Fenyőünnep Geri főpolgármester jó példája az öngyarmatosító gerinctelenségnek.

Képes egy olyan társadalmi eszközt mint amilyen a nyelv is feláldozni seggnyalás céljából.

Persze, a nyelv változhat. Változik is. Akár városok neve is változik. Pl. 200 éve mindenki Szeredőcöt mondott, ma meg az átlag magyar meg se érti, mert csak a Szófia szót ismeri. A Szeredőc név lassan kikopott. Egyébként teljesen politikamentesen.

Mint város Szófia az i. e. IV. sz. óta létezik. Mint kelta település (a kérdés vitatott, egyesek szerint trák település volt), Szerdi néven, a görögök Szerdonpolisz néven emlegették. Ebből lett a római uralom alatt, az i. e. II. századtól Serdica, az i. sz. V. századtól beáramló szlávok ebből alkották meg a Szredec nevet. Az átnevezés Szófia névre a XIV. századból ered, a városban található - máig létező - IV. századi Szent Szófia templom tiszteletére. Amikor a magyarok kapcsolatba kerülnek a várossal, a város neve éppen Szredec, s ezt magyarosítják Szeredőcre.

Szóval nem egyedülálló a településnevek átnevezése idegen nyelven. De ez sose gyors folyamat. Az meg teljesen abszurd, hogy rövidtávú politikai okból történik egy átnevezés.

Én egyébként tudtam, hogy ez lesz. Amikor megkezdődött a harkivezés, lvivezés és luhanszkozás, vártam, ki lesz a legpéldamutatóbb ballib, aki elkezd kijivizni is. Hát, meglett: a gerinctelenség mosolygós arca, Télinapforduló Gerike.

De azért Gerike is óvatos duhaj. Beregszászt csak nem merte Berehove alakban leírni. Nem baj, majd jövőre:

Amióta a bolgár rendszerváltozás óta leghosszabb ideig - 2009-2013, 2014-2017, 2017-2021 - kormányfő Bojko Boriszov megbukott (pontosabban: egy egyébként megnyert választás után nem tudott kormányt alakítani) - ez 2021. május 12-én volt - eltelt máig immár 612 nap.

Ez idő alatt 3-szor volt parlamentáris választás. S összesen 232 napon keresztül volt rendes, parlament által megválasztott kormány. Ez az eltelt idő 38 %-a.

Szóval az idő legnagyobb részében ideiglenes állapot volt. Ideiglenes kormánnyal. A bolgár alkotmányjog speciális - és teljesen értelmetlen - intézménye az ideiglenes kormány. Lényege, hogy ideiglenes legyen, itt pedig nem ideiglenes, sőt ez lett immár a normál állapot.

Boriszov rendkívül ügyesen egyre jobban nyeri a játszmát. Amikor 20 hónapja elvesztette a kormányzati hatalmat, megmondta "nélkülem nem lehet ebben az országban stabilan kormányozni". S lassan minden esemény be is bizonyítja ezt.

Az ellene szervezett "korrupcióellenes koalíció" 3 új pártja közül 2 ma már a parlamenten kívül van, a harmadik - a PP rövidítésű párt - még megvan, de egyre jobban elszigetelve. A párt azóta sikeresen összeveszett fő patrónusával. a Boriszov-ellenes köztársasági elnökkel és a szocialistákkal is, akik támogatták. Most már csak a klasszikus bolgár jobboldal maradványa, a "Demokratikus Bulgária" nevű párt van mellettük, de az utóbbi időkben ez a kapcsolat is kezd problémás lenni: a DB ugyanis immár kezd hajlani valamilyen megegyezésre Boriszovval. Ahogy a köztársasági elnök is látványosan egyre kevesebb rosszat mond Boriszovra.

A PP várakozása eredetileg az volt, hogy Boriszovot egyszerűen ki lehet söpörni a polikai életből, egyrészt olyan többség lesz ellene, mely marginalizálja, másrészt az igazságszolgáltalás útján bötönbe lehet utalni "korrupció" okán. Mindkettő tévesnek bizonyult: a többség éppenhogy lett meg, a bíróság meg Boriszovnak adott igazat az egyetlen ellene indított eljárásban.

Bár a helyzet egész más, mint a magyar, a párhuzam emlékeztet a tavalyi választások előtti ballib hangulatra, melyben egyesek komolyan azt hitték, a Fideszt valahogy likvidálni lehet, vezetőit meg bebörtönözni.

Bulgáriában Boriszov még rá is játszik a helyzetre. Pl. nem indult személyesen az utóbbi 3 választáson, hogy ne legyen képviselői mentessége, így bármikor perbe lehessen fogni. Mégis: semmit se sikerült ellene létrehoznia ellenfeleinek, amikor meg egyszer megpróbálták, az ellenfelek buktak egy nagyot.

A nyugat pedig segíti Boriszovot. Mind Amerika, mind Brüsszel. A nyugat tulajdonképpen nem képes felfogni, hogy a hozzá hű PP miért nem akar együtt kormányozni a kicsit furcsa, de azért euroatlantista Boriszovval. Mert korrupt? "Dehát 8 hónapig tiétek volt a hatalom, miért nem tudtátok bizonyítani ez idő alatt a korruptságát?" - mondják nekik.

Most a kérdés az, lesz-e még egy parlamentáris választás valamikor tavasszal. Vagy mégis megállapodnak a pártok és lesz valamilyen koalíció.

Boriszovnak teljesen mindegy, mindkét esetben ő nyer. Ha választás lesz, azt megint meg fogja nyerni, bár megint nem lesz elegendő többsége kormányalakításhoz, de a PP biztosan esni fog szavazatszámban. Ha meg lesz koalíció választás nélkül, akkor az hatalmas pofon lesz a PP számára. Talán mégis az utóbbi a jobb a PP sázmára, mert akkor hivatalosan ellenzék lehet, készülre már a koalíciós kormány bukására, közben meg azt mondhatja "ti lepaktáltatok Boriszovval. én nem".

Lassan kiderül: a legnevesebb harvardi diploma, szakértelem, s nyugati élettapasztalat - a PP elnöke többet élt Kanadában és az USA-ban, mint Bulgáriában! - semmit se ér az őshonos balkáni ravaszsággal szemben.

Boriszov még szereti is bosszantani ellenfeleit, egyik kedvenc szövege az, hogy ő egész életében összesen egyetlen könyvet olvasott végig, Karl Maytól a Winnetou-t - persze ez valószínűleg nem igaz, de alkalmas az ellene fellépő értelmiségiek őrületbe kergetésére. A másik hasonló gyöngyszeme, amikor pár éve egy választási gyűlésen ezt mondta az egybegyülteknek szó szerint: "én is bunkó vagyok, ti is bunkók vagytok, szóval jól megértjük egymást".

A legnépszerűbb sci-fi művek hozzáállása rendkívül eltérő.

Szinte teljesen az a helyzet, hogy az alkotó a saját nézetét helyezi az elképzelt jövőbe.

Példaként vettem néhány nagyon népszerű alkotást, melyeknek jelentős a kulturális hatása:

• Alapítvány,
• Babylon 5,
• Csillagkapu,
• Star Trek,
• Star Wars.

A totál ateista Asimovnál a társadalom szekuláris, csak apró, bizarr valami a vallás, ami egyébként teljesen elvesztette jelentőségét.

A buddhista George Lucas az ellenkező véglet. Ott egyenesen a társadalom elitje a papság, ők védik meg a jót.

A Star Trek és a Babylon 5 alkotói agnosztikusak, Roddenberry inkább az ateizmusba hajolva, míg Straczynski inkább a vallás felé irányultan. A Star Trekben van vallás, de szinte kizárólag az idegen társadalmakban, miközben az emberiségben alig van nyoma. A Babylon 5-ben már vannak hívő emberek - sőt, az egyik főszereplő gyakorló zsidó -, de itt is az emberiség zöme szekuláris, az idegen civilizációkvan viszont nagyon elterjedt a vallás.

A Csillagkapu agresszívan ateista. Az egyik alapmotívum, hogy a vallás átverés, de legalábbis álcája valami másnak. Van benne jó vallás is, de az is átverés, csak jó cél érdekében.

A sci-fivel rokon fantasy műfaj egyszerűbb: ott a kvázivallások dominálnak. A legjobb példa a Harry Potter progresszívista miszticizmusa. Mivel a fantasyt utálom, nem is írnék róla többet.

Egy időben gyakrabban, ma ritkábban, de azért ma is szoktam nézegetni az alternatív történelmi fórumokat.

Ami érdekes, az nem a közelmúlt, az unalmas manapság, lásd számtalan mű született a "mi lett volna, ha nyer Hitler" témában.

Európai szemmel a legérdekesebb két esemény az ókorban, ezek alakulhattak volna másképp is, s ha így történt volna, minden egészen más lett volna.

Ez a görög-perzsa háború (499-449) és a pun-római háborúk (264-146).

Amit most leírok, annak zöme nem az én ötletem, olvastam több fórumon. Vannak egészen részletesen kidolgozott alternatív idővonalak is, én nem adok meg linket sehová, mert sok helyről vettem amit elmesélek. De én összesítettem az ötleteket, hozzátéve a saját következtetéseimet.

A valós idővonalban a görög-perzsa háború eredménye:

• Perzsia felhagy a nyugatra nyomulással,
• a görög államok megerősödnek,
• a macedónok egyesítik a görög államokat,
• a macedónok meghódítanak mindent Indiáig,
• elterjed a görög kultúra,
• bár ma már a görög egy kis nyelv csak, hatása máig hatalmas, még a kereszténység eredeti szent nyelve is a görög volt.

Ha a perzsák nyertek volna, mi történt volna:

• a görög államok egyesítése korábban lezajlott volna, csak nem macedón, hanem perzsa uralom alatt,
• sose alakult volna ki a görög térfélen akkora erő, így Perzsia nem szenvedte volna ezt az az ideiglenes zuhanást, ami a mi idővonalunkban történt, ahol csak az i. e. III. sz. közepén sikerült visszálítani a perzsa államot a macedón uralom után,
• a görög kultúra megmaradt volna a görög területen, se a Balkán nagy része, se a Közel-Kelet nem kapott volna görög hatást,
• a mi idővonalunkban elgörögösödött trákok megmaradtak volna a Balkán nagy részén,
• a perzsa lett volna a régió közvetítőnyelve,
• Perzsia maradt volna fontos tényező Európa szempontjából,
• lehet, hogy most az Újszövetség perzsa nyelvű lenne.

Minden más külső esemény ugyanúgy lezajlhatott volna persze: az iszlám megjelenése és hatalmas sikere, a szlávok benyomulása a Balkánra, a mongol invázió, a törökök bejövetele Kis-Ázsiába. Esetleg most az iszlámban az alapvetően perzsa siíta irányzat nagyobb súllyal rendelkezne, mint az alapvetően arab szunnita irányzat.

A mi idővonalunkban Róma megsemmisítette Karthágót (sokan a világ első népirtásának is nevezik), ennek eredménye:

• Róma lett a Földközi-tenger vetélytárs nélküli ura századokra,
• Róma asszimilálta a görög kultúrát,
• ma mindent a görög-római civilizáció határoz meg egész térségünkben, a ma nyugaton fő ellenségnek tekintett orosz-ortodox kultúra is ennek szerves része,
• ma karthágóaik nincsenek, csak genetikai nyomok Libanonban és Észak-Afrikában,
• ma a perzsák egyértelműen egy Európához nem kötődő, közép-ázsiai központú kultúra.

Ha Karthágó nyert volna Róma ellenében:

• Róma az elején elbukott volna, megmaradt volna egy itáliai közepes államként,
• sose terjedt volna el a latin kultúra, ma Nyugat-Európa nagy részén kelta nyelveken beszélnének, az Ibériai-félsziget nagy részén meg baszkul,
• a germánok jóval hamarabb bejöttek volna a mi idővonalunk szerinti Római Birodalomba, ma nyugaton kelta és germán népek lennének a döntőek,
• magyar szempontból érdekes: ma nem léteznének románok, a helyükön trákok lennének.

Tulajdonképpen a 2200 évvel ezelőtti alaphelyzet az lenne, hogy a Földközi-tenger keleti fele perzsa lenne, nyugati fele meg pun. Az iráni és a szemita kultúra harca. A görög-latin kettőség helyett perzsa-karthágói lenne.

Latin-Amerika se lenne. A kiváló hajós karthágóiak nyilván előbb-utóbb felfedezték volna Amerikát, ahol most karthágóiul beszélnének.

A honfoglaló magyarok szempontjából tulajdonképpen tök mindegy: ugyanúgy német és szláv szomszédok, csak délen sose létezett volna Bizánc.

Nehéz a ballib törzsszavazó élete, ismét egy hír, melyet nem lehet 1 másodperc alatt értelmezni. Nagy is a zavar a törzskommentelők körében.

Pár éve még minden olyan egyszerű volt:

• zsidók = ballibek, tehát palesztínok = Zorbán,
• antiszemitizmus = jobboldal, tehát zsidók = baloldal, palesztínok = jobboldal.

Aztán jött ez az átkozott Netanjahu, aki képes volt kiállni Zorbán mellett, sőt utasította budapesti nagykövetét, vonja vissza a ballibeket támogató nyilatkozatát. Pedig Vágó István vezetésével az egész ballib agytröszt elzarándokolt a budapesti izraeli követségre, de mind hiába: Izrael zorbánista lett!

S ami a legrosszabb: hiába bukott meg 2021-ben Netanjahu, az új kormány se kezdett világméretű harcot Zorbán ellen! Azóta meg a helyzet tovább romlott: ismét Netanjahu a kormányfő!

Most akkor mi is van? A palesztínok nem is rosszak esetleg?

Így aztán mostanra több ballib frakció alakult ki:

• a régivágású ballib: szerinte Izraelnek mindig igaza van, a palesztínok eleve nem is léteznek, s Netanjahu kellemetlen alak ugyan, de az izraeli demokratikus intézményrendszer majd túléli őt is,
• az európaizált ballib: szerinte a baj a "populistákkal" van, mindkét oldalon, a zsidó populisták hergelik a palesztín populistákat és fordítva, a megoldás a felvilágosodás és a liberális demokrácia fokozása,
• a progresszív ballib: szerinte a palesztínokat elnyomja az izraeli fasiszta állam, lám a fasiszta Zorbán is támogatja ezt.

Persze vannak egzotikus álláspontok is, de marginálisak, lásd TGM-et, aki szerint mindig a palesztínoknak van igazuk, Izrael pedig egy antiszemita ország.

Magával a hírrel persze nincs mit foglalkozni: nyilvánvalóan marhaság zászlókat tiltani.

A milliomos hülyegyerek halálra drogozza magát, unalomból. Ez közismert helyzet.

Milliomos ugyan sose voltam, s nem is drogoztam, de a helyzetet át tudom érezni.

Életemnek két időszaka is volt, amikor anyagilag messze kiemelkedtem az átlagból: 1991-1993-ban és 1995-1997-ben.

Gyerekként ilyen sose volt. Szüleim a kádárista nomenklatúra alsó szegmensébe tartoztak, de - a mai közhiedelemmel ellentétben - még a kádárista nomenklatúra felső része se élt sokkal jobban az átlagnál. A kádári rendszer egyik sajátossága volt, hogy nem engedte a túlzott anyagi gazdagodást a hatalomközeliek számára. Persze voltak kivételek - talán a legismertebb Czinege Lajos akkori örökös honvédelmi miniszter villaépítései -, de ezek tényleg csak kivételek voltak.

Én még azt is meg merem kockáztatni, hogy az én alsónomeklaturista szüleim rosszabbul éltek sok nem-nomenklaturista embernél. Persze voltak privilégiumok, de anyagilag ezek nem jelentettek előnyt. Gyerekkoromban ahol laktam két korosztályombeli szomszéd gyerek volt közelebbi haverom, az egyik anyagi körülményei jobbak voltak, mint az enyéim, a másik meg velem azonos szinten volt, pedig mindkettőnek a szülei teljesen nomenklatúramentes állásban voltak, az egyikük apja egyenesen csak szakmunkás volt, nem doktori címes közgazdász, mint az enyém. Persze telefonvonal-igénylésnél mi jóval hamarabb kaptuk meg a telefont, mint ők - itt működött a privilégium -, de semmi anyagiban nem. Nagyjából ilyen volt az a rendszer. Anyagilag a legjobban a különféle maszekok és félmaszekok voltak akkor, meg egyes kiemelten borravalós szakmák gyakorlói, nem a kormányzati tisztviselők.

Aki akkor gazdagodni akart, az nem pártkarriert épített, hanem elintézte, pl. kapjon engedélyt balatoni lángossütő üzemeltetésére. Korabeli karikatúra volt, ha jól emlékszem a Népszabadságban: hatalmas nappaliban egy félékszerezett középkorú nő, előtte egy kamasz fiú, a nő azt mondja a fiúnak "először végezd csak el az egyetemet, fiacskám, apád se azonnal szippantókocsisként kezdte!".

De 1991-1993-ban és 1995-1997-ben tényleg úgy alakult, hogy anyagilag az átlagszint tízszeresére kerültem. A fő ok: az átlag lezuhant, én meg növekedtem.

Ma már ha hasonló helyzetbe kerülnék, képes lennék kezelni. De az a helyzet akkor olyan volt, hogy a többség nagyon lent volt, s a viszonylag normális életvitel is luxusnak tűnt hozzájuk képest. Valójában szégyelltem magamat, s igyekeztem rejteni "gazdagságomat", de ezt nem lehetett, mert szinte bármi a gazdagság fittogtatásának hatott. Ha most lennék az átlagnál tízszer jobb helyzetben, azt senki se venné észre.

Ma is simán átélhető ez ideiglenesen, mondjuk elmegy az ember turistának olyan helyre, ahol az átlagos állapot a nyomor. De az is csak ideiglenes lesz.

A tartós kiemelkedő gazdagság lelki problémát okoz. Vagy az ember szégyelli magát. Vagy ha nem, akkor elmegy az ellenkező végletbe, elkezdi a többieket lenézni. Ez pedig elvezet aztán az önromboláshoz.

Ebben a kérdésben a marxista és a liberális dogmatika egyezik: a tőkének nincs nemzetisége.

A liberális logika szerint minden tőkés pozitívum, hiszen az illető a saját profitját hajszolja, ezzel pedig akaratlanul is segít a társadalomnak, munkahelyeket teremt, szerződik más tőkésekkel, adózik az államnak, szóval a kapzsiság felvirágoztatja a társadalmat. Szóval mindegy ki a tőkés személyesen, hiszen bárki is legyen, ugyanolyanak az érdekei, azaz ugyanolyan kapzsi, tehát ugyanolyan hasznos társadalmilag.

A magyar rendszerváltozás egyik axiómája is ez volt. Minden államit akár ingyen is oda kell adni a tőkéseknek, mert az állami tulajdon olyan rossz, míg a magántulajdon olyan jó, hogy mérlegelni se kell. Amint az egész gazdaság kapzsi emberek kezébe kerül, beköszönt a paradicsom! Nncs más út. Minden ellenvélemény pedig kommunista gondolkodás, elavult marhaság, tudománytalan babona.

A marxista elmélet ugyanez, csak fordított előjellel: minden tőkés célja a bérmunkások meglopása, így mindegy ki lop, az egyébként személyében tisztességes tőkés is kizsigereli a munkásait. Szóval a tőkés osztály likvidálandó és pont. Addig meg tök mindegy, ki az adott tőkés személyében.

Aztán a gyakorlatban egyik tábor se volt elvhű. Japán virágkora idejében a 60-80-as években a japán tőke erősen terjeszkedett, sokszor a Birodalom központjában is. Aztán jöttek a panaszok: milyen rossz, hogy az amerikai tőke elveszti pozícióit a japán tőkével szemben. Még vígjátékok is születtek e témában. A Gung Ho címűt ajánlom, tényleg nagyon vicces:

Ahogy a szovjet gyakorlat is. A 60-as években ki lett találva a "progresszív burzsoá" kategória a szovjet külpolitikában. Olyan politikai erőkre, elsősorban harmadik világbeli országokban, akik ugyan nem marxisták, de utálják a nyugatot, szóval ily módon hasznos partnerei lehetnek a Szovjetuniónak. Aztán szépen meg is lett az egész ideologizálva: ezek az erők ugyan kapitalizmust építenek, ami csúnya, rossz dolog, plusz fatális tévedés, de ez az épülő kapitalizmus a nyugat ellenében épül, vele harcban, így mégis pozitívum, plusz így a helyi munkásosztály létszáma is nő, az pedig előbb-utóbb proletárforradalmat robbant ki, s akkor ott is rendes szovjet típusú berendezkedés lesz végül.

S ma is így van ez. Az 5G technológia ellen hatalmas felhördülés megy évek óta nyugaton. A valós ok: a gyártók 80 %-a kínai, s Kínában van az egész fejlesztés központja. Lám, mégse mindegy ki a tőkés.

A valóságban tehát nem mindegy a tőke nemzetisége. Ha egy országban a tőke zöme idegen, akkor az teljesen megfoghatatlan. Még a skandináv modell is arról szól, hogy a tőke helyi és részt vesz a társadalmi teherviselésben.

Mindez a Vodafon állami felvásárlásával kapcsolatban, ami messzemenősen helyes lépés. Az Orbán-rendszer a gazdaságpolitikában kis mozgástérrel rendelkezik, de ezt többször is jól felhasználta: az eddigi legjobb lépés az embernyomorító manyup-rendszer gyors bezúzása volt, majd a bankrendszer hazaisítása. Most ez a lépés is maximálisan pozitív.

Annak idején a magyar kommunista humor egyik kedvenc témája volt a "miért rossz a tv műsora" kérdéskör. Hofi is mindig megemlítette.

Tulajdonképpen az volt kimondatlanul is számonkérve, miért nem a széles tömegek ízlése szerint alakul a műsor, miért akar a tv kényszeresen művelni. Hiszen a széles tömeg nem akar se operát nézni, se komolyzenét hallgatni, se népdalt és néptáncot a tv-ben, ő humort akar, cirkuszi előadást, diszkó- és rockzenét, s a magaskultúrából egyedül még az operett az, ami belefér neki.

Persze aztán a rendszerváltozás után kiderült, nem is volt olyan rossz a kommunista szórakoztatóipar, mert megkaptuk az ellenkező végletet: a széles tömegek legostobább rétegéhez igazított szórakozást. Mely kifejezetten és tudatosan rombol.

Egyébként a választ a "miért rossz a tv műsora" kérdésre már a kommunizmus alatt megadták, csak senki se vette komolyan, pedig végülis ha lehámozzuk a magyarázatokról az ideológiai burkot, őszinte volt. A 70-es évek végén megjelent a kor egyik neves megmondóemberének, Ipper Pálnak egy könyve fiatalok részére, melyben magyarázta a hivatalos állameszmét érthető szavakkal. Igen, furcsa gyerek voltam, képes voltam ilyeneket elolvasni. Valószínűleg én voltam az egyetlen a korosztályból, aki önként, kényszer nélkül, ezt elolvasta. A könyv megjelenésekor 12 éves voltam egyébként.

Abban kifejti, az olasz tv műsora képrázatos, míg a magyar tv-é szar - nem ezeket a szavakat használta, de ez volt a lényeg -, de ebben nincs semmi rejtély. Ugyanis Olaszországban a nagytőke van hatalmon, így érdeke érdekes műsorokat csinálni, mert ezzel elvonja az olasz munkásosztály figyelmét az osztályharctól. Ezzel szemben Magyarországon a munkásosztály diktatúrája a politikai rendszer, nincs miért elvonni a figyelmet, így a tv szerepe a néptömegek művelése. Szóval az olasz tv-ben esténként Raffaella Carrà táncol csillogó feszülős ruhában, szexis mozdulatokkal, fülbeszámő dalokat énekelve, nálunk meg Simándy József tetőtől talpig felöltözve a Bánk Bánt adja elő.

Tulajdonképpen már korábban is írtam erről. De az utóbbi napokban szilveszteri hangulatban voltam, így meghallgattam több 70-es és 80-as évekbeli magyar szilveszteri rádiókabarét. Aztán eljutottam az igazi, autentikus kommunista szilveszteri műsorig, a pre-gorbacsovi szovjetig.

Az arányok ezek voltak benne:

• 15 % szimfónikus zene,
• 15 % opera és balett, ügyelve, hogy ismertebb számok legyenek.
• 15 % hazafias rész: orosz népdalok, a népszerűbbek közül válogatva,
• 25 % kisebbségi rész, ügyelni kellett, hogy felhívják az emberek figyelmét, nem csak oroszok vannak a Szovjetunióban, így mindig kellett a második legnagyobb nép, az ukrán szereplése, jellemzően ukrán néptáncok, ezeket eleve szerette az átlag orosz is, meg a szintén népszerű kaukázusi foklór, az átlag orosz lenézte a kaukázusiakat, de az ételeiket és a zenéjüket, táncukat imádta,
• 15 % cirkuszi számok, ezeket az oroszok imádják,
• 10 % politikai tartalom, ügyelve, hogy ne legyen túl szájbarágós, jellemzően megemlékezés a háborús hősökről, ez is valami népszerű háborúkori dallal aláfestve, vagy pl. megszólal a kitüntett munkásnő, s kellemes ünnepeket kíván,
• 5 % műsorvezetés, a műsorvezető egyhén tréfás hangnemben beszél, laza stílusban, kerülve teljesen a politikát.

A német támadás után, 1941 júniusában, Sztálin megrendelésére megírt háborús induló mára szinte a honvédő háború himnuszává vált, sőt ma már sokszor ott is játsszák ahol nem kellene. Persze remekmű, Sztálin a zenéhez kivételesen értett, nem fogadott el művészileg szar munkát:

A zenekar és énekkar ténylegesen katonákból áll, az énekesnő csak annak öltözött (eleve nem mostani egyenruhát viseli, hanem a háború alattit), az utóbbi évek tíz legnagyobb orosz könnyűzenei sztárjainak egyike, énekes, szövegíró, zeneszerző:

Nehéz ügy, el kell ismerni. A magaskultúra kényszerítése jellemzően ellenhatást vált ki. Szóval nehéz a kérdésre egyértelmű választ adni. Lám, az orosz közönség is hogy reagál: feláll a háborús himnusz alatt, de amikor megjelenik a sztár énekesnő, tapsolnak, pedig himnusz alatt ez nagyon disszonáns.

S ha már szóba került, a tavaly meghalt Raffaella Carrà Spanyolországban még hazájában való híréhez képest is népszerűbb volt. Meg is tanult spanyolul, kicsit furcsa olasz akcentussal ugyan, de elég jól beszélt, s majd minden számát spanyolra is lefordította, íme az előbbi, már 70+ évesen adja elő:

Nehéz volt, mert csúcsdemagógia, de végignéztem hősiesen. A Kötöttfogás új, színpadi adását. S meg kell mondanom, a leginkább ballib szöveget Puzsér nyomta, szinte hihetetlen hogy ez az ember mekkorát zuhant.

A résztvevők nyilván nem ismerhetik a bolgár történelmet, annak modern szakaszát se. Pedig van benne egy igencsak tanulságos elem.

Az előzményeket el kell mondanom röviden. A XIX. század végi nagyhatalmi politika pont olyan rövidlátó volt, mint a mai. Az akkori nyugat 4 fő ereje Anglia, Franciaország, Németország, s Ausztria-Magyarország voltak. Valamiért ezek eldöntötték: a legnagyobb veszély az orosz terjeszkedés a Balkánon, s ezt egyetlen módon lehet megállítani, Törökország támogatásával. Szóval "a határok sérthetetlensége" szent tehén volt, pedig mindenki tudta, a határok abszurdak. Különösen az angolok és a franciák voltak fanatikusak, a németek és az osztrák-magyarok valamivel mérsékeltebben viselkedtek. (A Habsburgok titokban mindig abban reménykedtek: esetleg majd ők veszik át a törökök szerepét.)

Szóval a helyzet az volt, hogy az akkori Törökország hatalmas európai területekkel rendelkezett, miközben ezeken 10 % török lakosság se élt. Övék volt a mai Albánia, Koszovó, Észak-Macedónia, Észak-Görögország, Bulgária délnyugati része, valamint a mai Montenegró és Szerbia kisebb részei is (a legfontosabb a kettőjük közti Szandzsák). Hivatalosan az övéké volt Bosznia-Hercegovina is, de ez csak formális uralom volt, ez ténylegesen osztrák-magyar irányítású volt 1878 óta.

A status quót először Ausztria-Magyarország sértette meg, amikor 1908-ban hivatalosan is annektálta Bosznia-Hercegovinát. Ennek árnyékában Bulgária kiterjesztette magát Törökország rovására, az addig autonóm török tartományt, Kelet Ruméliát elfoglalta (akkor lett Plovdiv bolgár).

Mivel mindezt nem követte hatalmas botrány, a balkáni országok arra jutottak: a nyugat nem fog immár bevatkozni a törökök oldalán. Innen jött a döntés és megindult a balkáni háború 1912-ben: Bulgária, Szerbia, Görögország, Montenegró közösen megtámadták Törökországot, majd alig 7 hónap alatt nyertek, majdnem teljesen kiszorítva Törökországot Európából.

Aztán az események bolgár szemszögből rosszul alakultak. A törökellenes koalíció szétesett, 1913-ban Bulgária ellen fordult Szerbia, Görögország, Montenegró, hozzájuk csatlakozott Románia is. Az eredmény: 1913 augusztusában Bulgária kapitulált. A fő veszteség Bulgária számára: Macedóniából Bulgária csak annak délkeleti csücskét kapta meg, a többit elosztotta egymás között fele-fele arányban Szerbia és Görögország. Még Románia is kapott területet, a macedóniai román kisebbségre (arománok, megalorománok, vlahok) hivatkozva megkapta Dél-Dobrudzsát!

Amikor tehát az I. világháború kitört, az alig 11 hónappal a bolgár vereség után volt a balkáni háborúkban. Érthető módon a bolgár politika és közvélemény rendkívül óvatos volt: vajon nem kellene-e inkább kimaradni ebből, de legalábbis időt húzni, mert aztán esetleg lesz még egy vereség.

S akkor megindult a közélemény megdolgozása a háborúpárti politikusok által. A szöveg az volt: a németek nem veszthetnek, hiszen bivalyerősek, szóval hülyeség lenne kimaradni, ráadásul nincs török veszély se, hiszen a törökök is a német oldalon állnak, most tehát aki békét akar, az vagy hülye vagy hazaáruló, hiszen ez azt jelenti, nem akarja visszaszerezni a szerbek, görögök, románok által elrabolt etnikailag bolgár régiókat. Aki szerint veszélyes ismét háborúzni, az szinte biztosan szerb-görög-román ügynök! Az igazi bolgár ember a fejlett Európával van, a németekkel! Még habozni se szabad, mert ezzel rossz üzenetet küldünk. Siessünk, mert lekéssük a vonatot!

A végeredmény persze ismert. 1915 októberében Bulgária felszállt a "vonatra". Aztán 1918 szeptemberében kapitulált, elveszítve plusz 4 kisebb területet Szerbia javára, s a teljes Nyugat-Trákiát Görögország javára (ez utóbbival megszűnt az Égei-tengeri bolgár partszakasz).

Nekem mindig ez jut eszembe, amikor a "civilizációs értékválasztés", "szövetségesi hűség" szavakat hallom.

Érdektelen interjú, de szinte önparódia. Minden benne van, ami jellemző a műfajra.

Gyorsan fel is állítom a ballib szakértő 8 parancsolatát.

Íme tehát a Ballib Szakember Kódexe:

• 1. Beszéljünk leereszkedően, hiszen rajtunk kívül mindenki funcionálisan analfabéta mucsai barom.
• 2. Legyünk érzelemmentesek, egyedül enyhe megvetést éreztessünk, hogy mi kivételes emberek kénytelenek vagyunk ostoba átlagemberekkel közös levegőt szívni.
• 3. A legjobb nem venni levegőt a mondatok közt és enyhe fejhangon beszélni. Ha filmeznek minket, akkor nézzünk szigorúan, időnként a fejünket ingatva.
• 4. Használjuk gyakran a ballib hívószavakat, ezek nélkül a hívek elbizonytalanodnak, nem vett-e meg minket a Zorbán kilóra.
• 5. Bármilyen nehéz kérdést is kapunk, válaszoljunk határozottan, gondolkodás nélkül, így éreztetve, valójában az egyetlen probléma, hogy nem mi vagyunk hatalmon.
• 6. Éreztessük: minden teljesen világos, viták nincsenek, a világ egységes, valójában problémák sincsenek, hiszen a hozzánk hasonló szakemberek mindenre tudnak megoldást. Az egyetlen ok, hogy mégsincs megoldva minden az, hogy az ilyen zorbánok belepofáznak mindenbe és nem engedik a világ azonnali felvirágoztatását.
• 7. Ha bárki árnyalni akar valamit, határozottan tiltakozzunk: nem, Zorbán mindenben téved, amikor meg nem téved, akkor hazudik, ha meg nem hazudik, akkor lop.
• 8. Mindig jussunk el oda a végén, hogy minden baj oka az, hogy Zorbán nem hallgat ránk, szakemberekre.

A kedvencem egyébként Kéri Lászlóné, de ő mivel nő, mégis van benne valami csacska báj, ami enyhíti a röhejességet. Békesi elvtárs esetében ilyen nincs, nála vegytiszta az egész.

Van egy kérdés, amivel ezeket a "szakértőket" őrületbe lehet kergetni: hogyan lehet, hogy nem volt paradicsom, amikor ti voltatok hatalmon, ráadásul korlátlanul uraltatok mindent?

Viccesek ezek a ballibek.

Éljenezték a kijevi puccsot pár éve, azt forradalomnak nevezték. Most meg Brazília esetében rázzák az öklüket? Hogyan is van ez.

Nekem a helyzetem könnyű. Sose voltam legitimista, legelista, nem szenvedek jogállam-fétistől. Szóval szabadon tudom támogatni azt, ami tetszik nekem, s ellenezni azt, ami nem tetszik, független attól, hogy az adott dolognak éppen mi a státusza az adott pillanat törvényessége szemszögéből.

A jog mindig következmény ugyanis, nem alap. Persze az ideális eset az, ha a dolgok jogszerűen mennek, de nem létezik a világon társadalom, ahol ez mindig megvalósult volna. A magyar történelemben is sokszor megesett, hogy a jog megsértésével változott valami.

Már Géza-István uralma is az volt, a korabeli alkotmányos rendet súlyosan megsértve távolították el Koppányt. De aztán meg a modern időkben számtalanszor volt ilyen: Kossuth 1849-es alkotmánysértése, majd az 1867-es rendezés, majd Károlyi, majd Horthy, majd az 1944-es új rend, majd Kádár. Tulajdonképpen mind a mai napig az 1956-os Kádár-puccs törvényes rendje alapján élünk, hiszen azóta nem történt jogszakadás. Minden egyébként hatalmas változás azóta a mindenkori törvényesség szigorú betartásával zajlott. (A mostani alkotmány bevezetője mást mond, de az csak ünnepélyes szöveg, ténylegesen nem az a közjogi helyzet.)

De ha valaki éjjel-nappal a jogállamról szövegel, az ezt nem teheti meg. Annak ragaszkodnia kell a mindenkori törvényekez.

Egyébként a konkrét esetben abszolút semleges vagyok. Nem vagyok se Lula ellensége, se Bolsonaro híve. Már megírtam miért. Amikor megbuktatták pár éve Lula pártját, az ő oldalukra álltam, s amikor hatalomra került Bolsonaro, nem ujjongtam. Se a fideszesek, se a ballibek nem értik a helyzetet, ez nagy rejtély számukra. Amikor tavaly nyert Lula, ujjongott a Klub Rádió törzstábora, mert csak annyit értettek meg, Zorbán valahogy bukott ott. Amikor meg behívtak egy Brazília-szakértőt, szabályosan nem értették miről beszél.

A kedvenc részem az volt, amikor megérdezte a témához nem értő újságíró a szakértőt, vajon várható-e változás Brazília Oroszország-politikájában, abban a hiszemben, hogy a "rossz" Bolsonaro nyilván oroszpárti volt, míg a "jó" Lula meg nyilván oroszellenes, s a szakértő meg válaszolt "nem valószínű, hogy Lula túlságosan közeledne Oroszországhoz", amit a kérdező meg se értett. Pedig ez a helyzet: Lula oroszpártibb Bolsonarónál, bár Bolsonaro se oroszellenes. Magyar szemmel hihetetlennek tűnik, de a brazil politikában konszenzus van, hogy szuverenista gazdaságpolitika kell, s ehhez az egyik eszköz éppen a Kínához és Oroszországhoz közeledés, ezért is alapító tagja a BRICS-nek Brazília. A BRICS megalapítása pedig éppen Lula nevéhez fűződik, de Bolsonaro ugyanúgy támogatta a szervezetet Lula pártjának megbuktatása után is.

S a tavalyi brazil kampányban a brazil baloldal egyik vádja a jobboldal ellen az volt, hogy az nem eléggé BRICS-párti! Azaz nem az, hogy miért nem szakít a csúnya orosz és kínai "diktatúrával".

Mindez persze meghalaladja a Klub Rádió és a 444 törzsolvasójának képességeit.

Még a kommunizmusban jártunk, amikor egy bolgár haver megjegyezte: figyeld meg, a nagyfőnökök sose úgy élnek, ahogy ezt másoknak tanácsolják.

Pl. dicsőítik a panelprogramot (ez Magyarországon is megvolt, de Bulgáriában még fokozottabban), ők viszont kertes házban élnek, zöldövezetben, magas kerítés mögött, messze a szomszédoktól. S nem mintha rossz lenne a komcsi panel, valójában tényleg sok embernek jobb életet teremtett a korábbihoz képest, ráadásul olcsósága miatt tömeges is tudott lenni. Ha mondjuk ebből a pénzből szép kertvárosok épültek volna, harmadannyi embernek jutott volna lakás, ráadásul megfizethetlen lett volna a legtöbb ember számára.

Az én szüleim első saját lakása Budapesten szintén panel volt. Zuglóban, a későbbi Füredi lakótelep mellett. Még a jobbfajta panel volt, 4-emeletes házakkal, s saját kerttel, azaz nem volt annyira minden összezsúfolva, mint a későbbi budapesti lakótelepeken, pl. Havanna utca. A lakást 1973-ban kapták 303 ezer Ft-ért, persze nulla önrésszel, az egész vállalati és OTP-hitel volt, nevetséges kamattal. Jól emlékszem, mert akkor lettem általános iskolai elsős. A lakás persze kicsi volt, a balkonnal együtt 55 m² volt, dehát hatalmas eredmény volt a korábbi helyzethez képest, ahol nem volt folyó víz és a wc kívül volt. A 303 ezer Ft persze akkor hatalmas összegnek tűnt, valójában ez 10 évnyi átlagbért jelentett akkor: manapság örülne az átlagember, ha egy lakás ára csak 10-évnyi átlagbér lenne.

S azóta is ez a helyzet. Az ember úgy akar mással együttérezni, hogy közben ő maga ne szoruljon együttérzésre. Legyen nekem házam kiváló helyen, de más ne éljen ott, ha lehet. Adjunk segélyt a rászorulóknak, de nekem ne legyen szükségem segélyre. Magyarázzuk másoknak, hogy az igazi szépség belül van, de azért az én nőm legyen kívül is szép. S így tovább.

A tavalyi év utolsó napján hallgatam ezt az adást, kutyaséta közben. Komolyan mondom: a Spirit FM-et egyre érdemesebb hallgatni.

A két vendég szélsőbalos és szélsőjobbos, mindkettő persze a szó igazi, jó értelmében, nem szitokszóként.

Kiss Viktor gyakorlatilag kommunista, persze nem a szó szitokszó értelmében, hanem ténylegesen. Persze nem a kádárista, szovjet típusú kommunizmus híve, hanem a szovjetellenes nyugati marxista nem-reformer hagyomány híve, azaz természetesen nem progresszívista, se nem eurokommunista. "Ideológia, kritika, posztmarxizmus" című művét pl. kifejezett ajánlom olvasásra. Alapállításaival persze én se értek egyet, nem tartom a marxizmust helyes világértelmezésnek, de kritikája nagyon sok dologban abszolút pontos.

Megadja Gábor fideszes, de ezen belül a polgári eszmét elvető irányzat híve. Nyilván sokkal közelebb áll hozzám emiatt.

Persze Megadja nem beszélhet szabadon, mégicsak a kormány embere, ha nem is hivatalos állami vezető, de amit mond, az a kormányra nézve kényes lehet. Kiss teljesen szabadon beszélhet, bár megélhetése alapvetően ballib kifizetőhelyektől függ, s a fő hely eredetileg MSZP-s kötődésű volt, ő maga marginális személy, s maga a fő intézmény is mára függetlenedni tudott, s eleve nem vesz részt közvetlenül a politikai harcban.

Ami megdöbbentő: más-más szavakkal, de szinte ugyanazt mondják. Megadja persze a kormánnyal egyetértve, pozitív hangnemben írja le a Fidesz tevékenységét, míg Kiss pedig külső, szenvtelen elemzőként, sőt sajnálkozva, de ugyanazt látja.

Persze, mert amikor az abormalitás a fősodor, akkor annak minden típusú kritikája egyért egymással valamilyen szinten. Függetlenül a kiindulási ponttól.

Érdemes végighallgatni, bár az adás hosszú és több ponton jól ismert dolgokat hangoztat.

A legjobb liberalizmuskritikát Kiss mondja el: megdőlt az a hamis várakozás, mely szerint csak idő kérdése és mindenki nyugati szinten lesz, s erre a felismerésre a baloldal nem tudott választ adni, míg a jobboldal gyorsan alkalmazkodott.

A ballib megmondóemberek szeretik a teljhatalmat. Mindent ők akarnak megmondani, meghatározni.

Évek óta azt is meg akarják mondani, amihez semmi közük: milyen kereszténynek lenni.

Néha belebocsátkozom ilyen vitákba. A jellemző menet: hozzám vágják "te nem vagy keresztény, mert", majd következik valami marhaság, aminek semmi köze a témához.

Lassan kiderült: ballib szemszögből igazi keresztény az, aki elavultnak tekint minden olyan keresztény elvet, mely ellentétben áll a liberális-progresszív eszmevilággal, viszont cserébe kőkeményen támogatja a liberális politikai pártokat és személyiségeket.

Én büszke vagyok arra, hogy ballib szemszögből álkeresztény vagyok!

Mert valójában a keresztény magatartás pont az ellenkezője! Hihet egy keresztény bármely politikai eszmében, de nem azokat az egyes keresztény elveket hagyja el, melyek összeegyeztethetetlenek az adott politikai eszmével, hanem pont fordítva: a politikai hitéből hagyja el azokat a pontokat, melyek nem egyteztethetőek össze a kereszténységgel. Pl. simán lehet egy keresztény liberális, azaz hihet abban, hogy az ideális társadalmi rend a polgári demokrácia és a kapitalizmus, de az egynemű házasságot és az abortuszt nem támogathatja. Vagy simán lehet egy keresztény kommunista, azaz hihet abban, hogy az ideális társadalmi rend a népi demokrácia és a tervgazdálkodés, de a materialista világnézetet nem támogathatja.

Most kiderült: a ballibek szerint mindenki álkeresztény, aki nem tart szigorú böjtöt.

Ortodox szemszögből még a dolog valamennyire értelmes is lenne, mert az ortodox szabályok máig az ókoriak, azaz az év során 4 többnapos böjti időszak van - karácsonyi böjt: 30 nap, apostoli böt: 8-29 nap (a Húsvét dátumától függ), nagyböjt: 48 nap, Mária-böjt: 14 nap -, plusz több egynapos böjt, valamint szinte minden egyéb szerda és péntek. De ortodox szempontból se automatizmus ez, nem a böjt tesz valakit kereszténnyé. Jobb nem böjtölni, mint böjtölni, ha az ember nem érzi át az egész értelmét.

Katolikus szemszögből az egész teljesen abszurd. A II. Vatikáni Zsinat óta a böjti szabályok rendkívül lazák, pl. a nagyböjt alatt is csak szerda és péntek böjti nap. S persze a katolicizmusban is él az, hogy önmagában a böjt nem elég.

Ami pedig a legviccesebb: nem létezik olyan keresztény szabály, hogy temetés után böjtölni kellene. Sőt, a az ellenkezője a szokás, a halotti tor. Az ortodoxiában egyenesen odáig megy ez, hogy már a temetőben osztogatnak ételt a temetés után. A katolicizmusban ilyen ugyan nem szokás, de a közeli rokonok közös étkezése egyenesen általános szokás.

S persze még valami: a böjt alatt tiltott ételek listája nem tartalmazza a vízi állatokat, a halakat leszámítva. A katolicizmusnál szigorúbb ortodoxiában se. Pedig ott a szabályrendszer keményebb, vannak a következő fokozatok:

• semmit se szabad enni vagy inni,
• semmi állati termék, hal, olaj, alkohol,
• semmi állati termék és hal,
• semmilyen hús (hal és más tengeri állat nem számít húsnak),
• nincs böjt,
• tilos böjtölni.

Ezek a khalkedóni ortodoxia szabályai, a nem-khalkedóni ortodoxok szabályai kicsit másak. Ott pl. olyan is van, hogy "enyhített böjt", mely csak napkeltétől napnyugtáih tart - a muszlimok innen vették át saját szabályaikat.

Ezt kevesen tudják, de valójában a mai muszlim törzsterület nagy része egykor nem-khalkedóni ortodox volt, lásd Szíriát, Jordániát, Irakot, Egyiptomot. Ezek a területek a Mohamed próféta halála utána fél évszázadban lettek meghódítva az iszlám által, s a nem-arab lakosság lassan el lett arabosítva és iszlamizálva. (Az arabosítésnak valójában csak a perzsák voltak képesek ellenállni.) Az eredeti helyzetnek máig vannak nyomai, máig vannak kis nem-arab csoportok a régióban, s - nagyobb számban - arabok, akik nem tértek át az iszlámra: ez 5-10 % közti arány, a speciális helyzetű Libanont leszámítva, ahol máig a lakosság harmada keresztény, s ennek a 80-85 %-a arab nemzetiségű.

Ma van a juliánus naptár szerinti december 25.

A naptár megosztó kérdés. A gregoriánus naptár a bevezetésekor, a XVI. században is az volt. De egyházi, nem politikai kérdés.

Ami viszont most van Ukrajnában az teljesen abszurd. Az ukrán lakosság kb. 80 %-át kitevő ortodoxok egy része direkt a gregoriánus naptárat használja, legalábbis Karácsony kapcsán, s ezt kizárólag oroszellenes, politikai okokból teszi. A maradék 20 %-ot kitevő ukrán katolikusok - akiknek 90+ %-a görögkatolikus - természetesen mindig a gregoriánus naptárat használta, hiszen ez az egyetlen katolikus naptár, más naptár használata nem lehetséges.

A gregoriánus pártiak arra hivatkoznak, hogy ne szakadjon el a természeti valóság a naptártól. A juliánus pártiak pedig azt válaszolják, eleve el van szakadva a kettő egymástól, ez már a kereszténység előtti időkben is így volt. Már a rómaiak is rögzítették a Karácsony elődjét, a Legyőzhetetlen Nap Napját december 25-re, miközben a téli napforduló sok esetben akkor se mindig 21-én volt (attól 3 nappal később volt az ünnepnap kezdete), s amikor 20-ra vagy 22-re esett, akkor is maradt az ünnep 25-én, nem tették át. Azaz a nap rögzített dátumú volt.

Valójában amikor az ortodoxia egy része de facto áttért a gregoriánus naptárra (azért de facto, mert valójában a reformált juliánusra tértek át, de az történetesen 99 %-ban azonos a gregoriánussal), akkor csak amiatt tette, hogy egyezzen az állami és az egyházi naptár, s nem a természeti valósággal egyezés miatt.

A gregoriánussal való ellenérzés fő oka, hogy az áttérés időpontjában megszakad az egyházi ciklus, hiszen kiesik 13 nap.

Ezt az érvet el is fogadja szinte minden ortodox, így a naptárreformot elfogadó ortodoxok is jellemzően csak a fix dátumú ünnepeknél tértek át, míg a mozgó dátumúaknál. Ennek magyarázata: a mozgó dátumúak a Húsvét dátumától függnek, ez a keresztény főünnep, s hiba lenne ezt a ciklust megszakítani a naptár miatt.

Így most a helyzet az, hogy az ortodoxia 2 fő és egy kisebb részre oszlik naptárszempontból:

• vannak a réginaptáristák, akik csakis a juliánus naptárat használják:
  • mindig réginaptáristák voltak: a jeruzsálemi, a grúz, a csehszlovák, a szerb, a macedón, az ukrán egyház, s az athoszi autonóm egyház,
  • 1923 óta: az orosz (1923-ban pár hónapig újnaptárista volt),
  • 2014 óta a lengyel egyház (1924-2014 között újnaptáristák voltak);
• vannak újnaptáristák, akik a juliánus naptárat használják a mozgó ünnepekre, a rögzített dátumúakra viszont a gregoriánust:
  • 1924 óta a konstantinápolyi, a görögországi, a ciprusi, s a román egyház egyház,
  • 1928 óta az alexandriai és az antiochiai egyház,
  • 1937 óta az albán egyház,
  • 1968 óta a bolgár egyház,
  • 1996 óta a Konstantinápoly-párti észt autonóm egyház (van két egyház Észtországban, egy Moszkva- és egy Konstantinápoly-párti) - korábban, 1921-1945 között gregoriánuspártiak voltak, 1945-1996 között nem léteztek;
• vegyes használat: amerikai egyház, egyházközségenként változó a naptárhasználat,
• gregoriánusok: a finn autonóm egyház (1921 óta).

A kérdés eddig sose volt politikai. Pl. simán engedik az egyes egyházak, hogy valamely egyházközségül eltérjen az általános szabálytól. Budapesten a Petőfi téri orosz templomban pl. december 25-én és január 7-én is van istentisztelet, mivek a hívek egy része réginaptárista, más része meg újnaptárista.

A kérdésben persze volt egy sajátos Konstantinápoly-Moszkva elletént elem. Jól látható: az etnikailag többségében, de legalábbis hagyományban görög egyházak gyorsan bevezették az új naptárat. A nagy kivétel Jeruzsélem, ami mint a kereszténység szülőhazája ragaszkodik a reformok elvetéséhez, bár ez is alapvetően görög hagyományú egyház - etnikailag persze nem, ma már ez egy arab egyház alapvetően.

A teljesség kedvéért a nem-khalkedóni ortdoxia naptárhasználata:

• réginaptárista:
  • mindig az volt: kopt, etióp, eritreai, jeruzsálemi örmény autonóm egyház;
• újnaptárista:
  • 2010 óta az asszír ősi egyház (korábban: réginaptárista);
• gregoriánus:
  • 1912 óta: indiai egyház,
  • 1923 óta: örmény egyház,
  • 1968 óta: asszír keleti egyház,
• vegyes: szír egyház, egyházmegye-függő.

Az örmények nagy sajátossága egyébként az, hogy náluk egyáltalán nincs Karácsony. Jézus születését január 6-án ünneplik Vízkereszt-napon. Egyszerűen az örmények még azelőtt elszakadtak a többi kereszténytől, mielőtt általános szokássá vált a Karácsony. Emiatt nem alakult ki Karácsony ünnep egyáltalán.

Minden statisztika akkor értelmes, ha összehasonlítható és valós adatokat tartalmaz.

A szubjektív adat csak akkor ér valamit, ha a statisztika eleve szubjektív kérdést mér fel. Pl. a "hisz Istenben?" meg "mi a nemzetisége?" kérdéseknek van értelmük, ezekben ugyanaz éppen az önbevallás felmérése a cél.

Ha azonban objektív tényeket akarunk vizsgálni, nulla a kérdezés értelme. Itt fel kell először állítani egy mércét, majd vizsgálni kell a valóságot a mérce szerint.

Tipikus példa a nyelvtudás. Népszerű ballib mítosz: "a magyarok nem beszélnek nyelveket", majd jönnek a felmérések, melyek semmit nem igazolnak valójában.

Íme egy példa erre:

Egyrészt nincs meghatározva mit jelent a "nyelvtudás". Lehet bármi a "képes vagyok elmondani 2 mondatot a legegyszerűbb témában", pl. "jó napot kívánok, elnézést, merre van a mosdó?", vagy el tudok olvasni az adott nyelven egy klasszikus szépirodalmi művet.

Eleve az egész szubjektív. Egy szerény ember hajlamos a meglévő, jó közepes nyelvtudását is "nem beszélek" kategóriába sorolni, míg az ellenkezője is lehet, nyelvtudásnak mondja valaki azt, hogy kis gondolkodás után képes megérteni egy feliratot egy adott nyelven.

Mondjuk saját példa. Azt mondom, nem tudok szerbül, pedig tudok olyan A2 szinten, csak ezt túl alacsonynak tartom. Vagy képes vagyok értelmezni egyes görög feliratokat, mai modern görög nyelvűeket, pedig nem tudok újgörögül. Viszont van kevéske ógörög tudásom, s ez néha segít kis gondolkodással. Pár éve Thesszalonikiben észleltem, egy csomó helyen ki van írva, hogy τράπεζα (ógörög ejtéssel trapezda, újgörög ejtéssel trapeza). Na most a szó jelentése ógörögül "asztal", ráadásul a mai bolgárban is szerepel mint kissé elavult jövevényszó (трапеза). Dehát miféle marhaság ez, miért lenne egy csomó helyen kiírva a városban, hogy "asztal", ennek semmi értelme, ráadásul ezek a helyek nem éttermek. Aztán megfigyeltem, csupa bank kinézetű helyeken van kiírva! Innen már könnyű volt, hiszen közismert: a "bank" szó eredete az olasz "banca" szó, melynek jelentése kb. "pad" vagy "asztal", abból, hogy az első olasz bankok pénzváltó asztalok voltak. Szóval nyilván a görögök egyszerűen lefordították az olasz szót! Azóta tudom: újgörögül a "bank" az "τράπεζα".

De a térkép legviccesebb eleme: Bosznia-Horvátország-Szerbia: Boszniában a lakosság 61 %-a, Horvátországban a 27 %-a, Szerbiában a 21 %-a nem beszél idegen nyelvet. Na most, még ha fel is tételezzük, hogy a helyi kisebbségek tényleg csak a saját nyelvükön tudnak - pl. hogy a szerbiai magyarok nem tudnak szerbül -, akkor is baj van, hiszen:

• Boszniában a lakosság 97 %-a bosnyák, horvát vagy szerb,
• Horvátországban a lakosság 96 %-a bosnyák, horvát vagy szerb,
• Szerbiában a lakosság 86 %-a bosnyák, horvát vagy szerb,

Az idegen nyelv nemtudása itt jelentheti: az illető ember:

• idegen nyelvnek tekinti a másik két nyelvet, de azt direkt "nem beszéli" valamiféle érzelmi okból,
• a három nyelvet nem tekinti önálló nyelveknek, ezért mondja, hogy nem beszél idegen nyelven.

Na ezért nem jelentenek semmit ezek a felmérések.

*

A nyelvtudás szintjei

Európában a legelterjedtebb skála a nyelvtudás érzékeltetésére a 6-fokú skála, a legalsó az A1, a legfelső pedig a C2. Jelentésük:

• A1: képes nagyon egyszerű gondolatokat kifejezni, sok hibával, s képes egyszerű dolgokat megérteni idegen nyelven
• A2: A1 + képes hatékonyan kommunikálni hétköznapi helyzetekben,
• B1: A2 + képes erre bonyolultabb helyzetekben is, s képes a saját bonyolultabb gondolait is előadni eegyszerűsített alakban,
• B2: B1 + képes egyes területeken hatékonyan vitázni, előadni,
• C1: B2 + képes a nyelv rejtett fordulait, apróbb jelentéskülönbségeit is megérteni, egyes témákban képes teljesen szabatosan kifejteni álláspontját,
• C2: képes anyanyelvi szinten használni az adott idegen nyelvet, esetleg csak a kiejtés és a szegényesebb szókincs terén ismerhető fel, hogy nem anyanyelvi beszélő.

A hagyományos magyar nyelvvizsga-rendszerben az alapfok A2-B1 között volt, a középfok B1-B2 között, a felsőfok meg B2-C1 között.

Nemhivatalosan van még olyan is, hogy C2+, ez azt jelenti: ténylegesen anyanyelvi beszélő, vagy az anyanyelvi beszélők nem veszik észre rajta, hogy nem az.

Én még hozzátenném az A0-s szintet is, ezt sokszor tapasztaltam a Balatonon a 70-es és 80-as években. Ez azt jelenti, hogy idegen nyelven úgy igyekszünk beszélni, hogy saját nyelvünkön beszélünk, hangosabban és szótagolva, s közben mutogatunk. Pl. bejön az ostoba turista és rámutat a palacsintára, majd a kezével 5-öt mutat, mire a boltos megkérdezi: “tú-rós vagy lek-vá-ros pa-la-csin-tát kérsz?”.

Sajnos az egyes szintek az élet során folyamatosan változnak, a gyakorlás hiánya súlyosan képes rontani. Ma már csak magyarul vagyok C2+, egykor spanyolul is az voltam, de mára visszaestem C1-re. Oroszul egykor C2 voltam, ma már csak B2. A szerb (bosnyák, horvát, montenegrói) szintem stabilan A2. A latinom olyan B1 volt egykor, ma már inkább A1. Az ógörögöm stabilan A1. (De mindkettővel tervezek foglalkozni, szeretnék felmenni B2-re e két klasszikus nyelvben.) Bolgárul C2 vagyok, de nem C2+, máig megesik, hogy rám kérdeznek "maga Macedóniából jött?" - "nem, Budapestről" - "Budapest? dehát az nem Macedónia" - "így igaz, nem Macedónia".

Ami pedig a Nemzetközi Nyelvet illeti, mindig tudtam kb. A1 szinten, már kisgyerekként. S onnan felküzdöttem magamat C1-re, bármilyen formális nyelvtanulás nélkül.

Meg persze van még egy rakás nyelvtanulásom, ahol valamit csináltam, de A1-ig se jutottam. A két kedvencem a héber és a szuahéli. Még emlékszem a 18 szuahéli nyelvtani nemre, sőt párnak a végződésére is, meg lassan, de képes vagyok olvasni héberül.

Már gyerekkoromban lázadtam az értelmetlen szokások ellen. Azt hittem később, ez csak kamaszkori lázadás, de megmaradt.

Aztán amikor elkezdtem ezen gondolkodni, arra jutottam: a szokások elleni lázadás is egy szokás. Amolyan hippiség. Szóval a szokások értelmetlen tartása még mindig jobb, mint a divatlázadás. Az előbbi csak sodródás a többséggel, míg az utóbbi öntelt hülyeség.

Azóta vigyázok, óvatos vagyok.

Az egyik nagymamám a szokások rabja volt. Pl. bárkit is várt a pályaudvaron, repülőtéren, vitt mindig egy csokor virágot. Pedig nincs nagyobb teher annál, hogy az ember megérkezik bőröndökkel, táskákkal, s plusz még a kezébe nyomnak egy virágcsokrot, amit aztán kénytelen cipelni, mert egyrészt nem akarja megsérteni a virágot ajándékozót, másrészt a virágot is sajnálja.

Kamaszként röhögtem a nagymamámon, később már megértettem: ezek a dolgai amolyan támaszok, melyekkel kapaszkodik az eltűnt múltba.

Alapvetően úgy lázadok az értelmetlen szokások ellen, hogy ezt nem mondom ki, s úgy teszek, mintha nem lázadnék. Ha egy szokás értelmetlen, de nagyon erős, akkor nem is lázadok ellen, mert feltűnne a lázadás.

Nemrég rokon esküvőjére kellett menni. Azt mondja a múzsám: rendelni kell valami hivatalos ruhát. Én meg mondom: minek, felesleges pénzkidobás, aztán meg úgy se lesz hordva, nem áll neked jól a Barbie-stílus. Kérdezi, dehát csak fel kell venni valamit. Én meg félig viccesen: a 20 darab cicanadrág közül kiválasztjuk az egyiket, s felülre meg valamelyik tunikát. Ő meg komolyan vette, pedig azt hittem, tiltakozni fog. Annyit még megkérdezett "nem parasztság így öltözni esküvőre?", de én megnyugtattam, hogy nem az. Megjegyezte: majd olyat vesz fel, ami csak fekete és/vagy fehér, az ünnepélyesen hat.

Aztán remek is volt. A sok kiskosztümös, estélyis, meg titkárnős öltözet mellett az egyetlen volt, aki nem szabványos. Senki se nézte ki. Engem már igen, mert a szokásos télen-nyáron rövidujjas pólótrikós divatomat követtem, s láttam, hogy egy nő furcsán néz rám. De lehet, hogy a szakállam miatt, akkor ugyanis Trockij-típusú szakállat viseltem.

Munkahelyen egyszer jön a nagyfőnök, a 3-mal felettem lévő szintű főnök. S mondja: jön a nagyon nagy főnök látogatni, business casual stílusban kéne jönni másnap. Én meg mondom: tényleg nagyon fontos, mert ha igen, akkor el kell mennem venni inget, nekem ugyanis csak pólóim és pulóvereim vannak. Laza srác volt, szóval mondta nekem: akkor ne fáradj, csak majd a teremben, ahol beszédet tart a nagyember, ne az első sorba ülj. Nekem meg eleve esze ágamba se volt az első sorba ülni.

Amikor nincs miről felháborodni, keresnek.

A legújabb ballib leleplezés: Zorbán megebédelt Rómában!

Azt hittem, nem lehet felülmúlni a 3 évvel ezelőtti Szíjjártó-"leleplezést": amikor "kiszivárgott", hogy minden utazása előtt a külügyminiszter listát küld a magyar követségre milyen dolgokra lesz szüksége tartózkodása során. S a listán szerepeltek magánigényei is, pl. mogyorós csoki és szénsavmentes ásványvíz.

Akkor még nem voltam kitiltva a legtöbb ballib médiáról, így megpróbáltam elmagyarázni: ez a normális ügymenet, kétlem, hogy ballib kormányok alatt ne így lett volna, sőt bárhol a világon ne így lenne. Persze sikertelenül, mert aki ilyet mond, az Habony bérkommentelője, más magyarázat nincs.

Most meg se próbálom. Még egy miniszterelnöknél jóval alacsonyabb rangú hivatalos személynél is bevett szokás, hogy magánprogramjaikat is a hivatal szervezi, rendezi.

A legelszálltabb kommenteken egyébként jót lehet mulatni. A kedvencem: Zorbán adócsaló, mert nem fizetett adót a követség szolgáltatása után.

Egyébként jó nekünk ez a ballib fanatizmus. Ezzel csak elriasztanak maguktól minden semleges szavazót.

Van Instagram-profilom. Csak mert másnak is van. Egyébként néha képeket teszek fel, de aktívan nem igazán használom.

Ami vicces: az idegenek ismerősnek jelölése és a kamu üzenetek.

Nagyjából a következő kategóriák vannak:

• a pornóelőadók,
• az átverők,
• az elmebetegek.

A pornósok olyan nők, lányok, akik arra akarnak másokat rávenni, hogy látogassák fizetős honlapjukat, ahol mutogatják magukat.

Sajnos nem vagyok a megfelelő ügyfél ehhez, ingyen se érdekel az ilyesmi.

Az ilyen ízléses mutogatás, a szofterotika viszont érdekel, de ezért se adnék pénzt. Eleve ilyesmi is van ingyenesen a neten. S minél művészibb, annál gyakoribb.

Az átverősök két alcsoportra oszlanak. Az egyik milliókat akar küldeni meghalt nagybátyja hagyatékából, azaz a tipikus "nigériai" csalás. A másik meg be akar szervezni mlm-piramisába.

Sajnos az elmebeteg a legritkább kategória, pedig ők a legviccesebbek. Ők nem akarnak pénzt, nem akarnak senkit átverni semmivel, csak van valami kényszeres üzenetük.

Egy időben Havannában volt egy Murmaszkból érkezett osztálytársam.

Én is kilógtam a sorból, én is teljesen kívülállónak számítottam, azaz pl. haverok nélkül, engem se kedvelt egy lány se, de ő ugyanez volt turbó verzióban. Valószínűleg totál autista volt, mint én. De én addigra már legalább megtanultam sok esetben sikeresen leplezni magamat. Ő meg teljesen őszintén adta valós mivoltját, ezzel kiröhögtetve magát.

Egyébként nem voltunk haverok, egyszerűen azért szegődött mellém, mert mindenki más elzavarta.

Az apja katonatiszt volt, de csak olyan középrangú, nem főtiszt vagy tábornok. Ha magas rangú lett volna az apa, legalább ezért tisztelték volna a srácot. A szovjet időkben a katonai rang magas presztízst jelentett. Már a közepes rang is, de a magas abszolút mértékben. De egy egyszerű hadnagy vagy százados azért ahhoz túl kicsi volt, hogy a tisztelet kiterjedjen a fiára is.

Szóval a Kubában állomásozó - hivatalosan nem létező - szovjet kontinengens tagja volt az apa. Mivel hivatalosan nem létezett szovjet katonaság Kubában, így a hivatalos nem létező kontingens tagjai hivatalosan nem is Kubában voltak. Az okmányaikban is csak valami fantázianév szerepelt, hogy pl. "szolgálati hely: 4587. egység, Moszkva", ezt most kitaláltam, de kb. ilyen volt, s csak a felsőbb vezetés tudta, hogy ez valójában Kuba. Mivel nem mentek ki külföldre - papíron -, útlevelük se volt, s mivel nem volt útlevekük, nem is utazhattak normál emberekként. Tehát csak közvetlen hajóút a Szovjetunióból katonai hajóval, vagy légiúton szovjet géppel, de nem polgári járaton. A normál Moszkva-Havanna Aeroflot-járat ugyanis leszállt, vagy Shannonban (Írország) vagy Ganderben (Kanada).

A gyereknek ez volt az ötödik iskolája. Apját ugyanis párévente áthelyezték. Mesélte, az első osztályt Kalinyingradban (az ex-KönIgsberg Kalinyingradban, nem a Moszkva közelében lévőben, melyet aztán át is neveztek a szovjet rendszerváltozás után).

S az utóbbi 3 évben Murmanszk. Kemény hely, az északi szélesség 68 fokán van, azaz északabbra az északi sarkkörnél (ami a 66 fokon van). A tél októbertől májusig tart, iszonyú hidegek vannak, bár Szibériához képest meleg van. A tengervíz viszont sose esik nulla alá, ennek oka a Golf-áramlat. Szóval ez egy fontos, egész évben használható orosz kikötő.

Decemberben jellemzőn délben mínusz 10 a hőmérséklet, éjszaka meg mínusz 25.

A gyerek november végén érkezett Kubába. Aztán pont december 1. volt, kiment a folyosóra, mely az iskola belső udvarára nézett. Ott 25-26 fok, minden zöld, süt a nap, iskolások egy szál ruhában, s még így is megizzad, aki mondjuk labdázik. Nézett, nézett, majd azt mondta:

• December 1.!

Kb. olyan hagnemben, mint a székely viccben a bácsi, aki amikor az állatlertben zsiráfot lát, kijelenti "ilyen állat nincs!".

Egyik kedves szórakozásom a ballib törzskommentelők követése.

Sok vidámságot okoz ez. Persze vannak ballib közírók is ezen a rendkívül alacsony szinten - Föld S. Péter, Tótha W, Szele Tamás, Bartus László, Vogronics András, hogy csak a leghírhedtebb alakokat említsem, vannak mások is, most hirtelen ez az 5 név ugrott be -, de azért ők is kénytelenek vigyázni valamilyen szinten arra, hogy mit írnak. Az igazi ballib autentikus hangot a törzskommentelőtől lehet megkapni.

A ballib törzskommentelő rendszerint teljesen tudatlan. Nem, nem azt akarom mondani, hogy a fideszes törzskommentelő meg zseni, mert ott is van egybitesség bőven, de saját felmérésem szerint a ballib törzskommentelő jóval keményebb buborékban él, s már emiatt is kevesebbet tud.

Amit legújabban megfigyeltem, az az erdélyi tematikában való tudathasadás.

Egyrészt két axióma küzd egymással a fejekben: a "primitív bunkó románok" és a "már lehagytak minket". Persze ezeket még lehet egyeztetni: "lám, Zorbán annyira gonosz tolvaj, hogy még a szőröstalpasok is leköröztek minket".

De ott van a határontúli magyarok kérdése. Eddig a helyzet tiszta volt: ők románok és kész, s csak azért kérnek magyar állampolgárságot, mert azonnal átjönnek a határon, segélyeket vesznek fel és Zorbánra szavaznak, pedig valójában színrománok, hisz ott születtek. Ezt pár éve így fogalmazta meg a pár évvel ezelőtti ballib blogger-celeb Juhász Söpredék Zoli:

Azóta szerencsére Zolika csillaga leáldozott. A sajátjai unták meg, hogy évente kétszer-háromszor forradalmat szervez Zorbán ellen, erre pénzt gyűjt, majd hirtelen nyomtalanul eltűnik a pénz, aztán meg gettócigányoknak gyűjt segélyre, majd sose számol el, csak zavaros képeket tesz közre pár csirke átadásáról valamilyen koszos udvaron adatok helyett, s aki kiejti az "elszámolás" szót, azt fideszbérencnek kiáltja ki. Kifejezetten ballib-szimpatizáns médiában olvastam ellene leleplező cikket pár éve. Régebben követtem őt, ma már nem, mert tábora a korábbi huszadára csökkent. De mindegy is, most eleve nem róla akartam írni.

Aztán valami pislákolni kezdett a ballib agyakban, hogy ez így kontraproduktív. Időközben találtak is maguknak egy erdélyi ballib sztárt Borocă Parázna személyében.

Szóval most bajban van a ballib törzskommentelő: nem lehet egy az egyben szidni az erdélyieket.

Jött a hír: a romániai magyarság létszáma 11 év alatt 1,2 millióról 1,0 millióra esett, arányosan pedig 6,5 %-ról 6,0 %-ra. Ennek nyilván örülni kellene a korábbi ballib direktíva szerint. De most meg kell találni a módját hogyan lehet ezt orbánozásra használni.

A probléma komoly: hiszen ha Románia már lehagyott minket, miért mennek el onnan az emberek? A válasz meg is lett: mert Zorbán állampolgárságot adott! Felvették a magyar állampolgárságot, majd a magyar útlevéllel nyugatra távoztak!

S ezt olvasom mindenhol, százszorosan terjesztve.

Komolyan lehetséges, hogy ezek az emberek nem tudják, hogy Románia az EU-tagja, s román útlevéllel 2007 óta teljes mozgási, 2014 óta pedig teljes letelepedési és munkavállalási szabadság van az egész EU területén?

Valójában a román útlevél a világ egyik legjobb útlevele! A világ 174 országába/területére lehet vele belépni szabadon, a magyar csak kicsit jobb nála (a magyarral 183-ba). Most nem néztem utána az eltérések listájának, de így kapásból: román útlevéllel vízum kell az USA-ba és Dél-Afrikába, míg magyarral Dél-Afrika vízummentes, az USA pedig elektronikus vízakérelemmel látogatható. Ami biztos: Nyugat-Európát illetően a két útlevél teljesen azonos erejű, mindenhová vízummentes.

December 30-án lett volna a Szovjetunió 100. évfordulója, ha nem szűnt volna meg 20 éve.

Sokan keverik a kommunista hatalomátvétellel, 1917-tel. Pedig maga a megalakulás egy 3-4 éves káosz után lett csak.

1917-ben - már a novemberi kommunista hatalomátvétel előtt - megkezdődött Oroszország szétesése. Jellemzően pontos határok nélkül, a kivétel Finnország és Lengyelország, melyeknek eleve volt meghatározott területük Oroszországon belül, mindkettő autonóm terület volt Oroszországon belül, már ez a valóságban csak Finnország esetében érvényesült.

A szétesés szinte mindenhol polgárháborút okozott. A jellemző ellentét a kommunista-nacionalista. Kivéve Ukrajnát, ahol anarchisták, agrárszocialisták, nacionalisták, s kommunisták folytattak egymás ellen négyes harcot, s Grúziát, ahol a fő ellenállás a kommunista-szociáldemokrata viszály volt.

S maga Oroszország központi része, az etnikailag orosz törzsterület is ilyen volt. A kommunisták, a monarchisták, s az 1917 február-november közti rezsim hívei (szocdemek, agrárszocialisták, polgári demokraták) voltak a 3 fő erő.

A polgárháborúk mindenhol befejeződtek 1922-ig. Ahol a kommunisták vesztettek - Finnország, Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvánia -, azokból független állam lett. Ahol pedig a kommunisták nyertek - Oroszország, Belarusz, Ukrajna, Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia -, ezek lettek a Szovjetunió megalapítói.

Az azeri-örmény viszály már akkor létezett. Ennek oka részben történelmi, részben földrajzi. A történelmi ok: az azeriek tulajdonképpen eltörökösödött perzsák és kaukázusiak származásilag, az Oszmán Birodalom hű szövetségesei voltak, míg az örmények meg meghódított, leigázott népként tekintettek magukra. Plusz a földrajz: az örmény etnikai terület egy fontos része, Karabah azeri földekkel van körülvéve (kb. amolyan "örmény Székelyföld"), míg az azeri terület pedig 2 részben van, egy nagy rész a Kelet-Kaukázusban, míg egy kisebb - Nahicseván - nyugatabbra, a mai török-örmény-iráni határ mentén.

Moszkvában a kérdést úgy intézték el, hogy Azerbajdzsánt, Örményországot, Grúziát egyszerűen egyesítették Transzkaukázia néven. Más kérdés: ez még a szovjet hatalmi viszonyok között se működött, 1936-ban megszüntették Transzkaukáziát, visszaállítva a 3 korábbi államot mint szovjet szövetségi köztársaságokat, a 4 "problémás" terület - Abházia, Dél-Oszétia, Karabah, Nahicseván - pedig autonómiát kapott.

De az 1922-es Szovjetunió-alakuláskor még Transzkaukázia volt az egyik aláíró.

Ukrajna esetében először nyerésre álltak az antikommunista erők. A Kijev központú Ukrán Népköztársaság 1919 nyarán egyesült a Lvov központú Nyugat-Ukrán állammal, ezzel hatalmas területet magáénak mondva. Magyar szempontból érdekes, hogy ez az állam magának vallotta a mai egész Kárpátalját, sőt a mai Kelet-Szlovákia egy részét is. Végül a lengyelek háborút indítottak az ukránok ellen, mert az ukránok által követelt területen sok lengyel élt. Ez után a független ukrán állam zuhanása folytatódott, 1920 áprlisára győztek a Harkov központú ukrán kommunisták, átvéve a hatalmat egész Ukrajnában. Aztán ez a vezetés írta alá a Szovjetunió megalakulását ukrán részről. A legnagyobb csapást persze az okozta a független Ukrajna számára, hogy a fő támogatója Németország volt, mely időközben elvesztette a háborút.

Belarusz esetében a történet hasonló, csak kisebb intenzitással és gyorsabban. Ott is megalakul német segítséggel a független belarusz állam, majd nyernek a kommunisták.

Érdekesség, hogy mind Ukrajna, mind Belarusz esetében az utolsó nem-kommunista kormányzat külföldön végig folytatta tevékenységét jelképesen. Személyes élményem Torontóból, 1983-ből: épületen hatalmas ukrán zászló, s kiragasztva egy ismeretlen ember fényképe - persze utána néztem akkor, kiderült, ő az "Ukrán Népköztársaság" elnöke. Egészen 1992-ig meg is maradt ez a jelképes ügymenetet, amikor az emigráns "kormány" feje elutazott Kijevbe, s lemondott, ezzel jelképesen elismerve, hogy immár a független Ukrajna tényleges vezetősége az egyetlen ukrán vezetés. Belarusz esetében viszont ez az emigráns kormány máig létezik Ottawa (Kanada) székhellyel: a belarusz emigráns kormánynak nem tetszett a független Belarusz vezetése, így azt sose ismerte el.

Ezzel világos hogyan is lett a 4 alapító tag, ill. 6, hiszen az egyik fel lett osztva 3 részre 1936-ban.

Lenin és Sztálin a legnagyobb veszélynek az orosz nacionalizmust tekintették, így a cél az Oroszországi Köztársaság gyengítése volt.

Közben megkezdődött a környező államok bekebelezése. A környéken még 4 államban lett kommunista vezetés: Buhara, Híva, Mongólia, Tuva.

1924-ben meg lett szüntetve Buhara és Híva függetlensége.

Tehát 1924-ben az Oroszországi Köztársasaág közép-ázsiai régiójának egy részéből létre lett hozva Türkmenisztán és Üzbegisztán, hozzájuk csatolva Buharát és Hívát.

(Tuva 1944-ben lett csatolva a Szovjetunióhoz, de már nem kapott tagköztársasági státuszt. Mongólia esetében pedig fel se merült, hogy csatlakoztatni kellene.)

1929-ben el lett csatolva Üzbegisztán egy része, ebből lett Tadzsikisztán.

1936-ban el lett csatolva az Oroszországi Köztársasaág közép-ázsiai régiójának maradék része is, így lett Kazahsztán és Kirgizsztán.

1940-ben jöttek a háborús szerzemények: 4 sikeres és 1 sikertelen. A sikeresek: a 3 balti köztársaság és Moldávia. A sikertelen: Finnország.

A moldáv és a finn eset erősen hasonlít. Moldávia visszaszerzéséhez a jogi eszkös az volt, hogy Ukrajnából ki lett hasítva egy vékony övezet - ez a mai Traniszniszria -, s ott ki lett kiáltva a moldáv köztársaság, majd ehhez lett csatolva a Romániától megszerzett terület. Finnország esetében ugyanez, Karéliában ki lett kiáltva a karél-finn köztársaság, amihez csatlakoznia kellett volna Finnországnak, csak aztán a szovjet csapatok nem tudták megszerezni Finnországot a Téli háborúban. Végül mivel okoagyott lett, meg is szűnt a karél-finn köztársaság 1956-ban.

Az eredeti szerződés szerint egyébként a Szovjetunió inkább konföderáció volt, nem szövetségi állam. Hatalmas jogok maradtak a tagköztársaságoknál, beleértve a Szovjetunióból való kilépés jogát is. A későbbi fejlemény az volt, hogy ezek a jogon mind meg is maradtak, egyszerűen csak az egységes központi hatalom lassan mindenhová a saját embereit helyezte, így bár a jogok megvoltak, ezekkel nem élt senki.

Pár jelképes dolog egyébként megmaradt. Pl. nem volt hivatalos nyelv a Szovjetunióban, hivatalos nyelvek csak az egyes tagköztársaságokban voltak, de központi szinten nem volt erről semmilyen jogszabály. Persze a valóságban az orosz volt a hivatalos nyelv, csak éppen ezt nem mondta ki jogilag semmi. A másik az oktatás: hivatalosan az áltaklános és középiskolák mindig valamelyik tagköztársasághoz tartoztak, központilag nem voltak iskolák. Így pl. a havannai orosz iskolán az volt a felirat "Szovjetunió Követsége - Oroszországi Köztársaság Oktatási Minisztériuma".

Aztán a gorbacsovi szétesés idején pont az lett felhasználva, hogy jogilag ez egy nagyon gyenge szövetségi állam volt. Tulajdonképpen mindenhol azt kezdte csinálni a helyi vezetőség, amit akart, Moszkva szava már nem számított, jogi korlátok meg alig léteztek.

Az eredeti ötlet már Sztálin alatt elhervadt. Az eredeti ötlet ugyanaz az volt, hogy a Szovjetunió világállam. Azaz amint valahol győz a "forradalom", az az ország csatlakozik a Szovjetunióhoz. A jelképekben is megvolt ez, az eredeti szovjet himnusz az Internacionálé volt, Sztálin csak 1944-ben íratta meg a ma is orosz himnuszként használt himnuszt (a zene azonos, a szöveg persze más). A szovjet címer és zászló pedig sose tartalmazott semmilyen nemzeti jelképet.

Aztán a 30-as évek végére Sztálin rájött, szovjet identitás nem létezik, még a leghűebb kommunisták se rendelkeznek szovjet nemzeti identitással, így lassan el lett tolva minden az eleve létező felé. Ennek része lett az is, hogy nem kell a Szovjetunióhoz csatolni olyan területeket, melyek kívül voltak a kommunizmus előtti Oroszország területén.

A mém annyira hatásos eszköz, hogy a keresztények is használják.

Hosszú évek óta nézek ilyeneket. Persze a legtöbb mémkészítő keresztény amerikai. Alapvetően 3 típus van: a katolikus, a protestáns, s a politikus.

A katolikusok és a protestánsok persze néha egymást támadják, viccet csinálva egymás tanításából. Íme a példák:

A másik fő kategória a modernizmusellenesség:

Persze van olyan is, ahol erős a politikai üzenet, íme itt egy a ritkább típusból, azaz a "baloldali" identitásúból:

Kevés ugyan, de vannak ortodox gyártású mémek is:

A szerintem legviccesebb:

Manapság az igazi háború nem az, ami a harctéren folyik. Persze hagyományos háború is akad, lásd azt ami Ukrajnában zajlik, de nála fontosabb az, ami a szellemi térben van, sőt a hagyományos háborúk is a szellemi háború következményei.

Az alapvető kérdés a taktika minden esetben. A hagyományos háborúban se szabad mindent a végsőkig védeni, időnként vissza kell vonulni, sőt tartósan átadni területet az ellenségnek.

Ugyanez a szellemi térben. S a marxista Gramsci a legfőbb mértékadó ebben, akinek elméletei teljesen megállják helyüket a marxizmuson kívül is. Tulajdonképpen Gramsci volt az, aki Marxot kijavította legfőbb tévedésében, hogy a gazdaság mindent meghatároz. Ő éppen az ellenkezőjére mutatott rá: hogy a szellem olyan erős, hogy képes a gazdaságra is visszahatni.

A szovjetellenes kommunisták rendszerint Gramscival magyarázták a szovjet kommunizmus kudarcát: lásd, hiába lett átvéve a gazdasági és politikai hatalom, ha a kommunisták nem tudták az emberek tudatát átformálni.

De a marxizmuson kívül is teljesen igaz mindez. Az ember nem állat, nem lehet anyagi lényként kezelni. Hiszen még az emberközeli állatok, a társállatok se anyagiak: a kutya akkor se fog a gazdája ellen fordulni, ha a gazda ellensége finom falatokkal hízeleg neki.

De a lényeg itt: nem szabad mindent a végsőkig védeni. Ha egy fogalom, egy forma ellenséges tartalommal telik meg, akkor azt el kell hagyni.

Amikor írtam a karácsonyi ünneplésről, pontosan erre gondoltam. A kereszténység kezdetén a karácsonyi ünneplés is így indult. Eleve volt egy ünneplés, teljesen függetlenül a kereszténységtől. A kereszténység ezt sikeresen átvette, elvette a pogányságtól, saját tartalommal töltötte meg. S ez századokig működött.

Most hogy az ateisták elkezdték az ünnepet átvenni tőlünk, nyilván az első reakció az önvédelmi harc: védjük meg azt, ami a miénk. De ha az események úgy fordulnak, hogy az ellenség nyerésre áll, akkor bizony hagyni kell az egészet. Semmi értelme nyerhetetlen harcot folytatni.

Jó példa a Mandiner karácsonyi cikke:

Tipikus példa: a "karácsonyi vásár". Kelet-Európában ezt még csak a profitéhség vette át, de Nyugaton már a nyíltan ellenséges ideológiák is. Keresztény ember nem vesz részt ilyesmiben, akkor se ha szerepel a nevében a "karácsonyi" szó. A csomagolást nézni, nem figyelembe véve a tartalmat abszurd, öngyikos magatartás.

Mert ha nem így van, akkor mondjuk szervezek szexbulit, ahol kicseréljük 1-1 órára egymás feleségeit. Elnevezem aztán "húsvéti feleségszeretetnek", s akkor ez már keresztény esemény lesz? Dehogy lesz, ez ugyanúgy a keresztény szexuális erkölcs megsértése lesz. Persze, aki ezt szereti, azt csinálja csak - van ilyen: szvinger klub, meg ilyesmi -, de ne hazudja ezt aztán keresztény eseménynek.

Ha pedig annak van hazudva, akkor ezt észre kell venni.

Bevallom, én már a "karácsonyi ünnepek" szótól is kezdek pár éve borzongani, mert az esetek 90+ %-ában aztán valami marhaság van az egész mögött.

Beszélgetés a közeljövőben:

• Voltál a karácsonyi vásáron?
• Nem, nem vagyok buzi.

Amióta rendszeresen tartok fenn honlapot - ez 2012 közepe -, érdekes és váratlan dolgok zajlanak.

Egyrészt a fő honlapomon sokkal kevesebb a látogató, mint a blog.hu-s utánközlésen. A bircahang.org-on a napi átlag egyedi látogatószám 400, a bircahang.blog.hu-n meg 1600. Még a rekordokben is látszik az arány: a legolvasottabb cikk egyedi látogatottsága az előbbin 1700, míg az utóbbin 9300.

А kommentelők aránya megfelel a nemzetközi trendnek: átlag minden századik látogató kommentel.

Lehet ezzel pénzt keresni? Természetesen nem. Nagyjából 100 ezer napi látogató az a szám, ami már adhat valamilyen értékelhető jövedelmet. Dehát eleve nem a pénz a cél.

A legnagyobb probléma a hibajavítás nehézsége. Ma már 3200-nál több cikk van fent. Persze ha elírást, értelmi hibát látok, kijavítom - mindig csak a fő honlapon. De az igazi gond a linkek, ezek időnként meghalnak. Van most egy automatikusan halottlink-keresőm, s pár hete találtam egy YT-linkjavítót is, ez utóbbi nagyon hasznos.

Alapelvem: tartalmat sose változtatok.