Az oroszországi kommunisták számára a legnagyobb ellenfél az orosz nép és az ortodox vallás volt.

A vallással gyorsan sikerült elbánni: papok, szerzetesek és apácák tömeges legyilkolása Lenin parancsára, tempomrombolás, minden vagyon elvétele, stb.

Dehát az orosz nép maradt. Mit lehet tenni? Mindenképpen csapást kell mérni  identitásának fő elemére, a nyelvre!

Már 1919-ben döntés született az oroszországi kommunista kormány által, hogy a népművelési kampány keretein belül az ország területén élő összes írásbeliséggel nem rendelkező nép számára írásbeliséget kell létrehozni, mégpedig a LATIN ÁBÉCÉ felhasználásával. 1921-ben ezt a döntést kiegészítették: a már saját írásbeliséggel rendelkező népek írását meg kell „reformálni”, azaz átalakítani a latin ábécé alapján.

A tervezet azonnal át is lett ültették a gyakorlatba. Legelőször a kevésbé fejlett, azaz nagyobb mértékű írástudatlansággal küzdő népek kerültek sorra, azaz azok, melyek írása arab ábécé (abdzsad) alapú volt. Így lett latinbetűs pl. az azeri, a kirgiz, a tatár, stb. nyelv.

Következtek a cirillbetűs nem-szláv nyelvek: pl. abház, jakut, komi, oszét. Majd minden más nyelv.

A 20-as évek közepére a cirillbetűs szláv nyelvek, a jiddis, a grúz, az örmény, s pár cirillbetűs finnugor nyelv (pl. a mari, mordvin és az udmurt) kivétel ével minden hivatalosan elismert szovjet nép latinbetűs írással rendelkezett.

Az utolsó lépés ezeknek a nyelveknek a latin ábécé alapján való írásreformja volt. 1929-ben született meg a hivatalos javaslat az orosz nyelv írásreformjáról.

1930-ban Sztálin adott ki utasítást a reformtervezet leállításáról. A pontos oka ennek nem ismert. Az egyik változat szerint a fő ok pénzügyi volt: hatalmas összegbe került volna pl. új írógépek beszerzése, új nyomtatványok legyártása, utcai feliratok cseréje. A másik szerint megérezte, hogy ez hatalmas ellenállást fog kelteni. A harmadik szerint egyszerűen hazafias érzései támadtak: nem akarta, hogy saját anyanyelvét (a grúzt) is elérje a „reform”.

Érdekességképpen a latinbetűs orosz írás. Több tervezet is volt, de ez volt a fő változat.

Az А Б В Г Д З И К Л М Н О П Р С Т У Ф Э betűk helyett azok logikus latinbetűs változata lett volna, azaz: A B V G D Z I K L M N O P R S T U F E.

A Х maradt volna formájánál, azaz latin X lett volna.

A Ч-ből C lett volna. A Ы betűből pedig Y.

Mellékjeles betű lett volna a Ж, a Ц és a Ш – Ƶ és Ç és Ş.

Az Щ betűkombinációvá változott volna: SC.

A Ь egyesítve lett volna a Й betűvel, mindkettő J lett volna.

Az Е betű kettévált volna: szó elején, valamint magánhangzó és kemény- vagy lágyságjel után JE lett volna, más helyzetben viszont egyesült volna az Э betűvel: E. Ez gondot okozott volna, mivel így egyes esetekben nem lehetett volna tudni, hogy az E-vel jelzett hang E vagy Э.

A Ъ betű megszűnt volna, ez azonban nem okozott volna problémát, mivel az oroszban ez a betű csak egyes magánhangzók előtt fordul elő, s használata kiküszöbölhető lett volna az új magánhangzó betűkkel.

Érdekes módon a Ё, Ю és Я betűket meghagyta volna az új rendszer. Szó elején, valamint magánhangzó és kemény- vagy lágyságjel után JO, JU, JA lett volna belőlük, más helyzetben viszont saját mellékjeles betűt kaptak volna: Ö, Ü és Ä.

Azaz  a jelenlegi 33 orosz betű helyett 29 maradt volna.

Többször érintettem már ezt a témát, de most egy cikk kapcsán ismét szóba hoznám.

Az ellenzsidózás, azaz az antiszemitizmus mint fegyver a magyar belpolitikai élet nagy sajátossága, amit kevés külföldi képes megérteni.

Még azokban az európai országokban, ahol a népi antiszemitizmus erősen jelenlévő tényező (pl. Románia, Lengyelország, Ukrajna, Oroszország) is csodálkozva néznek erre a magyar jelenségre.

Természetesen Magyarországon létező dolog az antiszemitizmus, ezt tagadni butaság lenne. A XIX. századi magyar nacionalizmus alapvető eleme volt a német- és a zsidóellenesség. Az ok: ez a két magyarországi kisebbség volt a magyarságnál jobb anyagi helyzetben, ez a két kisebbség rendelkezett a magyaroknál jobb érdekérvényesítő képességgel. A többi kisebbséget (a románokat és a szlávokat) a magyar nacionalizmus szimplán csak lenézte, nem volt olyan gyűlölet, mint a németek és a zsidók ellen, mivel őket alacsonyabbrendűeknek gondolta a magyar nacionalizmus.

Egy kis kitérő.

Nekem személyesen pont “szerencsém” van, mert véletlenül a “jó szlávokhoz” tartozom. A magyar nacionalizmus ugyanis a szlávokat felosztotta jó és rossz szlávokra. A jók pl. a lengyelek, a bolgárok, a horvátok, s a ruszinok. A rosszak meg pl. a csehek, szlovákok, szerbek, oroszok. Hozzáteszem: ez éppen manapság kezd változni, ma már nagyon sok nemzeti érzelmű magyar pozitívan, de legalábbis semlegesen kezd nézni az oroszokra, a csehekre, a szlovákokra, még – bár kisebb mértékben - a szerbekre is, ami 20 éve még elképzelhetetlen volt, de most nem erről az új helyzetről beszélek, hanem a hagyományos állapotról.

1999-ben hívtam egy kőkemény MIÉP-es ismerősömet, jöjjön és tiltakozzon a Szerbiát ért amerikai agresszió ellen. Az ismerős válasza: ő utálja ugyan Amerikát, de akkor se fog soha kiállni a szerbek mellett. Sőt, a kérdést említette még maga Csurka is egy cikkében: Pécsen vagy Baján (nem emlékszem már) a helyi MIÉP-szervezet vezetője, egy szerb nemzetiségű kisebbségi, tiltakozásul kilépett a MIÉP-ből, miután az semleges álláspontra helyezkedett az amerikai-szerb háború kapcsán. Csurka fel volt háborodva, hogy nemzedékek óta Magyarországon élő, magyar anyanyelvű emberek képesek szembefordulni 1 másodperc alatt a magyar érdekekkel, ha őseik hazáját támadás éri. (Csurka szerint a magyar érdek a háború kihasználása volt, s a Vajdaság magyar többségű részének visszaszerzése.) Csurka szerint ilyen a “hígmagyar”: látszólag magyar jelszavakat hangoztat, de a szívében idegen. (Persze ez vicces kijelentés pont Csurkától, akinek nagyszülei még jobban beszéltek szlovákul, mint magyarul, de ez más kérdés.)

Tehát az antiszemitizmus létező valami Magyarországon. S Kádár alatt szépen kezdett is marginalizálódni. A rendszerváltozás során az antiszemitizmus szintén abszolút marginális maradt. A liberálisok élesztették újjá szimpla politikai okokból: kellett valami, amivel meg lehet bélyegezni mindenkit, aki nem ért egyet a liberalizmussal. Tudták, merték, tették – s sikerült is a művelet.

A magyar ballib hazug propaganda talán legabszurdabb jelensége a “kódolt antiszemitizmus“ szó. Gyakorlatilag a ballib világkép bármely elemének tagadása, sőt kétségbe vonása mára kódolt antiszemitizmus lett. Pl. a ballib logika szerint a szakszervezeti tevékenység kódolt antiszemitizmus, hiszen a szakszervezet a tőkések ellen küzd, a “tőkés” meg “nyilvánvalóan” a “zsidó” szinonímája. De a bankok túlhatalmát sem szabad említeni, hiszen a “pénzügyi tőke” is a a “zsidó” szinonímája. Amerika külpolitikája ellen sem szabad beszélni, mert ki más áll az amerikai kormány mögött, mint a zsidók? Nem csodálkoznék, ha holnap “kiderülne”: aki nem az ájult tisztelet hangján szólal meg Hosszú Kattinkáról, az is kódolt antiszemita.

A ballibek gyakorlatilag az összes vadabbnál vadabb antiszemita összeesküvéselméletet felhasználták, mintha azok állításai igazak lennének! S nem hülyeségből tették ezt,  hanem logikusan megtervezve, aljas módon.

Nem ismerek még egy európai országot, ahol ma központi beszédtéma lenne az izraeli-palesztín kérdés, s ez teljes mértékben nevetséges... Aki “baloldali”, az szerint a palesztín nép nem létezik, Izraelnek mindig igaza van, s a zsidó érdekek valamiféle kötelező, univerzális értékrend, aki pedig “jobboldali”, az szerint nem volt zsidó holokauszt, Izrael a világtörténelem legelnyomóbb állama, s a palesztín terrorizmus támogatása alapvető emberi kötelezettség. Én ebből az elmebajból kimaradnék, ha lehet...

Az utóbbi 2 év során a ballibeknek sikerült évente 1-1 hatalmast bukás prezentálniuk.

2014 nagy bukása a rezsicsökkentés ellenzése volt. Jöttek a viccesebbnél viccesebb kőkemény jobboldali ultraliberális érvek (igen, a mi „baloldalunk” annyira modern, hogy ultrajobbos), melyekkel mindenkinek elmagyarázták, hogy egy társadalomnak nem az az érdeke, ha a kormány a társadalom érdekét nézi, hanem az, ha a monopol-nagytőkések érdekei vannak a lehető legjobban képviselve a kormány által. Ez így európai, civiizált, modern, jogszerű, s minden más pedig szörnyű fasizmus, diktatúra, valamint kódolt antiszemitizmus. Jöttek is az apokaliptikus jóslatok: nem lesz áram, gáz, víz, mindenki kivonul az országból, többszázezer új munkanélküli lesz, stb. Aztán nem történt semmi, azon kívül, hogy egyes monopolcégek igazgatótanácsi tagjai az éves 20 millió eurós bónuszuk helyett kénytelenek voltak alig 19,5 millióval beérni.

2015-ben a ballib agytrösztnek sikerült magasabbra srófolnia a téteket: egy még hatalmasabb bukást abszolválni, pedig kevesen hitték, hogy lehetséges lesz felülmúlni az előző évit. De ők tudták, merték, s megtették! A II. világháború vége óta legnagyobb európai migrációhullámról a ballib tudorok először megállapították, hogy az egészet csak Orbán találta ki, a valóságban nincs is migráció, majd pedig amikor már a világ összes híradója Budapest központjából tudósított a sosem látott migránstömegről, hirtelen elismerték, hogy ez akkor mégsem Orbán fantáziája, viszont kijelentették, hogy a jelenség akkora hatalmas kincs az ország számára, mintha a világ legnagyobb ásványlelőhelyét találták volna meg a Csepel-szigeten. Ismét kiderült, hogy fasizmus és diktatúra az ország határának megvédése, az iszlamistáknak nem ujjongani pedig kódolt antiszemitizmus. Aztán mi történt? Orbán sikeresen megoldotta a krízist, s manapság az iszlamista hordák Budapest helyett Kölnben, Párizsban és más nyugat-európai városokban követnek el tömeges erőszakot és terrorcselekményeket. S egyre több európai állam tekinti példaértékűnek a kérdésre adott magyar kormányzati megoldást és a további javaslatokat.

Most itt van 2016, a ballib agytröszt már januárban szeretné letudni az évi 1 darab nagy bukást, hogy aztán az esélytelenek bizalmával élhesse meg az év fennmaradó 11 hónapját.

Összeültek megvizsgálni tehát milyen intézkedéseket hozott Orbán és miket tervez.

A korrupciós témát elvetették, ezt még a ballib agytröszt is nevetségesnek tartja, hiszen ők pont ugyanannyira korruptak, mint a Fidesz.

Akkor az egyik agylény a fejére csapott: de hiszen a csúnya Orbán bevezeti a CSOK-hitelt! Több jelenlévő agylény-kolléga először nem értette hogyan is lehetne belekötni ebbe a szokásos, ezerszer lejáratott hülye szövegeken kívül (lásd: nem az igazi nyomorgókat segíti, a gettócigányság helyett az alsó-középosztályt erősíti, meg vegyünk inkább a pénzből lélegeztetőgépeket, stb.), de akkor hirtelen mindenki megvilágosodott: a csúnya Orbán így fog magának választókat vásárolni a ronda fasiszta romániai, ukrajnai, szerbiai magyarság köréből! Tömegesen jön majd  22 millió 3 millió magyar, mind beköltöznek, majd mindenki épít magának a hitelből pár tucatnyi lakást, s mindezt a magyar adófizetők pénzéből! 

A ballib semmit se felejt,  s semmit se tanul...

Mi a közös a két fő magyar szellemi tábor – a ballibek és a nemzetiek – fő hobbija, a holokausztozás és a trianonozás között?

Az, hogy mindkettő annyira túl lett tolva, hogy ma már az átlagember egyiket se veszi komolyan.

Pedig valójában mindkét esemény komoly dolog.

A zsidó holokauszt valószínűleg a magyar történelem második leggyilkosabb eseménye, csak a tatárjárás a XIII. században hozott nagyobb arányú pusztítást nála. S a magyar kormányzat súlyos felelőssége, hogy ez megtörténhetett, ugyanis a magyar kormányzatnak lehetősége lett volna ellenállnia, ami minden esetben csökkentette volna az áldozatok számát.

Viszont ha ez a téma válik a mai magyar társadalom fő témájáva, az csakis azt a reakciót idézi elő, ami manapság meg is történik: sokan a sok ismételgetés miatt már a történelmi tényeket is tagadják.

Kicsit olyan ez, mint a háborús téma a Brezsnyev-kori szovjet filmgyártásban. A filmek 80 %-a a háborúról szólt, ami miatt a háborús téma már mindenkinek a fülén jött ki. Sok film röhejes elemein meg az átlagember már röhögött – mintha mai hollywoodi akciófilmekből lettek volna egyes jelenetek. Lásd egy egész század állig felfegyverzett német század sem képes elbánni az egy darab pisztollyal és 5 golyóval rendelkező orosz partizánnal, s hasonlók.

Trianon esete hasonló. Nyilvánvalóan tragikus, ha egy ország elveszti területe nagyobb részét, s az még inkább, ha egy nép jelentős része hirtelen külföldre kerül, jellemzően másodrendű állampolgári státuszba.

De amikor ez a fő téma, ráadásul válogatott butaságokkal keverve (Trianon le fog járni 2019-ben, soha senki nem vesztett ennyit még, világtragédia, népirtás volt, stb.), akkor az ember kezdi az egész témát már nem igazán komolyan venni.

Én magam akkor döbbentem rá, hogy a hülyeség mindig képes újratermelődni, amikor pár éve nemzeti érzelmű fiatalok tiltakozást szerveztek az Auchan áruház ellen, mert ott Trianon márkanévvel árusítottak hatdarabos borospohár-készleteket.

Természetesen érthető, hogy egy-egy érdekcsoport számára a téma szent.

A holokauszt elszenvedői közül sokan még élnek, s még sokkal több az áldozatok ma élő rokonsága. Alig 3 nemzedéknyi idő telt el, s ez túl kevés a feledéshez. Aki bármilyen módon személyesen érintett, az nem fogja ezt elfeledni. Talán a század közepére nyugszik majd meg a helyzet.

Trianont illetően pedig a téma tabu volt a kommunizmus alatt, s emiatt hirtelen előjött a téma hatalmas erővel a rendszerváltás után. S itt is megvan a személyes elem: ma is él kb. 3 millió magyar a szomszédos államokban.

Alapvetően – ellentétben az átlag magyar mentalitással – sosem hiszem, hogy aki rosszat csinál, az azért teszi, mert rosszat is akar.

Meggyőződésem, hogy még az olyan kiemelten káros emberek, mint pl. Soros György sem akarnak rosszat. Ők komolyan hiszik, hogy az, amit csinálnak út valami jóhoz.

A liberalizmusról, vagy annak különösen perverz ballib verziójáról is ezt gondolom: a híveik nem akarnak rosszat. A rossz, amit csinálnak nem a rossz akarásából ered.

Hozzáteszem: a jó szándék nem mentség természetesen.

A ballibizmus fő alaptétele – a nyugati liberális demokrácia és a nyugati kapitalizmus a világok lehető legjobbika, így a fejlődés titka egyetlen dolog: mindenben alkalmazni azt a rendszert, aztán csak rövid idő kérdése, hogy nagyon jó legyen.  Azaz nyugatosság = jólét.

A valóság tesztje azonban mást mond: 25 évnyi liberális modell Kelet-Európában nem közelítette az országok szintjét érezhetően a nyugathoz. Az elmaradás szintje szinte ugyanaz, mint a kommunista diktatúra utolsó időszakában, sőt van, ahol a helyzet rosszabb lett.

Most hagyjuk az olyan hamiskás magyarázatokat, hogy a követett modell „nem igazi liberalizmus” meg „nem igazi kapitalizmus” volt, mert ez egyszerűen nem igaz. Szolgaian lett követve a nyugati modell minden tekintetben, természetesen alkalmazva a helyi viszonyokra, ahogy pl. a Norvégiai Köztársaság és Svájc modellje sem teljesen ugyanaz, de az alapok azonosak.

A világ vagyona, ha egyenlően lenne felosztva az emberiség között, azt eredményezné, hogy a világon minden ember kb. a két legszegényebb EU-tagállam – Bulgária és Románia – átlagpolgárának szintjén élne, azaz ROSSZABBUL, mint egy mai átlagmagyar. A gazdag államok titka, hogy vagy rendelkeznek extrém mennyiségben valamilyen kiemelten piacképes nyersanyaggal (pl. Brunei, Katar, Omán, stb.), vagy – s ez a gyakoribb – erőfölényük révén képesek a világ gazdaságát és pénzügyeit olyan szabályok mentén működtetni, melyek NEKIK hoznak behozhatatlan előnyt.

A magállamok gazdagsága onnan van, hogy sikeresen tudnak pénzt átfolyatni a perifériáról saját magukhoz. Ez az EGYETLEN titkuk, s nem a politikai vagy gazdasági rendszerük.

Magyarország – mint ahogy egész Kelet-Európa is – félperiférikus terület, azaz a perifériához képest dúsgazdag (egy magyar szegény is jobban él, mint pl. egy kenyai alsó-középosztálybeli), viszont a centrumhoz képest átlag 3-szor szegényebb.

Míg a perifériából a félperifériába van esély bizony körülmények fennállása esetében saját erőből felkerülni, erre példa Chile, Argentína, Mexikó, Dél-Afrika, stb., a centrális magállamok a legritkább esetben engednek be országokat saját VIP-klubjukba. Erre legutoljára a hidegháború idején volt lehetőség, amikor politikai okokból – félve a szovjet befolyástól – a nyugat magához kooptált több félperifériás államot, lásd Japán, Tajvan, Szingapúr, Dél-Korea, Görögország, Spanyolország, Portugália. Látható azonban, ez sem tartós állapot: az utóbbi évek politikájának egyik váratlan eleme, hogy vissza is lehet csúszni a félperifériába. A magállamoknak már nem kell agódniuk a szovjet fenyegetéstől, így lassan tolják vissza pl. Görögországot és Portugáliát, de lassan , Spanyolországot is a félperifériába. A VIP-klub igyekszik megszabadulni a korábban kényszerből bevett „kellemetlen” tagoktól.

A magyar ballibek módszere kb. olyan, mint elmenni a VIP-klub elé, beöltözni ugyanolyan ruhába , mint a bent ülő klubtagok, aztán utánozni egy padon egy üres tányér előtt ülve a bent ülők evezési mozdulatait, mindezt abban a hitben, hogy ezzel a módszerrel előbb-utóbb a mi üres tányérunkon is hirtelen rántott libamáj fog teremni. S amikor csak nem jön a libamáj, azt ismételgetni, hogy mi vagyunk a hibásak, mert rossz színű zokniban ülünk az üres tányér előtt.

A VIP-klubba való bekerülés reális lehetősége volt a rendszerváltás mögötti titkos vágy. Mára látjuk: nem jött be. S az is látható: TELJESEN mindegy, hogy a kormány milyen politikai szinezetű.

A Fidesz sikerének egyetlen titka: elkezdte – lassan és félénken ugyan – megvilágítani ezt a fenti helyzetet. Sajnos azonban a Fidesz sem képes megszabadulni liberális gyökereitől és teljességében átlátni mindezt.  De már ez a félénk elhatárolódás is hatalmas eredmény, ami előtt le a kalappal.

Külön szerencse, hogy Csehország, Lengyelország és Szlovákia népének szíve is hasonló ritmusban dobog, így kialakult egy közös férperifériás dacszövetség az EU-ban. S a népek egyre hangosabban kiáltják: le a nyugati integrációval, le a kizsákmányolással.

Keletről indul a tisztító szél, s lassan erősödik... 

A nyugat a Szovjetúnió bukása után komolyan azt hitte, hogy a liberális értékek hegemóniához jutottak, s semmi sem áll útjában a nyugat kizsákmányoló világállama előtt.

A gyenge szovjet vezetést (s benne elsősorban az alkalmatlan, amatőr Gorbacsovot) kihasználva a nyugat hatalmas győzelmet aratott a hidegháborúban: Moszkva gyakorlatilag aláírta a feltétel nélküli kapitulációt 1991-ben.

A nyugat annyira elbízta magát, hogy még az sem jutott eszébe, hogy el kellene venni az új Oroszországtól atomfegyvereit. Hiszen az ország totális káosz alatt állt, a nyugati érdekek minden szinten képviselve voltak, így érdemes volt megtartani a nyugatbarát Oroszországot az atomhatalmak köréban.

A nyugat annyira hitt saját végleges győzelmében, hogy jelentéktelen eseménynek könyvelte el a nyugati felforgató tevékenység csúnya bukását Kínában 1989-ben. 1989 júniusában a kínai hatóságok kemény kézzel és rendkívül határozattan, ugyanakkor messzemenően humánusan (alig pár száz áldozattal) felszámolták a Peking központjában kifejlődőtt Tiananmen téri puccsot, mely végcélja Kína részekre osztása, lakossága nyomorba döntése és nyugati hatalmak általi gyarmatosítása volt. A nyugat azt gondolta: Oroszországgal szövetségben képes lesz Kínát elszigetelni, arra pedig sosem számított, hogy Kína képes lesz jelentős gazdasági fejlődést mutatni nyugati, úgynevezett „befektetők” diktatúrája nélkül.

A nyugat mindkét esetben súlyosan tévedett. Az ezredfordulóra Kína az USA egyik fő hitelezője lett,  s ma a nyugat nem rendelkezik eszközzel Kína politikai, katonai vagy gazdasági függetlenségének megállítására.

Időközben pedig Oroszország lerázta magáról a nyugatról az országra erőltetett liberális elnyomást, s saját lábára állt. A nyugat által támogatott csecsen iszlamista terrorizmusellen az orosz állam határozott győzelmet aratott, ez volt az első lépés az orosz újjászületésben. Ezt követette a szellemi újraéledés: a kereszténység hihetetlen mértékű hódítása az orosz lelkekben. Természetesen kellett egy önzetlen, céltudatos, megvesztegetethetetlen, a korrupciót határozottan elutasító vezető is (Putyin), de önmagában – a szellemi háttér nélkül – ő sem tudott volna elérni semmit.

a háború előtti állapot: sárga – Grúzia, rózsaszín – grúz ellenőrzés alatti abház és dél-oszét terület (ezeket mind elvesztette Grúzia a háború alatt)

a Kaukázus politika térképe jelenleg

A nyugat utolsó nyílt háborús akciója az orosz fejlődés megállítására 8 éve történt,2008 augusztusában. Ekkor az USA és a NATO legfontosabb hatalmai megegyeztek az erősen nyugatpárti grúz elnökkel, Miheil Szaakasvilivel, hogy támadja meg az orosz szövetséges független Dél-Oszétiát. A cél természetesen nem a nagy-grúz fantáziaálmok teljesítése volt – ez érdetlen szempont nyugati szemmel –, hanem lelki és stratégiai. A nyugat arra számított: az orosz vezetés nem fogja merni megkockáztatni azt, hogy a maga  javára használja fel a koszovói precedenst, valamint nem fog sosem másként segíteni az oszétéknek, mint pár tiltakozó nyilatkozattal. Egy grúz győzelem mindenkinek megmutatta volna: Oroszországra nem lehet számítani, cserben hagyja saját szövetségeseit. Stratégiailag pedig mindez elvezetett volna Grúzia NATO-tagságához, sőt Azerbajdzsánéhez is, az oroszpárti Örményország pedig súlyos harapófogóba került volna.

Szaakasvili elnök washingtoni kottából játszott, amikor elindította a háborút

Tehát tét nem csupán a déloszét-grúz viszály volt.

A Dél-Oszétia elleni grúz katonai agresszió 2008. augusztus 7-én, 23 órakor kezdődött. A grúz légierő bombázni kezdte a dél-oszét fővárost, Chinval(i)t*.

Oroszország az ENSZ biztonsági tanácsához fordult, mely össze is ült 8-án, a hajnali órákban, de nem történt határozat elfogadása az ellentétes álláspontok miatt.

Közben a egy grúz dandár gyűrűbe zárta Chinvalt, majd reggel 9-re elfoglalta az egész várost, valamint több falut az ország déli részén az oszét-grúz határ közelében.

A dél-oszét területen államásozó orosz békefenntartókat felszólította a grúz vezetés, ne avatkozzanak be a harcokba. Ez így is történt, a békefenntartók kizárólag saját maguk védelmét látták el ebben az időszakban.

Ez után újabb grúz csapatok érkeztek Dél-Oszétiába, ezek észak felé kezdtek haladni, a cél az Oroszországot Dél-Oszétiával összekötő egyetlen közút, a Roki-alagútelfoglalása és biztosítása.

az alagút orosz oldala a háborús műveletek során

az azóta újjépített és kiszélesített alagút

8-én 14 órakor az orosz vezetés döntést hozott, hogy segítséget nyújt a dél-oszét kormánynak. Először egy orosz zászlóalj lett Dél-Oszétiába irányítva, a zászlóalj feladata a Roki-alagút biztosítása volt, ami sikeresen meg is történt. Közben az orosz békefenntartók is parancsot kaptak Moszkvából: így ők is bekapcsolódtak a harcokba a dél-oszét oldalt támogatva Chinvalban, ahol így a dél-oszét erők sikeresen visszaszerezték az ellenőrzést a város egy része felett.

A grúz erők meg se tudták közelíteni a déloszét-orosz határt, súlyos harcok zajlottak egész nap folyamán a 11 ezer fős grúz katonai alakulatok között, az egyik oldalon és a 2 ezer főnyi békefenntók, valamint a 3 ezer fős dél-oszét hadsereg között, a másik oldalon. Az orosz légierő bombázni kezdte a grúz állásokat, valamint katonai célpontokat Grúzia területén is, köztük jelképesen a tbiliszi repülőteret is. Gyakorlatilag patthelyzet alakult ki, se a grúzok nem tudtak előre haladni, se a dél-oszét erők nem voltak képesek kiűzni a grúzokat.

9-én a szembenálló erők száma drasztikusan megváltozott. Oroszország egy egész hadosztályt Dél-Oszétiába vezényelt. Ezzel párhuzamosan az orosz haditengerészet behatolt Grúzia területi vizeire (a Fekete-tengeren), valamint az orosz légierő folyamatosan bombázásnak vetette alá a grúz hadsereg támaszpontjait mind dél-oszét, mind grúz területen. Délutánra az összes békefenntartó elhagyta Dél-Oszétiát Oroszország felé, már csak a reguláris orosz hadsereg és a dél-oszét hadsereg harcolt, plusz kb. ezer főnyi abház önkéntes.

az orosz-déloszét határon éppen átkelt orosz egységek

A Grúziában állomásozó amerikai katonaság (pár száz főnyi „katonai tanácsadók”) egyetlen pillanatban sem lépett dél-oszét területre, sőt az orosz beavatkozás megindulása után az összes amerikai katonai tanácsadó Tbiliszibe lett átdobva, az amerikai követség épületébe. Annak ellenére, hogy az amerikai kormányzat egyes körei korábban a konkrét katonai segítség lehetőségét is lebegtették Szaakasvili előtt, de végül a harcok megkezdése után, miután Oroszország is bekapcsolódott azokba, George W. Bush elnök megtiltott az amerikai tanácsadóknak bármiféle részvételt a háborúban.

9-én délután a grúz erők megpróbálják az utolsó ellentámadást Chinval ellen, sikeresen megsebesítik az orosz erők parancsnokát, Anatolij Hruljov altábornagyot is. A parancsnok elleni támadást egy 32 éves orosz őrnagy, Gyenisz Vetcsinov semlegesíti végül, aki az akció során halálosan megsebesül, majd még aznap este meghal a kórházban. (Hat nappal halála után megkapja a legmagasabb orosz állami kitüntetést – Oroszország Hőse -, majd novemberben megkapja a legmagasabb dél-oszét kitüntetést is.

Vetcsinov emlékműve ma Chinvalban

Közben Abházia is bekapcsolódik a háborúba: visszaszerzi az ellenőrzést a grúz ellenőrzés alatt abház területekről (Abházia északkeleti része).

Estére a grúz ellenállás véget ér, a grúzok szervezetlenül menekülnek Grúzia felé. Az orosz csapatok belépnek Grúzia területére a grúz haderőket üldözve.

10-én a grúz vezetés tűzszünetetet hirdet, az egyik grúz hadihajó ellen próbál állni a már grúz vizeken tartozkodó orosz haditengerészetnek: elsüllyesztik.

Eközben egy amerikai hadihajó tartózkodik a Fekete-tengeren a grúz partok közelében, de mindvégig nemzetközi vizeken marad, kizárólag hírszerzési adatok átadásával segíti a grúzokat.

11-én az orosz csapatok már grúz területen harcolnak, biztonsági övezetet alakítva ki Abházia és Dél-Oszétia határai mentén, hogy meggátolják az esetleges újabb  grúz támadást.

12-én Oroszország tűzszünetet hirdet, majd elfogadja Nicolas Sárközy francia elnök jelentkezését, hogy közvetítőként szeretne fellépni a felek között. Pár napon belül mindegyik fél aláírja a háború lezárásáról szóló dokumentumot, mely elismerte a de facto helyzetet: azaz megszűnik Abházia és Dél-Oszétia teljes területe felett a grúz ellenőrzés, viszont a nyugat és Grúzia továbbra is jogilag grúz területnek tekinti Abháziát és Dél-Oszétiát. A grúz vezetés csak amerikai nyomás után volt hajlandó az aláírást megtenni. Kislétszámú orosz egységek még 2 évig grúz területen maradtak, a teljes kivonulás 2010 októberében történt meg.

az események két karikatúra összegzésében

A háborúban összesen kb. 800 ember halt meg, 300 katona és 500 civil. A katonai áldozatok kétharmada grúz, míg a civil áldozatok kétharmada oszét.

emlékmű Chinvalban a háború áldozatainak

évfordulós plakát: “Köszönjük, Oroszország”

A pszichológiai hadműveletek is fontos szerepet játszottak. Az orosz főügyész vádiratot bocsátott ki a grúz elnök ellen emberiség elleni bűncselekményekkel vádolva őt. Bár az ügy jogilag nyilvánvalóan kudarcra volt ítélve, mivel az orosz törvények szerint idegen államok állam- és kormányfői teljes büntetőjogi mentességet élveznek, a grúz elnök komolyan azt hitte: az orosz csapatok be fognak hatalni Tbiliszibe és elrabolják őt.

a háború egyik vicces jelenete: az ideges Szaakasvili saját nyakkendőjét rágja

A legfontosabb politikai eredmények:

• Oroszország a háború hatására végleg felmondta ellenkezését a koszovói precdens ellenében, s hiavatalosan is elismerte Abháziát és Dél-Oszétiát,
• a hisztérikusan nyugatpárti irány megbukott Grúziában, a később grúz vezetés sokkal mérsékeltebb,
• az USA lemondott a NATO bővítéséről a kaukázusi térségben,
• Oroszország visszaszerezte nagyhatalmi státuszát és függetlenségét,
• a nyugat nem mer nyílt támadást intézni azóta Oroszország ellen,
• s természetesen: az abház és az oszét nép immár szabadon építheti fiatal államát.

Ne felejtsük el azonban az akkori Fidesz és személyesen Orbán Viktor szégyenletes viselkedését. A Fidesz ifjúsági szervezete párszáz fős hiszterogágogást szervezett a budapesti orosz követség elé, melyen határozottan kiállt a grúz agresszió mellett. Orbán pedig az orosz segítséget a dél-oszét nép részére az agresszor ellen az 1956-os Magyarország elleni szovjet agresszió modern változatának nevezte. Az akkori ballib kormányzat picivel nagyobb mérsékletet tanúsított, bár természetesen ők is hevesen gágogták a hivatalos washingtoni ukázt.

* a város oszét neve: Chinval, az orosz és a grúz neve Chinvali, a magyarban az utóbbi terjedt el (az utóbbi időkben az orosz médiák is az eredeti oszét városnevet használják gyakrabban) – ejtése nem “csinvali”, sem “hinvali”, sem “kinvali” (mindhárom verziót hallottam magyar tévékben és rádiókban), hanem “chinvali”

Hogyan lett meg a kétharmada a Fidesznek 2014-ben?

Nem ment el szavazni 39,84 %, ők mind fideszesek (azt mondták a ballib megmondóemberek, aki nem megy el, az a Fideszre szavaz, s én hiszek nekik). Aki meg elment, abból 44,97 % a Fideszre szavazott, az a teljes lakosság 27,05 %-a.

Tehát: a lakosság összesen 66,89 %-a Fidesz mellett van. Tehát a kétharnad pont megvan.

Pár gyakrabban használt kifejezés a Rövid ballib értelmező szótár új, 2. kiadásából:

A/Á

Abortusz - alapvető emberi jog, aki ellenzi, az fasiszta

Antall József - horthysta magyar politikus, aki majdnem kikiáltotta a diktatúrát 1990-ben

Álcivil -  olyan szervezet vagy személy, mely nem ért velünk egyet

Állampolgárság - azok, akik adót fizetnek

B

Baloldal - aki azt mondja, amit mi

Baloldali eszmék - a kapitalizmus teljes és feltétlen támogatása

Bevándorló - a jó szinonímája, vigyázat: ha határontúi magyar, akkor viszont nagyon rossz, mert az sovinizmus, s szintén rossz, ha román, mert belőlük 22 millió jön egyszerre, sáska módjára lepusztítani az országot

Bérblogger/bérkommentelő - olyan internetes közíró vagy hozzászóló, aki nem támogatja a ballib eszmeiséget

Bunkó - aki nem ballib

C

Cigány - ezt a szót nem szabad kimondani, kivéve ha Orbánt rágalmazzuk, lásd "büdös cigány törpe pocakos kishitler"

Civil - olyan szervezet vagy személy, mely mindenben egyetért velünk; ellentéte az álcivil - olyan szervezet vagy személy, mely nem ért velünk egyet

Civilizált - ballib

CS

Család - elmaradott klerikálfasiszta fogalom, fő jellemzője, hogy a férj agyonveri a feleséget

Csürhe - nem ballibek gyűlése

D

Demokratikus - ballib

Demokrácia – olyan társadalmi rend, amiben a többség megszavazza azt, amit mi akarunk; ha a többség másképp szavaz, azt áldemokráciának, a demokráciával való visszaélésnek nevezzük

Diktatúra – az az állapot, ha egy választáson nem mi nyertünk

E/É

Európai - ballib

Éhezés - a lakosság életszínvonala nem ballib kormányzat alatt

Éhségmenet - dúsgazdag ballib aktivisták vidám fogyókúrás edzése

Értelmiségi - olyan diplomás, aki egyetért velünk, a velünk nem egyértő diplomásra a bunkó szó alkalmazandó

F

Fasizmus - ami más, mint amit mi mondunk

Fasiszták - a világ legszörnyűbb emberei, kivéve ha Ukrajnáról van szó, ott ugyanis ők a barátaink a sátáni Putyin ellen

Független - ballib, ellentéte a pártkatona

G

Gazdag - Nettó havi 200 ezer forintot vagy többet kereső ember.

Gerictelenség - ha valaki úgy változtatja meg elveit, hogy új elvei nem ballibek - vigyázat, ha az új elvei bárkinek is ballibek, akkor arra a "szellemi fejlődés" szó használandó!

Göncz Árpád - szent, sérthetetlen személy, az emberek embere, az egyetlen igaz politikus, a világ csúcsa

GY

Gyerekszülés - elavult, középkori, fasiszta ízű valami, a modern, liberális ember leszbikus, ciszpedofil szingli

Gyűlölködés - amikor valaki más elutasít bennünket, vigyázat: ha mi tesszük ezt, akkor az nem gyűlölködés, hanem bátor kiállás, civil kurázsi

H

Hagyomány - fasizmus

Hajléktalan - olyan személy, akinek alkotmányos joga az aluljáróban élni, onnan menhelyre való küldése fasizmus

Határontúli magyar - szemét jöttment román, szerb, ukrán, szlovák, aki belepofátlankodik a mi dolgainkba, miközben a rohadék nem adózik

Házasság - elevult, felesleges, fasisztoid ízű valami, kerülendő - vigyázat: homoszexuálisok esetében teljes erővel támogatandó

Holokauszt - a zsidó nép ellen elkövetett népirtás a II. vh. során - vigyázat: a szó más népirtásra nem használható, egyedisége nem vitatható!

Homofóbok - látens homoszexuális fasiszták

Homoszexualitás - hatalmas progresszív érték, így aki szégyenszemre nem homokos, az legalább támogatni köteles

Horthy - hozzá képest Hitler ártatlan volt

Humorista - mindig kötelezően ellenzéki, kivéve persze, ha éppen mi vagyunk kormányon

I/Í

Idegenellenesség – borzasztó, gyomorforgató eszme, kivéve ha határon túli magyarok ellen irányul, ez utóbbi esetben ez az európai, civilizált hozzáállás

Izrael - egy ország, melynek mindig igaza van

J

Jézus Krisztus - sosem létezett mesehős, ha mégis, akkor ballib volt

Jobboldal - fasiszták, nácik, nyilasok, antiszemiták, putyinisták, nőverők, látens buzik, vallási fanatikusok, s más gazemberek

K

Katolikus - szemét pedofil

Kereszténység - antiszemiták, hazugok, képmutatók, kivéve Iványi Gábort, aki jó ember, bár fene se érti miért hisz ballib létére kitalált meselényekben - korábban Németh Sándor is hasonló jó ember volt, de azóta iszonyúan gonosz lett, mert lepaktált a sátáni Orbánnal

Kertész Imre - egykori ballib megmondóember, aki azóta átállt a sötét oldalra, el kellene venni ezért tőle a Nobel-díját

Kirekesztés - amikor valaki más rekeszt ki valakit, míg ha mi tesszük ezt, az nem nevezendő kirekesztésnek

Korrupció – disznóság, amit nem ballibek csinálnak

Kódolt antiszemitizmus - bármi, amire mi rámondjuk, hogy az

L

Liberalizmus - minden jó, ami a világon van

M

Marx - igaza volt sok mindenben, de mi mégsem fogadjuk el egyetlen elvét se, viszont védeni kell mégis, mert csak

Másság - bármi destruktív, ami segíti érdekeinket; vigyázat: a szimplán ellentétes álláspont vagy furcsa viselkedés nem másság, ha érdekeinkkel ellentétes

Meleg - Sándor, József, Benedek, zsákban hoznak... buzukit

Menekültek - csodálatos lények, akik nélkül megállna a világ

N

Nagycsalád - a fasizmus melegágya

Náci - mindenki, akit nem szeretünk

NY

Nyilas - ha nem elég erős a náci szó, akkor ezzel helyettesítendő

O/Ó

Orbán - pocakos cigány diktátor, még Putyinnál is rosszabb ember, az a hobbija, hogy diktatúrát vezet be hetente átlag kétszer

P

Palesztínok - kitalált, nem létező nép

Pártkatona - aki nem velünk ért egyet, ellentéte a független

Putyin - Sátán földi helytartója, aki ellen minden eszköz megengedett, a legnagyobb bűne, hogy nem engedi a keresztény templomok megszentségtelenítését és kiskorúak homokosok által való megrontását

R

Rezsicsökkentés - szörnyű fasiszta lépés, egy igazi demokráciában csak a monopolcégek állapíthatják meg az árakat, s kötelesek azokat minél jobban emelni, ellenkező esetben diktatúra van

Római pápa - én ateista vagyok ugyan, de le a kalappal Ferenc pápa előtt, hogy modernizálni, humanizálni akarja a velejéig romlott fasiszta Vatikánt

S

Sport - bunkók szórakozása, kivéve az úszást, mert az ballib sport

Sötétség - amikor a többség elutasít minket

SZ

Szakértő - aki velünk ért egyet - ha nem ért velünk egyet, akkor a pártkatona vagy a bunkó szó használandó

T

Troll - önálló véleményű, nem ballib ember.

U/Ú

USA - mindig igaza van, kivéve ha Izrael ellen fogalmaz meg kritikát

V

Vallás – nevetséges elmaradott maradiság, esetleg eltűrhető, ha használható politikai céljainkra

Vasárnapi munkavégzés - hagyományos baloldali érték, a szakszervezetek végre kiharcolták, hogy mindenki munkáltató dolgoztathasson bárkit vasárnap. ennek ellenzése fasizmus

Z/ZS

Zsidó - a szót nem szabad kimondani, kivéve ha az antiszemitizmust ostorozzuk

Zsidózás - a zsidó szó bármilyen említése bárki más által

Milyen a liberális rend a gyakorlatban? Mit jelent, ha egy ország vezetője liberális, mint ahogy ez Németország esetében a helyzet jelenleg?

A legfontosabb ismérv: az ellenség mellé állni, védeni azt foggal-körömmel, a saját népet viszont szidni és támadni.

Ez minden országban jellemző a liberálisokra, de Németországban groteszk módon és hatványozottan.

A liberális dogma szerint az iszlamista vadember szent és sérthetetlen, így a rendőrség nem foglalkozhat velük, sőt a médiáknak is tilos beszélni erről. Ha viszont az iszlamista erőszak ellen van tiltakozás, akkor az teljesen liberális államgépezet lendületbe indul.

A hazaáruló muszlimliberális Fatima Merkelt le kellene váltania a németeknek, de sajnos a németek zöme mára csúnyán elfajzott.

Ha nem történik változás, nem lesz más megoldás, mint atombombát dobni Berlinre, ez hoz majd igazi megtisztulást.

Sok nyugati nem érti, az átlagorosz miért áll ki ilyen erősen Putyin elnök mellett?

Természetesen sok nyugati csak az erősen cenzúrázott nyugati médiákból tájékozódik, melyek szerint Putyin valamiféle véreskezű, idegen területeket hódítani akaró diktátor, aki hihetetlen módon elnyomja a lakosságot, ezért az orosz átlagember nem mer megszólalni se.

A valóság természetesen egészen más. Oroszország demokrácia immár 25 éve, minden alapvető emberi és politikai jog messzemenően érvényesül, s rendszeresen teljesen szabad és demokratikus választásokon dönt az orosz nép arról, ki vezesse az országot.

Összehasonlítás 1995 és 2015 között:

GDP: 800 milliárd dollár / 2,7 billió dollár

GDP/fő (vásárlóértéken): 3900 dollár / 24300 dollár

havi nettó átlagbér  75 dollár / 420 dollár

küldő adósság a GDP százalékában: 16 % / 12 %

GDP rangsorbeli helyezés a világban: 13. hely / 9. hely

Már  a gazdasági adatok is sokatmondóak. S természetesen ez nem minden. Putyinnak fontos más intézkedései is voltak azonban.

A Jelcin-kor jellemzői:

• jelentős nyomor, nagy szegénység,
• maffiák és oligarchák uralják az országot,
• nyugati komprádor réteg irányítja a társadalmat,
• nyugati. liberális érdekeket propagáló médiák nyomasztó túlsúlya,
• katonailag gyenge helyzet, a hadsereg felszerelése elavult, a katonák nem kapnak rendesen bért se,
• az ország vagyona folyatosan folyik ki nyugatra.

Ezzel szemben a Putyin-kor:

• a nyomor megszűnt, a szegénység erősen visszaszorítva,
• a maffiák likvidálása és az oligarchák szarvának letörése,
• a nyugati ügynökök kizárása a hatalomból,
• a liberális médiák marginálisak, a fő teret az oroszpárti médiák foglalják el,
• az ország védelmének drasztikus megerősítése, hatalmas fejlesztések, világszínvonalú technikai szint elérése, a katonák életszínvonala az átlag feletti,
• az ország vagyona az országban marad és a saját gazdaságot erősíti.

Ezek után teljesen világos, miért nem hajlandó az orosz átlagember liberális pártokra szavazni. Az orosz liberálisoknak egyedül Moszkvában és Szentpéterváron van bizonyos korlátozott népszerűsége. (A legutolsó elnökválasztáson a liberális jelölt 4. lett, országosan összesen 8 %-ot kapva, a szavazatok zöme a két várásból jött. A legutolsó parlamenti választáson a liberálisok 4 %-ot kapva kiestek*  a parlamentből, viszont Moszkvában 9 %-ot kaptak, Szentpéterváron pedig 12 %-ot!)

* a teljes egészében listás orosz választási rendszerben 7 % a parlamenti küszöb, ennyit kell legalább elérni mandátumszerzéshez (engedmény a legalább a 5 %-ot elért pártok számára, hogy kapnak 1 darab mandátumot)

Gyakori demagóg, ballib érv, hogy aki antiliberális, az a szabadság ellensége és a diktatúra híve.Semmi sem hamisabb ennél.

Aki antiszocialista, az nem társadalomellenes, csupán ellenzi a szocializmus eszméjét.

Aki antikonzervatív, az nem hagyományellenes, csupán ellenzi a konzervatívizmus eszméjét.

Aki antikommunista, az nem közösségellenes, csupán ellenzi a kommunizmus eszméjét.

Ugyanígy: aki antiliberális, az nem szabadságellenes, csupán ellenzi a liberalizmus eszméjét. Ennyi, s nem több.

Kiváncsiságból, Cordon unszolására meghallgattam a híres videót. Szinte teljes egészében tömény zagyvaság.

Főbb butaságok:

1. Jézus a pénzhatalom ellen tanított. Nem, nem tanított, Jézusnak nincs semmilyen politikai tanítása. A pénzváltók kiűzése a templomból mint a pénzhatalom elleni harc elmélet röhejes.
2. Jézus Istene nem ugyanaz, mint a zsidó Isten. De ugyanaz. A "bosszúállás Istene" és a "megbocsátó Isten" ellentét csak a kereszténységet nem értők bomlott agyában létezik.
3. Jézus tanítása és a judeo-keresztény vallás két külön dolog, az utóbbi az előbbi elferdítése. Közismert ateista halandzsa, vicces ugyanezt most szélsőjobbos nézőpontból visszahallani. Sajnos a magyar szélsőjobb súlyosan fertőzött a keresztényellenes újpogány tanokkal.
4. Jézus nyomán igazságos állam jött létre. Nem jött létre, Jézus nem akart soha semmilyen államot építeni. Drábik keveri a kereszténységet az iszlámmal.
5. A kereszténység tiltotta a kamatot. Nem igaz, csak az uzsorakamatot tiltotta.
6. A zsidók találták ki a kamatot. Nem igaz, a kamat akkor is létezett már, mikor még nem volt egy zsidó se a világon.
7. Izabella királynő és a "córdobai muszlim kalifátus". A gond csak az, hogy Izabella a XV. sz. végén uralkodott, Córdoba pedig a XIII. sz. óta nem muszlim. Drábik keveri a granadai emirátussal.
8. 300 askenázi zsidó bankár uralja a világot. Röhejes ostobaság.
9. A zsidók segítették hatalomra Hitlert, Izrael létrehozása céljából. Ugyanaz.

Ami Drábik mondanivalójának baloldali szellemiségű részét illeti, igaza van. De semmi újat nem mond, közismert közhelyeket mond: pl. ha a társadalomban túl nagy a vagyoni különbség, a szegények jogai kisebbek lesznek a gazdagokénál. Igen, így van, na és?

Szóval a pogány Drábik foglalkozzon közgazdaságtannal, ami a szakmája, s ne halandzsázzon vallásról, s legfőképp meg ne káromolja a kereszténységet. Zsidó összeesküvéselméleteivel pedig csak lejáratja a kevés értelmeset is, amit mond.

Kialakulóban van egy cseh-lengyel-magyar-szlovák antibrüsszelita blokk, ez nagyon jó hír.

Az EU távlati célja az egység, azaz abszurdum az egyes tagállamokat külön kezelni, ahogy ezt most Cameron akarná. Ha pedig tényleg ezt akarja az egyik magország (Anglia), akkor a periféria ebbe esetleg bele is egyezhet, ha kap cserébe valamit.

Jelenleg Lengyelország ellen koordinált brüsszelita támadás van folyamatban (mértéke sokkal nagyobb, mint az Orbán elleni hasonló akciók), s a lengyelek bizony hajlandók lesznek a támadás leállításáért cseréne megadni Londonnak azt, amit akar. S a lengyel kormány maga mellett tudhatja Csehországot, Magyarországot és Szlovákiát, sőt valószínűéeg Horvátországot és Szlovéniát is. (A szlovén nép épp most decemberben törölte el népszavazáson a márciusban bevezetett egynemű "házasságot" hatalmas többséggel, azaz ezzel jelezte: az eddig keleti mintaállamnak számító Szlovénia sem hajlandó meghajolni a brüsszeliták előtt.)

Viszont hozzá kell tenni: ha megbomlanak az alapok, vége az EU-nak. De jelenleg talán ez a kisebbik rossz.

Nem engedhetjük meg egy liberális, antihumanista, háttérhatalmista EU-szuperállam létrejöttét, ezt a szörnyet agyon kell verni még kölyökkorában! Egyébként egy keresztény alapú, emberközeli EU-szuperállammal semmi gond, azaz nem a nemzetországi különállás a cél, ez csak eszköz lehet. A végcél az EU liberális alapjaink lecserélése humanista alapokra.

Ismétlem: észre kell venni a lényeget: kialakulóban van egy cseh-lengyel-magyar-szlovák antibrüsszelita népi blokk, s ez nagyon jó hír. Valójában ez az utolsó esély az EU megmentésére.

Orbánnak most nagyon észnél kell lennie, mert jelenleg esély van, hogy Londont fel lett használni a népek érdekéért vívott kontinentális harcban.

Itt most Merkelt és Cameront kell lassan egymás ellen fordítani. majd mindkettőtől kikövetelni engedményeket. S ez el is érhető ravasz, ügyes kelet-európai politizálással.

Miután a közvélenyt fokozottan foglalkoztatja Hosszú Kattinka sportoló ügye, ma délelőtt összeült agytrösztünk, s a következő nyilatkozatot fogalmaztuk meg.

Jelenleg az óvatos, visszafogott lelkendezés állapotában vagyunk. Kattinka széttépett nagy nyilvánosság előtt egy A/4-es papírlapot, amivel pánikba kergette a cigány Orbán diktatúráját, ez pozitívum, viszont halvány, lila fogalmunk sincs, mi állt azon a papíron, ez pedig óvatosságra int minket.

A következő napoknak azonban feszült munkával kell eltelniük. Megalakított Kattinka Akciócsoportunk feladata tisztázni az eset körülményeit.

Először is: meg kell állapítani, Kattinka ballib-e. 

Ha igen, akkor igazi ballib-e vagy amolyan Konrád-Kertész-féle antiszemita, félfideszes félballib-e csak?

Ha kiáll minden próbát, s igazi ballib, akkor ő egy nemzeti hős. Éljenezni kell, majd meghívni a legközelebbi másfél órás, 800-fős össznemzeti forradalmi gágogásunkra szónoknak. Ha nem jön el, akkor azt kell mondani: Orbán megrémisztette, ezért nem jött el. Ha ezt aztán Kattinka tagadja, akkor azt fogjuk mondani: Orbán mégis megvette őt. Ez esetben átkereszteljük őt Rövid Fideszinkára.

Ha viszont kiderül, hogy Kattinka csak antiszemita állballib, akkor csak félig szabad neki tapsolni. Ez esetben követelni fogjuk, Orbán a saját vagyonából építsen minden iskolának medencét, plusz minden sarokra egy lélegeztetőgépet is.

Ha pedig az derül ki a neves sportolóról, hogy nem ballib egyáltalán, akkor átkozni kell. Be kell bizonyítani, hogy az egész ügyet Orbán találta ki, hogy elterelje a figyelmet szörnyű diktatúrájáról.

Aztán bármi is lesz a kormány reakciója, mi mondjuk pont az ellenkezőjét, fokozott halálgágogással keverve. Ha a kormány ad több pénzt az úszó sportágra, mondjuk azt: a pénzt a villamosból éhesen kizuhanó csecsemők szájától veszi el, ha meg nem ad pénzt, mondjuk azt, Orbán utál úszni, ezért direkt szeretné a magyar sport halálát.

Ma van a juliánus naptár szerint Karácsony.

A naptárkérdés örök vita ortodox körökben, amióta 1923-ban egy ortodox konferencia megvizsgálta a naptárkérdést és megvitatta, hogy mi legyen azzal a problémával, hogy a naptár elmarad a természettől, azaz lassan siet a naptár a valósághoz képest.

A nyugati naptárreform (XIII. Gregorius pápa) a XVI. században megváltoztatta a naptárkompenzáció módját. Ez azonban nem oldotta meg a fő problémát: a kompenzáció csak egy hosszú, 400-éves időszakon keresztül érvényesül, s akkor is csak részlegesen. Lásd: a téli napforduló ma nem december 25-én van, amikor kellene lennie, hanem 3 nappal korábban.

Az 1923-as konferencia kidolgozott egy új naptárt, az újjuliánus naptárt, mely majdnem teljesen azonos a nyugati gregoriánus naptárnál (bár valamivel pontosabb nála), s megtett pár fő megállapítást:

• a naptár nem dogmatikai, hanem csak kánonjogi kérdés,
• ami a mozgó dátumú ünnepeket illeti, nem indokolt az egyházi ciklust megzavarni, azaz javasolt az eredeti juliánus naptár megtartása,
• ami a fix dátumú ünnepeket illeti, megfontolandó az újjuliánus naptár bevezetése, a hívőkre tekintettel, azért, hogy az egyházi naptár egyezzen a világi naptárral (mely a gregoriánus naptárral egyezik).

Mivel az ortodox részegyházak egy része elfogadta a konferencia ajánlását és a másik rész meg nem (ezek az újnaptáristák és a réginaptáristák), azóta nincs közös, egységes naptár az ortodoxiában.

Az újnaptáristák fő érve: feleslegesen megzavarja a hívőket, ha pl. Karácsony a polgári naptár szerinti január 7-én van és nem december 25-én.

A réginaptáristák fő érve: két eltérő naptárrendszer használata az egyházi naptárban káoszt okoz, semmi értelme kényelmi okokból megváltoztatni egy több évszázados hagyományt, akkor is, ha ez nem dogmatikai jellegű hagyomány.

Kezdetben újnaptáristák csak a görög nyelvű ortodox részegyházak lettek (azaz: a konstantinápolyi, az alexandriai, az antiochiai, a görög és a ciprusi), bár itt sem volt teljes egység: a jeruzsálemi egyház maradt réginaptárista. Aztán sorra csatlakoztak hozzájuk mások is. Mára újnaptárista: az albán, az amerikai, a bolgár, a cseh-szlovák,a román egyház még.

Jelenleg réginaptárista: a jeruzsálemi, a grúz, a lengyel, az orosz, s a szerb egyház. Ezek az elismert, kanonikus ortodox részegyházak, a legtöbb nem-elismert ortodox részegyház (az abház, a macedón, a montenegrói, valamint a 2 ukrán egyház) szintén réginaptárista. A nem-elismert egyházak egyébként teljes mértékben ortodoxok, mind a hit, mind az apostoli folytonosság tekintetében, viszont mivel jogi státuszuk kialakítása nem kanonikus módon történt, nem állnak közösségben a „hivatalos” egyházakkal (itt is azonban vannak egyedi esetek, amikor kvázi-közösség áll fenn mégis).

A lengyelek sokáig újnaptáristák voltak, tavalyelőtt tértek vissza a régi naptárra.

Egyes újnaptárista egyházak esetében sajnos szakadás is történt, azaz a hívek egy kisebb része dogmatikai kérdésnek tekintette a naptárkérdést, így miután az illető részegyház újnaptárista lett, az ezzel egyet nem értők új egyházat alapítottak: ilyen kivált, új réginaptárista egyház létezik Bulgáriában, Görögországban és Romániában. Ezek a szakadár egyházak teljes mértékben ortodoxok, mind a hit, mind az apostoli folytonosság tekintetében, azonban nem állnak közösségben a „hivatalos” egyházakal.

Ami a nem-khalkedóni ortodoxiát illeti, réginaptárista az alexandriai (kopt) egyház, az etióp, az eritreai és az örmény egyház. S a gregoriánus naptárt használja az antiochiai és az indiai egyház.

Ami az asszíreket illeti, két csoportjuk van, pont a naptár miatt váltak ketté, bár manapság ismét egyesülni igyekeznek.

Manapság a régi naptár híveinek egyik fontos érve: legyen december 25. az ateisták Karácsonya, ezzel semmi gond, hiszen így január 7. marad az „igaz keresztények” Karácsonya.

Az új naptár hívei viszont rámutatnak: a Karácsony mint ünnep pont azért került bevezetésre a II. században, hogy keresztény tartalmat adjon az akkori „ateista Karácsonynak”, a téli napforduló ünnepének. Azaz abszolút tévút engedményt tenni az ateizmusnak azzal, hogy most odaadjuk neki a Karácsonyt, csináljanak vele amit csak akarnak, minket nem érdekel, mert nekünk már van egy „igazi” Karácsonyunk máskor.

Nehéz dönteni, mind a két félnek igaza van. A probléma csak olyan területeken nem áll fenn, ahol a nyugati ateista kultúra befolyása jelentéktelen.

Majdnem öt évet dolgoztam internetes pókerszolgáltatónál, innen a megfigyelésem.

A játékosok kb. 75 %-a durván vesztes, azaz mindig veszít, sosincs valós bevétele a játékból. Ez a rész természetesen több alcsoportra osztható.

A legtöbb az egyszeri hobbijátékos. Látta a tévében, hogy pókereznek, hallotta, hogy egyesek szép jövedelemmel rendelkeznek ebből, így hát ő is megpróbálta.

A póker ebben a tekintetben igencsak csalóka dolog. Míg az átlagember azonnal felfogja, hogy ha focizni kezd például, a legnagyobb teljesítménye az lesz, hogy nyer a munkahelyi csapata a szomszéd, szintén totál amatőr csapat ellen, vagy ha teniszezni  kezd, esetleg képes lesz összes ismerősét legyőzni, addig a pókerezni akarók körében ugyanez a realitásérzék hiányzik: egyszerűen túl könnyűnek tűnik a játék. Szóval mindenki elhiszi magáról: ő is a játékból élő profi lesz pár héten belül.

A legtöbb ilyen típusú játékos sokszor még a játék szabályait sem tudja rendesen. Ügyfélszolgaként gyakori esetem volt az olyan ügyfél, aki nem értette, hogy adott lapjaival miért vesztett – azért persze, mert az ellenfél lapja jobb volt, de az ügyfél nem ismerte a lapkombinációkat se rendesen. Ez tehát ugyanaz  a típus, mint aki odamegy a rulettasztalhoz és zsetont helyez az asztalra, anélkül, hogy tudná milyen esetben fog nyerni és mennyit.

Vicces esetem, amikor a kezében két J-vel nolimit texas holdemet játszó játékos hosszasan nem értette meg miért vesztett a kezében K2-t tartó ellenfelével szemben, amikor a közös lapokra kijött négy darab Q és egy hármas.

 

Másik esetem: a játékos leült egy omahás asztalhoz, s meglepődött, hogy vesztett a kezében lévő AAAA-val a másik ellen, akinek kezében QQ23 volt, miközben a közös lapok QJ865 voltak. A játékos szerint neki ászpókere volt, s a rendszer hibázott, mikor a rosszabb kezű ellenfél nyert.

Ez a típus jellemzően befizet egy minimális összeget (vagy azt se: azaz csak kezdőbónuszból játszik), majd amikor a pénze elfogy, végleg abbahagyja a játékot, esetleg ismét eszébe jut a játék pár hónap múlva, amikor ismét befizet egy minimális összeget.

Van persze egy örökké reménykedő típus, ő folyamatosan befizet, heti/havi rendszerességgel, hátha most már végre sikeres lesz. Sok esetben ebből a típusból  úgynevezett szórakozó típusú pókeres lesz, azaz imádja a játékot, rászán arra egy bizonyos havi összeget, de maga sem számít sikerre: ő egyszerűen szeret játszani, élvezi a póker izgalmát.

Van egy egészen kicsi, talán 1-5 %-nyi játékos: a szenvedélybetegek, akik kényszeresen játszanak el egyre nagyobb összegeket, anélkül, hogy értenének a játékhoz, sőt anélkül, hogy azt érteni akarnák!

A másik nagy csoport a kb. 20 %-nyi profijelölt. Ez az a réteg, aki komolyan veszi a játékot: nemcsak a szabályokat tanulja meg kiválóan, hanem szakirodalmat, pókert-tankönyveket, pókeres cikkeket olvas, aktívan böngészi a pókeres honlapokat. Ők már „tudományosan” játszanak. Viszont hiányzik belőlük a tehetség, így ők folyton picit vesztésre vagy picit nyerésre állnak: van hónap, amikor szép bevételt érnek el, de a következő hónapot meg hasonló veszteséggel zárják. Képesek órákig folyamatosan játszani, egyszerre több asztalon, de az eredmény, a végeredmény az örökös nullszaldó, azaz nem vesztenek pénzt a pókeren, de nem is nyernek vele, a legjobb esetben egy szerény borravalónyi bevételük van – a magyar minimálbér szintjét már nem képesek elérni havi átlagban.

S van a legkisebb, felső réteg, 5 %-nyi. Ők a tehetséges játékosok. Ők nyernek komoly pénzeket is. Természetesen az ő többségük is szerény jövedelmet ér el, azaz a magyar minimálbér környéki szintet. Ennél több talán 0,1 % esetében fordul elő.

Ugyanis a póker sokrétű valami: felerészben szerencsejáték, felerészben tudás alapú játék. Viszont a szerencseelemhez szükséges egyfajta pókertehetség.

Ami a pókerjáték típusait illeti, az esetek 85 %-ában az emberek nolimit texas holdemet játszanak, 10 %-ban limit texas holdemet, s 5 %-ban minden mást: omaha, stud, razz, draw, stb. A kezdők szinte mindig csak nolimit texas holdemet játszanak.

Mit érdemes játszani? Azt, amihez a legkevesebben értenek. Azaz az omaha ajánlottabb, mert a legtöbb játékosnak fogalma sincs az egészről, s akinek van is, az is jellemzően kevésbé ért a texas holdemnél bonyultabb játék-taktikához. A texas holdem taktikáját ma már minden komolyabb játékos ismeri, nehezebb ezért sikerélményhez jutni. Szóval talán az omaha az, ahol lehetséges könnyebben is tudással sikerélményeket elérni.

Milyen tétszinten érdemes játszani? Az 1/2 centes alap semmire se jó, ez szinte ugyanaz, mint az ingyenjáték. A 2/4-es szint se sokkal jobb. Én azt mondanám: az 5/10 centes alap az első szint, ahol már folyik valódi játék. Ugyanez a versenypókernél: a 3 dollárnál alacsonyabb nevezési díjú versenyeken semmi értelme részt venni. Az ilyen alacsony pénzszintű játékokkal csak egyre rosszabb lesz a játékos pókertudása.

Annak idején a Szovjetúnóban létezett a magyarra társbérletként fordított коммунальная квартира nevű lakástípus. Lényege: minden családnak van egy-egy szobája a lakásban, s a közös helyiségek pedig az összes lakos használatában állnak.

Ugyanez Magyarországon is létezett, de ritkán az eredeti szovjet módszerrel.

A közös a magyar és a szovjet modellben: a "gazdagok" lakásait államosították, azaz "tanácsi lakás" lett belőlük, s  lett az eredeti tulaj főbérlő (kivéve: ha túl gazdag volt, vagy volt más bűne, mert ez esetben főbérlő se lett belőle, mert kitelepítették vidékre).

Ami a különbség! A szovjet modellben a lakásokat meghagyták eredeti állapotukban, azaz az eredeti tulaj megkapta főbérleményként az egyik szobát, a többi szobába szintén be lettek telepítve új főbérlők (a tanács utalta ki nekik a szobát), viszont az összes közös helyiség maradt közös használatban, ez maradt csak a tanácsé, nem lett senkinek se a bérleménye. Ezzel szemben a magyar modellben a lakásokat fizikailag is átépítették, azaz a nagy lakásból csináltak 2-3-4-5 külön lakást, így mindenki (az eredeti tulaj és az új főbérlők is) önálló lakást kaptak. Rosszabb helyeken maradt a közös fürdőszoba (elkülönítva, azaz a folyosóról nyílt, nem tartozott egyik lakáshoz se), de általában csináltak kis fürdőszobát mindegyik lakáshoz.

Egyébként 1919-ben a Tanácsköztársaság alkalmazta az eredeti szovjet modellt, de nagyon népszerűtlen volt, így aztán - gondolom - ezért találtak ki az új, lájtosabb verziót a háború után.

Természetesen mindkét országban az illető státusza döntötte el, milyen lakás/szoba jár. A szovjet rendszerben az ingatlannéküli lakosságot 2 csoportra osztották: munkások és haladó értelmiségiek, ők a legjobb lakásokban kaptak szobabérletet, s mindenki más: ők a legrosszabbakban. Ami a tulajdonnal rendelkezőket illeti, 3 csoport volt: ellenséges réteg (kitelepítették őket a városból), semlegesek (ők maradhattak saját lakásuk egyik szobájában), haladó szelleműek (ők megmaradtak lakásukban, s nem telepíttek be hozzájuk senkit).

A különbségek miatt a magyar tanácsi lakások kvázi-tulajdonként kezdtek funkcionálni, azaz főbérlőnek lenni azonos értékű lett a tulajdonosi státusszal (ezt aztán legalizálták is a 80-as évek végén). Egyébként innen az idióta magyar "albérlő" szó a normál "bérlő" szó helyett. (Valójában manapság albérlő a szó igazi értelmében nemigen létezik, ill. nagyon ritka, de a hétköznapi nyelv minden lakásbérlőt "albérlőnek" hív a kommunista időszakbeli helyzet miatt.)

A Szovjetúnióban a szociális lépcső második foka mindig az volt, amikor az embernek a tanács a szobabérlőség helyett saját lakást utalt ki. Így a legkisebb, egyszobás lakások is óriási értéknek számítottak, csak amiatt, hogy a lakásban nincs idegen, s van saját konyha, vécé, fürdőszoba.

A 50-es években kezdődött tömeges lakótelep-építések miatt drasztikusan csökkenni kezdtek az ilyen megosztott lakások száma. A fiatal családok és a fontos emberek (pl. orvosok) kaptak legelőször saját lakást, s a volt szobájukba nem került már új ember.

Aztán a 90-es években a volt Szovjetúnióban a tanácsok elkezdték árulni a lakásokat a főbérlőknek (ahogy Mo-on pár évvel korábban, azaz jóval a piaci ár alatt, Mo-on jellemzően a piaci ár 8 %-a volt a vételár). Mára csak az maradt meg, ahol az emberek nem tudtak egymással megegyezni, ill. aki nem akarta megvenni. Egyébként ilyen Mo-on is van, bár nem sok.

S természetesen voltak a volt Szovjetúnióban emberek, akik egész ilyen lakásokat vettek meg, s meghagyva őket eredeti formájukban ma kiadják őket, pl. diákoknál ez népszerű megoldás.

De ez történelem. Most vált ismertté, hogy mindez létezik a fejlett nyugaton is shared house kódnévvel, sőt rosszabb verzióban, mert míg pl. a коммунальная квартира esetében nem voltak közösek a konyhai eszközök, addig a shared house esetében ezek is közösek.

Szóval ez  a shared house nem elmaradottság, hanem hatalmas, emberfelemelő, példátlan eredménye a nyugati civilizációnak. 

Amikor manapság a magyar fiatal kitántorog Londonban mosogatói állásban, jellemzően ilyen lakást bérel, jobb esetben tizedmagával, más kelet-európaiakkal, rosszabb esetben szomáliai menekültekkel.

Az elmaradt, fejletlen szovjet időkben a társbérletet a vezetőség hivatalosan is negatívumnak tekintette, kényszernek a túl kevés lakás miatt, ideiglenes megoldásnak, olyasminek, aminek meg kell szűnnie a 40-es évek végén beindult állami lakásépítési program eredményeképpen. 

Ezek a fejletlen, ostoba szovjet elvtársak sajnos nem ismerték kellően a nyugatot és annak hatalmas eredményeit, mert ha igen, akkor nem szégyellték volna a коммунальная квартира-kat, hanem büszkélkedtek volna velük...

Mi, a Soros Alapítvány és a Norvégiai Köztársaság Pedofil-Homokos és Európai-Liberális Alapjának fizetett független civil értelmiségi megmondóemberei már az év hatodik napján kénytelenek vagyunk tiltakozni.

Nem elég, hogy szilveszteri beszédében Áder János burkoltan ismét kikiáltotta a diktatúrát (immár kétszázadszor 2010 óta!), most a kormányzat ismét hevesen európátlankodik.

Először is meg lett hirdetve ez a lakásprogram, melynek célja a demográfiai esés visszafordítása. Na most, mi megmondtuk tavaly, hogy ez a probléma csakis iszlamisták importjával oldható meg. De ha ezt nem is vesszük most figyelembe, akkor is 3 fontos ellenérvünk van:

• a tervezet súlyosan kirekesztő az egynemű, ciszpedofil, transzhomokos és a gyíkember családmodellel szemben, viszont a társadalomra kényszeríti ismét az elavult és elnyomó jellegű férfi-nő-gyerekek modellt, melytől közismert, hogy a fasizmus melegágya,
• nem történt meg a tervezet kidolgozásakor ballib szakértők bevonása, s nem lett egyeztetve az UNICEF-fel, az Afrikai Únióval, a Velencei és Balatoni Bizottsággal, és a Karibi Közösséggel, valamint velünk,
• a támogatás összege túl kevés és túl sok (egyiket délelőtt mondjuk, másikat délután).

Másik pokoli tette Orbánnak, hogy visszállította a határellenőrzést a dán-svéd határon.

De a legvérgyasztóbb tette Orbánnak december 31-én történt: lenge nőket vezényelt Kölnbe, így provokálva a központban békésen randalírozó iszlamista terhes anyákat, kisgyerekeket, magatehetetlen öregeket, akik a provokáció hatására aztán kénytelenek voltak a nők ellen csoportos erőszakot elkövetni.

További bűne Orbánnak, hogy cigány és pocakos, de ezt csak suttogva terjesztjük.

Követeljük Orbán azonnali lemondását. Ha ez nem történik meg 72 órán belül, a hétvégen egy 800-fős, másfélórás össznépi forradalmat rendezünk.

Liberóné Balliba Emese, szóvívő

Népszerű, évtizedes magyar tévhit a bolgár nők szőrös mivolta. Lássuk most a valóságot!

A IX. sz. közepére egységesült mai bolgár nép genetikailag három fő elemből tevődik össze, ezek előfordulási sorrendben!

A legnagyobb elem a terület őslakossága, mely az első emberi lakosság a Balkánon, azaz még az első betelepülők, a görögök előtti. (A görög törzsek az i. e. XX. és XV. sz. körül érkeztek több hullámban a mai Görögországba és a környező területekre.) Innen az első két balkáni nép (legalábbis az első kettő, melyről biztosan tudunk): az illírek a félsziget nyugati részén, s a trákok a középső és a keleti részen.

A mai albánok tulajdonképpen a nem elszlávosodott illírek utódai.

A második elem a szláv.

A görögök után csak a szlávok azok, melyek későbbi betelepülők, de nem olvadtak be, sőt ők olvasztották be az őslakosságot. (Így olvadtak be pl. a macedónok a görögökbe.) A szlávok a VI. században kerülnek a Balkánra, amikor eredeti őshazájukból (a mai szlovák-ukrán-lengyel-belarusz határvidékről) elkezdenek vándorolni minden irányba, köztük délre is. Ennek eredményeképpen a Balkán legnagyobb része szláv többségűlesz, mivel az ottani görög, és elgörögösödött illír, trák, macedón lakosság is elszlávosodik.

S harmadik elem az “ősbolgár”, ez alatt a mai Bulgária területére a VII. században betelepült, ott 681-ben államot alapító bolgár törzseket értve Aszparuh és Kuver kán vezetése alatt.

Nyilván későbbi genetikai hatások is érték a bolgárokat, de alapvetően ez a 3 meghatározó elem.

S bár a keveredés erős, ma is láthatók az egyes típusok.

A három fő nőtípus tehát

• az alacsony vagy közepes, erősen fehérbőrű típus, jellemzően sötét szemű, ez atrák típus, szemita típusnak is kinéz, én egyiptomi típusnak hívom, ez se szőrös,
• a közepes vagy magas, világos hajú, sötét vagy világos szemű, s enyhén kreolos vagy fehér bőrű, ez amolyan skandináv-mediterrán keveréknek néz ki, ez gyakorlatilag a szláv típus, kifejezetten nem szőrös,
• a tömzsi, erős csontozatű típus, sötét haj, sötét szem, s kreolos bőr, ez a híres “szőrös nő”, bár ebből a típusból sem mindenki férfiasan szőrös, ez az ősbolgár típus.

Leegyszerűsítve és profanizálva tehát a három típus:

1. A fáraónő típus – alacsony vagy közepes méretű, sötét szemű és hajú, de a bőre nagyon világos. Nagyon lassan öregszik, s nincs se bajsza, se szakálla, túlsúly szinte sosem fordul elő.

2. A szláv szépség – szőke hajú, világos szemű, közepes vagy magas. Fiatalon még jól kinéz (én személyesen nem kedvelem ezt a típust fiatalon se), de hihetetlen sebességgel öregszik, majd gyakran 50 kilót hízik, s 40 évesen már saját anyja nővérének néz ki.

3. A parasztideál – tenyeres-talpas, bajuszos-szakállas teremtés, aki konzervnyitó nélkül kinyítja a konzervet és egy kézzel felemeli a kocsit kerékcseréhez. Már fiatalon is csúnya (legalábbis nekem az), de ez egyre fokozódik a korral. Arcbőre alapján mulattkeverék is lehetne.

Kérem a személyeskedés mellőzését. A feleségem NEM tipikus bolgár, mert részben idegen vérű. Azaz felesleges megnézni a fényképeit.

Hogy legyen azért képi anyag, ide teszek pár képet. Direkt középkorú bolgár politikusokat és médiaszemélyiségeket választottam. A középkorú kategóriát azért választottam, mert a fiatal nők esetében nehezebben észlelhetők a különbségek.

(a képeken: sorrendben a bal felső saroktól a jobb alsóig: Meglena Kuneva miniszterelnök-helyettes, Evgenija Zsivkova divattervező (Todor Zsivkov unokája), Maja Manolova ombudszman, Elena Joncseva újságíró, Lilijana Pavlova miniszter, Tatjana Doncseva volt parlamenti képviselő)

A két ünnep között sikerült megnézem a Star Wars VII. részét. Még Karácsony másodnapján töltöttem le. Moziba nem szeretek járni, mert nagy a tülekedés, büdös van, s nem tudom bármikor félbeszakítani a filmet. Otthon jobb filmet nézni, heti átlagban 20-25 filmet kezdek el nézni (azért írom így, mert ha megérzem, hogy hülyeség, abbahagyom a nézést).

Az általam egyik legutáltabb filmtípus a fantasy. (Utált további típusok: krimi, pornó, romantikus vígjáték, mesefilm, zenés film.) Alapjában viszketek az ilyesmitől, mert szinte mindegyik ugyanarról szól.

Íme egy átlagos fantasy film. A dolgos és jószívű törpék az erdőben élnek, a kastély mellett. A kastély ura X, a nagyon jó király. Mindenki egész nap mosolyog, mintha amerikai ügyintéző lenne, bőség van, s még a legszegényebb törpe is aranypapucsban csoszog. Teljes a harmónia az emberek, a törpék és minden más erdei lény között. Igenám, de egyik nap megjelenik X unokatestvére, Y, aki nagyon gonosz ember, megöli X-et, a trónját elfoglalja, X testvérét, Z-t pedig bezárja a kastély legbüdösebb odújába. Y azonnal kőkemény diktatúrát vezet be, minden jövedelemre 101 %-os adót vet ki, s aki nem fizet, azt megkínoztatja magántestőrségével, melynek tagjai három méter magas, fekete, nyálas-szőrős, hiperagresszív és szadista lények, a qwertek. Amikor pedig Y nem tud magával mit kezdene, a legszebb ember- és törpeszűzeket arra kényszeríti, mutassanak be neki erotikus sóműsort. Az egyik emberlegény, Poi Uy nem bírja tovább az elnyomást, s felkelést szervez. Poi Uy a mókusok, sólymok, büdösborzok, pandák és vakondok élén, együtt a törpékkel és az emberekkel  bevonul a kastélyba, ahol 20 perc harc után megöli Y-t. Aztán kiszabadítja Z herceget, aki Poi Uynak adja csodaszép lánya kezét, valamint kinevezi őt alkirálynak (Poi Uy és a csodaszép herceglány már eleve évek óta titokban szerelmesek egymásba). S vége a filmnek, alig 2 és fél óra alatt.

Az ilyeminél én a 10. percben kezdek általában álmosodni, s a 20. percben már mélyen alszom.

Tudtam, hogy a Star Wars is erősen kezdett elmenni ebbe az irányba, dehát a Star Wars a Star Wars, s nem lehet kihagyni. Az első (negyedik) részt 11 évesen láttam még, miután 5 órát álltam sorba a Corvin mozinál. Meg nagyon tetszett Leia is, a korkülönbség ellenére (nálam 11 évvel idősebb).

Kellemesen meglepődtem: sokkal rosszabbra számítottam.

S Leia most is nagyon szép, 10 évet letagadhatna korából.

Az eszmék elhalásának egyik fontos jellemzője a dogmatizálódás és a valóságtól való elszakadás.

Megéltem ezt személyesen a 70-es és 80-as években a marxizmussal. Most ugyanez élhető meg a liberalizmussal.

Annak idején volt is egy szovjet vicc: ha a tények ellentmondanak az elveknek, akkor jajj a tényeknek.

Annak idején a nagy többség egyszerűen tudta: a marxizmus megbukott, s nem működik. Egy kisebbség nem volt hajlandó ezt elfogadni, de ők is két részre oszlottak:

• az egyik rész szerint a hatalom nem eléggé elvhű, nem nyomják eléggé keményen az eszmét, azaz idegen elemek férkőztek a hatalomba, árulók, akik miatt a rendszer nem képes eléggé jól működni, őket hívták népi baloldalnak vagy munkásellenzéknek, esetleg viccesen óhitűeknek,
• a másik rész szerint a megglévő gyakorlat nem az eszme gyakorlata, azaz az eszme elferdült: arról, hogy az mikor ferdült el már több álláspont létezett, egyesek szerint a reformok túl messze mentek, mások szerint a desztalinizáció tévút volt, a legmerészebbek magát Lenint tekintették a nagy elferdítőnek, sőt egyesen még odáig is elmentek, hogy magánál Marxnál is képesek voltak hibákat látni – ezek a csoportok egymást is nagyon utálták persze.

Egy példa: nyilvánvaló volt,hogy abszurdum, hogy a világ legnagyobb területű és legjobb mionőségű termőföldjével rendelkező Szovjetúnió éhen pusztulna a külföldi gabonaimport nélkül. A cári időkben Oroszországban hatalmas gabonatöbblet volt a sokkal fejletlenebb technika ellenére, most meg hiány van.  S vajon tényleg az az ok, hogy a tsz-elnök lop, a traktorista meg iszik munka közben és hanyagul dolgozik? Nem inkább az az igazi ok, hogy a marxista gazdaság képtelen hatékonyan működni?

Manapság a liberalizmus kiüresedésének korát éljük, s nagyon hasonlóak a folyamatok.

A legvadabb természetesen a kelet-európai liberalizmus. Eleve idegen eszme ez ezen a vidéken, a lakosság még természetes, romlatlan módon képes a feketét feketének, a fehéret meg fehérnek nevezni, akkor is, ha ezt fordítva kellene tennie valamiféle kitalált, emberidegen dogmák szerint.

Szóval a liberalizmus Kelet-Európában eleve ellenséges, nehéz környezetben kezdte meg ámokfutását a 80-as évek végén. A nyugaton már széles körben elhitetett baromságokat itt az átlagember szimplán kiröhögte. A magyar liberalizmus kedvenc módszere a nácizás és az antiszemitizázás volt, azaz valahogy „bizonyítani”, hogy aki nem liberális, az valamiféle látens módon szélsőjobbos és rasszista.  Ezzel aztán – okoskodtak a liberális véleményvezérek – rá lehet döbbenteni a buta benszülütteket, hogy mennyire el vannak maradva, mennyire utálatos eszméket vallanak, s ez felrázza őket, hogy legyen végre modern, európai  ember belőlük.

Csak egy vicces elem, amit ma már sokan el se hinnének, de jól érzékelteti ezt a légkört. Amikor az MDF-es Bod Péter Ákos volt az MNB elnöke a 90-es évek elején, egyik feladata az új magyar érmék kinézetének jóváhagyása volt. Amikor Bod az új típusú két- és ötforintos hátoldalára a magyar növények és madarak sorozatot választotta, a hiszteroliberók hatványozott gágogásba kezdtek. Állítólag Bod megsértette az európai értékrendet és szokásjogot, amikor „szakértők” és a „szakma” (értsd: a liberálisok) helyett saját maga döntött. Eleve micsoda dolog, hogy ilyen ódon, „barokkos”  (a 90-es évek első felében a „barokk” szó  jelentése kb. „szégyenlősen horthysta” volt), „magyarkodó” jelképek lesznek a liberális, modern magyar köztársaság érméin? Egyébként Bod az MDF-nek kifejezetten a balszárnyához tartozott, azaz a nemzeti liberálisokhoz, de ez nem mentette meg őt, hogy azon nyomban ne minősüljön horthysta-restaurációs gonosztevőnek. Hiszen nyilvánvaló: magyar madár tétele a magyar érmére akkora bűn, aminek a logikus következő lépése csakis a zsidóság deportálása lehet. Nyilvánvalóan ez a Bod átkozott antiszemita, ezért lett az ötforintosan magyar madár! Ráadásul gerinctelen szemét alak is, mert nem vallja be nyíltan, hogy gyűlöli a zsidókat! Fújj! S mindez nem vicc. Sőt: aki maga is nem hitt ebben a fenti agymenésben, az is azonnal nácigyanús lett.Nekem személyesen ez hasznos volt persze: a taxisblokád és az folytonos antiszemitizás és nácizás volt az a két döntő élmény,mely lassan eltávolított ezektől a liberális eszméktől, melyeknek magam is elkötekezett híve volt 1985-1995 között. Eleinte még próbáltam magyarázni mindezt, egyes túlbuzgó elvtársaknak betudva, végül az eszmével csak 1995-ben szakítottam teljesen. (1999 után ismét liberális lettem kb. 10 évre, de akkor már jobboldali és keresztény színezettel, elutasítva a hagyományos és uralkodó ballib vonalat.)

Hozzátenném: természetesen sosem tagadtam, hogy Magyarországon létezik rasszizmus (s ennek fő verziójaként az antiszemitizmus) és létezik – ettől sok esetben függetlenül – szélsőjobb. Viszont mértékük növelésében a legnagyobb szerepe pontosan a hiszteroliberális megmondóembereknek van. Szerencsére mára csökken az antiszemitizmus, ami jó fejlemény, erről írtam már külön cikket is – s ennek fő oka ismét az, hogy a liberális megmondóemberek szava egyre kevesebbeket érdekel.

Tehát manapság jönnek az „igazi” liberálisok, akik szerint a liberalizmus nem bukott meg, mert még sosem volt esélye az országban. Meg jön az ellenkező hozzáállású csoport is, mely szerint a baj az, hogy a liberálisok nem nyomják érdekeiket elég erősen, ennek fő verziója „az EU miért nem zárja ki Orbanisztánt” című bizarr lemez.

S közben – a hiszteroliberálisok legnagyobb megdöbbenésére – nem a kelet-európai ember lett lassan, de biztosan liberálisabb, hanem a nyugat-európai lett egyre erősebben antiliberális. Ez van, a józan ész ellenében egyetlen politikai eszme sem képes sokáig fennmaradni...

Alapvetően hajlamos vagyok megérteni az irracionális, tisztán érzelmi alapú reakciókat. Az ember olyan lény, hogy természetes ösztönei arra késztetik, védje meg magát és saját köreit. Ebben semmi rossz nincs, sőt az lenne rossz, ha nem így lenne.

Lássuk pl. a palesztín kérdést. Volt sok zsidó és arab ismerősöm is, akivel beszéltem erről a kérdésről. Kevés kivétellel – pl. volt egy radikális palesztínpárti amerikai zsidó ismerősöm - mindkét fél szélsőséges volt e kérdést illetően, de elfogadtam, hogy nekik ez érzelmi kérdés.

Amikor ezt teszik zsidó származású magyarok vagy magyar zsidók vagy magyarajkú zsidók (önmeghatározástól függően), ebben sem látok semmilyen gondot.

Az egyetlen dolog amit nem fogadok el: ha valaki a saját – nemzeti, vallási, származási, stb. alapú – érzelmi álláspontját univerzális igazságként igyekszik hirdetni, azaz számon kéri az idegeneken is, ha azok nem hisznek ugyanabban az irracionális, érzelmi álláspontban.

Egy idős zsidó ismerős mondta nekem egyszer: ő utálja a jelenlegi magyar címert, képtelen elfeledni, hogy amikor gyerekként deportálták, a csendőrökön ugyanez a címer volt, viszont megérti, hogy a magyarok számára ez nem lehet szempont, így racionálisan megérti, hogy az ország visszállította az eredeti címert, bár ő inkább a Kossuth-verziót szerette volna, az kevésbé „ijesztő” számára.

A magyarokat is megértem. Pl. amikor a trianoni békeszerződést a világ legnagyobb, egyedi tragédiájának mondják, pedig racionálisan ez nyilván nem igaz, de bizony elfogadom, hogy nehéz az ilyen ügyeket érzelemmentesen kezelni. Aki képes rá, az előtt persze le a kalappal.

A múlt héten Bulgáriát egy film tartotta rettegésben, azaz mindenki erről beszélt. A film egy török rendezőnő 40-perces dokumentumfilmje, mely azért lett hirtelen ilyen híres, mert a katari Al-Dzsazira is sugározta, nemcsak az arab és török, hanem az angol nyelvű adásában is. A film – mely megnézhető itt – címe: „Bulgária, a hazám” és a bulgáriai törökökről és muszlimokról szól.

A bolgár politikusok és közéleti személyiségek nem győztek egymással versenyt futni kinek sikerül hamarabb és hangosabban tiltakozni a film ellen. Azt hiszem, hogy nagy többségük úgy tiltakozott, mint annak idején Szolzsenyicinnek a szovjet írószövetségből való kizárása idején az egyik tag, aki meglepő őszinteséggel kimondta „не читал, но осуждаю” (nem olvastam, de elítélem) – e mondatból az orosz nyelvben szállóige lett – azaz nem is látta a filmet.

Én persze utálok látatlanban álláspontot fogalmazni bármiről is, így első dolgom volt a film megnézése.

A filmben szereplő egy darab pofátlan hazugságot leszámítva (a XIX. sz. elején a Balkánon muszlim többség volt: nyugaton albán, keleten pedig török) semmi különös nincs az egész filmben. Ez egy dokumentumfilm, mely bemutatja a dolgokat egy bizonyos, szubjektív szempontból, mégpedig török szempontból: azaz mekkora tragédia a törökök számára, hogy ahol évszázadokig ők voltak az urak, 1878-1913 között hirtelen megszűntek urak lenni, immár a nyelvük nem hivatalos nyelv, az állam egy számukra idegen nyelvet használ, az a nyelv élvezi az állam teljes támogatását, ráadásul az állam még vallásilag is idegen, egy másik vallást támogat, valamint igyekszik folyamatosan – néha erőszakosan, de többnyire lassan és békésen – asszimilálni a törököket és muszlimokat. Valamint a panasz, hogy hiába van Bulgáriában demokrácia 25 éve, hiába vannak biztosítva a jogok, hiába EU-tag az ország immár 9 éve, a bolgár emberek és intézmények nem néznek szimpátiával a török kisebbségi tevékenységre. Igen, mindez igaz, dehát ez van: miért lenne egy átlagbolgár számára szempont a törökök érzelme? Az a normális, ha egy bolgár számára a bolgár érzelmek a lényegesek, s nem a török érzelmek –ha ezt egy török nem érti meg, akkor a baj vele van.

Egy bolgár ismerősöm mondta nekem egyszer „te bolgár is vagy meg idegen is egyszerre, hiába bolgár a véred, nem itt születtél, így nem érzel mindent át: nekem már a müezzin* hangja is borzasztó, míg neked meg csak egy furcsa zaj, téged csak idegesít, engem meg félelemmel tölt el”.

Szóval megértek mindenkit.

*müezzin – muszlim vallási tisztviselő, aki a mecsetből imára szólítja fel a híveket

Magyar belpolitikai betegség az ellentétes eszmét nem ellenvéleménynek, hanem gonoszságnak hinni, híveit pedig a jobbik esetben félrevezetett, agymosott szerencsétleneknek, rosszabb esetben pedig rosszindulatú, tudatlan alakoknak hinni.

Megéltem ezt a fideszesek részéről is, elsősorban 2002 és 2006 után, a Fidesz két választási veresége kapcsán. Akkor „bölcs” fideszes megmondóemberek magyarázták, hogy a Fidesz valójában csak azért vesztett, mert az ország nagy része ostoba birka, s a magyarok birkanép. Azaz vannak egyrészt az öntudatos „polgárok”, ők a Fideszre szavaznak, s van még a „komcsi” „birkanép”, mely agymosott debilekből és lefizetett korruptakból áll. Meg egyébként is: mind a 850 ezer volt párttag és azok rokonsága a ballibekre szavaz, így míg ki nem hal ez a birkanép, nem lesz igazi változás.

Érdekes módon, amióta 2010 óta ugyanez a „birkanép” immár hatalmas bizalmat szavaz folyamatosan a Fidesznek, a fideszes megmondóemberek immár nem birkanépeznek... Mi lett, a birkák hirtelen öntudatos polgárok lettek?

Azóta  a ballib megmondóemberek birkanépeznek. Hiszen számukra nem lehet más magyarázat a ballib pártok vereségére, mint hogy az emberek hülyék. Csak a ballib megmondóemberek kezdetben nem komcsiztak, csak nácizták – ma már a változatosság kedvéért ők is komcsiznak.

Pedig mi is a Fidesz hatalmas sikerének a titka? Tulajdonképpen egyetlen dolog: nem ballibek. Mást mondanak, mint amiben kötelező volt hinni 1990-2010 között. S mivel ez a kötelező eszmeiség a lakosság zöme szemében megbukott, a kisember érthető módon arra szavaz, ami ezzel ellentétes. A magyar politikában három párt van, mely mást mond: a Jobbik, az LMP, s a Fidesz. A Jobbik túl radikális, az LMP túl értelmiségi, így hát marad a Fidesz fő erőként. Ennyi az egész.

Afrika 1901. január 1-jén.

színek:

• sötétkék – brit,
• világoszöld – francia,
• sötétzöld – német,
• lila – olasz,
• piros – portugál,
• sárga – spanyol,
• bordó – török,
• szürke – független/magánterület.

Magyarázatok.

Ahol egy mai ország több színű:

• Szudán és Dél-Szudán – közös brit-egyiptomi irányítás alatt, majd az I. vh. alatt teljesen brit irányítás alá került,
• Líbia – török terület volt a legnagyobb része, a délnyugati és a délkeleti részek pedig brit és francia gyarmat, a török részt a XX. sz. első évtizedében hódította meg Olaszország, majd a britek és a franciak a huszas években átadták saját részüket Olaszországnak,
• Csád, Gabon, Kongói K., Közép-Afrika – Csád délkeleti része, Gabon északi része, Közép-Afrika nyugati része, s a Kongói K. északi része német gyarmat volt, a többi rész francia, a német részeket felosztották egymás közt a britek és a franciák az I. vh. után,
• Ghána – keleti sávja német gyarmat volt, a többi rész brit, a német rész a briteké lett az I. vh. után,
• Nigéria – az ország keleti sávja német gyarmat volt, a többi rész brit, a német rész a briteké lett az I. vh. után,
• Marokkó – a déli fele (Nyugat-Szahara) spanyol gyarmat volt, a többi rész független állam, melyet csak a XX. sz. 10-es éveiben hódított meg és osztott fel egymás között Franciaország és Spanyolország,
• Mauritánia – a dél sáv francia gyarmat volt, a többi rész független állam, melyet csak a XX. sz. első évtizedében hódított meg Franciaország,
• Tanzánia – Tanganyika német gyarmat volt, Zanzibár pedig brit, a német rész a briteké lett az I. vh. után,
• Mozambik – az északi sáv német gyarmat volt, a többi portugál. a német rész a portugáloké lett az I. vh. után,

Ahol a terület szürke:

• Etiópia, Libéria – független államok, Etiópiát sosem sikerült gyarmatosítaniuk az európai hatalmaknak, erre a legnagyobb próbálkozás az olaszoké volt, de ők is csak 5 éven keresztül (1936-1941) tudták fenntartani megszállásukat,
• Kongói D. K. – a belga király magánbirtoka, a nemzetközi tiltakozás miatt (közel 10 millió embert irtottak ki a belga király magáncégének alkalmazottai) 1908-ban Belgium átvette és hivatalos gyarmati igazgatást vezetett be,
• Zambia, Zimbabwe – magánterület brit magáncég tulajdonában, a mai Zimbabwe 1923-tól lett brit gyarmat, Zambia pedig még 1911-től.

Afrika ma

“Idegen” terület maradt:

• három kis brit sziget az Indiai-óceánban, brit telepesekkel,
• pár olasz lakosságú olasz sziget (most a menekültválságból váltak ismertté, a Líbiából induló hajók kedvenc célpontjai ezek a szigetek),
• az évszázadok óta portugál Madeira,
• az évszázadok óta spanyol Kanári-szk.,
• s végül a két egyetlen volt valódi gyarmat (azaz afrikai lakossággal), ahol a lakosok népszavazáson a Franciaországhoz való tartozás mellett szavaztak: Réunion és Mayotte.

A magyar belpolitika 3 legnagyobb pofára esése az elmúlt évben.

A netadó elleni 2014 végi tüntetéseket a ballib agytröszt saját támogatói tábora drasztikus növekedéseként értelmezte. Amikor erre azonban ballib politikai tüntetéseket próbált szervezni, a korábbi több tízezres tüntetői seregletből maradt a szokásos 800 ballib gágogó, a legtöbb Soros és a Norvégiai Köztársaság fizetetett trollja.

egyik a sok 800-fős, másfél órás “forradalom” közül

Tavasszal a magyar ballib agytröszt extázisba esett, hogy Szlovéniában bevezették az egyneműek “házasságát”. De perverz örömük túl korai volt, pár hónappal később a szlovén nép népszavazáson törölte el a homoklobbi diktatúráját.

a perverzió uralma Szlovéniában rövid lett

S termászetesen a legnagyobb bukás a ballib agytröszt pofára esése a “menekült” ügyben. Nemcsak totálisan hamisnak bizonyult a ballib álláspont, de azt is elérte, hogy fontos ballib ikonemberek emiatt elhatárolódtak a ballib tabuktól.

Nem volt tehát ez a ballibek éve. Hála Istennek!