A háttérhatalom óvatlan volt: "nemzetközi" "bírósága" személyzetét rosszul válogatta meg, az egyik "bíró" Netanjahu ellen is elfogatóparancsot adott ki. Pedig tudható: ezt az USA nem tűri el.

A folyamat persze szerencsés, a hágai kamubíróságok ideje lassan lecseng. Most ők maguk teszik nevetségessé magukat. Hiszen minél kevesebb a teljesítés, annál nevetségesebb minden teljesítést követelő intézmény hírneve.

Jogi szaknyelven mondva, a hágai "bíróság" desuetudóba megy át, azaz nem-érvényesítés miatt megszűnik.

Jó hír!

Hatházi Mákos, a fanatikus ballib megmondóember nehezen dolgozza fel a helyzetet.

Idén tavalyig még ő volt a Soros Központ által kijelölt teljhatalmú messiás. Aztán se szó, se beszéd leváltották. Pedig Mákos mindent teljesített.

Napokig zokogott Mákosunk. Próbált fellebezni, de mintha csak a Facebook moderátori döntése ellen lépne fel: falakba ütközött.

Érthető tehát kirohanása most, valójában "Lázár János" alatt "Soros gazda" értendő persze.

Mint a metoo kampány idején, a jobbos magyar médiák hibát követnek el: rövidtávú érdekek miatt elvesztik a hosszú távot.

Akkor az volt: öröm hangulat alakult ki minden alkalommal, amikor a metoo-aktivisták megvádoltak ballib személyiségeket. Miközben éppenhogy szolidárisnak kellett volna lenni velük, rámutatva az egész kampány abszurditására.

Aki elveket véd, az akkor is kiáll elvei mellett, ha azok éppen az ellenségeit segítik. Mert tudja mi fontosabb: a pillanatnyi győzelem egy kisebb ellenség ellen, vagy a nagyobb ellenség elleni küzdelem.

A pedofilozás ugyanaz. Az agyatlan pedofilozásra teljes hibás reakció az ellen-pedofilozás.

Egyrészt a serdült kiskorúak iránti nemi vonzalom nem pedofília. Egyedül a serdületlenek iránti nemi vonzalom pedofília. Nyilván el lehet ítélni azt, hogy felnőttek serdült kiskorúakat szereznek meg maguknak szexuális céllal, de ez akkor is egy külön téma.

Alapvetően a fiatalság dicsőítése egy férfi jelenség, s egyaránt igaz heteroszexuális és homoszexuális férfiakra is.

Míg nőknél korral jellemzően változik a kor-preferencia. A fiatal lányok, nők jellemzően valamivel idősebb férfiakhoz vonzódnak, majd később azonos korúakhoz, az idősödő nők pedig valamivel fiatalabbakhoz. Ezzel szemben a férfiaknál jellemzően nem változik ez korral: az átlag férfi minden korában a fiatal nőket kedveli, függetlenül attól ő éppen mennyi idős.

Hozzáteszem, ez az általános tendencia, van egy kisebbség, mely nem ilyen. Én is a kisebbséghez tartozom, én mindig a korosztályombeliekhez vonzódtam a legjobban, bármennyi éves is voltam éppen. Most is így van: sőt a korosztályombelieket nagyra értékelem, különösen mert az én korosztályomban a nők 90+ %-a már egyáltalán nem néz ki jól, így a kevés kivétel még inkább érdekes.

A homokosoknál hasonló tendencia van. A homokos férfiak zöme mindig a fiatalokat kedveli. Talán az egyetlen sajátosság, hogy ez erősebb tendencia, mint a heteró férfiaknál. A kutatások szerint arányaiban valamivel több a pedofil is a homokosoknál, de mégis: a homokosok 90+ %-a nem pedofil.

A lényeg szerintem:

• a homokosság és a pedofília összemosása kontraproduktív,
• a serdült kiskorúak iránti nemi vonzalom pedofíliának minősítése abszurd,
• végsősoron az egész téves hozzáállás oda vezet, ahol a homoklobbi is van: hogy a homokosság a normalitás része.

Azt mindenki tudja, hogy a Brit India felosztásakor 1947-ben lett egy muszlim többségű és egy hindu többségű rész, az előbbi Pakisztán, az utóbbi India nevén, majd pedig 1971-ben Pakisztán 2 részre szakadt: a keleti részből lett Banglades, a nyugati meg maradt Pakisztán néven.

Valójában az eredeti terv sose lett teljes. Nem mindenki ment el vallása szerint "hazájába", a mai Bangladeseben és Pakisztánban máig van pár % hindu, Indiában pedig a lakosság 15 %-a muszlim. Ami pedig az etnikai feloszlást illeti, ma egyedül Banglades egynemzetiségű ország: ott a lakosság 99 % bengáli. Indiában a fő nemzetiség a hondi, de aránya csak 44 %. Pakisztánban a helyzet még színesebb: a fő nemzetiség a pandzsabi, de aránya csak 34 %, viszont az ország hivatalos nyelve az urdu, mely alig a lakosság 9 %-ának az anyanyelve, de hagyományosan ez a régió muszlim presztízsnyelve. (Az urdu azonos a hindivel egyébként, ez kb. mint a szerb és horvát közti viszony.)

Brit Indiának azonban része volt még 3 mai ország: Bhután, Mianmar, Nepál.

Az okok eltérőek miért lettek ezek mára önálló országok.

Mianmar esete a legegyszerűbb: a buddhista többségű területet a britek már 1937-ben leválasztották Brit Indiáról, így eleve önállóan lett független, bár Indiával egyidőben.

Nepál sose volt hivatalosan brit gyarmat, de ez a mai India nagy részére is igaz: egyes részek gyarmatok voltak, más részek jogilag szövetséges államok. Az ok, hogy aztán a függetlenségről fel se merült Nepál csatlakozása Indiához, hogy pont jónak tűnt ütközőállamként Kína és India között.

Bhután esetében a helyzet hasonló volt. Csak míg Nepál jogilag független állam volt, Anglia által elismerve, addig Bhután a független szövetséges és a gyarmat státusz között volt mint védnökség. A bhutáni uralkodó ragaszkodott ehhez India függetlensége után, egyszerűen azt javasolta: Anglia védnöki státusza legyen felváltva India védnöki státuszával. Az ütközőállamiság miatt ezt India elfogadta, így egészen 2008-ig Bhután jogilag India védnöksége volt. 2008-ban ezt megszüntették, azóta jogilag Bhután teljesen független, de a gyakorlatban ma is Indiához van igazítva teljes külügyi és hadügyi politikája.

Amit kevesen tudnak: Sikkim esete. Ez a Nepál és Bhután közti terület. Története Bhutánéval volt azonos: védnökség előbb Anglia, majd India alatt, egészen 1975-ig. 1975-ben India része lett, ma India legkisebb állama.

Sokáig nem értettem mi az oka az elletétes fejleménynek. Leginkább azt a magyarázatot találtam, hogy míg a bhutáni királyság népszerű volt, a sikkimi nem, s míg Bhutánban a lakosság rendelkezett saját nemzeti identitással, addig Sikkimben a lakosság zöme magát egynek tekintette a sok indiai nép közül.

Kína csak 2003-ban ismerte el Sikkim csatlakozását Indiához.

Afrika az a kontinens, ahol a nyelvi helyzet a legkevésbé ismert. A többi kontinens nyelvi helyzete jól ismert: Amerikában és Óceániában az európai nyelvek dominálnak, míg Európában és Ázsiában a helyi nyelvek.

Afrika lakossága kb. 1,5 milliárd fő.

A jellemző: számtalan kis nyelv, melyek egyébként európai szemmel nem is kicsik, hiszen pár milliós számban beszélik őket anyanyelvként, de helyi szinten ezek elvesznek a kontinens méretéhez képest.

Íme az a pár nyelv, melyek anyanyelvként legalább 20 millióan beszélnek Afrikában:

• arab (afro-ázsiai, szemita) - 214 millió fő,
• hausza (afro-ázsiai, csádi) - 68 millió fő,
• angol (indo-európai, germán) - 55 millió fő,
• joruba (niger-kongói, volta-nigeri) - 42 millió fő,
• oromo (afro-ázsiai, kusita) - 36 millió fő,
• fulfulde (niger-kongói, atlanti) - 36 millió fő,
• portugál (indo-európai, újlatin) - 33 millió fő,
• amhara (afro-ázsiai, szemita) - 32 millió fő,
• igbo (niger-kongói, volta-nigeri)- 31 millió fő,
• malgas (ausztronéziai, nyugati) - 29 millió fő,
• berber (afro-ázsiai, berber) - 28 millió fő,
• szomáli (afro-ázsiai, kusita) - 26 millió fő,
• kinyarvanda (niger-kongói, bantu) - 25 millió fő,
• francia (indo-európai, újlatin) - 23 millió fő.

Az afrikai országok többségében nincs domináns anyanyelv.

Ahol mégis van, az a legtöbb esetben külső hódítás eredménye.

A legsikeresebb természetesen a VII-VIII. századi arab hódítás Észak-Afrikában. Az arabok bevonultak a térségbe, eleinte csak vékony uralkodó elitet alkotva, majd azonban a lakosság nagy része asszimilálódott hozzájuk. Az eredeti nyelvek lassan marginalizálódtak, az egyiptomi teljesen kihalt (ma csak a kopt keresztények használják egyházi nyelvként), míg a berber megmaradt, de háttérbe szorítva.

Korábban a berbert amolyan nemkívánatos elmaradott dolognak tekintették, ma már inkább a támogatás a jellemző: Algériában és Marokkóban már második hivatalos nyelv szintre lett emelve, bár ez inkább jelképes, hiszen ténylegesen ezekben az országokban minden arabul zajlik. De tény: ma már a berber múlt nemzeti büszkeség tárgya.

Eredetileg egész Észak-Afrika Egyiptomtól nyugatra berber volt. Genetikailag persze ma is az, "csak" nyelvileg lett arab. Sőt, egyes részeken máig megmaradt a berber nyelv az arabbal jellemzően párhuzamosan.

Történelmileg a berberek fontos szerepet játszottak a kereszténységben, egykor egész Észak-Afrika kereszténység. A nyugati keresztény első évezredének első számú teológusa - Szent Ágoston - is berber volt. Ennek mára semmi nyoma, az arab hódítás után a berberek nagyjából 100 %-a áttért az iszlámra.

Szóval vannak egyértelműen arab országok Afrikában.

Az európai nyelvek jellemzően nem tudtak ilyen sikert elérni. Az angol, a holland és a francia ma sehol se többségi anyanyelv Afrikában. Ennek oka, hogy ők nem telepítettek tömegesen embereket, s nem törekedtek asszimilálni se, az egyetlen kivétel Dél-Afrika, de ott is csak részlegesen történt ez, így se az angol, se a holland (afrikaans) nem lett ott a többség nyelve - ma a dél-afrikaiak 9 %-a angol anyanyelvű, 12 %-a afrikaans anyanyelvű.

10 % feletti angol anyanyelvű lakosság csak 3 afrikai országban van: Ghána, Nigéria, Uganda, de ott is kisebbségben vannak. A francia esetében is hasonló a helyzet, a legtöbb volt francia gyarmaton van 2-3 % francia anyanyelvű, pár országban egészen 10-15 % között. Jellemzően a nagyvárosokban, ahol együtt élnek különböző nyelvű emberek, s ezek gyerekei aztán az adott európai nyelvet veszik fel.

2 európai nyelv viszont sikeres: a spanyol és a portugál. Ez a két ország ugyanis tudatosan asszimilált, s ennek az eredménye máig megvan:

• a lakosság többsége portugál anyanyelvű: Angola, Bissau-Guinea, Sao Tomé és Príncipe, Zöld-foki-szk. (Mozambikban viszont nem, ott nem lett sikeres a portugál gyarmati nyelvi politika),
• a lakosság többsége spanyol anyanyelvű: Egyenlítői Guinea.

A határok a gyarmati időkben teljesen függetlenek voltak az etnikai-nyelvi helyzettől, így ma csak véletlenül vannak olyan országok az arab országokon kívül, ahol a többség azonos nyelvű, ezek a térképen pirossal láthatók:

A legnagyobb afrikai nyelvek tragédiája, hogy hiába erősek nyelvileg, politikai esélyük nulla. Ennek oka, hogy a legnagyobb őshonos afrikai nyelvek pont többnemzetiségű országokban vannak. A fenti listából ilyen az amhara-oromo esete. Az amhara és az oromo szinte teljesen Etiópiában beszélt nyelv, de az előbbi ott csak a lakosság 29 %-ának, utóbbi csak a 33 %-nak az anyanyelve.

Még inkább ez van Nyugat-Afrikában: a hausza igbo-joruba esetében. Mind a 3 hatalmas nyelv, több tízmilliós embertömeggel, hagyományokkal, mégis: egyrészt mindhárom törzsterülete Nigéria, másrészt "átlógnak" szomszédos országokba.

Mivel mind a 3 nagy nigériai nyelv erős, s kötődik egy adott etnikumhoz, az eltérő nemzetiségű emberek inkább angolul beszélnek egymással. Ahogy a hivatalos életben is az angolhoz ragaszkodnak, mert csak az semleges. Annak ellenére, hogy az európai gyarmatosítás előtt mind a hauszát, mind a jorubát használták regionális közvetítőnyelvként is.

A joruba jelen van még Kubában is. Ugyanis a Kubába vitt rabszolgák egy jelentős része joruba volt, s bár maga a nyelv kihalt lassan, a rabszolgák idővel felvették a spanyolt, egyes szavak megmaradtak. Különösen igaz ez a santería vallásra, melyben egyes szakszavak máig joruba nyelvűek.

Személyes élményem a nigériai nyelvi helyzettel kapcsolatban. Amikor a PartyPoker dolgozója voltam pár éve, az angol nyelvű ügyfélszolgálaton dolgozott egy nigériai lány, kiválóan beszélte a szabványos brit angolt. Hogyan és miért került a lány Szófiába, azt nem tudom, nem voltam vele annyira bizalmas kapcsolatban, hogy ezt megkérdezhessem. Aztán egy nap jött egy nigériai csoport tanulásra hozzánk, valamilyen továbbképzésre, kb. 10-15 ember. Az egyikük valamiből rájöhetett, hogy a "mi" lányunk nigériai - eleve összesen 2 néger volt a cégnél, de hogy miből látta, hogy pont nigériai, azt nem tudom -, s odament hozzá, hausza nyelven szólva, nem értem mit mondott, nyilván üdvözölni akarta. Tőlük pár méterre ültem, láttam jól az esetet.

A hauszát meg tudom különböztetni a jorubától és az igbótól. A jorubát és az igbót egymástól már nem, arra kevés a tudásom. De míg a joruba és az igbo olyan "négeres" hangzású, azaz sok benne a prenazalizált és dupla-ejtésű mássalhangzó - lásd mondjuk a francia focista Mbappé nevét - az ilyen "kp", "gb", "mb", "nt", "nz", stb. hangokról könnyű felismerni az őshonos afrikai nyelveket, addig a hausza meg "arabos" hangzású, szóval össze se lehet őket keverni.

A csaj erre felnézett, majd angolul válaszolt "bocs, én déli vagyok, velem angolul".

Aztán össze is ismerkedtem egy nigériai sráccal. Bizalmába fogadott miután észlelte, én nem tipikus buta fehér ember vagyok, akinek fogalma sincs mi Afrika, s pl. azt hiszi, a nigériaiak "nigériaiul" beszélnek, meg állatbőrökben táncolnak a tűz körül. Ő aztán mesélt szépen rémsztorikat az életről ott. Pl. a cég busszal szedi összes reggelente az alkalmazottakat, így mennek az irodába, s a buszban a sofőr mellett egy gépfegyveres testőr ül, aki kilógatja a fegyvert az ablakon - ha ugyanis nem teszi ezt, utcai fegyveresek megtámadják a buszt, jó esetben csak kirabolják az utasokat, rosszabb esetben túszokat is ejtenek. Olyan hogy utcán séta eleve nem létezik, mert rendkívül veszélyes: a fehér embert azonnal megtámadják, ahogy a gazdagnak kinéző négert is. A nigériai idegenforgalmi vállalkozások eleve "csomagot" kínálnak: ebben benne van a turistacsoportot kísérő gépfegyveres testőr is. A srác mondta: az ilyen neten lévő sétálós videók is úgy készülnek, hogy a videózó mellett fegyveres kíséret van.

A teljesen egyenlő választási rendszer és a koalícióalkotás szokásának hiánya megbosszulta magát.

Eleve Bulgáriában mindigis előfordultak kormánybukások és előrehozott választások, de ami 2021 óta megy az már világrekord.

Amióta Bojko Boriszov, Bulgária rendszerváltozás óta leghosszabban kormányzó miniszterelnöke (2009-2013, 2014-2017, 2017-2021) megbukott 2021-ben, nem sikerül egyszer se stabil kormányt alakítani, sőt legtöbbször semmilyet se sikerült, ügyvivő kormány volt. Azóta a 7. választás volt: 2021-ben 3 választás, 2022-ben és 2023-ban 1-1, 2024-ben 2.

A legutolsó a múlt hónapban volt.

A bolgár hagyomány egészen 2021-ig az volt, hogy van egy nyertes erős párt, mely aztán vagy egyedül vagy kisebb pártokkal közösen alakít kormányt. Amikor Boriszovot megbuktatták, is ez volt a cél: azonban az ellene fellépők vagy meg se tudták nyerni a választást, vagy csak kicsivel nyertek.

Az egyenlő listás választási rendszer (az egyetlen egyenlőtlenség benne a 4 %-os küszöb) eredménye az, hogy sok a kis párt, s így még nehezebb megegyezni. S mivel egyre kevesebb ember megy el szavazni, egyre kevesebb szavazattal el lehet érni a 4 %-ot. Most októberben már 8 párt jutott be a parlamentbe, sőt majdnem 9, mert volt egy párt, melynek 21 (huszonegy) szavazat hiányzott a küszöb megugráshoz.

Most kialakult a teljes káosz. Az új parlament első ülése november 11-én volt, ma 22. van, s még mindig az első ülésnap folyik jogilag. Ez nem vicc, hanem tény: az alkotmány szerint a parlament az első ülésnapon megválasztja elnökét, minden más ez után következik. Viszont immár 12. napja nem tudott egyetlen jelölt se többséget kapni, így nincs elnöke a parlamentnek. Ideiglenes korelnök vezetésével mennek a szavazások arról ki legyen az elnök, s minden szavazás eredménytelen.

A GERB - Boriszov pártja - arra hivatkozik, a legtöbb európai országban a mindenkori legnagyobb frakció adja a parlamenti elnököt. Márpedig a GERB-nek 69 mandátuma van, a 2. helyezettnek meg 37, szóval egyértelműen a GERB nyerte a választást. Mások viszont abban hisznek, kormányzó többségről kellene megegyezni.

Kívülről teljesen érthetetlen a helyzet: a legnagyobb ellentétek nem ideológiaiak, hanem személyesek. Tulajdonképpen az egyetlen valós ideológiai ellentét a 3. helyezett - 35 mandátum - Vazrazsdane párt és a többiek között van: a Vazrazsdane ellenzi a NATO-tagságot, Ukrajna bármilyen támogatását, s EU-szkeptikus. Az összes többi párt NATO- és EU-párti, Ukrajna ügyében ugyan nem egységesek, a katonai segítség adásától a csak humanitárius segély álláspontig minden megvan, de igazán áthatolhatatlan akadály nincs.

Reménykeltő esemény: immár nyugaton is ellenállás van a gyermek- és családmegrontó tombolás egyik jelképe, az Eurovíziós Menetelés ellen.

Az utóbbi években a helyzet egyre romlott ezen az izén.

Egykor még néztem is, 3 éve hagytam abba, most már csak azt szoktam megnézni utólag, pontosan miben is perverz a szörnyszülött nyertes.

Tavaly végül egy nemét se tudó zombi nyert. Mit énekelt nem tudom, direkt nem néztem/hallgattam meg, nincs miért, mivel ez nem zenei fesztivál. Csak a nyertes dalok szövegét szoktam elolvasni.

A tavalyi nyertes dal immár nyílt kiáltvány volt a normalitás ellen, 3 kulcssora:

• I'm done playing the game, I'll break out of the chains (Befejeztem a játékot, elszakítom a láncaimat) - azaz hadat üzen a társadalomnak, immár nem tartok be semmit,
• Who dеcides what's wrong, what's right? (Ki dönti el, mi a rossz és mi a jó) - nyílt sátánizmus, minden relatív, semminek nincs értéke,
• Everything is balance, еverything's light (Minden egyensúlyban van, minden fény) - utalás a Fényhozóra, azaz Luciferre, s így a felvilágosodásra.

Mintha csak Soros gazda munkatársai fogalmazták volna a CEU bécsi k(r)ampuszán!

Remélhetőleg, a svájci népszavazás nyer.

A multilét sok szabálya közül az egyik a munkahelyi ünneplés.

A cél itt is ugyanaz: a dolgozók csapattá kovácsolása.

Valójában a cél rossz, s a módszer is. Akik szimpatizálnak egymással, azok úgyis csapattá lesznek, akik meg nem, azok kötelező ünneplés után se. A szimpátiák meg leginkább a munka alatt alakulnak ki, melyek aztán kivirágozhatnak a munka alatti szünetek alatt.

Sokan el se mennének ünnepelni, így a trükk: munkaidő alatt kell ünnepelni.

Alapvetően 3 féle magatartástípus van ilyenkor a dolgozók részéről:

• normál buliként fogja fel az egészet, s úgy viselkedik, mint amikor a bulin idegenek jelennek meg,
• lelkes igyekszik lenni, azt híve, ez a karrierépítés útja,
• elbújik, meghúzódik, igyekszik túlélni az egészet.

Nekem szerencsém szokott lenni. Mivel sokan tudják, hogy fényképész típus vagyok, így sokszor sikerül bekerülnöm a "fényképész" szerepbe, azaz az ünnepen képeket készítek. A fényképezőgép kiváló álca: el lehet bújni mögötte, s a fényképészt senki se szokta zaklatni, hiszen ő "fényképez".

Több képet emberekről nem teszek közzé, hiszen erre nem kértem senkitől engedélyt. Ez a kép kivétel volt, mert eleve fent volt a cég honlapján.

A bizarr multis jelszavak része a falakon jól látható. Jelentésük nincs. Pl. "people first culture" - ez kb. olyan, mint a kommunizmusban a "mélyítsük el népi demokráciánkat", az égvilágon semmi köze a valósághoz.

Egyszer még összegyűjtöm az összes multis jelszót, nagy mulatság lesz!

A szent teheneket még akkor se szeretem, amikor igazak.

Budapesti általános iskolai létem során, annak első részében minden tele volt vietnámos plakátokkal. Az is idegesítő volt, pedig még nem is volt hazugság: végülis igaza volt a vietnámiaknak, hogy ellenálltak az amerikai hódításnak, ez teljesen független attól, hogy az akkori hivatalos álláspont nem ezért támogatta Vietnámot, hanem azért mert Vietnámban kommunisták voltak az ország élén.

A mostani ukrán hisztizés hasonló, csak még hazug is a narratíva.

Valójában teljesen függetlenül mindentől az alapkérdés: miért kellene Ukrajnának euroatlanti gyarmattá válnia? S ennek megvalósulása kinek lenne jó az euroatlanti nagyurakon kívül?

Az meg külön vicces, hogy a magyar ólibbantak és újlibbantak egymással abban versenyeznek, ki nagyobb orkrán.

A YT-algoritmus haszna ismét előjött. Hiába minden ideológiai részrehajlás, azért az első a profit.

A népszerű tévhitekkel ellentétben az óriáscégek mindig a profitot választják, ha ellentétbe kerül egymással a profit és az eszme. Erről saját magam is meg tudtam győződni, amikor 2 év és 1 hónapon keresztül a TikTok cenzoraként dolgoztam 2020-2022 között.

A YT mögött álló Google a TikTok-nál is nagyobb. A pénzek még nagyobbak. A YT-on a cél a reklámidő eladása. Így az algoritmus a felhasználó profilja alapján dönt: olyat ajánl, ami aztán az meg is fog nézni. Lásd, nekem sose ajánl sportot, modern zenét, valóságsót, számítógépes játékot, szoftpornót, s még sok mindent.

Szóval feldobott egy hosszú előadást egy általam teljesen ismeretlen spanyol filozófustól, neve José Ramón Ayllón. Csak úgy belehallgattam, azt hittem, semmi érdekes, majd képtelen voltam abbahagyni: kiderült, nem egy megszokott történelmi-filozófiai leíró előadás, hanem keményen saját gondolatokkal vegyített előadás.

Persze utána meg is néztem ki ez, miket írt, honnan jött, stb. Biztosat nem tudok mondani - ezek bizalmas dolgok -, de arra tippelek a katolikus Opus Dei szellemi holdudvarába valósi ez az ember.

Egyébként hozzám képest mérsékelt: nem az egész felvilágosodást veti el, csak annak francia verzióját.

Alapvető tézise: a francia felvilágosodás minden káros modern eszme szülőanyja. Íme egy ábra tőle:

Nyilván most nem mondom el az egészet - megnézhető a neten, az angol fordítás működik -, meg olvashatók a könyvei (sajnos csak spanyolul), de pár gondolata igencsak érdekes.

A modern ideológiák - mondja - nem az igazságot keresik, hanem ráerőltetik az emberiségre saját előzetes elképzelésüket a dolgokról, mindig sematikus, materialista és utópisztikus módon. Erre példákat is állít:

• a felvilágosodás és a pozitivizmus a tudományosságra akarnak mindent leredukálni,
• a nacionalizmus legfőbb igazsága a mások feletti hatalom, ez rendszerint erőszakos és rasszista,
• a liberalizmus az emberi életet az egyén politikai és gazdasági jogaira szűkíti,
• a marxizmus megerősíti a liberális nézetet, sőt nála immár az egész egyetemes történelem a gazdasági szereplők és viszonyok küzdelmének eredménye,
• a pszichoanalízis és a feminizmus az egyén végcéljának a szexuális szabadságot tekinti,
• a radikális evolucionizmus az embert állattá, biológiai folyamatok véletlen eredményévé redukálja.

A fő eszköz a szavak feletti hatalom: szabadság, demokrácia, igazságosság, etika, haladás.

A közös ezekben az ideológiákban a keresztényellenesség. De az modern eszmék előrehaladása és terjedése lassan eltünteti a normalitás másik két alapját is Európában: a görög és a római kultúrát.

Magyar jobbos szemszögből persze azonnal szemet szúr, hogy a szerző antinacionalista: a nacionalizmust negatív ideológiaként festi el. De aki az egész képet egyben nézi, az kénytelen megérteni: ez teljesen így van. Hiszen ahogy a többi, úgy a nacionalizmus esetében is igaz: boldog világot ígér, mely soha nem jön el, miközben a kilátásba helyezett utópia növeli az ideológia népszerűségét és megkönnyíti annak gyakorlati végrehajtását.

Buta cikk ballib blogon, nem is vitázom vele, de maga a téma fontos.

A Római Birodalom az egyik legsikeresebb projekt ebben a tekintetben: különböző fajú és nyelvű emberek egyben tartása hosszú időre. Mi volt ehhez a kulcs?

Három tényező:

• nyilván az erő, kell az az erőszak, mely képes monopóliumot szerezni, kizárva minden más erőszakot,
• az idegeneknek meg kell adni a lehetőséget, hogy megszűnjenek idegenek lenni, ez a befogadás külső eleme,
• az idegeneket be kell vonni a közös értékrendbe, hogy azt maguknak érezzék, ez a belső elem.

Az első nyilvánvaló, nem is kell beszélni róla. Gyenge állam nem tud tenni semmit, nem hogy integrálni másokat.

A másik kettő viszont csakis együttesen hoz eredményt.

Miért volt sikeres Róma és miért sikertelen a modern Nyugat-Európa? Pont ezért.

Róma megadta az idegeneknek a részvételt (akár császár is lehetett egy nem-itáliai ember), de megkövetelte a közös értékrendet is tőlük. Amikor ez utóbbi megszűnt, s megjelentek Rómában az első homogén idegen népek, saját értékrenddel, elindult az állam válsága.

Míg Nyugat-Európa pedig sose tette meg ezt: az úgynevezett "semlegesség" alapján állt, azaz nem kell integrálódni, hiszen nem is lehet a semlegességet értékrendként elfogadni, ezt senkit se egyesít.

A semleges állam az olyan, mint a független média - csak beteg liberális agyakban létezik.

Az amerikai liberális militaristák engedélyezték az orkránok számára, hogy oroszországi célpontokat is támadjanak amerikai eszközökkel.

Úgy tűnik, rettegnek a békétől.

A legkomikusabb a magyar progresszív értelmiség reakciója: követelik az azonnali háborúba lépést.

A liberalizmus nem képes háború nélkül élni.

Elég érdekes beszélgetés:

Ráadásul ismerek embereket hasonló helyzetből.

Annak idején az általános iskolai osztályomban 3 emberrel volt közeli viszonyom, közülük az egyik szintén hitgyülis, mégpedig ő is őstag, azaz már a kezdeti, illegális szakaszban is tag volt, amikor még - a 80-as években - csak Budaörsön működtek Németh Sándorék.

S a volt osztálytársam - ellentétben Pajorral - nem zsidó. A kezdetekben ugyanis a Hit Gyülekezete tényleg nagyon zsidó volt a tagsága viszonylatában. De az általuk vallott keresztény-cionizmus nem innen van, ez amerikai hatás: az USA-ban szinte a teljes újprotestáns pünkösdizmus keresztény-cionista.

A zsidóság viszonya a keresztény-cionizmushoz ambivalens:

• egyrészt politikailag jól jön, mert vallási szintre van emelve az izraeli állam feltétlen támogatása,
• másrészt viszont vallásilag problémás, mert a végcélja a keresztény-cionizmusnak minden zsidó megkeresztelése.

A lényeg: a volt osztálytársamat is a Hitgyüli mentette meg. Bár ő nem a drog rabja volt, mint Pajor, de élete veszélyben volt, talán még súlyosabb módon.

Szóval kétségtelen a haszna az újprotestáns szektáknak: erős közösségi élményt adnak, plusz tényleg törődnek híveikkel, ez sok beteg embernek tényleg segítséget ad. S ez kiegészül egy nagyon fontos lelki élménnyel: ez a megtérés.

Néha irigylem is őket kicsit a megtérés élmény miatt. Persze a hagyományos kereszténységben is van megtérés, de ez jellemzően egy hosszú, lassú folyamat, keveseknek adatik meg ez a csodaszerű, hirtelen, villámszerű tapasztalat.

Én azt hiszem, ez a kulcs: ez a különleges élmény az, ami aztán képes akár évtizedekig is hatni.

Az ukránzászlós magyar mértékadó értelmiségi ELTE-alkalmazott Pulyka mélyén fel van dúlva: az egyeteméről nincsenek kitiltva a nem-ballib doktoránsok. Az illető tanszékvezető, gondolom a Hatvannégy Nemű Kékhajú Gyermekmolesztáló Orkránok tanszékét vezeti.

A srác akkora idióta, hogy nyíltan kiírja: szeretne politikai alapon diszkriminálni. Szóval becsüljük meg őt: ő egy hasznos idióta.

Sokan követelik most, legyen eltávolítva az egyetemről. Nos, ez hiba. Maradjon csak, emlékként arra, mi lenne, ha megint a mértékadók lennének kormányon Magyarországon. Az ilyen madárijesztők szerepe rendkívül hasznos. Szóval nem kirúgni kell, hanem kitömni és kiállítani, majd mutogatni.

Persze az tény: ha ez fordítva lenne, már az EP is ülésezne a témában: hogy Zorbán fasiszta diktatúrájában üldözik az állami egyetemeken a másként gondolkodókat.

Történelmi mítosz: az emberek a szabadság miatt mentek Amerikába.

Valójában ilyesmi fel se merült. Pontosan ugyanaz volt, mint manapság: anyagi célokból mentek az emberek.

Még nekem is van a nagy kitántorgás idejéből - 1890-1914 - rokonom Amerikában.

Philadelphiában él Barry nevű harmadunokatestvérem, az internetnek köszönhetően tudtam vele felvenni a kapcsolatot pár éve. Bár ez nem magyar vonal, de magyarországi.

Mondtam már, volt egy ruszin dédnagyapám, őshonos Ugocsa megyei ember. Neki az öccse 1892-ben született, az anyakönyvi kivonat szerint mint János, de a ruszin családban Jan volt a neve (az akkori szokás szerint az emberek lefordították nevüket). Szóval ez a Jan azt hallotta, hatalmas bérek vannak az USA-ban és mindenki mehet, aki egészséges, nem kell tudni a nyelvet, így összespórolt elegendő pénzt a jegyre, majd 1909-ben ki is vándorolt. A Pennsylvania állambeli Monessen nevű kisvárosban telepedett le már mint "John Turyanin" - ez a vidék ma tipikus "rozsdaövezet", most Trump itt 64 %-kal nyert, de a XX. sz. közepéig ez egy komoly virágzó ipari körzet volt, dédnagyapám öccse is azért ment oda, mert ott kerestek nyelvtudás nélküli betanított munkásokat.

Egykor olyan sok ruszin ment Pennsylvaniába, hogy a dédnagyapám öccse ruszin lányt vett feleségül, ott helyben ismerkedtek össze. Aztán már persze ez nem ment tovább, maga Barry már csak negyed ruszin, annyi maradt meg, hogy fenntartotta a vallást - görög-katolicizmus -, meg emlékszik, hogy amikor kisgyerek volt, a ruszin nagymamája egyes, amerikai szemmel, szokatlan ételeket készített, pl. húshoz galuskát, s kolbásszal meg káposztával töltött pirogot. Szóval Barry tud pár ételnevet ruszinul, meg a nagymamáját "baba" alakban említi, nem "grandma" alakban, de egyébként ő abszolút amerikai. Persze az mindenképpen pozitívum, hogy érdeklődő ember, utána olvasott a dolgoknak, szóval képben van mi hol van Közép-Európában.

Eközben a nagyobbik testvér, az 1890-ben született dédapám (a családban Georg, de a magyar papírokban György) meg inkább maradt Magyarországon. Nem azért mert ő a szabadság helyett a rabságot akarta, hanem mert nem volt meg benne a kellő kalandvágy.

S élte a kisemberek szokott életét, besorozták, kivitték az olasz frontra, ahol bár megsebesült, de szerencsésen nem halt meg, kitüntették, majd hazament, lett családja. S meghalt 1938-ban csehszlovák állampolgárként, fél évvel az I. bécsi döntés előtt.

Nemzetisége segített neki: míg a csehszlovák állam a kisebbségi magyaroknak nem adta meg a katonai jutalmakat, addig a cseh, szlovák és ruszin nemzetiségűeknek igen, szóval ő kapta az osztrák-magyar hadsereg által neki megítélt veterán nyugdíjat a csehszlovák államtól is, sőt a kitüntetése miatti pénzjutalmat is kifizették neki, amiből tudott venni egy étkezdét - a nagymamán szóhasználatában: "a resti" - a nagyszőlősi pályaudvaron - aztán a család ebből élt 1944-ig, az étkezde üzemeltetéséből.

A zászlókészítésnek megvannak a maga hagyományos szabályai. A színeket illetően és a zászlón lehetséges tárgyakat illetően is.

A hagyományos tárgyak zászlókon:

• ágyu,
• balta,
• címer,
• épület.
• égitest,
• geometriai alakzat (a legnépszerűbb a csillag),
• hajó,
• kalapács,
• kapa,
• kard,
• kerék,
• kés,
• koszorú,
• könyv,
• kulcs,
• lánc,
• nyílvessző,
• pajzs,
• puska,
• sarló,
• szigony,
• korona vagy sapka,
• vallási jelkép.

Ezek közül messze a legsajátosabb a mozambiki zászló, melyen nem stilizált fegyver van, hanem egy szabványos AK-47-es gépfegyver:

Élőlényekből pedig a hagyományos jelképek:

• fa,
• faág.
• gabona,
• hal,
• kígyó,
• levél,
• ló,
• madár,
• oroszlán, leopárd, tigris,
• sárkány.

A szarvasmarha nem népszerű, csak 2 nemzeti zászlón szerepel: Andorra és Moldova. Dél-amerikai állatból zászlón 2 van: a peruin láma, a bolíviain vikunya.

Grenada sajátos: szerecsendió van rajta. Nehéz észrevenni, a felületes szemlélőszámára inkább stilizált lángnak tűnik. Én évekig azt hittem, egy kis láng az, pedig nem.

A horvát zászló is egyedi: az egyetlen nemzeti zászló, melyen kecske és nyest van.

Mexikó pedig az egyetlen nemzeti zászló, melyen kaktusz van. Banán egyedül Fidzsi zászlajában van, szintén egyedül a fidzsi zászlóban van cukornád.

A másik a kategória a szöveges zászló. Ez lehet:

• az ország neve,
• valamilyen fontos dátum,
• nemzeti jelszó,
• vallásos szöveg, mondat.

A legviccesebb Nicaragua és Salvador esete, ahol az ország neve mellett az is szerepel a zászlóban, hogy "Közép-Amerika". Ez persze nem útbaigazítás, hanem annak emléke, hogy egykor létezett a Közép-Amerikai Egyesült Államok, melynek többek között az a 2 ország is része volt (a másik 3 volt tagállam, azaz Costa Rica, Guatemala, s Honduras nem írta ki ezt a zászlójára).

A két kedvenc zászlófeliratom: Belize és Spanyolország.

Belize sajátos hely. Egyrészt az egyetlen kontinentális közép-amerikai ország, ahol a hivatalos nyelv nem a spanyol, hanem az angol. Ennek oka: angol gyarmat volt a függetlenné válása előtt. Viszont eredetileg spanyol gyarmat volt, s a spanyol uralom alatt (mely 1783-ig tartott) sok spanyol telepes érkezett ide, mint ahogy ez szokás volt minden spanyol gyarmaton, így kialakult egy erős kevert lakosság, elsősorban fehér-indián, de idővel fehér-néger-indián is, mely spanyolnyelvű lett. A britek alatt jött a hagyományos brit gyarmati módszer: az ültetvényes gazdálkodás, néger rabszolgákkal, akik saját angol alapú kreol nyelvet alakítottak ki. Mellettük maradtak kis számban asszimilálatlan indiánok és egy vékony fehér réteg.

Ma az a sajátos helyzet, hogy több a spanyol, mint az angol anyanyelvű. Az átlagember spanyol vagy kreol anyanyelvű, s mind a két csoportban megtalálható minden faj. Van kb. 15 %-nyi indián anyanyelvű őslakos és kb. 5 % angol anyanyelvű is. Angolul idegen nyelvként mindenki tud, aki járt iskolába, hiszen ez az oktatás nyelve.

A nagy keveredés és a soknyelvűség eredménye: Belizében nincs faji probléma. A helyiek egyedül az illegális bevándorlókat nem kedvelik, akik jellemzően Guatemalából érkeznek, ott se faji probléma van, hanem inkább normál ellenérzés szociális okokból (lásd, leviszik a béreket az idegenek).

A belizei címer - mely a zászlónak is része - szépen kifejezi a belizei nemzet eredetét:

A belizei nemzeti jelszó, a "sub umbra floreo" rendkívül sajátos. Egyrészt utalás arra, hogy a gyarmatot annak idején a mahagónifa-termelés miatt vették át a britek, másrészt arra is utal, hogy szükség van az árnyékra, melyet a fa ad.

A spanyol zászlón rajta a címer, s azon a felirat "plvs vltra". Így, klasszikusan hagyományosan, azaz nem átírva a v betűt u-ra, ahogy ez szokásba került a középkori latinban.

Az eredeti mondás a gibraltári szorosra, hogy "non plus ultra", azaz "nincs tovább". Aztán amikor fel lett fedezve Amerika, a XVI. század elejétől kezdve a spanyolok büszkén kijelentették, hogy "van tovább", azaz "plus ultra". Ez a mondás eredete.

A legunalmasabb megoldás: az ország térképét tenni a zászlóra. Ezt jellemzően csak politikai okból szokás csinálni: ilyen jelenleg Ciprus és Koszovó. Ciprus esetében az ok: a zászló ne mutasson se görög, se török jelképeket. Koszovó esetében pedig eleve egy New York-i amerikai ENSZ-hivatalnok találta ki a zászlót.

Amióta létezik főzés, már az őskortól, kialakult a töltött növény mint étel.

Egyrészt kellemes az íz, másrészt praktikus. Indiában pl. a banánlevélben főtt étel ősi szokás.

Európában Amerika felfedezése hatalmas hatást váltott ki. Ma Európában a 5 fő töltésre használt növény küzül 2 a XVI. sz. előtt ismeretlen volt - a paprika és a tök -, 3 óvilági - káposzta, padlizsán, szőlő -, de ezek közül 1 - padlizsán - afrikai, csak későn, a középkorban került be Európába, az arab és a török hódítással.

A bolgár és a magyar konyha egyaránt felhasználja ezt az elkészítési módot. Magyarországon a töltött szőlőlevél szinte teljesen ismeretlen, a másik 4 közismert, de a leginkább használt azonban a káposzta és a paprika. Ezzel szemben Bulgáriában a szőlőlevél legalább annyira használt, mint a káposzta és a paprika.

A tök mindkét konyhában ritkább. A padlizsán pedig drágább, így használata csak az utóbbi időkben jellemző.

A muszaka nevű görög étel bolgár verziójában ez jól látszik. A muszaka annak eredeti görög verziójában rétegzett padlizsán darált hússal, besamel szósszal leöntve. Ehhez képest a bolgár verzió olcsósított, a XVI. században lett kitalálva: padlizsán helyett krumplival.

Hiába hasonló az alapanyag, a bolgár és a magyar konyha egészen másképp készíti el ezeket az ételeket. A magyar konyhára eleve sokkal jellemzőbb a lédús étel, azaz a dolgok szószban vannak. A töltött káposzta tejfölös, a töltött paprika paradicsomos alapú.

Ezzel szemben a bolgár konyhára erősen hatott a mediterrán konyha, így ugyanezek az ételek szárazak. A töltött káposzták önállóan vannak, szárazon, a töltött paprikák ugyanígy, nem úsznak szószban egyáltalán.

A bolgár konyha emellett retteg a nyers hústól, így - szemben a magyar szokással - a töltelék darált hús előre meg van főzve, majd ismét fő még egyszer a paprikában vagy a káposztalevélben.

A végeredmény ízre: a magyar verzióban a hús keményebb, de lédús, míg a bolgárban a hús omlósabb, de szárazabb.

Amikor bolgár ember először lát magyar töltött paprikát, először csodálkozva nézi: miért van a töltött paprika "paradicsomlevesben". Amikor pedig a bolgár ember megtudja, a magyarok tesznek egy kis cukrot is a paradicsomszószba, elborzad: miféle dolog cukrozni a hús szószát.

Nekem nagy szerencsém van. Mindkét nagymamám főzött gyakran, s mindenki az adott szokás szerint, így kisgyerekkorom óta ismertem pl. a töltött paprika mindkét verzióját, s mind a kettőben megtaláltam a jót. Így a "melyik jobb?" kérdés számomra értelmezhetetlen, hiszen ezek nekem különböző ételek, s mind a kettő jó.

Sajátosság, hogy a bolgár konyhában mindegyiknek van vegetáriánus változata is. Ennek oka az ortodox kereszténység, ahol - ellentétben a katolicizmussal - máig hosszú böjti időszakok vannak. S bár ma az átlag bolgár nem böjtöl, jellemzően csak a december 24-i böjt maradt meg népszokásként a nem-hívőknél is, maguk az ételek maradtak.

A legolcsóbb böjti étel a szőlőlevélben főtt rizs:

Böcskei elég jól elemez:

- tulajdonképpen azt mondja el udvariasan, hogy a liberális elit elszigetelte magát a társadalomtól, így el is vesztette emiatt a hatalmat az emberek lelke felett.

Amiben téved: hogy ilyen Magyarországon sose volt még, nem alakult ki elit szerinte. Az oka szerintem az, hogy a nálam 16 évvel fiatalabb Böcskei egyszerűen gyerek volt az SZDSZ elitkedése idején, s nyilván akkor nem követte a közéletet.

Pedig az SZDSZ-es elitkedés egy időben sokkal totálisabb volt, mint az amerikai elit hatalma bármikor.

Én meg is éreztem ezt: a hatalmas kampány Trump ellen segíteni fogja őt. Film készült ellene, több koncepciós per is volt, majd a végén halivúdi milliomosok szidták - mindez biztosan adott neki plusz pár %-pontot, ami végülis el is hozta neki a győzelmet.

A lényeg itt: a liberális demokrácia nem egyeztethető össze az internettel. Amióta van internet, van szabad vélemény, egyrészt a kisember szava hallatszik, másrészt a kisember válogathat, ez pedig elvette az elit befolyását. Az elit meg csak súlyosbította mindezt: tombolékony üzemmódba kapcsolva elkezdte szidni a népet.

A Trump-győzelem váratlan eredménye.

Az egyik ukrán forrás, amit követek a háborúval kapcsolatban az ukr.life. Elég jó, mert nem meséket adnak elő. Abszolút ukránpártiak, oroszellenesek a háború kapcsán, de ezt nem fantasztikus álmok alapján adják el - lásd, az orosz katonák fele meghalt, másik fele dezertált, harmadik fele részegen mosógépet lop, Oroszország összeomlik a hét végéig, Putyin meghalt tavalyelőtt, mindjárt a miénk a Krím, stb. -, hanem a valós tényeket elemzik.

Korábban a vélemény kb. ez volt, ez volt az ukrán elemzők közhangulata: a lengyelekre kell figyelni, mert amit ők mondanak, az nagyjából a nyugati álláspont. A radikális ukránpárti szövegeket nem szabad komolyan venni, mert a nyugat sose fog közvetlenül beavatkozni, hiszen már megtették volna, ha ez lett volna a céljuk. De mégis bízni lehet a nyugatban, mert a nyugat számára prezstízsveszteség lenne egy orosz győzelem, így pénzzel hosszú ideig fognak segíteni.

Trump győzelme óta a hangulat megváltozott. Az jött immár elő: hiba volt Magyarországot jelentéktelen tényezőnek tekinteni, mert kiderült az Orbán-féle álláspont mögött komoly nyugati körök állnak, lám, az USA-ban is ők nyertek most. Itt pedig a fő cél: a háború gyors befejezése, s mivel Ukrajna képtelen önállóan harcolni, rá lesz kényszerítve a békére.

A szakértők szerint a legracionálisabb az, amit Orbán csinál: mind a 3 lényeges féllel jók a kapcsolatai, Washingtonnal, Moszkvával, Pekinggel - Brüsszel az ukrán szakértők szerint nem tényező! -, így maximálisan képes elérni országa számára a lehető legjobb külpolitikai eredményeket. "Tanulnunk kellene tőle" - mondják.

Az általános vélemény: el kell ismerni a Krím elvesztését és le kell mondani a NATO-tagságról, viszont a Donbassz esetében csak tűszünetet kell elfogadni, koreai mintára, mert ezek a területek majd egyszer még visszatérhetnek 15-20 év múlva. De meg kell valahogy állapodni, mert csak rosszabb lesz a helyzet.

A berlini fal "leomlását" Szófiában éltem át.

Rendkívül érdekes volt, mert pont 1 nappal a bolgár rendszerváltozás előtt történt. Zsivkovot november 10-én távolították el ugyanis posztjáról.

Tehát a berlini esemény idejében Bulgáriában még dúlt a kommunizmus, annak teljes mivoltában, ráadásul az nem a kádárista reformkommunista lazaság volt, hanem igazi, klasszikus kommunista rend.

A berlini fal csak késő este nyílt meg, szóval nem tudtak róla még beszámolni aznap a bolgár médiák. Másnap viszont már dörgedelmes hivatalos nyilatkozat jelent meg, hogy "veszélyben a béke", "bűnözők és provokátorok", "kiállunk a keletnémet elvtársak mellett", "a helsinki egyezmény megsértése", stb.

Ez ment még napokig. Aztán hirtelen minden megváltozott: a bolgár televízió dolgozói rádöbbentek, már nincs miért teljesíteni az utasításokat fentről. Hogyan? A meghirdetett reformok miatt.

A bolgár reformkommunisták elkövették a klasszikus hibát: reformokba kezdtek. Márpedig közismert tényező: minden kemény rendszer akkor válik gyengévé, amikor javítani akar magán. Ezt ugyanis az alattvalók gyengeségként értelmezik. S amikor a hatalom gyenge, akkor nem kell komolyan venni.

Mi ugyanis a titka annak, hogy az emberek szót fogadnak egy keményen elnyomó rendszernek? Egyetlen dolog: az egzisztenciális félelem. Hiszen minek lázadozni, ha aztán az egyetlen eredmény, hogy minden megy tovább, csak nekem lesz rossz? Az ember reakciója ilyenkor: bólogat, közben meg magában - esetleg szűk magánkörben - szidja a rendszert.

Ha viszont a rendszer gyenge, akkor ugyanez fordítva hat: minek szót fogadni, ha a rendszer nem büntet?

Itt ez maximálisan megvolt. Pár hét alatt az egész tv "átállt", miután kiderült: a hatalom nem mer ellenlépeseket tenni.

A legnagyobb motiváló esemény november 18-án volt, ez volt az első olyan tüntetés Szófiában, mely szabadon megtörténhetett. Az, hogy a hatalom nem reagált végképp azt jelentette: megszűnt a kontroll.

Pedig a tv-nél dolgozni bizalmi állás volt, oda nem mehetett bárki. Alapos pártszervezeti és állambiztonsági szűrőn ment át mindenki, sokan az informátori nyilatkozatot is aláírták, a külföldre is járó újságírók pedig mind a titkosszolgálatoknak is jelentettek, ez kötelező volt.

Persze ember mindenféle akad. A rendes ember aláírja amit kell, majd nem árt vele senkinek. A rossz ember meg aláírás nélkül is árt másoknak.

A rendszer a saját csapdájába esett: mivel mindenki bólogatott, sose tudhatta, ki valóban a híve és ki csak a munkája, karrierje miatt tesz úgy, mintha a rendszer híve lenne.

A lényeg: volt egy időszak, amikor a bolgár tv függetlenebb volt a bolgár államtól, mint bármely nyugati köztévé. A végén már túlzásokba is estek: az ellen is lázadtak, ami ellen abszurd volt, hiszen végülis az állami tv az államé, ez mindenhol így van.

Miért álltak át? Ez se tudható biztosan. Biztosan egy rész meggyőződésből: már szabadon lehet beszélni, szóval beszélek szabadon. Meg biztosan egyesek csak egzisztenciális félelemből: ha kitartok a gazdáim mellett, s azok meg bukni látszanak, akkor az új gazdák mérgesek lesznek rám, szóval időben váltok.

Perinta nagyon mérges.

Mert most más teszi azt, amit ő szokott: szexuális jellegű bűncselekményekkel vádol embereket alapos bizonyítékok nélkül. Csak most a vád olyanok ellen hangzik el, akik Perinta lelki elvtársai, ez pedig tűrhetetlen.

Alaptalanul csak olyanokat szabad ugyanis vádolni, mondja ki a Nagy Liberális Szabálykönyv, akik nem tisztelegnek a nagyuraknak.

A Drága Bolgár Úr pedig, mióta fanatikus Tisza-hívő lett, nem lelkesedik eléggé Perinta szavain. Ezen még jobban bepörög Perinta, így előhúzza a zsidókártyát. Komolyan azt állítja, hogy ha valaki egy zsidót vádol szexuális visszaéléssel, akkor az zsidó vérvád. Nem vicc, tényleg ezt mondja.

Szóval ismétlem: Várnus Xavért nem azért nem szabad vádolni szexuális bűncselekménnyel, mert azt nem követte el, ill. nincs bizonyíték az elkövetésre, hanem azért mert zsidó!

Bolgár Úrnak ez kicsit sok - családilag is érintett -, felsóhajt, majd udvariasan, de határozottan zárja az interjút.

Arra azért nem számítottam, hogy eljön a pillanat, hogy Bolgár bácsi lesz a mérsékeltebb egy politikai vitában.

Egyre inkább úgy gondolom, a rendszerváltozás nem éles választóvonal.

Egyre több hasonlóságot látok, azaz a politikai rendszer valójában csak egy vékony réteg a társadalmon, az alap teljesen azonos.

Az én időmben - azaz amikor én voltam fiatal - a leggyorsabb karrier a "mozgalmi" volt, ezt így nevezték annak idején: azaz a KISZ-ben pozíció elfoglalása, majd ott aktív élet. Sokkal gyorsabb karriert adott ez, mint bármi más normál szakmai vonalon.

Ma ugyanez nem működik. Egyrészt sok párt van, így nehéz eldönteni, melyik pártban, melyik párt ifjúsági szervezetében érdemes aktívnak lenni. Másrészt mivel nincs pártállam, állampárt, így a hatalomnak nem a párt az egyetlen szerepe, tehát ez nagyon rögös út. Aztán eleve a keleti-európai pártrendszer rendkívül fejletlen, nem lehet aktivistáskodással sikert elérni, sokkal többet számít a személyes ismeretségi háló, ehhez pedig egyáltalán nem kell politikai aktivistának lenni.

A mezei politikai aktivistát kampány alatt kiküldik plakátot ragasztani, aztán a győzelem után meg megfeledkeznek róla - nem igazán a karrier útja ez.

A mai legjobb lehetőség a multicég. Az ember belép, s a cégben épít karriert, aminek fő eleme persze ebben az esetben is a személyes ismeretségi hálózat építése. A közhiedelemmel ellentétben, a szakértelem nem számít a kapitalizmusban, helyette jó kapcsolatok kellenek: a jó szakember kapcsolatok nélkül örökké alacsony rangú beosztott marad, míg a nem olyan jó szakember jó kapcsolatokkal meg szárnyal felfelé a ranglétrán.

Amint a karrier elér valamilyen szintet, lehet ugrálni is, azaz átmenni az egyik cégből a másikba, az új helyen már magasabb pozíciót megkaparintva. Ez is megvolt a kommunista rendszerben: ott a sikeres KISZ-esek egy idő után átmentek a Pártba vagy az államigazgatásba.

Ami meg a szükséges személyes képességeket illeti, teljes az azonosság.

Messze a legfontosabb a kommunikációs képesség.

Aztán a beszédkészség, kell valamilyen legalább alapszintű szónoki képesség.

Fontos a barátságosság és a zárkózottság ügyes keveréke. Egyrészt barátságosnak és őszintének kell látszódni, másrészt sose szabad igazán megnyílni mások előtt: ez nagyon veszélyes, mert ha más belénk lát, az azonnal ki fogja ezt használni ellenünk. Annak idején egy hiperaktív KISZ-titkár mondta nekem: "egy igazán intelligens ember sose lehet se nyílt, se őszinte".

Nagyon fontos még a gyakorlatiasság. Minden mögött anyagi érdeket kell szimatolni. Persze vannak emberek, akiknek nem az anyagi érdek áll minden mögött, de mi sose lehetünk ilyenek, s ha ilyeneket látunk, semmi gond, ők számunkra veszélytelenek.

De a gyakorlatiasságot mindig rejteni kell nyilvánosan. Egyrészt az emberek nem szeretik a túl gyakorlatias embereket, még a gyakorlatiasság hazájában, az USA-ban is kötelező valami szellemi narratíva a gyakorlatiasság beburkolására.

Azonban óvatosnak kell lenni itt is: nem-gyakorlatiasnak lenni fanatizmus vagy hazugság, egyik se jó, azaz a gyakorlatias szempontokat ügyesen kell keverni a burokkal.

Igazi művészet ez. Valójában kemény munka ígéretes fiatal tehetségnek lenni.

A bolgár rendszerváltozás sajátossága, hogy köthető egy pontos időponthoz, ez 1989. november 10. Míg pl. Magyarországon ilyen dátum nincs, az egész egy hosszú folyamat volt.

1989. november 10-én mondott le posztjáról Todor Zsivkov bolgár vezető, az albán Hoxha után a leghosszabb ideig hatalmon volt kelet-európai kommunista vezető (1954-1989). Valójában nem lemondott, hanem lemondatták.

Zsivkov egyik trükkje az volt, hogy időnként beadta a lemondását, tesztelve a reakciót a vezetésben. Az elvárás az volt ilyenkor, hogy lemondása ne legyen elfogadva, sőt kérleljék a többiek, hogy maradjon.

1989. november 10-én a KB értekezletén azonban, elővéve Zsivkov egy korábbi lemondását, hirtelen a pártvezetés több tagja azt javasolta: legyen elfogadva Zsivkov elvtárs lemondási kérelme. Majd az azonnal meg is lett szavazva.

Gyakorlatilag palotapuccs. A vezetés 3 kulcsembere: a külügyiminiszter, a honvédelmi miniszter és a külkereskedelmi miniszter, egyeztetve Gorbacsovval élőkészítették Zsivkov leváltását, majd a PB még 2 tagját személyesen a szófiai nagykövet győzte meg az akció támogatásáról.

Zsivkov arcán döbbenet lett - látható a korabeli képeken -, amikor megtudta, hogy most tényleg lemondott. Eszköze ez ellen nem volt, minden fegyveres erő az elleni összeesküdtek kezében volt. Ahogy Moszkvához se fordulhatott, hiszen Moszkva állt az egész mögött, Így csak nézett megdöbbenten kissé bambán maga elé:

Maguk a puccsisták egyébként nem járnak hosszú távon sikerrel. Az eredeti tervük a hatalom megtartása volt, de kiderült: Gorbacsov őket is átverte. Moszkvai támogatás hiányában képtelenek a hatalmat megtartani: november 10. akkora robbanást idéz elő, hogy az új vezetés képtelen az eseményeket ellenőrzése alatt tartani. Az egész rendszer megbukik.

Maguk a puccsisták személyes sorsa hasonló: mindenki kénytelen távozni a közéletből, egyetlen kivétellel: a volt külkereskedelmi miniszter Andrej Lukanov a posztkommunista Bolgár Szocialista Párt meghatározó vezetője lett, míg nem 1996-ban, máig tisztázatlan körülmények között, meggyilkolják.

A korábban kifejezetten ballibellenes Puzsér szellemi fejlődése elért a teljes szinkronig a ballib fősodorral.

Kiderült: a Puzsér és üzlettársai által létrehozott Inga Kávéház valójában az új ballib szalon.

Megnéztem több műsort is, de a legutóbbi mindent ver. Összegyűlt 4 ballib megmondóember és közösen sírnak miért nyert Trump az USA-ban:

Lehet, hogy az Inga céllja a terápiás kezelés agyonfanatizált euroatlantistáknak?

A megválasztott új amerikai elnök folyamatosan üzenget Kijevbe: a dolgok meg fognak változni.

A dolog komolyságát jelzi: ezek nem amolyan hirtelen mondások, hanem diplomatikus módon zajló üzenetek. Egyszer mondanak valamit, majd visszavonják, majd pedig megint mondják más alakban - ez a diplomáciai üzengetés bevett módja.

Jó hír, mert túl sok ember halt már meg a Soros-terv miatt az ukrán fronton.

2014-ben Soros sikeresen meggyőzte az amerikai kormányzatot: itt az alkalom Oroszország meggyengítésére Ukrajna oroszellenes gyámsággá változtatásával. Az érv: Ukrajna nagyobb falat, mint Grúzia, Oroszország nem lesz képes megismételni azt, amit Grúzia esetében megtett 2008-ban.

Csakhát nem minden a katonai erő. Az ukrán nép fele-fele arányban volt nyugat- és orosz-párti. A megoldás erre a semlegesség. Ezt kimondta az 1994-es budapesti memorandum is.

De 2014-ben Obama és Soros azt hitték, büntetlenül felrúghatják a budapesti memorandumot, s NATO-gyarmatot csinálhatnak Ukrajnából. Azt hitték, amit Bush annak idején Grúzia esetében: hogy az orosz nép nem mer majd reagálni - most már biztosan nem mer.

Csak hát az oroszok nem verhetők át ilyen könnyedén. S reagáltak. Előtte hosszasan próbáltak tárgyalni, de a sikertelenség után megindultak a katonák a frontra 2022-ben. Önvédelmi háború ez minden szempontból.

A döntés átkerült a csatamezőre. S ott a NATO képtelen volt nyerni. Az ok leginkább erkölcsi: nehéz motiválni az embereket egy igazságtalan harcra, míg önvédelemre könnyű.

Trump levonta a következtetést: eleve Amerikának nem is érdeke Oroszország megbüntetése, amerikai szemszögből Kína nagyobb ellenség, be kell fejezni a kalandot.

Valószínűleg a NATO ki fog vonulni Kijevből, miután az új amerikai kormány nem folytatja tovább a Drang nach Osten Soros-terv pénzelését.

Most csakis a kijevi főkormányzóság vezetőin múlik mi lesz a kimenet.