Az ilyen cikkekre a tipikus ballib reakció: "hamis adat", "én 90 ezerért dolgozom napi 12 órában", s "bele van számolva Mészáros húsztrilliós bére is".
Persze lehet valós kritika is: az, hogy az többen vannak, akik az átlag alatt keresnek, mint akik felette. Ez tény, de ez mindenhol a világon így van, ilyen az átlagszámítás természete.
Valójában az ilyen adatok 2 dologra hasznosak: összehasonlításra, mégpedig a múltbéli adatokhoz képest, valamint más országokhoz képest.
Akit érdekel valóban a kérdés, az összehasonlítja a szintet a régióssal. Mert ez a leghazugabb ballib narratíva: hogy Magyarországon jelentős lemaradásban van a régióhoz képest.
Persze nem elég a nettó átlagfizetést nézni, hiszen az árszint nem azonos. Így minden esetben korrigálni kell az adatokat, hiszen:
- a gazdagabb helyeken az árszint jellemzően még aránytalanul is magasabb,
- a legszegényebb helyeken sokszor aránytalanul olcsóbb az élet.
Ez még egy régión belül is igaz.
Én utánaszámoltam, megnézve az összes kelet-európai országot (ez alatt az ex-kommunista európai államokat értve). Az eredmény: Magyarország a régiós átlag felett van, de nincs az élmezőnyben.
Az öt éllovas: Litvánia, Lengyelország, Szlovénia, Románia, Csehország. Magyarország az ezt követő csapat tagja.
A következtetés az, hogy az EU-tag kelet-európai országok közül senki sincs jelentősen lemaradva. Az utolsó helyen egyébként nem Bulgária van, hanem Lettország - hiába magasabb a lett bérszint a bolgárnál, az árszint aránytalanul magasabb. De Lettország is csak kicsivel van lemaradva.
Valójában az egész régió Nyugat-Európa alatt van, két kivétellel: Görögországot és Portugáliát több kelet-európai ország is megelőzi, nem sokkal, de megelőzi őket.
Ami az EU-kívüli országokat illeti, itt már tényleg van komoly lemaradás.
Míg az Bosznia, Észak-Macedónia és Montenegró jó szinten van, azaz kb. az EU-tag Kelet-Európa szintjén, addig a Ukrajna és a kaukázusi térség jelentős lemaradásban van. A többiek meg a kettő között vannak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ez a nevem senki 2023.12.25. 06:56:42
nami vendég jappánba
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 10:25:14
Az árakkal kapcsolatban teljesen igazad van. Van a kétlitykós Aqua Carpatica, ami az aradi lidliben 4 lej (280 ft) itthon 415 forint - ha nem számítom azt költséget hogy odautazz arra a vagy egy helyre ahol kapni - Valenciában most 6 EUR (!!!) volt.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.25. 10:29:58
Valószínűleg éppen azért jó Románia helyezése, mert az árszint még nem követte a bérszintet, így relatíve olcsó.
A nagyobb különbség a bérekben is segíti ezt, hiszen ha a szegényebb vásárlókra így nagyobb tekintettel kell lenni.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 10:35:45
Szatmár környéke egyértelműen olcsóbb. Elvesztettem vagy ellopták a telefonomat, a vészvásárlás használt Samsung készüléke kb. a harmada volt az itteni árnak. Az étterem, egy román vendéglő is olcsóbb volt menüben, akkora ciorbát adott, mint egy borosvödör.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 10:39:26
Boldeone2 2023.12.25. 11:00:38
Utána jön Magyarország, de csak Budapest és Dunántúl miatt. Az Alföld jelentős része rossz gazdasági helyzetben van, Debrecent és pár várost kivéve
Románia közvetlenül utána, egyre közelebbi helyzetben, bizonyonyos adatokban - egy főre jutó fogyasztás felzárkózott, előzött
Nagy csodák nincsenek: minél nyugatabbra megy az ember, annál jobb a gazdasági helyzet, kulturáltabb a társadalom
Szlovénia lényegében "Ausztria". Csehország pedig " Németország "
Lengyelország egyik része " német" , ők zavarták el a Pis- kormányt, másik része " orosz "
Boldeone2 2023.12.25. 11:11:06
a legszegényebb helyeken sokszor aránytalanul olcsóbb az élet...l"
- Én pont az ellenkezőjét tapasztalom. Nyilván vannak világvárosok, fővárosok, turista városok amelyek extrém drágák, de két azonos jellegű középvárosban már olyan nagy különbségek sem a bérleti díjakban, sem az élelmiszer árakban nincsenek
A bérekben vannak inkább nagyobb különbségek
Ezért mennek még mindig sokan nyugatra
London vagy München nyilván olyanoknak jó csak, akik magasabb hozzáadott értékű munkát tudnak csinálni
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 11:11:22
A romániai egy főre jutó fogyasztás pedig megtévesztő átlag, épp a szélsőséges bérviszonyok miatt, de ezt is írtuk százezerszer. Az ország negyede lakik vízvezeték nélküli lakásokban, valószínű még Kárpátalján is jobb a helyzet.
Lengyelországban pedig vannak osztráklengyelek is és nem a németlengyelek "zavarták el" a PiS kormányt, sokkal inkább az ostoba lengyel nők.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 11:13:50
www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Czech+Republic&country2=Hungary&city1=Znojmo&city2=Sopron&tracking=getDispatchComparison
www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Czech+Republic&country2=Hungary&city1=brno&city2=Sopron&tracking=getDispatchComparison
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.25. 11:16:28
Nyilván az ideális ott kapni jövedelmet, ahol magas bér és az ár is, majd ott költeni, ahol alacsony a bér és az ár.
Lásd még turizmus. Az angol munkanélküli eljön segályből a bolgár tengerpartra, s jómódúnak érzi magát 2 hétig.
Mi meg a magas fizetésünkkel is hiába megyünk Londonba: már a szállodaár is megdöbbentő, meg minden ár a duplája a megszokottnak, rossz eetben a 3-szorosa.
Gery87 2023.12.25. 11:22:06
De hát ez ballib propaganda!!!
Mi az hogy Románia? Meg Litvánia?
Románia egy Momentumos szarfészek, Litvániát meg épp most hagyják el az utolsók is hogy Londonba mosogassanak!
Nagyon vigyázz magadra, a magyarságoddal játszol!
Jön tomika és olyan szőrőstalpú kisanatantista leszel hogy olyat ég nem láttál.
Gery87 2023.12.25. 11:23:02
"a törzshely szerb éttermem"
áhhá, antantista rác geci!
Tudtuk!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.25. 11:23:58
Egyszerűen nem igaz.
Még az első helyes Szlovénia se nyugati szint.
Előző munkahelyen volt 2 szlovén gyerek. Mindenki kérdezte őket: minek jöttek ide dolgozni, bolgár kólcenterbe?
Ők meg elmondták: szlovén kólcenterben keresnének nettó 2000 eurót, itt meg 1300-at, de az élelmiszerárak az itteniek felett +30-50 %, a lakásbérlet meg a duplája, szóval itt anygilag is jobban járnak, meg persze a kalandvágy megismerni új országot.
Szóval Csehország, Szlovénia, stb. nem más szint. Kicsit magasabb a magyarnál, szinte hibahatáron belül.
Gery87 2023.12.25. 11:26:46
"Utána jön Magyarország, de csak Budapest és Dunántúl miatt. Az Alföld jelentős része rossz gazdasági helyzetben van, Debrecent és pár várost kivéve"
Az alföld a török Hódoltságot sose heverte ki, akkor "felcsúszott" a Balkán Budáig (Az ilyen Tomika féle barmokkal együtt) még mentalitásban is és azóta ez is így van.
Vitték volna a románok az egészet a picsába 19-ben, Tomikáékkal együtt, csak ballaszt, mi itt a nyugatos Dunántúlon (Pannónia) szépen ellenénk!:)
Boldeone2 2023.12.25. 11:29:12
- Pont fordítva igaz! Csehországban kicsit, vagy nem is olyan kicsit, de jobb az életszínvonal. Egyedül a lakáshelyzet problémás, de az évtizedek óta úgy van. Egyébként minden jobb, már szemre is: a városok jobban karban vannak tartva, több az új autó, az éttermek fullon, stb
Romániában valóban nagyobbak a különbségek, de már Székelyföldön is kb olyan 3100 lei körül lehet keresni, ott pedig nem jellemző a nagyvárosias, polgári gazdagság, mint Kolozsváron. Románia nagyon sokat fejlődött az elmúlt években
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.25. 11:34:05
Az éllovasok sincsenek nyugti szinten. Csak Portugáliát és Görögországot előzik meg, de azokat Mo. is megelőzi.
Gery87 2023.12.25. 11:36:11
"Lengyelország egyik része " német" , ők zavarták el a Pis- kormányt, másik része " orosz "
"Lengyelországban pedig vannak osztráklengyelek is és nem a németlengyelek "zavarták el" a PiS kormányt, sokkal inkább az ostoba lengyel nők."
"osztráklengyelek" az bammeg....
A fejlettebb városiasabb terültek szavaztak "nyugatra". Ennyi.
A volt német területeken, egy darab német nincs már!
A nők meg egy helyes választ adtak a baromságokra.
Boldeone2 2023.12.25. 11:38:23
Magyarországon Debrecen a "kvintesszencia": egy teljesen konzervatív, református város. Lényegében sokáig nem fogadott be senkit ez a zártság
A kormány imádja Debrecent, nem véletlenül....
Itt " kuruc " világ van.... Én félig kuruc, félig labanc vagyok...:)
Gery87 2023.12.25. 11:38:25
Senki nem mondta hogy nyugati szinten vannak, nem kell terelni feleslegesen.
A lényeg az amit már megállapítottunk nem egyszer: A NER nem ér szart se a "buzilobbista abberrált libsik" vezette országok semmivel nincsenek sokkal jobb/se rosszabb helyzetben.
Boldeone2 2023.12.25. 11:44:15
Valójában nem ilyen egyszerű a helyzet: Prága környéke gazdagabb mint Drezda , Chemnitz, jártam ott láttam...
De, Ljublajna és környéke is gazdagabbnak tűnt, mint sok észak- olasz rész...
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 11:46:57
Sopron is tele van új autókkal.
Pesten meg a vidéki városokban ugyanúgy fullon minden étterem, mint ott. Mondjuk ott nem is volt szétverve a hagyományos vendéglátókultúra mint itt.
Boldeone2 2023.12.25. 11:48:21
Csehországban "csak" a légszennyezettség probléma, Szlovénia majdnem tökéletes...
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 11:48:39
www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Italy&country2=Czech+Republic&city1=Milan&city2=Znojmo&tracking=getDispatchComparison
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 11:49:50
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 11:52:46
www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Slovenia&country2=Bulgaria&city1=Ljubljana&city2=Sofia&tracking=getDispatchComparison
Boldeone2 2023.12.25. 11:53:24
Ha a másik oldalt nézzük... Szerintem fejlettebb ország, de ez evidens a történelmi okok miatt..
Boldeone2 2023.12.25. 11:58:59
Hasonlítsd össze mondjuk a dél- olasz Materával! Lefogadok, egy átlag dél- olasz kisvárosban még olyan életszínvonal sincs mint Znojmóban!
Kb 30% a munkanélkülség, szemét és migránsok mindemhol
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 11:59:08
Krumlau nincs a numbeón, Karlsbad pedig a fizetés 20%-ával szemben 20-30%-al drágább minden. A soproni elszállt albérleteket Bécs közelsége okozza.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 12:02:46
www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Italy&country2=Czech+Republic&city1=Matera&city2=Znojmo&tracking=getDispatchComparison
Alig 30%-al drágább minden mint Znojmóban, 10% fizetésdifferencia mellett.
Boldeone2 2023.12.25. 12:06:14
Én a világot élem, nem a numbeót! El kell menni a volt keletnémet területekre. Komolyan mondom, sok része rosszabb mint Csehország, átlagosan
Vagy Dél- Olaszország vs Morvaország. Ahol nincs tengerpart délen, lényegében egy lepusztult szar minden
Az átlagfizu úgy 1740 euró , hogy abban benne van Lombaria meg Calabria is!
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 12:10:14
Boldeone2 2023.12.25. 12:12:09
en.m.wikipedia.org/wiki/Youth_unemployment_in_Italy
Csehországban lényegében mindenki dolgozik!
Boldeone2 2023.12.25. 12:13:22
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 12:18:01
index.hu/belfold/2019/04/03/budapest_az_igeret_foldje_a_kiabrandult_olasz_fiataloknak/
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 12:26:18
2023.12.25. 12:40:31
2023.12.25. 12:45:18
2023.12.25. 13:18:52
az orbánizmus bukásával ebből kádárizmus következik belpolitikában legalábbis, tehát egy erőteljes balos fordulat, szélbalos irányzat akár simán következhet, a külpolitikában pedig mérsékelt jobbra tolódással, ami a széljobb.
orbán egy horthyba oltott kádár akar lenni. és a társadalmi egységet a fordítottja eredményzheti. a (késő) kádárizmusba oltott (korai) horthyfasizmus lehet a következő rendszer alapja. orbán a bel és külpolitikai szerepeket felcseréli, az ellenzéki pártok a politikát szinte egyáltalán nem értik.
Wildhunt 2023.12.25. 14:26:35
Ha a hágón túli Romániát veszed (és miért ne azt vennéd) egész Ukrajnában sokkal jobb a helyzet.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.25. 14:27:49
A szellemi mindig alapja az anyaginak.
Mi értelme lenne szupergazdagnak és romlottnak lenni?
2023.12.25. 14:38:40
az anyag alapja filozofikusan az egység. a szellem alapja az igazság.
na most az egy és az igaz a virtualitásban ugyanaz, a valóságban két különböző érték.
Gelmerrrrr 2023.12.25. 14:39:27
Mi értelme lenne szupergazdagnak
-----------------------
Hú, erre most írnem kell, ez totál rekkja az új-ónemmagyar halandzsizmusját, a fenti mondat, hogy hogyan vált halandzsává a magyar, vagy az új-ónemmagyar hogyna is halandzsa.
1. Olyan hang, hogy szellem nem van, stak nyelvkakilás, halandzsa.
2. Olyan hang, hogy alap nem van, stak nyelvkakilás, de a magyar nyelv rekkint az al a túl volna, Grund az raku vagy stuma.
3. Anyag? Nem rakem a fenti hangot, így. Van itt egy ana partikel, ettől nazálisan az anya, de ez most ana partikel, erre rakód az indogermán gho, a Bestimmungswort, ahogy a japánnál is, engem, téged, mich, dich, vagy accusatív is, ahogy az orosznál. Ígyhát ana gho rekkja, hogy ana ott, az.
4. Értelem hang nem van, halandzsa nyelvkakilás, stak er és ár stuma van, stak! Magyarul verstehen rakni.
5. A gazdag etimológiája bizonylosza, de a gazda hangot dúrgerni, ahogy Gast.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 14:49:54
A másik oldal, a szó szoros értelmében: ha most tennék ide képeket a Beszczadyból, illetve a Vereckei-hágón túli régi lengyel kárpátokbeli üdülőtelepekről, maga Boldili kezdene itt visongani, hogy mindenki láthatja, Ausztriában mennyivel jobb az élet :)
2023.12.25. 14:55:22
a a gazdaságból és a romlottságból következik a teljhatalom. a történetírás ezt ítélik el általában.
szent istván nem totalitárius egységállamot hozott létre, hanem 10 püspökségeket alapított. nem egyszerre, hanem az uralkodása idején folyamatosan osztotta meg a hatalmát. és amikor meghallt, akkor az életműve az, hogy tíz országrész alkot egy egységet. hatalommegosztás keresztényi módon történik. ebben áll szent istván nagysága.
mátyás király létrehozott 100 vármegyét. és ezek félszuverén államalakulatok alkották az országot. mátyás nem volt egy teljhatalmú uralkodó. mert rendezett közigazgatás keretében megosztotta a hatalmát.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 15:07:17
Visszafele is vicces volt, ott várakozott még a strand előtt, és öt román menyecskével utaztam, és mint kisült, sofőr barátunk is becsületes román ember volt civilben.
2023.12.25. 15:39:56
a virtualitásban minden ami egy az igaz is egyben. a virtualitásban az egyik "igazság", hogy orbán sohasem mért gazdasági fellendülést teremtett az országban, ez egy gazdasági csoda. (és mondjuk magyarország egy főre eső gdp költségben az országok rangsorában ott van ahol a kádár rendszer idején, vagy kicsit lejjebb. portugál vagy az ír szinvonalról indult az ország.) ezt kb. 1-1.5 milliós egység hirdeti, a fidesz törzsszavazói.
és a másik "igazság", hogy sohasem látott mértékű a pusztulás. és ez is mérhető egységet teremt. 0.5-1 milliós gyurcsányista törzsközönség.
ez két virtualizált egység, amelyik két virtualizált igazság. a valóság azonban az, hogy ez sem nem csoda, sem nem csőd egyelőre legalább is.
van két egymásnak elletmondó egység, ami a valódi igazsággal nem esik egybe.
Wildhunt 2023.12.25. 15:53:04
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 16:01:55
A szerencse hogy forog/Ungvár mostan Uzsgorod/Munkács pedig Mukacsevó/Isten látja sehogyse jó/A szerencse jól forog/Ungvár újra Uzsgorod/Együtt kiált úr és munkás/Mukacsevó újra Munkács :)
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 16:03:01
Wildhunt 2023.12.25. 16:14:32
Attól még ami a 10-es évek óta megy, nem hiszem hogy helyre lehet hozni.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 16:52:26
Boldeone2 2023.12.25. 17:20:10
A gazdasági összehasonlítás megint sántít! Egy világvárosról van szó eleve. Mumbaiban is van egy elképesztően gazdag réteg, de ettől még India nem lesz gazdag állam
Hasonlítsd össze Znojmót egy alföldi kisvárossal, pl Hajdúböszörménnyel, vagy Gyulával, akkor szignikáns lesz a különbség
De, a Dél- Olasz sem túl jó: munka közel semmi, mindent a maffia ural. Csak a migránsok dolgoznak
Boldeone2 2023.12.25. 17:27:16
www.ceicdata.com/en/indicator/czech-republic/unemployment-rate
Mit ér az olyan átlagbér statisztika, ahol a fiatalok mondjuk 30-40% - a munkanélküli? Amelyik meg dolgozik, az is szezonális, pl napágyat ad ki a tengerparton...
Csehország és Lengyelország az EU ipari központjai, egyre inkább. Már Lengyelországban is jobbak a bérek, az árak pedig kedvezőbbek, az élelmiszer árak
2023.12.25. 17:32:36
az észak alföld az eu fejlettség 49%-án áll, dél-morvaország 85%-on. brno sokkal jobban áll mint debrecen. vagy znojmo sokkal jobban, mint hajdúböszörmény.
ez azonban nem kizárólag az orbán kormány műve, hanem orbáné és gyurcsányé együttvéve. nincs mód arra, hogy a hajdúvárosok maguk döntsenek arról, hogy az eu-s forrásokat miként használják fel. a hajdúvárosoknak nincs saját önkormányzatisága. a hajdúvárosokonak nincs saját kis központi bankja, mint egy svájci kantonnak, stb.
ezek mind az illiberális, mind a neoliberális ideológiával ellentétesek.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 17:58:45
Amúgy hogy hasonlítsam Znojmót, a világörökség részét Hajdúböszörménnyel, ami a százszázalékos pusztulásból teremtetett újra, hatökör? De itt van :
www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Hungary&city1=Cegled&country2=Czech+Republic&city2=Znojmo&displayCurrency=EUR
Cegléden 30%-al alacsonyabb a fizetés, cserében a znojmói alaprezsi 141%-al drágább !
Boldeone2 2023.12.25. 18:04:06
Az Alföld , pár kivételektől eltekintve rossz helyzetben van. De jön a Byd kínai autógyártó Szegedre, Debrecenbe meg a BMW és CATL
A karácsonyi vásárban toboroznak munkaerőt... Egy elektromos autó 20-30 millió forint lesz, nem tudom ki veszi meg...
Boldeone2 2023.12.25. 18:06:45
Boldeone2 2023.12.25. 18:13:53
www.ojeteauto.cz/inzeraty/nabidka-autobazaru/aaa-auto-brno-107/
Véletlen fedeztem fel még a nyáron, hogy nem is kell Németországig menni autóért, elég csak a szonszédba...
2023.12.25. 18:17:20
csakhogy ez az illib-neolib kombó aligha eredményez felzárkózást. mivel ezekben a helyiek üzletrésze közelítőleg 0. ez kiszolgálatottságot jelent nyugati és keleti irányban is.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.25. 18:52:46
www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Hungary&city1=Keszthely&country2=Czech+Republic&city2=Karlovy+Vary&displayCurrency=EUR
Karlsbadban 40%-os fizetéstöbblet mellett 50%-al drágább minden.
Persze, hogy annyival drágább minden, hatökör, ahogy írtam, azért mondtam egyetlen reális opciónak, hogy esetleg 10-15% amit félre lehet tenni, az annyival több mint az itthoni árak, hogy ESETLEG reálisan lakás önrészét vagy kisebb lakás árát félre tudják tenni, ha nem inflálódik úgy az eurozóna mint az elmúlt pár évben.
A momentumos képességeiddel képzett álmaidban teszik félre Nyugaton a fizetés felét, hatökör !
2023.12.25. 19:59:44
ec.europa.eu/eurostat/documents/4187653/16179935/Purchasing+power+parities.jpg
és a háztartások fogyasztása vásárlóerő paritáson számolva.
ec.europa.eu/eurostat/documents/4187653/16179935/AIC+2022.jpg
és a magyarországi érték a mások legkisebb ez unióban. aztán lehet mondani, hogy a román statisztikai hivatal ezt túlméri. mindenesetre ez egyáltalán nem azt mutatja, hogy magyarország sohasem látott felívelő szakaszban van. nincs. nincs semmiféle csoda. és csőd se.
Yorg 2023.12.25. 20:15:05
2023.12.25. 20:22:22
a román statitsztikai hivatal adatai szerint vásárlóerő paritáson mérve többet fogyasztanak, mint a csehek, vagy az írek. lehet, hogy ebben van román propaganda. sőt majdnem biztos. felteszem a magyar ksh se nyomja le a fogyasztási adatokat.
Gery87 2023.12.25. 20:24:34
Na mi van fogyaték, mégis olvasod amit írok?:)
Mégse vagyok letiltva? Nem mintha kinéztem volna belőled hogy tudod hogy kell...
Ebben mi volt a homoerotikus seggfej? Nem inkább veled van a baj hogy ez jut eszedbe?
Mi fáj? Hogy betalált hogy csak egy túlkompenzáló bánáti rác oláh fattyú vagy?
"szőrehullot "az....meg az orrod a seggébe, ennyire ne nyaljál már be a Főninek hogy még a szavajárást is másolod te kis nyalonc.
:)
Yorg 2023.12.25. 20:27:27
Gery87 2023.12.25. 20:27:49
Egyébként ha nem tűnt volna fel csak a TE "logikádat" (aki nem ért velem egyet = román, szerb, antantista) akartam szemléltetni.
Balfasz!
Gery87 2023.12.25. 20:31:14
Az a vicces hogy egy ilyen fasságon hogy megtudsz sértődni és komolyan venni, persze ez csak azért van mert ilyesmiket ti komolyan legyártotok és komolyan is gondoljátok:)
pakinak szerintem téged előbb néznének mint engem te nemnaponbarnult bánáti román balfasz:)
Az meg hogy "nyomorgok", vicces.
Most a románozás mellett ez lesz az új "érved hogy aki nem ért veled egyett az "nyomorog, meg nem dolgozik?"
Sőtét jobbágyállat.
Gery87 2023.12.25. 20:32:39
Most ki ne találd már hogy az az érved a NEr mellett, hogy "direkt nem vagyunk gazdagok, mert az libsi anyagias dolog.."
Szánalmas, inkább ne mondanál semmit:)
2023.12.25. 20:33:22
és szerintem a cigányság lecsúszik megint. hozzáteszem, hogy az orbán kormány zárkóztatta fel ezt a réteget. a közmunkaprogramok nem hatékonyak. a vendégmunkások elsődlegesen a cigányságot szorítják ki a munkaerőpiacról.
felőlem lehet optimistának is lenni. egy újabb kínai autógyár lép be. és még az eddigieknél is nagyobb berházást ígér szegeden.
2023.12.25. 20:41:04
azért ez egy alapvető mérőszám.
Yorg 2023.12.25. 20:50:38
2023.12.25. 21:05:33
mi a jólét alapvető mérőszáma? amit a gonosz brüsszeliták nem mérnek, pedig magyarország abban európa élmezőnyében tanyázik és jóléti mérőszám.
Yorg 2023.12.25. 21:13:01
2023.12.25. 21:21:56
azt állítod, hogy ez nem egy alapvető jóléti mérőszám? ez esetben mondanod kell egy másik jóléti mérőszámot, ami ennél alapvetőbb.
Yorg 2023.12.25. 21:23:28
2023.12.25. 21:35:40
és ebben is már a kárpát-medecei román régiók jobban teljesítenek, mint a magyar vidék. ez az eu átlagához mért gdp ppp per capita. 2021-es regionális adatok
West Romania 75%
Centre Romania 71%
North West Romania 70%
Central Transdanubia 70%
Western Transdanubia 68%
Pest 61%
Northern Hungary 52%
Southern Transdanubia 51%
Southern Great Plain 54%
Northern Great Plain 49%
aztán lehet mondani, hogy ez se számít.
élveteg 2023.12.25. 21:38:50
2023.12.25. 21:44:46
csak ugye ezek általában az államilag megtámogatott munkahelyek és nem az átlag. az állam ad 10-20 esetenként közel 30 millió forint vissza nemtérítenő támogatást.
Yorg 2023.12.25. 21:48:29
élveteg 2023.12.25. 21:49:46
2023.12.25. 21:54:43
a magyar összehasonlítási alap alapvetően a kárpát-medence.
Yorg 2023.12.25. 22:02:18
2023.12.25. 22:03:58
csak ugye másik kárára, másik rovására támogatja.
és ez nem csak a társadalmi megosztottság miatt problémás. ha a kormány vissza nem térítenő támogatásokat oszt, és elengedi az adók egy jelentős részét, akkor ugye újabb és újabb tőkeimport szükségeltetik ahhoz, hogy a költségvetést egyensúlyban tartsa. és a vendégmunkásokra alapozott tőkeimport már nem szokott nagyon népszerű lenni. illetve ez a beruházás dömping környezeti terheléssel jár.
az egyik álláspont, hogy, hogy az orbán rezsim az évtized közepére megbicsaklik (akkor ha a hetes cikkelyt alkalmazzák) és az évitzed végére megbukik. a másik, hogy ez nem következik be. sőt soha nem látott felemelkedés lesz
élveteg 2023.12.25. 22:07:41
Boldeone2 2023.12.25. 22:22:30
- Ez hülyeség! Ha csak a fizetés 10-15%- át lehetne félretenni, akkor nagyjából senki nem menne, máról holnapra élni itthon is lehet, azért nem mennek külföldre az emberek
A nettó 40-50 % - os megtakarítása simán lehetséges egy házaspárnak, esetenként több is. Van ahol szállást, sőt étkezést ad a munkáltató
Korábban volt az utazas.com, ahol az egyik vezető blogger voltam. Munkát is közvetítettem az USA- ba, tanácsot is adtam, éltem és dolgoztam kint, lakást is vettem belőle, így - veled ellentétben - tudom miről beszélek!
Te viszont csak egy sértett emberként mocskolódni tudsz! Csalódtam benned!
Wildhunt 2023.12.26. 07:22:43
Wildhunt 2023.12.26. 07:26:34
Tudjuk hogy ott több a kormányzati pénz. A 444-es bagázs és társaik (momentum, Karácsony stb) 14 éve valós teljesítmény nélkül is remekül megélnek belőle. Csak ők még mindig okosabbak mint te, mert külföldre sem kellett menniük hozzá.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.26. 08:11:19
Nem mondtam ilyet.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.26. 08:16:45
Igen, ez egy liberális betegség. Az a szöveg, hogy a piacról kell megélni, de ők sose élnek meg abból.
jónévez 2023.12.26. 08:22:44
Ezt a butaságot kar mondanod:
"az mindenesetre fel sem merül, hogy vendégmunkások romániából érkeznének magyarországra."
Bizony, harom közvetlen kollégám volt, most egy nem teljesen közvetlen van Romániából. És kettő másikkal laktam egy házban.
Csak most az ukrán vendégmunkást szokás szóvátenni, utálni. :) (nejeméknél dolgoztak ukrán lányok. Őket szerették, dolgoztak jól)
jónévez 2023.12.26. 09:29:26
"kettő másikkal laktam egy házban."
Bár erre lehet replikázni azzal, hogy az régebben volt.
Gery87 2023.12.26. 14:15:26
Akkor mire volt érv amit írtál?
A Fidesznek nincsenek szilárd elvi alapjai, úgy változik ahogy a felmérések kiadják, maguk pedig személyesen sem élnek úgy amit jónak mondanak.
Gery87 2023.12.26. 14:17:47
Jobboldali betegség meg az hogy "isten haza család"
aztán sose így élnek.
Gery87 2023.12.26. 14:18:22
"2005-7 között szinte az ukránok is elhúztak mellettünk"
Sose volt ilyen.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.26. 14:37:53
Tehát ne legyenek tv-ek, hiszen senki se tartja be az összeset?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.26. 14:38:52
Ilyen a jó kormányzás: az elvek és a gyakorlat kreatív kombinálása.
Mi ezzel a gond?
ZorróAszter 2023.12.26. 16:56:45
Magyarra lefordítva a magyarok 70 %-a máról-holnapra él.
Ezt tedd a havi 22800 forintos munkanélküli segély mellé, plusz hogy a munkanélküliek átlagos segélyen töltött ideje több mint kilenc hónap.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.26. 17:07:04
Ilyen az élet a félperiférián.
ZorróAszter 2023.12.26. 18:13:22
Ennyire azért nem muszájna.
Nem véletlen, hogy a szocilistákat és a szakszervezeteket kicsinálták hogy a baloldal a liberálisoknál kezdődjön és fejeződjön be.
Csakhogy a gőz nyomása meg nő, a nyomásmérőt meg kiiktatták.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.26. 18:54:13
A szocik liberálisok voltak eleve.
A szakszervezeteket pedig éppen a ballibek építették le.
ZorróAszter 2023.12.26. 19:00:51
"A szocik liberálisok voltak eleve."
Ha azok lettek volna, akkor már 1990-es évek elején eltűnt volna minden táogatottságuk.
"A szakszervezeteket pedig éppen a ballibek építették le."
Ebben úgyanolyan jól működik a NER a liberálisok és a FIDESZ között mint annak sulykolásában is, hogy a baloldal a liberálisoknál fejeződik be.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.26. 19:04:25
Azért nem tűnt el, mert az emberek kiábrándultak az MDF-kormányzatból. Semmi jelentősége nem volt a szocializmusnak ebben.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.26. 19:06:05
"gyanolyan jól működik a NER a liberálisok és a FIDESZ között"
Mert ezek a tények.
Nem voltak valódi sxzakszervezetek, ezeket a kommunizmus likvidálta.
S amikor megjelentek ismét, éppen a "baloldal" ellenezte őket a legjobban, mert gátolják a "reformokat".
Gelimtrtrddddd 2023.12.26. 19:38:22
-------------
1. Mert hangot dúrgerni.
2. hát igen, hazugságok, Lügek, ha ezt mondod. A tény=Lüge, attól, hogy olyan hang, hogy tény nem van, stak nyelvkakilási halandzsa, így ontológiája, se gramamtikája nem van, úgy azt hallem, hogy Lüge, ahogy mondják, hogy tény a fingrizmus, de a magyar nyelv indogermán és germán nyelv.
Wildhunt 2023.12.26. 23:27:39
ZorróAszter 2023.12.27. 08:42:05
"Azért nem tűnt el, mert az emberek kiábrándultak az MDF-kormányzatból. Semmi jelentősége nem volt a szocializmusnak ebben."
Ha csak ennyi, akkor SZDSZ-FIDESZ koalíció lett volna.
ZorróAszter 2023.12.27. 08:48:39
"Mert ezek a tények."
Hogy a közös FIDESZ-liberális sulykolásnak megfelelően a baloldal a liberálisoknál kezdődik és ott is fejeződik be. Van MSZP meg van MSZMP is. A nemliberális baloldali tömegekről nem is beszélve.
"Nem voltak valódi sxzakszervezetek, ezeket a kommunizmus likvidálta."
Nem a kommunizmusban volt szakszervezetellenes propaganda hanem 30 év óta. Ez a német kollaboránsok feladatkörébe tartozik.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.27. 08:54:03
Csak az MSZP ígérte, hogy minden szuper lesz, nekik csodás szakembeteik vannak, s minden rossz oka egyedül az, hogy MDF szakemberek helyett pártkatonákkal kormányoz.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.27. 08:55:09
"Nem a kommunizmusban volt szakszervezetellenes propaganda hanem 30 év óta."
Akkor nem is kellett: Kádár alatt nem voltak szakszervezetek.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.27. 08:56:14
"A nemliberális baloldali tömegekről nem is beszélve."
Az ezt képviselő Thürmer-párt 3 %-ot kapott. Azaz a nép ezt nem akarta.
Gery87 2023.12.27. 16:45:24
Nem kell képmutatónak lenni.
Az ember ritkán kérkedik azzal hogy "minden törvényt betart", ellenben kereszténykedni sokan szeretnek a politikában.
Gery87 2023.12.27. 16:45:48
Hogy szarul csinálják.
ZorróAszter 2023.12.27. 16:54:26
Az MSZP a jóléti rendszerváltással nyert. És Gyurcsányt azért kötelezték az öszödi beszéd elmondására, mert az MSZP az EU-s pénzek jó részét a pórnépnek juttatta volna.
A FIDESZ eddig annyi pénzt kapott az EU-tól, mint ami a teljes állami vagyon értéke volt a rendszerváltáskor, több mint 50 milliárd eurót.
Ennyi pénzből ezt a szarkupacot hozta össze ami most van ki tudja hány tízmilliárd eurós államadóssággal megfejelve.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.27. 16:55:25
A 'kereszténykedés' lényege törekedni a jóra. Egy keresztény se fogja azt mondani, ő bűntelen.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.27. 16:55:56
Jobban, mint az alternatíva, ez elég.
ZorróAszter 2023.12.27. 16:58:05
"Az ezt képviselő Thürmer-párt 3 %-ot kapott. Azaz a nép ezt nem akarta."
Ismét közös fidesznyik-libernyák NER propaganda.
A baloldal a liberálisoknál kezdődik és ott is fejeződik be. Ja és még ott vannak Türmerék a nosztalgiakommununista pártjukkal, de az nem érdekes.
Csakhogy a baloldaliak túlnyomó többsége szocialista. Nekik ne legyen pártjuk, sajtójuk, szakszervezetük. Sőt el se menjenek szavazni se.
ZorróAszter 2023.12.27. 17:00:04
"A 'kereszténykedés' lényege törekedni a jóra. Egy keresztény se fogja azt mondani, ő bűntelen."
Csak éppen sosem halljuk tőlük, hogy mi is a bűnük. Ha meg más mondja, akkor ádáz vita kezdődik hogy az nem is.
:o)
Gery87 2023.12.27. 17:03:20
Mondjuk nem igen látom a jóra való törekvést...
Gery87 2023.12.27. 17:05:24
Persze, még 600 év múlva is ez lesz az érv hogy "nincs alternatíva" meg "Gyurcsány".
Miközben nem igen látszik hogy olyan rohadt jól jártunk volna velük a régiós szinte se, de ezt már megbeszéltük.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.27. 19:25:46
Thürmerék akkor még nem voltak nosztalgiakomcsik.
A szocdemeket meg az MSZP likvidálta.
Az MSZP maga meg mindig annyira liberális, hpgy még a jobbos nyugati szocdemekhez képest is jobbra állt mindig.
Az ok történelmi és közismert.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.27. 19:26:24
Mert egy politikus nem lehet őszinte.
jónévez 2023.12.27. 22:26:47
"azt tudjuk, hogy a magyarok 70 %-a nem tudna kifizetni egy váratlanul beütő 120 ezer forintos kiadást"
Ezt csak olvastad valahol, de ha körbenézel csak a saját környezetedben, akkor látod, hogy nem igaz. A munkaképes, és dolgozni akaró emberek többsége pár napon belül még készpénzben is felmutat 120ezer forintot. Nem mondok százalékokat, mert én nem keresek. De a 70% már azert is fals, mert a magyarok hány százaléka gyerek (akinek jövedelme nincs)? Lényegtelen is.
Közeli ismerősöm december 21-én össuetörte a kocsiját. 23-án másikban autózott. Természezesen a pénztárcájához mértben, 220ezerFt-osban. Mert azt kell venni, amire telik.
De ha belekotorok a zsebembe, most is találok annyit. Miközben korántsem vagyok gazdag. De sohasem hazudtam, hogy szegény vagyok. (Sőt, a legtöbb ismerősöm, ha elszólja magát, kiderül, több jön be, mint nekem. Miközben néhányuk TÉNYLEG a szegénységről panaszkodik)
Ha meg már mindennap nyomod ezt a 22800Ft-os munkanélküli segélyt, akkor elmondom neked:
Magyarországon NINCS munkanélküli segély. Van ugyan bizonyos munkakeresői ellátás, de az nem annyi. Több. Az igaz, az csak három hónap. De aki dolgozni akar, az bizony talál munkát. Te is találnál, ha kell, én is találnék, ha kell.
A 22800Ft az egész más.
ZorróAszter 2023.12.27. 22:59:40
"Ezt csak olvastad valahol, "
KSH adat.
"Ha meg már mindennap nyomod ezt a 22800Ft-os munkanélküli segélyt, akkor elmondom neked:"
Jó, akkor azt is mondja meg, mit kap egy munkanélküli alapesetben és mennyit?
A három hónaposhoz három év megelőző munkaviszony kell. Az a munkanélküliek kisebbik részének van meg, de a munkanélküliként eltöltött átlagos idő különben is több mint 9 hónap.
ZorróAszter 2023.12.27. 23:03:21
"Thürmerék akkor még nem voltak nosztalgiakomcsik."
Mindenki annak tartotta őket, még én is.
"A szocdemeket meg az MSZP likvidálta."
Csak a vezetésben és ott is fű alatt. A tagságban és a választóknál nem. Azok lassan fogytak el, és többségükben el se mennek szavazni.
"Az MSZP maga meg mindig annyira liberális, hpgy még a jobbos nyugati szocdemekhez képest is jobbra állt mindig.
Az ok történelmi és közismert."
Sosem, és a propagandájuk se ez volt.
ZorróAszter 2023.12.27. 23:04:40
"Mert egy politikus nem lehet őszinte."
Maga se politikus.
Lásd a konkvisztádorok hullahegyeiről, inkvizícióról, háborúkról szóló viták.
jónévez 2023.12.28. 00:00:36
Álláskeresési járadéknak hívják, és valami 60%-a az előző bérnek, de maximuma a minimálbér. Az valami 160 pénz körüli összeg. Persze, ebből az is következik, hogy aki épp minimálbért keresett, az kb 96 pénzt kap. Ez ndm 22800.
Az tényleg valahogy úgy vsn, ahhoz a három egész hónaphoz 3 év munka is kell. De ezzel mi a baj? Ne a csavargasból, hanem a munkában töltött időből induljon ez.
A 9 hónapos átlagos munkanélküliség is ilyen. Mondtam, ha te dolgozni akarsz, találsz munkát. Én is találnék, ha keresnék (nem keresek, mert dolgozom). Jellemző kettő van e 9 hónaposokban:
Az egyik képtelen folyamatos munkára -ebből mondjuk az is adódhat, hogy ezt a környékbrli munkáltatók is tudják, és nem szívesen alkalmazzák. De attól mégvténylegvlehet sajnálni.
A többség csak sunyít, dolgozgat ő itt-ott, csak szegény munkanélkülinek hazudja magát.
(Hasonlót én is csináltsm, akkor, amikor még valóban volt hosszú munkanélküliségre sansz. El is dolgozgattam a munkanélküliség mellett, mégis találtam kevesebb, mint fél év alatt munkát. Olyan munkát, amilyet tényleg kerestem)
ZorróAszter 2023.12.28. 00:48:44
"De ezzel mi a baj? Ne a csavargasból, hanem a munkában töltött időből induljon ez."
Ezzel az a baj, hogy ha kirúgnak valakit 364 nap után, akkor csak a havi 22800 forint van.
És hogy olyanok is ezt kapják, akik mondjuk 40 év munkaviszonnyal rendelkeznek és rendesen adóztak és nem minimálbérre bejelentve az után.
Továbbá a 9 hónap munkanélkül töltött átlagidő pont nem azt mutatja, hogy nem akart munkát keresni és dolgozni, hanem hogy nem kapott.
Aki ugyanis nem akar dolgozni, annak nincs 20-30-40 év munkaviszonya és tíz éve nincs munkája.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.28. 08:20:18
A teljes magas munkanélküli díj káros.
Itt 8 hónapig fizetnek.
Én amikor egyszer munkanélküli voltam, bejelentkeztem. S hiába volt munkaajánalt 2 hónappal később, nem vállaltam, inkább kivártam a segély lejártát. Csak a 7. hónapban mentem el dolgozni.
Szóval a hosszasan fizetett segély kontraproduktív.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.28. 08:33:56
Én ezért is vagyok őszinte.
Oké, nyilván vannak intím ügyek, belső dolgok, melyekben én se vagyok őszinte, de a tlmák 99,9 %-ában az vagyok.
Sose tagadtam, hogy megöltek indiánokat, ez minden hódítás jellemzője. Amit mondtam: a katolicizmus megmentette az indiánokat, ami miatt máig nagy számban vannak jelen.
Inkvizíció - több a pozitív, mint a negatív oldala.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.28. 08:43:25
Amikor lett rendszerváltozás, az éppen a nyugati szocdem zuhanása is volt, akkor jelentek meg a "harmadikutas baloldliak" - a valóságban liberálisok -, s ők uralték a terepet.
A kelet-európai ex-kommunista pártok meg ebbe a helyzetbe tagozódtak be. Nyilván kivétek a szovjet és a román párt, ezeket betiltották.
De a többi előtt az ebbe való intehgrácoó maradt vagy a kimaradás.
Az MSZP és lengyel testvérpártja abszolút belementek ebbe a "harmadikutas baloldalba", de annyira, hogy még a nyugati szövetségeseiken is túltettek. Lásd Mo-on az MSZP lett a "szakértők", a "szabad piac", az "antipopulizmus" pártja.
Aki teljesen kimarad, azok a cseh komcsik. Ők maradtak komcsik, nem reformálódtak. Persze így ki is maradtak minden ilyen Szocintern szerű egyesülésből.
Részben a keletnémetek is ezt csinálták.
A szerbek elmentek abba az irámnyba, amit Mo-on a pozsgaisták képviseltek.
A bolgárok meg kezdetben vergődtek, aztán elfogadták a nyyugati rendet, de máig vannak sajátos nézeteik.
vektortér 2023.12.28. 11:09:45
"A három hónaposhoz három év megelőző munkaviszony kell."
"Ezzel az a baj, hogy ha kirúgnak valakit 364 nap után, akkor csak a havi 22800 forint van."
Hazudsz!
net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99100004.tv
-> "az álláskeresővé válását megelőző három éven belül legalább 360 nap – a 27. § (1) bekezdésében meghatározott – jogosultsági idővel rendelkezik"
"KSH adat." Nincs ilyen KSH adat.
alöksz róz 2023.12.28. 12:23:17
nem ellenzéki magazin
alöksz róz 2023.12.28. 12:29:23
rengeteg ilyen felmérés van...
persze mind kamu a fideszesek fejében :D
Yorg 2023.12.28. 12:40:34
De az intézet, ami a felmérést végezte (Pulzus Kutató), az:
"Az intézet céges adataiban egyébként csak egy-két apróbb összefonódás fedezhető fel. Závecz Tibornak egy másik cégében, a Magyar Target-Pulzus Média Kutatóban több tulajdonostársa is van. Az egyik alapító-társtulajdonos, Felvinczi Kálmán, aki egyébként a Szondaphone Kft. ügyvezetője is, 2011-ben még szponzora volt a korábbi kormányfő, Bajnai Gordon által vezetett Haza és Haladás Alapítványnak."
ojim.hu/ki-mogott-ki-all-a-hazai-kozvelemeny-kutatok-hatterenek-feltaro-elemzese-2-resz/
Yorg 2023.12.28. 12:48:37
Egyensúly Intézet: "Závecz Tibor
Tanácsadó testületi tag
Szociológus, közvélemény-kutató
Az Egyensúly Intézet társalapítója és tanácsadó testületi tagja. A ZRI Závecz Research Intézet igazgatója. "
egyensulyintezet.hu/szakertoink/
A Friedrich-Ebert-Stiftung pedig a német szociáldemokraták pártalapítványa. Szóval igen, ezek a felmérések kamuk. Persze a mihazánkosok minden szart benyelnek.
alöksz róz 2023.12.28. 12:51:17
Yorg 2023.12.28. 12:53:45
alöksz róz 2023.12.28. 12:54:59
vektortér 2023.12.28. 12:55:16
alöksz róz 2023.12.28. 12:56:37
Yorg 2023.12.28. 12:57:38
alöksz róz 2023.12.28. 12:58:09
a kimosott ostoba fideszes fejedben, vén hülye...
alöksz róz 2023.12.28. 12:59:38
alöksz róz 2023.12.28. 13:11:07
jónévez 2023.12.28. 13:18:56
"Ezzel az a baj, hogy ha kirúgnak valakit 364 nap után, akkor csak a havi 22800 forint van."
Ez azért nem igaz. Az valóban úgy van, a megelőző három évben legalább 360 nap kell. És akkor már minden 10 nap után jár 1 nap.
A 22800Ft jövedelempótló az megintcsak nem munkanélküli segély.
Azokat, akik 9 hónapig sem találnak munkát, azokat én továbbra is csavargónak tekintem.
De te is körülnézhetsz a környezetedban (ha találsz ilyen 9 hónapig bejelentett munka nélkül lévőt): a lagtöbbjük pont azért van így, mert egyéb megélhetése van.
Még ilyen szomszédom is van. És róla jutott az is eszembe, amit a törvényben megtalálgatsz:(nem biztos, hogy szó suerint idézem): a három év (például) a börtönnel is meghosszabbodik. Tehát ha dolgozott volna előtte, akkor a börtön ajtaján kilépve jogosult lett volna akár álláskeresői járadékra.
vektortér 2023.12.28. 13:19:54
"Vegyes eredményt hozott az Egyensúly Intézet és a Friedrich-Ebert-Stiftung szubjektív szegénységi trendeket vizsgáló 2023. júniusi közvélemény-kutatása"
2023.12.28. 13:21:05
a baloldalon három irányzat volt.
az egyik a késő kádárista. a reformerirányzata az volt. az egyik, hogy kiindulásként szocialista ideológia szükséges (társadalmi tulajdon, ami azonban nem teljes egyenlősdi) és azt részben kapitalista módszerekkel kell építeni. (erős állami szerepvállalás mellett megjelenthetnek a multik, a maszekok és a magántulajdon.). ez marginalizálódott. kopátsy sándor, liska tibor ökonosztát kísérleti modellje. ezek számítottak nyugaton is harmadik utasnak.
a másik egy klasszikus szociáldemokrácia. munkás érdekképviselelet. ez háttérbe szorult.
és győzött a ballib. az, hogy kapitalizmus kell, de ebben ez részben szocialista módszerekkel építendő. tehát szociálisan érzékeny liberálisok kellenek.
alöksz róz 2023.12.28. 13:34:30
így néz ki az érvelésed: az alacsony jövedelem kamu, az alacsony fogyasztás kamu, a váratlan kiadás nehézsége kamu, de amit az orbán a szádba szarik, az csoki :-)
jónévez 2023.12.28. 13:36:33
Érdekes, hogy ahány cikk, annyi szám. De egyik sem állítja komolyan, hogy 70% nem bírna a hirtelen 100-as nagyságrendű kiadással.
Ez az idézet pedig külön érdekes:
"A 2023. júniusi eredmények alapján a magyar lakosság 40 százalékának problémát okozna egy 100 ezer forintos, nem tervezett kiadás, de még meg tudná oldani saját erőből. A megkérdezettek 28 százaléka viszont úgy látja, ekkora összegű hirtelen keletkező költséggel már nem tudna megbirkózni. Gyakorlatilag ugyanilyen arányban voltak azok (29 százalék), akik gond nélkül ki tudnának fizetni 100 ezer forintot egy váratlanul keletkezett kiadásra, de összességében a lakosság többségének gondot okozna egy ilyen helyzet."
Szóval akkor 40% nem bír vele? Vagy 28%? Vagy csak 29% bír vele?
Egy bekezdésen belül...
Sokaknál tényleg divat szegénységet hazudni, de azért látható, hogy nincs az a borzalom nyomor.
2023.12.28. 13:44:37
nincs az a nyomor, amit az ellenzéki politikusok hazudnak. nincs csőd. ugyanakkor nincs az a gazdasági csoda, amit a kormánypárt házudik. persze vannak cégek, akiket kitömnek temérdek pénzzel, vissza nem térítendő állami támogatásokkal, ezek részben multik, részben haverok.
viszont ezek csak egy szűk szeletét adják a gazdaságnak. és politikai védettség hiányában az általános szabályok szerint többségében nem tudnának működni. ezeknek nyomatni kell az állami támogatást ilyen olyan címszóval.
jónévez 2023.12.28. 13:48:33
Ez, hogy dobálózunk "agyhalott" meg "fizetett kommentelő" kitételekke, ez kevésbé viszi előre a vitát.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.28. 14:04:45
www.penzcentrum.hu/utazas/20231227/nemigen-lehet-mar-halogatni-az-eurobevezetest-rengeteg-magyar-jarna-jol-ha-ezt-meglepnek-1145277
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.28. 14:22:11
Az is csoda eleve, hogy él, de ezekszerint valamiből is él, amit eliszik.
jónévez 2023.12.28. 14:57:27
Akkor ő a másik, a kisebbik halmazba tartozó a kettőből, amit említettem a tartósan munka nélül lévőkről.
És tényleg érdekes, hogy ital mégis kerül neki. Bár... gyanítom, hogy nem Unicum.
Amúgy ha már alkohol, meg fentebb is említettek a cigit:
Én nagyon jól tudom, milyen jólesik egy cigi, egy sör (főleg unicummal), de ha szegénynek érezzük magunkat, akkor ezt csökkenrsük. Én is úgy tettem, amikor tényleg nem volt munka (és sumákban sem). De az az idő rég volt, és huszonévesen azt is kól bírtam :)
ZorróAszter 2023.12.28. 14:59:04
"Hazudsz!"
Vicces, amikor egy ilyen faszorrú hazudozó patkány mint maga ír ilyeneket.
"Nincs ilyen KSH adat."
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/hazteletszinv/hazteletszinv14.pdf
"2014-ben a háztartások számára továbbra is a legnagyobb nehézséget egy hirtelen felmerülő váratlan
kiadás fedezése jelentette, 70,7%-uk nem tudna a havi szegénységi küszöbnek megfelelő összeget, azaz
70 ezer forintot egy összegben kifizetni."
A statisztikai játéklehetőség a pénzösszeggel van. Mert itt a megkérdezettek arra válaszolnak, hogy
mekkora váratlan kiadást tudnának kifizetni.
Ha ma is 70 ezernél vagy csak kicsivel többnél húzzuk meg a vonalat, akkor javítani lehet a statisztikán.
De 2022-ben "A szegénységi küszöb havi összege az egyszemélyes háztartásokra vonatkozóan 145 ezer forint, a két felnőtt és két gyermek alkotta háztartások esetében pedig 305 ezer forint volt a Központi Statisztikai Hivatal szerint."
Itt mindenki azzal játszik, hogy kisebb ősszegnél húzza már meg a határt, nem 150 ezer körül. 150 ezernél ugyanúgy 70% vagy rosszabb jön ki.
---------------------------------
364 nap vagy 359 nap?
Fejből írtam és eltévesztettem.
Tehát akkor helyesen:
"A három hónaposhoz három év megelőző munkaviszony kell."
"Ezzel az a baj, hogy ha kirúgnak valakit 359 nap után (NEM 364 nap után), akkor csak a havi 22800 forint van."
jónévez 2023.12.28. 15:12:35
Meg mindig nem érted. Nem kell egybefüggő 360 nap, elegendő az utolsó három év alatt 360 nap akkoz, hogy kapjon ellátást. Ekkor 36 napig kapni fog.
Például minden évben dolgozik 4 hónapot, de álláskeresésiért nem ment addig, mert nem volt okvetlen szüksége sem rá, de a harmadik év után már megvan az összesen 360 napja. Ha épp szüksége van rá, már kaphat. Pedig csak 120+120+120 napja van.
ZorróAszter 2023.12.28. 15:14:49
Ez azért nem igaz. Az valóban úgy van, a megelőző három évben legalább 360 nap kell. És akkor már minden 10 nap után jár 1 nap.
Elírtam fejből. Nem 364-et hanem 359 napot kellett volna írnom.
"És akkor már minden 10 nap után jár 1 nap."
Maximum 3 hónap. Ezt nem írtam el: "A három hónaposhoz három év megelőző munkaviszony kell."
Utána havi 22800 forint.
Ezt is lehet hogy megemelték, csak éppen nem találtam meg. Hosszú ideig ennyi volt.
"A 22800Ft jövedelempótló az megintcsak nem munkanélküli segély."
Fidesznyik játék a szavakkal. Ilyen-olyan néven nevezett járadék, juttatás meg kitudja-milyen névre átkeresztelt segélyek. Minél nehezebben lehessen kiigazodni.
"Azokat, akik 9 hónapig sem találnak munkát, azokat én továbbra is csavargónak tekintem."
Csak nehogy visszaszálljon a saját fejére. A KSH statisztika a munkanélküliek munka nélkül töltött hónapokra eléggé egyenletes.
Aki visszautasít egy ajánlatot is, az elesik a 22800 forinttól is és a nyilvántartásból is törlik.
ZorróAszter 2023.12.28. 15:19:59
"Meg mindig nem érted. Nem kell egybefüggő 360 nap, elegendő az utolsó három év alatt 360 nap akkoz, hogy kapjon ellátást. Ekkor 36 napig kapni fog."
És mit csinált három év alatt két évig (735 napig)? Nem munkanélküli volt?
ZorróAszter 2023.12.28. 15:36:31
"Érdekes, hogy ahány cikk, annyi szám. De egyik sem állítja komolyan, hogy 70% nem bírna a hirtelen 100-as nagyságrendű kiadással."
Azzal javítanak a statisztikán, hogy nem a szegénységi küszöb havi összegét veszik hanem sokkal kisebbet.
2014-ben még:
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/hazteletszinv/hazteletszinv14.pdf
"2014-ben a háztartások számára továbbra is a legnagyobb nehézséget egy hirtelen felmerülő váratlan kiadás fedezése jelentette, 70,7%-uk nem tudna a havi szegénységi küszöbnek megfelelő összeget, azaz 70 ezer forintot egy összegben kifizetni."
De 2022-ben "A szegénységi küszöb havi összege az egyszemélyes háztartásokra vonatkozóan 145 ezer forint, a két felnőtt és két gyermek alkotta háztartások esetében pedig 305 ezer forint volt a Központi Statisztikai Hivatal szerint."
Nem 90 ezer vagy 100 ezer.
jónévez 2023.12.28. 15:39:07
Ezt már többször körbejartam a kedvedért, hogy ki a munkanélküli, és ki az, akinek épp nincs szüksége munkára...
De igen, az aki 4 hónapot dolgozott, 8-at pedig nem, az NEM munkanélküli. Munkat nem vállalt. Nem ugyanaz a fogalom.
Munkanélküli az, aki dolgozni akar, cssk (atmenetileg) nem talál, hiába keres. És az nem tart 9 hónapig. Tényleg nézz körül a környezetedben, nemigen találhatsz olyat. A kisletszámú senkinekkellők, semmirekellők kivételével.
jónévez 2023.12.28. 15:46:33
De az nagyon kevés, aki bár dolgozna, de megis annyira semmitérő, hogy senki nem ad neki munkát. De biztosan van olyan. A valóság az, hogy nem is akar a "tartós munkanélküliek, 9 hónapig" nagy része.
Képzetlen embereket keresnek munkára, mégcsak képzettnek sem okvetlen lenni. Segédmunkára, betanított munkára. Csak nem mind megy. Hiszen jobb alkalmiban dolgozni, meg meg jövedelempótlót kikövetelni.
Még az árokparton ülni sem jó közmunkásbérért, hiszen ott mondennap meg kéne jelenni, többé-kevésbé pontosan.
jónévez 2023.12.28. 16:06:02
:D
Á, ezt mar úgy kutyulod, ahogy a szájad ízének megfelelő.
Mindenesetre egyik sem azt igazolja, amit írtál (hogy az emberek 70%-anak nincs 120euer forintja egy hirtelen kiadásra 2023-ban)
Sőt, a 2010-től 2014-ig mutatott táblazat is csökkenését mutatja az önbevallott (magyarul behazudott) akkori adatoknak.
De a mai életünkben is tapasztaljuk, hogy az azért nem úgy van, ahogy szegénynek vallják maguk.
Azok a legendásan szegeny emberek, akik a kocsmaban Stella-t isznak (jól teszi, ha azt szereti, semmi baj), azok ne mondják, hogy 2-3 napon belül nem tudnak 120ezwr forintot előszedni. Pláne, ha a következő hétvégén azt panaszolja el, hogy majd 300ezerert kellett azt a rohadt kazánt megvenni. Tehát csak lett pénz. Félre ne értsd, örülök, hogy lett neki. Csak nem igaz a borzalmas szegénység,
alöksz róz 2023.12.28. 16:25:43
alöksz róz 2023.12.28. 16:30:17
5 éve még azt írtam volna, 30 százaléknak jobban megy.
ZorróAszter 2023.12.28. 17:04:38
"Ezt már többször körbejartam a kedvedért, hogy ki a munkanélküli, és ki az, akinek épp nincs szüksége munkára..."
Csak a fidesznyik propagandát mantrázza.
Hogy aki nem talál munkát, az léhűtő, holott a Munkaügyi Központ törli a nyilvántartásból azt, aki akár egyetlen felkinált munkahelyet is visszautasít.
Meg hogy az adatokat behazudják a KSH-nak.
Akkor miért államosította és fideszesítette a kormány a KSH-t?
És miért játszogatnak a küszöbértékkel, ha a 2014-es adat a szegénységi küszöb havi összege volt?
Ha az lenne amit maga mond, akkor nem kellene fű alatt kozmetikázni a statisztikákat ilyen trükkökkel.
vektortér 2023.12.28. 17:16:29
Ez is hazugság. Elég 900 nap munkaviszony a 90 naphoz.
Tehát még szegénység érzet adatot sem tudsz mutatni KSH-tól, ami nem közel 10 évvel ezelőtti.
2020-ban ugyanaz a KSH-s adat fele akkora sem volt. És az sem jelenti azt, amit állítottál, hogy az emberek máról holnapra élnének.
jónévez 2023.12.28. 17:20:20
De attól meg nem visz előre vitát az a két kifejezés. Csak erre figyelmeztettelek volna, no.
;)
jónévez 2023.12.28. 17:21:28
Marmeg fidesznyikezel. Hányszor mondjam: azt mondom, amit tapasztalok. Amitvte is tapasztalhatsz, ha valós emberekkel találkozol.
ZorróAszter 2023.12.28. 17:38:28
Faszorrú!
Gondolod nem látja itt mindenki hogy csak azon lovagolsz hogy 364 nap helyett 359 nap, és nem három év hanem csak két és fél?
A lényeg, hogy a patkány kormányod olyanoknak is havi 22800 forintos munkanélküli segélyt ad, akik mondjuk 30 évig dolgoztak és nem minimálbérre bejelentve adóztak.
"Tehát még szegénység érzet adatot sem tudsz mutatni KSH-tól, ami nem közel 10 évvel ezelőtti. 2020-ban ugyanaz a KSH-s adat fele akkora sem volt. És az sem jelenti azt, amit állítottál, hogy az emberek máról holnapra élnének."
A 2014-es szöveget azért mutattam, hogy látszódjon az idézetből, hogy akkor még a "szegénységi küszöb havi összegéhez" viszonyítottak és itt érhető tetten a csalás.
Ma jóval kisebb összeghez, hogy szépüljön a statisztika.
Holott:
"A szegénységi küszöb havi összege az egyszemélyes háztartásokra vonatkozóan 145 ezer forint, a két felnőtt és két gyermek alkotta háztartások esetében pedig 305 ezer forint volt a Központi Statisztikai Hivatal szerint."
ZorróAszter 2023.12.28. 17:45:33
"Marmeg fidesznyikezel. Hányszor mondjam: azt mondom, amit tapasztalok. Amitvte is tapasztalhatsz, ha valós emberekkel találkozol."
Jó, akkor hozzáteszem, hogy a fidesznyik propagandához való hasonlóság csak a véletlen műve.
:o)
alöksz róz 2023.12.28. 18:52:06
ZorróAszter 2023.12.28. 20:24:09
"ami már önmagában egy büdös nagy hazugság."
Miért?
alöksz róz 2023.12.28. 21:51:02
alöksz róz 2023.12.28. 21:57:03
hogy körbehazudhassák, hogy csökkent a szegénység, kéremszépen...
a négyfős családra bemondott összegtől meg kinyílik a bicska a zsebemben
ZorróAszter 2023.12.29. 01:42:22
Havi 22800 forintos munkanélküli segélyből is meg lehet élni.
Minden nap lángos lisztből, tea cukorral.
És ott vannak az ingyenkonyhák meg a krisnások.
Csak őket "rábeszélték", hogy ne a Blahán osszák a kaját, mert kicsit ciki látvány hogy tömött sorok várnak a környező utcákban tekergőzve pár konzervért.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 09:59:38
Ez a csavaróskifli meg rakéta amit vedel, el szokta dobálni az üvegeket.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 10:02:30
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 10:22:13
Ami agyatlan hülyeség volt, hogyha valaki beteget jelentett hétfői napon, arra nem fizettek bért (szokás volt hosszú hétvégéket csinálni). Az okosság eredménye az lett, hogy bejött betegen, és szétfertőzött mindenkit.
alöksz róz 2023.12.29. 10:57:04
komolyabban: budapest és környékén tömörülnek a gazdagabbak. van egy réteg, akinek tényleg jobban megy.
'jót' tett a budapesti ingatlanárak elszabadulása is ilyen szempontból.
(miközben egyre kevesebb ember és egyre több külföldi tulajdonába kerülnek bp-i ingatlanok). akadnak sokan, akik külföldön gyűjtötték össze a házra valót.
abban biztos lehetsz, hogy nem a magyar átlag bérből hozták össze.
alöksz róz 2023.12.29. 11:01:38
SoltBrain 2023.12.29. 11:08:15
alöksz róz 2023.12.29. 11:46:27
bulgáriánál még jobbak vagyunk, egyelőre
Yorg 2023.12.29. 11:52:15
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 11:56:43
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Archive:GDP_per_capita,_consumption_per_capita_and_price_level_indices/hu&oldid=86084
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 12:02:21
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=GDP_per_capita,_consumption_per_capita_and_price_level_indices
alöksz róz 2023.12.29. 12:11:34
ebből pont az látszik, hogy már csak bulgária van mögöttünk, két százalékkal
a 2023-as adatra kíváncsi lennék, ahogy itt elszálltak az árak, szerintem már ők is utolértek minket.
de lehet le is hagytak.
alöksz róz 2023.12.29. 12:12:11
alöksz róz 2023.12.29. 12:20:06
Yorg 2023.12.29. 12:23:23
alöksz róz 2023.12.29. 12:37:00
ez az állítás:
olyan sokkal jobbak az árak a jövedelmekhez képest, hogy többet tudnak fogyasztani. ugyanakkor az életvitelük meg a cigányokéhoz hasonlít.
alöksz róz 2023.12.29. 12:39:03
Gery87 2023.12.29. 12:57:45
Nem kell azon csodálkozni hogy "Erdélyben" jobb az élet, mint a "Hódoltságban":)
De a legjobb mégiscsak "Bécs" alatt..
alöksz róz 2023.12.29. 13:50:08
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 14:12:24
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 14:15:00
transtelex.ro/kozelet/2022/05/19/diaszpora-emigracio-roman-vendegmunkasok
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 14:15:53
alöksz róz 2023.12.29. 14:22:27
nézd meg jobban a listát. vannak benne számok is :-)
utolsó előttiek voltunk tavaly.
szerintem idén már utolsók.
alöksz róz 2023.12.29. 14:26:17
ny-európában jobb, nem is mondott senki mást. itt viszont rosszabb mint romániában.
(és ide nem jönnek már egy ideje.)
alöksz róz 2023.12.29. 14:29:44
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 14:49:41
Az az "ide" amiről beszélsz, az Magyarhon?
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 14:50:59
www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Romania&country2=Romania&city1=Cluj-Napoca&city2=Sibiu&tracking=getDispatchComparison
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.29. 14:56:35
Nyilván Rogán szerkesztette.
Én inkább Kérinének hiszek, aki szakértő, s immár 13 éve bizonyítja számokkal, hogy nyomor van az országban, s fél éven belül mindenki kivándorol vagy éhenhal.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 15:00:11
Sikerül értelmezni egyben az adatokat? Mert külön külön olyanok, mint amikor veszed a 60 éves nagypapát meg a 6 éves unokát, és elkezdesz csodálkozni, hogy a 33 év átlagéletkor ellenére egyik sem tud gyereket csinálni.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 15:06:04
alöksz róz 2023.12.29. 15:10:17
alöksz róz 2023.12.29. 15:15:59
ha ezermilliárdokat lopnak el és szórnak szét a haveroknak, meg a kínaiaknak tökértelmetlen beruházásokra, meg beruházások infrastruktúrájának kiépítésére, attól lehet magasabb lesz adott időszakban a gdp, de az életszínvonal biztos hogy nem.
alöksz róz 2023.12.29. 15:16:52
mert adódik a válasz:-)
Yorg 2023.12.29. 15:17:53
alöksz róz 2023.12.29. 15:18:09
alöksz róz 2023.12.29. 15:24:33
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 15:26:50
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 15:32:27
qubit.hu/2022/07/15/miert-az-utolsok-kozott-kullog-magyarorszag-fogyasztasban
2023.12.29. 15:33:37
románia és magyarország regionális bontásban:
Bucharest - Ilfov Romania 166
Budapest Hungary 156
West Romania 75
Centre Romania 71
Central Transdanubia Hungary 70
North West Romania 70
Western Transdanubia Hungary 68
Pest Hungary 61
South East Romania 59
South West - Oltenia Romania 58
South - Muntenia Romania 57
Southern Great Plain Hungary 54
Northern Hungary Hungary 52
Southern Transdanubia Hungary 51
Northern Great Plain Hungary 49
North East Romania 49
Yorg 2023.12.29. 15:34:49
2023.12.29. 15:35:27
alöksz róz 2023.12.29. 15:36:20
(az álomvilágodról pedig értelmetlen vitatkozni, az csak a fejedben létezik.)
mert nyugat-európában jobb.
alöksz róz 2023.12.29. 15:38:31
bár nyilvánvalóan nincs annyi eszed, hogy megértsd :-)
alöksz róz 2023.12.29. 15:41:37
"erre szoktam mindig kérdezni, hogy ki jut el előbb Havajra, aki 1500 eurós fizetésből 1100-at költ vagy aki 3000 euróból 2800-at" - a gdp semmit nem mond a fizetésedről :-)
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 15:41:57
Yorg 2023.12.29. 15:42:13
Pest megyében nem élnek olyan rosszul, mint azt ez a szám mutatja, mert a lakosság nagy része Budapesten dolgozik, így Budapest GDP-jét növeli. És Budapesten meg Pest megyében összesen a magyar lakosság majd harmada él, Bukarest-Ilfovban meg kb. a romániai lakosság tizede.
Yorg 2023.12.29. 15:43:47
Homályosabban nem tudtál fogalmazni?
Yorg 2023.12.29. 15:45:22
2023.12.29. 15:48:41
Budapest Hungary 156
Bratislava Region Slovakia 149
Western Slovenia Slovenia 108
Burgenland Austria 87
West Romania 75
Eastern Slovenia Slovenia 74
Centre Romania 71
Central Transdanubia Hungary 70
North West Romania 70
Western Transdanubia Hungary 68
Western Slovakia Slovakia 63
Pest Hungary 61
Central Slovakia Slovakia 57
Southern Great Plain Hungary 54
Northern Hungary Hungary 52
Southern Transdanubia Hungary 51
Eastern Slovakia Slovakia 51
Northern Great Plain Hungary 49
a vidéki magyarroszág bizony le van maradva és lefelé csúszás van. nincs csőd, de semmiféle gazdasági csoda sincsen. egyes cégek kiemelten meg vannak támogatva államilag és ott magasabb a fizetés, az ország egészének nem megy jól. és az átlag számára nem lesz jobb, mert ez a vendégmunkásokon alapuló tőkeimport egy baromság.
Yorg 2023.12.29. 15:50:30
2023.12.29. 15:53:21
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.29. 15:53:38
Jelenleg 242 EU-régió van.
A legszegényebb magyar régió helyezése: 228.
A leggazdagabb magyar régió helyezése: 16.
Yorg 2023.12.29. 15:54:12
alöksz róz 2023.12.29. 15:56:02
konkrét állításokkal viszont tudok.
hoztál linket a külföldi nyaralásról, hogy milyen rengeteget költenek a magyarok külföldön. közbe meg a lakosság kb fele sehol, még bivalyröcsögén se tud egy hetet nyaralni.
hoztál valamit a megtakarításról, hogy lám milyen sokat takarítanak meg a magyarok, közbe meg a lakosság tekintélyes részének egy százezer forintos kiadás is nagy probléma.
ezek a szomorú tények.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 15:57:57
alöksz róz 2023.12.29. 15:58:13
Yorg 2023.12.29. 15:59:24
Jobban áll, mint 2010-ben állt. Orbán jobban kormányoz, mint Gyurcsány. Ezt kéne fekete-fehéren leírnod, ahelyett, hogy hazug módon egyenlőségjelet vonsz a kettőjük kormányzati teljesítménye közé, meg "rendeleti kormányzásról" zagyválsz.
alöksz róz 2023.12.29. 16:00:00
alöksz róz 2023.12.29. 16:00:36
alöksz róz 2023.12.29. 16:01:50
ez a nevem senki 2023.12.29. 16:02:06
csány a
lattméga rum án
ok is jóban élt ek
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.29. 16:03:04
Meg mint még a világ 80 %-án.
Yorg 2023.12.29. 16:03:35
"közbe meg a lakosság kb fele sehol, még bivalyröcsögén se tud egy hetet nyaralni."
"és nem ám azért jöttünk fel pár százalékot az eu-átlaghoz, mert itt javult a helyzet. hanem mert pl a németeknél sokat romlott."
:DDDDDDDDDD És akkor mi tagadjuk a valóságot.
alöksz róz 2023.12.29. 16:03:54
alöksz róz 2023.12.29. 16:05:52
Yorg 2023.12.29. 16:06:42
Ha Závecz bácsi azt mutatta ki, akkor biztos úgy van.
2023.12.29. 16:09:02
ha valaki körbenéz magyarroszágon a kárpát-medencében, akkor a szomszédos régió fejlettebb. a magyarok szegényebbek, nem nyugat-európához, a vagy a világhoz, hanem a környezetükhez képest.
kivéve budapest. ahol viszont semekkora jólét nem elegendő ahhoz, hogy a többség orbánt válassza. orbánt egy krumlis zsák is megverné.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.29. 16:09:15
Egyszerűen csak realitásérzék kell.
Vágyhatok Mercdes 650-esre, semmi gond, meg lehetek mérges, hogy nincs rá pénzem, de ezt azért ne nevezzük nyomorgásnak.
Yorg 2023.12.29. 16:10:28
Mást vádolsz szalmabábozással, közben meg te teszed azt. Senki nem mondott ilyet, de a szegénységi küszöb felett van.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.29. 16:10:45
A régióbeli különbségek hibahatáron belüliek. Nincs se kiugróan jó, se fatálisan lemaradó térség.
2023.12.29. 16:11:59
a magyarországon a szomszédos régiókhoz mérten rosszabb.
Yorg 2023.12.29. 16:13:53
Yorg 2023.12.29. 16:15:53
Fentebb leírtam, hogy miért hazugság ez.
Yorg 2023.12.29. 16:19:49
Ismét: ez hazugság.
"kivéve budapest."
Meg Pest-megye, ahol sokkal joban élnek az emberek, mint azt a számok mutatják, leírtam miért. Ahol tarolt a FIDESZ. És az ország majd harmadát kivonni a képletből, hát izé, nem túl tisztességes vitamódszer.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.29. 16:20:03
Mert az emberiség nagy része komolyan elhiszi, hogy az amerikai filmes élet a normál szint.
Nekem van amerikai ismerőásöm, aki tényleg úgy él, mint a filmekben. Az éves nettója 800 ezer dollár, aminél az amerikaiak 95 %-a kevesebbet keres.
Yorg 2023.12.29. 16:25:41
Ez is hazugság, 2010-ben és '15-ben Tarlós nyert, csak legutóbb nyert karigeri. És messze a legnépszerűbb párt a FIDESZ Budapesten is.
vektortér 2023.12.29. 16:25:44
Yorg 2023.12.29. 16:30:33
És ez TÉNYLEG agymosás. És az ilyen agymosottak, mint ez az alöksz közben azokat agymosottazza le, akik reálisan látják a helyzetet. Ahelyett, hogy élvezné a csúcsmobilját, meg a nagyértékű hifijét. De nem, amíg nincs amerikai sorozatbeli álomháza, addig úgy érzi, hogy nyomorog.
Yorg 2023.12.29. 16:33:04
2023.12.29. 16:35:54
tarlós konszolidállni akart. orbán nem. 19-ben legalább is. így nyert karácsony. most esetleg meg próbálhatja megbontani az ellenzéket. nyilván amíg gyurcsány kavar addig van esélye orbánnak. különben kisebbségben van. senkinek sincs többsége.
2023.12.29. 16:40:48
ha egy szerethető projekt lesz, akkor a fideszt nem lehet megverni. ha nem, akkor viszont.
2023.12.29. 16:41:22
Yorg 2023.12.29. 16:43:35
Blablabla. Az ellenzék meg főleg az őket futtatók nem akartak konszolidációt.
"nyilván amíg gyurcsány kavar addig van esélye orbánnak."
Akkor kijelenthetjük, hogy az előbbi krumpliszsákos képed "kissé" messze volt a valóságtól, nem?
Belehalnál, ha leírnád, hogy Orbán jobban kormányoz, mint Gyurcsány?
Yorg 2023.12.29. 16:44:45
Yorg 2023.12.29. 16:45:10
alöksz róz 2023.12.29. 16:45:55
ennél nincsen lejjebb.
2023.12.29. 16:49:23
a tarlós féle konszoldációt a többség elfogadta volna. még most is mondanak olyat, hogy vitézy lépjen a helyébe. az ellenzékben is van olyan cél, hogy egy nagykoalícióval váltsák le orbánt és gyurcsányt. ebbe az irányba tart az ország. hogy mindkettő takarodjon el az embereivel együtt.
alöksz róz 2023.12.29. 16:51:39
az a realitás, hogy a környező eu-tag országokban mindenütt jobb.
és ha körbenézek, és azt látom hogy a környező országokban mindenütt jobb, akkor nem azt mondom hogy nem is igaz, hanem szomorúan (vagy örömmel, ki mennyire liberális) tudomásul veszem.
ezek meg inkább álomvilágot teremtettek maguknak.
te meg relativizálsz.
2023.12.29. 16:52:19
nem iszom alkoholt. debrecent el akarják miskolcsítani. és ugyanazok a családok, akik anno miskolcot is szétbaszták.
Yorg 2023.12.29. 16:53:20
2023.12.29. 16:54:16
a trend nem kedvez a fidesznek.
Yorg 2023.12.29. 16:55:44
2023.12.29. 16:55:50
akiket úgy neveztek, hogy "kádárvakarékok".
Yorg 2023.12.29. 16:56:23
vektortér 2023.12.29. 16:57:55
A vicc az, hogy a te fajtád pont azok közül kerül ki, akinek a jóléte miatt annyi szabadideje van, hogy akár kezdhetett is volna valamit az életében, ha már ennyire több pénzt akar, meg mindent jobban tud és nem verné a nyálát, hogy neki milyen szar az élete.
2023.12.29. 16:59:51
és ha a debreceni fidesz azt mondta volna, hogy kínai akksigyár nem kell, mert mi a francnak, akkor azt mondanám, hogy megnyerték a választást úgy nagyjából 2050-ig. így viszont a 2030-as választáserősen kérdőjeles. és van egy külpolitikai fordulat is. a fidesz egyelőre a konzervatív ep frakcióba se kerülhetett be.
2023.12.29. 17:04:51
viszont már a pandémia idején is el kezdett orbán parancsolgatni, a fideszen belül van parancsuralom, és azóta összevissza döntenek. csak persze nincs ellenzék. szóval így is választás nyerhetnek. ebből könnyen történelmi bukás adódik.
Yorg 2023.12.29. 17:05:18
Aszta! Micsoda bátor jóslat! Inkább a jövő évire mondjál valamit. Nem lesz nehéz, hiszen mint tőled tudjuk, a kínai akkugyár "utalható". Tehát nyilván katasztrofális FIDESZ-vereség lesz jövőre.
"a fidesz egyelőre a konzervatív ep frakcióba se kerülhetett be."
Nem is akart. És ennek a jelentősége NULLA.
2023.12.29. 17:06:13
nem a tendencia, hanem a trend.
Yorg 2023.12.29. 17:07:59
Tegyed le a crack pipát!
Yorg 2023.12.29. 17:10:28
Ennek a mondatnak a lehető legfeltűnőbb színnel kéne villognia a nicked mellett, hogy mindenki azonnal lássa, hogy ki is vagy.
vektortér 2023.12.29. 17:13:02
"ebből könnyen történelmi bukás adódik."
Olyan szép dolog ez a demokrácia, nem? Hogy történelmi méretben megbuknak a politikusok, ha alkalmatlanok.
Vagy most te azt szeretnéd, hogy Doktor Miniszterelnök Úr legyen élethosszig miniszterelnök, mert félsz, hogy a CIA nem tud ide is beejtőernyőzni egy olyan tehetséget, mint Zelenszkij?
2023.12.29. 17:15:32
mivel debrecenben nincs ellenzék ezért a fidesz könnyen nyerhet. minél többet nyer, annál nagyobbat bukhat. és ez is benne van a pakliban, hogy végül hatalmasat tanyál.
Yorg 2023.12.29. 17:19:22
Ha kevesebbel nyerne, akkor meg kevesebbet bukna, sőt, talán meg se bukna soha. Te normális vagy amúgy?
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 17:28:36
Gery87 2023.12.29. 17:28:59
Nekem meg van rokonom nem egy, akinek a havi nettója kb 5000-10000 dollár "és úgy élnek mint a filmekben"!
2 kocsi, kertes ház, nyaralás évente többször, nincs vásárlási probléma, van biztosítás, tartalék....minden kacatot megvesznek stb.
Nem kell más csak diploma vagy jó szakma és az már a középosztály.
De magyarázd be hogy Bulgáriában is lassan olyan élni Vermontban!
2023.12.29. 17:38:00
megkülönböztetem ezeket a politikában, mert két mérce van. mert az egyik egy pillanatnyi változás, a másik meg azt mutatja, hogy ha úgy tetszik, akkor az adott politikai irányzat történelmileg megbukik. vagy megdicsőül.
rogánról mit írnak majd a korszakot elemző történelemkönyvek. mi lesz benne róla, hogy egy aljas, szemét, gazember volt. a kampányairól mélységes megvetéssel írnak majd történészek. mert őketaz érdekli, hogy mit művelt a társadalommal és nem az, hogy ki nyeri a választást. és lehet mondani, hogy megverte a gyurcsányt. és?
érhtető ugye mi az egyik és a másik.
Yorg 2023.12.29. 17:43:27
Szerencsére a történészek nem ilyen érzelmileg túlfűtött módon viszonyulnak a politikához. Neked se kéne. Rogán Antal az ördög. Lázár János meg a kisangyal, aki a DK másodvonalával összefogva majd jól megpuccsolja a gonosz Orbánt. Gyerekmesék is árnyaltabbak, mint ez a sztori.
2023.12.29. 17:43:35
a politikai váltógazdaságban kicsit lehet nyerni és veszteni. a miniszterelnökök jönnek-mennek. a pillanatnyi változások döntenek.
a ner azt mondja, hogy ez egy új rendszer. amit a társadalom nagyjából fele nem fogad el. és ebben orbán vagy megdicsőül, vagy megbukik. az ellenzéknek nem az a célja, hogy választást nyerjen. hanem azt, hogy orbán történelmi bukását elérje. és arra van esélye.
ZorróAszter 2023.12.29. 17:45:20
"félsz, hogy a CIA nem tud ide is beejtőernyőzni egy olyan tehetséget, mint Zelenszkij?"
Mikor Orbán Angliában nyaralt egy évet Soros pénzén, ugyanolyan jól tudta, hogy az nagyobb valószínűséggel a CIA pénze valójában és nem Sorosé.
2023.12.29. 17:46:54
ne viccelj már. a történelemkönyvekben a szereplők érzelmektől túlfűtve brutális módon fel vannak magasztalva, mintha azok félistenek lennének, míg mások a mélységekbe vannak lehúzva. mert úgy van tanulság.
és úgy írják meg, hogy ez valaki volt az meg nem egy senki, hanem aljas, alávaló gazember.
Yorg 2023.12.29. 17:53:59
2010 nyarán mondta ezt, amikor az elkúrás után le akarta hűteni kissé a kedélyeket. Azóta nem mondja. És a valóságban sincs gyakorlatilag más rendszer. Politikai váltógazdaság. Ez nem olyan, hogy adott időközönként le kell cserélni az alsóneműt, mert koszos lesz. Akkor cserélünk kormányt, ha a nép azt akarja. 12 évig nem akarta. Ettől még a rendszer ugyanaz: tankönyvi liberális demokrácia. Attól, hogy az ellenzék, meg a tartóik azt mondják, hogy nem az, attól még az.
"hanem azt, hogy orbán történelmi bukását elérje. és arra van esélye."
Ezt már a múltkor is kérdeztem: ez pontosan hogy lesz, ha lesz? Tudom, Lázár János a DK másodvonalával összefogva megpuccsolja Orbánt. De pontosan hogyan?
2023.12.29. 17:54:03
rogán és társaik esetén nem az a mérce, hogy melyik nyer. hanem az, hogy mit műveltek a társadalommal. azok a fiatalok írják majd első disszertációkat, akiket most lefújtak könnygázzal. lehet, hogy egyet fújtak csak le. telibe. de azt az egyet teszik be a törikönyvbe
nem tudom, hogy mi az, ami ezen nem érthető.
Yorg 2023.12.29. 18:04:20
Imádott "reformszocializmusod" általános- és középiskolás tankönyveiben valóban ez volt a helyzet. Lenin teával írt titkos leveleket a börtönből, meg hasonló badarságok. De már a "reformszocializmus" alatt kiadott szakmunkákban SEM volt ez a helyzet. Olvass '80-as évekbeli, szaktörténészek által írt könyveket pl. a Horthy-korszakról. Meg fogsz lepődni. Azzal a kifejezéssel pl., hogy horthyfasizmus, nem fogsz találkozni. A maiak meg pláne nem olyan fekete-fehérek, ahogy te a történelmet elképzeled.
ZorróAszter 2023.12.29. 18:04:45
Majd tessenek megnézni, milyen szép öszödi beszédet mond majd Orbán mikor megkapja a selyemzsinórt Berlinből.
vektortér 2023.12.29. 18:08:15
vektortér 2023.12.29. 18:08:56
2023.12.29. 18:09:30
van egy kormányhivatal. politikai váltógazdaságban a kormányfők jönnek, mennek. a kormányhivatalok működnek. ha megbukik orbán és leváltják a főispánt, akkor a kormányhivatalok főosztályokból elemi közelítéssel a fele sötét diktatúrát kiált. aki nem köteleződött el nyíltan a fidesz mellett. ez az elemi érdeke.
van egy tankerület. abban van egy tankerületi igazgató. aki egy pedálgép. ha bukik a kormány, akkor a főosztályok, tikrárság, referensek, akik nem köteleződtek el nyíltan a fidesz mellett azok azt mondják, hogy sötét diktatúra, ők belülről bomlasztották a rendszert vagy próbálták jobbá tenni.
és lehetne sorolni. a papságot nem kell félteni ez ügyben.
2023.12.29. 18:13:03
azokból a fiatalokból vagy köreikből akadémiai doktorok lesznek. nem mindenki pankotai lili.
vektortér 2023.12.29. 18:13:10
vektortér 2023.12.29. 18:14:45
Yorg 2023.12.29. 18:15:17
"a törikönyvben nemcsak jó és rossz politikusok vannak, hanem politikai gonosztevők."
Ha törikönyv alatt általános- és középiskolás tankönyvet értesz, akkor imádott "reformszocializmusodban" ez valóban így volt. De a rendszerváltás óta nem így van. A valódi történelemkönyvekben meg már a "reformszocializmusban" se így volt. Pl. Ránki György: A második világháború története. Még az se a jók és a gonoszok harcának állítja be a konfliktust.
"azok a fiatalok írják majd első disszertációkat, akiket most lefújtak könnygázzal. lehet, hogy egyet fújtak csak le. telibe. de azt az egyet teszik be a törikönyvbe
"
Csak tudnám, hogy miért vagy ebben ennyire biztos.
2023.12.29. 18:16:53
én már láttam rendszerváltást. és láttam azt, ahogyan az 800 ezer tagjának döntő többsége akik tapsikoltak a kongresszuson, sötét diktatúrát kiáltottak.
2023.12.29. 18:20:16
én már láttam rendszerváltást, nem voltam kisz tag. de azt láttam, hogy az mszmp pártintézeteiből kerültek ki a legnagyobb sötét diktarúrázók. a fideszből fogják azt mondani azok, akik nem köteleződtek el nyíltan a rendszer mellett.
vektortér 2023.12.29. 18:20:48
Yorg 2023.12.29. 18:20:57
van egy tankerület. abban van egy tankerületi igazgató. aki egy pedálgép. ha bukik a kormány, akkor a főosztályok, tikrárság, referensek, akik nem köteleződtek el nyíltan a fidesz mellett azok azt mondják, hogy sötét diktatúra, ők belülről bomlasztották a rendszert vagy próbálták jobbá tenni.
és lehetne sorolni. a papságot nem kell félteni ez ügyben."
Ábrándok ezek. Még mindig azt képzeled, hogy a "NER" olyan, mint a Kádár-rendszer volt. Nem olyan. A Kádár-rendszer diktatúra volt. A "NER" meg tankönyvi liberális demokrácia. És a tankönyvekben is ez fog szerepelni, ha a fejed tetejére állsz, akkor is.
Yorg 2023.12.29. 18:23:24
Yorg 2023.12.29. 18:28:04
Mert az TÉNYLEG diktatúra volt, ezzel szemben ez meg liberális demokrácia. És nem is szavazással váltották le, hanem a vezetés magától átadta a hatalmat a rendszerváltóknak. Ha Orbánt/FIDESZT leváltják, az nagyon nem ilyen lesz. Hanem olyan, amilyen liberális demokráciákban általában szokás.
2023.12.29. 18:28:39
ha megbukik a ner, akkor az a narratíva érvényesül, hogy ez a rendszer nem volt demokratikus. se orbán, se gyurcsány.
vektortér 2023.12.29. 18:31:11
Yorg 2023.12.29. 18:31:34
2023.12.29. 18:34:03
tegyük fel, hogy orbán választást nyer 26-ban és 30-ban megbukik. akkor az egy rendszerváltás lesz. és az új politikai vezetés azt mondja, hogy megdöntötték az autoriter rezsimet, bla, bla, bla. aztán felőlem mondhatod, hogy ez álomvilág, mert orbán 34-ben bukik meg. akkor is. még inkább.
2023.12.29. 18:36:24
vagy a nyilvánvaló.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 18:36:41
Az igazi feketeöves kemény sötét áltörténészek - Karsaiék, Andics Erzsébet, Nemes Dezső, dr. Domokos József, Gárdos Miklós stb - "munkásságából" a szószerinti egyezés szintjéig menően a szóköztelen ZorróAszter nevű felhasználó folyat ide több mint elég csatornalevet.
vektortér 2023.12.29. 18:37:21
Yorg 2023.12.29. 18:41:21
Nem lesz az.
"és az új politikai vezetés azt mondja, hogy megdöntötték az autoriter rezsimet,"
Mondani mondhatja, de nem lesz ereje ezt beleiratni a tankönyvekbe, mert 4, vagy akár kevesebb év múlva megint nyer a FIDESZ, vagy egy utódpártja, és nem hagyja. Tusknak se lesz elég ereje átiratni a tankönyveket, még az sincs kizárva, hogy pár hónap és megbukik.
Volt PiS-kádereket se látok tömegével, akik szerint most sötét diktatúra dőlt meg.
2023.12.29. 18:42:14
ha nincs politikai váltógazdaság, akkor a politikai osztály megítélse szélsőségessé válik. lehet jó is és rossz is.
2023.12.29. 18:45:05
ha orbán megbukik és leváltják a főispánt, akkor szerinted nem mondja a főosztályvezetők fele, hogy sötét diktatúra? dehogy nem. különben leváltják. ha nem pózolt a pártvezetőkkel, akkor az új köztársasági megbízottat szolgálja ki. nem fog azért kaparni, hogy visszajöjjön orbán.
alöksz róz 2023.12.29. 18:55:02
Yorg 2023.12.29. 19:01:40
alöksz róz 2023.12.29. 19:02:57
olyanokról hallottál, hogy már 3 éve is megérte az embereknek észak-magyarországról átmenni szlovákiába vásárolni?
Yorg 2023.12.29. 19:05:03
Yorg 2023.12.29. 19:10:46
alöksz róz 2023.12.29. 19:16:52
horthy több mint 20 évig volt kormányzó, kádár meg 30 évig főtitkár, és meg van ítélve mind a kettő. csak orbánnak nem lesz semennyi pozitív megítélése, mert szégyellni fogja mindenki :-)
2023.12.29. 19:21:59
tisza kálmán nem hirdette meg, hogy elfoglalja brüsszelt, új világrendet teremt, és ezzel egyidőben azt sem, hogy egy nindzsakormány vezetője. és azért nindzsák, mert nem követnek el hararikirit, mint a ninzdsák. azért nindzsák.
tisza kálmán politikai munkássága nem elvtelen faszságok sorozata. korrupt politikusok vették körül, de nem nevezett ki lölőket, nem vették körül győzikék, stb. posztmodern politikusok megítélése érzelmű alapú lesz.
tisza kálmán még premodern politikusoknak számított. antall is ezen a vonalon lesz. orbán és gyurcsány meg már meg nem.
2023.12.29. 19:32:42
Yorg 2023.12.29. 19:36:04
Hasonló lózungokat eresztett meg ő is a kor viszonyaihoz képest, csak a legostobábbak ítélnek meg egy politikust csak ezek alapján.
"de nem nevezett ki lölőket,"
Orbán se nevezte ki lölőt sehova. Tisza Kálmán meg pont úgy támogatta államilag a nemzeti burzsoáziát, ahogy Orbán teszi.
"tisza kálmán még premodern politikusoknak számított. antall is ezen a vonalon lesz. orbán és gyurcsány meg már meg nem."
Azt, hogy mi a premodern, modern, meg posztmodern, mindig az adott kor dönti majd el, nem te itt és most. A modern egyébként kortársat jelent latinul, és a késő császárkorban használták először ilyen értelemben.
Yorg 2023.12.29. 19:39:50
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 19:45:17
vektortér 2023.12.29. 19:45:22
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 19:47:34
Tehát akkor a válasz a kérdésemre az, ha jól értem, hogy semelyik szomszédos EU tagállamban nem néztél körbe, én ezt szerettem volna csak tudni, köszike.
2023.12.29. 19:48:14
hasonlítsd össze tiszáék emelte középületeket orbánéival. azok szint kivétel nélkül műemlékek váltak. mert ők a történelemnek építkeztek.
szerinted lázár jános közlekedését felelős miniszterer történelmi megítélse olyan lesz, mint baross gáboré? baross fel van magasztalva az egekbe, debrecenben is szakközépiskola van róla elnevezve. ezek premodern úriemberek a törikönyvben. és ellenpontozzák a posztmodern gazemberekkel.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 19:50:34
vektortér 2023.12.29. 19:55:23
Mennyi volt akkor a dzsídípiperfő meg a munkanélküli segély?
Yorg 2023.12.29. 20:03:04
A Zene Házának már most a csodájára járnak. És a történelemnek építkeztek egy frászt, az akkori építészek is a kor uralkodó áramlatai alapján terveztek, ahogy a maiak is. Ők is, a maiak is a jelenüknek akartak megfelelni.
"szerinted lázár jános közlekedését felelős miniszterer történelmi megítélse olyan lesz, mint baross gáboré?"
Hazudik, aki azt állítja, hogy erre a kérdésre biztosan tudja a választ.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.12.29. 20:03:21
Hogy jön ide BG?
alöksz róz 2023.12.29. 20:18:31
csukd be a szemed és álmodj tovább...
alöksz róz 2023.12.29. 20:19:24
alöksz róz 2023.12.29. 20:24:49
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 20:34:37
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.29. 20:35:12
www.numbeo.com/cost-of-living/compare_cities.jsp?country1=Slovakia&country2=Hungary&city1=Kosice&city2=Miskolc&tracking=getDispatchComparison
alöksz róz 2023.12.29. 20:54:11
alöksz róz 2023.12.29. 20:55:05
alöksz róz 2023.12.29. 21:00:08
úgy osztod az észt, hogy csak a könyvtárból "jártad be" a világot, meg a kossutrádióból hallottad hogy nyomorognak másutt a munkát vállaló emberek.
Gery87 2023.12.29. 21:03:27
A terelős hülyeségeid hogy jönnek bármihez?
Gery87 2023.12.29. 21:05:10
"utódállam" az, ja.
Mindjárt itt az újév, te mikor fogsz végre belépni 1946-ba nyilasmisi?
Gery87 2023.12.29. 21:09:20
Ő, utoljára 1941-ben nézett szét bárhol, az alapján meg minden fasza:)
Nyerni fogunk és miénk fél Erdély, a szidók is a helyük vannak....:)
Gery87 2023.12.29. 21:11:13
...meg antantista és román:)
Gery87 2023.12.29. 21:18:36
A könyvei között a legfiatalabb kb 1944-es...
Úgy kezeld ezt az embert hogy meddő múlt fekete lyuka felé hajított kő minden amit értelmesen próbálsz vele vitázni!
Egy Horthy korban ragadt rigolyás kripto hülye.
alöksz róz 2023.12.29. 21:39:38
nem mindenki hülye, aki másképp gondolja.
persze vannak olyanok is bőven :D
alöksz róz 2023.12.29. 22:00:15
Gery87 2023.12.30. 01:11:33
Ha értelmes lenne meg művelt, nem azzal reagálna a véleménye felé irányuló kritikára hogy "antantista" meg "nem magyar", de "román vagy!".
Ennek mindenki "román" meg "szerb" meg "utódállamista"...
18 és 45 közötti álomvilágba buborékolja magát, biztos sokat olvas, de a külvilág fénye egy gyűszűnyi lyukon át szúródik be...
ha meg benézel akkor "oláh horda takarodj"..
Akkor ott rohadjon meg bent:)
Én megpróbáltam vele anno értelmesen vitázni de a vége mindig az lett hogy olyat tudtam meg a származásomról amit nem is sejtettem:D
Gondolhatod mennyire voltak érvei.
Aztán letiltott, de kiderült hogy mégse:)
Soviniszta, meg irredenta, meg nerednyik és egy már nem létező világban bubizik...
Röviden: fogyatékos szegény.
Gery87 2023.12.30. 01:12:44
"nem mindenki hülye, aki másképp gondolja."
Persze hogy nem az, már megtanultam: román:D
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2023.12.30. 16:47:18
Amúgy így van, nyilván a könyvtárból jártam be a világot, ez történt. Mint egy kassai olcsó bevásárlás három éve óta.
ZorróAszter 2023.12.30. 18:30:48
"munkásságából" a szószerinti egyezés szintjéig menően a szóköztelen ZorróAszter nevű felhasználó folyat ide több mint elég csatornalevet."
Ezeket még maga olvasta RKP vagy MSZMP párttag korában mikor még a kommunisták seggét nyalta jópénzért.
A csatornalé pedig amit ide öntöttem - bárki visszanézheti - ifjabb Horthy István és Bibó István szavai.
Mindketten Horthyt és az "úri" középosztályt mentegetik. Csak közben óvatlanul mást is kimondanak ami épp az ellenkezőjét bizonyítja annak mint amit szeretnének.
Csudálkoznék, ha "szószerinti egyezés"-t tudna mutatni az említettekkel (Karsaiék, Andics Erzsébet, Nemes Dezső, dr. Domokos József, Gárdos Miklós), de Hajrá!, nagyon várom hogy megmutassa.
(Borítékolom: nem fogja.)
:o)
ZorróAszter 2023.12.30. 18:36:32
"Azzal a kifejezéssel pl., hogy horthyfasizmus, nem fogsz találkozni."
Valóban nagyon megtévesztő, hogy akiket Horthy ajnározott, a különítményes vezérek, akik hatalomra segítették, különféle fasiszta és náci pártok vezetésében kötöttek ki.
Prónay és Ostenburg alapította meg a Magyar Fasiszta Pártot. Ők csak később csatlakoztak Szálasi Nyilaskeresztes Pártjához.
Héjjas Iván, Francia Kis Mihály, Kovarcz Emil, Beregffy Károly eleve Szálasinál kezdtek.
Rátz Kálmán még pártvezér is volt miután Szálasi börtönbe került.