Az amerikai lány kétségbe esett. Valamit nem csinál jól, gondolta. Pedig egyszerűen csak sose élt az USA-n kívül tartósan.

Egyébként etnikailag görög volt, mondta is, a neve is ezt jelezte. Az a szebb típusú görög nő. Görögország ebben tipikus Balkán: 3 nőtípus, s ő a legszebb típusból származott. Bár sajátos: a görög nők drasztikusan elhervadnak 45 éves kor körül. De ő fiatalabb volt, 35 körüli.

Hiába a görög származás, meg a valószínű büszke görög tudat - hiszen különben nem tanították volna meg a nyelvre gyerekkorában -, mégis ez egy amerikai lány volt. Azaz az amerikai szokásokban nőtt fel.

Ez egyébként érdekes kisebbségi lét: az ember egyes dolgokban kisebbségi, másakban meg többségi nemzetbeli. Magyarországi bolgároknál sokat láttam ezt: az étkezésben abszolút bolgár, az ünnepekben is bolgár, de a társadalmi kommunikációban teljesen magyar.

Szóval az amerikai-görög lány teljesen az amerikai társadalmi szokásokban mozgott. Az amerikai társadalmi létnek sok jellemzője van, pl.:

• mosolygás akkor is, amikor semmi ok rá - s ezt nemcsak bolti eladók csinálják, mert nekik kötelező, hanem ez teljesen általános,
• munkamánia, az amerikainak ez élete központja,
• gyakorlatiasság, azaz a bonyolult magyarázatok kerülése,
• ölelkezés, a testi közelség használata nem-intím helyzetekben is
• túlzások a szavakban, pl. házastársak egymástól úgy köszönnek el, hogy "szeretlek", s ez nem halivúdi filmek fantáziája, tényleg ez megy,
• a felesleges álbeszélgetés.

Itt a legutóbbi a releváns. Amerikában kötelező "fecsegni", ez a jó modor jele. Amerikai szemmel az modortalanság, hogy két ember találkozik, pl. szomszédok, majd azt mondják egymásnak, hogy "jó napot!" - az amerikai ehhez hozzátesz pár felesleges mondatot, álkérdést, jelentéktelen választ, pl. "hogy van?", "ma jó időnk lesz", "közeleg a hétvége", "szép nap volt tegnap", stb.

Szerencsétlen amerikai lány mindezt nem tudta. Ő volt a céges előadó, többnapos onlájn konferencián, s persze ilyenkor kötelező a hallgatósággal kapcsolatot találni. Csakhogy ő amerikai módon tette, ami nem vezetett semmilyen eredményre, hiszen a 20-tagú közönsége zömében kelet-európaiakból és pár nyugat-európaiaból állt.

Időnként már sajnáltam. Délben mindig tartva volt hosszú ebédszünet. Ebédszünet után a lány azzal kezdte - amerikai módra -, hogy megkérdezte "élveztétek az ebédeteket?". Láttam az arcán a döbbenetet, hogy erre nem kap szabványos amerikai választ, ami kb. ez lett volna: "ó, igen, csodás ebédem volt, s neked?".

Hogyan reagált a mi 20-fős csoportunk:

• páran zavartan hümmögtek, nem mondva semmit,
• páran kissé sértődve néztek, olyan "neked, baszdmeg, mi közöd az ebédemhez?" tekintettel,
• aztán akadt aki lelkesen elmesélte, részletekbe menően mit ebédelt,
• más elmondta, ő ebédidőben a kutyáját sétáltatta, majd 3 percet beszélt a kutyáról;

a lényeg: "normális" amerikai választ egyet se kapott.

A lány meg nézett, majdnem elsírta magát, gondolván, biztosan ő egy nagyon rossz előadó, hogy a közönsége nem reagál "normálisan".