A balliberális Válasz azokra számít, akik nem ismerik a régió történelmét.

Ami ugyanis a magyaroknál természetes, az nem feltétlenül van így más népeknél.

Egy magyar számára természetes alapigazság, hogy az ember nem lehet magyar, ha nem magyar az anyanyelve, de legalábbis nem tud magyarul magas szinten. Egyszerűen a két dolog szervesen kapcsolódik. Ha valaki nem tud magyarul, de közben magát magyarnak mondja az mindenképpen viccesen hat.

Míg vannak népek, ahol ez egyáltalán nincs így. Simán lehet pl. zsidónak, kínainak, örménynek lenni az adott nyelv ismerete nélkül. Sőt, egyes népeknél, a nyelvtudás hiánya az alapjellemző: pl. az írek 75-80 %-a egy szót se tud írül, s alig 4-5 % beszél anyanyelvi szinten írül.

Az ukrán eset is teljesen egyedi. Történelmileg úgy alakult, hogy az ukránoknak 2 nyelvük van: az orosz és az ukrán. S, szintén történelmileg, úgy alakult, hogy az identitás folyékony az egész orosz-ukrán határvidéken: amikor a hatalom ukrán, akkor több az ukrán, amikor meg orosz, akkor több az orosz, miközben a személyes identitás ugyanaz.

A nyelvi identitás és a nemzeti identitás nem is egyezik. Magyar szemmel felfoghatatlan, de simán lehet valaki egyszerre orosz anyanyelvű és ukrán nacionalista, ahogy ukránul beszélő és orosz identitású is.

Ez ismert a világ más részein is. Spanyolországban is megesik ez egyes régiókban.

Az meg nem valamiféle elnyomás eredménye, hogy az elitnyelv az orosz Ukrajnában. Így alakult: orosz nagyvárosok, a körülöttük ukrán falvak. S ezen 30+ év ukránosítás se tudott változtatni.

A cikkben is említett szurzsik egy orosz-ukrán keveréknyelv: a nyelvtan és a szókincs inkább ukrán, míg a kiejtés és a kifejezések inkább orosz jellegűek. Persze hozzá kell tenni, az orosz és az ukrán nyelv a XV. századtól kezdtek egymástól elválni, a szókincs 70 %-a máig azonos - ez kb. olyan közelség, mint a spanyol-portugál esetében.