Nemzedékem első nagy csalódása volt az eset. 1983 októbere.

Addig nemzedékem alaphangulata a nyugatimádat volt, persze spontán módon, nem ideológialag megindokolva. Mi akik a 60-as években születtünk abban nőttünk fel, hogy nyugat=jó és kelet=rossz, s történelmi balszerencsének éltük meg, hogy mi a keleti táborba kerültünk a világháború eredményeként. Így alakult, nem lehet semmit tenni ellen, hiszen minden próbálkozás - 1953, 1956, 1968 - elbukott.

Persze a nyugat se hibátlan, lám eladtak minket, de mégis az a jó világ. Ebben hittünk. S nagyon kevesen voltak, akik másban hittek.

Ez a hangulat az egész keleti táborban megvolt. Múzsám mesélte, mekkora döbbenetet váltott ki, amikor Bulgáriában 1979-ben bemutatták a mozikban a Capricorn One című amerikai filmet - az átlag bolgár kommunista propagandának hitte azt. (Aki nem ismeri: ez egy amerikai sci-fi krimi, a lényege: Amerika embert akar küldeni a Marsra, de kiderül, nincs meg az ehhez szüksége technikai háttér. Viszont politikai okokból ezt Amerika nem vallhatja be, így szimulálják az egész Mars-küldetést, hamis képekkel, videókkal. Majd a 3 űrhajóst a CIA meg akarja ölni, ne maradjanak elvarratlan szálak.) Az átlag bolgár azt mondta: ez képtelenség, Amerika rendes ország, nem csinál ilyet.

1983 októberében hatalmas csapás volt erre a naív hitre ami történt: az USA megtámadta Grenadát, majd ott leváltotta a kormányt, azt neki tetszőre cserélve. Közben nevetséges okokra hivatkozva, kb. az 1968-as csehszlovákiai bevatkozás szelllemében, lásd "behívtak minket", "náci bandák", "internacionalista segítség", s a többi mágikus marhaság.

A dolog háttére: a volt brit gyarmat Grenada 1974-től független állam, az Amerika vezette regionális együttműködés oszlopos tagja. Egyébként az egész ország Budapest méretű, 100 ezres lakossággal, gyakorlatilag egy közepes sziget és körülötte pár kis sziget Trinidad-Tobago és St. Vincent-Grenadines között, a lakosság 99 %-a volt néger rabszolgák leszármazottja, s van kb. 1 % fehér és indián.

Aztán 1979-ben marxista katonatisztek veszik át a hatalmat - vezetőjük Mauirice Bishop, aki egyébként nem is született grenadai volt, hanem arubai bevándorlók gyereke, aki később, londoni tanulmányai során lett marxista -, s elkezdenek jó kapcsolatokat kialakítani elsősorban Kubával és Nicaraguával, majd az NDK-val és a Szovjetunióval.

A grenadai marxista kormányzat nyíltan sose szakított a nyugattal, pl. a monarchiát se számolták fel (az ország formális államfője II. Erzsébet angol királynő maradt), de mindenképpen lépéseket tettek az amerikai és brit gazdasági hatalom visszaszorítására, s sok szociális intézkedést léptettek életbe. Szóval nem egy hisztérikusan amerikaellenes kormányzatot kell elképzelni, hanem inkább amolyan mérsékelten szuverenista célokat: a grenadai kommunisták nyilván ismerték Allende esetét, hiszen 6 évvel utána kerültek hatalomra, s óvatosak voltak emiatt, nem akarták provokálni Amerikát, inkább meg akartak egyezni vele, csak Grenada számára kicsikarva előnyöket.

Amerika azonban hisztérikusan reagált. Megpróbálták először belső szövetségeseikkel megbuktatni a kormányzatot, majd amikor 1983-ban belharcok indultak a grenadai vezetésben, azonnal léptek. 1983. október 25-én megtámadták Grenadát, s 4 nap alatt győztek, amerikabarát kormányzatot kinevezve.

Mit is mondtak akkor a korombeliek? Az általános vélemény: "ezek ugyanolyanok, mint az oroszok".

Azóta persze sok idő eltelt már Grenadában. Ma már a többség pozitívan értékeli az 1979-1983 közti kommunista irányítást. 2009-ben Grenada nemzetközi repülőterét átnevezték Maurice Bishop Nemzetközi Repülőtérré. A vicces ebben: annak idején 1983-ban az USA erre a repülőtérre hivatkozott mint közvetlen ürügyre, az volt a hivatalos amerikai állítás, hogy Kuba és a Szovjetunió Grenadában gigantikus katonai repülőteret épít, ahová majd százával fognak leszállni a szovjet bombázók, az egész régiót kommunistává alakítva, míg a grenadaiak végig azt mondták, ez egy normál polgári repülőtér, amit egy kanadai cég épít.

Perinta új fényképe láttán (ezen a saját könyvét olvassa) eszembe villant az egyik klasszikus orosz Sztálin vicc.

Új Puskin-szobrot terveznek Moszkvába. A zsűri átnézi a terveket:

• Első pályázat: Puskin 1-méteres alakja, kezében Sztálin-kötet. Ideológialag kiváló, de történelmileg kissé problémás - szól a zsűri ítélete.
• Második pályázat: Sztálin elvtárs 3-méteres alakja, kezében Puskin-kötet. Történelmileg rendben van, de az ideológiai üzenet nem megfelelő.
• Szerencsére van még egy pályázó: Sztálin elvtárs 5-méteres alakja, kezében Sztálin-kötet. Ez nyeri a pályázatot.

Az ultra ballib ostorozza a Klub Rádiót - meghallgatható itt, az első betelefonáló -, mert nem elég eszmehű.

A fő panasz: magyarok képesek kimondani a "néger" szót, még hithű ballibek is! Pedig alkalmazkodni kellene a szent angol nyelvhez, sőt átvenni minden ottani szokást. S legfőképp azt, hogy az angol nyelvterületen az "n-betűs szó" a legszentebb tabu, hozzá képest még a zsidózás is inkább megbocsátható.

A kérdés persze nyelvészetileg is abszurd. Az angolban a latin "niger" szóból lett a "Negro", s annak gúnyverziója, a "Nigger". A "Negro" szó eredetileg teljesen normálisnak számított, többek között az abolicionisták is ezt használták. Aztán a "Nigger" szóval való hasonlósága miatt lett nemkívánatos, s helyére a "Black" került, ami nem más, mint a szó lefordítása angolra. Ma már a "Black" is kissé kényelmetlen, "Afro-American" az új divat, ami viszont sok esetben abszurd.

Ismert eset, hogy amikor Nelson Mandela lett Dél-Afrika elnöke, az amerikai újságíró úgy tudósított az esetről, hogy "Dél-Afrika első afroamerikai elnöke", ami röhejes, hiszen Mandela nem amerikai, de az újságíró nem merte a "Black" szót mondani, mert az akkor már túl konzervatívnak számított Amerikában.

Magyarul viszont a szintén latin "niger" szóból lett "néger" sose volt gúnyszó. Eleve hogyan is lehetett volna, mikor a magyar történelemben a négerek kb. nulla szerepet játszottak.

Eleve az egész nagyfokú nyelvi tudatlanságot takar. Egy abszurd példa: ezen az alapon nem lenne szabad a magyar "puszi" szót használni, mert nagyon hasonlít az angol "picsa" szóra (pussy) - minden angolnyelvű ember nevetni szokott, amikor meghallja a magyar "puszi" szót.

Na most, a "néger" ugyanez - a magyar szó nem ugyanaz, mint az angol szó, hiába hasonlítanak, s hiába azonos az eredetük.

Sajnos a nyelvi gyarmatosítás egy igancsak meglévő jelenség. Íme egy teljesen politikamentes példa. Máig sok magyar ragaszkodik a "média" szó fetisizálásához, lásd "nincs médiák, mert a média már többes szám", s a példa itt is az angol, ahol a művelt nyelvben a "media" szó valóban többesszámként használatos. Az angol hajlamos erre, sok idegen szót eredeti alakjában használ, az eredeti latinban pedig a "media" valóban a "medium" többesszáma. Viszont magyarul ilyen nem létezik, magyarul a "média" nincs többesszámban, ezért az "a média már többes szám" állítás nem más, mint önkéntes nyelvi gyarmatosodás.

S mellékes infó. Se a franciák, se a spanyolok nem mondanak hasonlókat. Spanyolul "medios", franciául "médias" a többes szám (magyarul mindkettő: "médiák"), s senki se mondja, hogy ez hibás, mert a "média" már többes szám. De még az egyébként mindenben amerikamajmoló németek is azt mondják, hogy "Medien", azaz "médiák".

Alapvetően az antiszemitizmus nem más, mint bármely más nép elleni ellenérzés. Az csak modern magyar és nyugati hiszti, hogy ezt valamiért ki kell emelni és külön kell kezelni.

S mikor alakul ki egy más nép ellen ellenérzés? Alapvetően valamilyen sérelem miatt. Magyar falvakban máig élő jelenség, hogy a betelepülő idegeneket (akik jellemzően szín magyarok) idegen testként kezelik. S lassan minden bajt az idegenekhez kötnek, azt is, ami nélkülük is megvolt. Amikor pedig valós bajok jelentkeznek az idegenek miatt (mert ilyenek mindig vannak), azok felnagyulnak óriásira a közösség képzetében.

S különösen problémás, ha az idegen nagyon más: sokkal szegényebb, sokkal gazdagabb, más vallású, más nemzetiségű, furcsa szokásai vannak, stb.

A végeredmény: kialakul az elnyomott "mi" és az agresszív "ők" kép. Minden probléma elleni harc immár nem maga a probléma elleni harc, hanem az idegenek elleni harc. Hiszen a hit az, hogy nélkülük nem lenne probléma.

Alapszinten persze mindez szimpla önvédelem, az adott közösség egészséges reakciója. Ha nem megy túl egy bizonyos határon, semmi gond vele.

Tulajdonképpen egyetlen eszköz van mindez ellen: nem megengedni, hogy idegenek tömegesen jelen legyenek egy meglévő közösségben. Ami persze nem mindig lehetséges, mert az emberi történelem már csak ilyen.

Nagyon kivételes, hogy aztán mégis van menekülés a kialakult helyzetből. Egy ilyen a haiti rabszolgafelkelés. 1791-ben Haitin a néger rabszolgák fellázadtak a hatalom ellen. A vezetők felszabadított négerek voltak, akik jól ismerték a történelmet és a hadművészetet. Végülis szinte csodaszerűen legyőzték a világ akkor egyik legerősebb hadseregét, a franciát, ennek következtében 1804-ben Haiti független állam lett. A harcok során a teljes fehér lakosság, a félvérek legnagyobb része le lett mészárolva a felkelők által, sok esetben még a gyűlölt házirabszolgákat is irtották (ezek egy része Kubába menekült, ezért van a kubai négerek egy részének francia neve). De lett egy híres kivétel.

A fekete felkelők ellen harcoló egyik egység lengyel volt. Napoleont a lengyelek felszabadítónak tekintették, így sok lengyel csatlakozott a francia hadsereghez, ez volt a Lengyel Légió. A Légió egy 5000-fős egysége Haitira lett kiküldve segíteni a franciákat. A helyszínen azonban a lengyelek arra jutottak, hogy a négerek csak a szabadságukért küzdenek a francia elnyomóik ellen, pont ahogy a lengyelek saját orosz, német, osztrák elnyomóik ellen, s ennek hatására átálltak a néger felkelőkhöz.

Az első haiti elnök, Jean-Jacques Dessalines az általa elrendelt mészárlás (a maradék fehérek kiirtása) előtt rendeletet adott ki, a lengyel légiósok törvényileg négereknek számítanak, s teljes jogú haiti állampolgárok, így mentességet élveznek bármilyen fehérellenes intézkedés alól.

A bolgár zsidóellenesség hiánya se azért van, mert a bolgárok speciális emberek, hanem történelmi okokból. Alapvetően 3 fő ok nevezhető meg.

Egyrészt, mindig kevés volt a zsidó, az összlakosság 2 %-a volt a csúcs (ma 0,1 % sincs). S ez a lakosság mindig el volt különülve, a tömeges asszimiláció és a kettős identitás ismeretlen. Olyan, hogy "zsidó vallású és bolgár nemzetiségű" egyszerűen nem létezhetett, a bolgár nemzetiség vallásilag abszolút zárt, a bolgár nemzeti tudat pl. az iszlámot felvett bolgárokat "törököknek" tekintette és ma is így van ez - a bolgár népnyelv máig "török vallásra térésnek" nevezi az iszlám felvételét. Lehet persze egy törökből vagy egy zsidóból bolgár, de csak teljes szakítással: azaz ortodox keresztény vallás kell, "rendes" bolgár név, s a bolgár szokások átvétele.

Vannak is ilyenek nem is kis számban, pár tízezer család lehet, aki a XIX. században zsidóból bolgár lett. Ezek ellen még a II. vh. alatti legkeményebb bolgár náciszimpatizánsok se szólaltak fel. 1941 januárjában lépnek életbe a bolgár zsidótörvények, ezek több pontban szigorúbbak a magyar zsidótörvényeknél (pl. a bolgár zsidótörvények kimondják a teljes zsidó lakosság kitelepítését Szófiából vidékre), viszont - ellentétben a magyar verzióval - sose nézik a származást, azaz aki 1940. december 31-én nem zsidó, az nem számít zsidónak, akkor se ha származásilag az.

Másrészt, a bulgáriai zsidók sose lettek "nagyurak". Se a török időkben, se azután nem lettek nagy számban az elit tagjai. Ahogy a kapitalizmus kiépítésében se játszottak kulcszerepet. Bár az első bank bolgár területen történetesen zsidó alapítású volt, a bankszektorban se lett soha túl erős zsidó részarány. Emiatt sose alakult ki a gazdag=zsidó kép az emberekben. A "gazdag" kép az inkább a meggazdagodott bolgár gazda, aki ügyeskedett, átverte a többieket a faluban, kihasználva helyzetüket, szóval nem tisztességes ember. Miközben a zsidó meg városi ember kis bolttal, esetleg gyógyszerész, vagy valamilyen mesterember, pl. órákat javít. A kommunista "zsíros kulák" kép később sokkal jobban hatott, mint a náci "zsidó parazita" kép.

S ebből következik a harmadik ok. A zsidó nem veszély, így harcolni ellene abszurdum. Közösködni velük nem jó, de ellenségeskedni velük se az.

Persze ma már van bolgár antiszemitizmus. Jellemzően importdivat. De egyszerűen teljesen marginális az egész, tulajdonképpen kimerül abban, hogy kamaszok látnak valamit a neten, s aztán horogkeresztet festenek egy falra.

Van egy komolyabban vehető szervezet, egy párt, mely következetesen terjeszt antiszemita szövegeket. Idén pl. azzal borzolták a kedélyeket, hogy az orosz-ukrán háború kérdésében teljes erővel az ukrán oldalra álltak, ezzel alaposan megzavarva a "független" és "civil" elemzőket, akik pedig bizonyították, a neonácik mögött mindig a Kreml áll.

A közhiedelem ellenére a kommunista Bulgária nem volt sokkal szegényebb a kommunista Magyarországnál.

Az igazi nagy különbség a két ország között a II. vh. előtt, s különösen az I. vh. előtt volt, ez utóbbi időszakban a magyar annyival volt a bolgár előtt, mint ahogy manapság az osztrák a magyar előtt.

Aztán azonban a háborús pusztítás jobban érintette Magyarországot, emiatt a szint kiegyenlítődött. Közel azonos volt a két ország szintje a 80-as évek elejéig, jellemzően Magyarország picit előrébb volt, de 1982-ben Bulgária meg is előzte kicsit Magyarországot, ez a magyar adósságválság ideje, mely Bulgáriát nem érintette: a hasonlóan nehéz helyzetben lévő Bulgária ugyanis hatalmas pénzügyi segélyt kapott a Szovjetúniótól, míg Magyarország nem, Magyarország kénytelen volt az IMF-hez fordulni.

Aztán Magyarország keményen megelőzte Bulgáriát 1989-től: ennek oka, hogy a posztkommunista visszaesés Magyarországon nagyon kicsi volt a bulgáriaihoz képest. Talán a legsokatmondóbb adat: az 1990-es infláció Magyarországon 30 % volt, Bulgáriában meg 320 %. Tulajdonképpen csak 2000 körül kezdett csukódni a hatalmas eltérés, ma már a bolgár szint a magyar 80-90 %-a, a 90-es évek közepén ez még 40-50 % is volt.

Az árfolyamban is látszik. A teljesen piaci 1989-es árfolyam 1 leva = 13 forint volt, ma ez 1 leva = 0,20 forint (nomimálisan persze ez 200 forint, mivel 1 új leva = 1000 régi leva). 65-szörös leértékelődés ez.

Szóval a kommunista Bulgáriában nem az életszínvonal volt igazán baj, az nem volt sokkal alacsonyabb, mint a kommunista Közép-Európában. Az elégedetlenséget a szürkeség okozta. Volt áru, de nem volt választék. Én csak 3 évet éltem a bolgár kommunizmusban - 1986-1989 között -, de magam is tapasztaltam ezt, pl. egy akkori budapesti közértben volt átlag 10-15 féle sajt, míg egy szófiaiban meg 2-féle. Sokkal kevesebb nyugati termék volt ezzel párhuzamosan, bár mindennek volt helyi megfelelője, pl. volt kakaópor, de nem import, míg Magyarországon nyugati is volt.

Amikor aztán elment a bolgár kisember nyaralni, meglepődött. Mert szinte mindenki nyaralhatott évente két hetet a tengerparton. S ott találkozott a keletnémet, lengyel, csehszlovák, magyar turistával - ez a 4 ország adta a legtöbb külföldi turistát a bolgár tengerparton.

S a keletnémet, lengyel, csehszlovák, magyar elővette a színes törülközőt, gumimatracot, gumicsónakot, napernyőt, stb. Ezek mind luxuscikkek voltak Bulgáriában. Az átlagbolgár fürdőszobai fehér törülközőt, sőt lepedőt használt, s a kis gumi gyerekcsónak már jómódnak számított. S még a nők fürdőruhái is mennyivel szebbek!

Így aztán a bolgár képzeletben kialakult a hit, hogy az NDK-ban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon tombol a jólét.

Magyarország megsérti az európai értékrendet - állítják Brüsszelben és a környező tanyákon.

Teljesen igazuk van!

Az európai értékrend szerves része évek óta a perverzió, a szivárványosság, a családellenesség, az erkölcsi relativizmus, a normalitás sárba tiprása. Lehet ezt sajnálni, de attól még tény.

Nyilván ezt reálpolitikai szinten nem lehet így beismerni. Úgy kell tenni, mintha az európai értékrend mellett lennénk, pedig - teljes joggal - gyűlöljük azt. De az európai értékrend mögött álló sötét körök hatalma még túl nagy, így a nyíltsisakos csata nem vállalható fel.

Olyan ez, mint a kommunista diktatúrában az antikommunizmus. Őrültség volt nyíltan felvállalni, öngyilkosság lett volna. Be kellett csomagolni reformkommunista, a rendszert csak javító akaró színű dobozba.

Ebben viszont kiválóak vagyunk. Kelet-európai veleszületett szokás a sorok között olvasás, a rejteles üzenés.

Egy egyébként teljesen jelentéktelen interjú, de korábbi Tölgyessy-cikkemhez kapcsolódik.

Szóval adott egy ember, aki alapjaiban a ballib értékrendet vallja, semmilyen alapkérdésben nem renitenskedik. Viszont nem csatlakozik a ballib hergeléshez, nem mondja vissza a legbutább ballib sablonokat.

Mit csinál tulajdonképpen Júlia? Semmi mást, csak egy hisztériamentes kritikát ad elő Orbánról, magyarázva a gyökereket.

De a magyar ballib törzsmag ezt nem akarja. Ő a gonosz, csúnya, cigány, tolvaj Zorbán és a jóságos nyugat közti gigantikus háború koordinátarendszerében hajlandó csak mozogni. Bármi, ami kimutatna valami mást is Zorbán mögött mint a gonosz lopási vágyat, s bármi, ami a legenyhébben is krizálná a nyugatot az nem más mint aljas árulás. Júlia tehát nyilván Zorbán aljas ügynöke! Ballibnak mondja magát, de nem hajlandó visszamondani a kötelezőt - kriptozorbánista tehát!

Mi is történik? A hallgatók, a kommentelők, s persze a neves ballib megmondóemer műsorvezető is fel vannak dúlva. Nagyon mélyen. Tölgyessy pont erről beszél Partizán-interjújában, bár pont ezt a részt nem említettem cikkemben. Azt mondja: van egy vérig sértődött ballib belső mag, mely képtelen máig feldolgozni, hogy félre lett téve: nekik már az is személyes sértés volt, hogy 1990-ban nem az SZDSZ nyerte a választást, de a 2010-es Orbán-győzelem meg véghisztériát okozott, s ennek a sértett körnek van egy párszázezres tábora, az ellenzék meg csak ezeknek az embereknek dolgozik.

Szerintem nem is lesz Júlia hónapokig meginterjúvolva a Klub Rádióban.

Na, pont ebben sokkal okosabb a Fidesz. Simán elfogadja a nem-fideszes ballibelleneseket.

Minden politikai rendszereltérés ellenére a kubai oktatási rendszer az amerikai másolata: a középiskola szintje nem túl magas, s az egyetemi szint meg jellemzően magas.

Ennek következménye: az egyetemi oktatás elején olyan dolgokat tanítanak, melyek Magyarországon gimnáziumi szint.

A Havannai Egyetemen bölcsészkarán abszolút ez van - legalábbis volt a 80-as években -, magyar szemmel sajátos volt, hogy a spanyol szakon ógörög és latin irodalmat tanítottak. Mert az alapfeltételezés: a diák ezt nem ismeri. Márpedig ismernie kell, hiszen különben a spanyol irodalom se érthető meg.

Szóval ógörög irodalom. Amihez a 3 alapvető háttér a görög mitológia, a trójai háború, s a görög-perzsa háborúk. Ezeket ismerni kell valamilyen szinten, hogy el tudja az ember helyezni a sztorikat oda, ahová valók.

Szóval nyilván ezek mind szóba kerültek, persze inkább irodalmi szemszögből, nem mint történettudomány. Azaz teljesen szubjektív görög szemszögből. A mitológia nem gond, ahogy a trójai háború se, ma senki se azonosítja magát trójaiként. Viszont perzsák ma is léteznek.

Itt jön képbe az afgán diáklány a csoportban. Egyébként baromi szép lány volt, hófehér bőrű, karcsú. fekete szemű és hajú - ugyanaz a típus, mint a jövendő múzsám, csak 15-20 centivel magasabb verzióban (a múzsám 154 centis). A tanév elején még szerelmes is voltam belé, de aztán október közepén átnyergeltem a jövendő múzsámra.

Tudni kell, a mai perzsák nem csak Iránban élnek. Valójában 3 országban alkotnak jelentős népességet, plusz még más országokban is jelen vannak kisebb számban. Ez a 3 ország Irán, Tadzsikisztán, s Afganisztán.

Iránban a lakosság 60 %-a perzsa (farszi néven). Tadzsikisztánban a lakosság 85 %-a perzsa (tadzsik néven). Afganisztánban pedig tadzsik és hazár - nem kazár - név alatt a lakosság kb. 45 %-a, ők dari néven említik a nyelvüket. Tulajdonképpen a farszi-tadzsik-dari hármas az olyan, mint a szerb-horvát-bosnyák-montenegrói négyes. Tökéletes a kölcsönös érthetőség, egyedül az olvasás problémás, mert a tadzsikot cirill betűkkel írják, míg a másik kettőt arab betűkkel.

A mi diáklányunk konkrétan pastu etnikumú volt, ez a tadzsikok és a hazárok mellett a harmadik nagy etnikai csoport Afganisztánban, a lakosság kb. 35-40 %-a. A pastuk a perzsák rokonai, a pastu és a perzsa nem kölcsönös érthető, de közeli nyelvek. Viszont Afganisztánban máig a perzsa a közvetítő nyelv, s minden művelt ember beszéli is, nem csak a dari-anyanyelvűek. Bár amióta az I. vh. vége után Afganisztán visszaszerezte függetlenségét, az Afganisztánt hagyományosan irányító pastu elit igyekszik folyamatosan növelni a pastu szerepét (az afgán kommunista vezetés is ezt követte, mely szintén főleg pastu volt), a dari máig hivatalos nyelv, s szerepe sok területen még fontosabb is a pastunál. Szóval a perzsa ott a nem perzsák számára is "saját" érték.

A ógörög tematikát előadó tanár persze nem tudta, hogy van egy afgán diák is, ill. tudta, csak nem gondolt erre. Így simán nyomta az ógörög életérzést a sötét, primitív, kegyetlen perzsákról, akikkel szemben állnak a művelt, okos, humánus görögök.

Persze mindez történelmileg marhaság. Két civilizáció harcolt, mindenki a saját érdekeiért, ezt jó-rossz alapon felosztani komolytalan. Dehát minden propaganda így működik. Az I. vh. idején is azzal fűtötte az angol propaganda a sajátjait, hogy a németek valamiféle emberiségen kívüli, mérhetetlenül gonosz lények, akiknek egyetlen céljuk a jóság eltörlése a bolygóról. Ahogy a mai nyugati propagandában is ez van az orosz-ukrán viszály kapcsán: az ukránok valamiféle fogtündér-szerű nemes és mosolygós fénylények, míg az oroszok meg mosógéplopó, ittas barbárok, akiknek életük célja a kamudomor megismétlése. Nyilván ez volt a görög életérzés is 2500 éve. Meg biztosan a perzsa is, csak hát perzsa irodalmat nem tanulunk, mert nem számít az európai kultúra alapjának.

Egyre jobban lovalta is bele magát a tanár az embertelen perzsák és a nemes görögök leírásába. Az afgán csaj meg eleinte csak csodálkozott, majd egyre borúsabban nézett. De humorérzéke volt, szóval a végén megjegyezte:

• Borzasztó mekkora barbár emberevők vagyunk mi!

A tanárnak akkor esett le, mi is van. Értelmes ember (nő) volt, azonnal kapcsolt.

• Jajj, Rahela, te is érted mire utaltam. Nem tényeket mondtam, hanem az akkori görög emberek képzetét írtam le. Bocs, hogy ezt nem tettem világossá.

Schiffer találata: amerikai liberális meghatározó média panaszkodik az argentín rasszizmus miatt, aminek jele a négerek hiánya a foci válogatottjukban.

Persze Schiffer nagyjából meg is adja a választ. De érdemes végig gondolni.

Tulajdonképpen a The Washington Post szerint a mai argentínok ősei rasszisták, mivel nem vásároltak annak idején elegendő számban néger rabszolgát! Azért ez így elég vicces.

A következtetás ebből: az igazi antirasszista az, akinek van rabszolgája, halálra dolgoztatja, majd felszabadítja, s bocsánatot kér tőle térdre ereszkedve.

Persze ha már szóba került, az eredeti, igazi okokat érdemes felidézni.

Közismert: az egyes volt spanyol gyarmatok faji-etnikai összetétele nem azonos.

Dél-Amerikában pl. az ottani 9 volt spanyol gyarmat demográfiája teljesen más, van:

• fehér országok: ahol a lakosság szinte teljesen európai bevándorló, az indiánokból alig maradt (részben kiirtva, részben egyszerűen számban felülmúlva), a ahová alig ment rabszolga-kereskedelem - ezek Argentína, Chile, Uruguay,
• indián országok: ahol a fehér bevándorlók keveredtek az indiánokkal, s nem volt jelentős rabszolga-kereskedelem, ezekben ma a lakosság zöme indián és mesztic, s van egy jelentős fehér kisebbség - ezek Bolívia, Ecuador, Paraguay, Peru,
• kevert országok: ahová sok fehér ment, az indiánok száma jelentős, kisebb volt a keveredés, s rabszolga-kereskedelem is volt (bár nem akkora, mint északabbra, a Karib-szigetvilágban), ma itt sok a fehér, ők a legnagyobb kisebbség, de van jelentős indián és mesztic lakosság is, valamint kevés, de azért látható számú néger - ezek Kolumbia és Venezuela.

Alapvetően mitől függött a rabszolga-kereskedelem? A gazdasági haszontól. Ahol hatalmas ültetvények voltak, melyekhez nehéz és állandó, de monoton munka szükséges, oda kellett ez a munkaerő. Hozzáteszem: nem voltak olcsók a rabszolgák, nem engedhette meg magának bárki. Nagyjából utána nézve - sokféle adat van -, egy átlag rabszolga ára kb. egy szabad mezőgazdasági munkás 5 évnyi bérének felelt meg a XVIII. században. Mondjuk mint manapság egy drága gép beszerzése egy vállalkozáshoz, ráadásul kockázatosabb, mert a rabszolga megbetegedhet, meghalhat, stb.

A mai Argentína területén elsősorban olyan típusú mezőgazdasági termelés volt, mint Európában, azaz erősen évszakfüggő. A tipikus rabszolgaültetvényes termény a cukornád, ez csak Argentína legészakibb részein terem meg, délebbre túl hideg van hozzá, ott jellemzően búzát termeltek. A búza meg tipikusan olyan termény, mellyel az év jelentősen részében nincs mit csinálni, csak várni kell. A földtulajdonos szemszögéből gazdaságosabb bérmunkást alkalmazni arra az időszakra, amikor van munka, mint egész évben etetni a rabszolgát, akkor is, amikor az nem dolgozik.

Szóval az argentín gazdaság úgy alakult, hogy jöttek a fehér telepesek, vettek kis földeket (kezdetben ingyenesen is kaptak kis parcellákat a betelepülők, így támogatta a spanyol állam a migrációt), azokat maguk művelték meg családi gazdaságban, aztán a meggazdagodottak pedig hatalmas földjeiken alkalmazták az elszegényedett volt gazdákat bérmunkásként. Egyszerűen nem volt szükség rabszolgára.

Máig az argentín népi hős a szabad tehénpásztor lovon, spanyolul gaucho, aki egész nap lovagol, óvja földjét, vigyázz az állatokra, s harcban áll a kereskedőkkel, bankárokkal és a "rabló" állam bürokratáival - ugyanis a kereskedők túl olcsón akarják megvenni a termékeit, bankok mindenféle kamatot akarnak, a bürökraták meg folyton adóztatnak. De a gaucho tisztességes ember, s túljár mind a három típusú "parazita" eszén, sőt ha kell, odacsap ostorával a pofájukba.

Olyannyira, hogy még az argentín foci válogatott egyik népszerű neve is "los gauchos", azaz "tehénpásztorok".

Van is egy nagy hasonlóság e tekintetben az argentín és a kelet-európai mentalitás között. Ott is él ez a mély hit, hogy az igazi munka a mezőgazdasági, minden más "ügyeskedés", nem tisztességes, de legalábbis kissé gyanús tevékenység.

A következő kép terjedt nemrég, még azelőtt, hogy a franciák végül elvesztették a foci vb döntőt.

Persze a képen sok hiba is van. Pl. a francia csapat szupersztárja Kylian Mbappé mellett algériai zászló is lehetne (ezért nem néger, hanem félvér), hiszen a színfehér berber anyja ott született. Plusz az etnikailag félig franciák mellett is másik szülőjük zászlaja van, ami így erős csúsztatás - lásd Lloris apja tényleg spanyol, de az anyja francia, ahogy Giroud apja francia, anyja olasz. Nem néztem végig, mert nem vagyok fociszakértő, de ezeket a hibákat még én is észrevettem.

Valójában a hivatalos francia nemzetkép az, hogy nemzet=állampolgárság, azaz pl. a francia etnikumú, francia nyelvű kanadai az nem francia, míg a nem-francia etnikumú, nem-francia nyelvű francia állampolgár meg francia. Éppen az mutatja ennek az abszurditását, hogy ma már nem működik. A volt francia gyarmatokról amikor azok függetlenek lettek sokan vándoroltak be, azok még integrálódtak.

Ahogy a mai Európán kívüli francia területek lakossága is jellemzően francia identitású, pl. az amerikai területeken - Guadeloupe, Guayana, Martinique - ahol egyébként 95 % a néger, de ezek mind franciává lett volt rabszolga leszármazottak, aki nem alakítottak ki magukban új identitást.

Örök élményem a Havannai Egyetemről egy néger francia diáktárs. Két méter magas, vékony testalkatú, Dél-Amerikából, Guayanából, ami Franciaország szerves része. Bár nagyon sötét volt a bőre, arcvonásai európaiasak voltak, tehát valószínűleg egy sötét bőrű mulatt lehetett. Kifejezetten intelligens ember volt, szabad idejében verseket írt (franciául, de próbálkozott spanyolul is), filozófiát olvasott (nem csak marxistát). S nagyon büszke volt franciaságára. Egy alkalommal a dékánhelyettes odafordult hozzá és megkérdezte: “elnézést, ugye maga kongói”. Nehezen írható le, hogy mekkora arculcsapás volt számára ez a kérdés. Teljesen felindulva válaszolt vissza: “milyen kongói? elnézést, én Guayanából érkeztem, francia vagyok!”. valószínűleg leütötte volna az illetőt, ha nem a dékánhelyettes lett volna. Kb. "ez engem leafrikaizott, csak mert fekete vagyok?!".

Na most, a 60-as évek végétől a helyzet kezdett változni. Immár nem lesznek franciává az újak, se az arabok, se a négerek. Maradnak kisebbségiek. Persze hivatalosan továbbra se szabad ezt észrevenni, de ettől még tény.

A liberális nemzetkép, mely állampolgárságon alapszik, persze sose működött. Amikor az egészet kitalálta a francia forradalom, akkor is csak a kisebbségek erőszakos asszimilációval működött, még a XX. sz. elején is gyakorlat volt a francia iskolákban, hogy a kisebbségi nyelvű - okszitán, baszk, breton - gyerekeket megverték, ha nem franciául szólaltak meg.

Most nincs már verés, se más erőszak, így nem működik. Mert a nemzet identitást jelent, nem papírt.

Erről egy nagyszerű orosz-zsidó vicc:

• Hallottad, Rabinovics, a hétvégén pogrom lesz? - mondja Rabinovicsnak a szintén zsidó ismerőse.
• Én nem félek, én az okmányaim szerint orosz vagyok.
• Ne hülyéskedj, nem az okmányokat fogják ütni, hanem a pofánkat.

A legutóbbi Apuban Puzsér nyíltan elmondja új politikai hitvallását. Persze egy szavával se értek egyet, de becsülöm őszinteségét.

Lényegében azt mondja: a "két kurzus" közti álláspontja már nem tartható azonos távolságtartással, mert az egyik hatalmasra nőtt, míg a másik marginalizálódott.

Nos, egyrészt nem igaz, a ballib kurzus csak a politikai hatalomban marginális, de nem a szellemi térben. A magyar médiák terén pl. ma is 50 % körüli a ballib súly.

De a másik szempont is alapvető: nem szabad csak a magyar szférát nézni. Márpedig nemzetközi, de akár csak regionális kitekintésben is nézve a ballib szféra masszív túlsúlyos.

Végülis én is a két tábor között vagyok, csakhát egészen más módon. Egyrészt nem tartozom a Fideszhez sehogy se (a ballib táborhoz meg végképp nem, de ez nyilvánvaló), másrészt viszont a Fidesz erősíti azt a vonalat, mely az általam legnagyobb rossznak tekintett eszmeiség ellenében küzd. Ennyi az egész.

Szóval Puzsér ugyanezt mondja, csak fordítva: számára a legnagyobb rossz a liberalizmus, a kapitalizmus, a felvilágosodás erejánek csökkenése.

Kissé megkésve a témáról.

De valójában nem is, mert maga amit elmond Tölgyessy, az banális. Mert mi az. amit elmond? Kb. ez fő pontokban, nem mindent írok le - tessék megnézni az egészet, érdemes -, de mondjuk ez a 8 fő mondandó:

• önmagában egy válság se eredményezi az ellenzék sikerét,
• eleve Orbán képes jól kezelni a válságot,
• Orbán sikeresen harcolt a nyugati nagytőkével, azt kompromisszumra késztette, mára a nyugati nagytőkések elfogadták ezt az alkut és nem harcolnak Orbán ellen,
• ezzel párhuzamosan Orbán sikeresen kiépített egy hozzá hű hazai nagytőkés réteget, ezzel szétzúzva a magyar nagytőkében a korábbi szinte teljes ballib súlyt,
• Orbán rájött, a gazdasági háttér mellett médiaháttér is kell, ezt is sikeresen kiépítette, itt is megtörve a ballib dominanciát,
• Orbán külpolitikája sikeres, ellenségei is tisztelik határozottsága miatt, míg a reflexből hajbókoló ballibeket senki se veszi komolyan, Orbán egyszerűen nemzetközi tényező lett, amilyen senki se volt a magyar vezetők közül Kádár óta,
• a ballibek nyugatimádata zsákutca, a külföld nem fogja soha elvégezni a piszkos munkát, akkor se, ha szimpatizál a ballibekkel, ehhez Orbánnak nagy hibát kellene elkövetnie, de ilyet nem tesz, emellett a nyugat maga is hatalmas válságban van, ami tovább könnyíti Orbán dolgát,
• az ukrán ügyben Orbán elszámolta magát, de itt is sikeresen kezeli a helyzetet, ráadásul a ballib szavazók zöme is egyetért vele, s az adatok szerint a nyugat is lassan elfordul az ukrán kérdéstől

Tulajdonképpen ez a helyzet semleges leírása.

Ami igazán érdekes az a ballib düh. Meg általában a reakció.

Nagyjából 3 szint tapasztalható a ballib kommentelők között:

• a teljesen hülye szint: ő lelkendezik, hiszen Tölgyessy válságról beszél, kritizál, orbánozik,
• a félművelt típus: ő érzi, hogy valami nincs rendben, de maga se tudja pontosan mi, így személyeskedik, megállapítja, hogy Tölgyessy szava értéktelen, hiszen ex-fideszes,
• az értelmiségi ballib: ő érti, Tölgyessy még ott is a Fideszt erősíti, ahol kritizál, emiatt dührohamot kap.

Ha mondjuk a Gulyás Marci helyett egy ostobább újságíró csinálta volna az interjút, mondjuk a névrokon Gulyás Balázs, már rángatózott volna az adás felétől az interjúvoló feje. Marci profi, csak pár alkalommal látszik a fején, hogy rádöbben: elvesztette az irányítást az interjú felett.

Az ilyen statisztikák tipikusan semmit se mondanak.

Érdemes a kamuadatokat tanulmányozni. Pl. "megtudhatjuk" belőle:
- messze a legjobb az élet Kelet-Európában Litvániában van,
- Románia lehagyta nem csak Zorbánisztánt, de a liberális bezzegállam Észtországot is,
- de még a nyugati adatok is "bűzlenek", lásd azonos az életszínvonal Németországban és Svájcban.

Szerintem az adatok úgy születtek, ahogy pár éve egy ismerősöm dolgozott egy bulvárlapnál. A feladata az volt, hogy átnézett angolnyelvű paranormális kamuhíreket, majd ezekből szerkesztett valamit, pl. "4-méteres óriás terrorizálja a lakosságot Guatemalában". Aztán egy nap plusz feladatot kapott, ő lett a lap asztrológusa. Hozzá is fogott, csinált 12 pársoros "elemzést" olyan "Ma fontos esemény fog Önnel történni. Ne habozzon élni a lehetőséggel, de legyen körültekintő." stílusban, aztán randomnumber generátorral számokat hozott létre, a 12 leírást szétosztva. Így lett meg a különböző állatövi jegyek napi "horoszkópja".

De az is lehet, hogy ez egy "független" jelentés. Értsd: Soros gazda alapított 2 céget, aztán az egyiket megbízza az EU, s az aztán a másikra hivatkozik. Mindig érdemes megnézni a "független" adatsorok forrásait, szinte minden esetben valamilyen hasonszőrű "független" szervezet áll a lánc végén.

Egyébként az ilyen jelentések hasznosak. Jól mutatják mi a nagyurak pillanatnyi kedve, éppen kit szeretnek és kit gyűlölnek. Más értékük nincs.

Nagyjából 35 éves koromig mentem a fősodorral. Tartottam a modern liberalizmus karácsonyozási szokásait.

Tulajdonképpen gyerekként nevelték belem. Ateista családban nőttem, ahol az év főünnepe a Karácsony volt. Tulajdonképpen ez volt körömben az átlagos. Legtöbb haverom, osztálytársam pont ugyanebben a helyzetben volt. Volt két hívő keresztény haverom, rájuk csodálkodva néztünk, s nem értettük sehogy se, náluk a Karácsony miért Jézusról szól és nem az ajándékozásről. Meg volt egy zsidó haverom, azaz több zsidó haverom is volt, de az egyik hívő zsidó volt, aki direkt nem karácsonyozott "nem az én ünnepem" alapom, persze ott is csodálkoztunk.

Nagyjából 30 évesen lettem tudatos keresztény hívő. De még 5 évig vitt a megszokás: szóval a Karácsony a vendégeskedésről, az ajándékozásról szól.

Aztán egy nap az ezredforduló környékén valamelyik hipermarketben sorba állva megvillant a fejemben: ez az egész egy marhaság. Megosztottam a múzsámmal is, kiderült, hasonló gondolatok foglalkoztatják. Aztán elkezdtük onnantól szisztematikusan leépíteni a karácsonyozást.

Első lépésben abbahagytuk az ajándékozást felnőttek részére. Ezzel párhuzamosan a sorbaállást az ünnepek előtt. Aztán a gyerekek ajándékát is elhagytuk. Majd a vendéghívást. Aztán a furcsa fények ablakra aggatását.

Vettünk egy műanyag fát, ezt időnként felállítjuk. Már nem minden évben, mert a macskák csak rámásznának.

Tulajdonképpen ma már csak a hagyományos karácsonyi ételeket csináljuk meg. Saját magunknak.

Megmaradt a tiszta karácsonyi hangulat.

Kifejezetten felemelő érzés nem részt venni a tömeghisztériában.

Ballib műbotrány: a Deutsche Telekom reklámja úgy lett lokalizálva Magyarorországon, hogy a pedagógus szereplőből buszsofőr szereplő lett.

A ballib agytröszt ítélete: a német multi letérdelt Zorbán előtt.

Képzeljük csak el, mi lett volna fordított esetben! A multicég mondjuk szivárványos értékrendet támogat reklámjában. Mi lett volna az ítélet a lelkendezés mellett: az, hogy ez a szabad piac dolga, senki se pofázzon bele, akinek meg nem tetszik, az ne használja a cég termékeit.

Mellesleg: a lokalizáció hiánya volt a 90-es évek nagy marketinghibája. Leadtak egy az egyben nyugati reklámokat, majd csodálkoztak, miért nem hatnak. A legjobb példa egy német kávémárka bukása Magyarországon. A reklámban vidám család boldogan issza nagy bögrékben a kávét, a magyar vásárló meg következtet "ez nem igazi kávé", hiszen a magyarok erős kávét isznak jellemzően, kis csészékben.

Az egyik sajátos bolgár étel a jufka. Ma már Bulgáriában se túl népszerű, amolyan félig elfeledett termék. Meg amolyan "primitív, falusi, olcsó kaja" híre van.

A bolgár konyha természetesen keverék, alapja az ősi balkáni szokások és a közel-keleti behatások összevegyülése. A szláv hatás minimális, ezért - a közeli nyelvek ellenére - egészen más pl. az orosz és a bolgár konyha, de pl. a bolgár és a lengyel is.

A jufka alapja: kovásztalan tészta. A tésztát vékonyan kifőzik kemény darabokra. Ha a cél a kenyérként fogyasztás, akkor nagyobbak a darabok, kicsit vastagabbak - ez a "lavas" kenyér, a magyarok az erdélyi örményektől szokták ismerni, az örmény konyhában ez alapvető élelmiszer.

A lavas hasonlít a Magyarországon sokkal jobban ismert zsidó kenyérre, a maceszre (neve héberül egyébként macah, de Magyarországon a jiddis névváltozat az ismert, ami macosz vagy macesz). Viszont a macesz az így keményen fogyasztandó, eleve ropogósabb. Vele ellentétben a lavast evés előtt meg szokás vízzel hinteni, majd hagyni pár percig, s így félig nedvesen eszik az örmények.

A jufka tulajdonképpen a lavas nem kenyérként. Azaz elkészítik a terméket, majd az elraktározható, majd evés előtt megfőzendő vízben. A főzési idő 2-3 perc. A végtermék egy magyar lapostésztához hasonló, de annál jóval vékonyabb étel. Vagy így eszik, vagy tesznek rá reszelt sajtot, reszelt fetát, akár tejfölt is lehet. Nagyon modern verzióban lehet sonka és kecsup is, de az már nagyon nyugatos dolog, nem szokás - aki ilyet akar, az spagettit csinál, nem jufkát.

A bolgár név eredetileg török, a török yufka szóból. A Balkánon elsősorban Bulgáriában és Észak-Macedóniában ismert, emellett Törökországban, Iránban, s a türk nyelvű ázsiai országokban. A szerbek és a görögök is jól ismerik, de náluk ma már szinte kihalt ebben a formában.

A csúnya cigány Zorbán általi béremelés megzavarta a ballib törzskommentelőket.

Három verzió van:

• Atya Isten, ezt nem tudják kitermelni a cégek! Mindenki csődbe megy!
• Hahaha, nettó 600 euró??? Az infláció meg 200 %. Ez fekete-afrikai szint. Romániában ennek a háromszorosa a bérszint vásárlóerőben!
• Hazudnak! Én magam és az összes ismerősöm 120 ezret keresünk napi 25 órás munkanappal, plusz hétvégén meg is ver minket a fideszes munkáltatónk, eleve a nettó médiánt kell nézni, nem a bruttó átlagot.

Régi, feledhetetlen élményem 2001-ből és 2002-ből: amikor Orbánék drasztikusan megemelték a minimálbért, Bolgár Gyuri bácsi műsorában hetekig szörnyülködtek a betelefonálók, s előadták a fenti első verziót.

Aztán nem valami fideszes gonosztevő, hanem Pogátsa Zoltán kikutatta: országosan összesen pár ezer ember vesztette el a munkáját az emelés miatt, s a cégek kb. 0,05 %-a zárt be ugyanebből az okból. Persze azonnal ki lett kiáltva komcsi fideszbérencnek.

A háziállatok alapvetően 3 típusba oszthatók: munkaállatok, haszonállatok, társállatok.

A munkaállat célja valamely feladat elvégzése. Tipikusan ilyen a ló. Szállításra van. Lehetséges a haszonállatként használat is (lásd lóhús), de ez másodlagos, ahogy társ is lehet (ember kedvenc lova), de ez is kiegészítő funkció.

A haszonállat egyértelműen megevés célra van, tipikusan a disznó. Itt a legritkább a másként való használat.

A társállat tipikusan a kutya és a macska. Jellemzően - eredetileg - munkafunkciója is van, de ez kiegészítő.

Jellemző, hogy egy adott kultúrában minden állatnak van egyértelmű szerepe. Mondjuk a tengerimalac Európában egyértelműen társállat, míg Dél-Amerikában egyértelműen haszonállat. Az Inka Birodalom idejében ínyencségnek számított, s volt inka területen máig népszerű étel, vannak utcai árusok, akik sütve árulják, fogyasztásra készen.

A legritkább jelenség, hogy egy adott állat szerepe sokrétű egy adott kultúrán belül. Ilyen voltak aztékok: a kutyát tartották munkaállatként, őrzésre (különösen a csivava fajtát, mert rendkívül kicsi, így a tolvajjelölt nem észleli messziről a házőrzöt), használták a húsa miatt is, léteztek kutyahízlaldák, de sok ember meg társként tartotta őket, pont ahogy ezt manapság szokás.

A festmény a cuscói (Peru) katedrálisban, amin az európai turisták rendszeresen megdöbbennek:

Próbálom elképzelni, hogy máshol betiltanak vagy csak korlátoznak egy népszerű netes platformot. Halálhörgés lenne az égig, hogy ez a szabadság vége.

De ha az USA teszi, akkor semmi gond. Hiszen "nemzetbiztonsági kockázat".

Meg eleve idegen országban van a központ, ami iszonyatos veszély. Amikor Oroszország törvényt hozott, hogy a Google köteles oroszországi szerveren tartani az oroszországi felhasználók adatait, széles nemzetközi kampány indult az orosz "cenzúra" ellen.

S még: "Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója még december elején egy beszédben arra hívta fel a figyelmet, hogy kínai állami tisztségviselők széles körű hozzáféréssel rendelkeznek a TikTokhoz, ami lehetővé teszi számukra, hogy manipulálják annak tartalmát és vélemények befolyásolására használják fel." - Atya Isten, vélemények befolyásolása? Mondják ezt a liberalizmus központjában, ahol állítólag sérthetetlen elv a véleményszabadság.

Egyébként az egész alapállítás még hamis is, a TikTok ketté van választva, csak a tulajdon közös és egységes, de egyébként a Kínán kívüli tevékenység szerverei az USA-ban vannak.

Bevallom, egy kicsit gondolkodtam e cikk megírása előtt: mert 2 okom is van, hogy nem akarom védeni a TikTokot - nem részletezném ezeket egyelőre -, de végül arra jutottam, könnyű lenne csak azt védenem amit meg akarok védeni.

Amikor idegen nyelvet tanulunk, sokszor előkerül a kérdés: miért vannak ilyen abszurd írási szabályok, miért nem egyszerűsítik az egészet?

Nyilván ez hangot visszadó, elsősorban betűírások esetében téma csak.

Hiszen a betűírás célja az: egy hang csak egy betűvel legyen jelolve, s minden betű is csak egyetlen módon legyen olvasható. Jellemzően ez érvényesül is a klasszikus betűírások esetében, lásd latin, ógörög.

Alapvetően 3 ok szól a helyesírás-reform ellen: nemzedékbeli, etimolőgiai, nyelvváltozati.

A nemzedékbeli: kívánatos, hogy minden új nemzedék írása azonos legyen a korábbiéval, így nem vész el a kapocs köztük. Amikor változás áll be, az automatikusan egyfajta régi-új törést okoz. Gondoljunk csak bele: ha magyar szövegben "c" és "cs" helyett "cz" és "ts" alakot látunk, tudjuk azonnal, ez régi könyv.

Az etimológiai ok: ha mindig alkalmazkodnánk az aktuális ejtéshez, akkor sok esetében elvészne a szó eredete. Mondjuk a magyar "óvoda" szót a magyarok 99 %-a "ovoda" alakban ejti, de ha így is írnánk, elveszne annak tudata, hogy az "óv" szó az alap.

A nyelvváltozati ok a magyarban nincs meg, mert a magyar egységes nyelv, csak egy szabványa van. De többközpontú nyelvek esetében azonnal felmerülne, melyik ejtésváltozathoz igazítsuk az írást. Így a megoldás: nem igazítani, hagyni az eredetit.

Pl. az angolban számtalan eset van, amikor az "a" betű ejtése rövid magyar á-szerű a brit verzióban, míg az amerikaiban inkább a magyar e-hez közelít. A spanyolban a "ll" ejtése hasonló eset: lehet magyar "j"-szerű, lehet magyar "ly" (eredeti ejtés) féle, s lehet "zs"-szerű is, nyelvjárásfüggő: Dél-Amerika északnyugati részén és Spanyolország középső részén "ly", Argentínában és Uruguayban "zs", mindenhol máshol meg "j". S ezek mind bevett szabványok.

A nagy helyesírási reformok oka jellemzően politikai. Az 1918-as orosz helyírási reform célja ez volt: az írásképben is elhatárolni a "régi", "elmaradott", "elavult" könyveket az "új", "modern", "haladó" könyvektől.

S ez hat. Rám is, aki tudatában vagyok ennek. Ha régi írású szöveget olvasok, eleinte kicsit zavar a helyzet.

A párkapcsolatok nehézségéről egy teljesen autentikus, saját eset.

1985 vége volt. Havannában.

Pont amolyan átmeneti állapotban voltunk a jövendő múzsámmal, azaz már egyértelműen nem csak barátok voltunk, de még nem volt rendes szexuális viszonyunk se (tudom, mai szemmel ez furcsa, de akkor ez megesett emberekkel, hogy nem azonnal feküdtek le egymással).

Az én szüleim anyagilag kb. dupla jól álltak, mint az övéi, plusz az én szüleim nem takarékoskodtak, az övéi viszont mániákusan spóroltak, meg csencseltek. A csencselés alatt az értendő, hogy külföldieknek fenntartott boltokban bevásároltak kaját, aztén azt eladták 3-szoros áron kubaiaknak, majd ebből aranyat vettek. De ezt is mind eltették.

Eleve a magyar kiküldötteket jobban fizették, mint a tobbi KGST-országbelit, különösen jobban, mint a szovjet kiküldötteket, akik messze a legalacsonyabb béreket kapták az összes komcsi kiküldött között, Igen, furcsa volt ez a szovjet gyarmatbirodalom: a legszarabbul a gyarmattartó hatalom állampolgárai éltek, a gyarmatok állampolgárai meg hozzájuk képest jólétben. Még a külföldre kiküldött szovjet emberek is, pedig ők privilegizáltak voltak az átlag szovjet polgárhoz képest!

Bonyolult volt eleve a KGST-kiküldöttek bérezése, 3 részből állt: otthoni pénz, helyi pénz, s amerikai dollár. Mondjuk az átlag magyar kiküldött kapott valamennyi forintot, ezt a magyarországi számlájára utaltak, ennek összege kb. annyi volt, mint egy magyarországi hasonló pozíció alapbére. Aztán kapott dollárt, összege pozíciótól függött, a Kubában dolgozó magyarok esetében ez kb. 150 és 1000 dollár között volt havonta, de ezt csak évente 10-szer fizették ki, nem járt a nyári 2-hónap szabadságra, ekkor ugyanis a kiküldött otthon volt, azaz nem volt ok plusz külföldi bérének utalására. (Mondjuk a nagykövet kapott ezer dollárt, az egyszerű nem-vezető beosztású szakértő meg 150-et.) Ugyanígy csak évente 10-szer járt a helyi pénz, ami esetünkben kubai pesót jelentett, de ez olyan kubai peso volt, amivel lehetett vásárolni a kubai "különleges" boltokban, ahová mezei kubai a lábát se tehettte be. Ezekben a különleges boltokban volt áru, persze nem valami nyugati árubőséget kell elképzelni, de minden alapvető élelmiszer megvolt, ráadásul nem volt a jegyrendszer ott érvényben.

Minden KGST-ország ezt a rendszert alkalmazta, persze a szovjetek megint a legrosszabbul jártak, Az átlag szovjet kiküldött ugyanis nem kapott egy szál dollért se, csak rubelt és pesót. Míg a magyar és a bolgár kiküldöttek közül a legalacsonyabb beosztásúaknak is járt dollár. A szovjeteknél viszont csak közepes rangtól felfelé járt dollár!

A legelitebb áruk csak dollárért voltak kaphatóak. Ilyennek számított pl. a nem-kubai cigareta, alkohol, csokoládé, igazi kávé (a normál boltokban csak cikóriával kevert kávé volt), az amerikai üdítők, jobb kozmetikai szerek, rendes minőségű műszaki cikkkek, s minden más hasonló.

Na most, a kakaó is "csak dolláros" luxuscikk volt. Jövendő múzsám szülei inkább meghaltak volna, mintsem hogy vegyenek bármit is dollárért. Szóval kakaó nem volt náluk a lakásban.

Aztán megtudtam, szereti a kakaót. Hát bementem otthon a spejzba, leemeltem 1 doboz kakaót a polcról, s másnap elvittem neki. Gondoltam, most milyen jó fej vagyok!

Két hónap múlva derült ki mi is történt. Mint ez jellemző rám, nem figyeltem oda, hanem rutinból cselekedtem. Szóval tévedésből egy bontott doboz kakaót adtam oda, nem egy bontatlant.

Aztán valamikor februárban már amikor teljes kapcsolatunk volt, egyszer azt mondja nekem "mire volt jó így megalázni engem?". Én persze őszintén meglepődtem, mit is követtem el. Lassan megtudtam: félig megevett, felbontott doboz kakaót ajándékoztam,

- S miért nem szóltál? - kérdeztem.

- Hogyan is szóltam volna, azt hittem direkt csinálod, hogy jelezd, te mennyivel gazdagabb vagy, Egész éjszaka zokogtam!

- Komolyan elhiszed, hogy direkt elviszek egy felbontott kakaót a barátnőmnek, hogy az megsértődjön? Ennyira hülyének nézek ki? Ráaádásul akkor még szex se volt, szóval direkt megharagítom azt, akitől akarok valamit, hogy aztán biztos ne legyen semmi? Ha ennyire forr bennem a megalázási vágy, akkor nyilván várok, s majd ha odaadja magát a titokban gyűlölt barátnő, aztán csapok le rá a felbontott kakaóval, nem?

Persze aztán tisztáztuk Ockham borotvája alapján: sokkal logikusabb, hogy mint mindig egyszerűen nem figyeltem oda, mint hogy pokoli tervet dolgoztam ki, melynek ráadásul lehet akár nagatív eredménye is rám. 

De ha mondjuk egy filozófiában nem jártas lány lett volna, aki nem ismeri Ockham borotváját, akár lehetett volna rossz vége is.

Amikor tavaly megszüntették Kubában a kettős pénzrendszert, azt hittem, a helyzet javulásnak indul.

Azóta kiderült: a reform csak növelte a szegénységet.

Hogy érthető legyen, elmondom röviden eddig mi volt.

Az eredeti állapot a forradalom győzelme után kezdődött. Volt a normál kubai peso és a dollár, de ez utóbbit csak külföldiek és kevés kubai jogosult használhatta, más számára akár 1 dollár birtoklása is büntetőeljárást vont maga után. Szóval ha egy kubai szerzett is dollárt, olyan embert is szereznie kellett még, aki jogosult dollárt költeni.

A helyzet 1972-ben változott, amikor Kuba belépett a KGST-be. Ekkortól lett egy harmadik pénznem is: a KGST-konvertibilis peso. Ez amolyan köztes pénz volt, jobb volt a normál pesónál, de a dollárnál rosszabb. S ismét csak jogosultak használhatták.

1985-től lett immár dollárhelyettesítő peso is, státusza a dollárral volt azonos.

A szovjet rendszerbukás után a kubai kormányzat totális csődbe került (valójában már Gorbacsov uralmának vége előtt beszüntette a Szovjetunió a segélyezést Kuba felé), így minden korlátozást eltöröltek: immár bárki használhatott dollárt. 1994-től megjelent egy új dollárhelyettesítő pénz is, a kubai konvertibilis peso. Természetesen 1991-ben a KGST-peso megszűnt, hiszen KGST se volt többé.

A hivatalos árfolyam szerint 1 dollár rögzítve lett 25 normál peso árfolyamon, természetesen visszafelé nem lehetett váltani, azaz dollárt csak feketén lehetett venni. Ahogy konvertibilis pesót is csak feketén lehetett venni. Az emberek a konvertibilis pesót preferálták a dollár helyett, a 90-es évek végén eleve betiltották a dollár közvetlen használatát, azt előbb át kellett váltani konvertibilis pesóra bankban, a bankok viszont 10 % jutalékot szedtek be átváltáskor.

Az eredmény természetesen az lett, hogy a fekete árfolyam a hivatalos többszörösére nőtt. A 2010-es években immár 150 normál pesóba került feketén 1 konvertibilis peso.

Tavaly a kubai vezetés lemondott a teljes abszurd, ideológiailag motivált 1 dollár = 1 peso árfolyamról (mely eleve már csak a konvertibilis pesóra volt igaz). Megszüntették a konvertibilis pesót. 1 éve csak normál pesónak kellene lennie.

Aztán gyorsan kiderült: a helyzet nem tartható, a lakosságban hatalmas mennyiségű pénz van, s a boltok kiürültek. Egyszerűen nem képes az állam annyi árut a kereskedelmi forgalomba beengedni, hogy az elég legyen. Ráadásul nyomott áron, azaz hatalmas veszteséggel.

A kubai közgazdászok kitalálták a megoldást: valahogy vissza kell vezetni a dollárt, de úgy, hogy ez ne legyen nyíltan kimondva.

Tehát létre lett hozva egy új bolthálózat a egész országban, ahol egyáltalán nem lehet készpénzzzel vásárolni (dollárral se!), csak speciális bankkártyákkal. Ilyen kártyát bárki kiválthat, sőt névtelen, előre meghatározott össszegű kártyák is vannak. A kártyák neve: MLC, ami a "szabadon váltható pénz" kifejezés spanyol rövidítése.

Hogyan tölthető fel egy ilyen kártya? Kubai pesóval sehogy. A módszerek a feltöltéshez:

• kubai bankban vezetett számláról, melynek a pénznem amerikai dollár, kanadai dollár, euró, angol font, svájci frank, mexikói peso, dán korona, svéd korona, norvég korona, vagy japán jen,
• készpénzben a fenti valuták valamelyikében, kivébe az amerikai dollért,
• külföldi bankból utalással (amerikai érdekeltségű bankból nem kehet utalni, ahogy nem-amerikai bankból se amerikai dollárban).

Az újítás idén: immár legálisan is vehető MLC kubai pesóért! Mégpedig piaci árfolyamon, ami még sose volt 100 alatt, de inkább kicsivel 100 felett szokott lenni., bár 180 is megesett már.

Tehát a gyakorlatban olyan 500 % az infláció 1 év alatt.

A helyzetet csak az szépíti, hogy az összes állami ár továbbra is "történelmi", azaz a tömegközledés, a lakbér, a rezsi, minden állami ár filléres. Mondjuk így a teljes infláció nem 500, "csak" 400 %. Mindez egy olyan országban, ahol eleve szegénység volt.

A kubai átlagbér jelenleg kb. 4500 peso/hó, ez jó esetben 45 dollár/MLC.

Kisgyerekként Peruban éltem 3 évet.

Abban az életkorban, amikor az ember megtanulja a saját anyanyelvét. Emiatt én spanyol anyanyelvű is voltam akkoriban. Más kérdés, hogy 6 évesen elkerültem a spanyol nyelvterületről, ami miatt teljesen elfelejtettem spanyolul. Alig 1 év alatt sikerült eljutnom a totális nyelvvesztés állapotába, 7 évesen már csak a spanyol számokra emlékeztem 1-től 15-ig (fene érti miért pont 15-ig), meg kb. 5-6 szóra, pl. "málna", "barát", "mackó".

Annyi maradt, hogy Budapesten első osztályosként logopédushoz járattak, mert spanyol hanglejtéssel és pár spanyolos kiejtési sajátossággal beszéltem magyarul, ami miatt a szüleimet leszámítva senki se értett. (Pl. a magyar "v" hangot bilabiálisan ejtettem, ami magyarul amolyan "így beszélnek a részegek" stílus. Magyarul a "v" ejtése erős légárammal zajlik az ajak és a fogak majdnem érintésével, míg spanyolul gyenge légárammal, a két ajak egymáshoz közelítésével.)

Amikor 12 évesen ismét spanyol nyelvterületre kerültem, nulláról tanultam újra a nyelvet. S persze már sose jutottam el újra az anyanyelvi szintig. 

Abban az időben, a II. vh. idejétől a 80-as évek végéig az volt a perui helyzetkép politikailag, hogy az amerikapárti jobboldal harcolt a nacionalista baloldallal, az elit és a középosztály az előbbiek bázisa, az utóbbiaké meg mindenki más. Ezt fűszerezte aztán a kommunista felkelés és az indián felkelés. A kommunista felkelés 20 éven keresztül ment, a harcosok nagy része indián volt, bár a főnök egy színfehér, baszk szérmazású filozófiaprofesszor volt, aki a kommunista eszme maoista verziójáért lelkesedett, Az indián felkelésnek is volt egy kommunista szárnya, de a nagyobb része mérsékeltebb volt, s - ellentétben a maoistákkal - szinte sose támadtak civileket.

A perui hadsereg fontos politikai tényező volt, S ellentétben több környező országgal, a perui hadsereg inkább nacionalista volt, azaz baloldali. Amikor mi kimentünk, az éppen az egyik katonai puccs - 1968 - után volt, melynek hatására Peru megerősítette kapcsolatait a szovjet tömbbel, azaz Magyarországgal is. Az akkori magyar kereskedelmi kirendeltségen 3 tisztviselő volt, ami abszolút rekord, az átlagos akkoriban az volt, hogy a régióban a magyar Külker csak egyszemélyes képviseleteket tartott fenn: ez a nagy szám tehát az ország fontosságát jelezte.

Aztán egyébként 1975.ben megromlottak a kapcsolatok, mert egy másik katonai frakció megdöntötte az előzőt, s az újak mérsékeltebbek voltak, többet között javítani akarták a kapcsolatokat az USA-val.

De ez most csak a háttér érzékeltetésére.

Az ország úgy néz ki, hogy van 3 régió: a Csendes-óceáni partvidék, az Andok, s az Andok "mögötti" - attól keletre fekvő - Amazonasz-vidék. A partvidék az ország kevesebb, mint 10 %-a, de ott él a lakosság 60 %-a. 

A partvidék fajilag fehér és fehér-indián keverék. Országos szinten a fehérek a lakosság kb. 10 %-a, a fehér-indián keverék kb. 60 %. S a partvidék jellemzően spanyol nyelvű, a fehér-indián keverék emberek rendszerint csak spanyolul tudnak.

Az indián lakosság aránya országosan 25 %, s a hegyvidéken és az amazonaszi részen többségben vannak. Még egy olyan kis rész is van, aki nem beszél spanyolul.

Amikor mi ott éltünk a 70-es években, még hétköznapi jelenség volt a spanyolul nem tudó indián. Ma már ez ritkaság, Az oktatás fejlődése automatikusan csökkenti az indián nyelvek szerepét. 

A fejlődés mindenképpen azt jelenti, hogy az indián spanyolul kezd beszélni. Máig teljesen így van. A jogi helyzet nem számít: hivatalosan a két legnagyobb indián nyelv hivatalos a spanyol mellett, a valóságban minden spanyolul van, a két indián hivatalos nyelv - az ajmara és a kecsua - kb. olyan, mint Írországban az ír, azaz kb. foklór státuszt élveznek, mindenki nagyon büszke rájuk, de a valős .életben "magasabb" hekyzetben senki se használja őket.

Persze a kecsua még így is erős, máig a legnagyobb beszélt indián nyekv az egész amerikai kontinensen, s tényleg léteznek falvak, ahol beszélik családi szinten. S a presztízse is nagas, hiszen ez volt az Inka Birodalom hivatalos nyelve.

Viszont a kecsuának máig tartó hatása van, Az andoki spanyol nyelvjárás (Perun kívül még Ecuador és Bolívia is) területe szinte teljesen egyezik az eredeti kecsua vidékkel. A spanyolban van a ll betű, ez kísértetisen hasonlít a magyar ly-re: eredeti kiejtése "ly" (ahogy ez a magyarban volt 200 éve, ma már csak a palócban maradt meg), de ma csak a közép-spanyolországi és az andoki nyelvjárásban ejtenek "ly"-t, mindenhl máshol az "ll" és a "y" betűk azonos hangot jelentenek. S az andoki furcsaság oka: a kecseuában is van "ly" hang. Szóval míg pl. egy kubai gyerek nem tudja hallás után eldönteni mit kell írni, ll-t vagy y-t, ezt be kell magolnia, addig egy perui gyereknek ez nem probléma.

De az indián helyzet pontosan ez: a kiemelkedés egyenlő a kultúravesztéssel, s az eredeti kultúra folklorizálódik. A spanyol kultúra elutasítása meg együtt jár az írástudatlansággal.

A helyzet egyébként sokat javult. De magyar szemmel most is hihetetlen eltérések vannak. Míg Magyarországon a felső 10 % szintje az alsó 10 % szintjének kb. a 8-szorosa, addig ez Peruban 30-szoros. Fajilag kb. az mondható, hogy minden indián szegény, de a szegények zöme nem indián. S a fehérek felülreprezentáltak az elitben, bár önmagában lehet valaki fehérként szegény is.

Ma is így van, de amikor ott voltunk még inkább így volt, Gyakorlatilag párhuzamos társadalmak vannak. Ha valaki legalább középosztálybeli, már nem élhet úgy, ahogy a többség, S vannak íratlan szabályok, melyeket nem lehet nem betartani. Pl. cselédlény tartása. A középosztálynak van cselédlánya, akár kell, akár nem. Nem tartani olyan, mint öltöny nélkül menni hivatalos ünnepségre vagy belepisilni a szökőkútba. Nem veszik komolyan azt, akinek nincs legalább 1 cselédlánya.

S a latin-amerikai sajátosság: a pénz számít csak. Azaz ha egy indián meggazdagodik, simán megnyílik előtte a legelitebb klub is. Ahonnan meg a fehér koldust simán seggberúgva kidobják.

Amikor kimentünk 1970-ben, először egy emeletes házban éltünk, a portán gépfegyveres őrök voltak. Aztán kertes házba költöztünk, itt már szóltak nekünk, kell cseléd, mert komolytalan, hogy egy külföldi diplomata cseléd nélkül él. Pedig nemigen akadt sok cselédmunka, kis ház volt, A cselédlány fő dolga az volt, hogy velem beszélgetett. Én voltam 4-6 éves, ő meg 12 évvel idősebb. Egynyolcad fehér, hétnyolcad indián lány voilt - ezt ő maga hangsúlyozta "nem vagyok indián, mesztic vagyok!" -, kb, amolyan idősebb nővérként fogtam fel. Magyarul is tanítottam.

Ami a legfurcsább volt: mi mint egyszerű kelet-európaiak a peru elit részei voltunk. Annyira a helyi 80-85 %-nyi szegény réteg felett álltunk.

Az egyik nagy liberális mítosz: a nyitottság a liberalizmus szinonímája.

Ezért hívják Soros alapítványát is Nyitott Társadalom Alapítványnak. Az alap Soros gazda tanítója és példaképe, Karl Popper, aki szerint kétfajta emberi társadalom van, zárt és nyitott. A zárt típus igazságot keres, aminek érdekében dogmákat állít fel, majd ez alapján alakítani akarja a társadalmat. Popper szerint ilyen minden premodern társadalom, a főbűnösek pedig az ókori görögök, akik elterjesztették azt a szerinte tévhitet, hogy az állam célja a polgárok nevelése a jóra. S ezt a "szörnyű" hagyományt vitte el a végletekig a XX. századi totalitarizmus, a fasizmus és a kommunizmus. Az ellentét a felvilágosodás, mely tudományosan, dogmamentesen áll hozzá a kérdéshez, s nem a valóságot akarja átalakítani, hanem teljesen gyakorlati módon a valósághoz igazítja a gyakorlatot. S ennek legmodernebb alakja a liberális demokrácia.

Ebből következik, hogy mivel - az elmélet szerint - a nyitottság és a racionalitás áll a liberalizmus alapjában, így a nyitottság, a racionális gondolkodás, a pluralizmus terjedése automatikusan elvezet a liberalizmus terjedéséhez.

Csak meg kell adni például a bő információt egy zárt társadalom alattvalóinak, s belőlük teljesen automatikusan liberális, öntudatos állampolgárok lesznek, akik szétfeszítik aztán a zárt társadalmukat.

Az elmélet legradikálisabb képviselői immár azt is állítják: maguk az eszközök és a másodlagos termékek terjedése is elhozza a lazítást. Amint a zárt társadalom tagjai, pl. az ottani fiatalok a kezükbe kapnak mobiltelefont, internetet, nyugati popzenét, hollywoodi filmeket, gyorsan rádöbbennek: de jó is a liberális nyugat!, majd ez a nemzedék nyugati mintájú rendet teremt az adott országokban.

Persze könnyen belátható, hogy ez marhaság. Kb. mintha azt mondanánk, a műholdak kommunizmust teremtenek, hiszen a kommunista Oroszországban lettek feltalálva és először alkalmazva.

De mélyebb szinten mi is a hatás?

Mondjuk ül a mozambiki dzsungelben a kamasz srác kezében mobiltelefonnal. Ma már ilyen helyeken is van mobil internet, ha lassú is magyar szemmel nézve. S döbbenten szembesül vele: nyugaton az emberek 100-szor jobban élnek.

Mi is a következtetése? Az, hogy akkor most tüntetést kell szervezni, nyugati társadalmat kell létrehozni Mozambikban, mert akkor ott is ugyanilyen életszínvonal lesz? Nem. Az első gondolat: valahogy ki kell vándorolni oda, ahol aranyból vannak a tetők, s minden sarkon lisztet osztogatnak, meg kolbászból van a kerítés.

Ha pedig a srác olyan értelmiségibb típus, s elkezd a dolgoknak után nézni, előbb-utóbb kifejezetten nyugatellenes lesz belőle, mert arra fog jutni: ami náluk nincs, ugyanaz van nyugaton, s a kapcsolat nem véletlen.

A széles tájékozottság tehát éppenhogy gyengíti a nyugat vonzerejét.

Sokszor mondtam, személyesen ismertem a szovjet embereket. 1980-1985 között szovjet iskolába jártam, ott is érettségiztem 1985 májusában. Ráadásul ez egy kifejezetten elit iskola volt, nem a szovjet kisember gyerekei jártak oda, hanem a priveligizált szovjet rétegek gyerekei (mondjuk ezek alsó és középső része, nyilván a felső szovjet elitet nem ismerhettem, az teljesen elszeparált kaszt volt). Szóval láttam a szovjet alsó és középső nomenklatúra 12-17 éves gyerekeinek a viselkedését nap mint nap 5 éven keresztül.

E korban magam a nyugat lelkes híve voltam, nem voltam rendszerkritikus egyáltalán, egy kis időszakot leszámítva 1983-1984-ben, amikor erősen hatott rám a marxista George Orwell munkássága. De meg kell mondanom, én szinte komcsinak számítottan a szovjet osztálytársakhoz képest! A szovjet gyerekek olyan naív és kritikátlan nyugatimádók voltak, hogy rosszul voltam tőlük, pedig - mint mondtam - magam is nyugatbarát voltam.

De én jártam is nyugaton, s láttam, hogy ott problémák is vannak, míg a szovjet osztálytársak vagy sose voltak nyugaton egy percet sem, vagy esetleg volt 1-2 óra tapasztalatuk Írországból, akkoriban az Aeroflot egyik járata Moszkva-Havanna között úgy közlekedett, hogy Shannonban leszállt üzemanyagfeltöltésre, s ez alatt az utasok járkálhattak a repülőtér tranzittermében.

Szóval a szovjet iskolatársak fejében tényleg ez a "kolbászből van a kerítés" nyugatkép volt! Amikor párszor elmondtam, hogy ez így túlzás, mert pl. Madrid központja tele van koldusokkal, sőt Nyugat-Berlinben is láttam szemétben guberálót, sokan legyintettek, hogy ez nem lehet igaz, én csak a hivatalos propagandát ismétlem, biztos félek elmondani az igazságot, hogy nyugaton minden szuper.

Aztán Gorbacsov utolsó éveiben megnyílt minden, már szabadon mehetett az információ. Alig pár év kellett, s már fehér holló kategóriájú lett a nyugatiámádó orosz.

S persze továbbra is hallgat az orosz ember nyugati zenét, használ nyugati eszközöket, de ezek nem tették őt sehogy se nyugatbaráttá. Sőt, épp ellenkezőleg.

Ahogy Kína esetében is pofára esett a nyugat. A kínai gazdag osztály immár 1 millió ember, a középosztály meg 350 millió, ami több mint az USA teljes lakossága, s mégis: mindezek jól megvannak a "kommunista diktatúrában", a kevés nyugatpárti kezdeményezés semmilyen támogatottságot nem kap, még a teljesen nyugatos Honkongban is jóval többen állnak a vezetés mellett, mint amennyiben ellene.

Ez is az oka, hogy ma már a pluralizmus, a nyitottság legfőbb ellenségei a liberálisok. Immár mintha zárt liberális térsadalmat akarnának...

a South Park zseniális szerzőitől egy dal, mely pont ugyanezt illusztrálja, persze kicsit másképp