Nehéz dolog frissen alakult nemzetnek, népnek lenni.

Görög-macedón mintára megalakult 2 éve a bolgár-macedón bizottság is, hivatalos nevén Bulgária És Észak-Macedónia Közötti Soktárgyú Vegyes Bizottság.

Eleve persze vicces, hogy államok, kormányok között bizottságok vannak, melyek nem államközi, diplomáciai, politikai, gazdasági, kereskedelmi kérdésekről egyeztetnek, hanem történelemről és nyelvészetről, de itt pontosan ez a helyzet.

A görög-macedón bizottság munkája sikerrel zárult 2018 júniusában, majd végül az egyezmény hatályba lépett 1 évvel később. Közben volt róla egy népszavazás is, mely sikertelen lett, a szavazati joggal rendelkezők alig 37 %-a vett részt rajta, majd a macedón parlament botrányos körülmények között döntött a szerződés elfogadásáról.

Ebben az egyezményben is már elég sajátos pontok vannak:

• az ország neve Észak-Macedóniai Köztársaságra változik,
• a macedón autókon az országjel MK helyett NMK lesz,
• Észak-Macedónia elismeri, hogy a "macedón" szó önmagában használva elsősorban az ókori hellén Macedóniára utal,
• Észak-Macedónia hivatalos nyelve nevezhető macedónnak továbbra is, de Észak-Macedónia kijelenti, hogy ez a nyelv délszláv, s nincs köze az ókori macedón nyelvhez,
• Észak-Macedónia átnézi szobrait, műemlékeit, s azokat szükség esetén átalakítja, ha sértik az egyezmény szellemiségét, többek között, ha azokon jelen van az 1992-1995 között használt macedón zászló (nyilván a szöveg mindkét félre vonatkozik, dehát a valóságban Görögországra nem, hiszen képtelenség, hogy Görögország nemlétező macedón jelképek használatával megsértse az egyezség szellemét).

Azonban a görög-macedón viszály egyszerűbb, hiszen itt végülis a 2 fél elismeri egymást, a viszály lényege csupán az, hogy a görög kultúrkörhöz tartozó ókori macedón tematikát ne sajátítsa ki Macedónia.

A macedón önkép 2 verzióban létezik:

• a mai macedón nép az ókori macedón nép folytatása, de ha nem is folytatása, erős kapocs van a kettő között,
• a mai macedón nép a VII-VIII. század során alakult ki szláv kulturával, helyi szláv törzsek hatásával, sokféle etnikum részvételével, melyek elszlávosodtak.

Nyilván a göröket csak az első pont zavarja, a második számukra lényegtelen, legfeljebb humoros, de nem érint görög érdekeket. Míg bolgár szempontból az első pont vicces, de érdektelen, míg a második dühítő.

A macedón kitalált történelem sok vicc tárgya, talán a legjellemzőbb:

• Mit mond az első macedón űrhajós, amikor leszáll a Holdra?
• Egy könnycseppet ejt és azt mondja “Hold, Hold, te ősi macedón föld…”.

Lássuk a tényeket!

Nyilvánvaló, hogy az ókori macedónok nem tűntek el nyomtalanul, azaz akár a mai macedónok ősei között is lehetnek ókori macedónok. Ez azonban minden más környező népre ugyanúgy igaz. A lényeg: a görögtől különálló macedón identitás utoljára az i. e. IV. században létezett.

Utána az ókor fennmaradó része és a teljes középkor során egyetlen nyom sincs macedónokról mint népről. A macedón kizárólag mint “macedóniai lakos” szerepel. Bármiféle önálló macedón identitásról vagy önálló macedón nyelvről sincs egyetlen adat sem, sehol: se Macedóniában, se máshol.

Az első modernnek mondható oszmán nemzetiségi felmérések a XIX. században készültek, ezek mindig csak görögökről, szerbekről, bolgárokról, albánokról, törökökről szólnak, egyetlen egy sem szól macedónokról. Úgyszintén egyetlen egy európai forrás sem tud macedónokról.

Érdekes módon az első lexikon, melyben szerepelnek macedónok mint önálló entitás, a magyar Pallas Nagylexikon 1897-es kiadása. De többségükben még az I. vh. utáni európai kiadványok sem tudnak macedónokról. A macedón nyelv első említése 1903-ból származik. 

Annak pedig az első nyomai, hogy az akkor még oszmán uralom alatt lévő Macedónia felszabításáért küzdők a macedón identitást mint önállót fogadják el, a XIX. sz. 90-es éveiből származnak. Azonban ezek a vélemények mindigis abszolút kisebbséget alkottak a macedón felszabadító mozgalmakon belül.

Amikor Macedónia 1913-ban felszabadult a török uralom alól, a szláv nyelvű lakosságot senki se tekintette macedónnak. A görög álláspont szerint ezek bolgárok vagy elszlávosodott görögök, akik elfelejtették görög identitásukat, a szerb álláspont szerint pedig "déli szerbek". A szláv nyelvű macedóniai lakosság legnagyobb része szerb uralom alatt élt 1913-tól, az első Jugoszlávia (1918-1941) idején szó se volt macedón nemzetiségről vagy nyelvről, Jugoszlávia hivatalos nyelve a "szerb-horvát-szlovén" volt, a macedón területen a szerb volt a kormányzás, az oktatás nyelve.

A bolgár identitás még a II. vh. idején is élt, Jugoszláv Macedónia Bulgáriához való 1941-es csatolását felszabadulásként élte meg a helyi lakosság. Még a helyi kommunista partizánmozgalom is az illegális Bolgár Kommunista Párt keretein belül tevékenykedett.

Viszont tény, hogy a II.vh. után elkezdett kialakulni egy önálló macedón nemzettudat a jugoszláviai macedón tagköztársaságban. Titóék messzemenően sikeresek voltak a nemzetiségek létrehozásában. Ahogy az eredetileg szerb népcsoport montenegróiakból sikeresen lett önálló nép, ahogy a muszlimokból nép lett, úgy macedónok is lettek. E sikeres nemzetépítés fő jellemzői, okai:

• a szerbek lemondtak a "déli szerbek" koncepcióról, eleve Tito fő ellenségének a legerősebb helyi nacionalizmust, a szerbet tekintette, így igyekezett azt gyengíteni, ennek része volt a hagyományos szerb nacionalista tézis betiltása arról, hogy a macedónok valamiféle öntudatukat vesztett szerbek, akiket most vissza kell vezetni a szerbségbe,
• a korábbi - II. vh. előtti - jugoszláv koncepcióhoz képest, mely egyetlen államalkotó nemzetet ismert el, a jugoszlávot (a cél minden szerb, horvát, szlován, bosnyák, montenegrói, macedón egyesítése volt e név alatt), a második, kommunista Jugoszlávia immár 6 államalkotó nemzet szövetségének tekintette magát, melyben a 4 szerb-horvát nyelvű néppel - szerb, horvát, muszlim (bosnyák), montenegrói - egyenrangú a másik 2 délszláv, de nem szerb-horvát nyelvű nép: a szlovének és a macedónok,
• a politikai, gazdasági, életszínvonalbeli tényező is jelentős: mai szemmel, amikor Bulgáriában magasabb az életszínvonal, mint Észak-Macedóniában, s a bolgár útlevél benne van a világ legjobb útlevelei között ez nehezen érthető, de a XX. sz. 60-as éveitől a 90-es évekig ez abszolút fordítva volt: Bulgária a szovjet blokk legszegényebb országa volt, egy sor tiltással, míg a jugoszláv Macedónia átlagpolgára kb. egy szegényebb osztrák színvonalán élt, azaz a bolgár életszínvonal többszörösén, plusz bárhová utazhatott, az országon belüli szabadság foka is nagyobb volt, hiszen a jugoszláv kommunista diktatúra jóval engedékenyebb volt a bolgárnál.

A helyzet tehát súlyosabb a görög-macedónnál. A macedón nemzetépítés módszere, hogy utólagosan mindent és mindenkit, ami Macedónia területéhez kötődött bármely múltbéli pillanatban, kinevez macedón nemzetiségűnek, s minden ellenvéleményt pedig bolgár sovinizmusnak minősít.

A valós macedón történelem 130 éves, de ha ebből is levonjuk a kétséges részt, akkor csak 60 év. Így gyakorlatilag a teljes macedón fantáziatörténelem bolgár.

A vegyesbizottság kevés eredményt ért el eddig, ez jellemzően egyes történelmi személyiségek emlékének közös ünneplése: azaz a macedón fél elismerte, hogy ezek nem csupán macedón, hanem bolgár személyiségek is.

A háttérértelmezés természetesen egészen eltérő:

• a macedón verzió szerint egyszerűen sajátos történelmi körülmények miatt azonos helyen, keveredve élt a macedón és a bolgár nép évszázadokon keresztül, sőt sokszor a "bolgár" szó is macedónt jelentett,
• a bolgár verzió szerint pedig a macedón egy új nép, melynek eredete bolgár, ezért van közös történelem.

Hozzá kell tenni, már ez a 2 verzió is engedmény. A hagyományos macedón nacionalista felfogás szerint nincs semmilyen közös történelem, a macedónokat a szomszédos népe évezredek óta elnyomják, s az egyik elnyomó a bolgárok, akik immár a macedónokat a történelmüktől, nyelvüktől is meg akarják fosztani. A hagyományos bolgár nacionalista felfogás szerint viszont macedónok seose léteztek, s ma se léteznek, így eleve nincs miről beszélni, az egyetlen feladat a macedónok oktatása, hogy felismerjék bolgár identitásukat.

A gond: a macedónok nyilván nem engedhetnek mindenben, hiszen ezzel elismernék, nincs macedón történelem a XIX. sz. 90-es évei előtt. Most éppen Goce Delcsev törökök elleni felkelő személye miatt szünetel a bizottság ülésezése. Goce Delcsev a XIX. sz. végén, a XX. sz. elején harcolt a török uralom ellen Macedóniában és Trákiában, a VMRO - ez egy fegyveres szervezet volt, neve: Belső-Macedóniai és Odrini Forradamai Szervezet - egyik legfontosabb vezetője volt.

A legviccesebb, ha az ember megnézi a főbb Wikipédia-verziókat, a régió nyelvei csak:

• macedón: "македонски национален херој" - macedón nemzeti hős,
• bolgár: "един от най-значимите български революционери" - az egyik legjelentősebb bolgár forradalmár,
• albán: "figurë e rëndësishme revolucionare Bullgare" - fontos bolgár forradalmár személyiség,
• görög: "Βούλγαρος επαναστάτης" - bolgár forradalmár,
• szerb: "У Бугарској се Гоце Делчев сматра Бугарином, док се у Северној Македонији сматра за Македонца. Гоце Делчев је за себе говорио да је Бугарин." - Bulgáriában Goce Delcsevet bolgárnak számítják, Észak-Macedóniában macedónnak számítják. Goce Delcsev magát bolgárnak tekintette.

A kérdés politikai tétje: a bolgár kormány ígéretet tett, meg fogja vétózni Észak-Macedónia EU-csatlakozását, ha addig a macedónok nem ismerik el, hogy a teljes macedón történelem és kultúra része a bolgár kulturális örökségnek is.

Gondolkodtam, hogyan lehetne ezt az egész kérdéset elmagyarázni magyarul. A székely párhuzam nem jó, mert az egész más helyzet. Talán azt tudnám példaként kitalálni, hogy Magyarország Trianonban elveszti a Dunántúl középső részét is, ott kialakul egyfajta helyi nacionalizmus csehszlovák és jugoszláv segítséggel, s mivel a Honfoglaláskor az volt a Nyék törzs szállásterülete, ki lesz találva, hogy a nyékek valami, a magyaroktól különböző nép, mely folyamatosan létezett az utóbbi évezredben is, a magyar elnyomás ellenére is, s ezzel együtt jogfolytonosai az avaroknak is. S most a független Nyékföld tárgyal Magyarországgal, többek között arról, a Tihanyi Alapítólevél az magyar vagy nyék okmány.

*

Megjegyzés a c/k problémáról. Magyarul néha szokás az ókori macedónokat maKedónoknak hívni, s csak a modernkoriakat maCedónoknak. Ez egyrészt erősen abszurd, másrészt a régió nyelvein értelmezhetetlen.

Az eredeti görög név MAKEΔONΊA, a második mássalhangzó "k", ebből lett a szláv МАКЕДОНЇꙖ (mai írással: МАКЕДОНИЯ vagy МАКЕДОНИJА, a második mássalhangzó "k" ismét. S a latinra való átírás pedig MACEDONIA, amiben a második magánhangzó ejtése az ókorban "k" volt. Az már kései, középkori latin fejlemény, hogy Németországban a latin "c" ejtése "e" és "i" előtt "c" lett, ezt vette át a magyar hagyomány.

Én alapvetően szimpatizálok az amerikai néger polgárjogi mozgalommal. Ami a néger rabszolgákat érte, az egy példátlanul tömeges és brutális történet. A liberális rabszolgaság sokkal keményebb, kegyetlenebb volt, mint a hagyományos ókori rabszolgaság. Aminek oka az, hogy a kapitalizmus sokkal embertelenebb, mint az ókori társadalom.

Pár példa az ókori görög-római rabszolgaság és a modern, liberális, XVIII-XIX. sz. közötti eltérésre:

• a társadalmi választóvonal: az ókorban alig volt eltérés egy szabad és egy rabszolga között, a modern verzióban szakadék volt,
• a társadalmi szerep: a modern verzióban a rabszolga olcsó gép, mely növeli a profitot, az ókorban a társadalom alávetett, de mégis szerves, nélkülözhetetlen része,
• a faji szempont: az ókorban a rabszolga külsőleg nem különbözött a szabad embertől,
• a szabadság: az ókorban nem volt ritkaság se az, hogy szabad emberből rabszolga lett, se a fordítottja, a modern verzióban a rabszolga szabaddá válása ritkaságnak számított.

Azt hiszem, érthető, hogy a liberális rabszolgatartók és a néger rabszolgák közdelmében én az utóbbiak oldalán állok. Életemből 9 évet éltem olyan helyen, ahol éltek volt rabszolgák leszármazottai, szóval személyes tapasztalataim is vannak.

Peruban, ahol gyerekként éltem 3 évet, a lakosság kb. 5 %-a néger és néger-fehér, vagy néger-indián keverék. Kubában pedig, ahol kamaszként éltem egészen 19 éves koromig, a lakosság 40 %-a néger és fehér-néger keverék.

Szóval tudom, a néger rabszolgaság egy hatalmas történelmi bűn, s a későbbi diszkrimináció indokolatlan. Valahogy baromira erkölcstelen, hogy egy ország uralkodó elitje előbb barmok módjára beszállít embereket, azokat állati sorban tartja, majd amikor kénytelen őket felszabadítani, hirtelen rácsodálkozik, miért nem viselkednek a tegnap még állati sorban élők ma úgy, ahogy kellene minden civilizált embernek.

Ennyit a dolog egyik oldaláról. De van másik oldala is. Mégpedig az, hogy több mint egy évszázaddal a rabszolgaság megszűnése után, miután a volt rabszolgák leszármazottai immár a társadalom minden részében jelen vannak, utólag bocsánatot kérni vagy szánalmas demagógia vagy mély butaság.

Arra, hogy egykor bűn volt négernek lenni, nem válasz az, hogy ma érdem annak lenni, s szégyellni kell, ha valaki nem az. Liberális elmebaj semmi egyéb.

Kötelező néma csendet tartani egy tisztázatlan baleset miatt, ez már szánalmas. De a szervezők nem elégednek meg a szimpla megemlékezéssel, nem elég mondjuk az egy perc felállás. Nem, itt nagyobb jelkép kell. Szóval most le kell térdelni majdnem 9 percre, ez az ukáz.

Sajnos nem vagyok olyan helyzetben - vagy inkább: szerencsére nem vagyok -, ahol a térdelést elvárnák tőlem, de ha ez megtörténne, én demonstratívan felállnék.

Az ember néha ingatja a fejét hitetlenül. Amikor pl. ezt olvassa.

25 év nagy idő, ezalatt a minden más nézet alá esik. Spiró György az egyik ballib ikonember, a 90-es évek mindent uraló liberális elitjének egyik teljhatalmú főmuftija. (Egyébként meg egy jó író, ellentétben mondjuk Eszterházy Péterrel, de ez most mellékes.)

Szóval ha azt amit most 2020-ben elmond Spiró azt valaki más mondta volna el mondjuk 1995-ban, Spiró és társai valószínűlegt fáklyás felvonulást szerveztek volna ellen "tiltakozzunk a barna eső ellen" jelszóval.

A kulcsmondat: "Az unió valódi döntéshozói nem érdekeltek abban, hogy a periférián gazdaságilag és társadalmilag fejlett államok létezzenek. A nagyhatalmi, polgári demokratikus Anglia is abban volt érdekelt, hogy Indiát és a többi gyarmatot a kasztrendszerben tartsa." - nos ilyesmi 1995-ban csak a Magyar Fórumban jelenhetett volna meg.

El is mondom, hogy egy 1995-ös Spiró hogyan leplezte volna le ezt a gondolatot:

• szóval a szerző kétségbe vonja a polgári demokráciát,
• a szerző rejtett, láthatatlan hatalomra utal, ez összesesküvéselmélet, biztosan a lapos Földben is hisz,
• "igazi urak", ez kódolt zsidózás, kik mások lehetnek ezek a rejtett urak, mint a zsidók, náci beszéd ez a javából,
• a kapitalisták a nagyobb profitban érdekeltek, ehhez az kell, hogy több ember többet költsön, azaz éppen az a nyugat érdeke, hogy a kelet felzárkózzon, abszurd hallucináció tehát, hogy az ellenkezője bárkinek is érdekes lenne,
• a szerző megkeseredett, sikertelen, mucsai magyar bunkó, aki saját eredménytelenségéért másokat hibáztat, folyton ellenséget keresve.

Egyébként persze Spirónak teljesen igaza van, mármint a 2020-as Spirónak. De ez nem kérdés eleve.

Amikor a ballib propaganda saját maga áldozata lesz, vicces sztori.

A legsikeresebb ballib jelszó az összeomlott egészségügy, ez kétségtelen, hiszen annyira sikeres, hogy az átlag fideszes törzsszavazó is elhiszi. Ebbe csúnyán beleköpött azonban járvány: kiderült az "összeomlott" magyar egészségügy jobban tudta kezelni a járványt, mint sok nyugati állam nem összeomlott egészségügye.

Persze lehet magyarázgatni, próbálják is a ballib médiák, hogy lám az összeomlás ellenére sikeres, mert a nap 24 órájából 25 órát teljesítő hős egészségügyisek, meg hasonlók, de valahogy nem kerek ez a történet, ezt a magyarázgatók is érzik.

Nos, hát akkor a végül feleslegesnek bizonyult túlzott óvatosságba kell belekapaszkodni, lásd, kórházi ágyak kiürítése. De ez se jó, mert sehol semmi adat a megjósolt kórházból kidobott haldokló tömegekről.

Aztán egy nap bekopogtat az MSZP kapuján egy első láttásra is megzakkantnak látszó, egy mondaton belül is önmagának többszörösen ellentmondó hölgy. Aki a narratívába illő sci-fi horrort ad elő. - Végre, végre! Nyertünk, s még a csúnya DK-t is lekörözzük, hogy náluk is jobban utáljuk Zorbánt! - mondták az MSZP-nél.

Az én kedvenc részem: Zorbán és Kásler parancsára félig nyitott hasú agonizáló betegeket szállítanak ki a mentősök a kórházakból. Athina - neve alapján - biztosan imádja az ógörög tragédiákat, ez valami ottani elem lehet. De az MSZP-nek ez az ordítóan nagy baromság se tűnt fel. Valószínűleg az se tűnt volna fel, ha a történet úgy folytatódik, hogy aztán a has teljes szétnyílt, a beteg halálhörgött, majd előjött onnan egy nyálas lény, aki be is mutatkozott "a nevem Nosztromó, Zorbán gonosz gyíkembere vagyok!".

Szóval tessék nézni, nem a sokkal harciasabb és agresszívebb DK kapuján kopogtat a zakkant nő, aki 57 éves létére már 43 éve mentőorvos, sőt már Kádár alatt magánmentős volt (gondolom a földalatti ellenzék részeként), ott ugyanis vannak annyira profik, hogy 20 perc alatt kiszűrték volna, az egész egy hatalmas kamu egy kétségbeesetten figyelmet kereső embertől. Esetleg még arra is jutottak volna, az egész egy fideszes provokáció. Egy biztos azonban: a DK nem dőlt volna be ennek a röhejes kamunak.

De az MSZP nem ilyen, ők minden ellenőrzés nélkül azonnal hatalmas kampányt szerveznek a kamu köré, majd... alig 72 óra alatt pofára is esnek. S hatalmas a vidámság a Fidesz és a DK központjában.

Pedig alapvető propaganda elv: az alapténynek igaznak kell mindig lennie, a sikeres propaganda valóságot magyaráz, színez, eltúloz, de sose talál ki nemlétezőt. Hazudni a magyarázatban lehet, de nem a tényállásban. Hazudni a tényállásban is biztos út az öngólhoz.

Amikor jön a központból az új divathullám, nincs mese, menni kell tüntetni, akkor is, ha az egésznek helyben semmi relavanciája.

A liberális médiák felkapták a néger rassziszta Black Lives Matter mozgalmat, manapság nem lehet az ember liberális celeb, ha legalább jelképesen nem támogatja az amerikai néger rasszisztákat.

Ilyenkor Kelet-Európában a háttérhatalmista liberális aktvisták nagy bajban vannak: csatlakozni kéne, hiába nincsenek nálunk négerek, csak pár egyetemi hallgató és vegyes házasságok néger fele, s hiába nem létezik négerellenes rasszizmus, menni kell tehát, akkor is, ha mindenki röhög aztán rajtunk.

A múlt hétvégen Szófiában is lezajlott egy 80-fős Black Lives Matter tünti. Kik szervezték? A legszófogadóbbak, egy Soros által finanszírozott homoklobbista szervezet.

Kis gond azért volt, csak 2 darab négert sikerült összetrombitálni, az egyik turista, szóval színfehér homokosok vonultak fel. Volt próbálkozás a cigány téma belekeverésére is, de a cigányok se jöttek lázba, így végül egy színfehér homokos volt kénytelen cigány zászlóba öltözni.

A legviccesebb, hogy a jelszavak 90 %-a angolul volt. Persze, minek is lefordítani, úgyse a helyieknek szól, hanem az óceán túloldalán lévő gazdáknak.

Csodálkozom mit lazsálnak Soros gazda magyar alkalmazottai, hogy hogy nem szerveztek még semmit? Azt hiszem, erre a negyedévre bónuszmegvonás lesz...

U. i.: Időközben jött a hír, a budapesti amerikai követség előtt 80-fős tünti volt, mely kifejezte szolidaritását a néger rasszizmussal. Szóval akkor mégis marad a bónusz.

Látszólag hasonló a bolgár területvesztás a magyarhoz, de mélyebben a helyzet egészen más. Ezért is másak a reakciók.

Magyarország Trianon előtt az összes magyarlakta területet magában foglalta, egyetlen kivétellel: a Csángóföld Trianon előtt is román volt.

Ezzel szemben a Bulgária számára nem Trianon párhuzama, a Neuillyi békeszerződés (1919) hozta a legnagyobb veszteséget, ez csak egy volt a sok veszteség között.

Az alábbi térképen a mai határok vannak megjelülve. A narancs, zöld, s sárga szín jelöli azt a területet, melyet a XIX. sz. 70-es éveiben közmegyezéssel bolgárnak lehetett tekinteni. Narnacssárga színnel van jelölve az a terület, melyet az 1878-ös orosz-török ideiglenes békeszerződés a visszállított bolgár állam területének jelölt meg. S sárga az a rész, melyet a Neuillyi békeszerződés vett el.

Tehát a Neuillyi békeszerződés jóval kevesebbet vett el, mint ami korábban, 1878-1919 között már elveszett. A Neuillyi békeszerződés által elvett terület összesen 11 ezer km², ez 6 területrészt jelentett:

• Jugoszlávia javára összesen 2600 km²:
  • Kula járás nyugati része (ma Szerbiában, bolgár lakosság aránya ma: 1 %, ez a terület az elcsatolásakor román és szerb volt etnikailag),
  • Caribrod város és környéke (ma: Dimitrovgrad, Szerbia, bolgár lakosság aránya ma: 54 %),
  • Boszilegrad város és környéke (ma Szerbiában, bolgár lakosság aránya ma: 77 %),
  • Sztrumica város és kornyéke (ma: Észak-Macedónia, macedón lakosság aránya: 92 %);
• Görögország javára összesen 8600 km²:
  • a jelenlegi görög Paraneszti járás északi része (ma Görögországban, gyakorlatilag lakatlan terület, az eredeti bolgár-muszlim lakosság ki lett telepítve Törökországba a 20-as évek végén),
  • Nyugat-Trákia (ma: Görögország, bolgár lakosság aránya: 5 %, a békeszerződés idején a bolgár lakosság 14 % volt, a többségi lakosság török volt 68 % arányban, ez a 20-as évek végi kitelepítés miatt mára 25 %-ra csökkent).

A Bulgária által elvesztett lakosság 1919-ben 2 millió fő volt, de ebből csak 600 ezer volt bolgár nemzetiségű. Az igazán súlyos veszteséget 2 dolog okozta:

• Bulgária elvesztette Égei-tengeri tengerpartját, mely pedig gazdaságilag jóval fontosabb volt, mint a Fekete-tengeri,
• az idegen területre került bolgár lakosság jelentős része elmenekült a megmaradt bolgár területre, sőt Görögország esetében ez egyenesen kötelező volt.

Viszont a bolgár néplélek számára volt 2 másik terület, melyet az ország nem ekkor vesztett el, hanem korábban: ez Macedónia és Dobrudzsa.

Macedónia 1913-ig török terület volt, majd a török uralom megszűnésekor Bulgária súlyos vereséget szenvedett a szerb-görög megállapodás miatt, mely két fél gyakorlatilag elosztotta egymás közt a területet, Bulgáriának csak az északkeleti csücskét hagyva a régiónak. Ez kb. 60 ezer km². A Bulgáriának adott macedóniai terület alig 6800 km².

Dobrudzsa északi része már 1878-ban Romániához került, annak ellenére, hogy a lakosság alig 20 %-a volt román. Ezzel kompenzálta Oroszország Romániát, amiért megtartotta magának a 75 %-ban román lakosságú Kelet-Moldovát.

Dobrudzsa déli részét Bulgária 1913-ban vesztette el Románia javára. Itt a románok nem rendelkeztek semmilyen etnikai érvekkel, a román lakosság alig 2 % (kettő) volt, a hivatkozás az volt, hogy Macedóniában jelentős román kisebbség van, de mivel ott nem kaphat a távolság miatt Románia területet, így máshol, Dobrudzsában kér kompenzációt.

Dél-Dobrudzsa 1940-ben fel lett osztva Bulgária és Románia között - kb. mint Erdély felosztása a 2. bécsi döntéssel -, a déli rész vissza lett adva Bulgáriának, az északi maradt román, ezzel együtt kötelező lakosságcsere is lezajlott. Ez az egyetlen Hitler közreműködésével kötött revíziós szerződés, melynek hatálya meg lett erősítve a háború után is.

Ami miatt a bolgár Trianon nem része a fentiek szerint a bolgár nemzettudatnak akkora mértékben, mint a magyar Trianon a magyar nemzettudatnak az tehát, hogy:

• nem akkor veszett el a legtöbb terület,
• csak a pár tízezer fős szerbiai bolgár kisebbség maradt meg eredményeképpen, máshonnan a bolgár lakosság nagyrészt ki lett telepítve, elmenekült.

Szóval bár a Neuillyi békeszerződés bolgár történelmi sérelem, de hatása a mai időre nem jelentős.

A 20-as évek (XX. sz.) nagy angliai sztrájkhulláma során volt egy vicces eset: a kommunista szakszervezetisek elfoglalták a gyárat, ahol dolgoztak, majd kiment a rendőrség. A felek farkasszemet néztek egymással. Moszkvában Lenin elvtárs örült, lám a világ vezető kapitalista államában is érik a proletárforradalom.

Aztán jött a kijózanító hír: egyik délután, a feszültség levezetése és bizalomépítés céljából, a rendőrök és a sztrájkolók barátságos focimeccset rendeztek egymás közt, ami után persze mindenki visszatért farkasszemet nézni. Lenin elvtárs örjöngött: Angliában sose lesz proletérdiktatúra, ha még a legharcosabb angol kommunisták is feszültséglevezetésben és bizalomépítésben gondolkodnak.

Valahogy így érezhet Soros gazda is magyar elvtársait illetően. Magyarországon még a leghaladóbb fiatal libbantak se hajlandóak tombolva törni-zúzni, hanem ehelyett leülnek békésen drogozni és zenét hallgatni az úttestre, majd hazamennek aludni. A "rabszolgatörvény" elleni tüntizés során se sikerült radikalizálódni, a végén Soros gazdának külföldieket kellett hozatnia Budapestre e célból, lásd pl. a szánkó- és fenyőfaellenes antifasiszta megmozdulást a Parlament előtt.

Soros gazda nézi a mostani amerikai tüntetéseket, s sóhajtozik, ennek még a tizede se elképzelhető Magyarországon. Úgy néz ki, Magyarországon még a haladóbb fiatal libbantak is antiszemita fasiszták a lelkük mélyén...

A celebipar is felkapta immár a rendőri brutalitás miatt meghalt néger bűnöző ügyét. Ez jelzi azt mi történik, amikor a liberális médiák rátelepszenek valamire.

Természetesen a rendőrök alapból erőszakos emberek, ez a szakma követelménye. Ahol pedig akkora a bűnözés, mint az USA-ban, ott természetesen, hogy az erőszakosság brutalitássá fokozódik.

De mi is lehet az oka olyan fokú ellenbrutalitásnak, ami a mostani tüntetéseket jellemzi?

Két ok lehet. Az egyik, hogy a tüntetés oka csak ürügy, s olyan mértékű feszültség van a háttérben, ami csak kereste a kirobbanás lehetőségét. A másik: szervezett provokációt szemlélünk. Persze lehet akár egyszerre a kettő is.

Mi egy fehér négyzettel tiltakozunk a demagógia ellen.

A címet oroszul lett volna a legjobb írni, mert ott a legjobb pótlagos jelentése a köszöntésnek. Bár magyarul is lehet a "jó reggelt" kifejezést "na, rájöttél" értelemben használni, oroszul ez még erősebb. Ha pl. oroszul a "jó reggelt" köszönésre "здравствуйте" alakban válaszolunk, az kifejezetten humoros, ugyanis olyan másodlagos jelentése lesz, ami nem szándékolt, értsd "na, eszedbe jutott köszönni?".

Ez jutott eszembe a Mérce cikkét olvasva. Mert van olyan, hogy a valóság beköszönt.

Aki nem akarja az egész cikket, meg annak háttérét megismerni, annak röviden, mi is történt. Szóval Bernie Sander köré olyan emberek gyűltek, annyira a valóságtól elszakadt, elmebeteg, emberiségre káros alakok, hogy még a Sandersszel szimpatizáló demokrata szavazók is gyorsan átállták az egyébként dögunalmas, s pluszban ultrademagóg Bidenhez.

A cikk nem írja, de mindig mindenhol ez a modern baloldal útja. Előbb beállnak a liberálisok közé, majd amikor erre rádöbbennek, hogy nem vezet sehová, hirtelen kitalálják, hogy az igazi modern baloldal nem az, mely a tőke ellen harcol, hanem az, amelyik kezet fogva a tőkével gusztustalan bűnözőt, agresszív migránst, pedofilhomokost, magát nőnek képzelő férfit, s más kötözni valókat simogat.

Nekem egyébként mindegy, az újbal az utóbbi években bizonyította, hogy semmivel se jobb a középbalnál.

Amin azért röhögni kell, hogy a mércések most se veszik észre, hogy ez róluk is szól. Pedig még ki is emelték, íme:

Írtam évekkel ezelőtt egy részletes elemzést Trianonról. Az ott leírtakat nem ismételném meg, csak kiegészíteném.

Amikor egy ország elveszti az irányítást saját maga felett, annak következményei katasztrofálisak. Ezt igazolja a magyar történelem.

Amikor Magyarország a török megszállással idegen uralom alá került, az országnak nem maradt saját vezetése. Nem az a gond, hogy a király idegen volt, ez megesett korábban is, s ez nem sokat számított abban a korban, hanem a probléma onnan származott, egy idegen állam uralkodója lett a király, aki Magyarországot immár eredeti országa tartományaként kezelte (jogilag persze nem, de a gyakorlatban igen).

A magyar nemzetiség aránya a török megszállás előtt 80 % körüli volt Magyarországon (a teljes területet számítva, azaz Horvátországgal együtt!).

300 év alatt, a XIX. sz. elejére ez az arány 38 %-ra esett.

Amikor a magyarok ismét urai lettek az országnak - 1867 -, az arány 41 % volt (a Horvátország nélküli területen 45 %), s ezt 50 év alatt csak kicsit sikerült javítani, mégpedig 48 %-ra (a Horvátország nélküli területet számítva 55 %-ra). Tehát éppencsak egy kis egyszerű többség lett elérve 50 év masszív magyarosítási kampány és enyhe statisztikai trükközés után.

Egyszerűen nem létezik olyan alternatív történelmi vonal, melyben egy közepes nagyságú nemzetállam képes megtartani a területét, miközben azon a lakosság fele idegen. A baj a gyökerekben van: nem szabad megengedni, hogy a lakosság fele idegen legyen.

Az egykor egységes állam ma bonyolult rendszert tart fenn az utazásokat illetően. A szélsőségek: a teljes szabadságtól a teljes tiltásig mindenre van példa.

Két teljesen szabad övezet van jelenleg:

• a 3 balti állam mint Schengen-tagok természetesen teljes mozgási és telepedési szabadságot biztosítanak egymásnak, határőrizet sincs köztük,
• Oroszország-Belarusz esetében hasonló, a szárazföldi határon egyáltalán nincs határőrizet, más úton pedig személyi igazolvánnyal lehet utazni, korlátlanul, viszont a letelepedéshez engedély kell.

Ellentétben a híresztelésekkel a Független Államok Közössége nevű államközi szervezet (tagja minden nemzetközileg elismert ex-szovjet állam, kivéve a balti államokat, Grúziát, Türkmenisztánt, s Ukrajnát) nem biztosít szabad mozgást tagállamai között, ezek kétoldalú megállapodásoktól függenek, s csak Oroszország és Belarusz között van jelenleg ilyen megállapodás.

Ahol a helyzet különösen érdekes az a nemzetközileg el nem ismert ex-szovjet államok esete: Abházia, Dél-Oszétia, Karabah, Transznisztria. Mindegyik esetben más-más a megoldás.

Abháziát Grúzia saját részének tekinti, viszont sose volt a terület tényleges grúz kontroll alatt. A helyzet itt sajátos:

• mivel Grúzia Abháziát saját területének tekinti, ezért nem tiltja az átkelést Grúziából Abháziába, viszont az ellenkező irányba való mozgást csak akkor engedi, ha előtte az utazó Grúziából ment át Abháziába, kivéve a grúz állampolgárokat (ezek olyan abház állampolgárok, akiknek vannak grúz okmányaik is),
• mivel Abházia magát függetlennek tekinti (s ténylegesen is az), kienged bárkit Grúzia felé, s onnan beenged bárkit, kivéve ha az llető grúz állampolgár.

Az orosz-abház határon normál határőrizet van, vízum szükséges, ill. pl. az orosz állampolgárok részére vízummentes a belépés, ez fordítva is így van, bár ennek kevés jelentősége van a gyakorlatban, mivel az abház állampolgárok 90+ %-a rendelkezik orosz állampolgársággal is.

Dél-Oszétia esetében a helyzet egyszerű: Dél-Oszétia lezárva tartja Grúzia felé a határt, nem lehet átmenni rajta.

Karabah esete az azeri-örmény viszony része. Eleve a teljes határ le van zárva 30 éve Azerbajdzsán és Örményország között, s az Örményország és Karabah közti határ pedig jelképes, a gyakorlatban szabad mozgás van. Azerbajdzsán külön intézkedésként nem enged be senkit sehonnan örmény útlevéllel. Szóval Karabahba egyedül Örményországból lehet belépni,

Transznisztria esete a legszabadabb. Itt ugyan határőrizet működik Moldova és Transznisztria között, de azon bárki átmehet mindkét irányban.

Egyébként érdekes, hogy mind az azeri-örmény, mind az orosz-ukrán, mind a moldáv-transznisztriai, mint a grúz-abház és grúz-oszétiai viszály esetét minden közvetve nem érintett fél semlegesen kezeli. Azaz pl. Azerbajdzsán és Örményország a közöttük lévő háborús állapot ellenére egyszerre és egyformán barátok Oroszországgal. Vagy pl. Grúzia egyszerre tart fent baráti viszonyt Azerbajdzsánnal és Örményországgal, hivatalosan tudomást se véve a köztük lévő "helyzetről".

Ugyanez igaz az egyes el nem ismert államok politikájára. Pl. Karabah szolidáris Abháziával, Dél-Oszétiával, s Transznisztriával, de ezzel párhuzamosan egyoldalú vízummentességet biztosít minden moldáv és grúz állampolgár számára.

A Független Államok Közössége tagállamai - ez jelenleg 9 állam - között egyébként minden esetben van valamilyen utazási könnyebbség, természetesen a már említett Azerbajdzsán-Örményorszég viszonylatot, de ez a könnyítés nem egységes:

• legalább 30-napos vízummentesség (esetenként ez 90-napos, van eset, ahol 180-napos, sőt teljesen időkorlát nélküliség is van pár esetben),
• egyes esetekben az utazáshoz nem kell útlevél se, elég az igazolvány.

Ami Ukrajnát illeti, a többi fél úgy kezeli, mintha ma is FÁK-tagállam lenne, azaz legalább 30-napos vízummentesség. S ezt Ukrajna is viszonozza, még az orosz állampolgárokkal szemben is (jelenleg hatályos ideiglenes rendelkezés a katonakorú férfi orosz állampolgárok belépési tilalma).

Az orosz-ukrán viszály vicces oldala itt is jelentkezik:

• az orosz hatóságok beengednek minden ukrán állampolgárt Oroszországba útlevél nélkül, csak személyi igazolvánnyal,
• viszont az ukrán hatóságok tiltják, hogy ukrán állampolgár kilépjen Ukrajnából Oroszország felé útlevél nélkül, ezzel is akarván érzékeltetni, hogy külföld=útlevél,
• viszont az ukrán állampolgárok szabadon mehetnek Belaruszba csak személyivel, onnan meg tovább Oroszországba,
• mivel Ukrajna nem ismeri el a Krím Oroszországhoz csatlakozását, így a Krímben lévő orosz-ukrán határon is átmehet ukrán állampolgár csak személyivel, s onnan is tovább mehet Oroszország azon részébe, melyet Ukrajna is orosznak ismer el.

Ami Grúziát illeti, a helyzet hasonló: FÁK-országként van kezelve. Kivéve: Oroszország vízumkényszert tart fenn a grúz állampolgárokkal szemben, de Grúzia egyoldalúan vízummentességet biztosít az orosz állampolgároknak.

A volt szovjet térség lezárkózottabb országa Türkemenisztán: abszolút mindenkitől előzetes vízumot kér, s nem engedélyezi az egyéni idegenforgalmat se, azaz csak hivatalos vagy szervezett turistacsoport tagjaként szerezhető be vízum. Kölcsönösen is fennáll ez: azaz minden ex-szovjet állam is vízumot követel meg a türkmén állampolgároktól.

Azt írom, Közép-Ázsia, de ez alatt csak a volt szovjet Közép-Ázsiát értem. Viszont csak a térség 4 türk hivatalos nyelvét nézem (azaz kihagyom Tadzsikisztánt, a tadzsik nem türk nyelv), de hozzáveszem a szintén türk Azerbajdzsánt.

Ez tehát 5 nyelv: azeri, kazah, kirgiz, türkmén, üzbég, az 5 hivatalos nyelv.

Minf az ötre igaz:

• hagyományosan az arab ábécével voltak írva, s máig ez az ábécé van használatban a volt Szovjetúnión kívül (Irán, Afganisztán, Kína),
• a szovjet kormányzat a 20-as évek végén mindegyik nyelv esetében az arab írást lecserélte latinbetűs írásra,
• a szovjet kormányzat a 40-es évek elején meggondolta magát, s mindegyik nyelvre új, cirillbetűs alapú írást vezetett be,
• a Szovjetúnió megszűnése után az 5 állam közül 4 elhatározta a latinbetűs írás bevezetését, ez a folyamat különböző állapotban van.

A példa jellemzően a török nyelv, hisz ez mind az 5 nyelv legnagyobb rokonnyelve:

• az azeri és a török kölcsönösen érthetőek, sokan egyenesen török nyelvjárásnak tekintik az azerit,
• a türkmén és a török esetében is van jelentős kölcsönös értés, bár jóval kisebb fokú,
• a kazah, a kirgiz, s az üzbég esetében csak alapfokon van kölcsönös érthetőség a törökkel, ezek távolabbi nyelvek.

A török példa az oka, hogy nem az arab írás visszahozása volt a cél. Hiszen a török nyelv is áttért a XX. sz. 20-as éveiben az eredeti arab írásról a latinra. Az ok politikai is: az arabbetűs írás visszahozását jellemzően a helyi iszlamista ízű ellenzék szorgalmazta, míg az elit számára a cél a szekuláris Törökország utánzása volt inkább.

Ami a latinosítást illeti a konkrét helyzet:

• Azerbajdzsán 1991-ben elhatározta a latinosítást, s az azeri nyelv hivatalosan teljesen át is tért a latinbetűs írásra 2001-ben, minden hivatalos anyag így van írva, az oktatásban is kizárólag ez használatos, de az oroszországi azeri kisebbség máig párhuzamosan használja a hivatalos latinbetűs ábécé mellett a cirillbetűset is, továbbá az iráni azeri kisebbség máig kizárólag az arab írást használja (s Iránban több azeri él, mint Azerbajdzsánban),
• Kazahsztán a legkésőbb, 2017-ben döntött a latinosítás mellett, a kitűzött végleges áttérés időpontja 2025, máig sokkal nagyobb a cirillbetűs írás aránya, mint a latinbetűsé,
• Kirgizisztán az egyetlen mely nem latinosított, bár most, a kazah példa hatására a téma ismét a bekerült a viták terébe,
• Türkmenisztán 1993-ben vezette be a latinbetűs írást, azonnali hatállyal, a valóságban évekig tartott a folyamat, a türkmének kb. 20 %-a Afganisztánban és Iráűnban él, ők máig az arab írást használják,
• Üzbegisztán szintén 1993-ben döntött a latinbetűs írásról, de máig párhuzamosan használatos a cirill és a latin írás, sőt máig nagyibb a cirillebetűs írás aránya az állami szférán kívül, további az afganisztáni üzbég kisebbség - az üzbégek kb. 10 %-a - máig az arab írást használja.

Ami magukat a betűket illeti, érdekes, hogy a nyelvek rokonsága ellenére nem sikerült egységes áncét kialakítani. Bár minden esetben a török ábécé a minta, az átvétel nem volt egységes elvek alapján.

A török ábécé: a, b, c, ç, d, e, f, g, ğ, h, ı, i, j, k, l, m, n, o, ö, p, r, s, ş, t, u, ü, v, y, z. A magyarhoz képest a fő eltérések:

• a = röviden ejtett magyar á, esetenként magyar e,
• c = dzs,
• ç = cs,
• e = röviden ejtett magyar é,
• g = g vagy gy,
• ğ = eredetileg közelítőhang "g", a mai törökben sokszor néma,
• ı = magyar ü és i között, mint a román î vagy â (ez tehát egy pont nélküli "i" betű),
• j = zs,
• k = k vagy ty,
• s = sz,
• ş = s,
• y = j.

A törökhöz legközelebbi azeri nyelvnek volt a legkönnyebb dolga, mivel az összes török betű által jelölt hang megvan náluk, így csak 3 plusz betűt alakítottak ki a törökből hiányzó azeri fonémákra: ə, x, q, ezek jelentése sorrendben: e, erős h (ch), g (azaz nem gy).

A türkmén írást a törökhöz és az azerihez képest érdemes nézni:

• azeri ə = türkmén ä,
• török/azeri c = türkmén j,
• török/azeri ı = türkmén y,
• török/azeri j = türkmén ž,
• török/azeri v = türkmén w,
• török/azeri y = türkmén ý;

speciális jelenség a türkménben:

• ň betű = veláris n (lásd magyar "n" ejtése szó végén k/g előtt),
• s = nem sz, hanem mint az angol th a "thin" szóban,
• z = nem z, hanem mint az angol th a "the" szóban.

Ugyanezt a módszert alkalmazom az üzbég bemutatásához:

• üzbég a = török a,
• üzbég i = török i vagy török ı,
• üzbég q = uvuláris k,
• üzbég x = azeri x,
• üzbég ʼ = azeri/török ğ;

van 5 betű melynek kétféle írásmódja is létezik:

• ts = c = magyar c,
• sh = ş = magyar s,
• ch = ç = magyar cs,
• oʻ = ó= mint a magánhangzó az angol "bird" szóban,
• gʻ = ǵ = mint a francia uvuláris "r".

Ami a kazahot illeti, a mai napig nem létezik hivatalos ábécé-verzió, pontosabban több változat van használatban, az egyetlen hiavatalos változat kiválasztása folyamatban van.

Pár szó laikusoknak az egyes nyelvészeti iskolákról. A téma azért is érdekes, mert a nyelvészet egy olyan terület, melyről jellemzően mindenkinek van véleménye, s ezzel együtt sok a tévhit.

Erősen szubjektív leszek, s nem fogom a témát részletesen elemezni. Azt emelem ki, ami szerintem érdekes.

A nyelvészet egy olyan tudomány, mely sose volt képes eldönteni, hogy természettudomány (azaz szigorú törvényeket feltáró tudomány) vagy társadalomtudomány (azaz megfigyeléseket tevő tudomány), angolul az elhatárolás még jobb, mert ott csak a természettudomány "science", az utóbbi "arts" vagy "humanities", a magyar "társadalomtudomány" szó erősen félrevezető, egy elmúlt kor terméke.

A modern nyelvészet mint önálló tudomány a XIX. század terméke, mely az emberi történelem legmaterialistább korszaka volt. Éppen igazolódni látszódtak a felvilágosodás abszurd eszméi, a materializmus diadalkora volt.

A konszenzus az volt, hogy a világon mindent törvények igazgatnak, s csupán azért nem értünk még mindent, mert még nem gyűjtöttünk be minden elérhető adatot, s még nem fedeztünk fel minden természeti törvényt. Közismert a vicces, de igaz történet, hogy amikor 1878-ban Max Planck 17 éves korában beiratkozott az egyetemre és a fizika szakot választotta, a fizika tanszék vezetője azt mondta neki, rossz szakot választott, mert a fizika már minden fizikai törvényt felfedezett, s csak apró részletek maradtak, így egy tehetséges fiatalembernek időpocsékolás fizikát tanulnia.

Megjegyzem, a marxizmus is ennek az általános tévhitnek az egyik eredménye. De ez most nem tartozik ide. A lényeg: éppen a dolgok fordítottja derült ki a tudományban a XX. sz. elején: nemhogy a társadalomtudományokból nem lett természettudomány, de még a biztosnak hitt természettudományokba is belekerült az egzaktság hiánya.

Mivel éppen a XIX. században biológiában is a törvényesség lett a fő elmélet (darvinizmus), természetesen a nyelvészet is igyekezett "tudományos" lenni. A laikusok máig hisznek egy sor akkori, azóta cáfolt nyelvészeti alapelvben. Akkori az elmélet a nyelvek közti harcról, a fejlődésről és romlásról, többek között. Az elmélet szerint a nyelvek véletlenszerű képződmények, melyek aztán egymással harcolnak, ahogy a fajok az evolúcióban, s fejlődés tapasztalható: az erős nyelvek javulnak, szépülnek, a legyőzött nyelvek pedig romlanak, pusztulnak. Az egyes konkrét folyamatokat pedig felfedezhető nyelvi törvények irányítják.

Természetesen mindez részben igaz is. Hiszen nyilván vannak erősődő és gyengülő nyelvek, csak éppen ennek oka sose maga a nyelv valamilyen belső folyamata, hanem jellemzően külső, politikai okok: egy nép meghódít egy másikat, a a hódítók nyelve győz. Ami a fejlődést, romlást illeti, máig senki se tudta megmondani, mi számít fejlődésnek és mi romlásnak. Aki szereti saját nyelvét dicsőségesnek látni, az jellemzően az éppen arra a nyelvre jellemző változást tekinti fejlődésnek, aki viszont dicső múltat akar látni az adott nyelvben, amivel szemben gyarló jelent képzel, az az illető nyelv változását romlásnak tekinti. Mivel a magyar alapvetően egy pesszimista nép, így a magyarok között általános konszenzus van, hogy a magyar nyelv folyamatosan romlik, s megállíthatatlanul züllik a kihalásig vezető úton. Ez persze szimplán marhaság: a magyar a világ kb. 7 ezet nyelve közül a felső 1 %-ba tartozik, életerős nyelv, mely az élet minden területén használatos saját nyelvterületén.

Azaz erről értelmetlen beszélni, gyakorlatilag az egyetlen valós romlás az, ha egy nyelv kezd eltűnni, de mint mondtam, ennek oka külső.

A nyelvi törvények léteznek ténylegesen, elsősorban a hangtanban, de ezek sose általános, időtlen szabályok. Pl. a magyarban nem volt eredetileg "dzs" hang, a török hódoltság hatására jelent meg, a korai török jövevényszavakban a "dzs" a magyarban még "zs" lett (lásd zseb), de azóta van "dzs", s az új jövevényszavakban már simán van "dzs" (lásd menedzser és nem *menezser). De mind a mai napig a magyarban a "dzs" marginális, nem-jövevényszavakban szinte csak akkor fordul elő, amikor a "cs" zöngésedik.

Nagyon sok nyelvi tévhit alakult ki tehát ezen az alapon.

A XIX. sz. végén megjelent a szociológia és a pszichológia, ezek nyilvánvalóan és határozottan nem természettudományok. Ennek hatására a nyelvészet is elindult ebbe az irányba. A nyelv immár kulturális jelenség, melyet a közösség alakít egyes tagjai nyelvhasználatán keresztül, az egyén nyelvhasználata a "beszéd", s az egyes beszédek összessége meg maga a "nyelv", egy absztrakció. A nyelv tanulmányozás immár nem a történetének feltárása (ez persze megmaradt, de mint egy szakág, lásd történeti nyelvészet), hanem mindenkori belső szerkezetének bemutatása, az egyes nyelvi elemek egymáshoz való viszonya. Ezért is az irányzat neve strukturalizmus.

Ez az új hozzáállás gyakorlatilag máig a fősodor, persze ennek van több változata is. Ami pozitívum az a következők megállapítása:

• nincs értékbeli hozzárendelése a nyelvváltozásnak, se fejlődés, se romlás nincs,
• nincsenek fejlett és primitív nyelvek (ebben talán túlzásba is ment ez az irányzat, hiszen nyilván vannak kultúrnyelvek és nem-kultúrnyelvek, az előbbiek egyszerűen olyanok, melyeket az élet minden területén használnak),
• nincs helyes és helytelen nyelvhasználat, minden anyanyelvi beszélő "helyesen" beszél, a nyelvművelés áltudomány, az egyes eltérő nyelvhasználatok szimplán nyelvjárások és szociolektusok (társadalmi regiszterek).

A két talán legjellemzőbb irányzat ezen iskolán belül:

• dekriptívizmus: azaz a nyelvi jelenségek tiszta leírása, tulajdonképpen minden nyelvtankönyv ezen alapszik, egyszerűen részletesen leírja, hogy az adott nyelvet jelenlegi beszélői hogyan használják, milyen szabályok érvényesek benne éppen, pl. egy magyar nyelvtankönyv - nyilván nem egy magyar anyanyelvűeknek szóló iskolai tankönyv - elmondja, a magyar igéknek van határozott és határozatlan ragozása, s mikor melyiket kell használni,
• funkcionalizmus: az előbbi túlmenve, igyekszik magyarázot is adni az egyes nyelvi szabályokra, ez pl. igyekszik el is magyarázni, miért van a magyar igéknek kétféle ragozása.

Ami viszont probléma, hogy ez az irányzat tagadja, hogy lennének bármilyen általános szabályok, azt állítja, végtelen számú nyelv lehet, végtelen számú nyelvi szerkezet lehet, hiszen mindez esetleges, egyedül az adott közösségtől függ, azaz minden szabály nyelvfüggő és időfüggő. Az elmélet egyes verziói egyenesen afféle ösztönszerű reakciónak tekintik a nyelvet.

Erre válaszként lett a generatívista iskola a XX. sz. 50-es éveitől. Ez egy nagyon érdekes irányzat, mely iránt ma is erős érzelmi reakciók vannak: jellemzően vagy lelkes imádat vagy pedig mérges ellenzés övezi, semleges álláspont ritkán van. Az egyik csoport szerint ez a nyelvészet forradalmasítása, mely előtt minden más csak kisértékű előtörténet, míg a másik csoport szerint ez alkémia szintű sarlatánság. Az iskola alapítójának személye is szerepet játszik ebben: stílusa rendkívül agresszív (a más tudományos állásponton lévőket szereti "hülyéknek" nevezni), plusz sajátos politikai nézeteket vall (zsidó létére az Izrael elleni nemzetközi bojkottfelhívások egyik vezéralakja).

A generatívista iskola fő pontjai:

• a nyelv az ember veleszületett képessége, így egy minden nyelvre igaz általános szabályszerűség is,
• ahogy a strukturalizmusban van egyéni beszéd és ezekből összeálló nyelv, itt ennek a teljesítés és a képesség felel meg, viszont vizsgálni az előbbit kell, ez az egyetlen elérhető adat,
• a vizsgálat célja pedig azon mechanizmus megálapítása, mellyel egy adott nyelvben helyes mondatok képezhetőek, ez a nyelv láthatatlan mélystruktúrája,
• a mélystruktúra kifejezésének módjaira szabályok állapíthatóak meg, ezek képesek az egyes mondatokból más mondatok alkotni, ezek az átalakítási szabályok.

A kognitív irányzat a legújabb, nagy részt arra épít, hogy javít a generatívon, azaz azon, amit hibáinak tekint. Erősen a pszichológiához kötődik. Mintha felülről hozzáadna még egy szintet a generatív elmélethez: míg a generatívizmus a mondatból indul, addig a kognitívizmus a gondolatból, a jelentésből. A fő magyarázó elv: a hasonlat és a protípikus kategorizáció (azaz az egyes fogalmi kategóriákra nem egyformán jellemzőek azoknak a tagjai, hanem vannak jellemzőbb tagok és kevésbé jellemző tagok).

Kulcsszemélyek:

• korai: William Jones (1746-1794, brit), Jacob Grimm (1785-1863, német),
• strukturalizmus: Ferdinand de Saussure (1857-1913, svájci),
• deskriptívizmus: Leonard Bloomfield (1847-1949, amerikai),
• funkcionalizmus: Nyikolaj Trubeckoj (1890-1938, orosz), Roman Jakobszon (1896-1982, orosz-amerikai), Louis Hjelmslev (1899-1965, dán),
• generatívizmus: Noam Chomsky (1928-, amerikai),
• kognitívizmus: George Lakoff (1941-, amerikai), Ronald Langacker (1942-, amerikai).

George Lakoff amerikai nyelvésznek van egy érdekes könyve, ill. van neki több is, de most csak az egyikről fogok írni. Lakoff a nyelvészet mellett aktív a politikában is, s a Ne gondolj az elefántra! az egyik közéleti könyvének a címe.

Tudni kell, hogy Lakoff szélsőségesen liberális, progresszív megmondóember, azaz éppenhogy nem a mi táborunk. Amerikában persze a másik tábor se a miénk, ezt húzzuk alá. Amerikában a helyzet sajátos, a két tábor mindegyike ott nagyon heterogén:

• a baloldal mindent jelent a szocdemtől a liberálisig, közös vonásuk a progresszívizmus, de pl. egy rakás témában egymással ellentétes álláspontot foglalnak el,
• a jobboldal meg egyértelműen gazdasági liberális, ezen belül jellemzően liberális-konzervatív, a közös vonás a klasszikus liberalizmus, ez még a friss újjobbos és Trump-féle jobbra is teljesen igaz, de itt is nagyfokú a heterogenitás.

Tehát az amerikai politikai élet nem alkalmazható példaként Magyarországon, mert nagyon kevés a közös pont. De a módszer viszont alkalmas. Tehát Lakoff a demokraták balszélén áll, de mondjuk Bernie Sandershez képest jobbra. De mindegy, ezt csak megjegyzésként, a téma szempontjából mindegy, hogy Lakoff az amerikai jobboldalt támadja, s a baloldalnak ad recepteket, mert üzenete univerzális. Egyébként is teljesen lényegetlen a konkrétum, mert a magyar jobboldal nagyon más, mint az amerikai jobboldal (éppen a fő elvben, a piacpártiságban van hatalmas eltérés, az amerikai jobboldal abszolút liberális gazdaságilag, ez a fő kapocs a jobboldal különböző irányzatai között, míg a magyar jobboldal szellemileg mindigis harmadikutas volt, számára a kapitalizmus a legjobb esetben is csak kisebbik rossz), s persze a magyar baloldal se azonos az amerikai baloldallal (a magyar baloldal sokkal konzervatívabb, mint az amerikai. a szó szociális értelmében, s gazdaságilag meg sokkal liberálisabb). A magyar baloldal amerikai mércével kb. Clinton, de kissé konzervatívabb nála szociálisan, a magyar jobboldal meg egy szociális Trump és egy gazdasági Sanders keveréke.

A szerző azt mondja, Amerikában a konzervatívok úgy voltak képesek még a 70-es években átvenni a közbeszéd irányítását, hogy megértették ennek mi a módszere, míg a liberálisok ragaszkodtak ahhoz, hogy egyszerűen a liberális álláspontot igazoló tényeket kell felsorolni, ezek meggyőzik az embereket. A konzervatívok viszont rájöttek: hiába sorolják a konzervatív álláspontot igazoló tényeket, ezzel csakis az eleve saját híveiket győzik meg még egyszer, ami azonban egyrészt felesleges, másrészt mindenki másra - se az ellenfél híveire, se a semlegesekre - hatástalan. A megoldás a keretezés, azaz olyan keret létrehozása, melyben az ellenfél álláspontja is közvetve minket igazol.

A keret nem valamiféle manipuláció, s végképp nem hazugság, hanem az ember természetes gondolkodásához igazodó rendszer. Amikor valami ismeretlent látunk, az azonnal igyekszünk beilleszteni már meglévő ismereteink rendszerébe. Mondok erre egy teljesen politikamentes példát: amikor az oszmán-törökök behozták Magyarországra a padlizsánt, a magyarok először a törökparadicsom nevet adták neki, mert a már ismert, szintén viszonylag új paradicsomhoz hasonlították.

A magyar olvasó számára persze mindez jól ismert. A rendszerváltozás már liberális keretezésben ment, az volt jó, ami liberális, s minden más meg valamiféle kifejletlen állapot, melyet nevelni, oktatni kell. Minden ellenvélemény szimplán szalonképtelennek lett minősítve, azaz amivel vitázni se szabad, mert az ember "bepiszkolódik". Az első Fidesz-kormány pont azért nem tudott sikeres lenni, mert messzemenően elfogadta ezt a keretet, mindig csak azon belül próbált lépni. A Fidesznek 2 választási vereség kellett ezután, hogy rájöjjön: nyitnia kell a "szélsőséges" beszédmód felé, ha tényleg el akarja hitetni magáról, hogy mást akar, mint a baloldal.

A szerző vázol pár fontos pontot a helyes keret meghatározásához. Én kiemelnék kettőt.

Egy, megérteni, hogy az ellenfél nem buta, se gonosz, hanem van egy értékrendje, ami alapján álláspontja igaz. A magyar ballibek máig képtelenek voltak ezt az egyszerű alapelvet megérteni, máig ragaszkodnak ahhoz, hogy a Fidesz "pávatáncol", azaz nincs koherens eszméje, továbbá eleve csak "korrupt", azaz lopni akar, minden más ennek az álcázása.

Pedig ennek megértése rendkívül fontos, ugyanis ha nem értjük meg az ellenfél keretét, akkor az ellen nem a megfelelő eszközt állítjuk fel. A magyar ballibek korrupcióellenes kerete ezért is téves, mert nem a valóságra reagál, plusz maga a keret is erősen támadható.

A Fidesz ugyanezt a hibát követte el 20 éve. Lásd a "polgár" kampányt. Teljesen értelmetlen volt, ugyanis egyrészt a polgárság nem hívószó a lakosság legnagyobb részére számára, másrészt pedig senki se hitte el komolyan, hogy a ballibek kevésbé lennének polgáriak a Fidesznél, sőt sok tekintetben éppenhogy a szociális értelemben vett polgárság körében a ballib pártok jóval népszerűbbek voltak a Fidesznél. Ezért is fatális tévedés a "Fidesz Polgári Párt" név. Jelenleg a ballib ellenzék ugyanezt a hibát követi el az "európai" szóval egyébként, lásd a DK nevetséges "európai magyarok" kampányát.

Kettő, mindig nagyobb perspektívába kell helyezni az egyes kérdéseket. Ha ez megvan, akár egy konkrét intézkedés ellenzőjét is meg lehet tartani hívőként, ha az egyébként a nagyobb keretet elfogadja. Ha viszont az egyes ügyek nem alkotnak egyeséges értelmezési keretet, akkor az adott egyes ügyekkel egyet nem értők az egész pártnak esetleg hátat fognak fordítani.

A szerző megemlíti a homokos "házasságot" is. De nem az ő példáját mutatnám be, mert van egy érdekesebb verziója ennek. Hogyan sikerült a latin-amerikai progresszívoknak elérniük az egyneműek házasságának társadalmi elfogadottságát alig 15-20 év alatt? A történet érdekes. Azonnal tudták, hogy ha elkezdenek "meleg házasságról" beszélni, amerikai módra, az csak az ellenségnek ad adukat, hiszen azonnal egy sor ellenérv jelentkezik. Ezért kitalálták, hogy van a "házasság" mint olyan, s annak része a "hagyományos házasság", azaz ez egyfajta korlátozott, kisebb alakzat, majd megalkották az "egyenlőségi házasság" fogalmat (matrimonio igualatario). Ezentúl az ellenzők hirtelen az egyenlőség ellenzői lettek, ami nyilván csúnya dolog, hiszen az egyenlőség szép eszme. Az ellenzők ezután magyarázkodni voltak kénytelenek, hogy miért egyenlőségellenesek (biztosan a rabszolgaságot is támogatják... meg nőellenesek), s hosszasan kellett magyarázniuk, miért nem ellenzik az egyenlőséget, miközben ellenzik az egynemű házasságot. Azaz egy bonyolult, gondolkodást igénylő magyarázat áll szemben egyetlen frappáns kifejezéssel - nem kétséges ki nyer hosszú távon. Vessük össze ezt a homokos "házasság" magyar híveivel, akik jogkiterjesztésről beszélnek, amire viszont azonnal adódik az ellenérv, hogy minek egy kipróbált dolgon változtatni.

Tehát minden a nyelv átvétele, nem átengedése az ellenségnek. A magyar nyelvet illetően sok lett megtéve a liberális dominancia ellen, de még van teendő.

Miért adtam cikkemnek a Ne gondolj a tigrisre címet? Mert alkalmaztam Lakoff üzenetét: ha nem akarunk az elefántra gondolni, akkor nem azt kell mondanunk, hogy "ne gondolj az elefántra", hanem valami mást, akár azt is, hogy "ne gondolj a tigrisre", mert akkor tényleg nem fogunk az elefántra gondolni.

Az ex-kommunista országokban a sokszínű pártrendszer szinte sehol se alakult ki azonnal. A nagy kivétel Magyarország.

Íme miért. Lássuk az egyes országokat.

A legtöbb országban a felállás az volt, hogy kommunista állampárt az egyik oldalon, a másikon pedig valamiféle antikommunista sokszínű koalíció működött.

Lengyelországban a rendszerváltozás gyors volt, már a második szabad választásra széthullott részekre ez az antikommunista koalíció, de addig ez volt a felállás. Ott az elején ez a koalíció majdnem 100 %-kal nyert, ami valóban sajátos eredmény. Ami után persze az egész szétesett, hiszen ez teljesen különböző erőket jelentett, melyeket csak a volt rendszer elutasítása kötött össze. Ennek hatására a volt állampárt sikeresen megnövelte népszerűségét, s csak évekkel később jelentéktelenedett el.

A mai lengyel helyzet immár azonban az, hogy a 2 fő tábor a nyugatpárti liberális-konzervatívok és a nyugatszkeptikus jobbos populisták.

Csehszlovákiában is egy színes koalíció nyert, bár sokkal kisebb eredménnyel, mint Lengyelországban. A kommunisták azonnal kispárttá válták, s ez a térség egyetlen országa, ahol a kommunista párt sose reformálódott, azaz máig megmaradt marxista pártnak.

Románia speciális eset. Itt az állampárt megszűnt, s annak egyes volt második vonalbeli vezetői új pártot alakítottak, mely sokáig dominálta a politikai életet.

Az NDK-t felesleges említeni, mert ott a nyugati pártok gyakorlatilag azonnal átvették az országot, kiépítve helyi szervezeteiket.

Bulgária is a kommunista-antikommunista ellentét példája, azzal a sajátossággal, hogy az első szabad választást az ex-kommunisták nyerték meg, míg a széles antikommunista szövetség vesztett.

A balti államokban még ennél is egyértelműbb volt a helyzet. Ott a függetlenségpártiak küzdöttek a szovjetpártiakkal, az ideológia nem számított. Annyira nem, hogy pl. Litvániában 2 kommunista párt volt: az egyik szovjetpárti, a másik függetlenségpárti.

Van ahol máig megmaradt az a felállás, hogy az egyik fő tábor a volt kommunista, a másik meg a volt antikommunista. Ez így van egyes volt jugoszláv államokban (Horvátországban, Macedóniában, Montenegróban), valamint Albániában.

A Szovjetúnió legnagyobb részén az történt, ami Romániában: a kommunista párt megszűnt, majd annak másodikvonalbeli vezetése megmaradt a hatalomban más ideológiával, más név alatt. Kb. ez történt az összes ex-szovjet országban az emletítt balti államokat, Oroszországot, : Belaruszt, Ukrajnát, s Moldovát leszámítva.

A legsajátosabb talán Belarusz, ahol gyakorlatilag nincs pártrendszer, a képviselők zöme független, a hatalom nem párton keresztül tartja fenn magát, hanem személyes hálózattal. Moldova szintén kakukktojás, itt megmaradt a kommunista párt, de nem egyedüliként, viszont máig az egyik fő tábort képezi, azaz kb. ahogy ez Albánia esetében van.

Ukrajna és Oroszország, ahol elég gyorsan kialakult a pártrendszer, de mindig volt 1 vagy 2 domináns párt. Viszont nem játszik semmilyen szerepet az elválasztásban a volt állampárthoz való viszony.

Magyarország miért sajátos? Mert a legelső kezdetektől is már 3 tábor volt: ex-kommunista, liberális, konzervatív.

Nem az ember, hanem a dal a Boney M. együttestől. Amikor a magyar cenzúra nagyot bukott.

A Boney M. együttes a 70-es és 80-as évek második legnépszerűbbje volt a könnyúzenei kategóriában, azon belül is a diszkó-pop stílusban. A Boney M. egyébként egy német együttes volt, Németországban szerveződtek meg, de mind az eredeti 4 tagjuk karibi volt, majd a 80-as évektől lett egy afrikai ötödik tag is.

A diszkó-pop stílus volt az, melyet sose tiltottak a kommunista államokban, sőt még támogatásban is részesült sok esetben. Itt a szövegek jellemzően banálisak voltak, s mindenképpen teljesen politikamentesek. A rock vagy a - Magyarországon nem annyira, de pl a Szovjetúnióban csúcsnépszerű "bárd" stílus - veszélyes volt, ott lehetett tartani az esetleges "helytelen" mondanivalótól, de a diszkó-pop esetében nem kellett aggódni.

Az éber magyar cenzúra azért nyitva tartotta a szemét. A magyar előadókkal persze nem volt gond, minden dalszöveg engedélyeztetésen ment keresztül, de a nyugatiakra odafigyeltek.

Szóval amikor megjelent 1978-ben a Rasputin című dala ennek az együttesnek, a magyar hatóság reagált: hűha, ez a dal gúnyolódik az orosz történelmen, majd a dal utolsó sora meg egyenesen az, hogy "ó, ezek az oroszok!"! Így a dal gyorsan le lett tiltva magyar rádióban (akkor, ugye, ebből 1 darab volt), sőt a határon elkobozták az ezt a dal tartalmazó lemezeket is.

A röhej: a szovjet elvtársak nem érezték gúnyosnak a dalt, hanem éppen ellenkezőleg: pozitívan értékelték, hogy a kor második legnépszerűbb nyugati együttes orosz témát dolgoz fel. Plusz még az is benne van a dalban, hogy az orosz férfiak jó szeretők. Szóval nem tiltás lett, hanem Boney M. lett az első nyugati pop együttes, mely meghívást kapott, majd koncertezett a Szovjetúnióban.

De a magyar cenzúra nem reagált, maradt a letiltásnál még évekig, valószínűleg presztízsokokból már.

A mai Oroszország egyébként valószínűleg a világ egyetlen helye, ahol a 70-es, 80-as évek diszkósztárjai képesek tízezres koncerteket szervezni. Hihetelenül népszerű máig a pop-diszkó zenei kor arrafelé.

Puzsér az a típus, akit akkor is érdemes hallgatni, ha nincs igaza. Most pedig még igaza is van, egyik friss videójában azt mondja: a mohácsi vész idején alakult ki a mai magyar baloldal és jobboldal.

Azt mondja, Szapolyai Orbánnak felel meg, míg Ferdinánd meg Gyurcsánynak. A párhuzam nagyon jó. Megmondod őszintén: az egyetlen dolog amit sajnálok, hogy ez nem nekem jutott az eszembe. Ráadásul ez olyan párhuzam, mely egyszerre negatív és pozitív is, nézőpont kérdése.

Egyrészt az a nézőpont van, mely feladja az identitást az erősekhez való csatlakozás érdekében, s ezzel jót akar: hiszen egy a közösség tagjai beléphetnek a gazdagok klubjába. Míg a másik azt vallja: fontosabb az identitás, mint a jólét.

Puzsér nagyon sok dolgot helyesen lát, a fő eltérésem vele éppen azonban az alapkérdésekben van. Ő liberálisként elutasítja a mai liberális demokráciát, az az eredeti "jó" liberalizmus valamiféle eltorzulásának hiszi. Úgy áll ő a liberalizmus, mint sok antisztálinista, antileninista kommunista áll a kommunizmushoz, azaz van valami jó, eredeti, marxi eszme, amit aztán Lenin/Sztálin elrontott. Én meg úgy állok a liberalizmushoz, ahogy egy antimarxista áll a kommunizmushoz, aki abban hisz: Lenin/Sztálin egyszerűen hűen megvalósította Marxt.

Továbbá, inkorensnek látom Puzsér világnézetét, amikor valahogy igyekszik összebékíteni a szakralitást a liberalizmussal, ez számomra fából vaskarika kategória. Én sehogy se értem, hogy hogyan lehet egyszerre szeretni Adam Smithet és Hamvas Bélát...

A magyar politikában pedig ő egy olyan valamit akar, ami egyenlő távolságban van a magyar jobboldaltól és a magyar baloldaltól. De ebben sem következetes, hiszen mégis közösséget vállal a baloldallal (lásd előválasztás). Hozzáteszem, azt a törekvést, hogy a jelenlegi magyar baloldalt leváltsa egy Schiffer András típusúval magam is erősen támogatom (ezért is szavaztam korábban az LMP-re), de látható: a magyar társadalom nem igényel ilyen baloldalt. A "Ferdinánd-párt" nem akar igazi baloldalt, hanem "európai" liberalizmust szeretne.

Viszont, érdekes módon, mindennek ellenére, Puzsér értékelése konkrét kérdésekről a legtöbb esetben helyes. Azt mondanám: az esetek 80 %-ában osztom álláspontját. Egyetlen magyar "megmondóember" van, akivel ennél valamivel magasabb arányban szoktam egyetérteni (Bogár László az).

Azt mondja a Szemlélek Blog nagy álszenten: borzasztó, hogy egy Down-kóros nem lehet az év arca.

Persze mindenki tudja, a Down-kór egyik sajnálatos jellemzője a torz tekintet. Ami pedig torz, az nem lehet szép.

Ami pedig az "év arca", annak valami kivételesen szépnek kell lennie, márpedig egy beteg, torz arcú gyerek nem nevezhető szépnek. De ezt mindenki tudja, csak egyesek úgy tesznek, mintha nem tudnák.

Szemforgatás, ennyi az egész. S gonoszság. Több szempontból is. Először is a szavak kiforgatása. Ha nem gonoszság, akkor butaság: a szerző azt akarhatta mondani, ne rekesszük ki a betegeket, de ennek nem az a módja, hogy elhazudjuk betegségüket. Továbbá mindez gúnyűzés az érintett kisgyerekkel.

Pár éve a munkahelyemen a karácsonyi bulin volt szépségkirálynőválasztás. S a kollégák összebeszéltek, a legrondább csajt választották meg. Kedves csaj volt egyébként, de olyan 120 kilós 165 centi magasság mellett, plusz abszolút nőietlen. Persze a csaj rögtön értette, ez egy tréfa, s jót nevetett ő is saját szépségkirálynőségén. Csak az a csaj felnőtt, 25 éves volt, nem ötéves gyerek.

Jó lenne, ha a liberális virtuális pedofilek békén hagynák a gyerekeket, s különösen a beteg gyerekeket...

Ez a film - A Tanút - a bolgárnál jóval engedékenyebb magyar komunista viszonyok között se volt bemutatható sokáig: csak 1979-ben engedélyezte a filmcenzúra a bemutatását, pedig a film 1969-es.

Persze a bolgár kommunista filmművészetben – különösebb az enyhébb Zsivkov-korban – is már lehetett egyfajta rendszerkritikai hang, de semmiképpen se így ilyen direkten szóló típus.

Először a peresztrojka jegyében, 1988-ban mutatták be Bulgáriában a filmet, s hatalmas botrány lett belőle, pedig csak egy egyetemi filmklubban volt a vetítés, nem is normál moziban. S három hét után abba is hagyatta az egyetemi vezetés a film vetítését. Hiába hivatkozott az egyetemi Komszomol*-bizottság – mely szorgalmazta a film vetítését! – a film végén a Marx-idézetre, mindenki átlátott a szitán, nyilvánvaló volt, hogy a Marx-idézet csak a kötelező „vörös farok” a filmben.

A fiatalabbaknak, aki nem tudják mi a vörös farok. Nos, a vörös farok azt jelentette, hogy pl. az ember a kommunista diktatúra alatt cikket írt, kritikus hangvétellel valamilyen jelenség ellen, majd abba beletett valahová egy Marx- vagy Lenin-idézetet, hogy így bizonyítsa, a cikk marxista szellemiségben, "építő szándékkal" kritikus, s nem "népellenes", ellenforradalmi módon. Persze minden olvasó tudta, hogy a cikknek ezt a részét nem kell komolyan venni, sőt el se kell olvasni, ez csak a rendszer miatti „farok”.

Pedig az nem is volt vörös farok a konkrét esetben, legalábbis abszolút nem annak szánták. A Tanú eredeti célja éppenhogy a rendszer legitimálása volt, kb. ugyanúgy, ahogy a Húsz Óra című Fábry-film (szintén egy remekmű egyébként). Egyébként vicces, de Fábry szerepel A Tanúban, ő Dániel Zoltán miniszter, azaz Rajk László valójában.

Sok más kommunista államtól eltérően, a Kádár-rendszer legitimációja nem a "szocialista forradalom"** volt, azaz a kommunista hatalomátvétel a II. vh. után, hanem az, hogy Kádárék a jó, igazi kommunisták, szemben a korábbi Rákosi-féle rossz, hamis kommunistákkal. Persze más országokban is negatívan kellett megítélni a "sztálinista" időszakot, s ezen az alapon ünnepelni a "lenini normák visszaállítását" Hruscsov elvtárs által az 1956. áprilisi pártkongresszuson - ez volt a hivatalos szöveg -, de a kritika mértéke Magyarországon nagyobb volt, mint máshol.

A film tulajdonképpen erről szól. Van a kommunista Pelikán, akinek jó barátja a filmbéli Rajk (Dániel), meghurcolják őket, közben a nyilasok (Csetneky) és a reakciósok (a fogoly pap) jót mulatnak e kommunisták belviszályán. De szerencsére minden heppiend, a csúnya rákosistákat leváltják, vége a fanatizmusnak és a visszaéléseknek, s jön végre az igazi kommunista, a jótakaró Kádár.

Csak hát a rendező zseniális, s a mondanivaló jelentősen túlmegy mindezen. A Rákosi-kor parodizálása csak ürügy a sokkal szélesebb rendszerkritikára. Ezért is tiltotta le a magyar filmcenzúra az alkotást évekig. S Bulgáriában, ahol eleve hiányzott a Rákosi-Kádár ellentét kellő értése, csak a rendszerkritika érződött, ráadásul kifejezetten gúnyosan.

*

• * Komszomol - a bolgár KISZ népszerű neve, a hivatalos neve egyébként DKMSZ volt, de a köznapi nyelvben Komszolmolnak hívták, orosz mintára
• ** - nem vicc, de pl. a bolgár kommunista propaganda TÉNYLEG állította, a szovjet "felszabadítás" egy szocialista forradalom szerepét játszotta el

Az egyre jobban meghülyülő és ezzel párhuzamosan egyre agresszívabban tomboló Béndek mester kritikát ír Marx ellen.

Marxszal persze van baj, csak épp nem az, amiben a szerző kritizálja.

Az én bajom Marxszal az, hogy miután helyesen felismerte az elidegenedést, ami a modern társadalom alapvető és elkerülhetetlen baja, arra ment el a megoldásban, hogy minden oka a tulajdon, s emellett még ki is akarta számolni mennyi az, amit elvesznek a nagyurak a kisemberektől. Aztán a megvalósult kommunizmus - Lenin és utódai - bizonyította: nem a tulajdon a lényeg, s nagytőke nélkül is virágzik az elidegenedés.

Marx felismerte a problémát, de a rendszeren belül akarta azt megoldani. A liberalizmus fő jelszava - szabadság, egyenlőség, testvériség - jól mutatja a rendszer abszurditását:

• első helyen van az egyéni szabadság, melynek maximalizálása abszurd önelletmondás, hiszen az egyének szabadsága éppenhogy kizárja egymást, s egy erre épülő társadalom nagyon kevesek által gyakorolt totális elnyomás lesz,
• az egyenlőség jogi értelemben nem ér semmit, ha a gyakorlatban nem valósul meg sehogy se, hiszen hiába van mindenkinek törvényes joga palotában élni és a híd alatt aludni, ha ezen jogok közül csak az utóbbit képes mindenki a gyakorlatban is megvalósítani,
• a testvériség, más szóval nacionalizmus, éppenúgy szétverte a szakralitást, ahogy az előző kettő is, sajnos ezt a mai, magukat - tévesen - antiliberálisnak gondoló konzervatívok nem veszik észre.

Marx azt mondta:

• a testvériséget emeljük emberiség szintre, ez még egy értemes ötlet, bár materialista alapon képtelen vállalkozás,
• az egyenlőség legyen csak gyakorlati (s mivel ez csak a legalacsonyabb szinten lehetséges, így természetes, hogy a kommunista államok életszínvonala alacsonyabb lett a hasonló fejlettségű kapitalista államokénál), plusz a jog teljes kizárásához vezetett*,
• a szabadság pedig közösségi legyen, ami azonban mindenkit rabbá tett, hiszen ez ugyanaz az abszurdum kifordítva: nem-szabad emberek nem képesek szabad közösséget alkotni, ugyanúgy, ahogy az egyéni szabadság elsőbbsége se adhat nás a nagy többség számára mint alávetettséget.

A munka természetesen önmagában érték, s teljesen független a "piactól". Nyilván az értelmetlen mozgás nem munka.

A piacgazdaság pedig a modernitás legkártékonyabb találmánya, általa a munka célja immár nem valamiyen szükséglet kielégítése, hanem a profit. Nem véletlen, hogy még a legelvadultabb liberálisoknak se jutott soha komolyan eszüke telkesen piaci alapú államiságot bevezetni. A világ legliberálisabb államaiban is jócskán vannak piacidegen elemek, ezek nélkül ezek a rendszerek gyorsan összeomlanának.

Szerencsére jó korban élünk: a liberalizmus utolsó nemzedéknyi korszakát éljük. Szóval a Béndek-féle szellemi kártevők egyre inkább csak egy letűnő kor vicces bábjai, akiket kitömve egy múzeumban akár meg is lehet csodálni.

*

• * Alekszandr Szolzsenyicin orosz író a harvardi egyetemen 1978-ban tartott beszédében ezt így fogalmazta meg: "Egész életemet egy kommunista rezsim alatt töltöttem el, s elmondhatom, hogy egy objektív jogi mérce nélküli társadalomban élni valóban szörnyű dolog. De egy olyan társadalomban se érdemes élni, melynek egyetlen mércéje a jog. Egy olyan társadalom, mely kizárólag a törvény betűjén alapul és soha nem törekszik magasabbra, nagyon ritkán képes élni az emberi képességek biztosította hatalmas előnyökkel."

Sokáig gondolkodtam, megírjam-e ezt a gyerekkori történetet. Ugyanis szentségtörésnek tűnhet, gyalázkodónak. Pedig minden szava igaz.

A budapesti V. kerületi Szent István Általános Iskolába jártam 1973-1980 között, akkoriban persz a hivatalos neve nem "Szent István", hanem "I. István" volt, ez a Kádár kor virágzó szakasza volt, amikor a hatalom nem igazán "szenteskedett". Az iskola most nem az eredeti helyén van, onnan pár éve elköltözött, de akkor ténylegesen a Szt. István téren volt, a Bazilika mellett.

Szóval gyakran voltunk a templom környékén, annak közvetlen közelében. Pl. a templom udvarában jól lehetett télen hógolyózni. Templomba persze nem jártunk, akkoriban ez teljesen szokatlan dolognak számított. Néha persze bementünk a templomba is puszta kiváncsiságból, de maga a vallás annyira távol állt tőlünk, hogy azt elmondani se lehet.

Aztán egy nap amikor bementünk páran, azt hiszem négyen, a Bazilika előterébe, ahol amolyan kisebb kiállítás volt, pár fénykép és pár műanyag doboz. Ez 1976 késő őszén lehetett, negyedikesek voltunk akkor. Az egyik plexiüveges dobozban ott volt egy ember keze. Nyilván semmit se tudtunk róla, akkoriban senki se beszélt a Szent Jobbról, valószínűleg csak a katolikus hittanra járó gyerekek tudtak erről valamit (érzékeltetem az arányokat, osztályunkban 32 gyerek volt, 2-ről tudtam, hogy járnak katolikus hittanra, ez akkor természetesen iskolán kívüli hittan volt), de akkoriban augusztus 20-án se volt szó a Szent Jobbról.

Csoportunkból a legvagányabb gyerek megfogta a doboz fedelét, s döbbenetünkre, az kinyílt: még csak le se volt zárva. Az osztálytárs persze benyúlt és megrázta a kezet, viccesen kezet fogott vele. Számunkira ez olyan volt, mint a biológiai szertárban a csontváz, melyet el is neveztünk Samunak. Azt hiszem, megbocsátható tett 9-10 éves gyerekeknek.

Egy másik gyerek megjegyezte, ebből baj lehet, ez egy múzeum. Mire én megjegyeztem: nincs semmilyen őrizet. S valóban se kamera, se zár, se őrség - csak egy 70 éves körüli bácsika szunyókált egy széken, de ő is jóval beljebb a templomban, a perselyek környékén.

Hozzászólásom hatott a vagány osztálytársra, aki indítványozta: vigyük el a kezet. S simán megtehettük volna. Végül az egyik osztálytárs elolvasta a címkét a dobozon, majd kijelentette: ez István király keze, nem lenne helyes viccelődni vele. Hihetetlen, de ez a legvagányabb osztálytársat is meggyőzte, így rövidesen távoztunk a helyszínről.

Sajnálom, de mind a mai napig amikor hallok a Szent Jobbról, ez a majdnem 45 éves sztori jut eszembe. S bár akinek eddig elmondtam, kétkedett, arra hivatkozva, a Szent Jobb valóban a Bazilikában volt, de alaposan elzárva. Én nem tudom, mi történhetett, de akkor, abban az időszakban nagyon nem volt elzárva sehogy.

Pár nappal ezelőtti A guruság népszerű című cikkem kapcsán kiegészítés korábbi Egyház és szekta cikkemhez.

A szekta halott tárgy. Lezárt rendszer, melyhez nem lehet hozzátenni, az értelmezés is kizárt. Persze változhat a szekta, de csakis akkor, ha teljhatalmú és transzcendentálisan kapcsolt vezetősége így akarja. Az ilyen változás lehet drasztikus is, de mindig azonnali. A dolgok feketék vagy fehérek, átmenet nincs.

Az egyház élő szervezet. Nyilván itt is van zárt rendszer, azonban messze nem érint mást, csak az alaptanítást. A továbbgondolás nemhogy nem tilos, hanem egyenesen kívánatos. Az egyház a valóság bonyolultságát tükrözi.

Amikor a 90-es években, huszonévesen 2 éven keresztül egy amerikai szekta tagja voltam, megdöbbentett, a kreatívást kevésbé támogatják, mint annak idején a kommunista iskolarendszerben. Volt egy olyan része az istentiszteletnek, hogy egyes tagok felolvastak rövid beszámolókat. Ezek a beszámolók mindig a hivatalos egyházi irodalomból vett szó szerinti idézetek voltak. Meg is kérdeztem egyszer egy amerikai ősszektatagtól: mi értelme van annak, hogy minden vasárnap 3-3 gyülekezeti tag felolvas fél oldalnyit abból a pár könyből, amit úgyis mindenki ismer, nem lenne értelmesebb, ha valami saját gondolatot tennének hozzá? Mire az illető döbbentett nézett rám: mi értelme lenne saját gondolatnak, ha az szinte biztosan téves lenne, mikor pedig már rendelkezünk ellenőrzött, hibátlan gondolatokal a vezetőségünktől? Azóta emlékszem a kulcsmondatra "the thinking has already been done".

Van abban valami hátborzongató, amikor a fiatal ballib nemzedék elkezdi ugyanazt a nótát, amit csak történelemkönyvekből ismerhet.

Pottyondy Edina, volt momentumos politikus videóblogot indított. Első száma megdöbbentő: Kövér Lászlót szidja trágárkodva. Önmagában még nem lenne baj Kövér szidásával, hiszen aki nem ért egyet vele, az bátran szidja őt, bár sose értettem, az alaptalan agresszívitás és trágárkodás miért jó kritikai módszer.

De mi is az igazi baj? Az, hogy Edina előveszi azt a ballib értelmiségi diskurzust, ami akkor volt divatban, amikor ő óvodás és kisiskolás volt, ennek lényege: mindenki antiszemita, aki nem ballib. Sőt, az is antiszemita, aki nem az, mert az ilyen meg kódoltan és tudatalatt az.

Röhejes, hogy valaki puzséros stílusban ballibául gágog. Persze a puzsérság nyilván családi hatás, hiszen Edina blogger Puzsér Róbert felesége, de akkor is nyugtalanító jelenség mindez.

Az oktatásra való vágy mindenklben megvan, talán csak a legmarginalizáltabb, leglumpenebb réteget leszámítva.

A modernitás, különösen annak technológiailag fejlett része viszont nem tűri meg a lassú fokozatosságot, hanem minden azonnal és gyorsan akar, ráadásul teljeskörűen.

Ezt az igényt ki lehet elégíteni azonban jó és rossz módon is.

A jó mód az ismeretterjesztő előadás. Ez érthető nyelvezeten elmagyarázza bonyolultabb dolgok alapjait. Hasznos, mert egyrészt keretet ad, másrészt fel tudja kelteni a mélyebb érdeklődést. Direkt nem politikai példát fogok adni, mert ez nem politikai cikk, szóval pl. jó magyar példa az ELTE Atomcsill sorozata, mely laikusoknak magyaráz fizikiáról, csillagászatról, kozmológiáról.

Sajnos azonban a rossz mód a gyakoribb. Ennek menete az, hogy megjelenik a színpadon a mindentudó guru, aki elmondja, mindent sikeresen áttanulmányozott (esetleg - ez a rosszabb eset - transzcedentális forrásból jön mindentudása), s magtalálta az igazságot. Aztán elmondja az "igazságot". Egyetlen feladatunk ezután szó szerint megjegyezni azt. Majd jobb esetben csak utánozni kell a mestert, rosszabb esetben meg kell vásárolni nélkülözhetetlen kellékeket tőle. Magyar példa is van, de inkább egy sokkal jellemzőbb nemzetközit mondok: gaia.com, ahol egyenesen egymással konkurráló mindentudók anyagait követhetjük.

Én az ilyesmiken rögögni szoktam. Miféle ismeretterjesztés az, mely egyrészt mlm-piramisjátékra hasonlít, másrészt valami bizarr vallási szektára? Az ilyesmire felülről nézünk le.