Nagy tragédia érte a ballib agytrösztöt és kapcsolt részeit: Zorbán visszavonja a felhatalmazási törvényt. Ilyenkor gyorsan kell lépni a magyarázatok kidolgozásában, ellenkező esetben a végén még fasiszta narratívák terjednek el a ballib táborban.

Szerény módon ugyan, de mi is igyekszünk segíteni a ballib agytrösztnek. Ki is dolgoztunk 12 magyarázatot, a lehető legkülönbözőbbeket a nemkívánatos történés ideológilag helyes megmagyarázására. Íme:

• 1 - Ez már a végidők jele! Zorbán megijedt. Retteg, ezért hátrálni kénytelen. Fél a népharagtól / Brüsszeltől/ a demokrata gyíkemberektől.
• 2 - A BMW utasította Zorbánt erre, a pocakos cigány csicskás meg azonnal szót fogad, ha-ha-ha!
• 3 - Zorbán már megint gerinctelenül pávatáncol!
• 4 - Zorbán megkapta a titkos adatokat, melyek szerint a gazdaság / oktatás / egészségügy öszeomlott, s most így próbál menekülni az egyszemélyi felelőség elől.
• 5 - Zorbán ezzel akarja elterelni a figyelmet az ország ellopásáról.
• 6 - Mert már indítja Putyin a migráncsokat!
• 7 - Igen, visszaadja, de maga a visszaadás is diktatórikus, hiszen nem készült háttértanulmány, s nem konzultált a civilekkel, az ellenzékkel, meg a gyíkemberekkel.
• 8 - Trükk! Ez csak a bétateszt volt. Ősszel újra bevezeti, sokkal keményebben.
• 9 - A nép már forrong, nem lesz képes ezzel Zorbán senkit se átverni. Buksz, Viktátor!
• 10 - Zorbán már bevezette az utolsó szükséges intézkedéseket a diktatúra bevezetéséhez a felhatalmazási törvény hatálya alatt, így már nincs szüksége a törvényre.
• 11 - A sok marha bezzeg beveszi ezt, mikor pedig közismert: már 2010 ősze óta kőkemény és kegyetlen diktatúrában élünk!
• 12 - Uuuuuuuuú, Európa! Diktatúra!!!

Reméljük, pontjainkból legalább egy pár hasznosítva lesz hamarosan.

A ballib álomvilágban beköszöntött a Rákosi-terror: embereket a diktatúra pribékjei kegyetlenül elhurcolnak, majd bestiális módon kihallgatják őket 2-3 órán keresztül, aztán... hazaengedik őket.

Ez ám a diktatúra! Közismert, hogy demokráciákban a rendőrség nem nyomoz, hanem egyetlen feladata egész nap mosolyogni, s vak embereket átsegíteni a zebrán.

De komolyra fordítva a szót, engem egy mondatért nyomtak fel a liberálisok. S a rendőrség nyomozott, ki is hallgattak. Kihallgattak a rendőrségén! Kb. 3 órámba telt, s persze "rabosítottak", ez része a folyamatnak.

A mondat egyébként ez volt: nem volt "meleg" holokauszt.

Ez a ballib provokátor miért nem vállalja fel magát? Hisz állítólag nagyon bátor... Ráadásul nála már a rendőrség megállapította, hogy nincs meg bűncselekmény alapos gyanúja, míg nálam a rendőrség továbbította az ügyemet az ügyészségre, s csak pár hónap után határozott úgy az ügyész, hogy az ügy alkalmatlan bíróságra továbbításra, vádemelésre.

Az én mondatom, gondolom, a legnagyobb probléma volt akkoriban, a mai ballib logika szerint. Megint ez a nevezetes kettős mérce.

Szerencsére az ügy annyira nevetséges, hogy még a legvadabb ballib médiák is csak egy-egy kötelező cikket írtak róla, majd ejtették a DK-s provokátor "bácsit".

*

Ügyem teljes anyaga egyébként itt olvasható.

Jelenleg az emberiség vagyoni helyzete a következő:

• mélyszegény: 15 %,
• szegény: 60 %,
• alsó-középosztálybeli: 10 %,
• felső-középosztálybeli: 10 %,
• gazdag: 5 %.

Hogy érthető is legyen, példa mindegyikre:

• mélyszegény: szegényebb fekete-afrikai ország átlagembere (pl. Mozambik, Niger),
• szegény: átlag indiai, bangladesi ember,
• alsó-középosztálybeli: átlagos magyar, lengyel, román, cseh, bolgár,
• felső-középosztálybeli: átlagos amerikai, nyugat-európai ember,
• gazdag: Norvégia, Svájc, egyes muszlim olajállamok átlagpolgára.

Már az alsó-középosztálybeli is jobban él a világnál, így már ő se érdekelt a nagyobb egyenlőségben.

Továbbá, az emberek 99+ %-a képtelen reálisan megítélni saját helyzetét. A gazdagok magukat szimpla jómódú középosztálynak hiszik, s meg vannak győződve, hogy saját munkájuk eredménye a vagyonuk. A középosztály, különösen az alsó része meg magát mindig felfelé viszonyítja, így szegénynek hiszi magát. Ezt erősíti is az ebben érdekelt politika. Elég csak a magyar ballib propagandára gondolni, mely szerint az átlag magyar kb. éhezik.

Emellett az emberek sajátossága, hogy sose az abszolút szegénység zavarja őket (nyilván, hanem sokkal inkább a relatív szegénység. Ha egy munkahelyen a velem hasonló státuszú, azonos munkát végző ember 20 %-kal több fizetést kap, mint én, az jobban zavar, mint az, hogy a cég vezetője a bérem 10-szeresét kapja - az előbbire azt mondjuk "de hát miért?", míg az utóbbira hajlamosak vagyunk legyinteni "az más!".

Korábbi A szélsőballibek lelkivilága című írásomnak szerettem volna megítni az ellentétjét, a szélsőfideszesekrőól, de rájöttem, ennek semmi értelme, mert ilyenek már nincsenek, így a normál fideszes kommentelők jellemző hibáiról fogok írni.

Természetes a mai Fidesz híveire gondolok, a 2009 utáni Fideszre.

Kiválasztottam ismét 8 számomra fontos jellemzőt.

1 - Gyarmatosítás, dekolonizáció. A mítosz szerint a jó fehér európaik szétvitték a fejlődést a világba, s amióta megszűntek a gyarmatok, azok nyomorba zuhantak, mert az ottani fejletlen népség képtelen saját magát irányítani.

• A valóságban persze, bár nyilván van pozitív eleme is a gyarmatosításnak, az alapvető eleme negatív: kizsákmányolás, idegen minták kényszerítése, pusztítás. S a gyarmati kizsákmányolás máig tény, a politikai gyarmat státusz megszűnése óta is.

2 - Kommunizmus. A kommunizmus és a liberalizmus összemosása alapvető hibája a jobboldalnak. Semmi gond, ha valaki mind a kettőt ellenzi, de legyen szíves ezt külön-külön tenni. Az egyenlőségjel tevése közéjük először is tudatlanságot jelez, másodszor pedig abszurd taktika.

• Utálom a komcsizást, amikor nem kommunisták ellen irányul.

3 - Konzervatívizmus. A konzervatívizmus nem önálló eszme, hanem a liberalizmus mérsékelt alakzata. Az lehet, hogy kisebb rossz a progresszív liberalizmushoz képest, de nem megoldás semmire. S amint ez a tényekből is látható, a konzervatívok folyamatosan csúsznak lefelé, s nem mert gonoszak, hanem mert ideológiájuk futóhomokra épült tákolmány.

• 30-50 évvel előtti középjobb politikusokat dicsérni, maiakat alázni abszurdum, mikor köztük az eltérés nem nagy.

4 - Pinochet. Van valamiféle megmagyarázhatatlan magyar jobboldali rajongás Pinochet chilei diktátor körül, aki állítólag országát megmentette a kommunizmustól.

• A valóságban Pinochet a lehető legliberálisabb gazdasági rendszert vezette be Latin-Amerikában, országát nagyrészt átadva amerikai cégeknek. Pinochet megmentette országát... a chilei néptől Amerikának.

5 - Túlnépesedés. A modern liberális mítoszok közül van egy, melyben az átlag fideszes fanatikusan hisz: ez a túlnépesedés mítosza. E narratíva szerint a harmadik világ azért van rossz állapotban, mert túl sokan vannak.

• A valóságban a Föld elbír 30-40 milliárd embert is, s a legfantasztikusabb előrejelzések se szólnak 15 milliárd embernél többről, sőt a konszenzus inkább 12 milliárdról szól.

6 - Dél-Afrika. Ez az egyes pontból ered részben. Konstans vélemény: Dél-Afrikában a demokrácia előtt paradicsom volt, amit a néger komcsik elrontottak. Nyilván paradicsomot lehet teremteni egy kisebbségnek a többség totális elnyomásával, de ha ezt igeneljük, akkor mi okunk harcolni, ha éppen minket nyomnak el?

• A rossz oldalra akkor se állunk, ha éppen hasznot hoz.

7 - Horthy. Horthy kifejezetten jól teljesített békeidőben, de amint a helyzet bonyolulttá fordult, képtelen volt irányítani. Gyenge, habozó egyéniség, nem szupersztár.

• Horthy kora Kádára volt.

8 - Trianon. Nyilván Mohács után a kettes számú magyar sorstragédia, de ennek ellenére érdemes kontextusában látni, mítoszoktól mentesen.

• A sorstragédiák ellen úgy lehet a legjobban harcolni, ha a valós, s nem a mitologizált verziót nézzük.

Nem fontossági a sorrend, ezt szeretném aláhúzni.

Azt hittem, érdekes lesz a vita, de csalódtam.

A fideszes vitapartner egyszerűen kevés volt, a feketöves liberális feminista ellenfél az agyagba döngölte, pedig még csak igaza se volt.

Emília egyszerűen nem volt rendesen felkészülve. Láthatóan tanulmányozta ugyan a feminista típusérveléseket, azokra tudott válaszolni, de a mögöttük lévő logikát nem nézte meg.

Így amint a feminista vitapartner nem pontosan azt mondta, amit várt tőle Emília, egyszerűen ledöbbent, s nem tudott adekvátan reagálni, majd gyorsan igyekezett visszamenekülni a megszokott gondolati sávba, de ez meg csak újabb előnyhöz juttatta Nórát.

Nóra végül sikeresen belekergette Emíliát egy sor önellentmondásba. A legszebb pillanat a vége felé, hogy az ultraliberális műsorvezető - aki nyilván egyébként Nóra oldalán állt - megsajnálja Emíliát, s segíteni próbál neki, de Emília így se tudott rákapcsolódni a váratlanul jött mentőövre.

Ha egy teljesen kívülálló nézi ezt a vitát, az a benyomása, hogy a felek mindenben egyetértenek, csak az egyik - a fideszes - egy picit másképp szeretné elérni ugyanazt, de képtelen megmondani, mi is a baja konkrétan.

Emília egyébként érezte az igazságot, ez pozitívum, csak azt képtelen volt megindokolni, s a végére lassan már csak az maradt, ne veszítsen túl nagy pontkülönbséggel. Valószínűleg gyakorlatlan is, meg nem is ismerte jól az ellenfél álláspontját.

De mi is a valós helyzet az isztanbuli egyezmény alaplogikájával? Csak 3 pontot említek.

Egy. Az egyezmény preambuluma eleve tényként kijelenti, hogy van valamiféle történelmi háttér, strukturális állapot, melynek lényege, hogy a nők ellen a férfiak erőszakot követnek el. Erről semmit nem mondott Emília, s amikor a másik fél megemlítette, még egyet is értett vele.

Kettő. Gendermeghatározás. Itt belekezdett Emília a témába, de amikor az ellenfele azt mondta, ő se támogatja a legradikálisabb genderfogalmat, s rámutatott, az egyezmény se ezt mondja, Emília megdöbbent, majd elkezdett össze-vissza beszélni. Pedig csak azt kellett volna mondania, bármilyen genderfogalomnak eleve semmi köze a családon belüli erőszakhoz, így nincs ilyesminek helye az egyezményben.

Három. A legfontosabb, hogy pont azok követelik a családon belüli erőszak fokozott hatósági úton való megoldását, akik egyébként magánügyről beszélnek minden más magánéleti kérdés kapcsán. Emília szájából ez megvillant ugyan kezdetleges alakban, de ezt se tudta következetesen átadni. Pedig csak vállalni kellett volna azt a liberális körökben elátkozott álláspontot, hogy a családon belüli erőszak az esetek nagy többségében megoldódik a családban, külső behatás nélkül, viszont a külső kényszer, különösen a hatósági büntetőintézkedés csak elmérgesíti a konfliktusokat, eleve szétrombolja a családokat, ezért nem növelni kell a bevatkozást, hanem ellenkezőleg: csökkenteni. Bízni kell a család intézményében, ennyi az egész, pont ez a keresztény álláspont alappontja, s nem az, hogy "avatkozzunk be, de óvatosabban, s közben ne legyen szó genderről". A bevatkozás akkor is rossz, ha közben nem is beszélünk se genderista, se feminista marhaságokat. Kizárólag nagyon súlyos esetekben indokolt a külső beavatkozás egy család életébe.

Hozzáteszem, a nyílt vita nehéz műfaj, sokszor még olyanoknak se való, akik ismerik az adott témát mélyen. Hány és hány kiváló egyetemi oktató van pl. a világon, aki csodás cikkeket ír, de képtelen értelmesen előadni szóban. Hegelről mondják: alig voltak hallgatói az egyetemen, mert olyan zavarosan fejezte ki magát, hogy csak pár elkötelezett hallgató volt képes végigülni az előadásait.

Amióta Gulyás Márton ballib aktivistából átvedlett újságíróvá, kezd egész jó műsorokat gyártani. Pár napja készült produkciója a Bauer-Schiffer vita.

Bauert nagyon kedvelem, régivágású ballib, aki ráadásul rendkívül őszinte ember, nem hajlandó taktikázni, hanem nyíltan kimondja mit gondol, lehet az akár a legnagyobb marhaság is.

Gyakorlatilag ő a két lábon járó 90-es évek. S mit ad Isten, most is elmondja 3 fő alapelvét:

• a rendszerváltás jól sikerült,
• a baloldal nem azt jelenti, hogy a munka oldalán állunk, hanem azt: szociálisan érzékenyek vagyunk,
• a persze a legfontosabb: merjünk kicsik lenni.

Bauer gyakorlatilag egy élő Fidesz választási kampány. Hagyni kell szabadon beszélni, s ugrik is a Fidesz népszerűsége pár százalékpontnyit felfelé.

Egy 29 évvel ezelőtti vita, ami akkor hatalmas port kavart. Érdemes visszanézni ma is, szinte egy elfeledett kor alapvető dokumentuma.

Azok közé tartozom, akik emlékeznek a vitára személyesen is. Nem akarom a múltat megmásítani, szóval elismerem, akkor sokkal közelebb álltam az SZDSZ-hez, mint az MDF-hez, bár az egy évvel korábbi taxisblokád miatt már messze nem voltam az SZDSZ és a Fidesz hű híve. Azt hiszem, már mondtam, hogy az SZDSZ-Fidesz által képviselt liberalizmussal való első szakadásom a taxisblokád volt, melyet kicsinyes bosszúnak tartottam a választási vereség miatt.

Valójában a két tábor (a nemzeti és a liberális) között akkor a politikai különbség minimális volt, gyakorlatilag minden alapkérdésben tökéletes egyetértés uralkodott: mindkét oldal liberális, polgári demokráciát akart, mindkét oldal nyugatpárti, euroatlantista volt, mindkét oldal elítélte a kommunizmust, mindkét oldal kapitalizmust akart. Pontosan ezért lehetett az, hogy másodrendű, de jelképes kérdésekben viszont ádáz vita folyt.

Ez az igazságtételi vita olyan volt, mint másfél évvel korábban a címervita: lásd Kossuth-címer vagy koronás címer. Ott végül az SZDSZ józanabb fele engedett, amikor igennel szavazott mind a Kossuth-címerre, mind a hagyományos koronás verzióra. Így lett a hivatalos magyar címer ismét az 1946 előtti koronás verzió.

Az igazságtételi törvény lényege: ne vonatkozzon az elévülés azokra a súlyos bűnökre, melyeket a kommunista rendszer alatt politikai okokból nem üldöztek.

Az SZDSZ azt mondta: fontosabb mindennél a jogállamiság, nem szabad még a legtisztább erkölcsi elvek miatt se visszamenőleges törvényhozást alkalmazni.

Az MDF álláspontja pedig az volt: nem lehet a jog elszakítva az erkölcstől, nem szabad absztrakt jogelvek miatt lemondani a bűnösök felelősségre vonásáról.

De mi volt mindezek mögött a valós politikai háttér? Ugyanis a valóságban egyik tábor se akarta büntetni a volt rendszer nagyembereit, pl. teljes elutasítás volt bármilyen lusztrációs terv ellen. Mindkét párt ugyanis jóbarátokkal, szövetségesekkel rendelkezett a volt MSZMP vezetésében.

Az SZDSZ a technokrata reformkommunistákkal szimpatizált, s éppen a videón látható vita előtt pár héttel született meg a Demokratikus Charta, mely békekötés volt az MSZP liberális többsége és a liberális SZDSZ között, valamint együttműködési megállapodás a kormány ellenében.

Az MDF pedig az MSZP bár lecsökkent, de még létező népi szárnyával szimpatizált, melynek eredete a volt MSZMP-vezetésben a Pozsgay-Szűrös féle nagyimreista reformkommunisták voltak.

Az igazságtételi tervezet valószínűleg soha senkit sem állított volna bíróság elé, s ha mégis, abból évekig tartó, unalomba fulladó perek lettek volna. Senki se mondta ezt ki őszintén akkor, pedig tény: egy 100 %-ban törvényes és teljesen békés rendszerváltozás után nem lehet úgy tenni visszamenőlegesen, mintha legalábbis forradalom döntötte volna meg a régi rendet. Ill. volt erre utalás, ez volt Antall híres "tetszettetek volna forradalmat csinálni" mondása.

Az MDF-kormánynak szüksége volt egy jelképes győzelemre a gazdasági nehézségek miatt. Az SZDSZ meg elég okos volt, hogy elvegye ezt a győzelmet a kormánytól. S az SZDSZ fölényes győzelmet aratott, azaz kiütéses győzelmet aratott az "igazságtalan, de törvényes" formula. Más kérdés, hogy hosszú távon ezzel elásta magát az SZDSZ, mind bármilyen liberalizmus, dehát ez más téma, meg egyébként is: távolból nézve ez végülis pozitív fejlemény.

Mit is értek szélsőballib alatt? Nem a ballib pártok törzsszavazóit, s természetesen azokat a független szavazókat sem, akik a kisebb rossz elve alapján a ballibekre szavaznak. Szélsőballib az a radikális ballib, aki a ballib pártokat is szidja, mivel azokat nem tarja az "Orbán-diktatúra" határozott ellenségének.

A szélsőballib persze éles helyzetben, választáskor, leszavaz a ballibekre, de tényleg "befogott orral", s maga is úgy érzi, szavazata elveszett voks, azaz lelkileg nem áll ki a ballibek mellett. A szélsőballib időnként persze lelkes lesz, egy-egy ballib politikus elnyeri tetszését, jellemzően olyan ballib politikus, aki éppen radikálisabban viselkedik, de belőle is hamar kiábrándul.

A szélsőballibek kevesen vannak, pár tízezer ember. Leírom a szélsőballibek 8 legfontosabb jellemzőjét.

1 - Magukat többségnek hiszik. Legjellemzőbb, hogy a politikailag passzívakat, a nem szavazókat saját híveiknek gondolják, ezeket csak fel kellene "ébreszteni", s azonnal fellázadnának.

• Amikor felhívom a figyelmet arra, hogy nem mutatható ki, hogy a passzívak preferenciája eltérő lenne az aktívakéhoz képes, erre nem szoktam értelmes választ kapni.

2 - Forradalmi retorika egy nem-forradalmi eszme mellett. A szélsőballib határozottan antikommunista, viszont szereti a kommunista retorikát. A zavaros elképzelések szerint a nép felkel és végre "igazi" kapitalizmust harcol ki.

• Polgári forradalom egy régóta polgári államban? Erre a válasz az szokott lenni, hogy nincs igazi polgári társadalom, hanem feudalizmus van. Szerintem meg vegetarianizmus van! Miért? Mert ennek pont ugyanúgy nincs értelme, mint a "feudalizmus van" megállapításnak.

3 - Nem szereti nem csak a kommunizmust, de bármilyen baloldali rendszerkritikát se. (Nyilván a jobboldali rendszekritikát se szereti, de ezt nincs miért magyarázni.) Ez nagyon érdekes jellemző, oka részben pszichológiai, részben taktikai. Mivel Orbán nyugatellenes, legalábbis ennek van értelmezve ebben a narratívában, a nyugat nyilvánvalóan jó, tehát az elleni való kritika akkor is rossz, ha az nem orbánista alapokról indul ki.

• A kapitalizmus a lehető legjobb világ ezek szerint?

4 - Komolyan hiszi, hogy a nép felébresztésének legjobb módja a szidása.

• Pedig közismert, a szidott ember már csak ezért is kitart magatartásában, ha támadás éri.

5 - Meg van győződve, hogy a választás csalás, a Fidesz valamilyen trükkel átírta az eredményeket, de képtelen megmagyarázni, ez hogyan történt.

• A hogyanra ilyenkor a válasz mindenféle obskurus adat, plusz az, hogy a szerver leállt 2 órára a választás estéjén. Persze azzal senki se törődik, hogy nem maga a szavazatszámláló szerver állt le (azaz az eleve zárt rendszer), hanem a tájékoztató oldal szervere.

6 - Szerinte Orbánnak nincsenek politikai célja. Csak lopni akar, ehhez pedig a legjobb keret a "fasiszta diktatúra".

• Erre azt szoktam mondani, a lopáshoz a legjobb keret éppen a legteljesebb liberális demokrácia.

7 - Hiszi, hogy bármiben egyetértés a kormánnyal árulás, ezért is tekinti az ellenzéki pártokat Orbán embereinek, hiszen azok pl. bejárnak a parlamentbe, így "kolaborálnak".

• Szerintem aki így vélekedik, az kezdjen fegyveres felkelést. Csak így lesz hiteles.

8 - Hiszi, hogy csak egyszer kellene egy hatalmas tüntetést szervezni, s az egész rendszer megbukna.

• Erre azt szoktam mondani, hogy nem szoktak rendszerek tüntetésektől megbukni. Másrészt,ha ez meg is történik, vajon a fideszes szavazók nem fognak másnap szintén nagy tüntetést szervezni?

A jó bennük, ezekben a szélsőballibekben egyébként az, hogy nevetni lehet rajtuk. Ahogy annak idején a másik oldal radikálisain is lehetett, szerencsére azokat elnyelte a múlt.

A szélsőballibek egyébként a legnagyobb kárt a ballib politikusoknak okozzák. Ugyanis a szélsőballibek rendkívül aktívak, hangosak, mind a valós, mind a virtuális térben. S a kicsit is mérsékeltebb ballib politikusi, megmondóemberi fellépésre azonnal árulást, Fidesz-bérencséget kiáltanak. A ballib szereplők meg ettől rettegnek, hiszen a "fideszbérenc" címkének hatalmas a kihatása, kihat a normál ballib táborra is, így aztán igyekeznek mindig rendkívül radikálisak maradni, magyarul marhaságokat beszélnek, ezzel viszont elriasztanak minden pártfüggetlen szavazót.

Michael Moore amerikai demagóg propagandista bugyrából jött elő a Planet of Humans című produkció.

Moore rendkívül veszélyes ember. Ő ugyanis nem a hivatalos amerikai propaganda terjesztője, de cserébe olyasmit ajánl, ami rosszabb. Ráadásul sok meglátása kifejezetten igaz, de az egész mondanivalója úgy van a végén összegyúrva, hogy a következtetés abszurd és hamis.

Ez a film pontosan ugyanez a kategória. A film legnagyobb része zöldellenes. Részletesen be van mutatva, hogy a zöld energia nem képes ellátni az emberiséget, továbbá egy sor zöld energia nem működőképes a hagyományos energia nélkül.

Ez mind tény. A legtöbb zöld alapú tevékenység csak máshová helyezi át a szennyezést, nem szünteti meg azt. Lásd, dízel vagy benzines autó, vagy elektromos autó, melyhez szükséges a nem zöld módon előállított technológia, valamint a jellemzően nem zöld erederű áram. Az elektromos autó előnye az, hogy a városi levegőt nem szennyezi, de nem igaz, hogy egyáltalán nem szennyez.

De mi is a film megoldási javaslata? A jó öreg régi szöveg, hogy túl sok ember van, ezért le kell csökkenteni a népesség számát. Régi háttérhatalmista álom.

Vicces eset, bejutottunk sajátos reklámként az ellentábor egyik médiájába.

Viszontreklámként íme a teljes videó: itt.

A diktatúra értelmiségi dilemmája azok részéről, akik ellenzékiek, de legalábbis nem hívei a rendszernek: hogyan nyilvánuljunk meg, ha erre kénytelenek vagyunk, s nem akarjuk magunkat üldöztetésnek kitenni.

Nem akarjuk magunkat eladni, nem szeretnénk elveszteni arcunkat, de nem akarjuk vállalni a rendszer bosszúját se, annak enyhe alakjában sem.

Ha a rendszer nyílt ellenségei vagy hívei vagyunk, a probléma nem áll fenn, a probléma meglétéhez mindenképpen a köztes állapot valamilyen foka kell.

Az összes létező reakció leredukálható 2 főváltozathoz: a pórázon futáshoz és a paródiához.

A pórázon futás azt jelenti, nem vonjuk kétségbe a rendszer alapjait, viszont egyedi elemet viszünk bele mondandónkba, olyan módon védjük a rendszert, mely nem egyezik a rendszer hivatalos diskurzusával. Ez hatásos, hiszen megrökönyödést kelt, sokszor egyenesen ellenzékiségnek látszik, sőt szavainak esetleg kettősbeszédnek, kódolt beszédnek látszanak.

A paródia azt jelenti, hogy minden egyénieskedés nélkül ledaráljuk a kötelezőt. Ezzel azt érzékeltetjük: kénytelenek voltunk így beszélni, de lám, csak utánoztuk azt, amit kötelező volt, a nulla egyéni elemmel azt sugalljuk, ez nem belső meggyőződésünk.

Magyarországon a kádári liberalizáció azt jelentette, a paródia verzió szinte eltűnt, míg a pórázon futás lett az értelmiségi viselkedés fősodra.

Ami gond, hogy mindkét verzió csúnyán és könnyedén félreérthető. Az értelmiségi beszéd bugyraiban járatlan kisember a paródiát képtelen paródiának látni, hanem a formát nem nézve, egy az egyben elkönyveli tartalma alapján rendszerpropagandának. A pórázon futás esetében a gond még nagyobb: gyakorlatilag megkülönbözhetetlen a rendszer hivatalos propagandájának magasabb szintű, okosabb szegmensétől.

Mivel kamaszkorom fő szakaszát, a 80-as évek legnagyobb részét Kubában töltöttem el, de nemzetközi környezetben, érdekes volt megtapasztalnom, mennyire más volt az egyes népek fiataljainál a kamaszkor legjelentősebb ügyének, a szexnek a megélése.

Iskolai tanulásom utolsó 5 évét (1985-ben érettségiztem) olyan iskolában töltöttem el Havannában, ahol a nemzetiségi felosztás kb. ez volt:

• 80 % szovjet (ebből 70 % orosz, 10 % minden más szovjet nép),
• 15 % kubai,
• 5 % minden más (keletnémet, lengyel, csehszlovák, magyar, bolgár, mongol, afgán)*.

A 2 legtávolabbi véglet a kubai és a szovjet volt természetesen.

Elsősorban a női nemről írnék, mert a nők serdülése látványosabb és gyorsabb, meg hát én mint férfi nyilván azt vettem észre jobban.

A kubai lányok voltak a szerves fejlődés mintapéldányai. Folyamatosan fejlődtek, s ezt sose nyomták el magukban, gyakorlatilag nincsenek e tekintetben kubai tabuk. A hagyományos latin-amerikai szokás szerint a lányok 15. születésnapjukon válnak nővé, a 15. születésnap hatalmas ünnep, nagyobb mint a ballagás, sőt a házasságnál is sokszor.

A kubai kommunista diktatúra sose próbált ebbe belevatkozni, a kubai kommunizmus sose akarta az embereket szexuálisan megnevelni, sőt a magánéletbe se szólt bele. A kubai kommunizmus szexuális "törvénykönyve" mindig ugyanazt vallotta, amit a kubai átlagember is vallott a témáról, ez kb. 5 pont:

• a férfinek szabad hűtlennek lennie, ez része férfiasságának,
• a nő szabadon válthat partnert (a válás nem számít erkölcsi bűnnek), de mindig köteles hűnek lenni mindenkori partneréhez,
• a homoszex perverzió, ráadásul antikommunista magatartás is**,
• a női erotika része a nőiességnek, nem bűnös dolog, míg nem sérti a hűségi parancsot,
• a szex nem titkolandó, nem szégyenteljes dolog.

A kubai lányok 15. születésnapjukra kiöltöztek, sokan erotikus képeket is készítettek magukról. Erotikus kép alatt itt abszolút szoft erotika értendő, lásd a lány teljesen meztelen, de az ágyékát és a melleit takarja sállal, más tárggyal. Amikor 18 éves koromban szerettem volna ilyen képeket készíteni bolgár barátnőmről, az sokáig ellenkezett, végül azzal győztem meg meg, hogy "ne viccelj, minden 15 éves kubai csajnak vannak ilyen képei", de aztán vissza kellett adni neki a képeket még így is, s jelenleg csak azért vannak birtokomban, mert közben az illető barátnő a feleségem lett.

A lényeg: teljesen természetesnek számított, hogy egy normális lány 15. születésnapjától nemi életet él.

Ezt tessék összevetni a szovjet szexuális morállal. Mely szerint kb. minden rendes nő úgy köteles tenni, mintha apáca lenne. Továbbá a nős asszony köteles kb. zsákba öltözni, valahogy rosszabbul kinézni, mint ahogy a valóságban kinéz. Valamint 18 éves kor alatt minden lány kisgyerek, még csak gondolni se szabad arra, hogy ez ne így lenne. Ami pedig a szexet illeti, az házasemberek titkos belügye, s legfeljebb még abban az esetben nem bűnös dolog, ha már esküvőre készülő pár csinálja, persze teljes titkolózás mellett.

A szovjet iskolában tehát ütközött ez 2 teljesen eltérő rend. Az iskola vezetősége jellemzően azt a taktikát alkalmazta, hogy a szovjet lányokat megrótta szigorúan bármilyen kilengésért, míg mindenki más esetében szemet hunyt, ha nem volt túl drasztikus a magatartás. Iskolai egyenruha nem létezett a szovjet rendszerben, de - mai szóval - volt dresszkód, viszont minden dresszkód jellemzője, hogy a nőknek nagyobb szabadságot ad, a női öltözködés sajátosságai miatt. Az öltözködésbe tehát nem kötöttek bele, s a magatartást illetően meg csak a szovjeteket nézték szigorúan.

A szovjet lányok esetében a nemiség alakulása is egész más volt. Szerves, lassú, folyamatos fejlődés helyett forradalmi robbanás. Az egyik nap még szerény kislány, másnap fejlett nő. A sokáig tiltott nőiesség eredménye lett, hogy aztán egy nap teljes lett, hatalmas erővel, sokszor túlzó erővel jelent meg.

Megesett velem, hogy fel se ismertem egy-egy orosz lányt a változás után, annyira ellentétes volt kinézete, viselkedése a korábbihoz képest.

Ami a többi nemzetiséget - köztük a magyarokat - illeti - valahol a két véglet között helyezkedtek el.

Nekem személyes tapasztalatom egyébként csak ezzel volt. Sose volt ugyanis se kubai, se orosz barátnőm. Csak magyar és bolgár barátnőim voltak.

megjegyzések:

• * - igen nem tévedés, románok nem voltak, a román állam tiltotta, hogy a román kiküldöttek gyerekei szovjet iskolába járjanak, ez része volt Ceaușescu Moszkvától függetlenkedő kurzusának
• ** - ez ma már nem igaz, a kubai rezsim az utóbbi 20 évben drasztikusan változtatott homoszex ellenes politikáján

A fasiszta államok egész másképp álltak hozzá a liberális demokrácia intézményeihez, mint ahogy a kommunista államok tették.

A kommunista rendszerek nem törölték el a parlamentarizmust, legalábbis jogilag nem. A korai szovjet rendszer 1922-1936 között még próbálkozott ugyan más alternatívával, az úgynevezett tanács rendszerrel (tanács oroszul szovjet), ahol választások helyett delegálás volt, azaz a tanácsok piramisszerűen kialakították saját felettes szerveiket, beleértve a legfelsőbb szervet, a Legfelső Tanácsot.

De ezt a rendszert Sztálin 1936-ban felváltotta hagyományos polgári demokratikus rendszerrel, azaz a szovjet állampolgárok is immár parlamenti képviselőkre szavaztak, közvetlenül, ahogy a nyugati államokban volt ez. Megmaradt a "Legfelső Tanács" név, de tartalmilag ez már egy másik rendszer eleme lett.

Magyarországra persze már az 1936-os modell lett bevezetve: azaz a tanácsok helyi szinten vannak, ezek az önkormányzatok, míg az ország vezetése parlamentáris, nem tanács alapú.

A valós tartalomról nem beszélek, nem ez a lényeg most, hanem a liberális joghoz való hozzáállás. Szóval semmi kétség: természetesen a Szovjetúnióban a tényleges hatalom mindig a Párt kezében volt, 1936 előtt és után is.

Bár hozzá kell tenni: a 20-as évek elején a kommunista párt még nem volt egy az egyben egyenlő az államhatalommal, voltak - persze különösebb súly nélkül - más hangok is. Míg a 20-as évek elején "csak" a képviselők 90 %-a volt a kommunisták által kiválasztva, míg a húszas évek végétől ez az arány felment 100 %-ra, s 1936-tól immár teljes képtelenség lett, hogy bárki is bekerüljön a testületbe pártakarat nélkül. Ahogy ez Magyarországon is volt, valóban spontán jelöltek csak 1985-től lehettek, persze ők se ellenzékiek, hanem szimplán nem a Párt által kijelöltek.

Valami okból a kommunisták a 30-as években úgy döntöttek: maradhat formailag a liberális demokrácia rendje, csak azt részben új tartalommal kell megtölteni, részben pedig virtualizálni. Pedig ennek semmi racionális oka nem volt, lásd a kádári Magyarországot, ahol 2 párhuzamos struktúra lett kiépítve mindenre: egy virtuális állami, s egy valós, pártbéli, melyek között középszinten bonyolult viszony lett kialakítva.

Egyébként vannak mai orosz kommunisták, akik szerint a kommunizmus bukásának első lépcsőfoka az 1936-os sztálini reform volt, ez kifejezetten Sztálin-pártiaktól is hallottam.

A fasiszta rendszerek között is volt, ahol a kommunista receptet követték. Pl. a náci Németország sose törölte el a polgári demokratikus formát, mindig volt parlament, választás is (persze azon csak a náci párt indulhatott). A fasiszta Olaszország sokáig kitartott a liberális forma mellett, csak 1939-ben törölte el azt.

A legérdekesebb ellenpélda Spanyolország. Itt következetesen és az elejétől kezdve elvetették a liberális formák használatát.

Itt a főok történelmi. Miután az 1936-os választáson a baloldal nyert (a szavazatok 47 %-ával megszerezte a mandátumok 55 %-át), a jobboldal radikális része puccsra határozta el magát. A 3 évig tartó polgárháborút a puccsisták nyerték meg, s ők nyilván nem vezethették be azt a rendet újra, ami ellen végülis fellázadtak.

Így Franco rendszere eleve kimondottan új elveken alapult. A parlament szerepét jétszó legfelsőbb törvényhozó testületbe nem választás, hanem delegálás és hivatal alapján lehetett bekerülni. Egyes hivatalos személyek az adott hivatal ellátása alatt automatikusan képviselők lettek. Más szervezetek pedig bizonyos számú képviselőt delegáltak, pl. a szakszervezetek. Franco csak utolsó időszakában, 1967-ban fogadott el egy olyan választójogi reformot, mely a képviselők egy részét közvetlen választás alapján döntötte el.

S ahogy Magyarországon, úgy Spanyolországban se volt forradalmi rendszerváltozás. Ahogy Magyarországon jogilag az utolsó kádárista - az 1985-ös álválasztásokon megszületett - parlament szavazta meg a rendszer végét 1989-ben, úgy Spanyolországban is: az 1971-ben kijelölt, kis részben választott parlament szavazta meg a rendszer végét 1977-ben.

Ez egyik momentumos blog pár napja nyilvánvalóvá tette, hogy a momentumosok nem rossz emberek, hanem egyszerűen csak iszonyúan buták.

Először is, előhozzák a százszor cáfolt független szabad sajtó kérdését, melyet szerintük csak összeesküvéselméletben hívők tagadnak. Ami egy sajátos ballib tévhit. A valóságban még a nyugati liberálisok se hiszik, hogy lenne független, szabad sajtó. Sajtószabadság alatt csupán azt értik, hogy a különféle médiákban megjelenhetnek különféle vélemények, s mindezt az állam nem üldözi, ill. csak nagyon indokolt esetekben - lásd államtitkok, rágalmazás, becsületsértés, stb. - üldözi, s amikor ezt teszi, akkor is átlátható módon, bírósági eljárás keretében teszi. A "függetlenség" egyetlen valós értelme, hogy "a hatalomtól független", de úgy általában függetlenség nem létezik.

Továbbá a valóság kérdése. Ki az az óvodásszintű ember, aki komolyan hiszi, hogy van valóság, melyet aztán egyes médiák hűen átadnak, míg mások meg ferdítenek? A cikk humoros szándékkal megjegyzi "a valóság az, amit annak vélünk", pedig tényleg ez a helyzet.

A sajtószabadság nem azt jelenti, hogy egyes médiák a valóságot közlik, ezért ezek igazi médiák, s munkatársaik igazi újságírók, míg más médiák torzítanak, így munkatársaik csúnya propagandisták. A sajtószabadság azt jelenti, hogy minden média a saját belátása szerint "torzíthatja" a valóságot. Valóság önmagában nem létezik, csak a róla alkotott képünk van meg, melyet mindenképpen befolyásol saját gondolkodásunk.

Hazugság nem létezik az értelmezés szintjén, aki ebben hisz, az egyszerűen buta. Például egy többemeletes ház előtti parkban ül a padon egy pár - beszélgetnek, majd felállnak, elmennek ellenkező irányba. E jelenetet nézik hárman is távolról, mindenki másképp írja le azt. Hazugságról csak akkor beszélhetünk, ha valaki direkt, tudatosan olyan állít, ami nem történt meg, pl. az mondja "hárman voltak a padon" vagy "a pad üres volt" vagy "megverték egymást", de maga a helyzet értelmezésében egyik leírás se hazugság, pedig azok lehetnek akár teljes ellentmondásban is egymással.

Amikor valaki nem az én értelmezésemet terjeszti, az nem hazudik, hanem más a véleménye. Más a véleménye, mert pl. más a világnézete, mást tart fontosnak, másak a céljai, stb.

S természetesen minden média valamilyen érdek mentén működik, ha nem így lenne, nem léteznének különböző médiák, nem lennének szerkesztőségek.

Azt még a momentumos szerző is kénytelen elismerni, hogy átlag fideszes szavazó olvassa a nem-fideszes médiákat. Ezért azzal jön, hogy "a visszhangkamrába kerültek néznek, olvasnak, hallgatnak olyan médiumokat, amikkel nem értenek egyet, csak nem hisznek nekik", ezzel csak azt leplezi, hogy éppen a ballib törzszavazók körében gyakori a visszhangkamra, éppen ott jellemző, hogy csak ballib médiákból tájékozódnak. A fideszes törzsszavazók és a semlegesek viszont jellemzően mindkét oldal médiáit követik.

A visszhangkamra ugyanis nem azt jelenti, hogy nem hiszek a nekem nem tetsző véleménynek, hanem azt, hogy azt nem is ismerem.

Ha veszünk egy megrögzött fideszes és egy megrögzött ballib szavazót, mit hisznek egymásról, rögtön látható az eltérés. A fideszes azt mondja: a ballib azért ballib, mert ezek a prioritásai, ebben az értékrendben nőtt fel. A ballib viszont azt mondja: a fideszes azért fideszes, mert ostoba, tájékozatlan, agymosott. Ezért is születnek az olyan nevetséges ballib kezdeményezések, mint a szamizdatterjesztés (lásd nyomtassteis.hu): hiszen abból indulnak ki, amint az "igazi" információtól titokzatos módon elzárt fideszes szavazó "szabad" médiához jut, a fejére csap, s elkezd a ballibekre szavazni onnantól.

A fasiszták pornópártiak - ezt a következtetést vontam le, amikor 1980 nyarán Spanyolországban voltam 3 napot. Mentségemre: 12 éves voltam, majdnem 13.

Az az év nagyjából a spanyol átmenet közepén volt.

Franco rendszere nagyon sokban hasonlatos volt Kádáréhoz. Amint Franco saját hatalmát biztosította, azonnal enyhített az erőszakon, majd fokozatosan leépítette a rendszer totalitárius jellegét, abból szimpla autoritárius rendszer lett.

A magánéletbe a beavatkozás megszűnt, a politikamentes civil tevékenység szabad lett, s a cenzúra is egyre engedékenyebb lett.

Maga Franco készítette elő a halála utáni új rendet. 1967-ben megengedte, hogy a választásokon egyes mandátumokért elindulhassanak nem-ellenzéki, de a hatalomtól független személyek is, 1969-ben pedig kinevezte utódját, az utolsó spanyol király unokájának személyében, amivel nyilvánvaló tette: az új rendszer hagyományos nyugati liberális demokrácia lesz.

A rendszer utolsó szakaszában a spanyol rendszer már sokkal engedékenyebb volt a későkádári magyarnál. A nyílt ellenzéki tevékenységen kívül gyakorlatilag csak pár dolog maradt tiltott: egyes nemkivánatos vallási csoportok tevékenysége, a cenzúra már csak a nyíltan rendszerellenes anyagokat tiltotta. A kezdetben előcenzúraként működő cenzúrahivatal lassan átment utólagos cenzúrává - persze a cenzúratörvény megsétése komoly következményekkel járt továbbra is. Az utolsó években független rádióadások is létrejöhettek, de ezek nem foglalkozhattak politikával, továbbá kötelesek voltak naponta pár alkalommal átvenni és sugározni az állami rádió hírműsorát. A rendszer alapjainak kritikája mindvégig persze tilos volt, ennek megsértése hazaárulásnak számított, s a hatalom keményen büntetett.

Tilos volt teljes mértékben a spanyolországi regionális nacionalizmus különösen a katalán nacionalizmus, a leginkább "ellenséges" nacionalizmus. Míg a baszkokkal szemben a rezsim engedékenyebb volt, aminek fő oka az volt, hogy Franco belső köréhez tartozott több baszk katolikus személyiség. S a galíciaiakkal szemben se volt jelentős erőszak, ennek oka kettős: egyrészt a galíciai nacionalizmus sose volt igazán szeparatista (ma se az), másrészt maga Franco is galíciai származású volt.

Más kisebbségek ellen sose lépett fel a spanyol rendszer Franco alatt. A muszlimokat kifejezetten támogatta, ennek érzelmi alapja az volt Franco egyébként fanatikus katolicizmusa ellenére, hogy a spanyol polgárháborúban egyes marokkói önkéntesek is harcoltam mellette. Ami a zsidókat illeti, Francót az antiszemitizmus hidegen hagyta, sőt a szefárdi zsidókat a spanyol nemzet részének tekintette.

Amiben viszont Franco nem engedett az a hagyományos erkölcs volt, tehát a homoszexualizmust, az abortuszt, s a pornót a rendszer végig nagy erőkkel üldözte.

Franco halála után ment a rendszere a logikus végkifejlet felé: az utolsó francóista álparlament simán megszavazta a rendszer végét. A rendszer utódpártja az első teljesen pluralista választást még menyerte, de már nem tudott abszolút többséget szerezni. Majd ez a párt lassan elsorvadt, 1982-ben már éppen csak bekerült a parlamentbe, mjad meg is szűnt. Ugyanekkor, 1982-ben került hatalomra először a szocialista ellenzék.

Szóval 1980-ban az átmenet felénél jártunk. A volt rendszer gyakorlatilag saját magát leépítette, csak egyes radikálisok próbáltak kitartani. Ami a helyzetet illeti, a legmegdöbbentőbb 2 dolog volt: a fasiszták és a pornó,

Mivel Franco alatt mindenféle pornó, még a legenyhébb is tiltva volt, a demokratizálódás egyik fő jele a pornó masszív megjelenése volt. Minden sarkon szinte volt egy pornómozi (ezek neve "x terem" volt), igen külön mozik voltak, ahol csak pornófilmeket vetítettek. Az újságosbódék tele voltak pornólapokkal. S a lapokban a hirdetések között hatalmas helyet foglaltak el a prostituáltak hirdetései. A tiltott gyümölcs hatalmas erővel tört elő.

Ugyanez igaz egyébként a homokosokra is, bár az nyilván nem volt ilyen nyilvánvalóan látható. De nem véletlen, hogy Spanyolország gyorsan az egyik - homokos szempontból - leghaladóbb állam lett a világon. Spanyolország a harmadik ország a világon, ahol be lett vezetve az azonosneműek "házassága".

A másik a fasiszták. A rendszer végével hatalmas leépítések zajlottak a különféle fegyveres szervezeteknél, a régi rendszer sok híve az utcára került. Különösen a rendszer végén egymilliós tagsággal rendelkező állampárt hatalmas apparátusa volt érintve. Madridban jellemző látvány volt, hogy egyenruhás férfiak állnak az utcán, s különböző dolgokat árulnak. S a 2 legjelemzőbb árucikk a pornó volt és a régi rendszer jelképei, ideértve a német náci anyagokat. Röviden: horogkeresztes tárgyak és brutális pornó. Miután megismerkedtem a történelemmel, már beláttam ennek abszurditását (Franco nemhogy a pornót, de még az enyhébb erotikát is tiltotta), de akkor ez 12-13 évesen persze másképp jött át agyamba.

Ma már természetesen már tudom: a falangisták (ez a hivatalos neve Franco híveinek) se nem fasiszták, se nem nácik.

Franco és rendszere elkövetett sok hibát, sokban nevetséges dolgokat is tett, de egy valami szimpla tény: az őt következő demokratizáció 45 év alatt sikeresen Európa szaros szemétdombjává változtatta Spanyolországot.

Annak idején mi volt a nyugat legfőbb csábító ereje a kommunista átlagember számára?

Nem az életszínvonal, hiszen abban a különbség megvolt ugyan, de nem volt drasztikus (legalábbis Kelet-Európához képest). Nem is a nagyobb szabadság, ez csak az értelmiségieket izgatta igazán. A posztsztálini Kelet-Európában már szabadon lehetett élni sok szempontból, nyilván ha az ember nem kérdőjelezte meg a hatalmat, dehát a hatalom megkérdőjelezése nyugaton se volt tanácsos.

A legfőbb vonzerő a kirakat volt. Kelet-Európában szürkeség volt, ami kevés fényt is jelentett. Nyugaton meg színesség, sok fénnyel.

Az embert ez ösztönösen is megkapja. Akkor is, ha esetleg átérzi egy adott színesség mesterkéltségét. Mert az ember szereti a színeket.

Amikor először jártam nyugaton 1970-ben, még persze ebből semmit se észleltem, túl kisgyerek voltam. De amikor 1979-ben, 12 évesen voltam nyugaton, Ausztriában, azonnal elkapott ez az érzés. A legkisebb bolt is szebb volt, mint az akkor legelitebb budapesti belvárosi üzletek. Még az utcai újságárus bódé is színpompás volt.

De 1980-ban Spanyolországban is ezt tapasztaltam, pedig Spanyolország szintje akkor jóval Ausztria alatt volt, s életszínvonalban Spanyolország csak picit volt Magyarország felett. Viszont míg Budapesten pl. a legújabb üzletközpontok is halványak voltak spanyol társaikhoz képest.

Az ember egyszerűen megrészegült a sok színtől.

Egyetlen kivétel volt: Jugoszlávia. Ahol szintén 1979-ben voltam először. Az egyetlen kommunista ország volt, melyben voltak színek és fények. Emlékszem, akkoriban egy osztrák és egy jugoszláv bolt között nem volt eltérés. Hiszen úgy utaztunk, hogy Magyarország-Ausztria-Jugoszlávia-Magyarország, Ha az ember nem nézte a vöröscsillagokat, a jelszavakat és a Tito-képeket, azt hihetette, hogy nyugaton van.

Azt mondja egy érdekes cikk, hogy a szolgai utánzás követelése miatt utálta meg Kelet-Európa a liberalizmust.

Szerencsés vagyok, hogy egyszerre két országban élve éltem meg a folyamatot, mindkét ország félperiféria, de míg Magyarország a félperiféria fejlettebb nyugati része, addig Bulgária annak középső, fejletlenebb része.

Persze igaz ez, de csak részben. Bulgáriában pl. ez a nyomás sokkal erősebb volt, mint Magyarországon. Az átlag magyar azt hiszi, az SZDSZ-féle totális nyomulás a csúcsa mindennek, de amit egyes nyugati megmondóemberek megengedtek maguknak Bulgáriában az még az SZDSZ-Magyarországon is elképzelhetetlen lett volna, pl. támadás volt a "primitív" cirill ábécé ellen, felmerült az ország "evangelizációjának" szükségessége, azaz le kellene mondani az ortodox vallásról, ha lehet a protestantizmus javára, de legalábbis katolikussá válni, meg olyan vad ötletek, hogy a "megbékelés" érdekében ne legyen történelemoktatás az iskolákban.

A legvadabb élményem e tekintetben: 1992 Húsvétkor a bolgár állami televízió élőben adta a római pápa miséjét akkor, a nyugati naptár szerinti Húsvét napján, amikor az ország még a Virágvasárnapot ünnepelte. Mindez egy olyan országban, ahol a lakosság alig 1 %-a katolikus. Majd következő héten nem közvetítette élőben az ortodox húsvéti misét. Akkor éppen jobboldali kormány volt hatalmon Bulgáriában, ami Bulgáriában akkoriban az abszolút nyugatpártisággal volt azonos (ma már szerencsére ez nincs teljesen így), így lett az a helyzet Bulgáriában, hogy gyakorlatilag minden hazafias vagy nacionalista erő a baloldalon jelent meg.

Szóval nyilván megvolt a hatású a megalázó mintakövetés megkövetelésének, de ez messze nem minden.

Ami fontosabb - s ezt a cikk is említi -, hogy Kelet-Európától nagyobb fokú liberalizmus lett megkövetelve, mint ami a nyugaton létezett. Míg nyugaton - bár már részben leépítve - létezett valamiféle jóléti modell, szocdem-liberális keverék, addig keleten a legtisztább piaci viszonyok lettek megkövetelve, minden jóléti elem, de még a szakszervezeti tevékenység is ki lett kiáltva a fejlődés kerékkötőjének, ósdi komcsi baromságnak.

A legfontosabb azonban kimaradt: a nyugat nem integrálni akarta a keletet, hanem meghódítani. Elvenni a gazdaságát, a profitot kisajátítani, a bérszintet tartósan alacsonyan tartani.

Arthur Schopenhauer (1788 –1860) német filozófusnak nem csak főműve van, hanem életbölcseleti írásai is.

Igtencsak figyelemreméltó az egyik ilyen írása, ezzel kapcsolatban pár gondolat.

Az ember be van zárva magába, a külső valóságot is csak saját magán keresztül éli meg, így a megélés az alap, az viszont az egyéniségtől függ, ami nagyrészt adottság.

Abszolút tény ez. Az ember tud csiszolni magán, képes felvenni magatartásmódokat, megtanulni, adott helyzetben mi a legkifizetődőbb reakció, de belül vajmi keveset változik.

Tehát nagyrészt automatizmus van: a veleszületett egyéniség adottság, a külső világ pedig ismét független tőlünk, nagyrészt a sors keze mi jut nekünk.

A sors által kedvező helyzetű ember nem lesz soha igazán boldog, ha egyénisége szűk. Míg fordítva, a sorscsapások se veszik el a széles egyéniség jókedvét.

A helyes megoldás minden esetben a természetünknek mgfelelő módon élni, s a legnagyobb csapás, ha ezt külső körülmények lehetetlenné teszik.

Az elme és a külvilág kapcsolata az elme minőségétől függ: minél tompább a tudat, annál inkább igényli a külvilágot, s minél élesebb a tudat, annál inkább képes magával ellenni.

A szabadidő a legnagyobb jótétemény, de a legtompább agy számára az unalom forrása. Eltöltése szinteken történik: ösztönös élvezetek, fizikai erőkifejtés, szellemi erőfeszítés - minél magasabb az élvezet, annál kevésbé irányul a külvilágra.

Tulajdonképpen kiderül: a legnagyobb szerencsétlenség, ha valakinek éles a tudata, magas élvezeteket igényel, de erre egyszerűen nincs szabad ideje.

Nagyon mérges Béndekünk, azt mondja egyszer, hogy liberalizmus vagy szegénység, aztán folytatja azzal, hogy mérni akarja az államot.

A gond az, hogy egykor én is ebben hittem. Különösen második liberális korszakomban, durván 1999-2008 között, amolyan liberális-konzervatívként. Szóval emberileg mélyen megértem azokat, akik ilyen marhaságokat terjesztenek.

A leghamisabb állítás, hogy a liberalizmus jóléthez vezet, míg az "illiberalizmus" szegénységhez. Ez ok és okozat keverése.

De lássuk a szerző történelmi magyarázatát is, mely szerint a liberális társadalom nem úgy jött létre, hogy "a buta angolok és hollandok elhatározták -- Soros hatodik ükapja manipulációjának áldozatul esve --, hogy tönkreteszik a jól bevált feudális-keresztény-patriarchális-szarvasvadászsemjénzsótis rendet", hanem szervez módon.

Természetesen ez így igaz. Manapság járványhelyzetben sokan visszautalnak a nagy XIV. századi pestisjárványra, mely Európa nyugati felén pusztított a legnagyobb mértékben. S ez fontos adat a téma szempontjából, mert bizony a nyugati feudális rend szétbomlásának alapoka éppen a pestis.

Nem puszta egybeesés, hogy a liberalizmus két őshazája, Anglia és Hollandia egyben a pestisjárvány legnagyobb áldozatai is voltak. Angliában a lakosság átlag fele belehalt a járványba, míg Hollandiában ennél is több, s regionális szinten voltak ennél magasabb halálozási csúcsok is, Hollandia egyes részén 80 %-os halálozási arány is megesett. Ezzel szemben Kelet-Európában sokkal kisebb volt a halálozás, még olyan vidékek is voltak, ahová egyáltalán nem jutott el a fertőzés.

Röviden: nyugaton egyszerűen olyan emberhiány lépett fel, ami miatt nem lehetett tovább működtetni a feudális rendet. Megszülettek annak a társadalomnak az alapjai, ahol a társadalom tagjai jogilag egyenlőek, nem tartoznak egymásnak semmivel, s minden köztük lévő viszony csupán szabad személyközti szerződések alapján van meghatározva.

Aki ravasz és képes kihasználni a másikat, az hatalmas vagyonra képes szert tenni, s ellene semmi fegyvere annak, aki rosszul járt, hiszen nem kényszer eredménye a kialakult helyzet. Továbbá, a kapzsiság győz mindenek felett: a mai vesztes reménykedhet abban, egykor majd ő fog nyerni, s ennek nincs is semmilyen jogi akadálya. Az egyetlen akadály a rendszer teljes kibontakozása útjában a keresztény erkölcs maradt, de mindezt nemsokára megoldotta a protestantizmus, mely égi pecsétet nyomott a kizsákmányolásra, egymás kihasználására.

A liberalizmus persze hatékony, valóban segíti a gazdagodást, de kérdés: kinek a gazdagodását. Amit nem ért meg a szerző, hogy hiába hatékony valami, ha ez a hatékonyság nem érdeke mindenkinek. A hatékony kirablás pl. jó a rablónak, de nem jó a kiraboltnak, a kirabolt inkább egy kevésbé hatékony kirablásra szavaz ilyen esetben.

Magyarország 1990-2010 között minden erővel, halálpontosan követte a nyugati, liberális recepteket. Hogy lehet, hogy nem lett nyugat-európai életszínvonal mégse?

Amit a szerző és társai korrupciónak és lopásnak minősít, az éppenhogy egy kevésbé hatékony rablás, mert immár a nemzeti elit is részt kap a zsákmányból, nem megy minden a nyugati gazdákhoz. Ezért népszerűbb a 2010 utáni, mint az azt megelőző model, pedig a lakosság 99 %-a nem tartozik a nemzeti elithez.

A ballib narratíva szerint a Fidesz megveszi a kisemberek szavazatát, azzal, hogy valamennyit átad nekik a zsákmányból. Kérdés: ezzel mi is a gond? Nem így kell működnie egy társadalomnak?

A szerző legabszurdabb hazugsága hogy a liberalizmus békét hoz. Nos, a történelmi tények szerint sose voltak olyan véres háborúk, mint a liberalizmus korában.

A liberalizmust 20 éven át nyögő társadalom szembefordult a "rendezett szabadsággal" (liberalizmussal), hiszen látta, ez a szabadság az ő kizsákmányolásának, alávetésének szabadsága. Ki az az épeszű ember, aki erőszaktevője szabadsága mellé állna?

A kisember nem kér a liberalizmus jelentette hatékonyságból, s még kevésbé az abból eredő gazdagságból, hiszen ez másoknak hoz jólétet, éppen az ő terhére. Ilyen egyszerű ez, nem kellenek ehhez ballib összeesküvéselméletek.

A művészet, s különösen a tömegkultúra képes nagyon károsan hatni azzal, hogy téveszméket terjeszt. Lásd pl. a történelmi mítoszokat: az eredmény az, hogy az emberek jobban hisznek a mítosznak, mint a valóságnak.

Kedvenc példám erre a Föld lapossága. Átlag 10 Kolumbusz-filmből 9-ben benne van egy olyan jelenet, hogy a buta, gonosz spanyol katolikus főpapok nem engedték a tudós Kolumbuszt hajózni, mert az utazása csapás lett volna a katolicizmusra, mely szerint a Föld lapos. A valóságban semmi ilyesmi nem volt, sőt éppenhogy a főpapoknak volt igazuk, nem Kolumbusznak a nevezetes vitában, mely nem a Föld laposságáról szólt (akkor már 1500 éve konszenzus volt, hogy a Föld gömbölyű), hanem arról, milyen messze van India nyugat felé hajózva, s elérhető-e: a vitában Kolumbusz súlyosan tévedett, a valós távolság alig felét becsülve, míg az egyházi vezetők a tényleges adatot állították, kb. 15 ezer km-t tippelve, ami nem volt bejárható a korabeli hajókkal, egyszerűen félúton elfogyott volna a hajó vízkészlete. Kolumbusz tehát tévedett, csak mázlista volt, kiderült ugyanis, hogy félúton van egy még ismeretlen kontinens.

Kolumbusz szeptember 6-án indult el 3 hajóval a La Gomera szigetről (a Kanári-szk. egyik szigete), s terve szerint október 4. körül kellett volna megérkeznie Ázsia keleti partvidékéhez. Ekkor azonban még bőven nyílt tengeren volt. Kolumbusz ekkor úgy döntött, ad magának még 10 napot, s ha addig se ér el Ázsiába, visszafordulnak Spanyolországba. A történet vége közismert: október 12-én elérték a Bahama-szigeteket, melyekről Kolumbusz élete végéig hitte, hogy azok Japán környékén lévő szigetek.

De most a szexről. A szexuális illetően is hatalmas félrevezetés van a filmekben.

Ha az ember hisz a filmeknek, a férfiak nagy többsége él-hal a szilikonmelles, szőke nőkért, különösen, ha azok ápolónőnek öltöznek, magassarkú cipőt és harisnyát húznak fel, majd a férfit bilinccsel odaláncolják az ágyhoz, aztán pedig durván beszélnek vele.

Nemrég olvastam egy érdekes felmérést az emberi szexualitás különféle sajátosságairól, érdekes így a valósággal összevetni a filmbéli fantáziát.

Nos, a valóságban a "beöltözős" fétis aránya a kutatások szerint kb. 9 %, s ebben minden benne van, nem csak az ápolónősdi. A férfiak 91 %-a tehát egyáltalán nem igényel semmilyen beöltözést.

Ami a nő öltözékét illeti, természetesen vannak preferenciák. Az erotikus alsóneműt 12 % kedveli (ez is elég alacsony szám, a filmbéli sugalmazásokhoz képest), míg a különféle, test alsó részét fedő ruhát kedvelők aránya egyenesen 30 % (ebbe mindent belszámítva: miniszoknya, harisnya, nadrág, stb.), s ugyanennyi a cipő (elsősorban magassarkú) kedvelése is. Szóval az említett ápolónős-bilincselős jelenetből egyedül a magassarkú cipő fedi a valóságot.

Tehát a valóságban a szilikonmelles ápolónő helyett egy normál testalkatú, magassarkú cipős, harisnyás, miniszoknyás nő többszörösen népszerűbb. Mégis a filmek nem ezt mondják, s mára oda hatottak, hogy sok nő komolyan elhitte, minden férfi a szilikonost akarja. Már olyat is láttam, hogy férfi nem meri bevallani, szerinte ronda a szilikonmell, attól félve, hogy ha ezt kimondja, homokosnak fogják hinni.

Ha személyeskedni akarok, nekem az ápolónőről sose szex jut eszembe, hanem az, hogy mindjárt injekciót kapok, vagy kihúzzák a fogamat. S sose szerettem a magassarkút, mert torzítja a lábat. Ugyanezért a szilikont is utálom, nemcsak mellben, hanem ajaktömésben is. Az egyetlen ami igaz rám, hogy imádom a testre simuló nadrágos (legyen akár nadrág, akár leggings) nőket.

Visszatérve a nem-személyes elemre, a kár elsősorban a fiatalok között van, hiszen - tapasztalat hiján - kötelesnek érzik átvenni a filmbéli fantáziaképest. Én most a férfi ízlésekről írtam, de ugyanis megvan fordítva is. Sok kamasz fiú depressziós lesz attól, hogy nem felel meg a filmbéli sportos, izmos, kemény srác képének, pedig itt ugyanez van: a nők zöme nem ezt a típust kedveli.

A legrosszabb dolog az olyan ember, akinek nincsenek elvei, elveit folyamatosan váltogatja, saját magának gond nélkül ellentmond alapvető kérdésekben is.

Szerencsére kevés az ilyen ember. A legtöbb ember - az elmebetegeket leszámítva - koherens. A koherencia nem jelent jóságot automatikusan persze.

A politikusok zöme is koherens. De itt már sokan nem azok, bár nem elmebetegek, csak gyakorló politikusok, akik kénytelenek folyton forogni. Ha ez nem érint alapvető kérdést, nem is haragszom ezért, mindezt a politikusi szakma sajátosságának tekintem.

Pl. Gyurcsány határontúli-ellenessége koherens. Bár eredetileg tisztán gyakorlati szempont volt az oka, a ballib agytröszt kiszámolta: a magyarok szociális önzése erősebb, mint a nacionalizmusa, így a 2004-es népszavazásra logikus volt a határontúli magyarok ellen fordulni, hiszen ez hozta meg a rövidtávú nyereséget (most arra nem térnék ki, hogy hosszú távon ez lenullázta a ballibeket a határontúliak között, de ez más kérdés). De koherens mindenképpen, hiszen teljesen belefér a ballib antinacionalista narratívába. Persze a ballib fősodor politikusai sose mennek el végletekig, csak egyes marginálisabb ballib megmondóemberek és aktivisták mondják ki nyíltan, hogy pl. a székelyek románok, de az emberek értenek a szómágiából.

Sokan meglepődtek azon, hogy ugyanaz a Gyurcsány viszont befogadó az iszlamista migránsok iránt. Pedig ebben semmi furcsa nincs: liberális szemszögből a nemzeti közösség akadály, így nyilván ellenzendő, ha az növekszik a hátorontúlo nemzettársak bejövetelével,. s nyilván támogatandó az idegenek bejövetele ugyanezért.

Ami viszont újdonság, hogy annyira kapkodnak a balliba országrontók, hogy immár a nem-magyaroknak nyújtott segítség miatt is tombolnak. Persze érthető magatartásuk: a járványban nem voltak képesek egyetlen narratívájukat se érvényre juttatni.

A The Plot Against America című sorozat elvileg alternatív történelem. Állítólag azért készült, hogy a The Man in the High Castle sorozat locsogó stílusát helyre tegye.

A történet persze más: itt nem győz Hitler a háborúban - de nem is veszít, a film a háború alatt zajlik, nem derül ki a vége, csak annyi tudható: Oroszország harcban áll Németországgal, viszont Amerika semleges marad. S ez a semleges Amerika igyekszik jó viszonyt kialakítani a németekkel. Ez annak a köbetkezménye, hogy az 1940-es választáson veszít a náciellenes háborúpárti Roosevelt, helyette a semlegességpárti, de részben németszimpatizáns Lindbergh lesz az elnök.

A lényeg: ezek után valahogy üldözni kezdik a zsidókat Amerikában, bár sose derül ki a cselekményből, ennek mi is a pontos oka, mivel hiányzik a történet fonalából bármilyen logikus lánc.

Egyszóval: egy dögunalmas holokausztfilm. A színészeket sajnálom, mert több színész is kiválóan játszik.

Hát, a The Man in the High Castle jobb volt, minden baja ellenére.

Egyes ballib körök szerint az alapjövedelem bevezetése csak politikai akarat kérdése. De mi a valóság?

A magyar költségvetés éves kiadása jelenleg kb. 21 billió Ft.

Magyarországon él kb.7,5 millió felnőtt és 2,5 millió gyerek.

Ha mondjuk azt mondanánk, minden felnőtt kapjon 200 ezer Ft havi feltétel nélküli alapjövedelmet (kb. ez az az összeg, mely teljesítené a FNA célját, azaz biztosítaná az alapvető megélhetést), s minden gyerek meg a felét, az éves szinten éppen 21 billió Ft.

Azaz semmi másra nem lenne pénz, a költségvetés teljes kiadási oldala a feltétel nélküli alapjövedelemre menne el.

S ebben az esetben is csak akkor lenne ez az összeg elég, ha mindent kiváltana, pl. minden segélyt, sőt a nyugdíjat is, márpedig már ez is igazságtalan lenne. De ha ezt félre is tesszük, akkor is: az állam nem tudna semmilyen közszolgáltatást, se saját magát finanszírozni.

Vajon ha azt mondanánk azt emebereknek, ezentúl minden egészségügy és oktatás fizetős lesz, a közlekedés csak magán lesz, s az állam minden szolgáltatást abbahagy, pl. nem lesz rendőrség, bíróság, stb. se, ill. csak önköltséges alapon, s cserébe mindenki kap havi 200 ezret, a nagy többség mit reagálna? Nemet mondana a projektre.

Nem véletlen, hogy alapjövedelem csak olyan országokban létezik, ahol hatalmas gazdagság van viszonylag kis népességgel. Egyes olajállamok ilyenek. Pl. Kuvait minden felnőtt állampolgárnak fizet havi 1 millió Ft körüli alapjövedelmet. Ezt kb. 900 ezer ember kapja, ennyi a felnőtt kuvaiti állampolgárok száma, s ehhez van egy hatalmas olajvagyon, mely képes mindezt finanszírozni.

Egyébként elvileg semmi gond az alapjövedelemmel mint elképzeléssel. Hozzá azonban a kapitalizmus megszüntetése szükséges alapfeltételként.

Felér egy ballibisztikai tanulmánnyal az egyes pici ballib szekták tevékenységének figyelése. Már mondtam, személyes kedvencem a Kolozszaros kb. 100-fős kommentszekciója. De ők bevallottan csak egy blog végülis.

Az aktivisták közül a kedvencem legtöbb ideig egy Tuareg nevű ex-fideszes politikus volt, aki annyira ballib lett, hogy már Gyurcsányt is lefasisztázta. Sajnos Tuareg abbahagyta. Pedig egy időben 4 héten keresztül kint üdült a Kossuth téren egy sátorban. De mára visszament a munka rögös világába, s csak havi 1-2 alkalommal mond erősen unalmas beszédeket a Facebookon. Le is csökkent táborának száma a korábbi pár tízezerről pár ezerre. (Persze a tízezres szám netes hívőt jelöl, nem valódit, mert amikor párszor valódi tüntetést szervezett Tuareg, oda 100 embert se tudott összetrombitálni.)

Áttértem tehát Juhász Söpredék Zoli agrárspekulánsra, akinek tábora lassan, de biztosan közelít a 100 ezer főhöz. Zolika stílusa valahol egy újprotestáns szekta papja és egy mlm-piramis beszervező embere között van. Írtam már róla is többször.

Legutóbbi teljesítménye, hogy programot ad népének (persze a 100 ezer főből kb. 1 % a tényleges fanatikus követő), itt megnézhető, míg Zolika nem törli, ugyanis rossz szokása, hogy időnként törli saját korábbi anyagait, amikor ébben nyűgös a hangulata.

Zoli mindenestre intelligensebb Tuaregnél, ez tény, hiszen pl. megértette, nem lehet forradalmat végrehajtani. S mindig óvatosan, nehogy megsértsen bármilyen jogszabályt. Helyette agyatlan rajongói mondják ki mindezt.

Amit kifejezetten élvezek: Zoli éjjel-nappal szidja SAJÁT híveit, mindentudó haragos messiásként viselkedve, a lelkes hívek meg kérik "még, szidj minket még, mester!".

Nem más mint a ballib Mérce írja le részletesen miért nem nevezhető Orbán neoliberálisnak - meglepő fejlemény. Tudni kell ehhez, hogy a Mérce egy álbalos média, azaz magát igyekszik úgy pozicionálni, mintha nem liberális lenne, hanem baloldali. Ennek része az is, hogy az Orbán-kormány elleni narratívát megduplázta a ballib agytröszt, hiszen egyszerre vádolják "kommunizmussal" (piacgazdaságellenességgel) és "neoliberalizmussal" (azaz szélsőséges piacpártisággal).

A cikk e tekintetben pozitív jelenség. Persze rögtön szabadkozik, hogy megzavarja a Mérce agyatlan törzskommentelőit azzal, hogy a jobboldal több piacot akar, míg a baloldal több államot, hiszen minden fanatikus ballib tudja, hogy aki kevesebb piacot és több államot akar, az fasiszta és nem baloldali, hiszen az igazi baloldali icpici államot akar és nagyon sok piacot.

Elhallgatva van a cikkben mi okozta a nyugati jóléti állam válságát a 70-es években. Pedig az ok tiszta: a gyarmatbirodalmak összeomlása a 60-as években. A friss, új államok létrejötte, s egyes harmadikállambeli államok értdekérvényesítő képességének megnövekedése nagyban csökkentette az elvonható pénzek mennyiségét, így a nyugati államok lassan pénzügyi válságba kerültel. Magyarul: lassan mindenhol megalakult helyi államaparátus,sok helyen még helyi nagytőke, ezek pedig bejelentették, hogy részt akarnak abból, ami addig 100 %-ban a nyugati magállamoknak ment.

A baloldali jóléti állam pénzügyi alapjai kezdtek elfogyni (ahogy ezt a nagy angol liberális politikus Margaret Thatcher megfogalmazta "A szocializmussal az az alapvető baj, hogy előbb-utóbb elfogy a mások pénze."), s erre jött válaszként a jobboldali, liberális fordulat, amit - ki tudja miért - neoliberalizmusnak szokás csúfolni, pedig éppenhogy nem "neo", hanem a lehető legklasszikusabb liberalizmus. Lényege pedig az, hogy a segélyeket vissza kell fogni, hiszen csökken az a pénz, amiből addig mindez finanszírozva lett.

Ami a mi - kelet-európaiak - nagy balszerencsénk, hogy ez a liberális modell éppen totális győzelmi helyzetben volt, amikor eljött a kommunizmus bukása. Mert míg a "neoliberális" módszer hozott eredményeket a magállamokban (s persze ott is csak részlegesen), addig mindenhol máshol pusztulást eredményezett, többek között Kelet-Európában is. Kelet-Európában az eredmény az lett, hogy minden mozgatható vagyon átkerült a magállami tőke birtokába, s helyi tőkésosztály eleve ki se tudott alakulni emiatt, s ahol mégis kialakult - lásd Oroszország - ott is ez az osztály nyugati szolgaként viselkedett, folyamatos hazaárulást elkövetve.

Magyarországon a rendszerváltozáskor kb. 99 %-os támogatottsággal bírt ez a nyugati modell - legalábbis az aktívan politizálók között. A parlamenten kívül rekedt Munkáspárt volt csak ellene, ill. picit később, megalakulása után, a MIÉP. Minden más, azaz minden oldal egymással abban versenyzett, ki követi hűebben ezt a modellt. Többek között, ez okozta az első Orbán-kormány bukását is, az átlagember ugyanis azt látta, Orbán nem a rendszer ellensége, hanem a rendszeren belüli alak, azaz lényegileg nem más, mint a "baloldali" politikusok. Akkor a jobboldal és a baloldal így szidta egymást: "te nem szolgálod elég jól a nyugatot, ezért az nem simogatja meg a buksinkat elég gyakran! majd jövök én, nyugatpártibb leszek nálad, s jólét lesz, hisz a nyugat majd minden nap ránk fog mosolyogni!".

Szóval úgy lett a 2010-es Orbán mindennek az ellenfele, hogy tényleg az ellenfele lett. De ezt még a cikkíró is csak félig meri beismerni. Különösen miután az egyik ballib szentet, Bajnait is kritizálni merészeli. A ballib mitológia szerint Bajnai kritizálása főbenjáró bűn, ennél már csak az Árpi-bácsi személyi kultusz kétségbevonása nagyobb bűn.

De megvan a szerző szerint miben is Orbán neoliberális bűne, az egykulcsos adó! Mítosz ez is ballib körökben, mivel bár valóban liberális eszköz az egykulcsos adó, de csak magállamokban, ahol ez a gazdagokat jobban adóztató progresszív adót váltja fel, míg Kelet-Európában az egykulcsos adó jellemzően egy minden munkavállalót (de az igazi gazdagokat nem érintő) túladóztató rendszer helyett lett.

Mi is a valóság? Orbán a nyugati modell helyett a kelet-ázsiai modellt igyekszik bevezetni, ahol az állam szorosan együttműködve az általa létrehozott helyi nagytőkével igyekszik nagyobb részt kicsikarni a nyugati tőkével való együttműködésből.

Magyarországon egyszerűen ez a "jobboldal", s ellenfele meg az a "baloldal", melynek alapeszméje a nyugatnak való lefekvés. Liberalizmusban mérve a baloldal sokkal liberálisabb, s most ez alatt a gazdasági libertalizmust értve csak. S ezt a "baloldalt" támogtaja a Mérce című blog is, tegyük hozzá.