Megírtam 2 hete mi várható Kubában, de a valóság felülmúlta a várakozásokat.
Gyakorlatilag minden általam követett kubai blogger beszámolt róla. Ma már ők az igazi információforrás, nem az USA-ban és Spanyolországban működő kubai ellenzéki médiák, ez utóbbiak is a Kubában működő blogerrektől veszik át az alaphíreket.
Szóval tényleg bevezették az USA-dollárt! Megnyílt az első bolt Havannában, ahol idegen valutás készpénzben is lehet fizetni, ez persze a gyakorlatban USA-dollárt jelent.
Emellett elfogadnak persze valutás nemzetközi bankkártyákat is (kivéve amerikai bankok által kibocsátottakat, ezeket nem lehet az amerikai embargó miatt) és kubai bankok által kiadott valutás bankkártyákat.
Ami csapás az emberekre: az eddigi MLC-kártyákkal nem lehet fizetni itt, azokkal csak az MLC-boltokban lehet.
Az MLC 2021-ben lett kitalálva. Amikor ugyanis meg lett szüntetve a kétféle kubai peso - a "normál" utcai peso és a szabadon váltható - hamarosan kiderült: a rendszer nem működik, az állam egyszerűen nem képes annyi árut a kereskedelmi forgalomba beengedni, hogy az elég legyen, így ismét ketté kellett választani a kiskereskedelmet egy alapvető és egy valutás részre. De hogy ez utóbbi alapja ne legyen a dollár, így politikai okokból ki lett találva az MLC-bankkártya, melyet kiad bármely kubai bank idegen valutában vezetett számla ellenében.
Persze az MLC-boltok is de facto dolláros boltok voltak, az árak is USA-dollárban voltak kiírva, hiszen 1 MLC-egység = 1 USA-dollár. De ezekben a boltokban csak MLC-kártyákkal lehetett fizetni, vagy bármilyen más valutás bankkártyával, de készpénzben nem.
A legtöbb blogger arról számol be: az árszint kicsit olcsóbb az új dolláros üzletben, mint az MLC-üzletekben. A rendszer saját magára is ütött így: ezután még kevésbé fognak hinni nekik az emberek.
A kubai emberek le is vonták a következtetést: a legjobb készpénzben dollárt tartani.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.01.07. 12:22:46
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.07. 13:08:24
Pontosan.
en.wikipedia.org/wiki/Mir_(payment_system)
_Neville 2025.01.07. 13:44:48
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.07. 13:48:17
A sima bolt hasonló, csak pesóban van az ár és magasabb persze. Vannak magánboltok.
Az államiak meg csak a jegyrendszer alapján adnak terméket, az eleve kevés dolog.
gigabursch 2025.01.07. 20:24:14
vasútihíd 2025.01.07. 21:51:43
Wildhunt 2025.01.07. 22:14:58
vasútihíd 2025.01.07. 22:52:54
nyugaton persze problémás lehet bármilyen logójú orosz kártyával a fizetés.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.08. 08:41:30
Mert akkor ez még nagyobb szegénységet eredményezne.
A bolgár szint sokkal magasabb volt annak idején a kubainál.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2025.01.08. 09:23:43
www.youtube.com/watch?v=dEpO2pwAfcI
Gery87 2025.01.08. 21:17:44
Nemrég olvastam hogy ahol Orbán most van Indiában abban a tagállamban ahol 40 éve marxista vezetés van:)
"A másik ok, amiért itt vagyunk, az a jövő. India gazdasága robbanásszerű fejlődés előtt áll.”
Csodálatosan groteszk, a nagy antikommunista streetfighter....:)
"Különösen vicces ilyen előzményekkel felidézni azt is, hogy Orbán úticélja, a déli Kerala annak a kommunista-szocialista „keralai modellnek” az őshazája, amely nagyjából szöges ellentéte a Magyarországon az állam szétesését és a hanyatlást menedzselő rendszernek, és az Orbán-ellenes trollközbeszéd primitív India-képének is.
Az 1971 óta szakadatlanul valamilyen formában a Baloldali Blokk által irányított szövetségi állam lakossága 34 millió fő körül mozog, ennek ellenére a fejlettség és az életszínvonal mutatói inkább hasonlítanak egy keleti Eu-tagországra, mint Indiára."
"Ennek pedig 50 év múltán már kézzel fogható eredményei is vannak. A legfrissebb adatok szerint ugyanis Kerala az ENSZ emberi fejlettségi indexén (Human Development Index) szerint 0,770-es mutatószámot ért el, ezzel nagyjából Bosznia-Hercegovina, Kína és Bulgária mellett végzett, messze megelőzve teljes India mutatószámát (0,644) is. "
merce.hu/2025/01/07/orban-kedvenc-indiai-allamaban-minden-mukodik-ami-itthon-nem/
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2025.01.09. 08:54:19
S egyben ez az egyetlen hagyományosan keresztény régiója Indiának egyébként. Ma már nincs ugyan keresztény többség, de ma is a lakosság ötöde keresztény, s ez nem a brit gyarmati idők alatti térítés eredménye, hanem ókori eredetű.