Örömködnek a talpramagyarok. A hagyományos ballibek is tapsolnak: lám mekkora megalázás Zorbán számára Mafred Weber, az Európai Liberális-Konzervatív Néppárt elnökének budapesti látogatása, személyesen Talpramagyar Péter meghívására.

A hírek látszólag jók: az igazi, jó, européer, keresztény, konzervatív nagyember legitimálja a várva várt, végre megjelent igazi, jó, européer, keresztény, konzervatív magyar politikust! Mindenki boldog.

Csakhát ez már volt. Sokszor. A mindenkori magyar jobboldal egy része mindig azt gondolta, "mérsékelnie" kell magát, azaz pirospontot kell kapnia a nagy nemzetközi és belpesti szalonzsűritől. Az első ilyen az MDNP volt 30 éve, ma már akkori vezető megbecsült ballib megmondóemberek - lásd Pusztay Erzsébet -, természetesen csúfosan buktak.

Mafred Weber egyébként tényleg ilyen: igazi európai konzervatív, azaz tök ugyanazt mondja, mint a liberálisok. Néha vannak apró kozmetikai eltérések: pl. ha a progresszívok azt javasolnák holnap, hogy vezessük be 2025-től a házasságot emberek és állatok között, valamint a pornót az óvodákba, akkor valószínűleg Weber felállna, elhamarkodottnak nevezné az ötletet, majd a 2026-os bevezetés mellett érvelne.

A gond csak az, hogy erre nincs kereslet Magyarországon. A magyar ember mérsékelt és nyugalomvágyó, de nem szereti a semmilyenséget.

Talpramagyar azonnali és látványos befogadása a nyugati nyálkonzervatívok által valójában kiváló hír a Fidesz számára.

Weber eleve vicces gyerek. Máig emlékezetes 2019-es budapesti száma, amikor a Ferihegyről Zorbánhoz haladva megállt a Dohány utcai zsinagógánál, majd ott - minden ok nélkül - kipát húzva magára lelkes védőbeszédet tartott a CEU mellett. A srác nem csak röhejes, de teljesen hülye is.

Három napja láttam először, s máig nem tudom eldönteni, ez komoly vagy paródia.

Mindenesetre Zelk Zoltán sorai jutottak eszembe, melyeket Rákosi elvtárshoz írt 1952-ben:

Csalódás, gáncs többé nem ér,
igaz ember vezet, igaz vezér;
nem ő - a bensőm parancsol, hogy kövessem,
s legyek mögötte, amíg fűt a vér,
a világok közt dúló ütközetben!

 

Azért tegyük hozzá: Zelk kissé visszafogottabb volt, ő pl. nem mondta, hogy csókoljunk kezet Rákosi elvtársnak.

A homoklobbista HVG-cikk mondása: "az LMBTQ-közösség egészsége mindannyiunk egészsége".

Valójában ez pont fordítva van: ha jó a bircáknak, akkor nem jó a farkasoknak, s ha jó a farkasoknak, akkor nem jó a bircáknak. Persze lehet mind a kettő mellett érvelni, de egyszerre nem megy ez.

Szóval ha egy társadalomban az LGBTQP+ emberek jól érzik magukat, akkor a társadalom többsége számára rossz a helyzet. Valakinek győznie kell.

Két út van: az európai és a keresztény.

Az européer megoldás: átnevelni a többséget, hogy fogadja el magára nézve egy törpe és beteg kisebbség értékrendjét.

A keresztény megoldás: megértetni a törpe és beteg kisebbséggel, hogy nem ők vannak felül és nem is lesznek, így egyetlen joguk csenden maradni és élvezni a megtűrt státuszt.

Alapvetően a népi kultúra mindig többet árul el egy társadalomról, mint a magaskultúra. Aki a jövőben tanulmányozni fogja korunkat, az nem a Zenekeadémia hangversenyeit fogja visszanézni, hanem pl. a Bunyós Pityu féle videókat.

A múltban alig van ilyenünk, sajnos. Hiszen mivel a XIX. sz. vége előtt nem léteztek olcsó és szélesen elérhető tárolási eszközök, a XVI. sz. előtt meg semmilyenek, így nyilván csak a legnagyobb értékeket őrizték meg. Szenzációnak számít, amikor megmaradt valami a régi korok népi kultúrájából, pl. a graffitik Pompeiből és társai. Vagy a téma kutatóinak egy kincse egy teljesen más tematikájú, keresztény hitvédelmi írás: Quintus Tertullianus (155-240) tollából: "A kereszténység védelme" - mert benne a szerző illusztrációképpen idéz, megemlít korabeli népi kulturális termékeket, melyek persze sehol máshol nem maradtak fenn, hisz ki adott volna drága pénzt alantas, obszcén szövegek lejegyzésére és másolására, Tertullianus is csak azért idézi őket, hogy ezzel is alátámassza "lám milyen primitív ez a római pogány vallás!" tézisét.

A legjobb forrás ma a humor. Hiszen a legtisztábban itt lehet meglátni mi is az kimondandó eszme. Hiszen lehet túlozni, nem kell tényszerűnek lenni, de mégis biztos talajon kell állni, hiszen különben a vicc nem lenne vicces.

Ahogy a kommunizmusról kiváló tájékoztatást adtak a szovjet viccek, úgy ez ma is így van.

Természetesen olyan vicceket szeretek, melyekkel nem értek egyet, hiszen elsősorban az ellenvélemény érdekel.

Egyik kedvencem a katalán TV3 csatorna humoros műsora, a Polònia (a TV3 a legnagyobb katalán állami tv-csatorna. Az irányvonal a katalán fősodor: azaz baloldali, progresszív, nacionalista.

Persze van nyelvi nehézségem, hiszen valójában egy szót se tudok katalánul. Szerencsére megment az újlatin nyelvek közelsége, szóval a beszélt katalánt értem 70 %-ban, az írottat meg 90 %-ban. Ezen kívül a Polònia egyes számai spanyol nyelvűek, amit meg jól értek mind a mai napig.

Egyébként érdekes: valójában a katalán közelebb áll történelmileg a franciához, mint a spanyolhoz, mégis a közös ország hatás eredménye, hogy szókincsben nagy a spanyol-katalán azonosság, a szavak kb. 85 %-a tök ugyanaz, legfeljebb kicsit másképp ejtve.

A minapi zenei számuk katalán. De nem is kell lefordítani, az üzenet nyilvánvaló: reakció az EP-választásra, a tehetetlen bürokratikus Európai Unió megsemmisül, immár vége a progresszívitásnak, a bürokraták kimutatják valódi mivoltukat, üldözni kezdik a palesztínokat, a homokosokat, a bevándorlókat, a transzneműeket (igen, ez a 4 az egy egész a progresszív katalán képzeletvilágban), s megjön "Le Pen, Meloni, Orbán, s a nácik" (igen, ez a felsorolás a számban), akik gumibotokkal mindent szétvernek, így küzdve a globális felmelegedés ellen, közben meg Macron kapkod ide-oda, megy a kivégzőpadra, mint előde XVI. Lajos.

Persze röhejes, de nem az, mert ezek az emberek tényleg elhiszik ezt.

Egyébként a Polònia humoristái baromi jók. Természetesen fő célpontjuk a spanyol Vox párt, s annak elnökét, Santiago Abascalt egy rá még külsőleg is hasonlító színész játssza rendszeresen.

Igazi gyöngyszem:

Az ex-politikus először is elmond egy valós tényt: hogy a magyar emberek zöme baloldali.

Direkt nem teszi hozzá ehhez, hogy természetesen ez a klasszikus baloldali értékrendet jelenti.

Persze pont azért nem teszi hozzá, hogy aztán lehessen egy jót halandzsázni.

Jön egy kis önkritika is, hogy a baloldali politikusok a hibásak, mert rosszul politizálnak. Pedig ez baromság: ha valami jó, azt egy azt rosszul képviselő embertől is elfogadják az emberek.

Aztán kiderül: az a baloldali amit a baloldali pártok mondanak.

Szép csavar. De ha így van, akkor az egész szövegnek semmi értelme. Hiszen akkor ezzel bizonyítva lett: a magyar emberek zöme nem baloldali.

Mint azokban a vicces YT-videókban, ahol "bizonyítják", hogy 1=2.

Mert hiszen mi a baloldali érték, ezt a legszélesebben értelmezve? Alapvetően 5 pont:

• nagyobb, erősebb állam, hiszen az állam tudja megvédeni a gyengéket - de mit is mondanak erről Lendvai elvtársai? azt, hogy kis, gyenge állam kell, mert a piac megoldja,
• igazságosabb társadalom - itt Lendvaiék válasza: csak esélyegyenlőséget kell adni, de ami ezen túl megy, az durva beavatkozás a szabad egyének életébe,
• anyagi egyenlőtlenségek enyhítése - itt a szabványos balllib válasz: a jól kereső bérmunkást agyon kell adóztatni, míg a vállalkozót meg kell dicsérni, milyen nagyszerű "munkaadó" ő,
• állami szerepvállalás a gazdaságban - itt a ballibek ordítanak, ezt tilos, mert zavarja a "versenyt", plusz "igazságtalan", mert a "zoligarchák megtöltik olcsó farháttal a kerti medencéjüket",
• békepártiság a nemzetközi kapcsolatokban - itt a ballibek fanatikus NATO-pártisága az alapérték.

Szóval, mint látható, a magyar emberek zöme tényleg baloldali. S éppen ezért nem szavaz a "baloldali" pártokra.

A röhej, hogy ki is mondja a vége felé. Hogy nem "osztályalapú" baloldal kell? Oké, de akkor az nem baloldal. A baloldal alapja, hogy a munkaerejük eladásából élőket képviseli. A beszélgetőpartner még meg is jegyzi ezt, teljesen jogosan, de halandzsán kívül más válasz nem jön.

Az egész anyag kiválóan jelképezi az egész ballib szalonbeli bűzlő szellemiséget: hirdessünk klasszikus jobboldali, liberális értékeket, ezekhez adjunk hozzá egy kis buzi- és cigánydicséretet, majd mindezt nevezzük baloldalnak.

A fanatikus euroatlantista, ballib blog azt mondja "lassan színt kell vallani". Ez alatt azt értik, fel kell fegyverkeznünk tetőtől talpig, majd el kell kezdeni menetelnünk Moszkva felé, közben betiltva minden ellenvéleményt.

A cikk azt hazudja, a NATO-ban teljes az egység, a 32 tagállamból 31 lelkesen masírozni akar az alacsonyrendű mongol-tatár-orosz komcsi-náci ferdeszeműek ellen, s csak Zorbán a "helikopter".

Valójában csak a lengyeleknél és a 3 balti államban van egyértelmű többsége a harmadik világháború megindításának.

Miért nem mondja ki ezt mindenki nyíltan? Nos, ez szimpla taktika.

Ami biztos: a legtöbb ember nem gondolja, hogy érdekében állna egy amerikai ügynökök által működtetett puccsista kormány megsegítése világháború árán.

A lényeg most: ameddig Amerika nem tér észre, maximálisan ki kell maradni az egész háborús uszításból.

Vannak olyan liberális, polgári üzenetek, melyek rosszabbak a nyíltan perverz propagandánál.

Miért? Mert a rossz nyílt propagálása sok esetben kontraproduktív, sokakban ellenhatást vált ki. Pl. a nyugati nagyvárosokban a szivárvárványos gyerekkúrókkal együtt vonuló kisgyerekek látványa nagyon sok emberben automatikus ellenkezést vált ki.

Az alattomos propaganda veszélyesebb, íme rá egy példa:

Az üzenet az, hogy egész nap "pörögni" kell, "maximumon" kell élni, s aki nem így tesz, az deviáns, antiszociális "lúzer". Még a test normál működése is súlyos "probléma", melyet "azonnal" meg kell oldani. Pedig a fájdalomérzés, a fejfájás is egy egyszerű jel, azt jelzi: valami rosszul működik a testben. A megoldás nem a rohanás a fájdalom elnyomása céljából, hanem meggondolni mi a baj. Az átlag fejfájás egyszerűen a túlzott aktivitást, a pihenés hiányát jelenti - ilyen esetben nem az a megoldás, hogy eszement drogos módra ugrálunk a nappaliban, hanem lepihenünk.

A liberális ideál ez: az ember egész nap munkájával van elfoglalva, nincs ideje még rendesen a mukahelyre utazni se, hanem futni kell, nem szabad reggelizni, erre "nincs idő", s ha van is ebéd. azt sietősen kell végezni, majd este sokáig bent maradni, törni a fejet hogyan lehet még "jobban" dolgozni.

Nagyon régen észrevettem: a halivúdi filmekben szinte sose fordul elő, hogy emberek együtt reggeliznek, ebédelnek, vacsoráznak, s meg is eszik ételüket. A jellemző, hogy már késésben vannak, vagy fontos hívás jön, alapvetően mindig történik valami, s az étel az asztalon marad.

Tordaihasadék Bence fanatikus ballib politikus, a Párbeszéd nevű fantompártból, az a típus, akit az ember kérdés nélkül a legszívesebben pofánverne: az egész ember kisugárzása ezt az erkölcsi választ kényszeríti ki.

Szóval ha a ballib megmondóemberek közül értelmes reakciót várnék, ő azok között lenne, akire a legkevésbé számítanék.

S láss csodát: Bence megtalálta magában az erőt, s képes volt értelmesen megnyilatkozni!

Máig alig hiszem el, dehát megtörtént.

Ezért nem szabad senkit végleg leírni.

Az nem újdonság számomra, hogy a kapitalista óriáscégek és a kommunista nagyvállalatok között nincs lényegi eltérés.

Csak az elnevezések másak. Pl. nem kommunista szombat van, hanem csapatépítés, nem szakszervezeti bizalmi, hanem panaszkezelő munkatárs, a propagandista neve PR-szakember, a személyzetis meg HR-es, a párttitkár neve pedig CEO.

De egy sor dologban teljes azonosság van. Önkéntes rendezvények, melyekre ha nem megy el az ember önként, akkor megnézheti magát. Aztán sokoldalas magatartási szabályzat, melyet állítólag a dolgozók kérésére állítottak össze, miközben még csak meg se kérdezték a dolgozókat: ez olyan, hogy élő ember képtelen betartani minden pontját, még ha akarná, akkor is képtelenség lenne.

A dolgozók hozzáállása is hasonló. Az átlag dolgozó bólogat, majd nem tart be semmit, s egy szót se hisz el. Pont mint annak idején: 95 % röhögött a kommunista propagandán, csak 5 % volt, aki elhitte - rajtuk mindenki más röhögött. Most is ilyen az arány: van 5 %-nyi, aki megpróbál értelmet látni a szövegekben - ők most is köznevetség tárgya: a legjobb esetben seggnyalóknak mondják őket, rosszabb esetben idiótáknak.

Egyik volt munkahelyemen minden emeleten a bejáratnál szavak és mondatok voltak a falon. Íme egy részlet:

Néhány mondatnak még értelme is van, pl. "szenvedély nélkül az élet semmi", de persze itt ez nem ezt jelenti, hanem azt, az ember élete nem ér semmit, ha nem dolgozik szenvedélyesen.

A legtöbb lózungot komolyan venni életveszélyes egyébként, pl.

• "alkoss" - ha valaki egy cégnél az utasítások betartása helyett hirtelen alkotni kezdene, gyorsan az utcán találná magát.
• "újíts" - ez még rosszabb: a dolgozó ha újít, az azt jelenti, nem úgy dolgozik, ahogy az meg van mondva, ez súlyos hiba,
• "járd a járást" ("walk the walk") - ez egy ostoba angol közmondás, azt jelenti magyarul kb., hogy "ne pofázz, hanem csináld", azaz tényleges tevékenységet csináljunk, ne csak beszéljünk róla - nos, ha ezt egy munkahelyen bárki komolyan venné, azonnali elbocsátás lenne a vége.

A nagy többsége a jelszavaknak szimpla hülyeség, s az emberek legnagyobb része pont így is kezeli őket. Persze amikor kell, mindenki használja ezeket a szavakat, de csak úgy elhadarva.

Egyszer egy munkahelyemen új dolgozóként a kezembe adtak egy 200-pontos munkahelyi szabályzatot, s mondták, ha valami nem világos, kérdezzem közvetlen felettesemet. Én meg kiváncsi voltam mit fog mondani a srác, aki a közvetlen főnököm, szóval tényleg rákérdeztem az egyik pontra "ez konkrétan mit jelent?" - az adott pont úgy nézett ki, mintha valami internetes "corporate bullshit generator" munkája lett volna, kb. olyan volt, hogy "A dolgozó tartsa szem előtt a szinergikus működési stratégiák következetes alkalmazását." - ez engem a Kádár-kori "Mélyítsük el népi demokráciánkat!" jelszóra emlékeztetett.

A közvetlen főnök reakciója igazi csemege volt, rám nézett, majd a mondatra, aztán azt mondta "Ja, ez? Nem jelent semmit. Csak bele szokták írni a szabályzatba. Ne fáraszd magad, csak írd alá a végén, hogy megismerkedtél a szabályzattal!".

Azt veszem észre, hogy minden diktatúra ellenére az egy szabadabb világ volt, legalább voltak szférák, ahová nem nyomták be ezt a marhasághalmazt. Pl. az ilyen reklámokat csodaszámba véve lestük:

Annak idején szerelmes lettem a nőbe, pedig én 13 éves voltam, ő meg 23. Ma már nem értem, kifejezetten rosszul énekel.

Egyébként 3 villamosmegállóra laktam a Sugártól, ami a legelső magyar pláza volt.

A szakemberség fő eleme az irigység.

Nem szabad érthetően elmagyarázni semmit. Mert ha ezt tesszük, akkor olyannak tűnik, mintha a szaktémánk könnyű dolog lenne.

Sokszor tapasztaltam. Pl. amikor az 1986/1987-es tanévben az ELTE-n pszichológia szakos hallgatója voltam. Volt egy élettan nevű tárgy. Az eladó valami nagyon kiemelt professzor volt. Az, hogy én nem értettem egy szót se a mondandójából az még hagyján, sose voltam jó se biológiából, se kémiából, de pár ezekből a tárgyakat tanulmányi versenyt nyert évfolyamtárs se értette őt.

10-15 éve, amikor elkezdtem saját honlapot üzemeltetni, először a Joomla rendszert próbáltam. Nyilván elolvastam az alapokat, meg próbálkoztam, s hát akadtak kérdéseim, így ezeket rendszeresen feltettem Joomla-fórumokon. 3-4 hónap alatt rájöttem, semmi értelme kérdezni, ugyanis csak azok adnak rendes választ, akik velem azonos tudásszinten állnak, azaz nem képesek bonyolultabb kérdésre válaszolni. Mindenki más a következő 3 csoport valamelyikébe esik:

• kijelenti, hogy aki ilyet kérdez, az hülye,
• válasz helyet ajánl egy 200-oldalas könyvet, azt olvassam el,
• megjegyzi, már a kérdésem is hibás, ezt eleve nem így kell csinálni, majd leír valamit, amiből 80 % teljesen érthetetlen.

Át is tértem a WordPress csomagra, az is ingyenes, de kevésbé bonyolult.

Aztán amikor tavaly visszatértem gyerekkori hobbimhoz, az akváriummal kapcsolatos dolgokhoz, megint ez zajlott le. Mivel 40+ éve nem foglalkoztam akváriumokkal, képbe akartam kerülni. Kiderült: kérdezéssel nem lehet sehová jutni, mert olyan válaszok jönnek, mint a Joomla esetében. Végülis videók és blogok nézegetésével kerültem képbe.

A másik gyerekkori hobbim a csillagászat volt. 1977-1980 között kb. 100-szor jártam a budapesti Planetáriumban, de a csillagvizsgálóban is voltam 3-4-szer. Azért nem lettem aztán csillagász, mert kellett hozzá sok fizika, az meg engem sose érdekelt.

Nemrég arra jutottam, újra kellene csillagászkodni. A technika hatalmasat fejlődött, minden relatíve olcsó lett. Körülnéztem pár fórumon, s megint jöttek a szakértők. Helyre lettem téve: ha nem költök el 2-3 millió Ft-ot, s nem veszek nagyjából 30 kilós felszerelést, nem lesz egyenlítői hangolású, motorizált égkövető rendszerem, akkor bele se kezdjek. Arra a felvetésemre, hogy nem lehet-e venni egy normál, kézzel forgatható állványos távcsövet, számítógépes vezérlés és motor nélkül, melyhez csatlakoztatok egy fényképezőgépet, jött a fölényes válasz, hogy az ilyen távcsövek óvodás kisgyerekeknek valók, egyébként csak nagyon buta emberek használnak ilyeneket.

Szóval körülnéztem. Ami korábban elképzelhetetlen volt amatőr szinten, az ma mind elérhető. A tapasztalatom: az 50 év feletti amatőr - nem hivatásos influenszer - magyarázókra érdemes hallgatni, jellemzően valós infókat adnak, szóval erre az amerikai emberkére hallgattam végül, külösen miután láttam, ezer feliratkozója sincs:

Egyébként tök mindegy mi a márka, ma már szinte minden távcső-gyár Kínában van, legalábbis az amatőr alsó kategóriában.

Egyébként tudom: tényleg kell motorizált, egyenlítőtájolású, égkövető távcső pl. távoli objektumokhoz - galaxisok, csillagködök, stb. -, mert hiszen a Föld forog, mégpedig szédítő sebességgel, 15 másodpercnél hosszabb expozíció esetében mér elmosódik minden, márpedig a távoli égi objektumokat hosszú percekig expozálják, ellenkező esetben nem látszik se részlet, se szín, csak egy homályos folt. Dehát erre hivatkozni kb. olyan, mint azt mondani a haverokkal szombatonként focizgató embernek, hogy hülyeséget csinál, mert nem lesz belőle soha elsőosztályú focista celeb.

Én már annak örülni fogok, mint majom a farkának, ha egy nap tiszta égbolt lesz és a Jupiter éppen jó helyen lesz, s képes leszek lefényképezni a 4 nagy holdjával együtt a bolygót. A kisebb holdakhoz már profi teleszkóp kell, nem véletlen, hogy ezeket csak a XIX. sz. végétől fedezték fel.

Az áresésre példa: egy hasonló képességű távcső 45 éve nagyjából 2500-3000 dollárba került mai vásárlóértéken számítva. Most meg - mint látható a képből - a 250 dollár alatti kategóriában van.

Amerikai kontextuban a "kreol" szó sok félreértést okoz Magyarországon.

Kubában szembesültem ezzel: az újonnan érkezett magyaroknak idő kellett a kérdés megértéséhez.

A "kreol" szó ugyanis 3 dolgot jelent: színt, nyelvet, s fajt.

Magyarul viszont a fő jelentés a szín. Pl. ilyen egy kreol bőrű ember, azaz ez egyfajta világosbarna árnyalat:

A nyelvészetben viszont a "kreol" az egy nyelvtípus. Alapvetően a kreol nyelv az egy önállósodott pidzsin. A pidzsin pedig egy egyszerűsített keveréknyelv: amikor két különböző nyelvű közösség találkozik egymással, s nincs közös nyelvük, de egyik csoport se tanulja meg a másik nyelvét, hanem mindkét nyelv egyszerűsített alakjából csinálnak egy kevert nyelvet az egymás közti kommunikáció céljából.

Pidzsinek leginkább az európai gyarmatosítások során jöttek létre: mentek pl. az angolok Afrikába, gyarmatosítottak, de se ők nem tanulták meg a helyi nyelvet, s a helyiek az angolt, helyette lett valami sajátos keveréknyelv, kevés szóval, kevés nyelvtannal, egyszerűsített kiejtéssel.

Bár ritkán, de máshogy is lehetnek pidzsinek. Pl. eredetileg az angol nyelv is ilyen volt: amikor a XI. sz. végén a francia nyelvű normannok meghódították az angolszász és kelta nyelvű Angliát, lassan kialakult az angol nyelv mint a kettő egyszerűsített keveréke.

A pidzsinek azonban rövid életűek. Jellemzően kihalnak, hiszen végül megszűnik a kétnyelvűség, vagy valaki megtanulja a másik nyelvét. Ritkább esetben meg kreol nyelv lesz belőlük.

A kreol nyelv pedig olyan volt pidzsin, melyből önálló nyelv lett, azaz egy adott közösség anyanyelve lesz. A világ legnagyobb - ha az angolt nem számítjuk ide tapintatból - kreol nyelve a haiti nyelv, Haiti nemzeti nyelve. Ez a francia és 2 afrikai nyelv keveréke. A mai Haitiban a hivatalos nyelv a haiti és a francia: haitiul mindenki beszél, míg franciául csak a lakosság iskolázott része - alapvetően a szociális helyzettől függ, minél lejjebb van valaki, annál kevésbé tud franciául, s minél feljebb van, annál többet beszél franciául.

Amikor Haiti független lett, az eredeti terv az volt, hogy fel kell emelni az alacsony sorsú rétegeket, s ennek részeként meg kell őket tanítani "rendesen", azaz franciául beszélni, a kreol meg lassan haljon ki, esetleg maradjon meg a szubkultúrában. Ez azonban csődöt mondott: a lakosság zöme már erős kreol nyelvi identitással rendelkezett, a normál irodalmi franciát pedig idegen nyelvnek tekintette. Most már tehát Haiti hivatalosan kétnyelvű, de máig elvárt, hogy aki művelt, iskolázott ember, az tudjon "rendesen" beszélni, azaz irodalmi francia nyelven is.

Az én kedvenc kreol nyelvem a papiamento, ez portugál-spanyol-holland és guyanai indián nyelvek keveréke, nagyon érdekes a hangzása - az ABC-szigetek (a Venezuela partjainál lévő három holland sziget - Aruba, Bonaire, Curaçao) helyi nyelve:

Most viszont a szó faji jelentéséről. A magyar emberek valami sötét, barnás, legalábbis cigányos kinézetű emberre számítanak, amikor kreolokról van, aztán jócskán meglepődnek: sokszor színfehér emberek a kreolok.

A kreol pedig nem ezt jelenti Latin-Amerikában. A kreol egyszerűen helyben született, vagy Spanyolországban született, de a helyiekkel azonosuló embert jelent, aki fajilag 100 %-ban spanyol, fehér ember, de Spanyolországot idegen, elnyomó hatalomnak tekinti.

Amikor a gyarmatosítás kezdete után beindult a tömeges betelepülés Spanyolországból az új gyarmatokra a XVI. sz. elején, természetesen kezdetben a telepesek magukat spanyoloknak tekintették. Nagyjából 250 év kellett, hogy ez az identitás megszűnjön, immár az identitás az lett, hogy valaki "kreol" vagy "félszigeti" (a "kreol" a "criar" szóból van, azaz "felnevel", értsd "helyben felnőtt", míg a "félszigeti" természetesen az Ibériai-félszigetet jelenti). Amikor megjelentek immár a politikai és gazdasági ellentétek is, robbant a helyzet: a helyi kreol elitek mindenhol szakítani akartak az immár idegennek tekintett spanyol uralommal és saját államokat akartak kiépíteni.

1811-1898 között végül az összes amerikai spanyol gyarmaton megszűnt a spanyol uralom. (Az utolsó két spanyol gyarmat Kuba és Puerto Rico, ők csak 1898-ban szakadtak el Spanyolországtól.)

Az összes új ország természetesen a kreol elitek országa lett. Ezek aránya helyben különböző volt. Volt 3 ország, mely masszívan kreol volt, azaz fehér a lakosság 90 %-a, ezek Argentína, Chile, Uruguay. Mindenhol máshol:

• indián vagy mesztic (indián-fehér keverék) többség: Bolívia, Ecuador, Paraguay, s az egész kontinentális Közép-Amerika Mexikón kívül,
• a kreolok és az indiánok/meszticek aránya kb. fele-fele: Kolumbia, Mexikó, Venezuela,
• indián és mesztic többség, jelentős kreol és néger kisebbséggel: Peru,
• kreol többség jelentős néger kisebbséggel: Kuba, Puerto Rico.

A mesztic lakosság integrálása már a spanyol uralom alatt megtörtént, a spanyol gyarmati logika is az "egy csepp vér" elvet alkalmazta, csak éppen fordítva, mint az angolok: míg az angoloknál az egy csepp idegen vér "idegen" státuszt eredményezett, adddig a spanyoloknál az egy csepp spanyol vér meg "spanyol" státuszt.

A "kreol" szót lassan elkezdték mindenkire használni, aki részese a közös, nemzeti identitásnak. Immár az integrálódott színindiánokra is, akik átvették a spanyol nyelvet. Ahogy a néger rabszolgák utódaira is, hiszen ők is "helyben születtek".

Tulajdonképpen csak azok maradtak kívül, akik indiánok és elszigetelt falvakban élnek, valamely indián nyelvet használva mindennapi életükben.

A mai faji arányok Spanyol-Amerikában:

Tipikus latin-amerikaiak:

néger:

mulatt:

mesztic:

indián:

fehér:

Bónusznak egy Renata Flores videó, melyben angolul és kecsuául énekli a neves Pink Floyd számot:

Kéri László visszaemlékezése kissé hosszú, párszor unalmas is, de egy dolog mindenképpen fontos: elismert ballib megmondóemberként cáfolja a KISZ-mítoszokat. Mármint az a népszerű ballib mítoszt, hogy Orbán mekkora köpönyegforgató, hogy KISZ-titkárként kezdte, majd egész máshol folytatta.

Persze Kéri nem Orbán - és az én - nemzedékem, ő fél/egy nemzedékkel idősebb. De így éppen hogy még hitelesebb a sztori. A Kádár-rendszer sajátossága ugyanis a folyamatos lazulás.

Kéri itt a 70-es évekbeli KISZ-ről beszél, hiszen annak volt részése. Elmondja teljesen korrekten: nem politikai értékválasztás kérdése volt a belépés, hanem automatizmus, s eleve a lényeg nem a politika volt, hanem ifjúsági érdekképviselet és kulturális programok szervezése (mert maga Kéri ezt végezte az egyetemi KISZ-ben).

Az én időm meg a 80-as években. Akkor a helyzet még lazább volt. A KISZ immár erről se szólt, hanem bulizásról.

Én sose lettem KISZ-tag - bár 1983-ban majdnem kikényszerítették a belépést -, pontosan azért, mert a környezetembeli KISZ-esekkel nem volt haveri viszonyom, így bulizni se akartam velük.

A halállobbi durván csatát vesztett.

Még a liberális strasbourgi bíróság is kénytelen volt elutasítani a halállobbista Karsai-klikk hisztis emberellenes követelőzését.

Nagyszerű, kissé váratlan hír. Én arra számítottam, Brüsszel idén nyíltan bevezeti a halált. Úgy tűnik, ezt még nem merték megtenni. Ami jó hír.

A fanatikus ballib kommentelők úgy szidják a bíróságot, mintha Zorbán nevezte volna ki a bírókat!

A bulgáriai EP-választáson minden a papírforma szerint történt:

• még kisebb választási részvétel, mint eddig,
• nyert Bojko Boriszov (GERB), nagy előnnyel,
• a 2.-4. helyen mininális eltérés három párt között,
• az 5. helyen a szocik, még rosszabb eredménnyel, mint eddig,
• a 6. helyen ismét bejutott Szlavi Trifonov népszerű zenész és tv-celeb nehezen definiálható pártja.

Bulgáriában is dupla volt a választás: parlamenti választás is volt. A részvételi arány 32 % lett így is. Egyébként Bulgáriában a szavazás kötelező, de ez nem izgatja a bolgár kisembereket, akkor se mennek szavazni. A bolgár ember nem törvénytiszteletéről híres: a bolgár nemzeti jellem érti, hogy minden törvény komolytalan, melynek be nem tartásáért nincs rendes büntetés.

Íme a bejutott pártok eredménye, a küszöb a nemzeti választáson 4 %, az EP-választáson pedig 5,9 %.

A pártok előtti számok jelentése:

• 22: GERB (Bojko Boriszov pártja),
• 28: a török párt,
• 14: ez a 2021-ben alakult "korrupcióellenes" párt,
• 12: Újjászületés Párt,
• 24: szocialisták,
• 1: Szlavi Trifonov pártja,
• 25: Nagyság Párt.

EP-választás:

Bolgár parlamenti választás:

Jól látható: a két választás között csak a török párt esetében van releváns eltérés: ennek oka egyedül az, hogy a török párt szavazóinak egy jelentős része Törökországban él, ami kívül van az EU területén, így ott nincs EP-szavazás.

A nagy meglepetés a "Nagyság Párt", mely a semmiből jelent meg, a párt egyedül az interneten kampányolt. Alapítói az Újjászületés Pártból jöttek, hasonló dolgokat is mondogatnak, de míg az Újjászületés igyekszik az általánosan elfogadott tények keretén belül maradni, addig a Nagyság szeret a konteók mezején is működni.

A párt vezetői színes egyéniségek. Az elnök egy nő, aki azonban sose jelenik meg sehol és nem is nyilatkozik. Az egyik helyettese - Nikolaj Markov - saját magát "Markov ezredesnek" nevezi, de azt is mondja, hogy altábornagynak érzi magát, a valóságban nyugalmazott rendőrtiszt alezredesi rendfokozattal. A másik helyettes Ivelin Mihajlov építőipari vállalkozó, aki azzal lett híres, hogy nem messze Várnától létrehozta a "Történelmi Park" nevű idegenforgalmi létesítményt, mely több, Bulgária történelmét elmesélő időszakot utánzó épületet és más tárgyat tartalmaz, alapvetően 7 korszakot bemutatva:

• élet a késő-kőkorban és a rézkorban (i. e. 6.-3. évezred),
• trák kor (i e. XXII.-I. sz.),
• római kor (i. e. I. - i. sz. V. sz.),
• ősbolgárok (V-VII. sz.),
• szlávok (V-VIII. sz.),
• első bolgár királyság (VII-XI. sz.),
• második bolgár királyság (XII-XIV. sz.).

A hivatásos történészek körberöhögték az egészet, áltörténelmi fantáziáknak minősítve a legnagyobb részét, de ez talán csak növelte az egész népszerűségét. Így lett még egy konteó: "a bolgárellenes hivatásos történelem el akar hallgattatni minket, az EU meg akarja semmisíteni a bolgár nemzeti érzést". A választási eredmény meg igazolja a sikert.

A Park nem csak műzeum, hanem vidámpark jellege is van, pl. vannak íjászversenyek, lovaglás ősbolgár módra, páncélos lovagok küzdelme, ezekből tanfolyamok és versenyek is vannak. Egyébként abszolút profi a kivitelezés, s rendkívül látványos.

Egy időben állambiztonsági szempontból is vizsgálták az egészet, egyrészt, hogy hagyományőrzés címszó alatt fegyveres kiképzés zajlik a Parkban, másrészt honnan lett a gazdag, de annyira mégse gazdag alapítónak 250 millió levája (50 milliárd Ft), amennyibe az egész nagyjából került - az euroatlantista magyarázat itt Moszkva kezét látta azonnal.

Az Újjászületés Párt viszont inkább a CIA kezét látja itt, szerintük az egész célja az Ujjászületés táborának megosztása. Egyébként tény: ha nem lett volna a Nagyság Párt, most az Ujjászületés biztos második helyezett lett volna a választáson, minden elemző szerint.

Tulajdonképpen most fog kiderülni mi is a Nagyság: hiszen lesznek parlamenti képviselői. Én is Újjászületés-szavazó vagyok, de nem hiszek ebben a CIA-elméletben.

Választókerületek szerinti térkép: Bulgária 28 megyére oszlik, mindegyik 1-1 választókerület, kivéve a plovdivit, mely 2, s a fővárosit, mely 3.

Jól látható: mindenhol a GERB nyert, kivéve a 3 fővárosi választókerületből 2-ben, s azt a 6 megyét, ahol török vagy muszlim többség van.

Nagy szívességet tett nekünk az USA.

Nyílt határozatban mondta ki az amerikai törvényhozás: a Nemzetközi Büntetőbíróság egy hatalom nélküli, nevetséges sóhivatal.

Persze a Nemzetközi Büntetőbíróság is megtette a magáét: óvatlanul nem csak Amerikának nem tetsző emberek ellen hozott döntéseket, hanem Amerikának tetszők ellen is. Hatalmas hiba volt. Amerika azt meg nyilván nem reagálhatja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság néha jó, néha rossz.

Eleve az egész nemzetközi büntetőbíráskodás koncepciója torz. A korábbi, normálisabb korokban az volt a szokás, hogy zajlottak háborúk, majd a győztesek győztek, a vesztesek vesztesek, aztán mindenki hazament, de senki se rendezett kirakatpereket aztán a vesztesek ellen.

Aztán a nürnbergi precedens alapozta meg azt az abszurd gyakorlatot, hogy nem elég, hogy a vesztesek vesztesek, még cirkuszi koncepciós pereket is kell ellenük rendezni, minden hagyományos jogelvet eldobva.

Jó lépés amit az amerikai Kongresszus tett most: még egy ütés az egész "Nemzetközi Büntetőbíróság" nevű sóhivatal mocskos pofájára.

A sztárság nagy problémája: a sztár elhiszi, mindenki számára ő megkérdőjelezhetetlen, pedig csak a rajongói tábor számára az.

A kommunista diktatúrák ezért csináltattak folyamatosan hangulatjelentéseket: tudták, hogy nagy bajba fognak kerülni, ha elhiszik, hogy a mutatott valóság azonos a tényleges valósággal.

Talpramagyar Péter szerencsére nem elég intelligens, így ő maga fogja megásni saját sírját. Sorosék megint rossz csatalóra tettek.

Eleve egy új párt mindig csökken a kezdeti lelkesedés után, hiszen amint konkrétumokra kerül sor, már le fognak szakadni azok, akik a konkrét válasszal nem értenek egyet. Sokszor nagyon kevés is elég ehhez.

Velem is megesett ilyen. Majdnem leszavaztam valakire, míg azt nem mondta, hogy szerinte a kóbor kutyákat le kell vadászni - s csak emiatt nem szavaztam rá.

A Fidesznek egyébként jobb lett volna egy erősebb DK és egy gyengébb Tisza. De így alakult, ehhez kell alkalmazkodni. Szerencsére a Tisza már most megkezdte az öngyilkosságot.

A dolgok valószínű menete:

• a megválasztott Tisza-képviselők egy része mást mond, mint a pártvezetés,
• megkezdődik az ősrégi vita "adja vissza a mandátumát", persze nem adják vissza,
• alakulnak új pártok,
• vita tör ki, ki az igazi tiszás,
• a DK rászáll az egészre, esélyt látva az elvesztett ballib választók visszaszerzésére.

A Kádár-rendszer egyik sajátossága a "Cikkek a nemzetközi sajtóból" című kiadvány, népszerű korabeli nevén "C Újság".

A sajtóirányításnak Kádár alatt több szintje volt. Nem csak a hivatalos és a tiltott létezett. A hivatalos médiák se voltak egyenrangúak - akkor minden média a Párt irányítása alatt állt -, pl. egyes lapoknak több volt megengedve.

De létezett több szint a titkos/bizalmas kategóriában is. A legszigorúbb számozott, névre szóló kiadványoktól egészen az utcán nem terjeszthető, de intézményekben szabadon forgalmazott kiadványokig.

A "Cikkek a nemzetközi sajtóból" című kiadvány valahol középtájon volt: bizonyos intézmények és személyek megkapták egy példányban automatikusan. A lap havonta 7-8 alkalommal jelent meg, hatalmas tartalommal, sokszor 50-60 oldalas volt, teljes egészében külföldi cikkek - 95 %-ban nem-kommunista nyugati lapokban megjelentek - fordítása szó szerint magyarul.

A lapot bizalmasan kellett kezelni, de ezt a laza későkádári időkben senki se vette komolyan. Akinek járt, az simán kölcsönadta rokonoknak, haveroknak.

A "Cikkek a nemzetközi sajtóból" 1956-1990 között jelent meg, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályának megbízásából készítette az MTI csapata. A cél: a fontos elvtársak tájékoztatása miről van szó a nyugati lapokban. A cikkek legnagyobb része Magyarországgal, a szovjet táborral foglalkozott, valamint a kommunista rendszer kritikájával nyugati szemszögből.

Én először 1980-ban találkoztam a lappal. Akkor lett apám olyan szintű tisztség birtokosa, melynek már "járt" a lap. A jogosultak köre egyébként elég széles volt, több ezer ember tartozott a kiválasztottak körébe. A legalsó nomenklatúrának még nem járt, de a középszint aljának már igen. Amikor apám még Budapesten dolgozott az MKB-ben főosztályvezető-helyettes tisztségben, még nem járt neki, de amikor 1980-tól kereskedelmi tanácsos lett Havannában, már igen. Elvileg a lapot a kereskedelmi kirendeltség irodájában kellett volna tárolni, ott a tanácsosnak járt csak, más munkatársaknak meg a tanácsos egyedi döntése alapján, de a valóságban apám mindkét beosztottja hazavitte a lap minden számát olvasni teljesen szabadon. Persze a főnök privilégiuma: először ő vitte haza, s 2-3 napig otthon is volt a lap, szóval én előbb jutottam hozzá, mint a két beosztott.

Szóval ez volt az egyik kedvenc lapom 13-18 éves koromban. Talán furcsán hangzik, hogy egy ilyen korú gyerek ilyeneket olvasott, s nem mondják modern könnyűzenét hallgatott és lányokat kergetett egész nap, de engem az ilyesmi akkor is nagyon érdekelt.

Semmilyen kommentár nem volt a lapban, néha csak lábjegyzet, egyes, az adott országot nem ismerő embereknek magyarázattal. Viszont mégis volt egy sajátos szerkesztési politika, ezt akkor kamaszgyerekként nem vettem észre, de utólag visszagondolva már világos a kép.

A Kádár-rendszere sajátossága volt, hogy folyamatosan ment a "kétfrontos" harc a "szélsőségek" ellen, egyrészt a "balos elhajlók", a "dogmatikusok" ellen, akik keveselték a szocializmust, kritizálták a kapitalista reformokat és a túlzott "lazaságot", másrészt a "jobbos elhajlók", a "revizionisták" ellen, akik viszont még több kapitalista típusú reformot akartak, nagyobb szólásszabadságot és mélyebb nyugati kapcsolatokat.

Kádár elvtárs jellemzően megosztotta a két "frakció" között a hatalmat. A belügyet, hadügyet, külügyet odaadta a "dogmatikusoknak", a gazdaságot, kereskedelmet, pénzügyet meg a "revizionistáknak". Persze minden esetben maga Kádár döntött egyszemélyileg minden érzékeny kérdésben, mindkét frakció meghallgatása után.

Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztálya inkább a "dogmatikus" szárnyhoz tartozott, mégis, ők is fontosnak tartották a belső tájékoztatást, nyilván azzal a magyarázattal, hogy "ismernünk kell az ellenséget".

Ebből azonban az lett, hogy "lássuk mi a valós helyzet!". Abszolút ez volt a hangulat a nomenklatúra körében, legalábbis az általam ismert "revizionista" szárnyban.

Az egész lap szerkesztési politikája abszolút Kádár-párti volt. A magyar vonatkozású cikkek alaphangulata az volt, hogy vannak Kelet-Európában a rossz és a jó komcsik, a rosszak - pl. Husák, Honecker, Zsivkov - ragaszkodnak az elavult marxi eszmékhez, míg a jók meg "reformerek", lásd Kádár János, aki - bár óvatosan és halkan, de folyamatosan - harcol Moszkva diktátuma ellen, s ügyesen engedményeket ér el.

A rendszerváltozáskori ellenzék, s különösen annak jobboldali része, képtelen volt megérteni, miért nem áll ki mellettük teljes erővel a nyugat. Az MDF prominensei komolyan hitték, hogy a nyugati középjobb pártok egy emberként állnak majd ki mellettük, s döbbenten figyelték, hogy az MSZP-t mennyire imádják a nyugatiak.

Az ok az lehetett: az MDF prominensei nem férték hozzá a C-Újséghoz vagy közvetlenül a nyugati sajtóhoz, így nem ismerték ezt az általános nyugati hangulatot, hogy az MSZMP "reformerei" jót akartak, utódjuk az MSZP, így őket kell támogatni, szemben mindenféle, tök ismeretlen, a semmiből előbújt MDF-fel szemben.

Vicces és máig él a ballib rettegés a "zsidó" szótól. Csak úgy leírni nem szabad, ez amolyan "nemes" libbant hagyomány a 90-es évek liberális vészkorszakából.

A hír az, hogy meg lett választva Mexikó első zsidó elnöke. Igenám, de ezt így leírni nem szabad a magyar ballib médiákban, mert ez "zsidózás".

Összeült hát a szerkesztőség és hosszú tanácskozás után meg is lett a megoldás: "holokauszttúlélő"!

Na most, van egy kis baj. A "holokauszttúlélő" az nem fantáziaszó, hanem jelent valamit, mégpedig azt "túlélte a holokausztot".

De hogyan lehet a holokausztot vagy bármi mást túlélni? Egyetlen módon: az adott bármin keresztül mennés, de mégis sikeres életben maradás útján.

Ha nem ezt jelenti, akkor a szónak nincs értelme. Mert akkor én pl. a hirosimai atomtámadást túlélők unokája vagyok, hiszen tényleg egyetlen nagyszülőm se halt meg a hirosimai atomtámadásban - persze nehezen is halhatott volna meg, hisz egyikük se tartózkodott abban az időpontban Hirosimában.

Na, hasonló eset a megválasztott mexikói elnök Claudia Sheinbaum esete. Apai nagyszülei az I. vh. háború után vándoroltak Litvániából Mexikóba, azaz nagyjából 20 évvel a holokauszt előtt. S persze Mexikóban nem volt holokauszt. Azaz sose érintette őket a holokauszt, nem volt mit túlélniük. Az anyai nagyszülei pedig 1941-ben Plovdivból (Bulgária) vándoroltak Mexikóba. A bolgár holokauszt 1943-ra volt tervezve, azaz ez a kivándorlás megint 2 évvel az esemény előtt volt - hozzáteszem, végül nem lett bolgár holokauszt, a cár leállította az utolsó pillanatban 1943-ban, de mondjuk ezt nyilván nem tudhatták előre az érintettek, mégis: ez messze nem a "holokauszttúlélés" kategóriája.

Fene érti, miért retteg egy újságíró leírni, hogy "zsidó elnöke lett Mexikónak"?

A mexikói médiákban meg se értenék az egész belpesti hisztit. Lásd ez az elemző cikk az egyik nagy mexikói lapban, még a választás előtt:

A cím jelentése: a két legesélyebb jelöltről van szó. A végül győztes zsidó baloldali Claudiáról és a második helyezést elért jobboldali, anyai ágon indián, apai ágon félindián Xóchitl Gálvezről. Az elemző egyszerűen zsidónak és indiánnak nevezi őket, mivel tényleg azok - hihetetlen botrány lenne ebből Budapesten...

De a legnagyobb mexikói nyomtatott napilap, az El Universal se retteg a szavaktól, a győzelem utáni napon cikk a győztes jelöltről:

A vonatkozó részt lefordítom: "Az új elnöknő Mexikóvárosban született, édesanya, zsidó származású, litvániai és bulgáriai bevándorlók unokája. Carlos Sheinbaum Yoselevitz vegyész és Annie Pardo Cemo biológus lánya, ez utóbbi a Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetem sejtbiológiai tanszékének emeritusz egyetemi tanára, mely intézmény mindig is fontos szerepet töltött be Claudia életében.".

Nevezetes pillanat a két jelölt közti tv-vitából:

Tulajdonképpen a legjobb válasz egy meglehetősen tehetségtelen humorista videója, a választás előtti napokban jelent meg:

Egyrészt nem jó a szám. A jó humor lényege: a valóságot mutatja, eltúlozva, kiemelve egyes elemeket. Mondjuk ellenpontként egy szintén ballib humorista munkája, ami viszont tényleg humoros:

Radics azért jó, mert tényleges dolgokat felnagyít, karikíroz, de nem dehumanizál, s nem mondja el direktben mit kell gondolni. Somogyi meg egyszerűen rossz: szájba rág, hazudik.

A humor minősége ugyanis oldalfüggetlen. Nagyon fanatikusnak kell lenni ahhoz, hogy az ember a neki közelálló üzenetű rossz humort éljenezze, míg a neki nem tetsző üzenetűt akkor is ellenezze, ha az jó minőségű.

Ilyen élményem a 90-es évek végén voltam egy Hofi-esten, a Madáchban. Akkor már Hofi messze volt csúcsidőszakán, lezülledt amolyan ballib pártsztárrá. Előadása abból állt, hogy előadta a ballib jelszavakat, szidta az ellenoldalt trágár módon, tulajdonképpen semmi vicces nem volt benne már. De teltház volt, s a pártos közönség még akkor is nevetve tapsolt, amikor Hofi nem mondott semmit.

De visszatérve a tehetségtelen Somogyihoz. Valójában a vicc az egészben: a ballib szalon tényleg komolyan hiszi, hogy a fideszes szavazó az ilyen.

Márpedig Sun Zi i. e. V-VI. századi kínai katonai szakértő és filozófus óta tudjuk, a legnagyobb hiba az ellenség nem megismerése, lebecsülése.

Valójában ha tényleg olyan lenne a fideszes szavazótábor, mint amit a tehetségtelen Somogyi megrajzol, akkor felmerül: hogy hogy nem képesek az européer művelt ballib szalontagok legyőzni egy ilyen könnyű ellenséget?

Vegyesek a következtetetések.

A rossz hír: a Fidesz 45 % alá esett.

Jó hír több is van:

• a Tisza nem ment 30 % fölé,
• vége az MSZP-nek, Párbeszédnek,
• a Nomentum kiesett nem csak az EP-ből, de a budapesti közgyűlésből is.

A Tisza majdnem elintézte Télinapforduló Geri bukását is, kicsin múlott. Ez lett volna a nap jó híre. Sajnos nem jött össze, így a nap jó híre a magyarellenes nomentumosok szégyenfutása.

Ami biztos: a háttérhatalom lemondott a modern baloldalról, immár klasszikus jobboldali polgári párt alakjában fog támadni.

Sok munka lesz még ebben. Szerencsére az új pártok könnyedén esnek szét, de erre érdemes lesz rásegíteni.

Nemrég tanulmányoztam ezt az érdekes kérdést.

Mivel ma is izgatja az embereket a gladiátor kérdés, számtalan tévhit van vele kapcsolatban.

A jelenség egyedi római, más kultúrákban nem létezett ilyesmi. Rómában az i. e. III. századtól létezett egészen az i. sz. V. századig, amikor vallási okokból be lettek tiltva a gladiátor játékok.

Amit megtudtam ezzel kapcsolatban, az ellenkezett sok mindennel amit hittem.

A közhiedelem szerint a gladiátorok szinte mind meghaltak. A valóságban a halálozási arány kb. 20 % volt.

Ennek magyarázata a gladiátorok eredete. Alapvetően 3 forrásból jöttek: büntetésként gladiátorságra ítéltek, hadifoglyok, s 90+ %-ban a legnagyobb csoport: gladiátornak kiképzett rabszolgák. Míg az első 2 csoportnál biztos halál volt a "játék" vége, az utóbbinál egyáltalán nem: gyakorlatilag vállalkozók kiképeztek rabszolgákat erre a célra, s így elemi érdek volt, hogy a harcos életben maradjon.

A nézők is itt nem a halált akarták látni, hanem a harctechnikát. A jól harcoló harcos, ha veszített is, életben maradt.

Szóval a közhiedelemmel ellentétben, ritka volt a vesztes gladiátor rabszolgák megölése. Aki a csata folyamatában nem kapott halálos sebet, az jellemzően kegyelmet kapott. Inkább a kegyelem megtagadása volt ritkaság.

A közhiedelemmel ellentétben a felfelé mutató hüvelyujj a játékszervező részéről nem a kegyelmet jelentette, hanem annak megtagadását. A hüvelykujj bármilyen irűnyú kinyújtása a kegyelem megtagadását jelentette. A kegyelmet a csukott ököl jelezte, azaz a hüvelykujj szorosan a többi ujj mellett maradt. Ennek oka egyszerűen az, hogy sok méter távolságról nem lehetett volna azt biztosan látni merre mutat a hüvelykujj, míg azt igen, ha nem mutat sehová.

A vérre éhes közönséget kielégítette, hogy mindenképpen volt halál: az elítéltek és a hadifoglyok miatt. A profi rabszolga gladiátorok inkább sztároknak számítottak. A közönség ünnepelte őket.

Egyébként a hadifoglyok közül csak azokat ítéltek az arénában való meghalásra, akik nem adták meg magukat a csata folyamán. A rómaiak rendkívül racionálisan viselkedtek: a magukat megadó ellenségeket sose ölték meg, belőlük is rabszolga lett persze, de életük nem került veszélybe.

Plusz véres elem volt a normál kivégzések megrendezése a játékokkal együtt.

A műsor rendszerint reggel kezdődött. Állatokkal, egyrészt állatok egymás ellen harcoltak halálig, másrészt emberek állatok ellen. Az állatok ellen harcoló emberek lehettek egyrészt kiképzett gladiátorok, ők a legritkább esetben haltak meg, másrészt elítéltek, akik biztos halállal "mentek" harcolni az állatok ellen, fegyverek nélkül.

Ezután jött az ebédszünet. Majd elítéltek kivégzése mint a program része. Ezek enyhébb bűnözők voltak, így nem állatok általi széttépés volt a sorsuk, hanem a hóhér kíméletesen, egy mozdulattal megölte őket, jellemzően karddal.

Aztán jöttek a történelmi műsorszámok: csaták újrajátszása. Erre kellettek a hadifoglyok, akik ellen pedig kiképzett rabszolgák harcoltak.

S ezután jött a főműsor: a szó szoros értelmében vett gladiátor harc, egy-egy ember egymás ellen, számtalan típusú gladiátor volt. A halálozási arány itt volt a legalacsonyabb.

S természetesen ez volt a legmagasabb kategória. A profi gladiátorok előbb fából készült fegyvermásolatokkal edzettek hónapokig, majd mehettek állatokat mészárolni, aztán lehettek hóhér szerepben, majd jött a hadifoglyok elleni harc, s csak ezután mehettek az "igazi", egy ember egy ember elleni párbajra.

Természetesen érdekeltté kellett tenni a gladiátorokat is. Jellemzően 10-15 részvétel után a gladiátor rabszolga fel lett szabadítva, s ha nyert, pénznyeremény is járt neki. Ez utóbbi miatt sok felszabadított rabszolga továbbra is folytatta a gladiátor karriert szabad emberként.

A császárkorban egyenesen törvény született a gladiárok kötelező díjazásáról: a rabszolga gladiátorok 400 sestertiust, a szabad harcosok 500 sestertiust kaptak minden egyes győzelemért. Ugyanaban az időben ez egy katonatiszt bére volt 3-4 hónapra.

Az egyes gladiátoriskolák szabályosan adták-vették egymás között a gladiátorokat. A sikeres gladiátorok meg amint idősebbek lettek, visszavonultak az aktív karrierből, s elszegődtek edzőnek az iskolákhoz. A legelitebb nyertesek sokszor saját gladiátor iskolát alapítottak. Mint ahogy a mai focisták és foci klubok esete, csak persze jóval veszélyesebb volt az a "sport", hiszen átlag minden ötödik "sportoló" belehalt.

A közhiedelemmel ellentétben, nem a gladiátorharc volt a legnépszerűbb római szórakozás. Hanem a lovaskocsis versenyek. A nyertes hajtók még a sokszorosan győztes gladiátoroknál is nagyobb celebeknek számítottak.

A legnépszerűbb kocsihajtónak a neve máig fennmaradt: Gaius Appuleius Diocles - 18 éves karrierje során évi 150 ezer sestertiust keresett - ez nagyjából 100 katonatiszt bére volt akkoriban, de még jellemzőbb, hogy alig 7 év alatt több pénzt keresett, mint amennyi a törvényes követelmény volt a szenátorságért való induláshoz, ez 1 millió sestertius volt. 800 ezer sestertiusért pedig rendes kis birtokot lehetett venni. Visszavonulása után még edzőként dolgozott. Összesen 35 millió sestertius vagyon maradt utána örököseire. S mindezt úgy érte el, hogy eredetileg életet a mai Spanyolország területén született rabszolgaként kezdte.

Ritka eset, hogy egy nem vezető személynek megmarad a képe az ókorból. Gaius Appuleius Diocles a kivételek közé tartozik, olyan sok képet csináltattak róla a rajongók, hogy ezekből pár fennmaradt, íme az egyik:

Már az 55 felettiek is többet nézik a telefonjukat, mint a tv-t - mondja az ATV.

Szerintem a kérdés ilyen módon való feltevése abszurd.

Magyarországon 1991 óta van részben hozzáférhető, 1995 óta meg teljesen hozzáférhető lakossági internet (1991 előtt is volt, de csakis egyetemeken, egyes hivatalokban).

Azt lehet mondani, hogy az első nemzedék az az, mely ekkor legalább 18 éves volt. Azaz a legfiatalabbak a 70-es évek elején születtek. Ezek ma mind 50 felettiek.

Én személyesen 1992 óta rendelkezem hozzáféréssel, ekkor voltam 25 éves. Ekkor még nem is volt a mai értelemben vett világháló - az csak 1993-tól van -, de volt ímél, FTP, Gopher, Usenet.

A világháló megjelenése előtt két fő vitafórum létezett: a Usenet és a levelezőlisták, az előbbire a magyar péld a soc.culture.magyar, az utóbbira a HIX-listák.

Ezek után úgy tenni, mintha az internet valami fiatalok ügye lenne, mely lassan terjedt el? Abszurd.

Ahogy a női divattal is szokott lenni, az adott vonal első követői rendszerint folytatják azt, itt is ez van: azaz teljesen téves a műsor állítása.

A jóslatoknál a legnehezebb ott jósolni, ahol az ember részese az egésznek, azaz félig-meddig drukkoló. Így jellemzően igyekszem jóslataimat kalibrálni e szerint.

A múltkor - 2022-es országgyűlési választás - azonban túlkalibráltam magamat, emiatt csak a Mi Hazánk eredményét találtam el - hogy éppen 5 % felett lesz, a valóságban egyébként majdnem 6 % lett.

Da a Fidesznek csak 50 %-ot jósoltam, miközben 54 % lett. A ballibeknek meg 40 %-ot, miközben 34 % lett.

Amiben nem tévedtem: más nem jut be. Pedig a legtöbben akkor a kétfarkúak bejutásában hittek.

Mostani jóslatom az, hogy 4 párt fog bejutni: a Fidesz, Talpramagyarék új szervezte, a DK, s a Mi Hazánk. Szerintem a kétfarkúak elrontották minden esélyüket a rendkívül rossz kampányukkal.

A Mi Hazánk éppen be fog jutni, 1 mandátumra elegendő szavazatuk lesz. Ők kifejezetten jól kampányoltak.

Talpramagyarék katasztrofális csapást fognak mérni a DK-ra. Közel lesznek a 20 %-hoz, sőt talán kicsit felette míg a DK közelebb a 10-hez.

A Fidesz pedig 50 % körül lesz. Talán kicsit alatta, talán kicsit felette.

Összegezve azt mondanám: 49-22-11-6 a %-os arány a 4 bejutónál. Azaz mandátumban: 12-5-3-1.

Ami jó hír lenne, sok szemszögből is:

• vége a Nomentumnak, az MSZP-nek, a P-nek,
• a túl szemtelen kétfarkúak vissamennek viccpárt státuszba,
• hatalmas belharc lesz a ballib táborban.

Az ideális kimenet: Talpramagyar megsemmisíti a ballibeket a DK-n kívül, majd elveszti támogatottságát 2026-ig. Erre nagy az esély.

Egy hete egyes felmérések a DK-t már 10 alá számolták, a Tiszát meg 30 fölé. Szerintem ez kizárt, a helyzet megváltozott. Talpramagyar Péter két hatalmas hibát vétett:

• egyrészt nem "hekkelte" meg az állami tv-ben a vitát,
• másrészt nem egyértelmű üzenetet küldött az "orosz kérdéssel" kapcsolatban.

A konkrét személy lényegtelen: szürke ballib bukott politikus, aki nem csinált soha semmit, se jót, se rosszat. Szóval nem róla írok, hanem a jelenségről.

A probléma persze ősrégi. Amióta ki lett találva a demokrácia nevű oligarchikus diktatúra, kiderült: megoldhatatlan probléma a hivatásos politikusok kategóriája.

Jó példa Anglia. Angliában ez a rendszer évszázadok óta létezik, s sokáig ellen is álltak ennek a sajátos problémamegoldásnak. Egészen az I. vh. előtti évekig Angliában a hivatásos politikusok nem kaptak semmilyen fizetést, azaz csak politikusságból nem lehetett megélni. Ternészetesen ha valaki kormánytisztviselő lett az más, ott járt fizetés, de az angol parlamenti képviselők egészen 1911-ig nem kaptak semmilyen pénzbeli juttatást, ahogy csapatuk tagjai se.

Az alapgondolat az volt, ez nem munka, hanem megtiszteltetés. Persze az eredmény az lett, hogy csupa gazdag ember lett képviselő, akinek akkora tőkejövedelme volt, amiből meg tudott élni munka nélkül. Az angol baloldal (Munkáspárt) persze tudatosan indított nem gazdag embereket, már 1911 előtt is, ezek jellemzően a Munkáspárttal szimpatizáló szakszervezetek tisztviselői voltak, onnan kaptak fizetést.

A kérdés azonban maradt: de mi van a politikából távozó politikussal? Hiszen ha nem gazdag emberként lett politikus, akkor hirtelen nincstelen lesz. A hivatalos elmélet, hogy "visszamegy a szakmájába" a valóságban nem szokott működni, hiszen egy hosszú évekig hivatásos politikus nincs hová visszamenjen: elvesztette gyakorlatát, kapcsolatait, sokszor tudását is.

A korai szovjet rendszer persze ezt is meg akarta reformálni. Az alapötlet az volt: a politikus csak szabadidejében az. Persze azonnal működésképtelennek bizonyult, ez csak valóságos politikusi tevékenység hiányában működik, lásd szovjet parlament, ahol évente 5 ülésnap volt, melyen meg kellett szavazni mindent.

Emellett azonban gyorsan kialakult a valódi politikusi tevékenységet űzők köre, a Párt tisztviselői, ezek - a legalsó szint felett - mind fizetett állások lettek, hiszen ezek a tisztviselő teljes idejét igénybe veszik.

Sztálin haláláig még nem volt különösebb probléma az ex-politikusokkal, ezeket ugyanis jellemzően elküldték a gulágra.

Sztálin után ez megszűnt: hacsak valaki nem követett el valami nagyon nagy illetlenséget, nem hagyták soha az út szélén. Igazán megbukni sose lehetett. A legmagasabb szinten se. Az 1964-es szovjet puccs után, amikor a korábbi vezető Hruscsov el lett távolítva a hatalomból, senki se bántotta őt, s megmaradt minden anyagi privilégiuma: szolgálati lakás, szolgálati autó sofőrrel, jogosultság a zárt bolthálózatban való vásárlásra - neki munkahely nem kellett, hiszen már nyugdíjas korban volt, de persze kiemelt nyugdíjat kapott (a nyugdíja 400 rubel lett, mikor ebben az időszakban az átlagbér 120 rubel volt).

Aki meg még nem volt nyugdíjas, az bukás esetében el lett helyezve a számtalan kamuintézmény valamelyikében.

De ez igazán tökélyre nyugaton lett fejlesztve. A számtalan alapítvány, oktatási intézmény mind nyitva áll az ex-politikusok előtt: mindenhol kell "tanácsadó", aki persze a valóságban nem ad tanácsot senkinek. Aztán vannak a nagy nemzetközi sóhivatalok is. De a nagy cégek vezetősége is jó, sőt ez még jobb anyagilag. Egyetlen dolog fontos: "helyesen" kell politizálni a politikusi karrier alatt, azaz nem szabad a rendszerrel szemben kritikusnak lenni.

Szerencsére Újhelyityúkleves Pista elvtársnak ilyen problémája nincs: mindig a rendszer hű és lelkes támogatója volt. Az elvtárs még 50 éves sincs, szóval szédítő karrier áll előtte. Most csak intézményekkel kapcsolattartó "nagykövet" lesz, de lesz ez még jobb is. Talán sikerül egy nap felküzdenie magát valamelyik nagy óriáscég igazgatótanácsáig, ahol aztán "szakértősködhet" sok millióért.

Az én kedvencem az "emberiességi ügyi tanácsadó" - ez a "tényleg semmit se csinál" szinonímája.

Természetesen minden békés rendszerváltozás jellemzője: az elit átáll.

Az élelmesek előre megérzik a változást, s már kicsivel előtte átállnak.

Pár hete borzolja az amerikai-kubai közösséget egy komikus eset. Miközben az USA egyre nehezebben ad letelepedési engedélyt kubaiaknak, emiatt sokan inkább az illegális megoldást választják, azaz a besurranást az amerikai-mexikói határon keresztül, a valós családi kapcsolatokkal rendelkezők is hosszasan várakoznak, furcsa módon egyes kubai kommunista funkcionáriusok nemcsak letelepedési engedélyt kapnak, de egyenesen mendékjogot is (ez sokkal előnyösebb, mert ebben az esetben pénzsegély, ingyenes orvosi ellátás is jár bizonyos ideig).

Azaz egyik volt kubai megyei vezető most májusban lett menekült az USA-ban. Az 56 éves Arelys Casañola Quintana egész életében funkcionárius volt, utolsó kubai állása a megyei jogú Isla de la Juventud közgyűlésének elnöki tisztsége volt, ez nagyjából a kettes számú megyei vezető, csak a megyei párttitkár áll felette. Különösen vidámságot okozott a kubaiak körében, amikor kiszivárgott a mendékkérelem, ebben ugyanis Casañola arra hivatkozik, hogy "fél a szocializmustól", ezért akar az USA-ban menedékjogot.

Még Kubában mint tisztségviselő (szemüveges fehér nő, mindkét képen fehérbe öltözve):