Megnéztem a Fideszből kiábrándult ultraliberálisok legújabb előadását. A Soros Magyar Hangja nevű média szervezésében.

Amikor az ilyen beszélgetéseken részt vesz Lukácsi Katalin, garantált, hogy ő mondja a legnagyobb hülyeségeket. Kati harcos álkeresztény ateista, akinek még a fejmozgásán is érződik forradalmi hévülete, ha bárki ellentmond neki. Most azonban szerencséje volt, jelen volt Gyöngyössy Márton is, akit nem tudott alulmúlni. További Márki-Zay Péter is mondott pár kivételes hülyeség-gyöngyszemet. Szóval hozzájuk képest Kati egyfajta megfontolt bölcs elemzőnek tűnt.

A nagy terv nagyjából a következő: vissza kell hozni az 1998-2002 közti Fidesz helyes politikáját, de immár a Fidesz ellenében, mert az átállt a sötét oldalra, de szövetségre kell lépni mindeközben mindazokkal az erőkkel, akik ellenzik mind a mai Fideszt, mind az 1998-2002 közti Fideszt. Logikus, ugye? Technikailag ez úgy érhető el, hogy mindenki, aki él és mozog összefog, de Gyurcsányék szerényen a háttérbe húzódnak, majd meglesz a kétharmad, de ha nem is lesz meg, meglesz az egyszerű többség, majd a győztes erők megvesznek pár fideszes képviselőt, a többieket meg bebörtönzik, meglesz így mégis a kétharmad az alkotmányozáshoz, s aztán el is kezdődhet az örök jobboldali-liberális-konzervatív aranykor.

Most hagyjuk az alkotmányjogi és választójogi ismeretek teljes hiányát. Pl. az az apróságot, hogy a bebörtönzött képviselő elveszti ugyan mandátumát, de helyére új képviselő kerül (ha listás, akkor azonnal!), továbbá az alkotmányozó kétharmadot nem a jelenlévő képviselők, hanem az összes képviselő alapján kell számítani. Nézzük csak a politikai oldalát a dolgoknak.

Szóval lenne pár kérdésem. Ha olyan nagyszerű volt az 1998-2002 közti Fidesz-politika, akkor az miért bukott meg? Miért nincs mögötte jelentős támogatottság, s miért van most nagyobb társadalmi támogatottsága a mostani, állítólag szörnyű Fidesz-politikának? Miért kellene azokkal szövetkezni, akik akkor is ellenezték a Fidesz politkáját? Miért lenne most sikeresebb az 1998-2002 közti Fidesz-politika, mint ami akkor volt? Hogyan fogják az 1998-2002 közti Fidesz mai hívei elérni, hogy akaratuk győzzön, mikor nyilvánvaló, hogy - legalábbis jelenleg ez a helyzet - kisebbségben vannak az ellenzéki táboron belül? Továbbá: hogyan is lehetne elkerülni a 2002-2010 közti, a résztvevők szerint is rossz kormányzás megismétlődést, mikor éppen az akkori kormányerők képviselői képezik a mai ellenzéki összefogás derekát?

Utolsó kérdésem: mi ez a röhejes marhaság? Mert ha a nyugati modellt akarjátok követni, mondjátok már el, miért nem jó nektek Gyurcsány és Dobrev? Ha meg nem jó, akkor mi a bajotok Orbánnal?

A vágyvezérelt újságírás jó példája a Mérce múltheti cikke: Milliók, mozgásban – a baloldal tíz legfontosabb pillanata 2019-ben.

Valaki megkérdezte, miért nem írok soha kommenteket a Mércénél, mikor ilyen gyakran foglalkozom velük. Nos, a válasz, engem már akkor letiltottak minden kommenteléstől, amikor még csak egy szimpla blog voltak a blog.hu alatt. Érdekes egyébként, a kifejezetten trágár sértő kommentelőket nem tiltják le, de az ellenérveket írókat azonnal - persze ez teljesen logikus magatartás.

Szóval, ellentétben a cikk állításával. a baloldali populizmus csúfosan megbukott, mégpedig saját magát buktatta meg. Mert egyszerűen beépült a liberális rendbe, pont abba, mely miatt létrejött. Hiszen a baloldali populisták, az újbaloldal létrejöttének oka az volt, hogy a hagyományos baloldal, a szocdemek elmentek teljesen liberális irányba, elfogadták a Schröder-Blair-Clinton féle "harmadik utat". A harmadik út lényege: mindenben álljunk ki a liberalizmus mellett, de közben hazudjuk azt, baloldaliak vagyunk. Na most, ők most meg ugyanoda mentek, egyszerűen csak átvették a hagyományos álbaloldal helyét vagy szövetségre léptek vele.

A cikkben említett és agyondicsőített lengyel Lewica Razem párt egyébként kiváló példa. Már a neve is rosszul cseng a magyar olvasóknak, azt jelenti lengyelül "Baloldal Együtt". Ennél még a magyar Együtt alapítója, Bajnai is őszintébb volt, mert magát centristának, s nem baloldalinak nevezte. A Lewica Razem a lengyel Lewica koalíció tagja, ez a koalíció a legutolsó lengyel választáson kb. 11 %-ot kapott, a koalíció egyik fő oszlopa a Lewica Razem, míg a másik a volt kommunista lengyel állampárt, utódja, mely ma már sokkal inkább liberális, mint baloldali, kb. a magyar MSZP vagy a DK lengyel verziója. Nagyjából olyan a Lewica Razem mint a magyar Párbeszéd, ha az valóban létező párt lenne persze Magyarországon, nemcsak egy 100-tagú klub. A Lewica Razem abban különbözik testvérpártjától, hogy a kulturális liberalizmus élharcosa, azaz egyházellenes, drogpárti, homoklobbista. Ami a valós baloldali értékeket illeti, az csak pár lózung szintjén van jelen, pont mint mondjuk a magyar MSZP díszmunkása, Komjáthi Imre, aki havonta egyszer odaláncolja magát fél órára valahová, így kamutiltakozva a tőke ellen, persze mindig a tőke pénzén.

Összegzésképpen: semmiféle világrengető ballib forradalmi mozgás nincs a világban. Ahol van erős baloldal, ott az antiliberális, lásd Latin-Amerikát. Az elnyomottak nem szövetkeznek a cikk szerint támogatandó pártokkal.

Belenéztem a Két pápa című filmbe, s aztán végig is néztem, Anthony Hopkins kiváló színész.

A rendező igyekezete dicshimnusz készítése volt a jelenlegi római pápa számára, melyben a bátor főpap végre modernizálja a velejéig romlott egyházát. De mivel a színészek jók, maga a történet kiment a rendezők akarata alól, s valami egész más az eredmény.

Két ember, akik mindketten keresztül mentek számos megrázkódtatáson. De míg az egyiknek ettől megerősödött a hite, addig a másik lassan minden hitét elvesztetve, szimpla politikai aktivistává vált. Míg az egyik folyamatosan töpreng, saját magát is vádolja, addig a másik egyre magabiztosabb, komolyan elhíve, hogy ő az igazság letéteményese.

Röviden: egy alázatos, szerény, hívő keresztény és egy pofátlan, hataloméhes ateista.

A beköszöntő 20-as évek alkalmából mindenkinek sok szerencsét, jó egészséget kívánunk!

Családtörténet

Családtörténet I.

készül a többi rész is

Rendkívül demagóg cikk az ismert ultraliberális-konzervatív bloggertől.

Minden híresztelés ellenére, nem igaz, hogy a kapitalizmus az emberi szükségleteket nagyobb hatékonysággal elégíti ki, mint más rendszerek. A kapitalizmus egy dologban nagyon hatékony: pénztermelésben, mégpedig a valóságtól elszakadt pénz termelésében. Nyilván ez jó annak a törpe kisebbségnek, aki e pénz tulajdonosa lesz, sőt még talán annak a szélesebb kiszolgáló rétegnek is, mely az előbbieket segíti a pénztermelésben. De - legyünk nagyvonalúak, s mondjuk azt, hogy az előbbiek összesen az emberiség 1 %-a, bár nincsenek annyian - rajtuk kívül ez kinek jó?

A másik érv a verseny. Egyrészt verseny nincs, a tőke monopolohelyzetet elérve abbahagyja a versenyt. Valós verseny csak a legalsó szinten létezik, mondjuk két közeli cukrászda között, de már középszinten sincs semmilyen verseny. Továbbá, a kisembernek nem célja a versenyezés, hanem meg szeretne élni.

Az emberiség évezredekig megvolt kapitalizmus nélkül. Nem furcsa? Hogyan lehetséges ez, ha állítólag antropológiai megalapozottsága van a kapitalizmusnak?

A ballib médiák büszkén számolnak be ismét, mint minden évben, az ételosztásokról Karácsony alkalmából.

A 168 óra fényképésze nagyon igyekszik hatalmas tömeget mutatni, de nem sikerül, lásd:

S mennek a végtelen viták az ellenzéki és a kormánypárti szimpatizánsok között. Az előbbiek szerint Zorbán a felelős minden egyes sorbaállóért, utóbbiak szerint minden ilyen esemény színjáték.

Pedig a valóság sokkal egyszerűbb. Ha el is tekintünk attól, hogy minden ilyen ételosztás PR-akció - mert a valódi segélyosztók állandóan végzik munkájukat, nem csak politikai lózungok alatt egyszer évente -, s ha fel is tételezzük, hogy minden sorbanálló valódi éhező, akkor is van valami ami tény: ilyen KEVÉS éhezőre még egy fejlett, gazdag, nyugati állam is büszke lehetne. Hiszen nézzük, a 2-milliós Budapesten párszáz sorbanálló az statisztikai hiba, nem valós éhezés jele.

A modernitás, a polgári társadalom alapeszméje a liberalizmus.

Győzelmekor nem a nacionalizmust győzte le, hanem éppenhogy az egyáltalán nem nacionalista, univerzalista, keresztény egység eszméjét. Ami persze sose valósult meg, de eszmeként létezett: hogy az egyes keresztény államok felett van valami közös hatalom, legalábbis lennie kell. S éppen a liberalizmus találta ki ennek az akadálynak a leküzdésére a nacionalizmust, mely lassan fel is váltotta a keresztény egység eszméjét.

A polgári forradalom alapjelszavai: szabadság, testvériség, egyenlőség. S ezek közt legelső helyen a szabadság. A liberalizmus ezen 3 jelszó elkerülhetetlen konfliktusa során mindig a szabadság elsőségét választja.

A liberalizmus két modern kritikája az immár önállóvá lett nacionalizmus, s a szocializmus. Mindkettő azonban elfogadja az alapokat.

A nacionalizmus azt mondja: minden rendben, de a testvériségnek kell elsőbbséget élveznie, nem a szabadságnak, hiszen testvériség nélkül az erősebb nép legyőzi a gyengébbet. Ennek legradikálisabb változata a nácizmus: a mi nemzetünknek többnek kell lennie, mint más nemzeteknek, vagyunk mi, akik testvérek vagyunk, s vannak az idegenek.

A szocializmus pedig azt mondja: minden rendben, de az egyenlőségnek kell elsőbbséget élveznie, nem a szabadságnak, hiszen miféle szabadság a nyomorgó ember szabadsága?

Mindkettő tehát belső kritika, azaz a modernitáson belüli kritika.

Az eredeti antiliberális kritika azonban nem ez volt. Az nem a rendszeren belül kritizált, hanem azon kívülről a rendszert. Azaz egyszerre veti el a liberalzmust, a nacionalizmust, s a szocializmust.

Lehet persze, taktilailag, támogatni a nacionalizmust és a szocializmust kisebb rosszként, a fősodor ellenében, de sose elfelejtve a valódi csatát. A liberalizmus meghaladása nem lehetséges a modernitáson belül.

Ez a liberális demokrácia álságossága: a valós hatalom rejtett. Erre még büszkék is a liberálisok, ezt úgy adják elő, hogy "az állam kivonult a gazdaságból", pedig ez azt jelenti, az állami élet legfontosabb alapját, a gazdaságot nem demokratikusan, hanem diktatórikusan irányítják, kontroll nélkül.

A "fék és ellensúly" meg azt jelenti: vannak valamiféle háttérhatalmi elvek, melyek ellen nem tehet semmit a népakarat, azaz a fenti rendszer alapjai be vannak betonozva, azokat nem szabad megváltoztatni.

Ezért a mai liberális demokrácia az ógörög államosztályozás szerint oligarchia, nem demokrácia.

Mi az állam célja a valóságban? Nem a közösség védelme, jólétének biztosítása?

Hogyan lehet akkor az állam egyik legfontosabb szerepét, a gazdaságit kiszervezni, sőt erre még büszkének is lenni?

A piacalapúság azt jelenti, ne az állam döntsön, hanem a gazdagok, s senki se kontrollálja őket. Ez kinek jó, mármint a gazdagokat leszámítva?

Aztán már hiába beszélünk arról, hogy milyen demokratikusan választjuk meg a vezetőket, ha azok hatalma jelképes, vagy - a legjobb esetben - korlátozott.

Ősi emberi igény az ünnep. Ugyanis megszakítja a hétköznapok sorát, márpedig az ember nem állat, szüksége van a változatosságra.

Ha egy kutyát éveken keresztül ugyanoda viszünk ki sétálni, ezzel az égvilágon semmi baja nem lesz. Mert neki csak sétaigénye van, de nem változatossági igénye. Egy ember viszont beletegszik, ha évekig ugyanaz van minden nap.

Nem véletlen, hogy a liberálisok is kitaláltak saját ünnepeket. Mert semleges eszme nincs, a liberálisok ezt csak elhazudják. A valóságban ők is kiépítettek maguknak kultuszt, Fekete Péntek, Ateista Karácsony, Homokbüszkeség Nap, s a többi..

Béndek Pétert őszintesége miatt szeretem. Amit a szabványos ballibek elhalandzsáznak, hiszen nem mondhatják ki nyíltan, azt Péter bátran és nyíltan kimondja. Friss cikke jó példa erre, leírja teljesen nyíltan mit szeretne a balos progresszívizmust és a populizmust egyaránt elutasító nyugati liberális-konzervatív keménymag.

Péter ugyanis jobboldali, őszintén az, persze nem a szó magyar, hanem nyugati értelmében. Azaz elveti a balos narratívát, mind annak újmarxista, mind annak zöld verziójában.

Lássuk is mik a béndekista konzervatív ideális állam jellemzői, íme a 3 legfontosabb:

• minimalista állam, mely nem terpeszkedik az emberekre, kizárólag olyan feladatokat lát el, melyek egyszerűen nem oldhatók meg alacsonyabb közösségi szinten, pl. külpolitika, honvédelem, a nyomor megakadályozása,
• minden szinten szabad, versengő autonóm közösségek, melyek ugyanakkor együttműködnek egymással (!), ezek létrehozzák spontánul az erkölcsi rendet,
• az egyéni szabadságba az állam csak az egyéni szabadság végett avatkozik bele. lásd önhibájukon kívül érdekérvényítésre képtelenek védelme.

Most hagyjuk, hogy ezek az elvek önmagukban is ellentmondásosak, plusz egymásnak is ellentmondanak, csak azt nézzük, mit jelentene mindez a gyakorlatban.

Mit jelent a minimalista állam? Azt, hogy mindent a társadalom anyagilag legsikeresebb tagjai döntenek el. S velük szemben mindenki más védtelen, hiszen az állam csak bamba külső szemlélő. Gyakorlatilag az ógörög oligarcha modern változata ez.

Mit jelent a versengés a közösségek között? Azt, hogy valaki nyer, más meg veszít. Ugyanis minden verseny eredménye ez. S a győztes erkölcse kötelező lesz mindenkire aztán. Nos, ez a klasszikus liberális modell, mely soha, sehol nem volt működőképes.

A legnyomorultabbaknak mégis segít az állam. Mit is jelent ezt? Azt a modellt, ahol az oligarchia vezetői a társadalom pénzén megveszik a legszegényebbeket, s fegyverként használják őket mindenki más ellen. Ez már a jóléti állam modellje, mely pontosan abban bukott bele, hogy míg az elit könnyedén kivonja magát a szigorú szabályok alól, addig a középosztály és a dolgozó szegények erre képtelenek.

De mi is az állam célja a valóságban, azaz a liberális-konzervatív rémálmok világán kívül?

Ez a program a Reagan, Thatcher, Clinton, Blair, Pinochet féle tervel elismétlése. Természetesen senkinek se jó, pár nagytőkést leszámítva. Sőt, Magyarországon még nekik se lenne jó, mert a magyar nagytőkések se lennének képes érvényesíteni érdekeiket a náluk sokkal erősebb nyugati befektetőkkel szemben.

Magyarul: mindez egy félgyarmati irányítás modellje. Ami persze személyesen jó lenne a béndekeknek, hiszen ők zsíros állást kapnának mint tanácsadók nagy nyugati befektetők budapesti képviseletein.

Péter egyébként az I. Orbán kormányzat alatt fizetett kormánytanácsadó volt. Ezt csak azoknak, akik - akár fideszes, akár ellenzéki oldalról, s akát dícsérőleg, akár kritikaként - azt állítják, a 2010 előtti Fidesz ugyanaz volt, mint a 2010 utáni.

Az a helyzet volt, amikor nehéz drukkolni igazán bárkinek is.

Az ultraliberális miniszterelnök a Brüsszel-párti ellenzéki vezér ellen. Ki mellé állnánk? Nem tudok egyik mögé se.

Corbynt sajnálom. Megpróbálta a lehetetlent: pártját levezetni a liberális útról. Csak közbejött az EU kérdése, amiben nem tudott nem kiállni a rossz döntés mellett. Johnson pedig mázlista: csak ki kellett állnia a népakarat mellett, s másról nem is kellett beszélnie.

A két rossz közül nekünk populistáknak nyilván Johnson volt a kisebbik rossz. Hatalmas kárt okozott volna Johnson veresége, mert az egyben Brüsszel és Soros győzelme is lett volna.

Szóval külpolitikailag ez számunkra győzelem, de az angolok szempontjából nagyon nem az. Csakhát mi nem vagyunk angolok. Már az angol nép harca lesz, hogy az új körülmények között harcoljon.

Megint volt egy műbotrány az ukránok miatt. A ukrán kormányzat vadászik azokra, akik a Krímet szerintük rosszul mutatják be. Rosszul, azaz Oroszország részeként.

Kérdés: mi egy térkép célja? Az álmok kivetítése, vagy a tények bemutatása?

A kommunista térképeken egyértelműen egy álomvilág volt ábrázolva, mind a magyar, mind a szovjet térképeken, például:

• Kelet-Jeruzsálem Jordánia részeként szerepelt, pedig 1967 óta izraeli terület,
• a teljes vitatott indiai-pakisztáni terület India részeként szerepelt,
• nem volt bejelölve Tajvan határa;

szóval minden térkép a hivatalos kommunista álláspontot tükrözte, mely a fenti esetekben az arab, az indiai, a kínai kommunista álláspontot támogatta. Ez súlyop félreértéskeet okozott, pl. emiatt úgy tűnt, a Szovjetúnió és India majdnem határosak egymással, alig 20 km választja el őket, miközben a valóságban a két ország közt távolség ennek a 10-szerese volt.

Amikor először lett egy jó nyugati térképem, ez 1983-van történt, s egy Britannica atlasz volt (máig egvan). Itt szembesültem először azzal, hogy a valóság van a térképen, tehát nem a nyugati hivatalos álláspont, hanem a valóság. Azaz pl. a fent leírt esetekben:

• Kelet-Jeruzsálem izraeli területként szerepelt, külön vonallal jelölve a határt a nemzetközileg elismert izraeli és a nemzetközileg nem elismert izraeli terület között,
• a vitatott indiai-pakisztáni terület határa külön jelölve volt, plusz a terület tényleges megoszlása is, egy rész India részeként, más rész Pakisztán részeként,
• jelölve Tajvan határa mint Kínai Köztársaság, egyszersmint zárójelben a nemzetközileg elismert helyzet is.

De ugyanez be volt tartva a legextrémebb esetekben is, lásd pl. a dél-afrikai független bantusztánokat is meg lehetett nézni a térképen.

De a magyar múlt is jó példa. Horthy alatt a magyar állam hivatalos politikája a "mindent vissza" volt, ennek ellenére az iskolai térképeken be volt mutatva mind a Trianon előtti, mind az utáni Magyarország.

Szóval a Krím esetében. Aki akarja, tekintse bátrán ezt az orosz terület Ukrajna részének, de ez még nem ok arra, hogy a térképen ne a valós helyzetet ábrázolja.

Különösen demagóg cikk minap a Kolozsszaros blogban, mely szerint míg Spanyolországban dőzsöl a nép a jóléttől, addig Magyarországon nyomor van és rettegés.

Személyes emlékekből tudtam mi a valós helyzet. De íme a számok is, melyeknek utána néztem.

Az éves átlagárfolyamon számoltam át a forintot euróra, a spanyol peseta esetében ugyanezt tettem, német márkára számoltam át az euró bevezetése előtte időkben, majd azt a hivatalos márka/euró áttérési árfolyamon.

Jól látható: hatalmas esés a 90-es években, majd gyors emelkedés 2000-től, aztán enyhe esés, majd ismét lassú emelkedés azóta. Sehogy se jön ki az a narratíva, hogy Orbán alatt zuhanás van, s folyamatos lemaradás a régióhoz viszonyítva.

A legnagyobb mítosz: éles vonalat húzni a rendszerváltozás előtti és utáni helyzet közé.

Mintha akkor a teljhatalmú állam rabjai lett volna mindenki, azóta meg az állam a polgárok szolgája. Nem, nincs így. Az persze kétségtelen, hogy most több függ az emberek akaratától, mint akkor, s jóval szélesebbek az egyén jogai, de ez sokkal inkább fokozati különbség.

Mit jelent egy rendszert kiszolgálni? Valójában minden polgár kiszolgálja a hatalmat, bármilyen is az, hiszen - ha másképp nem - passzív magatartásával legitimálja az adott hatalmat. Márpedig a legtöbb hatalomnak bőven elég a passzív legitimitás. Jellemzően csak buta vagy kezdődő új hatalmi rendszerek akarnak többet az alája tartozók által való passzív egyetértésnél.

A magyar kommunista diktatúra is ilyen volt. Csak kezdeti éveiben kívánta az alattvalók őszinte lelkesedését. S minden más kommunista rendszer ezt tette idővel, csak esetleg más-más módon.

A kérdés ezentúl az: ha nem vagyok egy adott rendszer híve, erkölcsös-e azt támogatni jobban, mint passzívan eltűrni. Ha pedig híve vagyok, mi az ami már erkölcstelen a rendszer támogatásában.

Én azt hiszem, egyáltalán nem geinctekenség a megalkuvás, hanem sokkal inkább az egészséges életösztön kifejeződése. Ha van egy rendszer, melyen nem tud az ember változtatni, alkalmazkodni kell hozzá. Most is alkalmazkodunk a liberális demokráciához, pedig utáljuk. Gerinctelenek vagyunk, hogy nem költözünk az erdőbe, ott önellátó közösséget létrehozva? (De ha ezt megtennénk, akkor is csak a rendszer keretein belül tehetnénk meg.)

A probléma feloldása szerintem az örök erkölcsi értékrend. Mert az erkölcsös ember tudja hol a határ. Pl. besúgó nem lesz Kádár alatt, de egy tartalmatlan és teljesen formális párttagságot már simán vállal. Az előbbivel ugyanis ártunk másnak ok nélkül, míg az utóbbival senkinek.

Mondom ezt úgy, hogy a rendszerváltozáskor 23 éves voltam, s se párttag, de még KISZ-tag se voltam soha Kádár alatt. Azaz érintettségem az átlag alatti.

Egy rakás munkahelyen nem volt lehetőség meglenni párttagság nélkül, miért ne léptek volna be az emberek? Mi volt a hatalmas különbség egy párttag és egy nem-párttag között? A nem párttag ugyanúgy kiszolgálta a rendszert.

Vagy vegyük a jelentésírást. Minden vezető köteles volt jelentést írni beosztottjairól. Évente legalábbis. Ma is így van ez, csak ma ezek a jelentések nem jutnak el a Belügyminisztériumba, ahogy ez Kádár alatt volt. Kádár alatt minden munkahely minden jelentéséből automatikusan ment egy példány a munkahelyi belügyeshez, ami volt minden munkahelyen. A kérdés nem az volt, hogy a főnök ír-e jelentést a beosztottjairól a belügynek, mert minden főnök írt, hanem az, mit írt bele: a munkahelyi magatartásról, plusz általános semmitmondó dolgokat, vagy kihallgatott, bizalmas, terhelő dolgokat.

Lássunk azonban a párttagságnál súlyosabb esetet, a besúgóságot. Elnézve a hivatásos besúgókat, azaz az informátorokat, meg kell mondani, százezrek írtak alá megállapodást, hogy informátorok lesznek. Majd vagy sose jelentettek semmit, vagy banalitásokat jelentettek. S ártani másnak úgy is tudott bárki, hogy hivatalos, aláírt informátori megállapodás nélkül spicliskedett. Pontosan ezért teljesen értelmetlen annak nyilvánosságra hozatala, ki írt alá ilyen megállapodást.

A gerinces ember nem öngyilkos típus, azaz figyelembe veszi a társadalmi körülményeket. De tudja, mit nem szabad megtenni.

Arról jutott eszembe, hogy Gyurcsányné és az igazságügyminiszter vitába keveredtek.

A független szakértő, független értelmiségi belép egy pártba, bizonyára ez a párt egy független párt, majd folytatja függetlenkedését. Logikus.

Kálmán Olga független, hiszen liberóul a "független" szó jelentése "ballib".

Ami vicces, azok a ballib kommentek egymilliós bére kapcsán, melyet tanácsadóként kap:

• ó, ez csak bruttó!,
• megérdemli,
• Mészáros többet kap,
• miért tolja a 168 óra/HVG/Magyar Narancs/stb, a Fidesz szekerét? (mármint azzal, hogy megírja a hírt),
• Zorbánnak 200 államtitkára van, akkor pont az Olgának nem jár?,
• ez más.

Egyébként én semmi gondot nem látok abban, hogy bárki ballib irányultságú, s abban sem, hogy pénzt kap azért, mert segítette kedvenc pártját (ugyanis a tanácsadói állás erről szól, nem jelent valós munkát). Mindez az egész világon így megy. Egyetlen dologgal van problémám: azzal, hogy mindezt függetlenségnek hazudják.

Bolgár-magyar eltérések. Csak a mai modern köznyelvben ténylegesen használatos szavakat vettem figyelembe, azaz a ma már elavult vagy kizárólag nyelvjárási szintre szorult elnevezéseket kihagytam.

Amiben a magyar gazdagabb

A magyarban van testvér, unokatestvér, nagyszülő, dédszülő szó. A bolgárban viszont kötelező megmondani ezek nemét is, így testvér helyett “fiútestvér és lánytestvér” mondandó, nagyszülő helyett meg “nagyapa és nagyanya”. Használható ugyan a bolgárban a hímnem mint általános meghatározó, azaz mondható pl. szimplán, hogy “fiútestvérek” a magyar “testvérek” szó értelmében, ez azonban kétértelmű lesz: nem lehet biztosan tudni, csak a hímneműekről beszélünk, vagy a nőneműekről is. Szóval ha meg akarjuk kérdezni a másik embert, vannak-e testvérei, leginkább azt fogjuk kérdezni tőle “vannak fiútestvéreid vagy lánytestvéreid?” (имаш ли братя или сестри?), mert ezzel lehetünk csak teljesen biztosak, hogy a válasza egyértelmű lesz.

A másik jellemző, amiben a magyar gazdagabb az életkori eltérés kötelező megjelölése testvér és unokatestvér esetében. Olyat, hogy “a fiútestvérem” legfeljebb egy jogi szakszövegben fogunk olvasni, minden más esetben meg kell mondani, hogy “a bátyám” vagy “az öcsém”. Bolgárul viszont az általános szó a tágabb értelmű lánytestvér (сестра) és a fiútestvér (брат), s bár van külön szó, kizárólag a nagyobb fiútestvérre és lánytestvérre (батко és кака), ezek használata esetleges.

Ahol a két nyelv nagyjából azonos szintű pontosságot követel meg

A nász és a nászasszony. A vő és a meny mint a gyermek házastársa.

Bolgárul sajátos, hogy ez utóbbi esteben а vő (зет) és а meny (снаха) szóval nem csak a gyerek házastársát jelöljük, hanem a testvér házastársát is. Ez utóbbi magyarul sógor és sógornő. Viszont magyarul a sógor/sógórnő nem csak a testvér házastársa, hanem a házastárs testvére is, ez viszont bolgárul teljesen más szó. Szóval a magyar “sógor” szó bolgárra fordítása nagyon nehéz, hiszen tudni kell pontosan milyen sógor, a testvérem házastársa, vagy a házastársam testvére. Ha az utóbbi eset áll fenn, akkor:

• a férj fiútestvére: девер,
• a férj lánytestvére зълва,
• a feleség fiútestvére: шурей,
• a feleség lánytestvére: балдъза.

Magyarul fentiek házastársa is sógor/sógornő, bolgárul ezekre is külön szó van:

• a девер felesége: етърва,
• a зълва férje: ez a egyetlen, amire sose volt külön szó (okát nem tudom), ma leginkább a зет szó használatos rá,
• a шурей felesége: шуренайка, de ez ma már eléggé régiesnek számít, a gyakorlatban a köznyelvben ma már szimplán снаха,
• a балдъза férje: баджанак.

Amiben a bolgár gazdagabb

Az előbb leírtak mellett a bolgár nyelv jóval kifejezőbb a magyarnál az anyós/após esetben is. s a szülő testvéreit illetően is.

A bolgár após тъст, ha a feleség apja, de свекър, ha a férj apja. A bolgár anyós тъща, ha a feleség anyja, de свекърва, ha a férj anyja.

A bolgár nagybácsi apai ágon чичо, de anyagi ágon вуйчо. A bolgár nagynéni viszont ma már egységesen леля, korában ez csak az apai nagynénire volt használatos, míg az anyai nagynénire a тетка szó, de ez mára nyelvjárási szó csak.

A чичо felesége a стринка, a вуйчо felesége a вуйна. A леля férje eredetileg a лелинчо vagy калеко vagy свако, a тетка férje eredetileg тетинчо vagy калеко vagy свако, ma már egyre gyakoribb ezek helyettesítése a чичо szóval.

Az unokatestvér magyarul lehet a 2 közös nagyszülővel rendelkezők neve, de a nagybácsi/nagynéni fordítottja is. Bolgárul a kettő elválik: előbbi értelemben братовчед/бртовчедка, utóbbiban племенник/племенница.

Általános elnevezések

Általános használatú lehet a bácsi és a néni (azaz чичо ill. леля, ezek egyébként eredetileg a apai oldali nagybácsi, nagynéni elnevezése), a nem rokon ember megnevezésére is jóval fiatalabbak szemszögéből, ahogy ez magyarul is szokás. Ami bolgár sajátosság: a nagyon idős idegen nevezhető nagyapának, nagyanyának (дядо ill. баба). Míg a nem sokkal idősebb, idegen kisgyerek által nevezhető bátynak, húgnak is (батко, ill. кака).

Röviden a bolgár kiejtés legyszerűsítve

A bolgár írás a magyarhoz hasonló logikájú, azaz szóelemző alapú. Az írás a magyarnál is jobban tükrözi az ejtést. Magyar szempontból a gond, hogy az írás nem jelöli a hangsúlyt, márpedig ez erősen befolyásolja az ejtést. Továbbá az eetek kb. egy százalékban (ezek elsősorban: egyes igeragok és névelők, valami a szóvégi zöngétlenedés nem jelölése) az írás hagyományelvű, nem tükrözi az ejtést.

Mássalhangzó betűk, szerencsére ezek 2 kivétellel teljesen egyeznek a magyar ejtéssel:

• б = b,
• в = v,
• г = g,
• д = d,
• ж = zs,
• з = z,
• й = j,
• к = k,
• л = l (a legnehezebb bolgár mássalhnagzó magyar szempontból, kb. hátra vont, feszes nyelvvel ejtett magyar l),
• м = m,
• н = n,
• п = p,
• р = r,
• с = sz,
• т = t,
• ф = f,
• х = h (mint a magyar lehet szóban),
• ч = cs,
• ц = c,
• ш = s,
• ь = j.

Magánhangzó betűk, ezek már nehezebbek magyar szemszögből:

• а =
  • hangsúlytalan helyzetben: magyar a és ö közti hang (mint az angol “open” szóban a második magánhangzó),
  • hangsúlyos helyzetben: magyar á, de nála kicsit rövidebben ejtve;
• е =
  • hangsúlytalan helyzetben: röviden ejtett magyar e és é közti hang,
  • hangsúlyos helyzetben: a magyar é-hez hasonló hang, de nála kicsit rövidebben ejtve;
• и =
  • hangsúlytalan helyzetben: magyar i,
  • hangsúlyos helyzetben: magyar i, kicsit hosszabban, de az í-nél rövidebben ejtve;
• о =
  • hangsúlytalan helyzetben: magyar o és u közti hang,
  • hangsúlyos helyzetben: magyar ó, de kicsit rövidebben ejtve,
• у =
  • hangsúlytalan helyzetben: azonos a hangsúlytalan о ejtésével, lásd ott,
  • hangsúlyos helyzetben: magyar ú, de kicsit rövidebben ejtve;
• ъ =
  • hangsúlytalan helyzetben: azonos a hangsúlytalan а ejtésével, lásd ott,
  • hangsúlyos helyzetben: magyar a és ö közti hang (mint az angol “first” szóban a magánhangzó).

Önálló hangot nem jelölő betűk:

• щ = ш+т,
• я = й+а,
• ю = й+у.

Bulgáriában élve pár éve megfigyeltem: megjelentek a görög vendégmunkások.

Nagyon váratlan fejlemény ez. Görögország az utóbbi kb. 60-70 évben mindig Bulgária előtt volt életszínvonalban, legutoljára a 30-as évek végén volt Bulgária előrébb. S az eltérés különösen nagy volt a 70-es évek végétől, amikor Bulgária egyre nagyobb gazdasági válságokba zuhant, míg Görögország a katonai diktatúra vége után egyre gyorsabban ment felfelé, majd az EU-tagság óta drasztikusan nőni kezdett. Ekkor a különbség már nem szimplán százalékban volt mérhető, hanem egész számokban, hiszen többszörös volt a bolgár lemaradás a göröghöz képest.

Íme egy táblázat az átlagbérekről az évek során (euróban, nettó), a bolgár oszlopban a második adatsor a bolgár bér görög vásárlóértékre emelve, hiszen az árszint Görögországban a bolgárnak nagyjából a másfélszerese.

Látható: 20 éve már a 3,5-szöröse volt a bolgár életszínvonalnak a görög. Ez NAGYOBB eltérés, mint a magyar és az osztrák életszínvonal közti különbség, az "csak" 2-2,5-szeres.

A görög közbeszédben Bulgária volt a negatív példa, kb. úgy ahogy a magyarok néztek Romániára 15-20 éve vagy ahogy ma néznek Ukrajnára.

Görög munkavállaló nem létezett Bulgáriában. Esetleg csak véletlenül, valamilyen helyben tanuló görög diák vagy családi okból tartózkodó ember, de az abszurdumnak számított, hogy egy görög csak dolgozni érkezzen Bulgáriába.

2010 körül azonban megkezdődött a nagy görög esés. Mára a görög életszínvonal visszament a 20 évvel ezelőtti szintre. Plusz ezzel párhuzamosan hatalmasat nőtt a munkanélküliség.

Bulgária viszont 1997 óta emelkedik, persze lassan, de emelkedik. S a fővárosban munkanélküliség helyett munkaerőhiány van. Bár ma is 30 %.-kal magasabb a mostani emelkedett bolgár életszínvonal a leesett görögnél, ez az eltérés már olyan mértékű, hogy érdemes vendégmunkásnak lenni, ha az ember kifog egy-egy jobb állást.

Nagyjából így fog egész Európa kiegyenlítődni: nem a kelet lesz gazdag, mint a nyugat, hanem a nyugat fog közeledni a kelethez lefelé. Ami egyébként egy egészséges folyamat.

A Mérce veri az asztalt, üzen Sorosnak, meg a ballib üzletembereknek, az ígért évi 50 millió nem jött be idén.

Nézzük csak mi is a valóság. Van 20 darab fizetett alkalmazottuk, ezt nem én találtam ki, ők mondják, miközben szerzőik zöme ingyen ír nekik. Hetente átlag 15-20 cikket jelentetnek meg, ez éves szinten 900 cikk, szinte mind véleménycikk. Nevetséges szám, ennyit egy erősebb blog is produkál, ez egy magát valódi lapnak nevező média számára nulla teljesítmény. Minek erre a 20 ember? Van külön villany be- és kikapcsoló felelős is, s annak egy titkárnője?

Mondjuk a reális alkalmazotti létszám 3 lenne, nyilván kell egy szerkesztő, egy informatikus, egy titkárnő. Oké, még 1 ember a biztonság kedvéért, egy második szerkesztő.

Ami a legkevésbé kell az a luxusiroda. Egy kis kétszobás lakás elég lenne.

A lap ugyanis nem lát el semmilyen hagyományos hírlapi tevékenységet, nincsenek se tudósítások, se helyszíni közvetítések, se kiküldött oknyomozók, riporterek, amit közvetítenek, az ingyen csinálják FB-on keresztül, s a YouTube-t használják, amiért nemhogy nem fizetnek, de még bevételük is van a reklámok miatt.

Szóval a szerkesztőség egyszerűen eltart egy rakomány semmittevőt, s ezek szeretnének egyre jobban élni Gyuri bácsi pénzéből, aki viszont mégiscsak egy üzletember, s nem hajlandó túlárazott szolgáltatásokat hosszan fizetni, még akkor se, ha egyébként ideológiai szinten mélyen osztja az ultraliberális, álbalos szerkesztőség álláspontját.

Úgy tűnik a szent szabad piac tévedhetetlen és láthatatlan keze nem tart igény a Mércére. De ne rettegjünk annyira, megjönnek Karácsonyig a pénzek, többezer kispénzű magyar álcája alatt fog adakozni pár ballib milliárdos.

Az októbertől januárig tartó Ateista Karácsony egyik leggusztustalanabb ünnepe a Fekete Péntek. Igyekszem kitörölni a róla szóló pontos infót agyamból, így csak annyit tudok: valamikor mostanában van.

Ilyenkor tömegek verődnek össze és vásárolnak mindenféle dolgokat. A hisztéria miatt egyesek egyenesen kényszert éreznek a részvételre. "Te mit vettél feketepénteken?" - hangzik el egyre gyakrabban a kérdés, s ha "semmit" választ adunk, olyan megdöbbenés a reakció, mintha azt mondtuk volna, a hétvégén megerőszakoltunk egy nőt a parkban.

Életem legrosszabb munkája volt, amikor közel 1 évig - pontosabban 11 hónapig - egy internetes kereskedésben dolgoztam. A tulajdonos rögeszméje az volt, hogy ha nincs állandóan akció, akkor a vásárlók elmenekülnek. Minden hétvégén tehát akció volt. De a legnagyobb persze a feketepéntek.

A cég, ahol voltam, még tisztességes is volt, azaz nem az volt, hogy előző nap felvitte az árakat, majd feketepénteken hirtelen levitte azokat. Rendesen kiírtuk, hogy "akár 90 % árcsökkenés", s tényleg volt 1-2 árucikk, melynek levittük az árát 90 %-kal - ez mindig valamilyen eleve senki által nem keresett, olcsó, nagy haszonkulcsú termék volt, melyből úgyis már csak kis készlet volt raktáron. Minden másnál az volt a politika, hogy tök ugyanolyan árcsökkenés volt, mint mindig, kiemelve kb. 15-20 terméket az 500-ból, ezeken dupla árcsökkentést alkalmazva. Mindig olyan termékeket, melyekből túl sok volt raktáron, s félő volt, nem fogy el lejárat előtt.

Szerencsére csak egyszer éltem át a feketepénteket, bár a többi akció is nagyon kellemetlen volt. Az ötletekkel teli tulaj sajnos saját maga volt az ügyvezető is, így helyben adta elő egyre újabb terveit. Ennek következtében szinte minden péntek a normál munkaidő (18 óráig) helyett volt hogy 22:30-ig bent kellett lenni. Az emiatt való panaszt a tulaj személyes sértésként élte meg. Eleve erősen terhelt hollywoodi személyiség volt, aki komolyan elhitte, az alkalmazottak szíve együtt dobog a cég szívével, s aki nem ilyen, az bizonyára beteg.

Amilyen rossz a szónoki képességem (gyakorlatilag 2 mondatot se tudok elmondani értelmesen, s azonnal blokkol ez után az agyam), olyan jó az íráskészségem, ez mindig így volt, kisgyerek korom óta. Szóval sose okozott nehézséget írni, akár saját gondolataimat tükrözve, akár másokét. Tehát nem volt gond ott se írni, 11 hónapos működésem során írtam a cégnek kb. 300 cikket, szinte kizárólag olyan témáról, amihez nem értek, pl. szerves kémia, sport, jóga. Jellemzően a neten kerestem azonos témájú cikkeket, azokat átírtam, hozzáírtam saját gondolatokat, s ezeket közzétettem.

Mivel szeretek írni, élvezetet is okozott az akciózás szövegének enyhe parodizálása. Nyilván nem igazi paródia, egy határon nem lehet túlmenni, de a stílusutánzás jó móka. Pár példa:

• a habozás ideje lejárt, a raktárkészlet korlátozott,
• a könyörtelen csata a leszállított árú termékekért nem lankad,
• ki kapja ki a -90 %-os csúcstermékeket, s ki marad üres kézzel?
• vegyen meg mindent most azonnal!
• aki kimarad, lemarad.

Korábban készítettem egy mlm-paródiát, az is sokat segített.

Amikor nagy nehezen sikerült normálisabb munkát találnom, felmondtam, az utolsó munkanapomon a tulaj kihívott az egész kollektíva elé, majd színpadiasan köszönetet mondott jó munkámért. Szerintem megérdemeltem.

Baromira utálom a jelképes politizálást. De ezt nem jelenti azt, hogy ne kellenének jelképek.

A mostani budapesti műbotrány egy dal miatt kifejezetten vicces.

S bár teljesen túlméretezettnek tartom a nemzeti oldal ujjongását, a liberális oldal reakciója még nevetségesebb.

Egy dologban van igazuk a liberálisoknak: ez a dal egy giccs. Csak ezzel van egy gond: minden ilyen jelképes dal kötelezően giccses. Ez a műfaj kötelező jellemzője. Ahogy a világ szinte minden himnusza is giccses.

Szóval ez nem ok a bojkottra. Az igazi ok, hogy a ballibek fasisztázni akartak egy kicsit, mert ebben a műfajban érzik magukat otthon. Lám, közben Sorosék gyorsan le is gyártottak pár antiszemita ízű plakátot, mert halálbiztos, hogy ezt ők csinálták.

Szóval a ballib nyavajgás átlátszó. Ugyanaz a marhaság, mint a Székely Himnusz esete. Hogy giccses, meg Budapesten írták alig 100 éve. Tök mindegy milyen és hol írták, ha egyszer az adott közösség saját jelképévé tette.

Hogyan kell reagálni a közösség elleni izgatásra? Pofánveréssel, ha komoly. S kiröhögéssel, ha kamu.

Pár éve volt egy híres bolgár eset. A nyugati ösztöndíjt kapott bolgár kurva igyekezett meghálálni a pénzt, így a Berlini Egyetemen a csúnya, gonosz balkáni nacionalizmusokból doktorált, külön kiemelve az irtózatos bolgár iszlamofóbiát. s annak egy jelképes elemét, az 1876-os bataki mészárlás "mítoszát". Az 1876-os törökellenes bolgár felkelés során helyi muszlimok bosszút áltak Batak község lakosságán, megölve pár ezer embert, nagyobb részüket bezárva a templomba, azt felgyújtva. A doktoráns nőci elmélete szerint a bolgár közvélemény nem is tud semmit a valós eseményekről, minden egy az eseményről 13 évvel később festmény alapján van, melyet egy nem-szemtanú festett, egy lengyel festő, aki különösen szimpatizált a bolgárokkal, olyannyira, hogy a bolgár-szerb háború alatt beállt önkéntesnek a bolgár hadseregbe.

A botrány kirobbanása után mindvégig a hivatkozás az volt: nem magát a mészárlást kérdőjelezte meg, hiszen az tény (máig megvannak a leöltek koponyái emlékműként), ő csak az eseménnyel kapcsolatos nemzeti emlékezet elferdülését "elemezte". A lényeg: soha többet nem mert hazamenni az illető - jelenleg Ausztriában él -, olyan halálos fenyegetéseket kapott, hogy a német rendőrség állandó őrzést biztosított neki pár hónapig, fényképe, minden címe közé lett téves "anoním" aktivisták által, szülei házát megdobálták, stb. Senkinek bántódása nem esett, nem is volt ilyen cél, régi népi bölcsesség ugyanis a Balkánon: az ellenségből nem mártírt kell csinálni, hanem rettegésben élésre kell ítélni.

Bulgáriában egyedül a Helsinki Bizottság állt ki mellette. Ez a szervezet az, melyet az országban senki se vesz komolyan. Hírneve rosszabb, mint a Soros Alapítványé. Tevékenysége mérce pontosságú: ha valami mellett kiállnak, arról tudni lehet, az rossz ügy, ha meg tiltakoznak valami ellen, arról biztosan tudható jó ügy.

Nekem egyébként nem tetszik a Nélküled. De ha látnám, hogy egy eseményen ezt jelképként kezelik, felállnék.

Az én 3 kedvenc nemzeti hinuszom egyébként az angol, az izraeli és az orosz. De szövegszinten csak az angol. Az angol himnusz baromira őszinte, arról szól, éljen az uralkodó, sokáig legyen, legyen erős és gazdag, győzzön le mindenkit, az ellenség - mindenki más - meg bukjon el. Zeneileg nem egy nagy szám azonban. Zeneileg az orosz és a izraeli himnusz a legszebb. Az orosz szövege - mind a mostani, mind a kommunista korábbi verzió - persze giccs, de zeneileg mestermű. Ugyanez igaz az izraelire, melynek szövege viszont lejárt szavatosságú: hiszen arról szól, bárcsak hazatérhetne a zsidóság, ami ugye azóta megvalósult. Persze a zsidó himnuszt a XIX. században írták.

Én egyébként vidám himnuszt szeretnék. Ha tőlem függne, Strauss Éljen a magyar! művét tenném himnusszá.

Az angol nyelv egyik érdekes jelensége, hogy nem válik el egymástól a sznobizmus és a műveltség.

Jó tanulmányozható ez az úgynevezett szabálytalan többes számú névszavakon. A magyarban a jelenség ismeretlen (legalábbis bizonyos értelemben), nálunk ugyanis minden névszóragozás szabályos, nem létezik pl. egyetlen magyar főnév se, melynek többes száma ne lenne szabályos. Egy magyart idegen nyelvként tanuló idegen számára a magyar főneveknél nem az a kérdés, hogy mi egy magyar főnév többes száma, mert a rag vagy -k vagy -(magánhangzó)k, az előbbi akkor ha a szó magánhangzóra végződik, utóbbi ha mássalhangzóra, hanem az, hogy mi a pontos szabály az adott esetben. S ha a pontos szabályon túli eseteket elnevezzük rendhagyóknak (ez is egy érvényes nézőpont), akkor a kérdés már csak ezen esetek külön megjegyzése. Nagyon kevés olyan magyar főnév van, melynek többes száma nem magyarázható el szabályosan - persze gyakorlati szempontból sokszor egyszerűbb egy bonyolult szabály elmagyarázása helyett az illető eset szimplán rendhagyónak minősítése, pl. valószínűleg egy nyelvtanuló számára egyszerűbb annak megjegyzése, hogy tó-tavak rendhagyó, mint értekezés a tó szó dupla tövéről.

Eddig az angol esete kb. teljesen ugyanaz.

Ami az angol sajátossága, hogy a művelt beszéd hajlamos egyes idegen szavak (elsősorban latin, de egyes görög szavak esetében is) idegen többes számát használni. Azt mondják pl., hogy

bacterium - bacteria, medium - media, cactus - cacti, datum - data, criterion - criteria, formula - formulae,

stb. (magyarul: baktérium - baktériumok, médium - médiumok, kaktusz - kaktuszok, adat - adatok, kritérium - kritériumok, formula - formulák). Persze a hétköznapi angol nem így beszél, számára bacteriums, mediums, cactuses, criterions, formulas, vagy egyenesen az eredeti többes számból képzett többes, ott ahol az eredeti többest egyes számnak érzi: datas, medias, criterias, stb. Pl. a "one datum" csak nagyon magas stílusban szokásos, 30-szor ritkább a "one data" verziónál, többes számban viszont "data" és a "datas" egyforma előfordultságú.

A magyarban mindez teljesen ismeretlen. Az eredetileg többes számú idegen eredetű szavak is egyes számúak magyarul: spagetti, média, opera, sperma, graffiti. S természetesen nem létezik olyan idegen eredetű szó a magyarban, melynek idegen többes számát használnánk. Pl. a médium - média esete se ilyen, pedig erről egyesek váltig állítják, ez valamiféle speciális helyzet - a tényleges használatban: médiumok és médiák, azok által is, akik ezt kiemelik, legfeljebb ők nem használják a "médiák" szót.

Itt meg kell jegyezni, a nyelvészethez nem értő magyar tudálékosok kedvenc vesszőparipája a "sperma" és a "média" szó, ezek szerintük többes számban vannak, így hibás szerintük a "spermák" és "médiák". De ez most teljesen mindegy, mert még ezek a tudakékosok se használják a "sperma" és a "média" szót többes számban. Pl. senki se mondja "a sperma fehérek" vagy "a média azt mondják", pedig így kellene mondani, ha ezek tényleg többes számban lennének, lásd pl. "az üvegek fehérek" vagy "a politikusok azt mondják". Azaz ha igazuk is lenne állításukban, akkor azt kellene feltételezni, hogy léteznek a magyarban olyan többes számú főnevek, melyek nyelvtanilag egyébként egyes számúkként viselkednek, ami persze abszurdum, hiszen miben állna egy szó többesszámúsága, ha nem abban, hogy többessszámúként viselkedik.

De vissza a témára. A lagtudálálékosabb magyar sznob se használna többes számúként egy csak az eredeti nyelvben többes számú szót, lásd senki se mondja "a média azt mondják". Míg angolul pontosan ez a helyzet: a művelt nyelvhasználatban helyesnek, elfogadottnak, sőt kifinomultabbnak számít az idegen többes szám. Természetesen az angolban is a hétköznapi használat a gyakoribb, pl. a "the media is saying" 2-szer gyakoribb a neten, mint a "the media are saying".

Mi lehet a magyarázat? Az, hogy az angolok sznobok? Nem hiszem.

Szerintem az ok kettős, egyrészt az angol nyelv sajátos története, másrészt nemzetközisége.

Az angol nyelv történetében a releváns elem, hogy az egykor angolszász nyelvű Anglia a francia nyelvű normann uralkodók hatalma alá került a XI. században (máig onnan származik az angol uralkodócsalád, igaz, oldalágon, a jelenlegi angol királynő legkorábbi ismert őse egy IX. sz. közepén Skandináviában született, Észak-Franciaországban letelepedett viking nemes). Így sokig még megvolt az a hagyomány, hogy az elit francia nyelvű, emiatt a latint preferálja, míg a köznép meg germán eredetű angolszászul beszél.

A nemzetköziség eleme pedig az, hogy ma az angol a világnyelv. Aminek az a negatív oldala, hogy a világnyelvek hajlamosak sokkal inkább befogadni idegen elemeket. Míg egy nem-világnyelv nagy nyelv, mint pl. a magyar a szókincsen kívül nemigen kap idegen hatást, mert a nyelv csak egyetlen közösség nyelve, nem használatos nemzetközi kommunikációra, így a nyelv alapállása a védekezés, nem a befogadás. Persze a halódó kis nyelvek is így viselkednek, dehát az angol nyilvánvalóan nem ez az eset.

Elképedve néztem a Sajtóklub legfrissebb adását. Ez lenne a válasz? Még megdöbbentőbb a legtöbb kommentelő szélsőséges reakciója.

Amikor valakinek,valaminek csökken az élettere, nem az a megoldás, hogy kirekesztünk és olyan témát választunk, mely megoszt. Ez kizárólag alapvető elvi kérdésekben helyes magatartás. Gyakorlati kérdésekben ez öngyilkos akció.

Hőzzuk alá, bár nekem Horthyról negatív a véleményem, ezt meg is írtam már, nem ez a lényeg. Horthy dicsőítését a Fidesz támogatásának lényegévé tenni érthetetlen, értelmetlen lépés.

Ez pont ugyanaz a logika, mint a 90-es évek ballib szellemisége, amikor azt hitték, örökre diriginálni fognak, így a legvadabb elképzeléseikből is általános véleményt csinálhatnak. A reakció mindig az ellenfél megerősődése ilyenkor, csak szólok...

Pár érdekes adat alapján, most kiemelve a Római Birodalom aranykorát, az i. sz. II. sz. idejét.

A pénzről. A római pénzrendszer meglehetősen bonyolult volt, itt elég, hogy az alapegység a szertertiusz (középkori latinsággal: szeszterciusz), azaz sestertius. 1 sestertius nemesfémben számolva kb. 1 mai eurónak felel meg, de ez csalóka adat, mert azóta a nemesfémek árfolyama drasztikusan megdrágult, mivel szerepük lecsökkent, továbbá mert a pénz szerepe akkoriban jóval kisebb volt, mint ma, gyakoribb volt a nem pénznben, hanem termékben fizetés.

A fontos adat: havi 15 sestertius volt az az összeg, ami biztosította a biológiai létminimumot.

A társadalom szinte teljes egészében mezőgazdasági volt. A lakosság 85 %-a a mezőgazdaságban dolgozott. S nincs értelme itt különbséget tenni rabszolga és szabad ember között, ez csak a jogi státuszban jelentett különbséget, nem a jövedelemben vagy az életszínvonalban. A rabszolga is megkapta azt, amit egy szegény átlagember, hiszen tulajdonosa érdeke volt, hogy maradjon életben tulajdona.

Ez a réteg, a mezőgazdasági munkások átlagban havi 18 sestertius jövedelmet kaptak.

A kicsit feljebb lévő rétegek:

• a városi szakmunkások, a lakosság 8 %-a: átlagos jövedelem havi 25 sestertius,
• a katonák (nem tisztek), a lakosság 2 %-a: átlagos jövedelem havi 25 sestertius,
• a kereskedelemben és szolgáltatásokban dolgozók, a lakosság 1 %-a: átlagos jövedelem havi 45 sestertius,
• az elit katonaság, a pretoriánusok (nem tisztek), a lakosság 0,1 %-a: átlagos jövedelem havi 65 sestertius.

A "középosztály":

• a katonatisztek, a lakosság 0,1 %-a: átlagos jövedelem havi 350 sestertius,
• az önálló mesteremberek, kereskedők, magyarul: vállalkozók: a lakosság 1,5 %-a: átlagos jövedelem havi 400 sestertius.

A felső osztály (nem feltétlenül vagyonilag, hanem státusz szerint):

• a nemesség alsó része, a lakosság 2 %-a: átlagos jövedelem havi 200 sestertius,
• a nemesség középső része (lovagok), a lakosság 0,3 %-a: átlagos jövedelem havi 650 sestertius,
• a katonai főtisztek, a lakosság minimális része: átlagos jövedelem havi 1400 sestertius,
• a főnemesség (szenátori réteg), a lakosság minimális része: átlagos jövedelem havi 3500 sestertius.

Ami viszont megdöbbentő: a legalsó 10 % és a legfelső 10 % között az eltérés alig 20-szoros volt. Jóval kevesebb, mint ma a világ legtöbb országában van. Jelenleg ennél kisebb egyenlőtlenség csak a magállamokban és a félperiféria egy részén van.

Egy izgalmas összehasonlítás Bulgária és Magyarország között. A bér jellegű jövedelmek terén a tíz tized helyzet a lakosságban.

Jól látható:

• az alsó 4 tized Bulgáriában szegényebb,
• a felső 4 tized Bulgáriában gazdagabb,
• magyarul: az egyenlőtlenség Bulgáriában nagyobb, majdnem 11-szeres, míg Magyarországon csak 8-szoros.

Egyébként Magyarország a világ egyik legegyenlőbb országa bérezésben, az EU-ban csak Csehország egyenlőbb. (Az összjövedelmek terén - azaz ha nemcsak a béreket nézzük - Magyarországnál 11 egyenlőbb EU-tag van.)

Érdemes összehasonlítást végezni valamely magállammal is. Pl. Angliában a legfelső decilis átlag havi nettó jövedelme 2,3 millió Ft, ezt beszorozva a vásárlóérték miatti eltéréssel ez még mindig 1,490 millió Ft, azaz a magyar adat 5,8-szorosa, míg a legalsó decilis esetében az angol adat 281 ezer Ft havi nettó, ami a vásárlóérték miatti eltéréssel 182 ezer Ft, ez a magyar adat 5,6-szorosa.