magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Másság és műbotrány

A ballibaizmus egyik kettős mércéje a nemi orientációs kisebbségek terén nagyon működik. Egyrészt önfeledten éljenezni kell a homokságot, másrészt már csak a "pedó" szó kimondásáért is halálbüntetés jár.

Érzik, hogy zuhannak, így minden fűszálba belekapaszkodnak.

Az ostobaság fő jele: mindig ugyanazt csinálni, majd arra számítani, az eredmény más lesz.

Vicces nézni hogyan hergelik magukat a ballib politikusok és megmondóemberek. Komolyan azt hiszik, megtalálták az év témáját. Szerintem nagy lebőgés lesz az egésznek a vége.

Érdemes figyelni a hergelés menetét: gyerekeket hamis nyilatkozatokra kényszerített pedofil főnöke érdekében - pedofil cselekmény segítője - pedofil bűntárs - gyerekek közé engedték a pedofil segítőt - a pedofília segítése azonos a pedofíliával - pedofilsimogató.

305 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr718318777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapi2021 2024.02.07. 13:47:38

Mondjuk sem Novák, sem Varga nem volt normális, amikor betették ezt az embert a listára. Óriási magas labdát dobtak az ellenzéknek, amely nyilván le is csapta.

Nem tekintve a bűnügy egyébként is "forró" jellegét, ez a "bűnsegéd" kapott három és fél évet. Amiből MÁR CSAK kilenc hónap volt hátra!

Mi a jó fenének kellett már ehhez egyáltalán hozzányúlni????

Hatalmas baklövés. Ami visszaüt az egész jobb-konzi-nemzeti-kerdem oldalra is.
Ilyet csak pillanatnyi elmezavar esetén csinálnak emberek. De ez nem az volt.

Tapi2021 2024.02.07. 13:49:51

@gigabursch: Hát igen. Baklövés és ostobaság ilyen labdákat feladni az ellenfélnek. Nyilván kifacsarnak a témából, esetből mindent, amit lehet.
A Fidesz is ezt tenné fordított esetben.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 14:06:46

@Tapi2021: mondok az ötezer okból egyet: esetleg rákbeteg és 3 hónapja van vissza.
Hogy egyébként az ürge hogyan lehet bűntárs, tessék elolvasni Michael Chrichton: Zaklatás című könyvét, abban is a John Mastersről szóló példabeszédet.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 14:17:46

@Tapi2021: meg egyébként is, van itt egy példa eset: L. István (kikereshető a teljes neve akit érdekel) meglehetősen egyszerű fiatalember három héttel a biatorbágyi merénylet után úgy gondolta, baromi vicces ha az orosházi motorvonat elé a sínre kirakja a kitört sorompót, sőt még különösképpen vicceskedett is vele. A vicces kedve akkor sem ment el, amikor a nyomozást vezető Nemesszeghy csendőrtiszthelyettes mondta neki, hogy amúgy erre a cselekményére pillanatnyilag halálbüntetés van kiszabva. A bíróságon azért már elment a vicces kedve, amikor a teremben meglátta a hóhért.
Te kegyelmeztél volna? Mert Horthy Miklós (aki amúgy messze a legtöbb kegyelmet adta a huszadik századi államfők közül) megkegyelmezett ennek a szerencsétlen hülyének.

alöksz róz 2024.02.07. 14:30:48

ezen nincs mit mentegetni, tomika

Gery87 2024.02.07. 14:32:59

Magyarázhatod ezt akárhogy Birca, Nováknak megmondta Orbán hogy ez "rendes elvtárs", haver, ivócimbi, tökömtudja...dugipajtás, üzlettárs vagy mind egyszerre...jó lenne neki kegyelmet adni...megadta, fingja nem volt róla valszeg hogy ez az ember kicsoda...meg mit csinált, a Főni meg nem mondta neki.
Mert ő is leszarta.

Segítettél egy pedót? Faszt érdekel, a lényeg hogy "velünk vagy".

Hát most nem jött be, kiderült ami kiderült és most ez kínos.

belebukni nem fognak, csak megerősíti újra azt hogy ezek elvtelen mocskos gazemberek, akik a haverjaikkal uralják az országot és szarnak bele mindenbe.

Gery87 2024.02.07. 14:33:54

@Deak Tamas:

Szóval csak ötletelsz, mosdasd csak, ehhez értesz, a seggnyaláshoz.

alöksz róz 2024.02.07. 14:34:29

@Gery87: "Segítettél egy pedót? Faszt érdekel, a lényeg hogy "velünk vagy"." - pontosan erről van szó.

Gery87 2024.02.07. 14:34:46

@alöksz róz:

Ha Orbán 6 éveseknek mutogatná a faszát nyilvános az m1-en, ez azt is kimagyarázná:)

Szervilis egy büdös jobbágy ez.

2024.02.07. 15:00:37

Bezzeg a nagymeltosagu josagos hazaarulo Miki bacsi Furstnek es Sallainak nem kegyelmezett meg, pedig bizonyitott, hogy nem ok kovettek el a biatorbagyi robbantast. A halalos itelet mar a targyalas megkezdese elott ala lett irva.

Tapi2021 2024.02.07. 15:09:48

@Deak Tamas: Konkrétan tudott, hogy lett bűntárs. És ahogy tudom, nem halálos beteg. Ezzel Novák is kivehette volna a szelet a vitorlából.

Tapi2021 2024.02.07. 15:13:56

@Gery87: "Magyarázhatod ezt akárhogy Birca, Nováknak megmondta Orbán hogy ez "rendes elvtárs", haver, ivócimbi, tökömtudja...dugipajtás, üzlettárs vagy mind egyszerre...jó lenne neki kegyelmet adni...megadta"

Még ezt sem tudhatjuk. Azért Orbánnak sincs mindenhez köze, amit sok tízezer más ember(e) csinál.

Az alap nélküli sárdobálás, gyanúsítgatás ugyanúgy inkorrekt, mint az alap/tudás/infó nélküli mentegetés.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:15:50

@alöksz róz: nekem volna egy ilyen vállalati külkapcsolati menedzseri diplomám, amihez le kellett nyomni Szegeden olyan 4 szemeszter büntető- meg polgári jogot.
Gondolkoztam vagy két percig, hogy érdemes-e olyannak aki "mentegetésről" beszél,, esetleg elkezdjek magyarázni olyan dolgokat, hogy egy büntetőügynek nemcsak elő- hanem utóélete is van, lehet perújrafelvétel, kerülhetnek elő új adatok, bizonyítékok (pl. móri bankrablás esete, a beteg lányát meggyilkoló anya esete stbstb) amelyek alapján enyhébb vagy más jogi kategóriába kerül egy ügy, de aki a tények minimális ismerete nélkül ítélkezik, ott beesik a wassalberti axióma az időpazarlásról.

Tapi2021 2024.02.07. 15:15:59

@Gery87: "Segítettél egy pedót? Faszt érdekel, a lényeg hogy "velünk vagy"."

Egyébként meg ez az ember is függelmi viszonyban volt a valódi pedóval. Tehát ő is lehetett nyomás, kényszer alatt...
De én sem akarok találgatni, mentegetni.

Tapi2021 2024.02.07. 15:17:59

@Gery87: "Szóval csak ötletelsz, mosdasd csak, ehhez értesz, a seggnyaláshoz."

Ahogy te is. Meg a gyűlölködéshez: "csak megerősíti újra azt hogy ezek elvtelen mocskos gazemberek, akik a haverjaikkal uralják az országot és szarnak bele mindenbe."...

Tapi2021 2024.02.07. 15:18:56

@alöksz róz: ""Segítettél egy pedót? Faszt érdekel, a lényeg hogy "velünk vagy"." - pontosan erről van szó."

Vagy nem. Ez is csak ötletelés.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:19:33

@Sztálin orgnistája: Miki bácsi Fürstöt és Sallait az 1921.III: tc. alapján az állam- és társadalmi rend felforgatására és megdöntésére irányuló szervezkedésben találták bűnösnek és mivel ez a helyszínelés alatt szépen be is bizonyosodott hogy így volt, a Töreky-tanács kegyelemre sem ajánlotta. A két másik vádlottnál, Karilkásnál és Kiliánnál el is különítették az ügyet, nem kerültek statárium elé.
Azt hittem valamelyik másik ótvar barom kezdi majd a sallaimikibácsizást, nem a kanadai luxuskommer.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:27:11

@Tapi2021: lásd amit az előbb írtam.
A jogállam nem az, amit Boldeone hisztizik, hanem az, amikor adott törvények alapján adott helyzetben valamilyen döntést hoznak. Számtalan analóg esetet lehet hozni Budaházytól kezdve Geréb Ágnesig, ahol nem hozták nyilvánosságra a közvéleményben ugyanígy faszságokkal felpumpált ügy kegyelmi indokait.
Jól írtad, arra kell gondolni, hogy nem tudjuk a részleteket, ezt hagyjuk meg az agyatlanoknak.
Amúgy a pasas, ha hihetünk a 444-nek, már régóta nem börtönben, hanem házi őrizetben volt, ez is arra utal, hogy valami nincs rendben.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 15:32:06

@Deak Tamas:

Van egy olyan verzió is, hogy az emberke vallott volt főnöke ellen, segített leleplezni pedó aktivitását, így remélve, hogy csak felfüggesztett kap. De a bíró másképp ítélt végül, a pedóságért bűntelennek mondták ki, de a másik ügyért letöteltendőt kapott. S aztán sikeresen lobbizott az ügyvédje Vargánál, legyen utólag igazság téve.

De lehet, hogy ez csak híresztelés.

2024.02.07. 15:33:01

@Deak Tamas:
Szegyelld magad mert azt a hazaarulo gazembert veded, akinek tobb szazezer magyar honfitarsunk vere szarad a lelken!

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:36:09

@Sztálin orgnistája: most miről beszélsz? De tudod mit, hogy lopjam gigaburschot : igazad van !

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 15:38:42

@Deak Tamas:

Alapvetően az a baj, hogy a pedó témából boszorkányüldözés lett.

A homoklobbi csinálja ezt évek óta.

Pár éve volt: austzrál férfit elültettek a helyéről, mert egy egyedül utazó kislány mellé került a repülőn. Aztán be is perelte a céget, meg is nyerte.

Sajnos ma KOMOLYAN elhiszi az átlagember, hogy nagyjából hemzseg a társadalom a pedóktól, s minden második férfi titkos vágya kislánnyal, vagy kisfiúval szexelni.

Emiatt csak ki kell mondani a "pedó" szót és leáll minden értelmes gondolkozás. Az meg senkit se érdekel, hogy a pedók aránya kb. 0,1 % a valóságban.

2024.02.07. 15:40:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Szerint a felmentett pedot par honapon belul ismeretlen tettesek agyon fogjak verni. Ha nem kerul a felmentessel rivaldafenybe es csendben leuli a hatralevo honapjait, a kutya sem erdekli, hogy kiszabadul. Lehet, hogy ez volt a cel?

Tapi2021 2024.02.07. 15:42:04

@Sztálin orgnistája: Meg az ország talpra állítása Trianon után, a kommunista/szovjet puccs leverése, a részleges revízió elérése pusztán diplomáciai eszközökkel... Stb. Minden normális országban szobrai lennének a főtereken.
Nálunk is, ha a háború után nem újra a szovjet-kommunista-szocialista rendszer/diktatúra jön! (A maga "újragondolt" történetírásával, és NARRÁCIÓJÁVAL.)

Mennyire tehet ő a háborúról és a NÉMETEK végső megoldás projektjéről?

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:42:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: logikailag ez lehet valós sztori, de akkor szerintem előbb kapott volna "jó magaviseletért" valami kedvezményt. Itt számomra, a sok végigseggelt szemeszter után kialakult rutinérzés szerint valamilyen súlyos, valószínű halálos betegség van a háttérben. Úgy rémlik, hogy a szabadságvesztés büntetés blokkokban rövidíthető (harmadolás, negyedelés stb) de ahhoz elő kéne szedni a húszéves jegyzeteket, amik valószínű régen elavultak. Szegény tanárom, dr. Vastagh Pál se tudna már segíteni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 15:43:02

@Sztálin orgnistája:

A pedó börtönben van, még hátra van 4 éve a börönben, ha jól emlékszem.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:44:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ismétlem: Michael Chrichton Zaklatás című könyve, a John Mastersről szóló példabeszéd.

gigabursch 2024.02.07. 15:46:11

@Deak Tamas:
???
Nincs mit ellopni azon, ami közös és szabadon felhasználható korlátlanul.

Amúgy lehet, hogy ötletelés, de a betegséges, stb. felvetésed elgondolkodtató volt.
Az már egy másik kérdés, hogy alighanem nálam nem érte volna el a mércét a kegyelem vonatkozásában.
Mindegy, nem én vagyok a Sándor palota fura ura.

@Sztálin orgnistája:
Konteónak jó ötlet, ugyanúgy elgondolkodtató.

Ezek után én mondok kettő ötletet (konteó, stb...):
1.) Van egy nagyobb gond és erre megy el a médiahiszti ereje.
2.) Okos emberek, szavazói számok kimaxolása érdekében kiszámolták a szavazónépesség fáradási hullámait és ennek pont most van itt a ritmusa.

Amúgy az beszédes, hogy a fezsültséglevezető kuruc.infó sem ettől hangos.
Ergo: az egész ügyet meghagyták a mindig rikoltozóknak.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:49:13

@Tapi2021: hagyd a fenébe. Aki annyit sem tud, hogy a veszteségeink döntő hányada 1944 október 15 UTÁN pusztult el, annak a szintje nagyon alacsony. Dehát mit is tudhatna, aki szerint Sallait meg Fürstöt Biatorbágyért ítélték el (ezt asszem az 1963-as igen korszerű zorróaszteres Domokos József könyv merte leírni így utoljára) Miki bácsi meg nem kegyelmezett meg nekik egy olyan ügyben ami elé sem került.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:50:05

@gigabursch: a mondatodra gondoltam, hogyan kell a hülyére ráhagyni mindent :)

gigabursch 2024.02.07. 15:54:30

@Deak Tamas:
Tudom!
Nem saját szerzemény!

Persze a kreativitás titka, hogy jól titkold forrásaidat!

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:56:21

@gigabursch: ez jogalkalmazási kérdés, a leghíresebb példa Jack Ruby, akinek a halálos ítéletét "formahiba" miatt semmisítették meg, mert már tudott volt, hogy rákos. Meg is halt a börtönben.

gigabursch 2024.02.07. 15:57:17

@Sztálin orgnistája:
Valóban sok rosszat el lehet mondani Horthy és kortársai tevékenységéről (okkal-ok nélkül), de illene elmondani a jót is. Korrekten.
Az érdemeket is. Korrekten.
Az eredményeket is. Korrekten.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 15:58:38

@Gery87:

Én nem tudom mi volt.

Ha ennyire fontos ember lenne ez az ember, akkor ez tudható lenne. De még a legvadabb ballib médiák se derítettek ki róla semmit.

Szerintem egyszerűen Novák Kati túlbuzgó: mivel nincs valós szerepe, abban éli ki magát, hogy kegyelmet osztogat, tulajdonképpen csak ez az, amit megtehet ténylegesen. Sose senki KE nem adott ennyi kegyelmet, mint ő.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 16:07:52

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: itt van egy jónak tűnő Petrétei-dolgozat:

real.mtak.hu/17303/1/kekegyelem-1.pdf

Valószínűleg mentesítési kegyelemről lehet szó ez alapján.
Novák meg inkább eresszen ki száz akárkit mintsem beszéljen olyan hülyeségeket, amiktől Erdélyben nem magyar iskolába megy a gyerek.

alöksz róz 2024.02.07. 16:12:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Emiatt csak ki kell mondani a "pedó" szót és leáll minden értelmes gondolkozás." - így van. meg a perverzt.
pont ez játssza a fidesz :-)

alöksz róz 2024.02.07. 16:22:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: orbánnak is első dolga volt pedofil pervezezni egyet az eu-csúcs után

Orbán Viktor: Gyanús identitású szexaktivistákat küldenek az iskolákba, nekem ettől feláll a hátamon a szőr
index.hu/belfold/2024/02/02/orban-viktor-europai-unio-talalkozo-ukrajna-tamogatas-haboru-gazdasag/
az igaz, hogy hiába a nagy kardcsörtetés meg a nemzeti konzultáció, mégis csendben aláírtam mindent, na de legalább nem jönnek az iskoláinkba/óvodáinkba a perverz pedofilok gyerekeket erőszakolni :D

Billy Hill 2024.02.07. 16:25:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Sose senki KE nem adott ennyi kegyelmet, mint ő."

Ne! Még Szent Árpád sem?

Gery87 2024.02.07. 16:29:01

@Tapi2021:

"Még ezt sem tudhatjuk."

Amit tudunk hogy épeszű ember vagy politikus ha saját döntése valami, nem hoz iylen ostoba döntést!
főleg ha annak a pártnak a tagja, amelyik lakájmédiája és kampánya végig buzizza és pedózza az ellenzéket, meg bárkit.

HA már ennyire rámegyünk a szexuális kisebbségek elleni hergelésbe, akkor talán nem jó ötlet hogy egy pedofil botrányba keveredett embert kihozunk a sittről!

Ennyi eszük nem volt.

megint fontosabb volt a haver koma jóbarátnak egy kis "protekció"!

"Azért Orbánnak sincs mindenhez köze, amit sok tízezer más ember(e) csinál.

Há' hogyne "Sztálin elvtárs nem tud semmiről, mert ha tudná, nem engedné!!"

"Az alap nélküli sárdobálás, gyanúsítgatás ugyanúgy inkorrekt, mint az alap/tudás/infó nélküli mentegetés."

:D
Mond ezt a fidesznek meg a lakájmédiáinak!!!
bagoly mondva....

Gelmerrrrr 2024.02.07. 16:29:25

@Sztálin orgnistája: agyon fogjak verni. Ha nem kerul a felmentessel rivaldafenybe es csendben leuli a hatralevo honapjait, a kutya sem erdekli,
-----------------------

1. Nem kerül, hanem raked.
2. A fény görögös hang, ősmagyar bolja.
3. Nem ben, hanem innen.
4. A lévő hangot dúrgerni.
5. Nem érdek, ez egy sklavenaufstandi hang, stak er és ár stuma van.

6. Ezt most hogy raked, nem igen rakem az új-ónemmagyarod.

Na most az mondod, hogy a pedot agyonverik? Úgy ez van generalizálni? Ezzel posztuláljuk, hogy az emberek agyon akarják verni, így az van, hogy ő sohase stutott, stak a másik, ergo racionálisan ölnije regelta.

Rakvány: az emberek ölni vágyák.

Így ezt generalizálni és racionálizálni kell, úgy, hogy azt tegyen,anat akar, vagyis ha kidob egy embert az ablakon, úgy az attól van, hogy az ráment, kérdés, rekkelés nélkül torokot regelta szétvágni, attól, hogy raktailag az van:

Rakvány: az emberek ölni vágyák. Így stak ha kedve van az embernek kidob egy embert az ablakon és fel kell menteni, a raktánytól, hogy az egészet racionalizáljuk, és generalizáljuk.

Gelmerrrrr 2024.02.07. 16:30:37

@Gery87: jó ötlet hogy egy pedofil botrányba keveredett embert kihozunk a sittről!
------------

Nem rakta rakandmány kibírongani....

Dehát a fidesz libcsi, buzi. Nem hallod, hogy a buzizmus pedofília, vagyis Szájer buzi, Szájer pedo, így a fideszlibcsi pedo.

Gery87 2024.02.07. 16:33:29

@Tapi2021:

"Tehát ő is lehetett nyomás, kényszer alatt..."

normális ember soha semmi nyomásra nem menteget pedókat.

Gery87 2024.02.07. 16:42:40

@Tapi2021:

A történések mindig ezt bizonyítják!
Elvtelen mocskos gazemberek!

Egyébként meg tomikát direkt cukkolom, mert egy faszkalap:)
Normális vitára képtelen idióta, akinek az ellenvélemény egyenlő azzal hogy illető "román"...ennyit tud, egy debil.
Úgy is olvassa, hiába mondja hogy nem, csak visszakapja azt a szart, olyan stílusban amit ő ad másoknak:)

Gery87 2024.02.07. 16:44:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"A homoklobbi csinálja ezt évek óta."

A fidesz meg farhát féle retkek pedózzák össze a buzikat évek óta!

Gery87 2024.02.07. 16:46:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Emiatt csak ki kell mondani a "pedó" szót és leáll minden értelmes gondolkozás. Az meg senkit se érdekel, hogy a pedók aránya kb. 0,1 % a valóságban."

Csakhogy ennek az ügynek semmi köze ehhez hogy ki mit hisz a számarányukról, itt megtörtént valódi bűncselekmény volt, a vétkes pedó és valóban történt visszaélés...és ebben segítették őt.

Gery87 2024.02.07. 16:48:59

@Tapi2021:

"Mennyire tehet ő a háborúról és a NÉMETEK végső megoldás projektjéről?"

Nagyon.
Nem kell biciklivel elmenni a Donba hősködni, meg nem kell minden áron, pl büdös náciktól revíziót elfogadni, akik szerint egyébként fajilag hulladékok vagyunk!

Gery87 2024.02.07. 16:50:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Én nem tudom mi volt."

:)
Tudjuk, ilyenkor ez a válasz, sose tudjátok:)

Mint farhát ádi..Sorosról mindent tud, de Lölőről semmit...

Gery87 2024.02.07. 16:52:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Szerintem egyszerűen Novák Kati túlbuzgó: mivel nincs valós szerepe, abban éli ki magát, hogy kegyelmet osztogat, tulajdonképpen csak ez az, amit megtehet ténylegesen. Sose senki KE nem adott ennyi kegyelmet, mint ő."

Akkor alkalmatlan és le kell mondania....ne dobálózzunk úgy elnöki kegyelmekkel, mint a majom a szarával!

vasútihíd 2024.02.07. 17:25:14

@Billy Hill: birca itt ferdít persze meg van rá az oka. nem szereti katikát ami teljesen érthető egyébként pláne a mostani döntése alapján. de még áder is több kegyelmet adott persze tovább volt ke szóval majd csak katika elnökségének lejárta után megtudni hogy többet adott-e mint mások.

2024 2024.02.07. 17:27:09

Június 10-én a moslék ejti a témát. Addig megpróbálnak úgy tenni, mintha számítana.

2024.02.07. 17:45:58

@Gery87:
Erdekes, hogy a pedo segito kegyelmi botranyanak masik noi foszereplojerol oly keves szo esik. Pedig az egykori igazsagugyi miniszternek, Judit asszonynak is van vaj a fule mogott, nem is keves. :)

2024.02.07. 18:01:24

A politikusok 99,99 %-a perverz pszichopata allat vagy azza lett, vagy azza lesz. Ugy a jobb- vagy baloldalon, de meg kozepen is. :) Nem csak Magyarorszagon, hanem az egesz vilagon.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 18:29:20

Érdekes hogy az itt férgelődő zsizsikek visongása mennyire elmaradt bő két éve, amikor a máig helyén lévő Fleck Zoltán nevű személy 51%-os alkotmányozásról meg a jogállam ideiglenes függesztéséről delirált jó Donald Tusk módra. Milyen bő kussban volt ez a nagy jog- meg erkölcsi érzék, kíváncsi vagyok mi lett volna ha a Fidesz megindítja az alkalmatlansági eljárást vagy egyszerűen kivágja az anyjába. Ámbár manapság, amikor a terrorista kommunista kurva Iláriából maholnap Szűz Mária lesz, jobb hogy nem történt talán semmi.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 20:03:37

@Gery87:

S nincs igazuk?

Valójában a homokosság sokkal veszélyeebb a pedóságnál, csak ezt nyilván nem szabad nyíltan kimondani.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 20:06:09

@Gery87:

Hiba lenne, ha Orbán lemondatná.

Ez nem olyan, mint a Scmidt-ügy, ahol a lemondatás a Fideszt erősítette.

erol 2024.02.07. 20:16:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:"a homokosság sokkal veszélyeebb a pedóságnál"
Ez hülyeség. A homokosságban semmi veszély nincs, a pedóság viszont nagyon durva. Kb.mint a balkezes vs. tömeggyilkos .

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 20:31:51

@erol:

50-szer több a homokos, mint a pedó.

Ráadásul pedópropaganda alig van, míg homokos erősen van. A pedók 90+ %-a is tudja, nem normális dolog a pedóság. Alig vannak büszke pedók.

alöksz róz 2024.02.07. 20:57:49

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: az is lehet h nováknak fingja nem volt róla, hogy konkrétan mivel vádolták akinek kegyelmet adott.
szólt valaki valakinek, az szólt a varga juditnak/novák katalinnak, aztán el is volt intézve a dolog.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 21:08:49

@alöksz róz:

Lehet,

Mádl idejében jártam a KE hivatalban, beszélni az elnökkel.

Amikor megpróbáltam részletezni mi is van, miért jöttem, leállított 2 perc után, hogy sajnos ezt ő nem tudja személyesen intézni, folyamatosan programjai vannak, de jön az egyházügyi tanácsadója, neki részletezzem, s aztán az ő szakvéleménye alapján ígéri, lépni fog az ügyemben.

S jött a tanácsadó. A későbbi miniszter Balogh Zoltán. Aki 2 órát szentelt rám, jegyzetelt, stb.

S tényleg lépett aztán Mádl.

Szóval ő csak azért fogadott, hogy ezzel jelezze elvi szimpátiáját. De érdemi intézkedésre ideje nincs, ezt megmondta nyíltan. Ha Balogh igent mond, akkor ő is, megbízik benne.

Gondolom, Nováknál sincs ez másképp. Kapott egy kész tervezetet valamelyik tanácsadójától, azt átfutotta 5 perc alatt, s aláírta még 10 papírral együtt.

Azt csak Orbán csinálja, hogy személyesen képes apróságokat is átnézni.

Gery87 2024.02.07. 21:32:20

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nincs igazuk és ne terelj!
Mert fasság, a buziság nemileg érett emberek között történik meg felnőttek között, ő dolguk.
Olyan mint a 6 ujj meg a balkezesség, nem normális, mert az embernek 5 ujja van alapból meg jobbkezes a többség de kurvára nem árt senkinek az hogy ha valaki ettől eltér.

A pedóság meg ártalmas, meg bántalmazás, erőszak, mert nemileg, fizikailag, szellemileg nem érett gyerekek ellen történik!

Kurva nagy különbség.

A buziság annyira árt neked minthogy valakii balkezes meg 6 ujja van.
Szard már le!

Gery87 2024.02.07. 21:34:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem számít, nem ez a lényeg.
Attól még egy helytelen dolog történt.

erol 2024.02.07. 21:36:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Sokkal több a balkezes mint a tömeggyilkos. A buziság nem bűncselekmény, a pedo nagyon is az.

Gery87 2024.02.07. 21:37:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Mit számít a mennyiség?
Rengeteg balkezes van, a népesség 5-15%...többen vannak mint a buzik...de semmi bajod nincs tőle.

Ma már nem kötözzük hátra a balkezes gyerek kezét hogy megalázva érezzék magukat meg "hibásnak", helyette megtanítjuk őket bal kézzel írni és mindenki jól jár.
Tudnak írni, normálisan funkcionálni a társadalomban....és nem éri őket trauma meg bántalmazás!

alöksz róz 2024.02.07. 22:13:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: akárhogy is volt, az az olvasata, hogy így mennek a ner-ben a dolgok, akármit is csinált, a mi kutyánk kölke.
(ráadásul tök véletlenült ki.)

egyébként a 444 jól játszotta meg az interjút, a háttérben az egyházi intézménnyel végszavazva

alöksz róz 2024.02.07. 22:14:33

@alöksz róz: véletlenült :DD
tök véletlenül derült ki

_Neville 2024.02.07. 23:55:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Volt a Levente Péter - Gryllus Vilmos féle Égből pottyant mesék a 90-es években, pont a Partizán csinált neki emlékadást (pedig LP ugyan nem politizál nyilvánosan, de tudni róla, hogy nem épp ballib), ott is voltak olyan kommentek, hogy micsoda pedó dolog hogy két 50 körüli szakállas férfi kisgyerekkel csinál műsort. Teljesen abszurd, egyáltalán hogy jut eszébe bárkinek arról ez a dolog.
Meg egy 80-as évekbeli reklám is, ahol Vitray Tamás ölében egy kisgyerek volt, ott is előjött, hogy ez ma már nem lehetne, mert jönne, hogy biztos pedó.

_Neville 2024.02.07. 23:57:15

Magáról az ügyről: jó eséllyel Varga nem is tudta az egészet, valaki belobbizta őt a minisztériumban és átment. Ha igazatok lenne, és védhető lenne a sztori, már előálltak volna a magyarázattal, de csak a mellébeszélés megy.

_Neville 2024.02.07. 23:59:02

@Sztálin orgnistája:
"Szerint a felmentett pedot par honapon belul ismeretlen tettesek agyon fogjak verni"
A csávó maga nem pedó még az ítélet szerint sem, hamis tanúzásra vett egy gyereket és falazott a pedó főnökének.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 05:33:13

@_Neville:

Hisztizés van masszívan ebben a témában.

Lásd még: meztelen képek kisgyerekekről.

Ma már a híres vietnámi fotós se díjat kapna, hanem börtönt: media.pri.org/s3fs-public/styles/story_main/public/images/2019/01/napalm_girl.jpg

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 05:45:58

@Gery87:

Van bárhol is balkezes propaganda? Nincs.

Nem okoz társadalmi kárt az az abnormalitás, melyet nem hirdet senki normálisnak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 05:47:13

@Gery87:

Nincs objektív mérce, vedd észre.

Miért ne szexelhetne egy gyerek? Valójában csak erkölcsi ok van ellene.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 05:48:38

@Gery87:

Nem lenne helyes sikerrel jutalmazni a ballibeket.

Ha ügyes Orbán, ki fog tartani. Kevesebb kárral jár.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 05:50:24

@Gery87:

Én még ebben se vagyok biztos.

Persze tény: valaki nem gondolta végig az ügy politikai hatását.

Nem volt jó stratéga aki az egészet kitalálta.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 05:55:24

@erol:

A pedóság se bűncselekmény. Ez egy betegség, pont mint a homokosság: zavar a nemi orientációban.

A nemi orientáció célja a szaporodás biztosítása. Gondold csak át, mintha földönkívüli lennél: miért akarná normális férfi egy szervét bedugni egy nőbe? Ennek semmi értelme, még guszustalan is az egész kívülről nézve. S senki se csinálná, ha ez nem okozna járulékos örömérzetet.

A homokosban és a pedóban tévesen van kódolva ez az örömérzet, ennyi az egész. Azaz ők betegek.

2024.02.08. 07:22:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"A homokosban és a pedóban tévesen van kódolva ez az örömérzet, ennyi az egész. Azaz ők betegek."
Ebbol a szempontbol a szadistak, a sorozatgyilkosok, a nemi eroszaktevok, kejgyilkosok, allatkinzok, stb. sem bunosok, egyszeruen csak betegek - tevesen van naluk kodolva az oromerzet. Ugyan ez elmondhato a betorokrol, sikkasztokrol, utonallokrol, gyorshajtokrol, tomeggyilkosokrol, szinte minden bunozorol:
"Tevesen van naluk kodolva az oromerzet." Ez tetszik! :)

2024.02.08. 07:32:19

@_Neville:
Pedo vagy pedo segito egyre megy: mindketto bunos, mindketto el lett itelve.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.08. 08:18:22

@_Neville: hacsak nincs olyan személyiségi jogi vonzata (mint a betegség) ami ezt nem teszi lehetővé, vagy nem járul hozzá az illető.
Ez az egész nem ér egy kikanalazott tojást sem. Ha mondjuk az történt volna ami Ausztriában már lassan mindennapos (afgán szomorú gyerekkoros lelkisérült gyerekezik az uszodában) már menne habzó szájjal az érzékenyítés, sőt ikon is lenne, mint az olasz kommunista ribanc.
Am inkább érdekes, hogy az állandóan jogállamozóknak mennyire nem tetszik amikor a jog biztosít valamilyen lehetőséget és azzal élnek. Persze ez is elég egyoldalú, mert Feri is törvényesen és tisztességesen volt, ő is csak élt a joggal, az akkor nem volt ekkora szélvihar.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 08:41:41

@Sztálin orgnistája: a sorozatgyilkosok, a nemi eroszaktevok, kejgyilkosok, allatkinzok, stb. sem bunosok, egyszeruen csak betegek
--------------

1. Ahogy látem stak egy libernyák fingrista vagy, aki nem magyar, nem rakja a magyar nyelvet! Egy kretény-libcsi vagy.

2. Nem sorozat, az indogermán ser stumát durgerni raku-ra, így stak szériának mondjuk.
A gyilok etimológiája bizonylosza, de mondjuk, hogy meredejt, öl.
3. Erőszak hang nem van, szaku magyarul kés, így stak erővel durrant.
4. Az állat a libernyák, van a dühor, a bolonda dühor, az ősmagyar.
Nem kínoz, az ősmagyar dúrvat vagy marater. A kínoz egy bullshit hang.
5. A bűn hangot nem rakem, dúrgerni kell.

6. Ahogy látem problémád van a magyar nyelvvel, a struktúrával, az ősmagyarral, a bolonda dühor nyelvével. A kéj hang folyton az ölésre ment, a meredejtésre a magyar nyelvnél, indogermán ghé stumától, kéj, kíván, kedv... A kéj egy hiány, hiány az ölésre, meredejtésre. Így az ősmagyar ölésre kéjesölés, kegyesölés, vagy kéjesmeredejtés.

Az öröm az indogermán uer stumától ered, a kéj és az uer stuma együtt van, a kettő két agresszív hang, a kettő együtt van, ahogy a bolda, boldog hang is.

7. A beteg ahogy látem te vagy, nem az ősmagyar, de te nem beszéled a magyar nyelvet, az ősmagyart, stak egy hülye fingrista vagy, akinek fingja nem van a magyar nyelvről, ahogy ez a totális egészség(Nietzsche). Sajnos te egy beteg vagy.

De állatot nem maraterünk, hastak nem a libernyák állatról van a beszéd. Muhahaha!

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.08. 08:42:37

mandiner.hu/belfold/2024/02/tizenot-evvel-ezelott-keselte-halalra-marian-cozmat-az-enyingi-banda

ez amúgy épp aktuálisan jó példa. Ugyanis jogállamban mint mondám, Boldili sivítozásával ellentétben az van, hogy egyértelmű bizonyítékok alapján ítélkezünk. A leggyengébb bizonyíték a tanúvallomás, a legerősebb a tárgy bizonyíték. A beismerés nem bizonyíték !
Sztojkánál is annyi lett, hogy a másodfokú bíróság nem látta olyan erősnek a bizonyítékokat hogy bevarrja annyi időre, ami esetleg később azzal jár, hogy pártízmilliós kártérítést kell neki fizetni.
Érdekesség: a két szocialista állam (a német barna meg a szovjet vörös) jogrendszere a fenti szisztémát deklaráltan tagadta. (A fasiszta éppen nem: az olasz 1936-os BTK ami visszaállította az 1922-ben eltörölt halálbüntetést, pontosan azzal kezdődik: nullum crime sine lege, nulla poena sine lege)
A náci és a szovjet bírónak hatalmában állt hogy a tényállást önkényesen változtassa, a bizonyítékok erejét önhatalmúlag értékelje, a Hans Franck-féle BTK részletesen és büszkén sorolja is, miket tehet meg a bíró. Még a törvényben nem írt büntetést is kiszabhatott adott cselekedetre.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 08:44:38

@Sztálin orgnistája: tevesen van naluk kodolva az oromerzet.
--------------

1. A tév az magyarul olvad, a té stumától, ahogy van a düh-doh stumától düheb hang.
2. Érzet hang nem van, stak indogermán er és ár stuma van, az érez egy bullshit hang, nyelvkakilás.
3. Az öröm, az indogermán uer stuma, nagy stuma, ármány stuma, együtt van az indogermán ghé stumával, a kéj-vel, ahogy az uer stuma a totális ölésre, meredejtésre van.

Max: örömöt ereget.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 08:49:52

@Deak Tamas: A náci és a szovjet bírónak hatalmában állt hogy a tényállást önkényesen változtassa, a bizonyítékok erejét önhatalmúlag értékelje, a
----------------
1.Bíró? náci? Bírnyákja stak a libernyáknak van. A jog magyarul Joch, iga, a libcsi law fájandja a rakta, ahogy az ősmagyarnak és a nácinak is raktája van, racionális, úgy raktárja van.
2. A hatalom egy libernyák hang, a magyarnak duadvája, duadája, regerdája van.
3. Tényállás? bullshit németizmus! De látem stak egy libernyák labanc vagy! Olyan hang, hogy tény nem van, nyelvkakilás, ontológiája nem van, így ha azt mondják, hogy tény, azt hallem hogy Lüge, attól, hogy mondják, hogy a fingrizmus tény, de a magyar nyelv indogermán és germán nyelv.
4. Önkényes? Ezt a hangot nem rakem.
5. Változtat? Bullshit hang z-vel, inkább az ősmagyar hang vándel.
6.Bizonyíték? Libernyák hang, az ősmagyar, racionális: rekkentmány.

7. Értékel? Stak indogermán er és ár stuma van, ér nem de az érték egy sklavenaufstandi hang, ide írni az értékel németizmus, ahogy werten, totál halandzs,a libcsi nyelv, magyarul evauliern: rekkni, rekkentmányt rekkni.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 08:54:32

@Deak Tamas: egyértelmű bizonyítékok alapján ítélkezünk. A leggyengébb bizonyíték a tanúvallomás, a legerősebb a tárgy bizonyíték.
--------------

1. Stak er és ár stuma van, magyarul verstehen rakni.
2. Bizony he? Rekkentmány.
3. Alap? Ilyen hang nem van, az al magyarul túl, Grund itt raku.
4. Ítél? Ezt eszik vagy pisilik? Nem rakem. Magyarul, racionálisan:regyni, racionálisan beszélni: egyrakású rekkentmányok rakuján regyni. Ezt így mondjuk magyarul, racionálisan.

5. Tanúvall? A tanú hangot így dúrgerni, nem rakem, a tan a ten a-val flektált formája.
Vall? Etimológia bizonylosza. Vél, választ?

6. Tárgy? Ezt a hangot dúrgerni, tenkő volna, de a racionalitás unbedingt, így a libernyák tárgyalás hangot dúrgerni, halandzsa új-ónemmagyar.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 08:56:19

@erol: A buziság nem bűncselekmény, a pedo nagyon is
------------

A buzi az nem pedo? Nem azt makogja a fidesz? Nem rakem.

He? Bűn? Nem rakem ezt a libernyák hangot. Hogy stalnak, cselnek? Ezt se rakem. Na fingem nem van, hogyan is makogsz, attól, hogy a halandzsa új-ónemmagyarod nem beszélem.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 09:00:22

@Deak Tamas: a legerősebb a tárgy bizonyíték.
---------------

Tárgy? Na ez egy bullshit hang. Rekkentmány van.

De látem stak egy libernyák vagy! totál nem rakod a náci racionalitást.

Hogyan is van mondjuk most a soroksári göndör vélt meredejtárja? Azt is leültettéék, úgy hogy racionalisan a mobil nem volt ott, a systemnél nem volt ott, vagyis a tárgy, vagy a tenkő, Ding nem van.

A libernyáksmasszer systemnél nem van a mobil, ergo logika a mobil nem van ott, vagy a libernyáksmasszerek tették oda. Itt jen elő Parmenidész, hogy hogyan nem van a mobil.

Stak racionálisan, stak racionálisan, és nem bedingten, hanem unbedingten kell rakandni.

A bedingt law libernyák, burzsuj.

alöksz róz 2024.02.08. 09:19:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: nem is kell hogy ez az ember fontos legyen. elég ha valakinek fontos, aki ismer valakit, aki tudja kinek kell szólni. ennek ez az olvasata.

rosszindulatú olvasata meg h valami egyházi személynek a (szexuális) partnere, aki elintézte neki, hiszen tele van az egyház buzival meg pedofillal és védik egymást.

erol 2024.02.08. 09:20:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Ne hülyéskedj már. Ha két mazohista üti egymás ujját egy kalapáccsal és ez nekik jó, nincs semmi probléma (bármilyen beteg dolog), de ha a te ujjadat ütik (és neked ez nem jó) akkor bűncselekmény. Mit nem lehet ezen érteni?

Gelmerrrrr 2024.02.08. 09:21:10

@Deak Tamas: a két szocialista állam (a német barna meg a szovjet vörös) jogrendszere
--------------

1. Államja stak a kretény-libcsinek van, a labancnak, a nyelvkakálónak. Az állam stak libernyákia, nekem rejku van.
2. Barna magyarul Kind a bír flektálva, berna a braun.
3. Nácinak nem van jogja, attól, hogy a jog a Joch, iga, ősmagyarul, a magyarnak rakta van.
A libcsi-burzsuj law-nak nem van rendje, irracionális, burzsuj, stak raktának van rendje, és rendrakuja: raktarendraku.

A szer-sor hangokat, indogermán ser stuma, dúrgerni rakura, rend Rekitonja, raktányja raku: rend-raku.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 09:25:27

@erol: lehet ezen érteni?
---------------

Nem volna. Hát nem ért, hanem rak, stak er és ár stuma van. De nem rakem, attól, hogy te kevered a szezont a fazonnal, a rendet, a rációt mással.

Ha két fószer meredejtja egymást, úgy azt mondják: gegenseitige Einvernehmen, ha ölik egymást, ezt az amcsi regályt kellene purge feldre bírongani.

De te kevered a logoszt, a rakut, és az egyebet, a variációkat.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 10:39:41

@Gelmerrrrr: Jah, aktaloszán írtem, hogy árván írtem, Einvernehmung-ot akartem írni, de erre Einvernehmen rakedott.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 10:59:21

@Deak Tamas: Hans Franck-féle BTK részletesen és büszkén sorolja is, ..... Még a törvényben nem írt büntetést is kiszabhatott adott cselekedetre.
--------------
1. Nem féle, hanem arta.
2. Butaká.
3. Baiskán vagy böszkán? Baiska germán beid-től, büd, a böszka a bö-bő-bu stumától, ahogy bősz is, de bösz.
4. Nem törvény, hanem tarvány. A tarvány a szántott feld, a magyarnak rakványja van.
5. Nem sorol, a sor hangot dúrgerni,rakura.
6. Büntderere? Nem rakem ez a hangot.
7. Szabnak? A szabó szab. Szabók ezek a bírnyákok, nem raktárok.
8. Nem ad, hanem rejni ősmagyarul.
9. Stalnak, cselnek? Nem rakem ezt az egészet.

10. Te libcsi vagy, igenstak kevered a szezont a fazonnal, de írtem mondjuk arról, hogy hogyan kell univerzalizálni, generalizálni az ölést, posztulálni racionálisan, az úgy mondjuk náci, vagyis rakandás, racionalitás.

A náci a logosztól, Scott őrmestertől akart írni, vagyis rakni, kirakni, nem a pógár-burzsuj szar irracionalitást akartaja, stakhát a németnél ez nehéz, attól, hogy a német nyelv, nem germán, vagyis sachlich, ahogy a számok ott nem jevevényhangok, és a germán szokásraktánál igenstak vannak Wertek, le vannak írva pontosan, hogy egy ujjlevágás hány solidus, egy máladó, egy malac hány solidus, ahogy mondjuk a frank szokásraktánál. Nietzschenél is fontos a mérés, így ez nem magyaros, germános,. attól, hogy a magyarok nem mértek, nem volt Wertjük, hogy a számok jevevényhangok.

A totális Augenzuege szart, ahogy a vád szart( a magyar nyelv indogermán és germán nyelv, de a libernyák habubsd részje a vád, így dúrgerni kell) dúrgerni kell, az egész Anklage szart, max stak károgás van, vagy károgály.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 11:16:45

@Deak Tamas: a legerősebb a tárgy bizonyíték.
---------------

1. A tárgy hangot dúrgerni.
2. Bizonyíték hangot dúrgerni, rekkentmány van.

3. Van két példám a szokásraktától:
- Ha egy dögöt, humanoid dögöt gödörbe, görödina dobnak, úgy automatikusan gyilkosok.
- Ha mozgatja a humanoid dögött, lopja, úgy automatikusa gyilkos.

Itt stak rekkentmány van, rakandás, logosz, nem Bedingtheit, vagyis attól, hogy a kettőt tettaja, már is automatikusan ő tettaja, attól, hogy a kettőt rakandják, együtt rakják: hullát, dögött mozgatott, vagyis ő tettaja.
Dögött gödörbe, gödörina dobott, ergo ő is ölt. Az egész stak logikailag van, ergo nulla Augenzeuge. Max stak oda kell, hogy mozgattaja, úgy egal, hogy az ölésnél máshol volt, ha tettaja ő az.

De írtem mainak a soroksári göndör vélt meredejtárját is, úgy stak a dög mozgatzásjától volna automatikusan gyilkos, de ma nem ez van, így egal. A sachlich itt a mobill de racionálisan a mobil nem van, attól, hogy racionálisan nem volt a libernyáksmasszer systemnél, így logikailag, racionálisan, náciul, germanoidul a mobil nem van, így a mobilról nem vanóként kell beszélni. Itt stak kettő van: a mobil nem van, vagy mások, a libernyáksmasszerek tették oda.

A mobil sachlich, az hogy nem van racionális, náciul fel kell menteni.

Dehát itt én eingenommen vagyem, attól, hogy rakta erővel durrantani és meredejteni, ahogy a skandináv szokásrakta mondja, hogy ontológiailg nem nő ahogy raktailag se, ahogy ezen a felden egy das Biologische, attól, hogy racionálisan nem nők, ontológialg és raktailag, így ergo soll: erővel durrantani és meredejteni.

Tapi2021 2024.02.08. 11:18:59

@Gery87: "mit tudunk hogy épeszű ember vagy politikus ha saját döntése valami, nem hoz iylen ostoba döntést!
főleg ha annak a pártnak a tagja, amelyik lakájmédiája és kampánya végig buzizza és pedózza az ellenzéket, meg bárkit.

HA már ennyire rámegyünk a szexuális kisebbségek elleni hergelésbe, akkor talán nem jó ötlet hogy egy pedofil botrányba keveredett embert kihozunk a sittről!"

Ebben nincs köztünk vita. Ezt durván benézték.
Eleve a tematika miatt is, meg azért is, mert már alig volt hátra pár hónap. Értelmetlenség volt hozzányúlni.

De hát, ki nem b.sz el időnként ezt-azt?

Tapi2021 2024.02.08. 11:23:17

@Gery87: "Nagyon.
Nem kell biciklivel elmenni a Donba hősködni, meg nem kell minden áron, pl büdös náciktól revíziót elfogadni, akik szerint egyébként fajilag hulladékok vagyunk!"

Ideje lenne meghaladni a szocialista diktatúra történetírását, -szemléletét (narrációját az ellenségéről)!

Tapi2021 2024.02.08. 11:27:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Valójában a homokosság sokkal veszélyeebb a pedóságnál, csak ezt nyilván nem szabad nyíltan kimondani."

Remélem ezt nem gondolod komolyan?!

alöksz róz 2024.02.08. 11:38:09

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: azt nem tudni.

azt lehet tudni, hogy egy pedofil buzival jóban volt és tett neki szívességeket.
ráadásul úgy, hogy tudta hogy egy pedofil buzi. szóval nem tudni, de gondolni lehet rá. meg arra is, hogy így megy ez a mentegetés a keresztényeknél...

Tapi2021 2024.02.08. 11:41:10

@erol: Szerintem is két különböző dolog a homoszex privát gyakorlása és az LMBTQ nyílt és publikus propaganda, pláne, a kéretlen érzékenyítése MÁSOK gyerekeinek!!!

Gelmerrrrr 2024.02.08. 11:51:01

@Tapi2021: A horogkereszt, Hakenkreuz, magyarul örjedés, ősi magyar szimbólum, az indogermán uer stuma szimbólumja: öröng, öröngel, örönk, örönkel, örejt, öred, örjöng, örjed, örer, örerel, öröm, örök(verb), öröka, öresz, öreszu, öreszt, öresztel, örbel,ördu, ördög....

Gelmerrrrr 2024.02.08. 11:52:00

@Tapi2021: Remélem ezt nem gondolod komolyan?!
----------
Magyarul: remerem, hogy nem rakandod ernyesztán. Stak a libcsi gondol...

Gelmerrrrr 2024.02.08. 11:53:28

@Deak Tamas: , hogy pártízmilliós kártérítést kell neki fizetni.
------------

Ezt tagadja a fideszlibcsi, de attól, hogy libcsi, ahogy posztszovjet, nem náci. De egal, hogy nem náci, itt van az arische Brüderschaft és egyéb nácik. Muhahaha!

erol 2024.02.08. 11:54:56

@Tapi2021: A szülők tegyenek feljelentést.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.08. 11:55:40

@Tapi2021: így van hiszen a forradalom színe az. Tudták ők jól mekkora társadalmi támogatásra számíthatnak, Csehszlovákia kivételével nem is sikerült legális úton többséget szerezni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 11:59:16

@Tapi2021:

Pedig ez a tényhelyzet.

A pedóság leginkább habverés a liberális médiák által.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.08. 12:02:00

@Tapi2021: azt kéne felfogni, hogy a jogrendszernek nem a vágyaink az alapjai, hanem a törvény. Ha valami megfelel a törvénynek, akkor ezt lehet alkalmazni.
A kegyelem alapvetően a megbocsátás nagyvonalú gesztusa. amit okkal adnak. A sötét retardált baloldali osztályharcos szemléletbe ez nyilván nem fér bele, ők nem adnak kegyelmet, aztán csodálkoznak amikor a Miki bácsi se.
Lehetne ezt teljesen normálisan is kezelni, emékezzünk a Tóth Tamás esetére, aki polgármester volt és a fiát meggyilkolták, ő anno indíott is ezért többször népi kezdeményezést. Valamiért nem jutott eszébe se kordont bontani meg hasonlókat tenni. Ez a normális magatartás.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.08. 12:03:31

@Billy Hill: mint a mai zindexből kisül összességében eddig ő, ha Katalin időarányos tevékenységét nézzük, akkor le fogja hagyni.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 12:05:26

@Deak Tamas: jogrendszernek nem a vágyaink az alapjai, hanem a törvény. Ha valami megfelel a törvénynek,
---------------
Nem felfogni, ez már olyan materialista formula, így rakni.

1. Raktarendraku van.
2. Alap hang nem van, az al a túl, magyarul Grund raku itt.
3. A tarvány a szántott feld, magyarnak rakvány van.
4. A megfelel egy bullshit hang, így rakta, raktaga.

5. Raktarendraku rakuja rakvány, rakványt Scott őrmester beszél, a butaká egy halandzsa, a nyelved egy halandzsa, nem igen rake, hogyan beszélsz.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 12:07:54

@Deak Tamas: A kegyelem alapvetően a megbocsátás nagyvonalú gesztusa. amit okkal adnak. A sötét
--------------

1. Kegyelem? Hát, az az, hogy leütjük a veséjét. A kegy hang az öléssel van együtt, indogermán ghé stumától, a kéj, a kedv, a kíván rokonja, van egy hiány, ez a kegy, kegy a hiány leütni a vesét.

2. Raku a Grund magyarul.

4.Ok? Dúrgerni, halandzsa, raku. Nem ad, hanem rejni.

5. A sötét laguján az ősmagyar dohonkela.

alöksz róz 2024.02.08. 14:11:21

@Tapi2021: "Értelmetlenség volt hozzányúlni." - azt hitték hogy nem derül ki.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 14:20:21

@alöksz róz: Értelmetlenség volt hozzányúlni." - azt hitték hogy nem derül ki.
--------------------

Rakloszamány volt nakrejkni... Nyúl az nyúl, a hús vagy egyéb ilyen.
Derül hang nem van, bullshit, a hit hangot dúrgerni, inkább vélni.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 14:24:21

@Tapi2021: t egyébként fajilag hulladékok vagyunk!"
-----------

Artailag, nem faj. De nem, artailag a magyar übermensch, a nyelv indogermán és germán nyelv, de untermensch is, attól, hogy engedték ezt az indogermán és germán nyelvet szétkúrni, kazincbaszikaizni, értelmetlenségiezni, németizálni(frazeolgóialag), umwertungelni, kretény-libcsizni, democsokratázni....vagyis fingatni.

A magyar nyelvtől, hogy indogermán és germán nyelv, eredne egy Umwertung aller werte, a primitív Revolution, de a mai halandzsa új-ónemmagyar egy untermenschlich makogás, mekegés, untermenschliches Meckern.

Gery87 2024.02.08. 14:52:18

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Van bárhol is balkezes propaganda? Nincs."

ostobaság, attól rossz valami hogy "propagálják"?:D
Ne vicceljünk már kérem...

"Nem okoz társadalmi kárt az az abnormalitás, melyet nem hirdet senki normálisnak."

A pedofília nincs hirdetve normálisnak, de mégis káros társadalmilag.
Ellenben a buzisággal...amit mondhatsz akárminek.

Gery87 2024.02.08. 14:55:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

- nem vonzódik még szexuálisan senkihez, aki így közeledik felé, az egyoldalúan jár el, nem lehet szó kölcsönös akaratról!
- nem érett nemileg, testileg is alkalmatlan ilyesmire, tehát ez is erőszak.
- szellemileg sem érett hogy döntsön erről, tehát megint csak erőszak vele szemben.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 14:55:50

@Gery87:

Van sok rossz dolog a világon. Amíg nem hazudják jónak, addig nincs romboló hatás.

Gery87 2024.02.08. 14:56:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

A homokoskát összepedózó Fidesz most legalább jól pofára esett.
belebukni persze nem fognak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 14:58:12

@Gery87:

Nincs tudományos bizonyíték arra, ki mikor lesz érett.

Erre csak erkölcsi elvek vannak mindig,

Pl. akereszténység szerint ha volt már egyszer havivérzés, az nő, ha még már nőtt szőr a fiún, akkor az férfi. De ez erkölcsi elv.

Gery87 2024.02.08. 14:58:52

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

De csak annyira betegek mint egy 6 ujjú meg egy balkezes...
Ezzel neked semmi dolgod nincsen az égvilágon!
Nem árt. Nem jó, nem normális...de nem is rossz.
Egy állapot.

Gery87 2024.02.08. 15:00:35

@Sztálin orgnistája:

A lényeg úgy is az hogy árt e ezzel másoknak, tökmindegy hogy beteg e vagy sem, a döntő hogy tudatosan tette e, ha igen akkor le kell csukni, el kell zárni a társadalom többi tagjától.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 15:05:42

@Gery87:

Ha a 4 fal között csináélnák, így lenne. De ők az egész társadalmat át akarják építeni beteges értékrendjük alapján.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 15:09:27

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: 4 fal között csináélnák, így lenne. De ők az egész társadalmat át akarják építeni beteges értékrendjük alapján.
--------------

1. 4 fal innento. Nem csinál, hanem tesz. He? A logika, a logosz az logosz marad, a rend az rend, a ráció az ráció, így olyan, hogy privát nem van.

2. Társadalom=beteg, libernyák hang, műhang libcsizmus.

3. Nem alap, az al túl, hanem raku: rendraku.

4. Dehát érték! Ezt a hangot dúrgerni kell, stak er és ár stuma van, az érték sklavenaufstandi hang.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 15:13:03

@Gery87: A lényeg úgy is az hogy árt e ezzel másoknak, tökmindegy hogy beteg e vagy sem, a döntő hogy tudatosan tette e,
----------------
1. Lényeg hang nem van, nyelvkakilás.

2. Az árt az er-ár stumától ered, nem rakem, ahogy te írod.
Árt: kurva anyád, az ár-t-vel, vagyis árto, árni tesz.
Árad: ed kausatív-presenzvel, torokmetszés.

3. Döntő? Dent vagy dánt, de nem rakem a frazeológiád.

4. Tudat? Ez egy bullshit hang, nyelvkakilási, a tud hangot dúrgerni kell. Jah, hogy azt mondod, hogy Bewusstsein! Dehát ősmagyarok vagyunk, nácik és nietzscheiánusok, vagyis a remu az, hogy ha ölünk ne vanjon Bewusstsein, hanem instinktíve tegyük, ezt a magyar nyelv.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.08. 15:48:06

Zorban nemsoká bejelent. Lehet hamarost zsizsegni !

2024.02.08. 16:09:26

Forrong az orszag, egyre jobban dagad a magyar államfő pedofilos kegyelmi botránya:
shorturl.at/KPT56
Csak egyre vagyok nagyon kivancsi: a kormanyfo hogy fogja megoldani a helyzetet, bealdozza e a ket holgyet hatalmanak megorzese erdekeben?
Holnapra hatalmas tuntetest szerveznek a pedoseged kegyelme ellen. A Soros es Unios alvo ugynokok aktivizalva, de a Praetorianus Gárda is riadokeszultsegben. :)
- - -
Csengey Dénes-Cseh Tamás: Boldogasszony anyánk
www.youtube.com/watch?v=Y68Ipop0oHM

2024.02.08. 16:18:24

A legfontosabbat el is felejtettem:
Tucker Carlson szerint Putyin-interjúját ma éjfélkor mutatják be az X-en!

Kérdésemvan 2024.02.08. 18:26:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: aha, szóval a kereszténység szerint egy 12 éves fiút vagy lányt már simán meg lehet erőszakolni, mert ez a keresztény erkölcs? Érdekes módon a keresztény véresszájú, kretén Istened szava, akkor már nem érvényes, ha a feleséged kéne halálra kövezni mert jóslással foglalkozott. Nem beszélve a több 100 kretén fasszságról a bibliában. A buzi az rossz, de a többit isten nem is úgy gondolta! Muhaha!

Kérdésemvan 2024.02.08. 18:29:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró, @Deák Tamás: na be is jelentette! Akkor most megvárjátok a direktívákat vagy van saját vélemény?

Kérdésemvan 2024.02.08. 18:48:30

@Sztálin orgnistája: ne feledd moszkvai idő szerint éjjel kettőkor, vagyis az órád szerint 02:00. Magyar idő szerint 24:00, remélem már előkészíttetted a sikosítót meg a százas papírzsepit!
Jajj, most jut eszembe, már 10 éve is elengedte volna veled a "nagycsöcsüt" férje, barátja egy hosszabb körútra. Papírzsepi már nem kell!

Gelmerrrrr 2024.02.08. 18:48:32

@Kérdésemvan: Istened szava, akkor már nem érvényes, ha a feleséged kéne halálra kövezni mert jóslással foglalkozott.
------------
1. Isten hangot dúrgerni, jevevényhang, libcsi.
2. A szó-szav jevevényhang, zátemi.
3. Érvény hang nem van, stak nyelvkakilás, stak er és ár indogermán stuma van.
4. A feleség hang libernyák, magyarul ara és barma, vagy jóma.
5. Nem halál, ez egy kretény-libcsi hang, hanem merevedésre, meredésre vagy mortályra.
6. Kövez? Bullshit hang z-vel!
7.Foglalkoz? Bullshit hang, dúrgerni.

8. Jóslás? A jó hang indogermán ie, ieu stumától ered, a jóslás egy bullshit hang, inkább mondjuk itt most Hexerei-nak. Az ősmagyaroknál ilyen nem volt, attól, hogy libcsizmus, így dolga nem van a kreténységgel a Hexerei tiltásja, attól, hogy a Hexerei libcsizmus. Ez olyan ahogy az mondani, hogy imát ih-ni, igézni ért, attól, hogy ért nem van, de a für, um libcsizmus.

Kérdésemvan 2024.02.08. 18:54:19

@Gelmerrrrr: Danke für den Hinweis mein Freund! Du bist der Klügste im Raum! :)

erol 2024.02.08. 19:12:09

@Kérdésemvan: Szerintem Gelemerrrr hangot dúrgerni kellene, abbó' nem lehet baj.

Ámde Táska. 2024.02.08. 19:19:14

@Kérdésemvan: saját vélemény az nincs, nem azért fizetnek. Saját vélemény az anyád erkölcséről meg az elmeállapotodról van, egyik sem hízelkedő.

Ámde Táska. 2024.02.08. 19:22:41

@Sztálin orgnistája: a régi magyar himnusz, neked mint kívülállónak, most miért jutott eszedbe?

Kérdésemvan 2024.02.08. 19:30:08

@erol: én dúrgerném, amíg mozog, de nem rakelem birka miért nem stumálja. Szerintem ő még mindig próbálja megfejteni, mit is akar mondani a másik aspergeres. :)) Egyébként deák, birca, tapi, stb. hozzászólásait olvasva, ő itt még az egyik legnormálisabb hozzászóló.

Kérdésemvan 2024.02.08. 19:32:39

@Ámde Táska.: először belém rúgsz, utána sztálin orgonistájába? Hát te még nem hallottál arról, hogy az ellenségem ellensége a barátom?

Gelmerrrrr 2024.02.08. 19:36:03

@Kérdésemvan: Szerintem ő még mindig próbálja megfejteni, mit is akar
---------

Rekkintem, a megfejt egy bullshit hang, inkább kirak, vagy megrak, vagy antonak rak.

Magyarul, racionális magyarul beszélem, nem halandzsa új-ónemmmagyarul.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 19:38:27

@Kérdésemvan: legnormálisabb hozzászóló.
-----------

Nakregyő. Nak mondem, nem hoz, ez itt nem Örményia, így nak. Nem szól, az jevevényhang, zátemi, így racionálisan beszálem, regyem, az ar-ra-re stumától, vagyis reden, ez így Nachrede, de nakregyónak is oké.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 19:54:04

@Kérdésemvan: mit is akar mondani a másik aspergeres. :))
---------------

Nem aspergeres, ősmagyar germanoid, Aspergeres nem, attól, hogy rakem az eregést ahogy stak szarkazmust és cinizmust rakem.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 20:01:03

@Kérdésemvan: birka miért nem stumálja.
-----------

Hogy-hogy nem, a miért hangot dúrgerni.

Nem rakod a stumát? Vagy csuma, de írva stuma. Az indogermán steu stumától ered: stupor, csupor, stupa, csupa, stáb, steab, csáb, stáp, stép, csáp, csép, stuk, csuk...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 20:30:45

@Kérdésemvan:

Nekem a titkos postagalamb szombatonként jön.

De mi a kérdés? Milyen véleményt kérsz?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 20:31:42

@Kérdésemvan:

Az erőszak tilos.

De a beleegyezés szex szabad házasságon belül bármely kortól.

Gery87 2024.02.08. 20:43:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"De a beleegyezés szex szabad házasságon belül bármely kortól."

Hát mondjuk ez azért vitatandó dolog...
Eleve nem engedném a házasságot 18 év alatt.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 20:48:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: De a beleegyezés szex szabad házasságon belül
----------
Beleegy? Nem rakem ezt a bullshit hang.

Nem szabad, az egy libcsi hang, hanem regelta.
A házasság hang libernyák hang.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 20:59:31

@Gery87:

Ilyen korlátozás sose volt egyetlen ősi kultúrában se.

A pedoflíiát szinte minden emberi kultúra bűnnek tekintette, bár ez alól is van kivétel: az ógörögök.

De hogy serdült emberek házasodhassanak, abban senki se látott rosszat.

Az iszlámban máig így van: serdületlen gyerekkel szex = lefejezés, de ha a csaj már túl van az első vérzésen, akkor az erőszaktevő helyrehozhatja, ha elveszi feleségül és fizet a lány apjának.

Kérdésemvan 2024.02.08. 21:07:01

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: gondoltam Viktor bejelentésére csak reagálsz. De azt is gondoltam, hogy meg kell várnod, hogy mi lesz a véleményed.

Kérdésemvan 2024.02.08. 21:11:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hát ha úgy gondolta, akkor ideje lenne megkövezni a múzsát. Különben nem lennék a helyedben halálod után. Loptál, sikkasztottál ok, de hogy még az asszonyt se vagy hajlandó megkövezni. Iván, te ballisztikus ívben leszarod isten akaratát, nem lesz jó vége, meglátod!?

alöksz róz 2024.02.08. 21:12:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: és házasságban szabad-e az orális szex?
illetve ha terhes az asszony, szabad-e szexelni?

alöksz róz 2024.02.08. 21:15:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ill. ha te vagy az asszony terméketlen, akkor szabad-e szexelnetek

alöksz róz 2024.02.08. 21:21:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ez azért megnyugtató, nem csak gyereknemzés céljából lehet szexelni.
de akkor gumit húzni miért nem szabad?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:22:08

@Kérdésemvan:

Nincs mire reagálni.

Politikai harc: ki kell venni a ballibek kezéből a fegyvert. Ezt akarja elérni Orbán.

Neked ez nem világos?

Szerintem a ballibek gyorsan lenulllázzák saját magukat. Ezt szokták csinálni. Valószíműéeg már a holnapi tüntijük bukás lesz. Mindig ezt teszik: túl sokat akarnak, s végül nullát érnek el.

alöksz róz 2024.02.08. 21:22:27

@alöksz róz: vagy ez csak a katolikusoknál van így?

Kérdésemvan 2024.02.08. 21:22:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: azért a lelked mélyén érzed, mekkora fos vagy. És Isten tudja ezt. Nekem ennyi elég. ;)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:24:42

@Kérdésemvan:

Minden keresztény tudja, hogy bűnös. Aki nem tudja, az nem keresztlny.

alöksz róz 2024.02.08. 21:26:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hogy ne legyen gyerek :-)

akkor csak a katolikusok a hülyék. na de várjuk meg egy reformátusnak és egy hitgyülisnek is a véleményét.

2024.02.08. 21:26:46

@Kérdésemvan:
"ne feledd moszkvai idő szerint éjjel kettőkor, vagyis az órád szerint 02:00."
- - -
Pontosan! Краснодар, ahol jelenleg elek a moszkvai idozonahoz tartozik (GMT+3).
De te ezt honnan tudtad meg? Gyanus vagy Sztyopa, nagyon gyanus! :)

Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:27:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Szabad gumit húzni, de minek? Kellemetlen érzés.
--------------

1. Nem minek, hová.
2. Kellemetlen? Bullshit hang, a kell hangot rakem, de ezt a bullshitet nem, és losza.
3. Érzés? Stak er és ár stuma van, a verb bullshit z-s.

4. Szabad? Vagyis liberália? Nem, nem szabad, regelta van, és nem regelta.
Ahol gumit lelnek, ott ütni kell, attól, hogy nem van privát.

5. ??????? Álszent! Ma bírnál vagy 20 barnát, Kindet, ha nem!

Kérdésemvan 2024.02.08. 21:28:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: nekem az világos, hogy röhejes vagy az Orbán imádatoddal és a libsifóbiáddal. Meg úgy egyébként mindennel, pl. kinézet, keresztény erkölcs értelmezése, stb., stb.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:28:29

@alöksz róz:

Nem értem őket. Az elégedetlenséget lassan kell építeni, rétegről rétegre, türelmesen. Az elkapkodás biztos bukás.

S ehhez nem kell PR-szakembernek lenni, ez nyilvánvaló.

Orbán titka, hogy érti ezt. 2006-ban az őszödi beszéd után képes volt 4 évet várni, mert tudta, ha elsieti, azzal esélyt ad a ballibeknek a kármentésre. S nem adott esélyt, hagyta, hogy a ballibek lenullázzák magukat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:29:58

@alöksz róz:

Semmi gond az olyan terhességkontrollal, mely nem okoz halált.

Azaz gumi lehet, de aktus utáni tabletta nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:31:48

@Kérdésemvan:

Se imádatom, se fóbiám. Én vidáman élek, nap mint nap szemlélem a nyugat zuhanázást, ez nekem örömteli dolog.

Kérdésemvan 2024.02.08. 21:33:35

@Sztálin orgnistája: anyád karóráján láttam, mikor előttem térdelt ;)

Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:34:59

@alöksz róz: csak gyereknemzés céljából lehet szexelni.
----------------

1. Írva stak, nem csak.
2. A lehet hangot dúrgerni.

3. Nem gyerek az ősmagyar hang, ez a gyerek totál mongoidiotizmus, hanem barna, a bír stumától, flektálva bar, erre na partivel. De inkább barnát faszol.

4. A cél egy jevevényhang, a magyarnak remu van. A lehet laguján regelta. A Zielsetzung libernyák, de a szex Selbstzweck, ettől folyton logikusan barna vál, az kell, ha Selbstzweck, vagyis a szex mondani volna, hogy öncélű, de a cél egy jevevényhang. A macska, kutya szexel, és folyton van almo(al túl, és élni, alan) ahogy barna is, ergo regelta, hogy a szextől barna vál, ha nem úgy nem Selbstzweck, ergo az nem regelta.

De hogy úgy mondjem apriori a puna, aposteriori ona barna, Kind. Céltól nem szexelnek, attól, hogy jevevényhang, nem van cél, a cél utológos, a tettnél nem van ott, így ergo ahol nem vál barna, Kind, az beteges, és ütni kell.

alöksz róz 2024.02.08. 21:36:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: így van, érthetetlen h miért nem látják.

meg azt se értem, minek akarnak annyit szerepelni. csak odafingnak egy nagy büdöset minden valódi probléma mellé.

2024.02.08. 21:38:22

@Ámde Táska.:
Attol fuggetlenul, hogy 4 orszag allampolgara vagyok, a szulohazam Magyarorszag.
Szoval nem vagyok kivulallo. Az elkovetkezendo hetekben Magyarorszagnak kulonosen nagy szuksege lesz a Nagyboldogasszony vedelmere.
- - -
Mир!

Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:39:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: az olyan terhességkontrollal, mely nem okoz halált.

Azaz gumi lehet, de aktus utáni tabletta nem.
----------------
1. Nem terhesség, a teher egy bullshit hang, az ősmagyar bírda, bírdamány, ahogy a bérnek bérályja van, ez a pocak.
2. Okoz egy bullshit hang, az ok unk, ucit, okász, szokni. Magyarul ide vagy az uer stumától örök, ahogy wirken, vagy erejt az er indogermán stumától, vagy árt, flektálva az er.
3. Nem halál, ez egy kretény-libcsi hang, hanem meredés, maródás, merevedés, vagy mortály, de derbedés is oké:

bírdamánykontroll, nem árt mortályt, maródást.

4. Se a gumi, se a tabletta nem oké, nem regelta, beteges, attól, hogy az eredői, naturális prozesst tarja, szakajtja, szakítja, vagyis a szex nem Selbstzweck.

Ahol gumit lelnek regelta kivinni őket és agyonverni őket.

alöksz róz 2024.02.08. 21:40:27

@Gelmerrrrr: "De inkább barnát faszol." - abból nem lesz gyerek :D

Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:42:13

@alöksz róz: illetve ha terhes az asszony, szabad-e szexelni?
------------
1. Nem terhes, hanem bírdás.
2. Asszony egy libernyák hang, libernyák jevevényhang, magyarul: bírdás barma.

3. Nem szabad, a szabad egy libernyák hang ide, libcsizmus, azt mondjuk, hogy regelta.

4. Illetve hangot dúrgerni.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:45:13

@alöksz róz: A gyerek egy bullshit hang, igenstak a jár indogermán hangtól, ahogy jérce is.

Magyarul, ősmagyarul a Kind barna, ona barna, ona a namaelője, neutrum.

Ena baru.
Ona barna
Ana barma, anya barma, anya barom.

Ahogy nem szül, hanem kibírong magyarul, ősmagyarul, ahogy bírtavál, a fötus a bér, annak van bérályja.

Magyarul a bír indogermán partikeltől, flektálva bar, ezekkel a hangokkal rakandem. Ha van a germán barma, úgy az ősmagyar a barna, ana partikelvel, ahogy barn is a skandináv hang. Az úr baru.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:48:20

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: z erőszaktevő helyrehozhatja, ha elveszi feleségül és fizet a lány apjának.
----------------
1. erőszak? szaku magyarul a kés.
2. Nem helyre, hanem lagura az ősmagyarabb hang, nem hoz, hanem bírong, de nem lagurabírong, hanem rekkent.
3. A feleség egy kretény-libcsi hang, ősmagyarul: ara, barma.
4. Így nem vesz, hanem inkább a Rektion, raktány: arát arat, barmát barat.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:50:28

@alöksz róz: Jah igen, Rektionnal, raktányval: barnát bérmál.

Nekem a bérmál hang a bér-től ered, a bír flektálva bér, ez fötus is, és van barma, ez ana is, anya is, nő is, vagyis: barnát bérmál.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:53:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hogy bűnös. Aki nem tudja, az nem keresztlny.
---------------
1. Bűnös? Ezt a hangot nem rakem, az új-ónemmagyar halandzsát nem rakem. Fingem nem van róla, így nem rakem a bűnösvoltot.
2. Nem tud, hanem rak.

3.Hát nem igen vagyem kretény, pogány vagyem.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:56:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Házasságban minden szex szabad.
---------------

1. A gangbang party? Szájer Józsi is.

2. A házasság egy bullshit hang, ezt dúrgerni kell. Olyan libernyák, nem a bírást emelja ki, hanem stak az állatiegzisztenciát, a libernyák egzisztenciát. Van olyan hogy stalad, család, az úr, baru álladja.

3. Szabad? Libernyák hang, a szabad hangot máshol rakem, de itt laguja nem van, stak regelta. A szabad egy libernyák perspektíva, így nem van laguja a magyar nyelv strukúrájánál.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:59:37

@Gelmerrrrr: Jah a fizet hangot a magyarnál dúrgerni. Az ilyen ökomókus hangok nem magarok, na mondjuk a fizet a fűz-től ered, indogermán spand a fűz hang, ettől a spant, pant is, Pfand, ahogy pfennig, píz, de az inkább szláv sklavenaufstandi hang, ahogy a számok se magyar hangok, így az ősmagyartól ezt így dúrgerni kell.

Ámde Táska. 2024.02.08. 22:03:58

@Sztálin orgnistája: ja, hát ahol születtél az lehet az, mint pl. Johnny Weissmüllernek. Csak akinek a hazája is, az nem poénkodik (?) a hunguestes Kárpátaljával.
Mal apropos, a Bartha-könyvet meg a Schönbornokat azóta esetleg sikerált esztimálni?

Gelmerrrrr 2024.02.08. 22:04:46

@alöksz róz: az asszony terméketlen, akkor szabad-e szexelnetek
------------
1. Asszony hangot dúrgerni, ide barma.
2. A termdfdfd egy bulslhit hang, így vagy bérlosza, de nem inkább bérmállosza, bérmálvésza: barma bérmállosza.
3. Nem szabad, hanem regelta.

4. A tett arra van, hogy barna bírtaváljon, úgyhogy ha bérmállosza is volna, a tettnél irreleváns, attól, hogy a tettnél ez nem bewusst, ahogy stak később válna bewusstvá, de nem a tettnél, így regelta, attól, hogy Selbstzweck marad a szex.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 22:06:58

@Sztálin orgnistája: allampolgara vagyok, a szulohazam Magyarorszag.
-----------

1. Libenyákiapógár vagy.

2. Bírtaváltavesztája magyarrrejku. Országtagadó vagyem, nekem rejku van.

3. A szül hangot dúrgerni, magyarosabb a bírta, Birth, a bír stumától, ta múltidő partikelvel, erre va-vá, indogermán au-ue, és vál, bírtavá, bírtavál, bírtaválta.

Ámde Táska. 2024.02.08. 22:07:30

@Kérdésemvan: bocseszka, nem szűkítetted a vélemény mint kategóriát.
Amúgy azt gondolod, hogy abból a tényből kiindulva, hogy Ukrajna az ellenségünk, így Oroszország automatikusan a barátunk lesz?
Hogy mást ne is mondjak ...

Gelmerrrrr 2024.02.08. 22:08:33

@Sztálin orgnistája: Nagyboldogasszony vedelmere.
------------

1. Asszony hangot dúrgerni, libernyák hang.
2. A asszony nőnemű, így nem bolda, attól, hogy bolda, boldog a bol stumától ered, ősi magyar bol stuma, vagyis boljás, illuminált, de stak az úr illuminált, ahogy Kirgen, ha fejet nyakról metsz.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 22:14:27

@Ámde Táska.: azt gondolod, hogy abból a tényből kiindulva, hogy Ukrajna az ellenségünk, így Oroszország automatikusan
----------------
1. Stak a libcsi gondol, magyar rakand.
2. Tény=Lüge.
3. Nem ellen, hanem alna, de inkább anta, antanda.
4. Oroszrejku.

5. Hát az Ukránok antandánk, de nem fájandunk, habár kellene. De nem igen rakem, attól, hogy a magyar a magyar életmódod akarja, az ősmagyart, ergo:hogy ezt hogyan tesszük? Megyünk róbni az ukránoktól, megyünk Szkítiának(fedősztori a fingrizmus, de a magyar nyelv indogermán és germán nyelv).

Az oroszok barátok, de nem Putyin, hanem Prigoszin, a Balamir, ahogy egyéb mások is, mi is Szkítiának innen akarunk dühebedni, tobzódni. Az orosz libernyákia nem barát, attól, ahogy tettek a magyarokkal, a Wagnerrel, stak az orosz emberek, a Wagner és egyéb szkíták. De itt a magyar életmódról van a beszéd.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 22:18:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Én vidáman élek, nap mint nap szemlélem a nyugat
-----------

Inkább vídmo, az indogermán uei stumától, Waid is, ahogy űz, vagyis humanoidot wdni, űzni a vidmány. Vídsz, űzől, attól vídár vagy így: vídmo vídár. De vídmo hangot így nem kell szétstépelni, stak az a vídmo, aki humanoidot űz, wíd.

A szemlél hang bullshit, nem nyugat, hanem este, ereszta.

De este úgy nem zuhan, stak Wunschdenken.

Gelmerrrrr 2024.02.08. 22:26:01

@alöksz róz: gyereknemzés céljából lehet
------------------

Barmabélmálás remujától regelta szexelni...

A cél egy jevevényhang, betegség. Vajon Szájer Józsi céltől szexel?

Na most leírem a szokott rakandát:
Rakvány: barna punaina, punaina gecizésen át van.
Rakvány: a buzi nem geciz punina.
Rakvány: Szájer buzi.

Rekkelés: Szájer Fanni van? Rakanda: Szájer Fanni nem van.

Ha Szájer Fanni volna, de nem van, úgy a beteges Zielsetzungtól, ergo Zielsetzungtól nem regelta a szex. A cél beteges.

Kérdésemvan 2024.02.08. 22:35:19

@Ámde Táska.: a bocseszka egy bullshit hang, nem rakem miért kell dúrgerni.
De most komolyan, az embernek az az érzése(Hofi után szabadon), hogy a bircahang blogon az egy főre jutó kretének száma, kettő. :))))

alöksz róz 2024.02.08. 23:19:20

@Ámde Táska.: "abból a tényből kiindulva, hogy Ukrajna az ellenségünk" - az mitől tény, tompika?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 08:13:04

@alöksz róz:

Azt hiszem írtam már erről.

Alapvetően mert egy kis belső keménymagnak politizálnak. Akit ez a belső mag lepontoz, annak vége. Viszont a belső mag igényei a valósággal köszönőviszonyban sincsenek.

S aztán ez megy mindig:
- elégedetlenség alakul ki,
- a belső mag szerint mindjárt bukik a Zorbán, hiszen a nép elégedetlen,
- azonnal jönnek a ballib főemberek, nehogy árulóknak minősüljenek, hogy nem csatlakoztak,
- az eredeti elégedetlenség feledésbe merül, már Zorbán a téma,
- lassan kimegy a népi támogatottság,
- bukik az egész akció, elégedetlenség megszűnik,
- a keménymag elkezdi szidni a népet,
- Zorbán erősödik.

Orbán meg pont az ellenkezőjét csinálta 2006-ban, ő maga szerelte le a saját oldal szélsőségeit, gyakorlatilag bszüntette a tüntetéseket, nyugalmat biztosított Gyurcsányékak, hadd kormányozzanak és csinálják tovább a hülyeséget. S lett is eredmény: Gyurcsány 3 évig alig tudott kormányozni, rettegésben élt, aztán lemondott a legrosszabb pillanatban, majd lett kétharmada a Fidesznek.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.09. 09:10:24

Hogy tévedésből ontopik hozzászólás is legyen: itt van ugyebár a bejelentés arról, hogy lesznek olyan bűncselekmények, amelyekhez nem jár kegyelmi jog. Attól eltekintve, hogy a jogvégzett Zorbán miképp találta ezt ki, ugyebár talán jogvégzettnek sem kell lenni, hogy egy ilyen alkotmánymódosítás milyen alapelveket sértene. Vajh a jogállami EU ezt szóvátenné?
Az meg külön vicc hogy kik ennek az elnöki tanácsadó testületnek a tagjai. Egri Viktor mikor lesz vajon benne?

Gelmerrrrr 2024.02.09. 09:26:39

@Deak Tamas: olyan bűncselekmények, amelyekhez nem jár kegyelmi jog. Attól eltekintve, hogy a jogvégzett
----------------

1.Bűncsal? Na most az csalják vagy cselik? Nem rakem.
2. Nem hoz, ez itt nem Örményia, hanem nak-nek, ra-re.
3. Jár? Idegen, aljanda frazeológia, német, bullshit, dúrgerni.
4. Kegyelem? A kegy a ghé stumától ered, vagyis kegyes, ha vesét lever.
5. Jog? A jog az iga, Joch, a magyarnak raktája van.
6. Végez? Bullshit hang z-vel, de inkább anto, de a frazeolgóia libernyákizmus, így dúrgerni.
6. Inkább véghoboljokva, vagy anava, vagy al, nem tekint.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 09:42:29

@Deak Tamas:

Szerintem az orbáni módosító javaslat abszurd.

Jogelméletileg meg röhejes.

Persze politikailag győztes lépés. ez nem kétséges. Hiszen most bárki aki a jogelvekre hivatkozva kritizálja, azonnal pedópárti lesz.

Tipikus eset, hogy egy pillanatnyi érdek miatt fel van áldozva valami nagyobb, Nem kellett volna ezt csinálni.

Ámde Táska. 2024.02.09. 09:47:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: jogilag is nonszensz, amellett, hogy az Alaptörvényt magát sérti :

XV. cikk
(1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.

A módosító javaslat ezt egyértelműen sérti, hiszen adott bűncselekmény egyenlő elbírálását és jogképességi azonosságát csökkenti, illetve szünteti meg.

Arra leszek kíváncsi, jön-e az EU pampogás.

Gelmerrrrr 2024.02.09. 09:55:56

@Ámde Táska.: ogilag is nonszensz, amellett, hogy az Alaptörvényt
------------

1. Hát igailag, jah, attól, hogy a jog az Joch, iga.
2. Mellett? Bullshit hang, nál vagy onto.
3. Alap hang nem van, az al magyarul túl, így raku.
4. Nem törvény, tarvány, szántott feld, a magyar rakvány van: rakurakvány.

5. Stakhogy a butaká így vagy úgy illegitim egy új-ónemmagyar halandzsa és fingárul van, de a magyar nyelv indogermán és germán nyelv.

Gelmerrrrr 2024.02.09. 09:59:50

@Ámde Táska.: dott bűncselekmény egyenlő elbírálását és jogképességi azonosságát
------------

1. Nem ad, hanem rejni.
2. Bűncslekemjd szar? Nem rakem ezt a hangot.
3. Hová bír? Na ezt se rakem, bírja a szart? Fingem nem van erről, hogy hová bír.
4. a jog az iga, Joch.

5. Képes? Bullshit hang, libcsizmus, a kép az hép volna magyarul, de a kretény-libcsik átírták, erre jett egy libernyák-németista frazeológia a gebildet. Magyarul fähig ernya vagy rekna-rakna.

Na most én nem vagyem rekna a halandzsára, nem vagyem libernyák, így gebildet nem vagyem a libcsizmusra, libernyák szarra, a halandzsára, én ősmagyar, szkíta, náci vagyem, primitív.

A butaká illegitim egy új-ónemmagyar halandzsa, a magyar nyelv indogermán és germán nyelv.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 10:18:28

@Ámde Táska.:

Ez kb. olyan, mintha belírnánk a családjogi törvénybe: mindenki jgosult elválni, kivéve azt, akit elítéltek halálos baleset okozása miatt.

Teljesen abszurd. Ez kb. olyan, mnt a ballibek feles többséggel alkotmányozás ötlete.

Sajnos a Fidesszel ez a baj: képesek a rövid táv miatt elveszteni a hosszú táv szempontjait.

Gelmerrrrr 2024.02.09. 10:52:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: a családjogi törvénybe: mindenki jgosult elválni,
------------

1. A jog az iga magyarul Joch, a magyarnak raktája van.
2. A tarvány a szántott feld, a magyarnak rakványja van.

3. A család a germán stalda, nem szláv hang, a stellen-től ered, állad volna mondani és ennek van raktája, így válni vagy hogy a faszem libernyákul nem regelta.

Stalad: család.
Rakvány: ena baru.
Rakvány: ona barna.
Rakvány: anya barma.

Ha kirakjuk az ana partikelt és a staladot úgy látni van, hogy a raktánál laguja nem van a válásnak, így nem rakem, hogyan is makogsz.

Gelmerrrrr 2024.02.09. 11:00:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: elítéltek halálos baleset okozása miatt.
------------
Ítél? Nem rakem, de a tobábbit se, attól, hogy halál egy kretény hang, így: mortályos estét erejt, árt.

Ámde Táska. 2024.02.09. 11:51:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: így van, pontosan. A meglátásod a Fidesszel kapcsolatban pontos, azzal egészíteném ki, hogy semmi csodálnivaló nincs azon, hogy ez így alakult. Az ellenzékben eltöltött idő alakította ki ezt a torz reakciókényszert.

_Neville 2024.02.09. 12:46:59

@Deak Tamas: A jogászok szerintem agyfaszt kapnak az ilyen típusú "kivéve a gyevi bírót" típusú törvényalkotástól :D

Ámde Táska. 2024.02.09. 13:08:54

@_Neville: de a szabálytalanságon túl, gondolj bele, az ellenkező hatást fogja elérni ez az egész. Van már rá példa, hogy mit fog tenni az elkövető, ha tudja, hogy nincs kegyelem. Néhány név mutatóba: Bodgál Zoltán, Miskei Imre, Bencsik László, Molnár Henrik, Magda János (ámbár ez utóbbi elég necces, hiszen valószínűbb, hogy nem ő követte el a cselekményt)

Gelmerrrrr 2024.02.09. 13:36:10

@_Neville: A jogászok szerintem agyfaszt kapnak az ilyen típusú "kivéve a gyevi bírót" típusú törvényalkotástól :D
-----------
1. Jogász? Az olyan ahogy a jogár, jogja, vagyis eykr, ökör? A jog magyarul az iga. Jah, azt akarod mondani hogy libernyák habubsdász.
2. Nem szerint, hanem rekkin.
3. Bíró? Hogy bír? szart bír? A magyarnak raktár van.
4.Tarvány? Az a szántott feld, magyarnak rakvány van, és azt nem alkoholizáljuk, hanem rakjuk.

Gelmerrrrr 2024.02.09. 13:49:01

@Gelmerrrrr: Jah én meg agyfaszt ezektől a libernyák habubsdászoktól, vagyis az univerzalizmustól, és a libernyák moráltól, a butakától.

De erre volt példa, hogy van olyan, hogy ontológiai és raktaológiai nő, és biológiai. A nyelv rekkint és az ősi szokásrakta rekkint a soroksári futógöndör nem nő, hanem göndör, így nem áll ide az, ana az ana partikelre, a nőre.

De írtem, hogy szokásraktánál racionalizmus van, ergo ha egy ember dögöt mozgat, huamnoid dögöt, úgy automatikusan úgymond gyilkos, ő volt, és ennyi, de ezt felülírja a skandináv szokásrakta: úton, végaton erővel durrantani és meredejteni, ez soll, attől, hogy nem ontológiai és raktaológiai nő, ana partikel.

Így a dögmözgatást felülírja, hogy ha nem nő a dög, stak biológia, ergo a racionális ana partikel, anya, nő nem egy a biológiaival.

De erre írtem, hogy ma van a sachlich, hogy ma nem racionalitás van, hanem libernyák-burzsuj izé, de úgy tesznek, ahogy racionalitás volna, nem is igen rakem, de nekem stak Unbedingtheit van.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.09. 14:59:08

@_Neville: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: megjött a konkrét mondat :

"A köztársasági elnök a (4) bekezdés g) pontjában foglalt egyéni kegyelmezési jogát a kiskorú személy sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény esetén nem gyakorolhatja."

Ez így fixen kotmányellenes.
Meg abszurd is. Volt a Blahán az a 13 éves szurkáló kisköcsög pár éve. Most ha nekem jön, akkor a saját önvédelmem helyett azon kell járjon az eszem, nehogy úgy védjem meg magam, hogy egy barátikutyás Helmeczi rám ne húzza a Csillagot?
Okozzunk Bolilinak kéjes örömet, ez azért így már egyértelműen nagyon az Orbán-fáradtság jele. Trump-sapka, türkménbasi-szerkó, ninjakormány - ezeket egy nem elhasznált ember az életbe' nem fogadna el.

alöksz róz 2024.02.09. 15:12:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Persze politikailag győztes lépés. ez nem kétséges." - micsoda? hogy inkább átírják az alkotmányt, mint hogy elengedjék az emberük kezét?

nováknak abban a pillanatban le kellett volna mondania, ahogy kiderült.

most lemondtak helyette a tanácsadói.
(ami duplán nagy hiba, egyrészt mert kiváló emberek, másrészt mert a ballib konda vérszomját nem csökkentik, hanem még jobban táplálják vele.)

alöksz róz 2024.02.09. 15:21:10

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: az összes létező mindent a lehető legnagyobb erővel védeni pont ugyanaz a hülyeségfajta, mint amit a ballib keménymag csinál.

egy kicsit mindig ereszteni kell, akkor lehet a legnagyobb ütést bevinni :-)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 15:50:13

@alöksz róz:

Pedig ez annyira nyilvánvaló.

Mindenki tudja a magánéletből is.

Csak mondom: a ballib politikusok kénytelenek nem logikusan viselkedni, mert a Szalon boszorkányüldözést indít ellenük ha nem így tesznek.

Mások is sokszor elmondták: a belpesti elitértelmiség, a mértékadók a legnagyobb és legbiztosabb szövetsége Orbánnak, mert csak kicsit cukkolni kell őket, azonnal ugranak, s maguk adják az érvet Orbán mellett.

Sokszor láttam ezt a legnagyobb magyar táborbeliektől, a semlegesektől:
- az az Orbán unalmas már,
- meg hülyeségeket csinálnak,
- talán valaki más kellene,
- de atyaisten akkor ezek jönnek vissza!,
- akkor azért mégis inkább maradjon az Orbán!

alöksz róz 2024.02.09. 15:56:11

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: jó, de amit írtam, azt a fidesz csinálja :-)
ugyanúgy beszektásodtak, nem látják h időnként el kell engedni valamit.

alöksz róz 2024.02.09. 15:58:10

a válogatás nélkül mindent is be kell védeni elég nagy kognitív disszonanciára utal

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 16:07:15

@alöksz róz:

Most már a kérdés a kármentés. Nem maga az eredeti kérdés.

Túl sok lenne leváltani Novákot, ez egyértelmű ballib győzelem lenne.

Kisebb rossz hülyeséget írni az alkotmányba, pedig egyébként iszonyú baromság.

Ráadásul Gyurcsány besegített: ő is ezt javasolta, ezek után nem mondhatják már, hogy ez nem jó. Gyurcsány okos ember, de a taktikai tehetsége nulla. Most megint Orbánnnak segített a lehető legjobb pillanatban

Szerintem Orbán is Gurcsány akaratlan besegítése miatt jutott arra amire. Hogy a legegyszerűbb a kamualkotmányozás mint megoldás.

Novák személye egyébként mindegy. Nincs fontos pozícója a rendszerben, sose volt. Most lesz 3 kellemetlen éve a mandátuma lejártáig, mert Orbán gyakorlatilg kimondta róla, hogy egy ostoba liba.

Persze én másképp csinálnám, de az én vagyok. Én most már inkább beleálltam volna az ügybe, hogy az illető nem pedó, azaz nem volt hiba a kegyelem. Ez persze adna pár hét hőzöngési esélyt a ballibeknek, de már középtávon is jobban jönne ki belőle Orbán.

De Orbán nem akart kockáztatni, ő a biztosra tett lapot. Szerintem hibás lépés, alig valami veszélyes volt a kockáztatásnak.

Ennyi az egész.

Remélem, az Orbán-titkárságon nem csak a cikkeimet olvassák, hanem a kommenteket is....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 16:08:41

@alöksz róz:

Nyilván az.

De a Fidesznek vannak elemzői is, nem csak propagandistái.

S a ballibeknek meg szerintem nincsenek hosszú ideje.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 16:12:24

@alöksz róz:

Azért ritkábban.

Számtalanszor láttuk, hogy Orbán belement dolgokba, melyekbe az adott ismeretek szerint nem kellett volna. De van víziója, s annak alapján igyekszik mélyebbre nézni, s annak alapján lép inkább.

Gondolom, most az volt a gondolatmenete, hogy ez az ügy nem elég fontos, jobb gyorsan lezárni.

alöksz róz 2024.02.09. 16:15:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: mikor volt az utolsó ilyen? hogy valami faszsághoz nem ragaszkodtak körmük szakadtáig

alöksz róz 2024.02.09. 16:16:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Túl sok lenne leváltani Novákot, ez egyértelmű ballib győzelem lenne." - dehogy lenne győzelem.

hogy focis hasonlatot írjak, kaptak volna egy szabadrúgást vagy szögletet :-)

alöksz róz 2024.02.09. 16:18:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Most már a kérdés a kármentés." - gyönyörű kármentés h valóban hiteles emberek léptek ki mögülük

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 16:21:25

@alöksz róz:

Annyit se. De kellemetlen helyzet. Focis hasonlattal: a játékosról leszakadt a gatyája, nevettek a nézők. Persze így is nyert a csapat 8:0-ra, de mindenki emlékszik a kínos helyzetre.

_Neville 2024.02.09. 16:23:09

@Deak Tamas: Na igen, akkor ha leversz egy pofont egy kiskorúnak, az ezek szerint súlyosabb bűncselekmény, mint mondjuk egy tömeggyilkosság vagy terrorcselekmény, hiszen más magyarázat nincs arra, hogy az utóbiak esetén lehet kegyelmet kérni, az első esetben meg nem. Nonszensz.

alöksz róz 2024.02.09. 16:23:55

@alöksz róz: vagy még jobb hasonlat: mint amikor direkt félreállnak a játékosok h az ellenfél rúgjon egy becsületgólt.
az kire nézve jön ki jól?

alöksz róz 2024.02.09. 16:26:22

@alöksz róz: vagy egy sportszerűtlenség után hagyják az ellenfelet gólt szerezni harminc nullnál :-)

_Neville 2024.02.09. 16:26:51

@Deak Tamas: Ja amúgy ez az egész túlzó tematizálás azért is veszélyes, mert nyugaton már férjüket megunó feminista anyukák előszeretettel vádolják kisgyerekükkel szembeni fizikai vagy szexuális abúzussal alaptalanul a volt férjüket. Nem kéne, hogy ehhez itthon is kedvet kapjanak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 16:42:39

@_Neville:

Egy ismerős nő pont ezt csinálta.

Mondtam is: ezzel biztos a bukása, mert a bíróságok nem veszik komolyan az ilyen szöveget ma már.

_Neville 2024.02.09. 17:27:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Gondolom a sok alaptalan vádaskodás miatt leng vissza az inga ebben.

Gelmerrrrr 2024.02.09. 18:07:14

Jah, egy iderejmedő cikk a mandiliről a fólizásról, és ahogy én írtem oda:
mandiner.hu/belfold/2024/02/az-iteletet-biralni-nem-kell-felnetek-jo-lesz
----------
1.A magyar nyelv szabályai legalább olyan köztudottak, mint maguk a társadalo
---------------
1. Nem szablya, stak a libcsi szab, a magyarnak regályja van.
2. Az al magyarul a túl volna.
3. a köz és tud hangokat dúrgerni.
4. a társadalom egy libernyák műhang, rejálisan egy libcsizmus is.

5. Az egész egy bullshit, attól, hogy a magyar nyelv nem fingár nyelv, nem van magyar grammatika, nem ismerik, nem rakják, attól, hogy fingárnak makogják a magyar nyelvet, de indogermán és germán nyelv. Így a bírnyák(nekem raktár van) illegitim.

2.gyermekeknek szóló termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható
-----------
1. A magyarnak rakta van, a jog a Joch, az iga, raktailag ezeket a hangokat regyük, racionálisan, ősmagyarul:
-ena baru
-ona barna
-ana barma.
A gyerek egy bullshit mongoidiotizmus!
2. Nem szól, ez egy jevevényhang, inkább racionálisan beszél, regyni.
3. Termék hangot dúrgerni.
4. Zárt hangot itt dúrgerni, jevevényhang.
5. Forgalmaz egy bullshit hang, ahogy a csomag is, nyelvkakilás, dúrgerni!

6. A stak hangnál is van probléma, hogy a bírnyák nem rakja, hogy a magyar nyelv indogermán és germán nyelv, így nem ismerik a magyar nyelvet. A stak, úgyírva csak, egy germán hang, a stákány, stákó, stikó, stihály rokonja. A stak egy logikai hang, ahogy stak Mars csoki egy vélma. A stak hang nem rekktava, egyenlő a német nur-val, de ahogy a német nur, úgy a stak is erősítő.

Gelmerrrrr 2024.02.09. 18:08:44

@Gelmerrrrr: csupán nyelvtani, hanem ezenkívül logikai, történeti, rendszertani, teleológiai (cél szerinti) szempontból is kell értelmezni;
----------------
1. Stupán írva.
2. Olyan hang, hogy tan nem van, nyelvkakilás így.
3. Nem szer, hanem raku, a sor-szer hangokat dúrgerni rakura, így rekkint.
4. Ért? Stak er és ár stuma van, magyarul verstehen rakni.
5. Cél? Libernyák jevevényhang, magyarnak remu van.

6. Dehát itt van a probléma! Az új-ónemmagyar egy halandzsa nyelv, a butaká egy halandzsa, ahogy a magyar nyelv nem fingár nyelv, stak az új-ónemmagyar van fingatva, hanem indogermán és germán nyelv.

A magyar nyelv indogermán és germán nyelv, a magyarnak rakta van, a nyelvtől rakóüd a rakta, Scott őrmester ahogy beszél, a butaká illegitim.

Ámde Táska. 2024.02.10. 00:30:17

@_Neville: spanyolországi magyarnak volt baja pontosan ebből. Merthogy azt, hogy a gyerekeit leköpdösik meg hasonlók, ő úgy jelentette, hogy "molestar" - egyből jött az, amit mondasz.....

Ámde Táska. 2024.02.10. 00:37:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: én ezen dobtam egy hátast,

www.portfolio.hu/gazdasag/20230510/nem-akarmilyen-elnoki-tanacsado-csapata-lett-novak-katalinnak-itt-a-teljes-nevsor-614242

Én itt több embert ismerek személyesen*, tőlük függetlenül feltenném a kérdést, mért nem látom itt pl. Sebő Ferenc nevét.

(*=amúgy válaszolnának, ha emilt írnék.)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 09:15:36

@Ámde Táska.:

Plusz a szó eltérő jelentése a 2 nyelven. Lásd még: preparar.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 09:33:50

@_Neville:

Persze.

Amikor gyerek voltam, akkor a válóperek alatt minden férfi részeg volt aki verte a családot, s minden nő meg kurva, aki az összes szomszéddal szexelt a gyerek szeme láttára. Ma már minden férfi pedofil és minden nő meg drogozik.

A jó ügyvédek meg is mondják az ügyfeleiknek: ilyenekkel csak akkor jöjjenek, ha van valami valós bizonyíték, mert ellenkező esetben csak maguk ellen dolgoznak. Hiába van elnőiesedva a bíró szakma, még a bírónők 90+ %-a se veszi be ezt a "pedofil férj" szöveget, aki ilyet állít, annak a többi állítása is komolytalan színt kap.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 09:49:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: pontosan. A sztori vége amúgy az lett, hogy odatolta az értelmező szótárt az igazgató orra alá.
Ez mind ugyanolyan ami anno a szlovák nyelvtörvénynél sült ki: minden felvidéki magyar politikus helyesírása és szókincse jobb mint nehány anyanyelvinek.

Tapi2021 2024.02.10. 13:19:50

@alöksz róz: ""Most már a kérdés a kármentés." - gyönyörű kármentés h valóban hiteles emberek léptek ki mögülük"

1. Kiderült, (mégis csak) vannak a jobb-konzi-kerdem-nemzeti oldalon és "mögött" hiteles emberek.

2. Akik most a SAJÁT seggüket, "renoméjukat" mentik.
(Egy másik narrációban, elszaladnak az első nagyobb nehézség idején...)

Tapi2021 2024.02.10. 13:33:37

@alöksz róz: "vagy ez csak a katolikusoknál van így?"

A katolikusoknál - az eredeti, Jézus által alapított egyházban - igen, így van.
A magyarázat természetesen nem biológiai vagy szexuális, de még csak nem is erkölcsi.

Tisztán hitelvi. Nagyjából e gondolat mentén: 1. a szexualitást Isten alkotta, arra, hogy szaporodjunk, 2. tehát az elsődleges funkciója a szaporodás, nem az örömszerzés, 3. csak Isten előtt kötött házasságban szabad (nyilván, mert csak így biztosítható, hogy egy gyerek gondoskodó családba szülessen), 4. a házasságban azonban elsősorban Isten dönti el, kinek, mikor, mennyi gyermekáldást ad, 5. Istent ebben nem szabad akadályozni (pl. gumival), sem felülbírálni (pl. abortusszal).

Ma, a szabad szex, a házasság nélküli/helyetti szex, az élvezet szex..., és a fogamzásgátlók, szabad abortusz korában ez nem korszerű nézet.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 15:21:28

www.vadhajtasok.hu/2024/02/10/rendkivuli-megszolalt-konya-endre-hallgattassek-meg-a-masik-fel-is

Így tökvilágos, el is találtam az egyik (túlgyakori) magyarázatot. Meglehetősen göcögősen, az e fórumra író ellenzékiek képességeit épp csak felülmúló gyerekek vallomása alapján kapott vélhetően "pedagógiai" célzattal közepessúlyú letöltendőt, míg feltehetően éppen ezért kapott maga pedó felfüggesztettet, az is közepessúlyút.
Ez a klasszik eljárásbeli ingatag lábakon álló ítélet jogi iskolapéldája, erre kegyelmet szoktak adni.
Nem állom meg: ez Isten ujja. Aki Zaboláról, Erdély egyik legszebb településéről eljön, oda mutat vissza, hogy ott kellett volna tevékenykedj a magyarokért.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 15:23:01

@Tapi2021: nekem Gundel-Takács Mindenkihez ! című esszéje küönösen visszatetsző a címével.

Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 15:26:55

@Tapi2021: 1. a szexualitást Isten alkotta, arra, hogy szaporodjunk, 2. tehát az elsődleges funkciója a szaporodás, nem az öröm
-----------
1. Isten hangot dúrgerni, libcsi jevevényhang. Alkoholizáltaja Jehova? Nem rakem.
2. Az öröm az uer stumától ered, öléssel van együtt.

3. Már írtem, hogy a perspektíva nem rakta, raktalosza, nem jó.

Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 15:28:54

@Tapi2021: tött házasságban szabad (nyilván, mert csak így biztosítható, hogy egy gyerek gondoskodó családba szülessen),
------------
1. Nem köt, hanem kunt, de bullshit hang ide.
2. Házasság egy libernyák-pógári hang.
3. Szabad hangot dúrgerni, libcsi, magyarul regelta.
4. A mert egy libernyák hang, dúrgerni.
5. Barna bírtavál magyarul, nem a mongohülye gyerek.
6. He? Gonosz, gond, göndör? Gondos?

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 16:55:45

Hát jön valami bejelentés. Marha vicces lenne ha a sok Boldeone elintézte volna Kövér László államelnökségét :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 17:01:12

@Deak Tamas:

Ha lesz is, ideiglenes lesz. Kövér nem akarna jelképes szereplő lenni.

alöksz róz 2024.02.10. 17:03:04

@Tapi2021: nem bégetnek egyetértően minden hülyeségnek.
ettől maradnak hitelesek.

alöksz róz 2024.02.10. 17:10:40

@Tapi2021: ezeket nem az isten találta ki, ezeknek a dolgoknak a nagy részét (a házasságon kívül) többszáz évvel kr. u. költötték a papok.

"4. a házasságban azonban elsősorban Isten dönti el, kinek, mikor, mennyi gyermekáldást ad" - akkor dugni se kell, majd ad az isten, ha akar

"5. Istent ebben nem szabad akadályozni (pl. gumival)" - szerintem az istent egy vacak gumival nem lehet ebben akadályozni :-)

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 17:13:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hát, 64 éves. 5 év szolgálat és lenne elnöki nyugdíja. 2029-ig lenne ugyebár államfő, az sem mindegy esetleges 2026-os buktára gondolva.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 17:24:11

@Deak Tamas:

A kevés önálló fideszes tényezők egyike Kövér. Nem fog lemondani erről pénz kedvéért. Eleve közismert róla: nem izgatja a pénz.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 17:27:14

@alöksz róz:

A keresztény szex etika nagy része a zsidó szokásokon alapszik, lásd Mózes 3. könyve 18. fejezet.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 17:35:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hát nem is a pénz, én a második eshetőségre gondolok. Zorbán kitalál még pár ilyen alkotmányellenes alkotmánymódosítást és kész a baj.
Nagyon látszik a fáradtság, ez karizmatikus vezető mellett törvényszerű, Tisza Kálmán és Bethlen István esetében ugyanígy megjelent, annyi különbség, hogy Bethlen felismerte ezt magán, Tisza meg nem, el is cseszte a Kossuth-üggyel.
Lehet hogy épp az első jele volt a Zorbán-fáradtságnak Katalin elnöksége, aki amúgy láthatóan nagyon jól működik a nyugati típusú reprezentációkban (pápalátogatás szupersikeressége) sőt, ugyanazokat a hibákat is csinálja mint azok (pl. Meloni-féle edzőtermes picsáskodás)
Nem ez a feladat, pláne nem most. Nem Brassóban kell a képemet nemzetiszínre mázolni hanem a beregszászi Fedák-villában.
Nevetséges, hogy Lord Rothermere után Vlagyimir Putyin az első, aki épeszű empatikus nyilatkozatot tesz magyar kisebbségekről (a magyar államelnök meg szinte soha), és talán miatta most páran meggondolták a nemmagyar iskolát. Pedig az ő orosz világképében akár benne is lehet Kárpátalja, 1914-ben volt háborúpárti tüntetés Moszkvában, azzal, hogy a Karpatszki Rusz szabaduljon már fel.

alöksz róz 2024.02.10. 17:40:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: jó, de ebben nincs olyan, hogy nem lehet dugni csak gyerekcsinálás céljából...

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 17:45:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: vagy a jó utódokkal (Rudolf trónörökös) valami baleset történik.
Én arra lennék kiváncsi majd az emlékiratokból, hogy Lázár János mávos ámokfutása valóban utódlási teszt volt-e, és főleg kinek az ötlete volt, hogy ő jó lenne. Nem feltétlenül képességgondok miatt, hanem neki volt olyan periódusa amikor nem vett részt a közéletben teljes láthatóságban. Olyan eleve nem lehet jó utód.
Egyébként engem ez a mocskosfideszezős életstílus a 120 évvel ezelőtti országra emlékeztet. Akkor is ment a mocskostiszázás meg a mucsaizás és milyen jó is lett utána ....!
Most még azzal is rosszabb hogy nem születnek szép szecessziós épületek.

Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 17:48:17

@alöksz róz: dugni csak gyerekcsinálás céljából...
------------

Nehéz az agyad? Már le volt írva, leírtem.

A cél egy jevevényhang, így dúrgerni. Nem gyererk, hanem barna: barnát bérmálni barmának a magyar frazeológia.
A csinál egy bullshit hang, dúrgerni.

De már leírtem!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 17:49:18

@Deak Tamas:

Nekem is vannak néha rossz érzéseim.

Jellemzően a jó és a rossz váltogatja egymást.

Persze örülnék, ha nem lenne igazam, s nem lenne Mo-ból euroatlantista, polgári állam.

Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 17:49:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A keresztény szex etika nagy része a zsidó szokásokon alapszik, l------------------

Nem alap, hanem raku, alap hang nem van.

A kretény szexizé rakuja a szájerizmus. Ajaj!

Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 17:51:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: e Mo-ból euroatlantista, polgári állam.
---------
Országtagadó vagyem, rejku van, így libernyákia, a nyelvkakilástagadó is.

Az pógár, de te egy baszott nagy pógár vagy! Fingem nem van, hogyan is beszélsz, attól, hogy te egy libernyák pógár vagy,

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 17:55:41

@alöksz róz:

Nyilván voltak pontosítások, apró változások.

Pl. a zsidó házassági tilalmakat ma már a zsidók között se tartják be, tulajdonképpen csak az ortodox zsidóság ragaszkodik az eredeti tilalmakhoz.

De a dolog szellemiség maradt máig, s nálunk is, keresztényeknél.

Persze tény: ma már a keresztények se tartanak be egyes dolgokat, pl. házasság előtti szex tilalma. De ez legalább egy helyrehozható tv-sértés. Mellesleg ezt az ókori zsidó időkben is helyre lehetett hozni: feleségül veszem akivel szexeltem, s ezzel meg is lett bocsátva.

De nyilván a szabéyok szelleme máig él. Ma se fogadható el a szex sok emberrel.

Ami meg a terhességmegelőzést illeti, itt egységes szabályozás sose volt. Ami világos: az abortusz mindig tilos volt.

Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 17:58:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: De a dolog szellemiség maradt máig, s nálunk is, keresztényeknél.
-----------
1. dolog a schuld.
2. Szellem hang nem van, stak nyelvkakilás.

3. Nem igen rakem, hogyan makogsz, attól, hogy a kretény egy buzereáns, lásd szájert. Fingem nem van, hogyan makogsz.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 18:00:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hát a polgári, ahogy te szoktad használni , nyilván nem lesz, hiszen a nyugati erőforráselszívó rendszer máshogy nem működhet. Az euroatlantiságról meg már vagy 35 éve megegyeztek Máltán.

Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 18:01:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ami meg a terhességmegelőzést illeti, itt egységes szabályozás sose volt. Ami világos: az abortusz
-----------------
1. Nem terhes, az ősmagyar hang bírdás.
2. Nem illet, hanem rejmet.
3. Szablyája stak a libcsinek van, magyarnak regály.
4. Nem világos, hanem bolo, de inkább rakta, raktaga.

5. Nem igen rakem, hogyan is van, már írtem, de máshogy oké volt az abortusz, ha az ena, a lány apja, úgy rakandottaja, hogy attól nem akarja a lányját bérmálni, úgy a bérrel agyon is rógni regelta volt.

Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 18:03:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Persze tény: ma már a keresztények se tartanak be egyes dolgokat,
----------
1. Tény=Lüge.
2. Nem tart, hanem rekk regályt.

3. Hát a kretények ma már nem stak pedók, hanem totál buzik is, ahogy Szájer Jolánka.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 18:08:36

@Deak Tamas:

Én nem hiszem, hogy még sokáig bírni fogja ez a szép nyugati világ.

2037-ben leszek 70 éves, abban reménykedem, élek még akkor, s már megláthatom a rendszer omlását.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 18:17:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hát azért remélem 70 évesen még élünk, sőt.
Dehát ma legalább novemberig attól kett félni szinte minden nap, hogy a demens idióta megnyomja a gombot mert a libanoni császár, Valery Giscard-d'Estaing háborút akar indítani a hős Ukrajnában harcoló iráni nép ellen.

Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 18:34:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hiszem, hogy még sokáig bírni fogja ez a szép nyugati világ.
---------------
1. Hit egy bullshit németizmus, dúrgerni.
2.Nem nyugat, hanem esteereszta.
3. Nem világ, stak a kretény-libcsinek van, a magyarnak erda, árda, rakumány, bolja.

4. Hát na Bulgáriától ugass, hanem innen! Fingod nem van, de beszélsz! Sajnos az van, hogy veletek igen. A magyar tákolmány is olyan gyenge ahogy az orosz, vagyis gyengébb, lánti van most a probléma, erre volt volna az orvosság: Prigozsin.

De veled vagyem, már mondtem, hogy le azokkal, de az nem úgy megy majd, ahogy te véled. Na egal, Wunschdenken nálad, nálem is, de egyoldalon, stakhát az enyémnek van rejalitásja, ahogy Prigozsin, Szkíták.... a tijédnek nem igen, sőt, sőt, a problémákat az egész itteni ideológia stak fedi, mischmáscholja, de nekem az rakta, oké, jó.

Gery87 2024.02.10. 20:50:02

"Túl sok lenne leváltani Novákot, ez egyértelmű ballib győzelem lenne."

Hát leváltották:)
Meg Vargát is.

vasútihíd 2024.02.11. 06:50:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: nem orbán hibázott hanem katalinka aki le is mondott. tévesen állítod hogy ez egyértelmű ballib győzelem lenne.

vektortér 2024.02.11. 09:38:33

Tanulságok:
1: Kvótanőket nem alkalmazunk!
2: Drogosoknak nem segítünk!
3: Az embereknek adunk elég cirkuszt!

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.11. 10:08:02

@Tapi2021: olvasom az okos momentumos, jávorbenedekes megnyilvánulásokat, csinálják csak nyugodtan ezt a jó osztályharcolást. Még annyira se sejtik mint Pelikán József 1942-ben Dániel Zoltánnal, hogy hánysok százalék mínusz lesz ez majd nyár elején.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.11. 21:45:01

@Gery87:

Gondolom, nem akart kockáztatni a közelgő választások miatt.

vasútihíd 2024.02.11. 22:10:17

nem rúgott ki orbán senkit max kérhette hogy a ke mondjon le. de jogilag annak ugyan olyan súlya van mint ha én kértem volna.

alöksz róz 2024.02.11. 22:10:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: novákot nem. a sunyi képmutató balogot kellett volna elküldeni a halálfaszára.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása