16:35
A jobbágy felé van kötelezettsége a földesúrnak, nem mondhatja azt, hogy nem kell a munkája és távozzon.
A bérmunkás felé a tőkésnek semmilyen kötelezettsége nincs,
vasútihíd 2023.12.17. 16:56:01
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.17. 17:00:53
Nem rúghatja ki az alkalmazottat? De igen.
Gery87 2023.12.17. 20:10:58
De miért törvényszerű hogy kell egy "földesúr" ahhoz hogy az átlagember felé legyen a hatalomnak, rendszernek ilyen kötelezettsége? És nem mondhatja azt csak úgy senki, "hogy nem kell a munkája és távozzon."
Ha én erre azt mondom nem kell a magántőke alapúság, helyette legyen kollektív tulajdon, mert egyik melós a másikkal, meg magával nem baszik ki csak úgy, akkor "komcsi" vagyok és "utópia".
A te elképzelésed meg azon alapszik a "nemes majd nem baszik ki a jobbágyával, mert......"
Miért is?
Mik a garanciák?
ja a "vallás, isten".........mert "megígérte istennek hogy jó lesz!"
És kb ennyi.
Gery87 2023.12.17. 20:17:36
A kapitalizmus alapja a tőkés profitja, nem az hogy legyen munkád!
HA kit tud váltani akkor kivált, ha tud nélkülözni akkor nélkülöz....
100 éve azt gondolták a jövőbe a robotizálás miatt egy átlag ember alig néhány órát fog dolgozni naponta.
Mára kiderült hogy a tőke elképzelései egész mások: az hogy az automatizálás miatt emberek kerülnek az utcára.
Nem kevesebbet fognak dolgozni az emberek, hanem nem lesz munkájuk.
Erről olyan tényként beszélnek humanista értelmiségiek is, meg annyira természetesnek veszi mindenki hogy milliók mennek majd utcára....mintha nem is lehetne másképp!
Már fel sem merül senkiben a 100 évvel ezelőtti kép, vagy hogy talán "akkor nem kéne gépesíteni mindent, minden áron!!", elvégre mi a fontosabb? Az ember vagy a profit?
De ea rendszer jövőképe. ha nincs rád szükség akkor dögöljél meg.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.17. 20:35:57
Lehet állami tulajdon, ez jó megoldás. Csak nem mindenre.
S nem dolgozhat mindenki állami munkahelyen.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.17. 20:36:47
Mindig van erős és gyenge.
Mi a megoldás? Nem az, ha az erős nem tehet meg bármit?
vasútihíd 2023.12.18. 00:10:31
vasútihíd 2023.12.18. 00:11:14
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.18. 08:14:51
Így igaz. Bivalyerős állam, az emberek felhatalmazásával.
Gery87 2023.12.18. 12:08:30
Én nem állami tulajdonról beszélek hanem kollektív (közösségi) tulajdonról!
Pont az volt a múlt rendszer egyik hibája is hogy államosított, felülről vezérelt és nem adott autonómiát, valódi önigazgatást, tulajdont a munkásoknak.
Gery87 2023.12.18. 12:14:30
MI a jobb megoldás?
meghagyni az erős hatalmát, vagyonát, befolyását majd "megesketni" hogy jó fiú lesz és reménykedni hogy nem él vissza továbbra is meglévő erőfölényével:
Lásd:
- feudalizmus.
- szociáldemokrácia.
Tehát te csak jogi úton akarod korlátozni, ami mint tudjuk 13 éve, annyit ér sokszor mint a lepkefing...
Vagy eleve olyan helyzetet, körülményeket teremteni, ezzel nem hagyni hogy bárki aki "erős" megerősödjön annyira hogy a többség felett jelentős hatalma, vagyona és befolyása legyen.
lásd:
- szocializmus.
A te elméleted alapja annyi: ne változzon semmi alapjaiban, csak akarjunk, írjunk "jó törvényeket" és akkor minden jó lesz.
Gery87 2023.12.18. 12:19:02
Csakhogy lehet látni hogy ez nem működik!
A tőke a háttérben, lobbival, korrupcióval, "a füstös szobákban szalonokban" megveszi kilóra az államot, a képviselőket....a kisember meg azon narratívák, alternatívák közül választhat ami elé van tolva!
A "Nokiás dobozokat" a kisember nem látja és soha nem lehet olyan törvényt hozni ami garantálja ennek lehetetlenségét.
Egy olyan erkölcsi és gazdasági rendszerben akartok "tömeg hatalmat" ami nem ezen alapszik! Hanem a magántulajdon és a profit elsőbbségén!
Egy ilyen világban meg a tőke a legerősebb!
Akkor miről beszélünk?
Amit ti akartok nem stabil.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.18. 13:14:28
Olyan nem létezik. Nme működik.
Még 2-3 ember közti kollektív tulajdon is recept a botrányra.
Próbáld ki kicsiben, biztos csőd a vége.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.18. 14:13:47
Ha van egy erős ideológiai alap, az sikeresen korlátoz. Ez volt a kereszténység a felvilágosodás előtt. De a polgárok megdöntötték, s helyére került a korlátlan pénzéhség.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.19. 10:32:22
en.wikipedia.org/wiki/Rejtan_%28painting%29
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.19. 10:41:44
Forr is bennem a düh, hogy amíg az összes utcasarkon minden ház tele volt taggelve Free Palestina, meg From the River to Sea, a mi külhoni magyarjaink még ennyire sem képesek, hogy Székelyföldet vagy hasonlót taggeljenek, meg is éremlik hogy butatótozzák meg románozzák őket. Bezzeg egész Temesvár tele van azzal, hogy Basarabia e Romania.
Gery87 2023.12.19. 12:20:20
"a mi külhoni magyarjaink még ennyire sem képesek, hogy Székelyföldet vagy hasonlót taggeljenek, meg is éremlik hogy butatótozzák meg románozzák őket. "
Butatótózni meg butarománozni te szoktál seggarc:)
Vigyázz, nagyon hamar "ksiantantista" leszel ha így folytatod "székely testvéreink" gyalázását, a végén még saját magadat kel lerománozni:)
Gery87 2023.12.19. 12:26:14
Miben volt sikeres?
Miben volt korlátozva a nemes a jobbágyok felé?
Persze voltak rendes csendes békeidőben törvények meg szokások arra mit lehet és mit nem, de érdekes módon amikor az érdek úgy hozta, simán karóba lettél húzva, meg máglyán elégetve, az adód megemelve, a falvaid kifosztva stb és ebbe semmi beleszólásod nem volt!
Ne csináljunk már úgy mintha jobb lett volna!
A "biztonság, kiszámíthatóság" mellé ez is oda tartozik.
A kereszténység semmitől nem védett meg!
Sőt, sokszor pont az egyház küldött a halálba.
Gery87 2023.12.19. 12:27:15
Ez nem igaz, a szövetkezeti rendszer még jelen rendszerben is működik.
persze sikeres lenni nem tud, de hát ez a rendszer sajátossága.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.19. 12:33:37
Csak az más. A szövetkezet magátulajdonosok közös cége. Nem más, mint más közös magántulajdon.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.19. 12:36:13
"Miben volt korlátozva a nemes a jobbágyok felé?"
A legfontosabb dolgokban: nem szabadulhatott meg tőle. A nemes csak emberrel együtt adhatta el a jobbágytelket, s a meglévő jobbágyot nem cserélhette el. Ahogy a jobbágy kötelességei is tv. által megszabottak voltak.
Továbbá nem tehetette meg, hogy az állampótló szerepét nem teljesíti.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.19. 12:37:57
"amikor az érdek úgy hozta, simán karóba lettél húzva, meg máglyán elégetve"
Bűncselekmény esetében nyilván. Ma is van büntetőjog.
Dehát ki az az elmebeteg, aki a saját jobbágyát megöli, azt, akiből él?
Gery87 2023.12.19. 13:01:11
Jelen kapitalista rendszerben ami a magántulajdonon alapul ezt csak így lehet most.
Gery87 2023.12.19. 13:03:32
Mára ahol nem tehette meg, mert pl románoknál megtehette, adták vették a jobágyokat...pedig az is keresztény állam volt, de sokáig a cigányok rabszolgák voltak, pl egyházi birtokokon, ennyit erről.
De ezek nélkül se csináltál kedvet:)
MI az hogy "elad engem a birtokkal"? fasság az egész.
Gery87 2023.12.19. 13:04:33
Hogy mi a "bűncselekmény" azt ők döntötték el:)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.19. 13:36:20
Voltak rá szabályok.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.19. 13:36:53
Eleve nem is lehet másképp.
Gery87 2023.12.19. 20:46:29
marhaság.
lehet.
Gery87 2023.12.19. 20:50:06
Az volt a szabály hogy te jobbágy vagy ő meg nemes, neki sok mindent lehet, neked meg főleg kuss van!
És senkit nem érdekelt ott fent hogy ez neked jó vagy sem!
A jobbágy nem volt a nemzet tagja, nem volt politika képviselete és nem volt tényező ilyen éretlenben. Kb egy hasznos állatnak volt kezelve, amit nyilván nem bántasz ha nem muszáj, nem ölöd le és "pazarlod el" ha nem muszáj, de adható, cserélhető és gyarapítható...
Gratulálok,akkor legyél egy "hasznos állat", ha neked ez az utópiád hát rajta.....!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.20. 10:20:05
Ma is így van. Amit szabad Sorosnak, azt nem szabad nekem.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.20. 10:20:31
Hogyan?
Gery87 2023.12.20. 12:51:30
Tehát megint azzal jössz - jó fideszes szokás szerint - hogy "mivel más is szar, ezért az én szarom is érvényes"?
Neked is mondom:
-Attól még hogy a másé szar, még nem lesz az enyém alapból jó is!
-Attól még hogy más egy fasz még nem lesz jogos ha én is az leszek!
Gery87 2023.12.20. 12:52:02
Hát talán nincsenek példák a világban működő szövetkezetekre? vannak.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.20. 13:02:50
Persze, tisztán önkéntes alapon, a külvilág számára kapitalista vállalkozásként működve.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.20. 13:04:36
Pedig ez lényeges. Amíg a szabályok ezek, nem lehet nem tudomásul venni őket.
Gery87 2023.12.20. 13:39:54
Ebben a rendszerben ezt csak így lehet, mert nem ez a norma.
Kapitalista viszonyok között kel létezniük.
Gery87 2023.12.20. 13:40:49
De miért akarsz pont ugyanigy egy elitista szar rendszert?
Ez a kérdés.
Te úgy érzed neked jobb lenne, de ez csak te vagy...
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.20. 13:52:29
Akkor viszont az egész egy marhaság.
Az emberek zöme nem akar vállalkozni, szövetkezeti tagként se. Azaz bérmunkás lesz. Az pedig tök mindegy a bármunkásnak, hogy a munkáltatója magáncág, szövetkezet vagy állami cég.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.20. 13:57:48
Minden rendszer elitista. Az eltérés csak az, minek alapján képződik az elit.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.20. 16:29:21
Gery87 2023.12.20. 16:52:40
"Az pedig tök mindegy a bármunkásnak, hogy a munkáltatója magáncág, szövetkezet vagy állami cég."
Nem, egyáltalán nem mindegy hogy bért kapsz vagy a munkád után arányos részesdést, és az sem mindegy beleszólhatsz e a dolgokba!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.20. 17:03:40
A kisember bért akr, nem beleszólást. A legtöbb ember nem akar vállalkozó lenni.
Gery87 2023.12.20. 17:10:57
Kétfajta elit van:
-Az egyik örökös és állandó, mert a vagyonon alapszik alapvetően és azon ami ezzel jár (erőforrás, befolyás, kapcsolatok). ez a pénzelit.
-A másik időleges és választott. pl politikai elit.
A feudalizmusban a kettő egy kb.
A burzsoá demokráciában a kettő egybefolyik.
És mindig a tőkés elit a domináns vagy a kedvezményezett (lobbi erő) a néppel szemben!
Ezt látjuk ma is.
Nem azért cél a vagyoni különbségek csökkentése vagy minimálissá erodálása mert "irigyek vagyunk" hanem mert:
"a kibaszott vagyonos tőkés gecik megheckelik a legjobb demokráciát is a kurva pénzükkel, akkor is ha fejre állsz és mindig azon lesznek hogy a bérből élőket kizsákmányolják és ezzel növeljék a profitot, ez olyan törvény, mint Newton törvényei":)
Ezért nem elég a szociáldemokrácia.
Gery87 2023.12.20. 17:12:36
Ha megkérdeztem volna a vásárlókat, hogy mit akarnak, azt mondták volna, hogy egy gyorsabb lovat.”
/Henry Ford/
Gelimtrtrddddd 2023.12.20. 17:50:36
-----------------
1. Nem szól, ez jevevényhang, inkább regyni.
2. Kisember? He:
Bér? A bér a bír, beran stumaige flektált formája, ahogy a bír antsó flektált formája a bar, ahogy barma, barom. Germagyar regály: ahé marja, bírja, vagyis bírja a bérjét. A bér így bírva van, ahogy az orosz öreszor bírja a bérjét, a kádat, de ez a kád egy bírda is, a bér egy bírda, ennek a raktányja, a bírnak, a bírong, ong-val a bír, beran ige. Vagyis: bért bírong, ena bírda, így bírdát bírong. Ettől rakód barma, flektálva a bír.
3. A fenti a bér, a kisember SS-shént, wagnereshént ezt akar,a magyar.
4. Vállalkoz bullshit hang nem van.
ZorróAszter 2023.12.20. 18:50:33
"Te úgy érzed neked jobb lenne, de ez csak te vagy..."
A regressziós hipnózisokból se akar kijönni valahogy a szociológiai statisztika.
Mindenki egyiptomi pap, középkori lovag, herceg, stb. volt előző életeiben.
Senki se földet túró paraszt.
Ez valahogy nem stimmel.
:o)
Gery87 2023.12.20. 21:08:29
Birca rosszabb, azt hiszi "alul lévőként" is jobb lenne neki, talán mert hívő és hát a hiten alapulna a rendszer, mintha ez bárkit megmentett volna attól hogy boszorkányként elégessék vagy eretnekként kiátkozzák:)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.21. 09:11:05
A feudális rendszerben nem volt egységes elit. Hiszen egy része nemesi volt, itt a státusz földdel járt, az pedig hatalommal a struktúrábn. Másrészt meg volt a papság, szellemi státusza miatt.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.21. 09:12:13
"nem elég a szociáldemokrácia"
Ez nyilvánvaló.
A szocdem nem más mint álarcos liberalizmus.
Gery87 2023.12.21. 09:26:37
Mindegyik az elit, hisz összefonódtak!
Az egyház "állam volt az államban", adót szedett, ítélkezett, uralkodókat segített hatalomba vagy buktatott meg, legitimálta a feudális rendet.
Az egész középkori feudalizmus arról szólt hogy az egyház, a Pápa meg az uralkodók, nemesség arról leveleztek kit hogy miért merre meddig kell legyakni, fellógatni, kiátkozni, megtéríteni, hatalomba segíteni.....
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.21. 09:34:26
A lényeg: nem a pénz volt arendszer egyetlen alapja.
Gery87 2023.12.21. 09:51:44
Ahh persze, boccs...
Ha még istenkáromlásért meg eretnekségért is karóba lehetett húzni az máris sokkal jobb:)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.21. 09:57:05
Minden rendszerben van büntetőjog. Ma is van.
Gery87 2023.12.21. 10:23:48
Nem kell terelni....
Ma nem lógatnak fel vallási alapon, "isten nevében"!
Minek visszahozni?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.21. 10:34:49
Akkor se lógattak fel senkit nyomos ok nélkül.
Gery87 2023.12.21. 21:13:21
A nyomos ok ma vagy a jövőben lehet pl az eretnekség, boszorkányság?
És az egyház meg minek szóljon bele a bíráskodásba?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.22. 05:05:46
Mindig van eszmei alapja az igazságszolgáltatásnak, ma is van.
Gery87 2023.12.22. 10:01:57
Azt az eszmét nem kell visszahozni.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.22. 10:40:19
Pedig valamilyen eszme mindig kell. A liberális, polgári alap nem működik, ez látható.
Gery87 2023.12.22. 12:24:35
A nyugati idealista erkölcsi, társadalmi alap működik, a gazdasági nem működik.
A felvilágosodás is tökéletesen alkalmas lenne elvei feladása nélkül pl szembe szállni az iszlám, a fundamentalizmusával, a bevándorlással, terrorizmussal, a lobbikkal.
Csak nem mindig érdeke az elitnek ezeket alkalmazni.
Mert ők pénzelit, őket elsősorban ez mozgatja.
Amit te akarsz az kb "a kiborítjuk a gyereket a fürdővízzel együtt".
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.22. 12:32:26
Ez ócska balos szöveg.
Mintha a kapitalizmus valami, a liberalizmustól független dolog lenne. Miközben szerves része.
Olyan nincs, hogy jó társadalmi alap az egyéni szabadság, de fújj, ha ezzel az egyén a gazdaságban is él.
Ez a marxista/kommunista/szoci eszme zsákutcája.
Gery87 2023.12.22. 14:04:27
"Olyan nincs, hogy jó társadalmi alap az egyéni szabadság, de fújj, ha ezzel az egyén a gazdaságban is él."
Nincs ellentmondás.
Azzal kezdődik az egész eszme "az egyén szabadsága addig tart amíg nem árt másoknak.."
Mivel a magánalapú tőke és vagyon koncentráció jól láthatóan ÁRT a többségnek (akik a rendszer lényegét tekintve mindig a kizsákmányoltak lesznek) , ezért nincs semmi ellentmondás abban hogy korlátozni kell!
"Ez a marxista/kommunista/szoci eszme zsákutcája."
ŐK se mondanak mást, az egyén nem lehet előrébb a közösségnél:
"A kommunista ideológia kulcsszavai ugyanúgy a szabadság, egyenlőség, testvériség, mint a liberalizmusnak, de szabadságeszménye nem individualista. Az elnyomástól, a nélkülözéstől, a kizsákmányolástól mentesítő, de az értelmes munkát lehetővé tevő szabadságot mindenki számára biztosítani kell. Az ehhez vezető út a fennálló burzsoá struktúrák, intézmények megszüntetése, lerombolása, melyek gátolják sokak szabadságát és védelmezik kevesek kiváltságait. A kommunizmusban az egyén szabadsága nem kerülhet szembe a közösség szabadságával, egyik sem előbbre való a másiknál, mert egybeesik mindkettő érdeke. A szabadság egyaránt a közösség és az egyes ember jellemzője. Ahogy Mihail Alekszandrovics Bakunyin fogalmazott: „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”."
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.22. 14:06:56
"addig tart amíg nem árt másoknak"
Minden árt másnak.
Gery1987 2023.12.22. 17:00:49
Mire gondolsz?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.22. 21:28:57
Minden zavar valakit. Azaz ez a definíció abszurd.
Gery87 2023.12.23. 10:55:23
Nem, ez nem igaz!
Nem "minden", elég könnyelműen veszed ezt, persze neked mindegy, nem akarsz eleve "szabadságot".
Könnyebb rávágnod hogy "úgyis bármi zavarhat bármit.."
Ez a tipikus: "minek eszel? úgy is éhes leszel!" érvelés.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.23. 11:59:33
A meghatározás használhatatlan, erre utaltam.
Gery1987 2023.12.23. 14:32:09
Tökéletesen használható.
De ha van jobb szavad, meghatározásod rá, ami kifejezi ugyanezt az elvet, akkor mond.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.23. 17:48:13
A "mindent szabad, ami nem árt másnak" gumiszabály, BÁRMI érthető rajta. A gyakorlatban alkalmazhatatlan. Lám, sose próbálták alkalmazni.
Gery87 2023.12.23. 21:09:18
Semmi ideológia nem alkalmazható csak önmagában, már untik megbeszéltük!
Azért mondtam azt hogy "azzal kezdődik..." de nem mondtam hogy ezzel végződik!
A liberalizmus önmagában szintén csak zsarnokságot szülne, az egyén zsarnokságát, ahogy a többi eszme kilúgozva megtette már párszor. Ezért szükséges a demokrácia.
Az hogy épp mi fér bele és mi nem, mi számít ártalmasnak és mi nem, társadalmi közmegegyezés, kultúra függő!
És ezzel semmi baj nincs!
De erről is beszéltünk már úgy rémlik...
Különböző külső és belső hatások érik a társadalmat, vannak még élő hagyományok és berögzült normák, semmi baj ezzel, bármi van, arról beszélni kell, vitázni és akkor lehet dönteni arról X dolog árt a többségnek vagy sem, vagy akár az egyénnek.
Ha a többség pl nem tartja semmilyen szinten ártalmasnak a homokosságot a nem homokosokra nézve, akkor nem fogja korlátozni az egyént, ez zajlik most.
A lényeg hogy legyen párbeszéd: "én ezt és ezt szeretném" vs "nekem ez amit csinálsz árt, ne tedd.."
És akkor lehet beszélni arról hogy tényleg így van vagy nincs így.
Aztán majd születik egy jó vagy rossz döntés, a lényeg hogy van vita.
Nincs olyan "liberális gumimacikódex" amiben minden benne van és minden esetre van példa hogy ez és ez árt ez meg nem, ezt lehet ezt meg nem....
ez változik.
A lényeg hogy legyen párbeszéd.
Te a könyvedből azt olvasol ki amit akarsz.
Ha a többség egyet fog érteni abban hogy árt a buziság a többségnek ("a keresztény erkölcsnek", "az eltévelyedett halandó lelki üdvének"...), akkor nem lesz buziházasság stb.
De nem vagytok többségben.
Érveitek nem érvek a többségnek.
Eutanázia téma dettó.