magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Szabad szavazni?

A liberális médiák nem tudnak dönteni, mi a helyes értelmezése a romániai liberális választási csalásnak.

Az egyik verzió szerint végre sikerült lecsapni a demokrácia ellenségeire, mert nem jár nekik demokrácia, hiszen a demokrácia ellenségei eleve meg akarják semmisíteni a rendszert, azaz ha engedjük őket hatalomra jutni, a rendszernek vége:

A másik, kicsit agyasabb, vélemény azonban rámutat a dolog kettős természetére - íme a demokrácia ellenségei hivatkozási alapot kaptak, hiszen ezentúl ők ugyanezt mondhatják:

Mindenképpen érdekes, eddig érv volt pl. Oroszország és Irán ellen, hogy ott a hatóságok egyszerűen kizárnak jelölteket a választásból. Iránban erre van egy Őrök Tanácsa nevű szerv, az egyszerre Alkotmánybíróság, legfelsőbb Választási Bizottság, legfelső fellebbviteli Bíróság, s nemcsak az iráni alkotmány alapján dönthet, hanem az iszlám szokásoknak való megfelelés alapján is, többek között kizárhat jelölteket bármilyen választásból, csak arra hivatkozva, hogy az illető "nem méltó" az adott posztra, bár az nem követett el semmi törvényelleneset. Oroszországban ilyen nincs, ott le van írva konkrétan törvényben, kit lehet kizárni és miért, mégis ezt a nyugat antidemokratikusnak nevezi.

Most kiderül: a román eset viszont demokratikus. Rendkívül sajátos.

A logikai ellentmondást még liberális kommentelők is észrevették, persze nem a feketeöves kategóriából. Rámutatták - teljes joggal -, hogy akkor vagy demokrácia van és dönt a nép, melynek része a rossz döntés joga is, vagy az emberek éretlenek, s akkor felvilágosult diktatúra van, mely dönt a hozzá nem értő nép helyett, de annak érdekében.

44 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr2218750768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vasútihíd 2024.12.17. 06:57:59

a döntés a népé kell hogy legyen ami viszont csak akkor teljes ha nincs semmilyen a választhatóságból kizáró ok. ilyen ország viszont nem létezik.

Boldeone2 2024.12.17. 08:41:56

Jól szervezett, nagyon komoly összegekkel támogatott csoport állt a putyinista jelölt mögött, ami bizonyított. Nem véletlenül menekülnek a felelősségrevonás alól...
Egész Európában szisztematikus, hazug, aljas dezinformációs kampánnyal nyomul a szélsőjobb, melyben élen jár Orbán Viktorék. Most, amikor az EU szankciós listára akarták tenni a brutális grúz rendőrségi vezetőket, azokat is bevédtékl meg Kirill pátriárkát...

Boldeone2 2024.12.17. 08:53:28

Európa lényegében háborús helyzetben áll Oroszországgal. Az oroszok egyre gyakrabban beszélnek egy lehetséges háborúról, vagyis ellenségek. Nincs miről beszélni velük, mivel nemcsak hogy ma már totális diktatúra, fasiszta országról beszélünk, de nyíltan hadiellenségként lép fel Európa ellen..
Ha Putyin nem lenne, minden békés lenne és nem haltak volna meg százezrek...
Egyértelmű, hogy tovább kell fokozni a szankciókat. Tovább nyomni a fasiszta hadiállamot, az agresszort!

valis47 2024.12.17. 09:47:28

@Boldeone2: Az uniós vezetők kezdtek el beszélni arról. hogy háború folyik Oroszországgal, az oroszok csak reagáltak erre.

Azok, akik a háború tűzszünettel való lezárása helyett további százezrek, vagy milliók halálát akarják, azok háborús bűnösök.

Az európai vezetők, akik ezt tennék, akár az amerikaiak kihátrálása esetén is, azok. Zelenszkij, akinek a hatalma attól függ, hogy folytatódik a háború, szintén.

Talán abban reménykednek, hogy az európai gazdaság hanyatlását a hadiipar felfuttatásával lehet megmenteni? Ha már taccsra vágták az összes többi iparágat a drága energiával, a zöld elmebajjal... De jelenleg az európai hadiipar képtelen elég fegyvert, lőszert gyártani egy ilyen háborúba.

valis47 2024.12.17. 09:48:50

@Boldeone2: Fosztóképzős demokrácia a liberális is, mint a népi meg a szocialista.
Az USA pénze színes forradalmakat robbant ki világszerte, most éppen Grúziában...

Boldeone2 2024.12.17. 11:34:58

@valis47: Fosztóképzős demokrácia a liberális is, mint a népi meg a szocialista."

- Túrót az. A modern demokrácia a liberalizmus alapjaira épül, ezért az egyedüli alkalmazható jelző a " liberális"

Boldeone2 2024.12.17. 11:37:09

@valis47: Ha már taccsra vágták az összes többi iparágat a drága energiával, a zöld elmebajjal... De jelenleg az európai hadiipar képtelen elég fegyvert, lőszert gyártani egy ilyen háborúba."

- Szerinted miért drága az energia?

1, Európa szándékosan kicsesz magával
2, Oroszország háborúzik

A béke egyetlen gátja Putyin, nem pedig Európa

valis47 2024.12.17. 11:49:49

@Boldeone2: Szándékosan kicsesz magával egyrész a megújulók ész nélküli erőltetésével, másrészt azzal, hogy nem vesz orosz gázt, olajat vezetéken (kivéve mi meg a szlovákok kb. még), mondom vezetékest. Az orosz jellegét elvesztett LNG-t, Indián át jövő olajat megveszi.

valis47 2024.12.17. 11:51:44

@Boldeone2: A béke fő gátja most a Kallas-féle idióta vércsivavák. Kívánom, hogy megtörténjen egyszer, amire az észtek készülnek, hogy a teljes népet evakuálják és az országuk elpusztul. Megérdemelnék.

Boldeone2 2024.12.17. 12:46:19

@valis47: Miért Kallas, miért nem Putyin a "béke gátja"? Ez nem logikus! Egy 1,366 milliós állam gátolja a békét?

MEDVE1978 2024.12.17. 13:46:49

@Boldeone2:
"Jól szervezett, nagyon komoly összegekkel támogatott csoport állt a putyinista jelölt mögött, ami bizonyított. Nem véletlenül menekülnek a felelősségrevonás alól..."

Én megint látom ebben a kettős mércét és a szent háborút.
Amikor Magyarországon ugyanezt mondja az egyértelműen pártpolitikus által irányított Szuverenitásvédelmi Hivatal az egyébként nyugati nonprofit Helsinki Bizottságra, Transpanency Internationalra vagy a telexre. Az egyik esetben aztán az egész mehet, mert hiszen ezek a nonprofit szervezetek mindenféle szép eszmék érvényesülésének őrei, másfelől meg nem, mivel a gonosz kampányát segíti valaki stb.

Naivitás azt gondolni, hogy a mindenféle nonprofitok által szponzorált nemzetközi háló nem az USA / Nyugat / egyes tőkés csoportok érdekeit akarja érvényesíteni szerte a világon. Ebből a szempontból az oroszok hasonló befolyásolási kísérlete sem több mint egy külpolitikai eszköz.

gigabursch 2024.12.17. 13:48:14

@Boldeone2:

Aha, persze...
Bizonyított...

gigabursch 2024.12.17. 14:15:59

@valis47:
Lehet bárki akármilyen ostoba, szűklátókörű, akár egyén, akár nemzet szintjén, de magyarként nem az a szereped, feladatod, hogy rosszat kívánj! Senkinek se!
Azaz: gyógyíts, ne hódíts!

Tapi2021 2024.12.17. 16:56:48

Hont elég jól összegezte az esetet. Csak a teljesen elborult fanatikusoknak nem egyértelmű, hogy Romániában a globalista-atlantista-"brüsszelita"-háborúpárti... elit PUCCSOT HAJTOT VÉGRE!

Csak azért, mert a NÉP rosszul szavazott!!!

Hányszor kell még annak a kurva lólábnak kiesnie, hogy a népek elzavarják ezeket a francba?!
Sajnos úgy tűnik soknak. :-(

index.hu/velemeny/2024/12/17/hont-andras-ot-taborokba-gyult-bitangok/

"Ám, hogy minden diskurzus végül arra szűkül le, hogy menjen vagy maradjon, és hogy amíg ez el nem dől, addig tegyünk félre mindent, és hogy majd utána megbeszéljük, és hogy te tulajdonképpen melyiket is akarod, és hogyha nincs jobb ötleted a menésre/maradásra, akkor legalább ne akadályozd azzal, hogy másról fecsegsz, szóval ez a lebutított és végtelenített mantra mindent elpusztít.

Megöli a kíváncsiságot, amely mégiscsak alapja volna a tudománynak és a művészetnek is. Elfojtja az eredetiséget, hiszen igazodást vár el, annak demonstrálását, hogy hová tartozol. Lerontja a teljesítményeket, mert nincsenek kihívások, csak az eleve meglévő közönség előtti tetszelgés. Fölszámolja a morális tartást, az elvszerűséget, mivel visszatérően fölmenti sajátjait mindaz alól, amit a másiknál elfogadhatatlannak tart. Legfrissebb példa: érthető, ha Nyugaton sokak számára megkönnyebbülést okozott, hogy Romániában nem engedik az oroszokat hozzáférni egy amerikai rakétaelhárító-támaszponthoz meg az épülő NATO-bázishoz, de azért az esetben rejlő visszásságot legalább érzékelni kéne. A román alkotmánybíróság mégiscsak egy demokratikus választás eredményét semmisítette meg, arra való hivatkozással, hogy befolyásolták a kampányt, mely tevékenység per definitionem arra szolgál, hogy befolyásolja a választást. Így azért nehéz lesz bármit is számonkérni, teszem azt, Erdoganon. Azonban a nagyon demokratáknál az ítélet fönnakadást sem okozott, sőt, akad olyan magyar orgánum, amelyik még propagálja is a román szolgálatok álláspontját. Agyrém.

A lebutított táborlogika végül igénytelenné teszi azt is, ami állítólag mozgatja, amit szolgálni kíván: a politikát. "...

Tapi2021 2024.12.17. 16:58:36

@Boldeone2: Igen, emlékszünk hogyan támadták meg Németországot is egy gázvezetékkel!

Tapi2021 2024.12.17. 17:02:40

@valis47: Pontosan!

"Az uniós vezetők kezdtek el beszélni arról. hogy háború folyik Oroszországgal, az oroszok csak reagáltak erre.

Azok, akik a háború tűzszünettel való lezárása helyett további százezrek, vagy milliók halálát akarják, azok háborús bűnösök."

Nem az oroszok kezdtek el fegyvereket szállítani a nyugat/EU/NATO tagországok ellen...
"Európa" önként szállt be az USA geopolitikai hatalmáért és az Európa fölötti totális kontrolljának megtartásáért vívott és kiprovokált háborúba.

És igen, mindenki, aki egy perccel is segít MEGHOSSZABBÍTANI ezt az ÉRTELMETLEN háborút és ezzel emberek halálát okozza, háborús bűnös! Különösen, ha minket is belerángatnak végül!

Tapi2021 2024.12.17. 17:11:19

@gigabursch: A magyarok javasolták a karácsonyi békét! Legalább Szentestére. LESZARTÁK!!!!
Javasoltuk a mielőbbi fegyverszünetet.
LESZARTÁK!
Javasoltuk, a mielőbbi békekötést vagy legalább a TÁRGYALÁSOKAT róla.
LESZARTÁK!!! ...

Vajon, ha ukrán Ivánt kérdeznénk meg a lövészárokban, hogy mit szeretne, szeretné-e, hogy Szenteste ne lőjék agyon, ne szaggassa szét egy bomba..., vagy hogy egyáltalán ne kelljen megdögölnie valami/valakik érdekeiért, vajon ő is leszarná ezeket a javaslatokat???

Akkor mit érdemelnek ezek a háborús pszichózisban őrültebbnél őrültebb ötletekkel, totális háborúval, fegyverkezéssel... sajnos nem csak álmodó eszementek????

gigabursch 2024.12.17. 17:15:30

@Tapi2021:
Továbbra is küzdesz a lelkéért. Megpróbálod a tévedésére felhívni a figyelmét.
(Persze, vannak menthetetlenek)

Hidd el, a többit Szent Mihály megoldja.

Tapi2021 2024.12.17. 17:21:10

@valis47: Az észtek, a lengyelek, a németek... minden fordítva csinálnak, mint amit egy medvével való találkozáskor kell:

"Sok tévhit kering azzal kapcsolatban, hogy mi a teendő, ha valaki medvével találkozik. A medve, alapvetően kerüli az embert. Megfelelő viselkedéssel és felkészültséggel elkerülhetők az esetleges problémák. Nagyon fontos az is, hogy a medvét ne csalogassuk magunkhoz semmilyen módon. ... Csak „szorult „ helyzetben, vagy a bocsait védve mutathat támadó magatartást.

Medvével kapcsolatos konfliktushelyzetek kezelése

A medve nem játék, a medvét el kell kerülni! A medvével nem kell barátkozni – bármilyen korú is legyen. A bocsok közelében nagy valószínűséggel az anya is ott van. A legtöbb konfliktus az anyamedvékhez kapcsolódik!
A medve indokolatlanul nem támad emberre, sőt ha lehetősége van rá, messze elkerüli.
Ha erdőben járunk és úgy gondoljuk, hogy bármikor felbukkanhat, keltsünk magunk körül zajt (pl. fütyülés). Nagyobb társaság esetén kisebb a támadás veszélye.
Ha mégis medvével találkozunk, de az állat nem vett észre minket, lehetőleg feltűnés nélkül, halkan azonnal távozzunk a helyszínről. Ha a medve észrevesz, ne próbáljuk elzavarni kövekkel vagy bármi mással.

Ne nézzünk a medve szemébe, ez agresszivitást válthat ki, ugyanakkor ne fordítsunk hátat az állatnak.
Ha a medve két lábra áll, őrizzük meg nyugalmunkat, ez még nem jelent kimondottan támadási jelet, lehet, hogy csupán a terepet fürkészi.
Ha a medve közel merészkedik, ne provokáljuk, és ne tegyünk hirtelen mozdulatokat..."

Ezek a marhák, miután kurvára megunták, hogy több évtizede béke van, pontosan és szándékosan azt csinálják a "medvével", amit NEM KELLENE!

Rákiabálnak (mert erős észt vagyok a NATO-val a hátam mögött), dobálják (fegyvert szállítanak ellene), próbálják sarokba szorítani!...

Mi baj lehetne ebből?

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.17. 17:23:16

@Tapi2021: na és te mit óbégatsz a román demokráciáért, amíg a hazai sincs meg. nem vetted észre, hogy ez mindenkire vonatkozott, főleg rád? :D

Fölszámolja a morális tartást, az elvszerűséget, mivel visszatérően fölmenti sajátjait mindaz alól, amit a másiknál elfogadhatatlannak tart.

gigabursch 2024.12.17. 17:28:37

@Tapi2021:
A választások befolyásolásának értelmezése viszont elgondolkodtató, mert kétélű fegyver.
Gondolom itt többen is látták Toroczkai ide kapcsolódó videóját (most nem arra gondolok, hogy mit tesz majd ő, meg a Mi Hazánk Mozgalom majd, hanem arra, hogy a magyar AB-nak vajon van-e jogköre így eljárni?
Mondjuk ismerve Toroczkait, biztos van épp elég jogász, aki súg neki, hogy hol és mivel lehet érvelni.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.17. 17:30:32

@Tapi2021: azt a konfliktushelyzetet nem írja, amikor a medve rákap valamire és elkezd bejárkálni a faluba. és még emberre is támad.
akkor adsz egy puskát a haverodnak, a haverod meg lőni fog amikor a medve az ő házába akar befele menni.

valis47 2024.12.17. 19:45:45

@Alöksz Róz Unbanned: Nézd meg akkor ezt:

twitter.com/i/status/1869078936577323427

Ez a kopasz bácsi az egyike azoknak, akik a Majdant erőszakos "forradalomba" fordították. Kifejti mit akarnak. Vagy akartak már akkor.
Az ukrán nácik nem szeretik a Nyugatot, tisztában vannak vele, hogy annak Ukrajna csak eszköz. De felvállalják tudatosan ezt a szerepet, mert abban hisznek, hogy legyőzik és feldarabolják Oroszországot (nyilván az emlegetett 5 vagy több részből legalább egyet Ukrajnához csatolva majd).
Ha úgy vesszük nemzetiek, nem kérnek a globalizmusból, "Európát" halottnak tartják, ők dicsőséges Ukrajnát akarnak, amely mindenkinek diktál majd reményeik szerint errefelé.

valis47 2024.12.17. 19:51:46

A banderisták nem sokban különböznek a Hayat Tahrir es-Sham-tól, korábban Dzsabhat an-Nuszra, még korábban "al-Kaida szíriai tagozat". Vagy attól, amiknek a tálibokat szánták eredetileg a CIA-nél, vagy előttük a mudzsahedeket. Csak nem dzsihadisták, az ő vallásuk szerint a viking eredetű tiszta árja ukrán nép küldetése az Untermensch "moszkalok" elpusztítása és új ukrán nagyhatalom létrehozása.

valis47 2024.12.17. 19:54:53

Bocs, az ISIS-t kifelejtettem persze. De sok ilyen van. Az USA azt hiszi, hogy az ukránok engedelmes zsoldosaik lesznek a világ minden részén az ő geopolitikai céljaikért. Az ukrán háború egyfajta kiképzőterep is az amerikai birodalom leendő Sardaukarjainak. Ahogy egy ukrán parlamenti képviselő mondta az amerikaiaknak: "ki fog értetek harcolni majd Teherán és Peking alatt?" (természetesen csakis ők)
Csak hát ezek is a gazdáik ellen fordulhatnak később, mert az ő terveik nem egészen ugyanazok.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.17. 20:20:32

@valis47: "Az USA azt hiszi, hogy az ukránok engedelmes zsoldosaik lesznek a világ minden részén az ő geopolitikai céljaikért." - szerintem nem hiszi ezt.
nem a világ minden részén.

valis47 2024.12.17. 20:39:25

@Alöksz Róz Unbanned: Már most használta őket Szíriában a mérsékelt lefejezők kiképzésére, Afrikában...
Ahogy a Szíriában kikupálódott üzbég, csecsen, ujgur dzsihadistákat is küldi majd most vissza haza az angolszász gazdi.

Boldeone2 2024.12.17. 21:20:33

@Tapi2021: Hagyjuk már a béke baromságaidat, Putler most nem akar békét, egyértelmű...

24.hu/kulfold/2024/12/17/oroszorszag-dontott-nem-fogad-el-semmilyen-beketervet/

Wildhunt 2024.12.17. 21:37:02

@Boldeone2: már megint nem olvasod el amit linkelsz. Olyat nem fogad el, ami befagyasztja a háborút, ala minszkek. Amit a gazdáid elejétől nem terveztek betartani.

élveteg 2024.12.17. 22:48:18

"Jól szervezett, nagyon komoly összegekkel támogatott csoport állt a putyinista jelölt mögött, ami bizonyított......

Írja bolden Bizonyított ...aha annyira mint az iraki tömegpusztító fegyverek Azok is bizonyítottak voltak Igaz az iraki tömegpusztító fegyverek meséjét se hitte el kb senki ahogy ezt a romániai mesét sem

Boldeone2 2024.12.17. 23:08:10

@Wildhunt: Hagyjuk már a faszságokat, Minszk Putyin kényszerszerződése volt! Először ő rúgta fel a budapesti nyilatkozatot és az ukrán államszerződést is, ahol garantálta - szerződésben- Ukrajna határait!
Akkor miről beszélünk????

Wildhunt 2024.12.18. 07:19:55

@Boldeone2: a krím önként vált ki, pont mint koszovó...

De akkor ugye megint hazudtál? A 24 cikke nem azt írja, amit idehánytál. Plusz mi a véleményed a putlerszopó lengyelekről?

Wildhunt 2024.12.18. 07:20:50

@élveteg: csak sajnos a románokat nem bombázta szét a NATO.

gigabursch 2024.12.18. 07:24:31

@Wildhunt:
Még átállhatnak. Többször is.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.18. 08:12:05

@Wildhunt: csak hát a románok nem is kezdek tömegirtásba...

egyébként erre a döntésre olyan szépen meg lehetne trollkodni a következő elnökválasztásukat is.

Wildhunt 2024.12.18. 09:48:04

@Alöksz Róz Unbanned: attól még sajnálhatom, hogy nem bombázta őket a NATO.

Wildhunt 2024.12.18. 09:50:12

@gigabursch: akkor jön majd, hogy ha átállnak az baj ugyan, de nem tragédia. Míg ha ezért a NATO bombázni fogja Bukarestet az persze tragédia, de nem baj.

Wildhunt 2024.12.18. 09:53:21

@Alöksz Róz Unbanned: tényleg sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a választásuk a körülötte lévő ricsajjal együtt a magánügyük.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.18. 10:12:48

@Wildhunt: na és. attól még lehet róla véleményem. az alkotmánybíróságuk döntéséről meg az abban rejlő csapdáról is.

Tapi2021 2024.12.18. 10:27:37

@Alöksz Róz Unbanned: Az, hogy azok nyernek egy demokráciában, AKIKRE TÖBBEN SZAVAZNAK, maga a demokrácia!
Nem szavazhattál?

Akkor is, ha a veszteseknek nem tetszik. Amikor a vesztesek megpuccsolják a nép akaratát, az ami NEM DEMOKRÁCIA!
És ezt a ballib-globalista oldal most már sorozatban csinálja.

Tapi2021 2024.12.18. 10:29:59

@Alöksz Róz Unbanned: "azt a konfliktushelyzetet nem írja, amikor a medve rákap valamire és elkezd bejárkálni a faluba. és még emberre is támad."

Igaz, azonban erről szó sem volt, amíg el nem kezdték kiszorítani, sarokba szorítani, durván semmibe venni a méltányolható érdekeit sem, amiket az USA esetében magától értetődőnek tartotok.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.18. 10:37:14

@Tapi2021: "Az, hogy azok nyernek egy demokráciában, AKIKRE TÖBBEN SZAVAZNAK, maga a demokrácia!" - egy demokráciában igen.

de az nem a maga a demokrácia, hogy van szavazás vagy valakire sokan szavaznak. lásd pl hazafias népfront, az igen messze állt a demokráciától.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása