Mi a boldogság, szellemi értelemben?

A tisztán szellemi, nem anyagi boldogságról beszélek.

A kérdés bonyolult, lényegileg nem megválaszolható. Három példát mondanék ezért, s aki átérzi, az megérti.

A boldogság az, amikor az ember este, naplamente után megy haza, s látja a háza előtti fákat, melyek között fúj enyhén a szél, miközben az égbolt nem teljesen sötét és az utcai világítás sem engedi a sötétséget érvényesülni. Az ember lába ilyenkor a földön van, de szellemileg érinti a magasabb levegőrétegeket is. Ha elrugaszkodna, nem esne vissza, hanem lebegni tudna.

Boldogság az is, amikor az ember egy kissé elhanyagolt városi parkban ül és néz, süt rá a nap, meleg van, sőt forró, de mégsem kellemetlen. A nap ott van az égen, sugárzik, s az ég kékesszürke, nem teljesen kék a szmog miatt. Mert ez a természet és az ember szimbiózisa. A szmog az emberi ész jelképe, s már kellemes is az ilyen pillanatokban.

Továbbá boldogság az, amikor az idő felgyorsul és szalad, miközben az ember háta kellemesen majdnem izzad. Mert tudod, hogy valamit megtettél, s az idő hálából gyorsul, köszönetet mondva neked.

Tehát ez a boldogság szellemi értelemben.