A ballibaizmus egyik kettős mércéje a nemi orientációs kisebbségek terén nagyon működik. Egyrészt önfeledten éljenezni kell a homokságot, másrészt már csak a "pedó" szó kimondásáért is halálbüntetés jár.
Érzik, hogy zuhannak, így minden fűszálba belekapaszkodnak.
Az ostobaság fő jele: mindig ugyanazt csinálni, majd arra számítani, az eredmény más lesz.
Vicces nézni hogyan hergelik magukat a ballib politikusok és megmondóemberek. Komolyan azt hiszik, megtalálták az év témáját. Szerintem nagy lebőgés lesz az egésznek a vége.
Érdemes figyelni a hergelés menetét: gyerekeket hamis nyilatkozatokra kényszerített pedofil főnöke érdekében - pedofil cselekmény segítője - pedofil bűntárs - gyerekek közé engedték a pedofil segítőt - a pedofília segítése azonos a pedofíliával - pedofilsimogató.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gigabursch 2024.02.07. 13:34:31
uploads.disquscdn.com/images/c819858c713a53ce85ec438496fd663dc20c72b04ce31687f39b101b1add7e58.jpg
Tapi2021 2024.02.07. 13:47:38
Nem tekintve a bűnügy egyébként is "forró" jellegét, ez a "bűnsegéd" kapott három és fél évet. Amiből MÁR CSAK kilenc hónap volt hátra!
Mi a jó fenének kellett már ehhez egyáltalán hozzányúlni????
Hatalmas baklövés. Ami visszaüt az egész jobb-konzi-nemzeti-kerdem oldalra is.
Ilyet csak pillanatnyi elmezavar esetén csinálnak emberek. De ez nem az volt.
Tapi2021 2024.02.07. 13:49:51
A Fidesz is ezt tenné fordított esetben.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 14:06:46
Hogy egyébként az ürge hogyan lehet bűntárs, tessék elolvasni Michael Chrichton: Zaklatás című könyvét, abban is a John Mastersről szóló példabeszédet.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 14:17:46
Te kegyelmeztél volna? Mert Horthy Miklós (aki amúgy messze a legtöbb kegyelmet adta a huszadik századi államfők közül) megkegyelmezett ennek a szerencsétlen hülyének.
alöksz róz 2024.02.07. 14:30:48
Gery87 2024.02.07. 14:32:59
Mert ő is leszarta.
Segítettél egy pedót? Faszt érdekel, a lényeg hogy "velünk vagy".
Hát most nem jött be, kiderült ami kiderült és most ez kínos.
belebukni nem fognak, csak megerősíti újra azt hogy ezek elvtelen mocskos gazemberek, akik a haverjaikkal uralják az országot és szarnak bele mindenbe.
Gery87 2024.02.07. 14:33:54
Szóval csak ötletelsz, mosdasd csak, ehhez értesz, a seggnyaláshoz.
alöksz róz 2024.02.07. 14:34:29
Gery87 2024.02.07. 14:34:46
Ha Orbán 6 éveseknek mutogatná a faszát nyilvános az m1-en, ez azt is kimagyarázná:)
Szervilis egy büdös jobbágy ez.
2024.02.07. 15:00:37
Tapi2021 2024.02.07. 15:09:48
Tapi2021 2024.02.07. 15:13:56
Még ezt sem tudhatjuk. Azért Orbánnak sincs mindenhez köze, amit sok tízezer más ember(e) csinál.
Az alap nélküli sárdobálás, gyanúsítgatás ugyanúgy inkorrekt, mint az alap/tudás/infó nélküli mentegetés.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:15:50
Gondolkoztam vagy két percig, hogy érdemes-e olyannak aki "mentegetésről" beszél,, esetleg elkezdjek magyarázni olyan dolgokat, hogy egy büntetőügynek nemcsak elő- hanem utóélete is van, lehet perújrafelvétel, kerülhetnek elő új adatok, bizonyítékok (pl. móri bankrablás esete, a beteg lányát meggyilkoló anya esete stbstb) amelyek alapján enyhébb vagy más jogi kategóriába kerül egy ügy, de aki a tények minimális ismerete nélkül ítélkezik, ott beesik a wassalberti axióma az időpazarlásról.
Tapi2021 2024.02.07. 15:15:59
Egyébként meg ez az ember is függelmi viszonyban volt a valódi pedóval. Tehát ő is lehetett nyomás, kényszer alatt...
De én sem akarok találgatni, mentegetni.
Tapi2021 2024.02.07. 15:17:59
Ahogy te is. Meg a gyűlölködéshez: "csak megerősíti újra azt hogy ezek elvtelen mocskos gazemberek, akik a haverjaikkal uralják az országot és szarnak bele mindenbe."...
Tapi2021 2024.02.07. 15:18:56
Vagy nem. Ez is csak ötletelés.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:19:33
Azt hittem valamelyik másik ótvar barom kezdi majd a sallaimikibácsizást, nem a kanadai luxuskommer.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:27:11
A jogállam nem az, amit Boldeone hisztizik, hanem az, amikor adott törvények alapján adott helyzetben valamilyen döntést hoznak. Számtalan analóg esetet lehet hozni Budaházytól kezdve Geréb Ágnesig, ahol nem hozták nyilvánosságra a közvéleményben ugyanígy faszságokkal felpumpált ügy kegyelmi indokait.
Jól írtad, arra kell gondolni, hogy nem tudjuk a részleteket, ezt hagyjuk meg az agyatlanoknak.
Amúgy a pasas, ha hihetünk a 444-nek, már régóta nem börtönben, hanem házi őrizetben volt, ez is arra utal, hogy valami nincs rendben.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 15:32:06
Van egy olyan verzió is, hogy az emberke vallott volt főnöke ellen, segített leleplezni pedó aktivitását, így remélve, hogy csak felfüggesztett kap. De a bíró másképp ítélt végül, a pedóságért bűntelennek mondták ki, de a másik ügyért letöteltendőt kapott. S aztán sikeresen lobbizott az ügyvédje Vargánál, legyen utólag igazság téve.
De lehet, hogy ez csak híresztelés.
2024.02.07. 15:33:01
Szegyelld magad mert azt a hazaarulo gazembert veded, akinek tobb szazezer magyar honfitarsunk vere szarad a lelken!
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:36:09
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 15:38:42
Alapvetően az a baj, hogy a pedó témából boszorkányüldözés lett.
A homoklobbi csinálja ezt évek óta.
Pár éve volt: austzrál férfit elültettek a helyéről, mert egy egyedül utazó kislány mellé került a repülőn. Aztán be is perelte a céget, meg is nyerte.
Sajnos ma KOMOLYAN elhiszi az átlagember, hogy nagyjából hemzseg a társadalom a pedóktól, s minden második férfi titkos vágya kislánnyal, vagy kisfiúval szexelni.
Emiatt csak ki kell mondani a "pedó" szót és leáll minden értelmes gondolkozás. Az meg senkit se érdekel, hogy a pedók aránya kb. 0,1 % a valóságban.
2024.02.07. 15:40:21
Szerint a felmentett pedot par honapon belul ismeretlen tettesek agyon fogjak verni. Ha nem kerul a felmentessel rivaldafenybe es csendben leuli a hatralevo honapjait, a kutya sem erdekli, hogy kiszabadul. Lehet, hogy ez volt a cel?
Tapi2021 2024.02.07. 15:42:04
Nálunk is, ha a háború után nem újra a szovjet-kommunista-szocialista rendszer/diktatúra jön! (A maga "újragondolt" történetírásával, és NARRÁCIÓJÁVAL.)
Mennyire tehet ő a háborúról és a NÉMETEK végső megoldás projektjéről?
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:42:55
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 15:43:02
A pedó börtönben van, még hátra van 4 éve a börönben, ha jól emlékszem.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:44:05
gigabursch 2024.02.07. 15:46:11
???
Nincs mit ellopni azon, ami közös és szabadon felhasználható korlátlanul.
Amúgy lehet, hogy ötletelés, de a betegséges, stb. felvetésed elgondolkodtató volt.
Az már egy másik kérdés, hogy alighanem nálam nem érte volna el a mércét a kegyelem vonatkozásában.
Mindegy, nem én vagyok a Sándor palota fura ura.
@Sztálin orgnistája:
Konteónak jó ötlet, ugyanúgy elgondolkodtató.
Ezek után én mondok kettő ötletet (konteó, stb...):
1.) Van egy nagyobb gond és erre megy el a médiahiszti ereje.
2.) Okos emberek, szavazói számok kimaxolása érdekében kiszámolták a szavazónépesség fáradási hullámait és ennek pont most van itt a ritmusa.
Amúgy az beszédes, hogy a fezsültséglevezető kuruc.infó sem ettől hangos.
Ergo: az egész ügyet meghagyták a mindig rikoltozóknak.
alöksz róz 2024.02.07. 15:46:36
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:49:13
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:50:05
gigabursch 2024.02.07. 15:54:30
Tudom!
Nem saját szerzemény!
Persze a kreativitás titka, hogy jól titkold forrásaidat!
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 15:56:21
gigabursch 2024.02.07. 15:57:17
Valóban sok rosszat el lehet mondani Horthy és kortársai tevékenységéről (okkal-ok nélkül), de illene elmondani a jót is. Korrekten.
Az érdemeket is. Korrekten.
Az eredményeket is. Korrekten.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 15:58:38
Én nem tudom mi volt.
Ha ennyire fontos ember lenne ez az ember, akkor ez tudható lenne. De még a legvadabb ballib médiák se derítettek ki róla semmit.
Szerintem egyszerűen Novák Kati túlbuzgó: mivel nincs valós szerepe, abban éli ki magát, hogy kegyelmet osztogat, tulajdonképpen csak ez az, amit megtehet ténylegesen. Sose senki KE nem adott ennyi kegyelmet, mint ő.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 16:07:52
real.mtak.hu/17303/1/kekegyelem-1.pdf
Valószínűleg mentesítési kegyelemről lehet szó ez alapján.
Novák meg inkább eresszen ki száz akárkit mintsem beszéljen olyan hülyeségeket, amiktől Erdélyben nem magyar iskolába megy a gyerek.
alöksz róz 2024.02.07. 16:08:21
alöksz róz 2024.02.07. 16:12:33
pont ez játssza a fidesz :-)
alöksz róz 2024.02.07. 16:22:39
Orbán Viktor: Gyanús identitású szexaktivistákat küldenek az iskolákba, nekem ettől feláll a hátamon a szőr
index.hu/belfold/2024/02/02/orban-viktor-europai-unio-talalkozo-ukrajna-tamogatas-haboru-gazdasag/
az igaz, hogy hiába a nagy kardcsörtetés meg a nemzeti konzultáció, mégis csendben aláírtam mindent, na de legalább nem jönnek az iskoláinkba/óvodáinkba a perverz pedofilok gyerekeket erőszakolni :D
Billy Hill 2024.02.07. 16:25:40
Ne! Még Szent Árpád sem?
Gery87 2024.02.07. 16:29:01
"Még ezt sem tudhatjuk."
Amit tudunk hogy épeszű ember vagy politikus ha saját döntése valami, nem hoz iylen ostoba döntést!
főleg ha annak a pártnak a tagja, amelyik lakájmédiája és kampánya végig buzizza és pedózza az ellenzéket, meg bárkit.
HA már ennyire rámegyünk a szexuális kisebbségek elleni hergelésbe, akkor talán nem jó ötlet hogy egy pedofil botrányba keveredett embert kihozunk a sittről!
Ennyi eszük nem volt.
megint fontosabb volt a haver koma jóbarátnak egy kis "protekció"!
"Azért Orbánnak sincs mindenhez köze, amit sok tízezer más ember(e) csinál.
Há' hogyne "Sztálin elvtárs nem tud semmiről, mert ha tudná, nem engedné!!"
"Az alap nélküli sárdobálás, gyanúsítgatás ugyanúgy inkorrekt, mint az alap/tudás/infó nélküli mentegetés."
:D
Mond ezt a fidesznek meg a lakájmédiáinak!!!
bagoly mondva....
Gelmerrrrr 2024.02.07. 16:29:25
-----------------------
1. Nem kerül, hanem raked.
2. A fény görögös hang, ősmagyar bolja.
3. Nem ben, hanem innen.
4. A lévő hangot dúrgerni.
5. Nem érdek, ez egy sklavenaufstandi hang, stak er és ár stuma van.
6. Ezt most hogy raked, nem igen rakem az új-ónemmagyarod.
Na most az mondod, hogy a pedot agyonverik? Úgy ez van generalizálni? Ezzel posztuláljuk, hogy az emberek agyon akarják verni, így az van, hogy ő sohase stutott, stak a másik, ergo racionálisan ölnije regelta.
Rakvány: az emberek ölni vágyák.
Így ezt generalizálni és racionálizálni kell, úgy, hogy azt tegyen,anat akar, vagyis ha kidob egy embert az ablakon, úgy az attól van, hogy az ráment, kérdés, rekkelés nélkül torokot regelta szétvágni, attól, hogy raktailag az van:
Rakvány: az emberek ölni vágyák. Így stak ha kedve van az embernek kidob egy embert az ablakon és fel kell menteni, a raktánytól, hogy az egészet racionalizáljuk, és generalizáljuk.
Gelmerrrrr 2024.02.07. 16:30:37
------------
Nem rakta rakandmány kibírongani....
Dehát a fidesz libcsi, buzi. Nem hallod, hogy a buzizmus pedofília, vagyis Szájer buzi, Szájer pedo, így a fideszlibcsi pedo.
Gery87 2024.02.07. 16:33:29
"Tehát ő is lehetett nyomás, kényszer alatt..."
normális ember soha semmi nyomásra nem menteget pedókat.
Gery87 2024.02.07. 16:42:40
A történések mindig ezt bizonyítják!
Elvtelen mocskos gazemberek!
Egyébként meg tomikát direkt cukkolom, mert egy faszkalap:)
Normális vitára képtelen idióta, akinek az ellenvélemény egyenlő azzal hogy illető "román"...ennyit tud, egy debil.
Úgy is olvassa, hiába mondja hogy nem, csak visszakapja azt a szart, olyan stílusban amit ő ad másoknak:)
Gery87 2024.02.07. 16:44:21
"A homoklobbi csinálja ezt évek óta."
A fidesz meg farhát féle retkek pedózzák össze a buzikat évek óta!
Gery87 2024.02.07. 16:46:41
"Emiatt csak ki kell mondani a "pedó" szót és leáll minden értelmes gondolkozás. Az meg senkit se érdekel, hogy a pedók aránya kb. 0,1 % a valóságban."
Csakhogy ennek az ügynek semmi köze ehhez hogy ki mit hisz a számarányukról, itt megtörtént valódi bűncselekmény volt, a vétkes pedó és valóban történt visszaélés...és ebben segítették őt.
Gery87 2024.02.07. 16:48:59
"Mennyire tehet ő a háborúról és a NÉMETEK végső megoldás projektjéről?"
Nagyon.
Nem kell biciklivel elmenni a Donba hősködni, meg nem kell minden áron, pl büdös náciktól revíziót elfogadni, akik szerint egyébként fajilag hulladékok vagyunk!
Gery87 2024.02.07. 16:50:57
"Én nem tudom mi volt."
:)
Tudjuk, ilyenkor ez a válasz, sose tudjátok:)
Mint farhát ádi..Sorosról mindent tud, de Lölőről semmit...
Gery87 2024.02.07. 16:52:04
"Szerintem egyszerűen Novák Kati túlbuzgó: mivel nincs valós szerepe, abban éli ki magát, hogy kegyelmet osztogat, tulajdonképpen csak ez az, amit megtehet ténylegesen. Sose senki KE nem adott ennyi kegyelmet, mint ő."
Akkor alkalmatlan és le kell mondania....ne dobálózzunk úgy elnöki kegyelmekkel, mint a majom a szarával!
vasútihíd 2024.02.07. 17:25:14
2024 2024.02.07. 17:27:09
2024.02.07. 17:45:58
Erdekes, hogy a pedo segito kegyelmi botranyanak masik noi foszereplojerol oly keves szo esik. Pedig az egykori igazsagugyi miniszternek, Judit asszonynak is van vaj a fule mogott, nem is keves. :)
2024.02.07. 18:01:24
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.07. 18:29:20
alöksz róz 2024.02.07. 19:12:15
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 20:03:37
S nincs igazuk?
Valójában a homokosság sokkal veszélyeebb a pedóságnál, csak ezt nyilván nem szabad nyíltan kimondani.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 20:06:09
Hiba lenne, ha Orbán lemondatná.
Ez nem olyan, mint a Scmidt-ügy, ahol a lemondatás a Fideszt erősítette.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 20:06:40
Ez politikai harc, te is tudod.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 20:07:15
S nem a vétkes pedó kapott kegyelmet.
erol 2024.02.07. 20:16:00
Ez hülyeség. A homokosságban semmi veszély nincs, a pedóság viszont nagyon durva. Kb.mint a balkezes vs. tömeggyilkos .
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 20:31:51
50-szer több a homokos, mint a pedó.
Ráadásul pedópropaganda alig van, míg homokos erősen van. A pedók 90+ %-a is tudja, nem normális dolog a pedóság. Alig vannak büszke pedók.
alöksz róz 2024.02.07. 20:57:49
szólt valaki valakinek, az szólt a varga juditnak/novák katalinnak, aztán el is volt intézve a dolog.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.07. 21:08:49
Lehet,
Mádl idejében jártam a KE hivatalban, beszélni az elnökkel.
Amikor megpróbáltam részletezni mi is van, miért jöttem, leállított 2 perc után, hogy sajnos ezt ő nem tudja személyesen intézni, folyamatosan programjai vannak, de jön az egyházügyi tanácsadója, neki részletezzem, s aztán az ő szakvéleménye alapján ígéri, lépni fog az ügyemben.
S jött a tanácsadó. A későbbi miniszter Balogh Zoltán. Aki 2 órát szentelt rám, jegyzetelt, stb.
S tényleg lépett aztán Mádl.
Szóval ő csak azért fogadott, hogy ezzel jelezze elvi szimpátiáját. De érdemi intézkedésre ideje nincs, ezt megmondta nyíltan. Ha Balogh igent mond, akkor ő is, megbízik benne.
Gondolom, Nováknál sincs ez másképp. Kapott egy kész tervezetet valamelyik tanácsadójától, azt átfutotta 5 perc alatt, s aláírta még 10 papírral együtt.
Azt csak Orbán csinálja, hogy személyesen képes apróságokat is átnézni.
Gery87 2024.02.07. 21:32:20
Nincs igazuk és ne terelj!
Mert fasság, a buziság nemileg érett emberek között történik meg felnőttek között, ő dolguk.
Olyan mint a 6 ujj meg a balkezesség, nem normális, mert az embernek 5 ujja van alapból meg jobbkezes a többség de kurvára nem árt senkinek az hogy ha valaki ettől eltér.
A pedóság meg ártalmas, meg bántalmazás, erőszak, mert nemileg, fizikailag, szellemileg nem érett gyerekek ellen történik!
Kurva nagy különbség.
A buziság annyira árt neked minthogy valakii balkezes meg 6 ujja van.
Szard már le!
Gery87 2024.02.07. 21:33:04
Hiba lenne lehet, meg vereség de HELYES lenne.
Gery87 2024.02.07. 21:33:32
Tudom és kurva gusztustalan.
Gery87 2024.02.07. 21:34:08
Nem számít, nem ez a lényeg.
Attól még egy helytelen dolog történt.
erol 2024.02.07. 21:36:59
Sokkal több a balkezes mint a tömeggyilkos. A buziság nem bűncselekmény, a pedo nagyon is az.
Gery87 2024.02.07. 21:37:00
Mit számít a mennyiség?
Rengeteg balkezes van, a népesség 5-15%...többen vannak mint a buzik...de semmi bajod nincs tőle.
Ma már nem kötözzük hátra a balkezes gyerek kezét hogy megalázva érezzék magukat meg "hibásnak", helyette megtanítjuk őket bal kézzel írni és mindenki jól jár.
Tudnak írni, normálisan funkcionálni a társadalomban....és nem éri őket trauma meg bántalmazás!
alöksz róz 2024.02.07. 22:13:29
(ráadásul tök véletlenült ki.)
egyébként a 444 jól játszotta meg az interjút, a háttérben az egyházi intézménnyel végszavazva
alöksz róz 2024.02.07. 22:14:33
tök véletlenül derült ki
_Neville 2024.02.07. 23:55:55
Meg egy 80-as évekbeli reklám is, ahol Vitray Tamás ölében egy kisgyerek volt, ott is előjött, hogy ez ma már nem lehetne, mert jönne, hogy biztos pedó.
_Neville 2024.02.07. 23:57:15
_Neville 2024.02.07. 23:59:02
"Szerint a felmentett pedot par honapon belul ismeretlen tettesek agyon fogjak verni"
A csávó maga nem pedó még az ítélet szerint sem, hamis tanúzásra vett egy gyereket és falazott a pedó főnökének.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 05:33:13
Hisztizés van masszívan ebben a témában.
Lásd még: meztelen képek kisgyerekekről.
Ma már a híres vietnámi fotós se díjat kapna, hanem börtönt: media.pri.org/s3fs-public/styles/story_main/public/images/2019/01/napalm_girl.jpg
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 05:39:42
Ez az ember annyira fontos lenne? Nem hiszem.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 05:45:58
Van bárhol is balkezes propaganda? Nincs.
Nem okoz társadalmi kárt az az abnormalitás, melyet nem hirdet senki normálisnak.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 05:47:13
Nincs objektív mérce, vedd észre.
Miért ne szexelhetne egy gyerek? Valójában csak erkölcsi ok van ellene.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 05:48:38
Nem lenne helyes sikerrel jutalmazni a ballibeket.
Ha ügyes Orbán, ki fog tartani. Kevesebb kárral jár.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 05:50:24
Én még ebben se vagyok biztos.
Persze tény: valaki nem gondolta végig az ügy politikai hatását.
Nem volt jó stratéga aki az egészet kitalálta.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 05:55:24
A pedóság se bűncselekmény. Ez egy betegség, pont mint a homokosság: zavar a nemi orientációban.
A nemi orientáció célja a szaporodás biztosítása. Gondold csak át, mintha földönkívüli lennél: miért akarná normális férfi egy szervét bedugni egy nőbe? Ennek semmi értelme, még guszustalan is az egész kívülről nézve. S senki se csinálná, ha ez nem okozna járulékos örömérzetet.
A homokosban és a pedóban tévesen van kódolva ez az örömérzet, ennyi az egész. Azaz ők betegek.
2024.02.08. 07:22:16
"A homokosban és a pedóban tévesen van kódolva ez az örömérzet, ennyi az egész. Azaz ők betegek."
Ebbol a szempontbol a szadistak, a sorozatgyilkosok, a nemi eroszaktevok, kejgyilkosok, allatkinzok, stb. sem bunosok, egyszeruen csak betegek - tevesen van naluk kodolva az oromerzet. Ugyan ez elmondhato a betorokrol, sikkasztokrol, utonallokrol, gyorshajtokrol, tomeggyilkosokrol, szinte minden bunozorol:
"Tevesen van naluk kodolva az oromerzet." Ez tetszik! :)
2024.02.08. 07:32:19
Pedo vagy pedo segito egyre megy: mindketto bunos, mindketto el lett itelve.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.08. 08:11:34
www.youtube.com/watch?v=WAR72LzcQWg
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.08. 08:18:22
Ez az egész nem ér egy kikanalazott tojást sem. Ha mondjuk az történt volna ami Ausztriában már lassan mindennapos (afgán szomorú gyerekkoros lelkisérült gyerekezik az uszodában) már menne habzó szájjal az érzékenyítés, sőt ikon is lenne, mint az olasz kommunista ribanc.
Am inkább érdekes, hogy az állandóan jogállamozóknak mennyire nem tetszik amikor a jog biztosít valamilyen lehetőséget és azzal élnek. Persze ez is elég egyoldalú, mert Feri is törvényesen és tisztességesen volt, ő is csak élt a joggal, az akkor nem volt ekkora szélvihar.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 08:41:41
--------------
1. Ahogy látem stak egy libernyák fingrista vagy, aki nem magyar, nem rakja a magyar nyelvet! Egy kretény-libcsi vagy.
2. Nem sorozat, az indogermán ser stumát durgerni raku-ra, így stak szériának mondjuk.
A gyilok etimológiája bizonylosza, de mondjuk, hogy meredejt, öl.
3. Erőszak hang nem van, szaku magyarul kés, így stak erővel durrant.
4. Az állat a libernyák, van a dühor, a bolonda dühor, az ősmagyar.
Nem kínoz, az ősmagyar dúrvat vagy marater. A kínoz egy bullshit hang.
5. A bűn hangot nem rakem, dúrgerni kell.
6. Ahogy látem problémád van a magyar nyelvvel, a struktúrával, az ősmagyarral, a bolonda dühor nyelvével. A kéj hang folyton az ölésre ment, a meredejtésre a magyar nyelvnél, indogermán ghé stumától, kéj, kíván, kedv... A kéj egy hiány, hiány az ölésre, meredejtésre. Így az ősmagyar ölésre kéjesölés, kegyesölés, vagy kéjesmeredejtés.
Az öröm az indogermán uer stumától ered, a kéj és az uer stuma együtt van, a kettő két agresszív hang, a kettő együtt van, ahogy a bolda, boldog hang is.
7. A beteg ahogy látem te vagy, nem az ősmagyar, de te nem beszéled a magyar nyelvet, az ősmagyart, stak egy hülye fingrista vagy, akinek fingja nem van a magyar nyelvről, ahogy ez a totális egészség(Nietzsche). Sajnos te egy beteg vagy.
De állatot nem maraterünk, hastak nem a libernyák állatról van a beszéd. Muhahaha!
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.08. 08:42:37
ez amúgy épp aktuálisan jó példa. Ugyanis jogállamban mint mondám, Boldili sivítozásával ellentétben az van, hogy egyértelmű bizonyítékok alapján ítélkezünk. A leggyengébb bizonyíték a tanúvallomás, a legerősebb a tárgy bizonyíték. A beismerés nem bizonyíték !
Sztojkánál is annyi lett, hogy a másodfokú bíróság nem látta olyan erősnek a bizonyítékokat hogy bevarrja annyi időre, ami esetleg később azzal jár, hogy pártízmilliós kártérítést kell neki fizetni.
Érdekesség: a két szocialista állam (a német barna meg a szovjet vörös) jogrendszere a fenti szisztémát deklaráltan tagadta. (A fasiszta éppen nem: az olasz 1936-os BTK ami visszaállította az 1922-ben eltörölt halálbüntetést, pontosan azzal kezdődik: nullum crime sine lege, nulla poena sine lege)
A náci és a szovjet bírónak hatalmában állt hogy a tényállást önkényesen változtassa, a bizonyítékok erejét önhatalmúlag értékelje, a Hans Franck-féle BTK részletesen és büszkén sorolja is, miket tehet meg a bíró. Még a törvényben nem írt büntetést is kiszabhatott adott cselekedetre.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 08:44:38
--------------
1. A tév az magyarul olvad, a té stumától, ahogy van a düh-doh stumától düheb hang.
2. Érzet hang nem van, stak indogermán er és ár stuma van, az érez egy bullshit hang, nyelvkakilás.
3. Az öröm, az indogermán uer stuma, nagy stuma, ármány stuma, együtt van az indogermán ghé stumával, a kéj-vel, ahogy az uer stuma a totális ölésre, meredejtésre van.
Max: örömöt ereget.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 08:49:52
----------------
1.Bíró? náci? Bírnyákja stak a libernyáknak van. A jog magyarul Joch, iga, a libcsi law fájandja a rakta, ahogy az ősmagyarnak és a nácinak is raktája van, racionális, úgy raktárja van.
2. A hatalom egy libernyák hang, a magyarnak duadvája, duadája, regerdája van.
3. Tényállás? bullshit németizmus! De látem stak egy libernyák labanc vagy! Olyan hang, hogy tény nem van, nyelvkakilás, ontológiája nem van, így ha azt mondják, hogy tény, azt hallem hogy Lüge, attól, hogy mondják, hogy a fingrizmus tény, de a magyar nyelv indogermán és germán nyelv.
4. Önkényes? Ezt a hangot nem rakem.
5. Változtat? Bullshit hang z-vel, inkább az ősmagyar hang vándel.
6.Bizonyíték? Libernyák hang, az ősmagyar, racionális: rekkentmány.
7. Értékel? Stak indogermán er és ár stuma van, ér nem de az érték egy sklavenaufstandi hang, ide írni az értékel németizmus, ahogy werten, totál halandzs,a libcsi nyelv, magyarul evauliern: rekkni, rekkentmányt rekkni.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 08:54:32
--------------
1. Stak er és ár stuma van, magyarul verstehen rakni.
2. Bizony he? Rekkentmány.
3. Alap? Ilyen hang nem van, az al magyarul túl, Grund itt raku.
4. Ítél? Ezt eszik vagy pisilik? Nem rakem. Magyarul, racionálisan:regyni, racionálisan beszélni: egyrakású rekkentmányok rakuján regyni. Ezt így mondjuk magyarul, racionálisan.
5. Tanúvall? A tanú hangot így dúrgerni, nem rakem, a tan a ten a-val flektált formája.
Vall? Etimológia bizonylosza. Vél, választ?
6. Tárgy? Ezt a hangot dúrgerni, tenkő volna, de a racionalitás unbedingt, így a libernyák tárgyalás hangot dúrgerni, halandzsa új-ónemmagyar.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 08:56:19
------------
A buzi az nem pedo? Nem azt makogja a fidesz? Nem rakem.
He? Bűn? Nem rakem ezt a libernyák hangot. Hogy stalnak, cselnek? Ezt se rakem. Na fingem nem van, hogyan is makogsz, attól, hogy a halandzsa új-ónemmagyarod nem beszélem.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 09:00:22
---------------
Tárgy? Na ez egy bullshit hang. Rekkentmány van.
De látem stak egy libernyák vagy! totál nem rakod a náci racionalitást.
Hogyan is van mondjuk most a soroksári göndör vélt meredejtárja? Azt is leültettéék, úgy hogy racionalisan a mobil nem volt ott, a systemnél nem volt ott, vagyis a tárgy, vagy a tenkő, Ding nem van.
A libernyáksmasszer systemnél nem van a mobil, ergo logika a mobil nem van ott, vagy a libernyáksmasszerek tették oda. Itt jen elő Parmenidész, hogy hogyan nem van a mobil.
Stak racionálisan, stak racionálisan, és nem bedingten, hanem unbedingten kell rakandni.
A bedingt law libernyák, burzsuj.
alöksz róz 2024.02.08. 09:19:46
rosszindulatú olvasata meg h valami egyházi személynek a (szexuális) partnere, aki elintézte neki, hiszen tele van az egyház buzival meg pedofillal és védik egymást.
erol 2024.02.08. 09:20:38
Ne hülyéskedj már. Ha két mazohista üti egymás ujját egy kalapáccsal és ez nekik jó, nincs semmi probléma (bármilyen beteg dolog), de ha a te ujjadat ütik (és neked ez nem jó) akkor bűncselekmény. Mit nem lehet ezen érteni?
Gelmerrrrr 2024.02.08. 09:21:10
--------------
1. Államja stak a kretény-libcsinek van, a labancnak, a nyelvkakálónak. Az állam stak libernyákia, nekem rejku van.
2. Barna magyarul Kind a bír flektálva, berna a braun.
3. Nácinak nem van jogja, attól, hogy a jog a Joch, iga, ősmagyarul, a magyarnak rakta van.
A libcsi-burzsuj law-nak nem van rendje, irracionális, burzsuj, stak raktának van rendje, és rendrakuja: raktarendraku.
A szer-sor hangokat, indogermán ser stuma, dúrgerni rakura, rend Rekitonja, raktányja raku: rend-raku.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 09:25:27
---------------
Nem volna. Hát nem ért, hanem rak, stak er és ár stuma van. De nem rakem, attól, hogy te kevered a szezont a fazonnal, a rendet, a rációt mással.
Ha két fószer meredejtja egymást, úgy azt mondják: gegenseitige Einvernehmen, ha ölik egymást, ezt az amcsi regályt kellene purge feldre bírongani.
De te kevered a logoszt, a rakut, és az egyebet, a variációkat.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 10:39:41
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 10:40:20
Azaz az illető homokos?
Gelmerrrrr 2024.02.08. 10:59:21
--------------
1. Nem féle, hanem arta.
2. Butaká.
3. Baiskán vagy böszkán? Baiska germán beid-től, büd, a böszka a bö-bő-bu stumától, ahogy bősz is, de bösz.
4. Nem törvény, hanem tarvány. A tarvány a szántott feld, a magyarnak rakványja van.
5. Nem sorol, a sor hangot dúrgerni,rakura.
6. Büntderere? Nem rakem ez a hangot.
7. Szabnak? A szabó szab. Szabók ezek a bírnyákok, nem raktárok.
8. Nem ad, hanem rejni ősmagyarul.
9. Stalnak, cselnek? Nem rakem ezt az egészet.
10. Te libcsi vagy, igenstak kevered a szezont a fazonnal, de írtem mondjuk arról, hogy hogyan kell univerzalizálni, generalizálni az ölést, posztulálni racionálisan, az úgy mondjuk náci, vagyis rakandás, racionalitás.
A náci a logosztól, Scott őrmestertől akart írni, vagyis rakni, kirakni, nem a pógár-burzsuj szar irracionalitást akartaja, stakhát a németnél ez nehéz, attól, hogy a német nyelv, nem germán, vagyis sachlich, ahogy a számok ott nem jevevényhangok, és a germán szokásraktánál igenstak vannak Wertek, le vannak írva pontosan, hogy egy ujjlevágás hány solidus, egy máladó, egy malac hány solidus, ahogy mondjuk a frank szokásraktánál. Nietzschenél is fontos a mérés, így ez nem magyaros, germános,. attól, hogy a magyarok nem mértek, nem volt Wertjük, hogy a számok jevevényhangok.
A totális Augenzuege szart, ahogy a vád szart( a magyar nyelv indogermán és germán nyelv, de a libernyák habubsd részje a vád, így dúrgerni kell) dúrgerni kell, az egész Anklage szart, max stak károgás van, vagy károgály.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 11:16:45
---------------
1. A tárgy hangot dúrgerni.
2. Bizonyíték hangot dúrgerni, rekkentmány van.
3. Van két példám a szokásraktától:
- Ha egy dögöt, humanoid dögöt gödörbe, görödina dobnak, úgy automatikusan gyilkosok.
- Ha mozgatja a humanoid dögött, lopja, úgy automatikusa gyilkos.
Itt stak rekkentmány van, rakandás, logosz, nem Bedingtheit, vagyis attól, hogy a kettőt tettaja, már is automatikusan ő tettaja, attól, hogy a kettőt rakandják, együtt rakják: hullát, dögött mozgatott, vagyis ő tettaja.
Dögött gödörbe, gödörina dobott, ergo ő is ölt. Az egész stak logikailag van, ergo nulla Augenzeuge. Max stak oda kell, hogy mozgattaja, úgy egal, hogy az ölésnél máshol volt, ha tettaja ő az.
De írtem mainak a soroksári göndör vélt meredejtárját is, úgy stak a dög mozgatzásjától volna automatikusan gyilkos, de ma nem ez van, így egal. A sachlich itt a mobill de racionálisan a mobil nem van, attól, hogy racionálisan nem volt a libernyáksmasszer systemnél, így logikailag, racionálisan, náciul, germanoidul a mobil nem van, így a mobilról nem vanóként kell beszélni. Itt stak kettő van: a mobil nem van, vagy mások, a libernyáksmasszerek tették oda.
A mobil sachlich, az hogy nem van racionális, náciul fel kell menteni.
Dehát itt én eingenommen vagyem, attól, hogy rakta erővel durrantani és meredejteni, ahogy a skandináv szokásrakta mondja, hogy ontológiailg nem nő ahogy raktailag se, ahogy ezen a felden egy das Biologische, attól, hogy racionálisan nem nők, ontológialg és raktailag, így ergo soll: erővel durrantani és meredejteni.
Tapi2021 2024.02.08. 11:18:59
főleg ha annak a pártnak a tagja, amelyik lakájmédiája és kampánya végig buzizza és pedózza az ellenzéket, meg bárkit.
HA már ennyire rámegyünk a szexuális kisebbségek elleni hergelésbe, akkor talán nem jó ötlet hogy egy pedofil botrányba keveredett embert kihozunk a sittről!"
Ebben nincs köztünk vita. Ezt durván benézték.
Eleve a tematika miatt is, meg azért is, mert már alig volt hátra pár hónap. Értelmetlenség volt hozzányúlni.
De hát, ki nem b.sz el időnként ezt-azt?
Tapi2021 2024.02.08. 11:23:17
Nem kell biciklivel elmenni a Donba hősködni, meg nem kell minden áron, pl büdös náciktól revíziót elfogadni, akik szerint egyébként fajilag hulladékok vagyunk!"
Ideje lenne meghaladni a szocialista diktatúra történetírását, -szemléletét (narrációját az ellenségéről)!
Tapi2021 2024.02.08. 11:27:07
Remélem ezt nem gondolod komolyan?!
Tapi2021 2024.02.08. 11:36:49
Két vörös az:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/77/Flag_of_Germany_%281935%E2%80%931945%29.svg/1920px-Flag_of_Germany_%281935%E2%80%931945%29.svg.png
alöksz róz 2024.02.08. 11:38:09
azt lehet tudni, hogy egy pedofil buzival jóban volt és tett neki szívességeket.
ráadásul úgy, hogy tudta hogy egy pedofil buzi. szóval nem tudni, de gondolni lehet rá. meg arra is, hogy így megy ez a mentegetés a keresztényeknél...
Tapi2021 2024.02.08. 11:41:10
Gelmerrrrr 2024.02.08. 11:51:01
Gelmerrrrr 2024.02.08. 11:52:00
----------
Magyarul: remerem, hogy nem rakandod ernyesztán. Stak a libcsi gondol...
Gelmerrrrr 2024.02.08. 11:53:28
------------
Ezt tagadja a fideszlibcsi, de attól, hogy libcsi, ahogy posztszovjet, nem náci. De egal, hogy nem náci, itt van az arische Brüderschaft és egyéb nácik. Muhahaha!
erol 2024.02.08. 11:54:56
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.08. 11:55:40
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 11:59:16
Pedig ez a tényhelyzet.
A pedóság leginkább habverés a liberális médiák által.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.08. 12:02:00
A kegyelem alapvetően a megbocsátás nagyvonalú gesztusa. amit okkal adnak. A sötét retardált baloldali osztályharcos szemléletbe ez nyilván nem fér bele, ők nem adnak kegyelmet, aztán csodálkoznak amikor a Miki bácsi se.
Lehetne ezt teljesen normálisan is kezelni, emékezzünk a Tóth Tamás esetére, aki polgármester volt és a fiát meggyilkolták, ő anno indíott is ezért többször népi kezdeményezést. Valamiért nem jutott eszébe se kordont bontani meg hasonlókat tenni. Ez a normális magatartás.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.08. 12:03:31
Gelmerrrrr 2024.02.08. 12:05:26
---------------
Nem felfogni, ez már olyan materialista formula, így rakni.
1. Raktarendraku van.
2. Alap hang nem van, az al a túl, magyarul Grund raku itt.
3. A tarvány a szántott feld, magyarnak rakvány van.
4. A megfelel egy bullshit hang, így rakta, raktaga.
5. Raktarendraku rakuja rakvány, rakványt Scott őrmester beszél, a butaká egy halandzsa, a nyelved egy halandzsa, nem igen rake, hogyan beszélsz.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 12:07:54
--------------
1. Kegyelem? Hát, az az, hogy leütjük a veséjét. A kegy hang az öléssel van együtt, indogermán ghé stumától, a kéj, a kedv, a kíván rokonja, van egy hiány, ez a kegy, kegy a hiány leütni a vesét.
2. Raku a Grund magyarul.
4.Ok? Dúrgerni, halandzsa, raku. Nem ad, hanem rejni.
5. A sötét laguján az ősmagyar dohonkela.
alöksz róz 2024.02.08. 14:11:21
Gelmerrrrr 2024.02.08. 14:20:21
--------------------
Rakloszamány volt nakrejkni... Nyúl az nyúl, a hús vagy egyéb ilyen.
Derül hang nem van, bullshit, a hit hangot dúrgerni, inkább vélni.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 14:24:21
-----------
Artailag, nem faj. De nem, artailag a magyar übermensch, a nyelv indogermán és germán nyelv, de untermensch is, attól, hogy engedték ezt az indogermán és germán nyelvet szétkúrni, kazincbaszikaizni, értelmetlenségiezni, németizálni(frazeolgóialag), umwertungelni, kretény-libcsizni, democsokratázni....vagyis fingatni.
A magyar nyelvtől, hogy indogermán és germán nyelv, eredne egy Umwertung aller werte, a primitív Revolution, de a mai halandzsa új-ónemmagyar egy untermenschlich makogás, mekegés, untermenschliches Meckern.
Gery87 2024.02.08. 14:52:18
"Van bárhol is balkezes propaganda? Nincs."
ostobaság, attól rossz valami hogy "propagálják"?:D
Ne vicceljünk már kérem...
"Nem okoz társadalmi kárt az az abnormalitás, melyet nem hirdet senki normálisnak."
A pedofília nincs hirdetve normálisnak, de mégis káros társadalmilag.
Ellenben a buzisággal...amit mondhatsz akárminek.
Gery87 2024.02.08. 14:55:17
- nem vonzódik még szexuálisan senkihez, aki így közeledik felé, az egyoldalúan jár el, nem lehet szó kölcsönös akaratról!
- nem érett nemileg, testileg is alkalmatlan ilyesmire, tehát ez is erőszak.
- szellemileg sem érett hogy döntsön erről, tehát megint csak erőszak vele szemben.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 14:55:50
Van sok rossz dolog a világon. Amíg nem hazudják jónak, addig nincs romboló hatás.
Gery87 2024.02.08. 14:56:22
A homokoskát összepedózó Fidesz most legalább jól pofára esett.
belebukni persze nem fognak.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 14:58:12
Nincs tudományos bizonyíték arra, ki mikor lesz érett.
Erre csak erkölcsi elvek vannak mindig,
Pl. akereszténység szerint ha volt már egyszer havivérzés, az nő, ha még már nőtt szőr a fiún, akkor az férfi. De ez erkölcsi elv.
Gery87 2024.02.08. 14:58:52
De csak annyira betegek mint egy 6 ujjú meg egy balkezes...
Ezzel neked semmi dolgod nincsen az égvilágon!
Nem árt. Nem jó, nem normális...de nem is rossz.
Egy állapot.
Gery87 2024.02.08. 15:00:35
A lényeg úgy is az hogy árt e ezzel másoknak, tökmindegy hogy beteg e vagy sem, a döntő hogy tudatosan tette e, ha igen akkor le kell csukni, el kell zárni a társadalom többi tagjától.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 15:05:42
Ha a 4 fal között csináélnák, így lenne. De ők az egész társadalmat át akarják építeni beteges értékrendjük alapján.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 15:09:27
--------------
1. 4 fal innento. Nem csinál, hanem tesz. He? A logika, a logosz az logosz marad, a rend az rend, a ráció az ráció, így olyan, hogy privát nem van.
2. Társadalom=beteg, libernyák hang, műhang libcsizmus.
3. Nem alap, az al túl, hanem raku: rendraku.
4. Dehát érték! Ezt a hangot dúrgerni kell, stak er és ár stuma van, az érték sklavenaufstandi hang.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 15:13:03
----------------
1. Lényeg hang nem van, nyelvkakilás.
2. Az árt az er-ár stumától ered, nem rakem, ahogy te írod.
Árt: kurva anyád, az ár-t-vel, vagyis árto, árni tesz.
Árad: ed kausatív-presenzvel, torokmetszés.
3. Döntő? Dent vagy dánt, de nem rakem a frazeológiád.
4. Tudat? Ez egy bullshit hang, nyelvkakilási, a tud hangot dúrgerni kell. Jah, hogy azt mondod, hogy Bewusstsein! Dehát ősmagyarok vagyunk, nácik és nietzscheiánusok, vagyis a remu az, hogy ha ölünk ne vanjon Bewusstsein, hanem instinktíve tegyük, ezt a magyar nyelv.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.08. 15:48:06
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 15:49:11
ELŐBB NÉZTEM
2024.02.08. 16:09:26
shorturl.at/KPT56
Csak egyre vagyok nagyon kivancsi: a kormanyfo hogy fogja megoldani a helyzetet, bealdozza e a ket holgyet hatalmanak megorzese erdekeben?
Holnapra hatalmas tuntetest szerveznek a pedoseged kegyelme ellen. A Soros es Unios alvo ugynokok aktivizalva, de a Praetorianus Gárda is riadokeszultsegben. :)
- - -
Csengey Dénes-Cseh Tamás: Boldogasszony anyánk
www.youtube.com/watch?v=Y68Ipop0oHM
2024.02.08. 16:18:24
Tucker Carlson szerint Putyin-interjúját ma éjfélkor mutatják be az X-en!
Kérdésemvan 2024.02.08. 18:26:51
Kérdésemvan 2024.02.08. 18:29:59
Kérdésemvan 2024.02.08. 18:48:30
Jajj, most jut eszembe, már 10 éve is elengedte volna veled a "nagycsöcsüt" férje, barátja egy hosszabb körútra. Papírzsepi már nem kell!
Gelmerrrrr 2024.02.08. 18:48:32
------------
1. Isten hangot dúrgerni, jevevényhang, libcsi.
2. A szó-szav jevevényhang, zátemi.
3. Érvény hang nem van, stak nyelvkakilás, stak er és ár indogermán stuma van.
4. A feleség hang libernyák, magyarul ara és barma, vagy jóma.
5. Nem halál, ez egy kretény-libcsi hang, hanem merevedésre, meredésre vagy mortályra.
6. Kövez? Bullshit hang z-vel!
7.Foglalkoz? Bullshit hang, dúrgerni.
8. Jóslás? A jó hang indogermán ie, ieu stumától ered, a jóslás egy bullshit hang, inkább mondjuk itt most Hexerei-nak. Az ősmagyaroknál ilyen nem volt, attól, hogy libcsizmus, így dolga nem van a kreténységgel a Hexerei tiltásja, attól, hogy a Hexerei libcsizmus. Ez olyan ahogy az mondani, hogy imát ih-ni, igézni ért, attól, hogy ért nem van, de a für, um libcsizmus.
Kérdésemvan 2024.02.08. 18:54:19
erol 2024.02.08. 19:12:09
Ámde Táska. 2024.02.08. 19:19:14
Ámde Táska. 2024.02.08. 19:22:41
Kérdésemvan 2024.02.08. 19:30:08
Kérdésemvan 2024.02.08. 19:32:39
Gelmerrrrr 2024.02.08. 19:36:03
---------
Rekkintem, a megfejt egy bullshit hang, inkább kirak, vagy megrak, vagy antonak rak.
Magyarul, racionális magyarul beszélem, nem halandzsa új-ónemmmagyarul.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 19:38:27
-----------
Nakregyő. Nak mondem, nem hoz, ez itt nem Örményia, így nak. Nem szól, az jevevényhang, zátemi, így racionálisan beszálem, regyem, az ar-ra-re stumától, vagyis reden, ez így Nachrede, de nakregyónak is oké.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 19:54:04
---------------
Nem aspergeres, ősmagyar germanoid, Aspergeres nem, attól, hogy rakem az eregést ahogy stak szarkazmust és cinizmust rakem.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 20:01:03
-----------
Hogy-hogy nem, a miért hangot dúrgerni.
Nem rakod a stumát? Vagy csuma, de írva stuma. Az indogermán steu stumától ered: stupor, csupor, stupa, csupa, stáb, steab, csáb, stáp, stép, csáp, csép, stuk, csuk...
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 20:30:45
Nekem a titkos postagalamb szombatonként jön.
De mi a kérdés? Milyen véleményt kérsz?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 20:31:42
Az erőszak tilos.
De a beleegyezés szex szabad házasságon belül bármely kortól.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 20:32:20
De, mindent úgy gondolt Isten.
Gery87 2024.02.08. 20:40:25
Ez marhaság, Birca:)
Gery87 2024.02.08. 20:43:47
"De a beleegyezés szex szabad házasságon belül bármely kortól."
Hát mondjuk ez azért vitatandó dolog...
Eleve nem engedném a házasságot 18 év alatt.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 20:48:06
----------
Beleegy? Nem rakem ezt a bullshit hang.
Nem szabad, az egy libcsi hang, hanem regelta.
A házasság hang libernyák hang.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 20:59:31
Ilyen korlátozás sose volt egyetlen ősi kultúrában se.
A pedoflíiát szinte minden emberi kultúra bűnnek tekintette, bár ez alól is van kivétel: az ógörögök.
De hogy serdült emberek házasodhassanak, abban senki se látott rosszat.
Az iszlámban máig így van: serdületlen gyerekkel szex = lefejezés, de ha a csaj már túl van az első vérzésen, akkor az erőszaktevő helyrehozhatja, ha elveszi feleségül és fizet a lány apjának.
Kérdésemvan 2024.02.08. 21:07:01
Kérdésemvan 2024.02.08. 21:11:24
alöksz róz 2024.02.08. 21:12:23
illetve ha terhes az asszony, szabad-e szexelni?
alöksz róz 2024.02.08. 21:15:44
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:16:29
Házasságban minden szex szabad.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:16:51
Igen,
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:19:08
Követjük Istent, igyekszünk.
alöksz róz 2024.02.08. 21:21:33
de akkor gumit húzni miért nem szabad?
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:22:08
Nincs mire reagálni.
Politikai harc: ki kell venni a ballibek kezéből a fegyvert. Ezt akarja elérni Orbán.
Neked ez nem világos?
Szerintem a ballibek gyorsan lenulllázzák saját magukat. Ezt szokták csinálni. Valószíműéeg már a holnapi tüntijük bukás lesz. Mindig ezt teszik: túl sokat akarnak, s végül nullát érnek el.
alöksz róz 2024.02.08. 21:22:27
Kérdésemvan 2024.02.08. 21:22:28
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:23:05
Szabad gumit húzni, de minek? Kellemetlen érzés.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:23:48
Igen.
alöksz róz 2024.02.08. 21:24:37
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:24:42
Minden keresztény tudja, hogy bűnös. Aki nem tudja, az nem keresztlny.
alöksz róz 2024.02.08. 21:26:15
akkor csak a katolikusok a hülyék. na de várjuk meg egy reformátusnak és egy hitgyülisnek is a véleményét.
2024.02.08. 21:26:46
"ne feledd moszkvai idő szerint éjjel kettőkor, vagyis az órád szerint 02:00."
- - -
Pontosan! Краснодар, ahol jelenleg elek a moszkvai idozonahoz tartozik (GMT+3).
De te ezt honnan tudtad meg? Gyanus vagy Sztyopa, nagyon gyanus! :)
Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:27:35
--------------
1. Nem minek, hová.
2. Kellemetlen? Bullshit hang, a kell hangot rakem, de ezt a bullshitet nem, és losza.
3. Érzés? Stak er és ár stuma van, a verb bullshit z-s.
4. Szabad? Vagyis liberália? Nem, nem szabad, regelta van, és nem regelta.
Ahol gumit lelnek, ott ütni kell, attól, hogy nem van privát.
5. ??????? Álszent! Ma bírnál vagy 20 barnát, Kindet, ha nem!
Kérdésemvan 2024.02.08. 21:28:08
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:28:29
Nem értem őket. Az elégedetlenséget lassan kell építeni, rétegről rétegre, türelmesen. Az elkapkodás biztos bukás.
S ehhez nem kell PR-szakembernek lenni, ez nyilvánvaló.
Orbán titka, hogy érti ezt. 2006-ban az őszödi beszéd után képes volt 4 évet várni, mert tudta, ha elsieti, azzal esélyt ad a ballibeknek a kármentésre. S nem adott esélyt, hagyta, hogy a ballibek lenullázzák magukat.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:29:58
Semmi gond az olyan terhességkontrollal, mely nem okoz halált.
Azaz gumi lehet, de aktus utáni tabletta nem.
Kérdésemvan 2024.02.08. 21:31:15
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:31:48
Se imádatom, se fóbiám. Én vidáman élek, nap mint nap szemlélem a nyugat zuhanázást, ez nekem örömteli dolog.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.08. 21:32:23
Ő tudja úgyis.
Kérdésemvan 2024.02.08. 21:33:35
Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:34:59
----------------
1. Írva stak, nem csak.
2. A lehet hangot dúrgerni.
3. Nem gyerek az ősmagyar hang, ez a gyerek totál mongoidiotizmus, hanem barna, a bír stumától, flektálva bar, erre na partivel. De inkább barnát faszol.
4. A cél egy jevevényhang, a magyarnak remu van. A lehet laguján regelta. A Zielsetzung libernyák, de a szex Selbstzweck, ettől folyton logikusan barna vál, az kell, ha Selbstzweck, vagyis a szex mondani volna, hogy öncélű, de a cél egy jevevényhang. A macska, kutya szexel, és folyton van almo(al túl, és élni, alan) ahogy barna is, ergo regelta, hogy a szextől barna vál, ha nem úgy nem Selbstzweck, ergo az nem regelta.
De hogy úgy mondjem apriori a puna, aposteriori ona barna, Kind. Céltól nem szexelnek, attól, hogy jevevényhang, nem van cél, a cél utológos, a tettnél nem van ott, így ergo ahol nem vál barna, Kind, az beteges, és ütni kell.
alöksz róz 2024.02.08. 21:36:10
meg azt se értem, minek akarnak annyit szerepelni. csak odafingnak egy nagy büdöset minden valódi probléma mellé.
Kérdésemvan 2024.02.08. 21:36:47
2024.02.08. 21:38:22
Attol fuggetlenul, hogy 4 orszag allampolgara vagyok, a szulohazam Magyarorszag.
Szoval nem vagyok kivulallo. Az elkovetkezendo hetekben Magyarorszagnak kulonosen nagy szuksege lesz a Nagyboldogasszony vedelmere.
- - -
Mир!
Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:39:41
Azaz gumi lehet, de aktus utáni tabletta nem.
----------------
1. Nem terhesség, a teher egy bullshit hang, az ősmagyar bírda, bírdamány, ahogy a bérnek bérályja van, ez a pocak.
2. Okoz egy bullshit hang, az ok unk, ucit, okász, szokni. Magyarul ide vagy az uer stumától örök, ahogy wirken, vagy erejt az er indogermán stumától, vagy árt, flektálva az er.
3. Nem halál, ez egy kretény-libcsi hang, hanem meredés, maródás, merevedés, vagy mortály, de derbedés is oké:
bírdamánykontroll, nem árt mortályt, maródást.
4. Se a gumi, se a tabletta nem oké, nem regelta, beteges, attól, hogy az eredői, naturális prozesst tarja, szakajtja, szakítja, vagyis a szex nem Selbstzweck.
Ahol gumit lelnek regelta kivinni őket és agyonverni őket.
alöksz róz 2024.02.08. 21:40:27
Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:42:13
------------
1. Nem terhes, hanem bírdás.
2. Asszony egy libernyák hang, libernyák jevevényhang, magyarul: bírdás barma.
3. Nem szabad, a szabad egy libernyák hang ide, libcsizmus, azt mondjuk, hogy regelta.
4. Illetve hangot dúrgerni.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:45:13
Magyarul, ősmagyarul a Kind barna, ona barna, ona a namaelője, neutrum.
Ena baru.
Ona barna
Ana barma, anya barma, anya barom.
Ahogy nem szül, hanem kibírong magyarul, ősmagyarul, ahogy bírtavál, a fötus a bér, annak van bérályja.
Magyarul a bír indogermán partikeltől, flektálva bar, ezekkel a hangokkal rakandem. Ha van a germán barma, úgy az ősmagyar a barna, ana partikelvel, ahogy barn is a skandináv hang. Az úr baru.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:48:20
----------------
1. erőszak? szaku magyarul a kés.
2. Nem helyre, hanem lagura az ősmagyarabb hang, nem hoz, hanem bírong, de nem lagurabírong, hanem rekkent.
3. A feleség egy kretény-libcsi hang, ősmagyarul: ara, barma.
4. Így nem vesz, hanem inkább a Rektion, raktány: arát arat, barmát barat.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:50:28
Nekem a bérmál hang a bér-től ered, a bír flektálva bér, ez fötus is, és van barma, ez ana is, anya is, nő is, vagyis: barnát bérmál.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:53:04
---------------
1. Bűnös? Ezt a hangot nem rakem, az új-ónemmagyar halandzsát nem rakem. Fingem nem van róla, így nem rakem a bűnösvoltot.
2. Nem tud, hanem rak.
3.Hát nem igen vagyem kretény, pogány vagyem.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:56:41
---------------
1. A gangbang party? Szájer Józsi is.
2. A házasság egy bullshit hang, ezt dúrgerni kell. Olyan libernyák, nem a bírást emelja ki, hanem stak az állatiegzisztenciát, a libernyák egzisztenciát. Van olyan hogy stalad, család, az úr, baru álladja.
3. Szabad? Libernyák hang, a szabad hangot máshol rakem, de itt laguja nem van, stak regelta. A szabad egy libernyák perspektíva, így nem van laguja a magyar nyelv strukúrájánál.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 21:59:37
Ámde Táska. 2024.02.08. 22:03:58
Mal apropos, a Bartha-könyvet meg a Schönbornokat azóta esetleg sikerált esztimálni?
Gelmerrrrr 2024.02.08. 22:04:46
------------
1. Asszony hangot dúrgerni, ide barma.
2. A termdfdfd egy bulslhit hang, így vagy bérlosza, de nem inkább bérmállosza, bérmálvésza: barma bérmállosza.
3. Nem szabad, hanem regelta.
4. A tett arra van, hogy barna bírtaváljon, úgyhogy ha bérmállosza is volna, a tettnél irreleváns, attól, hogy a tettnél ez nem bewusst, ahogy stak később válna bewusstvá, de nem a tettnél, így regelta, attól, hogy Selbstzweck marad a szex.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 22:06:58
-----------
1. Libenyákiapógár vagy.
2. Bírtaváltavesztája magyarrrejku. Országtagadó vagyem, nekem rejku van.
3. A szül hangot dúrgerni, magyarosabb a bírta, Birth, a bír stumától, ta múltidő partikelvel, erre va-vá, indogermán au-ue, és vál, bírtavá, bírtavál, bírtaválta.
Ámde Táska. 2024.02.08. 22:07:30
Amúgy azt gondolod, hogy abból a tényből kiindulva, hogy Ukrajna az ellenségünk, így Oroszország automatikusan a barátunk lesz?
Hogy mást ne is mondjak ...
Gelmerrrrr 2024.02.08. 22:08:33
------------
1. Asszony hangot dúrgerni, libernyák hang.
2. A asszony nőnemű, így nem bolda, attól, hogy bolda, boldog a bol stumától ered, ősi magyar bol stuma, vagyis boljás, illuminált, de stak az úr illuminált, ahogy Kirgen, ha fejet nyakról metsz.
Ámde Táska. 2024.02.08. 22:09:42
Gelmerrrrr 2024.02.08. 22:14:27
----------------
1. Stak a libcsi gondol, magyar rakand.
2. Tény=Lüge.
3. Nem ellen, hanem alna, de inkább anta, antanda.
4. Oroszrejku.
5. Hát az Ukránok antandánk, de nem fájandunk, habár kellene. De nem igen rakem, attól, hogy a magyar a magyar életmódod akarja, az ősmagyart, ergo:hogy ezt hogyan tesszük? Megyünk róbni az ukránoktól, megyünk Szkítiának(fedősztori a fingrizmus, de a magyar nyelv indogermán és germán nyelv).
Az oroszok barátok, de nem Putyin, hanem Prigoszin, a Balamir, ahogy egyéb mások is, mi is Szkítiának innen akarunk dühebedni, tobzódni. Az orosz libernyákia nem barát, attól, ahogy tettek a magyarokkal, a Wagnerrel, stak az orosz emberek, a Wagner és egyéb szkíták. De itt a magyar életmódról van a beszéd.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 22:18:19
-----------
Inkább vídmo, az indogermán uei stumától, Waid is, ahogy űz, vagyis humanoidot wdni, űzni a vidmány. Vídsz, űzől, attól vídár vagy így: vídmo vídár. De vídmo hangot így nem kell szétstépelni, stak az a vídmo, aki humanoidot űz, wíd.
A szemlél hang bullshit, nem nyugat, hanem este, ereszta.
De este úgy nem zuhan, stak Wunschdenken.
Gelmerrrrr 2024.02.08. 22:26:01
------------------
Barmabélmálás remujától regelta szexelni...
A cél egy jevevényhang, betegség. Vajon Szájer Józsi céltől szexel?
Na most leírem a szokott rakandát:
Rakvány: barna punaina, punaina gecizésen át van.
Rakvány: a buzi nem geciz punina.
Rakvány: Szájer buzi.
Rekkelés: Szájer Fanni van? Rakanda: Szájer Fanni nem van.
Ha Szájer Fanni volna, de nem van, úgy a beteges Zielsetzungtól, ergo Zielsetzungtól nem regelta a szex. A cél beteges.
Kérdésemvan 2024.02.08. 22:35:19
De most komolyan, az embernek az az érzése(Hofi után szabadon), hogy a bircahang blogon az egy főre jutó kretének száma, kettő. :))))
alöksz róz 2024.02.08. 23:19:20
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 08:13:04
Azt hiszem írtam már erről.
Alapvetően mert egy kis belső keménymagnak politizálnak. Akit ez a belső mag lepontoz, annak vége. Viszont a belső mag igényei a valósággal köszönőviszonyban sincsenek.
S aztán ez megy mindig:
- elégedetlenség alakul ki,
- a belső mag szerint mindjárt bukik a Zorbán, hiszen a nép elégedetlen,
- azonnal jönnek a ballib főemberek, nehogy árulóknak minősüljenek, hogy nem csatlakoztak,
- az eredeti elégedetlenség feledésbe merül, már Zorbán a téma,
- lassan kimegy a népi támogatottság,
- bukik az egész akció, elégedetlenség megszűnik,
- a keménymag elkezdi szidni a népet,
- Zorbán erősödik.
Orbán meg pont az ellenkezőjét csinálta 2006-ban, ő maga szerelte le a saját oldal szélsőségeit, gyakorlatilag bszüntette a tüntetéseket, nyugalmat biztosított Gyurcsányékak, hadd kormányozzanak és csinálják tovább a hülyeséget. S lett is eredmény: Gyurcsány 3 évig alig tudott kormányozni, rettegésben élt, aztán lemondott a legrosszabb pillanatban, majd lett kétharmada a Fidesznek.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.09. 09:04:46
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.09. 09:05:07
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.09. 09:10:24
Az meg külön vicc hogy kik ennek az elnöki tanácsadó testületnek a tagjai. Egri Viktor mikor lesz vajon benne?
Gelmerrrrr 2024.02.09. 09:26:39
----------------
1.Bűncsal? Na most az csalják vagy cselik? Nem rakem.
2. Nem hoz, ez itt nem Örményia, hanem nak-nek, ra-re.
3. Jár? Idegen, aljanda frazeológia, német, bullshit, dúrgerni.
4. Kegyelem? A kegy a ghé stumától ered, vagyis kegyes, ha vesét lever.
5. Jog? A jog az iga, Joch, a magyarnak raktája van.
6. Végez? Bullshit hang z-vel, de inkább anto, de a frazeolgóia libernyákizmus, így dúrgerni.
6. Inkább véghoboljokva, vagy anava, vagy al, nem tekint.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 09:42:29
Szerintem az orbáni módosító javaslat abszurd.
Jogelméletileg meg röhejes.
Persze politikailag győztes lépés. ez nem kétséges. Hiszen most bárki aki a jogelvekre hivatkozva kritizálja, azonnal pedópárti lesz.
Tipikus eset, hogy egy pillanatnyi érdek miatt fel van áldozva valami nagyobb, Nem kellett volna ezt csinálni.
Ámde Táska. 2024.02.09. 09:47:47
XV. cikk
(1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.
A módosító javaslat ezt egyértelműen sérti, hiszen adott bűncselekmény egyenlő elbírálását és jogképességi azonosságát csökkenti, illetve szünteti meg.
Arra leszek kíváncsi, jön-e az EU pampogás.
Gelmerrrrr 2024.02.09. 09:55:56
------------
1. Hát igailag, jah, attól, hogy a jog az Joch, iga.
2. Mellett? Bullshit hang, nál vagy onto.
3. Alap hang nem van, az al magyarul túl, így raku.
4. Nem törvény, tarvány, szántott feld, a magyar rakvány van: rakurakvány.
5. Stakhogy a butaká így vagy úgy illegitim egy új-ónemmagyar halandzsa és fingárul van, de a magyar nyelv indogermán és germán nyelv.
Gelmerrrrr 2024.02.09. 09:59:50
------------
1. Nem ad, hanem rejni.
2. Bűncslekemjd szar? Nem rakem ezt a hangot.
3. Hová bír? Na ezt se rakem, bírja a szart? Fingem nem van erről, hogy hová bír.
4. a jog az iga, Joch.
5. Képes? Bullshit hang, libcsizmus, a kép az hép volna magyarul, de a kretény-libcsik átírták, erre jett egy libernyák-németista frazeológia a gebildet. Magyarul fähig ernya vagy rekna-rakna.
Na most én nem vagyem rekna a halandzsára, nem vagyem libernyák, így gebildet nem vagyem a libcsizmusra, libernyák szarra, a halandzsára, én ősmagyar, szkíta, náci vagyem, primitív.
A butaká illegitim egy új-ónemmagyar halandzsa, a magyar nyelv indogermán és germán nyelv.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 10:18:28
Ez kb. olyan, mintha belírnánk a családjogi törvénybe: mindenki jgosult elválni, kivéve azt, akit elítéltek halálos baleset okozása miatt.
Teljesen abszurd. Ez kb. olyan, mnt a ballibek feles többséggel alkotmányozás ötlete.
Sajnos a Fidesszel ez a baj: képesek a rövid táv miatt elveszteni a hosszú táv szempontjait.
Gelmerrrrr 2024.02.09. 10:52:47
------------
1. A jog az iga magyarul Joch, a magyarnak raktája van.
2. A tarvány a szántott feld, a magyarnak rakványja van.
3. A család a germán stalda, nem szláv hang, a stellen-től ered, állad volna mondani és ennek van raktája, így válni vagy hogy a faszem libernyákul nem regelta.
Stalad: család.
Rakvány: ena baru.
Rakvány: ona barna.
Rakvány: anya barma.
Ha kirakjuk az ana partikelt és a staladot úgy látni van, hogy a raktánál laguja nem van a válásnak, így nem rakem, hogyan is makogsz.
Gelmerrrrr 2024.02.09. 11:00:36
------------
Ítél? Nem rakem, de a tobábbit se, attól, hogy halál egy kretény hang, így: mortályos estét erejt, árt.
Ámde Táska. 2024.02.09. 11:51:03
_Neville 2024.02.09. 12:46:59
Ámde Táska. 2024.02.09. 13:08:54
Gelmerrrrr 2024.02.09. 13:36:10
-----------
1. Jogász? Az olyan ahogy a jogár, jogja, vagyis eykr, ökör? A jog magyarul az iga. Jah, azt akarod mondani hogy libernyák habubsdász.
2. Nem szerint, hanem rekkin.
3. Bíró? Hogy bír? szart bír? A magyarnak raktár van.
4.Tarvány? Az a szántott feld, magyarnak rakvány van, és azt nem alkoholizáljuk, hanem rakjuk.
Gelmerrrrr 2024.02.09. 13:49:01
De erre volt példa, hogy van olyan, hogy ontológiai és raktaológiai nő, és biológiai. A nyelv rekkint és az ősi szokásrakta rekkint a soroksári futógöndör nem nő, hanem göndör, így nem áll ide az, ana az ana partikelre, a nőre.
De írtem, hogy szokásraktánál racionalizmus van, ergo ha egy ember dögöt mozgat, huamnoid dögöt, úgy automatikusan úgymond gyilkos, ő volt, és ennyi, de ezt felülírja a skandináv szokásrakta: úton, végaton erővel durrantani és meredejteni, ez soll, attől, hogy nem ontológiai és raktaológiai nő, ana partikel.
Így a dögmözgatást felülírja, hogy ha nem nő a dög, stak biológia, ergo a racionális ana partikel, anya, nő nem egy a biológiaival.
De erre írtem, hogy ma van a sachlich, hogy ma nem racionalitás van, hanem libernyák-burzsuj izé, de úgy tesznek, ahogy racionalitás volna, nem is igen rakem, de nekem stak Unbedingtheit van.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.09. 14:59:08
"A köztársasági elnök a (4) bekezdés g) pontjában foglalt egyéni kegyelmezési jogát a kiskorú személy sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény esetén nem gyakorolhatja."
Ez így fixen kotmányellenes.
Meg abszurd is. Volt a Blahán az a 13 éves szurkáló kisköcsög pár éve. Most ha nekem jön, akkor a saját önvédelmem helyett azon kell járjon az eszem, nehogy úgy védjem meg magam, hogy egy barátikutyás Helmeczi rám ne húzza a Csillagot?
Okozzunk Bolilinak kéjes örömet, ez azért így már egyértelműen nagyon az Orbán-fáradtság jele. Trump-sapka, türkménbasi-szerkó, ninjakormány - ezeket egy nem elhasznált ember az életbe' nem fogadna el.
alöksz róz 2024.02.09. 15:12:05
nováknak abban a pillanatban le kellett volna mondania, ahogy kiderült.
most lemondtak helyette a tanácsadói.
(ami duplán nagy hiba, egyrészt mert kiváló emberek, másrészt mert a ballib konda vérszomját nem csökkentik, hanem még jobban táplálják vele.)
alöksz róz 2024.02.09. 15:21:10
egy kicsit mindig ereszteni kell, akkor lehet a legnagyobb ütést bevinni :-)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 15:50:13
Pedig ez annyira nyilvánvaló.
Mindenki tudja a magánéletből is.
Csak mondom: a ballib politikusok kénytelenek nem logikusan viselkedni, mert a Szalon boszorkányüldözést indít ellenük ha nem így tesznek.
Mások is sokszor elmondták: a belpesti elitértelmiség, a mértékadók a legnagyobb és legbiztosabb szövetsége Orbánnak, mert csak kicsit cukkolni kell őket, azonnal ugranak, s maguk adják az érvet Orbán mellett.
Sokszor láttam ezt a legnagyobb magyar táborbeliektől, a semlegesektől:
- az az Orbán unalmas már,
- meg hülyeségeket csinálnak,
- talán valaki más kellene,
- de atyaisten akkor ezek jönnek vissza!,
- akkor azért mégis inkább maradjon az Orbán!
alöksz róz 2024.02.09. 15:56:11
ugyanúgy beszektásodtak, nem látják h időnként el kell engedni valamit.
alöksz róz 2024.02.09. 15:58:10
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 16:07:15
Most már a kérdés a kármentés. Nem maga az eredeti kérdés.
Túl sok lenne leváltani Novákot, ez egyértelmű ballib győzelem lenne.
Kisebb rossz hülyeséget írni az alkotmányba, pedig egyébként iszonyú baromság.
Ráadásul Gyurcsány besegített: ő is ezt javasolta, ezek után nem mondhatják már, hogy ez nem jó. Gyurcsány okos ember, de a taktikai tehetsége nulla. Most megint Orbánnnak segített a lehető legjobb pillanatban
Szerintem Orbán is Gurcsány akaratlan besegítése miatt jutott arra amire. Hogy a legegyszerűbb a kamualkotmányozás mint megoldás.
Novák személye egyébként mindegy. Nincs fontos pozícója a rendszerben, sose volt. Most lesz 3 kellemetlen éve a mandátuma lejártáig, mert Orbán gyakorlatilg kimondta róla, hogy egy ostoba liba.
Persze én másképp csinálnám, de az én vagyok. Én most már inkább beleálltam volna az ügybe, hogy az illető nem pedó, azaz nem volt hiba a kegyelem. Ez persze adna pár hét hőzöngési esélyt a ballibeknek, de már középtávon is jobban jönne ki belőle Orbán.
De Orbán nem akart kockáztatni, ő a biztosra tett lapot. Szerintem hibás lépés, alig valami veszélyes volt a kockáztatásnak.
Ennyi az egész.
Remélem, az Orbán-titkárságon nem csak a cikkeimet olvassák, hanem a kommenteket is....
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 16:08:41
Nyilván az.
De a Fidesznek vannak elemzői is, nem csak propagandistái.
S a ballibeknek meg szerintem nincsenek hosszú ideje.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 16:12:24
Azért ritkábban.
Számtalanszor láttuk, hogy Orbán belement dolgokba, melyekbe az adott ismeretek szerint nem kellett volna. De van víziója, s annak alapján igyekszik mélyebbre nézni, s annak alapján lép inkább.
Gondolom, most az volt a gondolatmenete, hogy ez az ügy nem elég fontos, jobb gyorsan lezárni.
alöksz róz 2024.02.09. 16:15:19
alöksz róz 2024.02.09. 16:16:58
hogy focis hasonlatot írjak, kaptak volna egy szabadrúgást vagy szögletet :-)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 16:18:41
Csomószor. Lásd olimpia, ami pedig Orbán szívügye.
alöksz róz 2024.02.09. 16:18:50
alöksz róz 2024.02.09. 16:19:54
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 16:21:25
Annyit se. De kellemetlen helyzet. Focis hasonlattal: a játékosról leszakadt a gatyája, nevettek a nézők. Persze így is nyert a csapat 8:0-ra, de mindenki emlékszik a kínos helyzetre.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 16:22:32
Ritkán akad helyzet, amikor a ballibek helyzetbe kerülnek.
_Neville 2024.02.09. 16:23:09
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 16:23:46
Eleve nem számít az egész sóhivatal: a KE és hivatala.
alöksz róz 2024.02.09. 16:23:55
az kire nézve jön ki jól?
alöksz róz 2024.02.09. 16:26:22
_Neville 2024.02.09. 16:26:51
alöksz róz 2024.02.09. 16:38:15
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.09. 16:42:39
Egy ismerős nő pont ezt csinálta.
Mondtam is: ezzel biztos a bukása, mert a bíróságok nem veszik komolyan az ilyen szöveget ma már.
_Neville 2024.02.09. 17:27:57
Gelmerrrrr 2024.02.09. 18:07:14
mandiner.hu/belfold/2024/02/az-iteletet-biralni-nem-kell-felnetek-jo-lesz
----------
1.A magyar nyelv szabályai legalább olyan köztudottak, mint maguk a társadalo
---------------
1. Nem szablya, stak a libcsi szab, a magyarnak regályja van.
2. Az al magyarul a túl volna.
3. a köz és tud hangokat dúrgerni.
4. a társadalom egy libernyák műhang, rejálisan egy libcsizmus is.
5. Az egész egy bullshit, attól, hogy a magyar nyelv nem fingár nyelv, nem van magyar grammatika, nem ismerik, nem rakják, attól, hogy fingárnak makogják a magyar nyelvet, de indogermán és germán nyelv. Így a bírnyák(nekem raktár van) illegitim.
2.gyermekeknek szóló termék a többi terméktől elkülönítve csak zárt csomagolásban forgalmazható
-----------
1. A magyarnak rakta van, a jog a Joch, az iga, raktailag ezeket a hangokat regyük, racionálisan, ősmagyarul:
-ena baru
-ona barna
-ana barma.
A gyerek egy bullshit mongoidiotizmus!
2. Nem szól, ez egy jevevényhang, inkább racionálisan beszél, regyni.
3. Termék hangot dúrgerni.
4. Zárt hangot itt dúrgerni, jevevényhang.
5. Forgalmaz egy bullshit hang, ahogy a csomag is, nyelvkakilás, dúrgerni!
6. A stak hangnál is van probléma, hogy a bírnyák nem rakja, hogy a magyar nyelv indogermán és germán nyelv, így nem ismerik a magyar nyelvet. A stak, úgyírva csak, egy germán hang, a stákány, stákó, stikó, stihály rokonja. A stak egy logikai hang, ahogy stak Mars csoki egy vélma. A stak hang nem rekktava, egyenlő a német nur-val, de ahogy a német nur, úgy a stak is erősítő.
Gelmerrrrr 2024.02.09. 18:08:44
----------------
1. Stupán írva.
2. Olyan hang, hogy tan nem van, nyelvkakilás így.
3. Nem szer, hanem raku, a sor-szer hangokat dúrgerni rakura, így rekkint.
4. Ért? Stak er és ár stuma van, magyarul verstehen rakni.
5. Cél? Libernyák jevevényhang, magyarnak remu van.
6. Dehát itt van a probléma! Az új-ónemmagyar egy halandzsa nyelv, a butaká egy halandzsa, ahogy a magyar nyelv nem fingár nyelv, stak az új-ónemmagyar van fingatva, hanem indogermán és germán nyelv.
A magyar nyelv indogermán és germán nyelv, a magyarnak rakta van, a nyelvtől rakóüd a rakta, Scott őrmester ahogy beszél, a butaká illegitim.
alöksz róz 2024.02.09. 18:29:07
:DD
Ámde Táska. 2024.02.10. 00:27:52
Ámde Táska. 2024.02.10. 00:30:17
Ámde Táska. 2024.02.10. 00:37:04
www.portfolio.hu/gazdasag/20230510/nem-akarmilyen-elnoki-tanacsado-csapata-lett-novak-katalinnak-itt-a-teljes-nevsor-614242
Én itt több embert ismerek személyesen*, tőlük függetlenül feltenném a kérdést, mért nem látom itt pl. Sebő Ferenc nevét.
(*=amúgy válaszolnának, ha emilt írnék.)
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 09:15:36
Plusz a szó eltérő jelentése a 2 nyelven. Lásd még: preparar.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 09:33:50
Persze.
Amikor gyerek voltam, akkor a válóperek alatt minden férfi részeg volt aki verte a családot, s minden nő meg kurva, aki az összes szomszéddal szexelt a gyerek szeme láttára. Ma már minden férfi pedofil és minden nő meg drogozik.
A jó ügyvédek meg is mondják az ügyfeleiknek: ilyenekkel csak akkor jöjjenek, ha van valami valós bizonyíték, mert ellenkező esetben csak maguk ellen dolgoznak. Hiába van elnőiesedva a bíró szakma, még a bírónők 90+ %-a se veszi be ezt a "pedofil férj" szöveget, aki ilyet állít, annak a többi állítása is komolytalan színt kap.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 09:34:53
Nehéz szakma jelképnek lenni.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 09:49:28
Ez mind ugyanolyan ami anno a szlovák nyelvtörvénynél sült ki: minden felvidéki magyar politikus helyesírása és szókincse jobb mint nehány anyanyelvinek.
Tapi2021 2024.02.10. 13:19:50
1. Kiderült, (mégis csak) vannak a jobb-konzi-kerdem-nemzeti oldalon és "mögött" hiteles emberek.
2. Akik most a SAJÁT seggüket, "renoméjukat" mentik.
(Egy másik narrációban, elszaladnak az első nagyobb nehézség idején...)
Tapi2021 2024.02.10. 13:33:37
A katolikusoknál - az eredeti, Jézus által alapított egyházban - igen, így van.
A magyarázat természetesen nem biológiai vagy szexuális, de még csak nem is erkölcsi.
Tisztán hitelvi. Nagyjából e gondolat mentén: 1. a szexualitást Isten alkotta, arra, hogy szaporodjunk, 2. tehát az elsődleges funkciója a szaporodás, nem az örömszerzés, 3. csak Isten előtt kötött házasságban szabad (nyilván, mert csak így biztosítható, hogy egy gyerek gondoskodó családba szülessen), 4. a házasságban azonban elsősorban Isten dönti el, kinek, mikor, mennyi gyermekáldást ad, 5. Istent ebben nem szabad akadályozni (pl. gumival), sem felülbírálni (pl. abortusszal).
Ma, a szabad szex, a házasság nélküli/helyetti szex, az élvezet szex..., és a fogamzásgátlók, szabad abortusz korában ez nem korszerű nézet.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 15:21:28
Így tökvilágos, el is találtam az egyik (túlgyakori) magyarázatot. Meglehetősen göcögősen, az e fórumra író ellenzékiek képességeit épp csak felülmúló gyerekek vallomása alapján kapott vélhetően "pedagógiai" célzattal közepessúlyú letöltendőt, míg feltehetően éppen ezért kapott maga pedó felfüggesztettet, az is közepessúlyút.
Ez a klasszik eljárásbeli ingatag lábakon álló ítélet jogi iskolapéldája, erre kegyelmet szoktak adni.
Nem állom meg: ez Isten ujja. Aki Zaboláról, Erdély egyik legszebb településéről eljön, oda mutat vissza, hogy ott kellett volna tevékenykedj a magyarokért.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 15:23:01
Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 15:26:55
-----------
1. Isten hangot dúrgerni, libcsi jevevényhang. Alkoholizáltaja Jehova? Nem rakem.
2. Az öröm az uer stumától ered, öléssel van együtt.
3. Már írtem, hogy a perspektíva nem rakta, raktalosza, nem jó.
Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 15:28:54
------------
1. Nem köt, hanem kunt, de bullshit hang ide.
2. Házasság egy libernyák-pógári hang.
3. Szabad hangot dúrgerni, libcsi, magyarul regelta.
4. A mert egy libernyák hang, dúrgerni.
5. Barna bírtavál magyarul, nem a mongohülye gyerek.
6. He? Gonosz, gond, göndör? Gondos?
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 16:55:45
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 17:01:12
Ha lesz is, ideiglenes lesz. Kövér nem akarna jelképes szereplő lenni.
alöksz róz 2024.02.10. 17:03:04
ettől maradnak hitelesek.
alöksz róz 2024.02.10. 17:10:40
"4. a házasságban azonban elsősorban Isten dönti el, kinek, mikor, mennyi gyermekáldást ad" - akkor dugni se kell, majd ad az isten, ha akar
"5. Istent ebben nem szabad akadályozni (pl. gumival)" - szerintem az istent egy vacak gumival nem lehet ebben akadályozni :-)
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 17:13:34
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 17:24:11
A kevés önálló fideszes tényezők egyike Kövér. Nem fog lemondani erről pénz kedvéért. Eleve közismert róla: nem izgatja a pénz.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 17:27:14
A keresztény szex etika nagy része a zsidó szokásokon alapszik, lásd Mózes 3. könyve 18. fejezet.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 17:35:15
Nagyon látszik a fáradtság, ez karizmatikus vezető mellett törvényszerű, Tisza Kálmán és Bethlen István esetében ugyanígy megjelent, annyi különbség, hogy Bethlen felismerte ezt magán, Tisza meg nem, el is cseszte a Kossuth-üggyel.
Lehet hogy épp az első jele volt a Zorbán-fáradtságnak Katalin elnöksége, aki amúgy láthatóan nagyon jól működik a nyugati típusú reprezentációkban (pápalátogatás szupersikeressége) sőt, ugyanazokat a hibákat is csinálja mint azok (pl. Meloni-féle edzőtermes picsáskodás)
Nem ez a feladat, pláne nem most. Nem Brassóban kell a képemet nemzetiszínre mázolni hanem a beregszászi Fedák-villában.
Nevetséges, hogy Lord Rothermere után Vlagyimir Putyin az első, aki épeszű empatikus nyilatkozatot tesz magyar kisebbségekről (a magyar államelnök meg szinte soha), és talán miatta most páran meggondolták a nemmagyar iskolát. Pedig az ő orosz világképében akár benne is lehet Kárpátalja, 1914-ben volt háborúpárti tüntetés Moszkvában, azzal, hogy a Karpatszki Rusz szabaduljon már fel.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 17:39:31
Minden nagy ember betegsége, hogy nem képes utódot nevelni.
alöksz róz 2024.02.10. 17:40:07
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 17:45:33
Én arra lennék kiváncsi majd az emlékiratokból, hogy Lázár János mávos ámokfutása valóban utódlási teszt volt-e, és főleg kinek az ötlete volt, hogy ő jó lenne. Nem feltétlenül képességgondok miatt, hanem neki volt olyan periódusa amikor nem vett részt a közéletben teljes láthatóságban. Olyan eleve nem lehet jó utód.
Egyébként engem ez a mocskosfideszezős életstílus a 120 évvel ezelőtti országra emlékeztet. Akkor is ment a mocskostiszázás meg a mucsaizás és milyen jó is lett utána ....!
Most még azzal is rosszabb hogy nem születnek szép szecessziós épületek.
Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 17:48:17
------------
Nehéz az agyad? Már le volt írva, leírtem.
A cél egy jevevényhang, így dúrgerni. Nem gyererk, hanem barna: barnát bérmálni barmának a magyar frazeológia.
A csinál egy bullshit hang, dúrgerni.
De már leírtem!
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 17:49:18
Nekem is vannak néha rossz érzéseim.
Jellemzően a jó és a rossz váltogatja egymást.
Persze örülnék, ha nem lenne igazam, s nem lenne Mo-ból euroatlantista, polgári állam.
Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 17:49:42
Nem alap, hanem raku, alap hang nem van.
A kretény szexizé rakuja a szájerizmus. Ajaj!
Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 17:51:35
---------
Országtagadó vagyem, rejku van, így libernyákia, a nyelvkakilástagadó is.
Az pógár, de te egy baszott nagy pógár vagy! Fingem nem van, hogyan is beszélsz, attól, hogy te egy libernyák pógár vagy,
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 17:55:41
Nyilván voltak pontosítások, apró változások.
Pl. a zsidó házassági tilalmakat ma már a zsidók között se tartják be, tulajdonképpen csak az ortodox zsidóság ragaszkodik az eredeti tilalmakhoz.
De a dolog szellemiség maradt máig, s nálunk is, keresztényeknél.
Persze tény: ma már a keresztények se tartanak be egyes dolgokat, pl. házasság előtti szex tilalma. De ez legalább egy helyrehozható tv-sértés. Mellesleg ezt az ókori zsidó időkben is helyre lehetett hozni: feleségül veszem akivel szexeltem, s ezzel meg is lett bocsátva.
De nyilván a szabéyok szelleme máig él. Ma se fogadható el a szex sok emberrel.
Ami meg a terhességmegelőzést illeti, itt egységes szabályozás sose volt. Ami világos: az abortusz mindig tilos volt.
Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 17:58:29
-----------
1. dolog a schuld.
2. Szellem hang nem van, stak nyelvkakilás.
3. Nem igen rakem, hogyan makogsz, attól, hogy a kretény egy buzereáns, lásd szájert. Fingem nem van, hogyan makogsz.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 18:00:00
Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 18:01:22
-----------------
1. Nem terhes, az ősmagyar hang bírdás.
2. Nem illet, hanem rejmet.
3. Szablyája stak a libcsinek van, magyarnak regály.
4. Nem világos, hanem bolo, de inkább rakta, raktaga.
5. Nem igen rakem, hogyan is van, már írtem, de máshogy oké volt az abortusz, ha az ena, a lány apja, úgy rakandottaja, hogy attól nem akarja a lányját bérmálni, úgy a bérrel agyon is rógni regelta volt.
Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 18:03:02
----------
1. Tény=Lüge.
2. Nem tart, hanem rekk regályt.
3. Hát a kretények ma már nem stak pedók, hanem totál buzik is, ahogy Szájer Jolánka.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 18:08:36
Én nem hiszem, hogy még sokáig bírni fogja ez a szép nyugati világ.
2037-ben leszek 70 éves, abban reménykedem, élek még akkor, s már megláthatom a rendszer omlását.
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.10. 18:17:43
Dehát ma legalább novemberig attól kett félni szinte minden nap, hogy a demens idióta megnyomja a gombot mert a libanoni császár, Valery Giscard-d'Estaing háborút akar indítani a hős Ukrajnában harcoló iráni nép ellen.
ez a nevem senki 2024.02.10. 18:31:48
lesélyesen 2057-et is lát
nád
Gelimtrtrddddd 2024.02.10. 18:34:37
---------------
1. Hit egy bullshit németizmus, dúrgerni.
2.Nem nyugat, hanem esteereszta.
3. Nem világ, stak a kretény-libcsinek van, a magyarnak erda, árda, rakumány, bolja.
4. Hát na Bulgáriától ugass, hanem innen! Fingod nem van, de beszélsz! Sajnos az van, hogy veletek igen. A magyar tákolmány is olyan gyenge ahogy az orosz, vagyis gyengébb, lánti van most a probléma, erre volt volna az orvosság: Prigozsin.
De veled vagyem, már mondtem, hogy le azokkal, de az nem úgy megy majd, ahogy te véled. Na egal, Wunschdenken nálad, nálem is, de egyoldalon, stakhát az enyémnek van rejalitásja, ahogy Prigozsin, Szkíták.... a tijédnek nem igen, sőt, sőt, a problémákat az egész itteni ideológia stak fedi, mischmáscholja, de nekem az rakta, oké, jó.
Gery87 2024.02.10. 20:50:02
Hát leváltották:)
Meg Vargát is.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 21:15:49
Orbán hibázott.
alöksz róz 2024.02.10. 21:17:05
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.10. 21:18:10
A Mediaworks közvetítésével.
vasútihíd 2024.02.11. 06:50:26
vektortér 2024.02.11. 09:38:33
1: Kvótanőket nem alkalmazunk!
2: Drogosoknak nem segítünk!
3: Az embereknek adunk elég cirkuszt!
Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2024.02.11. 10:08:02
Gery87 2024.02.11. 11:05:24
Orbán elvitette a balhét az asszonyokkal.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.11. 11:33:56
Ez volt a leggyorsabb megoldási lehetőség.
Gery87 2024.02.11. 20:13:44
Hát hogy gyors volt az biztos.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.11. 21:45:01
Gondolom, nem akart kockáztatni a közelgő választások miatt.
alöksz róz 2024.02.11. 21:56:48
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.02.11. 22:01:53
Miért tenné?
Novákot se kellett volna.
vasútihíd 2024.02.11. 22:10:17
alöksz róz 2024.02.11. 22:10:54
alöksz róz 2024.02.11. 22:11:23
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal