Amikor ezt írom, még nincs eredménye az amerikai elnökválasztásnak. (S amikor a cikk látható lesz csütörtök hajnalban, szinte biztosan akkor se lesz.)

A fő tényleges eredmény: a liberális médiák és közvéleménykutatások bukása. Ugyanis ezek földcsuszamlásszerű Biden győzelmet jósoltak. Pedig egy dolog biztos: esélyes, hogy nyer Trump, s ha veszít is, Biden győzelme rendkívül szoros lesz. A cikk írásakor a legvalószínűbb jósolható végeredmény 270:268 Biden javára, ami persze semmilyen kapcsolatban sincs a jóslattal.

A hivatalos magyarázat a bukásra: a megkérdezettek hazudnak a közvéleménykutatóknak, azt mondják, Bidenre szavaznak, majd Trumpra szavaznak.

Dehát miért teszik ezt? Hiszen a legamerikaellenesebb ember se állítja, hogy Amerikában az állam korlátozná a szólásszabadságot, hogy cenzúra lenne, valójában ott még a Nyugat-Európában bevett korlátozások sincsenek, azaz lehet "gyűlölködni" is szabadon. Ráadásul, furcsa lenne, ha pont a hatalmon lévő kormányzat melletti kiállást szankcionálná a hatalom.

A válasz persze az: mert Amerikában tökéletes liberális demokrácia van, azaz az állam hatalma korlátozott, helyette magánérdekek dominálnak. S így az állam által gyakorolt cenzúra helyett a magánérdekek vezérelte cenzúra a lényeg.

Leegyszerűsítve: hiába nem gátolja, sőt minden erővel segíti az állam, hogy elmondhassam szabadon a véleményemet, ha aztán emiatt kirúgnak a munkahelyemről a magáncégtől, ahol dolgozom, vagy - ha magam is vállalkozó vagyok - bojkott indul a cégem ellen, s mindkét esetben egzisztenciális válságba kerülök, hiszen nagyon-nagyon vékony az a réteg, melynek olyan kiemelt az anyagi helyzete, hogy sérthetetlen lenne egzisztenciálisan. Az átlag amerikai állampolgár vagyona 700 ezer dollár - ennek eloszlása persze erősen egyenetlen, valójában a lakosság felének a vagyona nulla alatt van, de ezt most ne vegyük figyelembe -, ami nem az az összeg, melyből meg lehetne élni, ha az ember rendszeres bevétel nélkül marad.

S hogyan reagál az amerikai kisember? Mivel tudja mi az elvárás, azt szóban teljesíti. Az elvárást pedig könnyű tudni: az amerikai médiák 90 %-a liberális, s nap mint nap harsogják, hogy egyrészt vannak a szabad, szép, okos, művelt, felvilágosult emberek, másrészt pedig a bunkó, elmaradott, ostoba, csúnya gyűlölködők. Vannak a jók és a rosszak. Most mondd meg, te a jók vagy a rosszak mellett állsz?

Annak idején, 40+ éve, volt egy orosz vicc:

• Mi a demokratikus centralizmus?
• Amikor egyenként mindenki ellenez valamit, de együttesen mégis támogatják.

Valahogy illik ez a mára is.

Olyan ország bőven van, ahol a hivatalos nyelv nem anyanyelve a lakosság többségének. Ennek oka jellemzően az, hogy az adott ország lakossága soknemzetiségű, s a legnagyobb helyi nyelv kiválasztása hivatalos nyelvnek nem lenne a másnyelvűek tetszésére. Erre jó példa Nigéria. Az is megesik, hogy lenne abszolút többségi nyelv, de a máig él a gyarmati múlt, s a volt gyarmattartó nyelve számít máig az elit nyelvének. Erre drasztikus példa Burundi, ahol a lakosság majdnem 100 %-a egyetlen nemzetiséghez és nyelvhez tartozik, a tényleges hivatalos nyelv mégis a francia. Ezekről írtam már részletesebben.

A másik hasonlóan érdekes jelenség az idegen oktatási nyelv. Normál esetben minden országban az oktatás nyelve az illető ország hivatalos nyelve, ez alól csak nemzeti kisebbségek, bevándorló közösségek szoktak kivétel lenni. Persze a "nemzetközi iskola" mindenhol létező fogalom, de ez marginális jelenség.

Ellenben vannak országok, ahol tömeges jelenség, hogy a helyi oktatás nyelve nem a tanulók anyanyelve.

Afrikában - leszámítva az arab afrikai országokat- egyértelműen az a modell, hogy a volt gyarmattartó nyelvén zajlik az iskolai oktatás minden szinten, kivételt csak az alsó tagozat jelent, ahol megjelenhetnek helyi nyelvek is. A legdrasztikusabb példa Etiópia, mely sose volt angol gyarmat, ennek ellenére a közép- ás felsőoktatás nyelve az angol.

Ázsiában vannak nemzetállamot építő országok, ahol tudatosan szorítják ki a volt gyarmattartó nyelvét. Erre jó példa Malájzia és Pakisztán, ahol szisztmatikusan meg lett semmisítve az angol nyelvű oktatás, visszaszorítva azt a magániskolákba. A nemzetállamépítés másik példája Indonézia, ahol lakosság alig 17 %-ának ananyelve, az indonéz az oktatási nyelv gyakorlatilag a teljes oktatási rendszerben.

Persze olyan országok is vannak, ahol eleve sose volt szerepe az idegennyelvá oktatásnak, lásd Japán, Korea, Laosz, Thaiföld, Vietnám.

Az ellenpélda azok az országok, ahol tudatosan idegennyelvű oktatás van divatban. A Fülöp-szigetelen és Szingapúrban gyakorlatilag a teljes oktatási rendszer angolnyelvű.

Drasztikus eset India, ahol a helyi nyelvek szerepe marginális az alapfokú oktatáson kívül. A világ 10 legnagyobb nyelve közül 4 indiai, ennek ellenére ezek a nyelvek máig alárendelt szerepet játszanak a közép- és felsőfokú oktatásban.

Sokan azt gondolják, mi a gond azzal, hogy a diákok idegen nyelven tanulnak, azonban a kutatások sok problámára mutatnak rá:

• az idegen nyelven tanuló diák mindig alulteljesít az anyanyelvén tanuló diákhoz képest,
• az idegennyelvű oktatás nem idegennyelvű általános környezetben oda vezet, hogy a tanulók szép passzív tudást fejlesztenek ki az adott idegen nyelven, de aktív nyelvtudásuk jelentősen alacsonyabb marad,
• hatalmas társadalmi különbségek alakulnak ki az idegen nyelven tanulók és mindenki más között, Indiában pl. aki nem tud angolul, az előtt a felsőoktatás gyakorlatilag el van zárva,

Hasonló jelenség van a volt szovjet Közép-Ázsiában is, csak ott az orosz játssza az angol szerepét.

A ballib agytröszt holdudvara hunvejbin* tagozatának egyik "remek" ötlete, hogy nem lehet Orbánt leváltani, ezért a jogállamiság ideiglenes félretétele szükséges.

Ezen elmélet klasszikus megfogalmazása még 2016-ból származik, Elek Ignác ballib természettudós tollából. Cikkjének alaplogikáját hagyjuk, az ugyanis nyilvánvaló ökörség - mármint az, hogy a politikai rendszer olyan, mint a Gödel-tétel -, nézzük csak a tényszerűséget és a belső koherenciát.

Tényszerűen az állítás nem igaz. Orbán bármikor leváltható ugyanis, ehhez egyetlen dolog szükséges: valamelyik ellenzéki pártnak több szavazatot kell szereznie, mint a Fidesznek. A magyar választási jog nem tartalmaz egyetlen elemet se, mely a Fidesznek valamiféle mágikus módon hatalmat adna. Továbbá, a magyar alkotmányos rend is szabadon megváltoztatható, elegendő hozzá kétharmados parlamenti többség, s semmilyen korlátai nincsenek az alkotmányozásnak, - ellentétben pl. a német joggal - a magyar jogban ismeretlen az alkotmányellenes alkotmányozás fogalma, de ismeretlen benne a "megváltoztathatatlan jogelv" fogalma is, ami pl. létezik az olasz alkotmányjogban. (Németországban nem lehetséges olyan alkotmányozás, mely ellentmond a jelenlegi alkotmány szellemének, a német alkotmánybíróság jogosult megsemmisíteni minden ilyen alkotmányozást. Olaszországban pedig a köztársasági államforma örökös érvényű, az nem változtatható meg soha.)

Hogy nehéz feladat ez? Nyilván nehéz, hiszen mindig nehéz egy népszerű pártot leváltani, ehhez meg kell ugyanis győzni a többséget, hogy az illető párt hatalmánál van jobb alternatíva.

De ha a nehézség indok lenne a törvényes keretek felrúgására, akkor ezentúl mindent szabad, pl. az ellenzék győzelme után ugyanaz simán megtehető velük szemben is.

Külön vicces elem, hogy akik most a törvényes keretek mellőzését akarják, azok 30 éve foggal-körömmel ragaszkodtak, hogy a kádári törvényesség legyen az utolsó betűig betartva a rendszerváltáskor.

Egyébként én nem állítom, hogy valami elképzelhetetlen szörnyűség lenne a törvényen kívüli rendszerváltozás, ez sokszor megesett már a magyar történelemben (a legutoljára 1944-1945-ben). A nép a felső szuverén, s joga van újra kezdeni a politikai rendszert. De ehhez hatalmas többség kell vagy külső erőszak (ez volt 1944-1945 oka, a szovjet megszállás). Ha viszont ma Magyarországon létezne ilyen hatalmas többség, mire fel az egész törvényenkívüliség? Hiszen ha ekkora támogatottsága lenne egy ilyen fordulatnak, akkor az ellenzék simán nyerni tudna törvényesen is?

S konceptuálisan is önromboló az elmélet. Hiszen a szerző gyakorlatilag elismeri, a liberális demokrácia hibás rendszer, hiszen az képtelen önmagát biztosítani külső eszközök nélkül.

• hunvejbin - kínaiul hóng wèibīng (ejtése kb. hun vejbin) - diákokból álló kínai mozgalom a kulturális forradalom alatt, a legfelsőbb pártvezetés irányítása alatt, célja egy második "forradalom" véghezvitele volt az elpolgárosodott kínai kommunista bürokrácia ellen, a mozgalom tagjainak fanatizmusa nem ismert határokat

Az ember haladásának sebessége hosszú távon mérve 5 km/h. Amikor meg lettek szelídítve az első hordásra alkalmas állatok - tehén, ló, teve -, majd a kerék fel lett találva kb. 5000 éve, ez a sebesség felment 15-30 km/h-ra. Természetesen mindez csak sík, akadálymentes területen.

A kedvenc példám Budapest és Szófia távolsága. Ez légvonalban kb. 630 km, de a lehető legegyenesebb közúton 780 km. Ez egyébként egy ősi útvonal: Szófiától egyenesen nyugatra Nišig, majd onnan északra Belgrádig, majd onnan tovább az ókori Via Militaris része (mai nevén E80-as út), majd onnan bb Szávaszentdemeterig, majd a mai szerb-horvát és horvát-magyar határon át Budapestig (mai nevén E75-ös út) - ez utóbbi a Vajdaságban átment a Duna jobb oldalára, míg ma a főút a Duna bal oldalán halad végig szerb, majd magyar területen, kihagyva Horvátországot (ennek oka, hogy a római időkben a Duna-Tisza köze nem volt a Birodalom része).

A legolcsóbb közlekedési módon, azaz gyalog ennek az útnak a megtétele 3 hétbe telik. Az iparosítás előtti korban a leggyorsabb lovas futároknak kb. 2 napba tellett, egy átlagembernek pedig ez 10 nap volt. Ma az út megtétele - levonva a határokon való várakozásokat - busszal kb. 8 óra, kocsival 6 óra, azóta hogy az út 90+ %-a autópálya, jelenleg 50 km-es szakasz nem autópálya csak, ez is épülőben van, 2023-ra várható a teljes befejezése. Persze a leggyorsabb a repülő, ezzel 55-60 perc az út jellemzően. Az arány a sebességben az őskor, a középkor, s a mai kor között kb. 500-250-1.

Ma az egész Naprendszer átszeléséhez a jelenleg létező leggyorsabb űrhajóval 19 év szükséges

Na most, ha ezt vesszük "őskornak", akkor a hozzá képest "mai kor" sebessége azt jelentené, hogy a Naprendszer átszelhető lenne 2 hét alatt. Hatalmas sebességnek tűnik, de a valóságban ez azt jelentené, hogy a legközelebbi csillag eléréséhez 33 év kellene.

Azt hiszem, ezzel sikerült érzékeltetnem hogy a távolságban elért hatalmas, 500-szoros sebességnövekedés nulla közeli eredményt jelentene a csillagok közti utazásban, hiszen nem valószínű, hogy bárki is akarna 33 évig utazni a legközelebbi csillagig.

Az űr mérete egyszerűen olyan nagy, hogy az emberiség utóbbi 10 ezer év alatt elért műszaki fejlődéséhez hasonló szint megismétlése se hozna minket közelebb a célhoz. Egyszerűen nem lenne elegendő egy olyan forradalmian új eszköz kitalálása, mint ami a repülőgép volt a gyalogláshoz képest.

Amikor 30 éves voltam, még azon gondolkodtam, milyen jó lenne profi politikusnak lenni. 2 év kellett, hogy erről végleg lemondjak, s örüljek, hogy nem indultam el ezen az úton.

Két okot láttam arra, hogy miért nem jó politikusnak lenni: egy kisebb és egy nagyobb okot.

A kisebb ok, hogy nemigen van olyan párt, mellyel az ember 100 %-ban egyetért, így ha egy adott párt politikusa vagyok, kénytelen leszek időnként olyan álláspontot is védeni, mellyel nem értek egyet. De ez a kisebb baj, hiszen végülis ha egy adott párttal nagyrészben egyetértek, elfogadható értelmes kompromisszunként, hogy a kisebb részt jelentő nem egyetértés esetében idegen álláspontot védek. Amíg a nagyobb résszel egyetértek, ez nem is gerinctelen viselkedés.

A nagyobb baj viszont áthidalhatatlan. A profi politikusság egy szakma, s aki belekezd, az benne ragad. Vagy ha kikerül belőle, iszonyúan nehéz helyzetbe kerül. Nagyon-nagyon magasrangú politikusnak kell lenni ahhoz, hogy ez ne így legyen, egy volt magasrangú politikus mindig kap állásajánlatot, megélhetést. De egy kis jelentőségű politikus senkit se érdekel, amikor már nem politikus.

Persze, a hivatalos szöveg az, hogy a volt politikus "visszamegy civil szakmájába", csakhát a valóság nagyon más. Ez a civil szakma a legtöbb esetben olyasmi, amibe nem lehet visszamenni, s ha elméletileg lehetséges is, iszonyúan nehéz, hiszen a politikusi évek alatt az ember kiesik a gyakorlatból, elveszti korábbi kapcsolatait.

Az átlagos politikus így aztán kényszerhelyzetbe kerül. Mindent meg kell tennie, hogy megmaradjon politikusnak, mert ez immár megélhetési kényszerré válik. Kénytelen a végén immár a szimpla megélhetése miatt bármit elfogadni, amit pártja éppen állít.

A magam ellensége lennék, hogy ilyen helyzetbe hozzam saját magamat? Természetesen nem.

Erre 1999-ben jöttem rá. S azóta szánalommal nézem azokat a politikusokat, akik láthatóan szenvednek, amikor megélhetési kényszerből marhaságokat beszélnek.

Július elejeta tüntetéssorozat zajlik Bulgáriában, ma már ez csak Szófia központját jelenti, de minden este 19-22 között máig meg van rendezve egy-egy tüntetés. A témáról már írtam. Jelenleg a minden esti tüntetés azt jelenti: összegyűlik átlag 150-200 ember, akik meghallgatnak pár dögunalmas beszédet, majd elsétálgatnak kb. fél km-t, majd szétszélednek, néha útközben megdobálva élelmiszerrel középületeket.

A bolgár kormányzat taktikája bejött: hagyni kell a tüntetéseket, akár még törvénysértések esetében se kell bevatkozni (eddig csak tényleg durva esetekben avatkozott be a rendőrség), aminek eredménye az, hogy az egész nevetségessé teszi magát, majd lelohad a tüntetési kedv.

Bár hivatalosan minden nap van tüntetés, azaz folytatódik az akció, ma már csak arról van szó, hogy a szervezők nem tudják hogyan lehetne teljes arcvesztés nélkül beszüntetni az egészet. Valószínűleg arra várnak, hogy a kormányzat tiltsa be a koronavírusra hivatkozva a gyülekezéseket, de a kormányzat meg nem hülye: direkt nem tilt be semmit, hivatalosan szabad tünteni, csak a távolságtartást kell betartani (azt persze senki se tartja be, de a hatóság nem is ellenőrzi).

De érdekes hogy mi is a kudarc oka. Öt okot lehet megemlíteni.

1. Egyrészt - mint a tüntetésológia mondja - nem volt meg a kritikus tömeg, a csúcson se gyűlt össze elegendő ember.

2. Másrészt, a szervezők nem tudtak egyensúlyt teremteni a békés-erőszakos tengelyen. Hiszen, egyszerre két szempont is fontos: ne legyenek erőszakos tüntetők (ezt a hatalom könnyedén ki tudná használni), de mégis legyen határozottság. Itt a szervezők az enyhe erőszakot is azonnal kizárták, aminek azonban az eredménye, hogy a határozottabb tüntetők többé nem azonosultak a tüntetéssel. Ez ismert a magyar tüntetésekből is, amikor minden ballib tüntetés után a ballib kommentelők szidják a legjobban a tüntetést "többet nem megyek, nem akarok megint egyórás zenés városnézésben részt venni" stílusban. Az élelmiszerrel való dobálózásban kimerülő radikalizmust pedig a legtöbben egyrészt infantilisnak, másrészt gusztustalannak tartják.

3. A szervezők elhatárodtak azoktól a pártoktól, melyek támogatták őket valamilyen szinten. Viszont saját pártot se hoztak létre. Így amint a tüntetések létszáma lecsökkent, az addig meglévő külső tűmogatás teljesen meg is szűnt, hiszen minden párt önérdeke, hogy egy nevetségessé vált akcióval ne kötödjön össze a neve.

4. A háromtagú szervezői vezérkar elvesztette a kapcsolatot valósággal. Amikor ez ember a saját híveivel veszi körbe magát, s minden ellenvéleményt ellenséges akciónak mond, eljön az a pillanat, hogy csak a számára pozitív véleményekről értesül, s ezekről azt hiszi, ez a közhangulat. Pedig ezt még a kommunista diktatúrák is tudták: besúgói hálózatokat tartottak fenn, mely aztán jelentéseket készített a tényleges közhangulatról, hiszen ha a vezetés nem tudja mi a valós helyzet, kormányozni se képes.

5. S persze a legfontosabb: pozitív konkrét célok hiánya. Az nem elegendő cél ugyanis, hogy valaki mondjon le, se az, hogy ne legyen korrupció.

Én egyébként személyesen örülök a tüntetés elbukásának.

Megnéztem A nagy hekk című filmet. S a véleményekból úgy látom, az emberek nagy része félreértette az egészet.

A fő tévedés szerintem az, hogy ezt az egész ügyet valamiféle választási csalásnak hiszik. Pedig egyáltalán nem az, még a legtágabb értelemben sem az, azaz még a "szavazatvásárlás" kategóriába se fér bele.

Miről is van szó? A filmben említett cég, a Cambridge Analytica rádöbbent, a célzott kereskedelmi reklám kiválóan alkalmazható politkai kampányokra is, majd ennek kidolgozta a részletes módszertanát.

A közhiEdelemmel ellentétben a reklám célja nem az, hogy egy adott termék vagy szolgáltatás általánosan népszerű legyen, ez ugyanis képtelenség: aki pl. utál sportolni, az akkor se fog, ha nagyon reklámozzák neki.

A hagyományos reklám még az volt, hogy az átlagembert, esetleg nagy célcsoportokat vettek alapul. Az internet eljövetelével és tömegessé válásával azonban lehetőség nyílt egy sokkal kifinomultabb reklámtechnikára is. Hiszen hatalmas pénzkidobás olyanoknak reklámozni valamit, akiket az adott dolog egyáltalán nem érdekel - lásd a fenti példát -, miközben ezt a pénzt fel lehetne használni a potenciálisan érdeklődők megnyerésére.

Pl. az én gépemen sose szoktam kapni reklámokat férfi divatról, nőiről viszont igen. S jogos ez: saját magamnak nem szoktam onlájn vásárolni, feleségemnek viszont igen.

Ahogy ez van a politikai kampányoknál is. Pénzkidobás törzsszavazókat győzködni: mert azok vagy eleve a mi törzsszavazóink, szóval kampány nélkül is úgyis ránk szavaznak, vagy az ellenfél törzsszavazói, ez esetben viszont úgyse szavaznak ránk. Viszont a sza vazók kb. fele-harmada nem meggyőződéses törzsszavazó, sőt egyáltalán nem az, hanem szimpla semleges szavazó.

Az amerikai választási rendszer különösen alkalmas terep erre. Miért? Mert minél aránytalanabb, minél inkább egyéni választókerületi alapú egy választási rendszer, annál könnyebb a feladat. S különösen ilyen az amerikai elnökválasztás rendszere, ahol a szavazók szavazata nem országosan számít, hanem államonként. Az USA-ban a leadott szavazatok valójában 538 elektori szavazatra számítódnak át, ezek feloszlása pedig teljesen aránytalan: aki egy adott államban többséget szerez, az az adott állam összes elektori szavazatát megkapja, míg a többi jelölt ugyanonnan 0 elektori szavazatot kap. Pl. 2016-ban a legnagyobb államban, Kaliforniában Clinton 62 %-ot kapott, Trump 32 %-ot, az eredmény: Clinton kapott 55 elektori szavazatot, Trump pedig 0-t. Ez a rendszer van az USA 51 területi egységéből 49-ben (48 állam + főváros), s csak 2 államban van arányosítás (Maine és Nebraska), de ez a 2 állam összesen 9 elektori szavazat, azaz nincs különösebb jelentősége.

Tehát a feladat: nem kell abban az államban komolyan kampányolni, ahol úgyis az ellenfél vezet fölényesen, ott se kell, ahol mi vezetünk fölényesen. Pl. a nagy államok közül Kalifornia, Maryland, Massachusetts, New Jersey, New York erősen demokrata párti, míg Alaska, Indiana, MIssiouri, Tenessee, Texas erősen republikánus párti. Szinte mindenhol máshol viszont dupla erőfeszítéssel kell kampányolni.

Továbbá, ezekben az államokban se kell kampányolni a törzsszavazók között. Amerikában van 250 millió szavazó, ezek fele sose szavaz, marad 125 millió ember. Ebből 40 millió él olyan államokban, melyekben érdemes plusz erőfeszítéssel kampányolni, hiszen nincs egyik pártnak se egyértelmű többsége. Ezek közül 20-25 millió törzszavazó. Marad tehát 15-20 millió em ber, s csakis velük kell foglalkozni. Mennyivel olcsóbb és hatékonyabb!

Eddig világos, ezt eddig is tudta mindenki. De honnan tudható konkrétan kik ezek az emberek? Nos, itt jön képbe a Facebook. Mivel az amerikai szavazók 88 %-a használja az internetet, s ezek 80 %-a Facebook-felhasználó, a Facebook-adatok segítségével elérhető az amerikaik 70 %-a! A feladat tehát: megvásárolni a Facebooktól a felhasználók adatait, ezek alapján a felhasználókat széles profilok szerint beosztani, majd már tudni fogjuk ki milyen politikai preferenciájú, ki ingadozó szavazó közülük. Ezt dolgozta ki a Cambridge Analytica. Majd pedig a gyakorlati alkalmazása mindennek: a meghatározott profilú embereknek olyan reklámok eljuttatása, melyek képések lesznek az ingadozó szavazók a megbízó érdekei szerinti irányba elmozdítani.

A valódi kérdés tehát nem a választások tisztasága, hiszen a tisztaság maradt. A valódi kérdés: az adatokhoz való hozzáférés, s legfőképpen azok felhasználása. Ha a felhasználói adatok felhasználása betiltásra kerülne, a Facebook és összes társa csődbe menne, hiszen éppen abból élnek meg, hogy célzott reklámokat helyeznek el. A kérdés ezek után: van-e bármi értelmes érv, mely szerint a kereskedelmi reklám rendben van, de a politikai meg tilos?

Ez egy eléggé új foglalkozás. Hivatalosan természetesen nem cenzornak hívják a cenzort, hanem moderátornak.

A különféle internetes médiák, elsősorban vitafórumok, közösségi hálók, hagyományos és netes médiák kommentrovatai, stb. idővel rájöttek:

• egyes olvasói/felhasználói közlések miatt büntetőjogi-polgárijogi felelősségük merülhet fel,
• egyes olvasói/felhasználói közlések rombolhatják hírnevüket,
• egyes olvasói/felhasználói közlések pénzügyi problémákat okozhatnak, lásd a hirdetők nem hirdetnek, ha bizonyos tartalmak mellett van a hirdetésük.

S mivel kiderült, a mesterséges intelligencia pont olyan, mint a gépi fordítás, azaz nem képes soha pontosságot adni, így szükséges lett fizetett moderátorok alkalmazása.

A magyar átlag jobboldali polgár azt hiszi, a cenzorok elsősorban politikai szerepet töltenek be. A valóságban a nem-politikai cenzúra a cenzorok munkájának 90+ %-át teszi ki. Íme pár példa olyan témákra, melyeket a különböző netes cégek cenzúrázni szoktak politikamentes alapon:

• pornográfia: nyilván a kifejezetten pornó honlapok ezt nem cenzúrázzák, de mindenki más jellemzően igen, s kiskorúakat szerepeltető pornót pedig a pornóoldalak is cenzúrázzák,
• erotika: itt a maximális engedékenységtől a maximális tiltásig minden előfordul, abszolút cégfüggő, van ahol a teljesen meztelen test is engedett, s van ahol, meztelen testet ábrázoló közismert festmény, szobor is tiltott,
• önromboló tevékenység: az öngyilkosság és az arra való felhívás mindenhol tilos, a sima önrombolásban jelentős eltérések vannak, van ahol egészen bizarr dolgok is engedettek, máshol meg még az idióta diéta tanácsok vagy a veszélyes autóvezetás ábrázolása is tilos,
• szerzői jog megsértése: nagy a különbség, Amerikában ez abszolút tabu, még közvetett utalások is tiltás alá esnek, míg pl. Oroszországban az ellenkező megoldás van divatban, csak akkor van tiltás, ha a szerzői jog tulajdonosa külön szól,
• hackerek: gyakorlatlag mindenki tiltja az adathalászat, jelszófeltörés, stb. bemutatását, népszerűsítését,
• valós személyek sérelme: személyes adatok, képek, stb. közlése nem jogosult személy által szinte mindenhol tilos, ahogy a fenyegetés, hitelrontás, gúnyolás is bárki ellen, aki nem közszereplő,
• prostitúció, kábítószerek, szerencsejátékok: mivel minden országban más-más a megengedett, az egyes honlapok döntenek, vagy a legszabadabb szabályozáshoz alkalmazkodnak vagy a legszigorúbbhoz,
• állatok elleni erőszak: az öncélú erőszak abszolút tiltott kategória, egyes honlapok kivételt tesznek a vallási és hagyományos célú állatöléssel és az étkezési céló állatöléssel, lásd állatáldozás vallási szertartáson, disznóvágás, vadászat, horgászás, vágóhíd,
• emberek elleni erőszak: a teljes tiltástól a teljes szabadságig minden megesik, van ahol még filmbeli bunyó is tilos, s van ahol halálos seb okozása pl. rendőrségi akció során is bemutatható.

De a legérdekesebb persze a maradék, a politikai kategória:

• terrorizmus: alapból tiltott mindenhol a terrorizmus népszerűsítése, de erős eltérés van abban, hogy melyik szervezet számít terroristának és melyik nem,
• politikai jellegű bűncselekmények: itt hatalmasak az eltérések, van ahol a békés zászlóégetés is tilos, s van ahol a tüntetések során tanúsított erőszak bemutatása is belefér,
• áltudomány: van ahol kereszteshadjárat folyik minden ellen, amit áltudománynak minősítenek, máshol mndent szabad, ami nem vezet kifejezetten önromboló tevékenységhez,
• radikalizmus: a lehető legtágabb kategória ez, van ahol mindent szabad, ami kifejezetten nem tilos, s van ahol a békés szeparatizmus is tiltott, ahogy van ahol egész szervezetek alapból tiltás alá esnek (lásd Mi Hazánk és Facebook),
• gyólöletbeszéd: mondanom sem kell, a lehető legvitatottabb kérdés éppen ez, van ahol egyes védett csoportok elleni bármilyen kritika már ennek számít, míg máshol csak a kifejezetten sértő stílusú, lealacsonyító álláspont kifejtése tiltott.

Ami sokakat érdekel: ki az úr a házban, az állam vagy a honlap? A magyar jobbos elképzeléssel ellentétben, a nagy internetes cégek nem akarják mindenáron az emberekre erőszakolni a liberális nézeteket. Pl. a nyugaton szivárványzászlót lengető, minden ellentétes álláspontot letiltó cégek (a legaktívabbak ebben a Facebook és a Twitter) simán letilják az enyhe szivárványpártiságot is akár, ha az pl. orosz vagy kínai nyelvű - ezt hivatalosan úgy szokták magyarázni, hogy "helyi hagyományok tiszteletben tartása".

Azt kell mondanom, két szempont van mindebben:

• pénzügyi: ha valami nagyon árt a reklámozásnak, akkor ez mindent felülír, a Google se akar kínai pénzeket veszteni, így simán letiltja pl. a kínai vagy tibeti nyelvű tibeti szeparatizmust,
• rossz hírnév: ha egy téma egy adott országban erősen negatív megítélés alá esik, akkor azt akkor is letiltja ott az adott cég, ha ugyanazt máshol kifejezetten támogatja.

Szóval mindezek miatt azt kell mondanom, a nagy netes cégek nem követnek tudatos befolyásolást, sokkal inkább alkalmazkodnak.

De miért nem érezhető ez a magyar nyelvű tartalmakban, merül fel a jogos kérdés? Miért van az, hogy a legaktívabb cenzoráló platformok erősen ballib irányúak: azaz a ballib tartalom jellemzően csak akkor kerül tiltás alá, ha az komoly erőszakot tartalmaz, míg az ellenkező tábor esetében a békés, civilizált ellenvélemény is szankciókat vált ki? A magyarázat egyszerűen az, hogy Magyarország túl kicsi piac, nem kezelik önállóan, hanem be van téve az általános "Európa" kategóriába, ahol a nyugati liberális fősodorhoz alkalmazkodás van előírva. Míg mondjuk Oroszország már nagy piac, külön szabályokkal. Kína pedig még nagyobb. Ez az oka annak, hogy ugyanaz a szöveg magyarul leírva tiltást eredményez, míg oroszul engedélyezettnek számít.

Megnéztem a Borat második részét, ill. nem az egészet, mert a film közepén elaludtam negyedórára az unalomtól. Ez eleve egy rossz jel humorosnak szánt filmnél.

Szóval a második rész az elsőnél is rosszabb. De az legalább még eredeti ötlet volt, míg ez a második rész folyamatos önismétlés.

Persze vannak vicces pillanatok most is - pl. hogy Kazahsztánban románul és bolgárul beszélnek -, de az egésznek egyszerűen se füle, se farka, s még is izzadságszagú.

A film mondanivaló nagyjából összefoglalható 3 pontban:

• a nyugati világon kívül butaság, nyomor, elmaradottság, hülyeség van lépten nyomon,
• még a nyugati világ is tele idiótákkal,
• minden a zsidók körül forog: a világ vagy nyíltan antiszemita vagy rejtve.

Az egész Borat-jelenség egyetlen maradandó eleme a kazah álhimnusz, ez tényleg egy zseniális alkotás, kiváló paródia, valóban jól jellemzi a friss államiság erőszakosan modernista nemzeti büszkeségét.

Pár napja téma volt Dúró Dóra öltözkodése, ennek kapcsán érdemes ezt a témát elővenni.

Alapvetően - leegyszerűsítve - 5 öltözködési normarendszer ismeretes az európai civilizációban:

• ünnepélyes: ez ma már kihalóban van, csak kiemelt fogadásokon és eseményeken jellemző, s már ott se kötelező, férfiaknál ez a frakk, csokornyakkendő, s ezek verziói, nőknél az estélyi rujha,
• üzleti: ez férfiaknál a szövetnadrág, hosszúujjú ing, zakó, nyakkendő, bőrcipő kombináció, nőknél jóval nagyobb a mozgástér, lehet kosztümtől ruháig, szövetnadrág vagy szoknya blúzzal,
• üzleti-hétköznapi: ez az üzleti enyhébb verziója, férfiaknál a fő eltérés a nyakkendő elhagyása, nőknél a nadrág vagy szoknya lehet színesebb, nem csak szövetből (pl. bőr is), lehet pulóver, lehet testhezállóbb, lehet cicanadrág is feneket takaró felsővel,
• hétköznapi: a férfiaknál ez a zakó elhagyása, s hosszúujjú ing helyett akár rövidujjú, sőt egyszínű póló, pólóing vagy pulóver, a nőknél lehet gyakorlatilag bármi a kifejezett strandöltözéken kívül,
• sportos: ez gyakorlatilag a rövidnadrág férfiaknál és a színes, tarka póló, valamint ezek társai, a nőknél hasonlók, plusz egyes, testet túlságosan kiemelő ruhák, pl. cicanadrág rövid felsővel.

Manapság a politikai életben az üzleti és az üzleti-hétköznapi stílus a bevett. A férfiak mozgástere kisebb, mint a nőké, a nőpolitikusok esetében a hétköznapi stílus is elfogadottnak számít.

Ami a konkrét esetet, Dúró Dórát illeti, kifejezetten az üzleti-hétköznapi stílust képviseli, néha a hétköznapi stílus elemeivel. Ami pozitívum. Negatív jelenségként pedig Kunhalmi Ágnest említeném, a szigorú ragaszkodásával az üzleti stílushoz, amivel mintha direkt le akarná rontani saját pozitív kinézetét.

Ami vicces, a homokos "szakértő" mit mondott volna Dóráról, ha ballib lenne? Valószínűleg megdicsérte volna, mert "fiatalos". De ez már más téma.

Még a témához: Latin-Amerikában létezik az európai eredetű üzleti stílus elleni tiltakozásként létrejött saját üzleti-hétköznapi divat. Lényege: a nyakkendő és a zakó bojkottja. E kettő helyett egy guayabera nevű ruhadarabot hord sok férfi, mely egy hosszú, hímzett, jellemzőe fehér vagy bézs színű ing, melyet nadrágon kívül kell hordani, begombolatlanul hagyva a felső 2-3 gombot.

A ballib narratíva szerint a cigányok szavazatát megveszik krumpliért. Így ez választási csalás.

A kérdés itt az, milyen az "igazi" szavazat, azaz milyen az a szavazat, melyet nem vettek meg.

Persze, eleve nem lehet a szó szoros értelmében megvételről beszélni, hiszen a vevő nem képes ellenőrizni, az eladó képes őt könnyedén becsapni. De most hagyjuk ezt az "apróságot".

Szóval kérdésem az: nem szavazatvásárlás eleve minden szavazás? Hiszen miért is szavaz egy szavazó egy adott pártra? Alapvetően a jellemző okok:

• elégedett az illető párt eddigi teljesítményével,
• elégedetlen az illető párt eddigi teljesítményével, de a fő ellenfelével még elégedetlenebb,
• nem ismeri az illető párt tevékenységet (mert pl. még sosem kormányzott), de hiszi, hogy azképes lesz másoknál jobb teljesítményre,
• tetszik neki az illető párt vezetője, más személyisége, helyi jelöltje.

Ettől eltérő motiváció nemigen van, s ha mégis, csakis szűk értelmiségi körökben: nem hiszi, hogy az illető párt jobban fog kormányozni, de ideológiai alapon kiáll mellette. De még ez is megvétel, ha nem is anyagi, hanem szellemi alapon.

Továbbá, a demokrácia fő logikája állítólag éppen az, hogy a szavazópolgár arra szavaz, aki szerinte képes a társadalomnak jobb feltételeket adni. Ez eleve nem megvétel?

A népszerű argentín sómen, napjaink félkezes borgiája, aki jelenleg másodállásban az Antikrisztus elsőszámú csicskása, míg főállásban vatikáni terminátor ismét csepegtetett egy újabb adagot eretnekségéből. Krisztus eme celeb ellensége azt találta mondani egy filmben a homoszexuálisokról hogy "Szükség van számukra élettársi kapcsolatot biztosító törvényre. Ők is Isten gyermekei, joguk van családhoz. Senkit sem szabad kidobni családjából emiatt sem lehetlenné tenni életét.".

Többszörösen aljas mondás.

Egyrészt durva érvelési hiba, mert abból, hogy valaki Isten gyermeke, nem következik, hogy joga lenne valami másra is. Lásd, mindenki Isten gyermeke, tehát mindenkinek joga van mindenhez, ugye nem?

Másrészt, ha van egy negatívum, akkor a helyes magatartás az adott negatívum megszüntetéséért dolgozni, nem a lehető legjobb feltételek megteremtése a negatívum kényelmes fennmaradásáért.

Persze erre azt lehet mondani, miért is lenne negatívum a homoszexualitás? Igen, ez mondható, értékválasztás kérdése, hogy valaki a homoszexet negatívnak vagy nem-negatívnak tekinti. A gond viszont az, hogy a kereszténység negatívumnak tekinti a homoszexualitást, így nem lehet valaki egyszerre keresztény és a homoszex híve, a kettő nem egyeztethető össze. Persze vitázni lehet, de ezen változtatni nem, ahogy arról is nyitható vita, hogy jó dolog-e nem enni húst vagy nem, de egy valami vitathatatlan: a vegatarianizmus és a húsévés egyszerre nem gyakorolható.

A konkrét esetben a lényeg: ez a római pápa nem csak nem keresztény, de a kereszténység aktív ellensége.

Az új amerikai alkotmánybíró (legfelső bíró) jelölésével kapcsolatban felmerült liberális körökben az az abszurd érv, hogy aki hívő, az nem lehet objektív bíró, hiszen ez esetben nem lesz soha objektív törvényalkalmazó és értelmező, mert hite ebben negatívan befolyásolja.

Nos, ha a személyes vélemény gátja lenne az objektívitásnak, akkor kizárólag számítógépek lehetnének bírók. Persze, nyilván - a szó tág értelmében - minden személyes vélemény gátja az objektívitásnak, dehát kinek is kellene ilyen objektívitás, ha ez egyáltalán lehetséges lenne ez. Mert ez nem is lehetséges, hiszen ha nyilvánvaló lenne mi a törvények szelleme és az, hogy a törvényeket hogyan kell minden lehetséges helyzetben alkalmazni, akkor - ismétlem - gépek tudnák végezni a bíták munkáját.

A bíró viszont pont azért van, hogy értelmezzen, alkalmazzon. S ebben - meglepetés! - részt vesz az adott bíró teljes személyisége.

Nyilván az objektívitás nem azt jelenti, hogy gépiesen alkalmazunk bármit is, hanem azt: nem befolyásol minket az, ami nyilvánvalóan ellentétes a törvény szellemével. De még ez a nyilvánvalóság is megítélés kérdése.

Ha pedig egy bíró katolikus hite felmerülhet mint az objektívitás oka, akkor egy bíró ateista hite is az. Sőt a bíró politikai véleménye is befolyásoló tényező lehet, azaz egy liberális bíró pl. nem objektív, hiszen liberális nézetei befolyásolják őt. Persze mindez marhaság, s ezért is erről senki se beszél a liberális nagyokosok közül...

Már azt is nevetségesnek tartom, amikor internetes újságírók könyörögnek pénzért. Hiszen ott a reklám, meg hát mindig lehet fizetős tartalmat is előállítani.

De amikor bloggerek követelőznek, az egyenesen röhejes. Most a Kolozsszaros nevű blog követelőzik éppen. Pedig ez a honlap nem újság, nem készít se riportokat, se elemzéseket, nincsenek tudósítói, semmilyen valós újságírói munka nincs. Ez a honlap egy véleményhonlap, magyarul szimpla publicisztika. Ráadásul a népes szerzőgárda összesen - nem személyenként - napi átlag 4-5 cikket tesz fel. A valóság az, hogy egy szerző átlag heti 3 cikket ír. Ez pedig egy teljesen normális blogger tevékenység.

Pontosan mire is kellene a pénz? Mert a honlap fenntartása kb. évi 50-60 ezer Ft mindent beleszámolva. Más költség nincs, mert minden általuk igénybe vett szolgáltatás ingyenes.

Persze értem, szeretnének milliós fizetéseket a szerzők. Jó is lenne írni heti 3 véleménycikket, s ezért bezsebelni egymilliót személyenként. Dehát ilyenkor hol van a híres szabad piacuk és a civilségük? Egy pártízezres olvasottságú honlap piaci körülmények között 1 azaz egy embert se tud eltartani, az ilyesmi mindig lelkes ingyenes civil munkát igényel.

Persze léteznek a világban teljesmunkaidős fizetett publicisták, akik kizárólag véleménycikkekből élnek meg. Számuk minimális, az ilyesmi még a hatalmas nagyságú és gazdag angol nyelvterületen is ritkaság. Ami pedig Magyarországot illeti, én egy darab emberről tudok, aki publicistaként megél csak ebből: Bayer Zsolt.

Kezdjük azzal, keresztény csak ember lehet a szó szoros értelmében. A kereszténységnek nincs politikai tanítása, így keresztény politika sincs. Persze vannak politikai áramlatok, melyek magukat kereszténynek mondják - lásd kereszténydemokrácia, keresztényszocializmus, a fasizmus egyes verziói, de akár a Hugo Chávez féle marxizmus is ilyen -, ez azonban sose kereszténység a szó szoros értelmében, hanem egyfajta hitvallás, hogy az illető irányzat iránymutatónak tekint egyes keresztény értékeket.

Orbánék politikája a valóságban pragmatikus. Ahol pl. a keresztény elvek ütköznek a magyar nép többségének álláspontjával, ott Orbánék az utóbbi mellett állnak ki, erre talán a legjobb példa az abortusz: a magyar nép többsége teljesen szabad abortuszt akar, így az Orbán-kormányzat is ezt támogatja, a keresztény abortusz-álláspont ellenében. Ahol viszont a keresztény álláspont többségi álláspontot élvez, ott meg Orbánék ezt támogatják, lásd pl. az egynemű "házasság" tilalmát, a genderizmus elvetését.

Az Orbán-kormányzat tipikusan kulturális keresztény, mérsékelt módon. Az egyházak fokozott támogatása mögött is leginkább ez van.

Összefoglalva: az Orbán-kormány pár keresztény értéket védelmezni próbál, ezekért fel is lép - inkább bátortalanul -, de politikája egésze teljesen vallásmentes, szekuláris.

A bátorságot el kell ismerni, különösen ha az a saját érdekkörökkel megy szembe.

Gulyás szabatosan elmagyarázza miért átverés a "közösségi" gazdaság, miért káros az Uber, az Airbnb, s társai. Bátran szembemegy a ballibek szent teheneivel, melyek közül a legnagyobb az Uber volt. Amikor Orbánék de facto betiltották az Ubert, még az is felmerült komolyan, hogy ballib tüntetés lesz az Uberért. A ballibek logikája ugyanis eleve az: amit Orbán ellenez, az jó. Plusz lehetett itt nyomni a szélsőliberális demagógiát is a szabad piacról.

Mellékes szál: majdnem dolgoztam az Ubernél, az ügyfélszolgálaton. Kész szerződésajánlatom volt tőlük 2016-ban, persze jogilag nem tűlük, az ilyen nagy cégek mindent kiközvetítenek, de az általuk megbízott cég küldött nekem ajánlatot.

Az Uber tipikusan az a cég, mely jó az adót fizetni nem akaróknak, emiatt olcsóbb, tehát jobb az ügyfélnek is, viszont tönkreteszi a taxis iparágat. Egyedül az ultraliberális, libertáriánus elvek szerint nincs semmi gond az ilyesmivel. Üdvözítő, hogy a ballib táborban - ha csak annak szélén is - megjelentek igazi baloldali hangok, melyek mernek nyílt sisakkal szembenni a liberális tabukkal.

S dicséret illeti a Mércét is, nemrégi cikkükben nekimennek a Facebook és a Twitter cenzorkodásának. Pedig e kérdésben az a hivatalos ballib álláspont, hogy egyrészt jól teszi a Facebook és a Twitter, hogy harcol a "nácik" és az "álhírek" ellen, másrészt pedig ezek magáncégek, s akinek nem tetszik, az ne nyisson náluk profilt. A szerző teljesen világosan leírja miért marhaság ez az álláspont. S példája is kiváló a széplelkű postásról. Én eddig mindig azt a példát hoztam fel, ez a cenzúra olyan, mintha a telefontársaság időnként letiltaná a szolgáltatást azoknál az előfizetőknél, akik olyan mondanak a telefonban, ami nem tetszik a cég tulajdonosainak.

Puzsér ezúttal jócskán demagóg az ATV új vitasóműsorában. Azzal érvel, hogy a kormányzat hiteltelen, hiszen míg Kaletát "elengedte", addig a homoklobbista mesekönyv ellen felszólal.

Pedig az érvelés hamis. Míg A homoklobbista mesekönyv esetében vita folyt, két oldal van, az egyik szerint a mesekönyv káros, míg a másik szerint hasznos, az egyik szerint a mesekönyv megzavarja a gyerekek fejlődését, a másik szerint pedig éppen ellenkezőleg: jó irányban neveli őket, a másság iránti toleranciára. Ezzel szemben a Kaleta ügyben nem volt két oldal, egyhangú vélemény volt, hogy a Kaleta által véghezvitt tevékenység káros, azaz nem volt miről vitázni.

Ma már kevesen emlékeznek rá, de a 70-es évek kaberéműsorainak népszerű szereplője volt Brachfeld Szigfrid újságíró, aki azzal szerepelt, hogy - bár félig magyar volt - kissé hibásan beszélt magyarul (ennek oka az, hogy édesanyja német volt, ő maga pedig pedig egészen késő kamaszkoráig német környezetben élt), nyelvtanilag tökéletes volt a magyartudása, de a kiejtésében erős német akcentus volt. Így ideálisan el tudta játszani a magyarul rosszul tudó, a magyart éppen tanuló idegent.

Híres szereplése Tímár György kabarészáma, címe Nehéz nyelv a magyar. Ebben Brachfeld magyarul tanuló osztrákot játszik, aki már haladó szinten van, de még mindig nem ért sok mindent.

A szám átlagos - nekem mint a nyelvészethez valamelyest értő embernek persze nem tetszik -, a gond vele, hogy hozzájárult sok magyar nyelvi téveszméhez. Tímár egyébként kiváló humorista volt, voltak ennél sokkal jobb számai is, a nyelvi humor terén is, nekem személyesen a zseniális "antipatikus - gyógyszerészeti szaktudású tengerésztiszt, közvetlenül az ellentengernagy alatt szolgál" mondata tetszik, sajnálom, hgy ez nem nekem jutott eszembe.

Van ugyanis egy olyan nyelvi tévhit, mely a világ minden népére igaz:

• a mi nyelvünk borzasztó nehéz, más nyelvek könnyebbek,
• ennek oka pedig az, hogy a mi nyelvünk sokkal kifejezőbb más nyelveknél.

S persze a valóság az, hogy minden emberi nyelv nagyon nehéz, hiszen 6 éves kor felett kevesen képesek nyelvet anyanyelvi szinten elsajátítani. Nyilván az igaz, hogy vannak nehezebb és könnyebb nyelvek, de ez mindig szubjektív, a nyelvtanuló anyanyelvétől függ. Pl. egy magyar számára az angol könnyebb, mint a kínai.

De van még egy jellemző tévhit az emberekben. Amikor bárkit - bármilyen anyanyelvű embert - megkérdeznek, mi a nehéz az ő nyelvében egy azt tanuló idegen számára, rendre téves válasz születik: jellemző, hogy könnyen megtanulható dolgokat az átlagember nehéznek hisz, míg a valóban nehéz részeket észre se veszi. Az átlagmagyar pl. a magyarban legnehezebbnek a hasonulást, az igekötőket, s a ragozást tartja. Valójában mind a három olyasmi, amit minden haladó szintű nyelvtanuló kiválóan tud. Még a 80-as években végeztek egy felmérést Magyarországon tanuló külföldi hallgatók között, s az eredmény arra, mi a legnehezebb a magyarban az lett, hogy: a kiejtés, az igekötő helye (tehát csak a helye, nem maga a megléte), s a tárgyeset külön megtanulásának szükségessége. S valóban. A kiejtés nyilván gond, a magyarban sok a magánhangzó, szokatlan a legtöbb európai nyelv szemszögéből a magánhangzók rendszere (az angol nehézsége is ez). Ami pedig az igekötők helyét illeti, itt a gond az, hogy sok esetben nincs rá egyértelmű szabály, lásd tagadásnál az igekötő az ige utánra kerül, de nem az esetek 100 %-ában, pl. a szabványos alak a "nem megyek be", de lehet "nem bemegyek" is ritka esetekben. Ugyanez a tárgyeset, nincs rá egyértelmű szabály, így a legjobb megoldás minden szónál megtanulni annak tárgyesetét is (pl. az "ember" tárgyesete miért "embert", s miért nem "emberet", a "tehén" meg miért nem "tehént", hanem "tehenet"), ami persze plusz erőfeszítést igényel, míg mondjuk oroszul elég a főnév alapalakját megtanulni, abból egyértelműen képezhető aztán a tárgyeset, miután megtanulta a nyelvtanuló a szabályokat erre.

De miben is téved súlyosan az említett kabarészám? Íme pár példa.

Senki se úgy tanul idegen nyelvet, hogy szinonímákat tanul egyszerre, ennek semmi realitása. Ennek példája a szám legismertebb szava, a "rejtővonó", miközben amikor egy idegen megtanulja a "dugóhúzó" szót, az így egészében tanulja meg, nem elemzi, bontja részekre, nem gondol a "dug" és "rejt" szinonímapárra, ahogy a "húz" és "von" párra se. S ha esetleg felismeri is a "dugóhúzó" szó részeit, azokra nem fog rácsodálkozni, s a legkevésbé se fogja azokat keverni. Ahogy mondjuk az angol "corkscrew" szót megtanuló magyar se fogja azt gondolni, hogy az "parafacsavar" lenne, pedig így is értelmezhető lenne, sőt ez az értelme teljesen logikus, mégis magyarul ez "dugóhúzó".

Ismét megjelent egy igazikonzervatív, aki nem bírja tovább, így pártot alapít. Mert felháborító miket tesz ez a pocakos cigány Zorbán! Szóval meg kell védeni igazi jobboldaliként az európai értékeket, a liberális demokráciát, a konzervatívizmust, a kereszténységet. Sajnos persze - ez nagyon sajnálatos dolog, dehát a zorbáni diktatúra elleni keresztes hadjárat ezt a hatalmas ádozatot követeli meg - össze kell majd fogni Gyurcsánnyal is, végsősoron majd helyet kell kérni Gyurcsányné Egyetlen Igaz Európai Demokrata Listáján.

Szóval bontsunk pezsgőt: megalakult a századik ballibbant párt!

A magyar ballib agytröszt kedves tevékenysége, hogy nyílt leveleket szerkesztenek, melyeket aztán a kiválasztottak kötelezően alá is írnak. A célja ennek egy: megfélemlíteni minden ellenvéleményt, hiszen aki esetleg mer ellentmondani, az ki van zárva a nagy budapesti liberális szalonból, márpedig aki onnan ki van zárva, az a legjobb esetben is bunkó sarlatán, rosszabb esetben pedig egyenesen nyilas keretlegény.

Most megint aktivizálódtak, persze megint a józan ész ellenében, mert Bagdy Emőke pszichológus elmondta azt, amit eleve mindenki tudott: hogy káros, ha kisgyerekeket szexszel és devianciával traktálnak, ezt egyébként a legvadabb libbantak se gondolják másképp, csak ők úgy tesznek, mintha nem gondolnák így.

Mert nem tudok elképzelni egy neves liberálist se, aki a saját gyerekének, unokájának ténylegesen is deviáns magatartást mosdató "meséket" adna a kezébe. Ez valami olyasmi, mint a gettócigányság iskolai felzárkóztatása és a "szegregáció" elleni harc: szóban minden liberális fel van háborodva, de magánszemélyként a saját gyerekét, unokáját egy se járatja gettócigányoktól terhelt iskolába.

A ballibbant kényszeres aláírók közül sokak neve most nem szerepel az aláírók között, de ennek egyetlen oka, hogy legtöbbjüknek nincs pszichológus oklevele. Így most sajnálkozva hiányolnunk kell pl. P. Szűcs Julianna, Kálmán László, Kulka János, Vásárhelyi Mária, Nádasdy Ádám, Mihancsik Zsófia, Ungváry Rudolf, Tamás Gáspár Miklós, Lángh Júlia, Donáth László, Bojtár Endre, Bolgár György, Bauer Tamás, Arató András, Iványi Gábor - kihagytam valakit a neves, minden marhaságot aláírók közül - nevét.

Mert most nem az "értelmiség krémje" írt alá, hanem a "szakemberek". Persze szakembernek csak az számít, aki mindenben egyetért az egyébként teljesen tudománytalan szivárványgenderizmus marhaságaival. Azt ugyanis mindig ők mondják mi, ki szakember és ki nem az.

A modern feminizmus szerint a nő nemcsak mindenben egyenjogú a férfivel, hanem tőle teljesen autonóm lény, mely szabadon rendelkezik saját magával és képes mindenben teljesértékűen betölteni a férfi szerepet. Sőt, valójában nem is léteznek férfi és női szerepek, ezek társadalmi konstrukciók csupán.

Mindez persze tömény, sőt áltudományos baromság, de munkahipotézisként fogadjuk el, hogy a feminizmus igazat beszél.

Viszont van egy gond: a fentieket hangoztató feministák 2 kérdésben kissé inkoherensek: a prostitúció és a pormnográfia kérdésében.

A feministák ugyanis azt állítják, a nő rendelkezhet saját testével, pl. szabadon szexelhet bárhogy bárkivel, abortuszt végezhet korlátlanul, de van ez alól 2 kivétel mégis: a nő nem rendelkezhet úgy saját testével, hogy szexet kínál férfinek fizettség ellenében, valamint olyan színésznő se lehet, aki szerepe részeként ténylegesen szexel. Ugyanis amikor a nő pénzért szexel vagy pornográf szerepet játszik el, akkor valójában nem rendelkezik saját testével, hanem csak ebben a tévhitben él: a valóságban ilyenkor tudatalatti módon a férfivezérelte társadalom íratlan szabályrendszere szerint elnyomja, megalázza saját magát - kb. ez a feminista magyarázat.

Ezt egyébként a feminizmus a marxizmusból vette át: a marxizmus szerint lehetséges olyan tudatállapot, melyben az egyén gondolkodik, de nem ismeri fel gondolatai tényleges mozgatórugóit, azok rejtve maradnak előtte, így "hamis tudat" alakul ki, melynek jellegzetessége, hogy az egyén valójában át nem gondolt, idegen minták alapján végzi gondolkodását. Lásd pl. a munkáltatója által megbecsült - jól megfizetett - bérmunkás esete, aki elégedett életével, emiatt azt hiszi, a kapitalizmus végülis egy jó rendszer, benne kindenki megtalálja számítását, csak az nem aki lusta lumpen, pedig ha ugyanennek a munkásnak nem lenne hamis tudata, felismerné, hogy maga a rendszer rossz, s az ő relatíve jó helyzete éppenhogy kivételes, így valós érdeke a rendszer leváltása lenne, nem az azon belüli megbecsült státusz kivívása.

Na most, egyrészt nyilván van hamis tudat. Sőt, széles értelemben minden tudat az, hiszen szűz agyak nem léteznek, mindenki a már meglévőre épít, az is, aki a meglévő ellensége. De szűk értelemben is lehet hamis tudat, amikor az egyén egyszerűen nem gondolja végig a dolgokat.

Viszont sehogy se látom, hogy lenne a prostituált vagy a pornószínésznő tevékenysége hamis tudat eredménye. A prostituáltak rendszerint tudatosan azok, egyszerűen eldöntötték, hogy könnyebb életet akarnak. Ahogy ennek alacsonyabb foka is így van, a pornószínésznői foglalkozás. A mostani árakat nem ismerem, de 20 évvel ezelőtt Magyarországon ismertem a szférát valamilyen szinten, s akkor kb. az volt a tarifa, hogy egy fotómodell egy egyórás nem-pornográf szereplésért 8 ezer Ft körüli összeget kapott tiszteletdíjként, míg egy pornográf szereplésért ugyanaz a nő 80 ezer Ft körül keresett (nem egy híres nő, hanem egy átlagos, ismeretlen statiszta). Azt hiszem, a 10-szeres díjazás elég jól magyarázza, hogy egyesek hajlandók a pornózásra. Mióta számít hamis tudatnak a nyereségvágy?

Személyes érintettségem a témában nulla. Soha nem vettem igénybe prostitúciós szolgáltatást. S már kamaszkoromban is utáltam a pornót. S ezzel együtt a nem-pornográf erotikát mindig kedveltem.

Pár érdekes bolgár adat a bulgáriai életszínvonalról. Az adatok a 2020 júliusi állapotot tükrözik.

Természetesen Bulgáriában is igaz, hogy az igazán gazdagok nem magas bérük miatt azok, hanem tőkejövedelmük miatt. Ennek ellenére fontos adat, hogy milyen a bérek megoszlása.

Az összegeket magyar pénzre átszámolva adom meg, bruttó összegben. Nettót nem adok meg, mégpedig azért nem, mert a bolgár bruttó összeg nagyjából megfelel a magyar vásárlóértéki nettónak. Azaz a bolgár árszint a nagyarnál kb. 20 %-kal alcsonyabb, pont annyival, mint amennyi a bolgár bruttó-nettó eltérése.

Magyarországon jelentős az átlagbér és a medián bér eltérése, pl. a magyar bérek közel 70 %-a az átlagbér alatti. Bulgáriában ez méginkább így van, egyenesen a bérek közel 80 %-a átlag alatti.

A statisztika 6 jövedelmi osztályba sorolja a bolgár béreket:

• 101 ezer Ft és alatti bérek (101 ezer Ft a bolgár minimálbér) - ennyit keres a munkavállalók 30 %-a, ez a nyomor szintje,
• 101 ezer és 180 ezer Ft közti bérszint (a bolgár medián bér 153 ezer Ft) - ennyit keres a munkavállalók 32 %-a, ez a szűkös szegénység szintje,
• 180 ezer és 360 ezer Ft közti bérszint (a bolgár átlagbér 244 ezer Ft) - ennyit keres a munkavállalók 27 %-a, ez a tisztes szegénység szintje,
• 360 ezer és 540 ezer Ft közti bérszint - ennyit keres a munkavállalók 7 %-a, ez egy normális alsó-középosztálybeli szint, külföldi cégeknél jellemző bérezés ez,
• 540 ezer és 1080 ezer Ft közti bérszint - ennyit keres a munkavállalók 4 %-a, ez már inkább középvezetői szint jobb cégeknél, plusz egyes speciálisabb területeken - pl. informatika - ez megesik normál dolgozóknál is,
• 1080 ezer Ft feletti bérszint - ennyit keres a munkavállalók kevesebb mint 1 %-a, ez gyakorlatilag a topmenedzseri szint, nagy cégek felső és középvezetői keresnek csak ennyit.

A valóság kedvéért hozzá kell tenni, Bulgáriában a szürke szektor jóval nagyobb, mint Magyarországon. S minél alacsonyabb a bérszint, annál nagyobb a szürkeség. Egy sor szférában - pl. kereskedelem, idegenforgalom - a legtöbb ember minimálbéres, s minden más pénz zsebbe megy, gyakorlatilag csak a nagy külföldi áruházláncok nem alkalmazzák ezt a gyakorlatot. Tehát az életszínvonal a valóságban nem annyira alacsony, ahogy ezt a hivatalos bérstatisztikák mutatják. A különböző kutatások szerint a minimálbéresek kb. fele nem valós minimálbéres, csupán a munkátató és a munkavállaló megspórolják az adózást.

Ha meg kellene becsülni, hogy a magyar életszínvonal és a bolgár életszínvonal között mennyi az eltérés, én azt mondanám: 2020-ban a bolgár életszínvonal a magyar 80-85 %-a.

Milyenek a politika elit bérei?

• polgármester: 612-998 ezer között,
• parlamenti képviselő: 765 ezer Ft,
• miniszterhelyettes: 898 ezer Ft,
• miniszter, alkotmánybíró, felső bíró, főügyész: 998 ezer Ft,
• államfő, kormányfő, parlamenti elnök, alkotmánybírósági elnök: 1547 ezer,
• nemzeti bank elnöke, számvevőszék elnöke: 2495 ezer.

S pár tipikus bolgár bér foglalkozások szerint (valós összegek):

• tanár: 198 ezer,
• épitőipari segédmunkás: 162 ezer,
• gyógyszerész: 360 ezer,
• banki ügyintéző: 306 ezer,
• könyvelő: 288 ezer,
• informatikus: 504 ezer,
• egészségügyi dolgozó: 234 ezer,
• állami szervnél ügyintéző: 234 ezer,
• kereskedelmi alkalmazott: 252 ezer,
• mezőgazdasági dolgozó: 216 ezer,
• gyári munkás: 252 ezer,
• mérnök: 360 ezer.

А bolgár statisztika szerint 113 ezer havi jövedelem szükséges a létminimumhoz.

A magyar rendszerváltozás során 5 hatalmi ág volt: a politikai hatalom, a pénzügyi-gazdasági hatalom, a médiahatalom, az értelmiségi hatalom, s a kulturális hatalom. Ezek persze Kádár alatt még mind egy kézben voltak, bár már akkor megindult a legalábbis kezdeti differenciálódás. Részben érintettem ezt: a politikai hatalom szándékosan megosztotta saját maga és a pénzügyi-gazdasági hatalom közti szférát, ez utóbbi felett csak Kádár személye volt az őr. A médihatalom a politikáé volt, de az lazított a pórázon. S még lazább volt ez a póráz a maradék két szférában.

A rendszerváltozás alatt az 5 szféra függetlenedett egymástól.

Alapvetően a kommunista elit nyugatpárti része volt a nyertese a rendszerváltozásnak gazdasági értelemben. Itt a második rendszerváltozás csak 2010, amikoris Orbánék maguk köré csábították az addig alárendelt státuszú nemzeti tőkét, annak a liberális részét is (lásd Kóka János az archetípusa ennek), majd létrehoztak új, saját klientúrát is (lásd, ennek közmondásos példája Mészáros).

A médiaszféra reforkommunistából liberálissá vedlett, s megmaradt helyén. Ez volt az szféra, ahol ez az elit aránytalan túlsúlyt volt képes elérni, emlékezhetünk a 90-es évek 95 %-os liberális túlsúlyára. Mára Orbánék elérték, hogy a korábbi 95 %-os ballib arány lemenjen 50 % ra. Korábban - 2010 előtt - erre semmilyen próbálkozás nem történt, egyfajta sorsnak volt elfogadva, hogy a médiák a liberálisoké. Orbánt 2002-es bukása ébresztette rá, hogy a liberális gazdasági elit és a liberális médiaelit szövetsége leküzdjetetéen akadály, s hiába nyeri el a politikai hatalmat, keze meg lesz kötve, míg meg nem töri ezt az ellenfelet.

Az értelmiségi szféra volt az, ahol nem volt nyomasztó liberális túlsúly, sőt itt volt a nemzeti oldal fő forrása. A 90-es években tipikus volt, hogy a baloldali kormányzatok holdudvara közgazdászokból, bankárokból, jogászokból áll, míg a jobboldaliaké tanárokból, történészekből, bölcsészekből.

A kultúra, ezzel ellentétben, liberális terep volt, nemzeti kisebbséggel.

Én azt hiszem, hogy a gazdaságban Orbán egyenlőséget ért el mára, a liberális oldal ma is erős, a multiszférában, s mellette van a nemzeti gazdaság. Itt a fő probléma az, hogy szerintem a nemzeti tőke nem lesz hűséges a jelenlegi politikai hatalomhoz, ha az egyszer elveszti a választást. A médiákban a helyzet szintén egyensúlyi, itt a pénzügyi háttér lesz gond, ha a politikai helyzet fordul.

A kultúra meghódítása pedig nemrég kezdődött el. Ez igen fontos feladat, mert ez adja az alapot a nép szellemiségének, ami hosszú távon fontosabb a médiahatalomnál.

Régi tervünk vált valóra: vásároltunk két darab madarat, teljes felszereléssel együtt. A macska kicsit megdöbbent, de kezdi szokni. Egyébként a madártartás a legolcsóbb állatos hobbi.

De nem erről fogok most írni.

Szóval a ketrec és madár kapcsolata olyan, mint az ember és Föld kapcsolata. Az ideális élettér egy ilyen, eleve madárhobbisták számára nemesített papagájfaj már képtelen lenne megélni a szabadban (az őseik Észak-Ausztráliából származnak egyébként), egyszerűen szüksége van az emberre, aki eteti őt, vigyáz rá. A rossz gazdák időnként elengedik a megunt madaraikat, ezek az esetek 99 %-ában elpusztulnak a szabadban, egyetlen feljegyzett eset van, Floridából, ahol ez a faj sikeresen tudott alkalmazkodni, s máig vannak szabadon élő példányai, mind volt ketreclakó ősöktől származnak.

Az ember is ki tud szabadulni a Földről, de nem képes megélni máshol. Az ember tehát szintén ketreclakó.

Ami a különbség köztünk és a madarak között, hogy rendelkezik felső értelemmel, melynek segítségével képesek vagyunk először is felismerni mindezt, továbbá akár meg is szabadulni a ketrectől. A madár egyikre se képes.

A könyv nem szent tárgy, hanem egy anyagi külső, melyet tartalma minősít. Mindig utáltam a könyvbarátokat, mert az a tapasztalatom, hogy ez jellemzően a könyv külsejének az abszurd fetisizálása.

Szóval Dúró Dóra kapcsán érvénytelen az az álláspont, hogy könyvdarálása barbárság.

Valójában sose kedveltem a Dórát, még kevésbé a férjét, de ezúttal le a kalappal előttük, ez bizony bátor, keresztény tett volt.

A homoklobbi tehetetlen Kelet-Európában, a lakosság nagy többsége homofób, még azok között is többségi a homofób álláspont, akik egyébként liberális, nyugatmajmoló eszmék hívei. S még a nyíltan homoklobbista nézetű emberek zöme is csak távolról támogatja gyermekmegrontó kiadványok adását gyerekeknek, ők se adnának ilyet saját gyereküknek, unokájuknak. A helyzet tehát kétségbeejtő Soros és bűntársai számára.

Az egyetlen gyenge pont a gyerekek világa. Ha valahogy sikerül már az óvodákban perverzitásra nevelni a gyerekeket, akkor talán, egy nemzedék elrontása után, képesek leszek a nagyurak, a globálkulákság a család, a házasság, a normalitás ellen fordítani Kelet-Európa lakosságát.

Ez a célja az ilyen "könyveknek". Egyébként már évekkel ezelőtt megírtam ezt paródiában, íme.

A két további tipikus homoklobbista érv:

• ez nem homokosságra nevel, hanem toleranciára,
• senki lesz homokos, mert a homokosságról olvas, lám a gyerek nem lette kisvakond, mert a kisvakondról olvasott.

Az előbbi érv teljesen hamis. Hiszen a a liberálisok se akarnak toleranciát mindenben, pl. ők se akarnak mondjuk nácizmus, pedofília, szadizmus, s még száz további dolog iránt, s még kevésbé szeretnék erre nevelni a gyerekeket. (Most kihagynám azt a kérdést, hogy valójában a perverz mesekönyv terjesztői nem toleranciát, hanem egyenesen elfogadást szeretnének.)

Szóval a kérdés nem a tolerancia maga, hanem az: minek a toleranciája. Ezek után az igazi kérdés: helyes-e kisgyerekeknek homokosságról tanítani? Nos, erről kellene beszélni, mert az a valódi kérdés. Magyarországon a nagy többség szerint (s a ballib szavazók többsége szerint is) ez egyszerűen nem gyereknek való téma.

Ami pedig a másik érvet illeti, az szimpla csúsztatás, hiszen senki se mondta, hogy bárki is homokos lenne egy könyv hatására.