A progresszívek eleve marhaságokat hangoztatnak. Jellemzően álbaloldaliak, azaz a kapitalizmus elleni harcot lecserélik mindenféle valóságidegen célra, lásd küzdelem a magukat tölgyfaként meghatározó hímnők önálló vécézésének jogáért, s hasonlók.

De legalább elmebeteg gondolataikat ők maguk eszelik ki drogozós partikon.

A progresszív kelet-európai ehhez képest egy fokozottabb habzású ökörség: ők maguk kitalálni se mernek semmit, nehogy véletlenül eltérjenek a központban, pl. New Yorkban megálmodott kánontól. Így egyszerűen meglesik mi van nyugaton, majd azt másolják agyatlan módon.

Pl. tüntetést szerveznek kelet-európai városokba a négerek hátrányos megkülönböztetése ellen, mert éppen BLM-divat van nyugaton. Az meg nem számít, hogy Kelet-Európában történetesen nincsenek négerek. Aztán "meglepi" van, hogy a tüntire összesen 25 ember megy el, ők is mind a nyugatról pénzelt "civilek" fizetett alkalmazottai.

A Mérce friss cikkét meg lehet könnyezni, annyira vicces.

Harc valamiféle "neoliberális" lakáshelyzet ellen. Amolyan, ahogy "Móricka elképzeli" alapon. A szervezők valami filmben láthatták, hogy zsíros tőkések többezer lakást birtokolnak, a nép meg ezekben él. Aztán "a tulajdonviszonyok osztályalapú és rasszizált története" - a szervezők hozzáálmodtak még valami faji alapú szegregációt is, elfelejtve, hogy nálunk ilyen nem létezi,, dehát nyugaton állítólag van, szóval nálunk is kell, hogy legyen.

Van még "a munkásosztály módszeres kisemmizése és kitelepítése" is, miközben Magyarországon a lakáshelyzet egészen más. A magyar lakáshelyzet az, hogy a lakások 90 %-a a bennük élő tulajdonos egyetlen ingatlana. Továbbá Magyarországon a bérlakás ritka, valójában mindenkinek vagy van saját lakása, vagy ha még nincs, akkor erre törekszik.

Vicces még: "az állami lakások tömeges privatizációja az antikommunizmus nevében" és "a közösségi és szociális lakásállomány leépítése" - teljesen valóságidegen dolgok.

Ez a két pont a magyar álbalos progresszívek mániája egyébként. A múltkor szintén kiválóan mulattam Gulyás Marci Botka-interjúján. Marci kötelezően szembesíti a szegedi polgármestert: miért építette le a "szociális bérlakásokat" a "baloldali" Szeged. Mire Botka teljesen korrekten és türelmesen elmagyarázza mintha elmefogyatékosoknak magyarázna - lásd itt 15:01-től -, hogy a kérdés hülyeség, a valóság nem is ez, hanem eleve kvázitulajdonok lettek privatizálva, s ezek az ingatlanok csak jogilag voltak önkormányzati tulajdon, ténylegesen semmilyen jogosultsága nem volt az önkormányzatnak, azaz nem elherdálás zajlott, hanem a semmi eladása valamiért, egy természetellenes helyzet normalizálása.

Valójában a magyar lakáshelyzet egyetlen valós problémája a bankok túlhatalma az ingatlanzálogoknál. Ezért talán lehetne harcolni. Persze ez a pont egyáltalán nem szerepel az ELMO harci tervei között. Lehet, hogy az ELMO név az "ELMefOgyatékos" szóból van?

Annak idején a Szovjetunióban sok furcsa lépés született a kisebbségi politikában.

Tudni kell, a Szovjetunió mint állam nem Oroszország helyett lett tervezve, hanem világállamként. Ezt jelezte, hogy nem volt hivatalos nyelv, se bármilyen orosz jelkép, a címer a földgömb volt, a zászló teljesen nemzetmentes, a himnusz meg az Internacionálé.

Persze a tényleges helyzet a 30-as évek második felétől más lett: az, hogy a Szovjetunió egy orosz állam. Ezt lassan a jelképek változása is követte, pl. az Internacionálé helyett elfogadott új szovjet himnusz immár utalt Oroszországra. De a kisebbségi politika kialakítása még a kezdeti időszakban indult meg.

A két időszak ellentétei egyszerre szabták meg a kisebbségi politikát. Sokszor bizarr eredményekkel.

Lenin számára a legnagyobb veszélyt az orosz nacionalizmus és az orosz birodalmi gondolat volt, így az alapcél: az orosz súly csökkentése, más "szocialista nemzetek" kialakítása az orosz erő ellensúlyozására.

A tervezet megkülönböztetett alapszinten 3 típusú "nemzetet":

• önálló létre alkalmas nemzetet, ők kaptak tagköztársasági státuszt,
• önálló létre alkalmatlan nemzetet, ők csak megyei szint alatti autonómiát kaptak,
• s a kettő közti szint, a "fejlődő" nemzetek, melyek most még nem, de hamarosan alkalmasak lesznek a "nemzeti" létre, ők a köztes autonóm köztársaság státuszt kaptak, mely a gyakorlatban autonóm megyét jelentett.

A pragmatizmus persze mindig beleszólt az elméletbe:

• az adott nemzetiségnek kellett, hogy legyen kompakt törzsterülete, azaz ha ez nem volt, nem járt magasabb státusz - ezért pl. a zsidók hiába voltak a 7. legnagyobb nemzetiség, csak megyei szint alatti autonómiát kaptak, ez a Zsidó Autonóm Terület, ahová sose költözött a szovjet zsidók 10 %-ánál több,
• az adott nemzetiség törzsterülete nem lehetett teljesen "bezárva" egyetlen tagköztársaság által. ezért pl. a tatárok nem lehettek önálló tagköztársaság, bár ők voltak a 6. legnagyobb szovjet nemzetiség,
• legyen a tagköztársaságban egy többségi nemzetiség, ezért pl. Dagesztán sose lehett tagköztársaság, mert tíznél több nép lakja, s egyik se alkot abszolút többséget,
• tisztán külpolitikai szempontok is voltak időnként: a lengyelek sose kaptak semmilyen szintű autonómiát, a finnek viszont még tagköztársaság is voltak ideiglenesen pár évig.

Ami most érdekes az Szovjet Közép-Ázsia. A kezdeti állapot: két autonóm köztársaság az orosz köztársaságon belül.

1924-ben beindult a tagköztársaságok szervezése itt: először Türkmenisztán és Üzbegisztán, majd Tadzsikisztán, végül (1936-ban) Kazahsztán és Kirgizsztán.

Kazahsztán eredetileg mint az orosz köztársaságon belüli autonóm köztársaság lett 1924-ben, s 12 évvel később lett teljesjogú tagköztársasággá emelve. Amíg az orosz köztársaságon belüli autonóm köztársaság státuszuk volt, a terület nagyobb volt, hozzájuk tartozott az Orenburgi megye is.

Ez a megye azonban el lett véve tőlük a tagköztársasági státusz megkapása előtt. Miért? Teljesen pragmatikus félelmekből. Az ok: a Volga-menti türk-muszlim vidék - Baskíria és Tatársztán - ne legyen közvetlenül határos egy szintén türk-muszlim tagköztársasággal. Szóval kommunista eszme ide vagy oda, volt mégis bizalmatlanság az erősen nem-orosz identitásúak irányában,

A keskeny sáv neve Kuvandik-folyosó. Ez Orenburg megye legkeskenyebb része. Egyébként a kazah és a baskír-tatár nacionalizmus mind a mai napig sérelemként éli meg, hogy nincs a két terület között közvetlen határ.

Engem ez Afganisztán északkeleti csücskére emlékeztet. A Wakhan-folyosó, melyet egy brit-orosz megállappdás hozott létre a XIX. sz. végén, hogy se az oroszok ne legyenek közvetlenül határosak a brit Indiával (a mai Pakisztánnal), s a britek az orosz érdekszférába tartozó Horezmmel és Hívával.

Mindenki talán még emlékszik Marina Ovszjannyikova orosz újságíróra, aki 2022. márcis 14-én élő adában az egyik orosz tv-csatornán fellépett egy plakáttal az Ukrajna elleni orosz támadást ellenezve.

Az utótörténet bizarr.

Március 27-én egy orosz bíróság elítélte Ovszjannyikovát, jelképes büntetést kiszabva rá. Áprilisban állást kapott a német Axel Springer SE-től, majd Berlinbe költözött.

Ovszjannyikova azonban nem állt bele a teljes oroszellenes kampányba, csak a háborút ítélte el. Pár hét ujjongás után ezért megritkultak hívei.

Először csak ukrán szervezetek, majd azokkal szimpatizáló más szervezetek is lassan "leleplezték" Ovszjannyikovát, hogy ő valójában a putyini propagandagépezet ravasz munkatársa!

Pl. olyanokat mondott, hogy az átlag orosz nem felelős a háborúért, hogy az orosz és az ukrán baráti népek, meg hogy az őt támadó ukránok valójában akaratlanul Putyint segítik.

Most ott tart az ügy, hogy az ukrán Mirotvorec feltette őt a halállistájára mint háborús bűnöst, igen, ugyanarra a listára, melyen Orbán Viktor is szerepel.

Ez van...

A cím direkt manipulatív, mert a szerző nem a Szikra Mozgalom tagja, hanem a baloldal és a liberalizmus között vergődő egykori blogger (természetesen engem ktiltott a kommentelésből évek óta, dehát ez jó is így). Amolyan tipikus ballibbantka, de mégis az értelmesebb fajtából. Mégis amiról ír, az a leginkább a szikrás minipártra igaz mint utalás.

A szerző korrekten leírja mi is az igazi választóvonal a magyar politikában:

• van egyrészt a rendszerpártiság, ez "a magyar progresszió nagy hagyománya", amit képviselt a 2010 előtti Fidesz, s amit ma is képviselel MZP és más "kiábrándult fideszesek", az MSZP, a DK, a Momentum - ennek lényege a szerző szavaival az a hit, hogy a Nyugatot univerzális érvényű értékközösségnek, egyúttal történelmileg példátlanul sikeres társadalmi-gazdasági-politikai modell, amihez képest Magyarország egy alapvetően a Nyugathoz tartozó, de fejlődésében megrekedt ország, melynek történelmi hivatása a felzárkózás a Nyugathoz,
• s van a rendszerkrtikusság, ezek az eredeti LMP és Jobbik, a 2010 utáni Fidesz, most meg még a Mi Hazánk és a Szikra - ennek lényege a zelőbbi teljes tagasása, azaz nincs Nyugat, s ha van is, az nem értékközösség, az általa kínált társadalmi modell pedig semmiképpen sem a történelem betetőzése, hanem ennek a modellnek a lényege az elnyomás, az egyenlőtlenség, a kizsákmányol - tehát Magyarország jelenlegi helyzete nem egy átmeneti fejlődési fázis, hanem funkcionálisan rögzített szerep, s a progresszió elfogadása így nem más mint önbecsapás, öngyarmatosítás, az ország kizsákmányolásának ideológiai megalapozása.

Mindebből következően, az egyik narratíva szerint a 2010 óta regnáló Orbán-rendszer "árulás, Magyarország történelmi küldetésének szabotálása, egy fontos pillanat elmulasztása, egy talán soha vissza nem térő alkalom elvesztegetése", míg a másik szerint "az ország tényleges helyzetére adott adekvát válasz, a félperifériás helyzetből való menekülés, az ország önrendelkezésének visszaszerzése irányába tett lépéssorozat".

Ez így egy teljesen korrekt elemzés. Persze ezt egyik oldal törzsszavazója se fogadja el, a fideszes törzszavazó szerint az ellenoldal "hazaáruló, idegenszívű", míg az ellenzéki törzszavazó szerint meg a Fidesz működése leírtható a "korrupció, lopás" szavakkal. Miközben mind a kettő marhaság. Az igazi alap az, amit a szerző is leír: két teljesen eltérő világnézet, világértelmezés.

A szerző is gyorsan bekerülhet a "fideszes ügynök" szerepébe ezzel a szövegével, mely elutasítja a szabványos ballib kánont. Ezt érzékelteti is: "Innen adódhatnak azok a zavarbaejtő és dühítő élmények a nagy hagyomány hívei számára, amikor azt látják, hogy Orbán hívei és a progresszív nagy hagyományt elutasító ellenzékiek nagy egyetértésben kritizálják a számukra legszentebb értékeket.". Persze ez a fideszes táborban is előfordul, ellenkező előjellel, bár tény: ott ennek ereje gyengébb.

Az amit én azonban sose értek meg - s ezért is ez a címe írásomban -, hogy milyen mágikus erő készteti a rendszerkritikusokat a rendszerhűekkel való összefogásra. S itt nyilván nem a rendszerhűvé lett Jobbikról és LMP-ről van szó, hanem mondjuk a Szikra mikropártról. Hanem mondjuk a Szikráról.

Az a jó a progresszióban, hogy nem ismer határt, így saját magát teszi nevetségessé. Mert mindent eltúloz, mert mohóan csak teljes kiütéses győzelmet fogad el. Aztán ezzel még saját mérsékelt híveit is elidegeníti.

Nem vagyok focirajongó, azaz az angol-magyar meccset se néztem. Csak utólag értesültem a műbotrányról.

Most már a liberális érvrendszer enyhült, már nem az, hogy aki nem térdel, az rassiszta, hanem az, hogy aki nem tartja tiszteletben más térdelését, az bunkó. Állítólag ez tiszteletlenség más hagyománya iránt.

Teljesen abszurd érv. Itt nem arról van szó, hogy az angol csapatnak van egy hagyománya, melyet ápol, s ezt mások megzavarják. Az angol csapat itt egy politikai akciót ad elő egy olyan helyen, melynek politikamentesnek kellene lennie. Ráadásul ez nem egy angol magánhely, hanem egy közös térben zajló cselekmény. Márpedig politikai akciót lehet ugyan előadni, de tudomásul véve, hogy akkor más is akciózni fog. Lásd, aki nem ért egyet a térdepelés mögötti amerikai néger rassszista BLM mozgalommal. az nemtetszését fejezi ki.

Meg lehet persze abban állapodni, hogy a meccs legyen politikamentes, de ez akkor viszont mindkét félre vonatkozik. Olyan nincs ugyanis, hogy szabad éljenezni a BLM-et, de nem szabad ellenezni. Ez a régi liberális trükk: ha ők mondják, akkor az semlegesség, ha más, akkor részrehajlás.

Ilyen egyszerű ez.

Még egyszerűbben: ti kezdtétek, mi reagálunk. Ha abbahagyjátok a térdelést, mi is abbahagyjuk a fütyülést.

Vidám pillanat: a Klub Rádió sztárújságírója is elszégyelli magát.

Szénási Sándor vendége Zentai Péter "újságíró". Szénási kifogástalan ballib pedigrével rendelkezik, de mégis van a fejében valami kapcsolat a valósággal is.

Ez az adás fantasztikus: Zentai fanatizmusrohama megy az elejétől a végéig, közben Zentai láthatóan feszeng, egyre kellemetlenebbül érzi magát a sok sületlenség miatt. Eleinte még próbálgat közbevetni tényeket is, hátha Zentai észreveszi magát, s közelít kicsit a valósághoz. De nem, nem megy, Zentai nem veszi észre magát, s egyre jobban belelovalja magát. A végén Szénási már a hallgatást választja, hagyja az őrültet, hadd tombolja ki magát.

Annak idején ismertem a zentaik kommunista verzióját. S ők is válogatott barmok voltak. S rajtuk is lehetett röhögni.

Ajánlom minden rosszkedvű olvasónak a belehallgatást, biztosan el fog múlni a rosszkedv.

A magyarságtól szabad és független jómadarak szellemisége olyan, hogy nélkülözhetetlen. Bármilyen alakban is, de mindig jelen vannak.

Sajátos magyar vonás egyébként az öngyűlölet. Persze marginálisan mindenhol van ilyesmi, mondjuk jó példa erre az USA progresszív értelmiségének fehér része, aki a négereknél háromszor hangosabban áll ki a BLM mellett. Különösen vicces típus a progresszív amerikai zsidó értelmiségi, aki magát palesztín kendőbe burkolva éjjel-nappal Izrael ellen harcol.

Mindenhol jelen van tehát, de sehol se olyan hangsúlyos, mint Magyarországon. Talán még Oroszországban létezik ez a jelenség erősebben: ott a nagyvárosi orosz értelmiség egy része az életét tette fel az orosz értékek elleni küzdelemre: annyira elvakultak, hogy még az ország nevét se hajlandók kimondani rendesen, helyette annak gúnynevét mondják Россия (Rosszija) helyett Рашка (Raska).

A jelenséget már a XIX. század végén megmagyarázta Augustin Cochin francia történész. A modernitást egy kicsiny szellemi elit szervezte meg szerinte, utalva ezzel a korabeli felvilágosodási eszmét terjesztő különféle vitaklubokra. Ezek jellemzője, hogy mélyen megvetik a nagy többséget, mely nem hajlandó a "világosságot" befogadni. A kis elit ezért missziójának tartja, hogy felvilágosítsa, "felszabadítsa" az ostoba népet, mely arra is képtelen, hogy saját érdekeit felismerje, akár erőszak is indokolt ezért. Hiszen ez jó erőszak, mely az ostobákat felszabadítja saját maguk alól!

S aztán mi van, ha már minden jogot megkapott a nép, s ezzel mégse él? Mert van általános szavazati jog, szervezkedési jog, vannak felvilágosult pártok. S a nép mégse ezekre szavaz.

A jelenség ismert a mai magyar közéletből: a magyar genetikusan alattvaló, mucsai bunkó, veleszületett fasiszta rasszista.

Szerencsére mindig akadnak éles liberális eszmék, akik még ezen is átlátva megtalálják a baj gyökerét. S most idézek: "A fél XIX. századi magyar irodalom fasiszta hőbörgés, Vörösmarthy Mihály pl. dísztagkönyvet kapott volna az NSDAP-ben a Szózatért." - a szerzőt nem írom meg, mert nem érdemli meg. Akit név szerint kritizálok, azt tisztelek is, mert az ellenségszámba vétel a tisztelet egy fajtája. Ez viszont nem ellenség, hanem nulla. Ezzel a típussal nem a vita vagy a jog eszköze szükséges, hanem a pofánverés és agyagba döngölés.

Én egyébként mégis örülök az ilyeneknek. Minél több marhaságot gágognak, annál kisebb az esélye, hogy ez a típusú emberszabású valaha is hatalmat kap a kezébe ismét.

Megjöttek a vendégek

- Bocs, késtünk.

- Dehogy, pont időben jöttetek.

- Jajj, de aranyos kutya!

- Ne féljetek, nem harap, csak morog, aztán lenyugszik.

- S a kis Burkus hogy megnőtt!

- Helyedre, Rex, ne ugass!

- Nagyon nehéz ajándékot választani kamasz fiúnak, remélem szereted ezt a zenét, Burkus!

- Fú, Burkus, Omega!

- Gyönyörű virág! Igazán nem kellett volna.

- De csinos vagy!

- Á, éppen csak magamra kaptam egy rongyot, hogy ne legyek totál neglizsé.

- Milyen szép lakás!

- Érezzétek magatokat otthon!

- Igyunk az egészségre, mert az a legfontosabb.

- Pistának gyümölcslét önts, mert vezetni fog.

- Mennyei, odaadod a receptjét?

- Tettem bele csillagánizst is, szeretitek ti is, remélem.

- Burkus, ne zabálj ilyen hangosan és ne idétlenkedj!

- Hagyd a gyereket, lakjon csak jól, így lesz erős férfi belőle.

- Ti viszont olyan keveset esztek, hogy meg fogok sértődni.

- Nagyon finom volt, de tele vagyok, odaadhatom a maradékot Rexnek?

- Becsomagolhatok egy keveset a sültből?

- De jó volt látni benneteket.

- Gyertek megint bármikor.

Vendégség volt.

A mérséklet nem minden esetben érték.

Amerikai protestánsoktól ismerem legjobban ezt a jelenséget, mármint azoktól, akik igyekeznek még ragaszkodni a keresztény elvekhez. Amint csökken az aktív egyháztagok száma, ez mindig vészharangot kongat. Amerikában már tisztán túlélési szemszpontból is, mert a hívők adományain kívül gyakorlatilag nem kétezik más anyagi forrás, szóval ha lemegy a hívők száma, a pénz is lemegy, s aztán az állások is megszűnnek. Nem lehet ugyanis mindent önkéntességi alapra tenni, így nem végezhető teljesértékű munka.

Szóval amikor lecsökken a hívők száma, a jellemző reakció a modernizáció. Lásd, ósdiak vagyunk, nem alkalmazkodunk a korhoz, ezért nem jönnek az emberek. Aztán alkalmazkodunk, merészen modernizálunk. Majd még kevesebb ember jön.

Meglepő, pedig nem az. Eddig legalább a hagyományhű kevesek eljöttek, de most már ők se, mert nekik meg nem tetszenek az újítások. A modernséget követelők meg se eddig sem jöttek, s most se fognak, mert nekik a teljes likvidálás lenne csak megfelelő, s minden ami ennél kevesebb, az még mindig maradiság.

Amíg egyes keresztények elfogadják a modernista, liberális, kereszténydemokrata nyelvezetet, annak akarnak megfelelni, addig a kereszténység folyamatos visszavonulásban lesz. Ennek a nyelvezetnek az elfogadásában ugyanis már benne van a vereség.

Lásd mondjuk az abortusz kérdését. Lásd az "én támogatom a nők önrendelkezését, de" típusú mondatok. Nos, ha az abortuszt már belekeverjük a női önrendelkezésbe, akkor ezzel már a kereszténység ellen foglaltunk állást. A keresztény álláspont az, hogy a kettőnek egymáshoz nincs köze.

Mindig jobb a gyakorlatban engedményt tenni, míg az elvekben tett engedmény feltétlen rossz. Az ortodox keresztény teológia különbséget tesz akribea (ἀκρίβεια = pontosság) és oikonomia (οἰκονομία = kezelés) között, az utóbbi azt jelenti a gyakorlatban: eltérünk egy nagyobb jó érdekében egy szabálytól a gyakorlatban.

A konkrét esetben: olyan nem állíthat egy magát kereszténynek tartó hatalom, hogy az abortusz megengedhető, de azt megteheti, hogy elfogadva a nem-keresztény közhangulatot az abortuszt nem helyezi teljes tilalom alá. Mindez ugyanis a kisebb rossz. (Az oikonomia ugyanis mindig rossz, csak kisebb rossz.) A nagyobb rossz az lenne, ha elkezdenénk relativizálni az abortuszt "bűn, de" alapon.

Vicces élményem 20 évvel ezelőttről, pontosabban 19 évvel ezelőttről.

Magyarországon élve az általam leghallgatottabb rádió a Tilos Rádió és a Pannon Rádió volt, ez utóbbi alig 3 évig működött. Csak ez a 2 rádió volt akkoriban olyan, mely eltért a fősodortól. Az egyik szélsőbalosnak volt elkönyvelve, a másik szélsőjobbosnak - az előbbi esetében ez teljesen abszurd meghatározás volt persze, de az utóbbi esetében is csak részben igaz.

A Tilos nagy érdeme még az is volt, hogy olyan zenéket sugárzott, melyeket senki más. Akkoriban minden nap kocsival kellett vinnem a gyerekeimet iskolába, ez sokszor másfél órás út volt a csúcsforgalomban, ami kibírhatatlan lett volna a normál kereskedelmi rádiók debil zenéivel.

S a közéleti műsorok is jók voltak, szabadon engedtek ellenvéleményt. Szóval érdemes volt követni, annak ellenére, hogy a rádió 2 fő rögeszméjének egyikével se értettem egyet: ezek a homoklobbizmus és a drogliberalizáció. A Tilos érdekessége az volt, hogy nem tartották be a ballib szalon szabályait: erre egy példa, hogy amikor a Jobbik megalakult, azt minden ballib média bojkottálta, de a Tilos meg meghívta adásba beszélgetni Novák Elődöt.

2003 decemberében kitört a nagy Tilos-botrány. Az egyik - részeg - műsorvezető azt mondta adásban "kiirtanám a keresztényeket". Lett hatalmas tiltakozás. Mivel a tiltakozók "jobboldaliak" voltak, az összes törzs "baloldali" elkezdte védeni a rádiót. Csak volt egy kis baj: a Tilost az őt megvédők 99 %-a nem is ismerte, csak annyit tudott róla "valami balos rádió, amit a jobboldal el akar tiporni". Aztán ebből sok mulatságos jelenet lett, olyan is felszólalt, aki még a rádió nevét se tudta, az egyik gyöngszemet saját fülemmel hallottam 2004 elején: egy középkorú ballib hölgy akciózott "a Piros Rádió szabadsága érdekében".

Most ugyanez van fordítva. A Magyarságkutató Intézet közzétett egy érdekes dolgozatot, melyet persze a nagy többség el se olvasott, csak értesült róla félig-meddig, elsősorban a tv-ből:

- de még a tv-adást se sikerült sokaknak értelmezni.

S jönnek a buta vélemények, hogy "győzelem a finnugrok felett", meg hasonlók.

Valójában a kutatás éppenhogy megerősíti a finnugor kapcsolódást, csak azt nagyobb keretbe helyezi el. A fő megállapítások:

• az európai hunok és az ázsiai hunok (hsziungnuk) között nem pusztán névegyezés van, hanem azonosság,
• az avarok hun leszármazottak,
• a magyar honfoglaló elit származásilag hun, szarmata és ugor,
• létezett ugor ősnép, ezekkel a homfoglaló magyarok rokonságban álltak, ezek északra tolódott mai maradványai a mai obi-ugorok,
• a magyar nép mint olyan az i. sz. III-IV. században jött létre mint egység, amikor a hunok egy csoortja - a mai Mongóliából történt i. sz. II. századi kiűzésük után nyugatra vándorolva - egyesült a dél-uráli kevert szarmata-ugor népességgel.

Egyébként érdemes elolvasni a teljes anyagot.

A "kiakad" szót utálom, ezt 40 éve csak kamaszok használták. Azóta bement a normál nyelvbe is. Ami sajnálatos, dehát ilyen egy élő nyelv: változik. S persze nem lehet minden változás kedves nekem.

Szóval kiakadt a nyugati díszpinty homoklobbista. Hát, akadjon csak ki szabadon, tapsolunk.

Szerencsére az a legjobb ezekben a magukról megfeledkezett nyugatiakban, hogy teljesen elvesztették kapcsolatukat a valósággal. Ehelyett egy mesterséges, szivárványos léggömbben élnek, s bebeszélték maguknak: a léggömb belsején kívül minden más a nagy semmi. Sőt, ez komolyan el is hitték. Ez az emberke pl. kifejezetten őszintének tűnik, olyan tisztességes, bár tenyérbemászó pofázata van, szóval joggal hihető, hogy nem hazudik.

Nem baj, annál nagyobb lesz a meglepi, amikor a lufi kipukkad.

Idegen nyelvekben mindig az a nehéz, amire nincs rendes szabály. Ha ugyanis van szabály, azt meg lehet tanulni, s már csak gyakorlás kérdése az egész.

Ha viszont nincs szabály, nincs mit megtanulni, marad csak a magolás, értsd begyakorlás.

Jó esetben a szabálytalanságok száma kicsi. Mondjuk az angolban van kb. 200 szabálytalan ige, az összes többi meg szabályos. A latinban viszont sokkal több a szabálytalan ige, mint a szabályos: egyetlen megoldás a gyakorlás.

A magyar igék jók a magyart idegen nyelvként tanulók számára, két kézen megszámolhatók a szabálytalan igék: eszik, hisz, iszik, jön, lesz, megy, tesz, van, vesz, visz. Minden más magyar ige ragozása szabályos, van pár igeosztály, ezek szabályai megtanulhatók.

A magyar igeragozás nehézsége nem a ragozás, henm az igekötők elhelyezése, itt csak szabályszerűségek vannak, nem teljes értékű szabályok. Lásd "nem mentem be" és "nem bementem". Ezt a magyar diákoknak szóló könyvek "logikai hangsúllyal" magyarázzák, ami azonban semmit sem jelent egy külföldi számára, ez majdnem olyan, mint mikor egy orosz ismerősöm azt állította, hogy ha sokat gondolkodunk, akkor "rájövünk" az egyes orosz főnevek nemére - persze marhaság, esetleg egy anyanyelvi beszélőnél ez működik (ott se), de idegennél nem.

A magyar főnevek viszont sokkal nehezebbek. Csak 2 dologban, de ezek pontosan hatalmas nehézséget jelentenek egy idegen számára. Ahogy az orosz, német, latin főneveknél meg kell tanulni a nemet, a magyaroknál a tárgy- és birtokos esetet! Ugyanis ezekre nincsenek pontos szabályok. Mondjuk ha egy idegen megtanulja a magyar "ház" szót, azt érdemes "ház, házat, háza" alakban megtanulni, mert simán lehetne "házt" és "házja" is a tárgyeset és birtokjeles eset. A magyar főnevek kis része olyan, ahol biztosan megjósolható a tárgyeset és a birtokjeles eset.

A tárgyeset esetében az egyetlen biztos pont: ha magánhangzóra végződik a főnév, akkor a rag "t" - lásd "kutya" - "kutyát". Itt már csak 2 alszabályt kell megtanulni: a szóvégi a/e helyére á/é kerül (a "kutya" az egyik példa), s vannak egyes rejtett tövű főnevek (mondjuk a "ló" töve valójában "lov").

A birtokjeles esetnél a helyzet még zavarosabb. Vannak szavak, ahol kötelezően "a/e" van és van ahol "ja/je", de csak a magánhangzó végűekre van teljesértékű szabály. S vannak szavak, ahol a magyarok párhuzamosan használják a két alakot. A gond: mindez csak megszokható, de szabály nincs.

A birtokjeles alakok külön érdekessége, hogy folyamatosan változik a használat. Ahogy az ikes ragozás esetében, itt is nemzedéki eltérés tapasztalható.

Vannak ugyanis esetek, amikor a magyar nyelv különbséget tesz nem csak a birtok számát illetően (azaz az egy vagy több), hanem a birtokosok számát illetően is. Lásd:

• egy birtokos és egy birtok: "a szomszédnak van gyereke",
• egy birtokos és több birtok: "a szomszédnak vannak gyerekei",
• több birtokos és egy birtok: "a szomszédoknak van gyerekük",
• több birtokos és több birtok: "a szomszédoknak vannak gyerekeik",

Na most, ez a megkülönböztetés eltűnőben van, a 40 év alattiak alig használják. Számukra:

• "a szomszédoknak van gyerekük" helyett: "a szomszédoknak van gyereke",
• "a szomszédoknak vannak gyerekeik" helyett: "a szomszédoknak vannak gyerekei".

Ezzel függ össze a következő. A napokban láttam egy magyar média bulvárrovatában, hogy "Jelen volt William és Harry a feleségükkel", majd az alcímben már "Jelen volt William és Harry a feleségeikkel" - sajnos elfelejtettem lementeni, s már nem találom. Azaz ingadozó használat. Az utóbbi alak nevetést eredményezett volna 30-40 éve, mert azt jelentette volna, Willaim és Harry többnejűek. Ma már viszont egyfajta aláhúzása annak, hogy Williamnek és Harrynek nem ugyanaz a felesége. Úgy tűnik, a volt többbirtokos alakok jelentése egész más lesz lassan.

A magyar kommunista rendszer bevezetése után, valamikor az 50-es években sikerült kialakítani egy orosz-magyar átírási rendszert. Persze volt benne egy sor logikátlanság, meg még kivételek is, de mégis: lett egy rendszer.

Most nem részletezném, de most az alap az oroszra jellemző keménység/lágyság átadásának kérdése. A szabályzat lényege ebből a szemszögből:

• az orosz lágy d, n, t mindig jelölendő, mégpedig magyar gy, ny, ty betűvel,
• minden más orosz lágy mássalhangzó csak akkor jelölendő magyarul, ha a, o, u előtt áll, ezekben az esetekben egy j-vel,
• kivételesen jelölendő még a ьи kapcsolat mint ji.

A rendszerváltozás után a rendszer egyre halványodott. Lassan az angol átírás került helyére, mely viszont nem egységes.

A fenti rendszer mellett létezett hivatalos ukrán-magyar, belarusz-magyar és bolgár-magyar átírási rendszer is. Magukon az egyes rendszereken belül is voltak súlyos ellentmondások (én pl. a hivatalos bolgár-magyar átírást emiatt sose használom). De még nagyobb gond a "szovjet" átírások közti logikátlanság. Ez persze nem okozott gondot a szovjet korban, mert akkor mindent oroszból írtak át, nemigen volt valós szükség belarusz és orosz nevek átírására.

A posztszovjet korban azonban a probléma megjelent. Most az orosz-ukrán háború kapcsán megjelent a kényszeres ukranizáció is. Az eredmény: az átlagember számára teljesen érthetetlen az egész rendszer.

A legbizarrabb szabályrészlet: az orosz esetében "minden más - azaz nem d, t, n - lágy mássalhangzó csak akkor jelölendő magyarul, ha a, o, u előtt áll, ezekben az esetekben egy j-vel", miközben az ukrán esetében ez "ha a, e, o, u előtt áll". A különbség teljesen indokolatlan, ráadásul értelmetlen.

Szóval van ez a város rendszeresen a hírekben, a Luganszki NK által magáénak tartott területen. A város orosz neve: Северодонецк, míg ukrán neve: Сєвєродонецьк. A név második felében van tényleges eltérés, ez a "Donyec" folyó nevében az eltérés.

A mai Ukrajnában 4 hatalmas észak-déli irányú folyó van, ezek nyugatról keletre: a Dnyeszter (Dnyiszter), a Déli-Bug (Buh), a Dnyeper (Dnyipro), s a Donyec (Donec). Most tulajdonképpen a követlen orosz cél a háborúban a Donyec teljes bal partjának meghódítása, ez majdnem teljesen sikerült is.

A Donyec nevében oroszul lágy "n" és kemény "c" van, míg ukránul fordítva: kemény "n" és lágy "c".

A város nevének előtagja, a szever/szjevjer rész viszont teljesen azonos. Az írásalak eltér, mert:

• orosz е = ukrán є,
• orosz э = ukrán е,

de a kiejtés teljesen azonos: a két kezdeti mássalhangzó mindkét nyelven lágy "sz" és lágy "v".

A magyar átírás abszurditása miatt viszont úgy tűnik, ezek eltérő ejtések: hiszen az orosz verziót Szevero-, míg az ukránt Szjevjero- alakban írjuk át. Ennek azonban egyetlen oka: az orosz-magyar és az ukrán-magyar átírás közti inkoherencia. Viszont tessék meghallgatni orosz és ukrán híreket: az ejtés természetesen azonos.

Nekem személyesen semmi bajom azzal, ha valaki ragaszkodik az ukrán verzióhoz. Ezzel semmi gond, míg nem hiszi azt, hogy ez eltér az orosztól, miközben valójában semmilyen szever/szjevjer eltérés nincs, ez csupán a zavaros magyar átírásban létező eltérés.

Azért írtam, mert páran kérték, magyarázzam el a "rejtélyt".

Nyilván nem arról van, amikor egy ország neve ténylegesen is megváltozik, ez szuverén döntés kérdése ugyanis. Lásd amikor a volt belga Kongó 1971-ben Zaire lett, majd 1997-ben ismét visszavette a Kongó nevet. (Egyébként a Zaire név alatt legalább nem volt meg a máig létező "két Kongó" probléma.) Vagy még: amikor Felső-Volta neve Burkina Faso lett, vagy amikor Nyugat-Szamoa elhagyhta nevéből a "nyugat" részt, s ennek tükörpéldája, amikor meg Macedóniából Észak-Macedónia lett. S sok hasonló.

Ezek a fenti esetek nyilván átmennek idegen nyelvekbe is.

A kérdés akkor releváns, amikor a név a valóságban nem változik, hanem az illető állam más nyelvekben létező nevére akar hatni.

Ugyanez a márkaneveknél teljesen megszokott. De egy ország neve nem cégnév, egyetlen ország se rendelkezik hatalommal a nyelv felett, s végképp nem minden nyelv felett.

Kicsiben ez az átírás kérdése, azaz x nevet hogyan kell leírni y nyelven. Kinek a joga erről dönteni, a név birtokosának vagy y nyelv felhasználóinak. Nyilvánvaló, hogy az utóbbi.

Mondjuk a koreai Daewoo cég neve onnan ered, hogy az eredeti név 대우 - ennek ejtése az eredetiben kb. "teu", de a cég a hagyományos latin koreai átírást használja, így lett daewoo, ez viszont - alkalmazkodva az amerikai normákhoz - "dajvu" alakban lett ejtve, azaz ez így sajátos direkt félreejtés. A megszokott magyar ejtés pedig már az amerikai ejtés magyarosítása, furcsa középkori-latin beütéssel, azaz "dévu".

Eddig nyilvánvaló. De mi lenne, ha holnap a koreai kormányzat felszólítaná Magyarországot ezentúl a "Korea" szó legyen magyarul pl. "Corya". Abszurd, nem?

Az persze senkit se gátol, hogy a saját nevét úgy írja le, ahogy akarja, de ez nem lehet másra kötelező. Ilyen még Magyarország is csinált 1989-2012 között, amikor az ország hivatalos neve "Magyar Köztársaság" volt - ennek az angol fordítása "Hungarian Republic" lenne, de a magyar kormányzat helyette minden angol nyelvű okmányban a "Republic of Hungary" alakot alkalmazta.

Néha a kérdés politikai. Az NSZK neve magyarul a korabeli nyugatnémet okmányokban mindig "Németországi Szövetségi Köztársaság" volt, miközben a normál magyar verzió meg "Német Szövetségi Köztársaság".

Viszont van pár modern eset, ahol egy adott ország egyenesen követeli, hogy más nyelvek alkalmazkodjanak hozzá. Íme egy nem teljes gyűjtés:

• Elefántcsontpart 1986 óta harcol nevének lefordítása ellen, s megköveteli az eredeti francia név Côte d'Ivoire használatát,
• a legismertebb eset Grúzia, mely a grúz-orosz háború (2008) óta küzd a "Grúzia" név ellen, helyette a "Georgia" verziót akarja,
• a Zöld-foki-szk. 2013 óta követeli, az ország neve csak eredeti portugál változatában legyen használva minden nyelven, azaz Cabo Verde, s ne legyen lefordítva szó szerint,
• 2019 óta Hollandia is azt kéri, az ország nevének idegen verziói ne a Holland névből, hanem a Nederland névből legyenek: itt az ok teljesen racionális, akkor van szó, hogy eredeti értemében Hollandia az csak a mai ország nagyjából délnyugati része, majd ez a név elterjedt az egész területre, de ez félreértésekre adhat okot
• 2020-es eset Szváziföld: az ország megköveteli az Eswatini nevet, mely az ország szvázi nyelvű neve.

A magyar ezekről az esetekről nem szokott tudomást venni. Az egyetlen kivétel Grúzia, de itt is az esetek 90 %-ában a "Grúzia" verzió van használatban magyarul. A magyar kormány hivatalosan a "Georgia (Grúzia)" kettős alakot használja, nemhivatalosan meg a "Grúzia" alakot. Az ok itt nylván tisztán politikai: a 2008-as háború alatt a Fidesz a grúz oldalt támogatta, ezt a névhasználatban is kifejezve, aztán a Fidesz már kormányon jó kapcsolatokat épített ki Oroszországgal, de már visszás lett volna a nevet illetően is visszatáncolni, így lett a dupla alak. Manapság az erősen oroszellenes magyar médiák ragaszkodnak a "Georgia" alakhoz egyébként.

A mai nemzetközi nyelv az angol. Ennek rossz oldala, hogy hatalmas idegen hatás éri az angolt. Mivel mindenki a nemzetközi használatot nézi, s ez az angolt jelenti, így ott sokszor mindez a marhaság átmegy a tényleges használatba is.

Egyébként a poroszos-liberális vitában mindig a poroszos oldalon álltam. Miért? Mert nem lehet "gondolkodni tanítani" adatok nélkül. De az ellenkező véglet se jó, amikor abszurd adathalmozás folyik, ráadásul nem kiszámolt szinten.

Jó szórakozás az egyes országokban használt iskolai tankönyveket nézegetni. Ma már a digitalizálásnak köszönhetően ez ingyenesen is megtehető a legtöbb esetben. Magyarországon ez ráadásul teljesen legális is.

Elkezdtem nézegetni a 9. osztálynak szánt magyar irodalom tankönyvet. Képzelem a 14-15 éves gyerek szenvedését, aki ebből tanul. Gyakorlatilag egyetemi szint, csak onnan tudható, hogy középiskolai tankönyv, hogy a szerzők tegezik az olvasót.

Én jártam ókori irodalom egyetemi kurzusra az 1985/1986-os tanévben. Meg - bár a nyelvszakokon mindig inkább a nyelv rész érdekelt, nem az irodalom - van azért valamennyi ismeretségem is itt. De mindezzel az előélettel is néha nehéz olvasni ezt a kilencedikes tankönyvet.

Hogyan is reagál erre a diák? Nagyjából 3 kiút van:

• Azt mondja, ez iszonyatos unalom, nem tanul semmit, majd igyekszik valahogy átvergődnie magát az egészen: pl. letölt a netről rövid válaszokat, majd ezeket bemagolja.
• Megpróbálja megérteni, de nem érti, majd örökre megutálja az egészet.
• Felkeltődik benne az érdeklődés, s utána olvas, majd megérti. Mivel ez azonban hatalmas időt igényel, az összes többi tárgyból megbukik.

Velem pont így bánt el ez a hozzáállás, csak más területen. 10 éves koromban elcipeltek az Erkel színházba, megnézetni a Traviatát, ami 3 óránál hosszabb, ráadásul olasz nyelvű. Kb. 15 percig figyeltem oda, aztán már a székeket számoltam és játszottam az ujjaimmal, meg néztem a nézőket, számolva mikor ér véget a szenvedés.

Akkora volt a sokk, hogy amikor 35 éves koromban, azaz 25 évvel később, a közelben éltem, s gyakran jártam kutyát sétáltatni az Erkel Színház melletti parkban, még borzongott a hátam a színház láttán. Ösztönösen kerültem a park színházhoz közeli felét.

Nagyjából 40 éves koromra múlt el rettegésem bármilyen komolyzenei műfajtól.

Valójában a könyv persze kiváló, mondjuk érdeklődő felnőtteknek, szép bevezetés lehetne egy irodalomtörténeti és elméleti kurzushoz. De hogy gimnazistáknak ez amolyan "traviata-élmény" az biztos.

A kereszténység 3 fő része - katolicizmus, protestantizmus, ortodoxia - természetesen az ortodoxia jelenti a legnagyobb veszélyt a nyugatra, a polgári, liberális eszmevilágra.

A protestantizmus a liberalizmus közeli haverja, hiszen valójában éppen a protestantizmus alapozta meg a liberalizmust. Persze ma már a protestantizmusra nincs szükségse a liberalizmusnak, azaz a modern liberálisok egy része immár szeretné likvidálni a protestáns eszmét, így immár akadnak bőven protestánsok, akiknek nem tetszik a modern liberalizmus. Ezek nyilván a szövetségeseink, de ez nem változtat az alaphelyzeten: az igazi protestantizmus bizony egy polgári liberalizmust megalapozó eszme.

A katolivizmus hagyományos két lábon egyensúlyoz: egyrészt az alapja antimodernista, másrészt a gyakorlata modernista. Jelenleg belső küzdelem ez zajlik náluk: a ferencista eretnekek és a tradicionalista katolikusok élet-halál harcot vívnak. A küzdelem kimenetele nehezen jósolható meg, de a katolicizmusban már megjelent a fertőzés, elsősorban a fehér nyugat-európai katolikusok jelentős része mélyen krisztustagadó sátánista.

Az ortodoxia viszont bevehetetlen bástya, nem lehet se "modernizálni", se polgári-liberális eszmékkel fertőzni. Az ortodoxia alkalmatlan harmonikus együttálésre a modernitással. Azaz liberális szemszögből az egyetlen megoldás az ortodoxia leverése.

Sorosék hosszú ideje igyekeznek ezt a célt elérni. Ezen erőfeszítések fontos része most a Kirill pátriárka elleni szankciózás.

Le a kalappal Orbán előtt, hogy sikeresen kereket kötött a keresztényellenes brüsszeli támadásokba.

Nem valamiféle magasztos, költői értelemben. Csak szó szerint.

Szóval az igazi férfi 2 ismertetőjele:

• bármikor képes szexre,
• képes szinte korlátlan mennyiségben enni.

Én még nem láttam férfit, aki valamikor élete során ne szűnt volna meg igazi férfi lenni.

A fenti két ismerv teljesen összefügg egyébként.

Az öregedés fontos jele a hallgatóból mesélővé válás.

A fiatal csak hallgató, nincs kinek mesélnie. Legfeljebb jelen tapasztalait képes elmondani, de ez senkit se érdekel. Pedig egyébként érdekes lenne, viszont itt egy áthághatatlan akadály van: képtelenség a saját korai gondolkodásmódot átadni, a legtöbb ember korosodva még a saját korábbi gondolkodásmódját is elfelejti. Én tudatosan törekedtem a nem-felejtésre, s még így is vannak fehér folyjaim.

Viszont ami lehetséges: az idősebbek élményeinek átadása. Nagyjából 50 éves kor körül jön el az a pillanat, amikor az ember már rendelkezik közönséggel.

Akkor lesz hallgatóból mesélővé.

A feminista, akit szeretek természetesen latin-amerikai. A latin-amerikai feminizmus a feminizmus emberi arcú verziója. Nem azért küzd, hogy a nemek keveredjenek, hanem azért, hogy legyenek elismerve a nők.

Persze még így is mond elég sok butaságot, de azt is valahogy kecsesen, nőiesen. Pl. ha a nő el ekarja hagyni a férfit, akkor "menj, ne akadályozd boldogságom", ha meg fordítva, akkor viszont "miért hagytál el, mocsok".

A kecsesen, nőiesen előadott marhaságot pedig hajlandó az ember megbocsátani. Olyan ez, mint Sarah Palin amerikai politikus esete, masszív marhaságokat mondott, amikor az amerikai politika élvonalában volt, de olyan lágyan és szexisen adta mindezt elő, hogy az ember legyintett.

Valahogy olyan ez, mint a régi idők homokosai. Akkor még inkább viccesek voltak, tudták a helyüket. Kelet-Európában még 20 éve is ez volt: maguk a homokosok is bohócoknak állították be magukat, lásd a korabeli ukrán versenyzőt:

A latin-amerikai feminista meg ráadásul énekesnő, hangja kiváló, szóval még jobb. A mexikói Lupita D'Alessio - amikor először hallottam, 26 éves volt, s azonnal megtetszett. Ma már 68 éves, borzasztóan néz ki, de a hangja megmaradt teljesen.

A mai Mexikóban amolyan Koncz Zsuzsa és Kovács Kati státusza van, azaz egyértelműen nem a mai nemzedék kedvence, de az előző nemzedékek általánosan elismert sztárja.

A legaljasabb művészeti mód az állázadás.

Először egy amerikai filmben néztem késő kamaszkoromban, a 80-as évek első felében. Ez a Flasdance című film volt. Maga a sztori unalmas, agymosó és demagóg, eleve az emberek vagy a zenéjéért nézték vagy a félsztriptíz számokért a filmben.

A főhős jelentkezik a balettiskolába, de "botrányosan" viselkedik, erre a zsűri felfigyel, de ő "fellázad", amivel legyőzi a zsűrit.

Undorító.

Legutoljára a 80-as évek végén, a 90-es évek elején volt ilyen érdekes a világ, mint most.

Akkor az eredmény 10-15 évnyi totális nyugati túlhatalom lett, mely alatt a nyugat - s különösen annak vezető ereje, Amerika - úgy viselkedett, mint az agyament lottónyertes, aki azt hiszi, sose lesz vége a pénzének. Ezzel persze maga alatt vágva az ágat, amin ül, dehát ezt akkor senki se tudta. Mivel nem szeretek feleslegesen hazudni, bevallom, hogy én se tudtam, azt hittem most jön 50-100 év nyugati uralom, s nincs más út, mint valahogy alkalmazkodni hozzá. Mentségemre csak annyit mondhatok, a túlzásoktól azért próbáltam tartózkodni: míg a 2003-as népszavazáson igennel szavaztam, addig az 1997-esen nemmel.

Aztán szerencsére kiderült: a nyugatot idióták vezetik, akik nem képesek orruknál távolabb látni, így saját esélyeit rontatta el a nyugati hatalom. Mára a 30-35 éve még masszívan nyugatpárti Kelet-Európa nyugatszkeptikus, egyedül a baltiak és az albánok jelentenek kivételt: a baltiak azért mert értik, jelenlegi helyzetük szokatlan és ideiglenes, s teljes mértékben függ a nyugat világhatalmától, az albánok meg egyszerűen hálásak Nagy-Albániáért.

De maga a folyamat rendkívül érdekes volt, minden nap történt "valami". Annak idején volt is egy magyar kaberészám erről: egy ember elalszik tv-híradó közben, majd mikor félébred, azzal szembesül, minden teljesen más, mint volt 1 órája.

Persze mint akkor, most is hatalmasak az emberi és anyagi áldozatok.

Ami biztos, hatalmas változások lesznek. Én a következőkre számítok:

• a NATO és az EU teljes hitelvesztése - ez jó hír,
• Kína megerősödése - ez részben jó, ideiglenesen mindenképpen az,
• s persze a legjobb: a polgári, liberális modell további zuhanása.

Úgy tűnik, Amerika elhatározta, nem kockáztat világháborút. Viszont számítok Ukrajnában részleges NATO-beavatkozásra, mégpedig Lengyelországon keresztül. Arra számítok, Lengyelország be fog vonulni Nyugat-Ukrajnába, de szigorúan alá lesz húzva, ez nem közös NATO-akció, azaz nem vonatkozik rá a kölcsönös NATO-s védelmi kötelezettség.

Próbálom tanulmányozni a liberális nemzetközi jogot. De sajnos a téma elég bonyolult.

Pl. a napokban megtudtam, hogy Kína nem rohanhatja le Tajvant. Annak ellenére sem, hogy Tajvan a nemzetközi jog szerint Kína része. Miért nem léphet be valaki a saját területére fegyveres erővel? Mert csak. S ha megtörténne egy kínai támadás Tajvan ellen, az egész progresszív emberiség teljes joggal segíthetné Tajvant.

Grúzia viszont lerohanhatta Oszétiát 2008-ban. Miért? Mert nemzetközi jogilag a része! Sőt, itt Oroszország az agresszor, mely segített Oszétiának a grúz támadás ellenében.

Most is így van ez. Ukrajna felszabadíthatja a Krímet és a Donyecki és Luganszki NK-okat, mert ezek nemzetközi jogilag a részei. S ezt segítheti bárki. Az, hogy közvetlenül nem segít senki, annak az egyetlen oka a gonosz és kb. tucatnyi halálos betegségben szenvedő Putyin fenyegetése atomtámadással.

A Donyecki és Luganszki NK minden kísérlete viszont, hogy saját területének ukrán ellenőrzés alatti részét megszerezze meg teljességgel tilos.

Aztán: a Szerb Köztársaság nem szakadhat ki Boszniából, mert csak. Viszont Bosznia kiszakadhatott Jugoszláviából, mert csak. Ahogy a Vajdaság nem szakadthat ki Szerbiából, de Koszovó igen. Koszovóból pedig nem szakadhat ki a 99 %-ban szerb lakosságú Észak-Koszovó. S Koszovó visszaszerzése szerb részről agresszió lenne persze.

Lassan mégis megértettem mi a nemzetközi alapelve! Az, hogy ami tetszik Amerikának, azt szabad, sőt egyenesen kötelező, ami meg nem, az szigorúan tilos. Így már legalább kezd érthetővé válni a nemzetközi jog!

A halál előtti években az öregemberre két dolog valamelyike jellemző:

• bölcs lesz, hagyni akar maga után valami értéket,
• megkereseredik, s kegyetlen lesz.

A nyitott társadalom gonosz eszméjének neves hívétől persze nem is volt semmi más várható, mint az utóbbi.

Soros azt mondja: ha nem az lesz, amit ő akar, akkor inkább ne legyen semmi. Ha nem lehet mindenhol a legalapvetőbb emberi értékeket tagadó nyílt világtársadalom, akkor ne legyen emberiség - vallja Soros gazda, a rabló oligarcha.

Sorosék egyébként már az idősebb Bush és Clinton alatt kárhoztatták az amerikai vezetést, miért nem használja ki a nagy lehetőséget Oroszország megsemmisítésére.

Ugyanis 1991 augusztusa és 1994 augusztusa között Oroszországnak volt 5 teljesen védtelen éve.

1991 augusztusában volt a puccskísérlet Gorbacsov ellen, melynek hatására Gorbacsov minden befolyását elvesztette. S jött 5 év káosz, csak 1996 augusztusában a csecsen háború ébresztette fel az orosz elitet milyen a valós helyzet.

Aztán az amerikai Külügy vezérkara nemet mondott mindkét elnök alatt. Az ok nem az persze, hogy oroszpártiak lettek volna, hanem az, hogy abban hittek, egy szétszakított Oroszország nagyobb veszély, mint egy gyenge Oroszország.

Aztán persze Jelcinék lassan kezdtek távolodni a nyugattól, majd jött Putyin, aki 2007-ben nyíltan felmondta Oroszország félgyarmati státuszát.

2008-ban próbált a nyugat korrigálni: az amerikai csatlós Grúzia feluszításával. Totális kudarc lett. 2013-2014-ben jött a Majdan-puccs, aztán puccskísérlet Belaruszban is.

Most is totális kudarc ígérkezik. A zsidónáci kijevi NATO-alkirályság seregei folyamatosan szorulnak vissza, A kezdeti fejetlenség után ugyanis az orosz hadvezetés megtalálni látszik a helyes taktikát és stratégiát.

Kissinger mint reálpolitikus egyszerűen menteni akarja a nyugat számára azt ami menthető. Gyakorlatilag egyfajta finnlandizációt javasol: Ukrajna folytathasson szabadon kulturális éa gazdasági kapcsolatokat a nyugattal, de kül- és hadpolitikai téren legyen szigorúan semleges.

Számítása jó: Putyinék ezt elfogadnák. Hiszen az orosz vezetésnek is jobb megállapodni és nem elveszteni még pár tízezer katonát a harctéren, ami pedig szükséges lenne a teljes ukrán ellenállás leveréséhez.

Én úgy láttam a Soros és Kissinger által képviselt háttérhatalmista frakciók harca következik. Egyre inkább úgy tűnik, nem zárható ki egy erőszakos hatalomátvétel Kijevben, mégpedig nem Oroszország, hanem Amerika szervezésében.

Az ember két gyengéje a gyerek és a háziállat.

A gyerek iránti érzelem teljesen természetes dolog, alapvető ösztön a fajfentartás. Így a gyerek sérelmére elkövetett tett nagyon negatív megítélést eredményez, ez is az oka annak, hogy pl. a pedofíliát az átlagember nemcsak természetellenesnek, de undorítónak és aljasnak is tartja. Mert egyszerűen a kisgyerek nem arra való, hogy szexuális vágy tárgya, sőt akár csak normál szexuális tárgy legyen, miközben felnőtt nő esetében ezt csak feministák gondolják. Aki a barátnőjéről/feleségéről erotikus képet csinál, arra azt mondják: "mert szereti őt". Aki ugyanezt teszi kislánnyal, arra meg azt: "perverz állat". De ugyanez van a gyerekgyilkossággal is: szinte mindenki súlyosabbnak hiszi, mint egy felnőtt meggyilkolását.

A háziállat már kicsit más, a modern civilizációkban egyesekből ez az ösztön kiveszett. Emiatt pl. képtelenek megérteni egymást a háziállat-ellenesek és a háziállat-pártolók: az egyik tábor szerint kutya nem való lakásba, a kutyapiszok hatalmas baj, míg a másik tábor szerint a háziállat természetes szükséglet.

De talán a haszonállatoknál mindkét tábor egyetért. Pl. egy barbár, kegyetlen módon végrehajtott disznóvágás negatív érzelmet vált ki szinte mindenkiből, egy keményen kutyaellenes emberből is. Mert kell a disznó húsa, ezért azt meg kell ölni, de az ölésnek megvannak az évezredes szabályai, s aki másképp tesz, az barbár szadista.

A társállatoknál - lásd kutya, macska, hörcsög, papagáj, stb, - meg maga a társszerep a fontos azoknak, akikben él még ez az ösztön. Hányan lehetnek? Szerintyem az emberek kétharmada, de tudományos felmérést nem láttam erről, ez csak a saját nem-reprezentatív felmérésem. Lehet, hogy kevesebb: mivel én magam a "pro" táborhoz tartozom - jelenleg 6 darab háziállatom: 2 kutya, 2 macska, 2 papagáj -, lehet, hogy egy "contra" párti nem őszinte velem.

Mindenesetre közhely, hogy "gyerek vagy kutya a filmben" jó marketing eszköz.

Az utóbbi 2 hétben az ukrán propaganda elkezdett kutyázni. Sorra jönnek a képek ukrán katonákról kutyákkal. Ez a végső elkeseredés jele.

Van egy tippem: a következő az lesz, hogy részeg orosz katonák kutyákat gyilkolnak.

A legjobb 10 ballib komment, amivel az utóbbi időben találkoztam. A választás utáni gyűjtés.

• "A magyar Európa legpocsékabb nemzete, genetikusan alattvaló."
• "Schiffer András egy lappangó és rejtőzködő náci."
• "Hülye az Unió, ha enged a magyar latorállam zsarolásának."
• "A szomszédban egy állig felfegyverezett több 100 ezer veterán katonával rendelkező ország, ami teljes joggal gyűlöli a magyarokat."
• "A magyar nem nemzet! Magát magyarnak valló csürhéről beszélhetünk csak esetükben."
• "Nem kívánom, hogy csődbe menjen az ország, de ha ez az ára, hogy megszabaduljunk Orbántól, ám legyen."
• "Igazi magyar: lusta, haszonleső, hasát fetrengve vakargató, tanulni, fejlődni nem akaró, előrejutni csak a nála jobb lerontásával képes, mindenki-adjon-pénzt népség."
• "A fidióta nincstelen nyomorult falusi tahók, akik a hordavezírre és a fidiotizmusra szavaznak, azok szívják meg igazán, azok döglenek halomra."
• "A népirtó orbánnal, meg a népirtó sleppjével szemben csak az akasztás az elfogadható megoldás. A hazaáruló, országrontó, társadalomnyomorító fideSSes pribékek így járnak."
• "Igen, magyarellenes vagyok. Igen, utálom a magyarokat."