magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

A járvány pozitívumai

Három fontos pozitívuma is van a mostani járványhelyzetnek.

Az első: a liberális demokrácia ismét igazolta, nem működőképes rendszer. A gyenge államhatalom nem képes gyorsan, hatékonyan intézkedni. A következtetés: gyenge éjjeliőr állam helyett bivalyerős államra van szükség.

Másodszor: a liberális demokrácia gazdaságilag is igazolta, alapjai tévesek. A kevesek gazdagodására, mindenben profitot kereső, szabad piaci elvekre alapuló rend emberellenes. A legkisebb vészhelyzetben minden összeomlik, s - furcsa módon - az állam kezd el intézkedni, nem a szabad piac láthatatlan keze. A következtetés: piacgazdaság helyett tervgazdálkodásra van szükség. Ne tessék a szótól megijedni, a tervgazdálkodás nem feltétlen a szovjet rendszert jelenti, ahol ez azt takarta, hogy kevés állami cég kevés és rossz minőségű terméket gyártott, majd ezekért sorba kellett állni. A mai kínai modell is tervgazdálkodás: magas minőségű, bőséges termelés, magántőke részvételével, de a stratégiai döntésekben és az gazdaság általános kérdéseiben a piacnak és a magántőkének kuss van, ez ugyanis az állam kizárólagos feladata. Szakítani kell teljesen azzal a téveszmével, hogy a gazdaság kívül áll a népszuverenitáson. A nagytőke szarvát le kell törni, a hisztiző filantrógereket pedig átnevelő táborokba kell utalni.

A harmadik: a marhaság narratívájának vége. Amikor ostoba skandináv, Sorosba szerelmes kamaszok elmebaja miatt "vészhelyzet" van kihirdetve - tessék utána nézni, az EU tavaly november 19-én tényleg vészhelyzetet hirdetett ki Gréta Thorzonborz sugalmazására, s ez nem vicc! -, akkor vajon mi van, ha tényleg vészhelyzet van, akkor mit kell kihidetni?

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr6615590436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Hyde 2020.04.06. 11:23:00

Jó észrevételek, teljesen egyetértek.

Mr. Hyde 2020.04.06. 11:23:00

Jó észrevételek, teljesen egyetértek.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2020.04.06. 15:43:04

Akkor a mai kínai rend gyakorlatilag hivatásrendi lenne?

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2020.04.06. 16:22:01

@MAXVAL bircaman közíró: mondjuk a peróni Argentínához képest miben más?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.06. 16:26:46

@Deak Tamas:

Hozzám Perón közelebb áll, csak azt kevesen ismerik, ezért írtam Kínát.

Ha neked írtam volna a cikket, Perónt írtam volna... :-)

Mr. Hyde 2020.04.07. 10:16:04

@Deak Tamas:

Az harmadik világ antimarxista fejlesztőállamainak (Nasszer Egyiptoma, Nehru Indiája, Chavez Venezuelája, Irán, Perón Argentinája) stb politikai irányvonala elég csapongó.
A szélsőjobbtól a szociáldemokrata vonalig terjedő intézkedések jellemzőek rájuk, így eredményeik többnyire átmenetiek és bizonytalanok.

Leginkább az a különbség, hogy ezek ösztönös osztálypolitikák megnyilvánulásai ahol az állam a taktikai szövetségre lép a munkásosztállyal, hogy a nemzeti tőkésosztály világgazdasági pozícióit javítsa.

Kínában a szociális viszonyok javulása nem előfeltétel, hanem kísérő jelenség, mert a politika lényege fordított:

Az állam nem szociális politikát használ arra, hogy stabilizálja a társadalmat és így megfelelő kereteket teremtsen a tőkés termeléshez, hanem a magántőkével végezteti el a szocialista gazdaság termelési kapacitásának kiépítését.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása