magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Az ellenmarhaság is marhaság

Nemrég említettem Mező Gábort, most ismét kell.

Bekapcsolódott a Talpramagyar elleni kampányba, pontosan azzal a módszerrel, amivel a levitézlett Falkaházi-Karsai duó az új köztársasági elnök ellen.

A lényeg: adjon magyarázatot felmenője életéről, meg hogy miért állít családi legendákat a rokonról. Sulyok esetében az apja volt a baj, Talpramagyar esetében a nagyapja.

Mindkettőben közös: ugyanaz a primitív baromság. S persze teljesen kontraproduktív.

511 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr718380351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZorróAszter 2024.04.15. 13:06:21

Az ötvenhat miatt kivégzettek száma exponenciális csökkenést mutat az idő múltával.
1980-as évek: több ezer embert végeztek ki 56 miatt
1987, Rácz Sándor (56-os Munkástanács elnök): kb. 2000 embert végeztek ki
1988: Gosztonyi Péter Berecz János bizalmas közlésére hivatkozva: kb. 500 ember
1989: Halottaink című könyv: 248 név

Ma: 228 ember

A Köztemető Emléktáblájáról megint levéstek két nevet. Az elsőt Orbán Viktor vésette le még 1990-ben: Francia Kiss Mihályét.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.15. 13:13:24

@ZorróAszter:

Káros dolgok ezek.

Lásd még: Auschwitz - kb. a 70-es évekig többmillió megölt zsidóról kellett beszélni, 3-4 milliós számok forogtak. Aki kevesebbet mond, az náci.

Kellett jönnie pát zsidó kutatónak, aki nem vádolható, s azóta korrigálva lett 900 ezer körülire.

ZorróAszter 2024.04.15. 13:36:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nekem Sulyok Dezsővel kapcsolatban az nem tetszett, hogy például olyanokat mondott, hogy a Bárdossyt elítélő bíró zsidó volt.

Holott Major Ákos a Horthy-rendszerben is végig katonatiszt és hadbíró volt, nemesi származású és a vitézi cím birtokosa.

Máshol meg azt, hogy a bíró kivégzésekre járt élvezkedni, holott törvény írta elő, hogy a bíró, ügyész és a védi is végignézze a kivégzést.

És egy csomó hasonló valótlanságot írt.

Auschwitz-al kapcsolatosan az volt a fő gond szerintem a zsidó történészeknek is, hogy milyen alapon mondja egy fiatal történész egy Auschwitz-ot túlélt öregnek, hogy hülyeségeket beszél. Például ha látta volna, milyen volt egy gázkamra, akkor nem itt lenne.

Gery87 2024.04.15. 14:48:45

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Az áldozatok számát több különböző becslés próbálta felmérni. A széles körben elfogadott számok öt és hatmillió között mozognak. Raul Hilberg német feljegyzések alapján 5,1 millióra tette az áldozatok számát Martin Gilbert hasonló módszerekkel 5,75 millióra jutott. Jacob Leschinsky 5,95 millió halottat számított.[forrás?] Gerald Fleming alsó becslésként 4,975 milliót, Yehuda Bauer 5,82 milliót ad meg. Lucy Dawidowicz a háború előtti és utáni népszámlálási adatokat összehasonlítva 5,934 millió áldozatot kapott. Wolfgang Benz 5,3 és 6,2 millió, az Encyclopaedia of the Holocaust írói, Yisrael Gutman és Robert Rozett pedig 5,59 és 5,86 millió közötti halottal számolnak. A Jad Vasem valamivel több mint 4 millió áldozatot tart nyilván név szerint."

Nem tudom neked hogy jött ki az 900 ezer.

A kérdés az lehet e pontosan tudni hány zsidó élt Európában a holokauszt előtt.

Pl mekkora volt a jiddis zsidók száma a lengyel ill szovjet területek elleni támadás előtt, mivel ők teljesen eltűntek.

Wildhunt 2024.04.15. 14:56:34

@Gery87: úgy, hogy te is összekevered az összes áldozatot az Auschwitz-i áldozatokkal.

Gery87 2024.04.15. 14:58:15

Azért elég meredek állítás a 900 ezer az 5-6 millióval szemben.

Ha az áldozat száma jóval kevesebb és valakik odafantáziáltak még 4 millió embert akkor -ennek nyilván nyoma van hogy ennyi zsidó ember nem is élt Európában, azért csak úgy bemondásra ez nem megy.
-ha meg éltek ennyien, de nem haltak meg, akkor hol vannak?

Azért két Szlovéniányi embertömegről beszélünk.

A konteósoknak se egyiket, se másikat nem sikerült még bebizonyítaniuk!

Gery87 2024.04.15. 14:58:47

@Wildhunt:

Én az összes áldozatról beszélek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.15. 15:07:51

@Gery87:

Nézz utána. Ki is volt írva sokáig Auschwitzban ez a fantasztikus szám.

Ma már a hivatalos zsidó források is 1 millió körüli adatot mondanak: www.yadvashem.org/holocaust/about/final-solution/auschwitz.html

Az igazság kedvéért hozzá kell tenni: a korábbi 3-4 milliót nem a zsidók mondták, hanem a komcsik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.15. 15:08:51

@Gery87:

S szerinted Auschwitzen kívül nem öltek meg egy zsidót se?

kiskisutca 2024.04.15. 15:36:55

@Gery87:

"Pl mekkora volt a jiddis zsidók száma a lengyel ill szovjet területek elleni támadás előtt, mivel ők teljesen eltűntek."

A XX. század elején még 11-13 millió jiddisül beszélő zsidó élt a világon, ám ma már csupán 1-2 millió fő közé teszik a számukat. Ennek oka, hogy

a holokauszt áldozatainak 80%-a (mintegy 5 millió ember) tartozott a jiddisül beszélők közé,

továbbá Izraelben még a háredi közösségek jelentős része is áttért a modern héberre, Kelet-Európában pedig a kommunista rendszer és a széles körű asszimiláció csökkentette radikálisan a jiddisül beszélők számát.

zsido.com/babilon-utan-milyen-nyelvet-beszeltek-a-vilag-zsidoi/

Wildhunt 2024.04.15. 15:43:33

@Gery87: Birca meg az Auschwitziakról.

kiskisutca 2024.04.15. 15:53:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Főleg igen! A jiddishez azok a közösségek ragaszkodnak a legjobban, akik a leginkább szemben állnak a cionista ideológiával. Ugyanakkor a vallásos-cionista irányzat tagjai szándékosan szakítottak a jiddissel és – különösen a Izrael Állam megalapítása utáni időben – rossz szemmel néztek arra, aki nem a modern hébert, az ivritet beszélte.

_Neville 2024.04.15. 15:57:15

@ZorróAszter: Pedig a kortárs szemtanúk sokszor tényleg hülyeséget beszélnek. Egyrészt ők is csak egy nézőpontról láttak rá a dologra, régen volt, megcsalja őket az emlékezetük, esetleg tudatosan hazudnak valamilyen megfontolásból. Ettől még persze az oral history és a memoárirodalom fontos forrás, sok minden megtudható pontosabban belőlük, de kellő forráskritikával kell kezelni. Pl egy bemondásra semmit se szabad tényként elhinni, és más forrásokhoz hasonlóan minél többen állítják valamiről ugyanazt, annál nagyobb eséllyel igaz.

_Neville 2024.04.15. 16:02:27

@kiskisutca: Egyes ultraortodox zsidók szerint Izrael nemzetállam léte eleve istenkáromlás, hiszen azt csak az általuk remélt megváltó állíthatja helyre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.15. 16:14:33

@_Neville:

Ez egy törpe kisebbség.

Az anticionista zsidók zöme azt mondja: hiba volt Izraelt újracsinálni, de mivel már ez tény, így támogatni kell.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.15. 16:18:00

@kiskisutca:

Ez is időben változott.

A korai cionisták még nem voltak jiddisellenesek. Lassan nyert az az álláspont, hogy az eredeti nyelvet kell visszacsinálni.

Miközben az eredeti nyelvet már a zsidó állam lerombolásakor, az I. században se beszélték, a szentföldi zsidók akkor arámiul beszéltek már, csak a vallási szertartásokon ment a héber.

Gery87 2024.04.15. 21:42:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

De, én pont arról beszéltem ah nem tűnt volna fel!

Gery87 2024.04.15. 21:44:24

@kiskisutca:

"a holokauszt áldozatainak 80%-a (mintegy 5 millió ember) tartozott a jiddisül beszélők közé,"

vagyis Hitler pont azokat a zsidókat irtotta ki, akik szegények voltak és kb nulla politikai meg gazdasági befolyásuk volt!!!!

Ez az egészben a legszörnyűbb.

Gery87 2024.04.15. 21:44:56

@Wildhunt:

OKé, és el is fogadom a számait körülbelül.

Gery87 2024.04.15. 21:46:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Épp ezért elképesztő hogy felélesztették azt a kvázi holt nyelvet...
Mintha ma minden ír Írországban a kelta ír nyelvet beszélné.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.16. 09:06:53

@Gery87:

Írországban nehéz lenne, mert ott minden írnek van közös nyelve, az angol.

A zsidó esetet az segítette, hogy nem volt közös nyelv.

Egyébként nagyon vicces, hogy hangzásban a modern héber szláv-germán, mert azelső beszélők jellemzően német, orosz, angol anyanyelvűek voltak, s így nem sikerült az eredeti héber hangokat elsajátítani.

Emiatt van, hogy ma a héber tele van "felesleges" betűkkel. Betűk, melyek az eredetiben külön hangok voltak, de ma azonosan ejtik őket. Mint a magyar j és ly, csak a héberben több ilyen is van. Pl. ט = ת, mint a kettő most t, eredetileg nem. Szóval ma a zsidó kisgyereknek sokat kell magolni mikor melyik írandó.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.04.16. 09:14:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: meg volt egy olyan dilemma is, hogy a szent szövegek betűit nem volna illő hétköznapi, nem ünnepi környezetben használni, de aztán mégis nyert a héber.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.16. 09:17:22

@Deak Tamas:

Igen, ez érdekes.

Spanyolországban voltak zsidók a muszlim korban, akik arab betűkkel írtak héberül, pont emiatt.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.04.16. 09:19:05

A témához is szólva: azok, akik el is hiszik, hogy Magyar Péter nagypapija aki a szocializmus emblematikus műsorának emblematikus arca volt, és az lehetett úgy, hogy 1956-ban harcolt fegyverrel, na azok adják a Momentum és a DK törzsszavazóit.
Láttam egy 1986-os dokumentumfilmet az ellenforradalom 30. fordulója apropóján, a rendszer összes szép és hű arca, Hollóstól Erdős Péteren át Piros Lászlóig mind ott rondálkodott benne, és szegény Bohó Róbert is (akit azzal szórakoztattak, hogy esténként kiültették a fogház ablakába, a saját otthoni ablakával szembe, hogy lássa mit csinál a családja), na az ő megnyomorított megjelenése és gépiesen elmondott hülye szövege a legjobb példa arra, hogy még 86-ban is hogy nézett ki az, aki valóban harcolt 56-ban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.16. 09:27:51

@Deak Tamas:

De ez is sajátos.

Mert Izraelt nem a judazmus hozta létre, hanem a cionizmus, ami alapvetően egy XIX. századi romantikus nacionalista, szekuláris ideológia.

Szóval az ateista zsidó is oké, a cionisták számára a judaizmus leginlább családi hagyomány, nem megélt vallás. Mindig kisebbség volt a vallásos cionizmus.

Máig vita Izraelben: alijázhat-e a más vallású zsidó. A vallásos tábor számára nem, hiszen aki önként felvesz más vallást, az kilépett a zsidó népből. A szekuláris tábor számára meg igen, hiszen aki etnikailag zsidó, az vallástól független az és pont.

Vannak álandóan ilyen esetek, hogy XY alijázik, ott él, majd amikor meg akar házasodni, a rabbi szól "te nem vagy zsidó, nem házasodhatsz".

Időnként szoktak lenni ebből botrányok.

ZorróAszter 2024.04.16. 09:29:32

@Deak Tamas:

Ennél már csak az volt szebb, mikor Schmidt Mariska 56 szakértő rendezésében Dózsa László eljátszotta Pruck Palikát.

:o)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.16. 09:31:23

@Deak Tamas:

Aki nem teljesen hülye, az tudja, Kádár egy csoportot következetesen diszkriminált: az 56-osokat. A volt horthystáknak, nyilasoknak megbocsátott időnként, az 56-osoknak soha.

Szóval az nyilván baromság, hogy 56-ban valaki felkelő volt, majd karriert fut be Kádár alatt.

ZorróAszter 2024.04.16. 09:32:46

@_Neville:

"egy bemondásra semmit se szabad tényként elhinni, és más forrásokhoz hasonlóan minél többen állítják valamiről ugyanazt, annál nagyobb eséllyel igaz."

Ma már ez a módszer se működik, mert ma már hadseregnyi embereket foglalkoztatnak a folyamatos géppuskatűzszerű hazudozásra.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.04.16. 09:34:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: meg az ott eléggé átjárható dolog volt, sokkal közelebb voltak még a haverságban, annyira, hogy állítólag azért haladt olyan szép tempóban a mór hódítás, mert a zsidók kinyitották a kapukat.

ZorróAszter 2024.04.16. 09:36:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A volt horthystáknak, nyilasoknak megbocsátott időnként, az 56-osoknak soha."

A Kádárról szóló könyv írója is ötvenhatos volt például.

Most nem jut eszembe a neve.

Vásárhelyi Miklós vagy Újhelyi Szilárd se kukás lett miután kijött a börtönből.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.04.16. 09:39:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: persze, pont ezt mondom. A judaisták szerint még nincs itt a Messiás, vándorolni kell továbbra is. A cionizmus politikai termék volt, teljesen érthető projekt a nemzetállamok kialakulásakor.
A nyilasoknak nem nagyon volt bocsánat Kádár alatt, hiszen még 1971-ben is akasztottak nyilast. Viszont az sokkal érdekesebb volt, hogy általában kiknek bocsátottak meg és kiknek nem, és milyen feszkó állt be akkor, amikor egy olyannak volt szükség a szakértelmére, akinek nem bocsátottak meg.

MEDVE1978 2024.04.16. 10:52:06

Kit érdekel, hogy Magyar Péter nagyapja ki volt. Ettől függetlenül megítélhető MP, nem a nagyapák dicsősége vagy bűnei alapján fogom megítélni.

Tapi2021 2024.04.16. 13:41:28

@ZorróAszter: Előfordul, hogy valaki nem ismeri fel magát negyven évvel később. :-)

Tapi2021 2024.04.16. 13:48:37

@MEDVE1978: Így van!

Bár sokszor meghatározó a családi hagyomány, vonal.

Lásd Gyurcsány-Dobrev-Apró család, Donáth család...

Ettől függetlenül egy utód eltérhet ettől, természetesen. De pl. Feriék nem tértek el, Annácska sem... Csak más a körítés.

Én találkoztam Erőss Pállal, még egy autogrammot is kaptam tőle. Jó fej volt. Megkérdezte, hogy a Pál L betűjének végére virágot, vagy kis majmocskát rajzoljon nekem. Ha jól emlékszem majmocskát választottam.

Nem ismertem jól persze, valami előadáson voltam. Bizonyára hitt a rendszerben. De azt ezzel együtt sem hiszem, hogy titokban feljegyzéseket készített és jelentett a feleségéről, hogy a saját karriercéljait építse ezzel.
Rendes embernek tűnt.

Tapi2021 2024.04.16. 13:57:49

@ZorróAszter: "Ma már ez a módszer se működik, mert ma már hadseregnyi embereket foglalkoztatnak a folyamatos géppuskatűzszerű hazudozásra."

Igaz. Ennek hasznára először - tömeges méretekben -, legalábbis a modern korban, a tömegmédiumok korában, Goebbelsék jöttek rá. Na meg persze az amerikaiak.

Így lehet - és lehet! - valóságot csinálni szavakból!
Számtalan példa van rá. (A "tudományos" kedvencemet nem is mondom most.)

Tapi2021 2024.04.16. 14:04:37

@ZorróAszter: "Vásárhelyi Miklós vagy Újhelyi Szilárd se kukás lett miután kijött a börtönből."

"A gombócot is megzabálta, a bort is megitta, ki se végzik, dohányt is kap... Egy brancs maguk, ne is tagadja!" A tanú.

coub.com/view/1p40tc

ZorróAszter 2024.04.16. 14:27:34

@Tapi2021:

"Előfordul, hogy valaki nem ismeri fel magát negyven évvel később. :-)"

De! Dózsa László felismerte magát. :o)

"Goebbelsék jöttek rá. Na meg persze az amerikaiak."

Viszonylag lassan alakult ki a reklámok, reklámpszichológia, háborús propaganda és egyebek mentén már az I. világháborúra. Azóta meg már természettudományos alapossággal folyik az agymosás.

Gery87 2024.04.16. 14:36:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Kádár a valódi szocialistáktól, a munkásoktól, a munkástanácsokat megtapasztaltaktól félt a legjobban, mert tudta hogy nekik igazuk van, ő meg hazudik!
Ők valóban azt építették volna amit kell, ő meg sima diktatúrát vörös rongyokban...
Elárulta '56-ot, a népet, a szocializmust és szovjet kollaboráns lett.

Gery87 2024.04.16. 14:39:34

@MEDVE1978:

Én se értem mit kell ezen rugózni sokszor, ha nincs kontinuitás apa és fia között a hatalom terén.
A É-Koreai dagadt joggal bírálható hogy ki volt az apja, mert önként, tudatosan beleült a trónba. vállalva és továbbvíve az örökségét, hatalmát..

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.16. 14:42:46

@Gery87:

Minden ideológia legjobban azoktól fél, akik nem az adott ideológia ellenségei, hanem az adott ideológia mellett állnak ki, s annak nevében kritizálnak. Ez MINDEN ideológiára igaz.

A kereszténységnek is nagyobb baja van egy konkurrens keresztény csoporttal, mint mondjuk egy zsidóval.

Kádár alatt is könnyebben kaphatók voltak nyugati liberális lapok, mint szovjetellenes komcsi lapok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.16. 14:43:49

@Gery87:

56 persze természetesen nem volt kommunista forradalom, aminek be akarod állítani, ez teljesen hamis.

Ha nyert volna, a komcsikból egy kis párt lett volna a végén.

ZorróAszter 2024.04.16. 15:09:35

@Gery87:

"Kádár a valódi szocialistáktól, a munkásoktól, a munkástanácsokat megtapasztaltaktól félt a legjobban, mert tudta hogy nekik igazuk van, ő meg hazudik!"

A Szabad Európa is bemondta.

No meg a liberális ellenzék meg az egyéb CIA brossúrák tonnái.

"Ők valóban azt építették volna amit kell, ő meg sima diktatúrát vörös rongyokban...
Elárulta '56-ot, a népet, a szocializmust és szovjet kollaboráns lett."

56-ban pláne a nyilasok, meg Zákó András tábornok "12 fős rádiótörzse" által irányított kopjások, és a többi hasonszőrű.

"Elárulta '56-ot, a népet, a szocializmust és szovjet kollaboráns lett."

Elfeledkezik róla, hogy Kádár 19 éves korában csatlakozott a kommunistákhoz, amikor még kötél járt érte nem villa és minden földi jó.

Gery87 2024.04.16. 15:34:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Minden ideológia legjobban azoktól fél, akik nem az adott ideológia ellenségei, hanem az adott ideológia mellett állnak ki"

Persze, mert az ellenséggel nem vitázni kell hanem "megsemmisíteni", meg hát "eleve nincs igaza" hisz másban hisz.

Az ideológiával hatalomra törőnek viszont a "másképp ugyanazt gondoló" veszélyesebb.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.16. 15:36:40

@Gery87:

Nem függ ez a hatalomtól.

Hatalommentes helyzetben ugyanaz van.

Gery87 2024.04.16. 15:37:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ha a többség nem akart kapitalizmust, de egypártrendszert sem, ellenben önigazgatást, semlegességet igen...azt minek neveznéd?

"polgári reakció" "fehér ellenforradalom" biztos nem volt.

Gery87 2024.04.16. 15:38:31

@ZorróAszter:

"A Szabad Európa is bemondta."

Tudom mit, már megvitattuk, leszarom:)
Akkor megmondta a szabad európa is....legyen.

"No meg a liberális ellenzék meg az egyéb CIA brossúrák tonnái."

Muti!

Akkor hogyhogy nincs benne ez a mai "propagandában"?

Gery87 2024.04.16. 15:40:16

@ZorróAszter:

"56-ban pláne a nyilasok, meg Zákó András tábornok "12 fős rádiótörzse" által irányított kopjások, és a többi hasonszőrű."

Minden forradalomban vannak gecik, ezzel semmit nem mondtál újat és nem cáfoltál semmit.
De akkor legyél te ebben a "tankie":)

"Kádár 19 éves korában csatlakozott a kommunistákhoz, amikor még kötél járt érte nem villa és minden földi jó."

igen, csak nem a 19 éves üldözött Kádár ment a szovjetekhez hanem egy párteéites...

Tapi2021 2024.04.16. 16:49:34

@Gery87: "Az ideológiával hatalomra törőnek viszont a "másképp ugyanazt gondoló" veszélyesebb."

Hát persze. Ezért harcolt minden szocialista verzió is, a nemzeti szociktól, a mensevikeken, bolsevikokon és a trockistákon, meg még ezer más verzión át, a szovjet szocialistákig EGYMÁSSAL!

Emlékezz, még a két nagy szoci-kommunista ország, SZU és Kína is, megölő ellenségek voltak sokáig. Egymásra irányított rakétákkal.

Tapi2021 2024.04.16. 16:51:45

@Gery87: "Nem is mondtam hogy az volt, szocialista volt:)"

Az egész béketábor az volt! A SZU is: Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége.

A kommunizmus ELÉRENDŐ (álom, utópia) cél volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.16. 17:16:57

@Gery87:

A nagy többség függetlenséget akart, s Ausztriához hasonló szintet. Nagyon kevesen akartak munkásanarchiát meg hasonló marhaságokat.

Gery87 2024.04.16. 18:48:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Most mit nem értesz?
Szocializmus! Demokrácia.

Hányszor mondjam még el.

Az egész munkásmozgalmi része 56-nak pont a diktatúra és a központi tervutasítás ellen volt!

Gery87 2024.04.16. 18:51:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Mondod te.
A tények, a források meg azt igazolják 57 tavaszáig az egyetlen megmaradt erő ami még Kádárral szembe ment a munkástanácsok voltak.

Lehet másról ábrándozni, Ausztriáról, amerikaiakról meg édesfaszom...csak akkor el kell menni forradalmat csinálni, nem mentek el, a melósok meg igen....ennyi, kész.

Gery87 2024.04.16. 18:53:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Én előre akarok menni, nem vissza a kibaszott középkorba!
A feudális rendi szarba jézuskával meg a kurvázó ájtatos papokkal.

alöksz róz 2024.04.16. 19:06:02

@Gery87: "Én előre akarok menni" - akkor semmi gond, magyarország előre megy, nem hátra :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.16. 21:03:56

@Gery87:

Mert az magát nem politikai erőként definiálta,

Győzelem esetén nem ez lett volna a helyzet.

_Neville 2024.04.16. 22:25:48

@ZorróAszter: Ezért kellenek egymástól független források a történeti bizonyításhoz. Az nem külön forrás, ha ugyanaz a brancs állítja, akinek mind érdeke ezt hazudni akár.

_Neville 2024.04.16. 22:31:16

@Gery87: 56 kibaszott heterogén volt, nem írható le egységesen, ki miben hitt, mit akart. A legitimista monarchistáktól a reformkomcsikig volt ott minden. Csak abban volt kb konszenzust, hogy a szovjetek meg Rákosiék menjenek a picsába.

Gery87 2024.04.16. 22:35:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A kapitalizmus meghaladása, a felvilágosodás befejezése.

Gery87 2024.04.16. 22:35:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

MI más lenne mint politika?

"Minden politika fiam".

Gery87 2024.04.16. 22:37:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Csakhogy én nem arról beszélek, ezért se mondom soha ha megfigyelted hogy "szocdem"...mindig külön mondom.
Mert a 'demokratikus szocializmus' meg a "szocdem' nem ugyanaz!

Egy kis utánna járás - 5 perc - és látni fogod, nem én találtam ki.

Gery87 2024.04.16. 22:39:47

@_Neville:

igen, de a többség nemvolt reakciós, se liberális, se nyilas, se horthysta...a többség szocializmust és demokráciát akart.
Együtt.

_Neville 2024.04.16. 23:43:16

@Gery87: " a többség szocializmust és demokráciát akart."
Mire alapozod, hogy a többség ezt akarta?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.17. 08:17:36

@Gery87:

A felvilágosodás befejezése a kapitalizmus és a liberalizmus.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.17. 08:18:51

@Gery87:

Mi az a demokratikus szocialzimus?

Miben más a kommunizmushoz képest? Miben más a szocdemhez képest? S miben azonos velük?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.17. 08:20:18

@Gery87:

Ez alaptalan állítás. Semmi se igazolja.

Komolyan hiszed, hogy a szocializmust nem akaró többség a Rákosi-rendszer pár éve alatt meggyőződéses szocialista lett?

Gery87 2024.04.17. 14:30:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ajánlom az internetet!
5 perc....szívesen.

Egyébként elmondtam sokszor.
Csak olyanok vagytok mint az aranyhal:)
Új poszt, új nap, tárhely kiürítve....és kezdődik elölről megint az értetlenkedés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.17. 14:34:26

@Gery87:

Pedig de.

A felvilágosodás lénye az emebr központba emelése, a humanizmus, az ember megszabadítása a kötöttségektől.

A polgári rend, a kapitalizmus pont erre alapszik.

Gery87 2024.04.17. 14:35:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Hányan voltak a 3 millió koldus, cseléd, kubikos, földnélküli meg ágybérlő munkás stb országában akik őszintén kapitalizmust akartak?

Nem beszélve arról hogy az arisztokráciát lefejezték (helyes) a leginkább polgárosodott réteget (svábokat, zsidókat) meg megölték addigra vagy elzavarták (helytelenül)...
Kik voltak tehát azok akik szerinted annyira kapitalizmust akartak volna?

Egy szűk értelmiség.
A többség nem akart.

Mindenhol ahol elzavarták a helyi titkárt, pártembert....az lett hogy jó akkor most már végre mi döntünk magunkról, "gyárat földet vissza nem adunk"...

Sehol nem mentek az emberek a "Báró úr" meg az "Igazgató úr" után hogy "tessék visszajönni tekintetes uram.."

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.17. 14:43:22

@Gery87:

Az átlagember látta: sokkal rosszabbul él a komcsik alatt, mint Horthy alatt, plusz még egy erőszakos hatalom is van és megszálló hadsereg.

A Nagy Imre kormányban a kommunisták egyharmad arányt alkottak, a többit polgári erők. Vajon miért? Ha szerinted mindenki kommunizmust akart.

Gery87 2024.04.17. 14:46:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Viszont azt is látta az átlag ember hogy mik az előnyei a szocializmusnak és ezeket szabad eldobni.

"A Nagy Imre kormányban a kommunisták egyharmad arányt alkottak, a többit polgári erők. Vajon miért? Ha szerinted mindenki kommunizmust akart."

A kormány erejét mutatja hogy Kádár nem Nagy Imrével meg egy ellenkormánnyal baszakodott 57 elejéig, hanem a munkástanácsokkal, a valódi erő ők voltak.

Gery87 2024.04.17. 14:53:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A felvilágosodás lénye az emebr központba emelése, a humanizmus, az ember megszabadítása a kötöttségektől."

Megszabadítása a kötöttségektől igen, pl kizsákmányolástól, a vagyon és az erős központi hatalomtól.

"...A demokrata szocialisták azzal érvelnek, hogy a kapitalizmus eredendően összeegyeztethetetlen a szabadság , egyenlőség és szolidaritás (testvériség) értékeivel, és hogy ezek az eszmék csak egy szocialista társadalom megvalósításával érhetők el...."

Tapi2021 2024.04.17. 14:53:59

@Gery87: "Most mit nem értesz?
Szocializmus! Demokrácia.

Hányszor mondjam még el."

Vót már!

Én eleve a szocializmust is tiltanám, az egészet, nem csak a nemzeti változatát, olyan dúlás után, amit az elmúlt kb. száz évben csináltak világszerte.

Egy pártként a sok között még csak-csak ellehet tűrni, mert nem törhetnek egyeduralomra, de ha ez mégis megtörténne, tehát maga a rendszer lenne - újra - szocialista, az újra DIKTATÚRÁT jelentene.

Ilyet meg soha többé!

Tapi2021 2024.04.17. 15:01:01

@Gery87: "a többség szocializmust és demokráciát akart.
Együtt."

Ez, hogy a többség mit akart volna, győzelem esetén derülhetett volna ki, egy teljesen SZABAD választáson!

Ez nem történt meg.

Hogy pl. október 24-én még nem azzal vonultak, hogy állítsák vissza a királyságot, eléggé logikus. Hogy később, mi lett volna ha...

Tapi2021 2024.04.17. 15:04:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A felvilágosodás befejezése a kapitalizmus és a liberalizmus."

Igen, meg az újpogányság, woke, gender, Mari bácsi, Józsi néni..., éppen ami most tetőzik! Ennél jobban már nem lehet felvilágosodni.

Tapi2021 2024.04.17. 15:07:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A rendszerváltás előtti felnőttek, öregek, demokráciának hívták azt a rendszert! Számtalanszor hallottam. "Most a demokráciában..."

Tapi2021 2024.04.17. 15:13:55

@Gery87: "Kik voltak tehát azok akik szerinted annyira kapitalizmust akartak volna?"

A "kapitalista" rend, az élet természetes rendje, hiszen arra épül, hogy az ember vállalkozik, vállalkozhat és juthat valamire. És nem arra, hogy az államé vagy, aki elvesz mindent és önkényesen visszaoszt, ahová akar.

A szegényeket könnyű behülyíteni. "Fizessenek a gazdagok", sőt, ne legyen senki gazdag, ha én sem vagyok, stb.
Aztán rájöttek milyen jól jártak a szocializmussal.

Lehet, hogy nem akartak kapitalizmust - lehet, hogy a többségük azt sem tudta ,mi az! -, de, hogy szocializmust, kommunizmust nem akartak, az kiderült az utolsó szabad választáson is.
Meg utána is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.17. 15:14:12

@Gery87:

Az előbb még azt mondtad, nem azonos a szocdem eszmével. Most akkor azonos vagy nem?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.17. 15:16:52

@Gery87:

A szabad vállakozás nem cél? A szabad ember szabad ügyletei egymás közt?

A kizsákmányolás fogalma nem polgári, ez marxi, s éppen a kapitalizmus ellen megy. Marx tagadta a gazdasági szabadságot.

Nem lehetsz egyszerre 2 ellentétes eszme híve.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.17. 15:19:29

@Gery87:

A kormányt elsöpörte a szovjet bevatkozás. Miért kellett voln ellene harcolni Kádárnak,

A munkástanácsok szerepe azért maradt, mert ezeket Kádár nem tiltotta be azonnal. Ezek ugyanis formailag nem politikai szervek voltak.

De ebből azt a következtetést levonni, hogy a magyar nép kommunizmust akart teljesen abszurd következtetés.

Tapi2021 2024.04.17. 15:19:52

@Gery87: "Megszabadítása a kötöttségektől igen, pl kizsákmányolástól, a vagyon és az erős központi hatalomtól."

Meg is szabadították az embert az ezeréves hitétől, a vagyonától is, de a központi hatalom elnyomásától nem, az sosem látott mértékű volt. A királyság nem volt annyira központosítva és annyira diktatúra, mint a szocialista rendszer/állam.

Tapi2021 2024.04.17. 15:22:49

@Gery87: ""...A demokrata szocialisták azzal érvelnek, hogy a kapitalizmus eredendően összeegyeztethetetlen a szabadság , egyenlőség és szolidaritás (testvériség) értékeivel, és hogy ezek az eszmék csak egy szocialista társadalom megvalósításával érhetők el....""

Ebből semmi nem igaz.

A szocialista elnyomás nem szabadság. A mesterséges egyenlőség igazságtalan. A testvériség, szolidalitás meg alapvető keresztény/emberi értékek, nem a szocik, marxisták találták fel. Nélkülük is működött. Sőt!

Gery87 2024.04.17. 18:37:39

@Tapi2021:

Na megjött a másik aranyhal:)

Jól van mondjak csak....

"Én eleve a szocializmust is tiltanám, az egészet,"

Persze, hisz nemcsak "libsi"nem vagy, de demokrata sem, csak fideszes.
Tudjuk...

"nem csak a nemzeti változatát, "

még várom a forrásodat!

"olyan dúlás után, amit az elmúlt kb. száz évben csináltak világszerte."

A nemzet, a kereszténység nevében is öldököltek.
Tiltsál be mindent.

"Egy pártként a sok között még csak-csak ellehet tűrni, "

jaj köszönjük kedvességed...

"mert nem törhetnek egyeduralomra, de ha ez mégis megtörténne, tehát maga a rendszer lenne - újra - szocialista, az újra DIKTATÚRÁT jelentene."

Lehet, meg lehet hogy nem.
Bárminek az alapján lehet diktatúrát csinálni, nem ezen múlik.

"Ilyet meg soha többé!"

Soha többé diktatúrát?
Persze.

Gery87 2024.04.17. 18:38:50

@Tapi2021:

Nem történt meg sajnos, de tudni lehet mi volt a fősodor és kik bírták tovább, kiknek a támogatottsága volt a legnagyobb és kiket akasztatott Kádár!

Gery87 2024.04.17. 18:42:47

@Tapi2021:

Én ezt inkább a felvilágosodás tagadásának, bemocskolásának tartom. Ezek "elsötétedések"-ek.

-A szabadság nem azt jelenti hogy azt csinálsz amit akarsz..
-Az egyenlőség nem azt jelenti hogy vannak egyenlőbbek..
-A testvériség meg nem azt jelenti hogy ami nekünk jó, az a másiknak is legyen jó mert különben "cancel"-ezem.

Ezeknek a szélsőséges bugrisoknak semmi közük ehhez.

Gery87 2024.04.17. 18:44:07

@Tapi2021:

"A "kapitalista" rend, az élet természetes rendje,"

:D
Akkor miért nem ez volt évezredeken át?:)

kapitalizmus jelen formájában kb 200 éve van.

Gery87 2024.04.17. 18:44:58

@Tapi2021:

"az ember vállalkozik, vállalkozhat és juthat valamire. És nem arra, hogy az államé vagy, aki elvesz mindent és önkényesen visszaoszt, ahová akar."

De én ilyet nem mondtam hogy,.....
ja hogy már megint mással vitatkozol..csak véletlenül nekem címezted....bocs akkor hagylak titeket.

Gery87 2024.04.17. 18:45:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem, ha az lenne nem lenne külön a kettő.
Olvasol vagy csak ránézésre találgatsz?

_Neville 2024.04.17. 18:50:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Pont bennem is ez merült fel. 45-ben teljesen elhasaltak a komcsik (pedig a szovjet katonai háttér már akkor is megvolt), 47-ben még csalással együtt is épphogy kijött egy nagyon szűk relatív győzelem. Na most akik ilyenkor nem rájuk szavaztak (tehát a nagy többség) azokat tuti nem Rákosi alatt győzték meg, milyen fasza ötlet a komcsi hatalom :D

Gery87 2024.04.17. 18:52:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A szocializmus osztozik mindazon eszmékben, amelyek jegyében a forradalmak – elsősorban a francia forradalom – felléptek az ancien régime-mel szemben. A liberalizmushoz hasonlóan a szocializmus örököse felvilágosodás hagyatékának is."

"A szocialisták azonban az ember „valódi” szabadságát és egyenlőségét nem tudják elgondolni a javak elosztásának egyenlősége, azaz a társadalmi igazságosság nélkül. "

Marx egyébként nem megy a felvilágosodás ellen.
Ő s azt mondja a szabad egyén fontos, mert nélküle nincs szabad közösség.

"A kommunista ideológia kulcsszavai ugyanúgy a szabadság, egyenlőség, testvériség, mint a liberalizmusnak, de szabadságeszménye nem individualista. Az elnyomástól, a nélkülözéstől, a kizsákmányolástól mentesítő, de az értelmes munkát lehetővé tevő szabadságot mindenki számára biztosítani kell. Az ehhez vezető út a fennálló burzsoá struktúrák, intézmények megszüntetése, lerombolása, melyek gátolják sokak szabadságát és védelmezik kevesek kiváltságait. A kommunizmusban az egyén szabadsága nem kerülhet szembe a közösség szabadságával, egyik sem előbbre való a másiknál, mert egybeesik mindkettő érdeke. A szabadság egyaránt a közösség és az egyes ember jellemzője. Ahogy Mihail Alekszandrovics Bakunyin fogalmazott: „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”."

Gery87 2024.04.17. 18:54:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Tehát a hamar megbuktatott pártokrácia az jellemzi a népet, a hónapokig kitartó munkásönigazgatás meg nem?
Érdekes....

Gery87 2024.04.17. 18:55:40

@Tapi2021:

jól van már mondta, és tudod mi az érdekes?
Hogy én is:)

Értelmezz is kérlek.
Sose mondtam hogy az államszocializmus jó és az kell, aranyhalbarátom.

_Neville 2024.04.17. 18:56:52

@Gery87:
"Hányan voltak a 3 millió koldus, cseléd, kubikos, földnélküli meg ágybérlő munkás"
Azért nem kell minden balos agitpropot egy az egyben beszopni a Horthy-korszakról. KSH már akkor is létezett, utána is lehet ám nézni a statisztikáknak. Voltak szociális problémák, de ez semmiféle kirívó dolgot nem jelentett a többi vesztes hatalom állapotához képest, pedig itt épphogy sikerült lakótelepeket építeni a trianoni menekülteknek, már beütött a gazdasági világválság. Ennek ellenére a legtöbb "kisember" életszínvonala összességében igencsak nőtt a korszak elejétől az utolsó békeévig. És bizony ezt a szintet újra talán az érett kádárizmusban sikerült elérni, Rákosi alatt nagyon nem.

Gery87 2024.04.17. 18:58:41

@Tapi2021:

"Ebből semmi nem igaz."

OK, megyek szólok az elvtársaknak hogy bedöntötted az egész eszmét....:)
Vége kész holnap nem is lesz, oké?

A náciknak nem merek szólni hogy valójában szocik meg baloldaliak, azt mond meg te nekik, a te hangod mélyebb.

"A testvériség, szolidalitás meg alapvető keresztény/emberi értékek,"

Mivel a felvilágosodás a nyugati és keresztény világban jött létre...
de már mondtam.

"nem a szocik, marxisták találták fel."

senki nem mondta....

" Nélkülük is működött. Sőt!"

persze, kurva jó volt az abszolutizmus, a monarchák diktatúrája....ja nem.

Gery87 2024.04.17. 19:00:44

@_Neville:

Nem is akartak Rákosi féle állampártot, meg központi tervutasításos rendszert, erről szólt az egész...

Gery87 2024.04.17. 19:03:55

@_Neville:

Rákosi alatt nem, viszont Kádár alatt - ha tetszik ha nem- magasabb volt mint Horthy alatt.
A "kisember" helyzete a Horthy korszakban korántsem volt kielégítő...

ZorróAszter 2024.04.17. 21:24:26

@Gery87:

"Tudom mit, már megvitattuk, leszarom:)"

Más baloldaliak jobban meg szokták indokolni, miért egyezik szóról szóra a véleményük a burzsujlakáj média véleményével.

"Muti!"

Ne mondja, hogy még nem látta őket, és nekem kell magyar és külföldi újságok, könyvek címét listáznom magának.

ZorróAszter 2024.04.17. 22:37:19

@Gery87:

"Minden forradalomban vannak gecik, ezzel semmit nem mondtál újat és nem cáfoltál semmit.
De akkor legyél te ebben a "tankie":)"

Ha csak ennyi lenne, nem lenne tiltott téma. Például az is hogy kikből faragott a propaganda nyilas huszárhadnagyból csepeli gyári munkást.

1919-ben is voltak, akik a kommünt demokrata vagy baloldaliként ellenezték, mégis az akasztgató különítményesek voltak a meghatározók, és nem ők. De akár Szálasi idején is.

"igen, csak nem a 19 éves üldözött Kádár ment a szovjetekhez hanem egy párteéites..."

Nem tudom kitalálni, mi lenne a "párteéites".

ZorróAszter 2024.04.17. 22:41:27

@Gery87:

"Sehol nem mentek az emberek a "Báró úr" meg az "Igazgató úr" után hogy "tessék visszajönni tekintetes uram..""

1919-ben sem az első két hétben kezdődött.

ZorróAszter 2024.04.17. 22:49:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Az átlagember látta: sokkal rosszabbul él a komcsik alatt, mint Horthy alatt, plusz még egy erőszakos hatalom is van és megszálló hadsereg."

Csak közben Horthy holdbéli tájjá lövette, bombáztatta Magyarországot.

És az oroszok is az ő szíves meghívására jöttek, nem meghívás nélkül.

No meg feledkezzünk el a munkanélküliségről, a nyomortelepekről, az ágyrajárókról, a barlanglakásokról és hasonlókról.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 08:07:39

@Gery87:

Akkor mi is a konkrét definíció?

Mik az eltérések a szocdem eszmétől és a kommunizmustól, s mik a közös elemek?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 08:09:26

@_Neville:

Gery szövege álmokon alapszik, nincs kapcsolat a valósággal.

Próbálom elképzelni, amint a Nagy-kormány, melyben a miniszterek kétharmada nem volt kommunista, bevezeti az immár tökéletesített kommunizmust.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 08:10:12

@Gery87:

"A liberalizmushoz hasonlóan a szocializmus örököse felvilágosodás hagyatékának is."

Miben? Mikor éppenhogy kritizálja alapjait.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 08:11:03

@Gery87:

"A szocialisták azonban az ember „valódi” szabadságát és egyenlőségét nem tudják elgondolni a javak elosztásának egyenlősége, azaz a társadalmi igazságosság nélkül. "

Ami teljesen szembemegy a felvilágodosás eszméjével.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 08:12:11

@Gery87:

"Marx egyébként nem megy a felvilágosodás ellen.
Ő s azt mondja a szabad egyén fontos, mert nélküle nincs szabad közösség."

Olyat senki nem mond, hogy az egyén nem fontos.

Azonban kérdés mi van elől, az egyén vagy a közösség. A felviágosdás szerint az egyén, Marx szerint a közösség.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 08:16:48

@Gery87:

Nem volt egy percig se munkásönigazgatás. Ezek gyakorlatilag szakszervezet szerepet láttak el.

S miután szóan Kádárék is támogatták őket, így lassabban verték le őket.

Te viszont ebből valami anarchokommunista hatalmat hallucináltál.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 08:20:00

@ZorróAszter:

"Csak közben Horthy holdbéli tájjá lövette, bombáztatta Magyarországot."

Ez a háború, amiből nem lehetett kimaradni.

S az emberek nyilván nem a háborúra vágytak, hanem a békés időkre.

Emlékszem, a 70-es években az a szöveg ment a nagyszüleim nemzedékében "kár, hogy a mai gyerekek nem éhetnek olyan jól, mint annak idején mi", ezzel a 20-as, 30-as évekre utalva.

ZorróAszter 2024.04.18. 08:35:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Ez a háború, amiből nem lehetett kimaradni."

Horthynak tevékeny és meghatározó szerepe volt abban, hogy a nácik az ocsmány fajelméletük ellenére nem szigetelődtek el Kelet-Európában, hanem megindult a versengés a kegyeiért a nácik által aljanépeknek mondott népek között.

"Emlékszem, a 70-es években az a szöveg ment a nagyszüleim nemzedékében "kár, hogy a mai gyerekek nem éhetnek olyan jól, mint annak idején mi", ezzel a 20-as, 30-as évekre utalva."

A belvárosi "úri középosztály"-nak meg a többi seggnyalónak biztosan. Mint ma is. Remekül lehet élni seggnyalásból meg"Addig nem nyugszunk míg Édes Szent Hazánk ...."-ból.

Nem ők voltak ágyrajárók, nem ők laktak a nyomortelepeken, a budakeszi barlanglakásokban, a csepeli krumplivermekben családostúl.

ZorróAszter 2024.04.18. 08:48:12

@_Neville:

"Azért nem kell minden balos agitpropot egy az egyben beszopni a Horthy-korszakról. "

Én még láttam a vidéki cselédsornak megfelelő városi földszintes 25 négyzetméteres szoba-konyhás lakásokat a nyolcvanas években is. Pincelakást is. Meg eredeti formájában a körfolyosós szoba-konyhákat is. Ezekben lakott az emberek túlnyomó többsége a Horthy-korban.

A mai KSH is meghamisítja a számokat. Például a váratlan kiadással kapcsolatosan nem a szegénységi küszöbnek megfelelő összeg kifizethetőségét hanem kisebb összeget vesz figyelembe.

Feltehetően azért hogy az "emberek 70%-a máról-holnapra él" adat ne romoljon 2010 óta folyamatosan.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 08:51:51

@ZorróAszter:

Pont az volt, mint Kuba.

A komcsik megszüntették a mélyszegénységet, annak az árán, hogy mindenki szegény lett. Persze ez nyilván segített a 10 % mélyszegénynek. De megérte?

Nem kellett középosztálybelinek lenni ehhez.

Apai nagyszüleim azok voltak, hiszen saját pékségük volt, ez már középosztály tényleg. Mondjuk alsó, mert csak 1 pékség és ők is dolgoztak benne, de akkor is, mndjuk alsó középosztály.

Anyai nagyszüleim nem. Nagyapám pénzügyőr volt, azaz tipkus kistisztviselő.

ZorróAszter 2024.04.18. 08:53:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Horthy nélkül is lett volna háború."

Horthyéknak meghatározó szerepe volt abban, hogy a nácik kitörhessenek a hülye fajelméletük okozta elszigetelődésből.

Mert ha az aljanép magyarok Hitler seggét nyalják, akkor biztos van valami kibúvó az aljanép állapot alól. Ezzel indították be a versenyt.

Hitler teljes elszigetelődésben vagy csak az olaszokra támaszkodva nem indíthatott volna háborút. Már előtte belefulladt volna az államcsődbe és az elszigetelődésbe.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 08:55:50

@ZorróAszter:

Ezt mindenki tudja. Mo. tipikus félperiférikus ország: 10 % mélyszegény, 60 % szegény, 5 % gazdag.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 08:57:36

@ZorróAszter:

Nem volt választás. Be volt szorulva az ország. Az I. vh. úgy volt lezárva, hogy más nem is lehetett volna. S Horthy meg nem volt zseni, csodára nem volt képes.

ZorróAszter 2024.04.18. 09:00:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A komcsik megszüntették a mélyszegénységet, annak az árán, hogy mindenki szegény lett. Persze ez nyilván segített a 10 % mélyszegénynek. De megérte?"

Nem mindenki lett szegény 1988-ra ha emlékszik. És a cél se ez volt.

Magyarországon az fenyegetett 1900-tól mint más félfeudális-félkapitalista országokban, hogy a mezőgazdaságban a gépesítés nyomán feleslegessé váló 90% túlnyomó többsége a városi tömegnyomortelepeken köt ki és generációkra elzüllik. Nemcsak ők maguk lesznek használhatatlanok, hanem még az ükunokájuk is.

ZorróAszter 2024.04.18. 09:03:27

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Horthy meg nem volt zseni"

Nagyon finoman fogalmazva.

"Nem volt választás. Be volt szorulva az ország. Az I. vh. úgy volt lezárva, hogy más nem is lehetett volna."

Ha Hitler győz Horthy segedelmével, akkor itt ma nem Nagy-Magyarország van hanem Gross-Ungarn magyarok nélkül.

ZorróAszter 2024.04.18. 09:06:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Ezt mindenki tudja. Mo. tipikus félperiférikus ország: 10 % mélyszegény, 60 % szegény, 5 % gazdag."

Nem muszáj fehérniggergyaramatnak lenni és kollaboránsokra szavazni akik ezt a társadalmi szerkezetet állítják elő a gazdáik érdekében, a magyar nép ellen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 09:44:24

@ZorróAszter:

Csakhát ez a probléma nem Horthy problémája volt, hanem általános probléma.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 09:47:20

@ZorróAszter:

De, muszáj. Ez a viágrend.

Ha nyíltan szembeszállunk, jönnek a bombák. Lásd Szerbia Milosevics.

Azaz ki kell alkudnunk, ezen belül lehet ugrálni. A baloldal megoldása a teljes behódolás, a jobboldalé a részleges.

Orbán szt teszi, belülről igyekszik bomlasztani.

_Neville 2024.04.18. 09:48:41

@ZorróAszter: "Horthynak tevékeny és meghatározó szerepe volt abban, hogy a nácik az ocsmány fajelméletük ellenére nem szigetelődtek el Kelet-Európában, hanem megindult a versengés a kegyeiért a nácik által aljanépeknek mondott népek között."
Azért kemény, amikor valakit a valóság ennyire nem zavar meg a fejében lévő fantiáziavilág kapcsán :D

_Neville 2024.04.18. 09:53:08

@ZorróAszter: Volt ilyen is, igen. Sőt, még arra is volt példa, aki a Horthy-korszakban mélyszegény volt, Rákosi alatt meg karriert csinált. De a nagy többség baromira szarabbult élt Rákosi alatt, mint mondjuk 1938-ban.

gigabursch 2024.04.18. 09:57:40

Helyénvaló Mező Gábor kérdése.

Viszont az már beszédesebb, hogy nem csak egy zsidó szappanoperát látunk, meg egy zsidó belü belügyet, hanem egy olyan egyént (az "ember" már túlzás), aki pont olyan gátlástalan, mint a legtöbb rokona, ha hatalomról és vagyonról szól...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 10:03:40

@_Neville:

Az átlag rosszabbul élt, ez biztos. A 70-es évek második felére lett elérve ismét a háború előtti életszínvonal.

ZorróAszter 2024.04.18. 10:28:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Ezt a konteót már sokszor megbeszéltük. Semmi alapja."

Csak maga szerint. Mert ha így van, akkor a magyar népben tudatosodik, hogy milyen hazaáruló volt a Horthy-rendszer egésze, és örökre a történelem szemétdombjára kerül, nemhogy neohorthysta Orbán-kultusz alakuljon ki.

Bibó István így mentegeti a Horthy-középosztályt, holott Horthynak és bandájának kellene valami mentséget találnia:

"Csakis ezzel magyarázható, hogy ez a társadalom, amikor és amennyire tudomást szerzett mindezekről a tömegkínzásokról és tömeggyilkosságokról, ha már nem érezte saját felelősségét, amit sokféle okkal meg lehet magyarázni, nem érezte meg legalább a saját veszélyeztetettségét. Azt, hogy egy német világban a magyarokkal nem sok híján ugyanolyan dolgok történhetnek, mint amilyenek a zsidókkal történtek; ezt ez a társadalom az utolsó percig, mint nyilvánvaló ostobaságot, ingerülten vagy kézlegyintéssel utasította vissza, és az egészben nem látott mást, mint a vesztüket érző zsidók gyermekes erőfeszítését abban az irányban, hogy a maguk veszélyét közös veszélynek tüntessék fel. Pedig tudjuk, hogy bármennyire egyedülálló volt az a hisztérikus gyűlölet és félelem, amivel a hitlerizmus a zsidókat kezelte, azért pl. a lengyelekkel, különösen pedig a lengyel értelmiségi rétegekkel úgyszólván teljesen úgy bánt, mint a zsidókkal. S aki egy kicsit képes volt érzékelni a német fajelmélet és német faji felsőségtudat világképét s ennek következményeit, annak nem volt nehéz rájönnie, hogy ami a lengyeleknek jár, az ugyanúgy kijárhat a magyaroknak is, s tisztán csak sorrend kérdése, hogy mikor. Hogy ezt a veszélyt minden figyelmeztetés ellenére újból meg újból sikeresen bagatellizálni lehetett a magyar vezető és értelmiségi rétegek előtt, annak történeti magyarázata van: ezek a rétegek az 1867. évi kiegyezés óta megszokták azt a beállítást, hogy a magyarságnak csupán az osztrákokkal vannak nagyobbrészt közjogi vitái, a németek ellenben egészben inkább szövetségeseink; ezenkívül a magyarság a maga történeti területén ugyanazt a vezető szerepet és felelősségtudatot hivatott kiépíteni, mint amire a nagynémet világkép szerint a németek világszerte hivatottak, s ezt megerősítette a két világháború német–magyar szövetsége. Így alakult ki a magyar vezető rétegek tekintélyes részében az a beidegződés, hogy ha a németeknek a kelet-európai népek fölött való uralmi igényéről és szupremáciájáról hall, akkor elsősorban ne az jusson eszébe, hogy ez felettünk való uralmat is jelent, hanem az, hogy nekünk is ugyanilyen vezetési és uralmi igényünk van a történeti Magyarország más nyelvű {2-653.} nemzetiségeivel szemben. Ez a mélyen beidegződött öngyilkos beállítás tudta azután a magyar társadalmat az utolsó pillanatig „megóvni” attól, hogy a zsidók pusztulásában a maga pusztulásának a lehetőségét meglássa."

Bibó István: Válogatott tanulmányok
mek.oszk.hu/02000/02043/html/363.html

ZorróAszter 2024.04.18. 10:29:40

Nagyapám: Horthy Miklós (magyar dokumentumfilm, 63 perc, 2020)

Horthy Miklós kormányzó unokája, ifj. Horthy István mondja 15:34-nél:

"A németek nem is titkolták, hogy a háború után mit csinál Magyarországgal, hogy Magyarországból egyszerűen egy német Gau lesz."

www.youtube.com/watch?v=qV8lVQbG3PM

ZorróAszter 2024.04.18. 10:32:00

@_Neville:

"Azért kemény, amikor valakit a valóság ennyire nem zavar meg a fejében lévő fantiáziavilág kapcsán :D"

Azért az kemény, amikor valakin ennyire látszik, hogy egy kis szánalmas érve sincs, és csak a papagájkórus tanfolyamon tanult általánosságokat tudja alkalmazni érvek és tények helyett.

ZorróAszter 2024.04.18. 10:39:18

@_Neville:

"Volt ilyen is, igen. Sőt, még arra is volt példa, aki a Horthy-korszakban mélyszegény volt, Rákosi alatt meg karriert csinált. De a nagy többség baromira szarabbult élt Rákosi alatt, mint mondjuk 1938-ban"

Közben ugye történ egysmás: például 45-re Horthy és Hitler jóvoltából holdbéli tájjá lötték, bombázták Magyarországot.

Továbbá kik laktak a tömegnyomortelepeken, a vidéki cselédsorok és a városi ikertestvéreik szoba-konyháiban, a budakeszi barlanglakásokban, a csepeli krumplivermekben, a pincelakásokban?

Mert a 25 négyzetméteres szoba-konyhás kőrfolyosós lakások (vécé a folyosó végén) a jobbak közül valók voltak. Úri helyek ezekhez képest.

ZorróAszter 2024.04.18. 10:43:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Orbán szt teszi, belülről igyekszik bomlasztani."

Miközben 50 milliárd euró segélyt kap tőlük. Plusz a németek tulajdonban lévő Mediaworkstől a propagandatámogatást.

ZorróAszter 2024.04.18. 12:54:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Azaz jól politizál. Tanult Horthy hibáiból."

Orbán úgy tanult Horthy hibáiból, hogy ugyanolyan német kollaboráns kormányt visz és mindezt egy neohorthysta kultusz keretében?

"Én nem hiszek neki."

Kinek? Horthy unokájának?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 12:57:14

@ZorróAszter:

Nem kötelezi le magát egyértelműen egy erő mellett se. Ez volt Horthy hibája, Orbán nem ezt teszi.

Tapi2021 2024.04.18. 13:03:12

@Gery87: ""A kommunista ideológia kulcsszavai ugyanúgy a szabadság, egyenlőség, testvériség, mint a liberalizmusnak, de szabadságeszménye nem individualista. Az elnyomástól, a nélkülözéstől, a kizsákmányolástól mentesítő, de az értelmes munkát lehetővé tevő szabadságot mindenki számára biztosítani kell."

Akár erőszakkal is. És, ha az emberek egy másik része - akár többsége - mást akar, jön az erőszak! Így jártak. Az összes eddigi szocializmus verzió elnyomó volt, jobban, mint a korábbi rendszerek. Akkor miről is beszélsz?

"Az ehhez vezető út a fennálló burzsoá struktúrák, intézmények megszüntetése, lerombolása, melyek gátolják sokak szabadságát és védelmezik kevesek kiváltságait."

De erről a nép nem szavazott soha. És a szocik döntötték el mindig, ki a kiiktatandó ellenség. És a legtöbbször alig tudtak megállni egy határnál. Egymást is kiírtották.
Aztán durván GÁTOLTÁK SOKAK SZABADSÁGÁT!

"A kommunizmusban az egyén szabadsága nem kerülhet szembe a közösség szabadságával, egyik sem előbbre való a másiknál, mert egybeesik mindkettő érdeke."

Mondja... És a szocik azok megint csak, akik eldöntik, hogy mi a közösség érdeke és így mi LEHET az egyének érdeke is. És attól eltérni nem lehet. Ezt ERŐSZAKKAL megakadályozzák.
Ez nem elmélet, ezt IGAZOLTÁK mindenhol.

"A szabadság egyaránt a közösség és az egyes ember jellemzője."

Kivéve ott, ahol csak egy ideológia az uralkodó és az engedélyezett! Mint a szocialista rendszerekben.

"Ahogy Mihail Alekszandrovics Bakunyin fogalmazott: „az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”." - mondta, aztán csináltak egy brutális DIKTATÚRÁT, terror államot!!!

És nem is tehettek mást, mivel az emberek egy része valahogy nem velük értett egyet, nem akart szocializmust. Tehát rá kellett mindenkit KÉNYSZERÍTENI. Nem csak a gazdagokat, a munkásokat, parasztokat is!

Szocializmus a gyakorlatban.

Tapi2021 2024.04.18. 13:17:11

@Gery87: "Akkor miért nem ez volt évezredeken át?:)"

Mindig a magántulajdon volt a különbség ember és ember között. A feudalizmusban a föld és a rajta lévő javak volt a tőke.
Játszhatunk szavakkal, meg nyilván változtak módszerek, a kereskedelem, a gazdaság..., de a lényeg nem. Mindenki magának gyűjtött javakat, amikkel aztán gazdálkodott. Jól, rosszul. Közben dolgoztatva, munkát adva másoknak, ilyen-olyan formában.

Ma is ez van. Ma egy vállalkozás a föld, abban foglalkoztatnak embereket, és az termel újabb javakat.
Miben más a munkaerődet, tudásodat, képességeidet eladni egy földesúrnak, mint egy csavargyárosnak?

Semmiben. Mindegyiknél béres vagy.

A körítés koronként változik, a lényeg nem.
És ezt nem cáfolják azok a "kommunisztikus" próbálkozások, amikor kisebb-nagyobb közösségek megpróbáltak mindenen egyenlően megosztozni. Ideig-óráig.
Ezek a kivételek csak erősítik a szabályt.

Tapi2021 2024.04.18. 13:23:42

@Gery87: "Sose mondtam hogy az államszocializmus jó és az kell, aranyhalbarátom."

Ha MINDENKINEK a te szocialista rendszeredben KELL élnie, az mindenképpen államszocializmus!!! És diktatúra. Mert nem választhatsz mást. Ezt értsd meg!

Amíg csak egy párt az ilyen-olyan szocialista/kommunista/antifa... a sok közül, és nincs mindig kormányon, tehát valójában maga a rendszer nem szocialista, akkor meg nincs az általad áhított szocialista gazdasági és társadalmi RENDSZER!

Érted?

Tapi2021 2024.04.18. 13:27:15

@Gery87: "A náciknak nem merek szólni hogy valójában szocik meg baloldaliak, azt mond meg te nekik, a te hangod mélyebb."

Nem igazoltad semmivel, hogy ezek a vöröszászlós szocik rosszul tudták magukról, hogy szocik, de valójában nem, ahogy azt sem, mitől lennének jobbosok, mint a királypártiak, kereszténydemokraták, konzik??????

Tapi2021 2024.04.18. 13:36:37

@Gery87: "persze, kurva jó volt az abszolutizmus, a monarchák diktatúrája....ja nem."

Kurva jók voltak a szocialista diktatúrák is..., ja nem. Sokkal nagyobb volt az elnyomás a szocik alatt, mint Ferenc József vagy Horthy alatt!

Tapi2021 2024.04.18. 13:39:58

@Gery87: "Nem is akartak Rákosi féle állampártot, meg központi tervutasításos rendszert, erről szólt az egész..."

A baj ott van, amikor a nép egy jó része szocialista rendszert SEM AKAR!

Akkor mit csináltok?

Tapi2021 2024.04.18. 13:43:03

@Gery87: "Rákosi alatt nem, viszont Kádár alatt - ha tetszik ha nem- magasabb volt mint Horthy alatt."

Amíg tartott a mások pénze!
A másoktól ELRABOLT, meg a nyugati tőkésektől felvett HITEL!
De ez is véleményes.

Viszont megint két NEM PÁRHUZAMOS korszakot vetsz össze.
Mi volt UGYANAKKOR Ausztriában?

Tapi2021 2024.04.18. 13:49:50

@ZorróAszter: "Horthynak tevékeny és meghatározó szerepe volt abban, hogy a nácik az ocsmány fajelméletük ellenére nem szigetelődtek el Kelet-Európában, hanem megindult a versengés a kegyeiért a nácik által aljanépeknek mondott népek között."

Nálunk ez TRIANON (és az azt némileg korrigáló bécsi döntések), másoknál a hatalomhoz, az erőshöz húzás EGYENES következménye!

Lásd ma, hogyan fekszik le az egész Nyugat az USA-nak!!!! A saját elemi érdekeivel is szemben. Ez így működik.

_Neville 2024.04.18. 13:50:39

@ZorróAszter: Hitler olyan elszigetelt volt, hogy Berlin 1936-ban olimpiát rendezhetett, ahol kb az egész világ képviseltette magát. Ez biztosan Horthy miatt volt lehetséges, Sztálintól Piłsudski marsallon át Rooseveltig mindenki Horthy iránymutatását leste. :)

Tapi2021 2024.04.18. 13:56:21

@ZorróAszter: "Horthyéknak meghatározó szerepe volt abban, hogy a nácik kitörhessenek a hülye fajelméletük okozta elszigetelődésből."

A kutyát nem érdekelte a fajelméletük! Amíg nem akarták újra felosztani a világot, Európát!
A többi nyugati (nagy)hatalom SÉRELMÉRE!

A II. Vh. is a világ, a földek, az erőforrások (hatalom) felosztásáról szólt, semmi másról. Csak mindig kell költeni hozzá egy jól hangzó narrációt, mesét!

Lásd most, hogy Ukrajna védelme az EU védelme, sőt a VILÁGÉ, Minden szabad emberé, mert, ha nem, jön a gonosz orosz és mindenkit bekap.

Tapi2021 2024.04.18. 13:59:44

@ZorróAszter: "Magyarországon az fenyegetett 1900-tól mint más félfeudális-félkapitalista országokban, hogy a mezőgazdaságban a gépesítés nyomán feleslegessé váló 90% túlnyomó többsége a városi tömegnyomortelepeken köt ki és generációkra elzüllik. Nemcsak ők maguk lesznek használhatatlanok, hanem még az ükunokájuk is."

Nyugaton is ez volt, és nem lett ott szocialista diktatúra, mégis megoldották! Jobban, mint a szoci rendszerek.

Tapi2021 2024.04.18. 14:06:30

@ZorróAszter: "Pedig tudjuk, hogy bármennyire egyedülálló volt az a hisztérikus gyűlölet és félelem, amivel a hitlerizmus a zsidókat kezelte, azért pl. a lengyelekkel, különösen pedig a lengyel értelmiségi rétegekkel úgyszólván teljesen úgy bánt, mint a zsidókkal. "

Lásd pl. Katyint!

Öööö...

Bibónak sok dologban igaza volt, másokban nem. Pont, mint más embereknek.

Gery87 2024.04.18. 14:41:24

@ZorróAszter:

"miért egyezik szóról szóra a véleményük a burzsujlakáj média véleményével."

Ez meg csak a te véleményed hogy egyezik.
Tessék több szoci, balos írást olvasni MA, nem pedig csak nosztalgiázni:)

"Ne mondja, hogy még nem látta őket, és nekem kell magyar és külföldi újságok, könyvek címét listáznom magának."

Jó lenne, várok már egy ideje pl az ideológiai magyarázatodra is:)

Gery87 2024.04.18. 14:43:22

@ZorróAszter:

"Ha csak ennyi lenne, nem lenne tiltott téma. Például az is hogy kikből faragott a propaganda nyilas huszárhadnagyból csepeli gyári munkást."

Az egész '56 egy elhazudott esemény a mai elit részéről...

"Nem tudom kitalálni, mi lenne a "párteéites"."

Pártelites:)

Gery87 2024.04.18. 14:44:15

@ZorróAszter:

A 133 nap alatt inkább a kastélyokat gyújtogatták fel ha már látogatóba mentek...

Gery87 2024.04.18. 14:45:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Oda van írva!
Mi vagyok én felolvasó nő?

Mondom: ha annyira nem érdekel hogy rászánsz 20 percet...akkor minek kérdezősködsz?

Gery87 2024.04.18. 14:47:27

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Vicces.
Nem volt szó kommunizmusról, szocializmusról és demokráciáról volt szó.

Én meg megpróbálom elképzelni a te álmodat, ahogy visszajön az "aranyközépkor" azzal hogy álszent féreg Döbrögi gecikkel szétkúrjuk és kilopjuk az országot, meg atomot dobsz a nyugatra....
Valahogy nem megy.

Gery87 2024.04.18. 14:52:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Az alap a szabad egyén.
"örökségről" van szó, nem azonosságról!
Persze hogy a szocializmus nem azonos a liberalizmussal, ezt tudjuk.
Felesleges elmondanod százszor...

Gery87 2024.04.18. 14:53:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem hallucinálok semmit.
Mondom ha érdekel, olvass.
Adtam mit.
Írtam már kisregényt eleget.

Gery87 2024.04.18. 14:56:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem az volt, hülyeségeket beszélsz.

Az államszocializmus Kádári szakaszának javára lehet írni hogy nálunk soha addig annyi ember nem élt olyan jól mint akkor és nem jutott ilyen fokú oktatáshoz, kultúrához, szabadidőhöz...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 15:02:35

@Gery87:

Nagyon más nem lett volna.

Lehetett volna kicsit jobb vagy kicsit rosszabb a helyzet, egy jobb vagy egy rosszabb vezetővel Horthy helyén.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 15:03:24

@Gery87:

Miféle szabad egyén az, akinek nincs szerződési és gazdasági szabadsága?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 15:04:54

@Gery87:

A tények mondják.

A liberalizmus, a felvilágodosás alapja: az emberek jogi egyenlősége, a szeméyi függőségek megszüntetése. Talán nem?

Gery87 2024.04.18. 15:05:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Lehetett volna mondjuk nem a "mindenáron bárhogy bárkivel revízióra" feltenni az egész 25 évet!

Gery87 2024.04.18. 15:06:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem az volt a kérdés hogy mással hogy lett volna, hanem hogy éltek e előtte olyan szinten és annyian? Nem.

Gery87 2024.04.18. 15:07:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

És ezek eddig nem összeegyeztethetőek a szocializmussal? de.

Gery87 2024.04.18. 15:09:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ha nem ezt tenné, nem lennénk se EU se NATO tagok.
Orbán nagyon is el van köteleződve a "guruló eurók" felé....
Nincs is megengedve más.

A kuruckodás főleg nekünk szól meg az egójának.

Gery87 2024.04.18. 15:12:04

@Tapi2021:

"Akár erőszakkal is. És, ha az emberek egy másik része - akár többsége - mást akar, jön az erőszak! Így jártak. Az összes eddigi szocializmus verzió elnyomó volt, jobban, mint a korábbi rendszerek. Akkor miről is beszélsz?"

Hát ez a baj aranyahalcskám hogy már elfelejtetted:)

Pedig már annyiszor elmondtam.
Én nem hiszek az "élcsapatos" felülről kierőszakolt (állam)szocializmusban.

De mindegy holnapra úgy is elfelejted...

Gery87 2024.04.18. 15:13:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Már megtettem, keresd vissza.

Kérdezel, válaszolok.

Aztán leszarod, nem érdekel, majd megint ugynazok a kérdések....

hagyjuk ezt.
Ne szórakozz velem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 15:28:43

@Gery87:

Pedig más nincs.

A modernitás fő hibája, hogy "felszabadította" az embert a morál alól.

Abban a tévhitben élve, hogy ha mindenki a saját érdekét nézi, az a közösségnek is ideális.

A liberalizmus azt mondja: úgyse tudjuk az embert rávenni arra, hogy ne legyen rossz, ezért használjuk ki a rosszaságát, mert a sok egyéni rossz kioltja egymást. Lásd Adam Smith neves mondását "a pék ne legyen jó ember, hanem legyen kapzsi és süssön a haszon reményében jó kenyeret, ezzel szolgálja a közösséget".

A liberális utópia azonban nem működik. Nem egyenlíti ki egymást a sok kapzsi ember, hanem egyesek nagyon sikeresek lesznek és aztán mindenki mást maguk alá gyűrnek, a nagy többségnek meg meg se adatik kapzsisága kiélése, mert kussolnia kell.

A marxisták ezt azzal gondolták megoldani, hogy ne legyen magántulajdon. De magántulajdon nélkül is lehet kapzsinak lenni, ráadásul a rendszer nem működik, képtelen értékeket előállítani hatékonyan.

Erre a marxista megoldás az erőszak, azaz proletárdiktatúra. Ami megint nem működik. Majd valamiféle ködös morálra hivatkozás, amit meg senki se vesz komolyan.

Uagynez a fasiszta verzió, ott meg valami zavaros testvériségre hivatkoztak. Hogy a mi fajunk győz a többi faj felett, ezért össze kell fognunk, stb.

Az alapprobléma azomban nem oldódik meg egyikkel se.

Az alapprobléma maga a modernitás-eszme.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 15:30:07

@Gery87:

Ez buta játék.

Ha nem tudod megfogalmazni amiben hiszel, akkor te se hiszel benne komolyan.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 15:31:05

@Gery87:

Mikorra lett elérve.

A statisztikák szerint 1975-1980 között volt a csúcs.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 15:32:50

@Gery87:

Nem vállalkozhatsz = szabad vagy? nem vagy.

Nem köthetsz szerzdősét mással, nem vehetsz fel munkaerőt, nem lehetsz bármunkás = ez szbadság?

Kár tagadni, a liberalizmus egyik legalapvetőbb szabadságjoga a gazdasági szabadság.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 15:39:52

@Gery87:

Nem volt választás.

Szerinted mi lett volna, ha akad egy politikus pl. 1930-ban azt mondja "hülyeség ez a revízió, csak baj lesz belőle, ne csináljuk!"?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 15:42:14

@Gery87:

Persze, ügyes politikus Orbán, ez tény. Annyit sose tesz, hogy Sorosék kiadják a parancsot Budapest bombázására.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 15:43:37

@Gery87:

Mondtam neked: vázold fel az ún. "demokratikus szocializmus" alapjait. Mondjuk 5 pont biztos elég, a liberalizmust vagy a kommunizmust simán le lehet írni 5 pontban.

ZorróAszter 2024.04.18. 15:55:36

@Tapi2021:

"Akár erőszakkal is."

Mintha bizony az erőszakot a kommunisták találták volna fel.

És nem a keresztények égették el élve tízezrével az embereket, vagy nem keresztények irtották volna szisztematikusan a gyarmati népeket.

Vagy nem a kapitalizmus tartotta volna elképesztő nyomorban a saját népét még a legfejlettebb kapitalista országban, Angliában is.

Gery87 2024.04.18. 15:57:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

De én meg mondtam hogy ott a link mindkettőre!

Csak azért nem írom le, mert tényleg pofátlan már hogy ennyire leszarod hogy megnézd...

Gery87 2024.04.18. 16:00:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Te meg írd le akkor a vágyott "aranyközépkorodat" ami a "NER hasznos nyugat ellenes eróziója" és "az atombomba után jön el amit a buzikra dobsz le"....5 pontban!:)

Mi az elv, miért jó és hogy fog működni meg kikkel....

Gery87 2024.04.18. 16:01:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem érdeke valójában kilépni egyikből se, nem rafináltságból, puszta érdekből.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 16:04:59

@Gery87:

Hosszú linkek vannak ott. Melyek választ se adnak kérdésemre.

Gery87 2024.04.18. 16:07:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Eleve az elejétől fogva az etnikai alapú revíziót kellett volna tematizálni!
'38-ban, 39-ben leállni a még "békés" gyarapodással.
Erdélyből csak a szatmári vidéket megszerezni.
Népszavazással megerősíteni a revíziót.
Nem megtámadni se a jugókat se a szu-t.

A magyar emberek többségét az etnikai elv kielégítette volna.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 16:07:55

@Gery87:

Sokszor megtettem ezt.

A lényeg:
- a polgári társadalom és gazdasági rendje, a kapitalizmus szétzúzása,
- a szekularizmus beszüntetése,
- organikus, rendi társadalom,
- az egyéni jogok kötelességkez kötése,
- nemzetek feletti univerzalizmus.

Gery87 2024.04.18. 16:08:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

butaság. adnak választ.
ha ennyi időd nincs akkor nem érdekel a dolog valójában.

5 perc.

ZorróAszter 2024.04.18. 16:08:43

@_Neville:

"Hitler olyan elszigetelt volt, hogy Berlin 1936-ban olimpiát rendezhetett, ahol kb az egész világ képviseltette magát. Ez biztosan Horthy miatt volt lehetséges, Sztálintól Piłsudski marsallon át Rooseveltig mindenki Horthy iránymutatását leste. :)"

Jobban is utána nézhetett volna.

1931-ben, két évvel Hitler hatalomra jutása előtt ítélték oda Berlinnek a rendezés jogát.

A nácik hatalomra jutása után a történtek miatt pedig meg akarták vonni és máshol rendezni de Hitlerék fűt-fát megígértek csak ne vegyék el Berlintől a rendezést.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 16:12:03

@Gery87:

Alapvető tárgyalási módszer: többeyt kell követelni, mint amennyit akarunk.

Pont ebben nem hibázott Horthy.

Tapi2021 2024.04.18. 16:22:09

@Gery87: "Az államszocializmus Kádári szakaszának javára lehet írni hogy nálunk soha addig annyi ember nem élt olyan jól mint akkor és nem jutott ilyen fokú oktatáshoz, kultúrához, szabadidőhöz..."

Eközben Ausztriában...

ZorróAszter 2024.04.18. 16:22:10

@Tapi2021:

"Lásd pl. Katyint!

Katynnal pont az a gond, hogy túlságosan szükséges ahhoz, hogy a lengyelek elfeledkezhessenek arról, hogy ha nem a Szovjetunió győz, akkor most nem csak lengyel állam, Lengyelország nincs, de lengyelek se."

"Bibónak sok dologban igaza volt, másokban nem. Pont, mint más embereknek."

Ha nem vette volna észre, akkor itt Bibó éppen az úri osztályt mentegeti, holott itt elsősorban nem nekik kellene mentséget találnia, hanem Horthynak, a magyar miniszterelnököknek, minisztereknek, a vezető politikusoknak, a hírszerzőknek és a politikai tanácsadóiknak.

Ugyanis ők tudták, hogy mit jelent konkrétan, hogy Hitlerék 400 milliós árja Európát akarnak "kis népsűrűség mellett". Hogy mit jelent ez a agyar nép számára.

ZorróAszter 2024.04.18. 16:23:55

@Gery87:

"A 133 nap alatt inkább a kastélyokat gyújtogatták fel ha már látogatóba mentek..."

Kik?

Tapi2021 2024.04.18. 16:25:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Lehetett volna kicsit jobb vagy kicsit rosszabb a helyzet, egy jobb vagy egy rosszabb vezetővel Horthy helyén."

Ahogy ez mindig így van.

De ne feledjük, hogy 1938 (39) előtt is Horthy volt. És azért eljutott az ország Trianon és a Tanácsköztársaság után, A-ból ... mondjuk F-be.

Tapi2021 2024.04.18. 16:30:36

@Gery87: "És ezek eddig nem összeegyeztethetőek a szocializmussal? de."

A SZABAD magánvállalkozás? Nem. Mert az könnyen meggazdagodást okozhat! És oda a mesterséges egyenlősdi! Meg a munkaadók szar, elnyomó kizsákmányolók szintű dumáknak.

Gery87 2024.04.18. 16:31:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Én is sokszor elmondtam....

- a kapitalizmus meghaladása.
- valódi közvetlen népi demokrácia, pártokrácia helyett.
- a magántulajdon alapú gazdaság helyett közösségi tulajdoni alapok.
- munkahelyi önigazgatás, demokrácia.
- a felhalmozható vagyon korlátozása.

A mai szocdem elfogadja a kapitalizmust, a parlamentarizmust, a vagyoni különbségeket csak szociálisan reformálni, "jólétivé" akarja tenni a rendszert, a demszoc meg nem reformot akar hanem szocializmust, demokratikusan.

Tapi2021 2024.04.18. 16:33:15

@Gery87: "Pedig már annyiszor elmondtam.
Én nem hiszek az "élcsapatos" felülről kierőszakolt (állam)szocializmusban.

De mindegy holnapra úgy is elfelejted..."

A különbség az, hogy én a valóságról beszélek, te meg az (irreális, utópista) álmaidról.

Gery87 2024.04.18. 16:37:20

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Máshol vannak a hangsúlyok.
Ennyi az egész.
Ezért van nyilván külön szocializmus, liberalizmus de mondhatjuk a nacionalizmust is.

ZorróAszter 2024.04.18. 16:39:12

@Gery87:

"Ez meg csak a te véleményed hogy egyezik.
Tessék több szoci, balos írást olvasni MA, nem pedig csak nosztalgiázni:)"

Melyiket? Amelyik már valójában liberálissá lett változtatva a NER keretében közös FIDESZ-liberális-német erőfeszítésekkel? Vagy az állítólagos többi ellenzékit? A Partizánt, amiben a több mint egy órás FIDESZ médiákról szóló műsorban egyszer se hangzik el a Mediaworks neve?

"Jó lenne, várok már egy ideje pl az ideológiai magyarázatodra is:)"

Ott vannak fenn a neten a Beszélő számai, és ott vannak az 56-ról szóló könyvek, dokumentumfilmek garmadái.

És maga sem válaszolt, hogy például a maga tisztakezű szocializmusa hogy néz ki például Allende contra CIA esetén.

Főbelővi magát nem törődve azzal, hogy az elvtársai ezreit ölik meg és tízezreit kínozzák agyon? Csak a maga keze maradjon tiszta akár ilyen áron is?

De akkor felmerül, hogy kinek a pártján van valójában.

Mert ez a tiszta kéz a nép ellenségeinek tetszik leginkább.

Nem véletlen, hogy ők tapsikolnak rá leghangosabban.

Tapi2021 2024.04.18. 16:39:22

@ZorróAszter: "És nem a keresztények égették el élve tízezrével az embereket, vagy nem keresztények irtották volna szisztematikusan a gyarmati népeket."

Ezt már tisztáztuk: Ha egy országban, kontinensen éppen MINDENKI keresztényNEK SZÁMÍT, mert ez az ország hivatalos rendje, attól még 1. nem keresztény valójában mindenki, 2. ha földszerző háborút folytat, azt sem a keresztény tanításokra hivatkozva teszi! (Hanem azzal szemben.)

A szocialisták, komcsik meg az egész internacionálé azonban ideológiai alapon hódított, nem földért.

Tapi2021 2024.04.18. 16:41:40

@ZorróAszter: "Vagy nem a kapitalizmus tartotta volna elképesztő nyomorban a saját népét még a legfejlettebb kapitalista országban, Angliában is."

Egyrészt nem azért voltak szegények, mert egy vállalkozó vállalkozást hozott létre és gyártott valamit. Másrészt, azért KELL törvényekkel szabályozni a vállalkozásokat, hogy ne tudjanak kizsákmányolni!
Ezt Európa MEGTANULTA!
Keservesen, de megtanulta és működik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 16:42:28

@Gery87:

Ez nem más hangsúly, hanem ellentét.

A modern eszméken belül a legnagyobb eltérés a liberalizmus és a szocializmus között van, alapkérdésekben mondanak mást.

Míg pl. a konzervatívizmus közel van a liberalizmushoz, ott tényleg csak hangsúlybeli eltérések vannak.

A szocializmus a fasizmuzhos áll közelebb.

Gery87 2024.04.18. 16:43:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Pont emiatt az irredentizmus miatt nem hitte el senki a környéken - és ma is lehet ezzel riogatni a környező népeknél, hogy nekünk egész Erdély kell, meg felszámoljuk szlovákiát stb - hogy mi csak a magyarjainkat akarjuk.

Az osztrákokkal miért nem lehet ezt eljátszani az olaszoknál vagy cseheknél?
Mert nem volt osztrák "mindent vissza" ,irredentizmus.

ZorróAszter 2024.04.18. 16:43:56

@Tapi2021:

"Eközben Ausztriában..."

Nem Ausztria volt Magyarország gyarmata évszázadokon keresztül hanem fordítva.

És Magyarországot bombázták, lőtték holdbéli tájjá.

Hitler Winckelmannak: "Tíz Budapest nem ér meg egy Bécset."

Tapi2021 2024.04.18. 16:48:57

@ZorróAszter: "Ugyanis ők tudták, hogy mit jelent konkrétan, hogy Hitlerék 400 milliós árja Európát akarnak "kis népsűrűség mellett". Hogy mit jelent ez a agyar nép számára."

Hogy ki mit akar, miről fantáziál, derilál - egy börtönben pl. - az egy dolog. Hogy mit tehet meg a valóságban egy másik dolog.

Te következtesen ténykémnt tekintesz arra, amire a történészek azt mondják, kár azon filózni, hogy MI LETT VOLNA, HA!

Ha a németek győznek, aminek náluk is súlyos ára lett volna, velünk, a románokkal, finnekkel, hollandokkal... együtt, az egy olyan felállás, helyzet LETT VOLNA, AMI NEM VALÓSULT MEG. Tehát nem tudható, ebben az esetben mi történt VOLNA!?

Gery87 2024.04.18. 16:48:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem.

"A felvilágosodás szellemi, kulturális, filozófiai mozgalom, hordozója a polgárság volt, de több társadalmi réteg törekvéseit fejezte ki, amelyek a gazdasági, politikai és kulturális egyenjogúsításáért küzdöttek.
Szakítani kívánt a feudalizmus uralkodó ideológiájával, a római katolikus egyház által uralt vallással. Reformok útján kívánta átformálni a társadalmat és a gazdaságot, terjeszteni akarta a tudomány eredményeit, azaz a „világosságot”, és mindezzel fel akarta szabadítani az embert mint individuumot.

A felvilágosodás gondolkodói az értelmet állították a középpontba, kritika alá vetették a hagyományos intézményeket, szokásokat, erkölcsöket.

A kort nagy politikai változások jellemezték a kormányzásban, a nemzetalkotásban, a minden ember számára nagyobb jogokban és az olyan tekintélyelvű intézmények visszaszorításában, mint a nemesség és az egyház. A mozgalom készített elő több forradalmat szerte a világon, amelyek a liberalizmus, a szocializmus, a demokrácia és a kapitalizmus megszületéséhez és megszilárdulásához vezettek."

Gery87 2024.04.18. 16:50:45

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A felvilágosodás szellemi, kulturális, filozófiai mozgalom, egyben kultúrtörténeti korszak.
A mozgalom hordozója a polgárság volt, de több társadalmi réteg törekvéseit fejezte ki, amelyek a gazdasági, politikai és kulturális egyenjogúsításáért küzdöttek.

A felvilágosodás gondolkodói az értelmet állították a középpontba, kritika alá vetették a hagyományos intézményeket, szokásokat, erkölcsöket.

A kort nagy politikai változások jellemezték a kormányzásban, a nemzetalkotásban, a minden ember számára nagyobb jogokban és az olyan tekintélyelvű intézmények visszaszorításában, mint a nemesség és az egyház. A mozgalom készített elő több forradalmat szerte a világon, amelyek a liberalizmus, a szocializmus, a demokrácia és a kapitalizmus megszületéséhez és megszilárdulásához vezettek."

Ha akarsz beszélhetsz a liberalizmusról csak, de én nem arról beszéltem!

Gery87 2024.04.18. 16:53:40

@Tapi2021:

Ausztriában mindig nagyobb volt a jólét.
És teljesen más úton járt '45 után is..

Nagyobb jólét nem a kapitalizmustól lett, hanem mert magállam.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 16:54:05

@Gery87:

"valódi közvetlen népi demokrácia"

Állandó népszavazások?

"közösségi tulajdoni alapok"

Szövetkezet? Kik a tagok? Részvénytársaság?

"munkahelyi önigazgatás, demokrácia"

Pl. megszavazzák a dolgozók a hipermarketben ki legyen az üzletvezető és legyen-e kapható gumicukorka?

Gery87 2024.04.18. 16:56:30

@Tapi2021:

A hangsúly a kollektív tulajdoni formában van, ennyi az egész.
Azt nem lehet alapítani? dehogynem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 16:57:43

@Gery87:

Mert ha elhitték volna, akkor nyájasan átadták volna a területeket?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.18. 17:01:40

@Gery87:

A liberalizmus politikai eszme, a felvilágodás meg inkább általános szellemi. De egybe tartoznak.

Tapi2021 2024.04.18. 17:02:05

@Gery87:
"- a kapitalizmus meghaladása."

Hogyan? Mi lenne helyette? Ami legalább elvben működőképes is, vagy jobb? A szocializmus, kommunizmus nem az, ez kiderült.

"- valódi közvetlen népi demokrácia, pártokrácia helyett."

Hogyan? Milyen lenne ez a gyakorlatban? Kik vezetnék az országot? Hogyan? Kinek, milyen politikai, ideológiai álláspontja szerint?...

"- a magántulajdon alapú gazdaság helyett közösségi tulajdoni alapok."

Vót már! Szarabb volt sokkal. Hogyan csinálnád jobban, mint az elődeid?

"- munkahelyi önigazgatás, demokrácia."

Vagyis? Ha nem akarunk ma dolgozni, csak meg kell szavazni? Mindennap? Vagy?

"- a felhalmozható vagyon korlátozása."

Milyen alapon? Milyen alapon, jogon veszed el a másét? Milyen alapon húzol egy vonalat, hogy ha ettől több a termésed, nagyobb a MEGTERMELT hasznod, azt elvesszük tőled, mert... csak. Mert megtehetjük. ERŐVEL.
Pontosan így is volt.
Így vettek el mindent, így söpörték le a padlásokat, így rekviráltak, így szolgáltattak be az elődeid. ERŐSZAKKAL.

Tíz malacnak kell születnie, abból le KELL adnod (elveszünk) négyet...
Vót már!

Soha többé szocializmust!

Gery87 2024.04.18. 17:03:13

@Tapi2021:

A valóság az aranyhal, hogyha velem beszélsz, akkor arra reagálj amit írok még ha szerinted marhaság is.

Tapi2021 2024.04.18. 17:03:26

@Gery87: "A mai szocdem elfogadja a kapitalizmust, a parlamentarizmust, a vagyoni különbségeket csak szociálisan reformálni, "jólétivé" akarja tenni a rendszert, a demszoc meg nem reformot akar hanem szocializmust, demokratikusan."

A szocdem maradhat, a másikat írtani!

Tapi2021 2024.04.18. 17:06:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A szocializmus a fasizmuzhos áll közelebb."

Vajon miért? ...

Gery87 2024.04.18. 17:09:23

@ZorróAszter:

Mondjuk Mércét olvashatsz...

"Ott vannak fenn a neten a Beszélő számai, és ott vannak az 56-ról szóló könyvek, dokumentumfilmek garmadái."

Hát ha már "5 pontozunk" itt, te is beszálhatnál ebbe:)

"És maga sem válaszolt, hogy például a maga tisztakezű szocializmusa hogy néz ki például Allende contra CIA esetén."

Hogy jön ide Chile??

"Főbelővi magát nem törődve azzal, hogy az elvtársai ezreit ölik meg és tízezreit kínozzák agyon? Csak a maga keze maradjon tiszta akár ilyen áron is?"

Én annyit mondtam a szocializmusnak organikusnak kell lennie, nem lehet "élcsapatozni".
A diktatúrára nem érv az hogy "vannak reakciós elemek".

"De akkor felmerül, hogy kinek a pártján van valójában."

Soros:)?

És te?
A diktatúra oldalán?
Még nem válaszoltál erre.

"Mert ez a tiszta kéz a nép ellenségeinek tetszik leginkább.
Nem véletlen, hogy ők tapsikolnak rá leghangosabban."

?
biztos...

Tapi2021 2024.04.18. 17:13:45

@ZorróAszter: "És Magyarországot bombázták, lőtték holdbéli tájjá."

(Nyugat-)Németországot is. Meg Olaszországot is, a francák is kaptak pár sallert... Kifogások.

Az igazság az, hogy a szoci rendszer sokkal rosszabb, főleg mert terrorral fenntartott diktatúra, ahol utópiákat kergetnek, és fontosabb az eszme, mint a reális valóság.
A gazdaság is az eszmének van alávetve, nem a valós piacnak, kereskedelemnek, reális lehetőségeknek.
És verseny sincs, így motiváció sem az előbbre jutásra. Stb.

Magyarország és a TELJES szoci blokk nem azért maradt le, mert szétbombázták a háborúban, hanem a szocializmus miatt.
Szembe kéne ezzel nézni lassan mindenkinek.

Gery87 2024.04.18. 17:15:11

@Tapi2021:

Ez fasság.

A fasizmus pont az egyenlőtlenséget hirdeti többek közt.

Tapi2021 2024.04.18. 17:21:34

@Gery87: A felvilágosodás tehát a forradalmakat, öldöklést, terrort és a diktatúrákat hozta el!
Magyarán.

És nem "reformok útján", hanem fegyverrel, erőszakkal, öldökléssel!
Maga a "nagy" francia forradalom is villámgyorsan alakult át diktatúrává, felvilágosult vérfürdővé. Ami nem rendszerhiba volt, hanem ez maga a rendszer velejárója.

Mint utána az összes többinél is kiderült, amelyek ideológiai alapja a felvilágosodás, a természetes rend tagadása, a szocializmus, a szélsőséges liberalizmus és társaik (összefoglaló néven a pogányság) voltak.

Tapi2021 2024.04.18. 17:23:21

@Gery87: "Nagyobb jólét nem a kapitalizmustól lett, hanem mert magállam."

Persze és eladják a magot jó pénzért, amiből jól élnek...

Francokat.

Tapi2021 2024.04.18. 17:28:26

@Gery87: Az a baj, ha a kacsa hápog ugyan, meg úgy is jár..., de mégsem ismeri fel, hogy ő kacsa.
Ha meg mondják, odatesznek egy tükröt, nem hiszi el, hogy magát látja benne.

Gery87 2024.04.18. 17:45:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Hát ez elég sajátos értelmezése a dolognak:)

Senki nem mondta hogy az ember legyen "rossz"

A közösségi tulajdon is tulajdon, ott is van motiváció, csak másokkal együtt, nem mások álltal és mások kárára!

"Állandó népszavazások?"

igen. olcsóbb mint Mészárost eltartani.

"Szövetkezet? Kik a tagok? Részvénytársaság?"

Tagok azok ott dolgoznak.

"Pl. megszavazzák a dolgozók a hipermarketben ki legyen az üzletvezető és legyen-e kapható gumicukorka?"

Vicces.
Nem de mondjuk megszavazzák hogy kit tartsanak meg próbaidő után, vagy kit rúgjanak ki. Vagy a vezetőség terén. Ha anyagi problémák vannak, azt a bérek terén oldják meg vagy több munkával?...a béremelkedés a lényeg a jövőbeni tervek terén vagy a több szabadidő? Egyéb szakmai kérdések, nyitván nem hülyeségekről meg olyan dolgokról fog dönteni a dolgozó amihez fingja nincs vagy nem érinti...
stb.

A magántulajdonnál a tulaj minden apró szarban maga dönt?
Nem, sokszor csak eldönti hogy ki döntsön...
na itt ugyanez.

Lehet rossz döntést hozni persze, meg csődbe lehet menni, mert a dolgozók rossz döntést hoznak, senki nem mondta hogy nem!

Gery87 2024.04.18. 17:48:29

@Tapi2021:

jó leszarom ám:)
Már ezt is mondtad...

"A felvilágosodás tehát a forradalmakat, öldöklést, terrort és a diktatúrákat hozta el!"

Ha nem lett volna ma nem szavazgatni járnál Viktorra, mert a kutyát nem érdekelné a véleményed....hanem mélyen kussolnál és hajbókolnál.

Szóval ajánlom hogy a jövőben ne is fejtsd ki a véleményed és ne szavazz, hisz te ezt elveted!

ZorróAszter 2024.04.18. 18:09:49

@Tapi2021:

"Egyrészt nem azért voltak szegények, mert egy vállalkozó vállalkozást hozott létre és gyártott valamit. Másrészt, azért KELL törvényekkel szabályozni a vállalkozásokat, hogy ne tudjanak kizsákmányolni!
Ezt Európa MEGTANULTA!
Keservesen, de megtanulta és működik."

Azért volt nyomor, mert a mezőgazdaságban dolgozók 90%-ára egy gépesített, kapitalista gazdaságban nincs szükség. De ha nem avatkoznak bele a folyamatokba, akkor túlnyomórészt olyanok mennek csődbe, akiket a meglévő ipar se tud hasznosítani. Maradnak a nyomornegyedekben több generációra.

A folyamat ma se zárult le, csak már a nagyja. Ma is mennek csődbe a maradék parasztok mert nem győzik az árversenyt. És ugyanúgy a végsőkig húzzák, mert egy ötödik generációs paraszt nem akarja feladni az üküknagyapja földjét és házát.

Addig húzza, amíg a bank viszi mindenét. Mint ahogy 150 év óta rendszeresen és rendesen.

Gery87 2024.04.18. 18:15:45

@Tapi2021:

Ezt nem te döntöd el papi.
Ne akarjál már pattogni, nyugodjál le, majd szépen elzúg feletted a történelem.

Úgyse hiszel benne hogy számít a véleményed, most mondtad: a felvilágosodás és vívmányai hülyeségek és károsak.

"Másrészt, azért KELL törvényekkel szabályozni a vállalkozásokat, hogy ne tudjanak kizsákmányolni!"

Baszhatod a törvényeket, mióta volt akadálya ez a tőkének?
Volt svéd NATO csatlakozásról népszavazás? Nem volt.
Miért nem volt, mert demokrácia, népszuverenitás a kurva kapitalizmusban addig van amíg a tőkének nem fáj.

"Ezt Európa MEGTANULTA!"

megtanulta a faszt.
A jólét a hidegháborús rendszer-alternatíva és a kizsákmányolás terméke.

Ahogy eltűnt ez a fenyegetés, a baloldal...meg kevesebb a zsákmány....már épül szépen le a jóléti rendszer nyugaton is.

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Persze, nem is értem akkor min kukacoskodsz.
Mindegyik modern eszme ennek a terméke.
ennyit mondtam.
pont.

ZorróAszter 2024.04.18. 18:23:56

@Tapi2021:

"A felvilágosodás tehát a forradalmakat, öldöklést, terrort és a diktatúrákat hozta el!
Magyarán."

Továbbra is kiváncsi lennék rá, hogy melyik fidesznyik "történész" melyik hülyesége nyomán szajkózza a papagájkórus ezt a felvilágosodás-ellenes propagandát az utóbbi időben.

Schmidt Mariska valamelyik gyöngyszeme? Vagy Orbán? Tisztára mint a zöld-fehér-piros kokárda.

Pont mint korábban az Orbán átértelmezte "extraprofit", amit ő kurvanagy igazságtalan profit értelemben a saját szájíze szerint használt, aztán az egész papagájkórus ezt szajkózta.

A felvilágosodás ugyanis a kiegyezés az arisztokrácia és a polgárság között a hatalom megosztásával kapcsolatosan. És az államforma amiben kiegyeztek az az alkotmányos monarchia volt.

Ezt rúgta fel Lajos akkor, amikor át akart szökni az ellenséghez.

ZorróAszter 2024.04.18. 18:33:10

@Tapi2021:

"Magyarország és a TELJES szoci blokk nem azért maradt le, mert szétbombázták a háborúban, hanem a szocializmus miatt.
Szembe kéne ezzel nézni lassan mindenkinek."

Magának kéne szembenéznie azzal, hogy az amerikai propagandának megfelelően megint a leggazdagabb vezető kapitalista országok fejlettségét kéri számon a félfeudális gazdaságot és holdbéli tájat öröklő Szovjetunión és Magyarországon.

És azoknak is az akkori vezető gazdasági eredményeket, eltussolva, kiradírozva a történelemből azt az iszonyatos nyomort, ami például Angliában is volt évszázadokon keresztül.

Pedig nem csak a mondjuk 1950-es Svájc a kapitalizmus, hanem a nyomorgó vagy épphogy vegetáló nagytöbbség is, amit maguk szeretnek elfelejteni.

ZorróAszter 2024.04.18. 19:10:01

@Gery87:

"A diktatúra oldalán?
Még nem válaszoltál erre."

Ez megint az az amerikai propaganda, mintha Amerikában vagy Nyugat-Európában demokrácia lenne vagy lett volna, és nem bábszínház hülyegyerekeknek némi plusz ráfordítással a külsőségekre. Többnyire a lopott pénzből.

Persze erre is mondhatja, hogy "De hát ez teljesen más még ha szó szerint egyezik is".

ZorróAszter 2024.04.18. 19:16:15

@Gery87:

"Hogy jön ide Chile??"

Úgy, hogy hogyan képzeli maga a tisztakezű szocializmust, amikor az elnyomás ellen küzdőket simán elintézik az amerikaiak vagy megöletik másokkal mint Chilében is.

És a maga tisztán maradt kezének az az ára, hogy a junta emiatt győz, és ezrével öli meg és tízezrével kínoztatja agyon az elvtársait.

Gery87 2024.04.18. 20:36:15

@ZorróAszter:

Épp ezért amíg a tőke ilyen erős mindenhol, nincs organikus, tömeges beágyazódása a szocialista eszmének, nem lehetséges a rendszerváltás!

Ha meg lokálisan erővel az "élcsapat" átveszi a hatalmat, le lessz darálva ahogy mondod.

"Ez megint az az amerikai propaganda, mintha Amerikában vagy Nyugat-Európában demokrácia lenne vagy lett volna, és nem bábszínház hülyegyerekeknek "

Ez nem propaganda, egy egyszerű kérdést tettem fel!
Két út van a demokratikus, meg a diktatúra.

Az hogy bábszínház van , most mindegy...tudod jól hogy nem arra a fajta demokráciára gondolok.
Kár tehát terelni.

ZorróAszter 2024.04.18. 22:39:59

@Gery87:

"Épp ezért amíg a tőke ilyen erős mindenhol, nincs organikus, tömeges beágyazódása a szocialista eszmének, nem lehetséges a rendszerváltás!"

Ez nagyon megnyugtató lehet a nagytőkések számára. Akkor az imperializmus addig tart, amíg ők meg nem unják.

Csakhogy nagy valószínűséggel ma is folynak célzott likvidálások, és működnek a halálbrigádok, csak éppen már nincs sajtó, aki megírná.

"Az hogy bábszínház van , most mindegy...tudod jól hogy nem arra a fajta demokráciára gondolok.
Kár tehát terelni."

Demokrácia csak ott lehetséges jelenleg, ahol valamilyen csoda folytán épp senki se akar pénzzel beavatkozni, se kívülről, se belülről. Vagy legalábbis nem vet be különösebben erőszakos módszereket. Mert abban a pillanatban hogy akar, akkor vagy győz a külső vagy belső erőszakos hatalom, és akkor azért szűnik meg a demokrácia, vagy a demokrácia védelmében kell bevetni olyan eszközöket, amik már nem demokratikusak.

De súlyos társadalmi és gazdasági problémák rengeteg helyen vannak.

Valahová állni kell.

Akkor is, ha mint én hiszek abban, hogy a történelmet tényleg a terelőerők fejlődése viszi megállíthatatlanul előre. Annyira, hogy azok a változások még osztályharc nélkül is bekövetkeznének, hiába kapálóznak ellene, hiába tesznek meg minden ellene.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.19. 09:09:45

@Tapi2021:

Több a közös jellemző: antikapitalizmus, antidemokratizmus, kollektívizmus.

Majd felteszek délután egy cikket, abból ez is látszik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.19. 09:11:12

@Gery87:

Közösségi tulajdon 2 módon működik:
- a közösség maga az állam,
- a közösség kicsi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.19. 09:14:17

@Gery87:

"megszavazzák hogy kit tartsanak meg próbaidő után"

Ez már az ókori göröfgöknél se működött. Lassan rádöbbentek: egy csomó dologhoz szaktudás kell, nem demokrácia.

Ha a dolgozókat megkérdezed, ki dolgozzon az, ez egy szimpátiaszavazás lesz, nem az illető alkalmasságának lemérése. A szép csajokat a férfiak meg fogják szavazni pl. minden esetben, plusz mindenki leszavaz a saját haverjára.

Tapi2021 2024.04.19. 11:37:51

@Gery87: Vagy csak nem hiszek a gyilkolás, rombolás, erőszak általi "reformokban", a társadalom ilyen módon történő jobbításában!

Tapi2021 2024.04.19. 11:41:08

@ZorróAszter: ""A felvilágosodás tehát a forradalmakat, öldöklést, terrort és a diktatúrákat hozta el!
Magyarán."

Továbbra is kiváncsi lennék rá, hogy melyik fidesznyik "történész" melyik hülyesége nyomán szajkózza a papagájkórus ezt a felvilágosodás-ellenes propagandát az utóbbi időben."

Bőven elég, ha ismered a történelmet. Aztán gondolkodsz.

Tapi2021 2024.04.19. 11:42:28

@ZorróAszter: "A felvilágosodás ugyanis a kiegyezés az arisztokrácia és a polgárság között a hatalom megosztásával kapcsolatosan."

Dehogy. A felvilágosodás egy IDEOLÓGIA.

Tapi2021 2024.04.19. 11:45:46

@Gery87: "Épp ezért amíg a tőke ilyen erős mindenhol, nincs organikus, tömeges beágyazódása a szocialista eszmének, nem lehetséges a rendszerváltás!"

Hát, ha a SZU-ban kevés volt az "organikus, tömeges beágyazódáshoz" majd 80-100 év... Meg a szocialista blokkban 40-50, azon a helyedben elgondolkodnék.

(Tudom, az nem az volt, majd jön jobb.)

Tapi2021 2024.04.19. 11:48:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Közösségi tulajdon 2 módon működik:
- a közösség maga az állam,"

De ezt kipróbáltuk, és nem működött. Talán még Kuba, meg Észak-Korea tart ki ebben a hitben, de már Kína sem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.19. 12:19:04

@Gery87:

A szocialista eszme elleni leghatásosabb eszköz a szocialista eszmék terjesztőinek hatalomra jutása. Azonnal csökken a beágyazottság.

Tapi2021 2024.04.19. 14:10:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Igen, ha rosszat akarunk kívánni a balosoknak, szocialistáknak, antifáknak, anarchistáknak... (a vörös sárkány összes fejének), azt kell kívánnunk, hogy élhessenek olyan rendszerben, amiért küzdenek.

Csak, hát ezt azért nem kívánom, mert nem csak ők szopnának, hanem az ártatlan többség is.

Gery87 2024.04.19. 16:12:23

@ZorróAszter:

"Ez nagyon megnyugtató lehet a nagytőkések számára. Akkor az imperializmus addig tart, amíg ők meg nem unják."

Nem, addig tart amíg nem épül ki újra egy erős baloldali mozgalom, amire lehet építeni..

"Csakhogy nagy valószínűséggel ma is folynak célzott likvidálások, és működnek a halálbrigádok, csak éppen már nincs sajtó, aki megírná."

Jó hát most megint akkorát akartál mondani.
Kiket likvidálnak?

"Demokrácia csak ott lehetséges jelenleg, ahol valamilyen csoda folytán épp senki se akar pénzzel beavatkozni, se kívülről, se belülről. Vagy legalábbis nem vet be különösebben erőszakos módszereket."

Ezért nincs valódi népszuverenitás a tőkés rendszerben, mert a vagyon általi és érte való befolyás és érdek mindig erősebb lesz mint az egyszeri közemberek tömege.

A lobbi erő a politikusok, a pártok, a média felé erősebb.

"Akkor is, ha mint én hiszek abban, hogy a történelmet tényleg a terelőerők fejlődése viszi megállíthatatlanul előre. Annyira, hogy azok a változások még osztályharc nélkül is bekövetkeznének, hiába kapálóznak ellene, hiába tesznek meg minden ellene."

Nem hiszem hogy magától bekövetekzik egy pozitív változás.

Gery87 2024.04.19. 16:13:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Persze, minél kisebb annál jobb, mondtam már én is.
Csak nem figyelsz.

Gery87 2024.04.19. 16:17:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A szép csajokat a férfiak meg fogják szavazni pl. minden esetben, plusz mindenki leszavaz a saját haverjára."

Aztán ezek a cégek csődbe mennek és végül meglesz a tapasztalat hogyha nem akarsz havonta máshova menni dolgozni, akkor jó lenne a szakmaiság meg az együttműködés, kompatibilitás alapján választani kollégát.

Ennyi.

De most is fontos hogy egy dolgozó mennyire tud beilleszkedni, mennyire működik a kémia.

Hozzáértő de akadékoskodó gecikkel senki nem akar dolgozni, a vége az lesz hogy sokkal kevésbé lesz hatékony a munka mint lehetne, mert "Béla" egy fasz és ha kér valamit leszarod....
Ellenben "Józsi" lehet hogy nem akkora májer, de szívesen segít neki mindenki, vagy teszi amit mond és végül a munka eredményesebb.

De megint ezt el kell magyarázni egy 30 éve dolgozó embernek?

Gery87 2024.04.19. 16:18:59

@Tapi2021:

Jó hát nem kell élned a felvilágosodás eredményeivel.
Mondtam már, szépen csendben elmész békebégetni az utcára....megtapsolod az uradat és kész , hazamész szántani.

Nem kell polgárosdit játszani!

Gery87 2024.04.19. 16:19:46

@Tapi2021:

Te se a jobb se a baloldal történelmét nem ismered.

Gery87 2024.04.19. 16:21:14

@Tapi2021:

jó hát aranyhal, mondtam már nem figyelsz arra amit mondok, meg miről beszélek....
hagyjuk is.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.19. 16:31:37

@Gery87:

Az emberek zöme nem rendelkezik cégevzetési tudással, azaz akkor is hibásan fog dönteni, ha teljesen jóhiszemű.

S akkor mi lesz? Mindenki tönkremegy? Majd mélyszegénységbe esik?

Azaz a "népi államod" ultrakapitalista alapú lesz?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.19. 16:33:29

@Gery87:

A mostani helyzet egész más.

Az átlag munkás leszarja. Ő fizetést akar. Ha a cég fzet, akkor oké, ha meg nem, akkor felmond. Nem akar baavatkozni ezen túl a cég működésébe, nem akar vezetőt választani.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.19. 16:35:32

@Gery87:

Csak ez nem lehetséges.

Egy csomó döntés nagy tömegeket érint, azaz nem lehet kis közösségekben dönteni.

Még a gyártásban is van olyan, ami csak óriás üzemek alakjában lehetséges.

Gery87 2024.04.19. 19:49:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Szándékosan értitek félre ill. nem akarjátok érteni hogy nem arról van szó hogy Terike néni a takarító majd dönt egy nagyobb összegű beruházásról, meg hogy milyen présgépet kell venni.
Nyilván van vezetés, meg nyilván abba kell beleszólni amiben kompetens vagy.

Ennyi erővel mondhatnád azt is hogy:
"az emberek többsége nem ért az államvezetéshez, gazdasághoz, külpolitikához, tehát az általános és titkos választójog meg a demokrácia hülyeség...ezt szakképzett bürokratákra, hivatásos politikusokra kell bízni"

Most sem te döntesz arról hogy hogyan épüljön "Paks2 reaktorhűtőháza metalurgiai szempontból...."
De ugye ez nem érv arra hogy ne legyen demokrácia?

nemdebár "kisember"?

Szóval vagy olvass utána ennek vagy értsd már meg.
De a múltkor is leírtam ezt.

Gery87 2024.04.19. 19:50:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A jobbágy meg nem akart biciklit, mert még nem volt.

"ha megkérdeztem volna az embereket mire vágynak azt mondták volna egy gyorsabb lovat..."

(H. Ford)

ugye.

Gery87 2024.04.19. 19:53:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Törekedni kell rá hogy kis közösségek döntsenek magukról.
Ahol ez nem lehetséges ott nyilván több ember fog és egyre fontosabbá válik a szakértelem, a vezetőség.

Gery87 2024.04.19. 19:54:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Nem akar baavatkozni ezen túl a cég működésébe, nem akar vezetőt választani."

Látszik egész életedben kisvállalkozó voltál, meg egyedül dolgoztál...

Gery87 2024.04.19. 19:57:33

Én ahol most vagyok, minden egyes nap elmondják az ember mit hogy kéne máshogy és mit szeretnének meg mit csinálnak szarul...szakmai meg munkavédelmi meg úgy általában közérzeti szempontból.
És általában igazuk van.

Így kéne, meg úgy kéne....és ha nem úgy csináljuk, akkor kiderül hogy úgy kellett volna.
A vezetők többsége meg tapasztalataim szerint, semmirekellő.

Nagyon meglátszik már a NER 14 éve, hogy "valakinek a valakije" be lett nyomva, sőt miatta lett adott pozíció....szánalmas!
Ami alapból 1 nap, abból lett 3...."mert akkor többet lehet kérni"!
faszkalapok.

_Neville 2024.04.20. 01:11:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @Gery87: @ZorróAszter: a leghitelesebb kapitalizmuskritikus dal szerintem örökre ez. Főleg az eredeti verziója, mert az egyébként kiváló magyar fordítás eléggé szépítő, lévén itt az "elnyomó mucsán" nem nagyon értik, mi az a "company store"
youtu.be/RRh0QiXyZSk?si=PnwF3wHhlQc3b4r8

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 10:18:58

@Gery87:

17 éve multiknál dolgozom. Eszem ágában sincs beleszólni a cégek működésébe.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 10:22:06

@Gery87:

Az emberek 3 dolgot akarnak:
- szellemi kielégülést,
- anyagi biztonságot,
- személyes biztonságot.

A cégvezetésbe beleszólás lehet igénye egyeseknek, de a legtöbbeknek nem. Ezek olyan, mint a horgászás: egyeseknek nagyszerű szórakozás, a legtöbbeknek viszont dögunalom.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 10:23:13

@Gery87:

Már az ókorban felismerték a legnagyobb elmék: a demokrácia téves rendszer, alapjai hibásak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 10:27:13

@Gery87:

Eddig 30 országban volt kommunista kísérlet, egy se jött be.

Gery87 2024.04.20. 10:53:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

És mivel neked nincs ezért ez most érvényes úgy általában mindenkire meg minden helyzetre?

Gery87 2024.04.20. 10:56:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Az országos demokráciát se akarja mindenki ösztönösen, de ha már van, a többség belátja hogy jobb mintha semennyire nem szólhatna bele semmibe!
Az emberek fele kb így se szavaz.
De amíg valami nem létezik (munkahelyi dem.) addig nem mondhatjuk hogy biztosan nem kell.

Gery87 2024.04.20. 11:00:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

hagyjuk már ezt...."ókori görögök"...

Akkor nem volt jogállam, jogi egyenlőség, emberi jogok, eleve a népszuverenitás fogalma...
Több ezer éve más volt a helyzet mint ma.
Pl Rabszolgaság is volt, tekintélyelvűség, istenközpontúság...

Abból levezetni hogy MA mi működik meg mi nem....nem mindig érdemes és lehet.

"a demokrácia téves rendszer, alapjai hibásak."

Remélem akkor te se szavazol a választásokon, elvégre ez úgy elvhű nem?

Gery87 2024.04.20. 11:04:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Tanulság: másképp kell csinálni a kapitalizmus meghaladását.
Ennyi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 11:30:54

@Gery87:

Ez a tudomány módszer: ha valami sose jön be, nem érdemes erőltetni.

Gery1987 2024.04.20. 15:22:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

így van és pont ez nem volt meg az ókorban, szóval az hogy akkor mit mondtak, nem feltétlen érvényes.

Gery1987 2024.04.20. 15:25:27

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A magántulajdon meg mint látjuk közösségellenes, mivel személyes érdekek mozgatják...az egyénnek nagy hatalmat adnak a többiek felett..
Alternatívája a kollektív tulajdon, ami viszont csak demokratikusan működik, működhet.
ez van.

Gery1987 2024.04.20. 15:27:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

évszázadokig nem jutottak érvényre a demokratikus, népszuverenitás alapú és köztársasági formák, most meg ez az általános és mindenki ezekre alapoz.

Gery1987 2024.04.20. 15:28:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Elmondtam, tegnap is.
nem kell az átértetlenkedés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 15:28:54

@Gery1987:

Állami tulajdon indokolt nagy, fontos dolgokban. Aminek jól kell működnie, nem demokratikusan.

Másban a magántulajdon nem gond.

A lényeg: a gazdasági hatalom ne járjon politikai hatalommal.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 15:29:40

@Gery1987:

Konkrétum nem hangzott el.

Ez pont olyan, mint rögeszméd, hogy 56-ban az emberek kommunizmust akartak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 15:30:49

@Gery1987:

S mindez eleve felesleges.

A liberális demokrácia mutatja: a valóságban nem a nép dönt.

Gery1987 2024.04.20. 15:34:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A lényeg: a gazdasági hatalom ne járjon politikai hatalommal."

A gazdasági hatalom mindig politikai hatalommal jár, a magántulajdon alapú vagyon mindig befolyással jár.
Eredménye hogy a kevés vagyonos érdeke a többség elé kerül. Mindig.
Megoldása a magántulajdon alapúság felszámolása és a vagyon korlátozása.
Semmi mást nem fog működni.

Gery1987 2024.04.20. 15:35:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Abban más hogy nem az állampárt központi akarata, benne a pártelittel dönt a nép felett, tervutasításos jelleggel.

de elmondtam.

Gery1987 2024.04.20. 15:37:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

a liberális demokrácia, tőkés demokrácia....azért nem működik, mert mint előbb írtam a nép akaratát megkerüli, kijátssza a tőke a vagyon, a magántulajdon alapú gazdasági lobbi ereje.
Ennyi.

Nem a demokrácia nem működik, hanem a vagyon hatalma torzítja a rendszert.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 15:38:47

@Gery1987:

A premodern rendben nem járt a gazdasági hatalom politikaival. De pl. a klasszikus Indiában se, nem beszélve az ókori Egyiptomról és görög államokról.

Az a polgári átalakulás eredménye, hogy a vagyon hatalmat jelent.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 15:39:45

@Gery1987:

S ki fog dönteni?

Az emberek demokratikusan? A többség sose fogja megszavazni azt amit te akarsz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 15:44:58

@Gery1987:

Valójában nem kell demokrácia.

Egyes dolgokhoz szakértelem kell, nem demokrácia. Mondjuk az útépítésről nem szavazás kell, hanem szakemberek.

Más dolgokban nem lehet demokratikus szavazás, mert senki se szavazna meg fontos dolgokat. Lásd, szemétégető - kell, de mindenki azt akarja ne ott legyen ahol ő van.

Megint más dolgokban meg jó és rossz közti választás van, itt a jót kell lépni, s pont. Pl. legyen-e abortusz? ne legyen.

Tulajdonképpen kevés dolog van, amiben lehetne demokrácia, pl. mi legyen a háztömb színe. Még valami nagy elvi kérdésekben is. Pl. legyen-e bevezetve az euró. De ezek száma kicsi.

Gery1987 2024.04.20. 16:48:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Hogyne járt volna politika hatalommal?
A feudalizmusban is!

Nm hallottál a Fuggerekről, vagy a Thurzó családról? vagy Itália városainak famíliáiról?
A Habsburgokat ilyen bankár-kereskedő családok pénzelték...

A vagyon mindig hatalommal jár.

"Magyarországon Jacob Fugger Thurzó János bányavállalkozóval társulva megszerezte a felvidéki kiaknázatlan bányák egész sorát, és tőkéjét párosítva Thurzó szakértelmével (ő tudta, hogyan lehet a rézbányákat ezüst kinyerésére is felhasználni) hámorokat, feldolgozó üzemeket létesítettek, új tárnákat nyitottak és fellendítették a felvidéki rézbányászatot. Amikor II. Lajos a bányákat saját kezelésébe vette, ők pénzügyi blokáddal válaszoltak"

"Az egyik báty, Ulrich ráadásul nagyvonalúan kisegítette az Augsburgban tartózkodó III. Frigyes német-római császárt és fiát, Miksát. A Habsburgok jóindulata nem egy későbbi ügyletben fialt. Jakob 1488-ban megszerezte a tiroli ezüstbányák kitermelési jogát. Ettől kezdve nagyban játszott: Miksából előbb királyt csinált, aztán annyi pénzt adott a Habsburgoknak, hogy megvehették a választófejedelmek kegyét és ezzel a német-római császári koronát, – előbb Miksának (1508), aztán unokájának, a spanyol trónon addig csak királykodó (császárként V.) Károlynak "

stb. stb. stb...

Gery1987 2024.04.20. 16:49:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

vagy igen vagy nem.

De amit te akarsz az meg még eldöntendő kérdés se...

Ahhoz újra jogegyenlőtlenség és vallásosság kéne.

Gery1987 2024.04.20. 16:56:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Valójában nem kell demokrácia."

Ezért is szavazol a fideszre hisz jól tudod ők se demokraták mint te...:)

"Egyes dolgokhoz szakértelem kell, nem demokrácia. "

Eddig meg mindig azt mondtad a "szakértői kormány ballib hülyeség"...

"Mondjuk az útépítésről nem szavazás kell, hanem szakemberek."

persze. nem mondtam mást.
a munka, a javak és az emberek közti viszonyhoz kell demokrácia nem az aszfalt öntés technológiájához...

"Más dolgokban nem lehet demokratikus szavazás, mert senki se szavazna meg fontos dolgokat. Lásd, szemétégető - kell, de mindenki azt akarja ne ott legyen ahol ő van."

Akkor sokáig nem lesz szemétégető és belefulladnak szarba...előbb utóbb tehát mégis lesz.

"Megint más dolgokban meg jó és rossz közti választás van, itt a jót kell lépni, s pont. Pl. legyen-e abortusz? ne legyen."

ez a te vallásos nézeted, más meg nem az és nem így látja ezt a kérdést se, fogad el.

"Tulajdonképpen kevés dolog van, amiben lehetne demokrácia, pl. mi legyen a háztömb színe. Még valami nagy elvi kérdésekben is. Pl. legyen-e bevezetve az euró. De ezek száma kicsi."

Ugyan már, most azért mert te nem vagy demokrata és a vágyad hogy jobbágyként a tekintetes főfasz báró senkiházy döntsön mindenben, attól még a legtöbb embereket érintő közérdekű dologban lehet dönteni demokratikusan, nyilván a szakmaiságot nem kizárva.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 19:14:24

@Gery1987:

A Fidesz a kisebb rossz.

Alapvetően máig egy liberális párt, mely egyszerűen lokalistább a ballibeknél.

A Fidesz hivatalos eszméje a kereszténydemokrácia, melyet én ellenzek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 19:14:49

@Gery1987:

"Eddig meg mindig azt mondtad a "szakértői kormány ballib hülyeség".."

Hol az ellentmondás?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 19:15:26

@Gery1987:

"előbb utóbb tehát mégis lesz"

S ki dönti el, ha minden közösség ellene szavaz?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 19:16:04

@Gery1987:

"más meg nem az és nem így látja ezt a kérdést se, fogad el"

Miért fogadnám el a rosszat?

Gery1987 2024.04.20. 19:38:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Jó akkor menjünk vissza az emberáldozatos korba....végülis van lejjebb a vágyálmodban....igazad van.

Gery1987 2024.04.20. 19:39:52

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Tehát megint azzal érvelsz hogy "most is szar" tehát....tehát mi?

Jogilag egyenlő Orbán egy csövessel....csak épp a gyakorlatban meg teljesen más a helyzetük, lehetősgeik.

Gery1987 2024.04.20. 19:41:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Akkor remélem tapihoz hasonlóan te sem szavazol, hisz nem gondolod hogy az bármit is ér, hogy kell, vagy hogy szabadna egyáltalán.
Hisz a "szakemberek" úgy is jobban tudják nálad.

Gery1987 2024.04.20. 19:41:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Annak gondolod aminek akarod, más meg aminek ő gondoja.

Gery1987 2024.04.20. 19:45:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Előbb-utóbb az a közösség meggondolja magát, hisz a szemetet eltüntetni kisebbik rossz mint benne süppedni.
Pont ez a lehetőség a ó a demokráciában, lehetsz hülye és tanulhatsz belőle.

Gery1987 2024.04.20. 19:45:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ott hogy azt mondod a szakértelem hülyeség aztán meg azt hogy nem az.

Gery1987 2024.04.20. 19:46:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

még egy érv hogy ne szavazz rájuk, amúgy sem szabadna elveid szerint.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 22:39:30

@Gery1987:

Valakire kell szavazni, így a hozzám legközelebb állót választom.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 22:42:46

@Gery1987:

De, szavazok, mert most ez a rendszer, s azt választom, aki a legjobban rombolja a liberális demokráciát.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.20. 22:45:45

@Gery1987:

Nem volt ilyen szakasz.

Az emberáldozat ókori dolog, s akkor is csak kevés kultúrában volt gyakori.

A nagy vallásokban, melyek már magasabb szinten állnak, nincs emberáldozat.

ZorróAszter 2024.04.20. 23:10:45

@Gery87:

"Nem, addig tart amíg nem épül ki újra egy erős baloldali mozgalom, amire lehet építeni.."

Vagyis így a nagytőke érdekeinek megfelelően Sohanapján.

"Jó hát most megint akkorát akartál mondani.
Kiket likvidálnak?"

Akiket régen is. Akik túlságosan és túlságosan hatékonyan ugrálnak.

Valahogy nem szeretnek beszélni róla. A világ különböző országaiban működő halálbrigádokról se, de a COINTELPRO keretén belül amerikai állampolgárok ellen elkövetett célzott likvidálásokra se nagyon kíváncsi senki.

Hogyhogy? Egy ilyen kíváncsi országban mint az USA?

Vagy hogy kik férnek el a terrorizmus elleni hajszában a valódi terroristák mellett, levadászva.

"Ezért nincs valódi népszuverenitás a tőkés rendszerben, mert a vagyon általi és érte való befolyás és érdek mindig erősebb lesz mint az egyszeri közemberek tömege."

Akkor a tiszta kezű forradalomra lehet várni amíg a nap Vörös Óriássá fúvódik, és akkor meg már minek.

"Nem hiszem hogy magától bekövetekzik egy pozitív változás."

Hát ez az!

ZorróAszter 2024.04.20. 23:18:31

@Gery87:

Egyébként minket se érdekel.

1993-ra már 200 magyar katonatisztet és rendőrtisztet képeztek tovább Fort Benningben, ahol a dél-amerikai Junták halálbrigádjait is.

Minket se érdekelt, hogy azóta még hányat és mi volt a tananyag.

Én csak azt láttam a Periszkóp cíű műsorban, hogy egy alezredes gyakorolta a katonáival a rajtaütést egy járőrön a vonalak mögött.

A sebesülteket megölik, az iratokat, papírokat elszedik, a fegyvereiket termittel megsemmisítik, a hullákat behúzzák a bokorba, a rajtaütés nyomait eltüntetik.

Épp csak azt nem mondta meg senki az alezredesnek, hogy a sebesültek megölése akkor is háborús bűntett, ha az ellenséges vonalak mögött követik el.

Gery87 2024.04.21. 01:22:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

megalkuvás.
Tipikus cinikus elvtelen hozzáállás.

Gery87 2024.04.21. 01:26:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

lófaszt.
Ellentmondás van.

Ha a ballib politikus szakért az rossz.
Ha a szakértő politizál az jó.

Gery87 2024.04.21. 01:27:52

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A kapitalizmusban nincs, hisz a vagyon a mérvadó. A többi csak látszat.
Ezért kell meghaladni.

Gery87 2024.04.21. 01:28:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Tökmindegy, a lényeg hogy a példa is mutatja mindig volt szerepe a vagyonnal a politikában, hozhattam volna korábbi példát is, akkor is ez lett volna a helyzet.

Gery87 2024.04.21. 01:30:51

@ZorróAszter:

Tehát azon az állásponton vagy hogy "a felvilágosult forradalmároknak kell kivívnia a változást"!
OKé, de ehhez kell organikus támogatottság, demokratikus háttér, ami elég erős ahhoz hogy ne legyen belőle diktatúra.

Gery87 2024.04.21. 01:37:33

@ZorróAszter:

"Akkor a tiszta kezű forradalomra lehet várni amíg a nap Vörös Óriássá fúvódik, és akkor meg már minek."

Hát akkor valóban minek. Akkor ez van, megdöglünk.

A nagy francia forradalom nem volt tiszta se tökéletes, de organikus volt és ennek látjuk eredményeit.

A demokratikus szocialista forradalomnak is ilyennek kell lennie, különben nem több mint puccs, ami vérbe és diktatúrába torkollik, láttuk: eredménye pedig az lett hogy a baloldal eltűnt és lejáratta magát.....

Gery87 2024.04.21. 01:54:04

@ZorróAszter:

Nem működik hogy "mindent a népért, semmit a nép által"!!!

Hidd el hogy én mint "lánglelkű hithű meggyőződése szocialista" semmit nem szeretnék jobban minthogy a nép rájöjjön hogy pl Orbán és az elit, a fogyasztói társadalom kapitalizmusa egy zsákutca.....de míg a felvilágosodás egy organikus alulról jövő erő volt aminek máig élvezzük erényeit, eredményeit.....addig a nagy októberi szovjet "szocialista kísérlet" megbukott, a gulágba és kétszínűségbe- 56 leverésébe - torkollott, annyira hogy a baloldalt marginalizálta, hiteltelenítette.

Amíg az emberek nem jönnek rá hogy lehet másképp, nincs az az élcsapat ami jobbá tehetné a világot!

Mindent a népért, mindent a nép által!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.21. 09:23:10

@Gery87:

Az alap számít.

Nyilván mindig több lehetősége van annak akinek több a vagyona, de ez nem adott hatalmat önmagában.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.21. 09:23:48

@Gery87:

Az alapjait kell eltörölni, azaz vissza kell állítani a normalitást.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.21. 09:25:07

@Gery87:

Akkor meghalunk. Vagy jön az iszlám, mey máig szakrális rend, s meghódít minket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.21. 09:27:38

@Gery87:

Nincs.

A politikus az egy szakma, ő a szakértő a politikában. Azt állítani, hogy a politikai munkát ne politikus, hanem szakértő végezze abszurd állítás. Ez kb olyan mint hogy az építkezést ne építők csinálják.

Gery87 2024.04.21. 11:38:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Azt mondod a demokrácia hülyeség, akkor minek veszel részt benne?
Ha azért mert valamire mégis jó, akkor mégse hülyeség nem?

Gery87 2024.04.21. 11:44:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A politikus nem szakma, hanem képviselő. Amit lehet persze jól meg szarul csinálni.
De nincs olyan hogy "ha ezt tudom akkor ez lesz az eredménye"...
Csak már jó elfelejtettétek.

Gery87 2024.04.21. 11:47:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Most is nyugodtan elköltözhetsz ilyen társadalmakba!

Gery87 2024.04.21. 11:49:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ha nem vagy demokrata akkor igen. segget csinálsz a szádból.

Ha nem szereted a csokit ne nyúlkálj a polcra hogy hát végül is ez a mogyorós nem rossz...
nem a mogyoró a lényeg hanem hogy csoki.

Gery87 2024.04.21. 12:02:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A feudalizmus sose volt "normalitás".
A szakralitás is csak neked az.
Mert vallásos vagy, a többség nyugaton meg nem az, a globális kapcsolatok rendezője sem a vallás....a világ is egyre nyugatosabb. Az iszlám is az lesz.
Elmúlt az a történelmi korszak, vége....nincs visszarendeződés.

Ez a történelem "Dollo-törvénye"...egy társadalom nem térhet vissza korábbi állapotába.
A felvilágosodás megtörtént , max "elcsökevényesíteni" tudjátok de eltörölni nem!

Gery87 2024.04.21. 12:03:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

hát látjuk hogy rengetegszer igen.
Sőt maga a nagy vagyon oka rendszerint a hatalomra való törekvés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.21. 12:05:34

@Gery87:

A fő gond a polgári rend, az teszi ezt abszolúttá. Azzal, hogy nem ismer el más hatalomforrást.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.21. 12:06:30

@Gery87:

A komcsik is ebben hittek: nem lehet visszatérni a kapitalizmusba.

Hát lehetett.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.21. 12:09:31

@Gery87:

Azzal az eszközzel kell küzdeni, ami akad.

Miért segítenék egy nekem nem tetsző rendszert?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.21. 12:10:47

@Gery87:

Ők mind ellenzik, senki se akar szeméttelepet a saját könyékén.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.21. 12:12:17

@Gery87:

A politikai döntések csak a politikus szakmához tartoznak.

Pl. nem lehet közgazdász szakemberekkel edönteni mennyi legyen az adó, mert ez nem közgazdasági, hanem politikia kérdés.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.21. 12:13:19

@Gery87:

A kapitalizmus is hülyeség, abban is részt veszek. Mert ezek az adottságok.

Gery87 2024.04.21. 20:26:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem hittek ebben, sőt tartottak a "reakciótól"....
Szóval nem tudom miről beszélsz.

Gery87 2024.04.21. 20:30:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Költözz te, mivel ez a logikus, még életedben élhetsz szakrális társadalomban.
ha itt maradsz akkor nem.

Egyébként mindketten tudjuk miért nem mész:
Mert jól tudod hogy itt a "polgári rodható nyugaton" még mindig jobb az életed, mint a "létező szakralitásban".

Pont ezért nem jössz haza Nerniába se, mert tudod hogy semmivel nem jobb itt élni mint a "neolib sorosista" Bulgáriádban!

Gery87 2024.04.21. 20:31:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Majd akarnának ha a szemét mindenkit ellep.

Ez olyan mint a közös költség a lakótelepen....senki se akarja emelni, de egy idő után muszáj.

Gery87 2024.04.21. 20:33:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A politika pedig a népre tartozik és választott képviselőire.

Nincs olyan "hogy politikus szak" amit ha elvégzel, akkor már meg tudod állapítani az adót mert értesz hozzá...nincs ilyen.

Gery87 2024.04.21. 20:34:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A kapitalizmusban élni muszáj, (tőkésnek lenni persze nem az már) szavazni, meg demokratát játszani meg nem!
Ha részt veszel benne, akkor elvtelen vagy, akkor is céllal teszed...ennyi az egész.

vasútihíd 2024.04.21. 20:48:31

gyarapodó vagyonosként magam ellen beszélek de gerynek igaza van hogy csakis a magánvagyon hatékony korlátozása tudja megakadályozni a pénz nemkívánatos politikai befolyását.

alöksz róz 2024.04.21. 20:59:57

@Gery87: "Nincs olyan "hogy politikus szak" amit ha elvégzel, akkor már meg tudod állapítani az adót mert értesz hozzá...nincs ilyen." - pénzügyminiszter szak.
van amúgy ilyen. a soros-képzőbe.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.22. 08:07:46

@Gery87:

Nincs ebben semmi elvtelenség. A dolgok nem feketék-fehérek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.22. 08:13:22

@Gery87:

Mennyi legyen az adó nem pénzügyi kérdés, hanem politikai.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.22. 08:15:35

@Gery87:

Azaz minden egyes hatalmon lévő komcsi nem is volt igazi komcsi?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.22. 08:16:31

@Gery87:

Ez így van, viszont nem biztos, hogy teljhatalmat kell adni a népnek mindenben. Pl. az erkölcs lehet-e szavazás kérdése.

Gery87 2024.04.22. 14:54:19

@vasútihíd:

Hát igen, pl egy helyi vállalkozó is tud már hatni egy falu, kisváros politikájára, a "polgira" (egy kis korrupció, egy "kis hazait hoztam...") , vagy azzal hogy ő egy már látható mértékű munkáltató a településen....

(Bár a NER-ben inkább az van hogy a nerednyik nagytőke nyomást gyakorol az államhatalommal a helyi tőkére, aztán meg van engedve hogy bekapcsolódjon a hűbéri láncba....összeér mint az anyjuk picsája.)

Gery87 2024.04.22. 14:55:40

@alöksz róz:

A politika nem pusztán számok meg grafikonok, adatok.

Gery87 2024.04.22. 14:56:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

persze, persze....
Te pont azt akarod hogy azok legyenek.
legyen úr meg szolga.

Gery87 2024.04.22. 14:57:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

ezért is lesz eldöntve előbb utóbb akkor is ha teljesen rábízod ezt egy demokratikus döntésre.

Gery87 2024.04.22. 14:57:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Hogy ne szenvedj az istentelen, sorosista libsi buzeráns világban.

Gery87 2024.04.22. 14:58:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem hiszel a demokráciában, ne is gyakorold.
Hisz szerinted hülyeség és meg se kéne engedni.

Gery87 2024.04.22. 15:01:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Eleve az volt a mondás hogy mivel nem a legfejlettebb tőkés társadalmakban ment végbe a szoci forradalom, ezért a tőkés reakció kívül belül jelen van.
De ezt Leninnel vitasd meg, ne velem.
Én bíráltam eleget.

Gery87 2024.04.22. 15:03:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

lehet.
Az erkölcs lassan változik, de ha változik - lásd buzik, válás. szex - akkor miért ne?
Ez is csak közmeggyezés kérdése.

Ha már "senki" nem hisz istenben, minek betartani meg hivatkozni annak erkölcseire.

Régóta nem vagyunk már pogányok se....megváltoztunk.....de tartsuk be erkölcseit?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.22. 15:20:08

@Gery87:

Mndig van úr és szolga, a kérdés csak az, mi viszonyuk alapja.

A polgári társadalomban az úrnak mindent szabad és nem köteles semmire. A szolgának szintén mindent szabad és szintén nem köteles semmire, de kénytelen magát mégis alávetni az uraknak.

Gery87 2024.04.22. 16:50:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Mi más?
Régen teljesen rendben volt az ember, gyermekáldozat,a szemet-szemért, a vérbosszú, egyes helyeken korokban a vérfertőző érdekházasság...ma már iszonyat elítélendő.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.22. 16:52:35

@Gery87:

Аkkor pl. nem gond kiirtani a zsidókat, ha a többség így látja.

Gery87 2024.04.22. 16:59:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

De nem látják így és nem is kérdezik meg őket pont ezrét ilyesmiről azok a kevesek akik igen.

Gery87 2024.04.22. 17:02:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

célratörő de elvtelen...

Valahogy mindig oda lyukadunk ki hogy se a hitedhez se az elveidhez nem vagy hű, ha valami ELLEN lehet mocskolódni.

vasútihíd 2024.04.22. 17:38:25

@Gery87: ő nem szenved benne hanem belülről küzd ellene. ha kell a legmocskosabb bugyraiba is lemegy. értünk.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.22. 19:55:34

@Gery87:

Tök ugyanaz, csak más néven.

A szakrálsi rendbeli úrnak voltak kötelességei a szolga iránt, a polgári úrnak semmilyen kötelessége nincs, miközben az előző esetben jogilag is egyenlkőtlenség van, az utóbbiban meg egyenlőség,

Nem más, maga a nagy TGM írta halála előtt egy cikkben: "ha a középkorban egy földesúr olyan szinten beavatkozott volna jobbágyai életébe, mint manapság egy multicég a dolgozóiéba, másnap kitört volna a parasztfelkelés".

ZorróAszter 2024.04.22. 19:56:54

@Gery87:

"Tehát azon az állásponton vagy hogy "a felvilágosult forradalmároknak kell kivívnia a változást"!
OKé, de ehhez kell organikus támogatottság, demokratikus háttér, ami elég erős ahhoz hogy ne legyen belőle diktatúra."

A munkásmozgalom nem a szocialista forradalomnál kezdődött, hanem ott hogy a nyolc órás munkaidőért vagy a bérkövetelésért beléjük lőttek vagy leverték a veséjüket a csendőrök.

Amikor először előjött hogy vissza is lehetne lőni, vagy mi is leverhetnénk a csendőrök veséjét, az jópár évtizeddel később kezdődött.

Maga viszont még mindig ott tart ezek szerint, hogy még csak ne is szóljanak, nehogy közéjük lőjenek vagy leverjék a veséjüket.

Mivel ugye nem marxista, és nem tudja, hogy osztályharc akkor is folyik, ha a munkások nem harcolnak, semmit se tesznek. Akkor a harc egyoldalú és egyre nagyobb nyomorhoz vezet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.22. 19:58:19

@Gery87:

Maximálisan hű vagyok elveimhez.

Csak akkor teszek kompromisszumot, ha másképp nem tudnék megélni, de akkor is minimális kompromisszumra törekszem.

Keresztény vagyok. A keresztények nem egy élet kereteit nézik, hanem az örökkévalóságot, Így sose tesznek olyat, amivel saját magukat sértenék az örökéletben.

ZorróAszter 2024.04.22. 20:00:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A komcsik is ebben hittek: nem lehet visszatérni a kapitalizmusba.
Hát lehetett."

A komcsik többek között ezt sem hitték.

Erre volt például az ellenforradalom szó.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.22. 20:00:39

@Gery87:

De, a többség így látta abban az időszakban. Szóval nem volt gond az emberirtással.

ZorróAszter 2024.04.22. 20:03:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Maximálisan hű vagyok elveimhez."

Mondja mindezt "Több Kapitalizmust!" MaxVal.

Aki már szinte minden volt már és mindennek az ellenkezője is.

:o)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.22. 20:04:33

@ZorróAszter:

Azt mondod, az elvhűség azt jelenti, az embernek sose változik a véleménye?

Gery87 2024.04.22. 20:15:12

@vasútihíd:

Jóvan:)
Úgy látszik az egész ország messiásvárásban ég:D

Gery87 2024.04.22. 20:18:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Persze, a tőke elveszi amit akar és elvárásai vannak cserébe nem köteles adni semmit a béren kívül, amiből aztán oldj meg mindet...értem én.

És TGM-nek erre a mondatára is emlékszem...

De én most elvi szinten mondom: volt enélkül is társadalom!
(Mondtam is rá hasonló példát csak már elfelejtetted...)
És reméljük lesz is.

Gery87 2024.04.22. 20:24:16

@ZorróAszter:

"Maga viszont még mindig ott tart ezek szerint, hogy még csak ne is szóljanak, nehogy közéjük lőjenek vagy leverjék a veséjüket."

A mozgalmi harc meg az önvédelem más, mint az államhatalommal lerúgni a másik veséjét, remélem az megvan!

Ha megvan a társadalmi bázis, a kritikus tömeg, alulról...akkor lehet kezdeni, meg ütni ha kell!

A rendszerkritika, a mozgalmiság, a forradalom mindig veszélyes tudott lenni!
Sose mondtam hogy letolt gatyával kell állni...
A kérdés van e erre széles bázisa, meg hogy mi jön utána!?

"Mivel ugye nem marxista, és nem tudja, hogy osztályharc akkor is folyik, ha a munkások nem harcolnak, semmit se tesznek. Akkor a harc egyoldalú és egyre nagyobb nyomorhoz vezet."

A tőke dolgozik ezen igen.
De ha az emberek nem ezt nem ismerik fel, hiába döntesz helyettük!

Gery87 2024.04.22. 20:25:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A szavazás nem megélhetés kérdése...

A haldokló gyalázása, gúnyolás sem keresztényi..

Gery87 2024.04.22. 20:28:45

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Melyik korszakban?
A nyugati erkölcs nagyon régóta elítéli a tömeggyilkosságot, még a gyarmati esetek, pl a kongói tömeges kínzások és gyilkosságok is közfelháborodást keltettek...
Az ember alapvetően elítéli ezt, megkérdezni meg nem szokták őket ezekről hogy akarják e! Diktatúrában meg ugye az ember inkább kussol.

Gery87 2024.04.22. 20:30:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Változhat a véleménye, nincs ezzel ha gond ha őszinte és követi azt!
De az hogy amúgy "a demokrácia hülyeség és nem kell, nincs népuralom, nem kell, de közben azért szavazok ,mert mégse az, meg mégis működik. mert azzal veszít a gonosz..."

háttőőőő..na.

ZorróAszter 2024.04.22. 20:39:06

@Gery87:

"A nagy francia forradalom nem volt tiszta se tökéletes, de organikus volt és ennek látjuk eredményeit."

Akkor magyarázza meg, miért bukott meg, és miért billegett oda-vissza a köztársaságok és Bourbon-restaurációk között 100 éven keresztül.

"A demokratikus szocialista forradalomnak is ilyennek kell lennie, különben nem több mint puccs, ami vérbe és diktatúrába torkollik, láttuk: eredménye pedig az lett hogy a baloldal eltűnt és lejáratta magát.....""

Legfeljebb magánál, aki inkább veszi az értékítéleteit és elképzeléseit az amerikai hidegháborús propagandából mint a baloldalról.

Csakhogy amióta munkásmozgalom van, azóta van lépéskényszer.

Vagy cselekedsz, vagy emberek halnak meg.

Az ellenfeleknek meg szemük se rebben, hé egész népeket kell kiirtani.

Legfeljebb majd pénzért kitöröltetik a történelemből.

És a maga tudatából is.

Így ha magukon múlna, még mindig fáraók uralkodnának rajtunk. Vagy a többi pszichopata különféle más neveken.

ZorróAszter 2024.04.22. 20:54:11

@Gery87:

"A mozgalmi harc meg az önvédelem más, mint az államhatalommal lerúgni a másik veséjét, remélem az megvan!

Ha megvan a társadalmi bázis, a kritikus tömeg, alulról...akkor lehet kezdeni, meg ütni ha kell!"

Akinek a kezében van a világ, tesz róla, hogy hiába van akármekkora támogatottsága, vagy átengedi a katonai diktatúrát, vagy véresen fellép ellene.

Példa Chile.

Ez alól az a kivétel, ha éppen akkor még nem érdekes az az ország valamiért. De ha érdekes, akkor tesznek róla, hogy ezen a kettőn kívül ne legyen Allendének más választási lehetősége.

Ezért van az, hogy maga egy pillanatra se gondolkodik el azon, milyen érzés lehet 1947-ben azon gondolkodni, hogy vajon hány terrorcsoportot hoztak létre és csempésztek be az országba olyan országok, mint az USA, Anglia, Franciaország.

Hány száz ilyen csoport lehet és hány ezres létszámmal?

És ha megnézi például a Per a nemzet ellen című propagandafilmet, akkor órákon keresztül győzködik a "történészek", hogy nem volt itt semmi.

Legfeljebb akkor gyanakszik, amikor azt tapasztalja, hogy Pünkösthy László neve el se hangzik az egész film alatt.

De maga persze nem gyanakszik, mert hiszen minden infót tőlük vesz, nem a tankie-któl.

Nem csak az értékítéleteit.

ZorróAszter 2024.04.22. 21:00:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Azt mondod, az elvhűség azt jelenti, az embernek sose változik a véleménye?"

Nem. Én csak azt mondom, hogy maga már szinte minden volt már és mindennek az ellenkezője is.

Hol van ez a "sosé"-tól?

:o)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.23. 06:31:34

@ZorróAszter:

Egyrészt nem voltam minden. Pl. sose voltam szocdem, náci, anarchista, monarchista, stb.

Másrészt még ha lettem is volna minden, ez nem érv az elvhűség ellen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.23. 06:38:10

@Gery87:

Ez egy eszköz, semmi más.

Nem használsz olyan eszközt, melyben alapvetően nem hiszel?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.23. 06:39:22

@Gery87:

Az az adott közösség azt mondta, a zsidók károsak, meg kell őket szüntetni.

Ne lenne erre joga demokratikusan az adott közösségnek? Miért ne lenne?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.23. 06:40:39

@Gery87:

Gyalázás egy szál se.

Karsai egy aljas gazember: arra számít, hogy állapota miatt senki se mer neki ellentmondani. Ócska trükk.

vasútihíd 2024.04.23. 14:55:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: karsai lehet hogy csak olyan eszközt használ a cél érdekében amiben alapvetően maga sem hisz. persze ettől még gazember mert a rossz oldalon használja.

Gery87 2024.04.23. 16:03:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

szerintem csak segíteni akar, tenni valamit másokért ha már ő meghal szenvedve mindképp.

Gery87 2024.04.23. 16:07:37

@ZorróAszter:

"Akkor magyarázza meg, miért bukott meg, és miért billegett oda-vissza a köztársaságok és Bourbon-restaurációk között 100 éven keresztül."

A külső és belső ellentétek miatt.
Nem csináltak vissza mindent, utána már nem jött vissza soha a 1789 elötti világ!

"Legfeljebb magánál, aki inkább veszi az értékítéleteit és elképzeléseit az amerikai hidegháborús propagandából mint a baloldalról."

jó, ezt már mondtad, nem érdekel...

"Csakhogy amióta munkásmozgalom van, azóta van lépéskényszer.
Vagy cselekedsz, vagy emberek halnak meg."

A cselkvés a meggyőzés, ez az első lépés.
Ha nincs bázisod, mire és mivel tartod fenn?

Gery87 2024.04.23. 16:10:18

@ZorróAszter:

"Akinek a kezében van a világ, tesz róla, hogy hiába van akármekkora támogatottsága, vagy átengedi a katonai diktatúrát, vagy véresen fellép ellene."

Akkor hát a te megoldásod sem működik:)
Sőt.

Gery87 2024.04.23. 16:11:45

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Hát ha nem hiszek benne hogy működik? Akkor minek?

Gery87 2024.04.23. 16:13:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Az erkölcsünk meghaladta ezt.
Még azok is bűnnek tartanák akik elkövetnék!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.23. 16:14:58

@Gery87:

Akkor nem tartották annak. S a jövőben megint lehet, hogy nem lesz annak tartva.

Gery87 2024.04.23. 16:17:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ha ez a társadalom egy 1000 évvel ezelőtti kereszténység elötti, pogány társadalom kivételesen demokratikus módon, népszavazással dönt erről akkor persze erkölcsileg nincs akadály, a döntés demokratikus...

Csakhogy mi mind erkölcsileg mind emberjogilag meghaladtuk már ezt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.23. 16:30:14

@Gery87:

Nincs meghaladás. A közösség mindig dönt egy adott pillanatban: ma kiirtjuk a zsidókat, holnap a cigányokat, aztán a nyomikat, majd meg egy nap senkit se irtunk ki, aztán megint kezdjük. Így demokratikus. Ilyen a közvetlen demokrácia.

vasútihíd 2024.04.23. 17:02:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ez az isten által adott szabad akarat ára közösségi szinten

Gery87 2024.04.23. 18:37:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Vannak erkölcsi gátak, amik nem változnak gyorsan.
jelenleg ez mind erkölcstelen.
És ha meg is történik az emberek nincsenek megkérdezve.

Egyébként is kifelejted amit múltkor mondtam hogy a demokrácia jog (és erkölcs) nélkül zsarnokság, mint minden ideológia.
A jól működő demokráciában mindenki a társadalom, a nép egyenjogú tagja, tehát...nem lehet olyan törvényt hozni még demokratikusan sem ami egy kisebbség felett ami emberi jogait veszélyezteti, semmibe veszi.

Gery87 2024.04.23. 18:46:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ugyan már.
A szekularizáció végbement, nincs visszalépés.
Bárki erőltetne egy ilyen rendszert, hiteltelen lenne és a többség nem hinne úgyse őszintén...

ZorróAszter 2024.04.23. 21:22:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Másrészt még ha lettem is volna minden, ez nem érv az elvhűség ellen."

Muhahaha!!!! :o)

ZorróAszter 2024.04.23. 21:34:18

@Gery87:

"utána már nem jött vissza soha a 1789 elötti világ!"

Miért nem? Mi elviben különbözött a Bourbon restauráció utáni az 1789 elöttitől?

"jó, ezt már mondtad, nem érdekel..."

Igen, a "nem érdekel..." az sokmindenre megldás.

"A cselkvés a meggyőzés, ez az első lépés.
Ha nincs bázisod, mire és mivel tartod fenn?"

Amikor leginkább szükség lenne, az ellenfelek akkor vetik be ellene a legnagyobb propaganda és egyéb fegyvereket ellene.

Például a "munkásosztály nincsen is" propaganda se véletlenül van. A nagytőkének legkevésbé egy erős szakszervezet hiányzik. Pláne egy ilyen fehérniggergyarmaton.

ZorróAszter 2024.04.23. 21:36:45

@Gery87:

"Akkor hát a te megoldásod sem működik:)
Sőt."

Hát ez jól kiolvasta és jólmegaszonta abból, amit írtam.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.24. 07:57:25

@ZorróAszter:

Tehát akkor mégis azt jelenti az elvhűség, hogy valakinek nem változik a véleménye?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.24. 08:00:52

@Gery87:

Honnan tudható mi van elől és mi hátul? Eleve honnan tudjuk, hogy egy úton haladunk egy irányban? S eleve ha így is van, mi írja elő, hogy egyetlen helyes irány van?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.24. 08:02:20

@Gery87:

Erkölcsi gát a nép demokratikus akarata ellenére??? Atya Isten, te valami ősfeudális rendet akarsz, ahol papok dirigálnak!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.24. 08:03:32

@Gery87:

"A jól működő demokráciában mindenki a társadalom, a nép egyenjogú tagja, tehát...nem lehet olyan törvényt hozni még demokratikusan sem ami egy kisebbség felett ami emberi jogait veszélyezteti, semmibe veszi."

Tehát pl. nem lehet elvenni a tőkések hasznát, nem lehet a tőkés kisebbség jogait veszélyeztetni, semmibe venni?

Gery87 2024.04.24. 14:33:54

@ZorróAszter:

"Miért nem? Mi elviben különbözött a Bourbon restauráció utáni az 1789 elöttitől?"

hát mondjuk nem volt feudalizmus...:)

"Igen, a "nem érdekel..." az sokmindenre megldás."

ezzel vádaskodsz, elmondtam már a véleményem, nem fogom megismételni megint mert láthatóan nem érdekel, leszarod, nem hiszed el....
akkor mit csináljak.
rád hagyom, haladjunk.

"Amikor leginkább szükség lenne, az ellenfelek akkor vetik be ellene a legnagyobb propaganda és egyéb fegyvereket ellene."

valósíznű.

"Például a "munkásosztály nincsen is" propaganda se véletlenül van. A nagytőkének legkevésbé egy erős szakszervezet hiányzik. Pláne egy ilyen fehérniggergyarmaton."

Ez így van, de előbb az embereket kell meggyőzni arról hogy mégis van.

Gery87 2024.04.24. 14:39:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Az arc van elől a segg meg hátra az ész felül a fasz meg alul...
remélem érthető.

Nincs visszalépés, modernitás van.
Azon belül lehet pl fasizmus aztán kupán vághatod aki nem jár templomba...de olyan hogy őszintén hívek milliói teremnek újra, nem lesz.

A templomok üresek, a kisember nem vallásos, cinikus és röhög az egészen.

A te idealizált "kisembered" az "proli", a proli nem hisz, nem hisz semmiben, a mának él és zabál, fogyaszt, irigy és cinikus.
Neki legyen jó a többi dögöljön meg....ebből nem lesz keresztény feltámadás.

Gery87 2024.04.24. 14:42:13

A te fideszes kisembered azért nézi el ezeknek az álkeresztény álszent geciknek a korrupciót, lopást meg a buzulást meg pedofilmosdatást, mert ők is csak álszenteskedő keresztények....pont nem érdekli őket hogy valójában nem a Krisztusi utat járják és bűnőket követnek el.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.24. 14:56:47

@Gery87:

Ezt rosszul látod.

3 módon is tévedsz.

1. A magyar kisember nem keresztény, csak egy kisebbség az. A magyar kisember jellemzően csak kulturális értelemben keresztény.

Persze így is több a hívő, mint nyugaton, de a többség nem az. Mármint a szó vallási értelmében.

2. A magyar kisember nem hülye. Sőt éppenhogy két lábbal a földön áll, talán nem annyira, mint a balkániak, de így is alapvetően erős a valóságérzéke.

S tudja jól: valaki fent mindenképpen lopni fog. Így inkább azt választja, aki a népnek is lop, s nem azt, aki csak idegen gazdáinak szolgál.

A ballibek fő hibája itt van: elitista szöveget nyomnak, lenézik a kisembert.

3. A kereszténység egy vallás, nem politikai eszme. Amint álszenteskedésnek mondasz az valójában a gyakorlat tudomásul vétele.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.24. 14:59:22

@Gery87:

A komcsik is ezt mondták: őskor - rabszolgaság - feudalizmus - kapitalizmus - szocializmus, s nincs más. Marhaság.

A liberális képzet si ez: "a történelem vége" koncepció.

Semmi alapjuk. Legalábbis nem hivatkozhatsz rájuk tényként.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.24. 15:00:18

@Gery87:

Az átlagember mindig a mának él.

Ha nem így lenne, már kihalt volna az emberiség.

Lásd még, hősök kérdése.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.24. 15:03:19

@Gery87:

Valójában már a XVII. században megszűnt a feudalizmus Franciaországban. Az abszolút monarchia nem egyeztethető össze ugyanis a feudalizmussal.

Gery87 2024.04.24. 17:47:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A magyar kisember nem keresztény, csak egy kisebbség az. A magyar kisember jellemzően csak kulturális értelemben keresztény."

Ezt mondtam, most olvasni nem tudsz vagy a megértés nem megy?:)

"Persze így is több a hívő, mint nyugaton,"

Nem vagyok én ebbe olyan biztos...

"A magyar kisember nem hülye. Sőt éppen hogy két lábbal a földön áll, talán nem annyira, mint a balkániak, de így is alapvetően erős a valóságérzéke."

A hétköznapokat tekintve jobbára, (bár a lottózás, lefosott de prémium szaro kocsikkalé veretés, meg a hitelre vett laposTV nem ezt erősíti) de a politikát tekintve érzelemvezérelt és törzsies, semmi racionalitás nincs benne...lásd a Magyar Péter imádatot legújabban.

"S tudja jól: valaki fent mindenképpen lopni fog. Így inkább azt választja, aki a népnek is lop, s nem azt, aki csak idegen gazdáinak szolgál."

Magyarul ő is pont olyan erkölcsi nulla szintre süllyedt mint ők fent...

"A ballibek fő hibája itt van: elitista szöveget nyomnak, lenézik a kisembert."

Szerintem meg pont ugyanolyan kamu szar nyalonc populista dumát nyomnak az emberek felé, csak sokkal balfaszabbul és picit "feljebb" mérve....

Egyébként minden ideológia, oldal rákfenéje ez: kritikátlannak lenni a célzott csoporttal szemben! (itt a kisember)
Ez nagy hiba, mert ez csak az idiótákat, a tömegembert fogja felhangosítani köztük és onnantól kezdve már őt kell "kiszolgálniuk" marhaságokkal, hízelgéssel!

"3. A kereszténység egy vallás, nem politikai eszme. Amint álszenteskedésnek mondasz az valójában a gyakorlat tudomásul vétele."

Nem, ha valóban hívő vagyok akkor betartom a szentírás előírásait, törvényeit!

Nem lopok, nem paráználkodom, nem hazudok és persze nem buzulok suttyomban....pláne nem segítek pedókat..

Ennyire egyszerű.

Gery87 2024.04.24. 17:53:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A tény az hogy eddig az emberek eddig mindig jobbat akartak, nem vágytak vissza soha tudatosan egy korábbi, rosszabb fejletlenebb, kötöttebb berendezkedésbe!
Ha ez megtörtént (indián civilizációk) akkor annak mindig egy katasztrófa volt az oka..

Te meg azt mondod a jövő organikusan a feudalizmus visszajövetele.
Ez a marhaság.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 08:00:17

@Gery87:

A hitelfelvétel nem jelent semmit.

Hatalmas a nyomés, hogy legyél "középosztálybeli", s máig mind a ballibek, minda Fidesz azt a hazugságot terjeszti, hogy mindenki középosztálybeli lehet.

S persze ennek az elképzelt létnek az eleme tárgyak megvétele hitelből.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 08:01:32

@Gery87:

"ő is pont olyan erkölcsi nulla szintre süllyedt mint ők fent"

Ez nem erkölcsi kérdés eleve. A polgári társadalom alapja a lopás, ezt érti az is, aki szóban tagadja.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 08:03:03

@Gery87:

"ha valóban hívő vagyok akkor betartom a szentírás előírásait, törvényeit"

A hívők jellemzően betartják, legalábbis igyekeznek.

De olyan tv. nincs, hogy ne szavazzak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 08:04:26

@Gery87:

Minden attól függ mit értesz feudalizmus alatt.

Szkaszerűen értve a szót, pl. Mo-on sose volt feudalizmus. Hiányoztak a feudalizmusra kellemző intézmények.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 08:06:23

@Gery87:

Nyilván mindenki húz egy határt magának, meddig igen, meddig nem.

Ami nem gond, kivéve ha kettős mérce van, lásd ballibek: ahol Horn jó ember, bár a kommunista rendszer felső vezetésének tagja volt, Zorbán meg rossz komcsi, mert középiskolai KISZ-titkár volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 08:07:09

@Gery87:

Már maga "vissza" szó is szubjektív. Ami neked vissza, az másnak esetleg előre, s fordítva.

ZorróAszter 2024.04.25. 11:36:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Tehát akkor mégis azt jelenti az elvhűség, hogy valakinek nem változik a véleménye?"

Az esetek egy részében nem tudható, hogy egy véleményváltoztatást mi motivált.

De az esetek túlnyomó többségében teljesen egyértelmű a motiváció. Amikor valaki mindig azokhoz áll, ahonnan több pénzt, jobb állást és mindenféle más jót remél.

És ezen az se szépít, ha néha valamelyik jól rábaszik mert rosszul számolta ki az esélyeket.

És mindez ráadásul teljesen egyértelmű.

Egyrészt a jellemtelenségük egyik következménye, hogy nem is nagyon alakoskodnak. Gátlás nélkül kezdik nyalni percekkel a régi bukása után az új főnök seggét. Vagy percenként változtatni a véleményüket pirulás nélkül.

Másrészt jó sok idő állt rendelkezésre számunkra ahhoz, hogy mindez a kép jó bevésődjön és ne tévedjünk a megítélésükben.

ZorróAszter 2024.04.25. 11:39:31

@Gery87:

"köszönöm szépen."

Nincs mit. Itt nem kell nekem erőfeszítéseket tennem a csúsztatási technikája megvilágításához. Látja az mindenki nélkülem is.

De azért a rend kedvéért: Szívesen! :o)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 11:40:14

@ZorróAszter:

"Az esetek egy részében nem tudható, hogy egy véleményváltoztatást mi motivált."

Nyilván ez így van.

A jellemző ok:
- a körülmények változnak,
- változik a körülmények értékelése.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 11:44:39

@ZorróAszter:

"De az esetek túlnyomó többségében teljesen egyértelmű a motiváció. Amikor valaki mindig azokhoz áll, ahonnan több pénzt, jobb állást és mindenféle más jót remél."

Ez ritkaság.

Eleve különbséget kell tenni belső vélemény és hangoztatott vélemény között.

Minél nagyobb a külső nyomás, annál kevésbé lehet a hangoztatott vélemény alapján megállapítani az egyén belső véleményét.

Lásd, Kádár alatt kötelező volt a rendszert támogatni legalább jelképesen. Ha nem tetted, akkor a társadalom aljára estél le, ellehetetlenültél.

Ma nem ez a helyzet, így az egyén ellentmondhat a hatalomnak. Sőt, ma egy csomó állásban egyenesen jobban jársz, ha ellenzéki vagy, mert nem a kormányzatnak kell megfelelned, hanem más hatalomnak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 11:46:46

@ZorróAszter:

"És ezen az se szépít, ha néha valamelyik jól rábaszik mert rosszul számolta ki az esélyeket."

Az emberek nem számolgatnak. Jellemzően van egy alapkonszenzus, s ennek felel meg az átlagember.

Kevés ember jut el olyan pozícióba, ahol tényleg érdemes lenne számolgatni mi jobb.

ZorróAszter 2024.04.25. 11:50:20

@Gery87:

"hát mondjuk nem volt feudalizmus...:)"

Akkor a polgárság nem politikai jogokat követelt volna, hanem bárósítást.

A lényege már a Felvilágosodásnak is az volt, hogy már nem feudalizmus volt.

De maga mondhat ilyeneket hiszen nem marxista.

:o)

"ezzel vádaskodsz, elmondtam már a véleményem, nem fogom megismételni megint mert láthatóan nem érdekel, leszarod, nem hiszed el....
akkor mit csináljak.
rád hagyom, haladjunk."

Nem vádaskodás: ténymegállapítás.

"valósíznű."
és
"Ez így van, de előbb az embereket kell meggyőzni arról hogy mégis van."

A ténymegállapításon túl meg a kérdés továbbra is áll: hogy képzeli a tiszta keze tisztaságának a megőrzését, amikor az ellenfele mindenre képes.

Addig amíg semmi vizet se zavar, addig könnyű. Addig az ellenfelek se küldenek bérgyilkost vagy halálbrigádot magukra.

A gond akkor kezdődik, amikor elkezdenek beleköpni a levesükbe.

Persze erre is megoldás, hogy nem olvas semmi történelmet, és akkor nem fog tudni ezekről. Allendéről se.

A Szabad Európa meg az Amerika Hangja nem ezeket fogja bemondani.

Sőt még Mediaworks médiák vagy az RTL-esek se.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 11:53:44

@ZorróAszter:

"Gátlás nélkül kezdik nyalni percekkel a régi bukása után az új főnök seggét."

Ez ritkán seggnyalás. Jellemzően szimpla beletörődés.

Családi sztorim van erről a nagyapámtól.

1944 októbere, Szálasi átvette a hatalmat, s kitalálták, minden állami tisztviselő köteles új esküt tenni, mert a korábbi már "lejárt".

Nagyapám ekkor 33 éves, nyomozó a Pénzügyőrségnél. A területi igazgatója, 60 év körüli ember, hivatja egy nap, s laza stílusban azt mondja neki "na, fiam, ezt kell aláírni", majd elétesz egy papírt "hű leszek Szálasi Ferenc nemzetvezetőhöz" tartalommal. Nagyapám aláír, főnök elteszi, majd azt mondja "hát, akkor megvagyunk, most már mehetsz vissza dolgozni, biztos akad fontosabb dolgod is". Azaz érzékeltette, marhaságnak tekinti az egészet eskütételt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 11:55:27

@ZorróAszter:

"Másrészt jó sok idő állt rendelkezésre számunkra ahhoz, hogy mindez a kép jó bevésődjön és ne tévedjünk a megítélésükben."

Csak épp ennek semmi értelme.

Kevés a valóban hasonleső gátlástalan alak.

A nagy többség csak elfogadja a helyzetet.

Gery87 2024.04.25. 14:47:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nagyon is sokat jelent ugyanis ez is egy mentalitás, hogy addig nyújtózkodsz amíg a takaród ér vagy 1 hétre látsz előre és a hasadra meg a vágyaidra hallgatsz.

Volt erről nemrég egy Apu előadás, nézd meg.

Gery87 2024.04.25. 14:50:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem raknak össze ilyen összefüggéseket magukban, elhiheted!
Azért nézik el a lopást, mert nem akkor bűn nekik, ez erkölcsi deficit semmi több....nem "a kapitalizmus értése".

Gery87 2024.04.25. 14:51:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Hát a fidesz nem tartja be de kereszténynek mondja magát és állandóan az istent veszik a szájukra...
"Nem lopok, nem paráználkodom, nem hazudok és persze nem buzulok suttyomban....pláne nem segítek pedókat.."
Ebből mit nem követtek még el? Mindet.

Gery87 2024.04.25. 14:53:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Inkább sablonos lett.
És beakadt nála a "nyugatot választottuk" lemez...

Schiffer pedig már nekem is egyre nagyobb csalódás.

Gery87 2024.04.25. 14:53:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Akkor irány az MTA, mert ez új megközelítés, hátha érdekesnek találják:)

Gery87 2024.04.25. 14:54:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Azért "vissza" mert volt már....ez tényleg volt..

Gery87 2024.04.25. 14:56:01

@ZorróAszter:

Nem szoktam csúsztatni, csak már nincs kedvem vitázni ezekről, főleg arról hogy "nyugati propaganda fogyasztó vagyok e":)

Gery87 2024.04.25. 15:00:08

@ZorróAszter:

"Akkor a polgárság nem politikai jogokat követelt volna, hanem bárósítást.
A lényege már a Felvilágosodásnak is az volt, hogy már nem feudalizmus volt.
De maga mondhat ilyeneket hiszen nem marxista."

Úgy értem a Forradalom után nem volt már feudalizmus, nem tért vissza a régi rendszer, hiába lett megint monarchia.
A forradalom alatt szerzett poziciók és tulajdonok egy jó része se lett visszacsinálva...

"Nem vádaskodás: ténymegállapítás."

A te véleményed, maradjunk annyiban.

"A ténymegállapításon túl meg a kérdés továbbra is áll: hogy képzeli a tiszta keze tisztaságának a megőrzését, amikor az ellenfele mindenre képes."

Nem a tiszta kézről van szó, hanem annak hogy van e tömegbázisa annak amit akarunk??
Ha nincs, akkor értelmetlen az erőszakos hatalomátvétel.
Ennyi a lényeg.

56-nak volt értelme, a francia forradalomnak is...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 15:01:52

@Gery87:

Így működik a rendszer.

A nagyurak fent trükköznek úgyis, az egyik dolgot elnevezik lopásnak, a másikat tisztességes haszonnak, s mindig az ellenfélé a lopás, a saját meg a haszon.

Ezek után miért állna a kisember bármelyik mellé?

A következtetése: a nagyurak fent mindig nyernek. Szóval azok mellé állunk, akik tisztelnek minket legalább.

Jó példa: közmunka.

A ballib verzió szerint ez szörnyűság, mert igazi munka kell.
A nemzeti oldal szerint ez pénzt a cigányoknak, s tanítja őket a munkára.

A cigányok meg tudják, elvileg tényleg jobb lenne a ballib logika, hogy igazi munka kell, de azt is tudják, hogy ha ballib hatalom lesz, akkor se lesz igazi munka. de helyette már közmunka se lesz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 15:09:46

@Gery87:

Amit mondok, az többségi álláspont.

A kommunista tankönyvel azonpsították afeudalizmust a középkorral.

Mo-on sose volt ilyen.

Az első 2 században közpomtosított hatalom volt, minden a királyé. Aztán megjelentek az önűlló, királytól függő urak.

De sose volt önállóspdás, hűblri lánc és hasonlók.

Nagyjából volt 80 év a tatárjárás után, amikor majdnem lett feudális rend, de Károly Róbert felszámolta, s megint központosított hatalom lett.

Tök más, mint a német vagy a francia történelem. Talán az angolhoz hasonlít, ott se volt hűbéri lánc.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 15:16:07

@Gery87:

A Fidesz szekuláris párt, a kereszténység azt jelenti náluk, elutasítják a nyugati progresszív-liberális értékrendet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 15:17:24

@Gery87:

"Ebből mit nem követtek még el?"

Van aki elkövette, de ő se hirdeti büszkén.

Másrészt meg van fideszes főember, aki egyiket se követte el, még az ellenfelei szerint se,, pl. Kövér, Semjén, Áder.

Gery87 2024.04.25. 16:26:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ha csak ezt jelenti, akkor ne mondják magukat kereszténynek, ugyanis nem ugyanaz a kettő...én is elutasítom sok elemét, akkor én is "keresztény vagyok?

Áljon már meg a menet!

Egyébként meg a szájukkal kimondják a hivatkozásokat, hogy isten, meg kereszténység meg "hívő vagyok"....
Miről beszélünk akkor?

Gery87 2024.04.25. 16:27:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A rendszer lényege az ájtatoskodás, közben ugyanolyan szaremberek mint a többi féreg.

És ha nem hirdeti büszkén akkor már rendben van?
Elmegyek ellopok valamit, de nem dicsekszem vele, akkor rendbe van?
miféle hozzáállás ez?

Gery87 2024.04.25. 16:37:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Így működik a rendszer."

tudom, kritizálom is.

"A nagyurak fent trükköznek úgyis, az egyik dolgot elnevezik lopásnak, a másikat tisztességes haszonnak, s mindig az ellenfélé a lopás, a saját meg a haszon."

Azért ez megint csúsztatás.
Olyan mint azt mondani a hivatásos erdész favágó is tolvaj meg a fatolvaj putris cigány is....végül a végeredmény az hogy "volt fa, nincs fa"...és ne lássunk különbséget?

A rendszeren belül van ugye a tőkés kizsákmányolás, amit ideológiai alapon is ellenzek, de attól még az hogy a NER lop, nem lesz tökez, a szimpla korrupció, a lopás az az ami, és ehhez nem kel szocinak lenni hogy lásd és elítéld!!!

Úgyhogy ne zagyválj.

Ne változtassuk már meg a jelentését a dolgoknak önkényesen ha kérhetem.

"Ezek után miért állna a kisember bármelyik mellé?"

hát te megteszed!

"A következtetése: a nagyurak fent mindig nyernek. Szóval azok mellé állunk, akik tisztelnek minket legalább."

:D:D:DD:D:
Tisztelnek a lófaszt tisztelnek, HASZNÁLNAK bammeg, csak olyan elvakult törzsiesek vagytok észre sem veszitek!
Azt hiszitek bármit is számítotok nekik? Mióta tiszteli az úr a jobbágyát?
öreg korodra ennyire naiv lettél?

"Jó példa: közmunka.
A ballib verzió szerint ez szörnyűság, mert igazi munka kell.
A nemzeti oldal szerint ez pénzt a cigányoknak, s tanítja őket a munkára."

Ez nem tisztelet, az ebből való kitörés épp azért nehéz mert szarnak az oktatásra.

Gery87 2024.04.25. 16:43:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A feudalizmusnak sok változata volt területtől és kortól függően is.
Ennyit erről.

Én értem hogy most neked ez tetszik, ez a rendi társadalom és ezért itt most puhítani akarod, meg "nem is úgy volt.."

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 16:44:42

@Gery87:

A macskának sokféle változata van. Egyik a német juhász, másik a kuvasz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 16:45:55

@Gery87:

"hát te megteszed!"

Én teljesen elvi okokból teszem meg, nekem egyik elit se adott soha semmit.

Gery87 2024.04.25. 16:52:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Jó hát ha a hülyeséged mosdatása ennyire fontos...

Gery87 2024.04.25. 16:54:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Azt mondtad a kisembernek nincs rá oka! Te kisember vagy, megtetted, mindegy mi, volt rá okod!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 19:47:27

@Gery87:

Nem volt hülyeség.

Semmi értelme a "feudalizmus" szó jelentését kiterjeszteni, ez a lényeg.

Gery87 2024.04.25. 19:58:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Az hogy képmutatás, hazug képet mutatnak magukról.
Egyébként kár védened őket, már megbeszéltük hogy szerinted se keresztények, ill. nem számít azok e, mert "pusztítják a liberális rendet".

Gery87 2024.04.25. 20:03:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ugyan már....pont olyan proli kisember vagy mint ők.
Az hogy "akit utálok, azzal kibasznak annak én örülök, akkor is ha azt se szeretem aki ártott neki" az tipikus.

Mert erről van szó nálad is:
Utálod a "liberális polgári rendet"...meg rossznak tartod a kapitalizmust is, de ha a "kapitalista neolib Orbán" konzi gúnyában nekiesik a "libsiknek" akkor tapsolsz és szavazol akkor is ha nem hiszel a demokráciában.

Abból hogy a szart szarral dobálják hogy lesz jó világ, te se tudod, de dagonyázni szeretsz benne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 23:19:54

@Gery87:

Neoliberalizmus nem létezik.

Én meg elvi alapon szavazok eleve.

Gery87 2024.04.26. 14:41:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Megint csak te mondod hogy ez nem létezik, aztán 1000 helyen olvashatsz róla...ha tetszik ez egy korszak elnevezése....már megbeszéltük.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.26. 14:58:12

@Gery87:

Ez kommunista elnevezés.

Nemigen használatos nyugaton manapság.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása