Szövetségben lenni valakivel azt jelenti: valamiben nem értünk egyet vele, de más fontos dologban igen. Hiszen ha mindenben egyetértenénk, akkor nem kellene szövetség, hanem akkor egyek lennénk.

Az amerikai rendszerkritikus jobboldal esete pontosan ilyen kelet-európai szemszögből nézve. Most, hogy a mozgalom mártírt adott a világnak, különösen fontos ezt felismerni és észben tartani.

Ha megnézzük Charlie Kirk rendkívül sikeres mozgalmának alapelveit, ott szép számmal találhatunk számunkra rendkívül kellemetlen, egyenesen nevetséges állításokat. De ugyanez igaz szinte az egész amerikai rendszerkritikus és jobboldali szektorra.

Mit tartalmaz Kirk szervezetének, a Turning Point USA mozgalomnak a hitvallása. Pl. ilyet: "Az USA alkotmánya a valaha írt legkivételesebb politikai dokumentum." és "Az USA a világtörténelem legnagyszerűbb országa." - az ilyesmin persze nem csak egy kelet-európai, de egy nyugat-európai rendszerkritikus is csak udvariasan mosolyog, de ha nem sért meg senkit, akkor inkább harsányan röhög.

Az amerikai rendszerkritikusok, a jobbos verzió rendelkezik pár furcsa - mi szempontunkból furcsa - jellemzővel:

• újprotestáns hitvilág, annak kőkemény politikai értelmezésével,
• mély hit a felvilágosodásban,
• az az álláspont, hogy az igazi liberalizmus jó dolog, ahhoz kell visszatérni, mert időközben a komcsik és társaik elrontották ezt a nagyszerű eszmét.

Az amerikai rendszerkritikusok nagy többsége bizony ezt vallja, abban hisznek, hogy a rendszer alapvetően jó, azt csak meg kell tisztítani a rárakodott idegen eszméktől. Még ilyeneket mondanak: "A kapitalizmus a valaha felfedezett legerkölcsösebb és leginkább bevált gazdasági rendszer.".

Az amerikai rendszerkritikusok kedvenc szerzője Ayn Rand és társai az úgynevezett osztrák iskolából.

Az osztrák iskola nevű közgazdasági-politikai iskola legfőbb célja a marxizmus elleni harc. A cél az volt, már a XIX. sz. végén Bécsben, majd később Angliában és az USA-ban, hogy a klasszikus közgazdaságtant - amiből a marxizmus is kinőtt - felváltsák valami újabb, jobban alkalmas elmélettel. Részletesen nem írnám le, de pl. az egyik lényegi elem, hogy az "érték" megszűnik itt valós lenni, hanem szubjektív lesz, azaz minden annyit ér, amennyit adnak érte, ezzel sikerül persze kiküszöbölni és megcáfolni a marxi kizsákmányolás fogalmát, de mindez hatalmas károkat is okoz: gyakorlatilag teljesen elszakítja a gazdaságot a valóságtól. Ennek a gazdasági iskolának a politikai kivetülése az ultraliberalizmus, más néven libertarianizmus vagy anarcho-liberalizmus. A lényeg kb. az, hogy minden működne jól, ha békén hagynák, tulajdonképpen állam nem is kell, vagy ha igen, abszolút minimális mértékben.

Szóval az amerikai jobbos rendszerkritikusok gazdaságpolitikailag azt vallják, amit Magyarországon a a valóságtól legelrugaszkodottabb ballib megmondóemberek.

Olvasmányos alakban ez megismerhető Ayn Rand gigantikus szépirodalmi művéből. Az Oroszországban született, s a korai szovjet rendszert megérő, majd az USA-ban letelepedő Rand - eredeti neve: Alisza Rozenbaum - motivációja személyes: annyira gyűlölte a szovjet rendszert, hogy mindenben az ellenkezőjét mondta, ezzel persze átesve a ló másik oldalára.

Könyve - Atlas Shrugged, de a magyar fordításban át lett írva és "Veszett világ" lett, pedig nagyon nem jó ez a cím - hosszasan leírja, hogy nincs közjó, az irigység pozitív érték, a szabadság kifejeződése a tulajdon és a verseny, s mindent az okos vállalkozóknak köszönhet az emberiség.

Ez mindig az abszurditásig el van víve. Az Atlas Shrugged ezt viszi végig hosszasan. Vannak részek, amikor a pozitív hősök egymást segítik, viszont ez baj az elméletben, hiszen csak irigység van, a segítség meg keresztény-kommunista marhaság, így ezt mindig ki kell magyarázni. Szóval több ilyen párbeszéd van a könyvben:

• Segítesz nekem önzetlenül?
• Dehogy segítek. Az utolsó cent hasznot is kipréselem belőled!

A kelet-európai ember ösztönösen érzi, ez súlyos marhaság, de az USA-ban ez az áramlat bivalyerős, s a rendszerkritikusok nagy hányada komolyan hisz benne.

Én egy időben megpróbáltam hinni ebben, beismerem. De már akkor viszketett kicsit a lelkem. S végül teljesen elutasítottam, nagyjából 2008-tól kezdve.

De akkor mi van? Semmi. Szövetségesünk lehet ettől még, hiszen a hagyományos értékek terén helyesen beszél. Nem azt kell nézni, ami elválaszt, hanem azt, ami összeköt.

Aztán meg reménykedni kell, egyszer az amerikai rendszerkritikusok is eljutnak annak felismeréséhez, hogy a liberalizmus nem cél, hanem probléma. Nem megtisztítani kell a liberalizmust a balos szeméttől, ahogy ezt ők hiszik, s visszatérni a krisztályszép eredeti liberalizmushoz. Ugyanis maga a liberalizmus a szemét. S ami szemét, annak mind a politikai, mind a gazdasági vonatkozását el kell utasítani. Olyan nincs, hogy éljenzem a liberalizmust a gazdaságpolitikában, sőt a politikai liberalizmust is annak klasszikus verziójában, közben meg küzdök a későbbi és mai liberalizmus ellen. Ahogy nincs jó "woke", úgy jó kapitalizmus sincs.

Ayn Rand egyébként kivállóan alkalmaz a parodizálásra: