Pár éve figyeltem meg a magyar, totális elutasításra épülő párbeszédhiányban, hogy immár a teljesen politikamentes kérdésekbe is bele kell kötni. Ezt a fideszes oldal is elköveti egyébként, de mégis a bajnok a ballib oldal. Például az ellenfél női rendre csúnyák, de legalábbis kurvák. Ez egyébként egy ősi női marhaság: a nem szimpatikus másik nő vagy ronda boszorkány, vagy - ha ez nyilvánvaló képtelenség -, akkor büdös kurva. Persze ugyanezt férfiaktól hallani erősen röhejes.

De a legújabb az ellenfél idegennyelvi tudásának tagadása. Ilyenkor jön elő a közhellyé zuhant "aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul" közmondás. 

Mint mondtam, a fideszes oldal is szokott ilyet csinálni (lásd "Gyurcsány nem tud jól angolul", pedig kifejezetten jó a tudásszintje) de a ballibeknél ez szinte beteges: minden élő és mozgó nem-ballibre rá van mondva, hogy az nem tud nyelveket. Persze nyilván Orbán a fő célpont (aki a valóságban jól beszél angolul), de bárki más is, jelenleg pl. Varga Judit.

Direkt meghallgattam Vargát tisztán nyelvtudási szempontból. Nos, a valóság az, hogy széles a szókincse, képes magát változatosan kifejezni, nem vét nyelvtani hibákat. A kiejtése persze hibás, nagyon messze van az anyanyelvi kiejtéstől, dehát az angolult tanult idegenek 99 %-a esetében ez így van. Emiatt a rossz kiejtést nem is számítják a jó nyelvtudás részének, ha nem olyan rossz, hogy zavarja a megértést. Egyetlen egy hibás kifejezést találtam: a "felsőoktatás" angolul "higher education" és nem "upper education", ez utóbbi a középfokú oktatás felső tagozatát jelenti angolul, Varga viszont ezt az egyetemekkel kapcsolatban használja, egyszerűen itt a magyar kifejezés tükörfordítását használja, ami angolul hibát eredményez.

Mik is Varga hibái. Egy szóban: tipikus magyar akcentusa van. Részletesen pedig, mivel szórakozásból alaposan átnéztem. Nem fogok nyelvészeti szakkifejezésket használni. Felosztottam szempontok szerint:

• hibák, melyeket gyakorlatilag minden magyar elkövet, a hosszú évek óta angol nyelvterületen élők is:
  • d/t előrébb ejtése a helyeshez képest: a magyarban a t/d ejtésénél érinteni kell fogsort, az angolban viszont úgy helyezkedik a nyelv, hogy közel van a fogsorhox, de éppen nem érinti - ezt baromi nehéz megtanulni, mert mindig azt a legnehezebb megtanulni egy idegen nyelvben, ami kis mértékben tér el az anyanyelvtől, de éppen annyira, hogy a helytelen ejtés már akcentusnak számítson,
  • ott is "világos l" van ejtve, ahol "sötét l"-t kellene (sötét l = a nyelv keményebb, s erősebben hozzáért a szájpadláshoz),
  • a kétféle th hang ejtése a legtöbbször hibás, azaz d/t vagy sz/z hangzik el, néha azonban Judit helyesen θ/ð-t mond, érdekes, hogy a this szóban hibásan ejt, míg a that szóban helyesen,
  • természetesen az összes magánhangzó magyaros, azaz ahol az angol és a magyar ejtés nem azonos, ott hibásan ejti:
    • a magyarban a fő eltérés a rövidség/hosszúság:
      • az átlag magyar észre se veszi, hogy pl. a magyar o és ó közti eltérés nem csak rövidség/hosszúság, hanem a ó kicsivel zártabb is az o-nál, ezzel szemben az átlag angol meg a nyitottab/zártabb eltérést veszi észre, míg a rövid/hosszú eltérést hanyagolja el tudatában, ennek következménye, hogy pl. a "bit" és "free" szavakban a magyar számára ez magyar rövid i és hosszú i eltérés, miközben valójában csak a hosszú i egyezik a magyarral, a rövid a valóságban egy, a magyar i-nél zártabb hang, ez tipikus hiba, melyet minden angol anyanyelvű ember azonnal kiszúr (ez egyszerűen fülsértő számukra),
      • ugyanez az az eset: ahol az angol írásban "oo" van, ez egyszer a magyar ú-val azonos hang, máskor viszont - pl. a good szóban -, az nem ú, hanem egy zártabb u, ez is olyasmi, amiből minden angol anyanyelvű azonnal felismeri az idegent,
    • a but/not magánhangzójának azonos ejtése, "palócos a" alakban, miközben az angolban csak az utóbbi ejtendő így, az előbbi ejtése - legalábbis az amerikai angolban - a nurse/bird ejtésével azonos, lásd a következő pontot,
    • a nurse/bird azonos ejtése - ez önmagában nem hiba, az amerikaik is így tesznek, bár a britek nem -, viszont az "ö" ejtés hibás, Judit többször is így ejti, bár nem mindig, van helyes ejtés is,
    • a man/men szavak azonos ejtése, Varga Judit miskolci, azaz még ha beszélné is az ottani nyelvjárást, az se segítene rajta, ugyanis Magyarország északkeleti része ahhoz a nyelvjárási területhez tartozik, ahol csak egyféle "e" hang van (s a budapesti nyelv is ide tarozik, továbbá a magyar köznyelv is), érdekességképpen - bár ez nem tartozik ide, de nem bírom kihagyni -, hogy a magyarban összesem 3 rövid e-féle hang van, de minden nyelvjárásban csak 1 vagy 2 található meg:
      • csak a köznyelvi "normál" nyitott "e" van meg: dél-alföldi nyelvjárás, északkeleti nyelvjárás, mezőségi nyelvjárás,
      • a köznyelvi nyitott e van meg és a zárt e (azonos az angol "men" szó hanjával): nyugat-dunántúli nyelvjárás, palóc nyelvjárás, tiszai–körösi nyelvjárás, székely nyelvjárás, csángó nyelvjárás,
      • a köznyelvi nyitott e hiányzik, helyette egy nyíltabb e van (azonos az angol "man" szó hangjával) és a zárt e (azonos az angol "men" szó hangjával): közép-dunántúli-kisalföldi nyelvjárás, dél-dunántúli nyelvjárás,
    • az összes angol kettőshangzó magyaros ejtése, azaz vagy hosszú magánhangzóra redukálás (lásd a "low" szó az nem "ló"), vagy két szótaggá választás (lásd az "about" szó angolul 2 szótag, Judit 3-ban ejti),
    • s talán a legfontosabb, a szótagintonáció, ezt iszonyú nehéz elsajátítani felnőttkorban, aki nem hiszi, hallgassa meg Soros György angol beszédét, 70 év angol nyelvterületen élés után is az angoltól idegen módon intonál, mégpedig úgy, ahogy azt a magyarban kell csinálni - a világ nyelvei 3 nagy csoportra oszthatók ebből a szempontból:
      • szótagazonos intonáció: azaz minden szótag azonos hosszússággal van ejtve, ez - más intonációt használó nyelvű emberek füle számára - gépies hangzást ad, mintha a beszélő folyton felovasna vagy verset recitálna, erre tipikus példa a spanyol,
      • hangsúlyalapú intonáció, azaz két hangsúlyos szótag között ugyanannyi idő telikel, így ha túl sok hangsúlytalan szótag esik két hangsúlyos közé, azokban a magánhangzó redukálódnak, ez - más intonációt használó nyelvű emberek füle számára - elharapós, túl laza hangzást ad, mintha a beszélő folyton sietne, erre tipikus példa az angol és az orosz nyelv,
      • versmérték alapú intonáció, azaz vannak hosszú és rövid szótagok, ezek közt az eltérés dupla (lehet másfeles, de 3-szoros is bizonyos nyelvekben), a hangsúly egyáltalán nem befolyásolja ezt, ilyen volt az ógörög és klasszikus latin, s többek között ilyen a magyar is (ezért is lehet könnyedén magyarra fordítani ógörög/latin verseket, míg angolra jóval nehezebb feladat), ez pedig - más intonációt használó nyelvű emberek füle számára - éneklős, kissé mekegős hangzást ad, mintha a beszélő dalt adna elő beszéd helyett, de kisgyerekeknek énekelne, direkt tagoltan, hogy azok biztosan értsék;
• hibák, melyeket a tapasztalt magyarok nem szoktak elkövetni:
  • a w legtöbb esetben hibásan v-nek ejtve,
  • a r-t Judit mindig pergeti, angolul nem így, hanem raccsolva kell ejteni.

Az angol a nemzetközi nyelv, aminek az az előnye, hogy az angol anyanyelvűek hozzá vannak szokva az legkülönbözőbb idegen, hibás akcentusokhoz. Továbbá az angol gazdag a nyelvjárásokban is, s ezek - szemben a magyar nyelvjárásokkal - élő, életerős nyelvváltozatok.

Van egy vicces jelenség a liberális médiákban. Amikor valamilyen, liberális szemszögbúl pozitív ügyért tüntetnek bárhol a világban, mindig előjön, hogy a férfiakból álló rendőrség/csendőrség/katonaság erőszakos a nőkből - sőt gyerekekből - álló békes tüntetőkkel szemben. Lám, micsoda emberek ezek, a legelemibb tisztesség is hiányzik ebből a hatalomból és fogdmegjeiből: erős férfiak vernek gyenge nőket.

Persze, egyrészt nem igaz, pl. manapság egyre több a nőnemű rendőr. Másrészt nem minden nő 154 cm magas és 46 kg súlyú (ezek a feleségem adatai).

De nem is ez a lényeg. A lényeg itt a súlyos inkoherencia. Hiszen ugyanezek az emberek beszélnek a nemek egyenlőségéről, sőt egyenesen a több tucatnyi genderről, a dualitásfasizmusról, s más hasonló marhaságokról, de mindenekelőtt a bármiféle diszkrimináció tilalmáról.

Szóval miféle igaz progresszív liberális az, aki amikor lát egy alacsony, sovány, első látásra nőnek kinéző tüntetőt, s vele szemben egy százkilós, magas, férfinek tűnő rendőrt, rögtön el is dönti - diszkriminatív fasiszta módon -, hogy az előbbi egy nő, míg az utóbbi egy férfi? Hiszen teljesen elképzelhető, hogy az előbbi egy férfi, míg az utóbbi egy nő, sőt mindketten lehetnek akár ciszpedofil transzkrokodil gyíkemberidentitású huszonhatodik neműek, legalábbis a genderológiai áltudomány szerint, melynek híve minden igaz demokrata...

Két vétó is volt az EU-kapcsán. Az egyik a magyar-lengyel, a másik a bolgár.

A magyar-lengyel vétó a jogállami kritériumok miatt történt. Gyorsan utána is néztem mit is jelent brüsszeliül a jogállamiság. Nos, erre jutottam, íme ezt a 8 pontot találtam:

• az ország népe nem dönthet egy sor kérdésben, mert erről csakis egy senki által nem választott brüsszeli testület hozhat döntést,
• az óvodákban a pedofilek szabadon mozoghatnak, megrontó mesekönyveket lehet terjeszteni, viszont a vallás ki van tiltva ugyanonnan,
• az iskolákban homokos szexórák vannak, viszont szidják a család intézményét, mert az elnyomás,
• a házasságot csúnya, elavult intézménynek kell bemutatni, egyedül az azonosneműek közti házasságot kell kötelezően bevezetni, s ütemesen tapsolni is kell neki,
• tilos támogatnia egy tagállamnak a saját gazdaságát, minden pénz ugyanis átadandó a szabad piac láthatatlan kezének, azaz a nyugati tőkének,
• a sajtószabadság nevében kötelező a nem liberális vélemények tiltása,
• a Soros gazda és haverjai által finanszíozott álcivileknek vétójoguk van minden kérdésben, ez a társadalmi vita lényege,
• s úgy általában ájult tisztelettel kell fogadni minden hülyeséget.

Ami a bolgár vétót illeti, az kisebb jelentőségű. Bulgária megvétózta Észak-Macedónia EU-csatlakozási tárgyalásának megkezdését. Az ok: Észak-Macednia nem tartja be a 2017-es bolgár-macedón jószomszédsági egyezményt, mely kimondja többek között, hogy a bolgár és amacedón nép közös történelmi gyökerekkel rendelkezik, ami megnyilvánul a nyelvben, a folklórban, a kultúrában.

A bolgár elvárás az lett volna, hogy a macedón történelemkönyvek legyenek átírva. A hivatalos macedón álláspont az, hogy a macedón nép a kora középkorban, a VI. században jött létre az ókori macedónok maradványai és a balkáni szláv bevándorlók keveredéséből, majd önálló népként létezett folyamatosan, ideiglenesen államot is létrehozva 2 alkalommal (a macedón történelem macedón államként tekint a VII. századi macedóniai szláv fejedelemségekre, valamint a 970-1018 közti bolgár államra), egészen, míg 1991-ben véglegesen sikerült elérni a saját államiságot.

Bolgár szempontból ezzel 2 fő panasz van hivatalosan:

• az egész macedón történelemszemlélet bolgárellenes (megjegyzem: más nem is lehetne),
• a bolgár történelem jelentős részének tagadása ez.

Mind az USA, mind Németország erős nyomást gyakorolt Bulgáriára, ne vétózzon, s valószínűleg nem is lett volna vétó, ha a bolgár belpolitikai helyzet nem lett volna éppen feszült.

A szóban forgó bűn leírása a Bibliában:

"Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze. Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.” (...) A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.” Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak. Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen hívta az embert és így szólt hozzá: „Hol vagy?” Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtőztem.” De ő így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?” Az ember így válaszolt: „Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, azért ettem.” Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó vezetett félre, azért ettem.”"

A hagyományos keresztény értelmezés szerint a bűnbeesés lényege, hogy az ember elvesztette isteni képességét, hogy csak jót tehet, immár tehetett jót és rosszat is.

A bűnbeesés jelentőségét a kereszténység 3 fő ága különbözőképpen magyarázza. Kicsit leegyszerűsítve, a fő szempont az embet alaptermészete, a jóra való képesség:

• az ortodoxia szerint az ember alaptermészete nem romlott meg egyáltalán, továbbra is képes a jóra, egyszerűen csak hajlik a rosszra,
• a katolicizmus szerint az az ember alaptermészete részben megromlott, de a jóra képes maradt,
• a protestantizmus szerint az ember alaptermészete teljesen megromlott.

Ebből követkeizk a bűnbeesés felülmúlásának útja is. Abban mindenki egyetért, hogy Isten kegyelme által kapjuk a hitet, s ez vezet el az üdvözüléshez, azonban a konkrér módban eltérések vannak:

• az ortodoxia szerint az egész folyamat Isten és az ember szabad akaratának kölcsönös munkája, s ez bármikor megszűnhet ha az ember nem akarja,
• a katolicizmus ehhez hasonló nézete szerint az ember szabad akarától függ, hogy elfogadja-e az isteni kegyelmet, a hit útjára lép-e, majd megmarad-e a hitben,
• a protestantizmus ebben két részre oszlik:
  • az egyik szerint - ez a hagyományos kálvinista elképzelés - az embernek nincs szabad akarata a kegyelmet illetően, nem képes ellenállni neki, s megszerzett hit sem veszíthető el a továbbiakban (éppen ezért Isten nem mindenkinek ad legyelmet, hanem csak azoknak, akik méltóak erre, ez az előre elrendeltség tana),
  • a másik szerint - ez a hagyományos luteránus elképzelés - nincs előre elrendeltség, s a kegyelmet az ember képes visszutasítani, de a megszerzett hit már nem veszíthető el aztán.

Ami a protestantizmus belső rejtelmeit illeti, lásd ezt a cikkemet. Itt most nem ennek kifejtése a célom.

Érdekes, hogy a nyugati egyházszakadás (reformáció) következtében a katolikus egyházon belül is megindultak a protestantizmus hatására olyan folyamatok, melyek célja a téma átértelmezése volt protestáns szellemben.

Az alap Aurelius Augustinus (Szent Ágoston) V. századi tanítása volt az előre elrendeltségről, mely azonban valójában isteni jövőbelátást jelentett, nem kálvinista szellemiségű előre elrendeltséget. Mivel fontosságában Ágoston a katolicizmus kettes számú teológusa mind a mai napig, nyilván nem lehetett figyelmen kívül hagyni, s adott volt Ágostonnak a protestáns értelmezése.

A XVI. sz. második felében a két tábor: a protestantizmushoz közelebbi értelmezésre hajló dominikánusok és a hagyományos katolikus álláspontot védő jezsuiták voltak. A vita lényege: hogyan lehet a mindenható Isten kegyelme olyan, hogy annak a halandó ember képes ellenállni, nem jelenti-e az isteni kegyelem hatékonytalanságát.

A két főszereplő Domingo Báñez (1528-1604) spanyol dominikánus szerzetes teológus és filozófus és Luis de Molina (1535-1600) spanyol jezsuta szerzetes teológus, közgazdász és filozófus. Báñez szerint Isten hatékony kegyelmet azoknak ad, akik szabad akarattal azt elfogadják, míg az isteni kegyelmet elutasítóknak hatékonytalan kegyelmet ad, ez azonban nem Isten hibája, hanem egyszerűen arról van szó, hogy mivel Isten mindent tud, így azt is tudja, ki fogja szabadon elfogadni vagy elutasítani a kegyelmet. De Molina viszont ezt egyfajta rejtett protestáns előre elrendeltségnek minősíti. s megjegyzi, ez az emberi szabad akarat tagadása: Isten valóban előre tudja ki hogyan fogja használni szabad akaratát (másképp nem is lehet, hiszen Isten mindentudó), azonban semmilyen módon nem befolyásolja ezt, tehát a kegyelem minden esetben ugyanolyan, hatásában semleges, s az az ember szabad akaratából lesz hatékony vagy hatékonytalan, ami nem jelenti Isten mindenhatóságának csökkenését, hiszen maga Isten adta a szabad akaratot. De Molina logikája: az nem szabad akarat, amikor a cselekedetet megelőzi egy meghatározott előzmény, melynek következménye csak egyféle cselekedet lehet.

Mindkét fél az ügyet az inkvizíció elé vitte, egymást eretnekséggel vádolva, de végül a római pápa egyszerűen megtiltotta a további vitát a kérdésről, majd bizottság lett létrehozva a kérdés tisztázására, az azonban szintén nem hozott határozatot.

A vita más felekkel indult újra pár évvel később. Cornelius Jansen (1585-1638) holland katolikus püspök hozta ismét fel a hatékony vagy hatékonytalan kegyelem elválasztását, a hatékonyról azt állítva, hogy az megmásíthatatlan módon vezet az üdvözüléshez, ugyanis ennek megkapása azt eredményezi, hogy az ember megérezze a tökéletes jót, melyről aztán nyilván önként se akar lemondani egy kisebb jó érdekében. Jansen így próbálja kivédi a szabad akarat problémáját, azt állítva ismét, Isten csak előre látja az ember szabad akaratát.

A janzenizmust végül 1713-ben a római pápa eretnekségnek nyilvánította. Ezután a mozgalom maradványaiból alakult meg a Holland Ókatolikus Egyház, mely máig létezik párezer fős tagságú felekezetként.

A kérdés egyébként máig vita tárgya, a vallásos tematikán kívül is. Azaz van-e előre meghatározottság, cselekedeteink következnek el szükségszerűen előzményekből, s van-e szabad akarat.

A következő irányzatok léteznek:

• indeterminizmus (inkompatibilista indeterminizmus)- a cselekedetek nem előre meghatározottak:
  • libertarizmus - ebből következően van szabad akarat;
• determinizmus - a cselekedetek előre meghatározottak:
  • kemény determinizmus (inkompatibilista determinizmus) - ebből következően nincs szabad akarat,
  • puha determinizmus (kompatibilista determinizmus) kompatibilizmus - van szabad akarat, ugyanis szabad akarat alatt kizárólag a külső kényszerítő tényezők hiánya értendő: annyira nincs ellentmondás a determinizmus és a szabad akarat között, hogy determinizmus.nélkül nem is lehetne szabad akarat.

A spanyol gyarmatosítás Latin-Amerikában azzal az érdekes fejleménnyel párosult, hogy két katolikus szerzetesrend egészen más eszmei alapot adott hozzá, így maga a politika is változott a gyakorlatban.

A domináns szerepet a dominikánusok és a ferencesek játszották. Mindkettő XII. századi katolikus szerzetesrend, a dominikánusok fő szerepe az oktatás volt, míg a ferenceseké a szociális szféra.

A két elmélet érzékeltetésére íme egy-egy képviselője. A dominikánus oldal képviseletére direkt nem a közismert Bartolomé de las Casast ("az indiánok apostola") választottam, inkább egyik fő elvtársát.

Amerika spanyol gyarmatosítása 1492-ben kezdődött, az első terület a Karib-térség nyugati része volt (a mai Kuba, Haiti, Dominika, Puerto Rico), befejezése pedig Mexikó keleti részének meghódítása 1697-ben. Ami ezután maradt hódítás nélkül, az már csak egyes államtalan törzsek (lásd Argentína és Chile déli része, egyes őserdők), melyek nem jelentettek kihívást a spanyol hatalom számára.

Francisco de Vitoria (1483-1546) dominikánus szerzetes, teológus és filozófus azt állította, a spanyol hatalomnak nincs joga gyarmatosítania Amerikát, mivel a terület már lakott, s lakói emberi lények. Szerinte a keresztények egyetlen joga a kereszténység terjesztése az indiánok között, ill. azon indiánok védelme, akik önként elfogadták a keresztény hitet. Az erőszakos térítést is elfogadhatatlannak tekintette.

Szembe ment a két fő spanyol érvvel is a gyarmatosítás igazolására:

• az indiánok nem civilizáltak - azt mondta erre, az indián államok valódi államok, nem rosszabbak az európai államoknál,
• az indián szokások emberiségellenesek, így a civilizált világnak kötelessége bevatkoznia (ismerős ez, ez volt a mostani "bombázással demokráciát" liberális elv akkori verziója), meg kell menteni az indiánokat saját maguktól, hiszen lám embereket áldoznak, hamis vallásuk miatt - de Vitoria erre azt mondta, bár valóban emberiségellenes cselekedet az emberáldozat, ez még önmagában nem elegendú jogalap a hódításra

De Vitoria azt is tagadta, hogy a császárnak - aki abban az időben azonos volt a spanyol királlyal - vagy a római pápának joga lenne döntenie Amerikáról, egyedül a római pápa szellemi hatalmát ismerte el a kérdésben.

Végülis de Vitoria egyetlen legitím okot lát az indiánok megtámadására a jogos önvédelmen kívül: ha tiltják a keresztény missziós tevékenységet.

Az ellenkező álláspont jelentős képviselője Juan Ginés de Sepúlveda (1490-1573) ferences szerzetes, filozófus és jogász volt. Ő azt mondta, az indiánok emberi lények ugyan, de alacsonyabbrendűek, s születésüktől fogva szolgák. Államaik nem igazi államok, hanem csak amolyan vadember-szerveződések. Mivel tehát jelenlegi állapotukban képtelenek a teljes emberi értelemre, így meghódításuk és erőszakos térítésük jó cselekedet, egyfajta kisgyerekekként kell tekinteni őket, akikkel szemben akár kényszerrel is jót kell tenni. A spanyol hódítás pedig csak jót tesz az indiánokkal, hiszen elindítja őket a fejlődés útján, mely során képesek lesznek idővel teljesértékű keresztény emberekké válni.

Ami érdekes: egyik álláspontban se voltak rasszista elemek, ez idegen volt a spanyol gondolkodástól. Az indiánokat alacsonyabbrendűknek tekintők is pl. üdvözölték a házasságot spanyolok és indiánok között, a keresztény indiánok oktatását, alkalmazását a spanyol gyarmati igazgatásban.

S bármelyik álláspont mellett is állt az éppen aktuális spanyol hatalom, a végcél mindenesetben az indiánok integrálása, s nem likvidálása volt. Szemben mondjuk az angol logikával, mely alapvetően területet akart lakosság nélkül.

De mi is volt a tényleges gyakorlat? Azt lehet mondani, hogy a gyarmatosítás első 50 évében a totális háború, azaz a feltétlen támadás. Azok a területek, melyek a legkorábban kerültek spanyol irányítás alá, gyakorlatilag az indán lakosság teljes megsemmisülését kapták sorsukként. Talán erre jó példa Kuba, ahol nulla az indiánok száma, csak halvány genetikai nyomaik maradtak: a modern kutatások szerint a mai kubai lakosság 4 %-ánál találhatók meg indián ősök.

A XVI. sz. 40-es évei viszont komoly változást hoztak. А katolikus papok elérték, hogy az indiánokra ne vademberekként tekintsenek a hódítók, hanem megkeresztelendő emberekre. Ebben egyetértettek a ferencesek is természetesen.

A spanyol hatalom a dominikánus érveket fogadta el a XVI. sz. közepén, azaz esélyt adott a békés misszióknak, ez egyes helyeken ténylegesen is sikert hozott. Guatemala déli részén Luis Cáncer de Barbastro dominikánus szerzetes missziója ott is sikert ért, ahol korábban az őslakosok fegyveresen álltak ellen a spanyoloknak. Természetesen a kereszténység önkéntes felvétele is mindig azt az eredményt hozta, hogy végül a spanyol hatalom lett az egyetlen.

Mindenesetre szimpla tény, hogy az amerikai kontinensen ott maradt meg máig a legtöbb indián, ahol egykor spanyol uralom volt. S sokkal kevesebb ott, ahol angol, francia, holland, portugál uralom volt. A 19 volt spanyol amerikai gyarmat közül 13-ban máig 80 % feletti az indián és kevert indián-fehér lakosság aránya (ahol nem: Argentína, Chile, Dominika, Kuba, Puerto Rico, Uruguay).

A szovjet, marxista ideológia uralma alatt létezett egy olyan dolog, hogy "a filozófia alapkérdése". S ez se korábban, de azóta nem számít alapkérdésnek a filozófiában, szóval ez az egész egyfajta marxista sajátosság.

Ez egyébként nem a szovjet ideológia találmánya volt hanem még Friedrich Engels ötlete, melyet 1886-ban fogalmazott meg a Ludwig Feuerbach és a klasszikus német filozófia vége című írásában, idézem:

"Valamennyi filozófia legfelsõbb kérdése, a gondolkodás és a létezés, a szellem és a természet kapcsolatának kérdése tehát nem kevésbé, mint bármely vallás, gyökerei a vadság idõszakának az emberek korlátozott és tudatlan ábrázolásaiban gyökereznek. (...) A gondolkodás és a lét kapcsolatának kérdése, amelynek elsődleges szerepe: a szellem vagy a természet, ez a kérdés, amely a középkori szcientizmusban az egyház ellenére is nagy szerepet játszott, élesebb formát öltött: Isten teremtette a világot, vagy létezett-e az ősidők óta? A filozófusok két nagy táborra osztották azt, hogy hogyan válaszoltak erre a kérdésre. Azok, akik azt állították, hogy a szellem létezett a természet elõtt, és amelyek végül is így vagy úgy felismerték a világ teremtését, ám a filozófusok, például Hegel között, a világ teremtése gyakran még zavart és nevetséges megjelenést mutat, mint a kereszténységben. , - idealista táborot alkotott. Azok, akik a természet fő elvét tartották, csatlakoztak a materializmus különféle iskoláinak."

A baj ott van, hogy ez a vita teljesen értelmetlen. Nem is véletlen, hogy ez az "alapkérdés" szinte ismeretlen a marxizmuson kívül. Ahhoz, hogy érthető legyen, előbb elmondok egy tudománytörténeti tényt.

A fizika mint tudomány történetileg 3 nagy korszakra osztható: arisztotelészi fizika (i. e. IV. sz. - i. sz. XVII. sz.), klasszikus fizika (XVII.-XX. sz.), modern fizika (XX-XXI. sz.).

A több mint 2000 éven keresztül elfogadott arisztotelészi fizika lényege leegyszerűsítve, az 5 legfontosabb elv:

• a természettudomány célja a miért megértése (ezzel szemben a klasszikus fizika a mikéntet akarja megérteni, a "miért" kérdést tudománytalannak, legalábbis tudományon kívülinek tekinti),
• van öt őselem - közülük egy csak a Földön kívüli világban -, ezekből áll minden anyag, s mindegyik elemnek van belső inherens sajátossága, a föld és a víz a Föld központja felé igyekszik, míg a levegő és a tűz távolodni akar tőle, a csak a Földön kívül meglévő éter pedig a tökéletesség eleme, az egyes anyagok aszerint mozognak, amilyen arányban megvan bennük az adott őselem (a klasszikus fizika szerint minden atomokból és szubatomi részecskékből áll, s nem létezik inherens tulajdonság),
• fenti inherens sajátosságuk arra készteti az anyagot, hogy egyenes vonalban haladjon, állandó sebességgel, a sebesség nagysága attól függ, mekkora az adott anyag tömege és mekkora a közegnek a sűrűsége, melyen az anyagok áthaladnak,
• mindent anyag tölt be, nem létezik űresség, ha ugyanis létezne, ott a sebesség végtelen lenne, ami képtelenség, így atomok se létezhetnek, hiszen ha lennének, köztük üresség lenne (a klasszikus fizika szerint van üresség, sőt a világ 99+ %-a üresség, minden atom térfogatának 99,9 %-a is üres tér),
• a tér és az idő nem önálló tényezők, hanme az anyagok kapcsolatának sajátosságai (a klasszikus fizika szerint a tér és az idő független tényezők).

(Az egyébként vicces, hogy az utóbbi két pontban a modern fizika cáfolja a klasszikus fizikát, s az arisztotelészi fizikával ért egyet, bár más okból, mint ahogy ezt Arisztotelész gondolta.)

Szóval 2000 éven keresztül ez volt a tudomány elfogadott elmélete: minden megmagyarázható az anyag mozgásával, már csak fel kell fedezni az esetleges részszabályokat, csiszolni kell az elméleten, de a fő elvek világosak, s meg is felelnek a tapasztalatoknak, ahol pedig mégse, ott is kevés a megmagyarázatlan eltérés, de amint csiszolgatjuk az elméletet, az is meg lesz hamarosan magyarázva.

Egyébként ez a "minden világos nagy vonalakban, már csak a részleteket kell tisztázni" gyakran megismétlődik, s sokszor nagyot bukik, a klasszikus fizika és a modern fizika közti átmenet során is megesett. Közismert a vicces, de igaz történet, hogy amikor 1878-ban Max Planck 17 éves korában beiratkozott az egyetemre és a fizika szakot választotta, a fizika tanszék vezetője azt mondta neki, rossz szakot választott, mert a fizika már minden fizikai törvényt felfedezett, s csak apró részletek maradtak, így neki mint tehetséges fiatalembernek időpocsékolás lenne fizikát tanulni.

Aki nem így látta, arra úgy nézték kb., mint ma egy ufológusra vagy asztrológusra - áltudományos okoskodásnak minősítették. Ióannész Philoponosz (Ioannisz Filoponosz) VI. századi görög teológus és filozófus ilyen eset volt, amikoris ezer évvel Newton előtt megsejtette Newton első törvényét a tehetetlenségről: azt állította, hogy a testek képesek lendületet átvenni más testektől, s addig mozognak, míg ez a lendület el nem fogy.

Tehát voltak ellenvélemények, de a tudomány fősodra ragaszkodott az arisztotelészi fizikához. Gyakorlatilag csak Newtonnal változott meg minden, aki rendszerbe is foglalta az új tanokat. De Newtonnal szemben is sokáig élt az ellenvélemény, hogy elmélete:

• egyrészt tudománytalan babona, hiszen mindenféle "misztikus" erőket tételez fel, lásd távoli testek közti láthatatlan gravitációs mezőt,
• nem magyaráz semmit, csak növeli a megmagyázhatatlan alapelvek számát, ezzel sértve az Ockham-borotvaelvet.

De amikor elfogadottá lett a gravitációs mező - majd később az elektromos és a mágneses mező is -, ez természetesen be lett sorolva az anyagok közé. Korábban az anyag csak a szűkebb értelemben vett anyag (ami fizikalag észlelhető általunk) volt anyag, de immár lett még három anyagi dolog: a tér, az idő, s a mező. A mai modern fizikában pedig jelenleg - amikor legutoljára néztem - 17 szubatomi részecske van számon tartva (+ 1 feltételezve), azzal megtoldva, hogy ez csak a világ 5 %, mert a maradék 95 % az sötét anyag és sötét energia, melyről nem tudni miből vannak.

Annak idején, amikor a 80-as években szovjet gimnáziumban tanultam, az egyik elmés, sokat idézett lenini filozófiai mondás az volt, hogy "az anyag az ami objektív valóság", ezen akkor nagyot nevettem, mert ez egy tipikus, körkörös álmagyarázat. De kiderült, tényleg ez a hozzáállás a kérdéshez, az anyag az, amit annak mondunk.

Szóval nézzük is most ez a szellem/anyag szembeállításnál. Az összes materialista elmélet, mely le akarja vezetni a szellemet az anyagból bukásra áll, mert mindegyik elmélettel súlyos problémák vannak: se a funkcionalizmus, se a különféle fizikalista elméletek, se a nyelvi elméletek, s mégkevésbé a behaviorizmus nem képes meggyőző választ adni. Egyszerűen még a legmeggyőzédésesebb materialista is érzi, valami nem stimmel.

A jövő mi lesz? Biztos vagyok benne, be lesz vezetve, hogy van szellem is mint a fizikai valóság része. A tudat kutatásának ez lesz a várható eredménye még ebben században. Pont ahogy egykor Newton bevezette a mező fogalmát.

S mi lesz erre a materialista és az idealista válasz? Mindkettő örömmel fogja konstatálni, hogy igaza lett. Hiszen a materializmus azt fogja mondani, íme az anyag egy új formája. Az idealista pedig azt: az anyag jellemzője a tudat, ez az alapja, ezt lehet ateista vagy hívő verzióban is állítani, immár a tudomány is bizonyította ezt. Az agresszív idelista persze azt fogja mondani, a materalisták vereséget szenvedtek, hiszen csúsztatnak, amikor az eddig elutasított szellemet elfogadták. Az agresszív materialista pedig persze azt fogja mondani, az idealisták, s különösen a vallásosak szenvedtek vereséget, hiszen a tudomány immár bebizonyította, Isten valójában csak egy materiális természeti erő, lám ahogy a villámlás se Zeusz dühét jelzi, úgy a tudat se a keresztény/muszlim/zsidó Isten létét igazolja.

Zorbán ingyenes netet ad a távoktatásban résztvevőknek.

Persze a ballib kommentelők gyorsan átláttak a trükkön. Íme a legelmésebb leleplezések:

• le lesz butítva a net sebessége 1 KB/s-re,
• ez diktatúra, Zorbán nem parancsolhat a szabad piac láthatatlan kezének, mert nincs ingyen ebéd,
• segítség, csődbe mennek a szolgáltatók!,
• na és nem diákoknak miért nem lesz ingyenes?,
• Zorbán így kezdi kiépíteni a net feletti cenzúrát,
• ez megint a gazdagokat segíti, miért nem csak a rászorultaknak ingyenes?,
• Zorbán már megint lop, mert már megint máséval veri,
• ezt a többi rendes előfizető fogja megszívni, mert velük lesz megfizettetve,
• s akinek nincs netje, azzal mi lesz?,
• bezzeg csak a rendkívüli állapot végéig!,
• most a kisdiákoknak ingyenes lesz a pornó,
• na és az egészségügy?

Egy biztos: ez lesz az utolsó csepp a pohárban, Zorbán bukik, legkésőbb a tavalyi év végéig!

Puzsér Róbert az az ellenzéki megmondóember, aki a legközelebb áll hozzám az összes magyar ellenzéki megmondóember közül. Sok mindent helyesen lát, jellemzően pont az alapokat leszámítva, lásd ő amolyan 1998-2002 közöti fideszes, aki abban hisz, hogy a liberális eszme alapvetően jó, csak elrontották a progresszívok, azaz a megoldás valami konzervatív szellemiségű liberális visszarendeződés.

De ezt most hagyjuk, amióta rendszeres szereplője az ATV-nek, az Öt című műsornak állandó résztvevője, sőt gyakorlatilag főszereplője, gyakrabban szólal meg hétköznapi politikáról, mint korábban.

Alapvető tévedése egyre látványosabb. Puzsér azt állítja, a világ két táborból áll: egyrészt van a "trollkurzus", mely elrabolta a jobboldalt, átvéve annak helyét, kiszorítva a klasszikus liberális eszmét, másrészt meg van a "mártírkurzus", mely lefoglalta a baloldal helyét. A megoldás tehát nyilvánvaló:

• a baloldalra térjenek vissza a 90-es évekbeli liberális fordulat előtti szocdem eszmék, akik kitalált és marginális kérdések helyett a munka érdekével foglalkoztak a tőke ellenében,
• a jobboldalra meg jöjjenek vissz a Churchillek, Adanauerek, de Gaulle-ok, akik hitelesen képviselik a tőkét.

Az elképzelés teljesen abszurd, egyrészt mind a szociáldemokrácia, mind a konzervatívizmus olyan eszmék, melyek egy rövid idősávban és kizárólag a nyugati magállamokban voltak életképesek, s megszűnésük oka nem pokoli összeesküvés vagy hazug, korrupt politikusok színre lépése, hanem egyszerűen megszűntek az őket támogató feltételek. Mindkét eszmét ugyanis csak az tudta éltetni, hogy a nyugati magállamok képesek voltak a világ gazdagságának jelentős részét kisajátítani, így már csak annak elosztásáról kellett vitázni: először a tőkét pénzeljük-e, hogy az aztán egyre magasabb béreket adjon a nyugati kisembernek, vagy inkább a szociális juttatásokat növeljük előbb - ez a konzervatív és szocdem nézet közti lényegi különbség. A vita azonban okafogyottá volt, miután a magállamok egyre kevésbé lettek képesek kisajátítani a vbilág gazdagságát, ami miatt megszűnt az a korábbi állapot, hogy az életszínvonal nyugaton folyamatosan emelkedett. Ma már a nyugati kisember tapasztalata az, hogy nem él jobban, mint ahogy szülei éltek, míg szülei tapasztalata még az ellenkezője volt ennek. Leegyszerűsítve: felesleges a beömlő pénz elosztásáról vitázgatni, mikor az elsőrendű probléma az, hogy egyre csökken a beömlés sebessége. Szóval azért nincsenek manapság se "igazi" konzervatívok, se "igazi" szocdemek, mert semmi szükség rájuk.

Következésképpen senki se lopott el semmit, hanem természetes folyamat eredményét látjuk. A jobboldal és a baloldal egyesült, a közös értékrend alapja pedig az, hogy legyen vegytiszta liberalizmus, ezt az állapotot szererik sokan "neoliberalizmusnak" csúfolni, pedig ez abszurd kifejzés, hiszen ez nem más mint visszatérés a klasszikus liberalizmushoz. Puzsér gondolkodása itt követi el a legnagyobb hibát: egyrészt klasszikus liberalizmust akar, másrészt ennek megvalósulását nem üdvözli.

De menjünk tovább. A baloldalon volt akinek nem tetszett ez a konszenzus. Ők identitásbeli módon közelítettek a kérdéshez, belőlük lettek a progresszív liberálisok. Az újbalos kezdeményezések zöme ezzel véget is ért. Itt persze Puzsérnek igaza van.

(Nyilván maradt marxista baloldal is, de jelentősége manapság nulla körüli, így felesleges kitérni rá.)

A jobboldalon is meglett a válasz. Bár ez heterogénebb. Megjelentek a nacionalista irányzatok, megjelentek a harmadikutas irányzatok, még az egész modernitást elutasító eszmék is.

(S itt is kihagynám az ultranacionalista, szélsőjobbos irányzatokat, mert - ellentétben a liberális közhiedelemmel - semmi jelentőségük.)

Miket is mond Puzsér, ami nem igaz sehogy se. Három dolgot emelnék ki.

Állítólag - szerinte - az újjobb és az újbal egyetért a gazdasági kérdésekben. Én nagyon nem ezt tapasztalom. Részben persze igaz, hiszen az újbal szinte teljessége és az újjobb nagy része is elégedett a liberális gazdasággal. Szóval ez a legkevésbé téves állítás.

Továbbá, azt állítja, az újjobb kevésbé veszályes, mint az újbal, mert előbbi nem is gondol semmit komolyan, csak "trollkodik", viszont az újbal tényleg komolyan hiszi saját szövegét, ezért potenciálisan gyilkos eszme. Na most, én nem hiszem, hogy bármelyik oldal is ne gondolná komolyan.

S végül - ez talán Puzsér legnagyobb tévedése az aktuálpolitikában - az az állítás, hogy az amerikai Demokrata Párt balszéle igazi balosokból áll, akik a "mártírkurzus" helyett igazi szocdem ("skandináv típusú") politikát akarnak, azaz vissza akarják vezetni a baloldalt a tőke-munka ellentéthez. S ennek az áramlatnak a nagy hőse Bernie Sanders.

Na most, Sanders kétségtelenül pozitív figura Clintonhoz vagy Bidenhez képest, de semmi több. S tábora éppen azokból a - Puzsér szavával - "mártírkurzus" hívekből áll, akiket állítólag leváltanának.

Az újbal menthetetlen. Az újjobb pedig csak akkor lesz életképes, ha megszabadul többek között az "igazi" liberalizmusért vívott harctól.

Az Európai Buzottság Bizottság legújabb terve: az LGBTQIXYZABCWCSTB emberek jogainak védésétől fog függeni az egyes tagállamoknak járó összegek kifizetése.

Most legalább megtudtuk mit is jelent brüsszeliül a "jogállamiság" fogalom. Nos, a beteg nemiségű emberek rombolási jogát jelenti a családok, a gyerekek, a társadalom, a normalitás ellenében.

Az illetékes EB-biztos nyíltan ki is mondja: ahol a beteg nemiségű emberek érdekei nem érvényesülnek a brüsszelita szájízlés szerint, ott hiányoznak az emberi jogok.

Még, még! Csak egyre jobban lejáratjátok magatokat. Megmondom őszintén, azt még el tudom fogadni, amikor egy homokos, pedofil, stb. védi a beteges eszmét, hiszen ez egy természetes emberi ösztön, a neve önvédelem, de amikor normális emberek állnak ki az abnormalitás mellett, ott a baj sokkal nagyobb: ez ugyanis már nem puszta önvédelem, hanem gonoszság, rombolási szándék.

Nem gond egyébként, kőkemény vétó lesz, több országból is.

A magyar-izlandi selejtező alatt a legjobb mulatság a ballib kommentelők követése volt. Íme egy kis ízelítő.

A meccs előtt:

• A foci a bunkók sportja, ezért rajong érte Orbán is.
• Két tucatnyi ember fut egy labda után, kit érdekel, de drukkolok Izlandnak.
• Izlandra fogadtam a tippmixen. Hajrá vikingek!

A 11. percben gólt lő Izland.

• O1G!
• Ha-ha-ha! A halászok, pékek, amatőr idős bácsik vezetnek a milliárdosok ellen.
• Na most szállt el a 2022-es választás a FideSSnek!

A magyar csapat egyenlít a 88. percben:

• Kevéske.
• Mázli. Ha csak 87 percig tart a meccs, hatalmasat bukunk.
• Egy néger góljára éneklik az Isten áld meg a magyart, röhej!

A magyar csapat átveszi a vezetést:

• Elfáradtak az izlandi hentesek és pékek.
• Kenyeret és cirkuszt - na, a cirkusz meg is van, milliárdokért, kenyér helyett meg évente egy zsák krumpli.
• Erre bezzeg van pénz, milliók meg éheznek, az egészségügy és az oktatás romokban! 

Elképesztő módon a magyar csapat megfordítja az eredményt a 92. percben, amivel Magyarország kijut az EB-re:

• S akkor mi van, ha nyertek? Semmi.
• Tíz év alatt két kijutás. Ez bizony megérte a 8500 milliárdot.
• Felesleges a kijutás. Pofozógép leszünk ott. 

Hát van ennél jobb szórakozás?

Mivel nemrég írtam cikket a karabahi helyzet gyökeréről, kötelességem megírni a helyzet drasztikus változását is, mely most novemberben zajlott le.

A 2020-as azeri-örmény háború kezdete szeptember vége, amikor az azeri erők támadni kezdtek. Ezután több, egyik oldal által se betartott tűzszünet következett, közben az azeri erők egyre nagyobb sikereket értek el. Végül a múlt héten az örmény oldal gyakorlatilag kapitulált. Sajnos, mert én az örmény oldalnak adok ebben a kérdésben igazat.

Oroszország bevatkozása november elején megmentette az örményeket a totális vereségtől, a karabahi terület egy része megmaradt örmény kézen, az azeri oldal számára pedig az elért nyereség így is hatalmas történelmi győzelem.

Oroszországnak szövetségese mind Azerbajdzsán, mind Örményország, s ez kölcsönös: se az azeriek, se az örmények nem akarják felbontani jó viszonyukat Oroszországgal. Így az orosz politika lényege a térségben: mindkét felet támogatni, de oly módon, hogy egyik se nélkülözhesse az orosz segítséget.

Az eredmény tehát: Azerbajdzsán megkapta a vitatott terület kétharmadát, ennek nagyobb részét katonai erővel meghódította, kisebb részét önként átadják az örmény erők még e hónap folyamán. Karabahot mindenhol azeri terület veszi körül ezentúl, megszűnik a határa mind Iránnal, mind Örményországgal, marad csupán egy 5 km széles sáv, mely szintén Azerbajzdzsáné lesz, de ott orosz katonai igazgatás lesz "ideiglenesen" - ez a sáv marad az egyetlen közvetlen kapocs Karabah és Örményország között. Ezen túl megszűnnek a karabahi fegyveres erők, Karabah határainak védelmét az orosz határőrség veszi át.

Ez bizony örmény Trianon. A második, mert egy örmény Trianon már volt, a XX. sz. 10-es éveiben.

Annak idején, úgy 30 éve, egy bolgár politikus rájött, az éhségsztrájk erős, ütős eszköz, de van egy nagy negatívuma: az ember éhes lesz közben. Plusz az is gond vele, hogy a legtöbb éhségsztrájkoló csak kamuzik, azaz amint eltelik 3-4 nap - amennyit egy egészséges ember gond nélkül kibír étel nélkül, ha erős az akarata -, abbahagyja a sztrájkot. Az őszintébbek bevallják: ennyi volt, bocs. A kevésbé őszinték meg szörnyűséges orvosi vizsgálatokra hivatkozva hagyják abba. A még kevésbé őszinték pedig egyszerűen nyom nélkül eltűnnek.

A múlt héten gyakorlatilga véget ért bulgáriai tüntetéshullámban is akadt ilyen eset, több is. Az első pár napon az éhségsztrájkoló mindenkinek interjút ad, kijelenti, hogy sose adja fel, megjelennek mellette a segédjei is, akik kérlelik "nem ér annyit az egész, te fontosabb vagy nekünk élve!", mire az éhező - aki szinten mindig egy eleve túlsúlyos ember, azaz az átlagnál is több tartaléka van - Gandhi-utánzó pofával megismétli, hogy amíg követelései nem teljesülnek, nem adja fel. Aztán eltelik pár nap, s mint a kámfor eltűnik a sztrájkoló.

De visszatérve a 30 évvel ezelőtti bolgár politikusra. Ő kitalálta, hogyan lehet minden kellemetlenség nélkül éhségsztrájolni. Nos, a megoldás: több ember összegyűl éhségsztrájolni, de egyszerre mindig csak egy ember "éhezik", váltják egymást pár óránként. Én nem eszem 6 órán keresztül, aztán te nem eszel 6 órán keersztül, majd ő nem eszik 6 órán keresztül, s így tovább. Meg is lett a neve ennek: ez a staféta-éhségsztrájk!

Nekem ez jutott eszembe az SZFE egyetemfoglaló sztrájkjáról, melyet ezen a héten a résztvevők abbahagytak, de trükkösen: ugyanis ők ezentúl is egyetemfoglalnak-sztrájkolnak, de immár otthonaikban, lélekben.

Én meg holnap reggel indulok a Nemzetközi Űrállomásra. Persze csak jelképesen, lélekben, de aki azt meri mondani, hogy ez így kevesebb, mint egy igazi űrutazás, az egy zorbánfasiszta agymosott!

Adatok korábbi összefoglalómhoz.

A valósághoz való viszony:

• racionalizmus: a valóság megismerésének eszköze a tudat, a tudat logikai, értelmező képessége,
• empiricizmus: a valóság megismerésének eszköze a tudat tapasztalati tevékenysége,
• pragmatizmus: az előbbi kettő szétválasztása értelmetlenség,
• szkepticizmus: a valóság nem ismerhető meg.

Mi egyáltalán a valóság:

• realizmus: a valóság objektív módon létezik,
• idealizmus: a valóság tudatfüggő,
• transzcendetális idealizmus: a valóság objektív módon létezik, de egyes dolgok csak a tudaton keresztül adottak, s az objektív valóság kizárólag a tudat által meghatározott kereteken belül van jelen számunkra,
• fenomenalizmus: az idealizmus egyfajta módosított változata, a tudat által befogadott érzési adattömeg valós, az ezen alapuló tudat által megállapatított következtetés a valóság,
• nyelvi relativizmus: a valóság az, ahogy azt nyelvileg leírjuk.

Valójában ez a kérdés értelmetlen, mert a politikában a mi számít, nem a miért.

Én még erősen emlékszem a 2008-as Orbánra, aki akkor még hevesen küzdött a liberális oldalon. Az akkori Fidesz-narratíva az volt, hogy a liberális demokrácia és a nyugati értékrend nagyszerű dolgok, de a rohadt komcsik rosszul csinálják, meg korruptak, plusz barátkoznak a sátáni oroszokkal. Szinte szórul szóra ugyanaz, mint a ballib narratíva Orbánról.

Mivel most az amerikai elnökválasztás hangulatában élünk, emlékezzünk vissza a 20 évvel ezelőtti Bush-Gore csatára. Akkor az akkori fideszes holdudvar volt olyan naív, hogy komolyan elhitte, ez a nemzeti erők és a komcsik harca, s a Bush győzelmére úgy tekintettek, mintha Orbán is nyert volna az USA-ban. Pedig hát ez csupán egy magyar szempontból teljesen érdektelen baráti harc volt a liberális elit belső klubjában.

Aztán 9 évvel később, 2009 során valami történt Én azt hiszem, Orbán akkor döbbent rá valamire, esetleg csak megérezte a történelem változó szelét, s óvatosan vitorlát vetett az új irány alapjén. Ő maga jött rá vagy valamely szakértője szólt neki, ki tudhatja ezt. A lényeg: 2009 lett a fordulat éve.

A Fidesznek már volt egy fordulata korábban, a 90-es évek közepén, amikor progresszív liberális táborból átevezett a konzervatív liberálisba. Az sokkal nehezebb volt, én jól emlékszem egy személyes tapasztalatomra 1997-ből. Zsámbékon jártam, egy jobboldali lakossági fórumon, ez akkor az MDF, a MIÉP, a KDNP tagságát, szimpatizánsait jelentette (a magát jobboldalinak tekintő MDNP-t ez a tábor baloldalinak tekintette, az FGKP-t pedig bohócpártnak) - nos, a Fidesz híre akkor ebben a közegben olyan volt, hogy megbízhatatlan párt, s jobb nem közösködni vele. Idő kellett, hogy ez a közeg elfogadja a Fideszt jobboldalinak. 2009-ben viszont a jobbos közvéleménye sokkal könnyebben fogadta el a Fidesz lassú fordulatát, eleve a magyar jobbos közvélemény mindigis sokkal inkább volt a MIÉP-féle népi harmadikutas típusú, mint a nyugati kereszténydemokrata típusú.

Nem tudom, 2009-ben Orbán csak pragmatikus okokból állt át vagy meggyőződásből, ezt nem vagyok képes átlátni, de ez végülis mindegy: a lényeg, hogy 2009 óta a jó oldalt erősíti. Én azt hiszem, ez meggyőződés és pragmatizmus is: Orbán rádöbbent: az ország sorsa sose fordul jobbra, míg az együtt menetel a nyugattal, míg fenntartja a nyugati értékrendet.

Néha a dolgok jó véget érnek.

Majdnem pont egy éve zajlott le a liberális-amerikai puccs Bolíviában, írtam is róla.

Időközben - számomra ez kellemes meglepetés - az történt, hogy a puccsisták képtelenek voltak biztosítani hatalmukat, majd a kényszerűen kiírt választáson hatalmasat buktak.

S a bónusz: a 2019-es választáson - melyet az USA által támogatott ellenzék csalásnak nyilvánított - kevesebben szavaztak a megbuktatott elnök pártjára, mint most, az új választáson. Tehát a puccs hatása: a lakosság körében nőtt a törvénytelen elűzött kormányzat népszerűsége.

A puccs után száműzetésbe kényszerített elnök pedig e hét elején hazatért. Úgy tűnik, már a CIA se a régi.

Biden győzött. Nyilván ebben szerepe volt a választási csalásoknak is, az abszurd amerikai választási szabályok ugyanis pl. lehetővé teszik az urnazárás utáni szavazást is, plusz a levélszavazatok mindig annak adnak előnyt, aki képes jobban szervezni.

Az alapvető viszont mégse ez. Trumppal ugyanaz történt, mint Orbánnal 2002-ban: elhitte, hogy a médiák ellenében választást lehet nyerni. Pedig nem lehet, a modern liberális demokráciában a kampány állandó, s az akinek nincsenek médiái, az képtelen versenyezni.

A pálya tehát eleve lejtett Bidennek, s Trump pedig nehezen tudott volna nyerni ilyen, 90 %-os ellenszélben.

Pont ezt látta meg Orbán 2002-ben, ezért is volt első számú feladata 2010 után a médiákban saját hányad kialakítása, a liberális médiatúlsúly jelentős visszaszorítása.

A legfontosabb dolog az emberi létezésben a hitelesség, azaz tegyük azt, ami személyünkből következik. Ez eléggé közismert szabály.

De két módon is félre szokták érteni.

Az egyik a jóság. Azaz ha személyünk téveszmékben szenved, s emiatt a rosszat jónak hiszi, akkor a személyiséghez hű magatartás látszólag hiteles, de a valóságban nem az, ez olyan, mintha egy rosszul megszerkesztett építészeti tervhez ragaszkodva valósulna meg egy építkezés.

A másik - s ez tágabb értelemben része lehet az előbbinek, de célszerű külön kezelni - az öncélű eredetiesség. Azaz valamit csak azért nem csinálunk megfelelő módon, mert a megfelelő mód utánzásával elvesztenénk eredetiségünket. Miközben az eredetiesség csak akkor értelmes, ha hozza a szükséges eredményt.

Az ilyesmi legfeljebb kamaszkorban bocsátható meg. A kamaszok egyik sajátossága, hogy csak azért nem tesznek valamit, hogy különcök lehessenek, s a dolog mélyebb értelme már nem érdekli őket. Márpedig az öncélű különcség értelmetlen.

A 3,4 milliárd anyanyelvi beszélőt egyesítő indoeurópai nyelvcsalád legnagyobb ága - 1,1 milliárd fős - az indo-árja ág, a nyelvcsalád legkeletibb ága.

Az őshazában az elterjedési arány a következő:

• Banglades - 98 %,
• Bhután - 30 %,
• India - 70 %,
• Maldív-szk. - 99 %
• Nepál - 82%,
• Pakisztán - 75 %,
• Sri Lanka - 75 %.

A történelem során jelentős kivándorlás zajlott a térségből (lásd cigányok Magyarországon), ennek következtében az indo-árja nyelvek máshol is megtalálhatóak. Ahol aránya eléri a 10 %-ot:

• a Perzsa-öböl menti olajállamok (Arab Emirátusok, Bahrein, Katar, Kuvait, Omán) - pontos statisztika nincs, a becsülhető adat 10-25 % közti,
• Fidzsi - a lakosság 49 %-a,
• Suriname -a lakosság 26 %-a.

Felmerülhet a kérdés: helyesek ezek a számok? Hiszen pl. közismert, hogy pl. az Arab Emirátusokban a lakosság 60 %-a indiai. Nos, a válasz az, hogy a Perzsa-öböl menti olajállamokban az indiai bevándorlás kétharmada dél-indiai, azaz nem indo-árja nyelvű. Ugyanez a helyzet Malájziában és Szingapúrban is, ahol jelentős számú indiai bevéndorló van, de szinte teljes egészében dél-indiaiak.

Továbbá a másik tényező a nyelvvesztés. Megesik az is, hogy valahová jelentős számban vándoroltak be indo-árja nyelvűek, de az idők során nyelvileg asszimilálódtak. S itt nem csak a magyar anyanyelvű cigányokra kell gondolni, hanem ennek drasztikus példája Mauritius, ahol ma a lakoság 70 %-a indiai, de alig 5 % őrzi ősei nyelvét, a nagy többség nyelvileg asszimilálódott. De ugyanez igaz Trinidad-Tobagóra és Guayanára is, ahol jelentős az indiai származású lakosság, viszont csak kis részük beszéli már ősei nyelvét.

De maradjunk a nyelveknél, íme azok az indo-árja nyelvek, melyeket anyanyelvként több ember beszéli, mint a magyart:

• hindi - 528 millió,
• bengáli - 230 millió,
• pandzsábi - 125 millió,
• marathi - 83 millió,
• urdu - 69 millió,
• gudzsaráti - 56 millió,
• radzsasztáni - 50 millió,
• odia - 35 millió,
• maithili - 34 millió,
• szindhi - 38 millió,
• nepáli - 30 millió,
• szingaléz - 17 millió,
• asszámi - 15 millió.

Ami engem leginkább érdekelt, az a kölcsönös érthetőség foka az ág nyelvei között, íme az adatok:

• 95 % feletti kölcsönös érthetőség: hindi-urdu (kb. mint a szerb és a horvát viszonya),
• 75 % körüli kölcsönös érthetőség: bengáli-asszámi (kb. mint a cseh és a lengyel, vagy az orosz és az ukrán viszonya),
• 50 % körüli kölcsönös érthetőség: hindi-pandzsábi-gudzsarati-radzsasztáni-nepáli-szindhi (kb. mint az olasz és a spanyol viszonya),
• 25 % körüli kölcsönos érthetőség: hindi-bengáli, hindi-marathi, bengáli-maithili-odia-szingaléz (kb. mint a lengyel-orosz vagy a román-spanyol viszonya).

Ami az olvasást illeti, az írásrendszerek különbözősége vagy hasonlósága fontos tényező:

• a hindi, a radzsasztáni, a marathi, a maithili, a nepáli ugyanazt az írást (devanagari) használja,
• a bengáli és az asszámi ugyanazt az írást használja, ez hasonlít a devanagarira,
• a pendzsábinak saját írása van, a devanagari íráshoz hasonlít,
• a gudzsarátinak saját írása van, a devanagarihoz hasonló, bár távolabbi az eddigiekhez képest,
• még távolabbi az odia és a szingaléz írás,
• az urdu és a szindhi az arab írást használja.

Az előbbi 3 közti a hasonlóság kb. mint a latin-cirill-görög betűk között, az negyedik és ötödik hozzájuk képest kb. mint az örmény vagy a grúz írás. Ezek mindegyike abugida típusú írás, azaz balról jobbra írandó, minden mássalhangzónak van saját jele, a magánhangzók jelölése szintén kötelező, azonban nem külön betűkkel, hanem ez különböző mellékjelekkel történik. Példának India neve hindiül (Bhárát), ez leírva:

भारत

• भा – bh betű á magánhangzóval, ejtése: “bhá” (alapállásban minden mássalhangzó “á” hanggal együtt értendő, külön mellékjel jelzi, ha nincs “á”)
• र – r/rá betű – nincs mellékjele, így ejtése: “rá”
• त – t/tá betű – nincs mellékjele, mert a szó végén eleve eltűnik az “á”, azaz nem kell jelölni, így ejtése: “t”

Ugyanaz a szó bengáli, pandzsábi, gudzsaráti, odia, szingaléz írással:

ভারত

ਭਾਰਤ

ભારત

ଭାରତ

භාරත

Számomra az igazán megdöbbentő, hogy ezeket a nyelveket alig használják a családi és kulturális életen kívül. Pl. még a legnagyobb nyelv, a hindi internetes használata is kisebb, mint a magyaré, pedig a magyar anyanyelvi beszélőinek száma kb. 40-szer kisebb. Ennek oka az, hogy az internet amolyan "magasabb szintű" dolognak számít a térségben, márpedig az ilyen magasabb ügyeket angolul szokás intézni. A logika a régióban: felesleges a helyi nyelveken tartalmat csinálni, mert aki netezik, az nem él mélyszegénységben, iskolázott valamennyire, tehát eleve tud angolul.

Indiában jelenleg anyagi okokból a lakosság alig 40 %-a netezik (Magyarországon ez 90 %). A hozzáférés árának esése, a kormányzat reményei szerint, oda fog vezetni, hogy a szegényebbek is elkezdenek netezni, ami aztán ki fogja kényszeríteni a helyi nyelvek magasabb jelenlétét is.

Egy kis saját gyűjtés 18 éven aluli, magyar anyanyelvű fiatalok nyelvhasználatából. A bölcsész lélek sose alszik, szóval az ember az egyébként dögunalmas munkája során is rácsodálkozik dolgokra bölcsész szemmel. Hozzáteszem: mivel én magam másfél nemzedékkel idősebb vagyok a célkorosztálynál, valószínűleg olyasmire is rácsodálkozom, amire nem kellene. Én magam teljesértékű és nem felsőfokú magyar diákközösségben kizárólag 7 éven keresztül léteztem, 1973-1980 között. Csak olyan szavakat vettem bele listámban, melyek minimum enyhe meglepetést okoztak számomra. Most 12 szót említenék.

Bekövet - követni kezd közösségi hálózaton (a szó eredetileg is létezett "valakit bekísér" értelemben)

Crush - angolul "szerelem", magyarul mint "akibe szerelmes vagyok" értelemben, kevesebb mint a "párom", sőt kevesebb a "szerelmem" kifejezésnél, mivel nem feltétele a kölcsönösség, a crushom lehet akár valamilyen híres ember is, az én időmben azt mondtuk volna: "akibe bele vagyok esve"

Doga - iskolai dolgozat, ez egy érdekes szó, mert az én szüleim, a mai 70 év felettiek diáknyelvében masszívan jelen volt, majd a következő nemzedékben csökkent népszerűsége, de úgy látszik a mai diákok ismét nagyon használják

Duettezik - videóra videóval válaszol, párhuzamos módon

Élő - valós életben, azaz nem a neten, ez az angol IRL sajátos, új fordítása, a mi időnkben az "élő" csak élő adást jelentett

Flat - ezt úgy mondták volna a mi időnkben, hogy "deszka", jelentése: kismellű nő/lány

Fákboj - olyan fiú, aki csak a szex miatt ismerkedik lányokkal

Komi - nem, nem kommunista, hanem komment

Offol - nem követ vissza, ennek a korábbi nemzedékben a jelentése még "eltér a témától" volt

Outfit - öltözék

Rankol - sorrendbe rendez, rendszerint tizes listát készít, lásd "tíz kedvenc zeneszámom"

Szívez - ugyanaz, mint az idősebb nemzedéknél a "lájkol", eredete: egyes közösségi hálózatokon a szív jelre kattintás jelenti a tetszést

Amikor ezt írom, még nincs eredménye az amerikai elnökválasztásnak. (S amikor a cikk látható lesz csütörtök hajnalban, szinte biztosan akkor se lesz.)

A fő tényleges eredmény: a liberális médiák és közvéleménykutatások bukása. Ugyanis ezek földcsuszamlásszerű Biden győzelmet jósoltak. Pedig egy dolog biztos: esélyes, hogy nyer Trump, s ha veszít is, Biden győzelme rendkívül szoros lesz. A cikk írásakor a legvalószínűbb jósolható végeredmény 270:268 Biden javára, ami persze semmilyen kapcsolatban sincs a jóslattal.

A hivatalos magyarázat a bukásra: a megkérdezettek hazudnak a közvéleménykutatóknak, azt mondják, Bidenre szavaznak, majd Trumpra szavaznak.

Dehát miért teszik ezt? Hiszen a legamerikaellenesebb ember se állítja, hogy Amerikában az állam korlátozná a szólásszabadságot, hogy cenzúra lenne, valójában ott még a Nyugat-Európában bevett korlátozások sincsenek, azaz lehet "gyűlölködni" is szabadon. Ráadásul, furcsa lenne, ha pont a hatalmon lévő kormányzat melletti kiállást szankcionálná a hatalom.

A válasz persze az: mert Amerikában tökéletes liberális demokrácia van, azaz az állam hatalma korlátozott, helyette magánérdekek dominálnak. S így az állam által gyakorolt cenzúra helyett a magánérdekek vezérelte cenzúra a lényeg.

Leegyszerűsítve: hiába nem gátolja, sőt minden erővel segíti az állam, hogy elmondhassam szabadon a véleményemet, ha aztán emiatt kirúgnak a munkahelyemről a magáncégtől, ahol dolgozom, vagy - ha magam is vállalkozó vagyok - bojkott indul a cégem ellen, s mindkét esetben egzisztenciális válságba kerülök, hiszen nagyon-nagyon vékony az a réteg, melynek olyan kiemelt az anyagi helyzete, hogy sérthetetlen lenne egzisztenciálisan. Az átlag amerikai állampolgár vagyona 700 ezer dollár - ennek eloszlása persze erősen egyenetlen, valójában a lakosság felének a vagyona nulla alatt van, de ezt most ne vegyük figyelembe -, ami nem az az összeg, melyből meg lehetne élni, ha az ember rendszeres bevétel nélkül marad.

S hogyan reagál az amerikai kisember? Mivel tudja mi az elvárás, azt szóban teljesíti. Az elvárást pedig könnyű tudni: az amerikai médiák 90 %-a liberális, s nap mint nap harsogják, hogy egyrészt vannak a szabad, szép, okos, művelt, felvilágosult emberek, másrészt pedig a bunkó, elmaradott, ostoba, csúnya gyűlölködők. Vannak a jók és a rosszak. Most mondd meg, te a jók vagy a rosszak mellett állsz?

Annak idején, 40+ éve, volt egy orosz vicc:

• Mi a demokratikus centralizmus?
• Amikor egyenként mindenki ellenez valamit, de együttesen mégis támogatják.

Valahogy illik ez a mára is.

Olyan ország bőven van, ahol a hivatalos nyelv nem anyanyelve a lakosság többségének. Ennek oka jellemzően az, hogy az adott ország lakossága soknemzetiségű, s a legnagyobb helyi nyelv kiválasztása hivatalos nyelvnek nem lenne a másnyelvűek tetszésére. Erre jó példa Nigéria. Az is megesik, hogy lenne abszolút többségi nyelv, de a máig él a gyarmati múlt, s a volt gyarmattartó nyelve számít máig az elit nyelvének. Erre drasztikus példa Burundi, ahol a lakosság majdnem 100 %-a egyetlen nemzetiséghez és nyelvhez tartozik, a tényleges hivatalos nyelv mégis a francia. Ezekről írtam már részletesebben.

A másik hasonlóan érdekes jelenség az idegen oktatási nyelv. Normál esetben minden országban az oktatás nyelve az illető ország hivatalos nyelve, ez alól csak nemzeti kisebbségek, bevándorló közösségek szoktak kivétel lenni. Persze a "nemzetközi iskola" mindenhol létező fogalom, de ez marginális jelenség.

Ellenben vannak országok, ahol tömeges jelenség, hogy a helyi oktatás nyelve nem a tanulók anyanyelve.

Afrikában - leszámítva az arab afrikai országokat- egyértelműen az a modell, hogy a volt gyarmattartó nyelvén zajlik az iskolai oktatás minden szinten, kivételt csak az alsó tagozat jelent, ahol megjelenhetnek helyi nyelvek is. A legdrasztikusabb példa Etiópia, mely sose volt angol gyarmat, ennek ellenére a közép- ás felsőoktatás nyelve az angol.

Ázsiában vannak nemzetállamot építő országok, ahol tudatosan szorítják ki a volt gyarmattartó nyelvét. Erre jó példa Malájzia és Pakisztán, ahol szisztmatikusan meg lett semmisítve az angol nyelvű oktatás, visszaszorítva azt a magániskolákba. A nemzetállamépítés másik példája Indonézia, ahol lakosság alig 17 %-ának ananyelve, az indonéz az oktatási nyelv gyakorlatilag a teljes oktatási rendszerben.

Persze olyan országok is vannak, ahol eleve sose volt szerepe az idegennyelvá oktatásnak, lásd Japán, Korea, Laosz, Thaiföld, Vietnám.

Az ellenpélda azok az országok, ahol tudatosan idegennyelvű oktatás van divatban. A Fülöp-szigetelen és Szingapúrban gyakorlatilag a teljes oktatási rendszer angolnyelvű.

Drasztikus eset India, ahol a helyi nyelvek szerepe marginális az alapfokú oktatáson kívül. A világ 10 legnagyobb nyelve közül 4 indiai, ennek ellenére ezek a nyelvek máig alárendelt szerepet játszanak a közép- és felsőfokú oktatásban.

Sokan azt gondolják, mi a gond azzal, hogy a diákok idegen nyelven tanulnak, azonban a kutatások sok problámára mutatnak rá:

• az idegen nyelven tanuló diák mindig alulteljesít az anyanyelvén tanuló diákhoz képest,
• az idegennyelvű oktatás nem idegennyelvű általános környezetben oda vezet, hogy a tanulók szép passzív tudást fejlesztenek ki az adott idegen nyelven, de aktív nyelvtudásuk jelentősen alacsonyabb marad,
• hatalmas társadalmi különbségek alakulnak ki az idegen nyelven tanulók és mindenki más között, Indiában pl. aki nem tud angolul, az előtt a felsőoktatás gyakorlatilag el van zárva,

Hasonló jelenség van a volt szovjet Közép-Ázsiában is, csak ott az orosz játssza az angol szerepét.

A ballib agytröszt holdudvara hunvejbin* tagozatának egyik "remek" ötlete, hogy nem lehet Orbánt leváltani, ezért a jogállamiság ideiglenes félretétele szükséges.

Ezen elmélet klasszikus megfogalmazása még 2016-ból származik, Elek Ignác ballib természettudós tollából. Cikkjének alaplogikáját hagyjuk, az ugyanis nyilvánvaló ökörség - mármint az, hogy a politikai rendszer olyan, mint a Gödel-tétel -, nézzük csak a tényszerűséget és a belső koherenciát.

Tényszerűen az állítás nem igaz. Orbán bármikor leváltható ugyanis, ehhez egyetlen dolog szükséges: valamelyik ellenzéki pártnak több szavazatot kell szereznie, mint a Fidesznek. A magyar választási jog nem tartalmaz egyetlen elemet se, mely a Fidesznek valamiféle mágikus módon hatalmat adna. Továbbá, a magyar alkotmányos rend is szabadon megváltoztatható, elegendő hozzá kétharmados parlamenti többség, s semmilyen korlátai nincsenek az alkotmányozásnak, - ellentétben pl. a német joggal - a magyar jogban ismeretlen az alkotmányellenes alkotmányozás fogalma, de ismeretlen benne a "megváltoztathatatlan jogelv" fogalma is, ami pl. létezik az olasz alkotmányjogban. (Németországban nem lehetséges olyan alkotmányozás, mely ellentmond a jelenlegi alkotmány szellemének, a német alkotmánybíróság jogosult megsemmisíteni minden ilyen alkotmányozást. Olaszországban pedig a köztársasági államforma örökös érvényű, az nem változtatható meg soha.)

Hogy nehéz feladat ez? Nyilván nehéz, hiszen mindig nehéz egy népszerű pártot leváltani, ehhez meg kell ugyanis győzni a többséget, hogy az illető párt hatalmánál van jobb alternatíva.

De ha a nehézség indok lenne a törvényes keretek felrúgására, akkor ezentúl mindent szabad, pl. az ellenzék győzelme után ugyanaz simán megtehető velük szemben is.

Külön vicces elem, hogy akik most a törvényes keretek mellőzését akarják, azok 30 éve foggal-körömmel ragaszkodtak, hogy a kádári törvényesség legyen az utolsó betűig betartva a rendszerváltáskor.

Egyébként én nem állítom, hogy valami elképzelhetetlen szörnyűség lenne a törvényen kívüli rendszerváltozás, ez sokszor megesett már a magyar történelemben (a legutoljára 1944-1945-ben). A nép a felső szuverén, s joga van újra kezdeni a politikai rendszert. De ehhez hatalmas többség kell vagy külső erőszak (ez volt 1944-1945 oka, a szovjet megszállás). Ha viszont ma Magyarországon létezne ilyen hatalmas többség, mire fel az egész törvényenkívüliség? Hiszen ha ekkora támogatottsága lenne egy ilyen fordulatnak, akkor az ellenzék simán nyerni tudna törvényesen is?

S konceptuálisan is önromboló az elmélet. Hiszen a szerző gyakorlatilag elismeri, a liberális demokrácia hibás rendszer, hiszen az képtelen önmagát biztosítani külső eszközök nélkül.

• hunvejbin - kínaiul hóng wèibīng (ejtése kb. hun vejbin) - diákokból álló kínai mozgalom a kulturális forradalom alatt, a legfelsőbb pártvezetés irányítása alatt, célja egy második "forradalom" véghezvitele volt az elpolgárosodott kínai kommunista bürokrácia ellen, a mozgalom tagjainak fanatizmusa nem ismert határokat

Az ember haladásának sebessége hosszú távon mérve 5 km/h. Amikor meg lettek szelídítve az első hordásra alkalmas állatok - tehén, ló, teve -, majd a kerék fel lett találva kb. 5000 éve, ez a sebesség felment 15-30 km/h-ra. Természetesen mindez csak sík, akadálymentes területen.

A kedvenc példám Budapest és Szófia távolsága. Ez légvonalban kb. 630 km, de a lehető legegyenesebb közúton 780 km. Ez egyébként egy ősi útvonal: Szófiától egyenesen nyugatra Nišig, majd onnan északra Belgrádig, majd onnan tovább az ókori Via Militaris része (mai nevén E80-as út), majd onnan bb Szávaszentdemeterig, majd a mai szerb-horvát és horvát-magyar határon át Budapestig (mai nevén E75-ös út) - ez utóbbi a Vajdaságban átment a Duna jobb oldalára, míg ma a főút a Duna bal oldalán halad végig szerb, majd magyar területen, kihagyva Horvátországot (ennek oka, hogy a római időkben a Duna-Tisza köze nem volt a Birodalom része).

A legolcsóbb közlekedési módon, azaz gyalog ennek az útnak a megtétele 3 hétbe telik. Az iparosítás előtti korban a leggyorsabb lovas futároknak kb. 2 napba tellett, egy átlagembernek pedig ez 10 nap volt. Ma az út megtétele - levonva a határokon való várakozásokat - busszal kb. 8 óra, kocsival 6 óra, azóta hogy az út 90+ %-a autópálya, jelenleg 50 km-es szakasz nem autópálya csak, ez is épülőben van, 2023-ra várható a teljes befejezése. Persze a leggyorsabb a repülő, ezzel 55-60 perc az út jellemzően. Az arány a sebességben az őskor, a középkor, s a mai kor között kb. 500-250-1.

Ma az egész Naprendszer átszeléséhez a jelenleg létező leggyorsabb űrhajóval 19 év szükséges

Na most, ha ezt vesszük "őskornak", akkor a hozzá képest "mai kor" sebessége azt jelentené, hogy a Naprendszer átszelhető lenne 2 hét alatt. Hatalmas sebességnek tűnik, de a valóságban ez azt jelentené, hogy a legközelebbi csillag eléréséhez 33 év kellene.

Azt hiszem, ezzel sikerült érzékeltetnem hogy a távolságban elért hatalmas, 500-szoros sebességnövekedés nulla közeli eredményt jelentene a csillagok közti utazásban, hiszen nem valószínű, hogy bárki is akarna 33 évig utazni a legközelebbi csillagig.

Az űr mérete egyszerűen olyan nagy, hogy az emberiség utóbbi 10 ezer év alatt elért műszaki fejlődéséhez hasonló szint megismétlése se hozna minket közelebb a célhoz. Egyszerűen nem lenne elegendő egy olyan forradalmian új eszköz kitalálása, mint ami a repülőgép volt a gyalogláshoz képest.

Amikor 30 éves voltam, még azon gondolkodtam, milyen jó lenne profi politikusnak lenni. 2 év kellett, hogy erről végleg lemondjak, s örüljek, hogy nem indultam el ezen az úton.

Két okot láttam arra, hogy miért nem jó politikusnak lenni: egy kisebb és egy nagyobb okot.

A kisebb ok, hogy nemigen van olyan párt, mellyel az ember 100 %-ban egyetért, így ha egy adott párt politikusa vagyok, kénytelen leszek időnként olyan álláspontot is védeni, mellyel nem értek egyet. De ez a kisebb baj, hiszen végülis ha egy adott párttal nagyrészben egyetértek, elfogadható értelmes kompromisszunként, hogy a kisebb részt jelentő nem egyetértés esetében idegen álláspontot védek. Amíg a nagyobb résszel egyetértek, ez nem is gerinctelen viselkedés.

A nagyobb baj viszont áthidalhatatlan. A profi politikusság egy szakma, s aki belekezd, az benne ragad. Vagy ha kikerül belőle, iszonyúan nehéz helyzetbe kerül. Nagyon-nagyon magasrangú politikusnak kell lenni ahhoz, hogy ez ne így legyen, egy volt magasrangú politikus mindig kap állásajánlatot, megélhetést. De egy kis jelentőségű politikus senkit se érdekel, amikor már nem politikus.

Persze, a hivatalos szöveg az, hogy a volt politikus "visszamegy civil szakmájába", csakhát a valóság nagyon más. Ez a civil szakma a legtöbb esetben olyasmi, amibe nem lehet visszamenni, s ha elméletileg lehetséges is, iszonyúan nehéz, hiszen a politikusi évek alatt az ember kiesik a gyakorlatból, elveszti korábbi kapcsolatait.

Az átlagos politikus így aztán kényszerhelyzetbe kerül. Mindent meg kell tennie, hogy megmaradjon politikusnak, mert ez immár megélhetési kényszerré válik. Kénytelen a végén immár a szimpla megélhetése miatt bármit elfogadni, amit pártja éppen állít.

A magam ellensége lennék, hogy ilyen helyzetbe hozzam saját magamat? Természetesen nem.

Erre 1999-ben jöttem rá. S azóta szánalommal nézem azokat a politikusokat, akik láthatóan szenvednek, amikor megélhetési kényszerből marhaságokat beszélnek.

Július elejeta tüntetéssorozat zajlik Bulgáriában, ma már ez csak Szófia központját jelenti, de minden este 19-22 között máig meg van rendezve egy-egy tüntetés. A témáról már írtam. Jelenleg a minden esti tüntetés azt jelenti: összegyűlik átlag 150-200 ember, akik meghallgatnak pár dögunalmas beszédet, majd elsétálgatnak kb. fél km-t, majd szétszélednek, néha útközben megdobálva élelmiszerrel középületeket.

A bolgár kormányzat taktikája bejött: hagyni kell a tüntetéseket, akár még törvénysértések esetében se kell bevatkozni (eddig csak tényleg durva esetekben avatkozott be a rendőrség), aminek eredménye az, hogy az egész nevetségessé teszi magát, majd lelohad a tüntetési kedv.

Bár hivatalosan minden nap van tüntetés, azaz folytatódik az akció, ma már csak arról van szó, hogy a szervezők nem tudják hogyan lehetne teljes arcvesztés nélkül beszüntetni az egészet. Valószínűleg arra várnak, hogy a kormányzat tiltsa be a koronavírusra hivatkozva a gyülekezéseket, de a kormányzat meg nem hülye: direkt nem tilt be semmit, hivatalosan szabad tünteni, csak a távolságtartást kell betartani (azt persze senki se tartja be, de a hatóság nem is ellenőrzi).

De érdekes hogy mi is a kudarc oka. Öt okot lehet megemlíteni.

1. Egyrészt - mint a tüntetésológia mondja - nem volt meg a kritikus tömeg, a csúcson se gyűlt össze elegendő ember.

2. Másrészt, a szervezők nem tudtak egyensúlyt teremteni a békés-erőszakos tengelyen. Hiszen, egyszerre két szempont is fontos: ne legyenek erőszakos tüntetők (ezt a hatalom könnyedén ki tudná használni), de mégis legyen határozottság. Itt a szervezők az enyhe erőszakot is azonnal kizárták, aminek azonban az eredménye, hogy a határozottabb tüntetők többé nem azonosultak a tüntetéssel. Ez ismert a magyar tüntetésekből is, amikor minden ballib tüntetés után a ballib kommentelők szidják a legjobban a tüntetést "többet nem megyek, nem akarok megint egyórás zenés városnézésben részt venni" stílusban. Az élelmiszerrel való dobálózásban kimerülő radikalizmust pedig a legtöbben egyrészt infantilisnak, másrészt gusztustalannak tartják.

3. A szervezők elhatárodtak azoktól a pártoktól, melyek támogatták őket valamilyen szinten. Viszont saját pártot se hoztak létre. Így amint a tüntetések létszáma lecsökkent, az addig meglévő külső tűmogatás teljesen meg is szűnt, hiszen minden párt önérdeke, hogy egy nevetségessé vált akcióval ne kötödjön össze a neve.

4. A háromtagú szervezői vezérkar elvesztette a kapcsolatot valósággal. Amikor ez ember a saját híveivel veszi körbe magát, s minden ellenvéleményt ellenséges akciónak mond, eljön az a pillanat, hogy csak a számára pozitív véleményekről értesül, s ezekről azt hiszi, ez a közhangulat. Pedig ezt még a kommunista diktatúrák is tudták: besúgói hálózatokat tartottak fenn, mely aztán jelentéseket készített a tényleges közhangulatról, hiszen ha a vezetés nem tudja mi a valós helyzet, kormányozni se képes.

5. S persze a legfontosabb: pozitív konkrét célok hiánya. Az nem elegendő cél ugyanis, hogy valaki mondjon le, se az, hogy ne legyen korrupció.

Én egyébként személyesen örülök a tüntetés elbukásának.