Megnéztem A nagy hekk című filmet. S a véleményekból úgy látom, az emberek nagy része félreértette az egészet.

A fő tévedés szerintem az, hogy ezt az egész ügyet valamiféle választási csalásnak hiszik. Pedig egyáltalán nem az, még a legtágabb értelemben sem az, azaz még a "szavazatvásárlás" kategóriába se fér bele.

Miről is van szó? A filmben említett cég, a Cambridge Analytica rádöbbent, a célzott kereskedelmi reklám kiválóan alkalmazható politkai kampányokra is, majd ennek kidolgozta a részletes módszertanát.

A közhiEdelemmel ellentétben a reklám célja nem az, hogy egy adott termék vagy szolgáltatás általánosan népszerű legyen, ez ugyanis képtelenség: aki pl. utál sportolni, az akkor se fog, ha nagyon reklámozzák neki.

A hagyományos reklám még az volt, hogy az átlagembert, esetleg nagy célcsoportokat vettek alapul. Az internet eljövetelével és tömegessé válásával azonban lehetőség nyílt egy sokkal kifinomultabb reklámtechnikára is. Hiszen hatalmas pénzkidobás olyanoknak reklámozni valamit, akiket az adott dolog egyáltalán nem érdekel - lásd a fenti példát -, miközben ezt a pénzt fel lehetne használni a potenciálisan érdeklődők megnyerésére.

Pl. az én gépemen sose szoktam kapni reklámokat férfi divatról, nőiről viszont igen. S jogos ez: saját magamnak nem szoktam onlájn vásárolni, feleségemnek viszont igen.

Ahogy ez van a politikai kampányoknál is. Pénzkidobás törzsszavazókat győzködni: mert azok vagy eleve a mi törzsszavazóink, szóval kampány nélkül is úgyis ránk szavaznak, vagy az ellenfél törzsszavazói, ez esetben viszont úgyse szavaznak ránk. Viszont a sza vazók kb. fele-harmada nem meggyőződéses törzsszavazó, sőt egyáltalán nem az, hanem szimpla semleges szavazó.

Az amerikai választási rendszer különösen alkalmas terep erre. Miért? Mert minél aránytalanabb, minél inkább egyéni választókerületi alapú egy választási rendszer, annál könnyebb a feladat. S különösen ilyen az amerikai elnökválasztás rendszere, ahol a szavazók szavazata nem országosan számít, hanem államonként. Az USA-ban a leadott szavazatok valójában 538 elektori szavazatra számítódnak át, ezek feloszlása pedig teljesen aránytalan: aki egy adott államban többséget szerez, az az adott állam összes elektori szavazatát megkapja, míg a többi jelölt ugyanonnan 0 elektori szavazatot kap. Pl. 2016-ban a legnagyobb államban, Kaliforniában Clinton 62 %-ot kapott, Trump 32 %-ot, az eredmény: Clinton kapott 55 elektori szavazatot, Trump pedig 0-t. Ez a rendszer van az USA 51 területi egységéből 49-ben (48 állam + főváros), s csak 2 államban van arányosítás (Maine és Nebraska), de ez a 2 állam összesen 9 elektori szavazat, azaz nincs különösebb jelentősége.

Tehát a feladat: nem kell abban az államban komolyan kampányolni, ahol úgyis az ellenfél vezet fölényesen, ott se kell, ahol mi vezetünk fölényesen. Pl. a nagy államok közül Kalifornia, Maryland, Massachusetts, New Jersey, New York erősen demokrata párti, míg Alaska, Indiana, MIssiouri, Tenessee, Texas erősen republikánus párti. Szinte mindenhol máshol viszont dupla erőfeszítéssel kell kampányolni.

Továbbá, ezekben az államokban se kell kampányolni a törzsszavazók között. Amerikában van 250 millió szavazó, ezek fele sose szavaz, marad 125 millió ember. Ebből 40 millió él olyan államokban, melyekben érdemes plusz erőfeszítéssel kampányolni, hiszen nincs egyik pártnak se egyértelmű többsége. Ezek közül 20-25 millió törzszavazó. Marad tehát 15-20 millió em ber, s csakis velük kell foglalkozni. Mennyivel olcsóbb és hatékonyabb!

Eddig világos, ezt eddig is tudta mindenki. De honnan tudható konkrétan kik ezek az emberek? Nos, itt jön képbe a Facebook. Mivel az amerikai szavazók 88 %-a használja az internetet, s ezek 80 %-a Facebook-felhasználó, a Facebook-adatok segítségével elérhető az amerikaik 70 %-a! A feladat tehát: megvásárolni a Facebooktól a felhasználók adatait, ezek alapján a felhasználókat széles profilok szerint beosztani, majd már tudni fogjuk ki milyen politikai preferenciájú, ki ingadozó szavazó közülük. Ezt dolgozta ki a Cambridge Analytica. Majd pedig a gyakorlati alkalmazása mindennek: a meghatározott profilú embereknek olyan reklámok eljuttatása, melyek képések lesznek az ingadozó szavazók a megbízó érdekei szerinti irányba elmozdítani.

A valódi kérdés tehát nem a választások tisztasága, hiszen a tisztaság maradt. A valódi kérdés: az adatokhoz való hozzáférés, s legfőképpen azok felhasználása. Ha a felhasználói adatok felhasználása betiltásra kerülne, a Facebook és összes társa csődbe menne, hiszen éppen abból élnek meg, hogy célzott reklámokat helyeznek el. A kérdés ezek után: van-e bármi értelmes érv, mely szerint a kereskedelmi reklám rendben van, de a politikai meg tilos?

Ez egy eléggé új foglalkozás. Hivatalosan természetesen nem cenzornak hívják a cenzort, hanem moderátornak.

A különféle internetes médiák, elsősorban vitafórumok, közösségi hálók, hagyományos és netes médiák kommentrovatai, stb. idővel rájöttek:

• egyes olvasói/felhasználói közlések miatt büntetőjogi-polgárijogi felelősségük merülhet fel,
• egyes olvasói/felhasználói közlések rombolhatják hírnevüket,
• egyes olvasói/felhasználói közlések pénzügyi problémákat okozhatnak, lásd a hirdetők nem hirdetnek, ha bizonyos tartalmak mellett van a hirdetésük.

S mivel kiderült, a mesterséges intelligencia pont olyan, mint a gépi fordítás, azaz nem képes soha pontosságot adni, így szükséges lett fizetett moderátorok alkalmazása.

A magyar átlag jobboldali polgár azt hiszi, a cenzorok elsősorban politikai szerepet töltenek be. A valóságban a nem-politikai cenzúra a cenzorok munkájának 90+ %-át teszi ki. Íme pár példa olyan témákra, melyeket a különböző netes cégek cenzúrázni szoktak politikamentes alapon:

• pornográfia: nyilván a kifejezetten pornó honlapok ezt nem cenzúrázzák, de mindenki más jellemzően igen, s kiskorúakat szerepeltető pornót pedig a pornóoldalak is cenzúrázzák,
• erotika: itt a maximális engedékenységtől a maximális tiltásig minden előfordul, abszolút cégfüggő, van ahol a teljesen meztelen test is engedett, s van ahol, meztelen testet ábrázoló közismert festmény, szobor is tiltott,
• önromboló tevékenység: az öngyilkosság és az arra való felhívás mindenhol tilos, a sima önrombolásban jelentős eltérések vannak, van ahol egészen bizarr dolgok is engedettek, máshol meg még az idióta diéta tanácsok vagy a veszélyes autóvezetás ábrázolása is tilos,
• szerzői jog megsértése: nagy a különbség, Amerikában ez abszolút tabu, még közvetett utalások is tiltás alá esnek, míg pl. Oroszországban az ellenkező megoldás van divatban, csak akkor van tiltás, ha a szerzői jog tulajdonosa külön szól,
• hackerek: gyakorlatlag mindenki tiltja az adathalászat, jelszófeltörés, stb. bemutatását, népszerűsítését,
• valós személyek sérelme: személyes adatok, képek, stb. közlése nem jogosult személy által szinte mindenhol tilos, ahogy a fenyegetés, hitelrontás, gúnyolás is bárki ellen, aki nem közszereplő,
• prostitúció, kábítószerek, szerencsejátékok: mivel minden országban más-más a megengedett, az egyes honlapok döntenek, vagy a legszabadabb szabályozáshoz alkalmazkodnak vagy a legszigorúbbhoz,
• állatok elleni erőszak: az öncélú erőszak abszolút tiltott kategória, egyes honlapok kivételt tesznek a vallási és hagyományos célú állatöléssel és az étkezési céló állatöléssel, lásd állatáldozás vallási szertartáson, disznóvágás, vadászat, horgászás, vágóhíd,
• emberek elleni erőszak: a teljes tiltástól a teljes szabadságig minden megesik, van ahol még filmbeli bunyó is tilos, s van ahol halálos seb okozása pl. rendőrségi akció során is bemutatható.

De a legérdekesebb persze a maradék, a politikai kategória:

• terrorizmus: alapból tiltott mindenhol a terrorizmus népszerűsítése, de erős eltérés van abban, hogy melyik szervezet számít terroristának és melyik nem,
• politikai jellegű bűncselekmények: itt hatalmasak az eltérések, van ahol a békés zászlóégetés is tilos, s van ahol a tüntetések során tanúsított erőszak bemutatása is belefér,
• áltudomány: van ahol kereszteshadjárat folyik minden ellen, amit áltudománynak minősítenek, máshol mndent szabad, ami nem vezet kifejezetten önromboló tevékenységhez,
• radikalizmus: a lehető legtágabb kategória ez, van ahol mindent szabad, ami kifejezetten nem tilos, s van ahol a békés szeparatizmus is tiltott, ahogy van ahol egész szervezetek alapból tiltás alá esnek (lásd Mi Hazánk és Facebook),
• gyólöletbeszéd: mondanom sem kell, a lehető legvitatottabb kérdés éppen ez, van ahol egyes védett csoportok elleni bármilyen kritika már ennek számít, míg máshol csak a kifejezetten sértő stílusú, lealacsonyító álláspont kifejtése tiltott.

Ami sokakat érdekel: ki az úr a házban, az állam vagy a honlap? A magyar jobbos elképzeléssel ellentétben, a nagy internetes cégek nem akarják mindenáron az emberekre erőszakolni a liberális nézeteket. Pl. a nyugaton szivárványzászlót lengető, minden ellentétes álláspontot letiltó cégek (a legaktívabbak ebben a Facebook és a Twitter) simán letilják az enyhe szivárványpártiságot is akár, ha az pl. orosz vagy kínai nyelvű - ezt hivatalosan úgy szokták magyarázni, hogy "helyi hagyományok tiszteletben tartása".

Azt kell mondanom, két szempont van mindebben:

• pénzügyi: ha valami nagyon árt a reklámozásnak, akkor ez mindent felülír, a Google se akar kínai pénzeket veszteni, így simán letiltja pl. a kínai vagy tibeti nyelvű tibeti szeparatizmust,
• rossz hírnév: ha egy téma egy adott országban erősen negatív megítélés alá esik, akkor azt akkor is letiltja ott az adott cég, ha ugyanazt máshol kifejezetten támogatja.

Szóval mindezek miatt azt kell mondanom, a nagy netes cégek nem követnek tudatos befolyásolást, sokkal inkább alkalmazkodnak.

De miért nem érezhető ez a magyar nyelvű tartalmakban, merül fel a jogos kérdés? Miért van az, hogy a legaktívabb cenzoráló platformok erősen ballib irányúak: azaz a ballib tartalom jellemzően csak akkor kerül tiltás alá, ha az komoly erőszakot tartalmaz, míg az ellenkező tábor esetében a békés, civilizált ellenvélemény is szankciókat vált ki? A magyarázat egyszerűen az, hogy Magyarország túl kicsi piac, nem kezelik önállóan, hanem be van téve az általános "Európa" kategóriába, ahol a nyugati liberális fősodorhoz alkalmazkodás van előírva. Míg mondjuk Oroszország már nagy piac, külön szabályokkal. Kína pedig még nagyobb. Ez az oka annak, hogy ugyanaz a szöveg magyarul leírva tiltást eredményez, míg oroszul engedélyezettnek számít.

Megnéztem a Borat második részét, ill. nem az egészet, mert a film közepén elaludtam negyedórára az unalomtól. Ez eleve egy rossz jel humorosnak szánt filmnél.

Szóval a második rész az elsőnél is rosszabb. De az legalább még eredeti ötlet volt, míg ez a második rész folyamatos önismétlés.

Persze vannak vicces pillanatok most is - pl. hogy Kazahsztánban románul és bolgárul beszélnek -, de az egésznek egyszerűen se füle, se farka, s még is izzadságszagú.

A film mondanivaló nagyjából összefoglalható 3 pontban:

• a nyugati világon kívül butaság, nyomor, elmaradottság, hülyeség van lépten nyomon,
• még a nyugati világ is tele idiótákkal,
• minden a zsidók körül forog: a világ vagy nyíltan antiszemita vagy rejtve.

Az egész Borat-jelenség egyetlen maradandó eleme a kazah álhimnusz, ez tényleg egy zseniális alkotás, kiváló paródia, valóban jól jellemzi a friss államiság erőszakosan modernista nemzeti büszkeségét.

Pár napja téma volt Dúró Dóra öltözkodése, ennek kapcsán érdemes ezt a témát elővenni.

Alapvetően - leegyszerűsítve - 5 öltözködési normarendszer ismeretes az európai civilizációban:

• ünnepélyes: ez ma már kihalóban van, csak kiemelt fogadásokon és eseményeken jellemző, s már ott se kötelező, férfiaknál ez a frakk, csokornyakkendő, s ezek verziói, nőknél az estélyi rujha,
• üzleti: ez férfiaknál a szövetnadrág, hosszúujjú ing, zakó, nyakkendő, bőrcipő kombináció, nőknél jóval nagyobb a mozgástér, lehet kosztümtől ruháig, szövetnadrág vagy szoknya blúzzal,
• üzleti-hétköznapi: ez az üzleti enyhébb verziója, férfiaknál a fő eltérés a nyakkendő elhagyása, nőknél a nadrág vagy szoknya lehet színesebb, nem csak szövetből (pl. bőr is), lehet pulóver, lehet testhezállóbb, lehet cicanadrág is feneket takaró felsővel,
• hétköznapi: a férfiaknál ez a zakó elhagyása, s hosszúujjú ing helyett akár rövidujjú, sőt egyszínű póló, pólóing vagy pulóver, a nőknél lehet gyakorlatilag bármi a kifejezett strandöltözéken kívül,
• sportos: ez gyakorlatilag a rövidnadrág férfiaknál és a színes, tarka póló, valamint ezek társai, a nőknél hasonlók, plusz egyes, testet túlságosan kiemelő ruhák, pl. cicanadrág rövid felsővel.

Manapság a politikai életben az üzleti és az üzleti-hétköznapi stílus a bevett. A férfiak mozgástere kisebb, mint a nőké, a nőpolitikusok esetében a hétköznapi stílus is elfogadottnak számít.

Ami a konkrét esetet, Dúró Dórát illeti, kifejezetten az üzleti-hétköznapi stílust képviseli, néha a hétköznapi stílus elemeivel. Ami pozitívum. Negatív jelenségként pedig Kunhalmi Ágnest említeném, a szigorú ragaszkodásával az üzleti stílushoz, amivel mintha direkt le akarná rontani saját pozitív kinézetét.

Ami vicces, a homokos "szakértő" mit mondott volna Dóráról, ha ballib lenne? Valószínűleg megdicsérte volna, mert "fiatalos". De ez már más téma.

Még a témához: Latin-Amerikában létezik az európai eredetű üzleti stílus elleni tiltakozásként létrejött saját üzleti-hétköznapi divat. Lényege: a nyakkendő és a zakó bojkottja. E kettő helyett egy guayabera nevű ruhadarabot hord sok férfi, mely egy hosszú, hímzett, jellemzőe fehér vagy bézs színű ing, melyet nadrágon kívül kell hordani, begombolatlanul hagyva a felső 2-3 gombot.

A ballib narratíva szerint a cigányok szavazatát megveszik krumpliért. Így ez választási csalás.

A kérdés itt az, milyen az "igazi" szavazat, azaz milyen az a szavazat, melyet nem vettek meg.

Persze, eleve nem lehet a szó szoros értelmében megvételről beszélni, hiszen a vevő nem képes ellenőrizni, az eladó képes őt könnyedén becsapni. De most hagyjuk ezt az "apróságot".

Szóval kérdésem az: nem szavazatvásárlás eleve minden szavazás? Hiszen miért is szavaz egy szavazó egy adott pártra? Alapvetően a jellemző okok:

• elégedett az illető párt eddigi teljesítményével,
• elégedetlen az illető párt eddigi teljesítményével, de a fő ellenfelével még elégedetlenebb,
• nem ismeri az illető párt tevékenységet (mert pl. még sosem kormányzott), de hiszi, hogy azképes lesz másoknál jobb teljesítményre,
• tetszik neki az illető párt vezetője, más személyisége, helyi jelöltje.

Ettől eltérő motiváció nemigen van, s ha mégis, csakis szűk értelmiségi körökben: nem hiszi, hogy az illető párt jobban fog kormányozni, de ideológiai alapon kiáll mellette. De még ez is megvétel, ha nem is anyagi, hanem szellemi alapon.

Továbbá, a demokrácia fő logikája állítólag éppen az, hogy a szavazópolgár arra szavaz, aki szerinte képes a társadalomnak jobb feltételeket adni. Ez eleve nem megvétel?

A népszerű argentín sómen, napjaink félkezes borgiája, aki jelenleg másodállásban az Antikrisztus elsőszámú csicskása, míg főállásban vatikáni terminátor ismét csepegtetett egy újabb adagot eretnekségéből. Krisztus eme celeb ellensége azt találta mondani egy filmben a homoszexuálisokról hogy "Szükség van számukra élettársi kapcsolatot biztosító törvényre. Ők is Isten gyermekei, joguk van családhoz. Senkit sem szabad kidobni családjából emiatt sem lehetlenné tenni életét.".

Többszörösen aljas mondás.

Egyrészt durva érvelési hiba, mert abból, hogy valaki Isten gyermeke, nem következik, hogy joga lenne valami másra is. Lásd, mindenki Isten gyermeke, tehát mindenkinek joga van mindenhez, ugye nem?

Másrészt, ha van egy negatívum, akkor a helyes magatartás az adott negatívum megszüntetéséért dolgozni, nem a lehető legjobb feltételek megteremtése a negatívum kényelmes fennmaradásáért.

Persze erre azt lehet mondani, miért is lenne negatívum a homoszexualitás? Igen, ez mondható, értékválasztás kérdése, hogy valaki a homoszexet negatívnak vagy nem-negatívnak tekinti. A gond viszont az, hogy a kereszténység negatívumnak tekinti a homoszexualitást, így nem lehet valaki egyszerre keresztény és a homoszex híve, a kettő nem egyeztethető össze. Persze vitázni lehet, de ezen változtatni nem, ahogy arról is nyitható vita, hogy jó dolog-e nem enni húst vagy nem, de egy valami vitathatatlan: a vegatarianizmus és a húsévés egyszerre nem gyakorolható.

A konkrét esetben a lényeg: ez a római pápa nem csak nem keresztény, de a kereszténység aktív ellensége.

Az új amerikai alkotmánybíró (legfelső bíró) jelölésével kapcsolatban felmerült liberális körökben az az abszurd érv, hogy aki hívő, az nem lehet objektív bíró, hiszen ez esetben nem lesz soha objektív törvényalkalmazó és értelmező, mert hite ebben negatívan befolyásolja.

Nos, ha a személyes vélemény gátja lenne az objektívitásnak, akkor kizárólag számítógépek lehetnének bírók. Persze, nyilván - a szó tág értelmében - minden személyes vélemény gátja az objektívitásnak, dehát kinek is kellene ilyen objektívitás, ha ez egyáltalán lehetséges lenne ez. Mert ez nem is lehetséges, hiszen ha nyilvánvaló lenne mi a törvények szelleme és az, hogy a törvényeket hogyan kell minden lehetséges helyzetben alkalmazni, akkor - ismétlem - gépek tudnák végezni a bíták munkáját.

A bíró viszont pont azért van, hogy értelmezzen, alkalmazzon. S ebben - meglepetés! - részt vesz az adott bíró teljes személyisége.

Nyilván az objektívitás nem azt jelenti, hogy gépiesen alkalmazunk bármit is, hanem azt: nem befolyásol minket az, ami nyilvánvalóan ellentétes a törvény szellemével. De még ez a nyilvánvalóság is megítélés kérdése.

Ha pedig egy bíró katolikus hite felmerülhet mint az objektívitás oka, akkor egy bíró ateista hite is az. Sőt a bíró politikai véleménye is befolyásoló tényező lehet, azaz egy liberális bíró pl. nem objektív, hiszen liberális nézetei befolyásolják őt. Persze mindez marhaság, s ezért is erről senki se beszél a liberális nagyokosok közül...

Már azt is nevetségesnek tartom, amikor internetes újságírók könyörögnek pénzért. Hiszen ott a reklám, meg hát mindig lehet fizetős tartalmat is előállítani.

De amikor bloggerek követelőznek, az egyenesen röhejes. Most a Kolozsszaros nevű blog követelőzik éppen. Pedig ez a honlap nem újság, nem készít se riportokat, se elemzéseket, nincsenek tudósítói, semmilyen valós újságírói munka nincs. Ez a honlap egy véleményhonlap, magyarul szimpla publicisztika. Ráadásul a népes szerzőgárda összesen - nem személyenként - napi átlag 4-5 cikket tesz fel. A valóság az, hogy egy szerző átlag heti 3 cikket ír. Ez pedig egy teljesen normális blogger tevékenység.

Pontosan mire is kellene a pénz? Mert a honlap fenntartása kb. évi 50-60 ezer Ft mindent beleszámolva. Más költség nincs, mert minden általuk igénybe vett szolgáltatás ingyenes.

Persze értem, szeretnének milliós fizetéseket a szerzők. Jó is lenne írni heti 3 véleménycikket, s ezért bezsebelni egymilliót személyenként. Dehát ilyenkor hol van a híres szabad piacuk és a civilségük? Egy pártízezres olvasottságú honlap piaci körülmények között 1 azaz egy embert se tud eltartani, az ilyesmi mindig lelkes ingyenes civil munkát igényel.

Persze léteznek a világban teljesmunkaidős fizetett publicisták, akik kizárólag véleménycikkekből élnek meg. Számuk minimális, az ilyesmi még a hatalmas nagyságú és gazdag angol nyelvterületen is ritkaság. Ami pedig Magyarországot illeti, én egy darab emberről tudok, aki publicistaként megél csak ebből: Bayer Zsolt.

Kezdjük azzal, keresztény csak ember lehet a szó szoros értelmében. A kereszténységnek nincs politikai tanítása, így keresztény politika sincs. Persze vannak politikai áramlatok, melyek magukat kereszténynek mondják - lásd kereszténydemokrácia, keresztényszocializmus, a fasizmus egyes verziói, de akár a Hugo Chávez féle marxizmus is ilyen -, ez azonban sose kereszténység a szó szoros értelmében, hanem egyfajta hitvallás, hogy az illető irányzat iránymutatónak tekint egyes keresztény értékeket.

Orbánék politikája a valóságban pragmatikus. Ahol pl. a keresztény elvek ütköznek a magyar nép többségének álláspontjával, ott Orbánék az utóbbi mellett állnak ki, erre talán a legjobb példa az abortusz: a magyar nép többsége teljesen szabad abortuszt akar, így az Orbán-kormányzat is ezt támogatja, a keresztény abortusz-álláspont ellenében. Ahol viszont a keresztény álláspont többségi álláspontot élvez, ott meg Orbánék ezt támogatják, lásd pl. az egynemű "házasság" tilalmát, a genderizmus elvetését.

Az Orbán-kormányzat tipikusan kulturális keresztény, mérsékelt módon. Az egyházak fokozott támogatása mögött is leginkább ez van.

Összefoglalva: az Orbán-kormány pár keresztény értéket védelmezni próbál, ezekért fel is lép - inkább bátortalanul -, de politikája egésze teljesen vallásmentes, szekuláris.

A bátorságot el kell ismerni, különösen ha az a saját érdekkörökkel megy szembe.

Gulyás szabatosan elmagyarázza miért átverés a "közösségi" gazdaság, miért káros az Uber, az Airbnb, s társai. Bátran szembemegy a ballibek szent teheneivel, melyek közül a legnagyobb az Uber volt. Amikor Orbánék de facto betiltották az Ubert, még az is felmerült komolyan, hogy ballib tüntetés lesz az Uberért. A ballibek logikája ugyanis eleve az: amit Orbán ellenez, az jó. Plusz lehetett itt nyomni a szélsőliberális demagógiát is a szabad piacról.

Mellékes szál: majdnem dolgoztam az Ubernél, az ügyfélszolgálaton. Kész szerződésajánlatom volt tőlük 2016-ban, persze jogilag nem tűlük, az ilyen nagy cégek mindent kiközvetítenek, de az általuk megbízott cég küldött nekem ajánlatot.

Az Uber tipikusan az a cég, mely jó az adót fizetni nem akaróknak, emiatt olcsóbb, tehát jobb az ügyfélnek is, viszont tönkreteszi a taxis iparágat. Egyedül az ultraliberális, libertáriánus elvek szerint nincs semmi gond az ilyesmivel. Üdvözítő, hogy a ballib táborban - ha csak annak szélén is - megjelentek igazi baloldali hangok, melyek mernek nyílt sisakkal szembenni a liberális tabukkal.

S dicséret illeti a Mércét is, nemrégi cikkükben nekimennek a Facebook és a Twitter cenzorkodásának. Pedig e kérdésben az a hivatalos ballib álláspont, hogy egyrészt jól teszi a Facebook és a Twitter, hogy harcol a "nácik" és az "álhírek" ellen, másrészt pedig ezek magáncégek, s akinek nem tetszik, az ne nyisson náluk profilt. A szerző teljesen világosan leírja miért marhaság ez az álláspont. S példája is kiváló a széplelkű postásról. Én eddig mindig azt a példát hoztam fel, ez a cenzúra olyan, mintha a telefontársaság időnként letiltaná a szolgáltatást azoknál az előfizetőknél, akik olyan mondanak a telefonban, ami nem tetszik a cég tulajdonosainak.

Puzsér ezúttal jócskán demagóg az ATV új vitasóműsorában. Azzal érvel, hogy a kormányzat hiteltelen, hiszen míg Kaletát "elengedte", addig a homoklobbista mesekönyv ellen felszólal.

Pedig az érvelés hamis. Míg A homoklobbista mesekönyv esetében vita folyt, két oldal van, az egyik szerint a mesekönyv káros, míg a másik szerint hasznos, az egyik szerint a mesekönyv megzavarja a gyerekek fejlődését, a másik szerint pedig éppen ellenkezőleg: jó irányban neveli őket, a másság iránti toleranciára. Ezzel szemben a Kaleta ügyben nem volt két oldal, egyhangú vélemény volt, hogy a Kaleta által véghezvitt tevékenység káros, azaz nem volt miről vitázni.

Ma már kevesen emlékeznek rá, de a 70-es évek kaberéműsorainak népszerű szereplője volt Brachfeld Szigfrid újságíró, aki azzal szerepelt, hogy - bár félig magyar volt - kissé hibásan beszélt magyarul (ennek oka az, hogy édesanyja német volt, ő maga pedig pedig egészen késő kamaszkoráig német környezetben élt), nyelvtanilag tökéletes volt a magyartudása, de a kiejtésében erős német akcentus volt. Így ideálisan el tudta játszani a magyarul rosszul tudó, a magyart éppen tanuló idegent.

Híres szereplése Tímár György kabarészáma, címe Nehéz nyelv a magyar. Ebben Brachfeld magyarul tanuló osztrákot játszik, aki már haladó szinten van, de még mindig nem ért sok mindent.

A szám átlagos - nekem mint a nyelvészethez valamelyest értő embernek persze nem tetszik -, a gond vele, hogy hozzájárult sok magyar nyelvi téveszméhez. Tímár egyébként kiváló humorista volt, voltak ennél sokkal jobb számai is, a nyelvi humor terén is, nekem személyesen a zseniális "antipatikus - gyógyszerészeti szaktudású tengerésztiszt, közvetlenül az ellentengernagy alatt szolgál" mondata tetszik, sajnálom, hgy ez nem nekem jutott eszembe.

Van ugyanis egy olyan nyelvi tévhit, mely a világ minden népére igaz:

• a mi nyelvünk borzasztó nehéz, más nyelvek könnyebbek,
• ennek oka pedig az, hogy a mi nyelvünk sokkal kifejezőbb más nyelveknél.

S persze a valóság az, hogy minden emberi nyelv nagyon nehéz, hiszen 6 éves kor felett kevesen képesek nyelvet anyanyelvi szinten elsajátítani. Nyilván az igaz, hogy vannak nehezebb és könnyebb nyelvek, de ez mindig szubjektív, a nyelvtanuló anyanyelvétől függ. Pl. egy magyar számára az angol könnyebb, mint a kínai.

De van még egy jellemző tévhit az emberekben. Amikor bárkit - bármilyen anyanyelvű embert - megkérdeznek, mi a nehéz az ő nyelvében egy azt tanuló idegen számára, rendre téves válasz születik: jellemző, hogy könnyen megtanulható dolgokat az átlagember nehéznek hisz, míg a valóban nehéz részeket észre se veszi. Az átlagmagyar pl. a magyarban legnehezebbnek a hasonulást, az igekötőket, s a ragozást tartja. Valójában mind a három olyasmi, amit minden haladó szintű nyelvtanuló kiválóan tud. Még a 80-as években végeztek egy felmérést Magyarországon tanuló külföldi hallgatók között, s az eredmény arra, mi a legnehezebb a magyarban az lett, hogy: a kiejtés, az igekötő helye (tehát csak a helye, nem maga a megléte), s a tárgyeset külön megtanulásának szükségessége. S valóban. A kiejtés nyilván gond, a magyarban sok a magánhangzó, szokatlan a legtöbb európai nyelv szemszögéből a magánhangzók rendszere (az angol nehézsége is ez). Ami pedig az igekötők helyét illeti, itt a gond az, hogy sok esetben nincs rá egyértelmű szabály, lásd tagadásnál az igekötő az ige utánra kerül, de nem az esetek 100 %-ában, pl. a szabványos alak a "nem megyek be", de lehet "nem bemegyek" is ritka esetekben. Ugyanez a tárgyeset, nincs rá egyértelmű szabály, így a legjobb megoldás minden szónál megtanulni annak tárgyesetét is (pl. az "ember" tárgyesete miért "embert", s miért nem "emberet", a "tehén" meg miért nem "tehént", hanem "tehenet"), ami persze plusz erőfeszítést igényel, míg mondjuk oroszul elég a főnév alapalakját megtanulni, abból egyértelműen képezhető aztán a tárgyeset, miután megtanulta a nyelvtanuló a szabályokat erre.

De miben is téved súlyosan az említett kabarészám? Íme pár példa.

Senki se úgy tanul idegen nyelvet, hogy szinonímákat tanul egyszerre, ennek semmi realitása. Ennek példája a szám legismertebb szava, a "rejtővonó", miközben amikor egy idegen megtanulja a "dugóhúzó" szót, az így egészében tanulja meg, nem elemzi, bontja részekre, nem gondol a "dug" és "rejt" szinonímapárra, ahogy a "húz" és "von" párra se. S ha esetleg felismeri is a "dugóhúzó" szó részeit, azokra nem fog rácsodálkozni, s a legkevésbé se fogja azokat keverni. Ahogy mondjuk az angol "corkscrew" szót megtanuló magyar se fogja azt gondolni, hogy az "parafacsavar" lenne, pedig így is értelmezhető lenne, sőt ez az értelme teljesen logikus, mégis magyarul ez "dugóhúzó".

Ismét megjelent egy igazikonzervatív, aki nem bírja tovább, így pártot alapít. Mert felháborító miket tesz ez a pocakos cigány Zorbán! Szóval meg kell védeni igazi jobboldaliként az európai értékeket, a liberális demokráciát, a konzervatívizmust, a kereszténységet. Sajnos persze - ez nagyon sajnálatos dolog, dehát a zorbáni diktatúra elleni keresztes hadjárat ezt a hatalmas ádozatot követeli meg - össze kell majd fogni Gyurcsánnyal is, végsősoron majd helyet kell kérni Gyurcsányné Egyetlen Igaz Európai Demokrata Listáján.

Szóval bontsunk pezsgőt: megalakult a századik ballibbant párt!

A magyar ballib agytröszt kedves tevékenysége, hogy nyílt leveleket szerkesztenek, melyeket aztán a kiválasztottak kötelezően alá is írnak. A célja ennek egy: megfélemlíteni minden ellenvéleményt, hiszen aki esetleg mer ellentmondani, az ki van zárva a nagy budapesti liberális szalonból, márpedig aki onnan ki van zárva, az a legjobb esetben is bunkó sarlatán, rosszabb esetben pedig egyenesen nyilas keretlegény.

Most megint aktivizálódtak, persze megint a józan ész ellenében, mert Bagdy Emőke pszichológus elmondta azt, amit eleve mindenki tudott: hogy káros, ha kisgyerekeket szexszel és devianciával traktálnak, ezt egyébként a legvadabb libbantak se gondolják másképp, csak ők úgy tesznek, mintha nem gondolnák így.

Mert nem tudok elképzelni egy neves liberálist se, aki a saját gyerekének, unokájának ténylegesen is deviáns magatartást mosdató "meséket" adna a kezébe. Ez valami olyasmi, mint a gettócigányság iskolai felzárkóztatása és a "szegregáció" elleni harc: szóban minden liberális fel van háborodva, de magánszemélyként a saját gyerekét, unokáját egy se járatja gettócigányoktól terhelt iskolába.

A ballibbant kényszeres aláírók közül sokak neve most nem szerepel az aláírók között, de ennek egyetlen oka, hogy legtöbbjüknek nincs pszichológus oklevele. Így most sajnálkozva hiányolnunk kell pl. P. Szűcs Julianna, Kálmán László, Kulka János, Vásárhelyi Mária, Nádasdy Ádám, Mihancsik Zsófia, Ungváry Rudolf, Tamás Gáspár Miklós, Lángh Júlia, Donáth László, Bojtár Endre, Bolgár György, Bauer Tamás, Arató András, Iványi Gábor - kihagytam valakit a neves, minden marhaságot aláírók közül - nevét.

Mert most nem az "értelmiség krémje" írt alá, hanem a "szakemberek". Persze szakembernek csak az számít, aki mindenben egyetért az egyébként teljesen tudománytalan szivárványgenderizmus marhaságaival. Azt ugyanis mindig ők mondják mi, ki szakember és ki nem az.

A modern feminizmus szerint a nő nemcsak mindenben egyenjogú a férfivel, hanem tőle teljesen autonóm lény, mely szabadon rendelkezik saját magával és képes mindenben teljesértékűen betölteni a férfi szerepet. Sőt, valójában nem is léteznek férfi és női szerepek, ezek társadalmi konstrukciók csupán.

Mindez persze tömény, sőt áltudományos baromság, de munkahipotézisként fogadjuk el, hogy a feminizmus igazat beszél.

Viszont van egy gond: a fentieket hangoztató feministák 2 kérdésben kissé inkoherensek: a prostitúció és a pormnográfia kérdésében.

A feministák ugyanis azt állítják, a nő rendelkezhet saját testével, pl. szabadon szexelhet bárhogy bárkivel, abortuszt végezhet korlátlanul, de van ez alól 2 kivétel mégis: a nő nem rendelkezhet úgy saját testével, hogy szexet kínál férfinek fizettség ellenében, valamint olyan színésznő se lehet, aki szerepe részeként ténylegesen szexel. Ugyanis amikor a nő pénzért szexel vagy pornográf szerepet játszik el, akkor valójában nem rendelkezik saját testével, hanem csak ebben a tévhitben él: a valóságban ilyenkor tudatalatti módon a férfivezérelte társadalom íratlan szabályrendszere szerint elnyomja, megalázza saját magát - kb. ez a feminista magyarázat.

Ezt egyébként a feminizmus a marxizmusból vette át: a marxizmus szerint lehetséges olyan tudatállapot, melyben az egyén gondolkodik, de nem ismeri fel gondolatai tényleges mozgatórugóit, azok rejtve maradnak előtte, így "hamis tudat" alakul ki, melynek jellegzetessége, hogy az egyén valójában át nem gondolt, idegen minták alapján végzi gondolkodását. Lásd pl. a munkáltatója által megbecsült - jól megfizetett - bérmunkás esete, aki elégedett életével, emiatt azt hiszi, a kapitalizmus végülis egy jó rendszer, benne kindenki megtalálja számítását, csak az nem aki lusta lumpen, pedig ha ugyanennek a munkásnak nem lenne hamis tudata, felismerné, hogy maga a rendszer rossz, s az ő relatíve jó helyzete éppenhogy kivételes, így valós érdeke a rendszer leváltása lenne, nem az azon belüli megbecsült státusz kivívása.

Na most, egyrészt nyilván van hamis tudat. Sőt, széles értelemben minden tudat az, hiszen szűz agyak nem léteznek, mindenki a már meglévőre épít, az is, aki a meglévő ellensége. De szűk értelemben is lehet hamis tudat, amikor az egyén egyszerűen nem gondolja végig a dolgokat.

Viszont sehogy se látom, hogy lenne a prostituált vagy a pornószínésznő tevékenysége hamis tudat eredménye. A prostituáltak rendszerint tudatosan azok, egyszerűen eldöntötték, hogy könnyebb életet akarnak. Ahogy ennek alacsonyabb foka is így van, a pornószínésznői foglalkozás. A mostani árakat nem ismerem, de 20 évvel ezelőtt Magyarországon ismertem a szférát valamilyen szinten, s akkor kb. az volt a tarifa, hogy egy fotómodell egy egyórás nem-pornográf szereplésért 8 ezer Ft körüli összeget kapott tiszteletdíjként, míg egy pornográf szereplésért ugyanaz a nő 80 ezer Ft körül keresett (nem egy híres nő, hanem egy átlagos, ismeretlen statiszta). Azt hiszem, a 10-szeres díjazás elég jól magyarázza, hogy egyesek hajlandók a pornózásra. Mióta számít hamis tudatnak a nyereségvágy?

Személyes érintettségem a témában nulla. Soha nem vettem igénybe prostitúciós szolgáltatást. S már kamaszkoromban is utáltam a pornót. S ezzel együtt a nem-pornográf erotikát mindig kedveltem.

Pár érdekes bolgár adat a bulgáriai életszínvonalról. Az adatok a 2020 júliusi állapotot tükrözik.

Természetesen Bulgáriában is igaz, hogy az igazán gazdagok nem magas bérük miatt azok, hanem tőkejövedelmük miatt. Ennek ellenére fontos adat, hogy milyen a bérek megoszlása.

Az összegeket magyar pénzre átszámolva adom meg, bruttó összegben. Nettót nem adok meg, mégpedig azért nem, mert a bolgár bruttó összeg nagyjából megfelel a magyar vásárlóértéki nettónak. Azaz a bolgár árszint a nagyarnál kb. 20 %-kal alcsonyabb, pont annyival, mint amennyi a bolgár bruttó-nettó eltérése.

Magyarországon jelentős az átlagbér és a medián bér eltérése, pl. a magyar bérek közel 70 %-a az átlagbér alatti. Bulgáriában ez méginkább így van, egyenesen a bérek közel 80 %-a átlag alatti.

A statisztika 6 jövedelmi osztályba sorolja a bolgár béreket:

• 101 ezer Ft és alatti bérek (101 ezer Ft a bolgár minimálbér) - ennyit keres a munkavállalók 30 %-a, ez a nyomor szintje,
• 101 ezer és 180 ezer Ft közti bérszint (a bolgár medián bér 153 ezer Ft) - ennyit keres a munkavállalók 32 %-a, ez a szűkös szegénység szintje,
• 180 ezer és 360 ezer Ft közti bérszint (a bolgár átlagbér 244 ezer Ft) - ennyit keres a munkavállalók 27 %-a, ez a tisztes szegénység szintje,
• 360 ezer és 540 ezer Ft közti bérszint - ennyit keres a munkavállalók 7 %-a, ez egy normális alsó-középosztálybeli szint, külföldi cégeknél jellemző bérezés ez,
• 540 ezer és 1080 ezer Ft közti bérszint - ennyit keres a munkavállalók 4 %-a, ez már inkább középvezetői szint jobb cégeknél, plusz egyes speciálisabb területeken - pl. informatika - ez megesik normál dolgozóknál is,
• 1080 ezer Ft feletti bérszint - ennyit keres a munkavállalók kevesebb mint 1 %-a, ez gyakorlatilag a topmenedzseri szint, nagy cégek felső és középvezetői keresnek csak ennyit.

A valóság kedvéért hozzá kell tenni, Bulgáriában a szürke szektor jóval nagyobb, mint Magyarországon. S minél alacsonyabb a bérszint, annál nagyobb a szürkeség. Egy sor szférában - pl. kereskedelem, idegenforgalom - a legtöbb ember minimálbéres, s minden más pénz zsebbe megy, gyakorlatilag csak a nagy külföldi áruházláncok nem alkalmazzák ezt a gyakorlatot. Tehát az életszínvonal a valóságban nem annyira alacsony, ahogy ezt a hivatalos bérstatisztikák mutatják. A különböző kutatások szerint a minimálbéresek kb. fele nem valós minimálbéres, csupán a munkátató és a munkavállaló megspórolják az adózást.

Ha meg kellene becsülni, hogy a magyar életszínvonal és a bolgár életszínvonal között mennyi az eltérés, én azt mondanám: 2020-ban a bolgár életszínvonal a magyar 80-85 %-a.

Milyenek a politika elit bérei?

• polgármester: 612-998 ezer között,
• parlamenti képviselő: 765 ezer Ft,
• miniszterhelyettes: 898 ezer Ft,
• miniszter, alkotmánybíró, felső bíró, főügyész: 998 ezer Ft,
• államfő, kormányfő, parlamenti elnök, alkotmánybírósági elnök: 1547 ezer,
• nemzeti bank elnöke, számvevőszék elnöke: 2495 ezer.

S pár tipikus bolgár bér foglalkozások szerint (valós összegek):

• tanár: 198 ezer,
• épitőipari segédmunkás: 162 ezer,
• gyógyszerész: 360 ezer,
• banki ügyintéző: 306 ezer,
• könyvelő: 288 ezer,
• informatikus: 504 ezer,
• egészségügyi dolgozó: 234 ezer,
• állami szervnél ügyintéző: 234 ezer,
• kereskedelmi alkalmazott: 252 ezer,
• mezőgazdasági dolgozó: 216 ezer,
• gyári munkás: 252 ezer,
• mérnök: 360 ezer.

А bolgár statisztika szerint 113 ezer havi jövedelem szükséges a létminimumhoz.

A magyar rendszerváltozás során 5 hatalmi ág volt: a politikai hatalom, a pénzügyi-gazdasági hatalom, a médiahatalom, az értelmiségi hatalom, s a kulturális hatalom. Ezek persze Kádár alatt még mind egy kézben voltak, bár már akkor megindult a legalábbis kezdeti differenciálódás. Részben érintettem ezt: a politikai hatalom szándékosan megosztotta saját maga és a pénzügyi-gazdasági hatalom közti szférát, ez utóbbi felett csak Kádár személye volt az őr. A médihatalom a politikáé volt, de az lazított a pórázon. S még lazább volt ez a póráz a maradék két szférában.

A rendszerváltozás alatt az 5 szféra függetlenedett egymástól.

Alapvetően a kommunista elit nyugatpárti része volt a nyertese a rendszerváltozásnak gazdasági értelemben. Itt a második rendszerváltozás csak 2010, amikoris Orbánék maguk köré csábították az addig alárendelt státuszú nemzeti tőkét, annak a liberális részét is (lásd Kóka János az archetípusa ennek), majd létrehoztak új, saját klientúrát is (lásd, ennek közmondásos példája Mészáros).

A médiaszféra reforkommunistából liberálissá vedlett, s megmaradt helyén. Ez volt az szféra, ahol ez az elit aránytalan túlsúlyt volt képes elérni, emlékezhetünk a 90-es évek 95 %-os liberális túlsúlyára. Mára Orbánék elérték, hogy a korábbi 95 %-os ballib arány lemenjen 50 % ra. Korábban - 2010 előtt - erre semmilyen próbálkozás nem történt, egyfajta sorsnak volt elfogadva, hogy a médiák a liberálisoké. Orbánt 2002-es bukása ébresztette rá, hogy a liberális gazdasági elit és a liberális médiaelit szövetsége leküzdjetetéen akadály, s hiába nyeri el a politikai hatalmat, keze meg lesz kötve, míg meg nem töri ezt az ellenfelet.

Az értelmiségi szféra volt az, ahol nem volt nyomasztó liberális túlsúly, sőt itt volt a nemzeti oldal fő forrása. A 90-es években tipikus volt, hogy a baloldali kormányzatok holdudvara közgazdászokból, bankárokból, jogászokból áll, míg a jobboldaliaké tanárokból, történészekből, bölcsészekből.

A kultúra, ezzel ellentétben, liberális terep volt, nemzeti kisebbséggel.

Én azt hiszem, hogy a gazdaságban Orbán egyenlőséget ért el mára, a liberális oldal ma is erős, a multiszférában, s mellette van a nemzeti gazdaság. Itt a fő probléma az, hogy szerintem a nemzeti tőke nem lesz hűséges a jelenlegi politikai hatalomhoz, ha az egyszer elveszti a választást. A médiákban a helyzet szintén egyensúlyi, itt a pénzügyi háttér lesz gond, ha a politikai helyzet fordul.

A kultúra meghódítása pedig nemrég kezdődött el. Ez igen fontos feladat, mert ez adja az alapot a nép szellemiségének, ami hosszú távon fontosabb a médiahatalomnál.

Régi tervünk vált valóra: vásároltunk két darab madarat, teljes felszereléssel együtt. A macska kicsit megdöbbent, de kezdi szokni. Egyébként a madártartás a legolcsóbb állatos hobbi.

De nem erről fogok most írni.

Szóval a ketrec és madár kapcsolata olyan, mint az ember és Föld kapcsolata. Az ideális élettér egy ilyen, eleve madárhobbisták számára nemesített papagájfaj már képtelen lenne megélni a szabadban (az őseik Észak-Ausztráliából származnak egyébként), egyszerűen szüksége van az emberre, aki eteti őt, vigyáz rá. A rossz gazdák időnként elengedik a megunt madaraikat, ezek az esetek 99 %-ában elpusztulnak a szabadban, egyetlen feljegyzett eset van, Floridából, ahol ez a faj sikeresen tudott alkalmazkodni, s máig vannak szabadon élő példányai, mind volt ketreclakó ősöktől származnak.

Az ember is ki tud szabadulni a Földről, de nem képes megélni máshol. Az ember tehát szintén ketreclakó.

Ami a különbség köztünk és a madarak között, hogy rendelkezik felső értelemmel, melynek segítségével képesek vagyunk először is felismerni mindezt, továbbá akár meg is szabadulni a ketrectől. A madár egyikre se képes.

A könyv nem szent tárgy, hanem egy anyagi külső, melyet tartalma minősít. Mindig utáltam a könyvbarátokat, mert az a tapasztalatom, hogy ez jellemzően a könyv külsejének az abszurd fetisizálása.

Szóval Dúró Dóra kapcsán érvénytelen az az álláspont, hogy könyvdarálása barbárság.

Valójában sose kedveltem a Dórát, még kevésbé a férjét, de ezúttal le a kalappal előttük, ez bizony bátor, keresztény tett volt.

A homoklobbi tehetetlen Kelet-Európában, a lakosság nagy többsége homofób, még azok között is többségi a homofób álláspont, akik egyébként liberális, nyugatmajmoló eszmék hívei. S még a nyíltan homoklobbista nézetű emberek zöme is csak távolról támogatja gyermekmegrontó kiadványok adását gyerekeknek, ők se adnának ilyet saját gyereküknek, unokájuknak. A helyzet tehát kétségbeejtő Soros és bűntársai számára.

Az egyetlen gyenge pont a gyerekek világa. Ha valahogy sikerül már az óvodákban perverzitásra nevelni a gyerekeket, akkor talán, egy nemzedék elrontása után, képesek leszek a nagyurak, a globálkulákság a család, a házasság, a normalitás ellen fordítani Kelet-Európa lakosságát.

Ez a célja az ilyen "könyveknek". Egyébként már évekkel ezelőtt megírtam ezt paródiában, íme.

A két további tipikus homoklobbista érv:

• ez nem homokosságra nevel, hanem toleranciára,
• senki lesz homokos, mert a homokosságról olvas, lám a gyerek nem lette kisvakond, mert a kisvakondról olvasott.

Az előbbi érv teljesen hamis. Hiszen a a liberálisok se akarnak toleranciát mindenben, pl. ők se akarnak mondjuk nácizmus, pedofília, szadizmus, s még száz további dolog iránt, s még kevésbé szeretnék erre nevelni a gyerekeket. (Most kihagynám azt a kérdést, hogy valójában a perverz mesekönyv terjesztői nem toleranciát, hanem egyenesen elfogadást szeretnének.)

Szóval a kérdés nem a tolerancia maga, hanem az: minek a toleranciája. Ezek után az igazi kérdés: helyes-e kisgyerekeknek homokosságról tanítani? Nos, erről kellene beszélni, mert az a valódi kérdés. Magyarországon a nagy többség szerint (s a ballib szavazók többsége szerint is) ez egyszerűen nem gyereknek való téma.

Ami pedig a másik érvet illeti, az szimpla csúsztatás, hiszen senki se mondta, hogy bárki is homokos lenne egy könyv hatására.

A szocdemek kedvence a skandináv modell. Szocdemek alatt a valódi szocdemeket értem (mondjuk az Új Egyenlőség körét), s nem a magukat szocdemeknek hazudó liberálisokat (lásd MSZP, DK, stb.).

Azt mondják a szocdemek, hogy mindennek a kulcsa a nagyobb újraelosztás, mely egyrészt a gazdagoktól pénzt ad át a szegényeknek, másrészt a megnövekedett állami bevételekből kiváló oktatás biztosítható mindenkinek, márpedig ez az új nemzedékeknek esélyegyenlőséget ad. Majd mindezek eredményeképpen lesz egy magas életszínvonalú, viszonylag egyenlő, nyitott és korrupciómentes társadalom. (Szerencsére legalább azt a ballib mítoszt nem ismételgetik a szocdemek, mely szerint előbb meg kell szüntetni a korrupciót, majd a korrupciómentesség jólétet teremt, szerintük a korrupciómentesség a jólét után lehetséges.)

De nézzük is a valóságot inkább!

Ha a jólét szintje alacsony, akkor nagyobb újarelosztással nem a jólét lesz elosztva az adott országban, hanem a szegénység. Magyarország szintje a legszegényebb skandináv ország (Finnország) szintjének 39 %-a, a leggazdagabbnak (Norvégia) pedig 19 %-a.

Szóval nagyobb újraelosztással nem lesz nagyobb a jólét. Talán a legszegényebbek kicsit jobban járnak, a leggazdagabbak meg kicsit rosszul, a középréteg meg nagyon rosszul. Hozzáteszem: ez már ki lett próbálva Magyarországon, 1990--2010 között volt olyan is, hogy 50 % SZJA volt a legfelső bérketagóriában, ez már a skandináv legfelső adókulcshoz közelít (Svédorszában ma a legnagyobb jövedelmeket 57 % adó terheli). Ez az adókulcs Magyarországon eredményezett skandináv életszínvonalat? Nem.

Ami pedig az oktatást illeti, ha egy szegényebb ország magasszintű oktatást tart fenn, annak eredménye nem az, hogy növekszenek a bérek, hanem az, hogy növekszik az agyelszívás az adott országból, hiszen ez az ország nem tud olyan bérszintet ajánlani, mely versenyképes lenne a leggazdagabb országokéval.

Szóval a szocdem modell alaptalan, értelmetlen. Nem azért van jólét Skandináviában, mert ott szocdem modell van, hanem eleve jólét van, melyre történetesen ráépült a skandináv modell.

A liberalizmus hívei rendszeresen hivatkoznak arra, hogy a liberalizmus valójában nem is filozófia vagy politikai eszme, hanem a tiszta racionalitás, hiszen a liberális elmélet tényeken és a józan észen alapszik, nincsenek benne dogmák.

A gond az, hogy ez nem csak tényszerűen nem igaz (erről már sokszor értekeztem), hanem elméletileg se az, sőt egyszerűen képtelenség, hogy az legyen. Erről szól ez az írás.

Minden racionális megállapítás alapvetően kétféle lehet:

• magyarázó típusú (analitikus, észigazság), mely nem ad új ismeretet, de magyaráz valamit, azt világossá teszi: ezeket bizonyítani nem kell, hisz igazságuk nyilvánvaló, ezeknél az egyetlen vitás pont a szavak értelme lehet, de amint a szaval értelmét rögzítettük, nincs további vita - pl. "Az özvegyasszonynak nincs házastársa", az "özvegyasszony" és a "házastárs" szó nyilván tisztázandó, de amennyiben mindkettőt a normál magyar nyelv értelmében használjuk, nyilvánvaló, hogy ez a mondant igaz, sőt nem lehet hamis, viszont semmilyen plusz információt nem tartalmaz, további semmi köze a tapasztaláshoz, nem kell vizsgálni az özvegyasszonyokat van-e házastársuk, hiszen az övegyasszonyság fogalmának része a házastárs hiánya,
• ismeretbővító típusú (szintetikus, tényigazság), mely valamiról olyasmit állít, amit nem lehetséges tudni róla tapasztalás nélkül, nyilvánvalóan itt is rügzíteni kell a szavak értelmét, de ez nem elegendő - pl. "Magyarország fővárosa Budapest", ami lehet igaz vagy hamis, külső információ szükséges annak megállapításához, hogy ez igaz-e vagy hamis, önmagában az állítás elemzése nem ad semmilyen segítséget ehhez.

Na most, nyilvánvaló, hogy a második típus okozza a problémát. Hiszen azt mondja, akkor igaz valami, ha - a nyelvi keret rögzítése után - külső tapasztalati adat igazolja azt.

A probléma viszont az, hogy a tapasztalat mindig egyéni, nem létezik objektív tapasztalat, tapasztalni mindig csak az adott egyén képes.

A tudomány azt fogadja el érvényes tapasztalatnak, amit hozzáértő személy végez, rögzített körülmények között. A tudományos kísérlet az jelenti: bárki, aki ért az adott témához, s megfelelő eszközöket megfelelő módon használ, ugyanazt a tapasztalást fogja elérni. Lásd, az előbbi példámat - "Magyarország fővárosa Budapest" -, a szakértő az, aki tudja, hogy a fővárost az alkotmány határozza meg, így minden szakember (azaz aki tud olvasni), aki előveszi a hatályos magyar alkotmányt, az arra fog jutni, hogy Magyarország fővárosa valóban Budapest. De még ennél az egyszerű esetnél is ott van egy sor implicit körülmény:

• legyen képes felismerni a szakember, hogy kezében egy igazi alkotmány van, nem mondjuk egy sajtóhibás verzió,
• a szakember lásson jól, mert ha pl. rosszul lát és éppen nincs szemüvege, esetleg a "Bukarest" szót fogja látni tévesen az alkotmányban,
• ne álljon a szakember valamilyen hallucinogén szer hatása alatt, ami miatt esetleg képtelen bármit is olvasni.

Tehát még egy pofonegyszerű esetben is ott van a többszörös szubjektív elem, nem beszélve a sokszorosan bonyolultabb tudományos elméletekről. Ott pluszban ott vannak tudományos eszközök is, ezek helyes használata, az eszközök megfelelő mivolta.

Persze mindez látszólag kikerülhető pl. azzal, ha azt mondjuk, tapasztalatnak csak az számít, amit a hozzáértő szakemberek nagy többsége állít, ezzel kiszűrve pl. a hallucinogén hatása alatt állókat, a sarlatánokat, a marginális elméletek híveit. De ezzel azt tesszük csupán, hogy a tudományos tapasztalatot szavazásnak fogjuk fel, ami abszurd, hiszen számtalan olyan ma hamisnak tekintett tudományos elméletet lehet felsorolni, melyek korábban abszolút többségi elfogadást élveztek minden szempontból szakértők szemében, lásd mondjuk azt az elméletet, hogy a Nap a Föld körül kering, ez volt a tudományos elmélet 2 ezer éven keresztül egészen a XVI. sz. végéig.

Bárhogyan is módosítgatjuk, a vége mindig az, hogy egy szintetikus állítás se lehet olyan mértékben igazolható, ahogy egy analítikus állítás ugazsága nyilvánvaló.

A következtetés pedig az: nem lehetséges objektív ideológia, s a racionalitás önmagában is egy ideológia a sok közül. Szóval a racionalitáson alapuló eszme (fogadjuk el most, hogy lehetséges ilyen) is szubjektív.

Jelentős késéssel néztem meg Donáth Anna és Varga Judit nyilvános vitáját.

Igyekeztem nem befolyásoltatni magamat, mert női politikusok esetében ez mindig befolyásol. Szóval Donáth átlagos nő, míg Varga nagyon szép nő.

Sajnos azt kell mondanom, felesleges időpocsékolás volt a vita megnézése. Mindkét fél elmondta a saját sablonjait, sokszor oda se figyelve egymásra.

Ami a két fél teljesítményét illeti: egyik oldalról egy butuska kiváló szónok, aki alaposan ismeri a szónoki szakma minden módszerét, másik oldalról egy intelligens ember, aki képtelen hatásosan megfogalmazni magát.

Nincs mit mondanom az egészről, Varga szövege volt a helyes, sokszor egészen bátor volt, de ezt egy kívülálló nem venné észre, mert Varga nagyon rossz szónok.

Amit mellékesen megjegyeznék (és ezt más magyar műsorokban is tapasztaltam): ki az a marha, aki elterjesztette, hogy Jourová neve "jurova" alakban ejtendő, s miért utánozzá ezt mindenki? A valóságban az illető hölgy neve úgy ejtendő, mintha neve magyarul lenne, azaz az ejtés "jourová". Ugyanis a hölgy nem francia vagy görög, hanem cseh.

Az, hogy a zsidókérdés Magyarországon leértékelődött, először 2015-ben volt látható, amikor a migránskérdés mellékvízén Izrael kiemelt barátja lett a Fidesz-kormányzatnak. S ezt a ballibek legfanatikusabb képviselői se tudták megmásítani, kedvenc jelenetem ezzel kapcsolatban, amikor Vágó Istvánt haverostul kivágja a fenébe a budapesti izraeli nagykövet.

S engem ez a Bíró nevű ember nem érdekel. A róla szóló ballib narratíva teljesen érdektelen: mind az őt támogató többségi, mind az őt szidó kisebbségi álláspont. Persze inkább arra hajlok, hogy Bíró egy gerinctelen alak, mint amilyen az egész Jobbik, de erre se fogadnék nagy tétben, mert semmi jelentősége. Akár még tévedhetek ki: nem zárnám ki, hogy az illető nyilasból úgy lett liberális, hogy ez tényleges belső szellemi folyamat eredménye.

Ami az ügyben érdekes az a ballib agytröszt viselkedése. 30, 20, 10, de még 5 éve is a ballib agytröszt nem csak Bírót nyilvánította volna szalonképtelennek örök időkre, hanem még azt az egyébként megbízható ballib elvtársat is, aki félénken visszaköszön Bírónak.

Ami meg a zsidókérdést illeti, annak leértékelődése pozitívum. A magyar politika élet nagy terhe volt ez.

A karabahi vizály ismételt kiújulása miatt érdemes írni arról mi is Karabah, más nevén Arcah, amit csak az örmények használnak.

Magyar szemmel úgy lehet elképzelni, hogy Karabah amolyan örmény Székelyföld volt egészen a XX. sz. 80-as éveinek végéig, azaz egy örmény abszolút többségű terület (az örmény lakosság aránya sose volt 75 % alatt) teljesen azeri többségű területektől övezve, ezáltal elválasztva az örmény törzsterülettől. A terület gyakorlatilag a hagyományos örmény és azeri területek határvidékén volt található, tulajdonképpen egy enklávé azeri többségű területen belül, azaz nem érintkezett közvetlenül a fő örmény területtel, bár attól nem messze terült el, a határvonal-távolság az Örmény Szovjet Szocialista Köztársaság és a Hegyi-Karabahi Autonóm Körzet között átlagban 40 km volt. A helyzet ma már annyiban más, hogy az 1992-1994 közti azeri-örmény háborút Örményország megnyerte, ezáltal elfoglalta a Karabah és Örményország közti területsávot, aminek következtében ma a korábban azeri lakosságú területsáv immár 25 éve örmény (hivatalosan: karabahi) irányítás alatt van, örmény lakossággal.

Arcah Köztársaság ma egy gyakorlatilag teljesen örmény népességű - 99,9 %-ban örmény - állam. Az állam hivatalosan ki nem mondott célja valójában nem függetlenségének elismertetése, hanem csatlakozása Örményországhoz. A gyakorlatban ez az integráció már meg is történt minden szinten, a jogi és alkotmányos szintet kivéve: közös a gazdaság és közös a politikai élet. Egy sor örményországi politikus eredetileg karabahi volt, például többek között a jelenlegi örmény köztársasági elnök elődje, Szerzs Szargszjan is az volt.

A történelmi előzmény az, hogy az egész dél-kaukázusi régió évszázadokon keresztül három állam - Oroszország, Perzsia, Törökország - határvidéke volt.

Grúzia független állam volt VIII. századtól a XV. századig, amikor perzsa irányítás alá került, majd a törökök a perzsákkal harcolva magukhoz csatolták a területet. A XVIII. sz. második felében kezdődött meg Oroszország terjeszkedése délre, aminek részeként 1801-ben a terület csatolva lett Oroszországhoz.

Azerbajdzsán története hasonló, azzal az eltéréssel, hogy a XX. sz. előtt sose létezett önálló államként. Úgyszintén a perzsák és a törökök harcoltak a területért, majd Oroszország hódította el a perzsáktól a XVIII. századtól kezdődően. A mai azeri-iráni határvonal az 1826-1828-as orosz-perzsa háború eredménye, melynek következménye az azeri etnikai terület felosztása megtörtént: Dél-Azerbajdzsán maradt a perzsáké (ez a mai Irán északnyugati része), míg Észak-Azerbajdzsán az oroszoké lett (ez a mai Azerbajdzsáni Köztársaság). Érdekesség: az azeriek 60 %-a Iránban él, azaz több azeri van Iránban, mint Azerbajdzsánban.

Örményország a legrégebbi állam a régióban, kezdete az i. e. II. sz. Később perzsa és török irányítás alatt volt, majd 1828-től a terület keleti része az oroszoké lett, míg a nyugati része maradt a törököké. Az orosz területrész megnövekedett ugyan az 1877-1878-as orosz-török háború következményeként, de ez ma ismét Törökországé az 1921-es szovjet-török békeszerződés következményeként. A volt Nyugat-Örményország ma török és kurd lakosságú, ennek oka közismert: az örmények elleni népirtás (1915-1917).

Amikor megtörtént a kommunista hatalomátvétel Oroszországban 1917-ben, az egész Dél-Kaukázus elszakadt, s közös független állam alakult Transzkaukázusi Demokratikus Köztársaság névvel, mely azonban sosem tudta magát stabilizálni, s hamarosan 3 részre szakadt: azeri, grúz, örmény. Az azeriek és az örmények háborút is vívtak egymással 1919-1920 között, éppen a köztük lévő határvonal megállapításáért, akkor ezt a háborút az azeriek nyerték, így lett azeri Karabah.

A kommunista erők 1920-1921 között fokozatosan átvették a hatalmat az egész területen: először Azerbajdzsánban (ott török segítséggel), majd Örményországban (az örmény vezetés kapitulált a Vörös Hadsereg előtt, félve a török támadástól, ami ellen a kommunista erők védelmet ajánlottak), majd végül az immár minden oldalról bekerített Grúziában is megtörtént a kommunista hatalomátvétel.

A kommunista hatalom újragyesítette a 3 államot, s az Transzkaukázusi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság név alatt a Szovjetúnió 4 alapító államának egyike lett 1922 decemberében. A tagköztársaságon belüli belső határok azok maradtak, melyek voltak létrehozásakor, tehát az akkor 90-95 %-ban örmény lakosságú Karabah maradt az azeri terület része. S így maradt el a Transzkaukázusi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság 1936-os felosztása után is azeri, grúz, s örmény tagköztársaságokra. Persze amíg a szovjet diktatúra működött, semmi jelentősége nem volt annak, hol vannak a belső határok: mindenhol Moszkva parancsolt.

S az azeri-örmény konfliktus is a szőnyeg alá söpörten lapangott. Amikor a központi hatalom és a diktatúra enyhülni kezdett Gorbacsov alatt, a konfliktus előtört, súlyos események, köztük örményellenes azeri és azeriellenes örmény pogromok, lincselések formájában. 1990 elején a szovjet hadsereg még be is avatkozott az egyik tömeges lincseléssorozat megfékezése céljából, később azonban már nem volt aki rendet teremtsen, ráaádásul a függetlenné váló Azerbajdzsánban és Örményországban egyaránt olyan politikusok kerültek hatalomra, akik össze nem egyeztethető álláspontokat hangoztattak: az azeriek ragaszkodtak Azerbajdzsán területi "integritásához", míg az örmények pedig csakis a karabahi örmények önrendelkezési jogát tartották az egyetlen megoldásnak.

Ennek eredményeként végül 1992-ben valódi háború robbant ki a két ország között, az a már említett karabahi háború. Mindkét oldalon bekapcsolódtak a harcoló felek oldalán önkéntesek is: míg örmény oldalon elsősorban a nyugat-európai és a közel-keleti örmény diszpórából, valamint Oroszországból érkeztek, addig az azeri oldalon az Iránban élő azeri kisebbségből,  valamint az afganisztáni mudzsahedin harcosok közül. A háború másfél évig tartott és 20 ezer halottal, valamint 80 ezer sebesülttel végződött.

A háborút végül orosz közvetítéssel sikerült lezárni, tűzszünet formájában, mely az örményeknek kedvezett akkor. A de facto helyzet azóta: az azeri erők elfoglalták a volt Hegyi-Karabah Autonóm Köztársaság területének egy kisebb részét, az örmény erők pedig a volt Hegyi-Karabah Autonóm Köztársaság legnagyobb részét, valamint a Karabah és Örményország közti határvidéket, így fizikailag megteremtve a közvetlen területi kapcsolatot.

Ez az oka annak, hogy a mai Arcah Köztársaság területe nem egyezik a volt Hegyi-Karabah Autonóm Köztársaság területével. A helyzet azóta nem változott: jogilag a tűzszünet mind a mai napig érvényben van.

A karabahi lakosok egyébként de facto mintha Örményországban élnének, karabahi állampolgárságuk mellett örmény állampolgársággal is rendelkeznek. Karabahot a világ egyetlen országa sem ismeri el, Örményország sem, viszont néhány állammal, mint pl. Oroszország, az USA, Libanon (ahol jelentős örmény kisebbség él), s természetesen Örményország nem hivatalos kapcsolatban áll vele „állandó képviseletei” révén.

Valójában a független Arcah ügye örmény szempontból taktikai lépés, a valódi cél a nemzetközi támogatás megszerzése ahhoz, hogy a terület szabadon csatlakozhasson Örményországhoz, nemzetközi jogilag is elismerve.

Amikor diplomát szereztem 1992-ben, első gondolatom az volt, hogy diplomata akarok lenni. Nem jött össze politikai okokból, plusz kapcsolataim se voltak ezen a területen - apámnak is diplomata státusza volt egy időben, de külkeres vonalon, ami Magyarországon külön világ volt a Kádár-rendszerben. Egyszer azért behívtak a Külügybe beszélgetni, meg is dicsértek egy olvasói levelem miatt, amit még 1989-ben írtam (emlékeztek rá 3 év elteltével, szóval jó volt a személyzeti osztály munkája!), de ott nyíltan elmondta az illetékes négyszemközti magánbeszélgetésben, hogy felesleges jelentkeznem, a személyzeti politika az, hogy mivel túl sok így is a komcsi és a liberó, így az új alkalmazottak csak MDF-közeliek lehetnek, ami pedig én sose voltam, lévén akkor SZDSZ- és Fidesz-tag.

Aztán jelentkeztem mégis a diplomata vizsgára. De nem akkor, hanem egész 5 évvel később, szóval már a ballib kormányzat alatt. Mivel annak a kormányzatnak se voltam embere (sőt, akkoriban kifejezetten ellenségesnek számítottam MIÉP-szimpatizánsként), nem tápláltam különösebb reményeket a sikert illetően. Persze a ballib vezetés más volt, sose beszéltek nyíltan, szóval minden jogszabályut betartva, kaptam időpontot a vizsgára, az első írásbelim még sikeres is lett, a másodikra is elhívtak, de az utolsó szintre, a szóbelire már senki se hívott, csak jött egy sablonválasz "köszönjük, sajnos most nem Önt választottuk" stb. stílusban.

Hozzáteszem: ma már nagyon örülök, hogy se 1992-ben, se 1995-ben, se 1997-ben nem vettek fel diplomatának. De honnan az 1995-es dátum, hisz erről nem írtam? Szóval 1993-ben megkaptam a bolgár állampolgárságot is a születésemtől meglévő magyar mellé (ősiségi alapon mint "határontúli bolgár"), így aztán megpróbáltam jelentkezni a bolgár Külügynél is. Itt keresztül mentem 3 egyre furcsább vizsgán, s a kezdő 300 jelentkezőből bekerültem a végső 20 fős csoportba, majd nem vettek fel, de még azt se mondták, hogy "befellegzett".

De mit csináltam 1992-1997 között? Számítógépes programokat terjesztettem (az esetek 90 %-ában legálisan), valamint tolmácsoltam. Sőt, fél évig állásban is voltam egy libanoni illetűségű cégnél, mely fagylaltkészítő gépekkel és azok tartozékaival kereskedett Bulgáriában, én voltam az IT-osztályon a kettes számú alkalmazott.

Aztán Budapesten megpróbáltam rendes, jobban fizető állást kapni. Közel 200 helyre jelentkeztem, ebből összesen 5 helyre hívtak be interjúra, s sehová se vettek fel. Ismerősök még beajánlottak pár helyre, az egyikre fel is vittek (ez egy bankfiók volt), de ott nem töltöttem el túl sok időt, mivel a bank éppen tulajdonost váltott, s kirúgták az alkalmazottak felét, persze engem is. Aztán voltam még egy ideig éjjeliőr is egy budapesti irodaházban, de ezt nem bírtam sokáig.

S - vicces esemény - beajánlottak a Népszabadság szerkesztőségébe. Voltam is egyszer bent, egy illetékes embernél (sajnos elfelejtettem a nevét, de híres ember volt), akivel abban maradtunk, hogy küldök neki 3 cikket közéleti témában. Ezt meg is tettem, de sose kaptam reakciót. Pedig igyekeztem kiválasztani a 3 legenyhébb szövegemet, de el lehet képzelni: 1997-ben egy MIÉP-szimpatizáns és a Népszabadság, valószínűleg a legenyhébb cikk is súlyos sokkot okozott. Aki túl fiatal, annak egy példa: akkoriban a ballib médiák mindent uraltak, s akkoriban a legenyhébb más véleményre is úgy néztek, mintha kb. ma valaki a holokausztot szeretné tagadni egy zsidó lapban.

Rosszabb állást simán kaptam volna (pl. vagyonőr vagy könyvesbolti eladó), de azt nem akartam elvállalni, így maradtam állás nélkül. Fordító-tolmácsként vegetáltam, majd a feleségemmel együtt működtettünk egy boltot, először Pátyon (Pest megye), majd Budapest VII. kerületében. Éppen egy nappal a New York-i ikertornyok elleni terrorakció előtt nyitottuk meg a boltot, szóval jól emlékszem napra pontosan mindenre. A boltos tevékenység kb. nonprofit lett, abba is hagytuk 2006-ban.

Közben, úgy 35 éves koromra - ez 2002 - rájöttem, én voltaképpen nem is akarok karriert csinálni, a szabadságom fontosabb ennél számomra.

Végül 2007 nyarán elköltöztünk Szófiába, ahol semmilyen terveim se voltak, de pénzem volt a 2 budapesti ingatlanom eladásából, s nem is kellett gyorsan venni bármit is, mert volt lakásunk Szófiában. (A 3 ingatlanból 2 ingyen lett, örökségből, csak a harmadik, a budapesti bolt volt saját szerzemény, ezt kis vesztességgel adtam el végül.)

Előtte, 2006-2007-ben között onlájn pókereztem, s ebből még volt is valami közepes szintű jövedelmem. De mivel sose lett olyan jövedelmem, amit szerettem volna (egyszerűen sose lettem annyira jó játékos, bár így is jobb lettem az emberek 95 %-ánál), meguntam a pókert, s a rendszeres játékot abbahagytam 2007 őszén.

2007 őszén hirdetel felindulásból jelentkeztem egy szófiai cég álláshirdetésére, ahol magyar nyelven beszélő embereket kerestek. Nagyon meglepődtem, mert az első interjú és írásbeli teszt után azt mondták, hogy akkor fel is vagyok véve. Magam az egészet csak próbának gondoltam, de mivel ilyen váratlanul felvettek, gondoltam, akkor elkezdek munkába járni. A nettó havi fizetésem 125 ezer Ft lett, ami az akkori magyar nettó átlagnál (115 ezer) kicsit magasabb volt, bár reálértékben még jobb volt ennél az alacsonyabb bulgáriai árszint miatt, szóval magyar reálértéken kb. 150 ezer Ft-nak felelt ez meg. A munka könnyű volt - a Nokia magyar ügyfeleit kellett telefonon és ímélben támogatni -, plusz a csoporttársak között többen is kiváló embereknek bizonyultak. (Szia, Attila! Szia, Zsolt!)

Azóta eltelt 13 év, s azóta folyamatosan hasonló munkakörökben vagyok. Nekem idén nagyon jól jött a koronavírus is, most már be se kell mennem semmilyen irodába, hiszen ez a munka tipikusan olyan, amihez csak számítógép és internet kell. Most, 1 hónapja azért is váltottam munkahelyet, mert az új munkahely garantáltan "home office" jövő nyárig legalább.

Mivel a munkát nem önmegvalósításként, hanem kényszerként fogom fel, gyakorlatilag soha semmilyen munkahelyi problémáim nincsenek. A főnökeim meg is szoktak rendszeresen dicsérni, hogy nem okozok konfliktusokat, megbízható vagyok, nem linkeskedem.