http://bircahang.org/muveszetek/

Mivel régi ismerősöm az illető, megnéztem legújabb videóját. Hozzéteszem: feleslegesen elvesztegetett 2 óra volt ez, abszolút banális volt a vitának hazudott baromkodás. De ha már megnéztem, írok róla. Viszont másnak nem ajánlom.

Ezen az új videón egy református teológussal "vitázik" a magát magyar Dawkinsnak képzelő blogger.

Meg kell mondanom, a református teológus csalódást okozott. Több érve nem volt a helyén, s nem használta ki egyszer se az alkalmat ateista vitapartnere szétzúzására. Ami döbbenetes: ezzel a kifejezetten rossz teljesítménnyel is égenjáró csillagnak hatott a teológus az ateista prófétához képest.

Mellékes, de valamiféle szent hagyomány a magyar ateista megmondóembereknél, hogy állandó trágárkodás szükséges?

A teológus először is számtalan magaslabdát adott, amiket egy jobb ateista azonnal lecsapott volna. Kezdve ott, hogy először azzal a megdöbbentő állítással állt elő, hogy képes bizonyítani Istent. Aztán persze kiderült: ő is csak révezető érvekre gondol, nem valós bizonyítékoka.

De ez hagyján, ezek után felsorolt 4 alapérvet. melyek közül a 4-es számú - a Jézus-érv - azonnal lesöpörhető, de a 3-as számú - az erkölcs érv - is szétzúzható egy tapasztaltabb ateista által. A 2-es érv a finomhangolásról szintén nem erős érv, bár jobb. Tulajdonképpen egyedül az 1-es érv - a matematikai-fizikai - számítható erős érvnek. Az, hogy nem volt képes ellenérvelni egyikre se az ateista vitapartner nem a református vitapartner érdeme, tegyük hozzá. Ill. az igazság kedvéért tegyük hozzá: a finomhangolás ellen próbált érvelni, de gyorsan belezavarodott.

De lássuk a másik 3 érvre az ateista ellenérveit! Az 1-es érv ellen nem mondott semmi értelmeset, ill. amit mondott, azzal ellenfelét támogatta meg, észre se véve ezt. A 3. érv esetében kiderült: az ateista vitázó nem érti az "objektív erkölcs" kifejezést. A 4. érvnél meg egyenesen félrebeszélt, a témához nem kapcsolódó bibliai leírt eseteket emlegetett.

Az ateista vitázó 2 darab érvet hoz fel saját maga mellett: a vallás nem más, mint a nem ismert természeti törvények pótléka, továbbá Isten fogalma önellentmondó.

Az előbbi teljesen abszurd állítás, csak arra kell gondolni, hogy nem csak a "sötét középkorban" - ami a valóságban sose léetzett -, de a jóval korábbi korokban se azzal foglalkozott a kereszténység, hogy villámokat, földrengést, stb. magyarázzon, hanem metafizikai kérdésekkel foglalkozott, lásd a legkorábbi keresztény teológiát, filozófiát ezzel kapcsolatban.

Ami pedig az önellentmondó Istent illeti, persze, hogy az, ha valaki direkt olyan definíciót ad, mely önellentmondást tartalmaz. Amikor erre a református vitázó rámutatott, az ateista vitázó a saját bűnével vádolta meg vitapartnerét, hogy ő adott rossz definíciót! Tegyük hozzá: még ha az ateista definícióját el is fogadjuk, akkor sincs ellentmondás, a mindentudás és a mindenhatóség nem zárja ki egymást, bárhogy is értelmezzük a mindenhatóságot.

Tegyük hozzá, a református vitázó mindvégig higgadt, nyugodt, magabiztos volt, de jegyezzük meg, ez nem volt túl nehéz, mivel vitapartnere egyszer se volt képes megszorongatni őt.

Ami az ateista vitázót illeti, képtelen volt saját gondolatait szabatosan megfogalmazni, évszázadok óta elvetett ateista érveket se tudott rendesen előadni, majd saját zavarát heveny csúsztatással és demagógiával, mindezt folyamatos trágárkodással fűszerezve, kompenzálta.

Hosszasan lehetne sorolni az ateista fél gyöngyszemeit, lásd "az ősrobbanás az űrben volt", a "transzcendens" és a "semmi" szó nem értése, a "mindenhatóság" félremagyarázása, s mint már említtetem, nem érti az "objektív erkölcs" jelentését.

A református fél a vita közepére láthatóan elunta magát, kb. mint amikor valakinek a játékpartnere olyan gyenge, hogy már nem élvezet a győzelem ellene, így meg se próbálta szabatosan elmagyarázni az alapokat se, hiszen érezte, ehhez a vitapartnerhez elég egy felületes magyarázat is, lásd azt a részt, amikor nem ad rendes választ a létező rossz problémájára.

Az előbbiek hatására az ateista vitapartner fokozza a trágár stílust, elkezd immár szabályosan félrebeszélni. Üres, bizonyítás nélküli állításokat sorjáz, lásd nincs nyoma Istennek a világban, az ateizmus nagyobb boldogságot eredményez, stb. Ezután jön a személyeskedés, lásd aki velem egyetért, az gondolkodó lény, míg aki nem, az csak betanult szövegeket biflázza agyatlanul. Valamint az örök ateista módszer: a Biblia szövegének szószerinti értelmezése.

Focinyelven ez a meccse 10:0 a református csapat részére, ebből 8 gól úgy született, hogy az ateista csapat elfeledkezett a védekezésről. A meccs maga viszont ötödosztályú szint, olyan, melyre csak a játékosok rokonai mennek el.

Ezt a cikket olvasva, eszembe jutott a régi zsidó vicc:

Kohn és Grün elhatározzák, megkeresztelkednek. Először Kohn teszi meg, várja őt Grün a templom előtt. Nemsokára kijön a templomból Kohn és Grünhöz fordul:

- Van hozzád egy kérdésem, Grün. Miért feszítettétek meg Jézus urunkat?

Sok mindenben tisztelem a latin-amerikai baloldalt, egészen mások, mint az, amit baloldalnak hívnak Európában. De az utóbbi időkben elhatalmasodik rajta is a kultúridiótizmus. Aminek a cikkben leírt eset kiváló példája.

További mondatok helyett egy kép, íme így néz ki egy spanyolok által leigázott mexikói őslakos, természetes az őslakos feleségével együtt:

Azt mondják, nem lehet az álmot és a valóságot megkülönböztetni. Ez régi filozófiai kérdés. Talán legkorábban a kínaiak vetették.

S alapvetően igaz is, de van egy specifikus terület, melyben a különbség tapintható.

Az ébrenlet egyik sajátossága, hogy fizikai képtelenségek nem hajthatók végre, pl. nem tudunk lebegni, miközben álmában szinte minden embernek van olyan esete, hogy könnyedén képes pl. lebegni. Fordítva pedig az álmok egyik sajátossága, hogy könnyű feladatok sokszor abszurd módon megnehezednek, pl. a sarkon befordulva, majd visszamenve a sarkon már nem találjuk azt a boltot, mely elvileg 20 méterre volt mögöttünk. A valóság álmodás alatt úgy képes változni, ahogy sose ébrenlét alatt. Ha ébrenlét alatt a sarkon befordulva, majd visszamenve a sarkon megint körülnézünk, a változások mértéke kicsi lesz, s minden változás logikus lesz, nem fogunk cseppet se meglepődni. Ezzel szemben álomban ugyanez lehet teljesen drasztikus változás is.

Az olvasó is megpróbálhatja ezt. De sokat kell hozzá gyakorolni. Egyfajta részleges tudatosságot kell kialakítani az álmainkban. Ez fordítva megvan: hiszen ébren mindannyiunk képesek vagyunk visszaemlékezni álmainkra, legalábbis a nagy többség képes erre, legalább az ébredés utáni percekben. Na most, ez el kell érni fordítva is: azaz álmunkban emlékezzünk vissza az ébrenlétünkre. Tudattalanul erre is képes mindenki, hiszen az álomban jellemzően olyasmik vannak, amik kapcsolatban állnak az ébrenlét alatt tapasztaltakkal. De ha ezt tudatosítjuk, elérjük, hogy álom alatt ugyanúgy emlékezzünk az ébrenlétre, ahogy ez fordítva megvan. Persze ezt elérve, nem fogjuk tudni, most éppen ébren emlékszünk az álomra, vagy álmodva az ébrenlétre, de ez nem is baj.

Sajnos ez azonban nem mindig hasznos: az álmok legnagyobb részében nincs ilyen szituáció. Továbbá, ha pedig van is ilyen szituáció, továbbra se fogjuk tudni, mi az álom és mi az ébrenlét, melyik az "igazi" - szerintem ez utóbbi kérdés eleve értelmetlen, mert mind a kettő "igazi" -, de legalább azt fogjuk tudni, a kettő közül melyikhez tartozik az éppen szóbanforgó állapot.

Robert Grosseteste (1175-1253) angol teológus és filozófus írása: Minden dolgok egyetlen formája.

Isten minden dolog alapja, s az első forma. A dolgok úgy képesek valamely formát felvenni, hogy van ehhez egy örök, változatlan forma. Semmi se tudja felvenni azt, ami nincs meg benne. A forma az ami miatt valami az ami. Mivel Isten saját magától az ami, s semmi sincs benne, ami ne ő maga lenne, így formája azonos vele.

Maga a puszta forma mint olyan már Isten. Mint ahogy a cipész tudatában megvan az elkészítendő cipő annak tényleges elkészítése előtt. Ilyen módon van meg minden dolog formaként Istenben, s ez a forma örök, míg a ténylegesen létrehozott dolog múlandó.

A Fidesz-Néppárt viadal kapcsán érdemes aláhúzni a konzervatív téma fontosságát.

Először is, én kb. 10 éve nem vagyok konzervatív. Konzervatív korszakom 1999-2008 között volt nagyjából (nyilván se a kezdet, se a vég nem éles szakadás). Amikor konzervatív voltam, Magyarországon nem a Fideszre szavaztam, hanem az MDF-re, mely sokkal hitelesebben, pontosabban képviselte a modern konzervatív eszmét.

Hozzáteszem, a Fidesz "polgár" szövege nem kevésbé taszított annak idején, mint a ballibek "Európa" szövege. Pedig akkor még elvileg egyet kellett volna értenem ezzel.

Érdemes a történelmi alapokra röviden kitérni. A konzetvatívizmus mint eszme eleve nem egy fő eszmeáramlat. A 3 modern fő eszmeáramlat elsősorban a liberalizmus, valamint majd az annak ellenében megszületett két ellenválasz: a szocializmus/kommunizmus (marxizmus) és a liberalizmustól immár elszakadt nacionalizmus (melynek szélsőséges alakja a fajelméleti alapú náci eszme).

A konzervatívizmus ezekhez képes másodlagos jelenség. Már a modern konzervatívizmus alapítójának tekintett Edmund Burke (1729-1797) ír politikus és filozófus munkássága is arról szólt, hogy hogyan kell megvalósítani a liberalizmus céljait, de azt a liberális fősodorral szemben szerves módon, szélsőségek nélkül kell megtenni. Burke fő mondanivalója, hogy az angol polgári forradalom ráépítve a korábbiakra, lassan, nem rombolva tette meg mindazt, amit a száz évvel későbbi francia polgári forradalom hirtelen, mindent eltörölve tűzött ki, s az előbbi a helyes út. Persze valószínűleg tényleg az angol út a kisebbik rossz a franciához képest. viszont a kettő között csak módszertani eltérés van, nem lényegi. Távlatokban nézve pedig valószínűleg a francia megoldás szimplán őszintébb az angolnál. Mert egy egyszerű példát véve: nem jobb a monarchiát egyszerűen megszűntetni, mint azt formailag fenntartva kiüresíteni, valamiféle, a múzeum és a cirkusz közé eső izévé téve?

Szóval a modern konzervatív eszme csak egy reakció a liberalizmusra. Önálló mondanivalójuk a konzervatívoknak nincs, ugyanazt akarják, mint a liberálisok, csak szeretnének közben úgy tenni, mintha picit mást akarnának.

Mára teljesen világos, hogy a középjobb és a középbal között semmi lényegi eltérés, s mindkettő ugyanazt akarja, amit a liberálisok.

A Néppárt tipikus kereszténydemokrata, konzervatív szövetség, azaz ugyanazt akarják, mint a liberálisok. Ennyi az egész.

A Fidesz pedig valahol középúton áll. Egy lábbal még a liberális-konzervatív múltban, eggyel meg már az újjobb populista jövőben. Ennyi az egész. Ami konzervatív a Fideszben, az rossz. Ami pedig populista benne, az jó.

Azon meg jót mulattam, hogy Manfred Weber az ultraliberális Néppárt-vezér képes Budapestre zarándokolni, könyörögve Orbánnak. Magyarország 1956-ban rendelkezett utoljára ilyen nemzetközi politikacsináló szereppel, mint amivel ma. Ez a szerencsétlen, nyomorult Néppárt olyan agyilag másodlagos frissességű elmékkel rendelkezik, hogy nem veszik észre: bármit is tesznek, mennek a történelem szemétdombjára. Kb. mintha 56-ban könyörgött volna Hruscsov Nagy Imrének, röhej!

Van egy ballib mítosz a Fideszről.

Állítólag maga az MSZMP csinálta a Fideszt, erre a fő bizonyíték, hogy a Kádár-kor utolsó belügyminiszterének a veje (Stumpf István jelenlegi alkotmánybíró) volt Orbán egyik legközelebbi haverja a 80-as évek végén.

Stumpf egyébként csak azért nem lett annak ideján Fidesz-tag, mert a Fidesz első alapszabálya tiltotta volt MSZMP-tagok belépését, márpedig Stumpf MSZMP-tag volt.

A valóságban a Fidesz ellenzéki ifjúsági szervezetként alakult, a KISZ ellentétjeként. Aztán a vezetés eldöntötte, nem akar az SZDSZ ifjúsági szervezete lenni, így önálló párt lett, de alapvetően mégis a Demokratikus Ellenzék ifjú nemzedékét jelentette.

Semmi pártállami segítség nem volt. Az MSZMP kezdetben ellenezte a többpártrendszert, majd amikor beleegyezett, sokkal inkább volt hajlandó eltűrni az MDF-féle harmadikutas, nacionalista vonalat, míg a nyugatpárti, liberális vonalt, melyet az SZDSZ és a Fidesz jelentett. A segítség a Fidesznek főleg Amerikából jött, elsősorban Sorostól és a budapesti amerikai követségtől.

Komolyan elhihető, hogy Kádár direkt liberális ellenzéki szervezetek létrehozásával foglalkozott?

Hosszú évek óta tudom: a politikust legjobban akkor lehet megismerni, amikor nem politizál.

Ami nem csak magánéletet jelent, hanem olyan alkalmakat is, amikor nem kifejezetten politikai beszédet mond, pl. kis közönség előtt szólal meg és nagyobb keretben beszél, mint az éppen aktuális politikai helyzet.

Annak idején, a 90-es évek végén, akkor döntöttem el, hogy nem lépek közelebbi kapcsolatban a MIÉP-pel, miután személyesen hallgattam meg Csurka Istvánt egy 80-fős közönség részeként.

Hasonló élményem volt két bolgár párttal is még 1990-ben, de később, 1991-ben is.

Pont 20 éve, 1999-ben döntöttem el, nem akarok egyetlen pártba se belépni, aktivista lenni, sőt törzsszavazó se lenni. Azóta soha, sehol, semmilyen formában sincs kedvenc pártom, viszont mindig elmegyek szavazni és mindig van véleményem.

Szóval a napokban megnéztem az Új Egyenlőség műsorát a YT-on, melyben az MSZP és a Párbeszéd elnöke szerepelt. Röviden: Berci buta mint a szar, Geri meg egy intelligens gazember. Az előbbinek fogalma sincs miről van szó, csak rutinos profi politikusként ismételgeti a semmit, utóbbi viszont tökéletesen érti miről van szó, de mivel érdekei mást mutatnak, így inkább idomul a semmihez.

Mert azt legalább észre kellene venniük az álbaloldali ballibeknek, hogy a baloldaliság nem azt jelenti, hogy kimondjuk a szót, hanem konkrét dolgokat. Pl. a Fidesz baloldali intézkedéseit jobbos szemszögből kritizálni biztosan NEM baloldaliság.

Az MSZP, a legjobb jóakarattal is számolva, 1991-től egy jobboldali liberális párt, s a nemzetközi nagytőke kedvenc magyar pártja. S ezen az nem tud változtatni, hogy tavaly óta megpróbálnak egyes ügyekben baloldali érveket hangoztatni.

Egyébként jó is ez. A volt állampártok sorsa a megszűnés vagy a hiteles működés lett mindenhol. Lássuk:

• Szovjetúnió: az állampárt be lett tiltva 1991-ben (a mai orosz kommunista párt NEM utódpárt, hanem új alapítás),
• Lengyelország: az állampárt feloszlatta magát 1991-ben, majd a tagjaiból szervezett új párt gyakorlatilag ismét feloszlatta magát 1999-ben, aztán az abból szerveződött új párt pedig 2015-ben megsemmisült, miután kiesett a parlamentből,
• Romániában ez még 1989-ben lezajlott,
• Csehszlovákia:
  • Csehországban a párt maradt kommunista, ma is létező, kis parlamenti párt.
  • Szlovákiában létezett kis pártként 2004-es megszűnéséig,
• NDK: feloszlás 1989-ben, a tagokból szervezett új párt ma is létezik (Die Linke), viszont az ma is szélsőbalos.

A teljesség kedvéért a 2 volt európai, de szovjet tömbön kívüli ország adatai is, bár az ott más helyzet volt:

• Albánia: feloszlás 1991-ben. A tagokból szervezett új párt ma is erős párt.
• Jugoszláviában a feloszlás 1990-ben volt, a szervezett 6 új párt (minden új államban 1-1) ma is létezik, különböző pozíciókkal, de mindenhol voltak már kormányon (a legerősebbek jelenleg Macedóniában és Montenegróban).

Ami a lényeg: az a helyzet, hogy a párt megmaradt, átnevezve magát, ideológiát váltva, majd máig fontos tényező csak Bulgáriában és Magyarországon van. S ezek közül is csak a magyar párt az, mely egyértelműen és határozottan liberális. Ma a ballibaizmus csak Magyarországon erős tényező még.

Egyébként meg sok sikert kívánok Gerinek, valószínűleg sikerülni fog neki lerombolni akaratát kívül az MSZP-t. Az intellgigens szélhámosok se képesek ugyanis a történelem menetén változtatni.

Egy másik videót viszont egyetértőleg ajánlok. Nem véletlen, Tölgyessy volt annak idején az emberarcú SZDSZ,

Az olasz Anselmus (Anselmo) számít a skolaszti(ci)zmus egyik megalapítójának. E a mű 1078-ban keletkezett.

A téma: a létezés alapja és a Szentháromság.

Minden dolog azért valami, mert más dolgokhoz képes nagyobb, kisebb vagy azzal egyenlő, a mérce maga azonban ugyanaz. A mérce saját maga miatt az, ami. Például a jóság: semmi jó se lehet jóságban nagyobb vagy egyenlő magával a jósággal, maga a mérce a legnagyobb ahhoz képest, amit mérnek. A lehető legnagyobb jóság tehát szükségszerűen azonos magával a jósággal. A "legnagyobb" természetesen sose fizikailag értendő, méretként, hanem átvitt értelemben, azaz mint "a legnagyobb mértékben az, ami".

Maga a létezés is ilyen dolog, a létezésnek is megvan a maga mércéje. Ami létezik, az két módon lehet:

• valami máson keresztül, ami lehet egy vagy több dolog - ez nyilván kisebb dolog hozzájuk képest,
• saját maga által - ez nyilván a nagyobb, amihez képest minden kisebb.

Hány dolog van saját maga által?

• Ha több és ezek nem egyenlőek, akkor a kisebbek a legnagyobb alapján vannak.
• Ha több és egyenlőek, akkor viszont:
  • lényegük alapja vagy rajtuk kívül van, ez esetben ez a külső nagyobb náluk, azaz mégse maguktól vannak,
  • vagy pedig lényegük magukban van, ez esetben viszont ez a lényeg egy mindegyikükben.

Azaz szükségszerűen van egyetlen legnagyobb lényeg. De hogyan van ez:

• saját magát nem képes létrehozni,
• másból nem lehet, hiszen az a más kisebb nála,
• semmiből se lehet, mert a semmi nem lehet valami.

A megoldás: a legnagyobb lényeg azonos magával a létezéssel.

De honnan van a létezés? Csakis a semmiből lehet saját maga által, de ez ellentmond az előbbieknek. Mi a megoldás? Ha valami valami másból van, akkor ez a valami más az oka. De hogyan lehetne a létezés oka a nemlét? Ehhez meg kell vizsgálni a "semmi" szót, mely:

• vagy nem jelent semmit - ez nyilván kizárható, hiszen értelmetlen,
• vagy jelent valamit, aminek jelentése lehet:
  • a dolog nem is jött létre, ez kizárható, hiszen létrejött,
  • minden hiányából lett, ez abszurdum,
  • a valami lett, de nincs semmi, amiből lett, pl. az ok nélkül szomorú emberre mondják "semmi miatt szomorú", ez az egyetlen értelmes verzió esetünkben, de itt is úgy, hogy a "semmi" csakis a létrehozott dolog vonatkozásában értendő, nem a létrehozót illetően, hiszen a "semmi" is meg kellett, hogy legyen a létrehozó értelmében.

Hogyan történik a létrehozás? Ahogy a művész létrehozza a művét, azaz előtte megvan képként gondolataiban. Az eltérés, hogy míg az emberi művész csak olyan képes elgondolni, amivel már - legalábbis részeiben - találkozott, addig a legnagyobb lényegnél nem lehet korlát.

A lét kimondja saját magát, ami lényege egyben. Rajta kívül minden más általa van. Szükségszerűen egy és örökkévaló.

A legfelső lényeg szükségszerűen egyszerű, nem lehetnek részei tehát, hiszen függne tőlük. Nem lehet se részleges, se térben, időben korlátozott. De hogyan lehet nem részlegesen egyszerre jelen mindenben, minden időben? Nyilván itt is a nyelvi meghatározással van gond: maga a tér és az idő is már valami, az is mondható, hogy sehol és semmikor van, de mégis pontosabban fejezi ki a helyzetet a "mindenhol és mindig" szó, hiszen szabad a hely és az idő korlátaitól, nem térben és időben van, hanem együtt a térrel és az idővel.

Járulékosan se mondható róla el semmi, hiszen ha ez lehetséges lenne, önmagától különbözne időnként. Nyilván olyasmi elmondható róla, ami nem változtat rajta, azaz bármi viszonylagos.

De milyen a lényege? Sajátságos és egyetlen mindenképpen, hiszen az egyetlen, mely önmagától van, tehát se nem általános, se nem egyedi. Ha általános lenne, akkor meglenne más dolgokban, ha pedig egyedi lenne, akkor részese lenne valami általánosnak. A nyelv szegénysége ez, de mégis nevezhető lényegnek, hiszen létezik, sőt a leginkább létező.

A legfelső lényeg egyszerű, abszolút, tökéletes, továbbá egyetlen. Rajta kívül minden más tulajdonképpen nincs is bizonyos értelemben.

A minden mást létrehozó kimondásnak azonosnak kell lenni magával a leghfelső lényeggel, mert:

• a kimondás, a szó nem lehet teremtmény, hiszen minden cselekvés későbbi a cselekvőnél,
• mivel a legfelsőbb lényeg egyszerű, benne nem különülhet el a kimondás és az onmaga elgondolása

Hozzáteszem: az első megállapítás nem igaz szerintem, hiszen nyilván elképzelhető lenne egyfajta kétlépcsős teremtés, egyes korai gnosztikus-keresztény eretnekségek pontosan ezt valloták.

Mi a kapcsolat a Szó és a teremtett világ között? Teljes hasonlóság nem lehetséges, hiszen ez azt jelentené, a Szó nem tökéletes, de ha semmilyen hasonlóság se lenne, akkor meg nem létezhetne a teremtett világ. Azaz bizonyos hasonlóság van, s annak foka magasabb az élő teremtményeknél, mint életteleneknél, s az élőkőn belül az érző életnél, s azon belül pedig az értelemnél.

Kényszer-e a teremtés? Nem, nem lehet az, de ebben az esetben hogyan lehet a Szó eredmény nélkül? Úgy, hogy a kimondás és az önmaga elgondolása ugyanaz, tehát a Szó és a Teremtő egyszerre örök, azonos módon, mégpedig önmaga kimondása és a Szó kimondása azonosak, mert a Teremtő önmaga kimondása már a Szón keresztül van. Ez a kimondás azonos a teremtéssel, bár az nem örök - ennek magyarázata, hogy a teremtés anyagi megvalósulása nem azonos annak elgondolásával.

A következőkben a szerző a Szentháromságot magyarázza, arra jut, hogy a Teremtő (Atya) az emlékezés, a Szó (Fiú) a megismerés, ezek egylényegűek, különbségük abban jelentkezik, hogy az előbbiből van az utóbbi, s velük egylényegű a Szeretet (Szentlélek), mely az előbbiek szeretete egymás és maguk iránt.

Arra a kérdésre, hogy miért nem lenne helyes az Anya/Lány elnevezés esetleg, mikor Istennek nyilvánvalóan nincsen neme, a válasz az: mert az apai elem elsőbb, így helyesebb azt használni.

A szerző nem tudja megmagyarázni azt a kérdést, miért nem Atya a Fiú és a Szentlélek is, s miért egyek, mikor nem egyek - itt marad a hitbéli igazság, hiszen ez túlmegy az emberi eszme képességein. Nem vagyunk képesek mindent megérteni Istenről, de legjobban úgy tudjuk megközelíteni, ha a hozzá legközelebbi teremtmény - az emberi ész - alapján próbáljuk megfogalmazni róla való elmélkedésünket.

A lélek halhatatlansága következik a fentiekből. Mivel a legnagyobb cél a legnagyobb lényeg megértése, ami azonos Isten szeretetével, így logikus, ha teremtett lélek jutalmat vagy büntetést kap, ennek feltétlenül örökké valónak kell lennie, hiszen más nem illene az örök Istenhez: azaz vagy örök boldogság vagy örök kárhozat.

A magyar családtámogatási rendszer ellen az egyik legfrissebb ballib érv, hogy nem jó, mert éppen a legszegényebbeket nem segíti.

Ami persze alapvetően igaz: valóban alig segíti azt az adójóváírás, aki nem keres eleget ahhoz, hogy sokat kelljen adóznia. S természetesen valóban nem segíti azt a hitelátvállalás, aki eleve képtelen hitelt felvenni.

Azaz teljesen igaz: a lakosság kb. felét nem segíti az egész, vagy csak olyan minimális mértékben segíti, hogy annak semmi jelentősége.

A lakosság gazdagságát 2 szám mutatja a legjobban: a megtakarítás és a vagyon mennyisége, ez a 2 szám fontosabb, mint a jövedelem mértéke. Magyarországon megtakarítása kb. az emberek 30 %-ának van, ez sokkal rosszabb a nyugati aránynál, ahol ez 50 % körül van átlagban egész Nyugat-Európát nézve, viszont Kelet-Európában a magyar arány teljenes átlagos szintű. Ami a vagyont illeti, ott viszont Kelet-Európa - sokak számára furcsa módon - jobban áll a nyugatnál. Míg a nyugati átlagember vagyona átlagosan magasabb ugyan, kb. 250 ezer euró, ez nyugaton úgy oszlik el, hogy az emberek 50 %-ának nulla vagy negatív vagyona van, míg Kelet-Európában az átlagvagyon 85 ezer euró, de a lakosság alig 20 %-a vagyontalan. Ennek az oka az, hogy Kelet-Európában ma is nagy a saját lakásban élő emberek aránya.

A magyar családsegítő program azokat segíti, akiknek van megtakarításuk vagy van magas jövedelmük vagy van már vagyonuk. Azaz ez nem szegényeket segítő program valóban,

A szegényeket nem is segítné ilyesmi, hiszen aki nem tud hitelt törleszteni, azt a könnyített hitel csak még inkább romba dönti.

Szóval a magyar családprogram az alsó középosztályt segíti. Ez igaz.

A ballib szövegekben ez felső középosztályt segítő programnak van mondva. Ami ökörség, hiszen ha valóban akkora lenne a magyar felső középosztály, mint amennyi a potenciális segélyezett, akkor Magyarország lenne a világ leggazdagabb országa. Ugyanis ekkora nagy felső középosztály sehol a világon nincs.

Fredegius, angol szerzetes (meghalt 843-ban) rövid írása, eredeti címe: De substantia nihili et tenebrarum.

Valami-e a semmi?

Aminek van neve, az valami. Mivel van “semmi” szó, így az nem lehet nem valami. Isten nem teremtett semmit név nélkül, s jelentés nélküli neveket se teremtett.

Isten maga is igazolja ezt, hiszen a semmiből teremtett.

Ugyanez igaz a sötétségre. Amiről állítani tudunk valamit, az már valami, valamilyen értelemben. Lásd “sötétség borította a mélységeket, s Isten lelke lebegett a vizek fölött“. Továbbá: “Ha tehát a világosság, amely benned van, sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?” – a nagyság járulékos tulajdonság, csakis valamely lényeghez tartozhat.

A liberálisok kiútja

Hatékonyság és termelékenység

Cselédség

Még valamennyire szimpatikusnak is tartottam eddig a kétfarkú kutyákat, szeretem a humort. Bár egyes számaik erőltettek voltak már, mégis alapvetően jó humort műveltek. A jó politkai humort akkor is szeretem, ha céljaival nem értek egyet. Erre példának egy Putyin elleni orosz liberális vicc, nyilván nem értek egyet a vicc mondanivalójával, de elismerem, ez egy jó, szellemes vicc:

- Mi Putyin új terve az orosz onkológiai kórházak eredményességének javítására?
- Minden beteg kezére ráhúznak egy András-keresztes karszalagot.
- S aki nem gyógyul meg tőle?
- Az CIA-ügynök, s nem is kár érte.

De visszatérve a kétfarkúakra, külön hasznos volt, hogy nem fogtak összes a ballibekkel a tavalyi választásokra. Ez növelte hitelességüket.

Most azonban Orbán családsegítő programja kihozta a kétfarkúakból is a hisztit. Az azért mégse tűrhető, hogy valaki segíteni akarja saját nemzete fennmaradását!

A demográfia a háttérhatalom egyik fő vesszőparipája. Együtt nyomják évtizedek óta az éghajlatmelegedéssel együtt - mindkettő teljesen alaptalan hisztéria a valóságban. Így semmi se képes jobban kiverni a biztosítékot ultraliberális körökben, mint az, amikor egy ország lépéseket tesz lakosságszáma csökkenése ellen.

Pedig minden közösség esetében az elsőrendű szempont az önfennmaradás.

A főnököt sose szabad komolyan venni. Se rettegni nem kell tőle, se tapsolni neki.

S alapvetően 2 típusú főnök van:

• aki a magasabb vezetőség oldalán állva harcol a beosztottjai ellen,
• aki a beosztottjai oldalán állva harcol a magasabb vezetőség ellen.

Ha a kettes típus, akkor érdemes őt támogatni. Ha meg az egyes típus, akkor ignorálni kell, szükség esetén szabotálni őt.

A Freedom House nem a demokráciát, hanem a liberális demokráciát méri.

A legérdekesebb adatsor Oroszország esetében található meg. A kommunista években Oroszország értékelése a FH listáján 6 és 7 között ingadozott (csak a 70-es évek elejétől néztem meg az adatokat, a korábbi adatokat irrelevánsnak gondolom jelen cikk szempontjából) - tudni kell, hogy a FH-nál az 1-es a legjobb szám, a 7-es a legrosszabb.

1987-ben lett Oroszország adata 5,5, majd 1990-ben 4,5, ezzel először kerülve át a "nem szabad" csoportból a "részben szabad" csoportba. Az orosz liberális kormányzás időszakában (1990-1999) a szám 3 és 4,5 között mozgott, a legjobb eredmény az 1991-es: 3. A putyini korszak 4,5-tel nyitott, majd 2004-re 5,5-re lett lerontva, ekkor lett Oroszország ismét "nem szabad", azóta lassan csökken, a legfrissebb adat immár 6,5, ami alig marad el a lehető legrosszabb 7-től.

Gyakorlatilag párhuzam látható a FH számadata és az orosz állam helyzete között, csak éppen a józan ésszel fordított arányban. Amikor az ország éppen szétesett, a központi kormányzat tényleges hatalma Moszkva határáig se terjedt ki, s gyakorlatilag az egész államot különféle egymással is harcoló oligarchák és maffiavezérek uralták, egyes megyék saját pénzt nyomtattak, fontos katonai egységek meg saját fegyvereik eladogatásával kerülték el a éhhalált, valamint a kormány még saját embereinek se tudott bért fizetni, nos ekkor volt Oroszországnak a legjobb a pontszáma. Akkor ezen az alapon a világ legdemokratikusabb állama Szomália: ott a kormányzat a saját épületének távolabbi helyiségeit se képes befolyása alatt tartani, csak ha előtte egyezséget köt az éppen ott tartózkodó katonai egység tagjaival.

Amikor még Jelcin kicsit javított a helyzeten, ami nem volt jelentős javulást, kb. annyit jelentett, hogy elkezdtek fizetést kapni a katonák, már lement a pontszám, amjd amikor az orosz állam szembeszállva a nyugati igényekkel, fegyvetesen lépett fel a kaukázusi iszlamista terrorizmussal, még esett egy kicsit, függetlenül attól, hogy egyébként ezt a harcot Jelcin elvesztette. Igen, olyan rettenetesen "erős" volt az akkori orosz hadsereg, hogy képtelen volt leverni párezer főnyi, rosszul kiképzett hegyi partizáncsoportot, de ez már FH-szempontból állami erőszaknak számított.

A jelcini liberális kormányzás vége után a pontozók kezdtek pánikba esni. Ahogy kezdett visszállni a normál államiság Oroszországban, pl. az oligarchák hatalma le lett törve, a maffiák pedig vissza lettek szorítva arra a területre, ami nyugaton is az övék (prostitúció, narkókereskedelem, stb.), az már kiverte a Freedom House-nál a biztosítékot: 2004-től Oroszország már "nem szabad", egyre rosszabbodó pontszámmal. Az ukajnai puccs elleni szembeszállás mínusz fél pont volt, a nyugati szankciók hatástalansága még mínusz fél pontot hozott.

Továbbá megfigyelhető, hogy a jogállamiságot a FH igencsak szelektíven nézi. Amikor puccs zajlik, de nyugatbarát erők által, az a jogállamiság erősödése, amikor viszont demokratikus úton nyernek a szuverenista erők, akkor az a jogállamiság gyengülése. Lásd, Jelcin 1993-es puccsát, emlékeztetőleg: Jelcin elnök ekkor tankokkal lövette a demokratikusan megválasztott parlamentet, mivel az nem fogadott szót neki, a halottak száma 200 körül volt, mindez a nyugat elismerő tapsa mellett - nos ez a "bátor reformok" része volt. Ellenben Putyin sokadszori megválasztása demokratikus választáson, egy puskalövés nélkül - ez pedig a diktatúra rettenetes nyomulása.

Most Oroszország 6,5 pont, ami fél ponttal marad el a lehető legrosszabb eredménytől. Aki ismeri kicsit is az orosz helyzetet, az nagyot nevet azon, hogy a FH szerint Oroszország alig fél ponttal jobb, mint Észak-Korea és azonos helyzetű Kubával! Persze mindez valóban helyes értékelés, ha a nyugati érdekeknek való szófogadás mértéke az adatpontok alapja. Csakhát akkor nevezzük FH KFJSZN (ki fogad jobban szót nekünk) indexnek…

A sikeres Audi-sztrájk hatalmas bukás a ballibeknek, de ezt úgy tűnik, csak Bauer Tamás volt képes eddig átlátni a ballib megmondóemberek közül.

Mi ugyanis a következmény?

Egyrészt, az Audi példáját más cégek is követni fogják. Senki se akar sztrájkot, se tömeges felmondást. Mivel a haszon úgyis hatalmas minden kelet-európai leányvállalatnál az anyacégek központjához képest, simán belefér a béremelés. Kinek segít ez elsősorban? A kormánynak, mert javulni fog az átlagbéradat, pont az az adat, mellyel folyamatosan érvelnek a ballib médiák, hogy íme, pár százalékkal a szlovák, cseh, lengyel szint alatt van, s alig pár százalékkal haladja meg a román szintet.

Másrészt, a kormányzat mindezt ingyen kapja, nem kerül pénzébe. Sőt a nagyobb adóösszeg miatt még nyer is rajta. A plusz pénz pedig fordítható béremelésre az állami szektorban.

Harmadrészt, a ballibek alapvető tézisei dőlnek meg:

• nem igaz, hogy a "termelékenység" növekedésével növelhető csak a munkabér,
• nem igaz, hogy a "szabad piac" határozza meg a béreket,
• nem igaz, hogy helytelen az erős állami beavatkozás a gazdaságba,
  s ezek pedig az 1990 utáni liberális konszenzus alapdogmái, melyhez még az első Fidesz-kormány is hithűen ragaszkodott.

Ez utóbbit maguk a ballibek is érzik, ezért kampányolni kezdtek már olyan témákkal, melyek 10 éve még kb. kódolt antiszemitizmusnak számítottak, lásd az MSZP törvényjavaslatot nyújt be arról, hogy Orbán mondja fel a bankokkal kötött devizahitelegyeszséget.

Csakhát ez nem fog sikerülni, hirtelen átállni antiliberális álláspontra nem fog menni a ballib pártoknak, különösen nem úgy, hogy saját holdudvaruk ellenzi ezt minden erővel. Kicsit olyan ez, mint a Jobbik próbálkozása átállni antiszemita álláspontról filoszemitára, miközben a legfőbb embereik még a náci jelképekről se képesek lemondani.

Egyébként meg ez a ballib szóbeli váltás csak saját maguk alatt vágja az alapot. Nehézkes lesz ezután elmagyarázni, miért baj, hogy pl. Orbán "sanyargatta" a jóságos bankokat, vette vissza a manyup-cápák rabolt pénzét, stb. Olyan narratíva ugyanis nemigen van, mely szerint Orbán egyszer azért fújj csúnya diktátor, mert lefekszik a nyugatnak, másszor meg azért, mert nem fogad szót neki.

Amit Varga István mondott a fideszes médiákról az sajnos teljesen igaz. Különösen a nyomtatott és az onlájn médiákra, jelentősen kisebb mértékben a tv-csatornákra.

A fideszes médiák zöme pártsajtó, ezért is rosszak. Pártsajtót olvasni ugyanis unalmas. Az ember úgy érzi mintha állandóan a választási kampány utolsó hetében lenne, s választási röplapot olvasna.

A ballibek ezt egyszerűen tényleg jobban csinálják. Az ugyanis nem pártsajtó.

Amit a legtöbben nem vesznek észre, nem csak két lehetőség van: pártsajtó és független sajtó. Ez utóbbi természetesen nem létezik, olyan ez mint Nietzschénél a jó, a jó "mi" vagyunk, a rossz meg "ők", itt ugyanaz: a független az ami tetszik "nekünk".

De nem erről van szó. A pártmédia az olyan, mely kimond egy központi álláspontot, majd azt több cikkben leírja, igazolva azt. Ilyen volt minden média Kádár alatt: csak egy dologra voltak jó, megismerni mi az éppen aktuális véleménye a hatalomnak.

De milyen a jó média? Nem független, hiszen - mint láttuk - olyan nincs, viszont ott nem az álláspont közös, hanem csak a cél, az általános irány az.

Tessék megnézni a jobb fajta ballib médiákat: a fő irányban nincs ellentmondás (lásd Orbán uralma katasztrofális, stb.), de a kritika nagyon sokrétű mégis, az egyes cikkek egymással nem értenek egyet sok kérdésben. Ilyet én a fideszes írott médiákban csak nagyon ritkán látok, s akkor is csak harmadrendű kérdésben (friss példák erre: Nagy Imre vagy Ady megítélése).

Én azt javasolnám a fideszes médiáknak, ha másnak nem, hát higgyenek saját fideszes kommentelőiknek: sokkal értelmesebben védik Orbánt, mint a profi kormánypárti újságírók.

Szóval azt hiszem, ezt akarta elmondani Varga.

5 fő modern, materialista elmélet létezik a témáról, ezek rövid összefoglalása.

Annak mentén vannak az egyes elméletek, hogy ha materialisták vagyunk, azaz a világ anyagi, akkor mivel magyarázható a tudat, melyet nyilvánvalóan nem anyagi jelenségként élünk meg.

• Eliminatívizmus (reduktív fizikalizmus): a tudat csupán mellékterméke az agy működésének, a valóságban nem létezik tudat. Következmény: a fizikailag nem leírható tudatállapotok szimplán tévesek.

• Agy-tudat egyezés elmélet: az agy működésével párhuzamos a tudat működése, a két terület közt megfelelés van. Következmény: megfelelő tudás megléte esetében az agy fizikai befolyásolásával bármilyen tudatállapot elérhető.

• Parallelizmus (nem-reduktív fizikalizmus): az agy egyszerre eredményez fizikai és tudatbeli jelenségeket, ezek között nincs közvetlen összefüggés, nem hatnak egymásra, azaz a tudat függ ugyan az agytól, de csak fizikai alapon nem írható le. Következmény: az agy és a tudat kapcsolatának problémája valójában nem is létezik.

• Fukcionalizmus: a tudat az agy működésének módja, a kapcsolat agy és tudat között nem szükségszerú. Következmény: lehet emberi tudatot építeni ember nélkül is.

• Nyelvi dualizmus: nem létezik tudat mint önálló valami, egyszerűen az ember kétféle nyelvezetet használ ugyanannak a leírására. Következmény: a tudat nyelvfüggő.

A római állam - a kereszténység hiavatalossá tételéig - alapvetően toleráns volt vallásilag. Csak akkor léptek fel, ha a vallás burka alatt politikai veszélyt szimatoltak. Egyébként simán bevettek minden új vallást az elismert vallások közé. A druidizmus mögött is azt látták, hogy ez a szellemi alapja az ellenállásnak Angliában, ezért üldözték.

A zsidó vallást is elfogadták, pedig a zsidók nyíltan megtagadták a császárkultuszt, csak mivel a zsidók nem térítettek, a római állam a kérdést lényegtelennek tekintette. 

A kereszténységet se vallási okok miatt üldözte a római állam, hanem mert politikai veszélyt látott benne. A keresztények bojkottáltak a római állam alapját képező kultuszt, ez - mai szóval - hazaárulásnak minősült.

Érdekes cikk jelent meg a Kettős Mércén. Kicsit olyan a cikk, mint amikor a kisgyerek rácsodálkozik arra, amit eddig rajta kívül már mindenki tudott.

Mind a konzervatívizmus, mind a szocializmus liberálissá züllött a II. vh. utáni nyugaton, ez a folyamat már telibe találta a szovjet uralom alól felszabaduló Kelet-Európát, s a dolgok természetéből eredően sokkal károsabban érintette a baloldalt, hiszen a kelet-európai ex-kommunista elit úgyis távolodni akart az eredeti baloldali értékektől (azok túlságosan hasonlítottak a szovjet eszmére), így kapóra jött számára, hogy "baloldal" címke alatt büntetlenül ultraliberális lehet.

A kelet-európai baloldallal minden esetben ez történt, hiszen az egyetlen Csehország kivételével, a baloldal fő ereje mindenhol a volt kommunista állampárt volt. Ez is az oka annak, hogy a kelet-európai bal mindig liberálisabb a nyugat-európai baloldalnál.

A későbbi nyugati továbbliberalizálódás a baloldalon még nagyobb öröm volt a kelet-európai ex-kommunista baloldal számára.

Aztán a XXI. sz. első évtizedében beindult ellenfolyamat hatalmas csapás lett ugyanezen réteg számára. A magyar "baloldali" elit példája a legkíválóbb, narratívája végtelenül egyszerű ugyanis:

nincs más út, mint a liberális, nyugati demokrácia = a rendszerkritikusság a liberális elvek alapján felépülő rendszer ellenében tabu = antidemokratizmus, antiliberalizmus, fasizmus, antiszemitizmus

teljesen "logikusan" ki is jött, hogy aki nem tapsol a meglévő rendnek, az biztosan náci, meg nem szereti a zsidókat.

Az újbal így nem tudott hatni, hiszen szövege - a liberális fülek szempontjából - kvázi náci propaganda volt.

Így aztán minden rendszerkrikusság Kelet-Európában jobboldali eszme, bármit is jelentsen ez, hiszen a valóságban Kelet-Európában, de különösen Magyarországon: baloldal = liberális, jobboldal = bármilyen kritika.

S pánik van a "baloldalon", hiszen nemhogy keleten nem jönnek a dolgok a "rendes" kerékvágásba vissza, nyugaton is nő "populizmus", ezzel a szóval nevezik a liberálisok nem csak a valódi populizmust, hanem minden kritikus eszmét is.

Egyes ravaszabb magyar liberális aktivisták kezdenek rájönni egy ideje, valahogy be kellene csatornázni az újbalt az Orbán-ellenesség alá. Éppen a Kettős Mérce nevű média ebben vezető szerepet jétszik, de nehogy elhiggyük egy percre is, amit magukról mondanak, s amit terjesztenek róluk egyes fideszes médiák is: hogy ők valamiféle szélsőbalosok. Dehogy azok, ezek az emberek mind társadalmilag, mind gondolataikban ultraliberálisok, csak picit ravaszabbak, mint a hagyományos ballib megmondóemberek.

Sokatmondó tény már maga az, hogy az a kevés újbalos, aki létezik Magyarországon látványosan nem mondja magát újbalosnak, s látványosan nem közösködik az előbbiekkel. Rettegnek, nehogy bárki is liberálisnak nézze őket - joggal.

Aztán jönnek páran az álbalos társaságból, s magukra csodálkoznak... röhejes. A valóságot a szerző is érti, ez kiderül cikkéből: nyugaton is a jobboldal hamarabb lázadt fel.

Pedig a recept egyszerű, csak 3 pont:

• aki liberálisul gágog, azt akkor is liberálisnak fogják nézni, ha baloldalira festi magát,
• aki folyton össze akar fogni liberálisokkal, azt akkor is
  liberálisnak fogják nézni, ha baloldalira festi magát,
• aki folyton az újbalt a liberálisokkal összekötő kulturális célokról beszél, s alig szól az őket elválasztó gazdasági célokról, azt akkor is liberálisnak fogják nézni, ha baloldalira festi magát.

Csak tessék megnézi, hogy a szóban forgó cikket a média honlapján mi övezi. Egyik oldalról hosszú és unalmas leírás egy kb. 100 embert mozgósító esemény kapcsán, a kitörés napjáról, benne többször említve Orbánt, mint a nácikat, ez régi kedvenc témája a ballib eszmeiségnek. Másik oldalról ujjongás, hogy milyen sokan vesznek részt a ballib előválasztáson.

Egyébként meg én örülnék egy magyar újbaloldalnak, még annak csendes, langyos, Botka-féle próbálkozását is támogattam. S az egyetlen hitelesnek tűnően újbalos magyar Új Egyenlőség tevékenységét is szimpátiával követem. Pedig nem is vagyok újbalos...