magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Lyukas mérce

A talpramagyarok jelképe a lyukas zászló. Ami egy nemzeti jelkép.

Emlékszem, mekkora halálhörgés volt 2002-ben, amikor Orbán áprilisban, a választások első fordulója után azzal állt ki, hogy az akkori Fidesz-MDF választási koalíció hívei viseljenek kokárdát, ezzel népszerűsítve, hogy "sokan vagyunk".

Én egyébként direkt nem tettem fel, mert utálom az ilyen tömeges dolgokat, pedig én is rájuk szavaztam. Néztek is sokan rám furcsán: íme egy komcsi! Különösen furcsa volt így, kokárdamentesen bejárni a Pázmányra - akkor hallgató voltam ott -, ahol a diákok kb. 85 %-a kokárdát hordott.

De óriási műbotrány lett: micsoda dolog, hogy ilyet tesz egy párt.

Most viszont, olvasom, a Párt ukáza a Tiszai Talpramagyarok döntéséről: elfogadható, mert segít a Zorbán ellen.

Egyébként Talpramagyar Péter ezt nagyon nem gondolta át. A címer kivágása azt jelenti: elutasítom a magyar címert. A Tiszalibbantak ezek szerint elutasítják a történelmi magyar címert???

134 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr5218695546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boldeone2 2024.10.02. 12:47:37

Jó analógia, hiszen akkor is és most is rendszerváltásra lesz szükség....A ruszki szál akkor is ott volt: az erőszak és az elnyomás jelképei...

Nagy tüntetést várok okt. 23- án, az elnyomó, monolit rendszer ellen!

vergyula 2024.10.02. 12:51:55

@Boldeone2: A lengyel főnököm az előbb kérdezte meg, hogy október 23 ünnep-e nálunk. Kicsit elbizonytalanodtam...

Serény Vélemény 2024.10.02. 12:53:44

@Boldeone2: A fókuszcsopi Ádám 140 milliós forgalma, és 40 milliós osztalékfizetése megvolt nálad?

#jajdeborzasztószegénységvaniselloptákajovőjétszegényneknagyon
#nemaciatámogatja
#ésnemsoros

Serény Vélemény 2024.10.02. 12:55:44

@vergyula: Részlet az Alaptörvényből:

J. cikk
(1) Magyarország nemzeti ünnepei:
a) március 15. napja, az 1848-49 . évi forradalom és szabadságharc emlékére ;
b) augusztus 20 . napja, az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére ;
c) október 23 . napja, az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékére.
(2) A hivatalos állami ünnep augusztus 20. napja.

Gelimtrtrddddd 2024.10.02. 12:56:55

A talpramagyarok jelképe a lyukas zászló. Ami egy nemzeti jelkép.
---------------

A jel hangot dúrgerni, a kép at hép. A nemzet az stak egy libcsi hang.

56 szimbólumja a Wagner és Prigozsin után a horogkereszt, az örjedés, talán menni kellene 56-on most horogkeresztvel és Sieg Heil-val egy banzájra.

Gelimtrtrddddd 2024.10.02. 12:58:45

@Serény Vélemény: Részlet az Alaptörvényből:
---------------
Alap hang nem van, az al a túl, Grund raku. Az nem törvény, hanem tarvány, szántott feld, a libcsi Gesetz fájandja rakvány.

Stakhogy a fecni illegitim, a magyar nyelv nem fingár nyelv, hanem indogermán és germán, stakhogy az új-ónemmagyar egy kreol zagyvaság, egy libcsi bullshit, ohne Bedeutung, úgy illegitim de facto.

Boldeone2 2024.10.02. 12:59:28

@Serény Vélemény: Ki az a "Fókuszcsopi Ádám"?

De, nem is lényeges, hiszen a megélhetési válság szemmel láthatóan növekszik! Étterem-bezárási "cunami " van...az utcák - újra- tele hajléktalanokkal koldusokkal, létharc az "50 forintos palackokért" ; miközben Orbán tesvére luxusautó szalont nyit ( a közpénzekből) ...

Boldeone2 2024.10.02. 13:02:40

@Serény Vélemény: Csak egyet tudok mondani: kifelé a ruszkibarát politikával és az őket képviselőkkel az országból!

A hazug békemantrából is elég már!

1956: "két nép küzdelme volt a szoci blokkból" , az orbáni filosz szerint...

vergyula 2024.10.02. 13:05:27

@Serény Vélemény: Tiborcz, Mészáros, Orbán Győző megvolt nálad? Az adónkból?

#jajdeborzasztószegénységvaniselloptákajovőjétszegényneknagyon
"Ádám, neked jól megy, kussolj!" Ez lenne az elvárás?

#nemaciatámogatja
#ésnemsoros
Ha nem a NER, akkor a CIA és Soros? Évi 140 millió már gyanús?

Ádám reakciója: www.youtube.com/watch?v=6UyHIftp-NI
(utolsó fejezet)

vergyula 2024.10.02. 13:06:20

@Serény Vélemény: Köszi, szerencsére gránitszilárdságú.

Gelimtrtrddddd 2024.10.02. 13:20:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Hogy olyan rendrakut... Ez itt nem kérdés, a magyar a logosz és a magyar nyelv, hogy indogermán és germán nyelv, ahogy az ethosz rekkint stak egyet akarna, az ősmagyart.

Az akarás a logosz.

Boldeone2 2024.10.02. 13:20:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Egyszerű kérdés:

Liberális, plurális demokráciát. Sokszínű társadalmat, gyenge pártokat, senkinek ne legyen túl nagy hatalma
Mellette, polgári autonómiát, de szolidaritást is

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.10.02. 13:37:18

@Boldeone2:

Ez kevesek érdeke. A kisember nem akar kevés akarnok elnyomása alatt élni, idegen polgári értékek mentén.

Serény Vélemény 2024.10.02. 13:40:08

@Boldeone2: "Liberális, plurális demokráciát. Sokszínű társadalmat, gyenge pártokat, senkinek ne legyen túl nagy hatalma
Mellette, polgári autonómiát, de szolidaritást is"

Egy szóval összefoglalva: impotens rendszert.

Gelimtrtrddddd 2024.10.02. 13:51:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: kisember nem akar kevés akarnok elnyomása alatt élni, idegen polgári értékek mentén.
----------------
Anavadúrongás inkább a nyomás laguján, az el az al volna, de így amalni is oké.
Az alatt az alto, odát, íg yinkább le, lent.
Idegen laguján aljan.
Az érték egy sklavenaufstandi hang, stak er és ár stuma van.

De te én ezt most hogyan is rakjem? Nem rakem, de látem kisember vagyem, nem akarem érték sklavenaufstandi hangot, se Wertlosigkeit-ot akarem. Póhári? Dehát te egy póhár vagy!

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.10.02. 13:54:47

@vergyula: nekem pl. Joe Biden ukrajnai családi válllakozásai gyanúsak.
Ez a baj Gyulám: az egyik oldalról minden gombócot benyelsz kritika nélkül, a másik oldalon pedig keresed a mentségeket azonnal.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.10.02. 14:14:24

Legyen inkább a tiszás jelkép a lukas zokni.

vergyula 2024.10.02. 14:16:41

@Deak Tamas: "nekem pl. Joe Biden ukrajnai családi válllakozásai gyanúsak."
Nekem is, csak kevésbé érdekel. Akkora libsi hazaáruló vagyok, hogy inkább a magyar dolgok foglalkoztatnak.

"Ez a baj Gyulám: az egyik oldalról minden gombócot benyelsz kritika nélkül, a másik oldalon pedig keresed a mentségeket azonnal."
Ha jól megnézed a hozzászólásodat, valójában magadról beszélsz. A nyugatellenességed rögtön betámadott egy nyugatit.
Amúgy kinek, milyen mentséget kerestem?

Tapi2021 2024.10.02. 14:28:08

Ebben az az undorító, hogy a lyukas zászló KONKRÉTAN jelent valamit, konkrétan az - és csak! - 56-os forradalmat, forradalmárokat.

TŐLÜK lenyúlni ezt pusztán napi politikai érdekből, undorító.

Ha MP véleménye az, hogy Orbán B. kijelentése, hogy nem volt értelme - nyugati beavatkozás nélkül! - a harcnak a szovjetek ellen, mert ESÉLYTELEN volt, "botrányos", akkor a zászlójuk, jelképük lenyúlása vajon mi?

Gery87 2024.10.02. 14:30:15

"Emlékszem, mekkora halálhörgés volt 2002-ben, amikor Orbán áprilisban, a választások első fordulója után azzal állt ki, hogy az akkori Fidesz-MDF választási koalíció hívei viseljenek kokárdát, ezzel népszerűsítve, hogy "sokan vagyunk".

Ez már akkor is azt a fasságot jelképezte hogy ők "a nemzet", a jobboldal a "nemzeti és magyar", mindenki más ez ellen van.

"Most viszont, olvasom, a Párt ukáza a Tiszai Talpramagyarok döntéséről: elfogadható, mert segít a Zorbán ellen."

Tegyük hozzá: ez már Orbán 2002-es akciója után történik! Ami nem mindegy.
Ez egy ellenreakció.

"Egyébként Talpramagyar Péter ezt nagyon nem gondolta át. A címer kivágása azt jelenti: elutasítom a magyar címert."

Nem.
és ezt te is tudod.
A lyukas zászló 56 jelképe, nem annak a jele hogy "adott címerrel és azzal amit jelképez nem értek egyet"...ez volt 56-ban, de azóta meg 56 jelképe lett.
Szóval hazudsz.

(Főleg hogy nincs is semmiféle címer a hivatalos magyar zászlón! Akkor mi a rossebet vágna ki?)

"A Tiszalibbantak ezek szerint elutasítják a történelmi magyar címert???"

Nem kell ez a bulvár, blikk szintű uszító szar.
Te is tudod hogy nem erről van szó, ne csúsztass és ne hazudozzál.

Tapi2021 2024.10.02. 14:31:30

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Milyen rendszert akarsz? "

Az amerikai demokrata pogányok által vezérelt globalistát. Mi mást?

Gery87 2024.10.02. 14:33:32

@Tapi2021:

"Ebben az az undorító, hogy a lyukas zászló KONKRÉTAN jelent valamit, konkrétan az - és csak! - 56-os forradalmat, forradalmárokat."

Így van.

"TŐLÜK lenyúlni ezt pusztán napi politikai érdekből, undorító."

Miért lenne az? Ez közös történelmi, ideológiai örökséünk, jelképünk!
Az használja aki akarja.

MI az hogy "politikai okokból"?

Hát mi a faszomból másból használná az ember mint politikai okokból, az egész lyukas zászló POLITIKA eredendően.

Ha nem a Fidesz nyúl a nemzeti jelképekhez, nem ő használja, akkor miden bajotok van....akkor egyből szenvelgő apolitikus kisasszonyok lesztek" júúj azt nem szabad...csúnya dolog...még ilyet...júj.."
szánalmas.

Tapi2021 2024.10.02. 14:36:03

@Gery87: "Ez már akkor is azt a fasságot jelképezte hogy ők "a nemzet", a jobboldal a "nemzeti és magyar", mindenki más ez ellen van."

Valójában BÁRKI feltehette volna a kokárdát a kabátjára, aki a nemzet részének, magyarnak érzi magát!
Jelképezve az egységet, a közös jóakaratot, az "árkok betömését", az összefogást Magyarországért.

Tehát, ha mégsem...

Tapi2021 2024.10.02. 14:37:39

@Gery87: A kokárda 180 éve minden magyar jelképe. A lyukas zászló meg kifejezetten csak az 56-osoké.

vergyula 2024.10.02. 14:39:31

@Tapi2021: Francokat. Ezt a Fidesz úgy intézte, hogy a kokárda viselése (március 15-én kívül) a Fidesz támogatását jelentse.

Tapi2021 2024.10.02. 14:44:01

@Gery87: "A lyukas zászló 56 jelképe, nem annak a jele hogy "adott címerrel és azzal amit jelképez nem értek egyet"...ez volt 56-ban, de azóta meg 56 jelképe lett.
Szóval hazudsz."

Tehát nem a Tisza párté! Meg Magyar Péteré!

Amit Birca írt, nyilván utalás arra, hogy ha annak racionális kimondása, hogy az 56-os harcoknak nem volt esélye egy birodalommal szemben, valós segítség nélkül, - és ez meglehetősen hasonló helyzet a mai ukránhoz - "hazaárulás", meg az "56-osok leköpése", stb., akkor a zászlójuk kisajátítása egy mai politikus által, az mi?

Meg, ha OB szövegébe bele lehet magyarázni ezeket a baromságokat, hazugságokat, amiket ti szerettek, akkor a kivágott címer kapcsán miért ne lehetne hasonló marhaságokkal előrukkolni?

Csak titeket másolva.

Tapi2021 2024.10.02. 14:46:57

@Gery87: "Nem kell ez a bulvár, blikk szintű uszító szar.
Te is tudod hogy nem erről van szó, ne csúsztass és ne hazudozzál. "

Tehát akkor meggondoltad, hogy Orbán Balázs sem köpte le az 56-osokat egy tény kimondásával?!

Mert az is csúsztatás, hazudozás és uszítás, ha azt állítod, hogy igen.

vergyula 2024.10.02. 14:47:17

@Tapi2021: "Meg, ha OB szövegébe bele lehet magyarázni ezeket a baromságokat, hazugságokat, amiket ti szerettek, akkor a kivágott címer kapcsán miért ne lehetne hasonló marhaságokkal előrukkolni?"
Na végre! Mostantól bárki nyugodtan nyomhatja a marhaságot. :D

"Csak titeket másolva."
Nehéz eldönteni, hogy ki kezdte. Kb. tyúk-tojás.

Gery87 2024.10.02. 14:49:01

@Tapi2021:

És miért kellett volna úgy táncolni ahogy az Orbán fütyül?

Orbán kitalálja hogy tegyünk fel kokárdát és akkor máris mindenki igazodjon ehhez "mer csak" és szarja össze magát hogy ha nem akkor "kirekeszti magát a nemzetből"?

Dedó!

Tapi2021 2024.10.02. 14:49:56

@vergyula: Bárki támogathatja a nemzeti, szuverenista tábort.

Mivel mások nem ezt képviselik, a kokárda hiánya is állásfoglalás!

Gery87 2024.10.02. 14:51:18

@Tapi2021:

És?
Akkor nem használhatom én mint mai magyar?
Miért nem?

És ha akarok vele üzenni, jelképezni valamit?

Vagy előtte kérvényt kell szerezni ? 1 00 oldalas pályázatot írni a Nemzethy Zászlóügyi Minisztérium ispánjához és majd ő elbírálja hogy jogos e a használata? vagy mi van?

Gery87 2024.10.02. 14:52:03

@vergyula:

Így van.
Számító, manipulatív lépés volt.

Tapi2021 2024.10.02. 14:52:30

@Gery87: Ahogy írtam Gyulának, ez egy állásfoglalás konkrét politika, irány, magyar jövő iránt.

Az is döntés, ha valaki mást akar. Csak akkor ne nyavajogjon, hogy ki van rekesztve.

Gery87 2024.10.02. 14:53:24

@Tapi2021:

-Ha nem adod oda a Dömperedet akkor nem leszek a barátod, mert én most kitaláltam hogy ez a feltétele és mércéje a barátságunknak!!!
-Hát akkor bazdmeg a barátságodat hülye gyerek.

Gery87 2024.10.02. 14:56:21

@Tapi2021:

- Csak szeretnétek, csak képzelitek hogy ti vagytok a "nemzeti szuverenista tábor"...de ettől még ugye nem így van sokak szerint.
- A kokárda hiánya azt jelenti: nem veszünk részt az önkényesen kitalált magyarságfeltételetekben, hülyeségetekben.

Tapi2021 2024.10.02. 14:56:58

@Gery87: @vergyula:

Az ellenzéknek eddig nem sikerült igazolnia, elhitetnie, hogy MAGYAR, nemzeti (nemzetvédő) politikát folytat.

Ha sikerült volna, akkor lehetne arról beszélni, hogy a szuverén magyar nemzetért több tábor dolgozik és egyik kirekeszti a másikat. De most nincsen másik!

Vagy igazoljátok, hogy mi a kifejezetten magyar (nemzeti érdek képviselete) a DK, a Momentum... politikájában?!
Milyen magyar jövőbe vezetnék a magyar népet? ...

Gery87 2024.10.02. 14:58:23

@Tapi2021:

"Ahogy írtam Gyulának, ez egy állásfoglalás konkrét politika, irány, magyar jövő iránt."

Nem, nem az papó, csak ti ezt akarjátok üzenni, mert ki akarjátok sajátítani a nemzeti gondolatot és a magyarságot.

Tapi2021 2024.10.02. 14:58:56

@Gery87: "Így van.
Számító, manipulatív lépés volt. "

Erre mondják kicsit vulgárisan, hogy így válik el a szar a májtól.

Gery87 2024.10.02. 15:01:12

@Tapi2021:

"Az ellenzéknek eddig nem sikerült igazolnia, elhitetnie, hogy MAGYAR, nemzeti (nemzetvédő) politikát folytat."

A Fidesznek sem sikerült számomra ezt elhitetnie.
Ellenben hogy tolvaj és szaremberekből áll ás hazaáruló, azt igen.

"Ha sikerült volna, akkor lehetne arról beszélni, hogy a szuverén magyar nemzetért több tábor dolgozik és egyik kirekeszti a másikat. De most nincsen másik!"

Szerinted nincsen, tedd hozzá.

"Vagy igazoljátok, hogy mi a kifejezetten magyar (nemzeti érdek képviselete) a DK, a Momentum... politikájában?!
Milyen magyar jövőbe vezetnék a magyar népet? ..."

Egyesek szerint a progresszió, a liberalizmus, az Európa pártiság, a zöld politika stb nemzeti érdek.
Nem te döntöd el ezt sem.
Hanem mi közösen választók.

Gery87 2024.10.02. 15:02:14

@Tapi2021:

Így van Orbán a szar oldalra állt, megkezdte a kultúrharcot arról ki a "jó magyar" és ezért is a kurva anyját neki.

Tapi2021 2024.10.02. 15:02:53

@Gery87: " A kokárda hiánya azt jelenti: nem veszünk részt az önkényesen kitalált magyarságfeltételetekben, hülyeségetekben"

És helyette miben vesztek részt? Ami magyar, nemzeti?

Az előbb írtam, hogy ha lenne egy másik magyar, nemzeti, szuverenista, a magyar múltra, kultúrára, hagyományokra is építkező tábor, akkor ennek a beszélgetésnek lenne értelme.

Gelimtrtrddddd 2024.10.02. 15:04:47

@Tapi2021: yukas zászló meg kifejezetten csak az 56-osoké.
------------

Hogy fejez? Nem rakem ezt a hangot.

He? 56-osoknak horogkereszt van, és Sieg Heil! Te hol élsz, már a Wagner és Prigozsin megmondták, ez a narratíva, te libernyák!

vergyula 2024.10.02. 15:04:57

@Tapi2021: A Fidesznél a "nemzeti" és a "szuverenista" annyit jelent, hogy ezen jelszavak mögé bújva megy a rablás.

"Mivel mások nem ezt képviselik, a kokárda hiánya is állásfoglalás!"
Az bizony, Fideszellenes.

Tapi2021 2024.10.02. 15:05:17

@Gery87: "Nem, nem az papó, csak ti ezt akarjátok üzenni, mert ki akarjátok sajátítani a nemzeti gondolatot és a magyarságot."

Újra írom: meggyőzhető vagyok, hogy van egy másik nemzeti, szuverenista... tábor is!
Hol? Kik azok?

Gelimtrtrddddd 2024.10.02. 15:06:38

@Tapi2021: nemzeti, szuverenista, a magyar múltra, kultúrára, hagyományokra is építkező tábor
-----------------------------
Éépítkez egy bullshit hang, megrekk,végrekk, vagy éprekk inkább.
Nem hagyomány, hanem léhma.

He? He? Kúthúra? Ha kúthúra kell libcsiskodj! Magyar? Dehát a magyar nem fingár, hanem germanoid, a magyar hunn, a wagner, Prigozsin.

Tapi2021 2024.10.02. 15:07:24

@Gery87: "Egyesek szerint a progresszió, a liberalizmus, az Európa pártiság, a zöld politika stb nemzeti érdek."

Ezek egyelőre SZÉTVERIK a nemzeteket, nem megtartják! És globalista érdekek, nem nemzetiek.

Tapi2021 2024.10.02. 15:10:14

@Gery87: "Így van Orbán a szar oldalra állt, megkezdte a kultúrharcot arról ki a "jó magyar" és ezért is a kurva anyját neki. "

Ennek ki kell derülnie. Ilyen időkben, amikor a nemzetek, nemzetállamok és a nemzeti szuverenitás sosem látott FELSZÁMOLÁSA zajlik.

Tapi2021 2024.10.02. 15:12:55

@vergyula: "A Fidesznél a "nemzeti" és a "szuverenista" annyit jelent, hogy ezen jelszavak mögé bújva megy a rablás.

"Mivel mások nem ezt képviselik, a kokárda hiánya is állásfoglalás!"
Az bizony, Fideszellenes. "

Ilyen, amikor csak a fáig láttok, az erdőt meg nem.

ez a nevem senki 2024.10.02. 15:17:20

jappánba senki nemmeri ki vág
ni

Boldeone2 2024.10.02. 15:56:31

@Deak Tamas: Csak pár példa a magyar gazdasági fejlődés "zászlóshajójáról": bezàrt a DiVino, a Kispadlizsán étterem, a Borterasz...

Gazdasági válság, megélhetési válság van! Egyre több a szegény, ami jelentős részben az Orbán- rezsim bűne!

Az utcák manapság palackgyűjtögető szegényekkel vannak tele...

Tapi2021 2024.10.02. 16:43:08

@Boldeone2: "Gazdasági válság, megélhetési válság van! Egyre több a szegény, ami jelentős részben az Orbán- rezsim bűne!"

Igazad van! Én belső körökből tudom, hogy Orbánék állnak a Covid-világjárvány, a migráció, az ukrán/USA - orosz európai háborús és gazdasági válság, meg a szintén emiatt létező energiaválság, az autóipar visszaesése, a .. és minden hasonló mögött. Beleértve az EU-s források POLITIKAI, okból történő, napnál világosabban kormánybuktató szándékú visszatartását is.

Legutóbb pl. csináltak egy árvizet is a Dunán, hogy eltapsolhassanak - ja bocsi - ellophassanak még pár milliárdot.

Ja, meg bedöntötték a magántulajdonban lévő Dunaferrt is. ...

Valahogy így, ugye?

Boldeone2 2024.10.02. 18:57:06

@Tapi2021: Gondolom azt felfogtad, hogy a jelen válság jórészt országspecifikus okok miatt van...

Nézd meg a zlotyi- euró árfolyamot!

Boldeone2 2024.10.02. 19:00:45

@Tapi2021: Szerinted az miért van?

Lengyelország pedig 1 millió menekültet fogadott, mégis stabil pénz a zoltyi!

Ők megkapták az EU- pénzeket is! Nem lator kormányuk van!

Gery87 2024.10.02. 21:19:01

@Tapi2021:

"És helyette miben vesztek részt? Ami magyar, nemzeti?"

Mármint kik?

"Az előbb írtam, hogy ha lenne egy másik magyar, nemzeti, szuverenista, a magyar múltra, kultúrára, hagyományokra is építkező tábor, akkor ennek a beszélgetésnek lenne értelme."

Mitől csak az nemzeti ami a múltra, hagyományokra épít?

"haza ÉS haladás"

Mond valamit?

Gery87 2024.10.02. 21:22:31

@Tapi2021:

Mindenki annak mondja magát a politikában, hogy a hazáért cselekszik és sokan akik rájuk szavaznak ezt is gondolják.

Én úgy gondolom jelenleg a Tisza még annyira friss hogy nem bizonyította be hogy hazudik ebben.
A többiek már igen:)

Gery87 2024.10.02. 21:23:03

@Tapi2021:

Szerinted szétverik, mások szerint meg nem.

Maradjunk ennyiben.

Digitális_Fater 2024.10.02. 21:24:11

@Gery87: "haza ÉS haladás"

Na de ezt jelenleg a NER képviseli, meg részben a Mi Hazánk, mert ők sem teljesen a technológia és a fejlődés ellenségei.

Rajtuk kívül "hazátlanság és haladás az önmegsemmisítésbe" a jelszó.

Gery87 2024.10.02. 21:26:17

@Tapi2021:

Köszönd meg a tőkés geci uraidnak!

Akik pl 30.000 embert akarnak utcára tenni és jó német "nemzeti nagytőke" módjára már viszik el a termelést ugandabungába mert olcsóbb.....köszönjük szépen tőkés gecik.

De ne félj, a nemzethy populista hazu...hőzöngésre mindig lesz igény..:)

Gery87 2024.10.02. 21:27:45

@Tapi2021:

Az a baj ti meg látjátok az erdőt, de aztán kivágjátok. (Utána jöhet a jó kis lombkoronasétány uniós meg közpénzből)
Bár vakok lennétek inkább.

Gery87 2024.10.02. 21:29:32

@Digitális_Fater:

Miben van haladás?

Mesélj még...

Gelimtrtrddddd 2024.10.02. 21:33:55

@Gery87: múltra, hagyományokra épít?
--------------

A múlt málott, a hagyomány Lüge, így léhma van. Nem épít, hanem éprekk.

De he? Hol vannak itt magyarok? Sehol! Az egész fingrizmus és egyéb nem magyarmány, ahogy van itt látni a sok bullshit is.

Gelimtrtrddddd 2024.10.02. 21:35:33

@Digitális_Fater: technológia és a fejlődés ellenségei.
-------------------------------

A fejlövés az libcsizmus, tenkés volna, de a fejlövés libcsizmus. Evolution van, de az Revoltion. Nem ellen, hanem alna, de antanda.

Gelimtrtrddddd 2024.10.02. 21:41:27

@Gelimtrtrddddd: A libernyákizmus fájandja én vagyem.

A Mi gatyánk gatyáját tolja le a keresztény Szájernek és Besének.

Digitális_Fater 2024.10.02. 22:10:21

@Gery87: Ott a híres MOL-torony, még a Gellért-hegy mögül is kilátszik a teteje. Rákosrendezőn is mozgolódnak az arabok, épül a mini-Dubaj, remélhetőleg sok szép magas házzal. Kell még haladás? Mert ugyebár a libsik még erre sem voltak képesek.

2010-ben a születéskor várható átlagos élettartam 78,11 és 74,38 volt; a legutóbbi adatok szerint 79,33 és 76,16 (KSH).

Ma már a hajléktalanoknak is van okostelefonja, és az aluljáró közepére szarás helyett palackokat gyűjtögethetnek.

Vagy esetleg hittan helyett a homoszexualitás iskolai oktatását tartanád haladásnak?

Boldeone2 2024.10.02. 22:43:17

@Digitális_Fater: 2010-ben a születéskor várható átlagos élettartam 78,11 és 74,38 volt; a legutóbbi adatok szerint 79,33 és 76,16 (KSH)."

- Tényleg? Csakhogy ehhez semmi köze az Orbán- kormánynak! Kb 2-3 évet nőtt a 2 baloldali ciklus alatt is...

Ne feledjük: az EÜ kb hasonlóan szar helyzetben van mint 14 éve...

vergyula 2024.10.02. 22:48:06

"Most viszont, olvasom, a Párt ukáza a Tiszai Talpramagyarok döntéséről:"
Birca, ezt hogy kell érteni? Melyik Párt? A Tisza? Tehát a Tisza párt ukáza a Tisza párt döntéséről? Vagy mi?

"elfogadható, mert segít a Zorbán ellen."
Ugye megvan, amikor bármilyen történésnek tapsolsz, ha az segít az euroatlantizmus/liberalizmus/nyugat ellen?

vergyula 2024.10.02. 22:49:48

@Boldeone2: Várjámá', még kitalálják, hogy akkor nem is kell az EÜ-re költeni.

gigabursch 2024.10.03. 08:42:21

Tipikus eset- Amikor egy gátlástalan, hazátlan, lézengő ritter, csak azt tesz, amihez ért: LOP: CSAL. HAZUDIK. Ez az selyemmajpm igazi arca, ez az instant messiás és a mögötte álló globalista-cionista világrend valódi képe. (Lyullyyy, chatbor geryke majd ismét elkezdi az örjöngését - de ettől még a tények tények maradnak.
Nem lepdénék meg, ha valaki odamenne ehhez a szarházihoz az 56-os öregek közül és istenesen képen törölné.

- - - -

S akkor egy, a lyukas zászló kapcsán autentikus ember, autentikus forrásból:
kuruc.info/r/2/279085/

Pongrátz András Magyar Péternek: a lyukas zászlónak semmi köze az ilyen politikusokhoz! Reklám A Sztálin-szobor ledöntésében lángvágóval közreműködő Pongrátz András Corvin közi szabadságharcos nyilatkozatát Novák Előd tette közzé X-oldalán: A lyukas zászló nem az árulóké, hanem a független Magyarországért harcoló szabad magyaroké!
A globalista Európai Néppárt frakciójába beülő Magyar Péter legújabban azzal állt elő, hogy mostantól a Tisza Párt jelképe az 1956-os lyukas zászló. Nem újdonság ez a kisajátítási kísérlet, hiszen volt már a rendszerváltás után olyan párt, amely úgy próbálta kisajátítani az általunk '56-ban használt szimbólumot, hogy közben a politikájuk köszönő viszonyban sem volt a magyar történelem legtisztább antikommunista szabadságharcának szellemiségével. A Tisza Párt több százezer jóérzésű magyar embert tévesztett meg, amikor nemzeti szólamokat, Wass Albert-idézeteket használtak még az EP-választások előtt, majd szó nélkül beültek a korrupt és ízig-vérig globalista Ursula von der Leyen frakciójába. Az árulás sosem lehet bocsánatos bűn, miképp a hazaárulás sem. A lyukas zászlónak semmi köze az ilyen politikusokhoz!
Meg ne próbálják azt kisajátítani! Sajnálattal értesültem arról is, hogy a miniszterelnök politikai igazgatója össze-vissza beszél 1956-ról, és olyan kijelentéseket tett, amelyek teljesen vállalhatatlanok számomra. Azt üzenem a magyar fiataloknak, a mai kor „pesti srácainak”, hogy a nemzetünket bármikor, bárhonnan érő támadás esetén az utolsó töltényig védelmezzék ezt a féltőn szeretett hazát. Mi is ezt tettük a Corvin közben az akkori világ legerősebb hadserege ellen. Védjétek meg Magyarországot, mert haza csak egy van! És találkozzunk idén október 23-án 15 órakor a hegyvidéki turulszobornál, a nemzeti összefogás seregszemléjén, mert nemzeti jelképeinket is meg kell védjük, akár a Magyar Péter támogatásával megválasztott polgármestertől is.

- - -

Továbbá:

Frissítés: tiltakoznak az 1945 utáni politikai elítélteket, üldözötteket és leszármazottaikat képviselő szervezetek is Alább olvasható a közleményük: Az 1945 utáni politikai elítélteket, üldözötteket és leszármazottaikat tömörítő alábbi szervezetek a leghatározottabban tiltakoznak Magyar Péter pártelnök 2024. október 1-i bejelentése ellen, miszerint „A TISZA Párt jelképe a mai naptól az 1956-os lyukas zászló”. Álláspontunk szerint az 1956-os lyukas zászló a magyar történelmi zászlók sorába tartozik, így az egész nemzet önazonosságának és egyediségének szimbóluma. Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc első napján keletkezett jelkép pontosan a nemzeti szimbólumok kisajátítása elleni tiltakozás okán jött létre. A magyar nemzeti színeket kommunista jelképpel beszennyező Rákosi címert a magyar társadalom akkor teljes egyhangúsággal és összefogással vágta ki, mint a nemzet önérzete elleni gyalázatot. A világon a mai napig egyedülálló tiltakozási forma a lyukas zászló, egy különleges nemzeti kincs és egyértelmű azonossági jel. A legerélyesebben tiltakozunk különleges nemzeti jelképünk pártpolitikai célokra való felhasználása ellen, mely éppen olyan eszmei megerőszakolási kísérlet, mint amilyen a nemzeti lobogóból 1956-ban kivágott kommunista címer volt. Budapest, 2024. október 2.
Égi Pál, az 56-os Szövetség elnöke Csigás Zoltán, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége elnöke Pintér Kornél, a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet elnöke
Dr. Horváth László, az 56-os Szabadságharcos Lovagrend elnöke
Máhli Imre, az 1956 Magyar Nemzetőrség elnöke
Ámon Antal, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége elnöke Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban volt magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének elnöke
Somssich Tamás, a Recski Szövetség főtitkára
Szelekovszkyné Csendes Mária, a Politikai Elítéltek Közössége 1945–56 főtitkára
Dr. Mari Albertné, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének elnöke

gigabursch 2024.10.03. 08:43:56

@Digitális_Fater:
Miért erőlküdsz te is egy primitív, félreprogramozott, anarchista chatbottal?
Aki trollkodásra lett kitalálva?

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.10.03. 08:45:58

@vergyula: a nyugatellenességet én egy percig sem tagadom, fel is sorolom mellette a tényeket mindig becsülettel.
Viszont a Lölő, Vejkó, Tibocz stb. érvelésben sosem látok konkrétumot. Csak a jachtozást, hatvanpusztázást stb. ami például Gyurcsány esetében sosem kerül elő, pedig neki is van kétséggel szerzett vagyona bőven.
Az sem kerül elő sosem, hogy Lölő hány embernek ad kenyeret és hánynak a Fletó.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.10.03. 08:51:25

@Boldeone2: hülye vagy te mint a seggem.

divino.hu/borbarok/

nyitva,

A Kispadlizsán az árai mellett időszerűen zárt be :

kispadlizsan.hu/menu/

A szintén drága sznob hely meg nem végleg zárt be:

www.borteraszetterem.hu/

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.10.03. 09:21:26

index.hu/belfold/2024/10/02/mezotur-vakolat-omlas-teleki-blanka-gimnazium-padagogusok-szakszervezete-herczeg-zsolt-lazar-janos/

"Leomlott a vakolat a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium homlokzatáról, és ráesett egy diák autójára."

AUTÓJÁRA.

Szegénység, nyomorúság mindenütt, lehajtott fejű döbbent emberek állnak a bezárt luxuséttermek előtt, kezük ökölbeszorul látva a fasiszta csürhét, kik ellen minden harc megengedett, és csak egy gondolat ölt testet és testet : O1G ! O1G

(Ugye azt mondanom se kell, hogy én meg a többi vidéki mivel járt gimnáziumba és hánykor kelt.)

Tapi2021 2024.10.03. 12:42:12

@Boldeone2: "
Ők megkapták az EU- pénzeket is! Nem lator kormányuk van! "

Amint nem nemzeti-konzi kormányuk lett, hanem globalista, Amerika és Brüsszel szopó, behódolt kormányuk.
Tehát ez nem érv.

Ha itt is átvette volna a vezetést egy csicska, kollaboráns kormány, mi is kapnánk a Júdás pénzeket.
A magyarságunk, a jövőnk azonban nekünk nem pénz kérdés! Ti eladjátok magatokat pénzért, mi nem. Ez a különbség.

Gery87 2024.10.03. 14:49:53

@Digitális_Fater:

"Ott a híres MOL-torony, még a Gellért-hegy mögül is kilátszik a teteje. Rákosrendezőn is mozgolódnak az arabok, épül a mini-Dubaj, remélhetőleg sok szép magas házzal. Kell még haladás? Mert ugyebár a libsik még erre sem voltak képesek."

:D
Ez igen, látványberuházások,,,,ez már haladás, aztakurva.
És ezt így le meri írni.

"2010-ben a születéskor várható átlagos élettartam 78,11 és 74,38 volt; a legutóbbi adatok szerint 79,33 és 76,16 (KSH)."

ÉS ez mind nem Orbán miatt van.

"Ma már a hajléktalanoknak is van okostelefonja, és az aluljáró közepére szarás helyett palackokat gyűjtögethetnek."

Meg a lépcsőház elé szarnak és nem visszaváltható üvegeket szemetelnek szét...

Vagy esetleg hittan helyett a homoszexualitás iskolai oktatását tartanád haladásnak?

Gery87 2024.10.03. 14:50:17

@gigabursch:

Mondja ezt egy büdös náci.

Gery87 2024.10.03. 14:51:28

@Deak Tamas:

Lölő nem teremtett munkahelyeket, csak átvette azokat te agyonképzett faszkalap.
A zsebe meg közpénzzel van kitömve, tehát semmi újat nem hoz létre.

Gery87 2024.10.03. 14:54:38

@Deak Tamas:

"Szegénység, nyomorúság mindenütt, lehajtott fejű döbbent emberek állnak a bezárt luxuséttermek előtt, kezük ökölbeszorul látva a fasiszta csürhét, kik ellen minden harc megengedett, és csak egy gondolat ölt testet és testet : O1G ! O1G"

igen, mert az hogy van diák aki autóval jár, már azt jelenti hogy mindenki azzal jár nem? Te vén hülye fasz.

"(Ugye azt mondanom se kell, hogy én meg a többi vidéki mivel járt gimnáziumba és hánykor kelt.)"

Igen, tudjuk bazmeg, hajnali 3-kor keltél megetetted az oroszlánt aztán 30 Km-ert gyalogoltál a tanyáról, a cipőt meg a szomszéd kölökkel felváltva hordtátok út közben mert cipő se volt..

Képzeld én se jártam autóval iskolába.
És akkor mi következik ebből? Semmi.

Idióta megzápult agyú vén marha.

vergyula 2024.10.03. 17:36:43

@Deak Tamas: A yachtozás meg a hatvanpusztázás elég konkrét. Véletlenül Vitya gyerekkori haverja lett az ország leggazdagabb embere a Fidesz regnálása alatt. Ott liheg a nyakában a fater meg a vejkó (ezt a szót most tanultam, köszi). Mátrai erőmű, Elios, irodaházak 600 milliárdért, mint további konkrétumok.
Gyurcsány meg nem érdekel, már 15 éve nem tényező.

vergyula 2024.10.03. 17:38:33

@Deak Tamas: "Az sem kerül elő sosem, hogy Lölő hány embernek ad kenyeret"
Hát, ha bekebelez egy rakás céget, az a minimum, hogy fizeti a dolgozókat.

vergyula 2024.10.03. 17:50:03

@Deak Tamas: Tamás, nebasszáfe'!
Velem is előfordult, hogy drága anyám megengedte, hogy a Trabival menjek suliba. Ha ráesik a homlokzat, az erősen lenyomta volna az egzisztenciánkat.

Ugyanakkora fasság ezzel jönni, mint amikor a szellemifogyatékos Bencsik/Gajdics aszongya "mi is felnőttünk mobiltelefon nélkül".

Vagy amikor az ország életszínvonalát a hipermarket parkolójának telítettségével akarjuk felmérni.

vergyula 2024.10.03. 17:51:54

@Gery87: "Igen, tudjuk bazmeg, hajnali 3-kor keltél megetetted az oroszlánt aztán 30 Km-ert gyalogoltál a tanyáról, a cipőt meg a szomszéd kölökkel felváltva hordtátok út közben mert cipő se volt.."
Mi minden reggel ettünk egy marék HIDEG salakot...

Gery87 2024.10.03. 23:57:21

@vergyula:

Mi meg akkor fürödtünk amikor esett....

És felváltva jártunk iskolába, mert 5 gyerekre jutott 1 cipó és nem volt azonos a méretünk.

Persze ma, már nincs szegénység se nyomor sehol mert MOL tornyok meg stadionok épülnek és vannak 17 évesek akik autóval járnak a suliba.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.10.04. 09:30:33

@vergyula: íme a kettős mérce és az elfogultság tökéletes leírása, köszönöm !

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.10.04. 09:33:13

@vergyula: és ez a lényeg, így lett az egymillió segélyezett helyett a tervezett egymillió munkahely.
Ezért megérdemel jachtot, Hatvanpusztát bármit.
Kérdés, mit érdemel az a Draskovits, aki most a BKK élén újra bizonyítja nagyszerű tehetségét. Jachtja meg Hatvanpusztája neki is van, csak az épp nincs a balsajtó kereszttüzében.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.10.04. 09:37:52

@vergyula: ja, hogy az utóbbival nem lehet mérni? Hát akkor mivel lehet mérni?
Elsiklottál amúgy a lényeg felett mint beszappanozott harcsa a Széchenyi fürdő márványpadlatán. A hivatkozás Boldili szép irodalmias delíriuimára vonatkozott, a visszaváltós műanyagpalackokat gyűjtő, bezárt éttermek előtt döbbenten szomorkodó lecsúszó Magyarország agytífusz generálta hülyeségére.
Azazhogy agytífusz az ő esetében nem lehet, csak tífusz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.10.04. 09:38:54

@vergyula: @Deak Tamas:

Valójában egyszerű ez: nagytőke kell a kapitalizmusban.

A magyar gazdaság nem tudott soha önmagából - legalábbis a rendszerváltozás óta - kitermelni nagytőkéseket. A leggazdagabb magyar tőkések is valójában középkategória nemzetközi szemmel.

Így a magyar nagytőke helyét átvette a nyugat. Ami egy nagyon rossz rendszer.,

Zorbán gazdasági reformjának lényege: kiegyezett a nyugati nagytőkével, hogy az adjon helyet magyaroknak is, cserébe maradhat, s ide lettek betéve az államilag létrehozott új magyar nagytőkések, lásd Mészáros.

Szerintem a folyamat pozitív.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.10.04. 09:43:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: szerintem is, tökéletesen egyetértünk.
A folyamat pozitív voltát bizonyítja az is, hogy a folyamatot nem értők ide írják a hosszú esszéiket hiszen nem azon kell töprenkedniük mit esznek a hó végén, mint mondjuk Draskovics vagy Bokros pénzügyminisztersége idején.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.10.04. 09:48:13

@Deak Tamas:

Eleve arról van szó, hogy eddig minden sikeres felzárkózási gazdaságpolitika ugyanezt csinálta: Japán, Korea, Szingapúr, Korea, most már Kína is, de Vietnám is ezt kezdte el, csak ők kicsit lassabban.

Kuba tragédiája, hogy erre nincs esélye.

Gelimtrtrddddd 2024.10.04. 10:12:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: felzárkózási gazdaságpolitika ugyanezt csinálta:
---------------

Fezárkózás egy bullshit hang. A gazdát akasztani, garázdár van, de örjedés, maroketa és libernyák ökomókia. Nem csinál, tesz.

Aki libernyák ökomókiáról makog az egy marxista.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.10.04. 10:45:30

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: így van. A feljebb olvasható megnyilvánulásokról Herczeg emlékiratainak harmadik kötetében van remek szöveg:

Ha Ön, tisztelt olvasóm érdeklődik az iránt, miféle lélek lakik az ön testi hüvelyében, normálisan fejlett-e vagy törpe, akkor ajánlom a következő eljárást. Zárkózzék a szobájába, álljon a tükör elé, és kérdezze meg önmagától:
-Fáj-e az nekem ha más ember sikert, dicsőséget vagy vagyoni hasznot szerez?
Feleljen a föltett kérdésre kurta igennel vagy nemmel. És vegye tudomásul, ha önt bántja más ember szerencséje (akár megérdemli az illető, akár nem) akkor ön törpe lélek !

Ámde Táska. 2024.10.04. 10:48:00

@Gery87: azta milyen pontos tudás, nem is gondoltam volna, hogy anyád, amikor részegen az út szélén hentergett az ikerbátyjával, vagyis apáddal, kúrás közben miket meg nem figyelt, még az oroszlánokat is. És még emlékszik is rá és el is mondta neked.

vergyula 2024.10.04. 11:16:42

@Deak Tamas: Bizony, kettős. Az alapja, hogy az egyik rendszer 14 éve van ül a nyakunkon, a másik meg azóta ellenzékből ugat fasságokat.

vergyula 2024.10.04. 11:18:55

@Deak Tamas: Szóval Lölő 1 millió új munkahelyet teremtett? Ez nem volt meg, elismerem.

Nemtom micsinál Drazsé.

vergyula 2024.10.04. 11:22:38

@Deak Tamas: Nemtom, kérdezd a KSH-t (bár a létminimumot már nem méri).
A többit akkor meghagyom Boldinak.

vergyula 2024.10.04. 11:26:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Valójában egyszerű ez: nagytőke kell a kapitalizmusban."
Egy kicsit sem vagyok gazdasági szakember. Biztos emiatt látom úgy, hogy Lölő, Tiborcz, meg a többiek csak a közpénzt nyelik. Nem tudtam, hogy ez a kapitalizmus.

vergyula 2024.10.04. 11:27:51

@Deak Tamas: Elismerem, hogy a folyamatot nemértők közé tartozom. Nem tudtam, hogy a pofátlan NERészkedés engem is gazdagít.

vergyula 2024.10.04. 11:31:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Korea azért szerepel kétszer a listán, mert Észak is sikeres gazdasági felzárkózást folytat?
És amúgy nálunk mikor lesz mondjuk szingapúri életszínvonal? Ha már annyira másoljuk őket.

vergyula 2024.10.04. 11:35:23

@Deak Tamas: Ezt a tükörtesztet magad is elvégezted? Utalnék itt a fenti Gyurcsányozásra, Bidenfiázásra, de eszedbe juthat Soros is......

"Feleljen a föltett kérdésre kurta igennel vagy nemmel. És vegye tudomásul, ha önt bántja más ember szerencséje (akár megérdemli az illető, akár nem) akkor ön törpe lélek !"

Mondjuk ha nem érdemli meg, ráadásul az országtól lopja el, akkor bizony bánt, még ha így törpe is a lelkem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.10.04. 11:40:41

@vergyula:

Véletlen a dupla Korea.

Mo. jelenleg európai rabiga alatt van, nem tudja ugyanazt megismételni, így csak elemeket tud átvenni.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.10.04. 11:58:06

@vergyula: pontosan ez a probléma, hogy nem tudod mit csinál Drazsé, azt viszont tudod, hogy Lölőék - állítólag - a közpénzt nyelik. Amúgy ha ezt tudod, és azt is hogy törvénysértéssel, akkor ne nagyon hangoztasd, hiszen a bűncselekmény ismeretében a feljelentés elmulasztása pár év ingyenes magányos gondolkodási időt eredményez.
Jut eszembe, épp most rikácsolnak cigányok az utcán, én javallanám, hogy a vejkó kifejezést ne nagyon használd, mert az cigány szleng. Az antifidesz érzés, amelyet az elithez tartozó városi nyelveket beszélő fiatalságot már eluralta, alaptétele hogy Vitya pontosabban és helyesebben írva orbán cigány, sőt cigányvajda, és a fideszes eladja neki a mindent meg szégyen hogy egy vajdát követ.
Szóval a vejkózást én mellőzném, de az én vagyok :)
Egyébként a NEReszkedés gazdagított, nem is kevéssel, hiszen van időd ide a fórumra írni, és nem azon kell görcsölj, hogy több pénzed legyen. Össze is vetheted akár a 2010-es és a 2023-as anyagi helyzetedet is.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.10.04. 12:02:45

@vergyula: tudnád idézni azt, hogy engem bántott az, hogy Gyurcsányinak meg Bidének vagyoni gyarapodása van?
Az említett két hozzászólásban ugyanis szó nem volt ilyesmiről, Gyurcsányit olyan példának írtam, hogy az ő vagyonosodási története valahogy alulhangcsendesített a Lölő-féle túlharsonázott történetek szarfolyamában, Bidétot meg olyan példának írtam, hogy véletlen még a nagy Ámerikai Egybesült Állatokban is megesik, hogy politikus családja véletlen meggazdagszik.

Gelimtrtrddddd 2024.10.04. 12:13:53

@Deak Tamas: törvénysértéssel, akkor ne nagyon hangoztasd, hiszen a bűncselekmény ismeretében a feljelentés
-----------
A törvény az tarvány, szántott feld, a bűn hangot nem rakem, de hogyna cselnek? He? Feljel izé? Az most hogy a faszem?

Na egal. A butaká illegitim, totál halandzsa, pógári, fingrista szar, de a magyar nyelv indogermán és germán nyelv.

vergyula 2024.10.04. 12:34:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Fogalmam sincs, meg arról sem, hogy a kisembernek ez miért hasznos.

vergyula 2024.10.04. 12:46:26

@Deak Tamas: Tudom, hogy gyenge kifogás, de a fővárosi politika csak mérsékelten érdekel.

Jóvan, akkor befogom a pofám.
Amúgy a Fidesznek sosem esett nehezére a saját hasznára faragni a törvényeket.

A vejkót igyekszem kerülni.

Olyan a munkaköröm, hogy van időm itt okoskodni a jövedelmemtől függetlenül. Már 20 éve is ilyen volt.

"Össze is vetheted akár a 2010-es és a 2023-as anyagi helyzetedet is."
Nehezet kérsz. A fizetésemre még csak emlékszem, de hogy mennyi volt egy kiló kenyér, vagy egy liter benzin 2010-ben, arra már nem.
Nem mellesleg azóta volt néhány - anyagi előnnyel is járó - munkahelyváltásom. Nem rémlik, hogy ebben a NER segített.

vergyula 2024.10.04. 12:53:16

@Deak Tamas: "tudnád idézni azt, hogy engem bántott az, hogy Gyurcsányinak meg Bidének vagyoni gyarapodása van?
Az említett két hozzászólásban ugyanis szó nem volt ilyesmiről"
Ha nem bánt, akkor elnézést. Mindenesetre talán az "igaz magyar ember" paraméterei között ott lehetne, hogy szívén viseli a közpénz sorsát.

"Gyurcsányit olyan példának írtam, hogy az ő vagyonosodási története valahogy alulhangcsendesített a Lölő-féle túlharsonázott történetek szarfolyamában"
Szerintem a különbségek a mikor és a mennyit, illetve a yachton parádézás.

("alulhangcsendesített" - tuti van ilyen szó?)

Gery87 2024.10.04. 14:11:14

@Deak Tamas:

"és ez a lényeg, így lett az egymillió segélyezett helyett a tervezett egymillió munkahely."

Te hülye vagy bazmeg, ha Mészáros nem veszi meg az adott céget akkor az megszűnik és mennek az utcára?
Ugyan már.
Te hülye vén geci.
Ostobább vagy mint gondoltam.

"Ezért megérdemel jachtot, Hatvanpusztát bármit."

Érdemel ám a nagy büdös lófaszt a seggébe azt.
Mekkora egy ilyen kis seggnyaló szervilis büdös jobbágy vagy bazmeg.

Gery87 2024.10.04. 14:14:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A periférián nem számít ez semmit.
Látjuk hogy nincsenek eredmények, a "gyerekkúró libsi buzi" kormányok vezette régiós országok semmivel se rosszabbak, vagy jobbak!
Nincsenek eredményeitek ez az igazság.
Mivel még csak nem is "nemzeti tőkés osztály" épül, csak egy maffia.

A közpénz jelentős része meg már külföldön van, csak nem multiknál, hanem épp magánvagyonként.
Ez lenne nemzeti érdek?

Gery87 2024.10.04. 14:16:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Volt '45 elött 100 évig "magyar nemzeti nagytőkés osztály".

Tudod a cselédvilágban. Meg akik két világháborúban hajtották az ő "nemzettestvéreiket" a frontra!

Miről beszélünk akkor?

Gery87 2024.10.04. 14:20:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem jó példák.
Teljesen más lehetőségek, más kor, más adottságok.
Arról nem beszélve hogy a cél sem ez, csak a lopás.
Öncélú, nem terveznek hosszú távra.

Mészáros pedig pedig egy ostoba stróman, nem egy Honda Szóicsiró.

Gery87 2024.10.04. 14:21:12

@Ámde Táska.:

Tomika húzzál vissza a másik nickedhez bazmeg, már megint félrenyomtál!
A kibaszott gyógyszereidet vedd be!

Gelimtrtrddddd 2024.10.04. 14:26:57

@Gery87: "nemzeti tőkés osztály" épül, csak egy maffia.
----------------
A nemezeti egy libcsi hang, nem tőkés, hanem kapitalista, nem épül, hanem rekkend. Írva stak.

Maffia? Ezt a hangot nem kellene szétstépelni, csépelni, attól, hogyha itt volna, ősmagyar system, Sons of Anarchy-val, Mayans-val, Wagnerrel, rakóval arische Brüderschaft-val, úgy a fideszlibcsik és mások torokja is... na rakjuk.

Stakhogy ezen a felden erjeszed az új erda.

Gelimtrtrddddd 2024.10.04. 14:29:05

@Gery87: egy ostoba stróman, n
---------------

Ezzel se gyere, attól, hogy a stróman pozitív, ez is részje az ősmagyarnak,ahol az ősmagyarnál a zsidók voltak a strómanok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.10.04. 14:52:06

@Gery87:

Arra nincs példa a világtörténelemben, hogy egy ország felzárkózik azzal, hogy gazdaságát odaadja idegeneknek.

Márpedig ez volt az 1990-2010 közti ultraliberális modell.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.10.04. 14:55:09

@Gery87:

Nem volt.

Nem volt fejlett kapitalista rend. Tulajdonképpen csak 1990-től indult be a fejlett kapitalizmus Mo-on.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.10.04. 14:57:11

@Gery87:

Mindenhol törekszenek arra, amit Orbán csináél.

Orbán alternatívája az 1990-2010 közti rend. Az bizonyította, hogy nem működik. Gyurcsány, Bajnai, Bokros, stb. Ezt akarod?

Tapi2021 2024.10.04. 15:12:30

@vergyula: " Biztos emiatt látom úgy, hogy Lölő, Tiborcz, meg a többiek csak a közpénzt nyelik. Nem tudtam, hogy ez a kapitalizmus. "

A nevek cserélhetők! A lényeg, hogy legyenek MAGYAR tőkések is. Azt valahogyan létre kell hozni!
Ahogy a ballib kormányok is igyekeztek...

Ez állami protekcióval megy, mivel ilyen kicsi és eleve már felvásárolt piacon állami erő nélkül nem megy. Az egér nem tud versenyezni az elefánttal.

Vagy belenyugszol, hogy a tőkés mindig KÜLFÖLDI lesz, nekik dolgozunk, míg élünk és hagyják.

Vagy belenyugszol, hogy a magyar állam/kormányok hozzák létre. És abba, hogy 1. nem te lettél a kiválasztott, 2. éppen nem a te politikai oldalad Mészárosai, Tiborczai.

Tapi2021 2024.10.04. 15:17:06

@vergyula: "Utalnék itt a fenti Gyurcsányozásra, Bidenfiázásra, de eszedbe juthat Soros is......"

Látom, nincs meg, hogy egyikkel sem az a baj, hogy gazdagok!

Rajtuk kívül még sok százezer hasonlóan - sőt! - gazdag ember van, akik tökéletesen érdektelenek számunkra és a világ számára.

Találd ki, miért? (Nem nehéz.)

Tapi2021 2024.10.04. 15:23:18

@Gery87: "A közpénz jelentős része meg már külföldön van, csak nem multiknál, hanem épp magánvagyonként.
Ez lenne nemzeti érdek? "

Úgy sejtem, ezt ugyanúgy tudjátok igazolni, mint a többi "lopást"?!
Mert ti sosem vádaskodnátok csak úgy, érzelemből, alap és bizonyítékok nélkül... Ugye?

Tapi2021 2024.10.04. 15:25:19

@Gery87: "Mészáros pedig pedig egy ostoba stróman, nem egy Honda Szóicsiró. "

Te ismerted Honda Szóicsirót? :-)

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.10.04. 16:00:20

@vergyula: szerintem tök egyszerű a képlet, veszed a 2010-es fizud meg a mostanit, megnézed az EUR árfolyamokat, megnézed mennyit inflálódott közben az EUR és akkor már meg is van.
Minimálbérrel is eljátszható a dolog.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.10.04. 16:02:12

@vergyula: nincs ilyen szó, ez irodalmi munkásságom része, mint ahogy pl. alapból az elkelkáposztásítottalanítottátok illetve a megszentségteleníthetetlenségeitekért sincs.

Gelimtrtrddddd 2024.10.04. 20:15:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: g jobb a hazai nagytőke.
---------------

Nem tőke, hanem kapital, de egyik se fasza. De te beszélsz? Bulgároktól írogat és egy multinál van! A probléma már stak annyi, hogy így papír rekkint egy libernyák vagy és nem több. A multi és a libcsizmus nélkül döglenél.

A libcsizmust és a multikat, ahogy a libernyák ökomókiát is ki kell baszni innen, ha volna annak 5 millió döglöttje is, nehogy már én szopjak! Felesleges a melód, stak a libcsi-kapcsizmus emberje vagy. De ez nem a te bajuod, nem magyar vagy, hanem libcsi, és a Bulgároknál! De egy napon itt valós illiberalizmus van, úgy a felesleges melókat dúrgerjük, a munka hangot is.

Gelimtrtrddddd 2024.10.04. 20:17:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: a fejlett kapitalizmus Mo-on.
--------------
Nem fejlett, hanem tenkta, országtagadó vagyem, nekem rejku van.

Na most a kapcsizmus a libcsizmus, stak egy libcsi lotyó ez a feld, a libernyák ökomókia egy lotyója. A kapcsizmusnak arányoló kellene ide, de az nem van, ahogy Wagner, maffia, sons of anarchy, arische Brüderschaft és egyebek. Ki a libcsizmussal, a libcsik dögöljenk, ne én, ne a magyar!

Gery87 2024.10.04. 22:51:53

@Tapi2021:

Az egész világ ismerte.

Gery87 2024.10.04. 22:54:44

@Tapi2021:

Gondolom ellenben neked a Majdanról, Soros és CIA szerepéről írásos dokuid vannak otthon.
Bár én ezt sose kértem számon, mivel ebben vannak alapigazságok és ezt a hülye is látja....

Egyébként mutattam neked múltkor egy oldalt ami a neres korrupciókat gyűjti össze...
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása