Puzsér, amióta kiszeretett MZP-ből, mondta: a legkárosabb jelenség a politikában a direkt félreértés. Ebben konkrétan teljesen igaza van. Konkrétan ő MZP vitamódszerére mondta ezt, de általánosan érvényes.
Friss példa a kétségbeesett Donáth Annácska szövege, mely szerint "Orbán Viktor rasszista húrokat penget, mert azt mondta, hogy nincs elég fehér keresztény ember Európában".
A mondás jelentése nyilvánvaló: aggódás, hogy a lakosság csökken. Mivel Európa jellemzője a fehérség és a kereszténység, ez úgy is kifejezhető, hogy "nincs elég fehér keresztény ember". Semmi egyéb.
Persze mindent bele lehet magyarázni. Csak ez mindig a belemagyarázó titkos gondolatait leplezi le.
Olyan ez, mint a "háttérhatalom" szó. Nagyon sokáig a ballib szalon kötelezővé tette azt az értelmezést, hogy e szó használata zsidózás. Csak nagyjából 10 éve szűnt meg ez, ma már ez annyira unott szöveg, hogy már nem szokás zsidózásnak minősíteni. De korábban számtalan ilyen vitám volt, kb. ebben az alakban:
Itt szerepe van a háttérhatalomnak.
A zsidóknak?
Milyen zsidóknak?
A háttérhatalomról beszélés kódolt zsidózás.
Nem, nem az. Az zsidózik valójában, aki ezt zsidózásnak tartja, hiszen az ilyen azonosítja a háttérhatalmat a zsidósággal.
A jelenlegi rózsaszín vatikáni pápa ünneplése ateista és liberális körökben akkor kezdődött, amikor egy direkt kérdésre válaszolva azt mondta: "Ha egy meleg ember keresi Istent, s jó szándékú - ki vagyok én, hogy megítéljem őt?".
Persze már maga az egész mondás egy hatalmas csúsztatás. Hiszen ha egy bűnös keresi jószándékkal Istent, azzal semmi baj, sőt ez a normális, hiszen mindenki bűnös. A patagóniai szivárványos gazember szokása csúnyán ködösíteni, itt is ezt tette: direkt összekeveri a bűnösséget Isten keresésével, s mindebből hamis következtetést sejtet.
De ezt most hagyjuk, ez számtalanszor meg lett magyarázva. Most az ítélkezés maga a téma.
A jellemző hivatkozás Máté evangéliumának 7. fejezetében a következő rész: "Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ti ítélkeztek, olyannal fognak majd fölöttetek is ítélkezni. Amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak majd nektek is visszamérni. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre? Hogy mondhatod embertársadnak, hogy hadd vegyem ki a szemedből a szálkát, amikor a magad szemében gerenda van? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, s akkor hozzáláthatsz ahhoz, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből!".
Na most, ha ezt tényleg így, szövegkörnyezetből kiszakítva értelmeznénk, akkor ez a következő abszurditásokat jelentené:
ha mi csendben nem szólunk bűn láttán, akkor mi se leszünk elítélve - azaz legyünk cinkosok, s akkor jutalmul be leszünk mi is véve a bűntetést nem kapó bűnösök csoportjába,
csak akkor szóljunk bárki bűnéről, ha mi bűntelenek vagyunk - azaz mivel nem vagyunk bűntelenek, ne szóljunk soha;
vajon tényleg ez lenne a kereszténység üzenete? Nagyon nem. Hiszen ez még a bűnök elleni absztrakt beszédet is megtiltaná, hiszen mi alapon prédikál egy bűnös a bűn ellen, akár személytelenül is? Valójában az egész Egyháznak fel kellene oszlatnia magát, hiszen nincs egyetlen bűntelen pap se a világon! Tehát ne szövegeljenek, hanem keressék magukban a gerendát!
A megoldás létezik, az I. század óta. Az ítélkezés Isten dolga, ő ítél meg mindenkit, csakis ő, mert csak ő lát bele mindenki lelkébe. Mi egyszerűen nem rendelkezünk a megfelelő információval, így se magunkat, se másokat nem tudunk helyesen megítélni. Azaz ebben az értelemben ne ítélkezzünk.
De ahogy nem dolgunk másokat megítélni, mert ez Isten dolga, úgy arra sincs jogunk, hogy mi döntsük el mi a jó és a mi a rossz, hiszen ez is Isten dolga. Ahogy el kell fogadnunk Isten ítéletét bárkire vonatkozóan, úgy el kell fogadnunk Isten ítéletet arról is mi a jó és mi a rossz. Ennek nem elfogadása, azaz a jó és a rossz relativizálása pontosan ugyanaz mint kisajátani Istentől az egyes egyének megítélésének jogát - azaz istentelen magatartás.
A következmény: azt nem gondolhatjuk soha helyesen, hogy XY sorsa mi lesz, hiszen ezt Isten tudja csak, de azt kötelesek vagyunk tudni, hogy egy adott magatartás jó-e vagy rossz. A jelen példát felhasználva: azt nem mondhatjuk bizonyossággal, hogy vatikáni Francisco Borgia Wurst pokolra fog kerülni, hiszen nem látunk lelkébe, nem tudjuk mi lesz ott élete végéig, ezt csakis Isten látja, azt viszont kötelesek vagyunk állítani, hogy heveny homoklobbizmusa keresztényellenes magatartás - míg magát a személy nem ítélhetjük meg, addig gonosz tevélenységet viszont kötelesek vagyunk megítélni.
Ha relativizáljuk a jót és a rosszat, az nem szerénység, alázat, jámborság, hanem szimpla rettegés a rossztól, nehogy az megbüntessen minket: azaz ez nem más, mint álszerény gyávaság.
Véletlenül futottam bele, mert nem szeretem a modern zenét, így zenei fesztiválokat se szoktam nézni.
A divattervező és modell szereplő átlátszó ruhában jelenik meg a dalfesztiválon.
Látszólag ez a kisebb rossz az eurovíziós gyerekkúrókhoz képest. Valójában ugyanolyan rossz.
Ahogy egy jó könyvben és filmben is az a jó, ha izgalmat kelt, ha a történet fokozatosan bontakozik ki, úgy a női szépség esetében is: a mindent mutatás egyszerűen nem jó. Persze ennek is megvan a helye, a pornóipar, ott rendben van, dehát San Remo mióta része a pornóiparágnak?
A nyelvészet általánosan elfogadott elmélete szerint a világon 4 helyen jelent meg az írás tartósan:
Egyiptom,
Kína,
Közép-Amerika,
Mezopotámia.
Ezek közül 2 ma nem létezik. A közép-amerikai és a mezopotámiai írást ma egyetlen nyelv se használja.
Ma minden írással rendelkező nyelv 99+ %-a az egyiptomi íráson alapszik, kevesebb mint 1 % meg a kínaian (a nyelvek számát tekintve persze, hiszen a kínai írást használó legnagyobb nyelv, a kínai a legnagyobb emberi nyelv). A kínai írást ma szinte csak a kínai nyelv használja, részben még a japán és a koreai (utóbbi erősen csökkenő mértékben).
Ami érdekes az egyiptomi írás leszármazottaival kapcsolatban, hogy megállapítható pár fontos pont, amikor az írások elváltak egymástól.
Az eredeti írásnak kialakult egy egyszerűsített verziója, ez azonban csakis mássalhangzókat jelölt. Az ok: az egyiptomi szemita nyelv volt, s a szemita nyelvekre jellemző a mássalhangzógyökök rendszere, ezek egyértelműek, így tulajdonképpen felesleges a magánhangzók kiírása, ez kiderül a szövegkörnyezetből a nyelvet ismerő ember számára.
Az egyiptomi egyszerűsített írás kikristályosodott verziója Főníciában jelent meg az i. e. XI. században, aztán innen állapítható meg 3 fő ág:
a déli: mely maradt a mássalhangzó-írásnál, innen származik a ma is használt arab és héber írás,
a nyugati: mely elkezdte jelölni a magánhangzókat önálló betűkkel: innen jön a görög, s belőle minden mai fő írás, lásd latin, cirill, grúz, örmény, stb.,
a keleti: mely szintén elkezdte jelölni a magánhangzókat, de sajátos mellékjelekkel, nem betűkkel: innen jön minden indiai és délkelet-ázsiai írás.
Ami érdekes azonban, a "déli" és a "nyugati" verzió rendkívül homogén maradt, nem igazán alakultak ki önálló írásjelek, egyszerűen át lettek véve a meglévők.
Jó példa erre a latin betűk rendszere. Az eredeti latin 23 betű megmaradt minden átvevő nyelvben, alig voltak változtatások. Amikor plusz betű kellett, az jellemzően mellékjelek hozzáadását jelentette, ritkán pedig betűk összeolvasztását. Általános változtatás a J, az U, s a W megjelenése. De igazán új betűk a legritkább esetben lettek kitalálva, pl. ilyen a német ß és az ógermán - az izlandiban ma is használt - Þ betű.
Hasonló az arab írás esete is. A perzsák átvették, de csak az arabban nem létező perzsa hangokra - cs, g, p, zs - csináltak új betűket.
Ezzel szemben a "keleti" ágon pont az ellenkező divat jelent meg: minden kultúra, mely átvette a betűket, azokat sajátosan egyedivé tette. Persze a közös eredet itt is észrevehető, azonban külön tanulni kell az írást szinte nyelvenként. Íme egy táblázat India 23 hivatalosan elismert nyelvéről:
S íme minden indiai hivatalos írásból egy példamondat (a szöveg János evangéliumának kezdőmondata: "Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, s Isten volt az Ige"):
bengáli: দিতে বাক্যছিলেন, বাক্য ঈশ্বরের সঙ্গে ছিলেন আর সেই বাক্যই ঈশ্বর ছিলেন৷
gudzsarati: જગતનો આરંભ થયા પહેલાંથી, તે શબ્દ ત્યાં હતો. તે શબ્દ દેવની સાથે હતો. તે શબ્દ દેવ હતો.
hindi: आदि में शब्द था, शब्द परमेश्वर के साथ था और शब्द परमेश्वर था.
kannada: ದಿಯಲ್ಲಿ ವಾಕ್ಯವಿದ್ದನು; ಆ ವಾಕ್ಯವು ದೇವರೊಂದಿಗೆ ಇದ್ದನು; ಆ ವಾಕ್ಯವು ದೇವರಾಗಿದ್ದನು.
malajalam: ദിയിൽ വചനം ഉണ്ടായിരുന്നു; വചനം ദൈവത്തോടുകൂടെ ആയിരുന്നു; വചനം ദൈവം ആയിരുന്നു.
بتدا میں کلام تھا اور کلام خُدا کے ساتھ تھا اور کلام خُدا تھا۔
Az indo-árja nyelvek esetében még látható a közös eredet, a többinél csak szakértő ismeri fel ezt, pedig ott is közös az eredet.
Az indiai szubkontinensen kívül még inkább így van. A burmai, khmer, laoszi, thai írás nem azonos egymással. Még a thai és a laoszi írás se azonos, pedig a két nyelv viszonya kb. mint a cseh és a szlovák, azaz kölcsönösen érthetők.
Míg Európában senki se érezte szükségesnek, hogy önálló írást alakítson ki - nyilván a cirill az egyetlen kivétel -, addig ebben a térségben szinte automatikus volt, hogy az önálló irodalmi nyelv önálló írással járul.
Ahol nincs önálló írás a térségben, az mindenhol európai hatás eredménye: a maláj és a vietnámi az európai gyarmatosítás hatására váltott át a latin ábécére.
Aki már a vita előtt elvesztette a vitát: a Kétfarkúak és a Nomentum. Ennek oka: azt se voltak képesek eldönteni, fognak-e vitázni vagy sem. Ami látható volt náluk: az önállóság teljes hiánya és a kényszeres alkalmazkodás a Pártközpont direktívájához.
Egyébként a kétfarkúakat még kedveltem is régebben, amikor tényleg viccpárt voltak. Mert a viccpártiság egy humor-műfaj, s van is értelme: rámutat a politika abszurd oldalára. Amióta azonban elkezdtek komolyan politizálni, ráadásul még az átlag ballib eszmeiséghez képest is fanatikusabb sorosista-brüsszelita programmal, az egész értelmét vesztette.
A tegnapi vita során ezt még tovább fokozták izzadságszagú viccelődéssel. Így próbálták megoldani azt a problémát, hogy a vietnámi listavezetőjük képtelen emberek előtt beszélni. Az eredmény így rosszabb lett. A kétfarkúak csak egyetlen dologban reménykedhetnek: hogy szavazóik nem nézték az adást.
Aki viszont váratlan teljesítményt nyújtott az Vona nője volt. Eddig azt hittem, kirakatbaba, most kiderült: képes beszélni és zavarmentesen részt venni ilyen eseményen.
Talpramagyar Péterről viszont kiderült: nem képes barátságtalan környezetben adni magát, itt inkább megszeppent kisfiúnak tűnt, nem utcai harcos népvezérnek.
A leghitelesebb szereplő ismét MZP lett: megint bizonyította, hogy nem áll kapcsolatban a valósággal.
Egyébként az egész vita teljesen érdektelen volt: tulajdonképpen mindenki elmondta azt, amire számítani lehetett.
A vicces elem a hagyományos ballib pártok belharca volt: a "ki utálja jobban Zorbán diktatúráját?" számban versenyeztek egymással. Nagyon ügyeltek, nehogy lemaradjanak ebben, mindvégig a ballib magszavazókhoz beszélve, akik szerint az éjjel-nappal az M1-et leső fogatlan félanalfabéta mucsaiak most először hallanak igaz szót.
Sokat vesztett a vitával:
Talpramagyar - kiderült, nem is annyira határozott kemény fickó,
a kétfarkúak - csak zuhantak tovább,
a Nomentum - megint kiderült, hogy ugyanazt mondják, mint a DK, akkor meg minek kellenek?
Ez jobb volt:
talpramagyar-hejjmiakőtyúkanyóisták és gyurcsányisták küzdelme
Nem bírtam figyelmesen végignézni, nem is javaslom senkinek.
De azért összefoglalom a lényeget: "Zorbán ferdeszemű akkumulátor összerelőüzemekkel akar gyarmatosítani, mi viszont européer magas hozzáadott értékű jogállamisággyárakat szeretnénk!".
Egy nyelvészeti megjegyzés: minek kellene a "Le" nevet "lé" alakban ejteni? Nem vagyok egy vietnámi-szakértő, de ha ez a Le azonos a Le névvel, akkor annak ejtése sokkal közelebb van a "le" ejtéséhez.
Érdekes videó sok adattal az egyik kedvenc kubai videóbloggeremtől.
Van benne egy kis csúsztatás, egyszer minimálbérről beszél, aztán átlagbérről. Viszont éppen a kubai hatalom javára csúsztat az egyébként ellenzéki blogger, szóval nem róható fel neki. 5000 peso fizetésről beszél, miközben a kubai minimálbér 2100 peso.
Szóba kerül a tanári fizetés. Itt 5000 pesóról beszél ismét, a valóságban a középszintű oktatásban a minimálbér 5060 peso kezdők részére, de ez gyorsan felmegy 5800-ra teljes munkaszerződés esetében. Szóval én itt a helyében inkább 6000 pesót mondtam volna.
De ezek az eltérések minimálisak, a tegnapi árfolyamon 5000 peso kb. 13 dollár, 6000 peso meg kb. 15 és fél dollár. az eltérésnek sok jelentősége nincs.
A megélhetést persze számos tényező könnyíti:
az "állami" szolgáltatások zöme szinte ingyen van, pl. ha én Kubában élnék és ugyannyi áramot fogyasztanék, mint jelenleg, a havi áramszámlám 420 peso (azaz kb. 1,10 dollár lenne), a víz számlám meg 49 peso (kb. 0,12 dollár), szóval a rezsiköltség sokszorosan kisebb, mint Magyarországon, gyakorlatilag ezek jelképes összegek,
a közlekedés helyzete ugyanez, a buszjegy 5 peso (0,01 dollár), a havi bérlet 100 peso (0,26 dollár), azaz megint nevetséges összegek,
hasonló eset a kultúra ára: totális állami támogatás van, a mozijegy 25 peso, a színházjegy 150 peso, a könyvek is nevetséges összegekbe kerülnek, még inkább így van a sport esetében: a legtöbb sporteseményre ingyenes a belépés,
még mindig van jegyrendszer, ami azt jelenti, bizonyos alaptermékekből jár egy adott mennyiség erősen csökkentett állami áron, jelenleg a következőket tartalmazza személyenként és havonta, mindezek összköltsége kb. 1000 peso:
3 kg rizs,
2 kg bab,
12 db tojás,
3 kg cukor,
25 dkg kevert kávé (cikória-kávé),
50 dkg csirke,
50 dkg sertéshús,
25 dkg marhahús,
50 dkg halkonzerv,
25 dkg virsli,
25 dkg sonka,
6 évet be nem töltött gyerekeknek: 25 liter tej vagy tejpótló szer,
ahol állami támogatás nincs, az egyedül a telefon és különösen az internet, a havi mobil telefon alapdíja 1000 peso (vicces: 10 havi utazási bérlet ára), s a legolcsóbb csomag még havi 110 peso, ami 15 perc beszélgetést, 30 SMS-t és 900 MB adatforgalmat tesz lehetővé (ebből 300 csak belföldi), azaz a minimális összár 1110 peso (2,90 dollár) - az átlag kubai ingyenes wi-fi pontokat keres, s ott ül le netezni;
szóval ebből látható: a lakhatás biztosított, az alapköltségek minimálisak, s nagyjából 1 heti élelmiszer is elérhető mindenkinek. A lakás persze problémás lehet, ha nincs örökség vagy az örökösök túl sokan vannak. Az átlag kubai lakásban több nemzedék együtt él. Lakást immár lehet vásárolni - pár éve megszűnt a tilalom -, de az emberek 99+ %-ának nincs erre pénze. Természetesen csak készpénzes ügyletek vannak, a kubai bankrendszer erősen fejletlen, pl. nem létezik lakossági hitel, jelzálog, stb. Lakást bérelni elvileg lehet, de ezek az árak a külföldi turistákra vannak szabva, jellemzően 1 napi bérlet ára meghaladja az egy havi kubai átlagfizetést.
Minden ami ezen túl van az megfizetethetetlen az átlagembernek. Azaz ruha, kozmetikum, háztartási gépek, minden más szórakozás, s persze az evés, hiszen a jegyrendszer által adott mennyiség a legkevesebbet evő ember számára is túl kevés.
Az árszint pedig nagyon magas: úgy átlagban a magyar szint 60-70 %-a, ami iszonyú drágaság figyelembe véve a bérszintet.
A jegyrendszerrel kapcsolatban egy érdekesség. Amikor magyaroknak elmesélem, mennyi a havi adag a kubai jegyrendszerben, persze szörnyülködnek - pl. a havi fél kiló csirkén -, de egy dolgon mindig meglepődnek, a 3 kg cukron, erre mindig azt mondják "dehát ez iszonyúan sok!", pedig nem, a kubaiak egyik jellemző panasza az, hogy "cukortermelő nagyhatalom vagyunk és csak 3 kiló cukor jár???" - a megfejtés: a kubaiak étkezési szokásai nagyon másak, hatalmas mennyiségű cukrot fogyasztanak, pl. egy csésze kávé 6 -8 kanál cukorral az teljesen normális dolog.
Amikor az egész kommunista rendszer be lett vezetve Kubában, az alapeszme az volt, hogy majd úgyis győz a világkommunizmus, addig csak ki kell tartani. Aztán meglepi lett: a világkommunizmus nemhogy nem győzött, de még a központban, Moszkvában is megdőlt.
1992-ben Fidel Castro azt nyilatkozta Újévkor, a Szovjetunió hivatalos megszűnése utáni napon: "a Szovjetunió felbomlása számunkra olyan, mintha a Nap megállt volna az égen, ez pusztító csapás a kubai forradalom számára".
Mivel rendkívül okos ember volt, Fidel a CIA-nál korábban megjósolta a Szovjetunió végét. S ez dokumentálva van, egy jólélek feltette a YT-ra Fidel 1989. július 26-i beszédének vonatkozó részét:
működik hozzá az automatikus fordítás, de a lényeg: "Ha egy nap arra ébredünk, hogy a Szovjetunió szétesett - ami, reméljük sose következik be -, Kuba akkor is, ilyen körülmények között is folytatni fogja az ellenállást!"
S reformokat kellett bevezetni, engedményeket a kapitalizmus felé. Ennek eredménye mára az lett: az eredetileg teljesen torz, de legalább koherens rendszerből lett egy teljesen torz, de immár inkoherens rendszer. Akinek vannak jó kapcsolatai külföldön, az sokszorosan gazdag tud lenni az átlagemberhez képest, sőt - mivel már szabad utazni - az is lehet, hogy valaki elmegy, pénzt gyűjt, majd hazamegy, akkora az eltérés, hogy minden ilyen ember alapból szupergazdagnak tűnik aztán. A lakáskiadást már mondtam: ha van az embernek pénze lakást venni, csak a kiadásából 20-25 átlagfizetést képes szerezni havonta.
S immár meglehetősen szabadon vannak vállalkozók is, akik a tőkét jellemzően külföldről szerezték be. 1968-ban a "forradalom" egyik nagy tette volt minden magánvállakozás betiltása, még a bérmunkát nem alkalmazó vállalkozásoké is - ezen előbb 1994-től enyhítettek, majd 2021-ben a legtöbb korlát megszűnt a kis és közepes vállalkozások számára, kivéve azt, hogy csak a gazdaság egyes szektoraiban működhetnek, leginkább a szolgáltatások terén. A kommunista államideológia még korlátozza ezt is, elsősorban a bérmunka területén, de ezt a kubai vállalkozók megoldották: amikor a megengedettnél több alkalmazottat akartak felvenni, akkor kamuszövetkezetet alapítottak. Hogy ne kelljen elismerni a magánvállalkozásokat szóban, külön szó lett rájuk kitalálva: mipyme, ami egyébként létezik rövidítésként a spanyolban, de mint egy cégtípus (tulajdonképpen magyarul: kkv).
Ez azonban messze nem a kínai modell: a gazdaság egész szektorai zárva vannak a mipymék számára, tilos a banki kölcsön, a hitelezés, a külkereskedelem, s egy bizonyos méret felé tilos nőni (jelenleg a tulajdonosok és az alkalmazottak összlétszáma nem lehet 100 fő feletti).
MIvel hatalmas éhség volt minden szolgáltatásra, ezek a cégek rendkívül sikeresek. Kuba immár tele van boltokkal, étkezdékkel, s bizony kezd kialakulni egy új polgárság, ami ellen pedig állítólag küzdött a rendszer eddig. De aki nem éri el a polgári státuszt, az is iszonyúan gazdag lehet az átlaghoz képest. Ami nem csoda: ilyen bérszint mellett a legkisebb kisvállalkozó is gazdag.
Itt a videóban a csaj azt prezentálja, mire elég 5000 peso a piacon. Pont egy olyan népszerű piacot mutat be, mely mellett sokszor jártam, ez már a 80-as években létezett. Csak akkor alig pár árus volt, kevés termékkel - akkor rengeteg korlátozás volt. A mai állapot persze vacaknak tűnhet a külső szemlélő számára, de számomra paradicsomi árubőség, mert én a 40 évvel ezelőtti helyzetre emlékszem.
Ma olyan termékek vannak ezen a piacon, melyek az én időmben még a diplomataboltban se voltak kaphatók.
A klasszikus kommunista Kuba még úgy nézett ki, hogy az utcákon szinte nincsenek boltok, s ami van, azok majdnem üresek, nincsenek árusok, nem lehet enni-inni kivéve szállodákban, ahová csak külföldiek mehetnek be, s mindenhol kb. egyformán kinéző szegény emberek vannak. A mostani Kuba viszont színes, tele boltokkal, árusokkal, az emberek - különösen a nők - része kifejezetten szépen van öltözve.
Amit a csaj 4:45-től szagolgat a videóban az a Magyarországon abszolút egzotikusnak számító papaja, láttam párszor magyar boltban csillagászati áron. Kubában teljesen átlagos gyümölcs, magától is nő, különösebb gondozás nélkül, ahol én laktam, ott a kertben is volt papaja fa, s adott is termést évente kétszer, rendszeresen ettük is, megvártuk míg magától lehullik a fáról éretten, a gyümölcs őshonos a karibi szigeteken és kontinentális Közép-Amerikában. A kubai spanyol nyelvjárásban azonban a neve nem "papaya", mint máshol a spanyol nyelvterületen, hanem "frutabomba" - ennek oka, hogy a felvágott papaja erősen emlékeztet a női nemi szervre, s ez el is terjedt, így a szégyenlős kubaiak új nevet adtak neki, elhagyva az eredeti, indián eredetű elnevezést mint vulgáris szót, helyette "bombagyümölcs", a külső kinézetére utalva.
Látható mennyire olcsó, itt librája 30 peso.
Érdekes az ártábla a bejáratnál, direkt kivettem:
a bab librája 400 peso, a rizsé 210 peso (Kubában hivatalosan a nemzetközi mértékegységrendszer van, de az átlagember nem ezt használja, hanem az eredeti kubai mértékegységeket, különösen a súlyoknál, a libra az az amerikai font (pound) megfelelője, kb. 0,45 kg). Azaz 1 kg bab kb. 890 Ft, magyar szemmel nagyon olcsó, a mostani magyar ár 1200 Ft körül van. Ahogy a Magyarországon 1000 Ft körüli áru rizs is itt alig 470 Ft átszámolva. Csakhát a magyar átlagbér a kubai 60-szorosa!
Tessék mondani, ez paródia? - ez volt azonnal a gondolatom, amikor megnéztem a Partizánon a "baloldali kerekasztal" nevű izét:
49:30-tól
Rájöttem aztán, ezt én már megírtam. Még a megboldogult NolBlog felületén mint az egyik ottani baloldali aktivista utánzásaként. A releváns rész: "A múlt héten több haladó baloldali szervezet végre egyesült. A Magyar Baloldali Baloldaliak Szövetsége, az Alternatív Magyarok Baloldali Szervezete, a Zöld-Vörös Forradadalmi Alternatív Baloldal, a Baloldalibb Baloldal, a Baloldalon Haladók Haladó Baloldala, valamint az Alternatív Baloldaliul Gondolkodó és Haladó Alternatíva egyesítették erőiket, s egyesültek a Magyarországi Baloldali Haladó Alternatív Tömegszervezetek Szövetsége nevű szervezetben, röviden MABHATÖSZ. Ezzel egy erős, majdnem 100 tagot számláló új baloldali erő jelent meg a porondon!".
Érdemes belenézni, sokat lehet röhögni rajta. Különösen az a rész szuper, hogy "nem merünk baloldaliak lenni, mert leszidnak minket a liberálisok".
Mintha az államelismerés valamiféle jutalom lenne.
Pedig az állam fogalma tisztázott:
van meghatározott területe,
van állandó lakossága,
van kormányzata,
képes más államokkal kapcsolatot fenntartani.
Jól látható, csak a legutolsó pontban releváns a mások általi elismerés.
Olyan ország, mely megfelel az első 3 pontnak, de mégsincs teljeskörű elismerése, több is van:
a ciprusi konfliktus miatt: Ciprus és Észak-Ciprus,
a koreai konfliktus miatt: Dél-Korea és Észak-Korea,
Koszovó,
a posztszovjet szétesés következményei: Abházia, Dél-Oszétia, Transznisztria,
a szomáliai szétesés miatt: Szomáliföld,
Új-Zéland két, nem egyértelműen megítélt területe: a Cook-szk. és Niue,
két nem egyértelműen megítélt entitás: a Máltai Lovagrend és a Vatikán,
egy speciális eset: Örményország nem elismerése Pakisztán által.
Fentiektől mind elmondható: kétségen kívül léteznek, az elismerés egy plusz pont, politikai döntés következménye. Magyarország pl. a fentek küzül elismeri a következőket: Ciprus, Dél-Korea és Észak-Korea, Koszovó, Máltai Lovagrend és a Vatikán, Örményország, a többieket egy-egy más ország részének tekinti.
A gond akkor van, ha az alapfeltételek nincsenek meg, mégis van elismerés. Jelenleg két ilyen eset van: Nyugat-Szahara és Palesztína. Itt az elismerés azt jelenti "nincs, de jó lenne, ha lenne", ami abszurdum, ugyanis az államelismerés nem erről szól.
Nyugat-Szahara a valóságban nem felel meg semmilyen kritériumnak. Az igényelt terület 80 %-a Marokkóé, ezen él a lakosság 95 %-a. A nyugat-szaharai kormány azt a területet ellenőrzi, melyet a marokkóiak nem akartak: építettek ugyanis egy kerítést a sivatag közepén, s ami ezen kívül esik, az nem érdekli őket. A valóságban maga a nyugat-szaharai kormány se itt van, hanem a határon túl, Algériában. Sőt a nyugat-szaharai kormányt elismerő lakosság legnagyobb része is Algériában él. A gyakorlatban ez nem egy ország, hanem egy valós kormányzat nélküli nagyrészt lakatlan terület.
Elismerésének egyetlen oka: az afrikai országok zöme szolidaritást vállalt a nyugat-szaharai kormányzat elődjével, a nyugat-szaharai felszabító mozgalommal. S mivel Marokkó erősen nyugati szövetséges volt a hidegháború alatt, több nyugatkritikus ország is csatlakozott ehhez. Érdekes módon a Szovjetunió viszont sose ismerte el Nyugat-Szaharát, inkább semleges állásponton állt, így a kommunista Magyarország se ismerte el. A rendszerváltozás utáni magyar politika is ez lett: Magyarország hivatalosan se nem ismeri el Nyugat-Szahara államiságát, se nem ismeri el Marokkóhoz való csatolását.
a régió térképe: a pirossal jelölt terület az, melyet Marokkó ténylegeseb nem ellenőriz, a zöld részen pedig ténylegesen Mauritánia gyakorol ellenőrzést, sötétkék ponttal jelölve a nyugat-szaharai kormány tényleges székhelyét
Palesztína esete hasonló, már nem ennyire extrém. De ott minden ismérv szerint izraeli ellenőrzés van a teljes területen, a palesztín hatóságok egyfajta autonóm szervként működnek.
Szóval palesztín állam nincs, de el van ismerve. Mert az elismerők szerint kellene lennie.
Az egyik elismerő Magyarország, ez még a Kádár-kor öröksége.
Szeretném aláhúzni: természetesen ellenzem a szabványos ballib álláspontot a kérdésben - melyet ma már a fideszesek nagy része is hirdet -, mely szerint a palesztínok "kitalált nép", "nem léteznek", stb., így nincs joguk államra. Igenis van joguk államra, de ehhez sehogy se segíti őket az ünnepélyes és valós tartalom nélküli elismerés.
Amit evangéliumi kereszténységnek neveznek, az tulajdonképpen a protestantizmus fejlődésének egyik új szakasza.
A protestantizmus alaplogikája egyszerű: ellentmondás van Krisztus és az Egyház között, így vissza kell térni Krisztushoz.
Az alapváltozat: Luther, Calvin, anabaptizmus. Ezeket szokás a klasszikus protestantizmus 3 fő ágának tekinteni.
Később azonban a protestantizmus körében kialakultak folyamatosan csoportok, melyek arra alapoztak, hogy a klasszikus protestantizmus nem végezte el a munkát, túl sok kompromisszumot tett a hagyomány felé, így immár nem a katolicizmus, hanem a protestantizmus ellen kell protestálni.
Ennek nagyjából 4 szakasza lett:
1. - a XVIII. sz. közepe: a baptisták és a metodisták megjelenése,
2. - a XIX. sz. eleje): az adventisták, a "Krisztus Egyháza”/„Krisztus Tanítványai”, s a mormonok megjelenése,
3. - a XIX. sz. vége, XX. sz. eleje: a pünkösdizmus, a jehovizmus, a nazarénizmus megjelenése,
4. - a XX. sz. vége: ez az amit "evangélikus kereszténységnek” vagy "felekezeten kívüli kereszténységnek" szoktak nevezni az USA-ban.
Ami baj a klasszikus protestantizmussal, az fokozottan baj az újprotestánsokkal. Míg a klasszikus protestantizmus még sok mindenben folytatja a meglévő teológiai hagyományt, addig az újabbak szinte egyáltalán nem. Az alaptétel ugyanis az, hogy minden benne van a Bibliban, s ez ki is olvasható onnan egyértelműen, ha az ember tiszta szívvel, igaz hittel fordul a szöveghez. Az a baj ezzel, hogy ez egyrészt körkörös érvelési hiba, másrészt a gyakorlat maga is igazolja: a protestantizmus azért esett részekre, mert mindenki "tiszta szívvel és igaz hittel" más-más "egyértelmű" üzenetet olvasott ki a Bibliából.
Persze tény, hogy az "evangéliumi kereszténység" nagyobb része sok ügyben olyan eszméket vall, melyek tetszenek a szerzőnek. Ezek: a keresztény cionizmus, a kreacionizmus, a konzervatív alapállás etikai kérdésekben, a klasszikus gazdasági liberalizmus támogatása - bár kétlem, hogy pl. a kreacionizmus és a gazdasági liberalizmus is tetszene a szerzőnek, s persze a keresztény cionizmus is baromira gyerekes tanítás.
Az evangéliumi kereszténység az USA-ban hatalmas lobbierővel rendelkezik, gyakorlatilag a Republikánus Párt egyik fő háttere volt Trump megjelenéséig.
Viszont teljesen esetleges, hogy egy adott felekezet éppen mit "olvas ki" a Bibliából. A protestantizmus, s különösen az újprotestantizmus bármit képes kiolvasni a Bibliából és bárminek az ellenkezőjét is. Bár jelenleg többségben vannak a normális üzenetet kiolvasók, vannak ellentétesek is.
Azaz botorság örülni úgy általában az evangéliumi kereszténységnek. S nem bástyája semminek.
Ami meg a nyugati világot illeti, a normalitás a bukását szeretné, nem fennmaradását.
Pedig miről is van szó? Van egy globális erőközpont korlátlan finanszírozással, szoros tervekkel, kidolgozott propagandával. Önmagában persze nem gond: mindenki mondja csak el a véleményét, a globális erőközpontnak is megvan erre a joga.
A gond az erőviszony. Ha bárhol hatalomra kerül egy olyan kormány, mely osztja az erőközpont álláspontját, akkor persze semmi gond: az erőközpont leveszi a terheket a kormány válláról, alig kell költeni propagandára, mert a "független" médiák - azaz melyek az erőközpont vonzásában állnak - ingyenesen megteszik ezt.
Márpedig minden a propagandán múlik. Olyan ez, mint a reklám: hiába állítja elő valaki a világ legjobb termékét, esélye nem lesz, ha nincs pénze reklámra, hiszen enélkül az emberek meg se fogják ismerni a terméket.
Még inkább ilyen a politika. Bármit be lehet állítani jónak és rossznak is, csak a keretezésen múlik.
Ha tehát bárhol olyan kormány kerül hatalomra, mely nem osztja az erőközpont álláspontját, akkor pont olyan helyzetbe kerül, mint a termékgyártó, akinek nincs pénze reklámra. Bármit tehet, minden rossznak lesz beállítva a "független" médiák által.
Mi a kiút? Egyrészt létre kell hozni saját médiákat, ami jellemzően törvénytelen, a liberális demokráciák jogrendje jellemzően úgy van kitalálva, hogy illegálisnak minősüljön a kormány általi finanszírozása a propagandának. Azaz trükközni kell, meg kell sérteni a törvényeket. Ami önmagában már támadási felületet ad.
A másik pedig a globális erőközpont korlátozása. Ezt közvetlenül elérni képtelenség, egy kormány se képes megfosztani pénzétől az erőközpontot. Marad az, hogy az erőközpont médiái legalább legyenek kötelezve, hogy magukat ne rejtegethessék. Tulajdonképpen ez a "civiltörvény": az idegen pénzekből finanszírozott szervezetek ne titkolhassák el, hogy idegen pénzekből finanszírozott szervezetek.
Érthető a tiltakozás, hiszen ez hatalmas csapás az erőközpont számára: immár nem lesz mondható, hogy "függetlenek" kritizálják a kormányt.
A modern liberalizmus egyik alapja: sose szabad nyílt lapokkal játszani. Nem szabad elismerni, hogy itt egy választott hatalom és egy nem megválasztott globális csoport harca zajlik, hanem azt a látszatot kell kelteni, hogy egy diktatórikus hatalom küzd saját állampolgárai ellen.
A kínai vezér magyarországi látogatásának mellékkérdése a névátírás. Sajnos ebben is érvenyesül egy rossz magyar hagyomány.
Létezik ugyanis magyar akadémiai átírás egy csomó nem-latinbetűs nyelvre. Ezek nagy része - röviden - marhaság. Én magam nem is használom egyik magyar "kötelező" átírást se, pl. a bolgár nevek átírásánál az MTA előírja a magyar "gy", "ny", "ty" betűk használatát, ami teljes abszurdum bárki számára, aki ismeri kicsit is bolgárt - én természetesen egyiket se használom soha. (Egyet használok azért: az ógörögöt, megszokásból.)
Szóval visszatérve a kínai vezérre, egyes magyar médiák szerint Hszi Csin-ping jött, más médiák szerint meg Xi Jinping. Az egyik a magyar akadémiai átírás, a másik a hivatalos kínai átírás.
Elvileg Magyarországon kötelező az akadémiai, de a valóságban ezt nem tartják be állami szinten se. Én még nem láttam magyarországi kínai esetében olyan magyar papírt, melyben a magyar hatóság átírta volna a nevet az akadémiai rendszer szerint. A jellemző eljárás: jön a kínai, mutatja az útlevelét, abban ott van a neve kínai írásjelekkel és hivatalos kínai latinbetűs átírással, a magyar ügyintéző pedig az utóbbit írja le a dokumentációba.
A kínai nyelvről elég keveset tudok. Ismerem nagyjából a sztendert kínai kiejtés alapjait és tudom hogyan kell olvasni a pinyint (ez a hivatalos kínai latinbetűs átírás neve). De ez most pont elég.
A x betű esete bonyolult. A kínaiban több olyan hang is van, ami a magyarban hiányzik. Egyrészt vannak hehezetes mássalhangzók, másrészt lágy cs és lágy s, továbbá alveoláris cs és s (azaz a magyar c-hez és sz-hez képest hátrább ejtettek) - ez utóbbi négyet a pinyin "j", "x", "zh", "sh" betűkkel jelöli.
A régi angolszász átírásban a "x" átírása még "hs" volt, már rég nem használatos, de a magyar akadémiai átírásban maradt "hsz" alakban. Valójában súlyos tévedés, magyarul ez "s" és "sz" közötti hang.
Még valami, ami gondot jelenthet.
A legtöbb európai nyelv jellegzetessége, hogy a szonoráns hangok alapesetben zöngések (a magyarban pl. ez kizárólagos, azaz nincs zöngétlen szonoráns hang, a magyar szonoránsok mind zöngések: a magánhangzók és a következő mássalhangzók ezek - m, n, ny, j, l, r), míg az obsztruens hangok (az összes többi) alapesetben zöngétlenek, viszont itt gyakoriak a zöngés hangok is (lásd a magyar zöngétlen-zöngés párokat: p-b, t-d, k-g, ty-gy, c-dz, cs-dzs, f-v, sz-z, s-zs).
A kelet-ázsiai nyelvek esetében viszont ez abszolút nem így van. Ott a jellemző helyzet az, hogy az osztruensek esetében a zöngésség szinte mindig csak helyzeti, azaz nincsenek zöngés osztruens fonémák. Kb. ezt úgy kell elképzelni, hogy nincs önálló "b" hang, de a "p" ejtése bizonyos helyzetekben "b".
Mivel ez így van, a kelet-ázsiai átírásoknál, a pinyinnél is - európaiak számára zavaró módon - a zöngés betűk nem jelentenek zöngés hangot. A pinyinben pl. a "b" nem "b"-t jelent, hanem "p"-t, míg a "p" pedig hehezetes "p"-t jelent, viszont az előbbi egyes esetekben "b"-nek ejtendő.
Ugyanez igaz minden zöngés betűre! Lásd a Xi Jinping névben a "j"-t: ez lágyan ejtett magyar "cs" hang - azonos a szerb/horvát ć betűvel jelölt hanggal -, mely azonban bizonyos esetekben lágyan ejtett "dzs". Itt azonban az ejtés lágyan ejtett "cs" marad. A magyar "csinping" átírás tulajdonképpen itt elég jó, bár jobban közelít hozzá a "csjinpin" vagy "tysinpin".
Továbbiakban nem részletezném. Az l-r "kérdés" meg eleve közismert.
Szerintem egyszerűen használjuk a kínai átírást, hagyjuk a magyar akadémiai szörnyűségeket! Különösen mivel a pinyint már Tajvan is elfogadta pár éve, pedig számukra ez politikai kérdés is volt: sokáig nem fogadták el, mert kellemetlen volt, hogy egy kommunista találmányt vesznek át.
akit érdekel: itt a csaj elmagyarázza az összes pinyin betűt
- Utolsó emlékem halálom előtt az volt, hogy arany-bézs színű kutyám néz engem, s érti a helyzetet, meglehetősen szomorúan - mondta Zálint.
Aztán Zálint felébredt egy ismeretlen helyen, de nem is jó szó rá a "hely", mert valami semmiszerű környezet volt, s a legfurcsább, hogy nem látta saját testét.
- Ez a menyország! - vonta le a következtetést.
De akkor valami szappanbuborék közeledett hozzá és megszólalt - pontosabban inkább átadott egy közlést, mert hang nem volt -, ilyen alakban: - Semmi mennyország, újra itt vagy a valóságban!
Zálint legjobban nem is a hangtalan beszéden döbbent meg, hanem hogy a lény meghallotta gondolatát, s arra válaszolt. De a szappanlény folytatta:
- Persze, mindenki ezt hiszi, még azok is, akik ateisták voltak lent. Pedig nem, ez a valóság, az meg a képzelet. De 24 órán belül rájössz mindenre, addigra visszajönnek normál emlékeid. Egyébként a nevem Zsarnabák, nem mutatkoztam be.
S így is lett, ahogy Zsarnabák mondta, lassan megértett mindent. Hogy az átélt XXI. századi középosztálybeli élete Marokkóban csak egy álom, pontosabban egy virtuális valóság. Valójában egy több ezer évvel későbbi, szinte tökéletes anyagi lét a valóság, ahol az embereknek nincsenek semmilyen anyagi problémáik. Annyira nem, hogy már testük sincs, s képesek egymás gondolatait olvasni. Viszont a tudományosan nem megoldható kérdések így is foglalkoztatják az embereket, sőt mivel más rejtély nem is volt már, csak ez foglalkoztat mindenkit. Így különböző múltbéli valóságok másolataiba merülnek le az emberek, ott kutatva a megoldást.
De Zálintnak nem lett minden világos, nem akart 24 órát várni, ezért hívta Zsarnabákot:
- De hát mink virtuális valóságokban kutatni, nem lenne egyszerűbb itt? - kérdezte tőle.
- Logikus kérdés persze, de egy tökéletes világban hogyan lennénk képesek magunkat tanulmányozni? Minden más meg van oldva, nincs mit kutatni, csak magunk kutatása maradt. Ha viszont mindent el tudunk érni, minden vágyunk teljesül, s eleve semmi problémánk nincs, akkor nem tudjuk kipróbálni se magunkat - nincs mit kutatni, nincs hogyan kutatni. Próbatételhez nehézség kell - magyarázta Zsarnabák, majd folytatta - S az általános nézet az, hogy magunk létezésünk az amit kutatnunk kell.
- Hogy eleve miért létezünk?
- Igen. Anyagi szinten mindent tudunk erről, de azt, hogy miért van bármi az rejtély. Adott volt persze az elmélet, hogy mi is egy virtuális világ vagyunk egy felsőbb szinten generálva, de ezt akkor bizonyítani lehetne tudományosan. A lenti világban egy kiváló tudós képes lenne rájönni a jelekből, hogy a világa nem igazi - fel is merült ez sokszor. Itt pedig mi képesek voltunk rájönni, hogy ezek a jelek nálunk hiányoznak, azaz világunk "igazi". De mi is az az igazi és mitől van, erre nincs tudományos válasz. Hiszen egyszerűen nincs tudományos ok, hogy bármi is legyen. A lélek és maga az élet, maga a létezés az, amit nem tudunk megmagyarázni tudományosan.
- Ezért voltam lent? Dehát mi érdekes van egy kitalált valóságban?
- Valójában nem teljesen kitalált. Az ami saját múltunk újrakreálása. Az a múltunk, amikor még nem voltunk tökéletesek. Azt gondoljuk, ott megtudhatjuk mi az az elem, ami mindennek a végoka, ezért megyünk oda, saját magunkat újra és újra tesztelve. A lélek ugyanis csak akkor képes tesztelni magát, ha nem adott számára a tökéletes anyagi környezet.
- Kezdem érteni.
- S hamarosan képes leszel elemezni leélt életedet, azt összevetni a már meglévő tudással. Talán éppen ez a csepp lesz az, ami még hiányzott.
A fanatikus euroatlantista és ultraliberális Széky pánikol, ostorozza az ellenzéket miért nem foglalkozik a globális kérdésekkel, miért csak korrupcióval, egészségüggyel, oktatással foglalkozik, de nem Orbánék geopolitikai lépéseivel.
A szerző szerint ugyanis nagyobb a veszély, mint valaha. Ma szerinte a "gonosz tengelye" erősebb, mint valaha, hiszen Kína, Oroszország és a belső ellentéteit lassan felülmúló iszlám alkotja, s Zorbán ehhez a tengelyhez igyekszik besorolni. Szerinte ez ugyanaz, mint a csatlakozás a tengelyhatalmakhoz 1941-ben.
Természetesen eleve sántít a hasonlat. Ez a mai "tengely" senkit se akar meghódítani, sőt éppen a nyugati dominancia ellen van, többpólusú világot akar.
Az meg ki a "gonosz" teljesen szubjektív. Nyilván aki a liberalizmus világmegváltó szent küldetésében hisz, annak minden ellenvélemény gonosz.
A szerző mellesleg hazudik is: "A nemzetközi politikában pedig a Nyugat legújabb elárulását az jelzi, hogy a tárgyalásokon Orbánék elkötelezték magukat az „egy Kína” elve mellett." - ez hazugság, mert kizárom, hogy a tájékozott szerző tévedne. A valóságban az egész nyugat az "egy Kína" elv mellett áll ki, s mindenki a pekingi kormányzatot ismeri el az "egy Kína" egyetlen képviselőjének. Ha nem így lenne, ma még mindig a tajpeji kormány képviselné Kínát az ENSZ-ben. Éppen az USA-nak köszönhető, hogy ma Kínát a pekingi kormány képviseli az ENSZ-ben!
A bevett módszer, hogy ő "jöttment ukrán" nem működik. Ma a Párt ukáza ugyanis kimondja, hogy az ukrán az egy szent nép - majdnem a zsidók és a cigányok speciális státuszában -, csak éljenezni szabad őket, hiszen - ezt mondja a ballib narratíva - ők védik meg a szivárványos-euroatlanti értékeket fegyverrel a kezükben a barbár eurázsiai-orosz hordák ellenében.
Szóval említeni se szabad, hogy Vidnyánszky ukrán állampolgár volt 1992-1999 között, sőt azóta is az, de már magyar állampolgár is 1999 óta. Ez tabu. Ukránra rosszat mondani tilos, még áttételesen is.
Össze is ültek válságmegbeszélésre a ballib agytröszt bérkommentelést vezénylő stábjában. Arra jutottak, azt kell kidomborítani, hogy Vidnyánszky csúnya kövér ember, s persze tehetségtelen (hiszen aki nem ballib, az per definitionem tehetségtelen). A születési helyre utalásnál ajánlott a fokozott óvatosság, esetleg annyit lehet megjegyezni, hogy Vidnyánszky szovjet állampolgárnak született a Szovjetunióban.
A 444 fel van háborodva Bayer kijelentésén, hogy a nyugati jólét elhülyülést okoz. Pedig teljesen így van. Én ezt sok évvel ezelőtt elmondtam.
Alapvető: minden embert a legkönnyebben cinkossá tétellel lehet megnyerni.
A leggazdagabb ember akit valaha személyesen ismertem egy spanyol milliomos volt. Abból lett gazdag, hogy egyrészt csavaros észjárása volt, másrészt kiválóan volt képes kapcsolatokat teremteni. Tulajdonképpen korrupciós üzletekből lett 200 millió euró körüli vagyona.
Már nem él, szóval szabadon beszélhetek róla. Persze nyilván nem tudhatok részleteket, de nagyjából a következő:
tegyük fel Chișinău polgármestera (persze nem ez a valódi város, kicseréltem a nevet) dönt, fel kell újítani a város villamoskapacitását, meg is szavaz a közgyűlés 100 millió eurót erre,
na most lehetne ezt tisztességesen csinálni, azaz venni 25 darab új villamost,
dehát eleve kevés, drága is,
hát akkor vegyünk használtakat! - de ennek meg rossz a hírértéke,
a megoldás: használtakat veszünk, de újaknak hazudjuk őket!, az átlagember úgyse ért hozzá,
itt jön képbe a spanyol üzletember: ő megszervezi!,
az eredmény: a pénz egy jelentős része nem kerül elköltésre, "megmarad",
aki tudja az egész ügyet, az kap a pénzből.
Na itt mondott el az üzletember ismerős egy fontos titkot: a zsákmányt mindig egyenlően kell elosztani! Ha pl. 2 ember van, akkor fele-fele, még az 51:49 se jó. A felek egyikének se szabad azt éreznie, hogy őt a másik megkárosította. Ha ugyanis bárki is elágedetlen marad, előbb-utóbb csinálni fog valamit, s az egész nagyszerű üzleti kapcsolat szét fog esni. Szóval: akit bevonunk egy üzletbe bármilyen formában, annak egyenlő részesedést kell kapnia, nem szabad, hogy legyen főnök és szolga, mert a szolgák mindig fellázadnak.
A lényeg: mindenben az egyetlen biztos módszer a testvéries megosztás, a tisztességes részvétel biztosítása. Bármi más, pl. fenyegetőzés, erőszak csak ideiglenes eszköz, hosszú távon nem jó. Aki elnyomottnak, átvertnek érzi magát, az egy adott pillanatban lépni fog. Aki viszont benfentesnek, megbecsült társnak érzi magát, az lojális marad.
Pontosan ez a nyugati rend esete. Önmagában fenntarthatatlan az egész, alapjai hibásak: a kapitalizmus és a liberalizmus működésképtelenek abban az alakban, melyben meg lettek tervezve. Hogyan lehet tehát egy működésképtelen rendszert mégis ráerőszakolni a társadalomra? Hát, egyetlen módon: ha az erőszak nem látszik, ha meggyőzzük az embereket, hogy a rendszer jó, azaz önérdekük a rendszer támogatása.
Pontosan erre épül a nyugati rend.
Tegyük fel másképp alakult volna a történelem, s a Hitler-ellenes győztes koalíció belső erőviszonyai úgy alakultak volna, hogy a Szovjetunió kisebb területet kapott volna, s Magyarország a vasfüggöny nyugati oldalára került volna!
Nem lett volna kommunizmus, Magyarország bekerült volna a nyugati integrációs rendszerekbe már az 50-es években. Persze akkor se lett volna osztrák életszínvonal, de a megvalósulthoz képest magasabb lett volna, mondjuk olyan spanyol szint. A magállamok kénytelenek lettek volna kooptálni az országot, s adni a zsákműnyból, ezzel is bizonyítva, hogy nyugaton jobb.
Mi lett volna az eredmény? A magyar emberek komolyan elhitték volna: az a rendszer jó, hiszem lám milyen szépen élünk! Semmilyen rendszerkritika nem tudott volna ezen lyukat ütni.
S ebből következik a nyugat fatális hibája is a kommunizmus bukása után immár a mi, valós idővonalunkban. Mivel nem volt kommunista veszély, a nyugat nem érzett késztetést Kelet-Európa felemelésére, az alap tétel az volt "nekik ez is jó, ennek is örülnek", azaz nem történt meg Kelet-Európa támogatása, sőt az ellenkező zajlott: hatalmas pénzek lettek kiszívva keletről nyugatra.
Magyarország ma is kb. 3-4-szer többet fizet az EU-nak, mint amennyit kap tőle!
Az eredmény: a keleti emberek sehol se elégedettek, ami esélyt adott mindenhol erős rendszerkrikus gondolatokhoz.
A ballib szabály szerint mindenki saját magáért felelős, azaz senki se hibáztatható felmenői miatt. Kivéve persze ha az adott személy nem ballib, mert akkor kollektív felelősséget visel még a szomszédaiért is.
Annak idején amikor még utálták a ballibek Sólyom Lászlót, rendszeresen felmerült ellene, hogy az apósa a 80-as években a pécsi városi pártbizottságban volt középvezetői pozícióban. Orbán ellen is rendszeres érv, hogy az apja alapszervezeti párttitkár volt pár évig a 70-es években. A jelenlegi köztársasági elnök ellen is érv, hogy apja fiatalkorában náci pártszervező volt.
Gyurcsányné esetében viszont nem érv a nagypapa, pedig a Kádár-rendszer legfelső vezetésének volt tagja.
Bármilyen utalás súlyos tabusértés.
A DK dühöng is:
Mulatságos követni a Talpramagyar Hejjmiakőtyúkanyók és a DK közti meccset. A Talpramagyarok mémmel válaszoltak:
Van aki a halál közelében rosszabb ember lesz, s van aki jobb.
A magyar Nobel-díjas Kertész Imrére pl. a halál rendkívül pozitívan hatott. Élete utolsó 2-3 évében már kezdett értelmesen beszélni, ami elég meglepő volt korábbi tevékenysége fényében. A végén már annyira értelmes dolgokat mondott, hogy a ballib szalon majdnem fasisztának nyilvánította - ez mindenképpen hatalmas elismerés!
Alapvetően ha valakit mérvadó ballib értelmiségi még sose nácizott, fasisztázott, antiszemitázott le, annak érdemes önvizsgálatot tartania: hol rontotta el?
Én ezért tisztelem Kertész Imrét. Mert irodalmi munkássága jelentéktelen, eleve a Nobel-díjat sose valós tevékenységért adják (legalábbis az irodalom és a béke kategóriában). Ha megnézzük az 1901 óta irodalmi Nobelt kapottak listáját (1901-től adják át a díjat), kb. 10 % az olyan ember, aki tényleg alkotott valami maradandót, a nagy többség olyan név, akiről az irodalomtörténészek is csak utánanézés után tudnak mondani bármit. Kertész se kivétel, senki se fogja ismerni a nevét 20-30 év múlva, de mégis tisztelendő ember, mert képes volt élete végén szembemenni azzal, aminek egész életében szolgált.
Valami ilyesmi alakul Karsai Dániel esetében. Amint tényleg szembesült a halállal, már nem is akar meghalni. Ki lesz ő még átkozva a Szalonból, ha így folytatja, s nem fogad szót Soros gazda ukázainak...
Nagyon jellemző és persze természetes is: nem ugyanazt és nem ugyanúgy mondjuk el ugyanazt a gondolatot különböző helyeken. Ami egyrészt nem hazugság, nem őszintetlenség, másrészt teljesen helyénvaló is.
A politikus, a megmondóember se más. Egy dolog szűk körben beszélni, más dolog kis közönség előtt, s megint más széles nyilvánosság előtt megszólalni.
Nekünk autistáknak ez egyébként egy súlyos probléma. Míg másnál ez természetesen alakul ki, valahol kamaszkor vége előtt, hogy mit hogyan hol nem mondunk, nálunk ezt tanulni kell tudatosan: hajlamosak vagyunk a dolgokat keverni, egyszer nem adni kellő infót szűk körnek se, máskor meg feleslegesen sokat mondani, amikor erre semmi szükség.
Ha meg valaki nem autista, mégse képes természetes módon ennek kezelésére, arra azt mondjuk: infantilis személyiség. Mert a kamaszkor végéig még természetes dolog nem tudni kezelni ezt. Főleg kiskamasz lányoknál szoktam megfigyelni: feldúltak, amikor kiderül, valaki beszélt róluk a hátuk mögött, az érvük "miért nem mondja a szemembe?", nem értve meg, hogy teljesen abszurd lenne a valakiről alkotott véleményt azonnal elmondani neki, hiszen ez két különböző dolog.
Politikusnál ezzel személyesen először 1998-ban szembesültem. Elmentem egy KDNP taggyűlésre (tagjelölt voltam, bár végül sose léptem be), ez a budakeszi kultúrházban zajlott. Neves vendég érkezett, az országos vezetőség egyik tagja, parlamenti képviselő, gyakori megszólaló a médiákban. Volt MDF-es volt, a népi szárnyból, de Csurkát túl radikálisnak tekintette, így nem lett MIÉP-es, de így is "nácinak" számított a ballib médiákban, mert folyamatosan ostorozta a ballib eszmeiséget, elsősorban a kultúra terén.
Ismerve médiamegszólalásait én arra számítottam, most lesz valami harcias beszéd, melyben keményen szidni fogja a ballibeket. S nem ez lett. Abszolút békés hangnemben szólalt meg, majd elmondta szabatosan: hülyeség lenne itt mindent valamiféle tudatos rombolók és tudatos építők harcának beállítani, ez valójában két egymást kizáró építő eszme küzdelme. Azaz mi nyilván az ő építkezésüket nem akarjuk, de ha azt hisszük, a mögöttes motivációjuk tudatos rombolás, akkor sose leszünk képesek felvenni a harcot ellenük, azaz igenis meg kell értenünk miért hiszik ők, hogy ők építenek, mi meg rombolunk. A kulcsmondata: "a baloldalnak természetesen igaza van a saját szempontjából" (akkor még a "baloldal" szó volt a használtabb a "ballib" helyett), majd elmagyarázta: ezt kétségbe vonni értelmetlen, a mi feladatunk nem ez, hanem az: terjesszük a narratívánkat, mely elmondja miért hibás ez a baloldali szempont.
A lényeg: a médiákban odamondogató keménykedő ember itt hirtelen szolíd békés elemzőként szólalt meg. S nem hazudott közben.
A ballib nyílt propaganda mellett érdemes nézegetni, követni a ballib nyilvánosság értelmiségibb fórumait is. Itt ugyanis pont ugyanez tapasztalható: megismerhető az a vélemény is, amit nem mondanak el széles nyilvánosság előtt.
A Mozgó Világ friss cikke ilyen eset. Az egyik szerző nem más, mint a többszörös feketeöves ballib megmondóember Mihályi Péter, aki néha még a tükörben is náciveszélyt észlel, s a széles nyilvánosságnak sokszor mondott már súlyos baromságokat (pl. ő terjesztette el, hogy az új alkotmány szerint megszűnik a nyugdíjellátás). De most ez egy kis ballib értelmiségi lap, nem ez a stílus van a cikkben.
Rögtön mind a három alaptabu is dől: a szerzők szerint az Orbán-rendszer se nem maffiaállam, se nem oligarchia, sőt a korrupció se igaz! Ha olvasná ezt a ballib mezei keménymagos szavazó, azonnal betelefonálna Bolgár bácsinak, hogy Mihályit kilóra megvette a Zorbán!
Szépen leírja: Magyarországon nem volt és nincs is senki, aki akkora gazdasági hatalommal rendelkezik, mellyel képes lenne a politikai hatalmat érdemben befolyásolni. Persze aki gazdag, az képes érvenyesíteni érdeket, de ez jóval a politikai hatalom alatti szint. Márpedig az oligarchaság kulcseleme éppen a képesség a politika érdemi befolyásálára. A szerző hozzáteszik, ma már Oroszországban sincsenek oligarchák, pedig ott tényleg voltak a 90-es években.
Még azt a szarkasztikus megjegyzést is megengedik maguknak, hogy az "oligarcha" szó magyar értelme: "a jobboldal számára a baloldal nagytőkései, a baloldal számára meg a Fidesz üzleti holdudvara".
Majd a "korrupció". A szerzők leírják: a járulékvadászat nem korrupció. Ugyanis a korrupció azt jelenti: gazdasági szereplő megveszteget államhatalmi tényezőt.
Még viccelődnek Lengyel elvtárssal is: "Ma már kevesen emlékeznek arra, hogy 1993-ban, tehát évekkel Orbán hatalomra jutása előtt Lengyel László már égbekiáltó korrupcióról beszélt a nyilvánosság előtt, és emiatt Antall József miniszterelnök be is perelte. Lengyel ominózus mondata ez volt: „Olyan mértékű most Magyarországon a korrupció, hogy miniszterek is megvesztegethetők.” Amit viszont komolyabb elemzés után is korrupciónak nevez a véleményformáló elit, az az esetek többségében járadékvadászat, amihez nem kapcsolódik semmiféle megvesztegetés sem.".
Ahogy a "maffia" is. A szerzők szerint Orbán gazdaságfilozófiája: "A termelési viszonyokat, a piac játékszabályait és a nemzeti vagyon tulajdoni megoszlását tervezte átalakítani egy szelektíven nagytőkeellenes, harmadik utas modell logikája szerint." - a szerzők szerint már 1994 óta, ezt én kétlem.
De a csúcs: a szerzők még a "diktatúra" szót is elvetik, pedig ez már tényleg része a szent ballib kánonnak. Képesek ezt írni: "Sokkal észszerűbb azokat a rendszereket tekinteni diktatúrának, amelyek rendszeresen erőszakot alkalmaznak uralmuk biztosítására, politikai ellenfeleiket bebörtönzik, meggyilkolják. A populista, egyszemélyi uralmi rendszerekre inkább jellemző a kvázi demokratikus technikáknak és a „puha diktatúra” eszközeinek a keveredése. Amit puha diktatúrának neveznek, az egy fontos, de nem teljes lépés a diktatúra felé.".
Érdekes még a szerzők politikai rendszertana, a következő 6 rendszert határozzák meg:
legitím rendszerek:
liberalizmus - a fő legitimációs érv az egyén érdeke - bár ezt a szerzők így nem írják le feketén-fehéren, de láthatóan ide sorolják a teljes 1990-2010 közti magyar kormányzást,
konzervatívizmus - a fő legitimációs érv a múlt értékei - a szerzők ide sorolják a konszolidálódott Horthy-rendszert,
illiberalizmus - a fő legitimációs érv a közösségi (főként nemzeti) érdek,
autokrácia - a fő legitimációs érv az utasítást adók tekintélye;
illegitím rendszerek:
diktatúra - tudni lehet, hogy mi történik azzal, aki nem engedelmeskedik, csak a rendszer ellenfeleit üldözik - a szerzők ide sorolják a konszolidálódott Kádár-rendszert,
despotizmus - bárkit elérhet az erőszak, nem kiszámíthatóak az ellenállás következményei - a szerzők ide sorolják a Rákosi-rendszert.
A szerzők az 1998-2002 közti Orbánt a "liberalizmus" kategóriába teszik, a 2010 utánit pedig az "illiberaizmus" és az "autokrácia" sajátos keverékébe.
Az egyik liberális alapkamu díszelgett pár napja a 444 címoldalán:
Maga az cikk még nem is olyan rossz egyébként, sőt burkoltan kririzálja a liberalizmust. Persze tendenciózus módon, csak egy adott kérdést elővéve. De szóval nem a cikkről most, hanem a fenti elvről.
Na most, mint minden meghatározásnál, itt is az alap az, hogy szoros, biztos, jól elhatárolt fogalmak nélkül nem ér semmit egyetlen meghatározás se.
Itt is ez van: mi az egyén szabadsága és mi a korlátozása? Mit értünk egyéni szabadság alatt? Azt, hogy bármit megtehet az egyén, amire fizikailag képes? Vagy tovább pontosítva: bármit megtehet az egyén, amire fizikailag képes és ami nem okoz neki fizikai sérelmet? Fogadjuk ezt el.
De mi a korlátozás más szabadsága miatt? Az az eset, ha 2 vagy több ember egyszerre akarja megélni fent meghatározott szabadságát, de ezek a megélt szabadságok egymásba ütköznek. Pl. megyek a parkban és le akarok ülni egy adott padra, de ugyanakkor valaki más is oda akar ülni. Ilyenkor megoldhatatlan probléma alakul ki:
vagy leülök én, s a másik ember nem tud leülni - korlátoztam az ő szabadságát,
vagy leül ő, s én nem tudok leülni - ő korlátozta az én szabadságomat,
vagy egyikünk se ül le - mindkettőnk szabadsága korlátozva lett,
vagy megállapodunk ki mikor ül le - ismét mindkettőnk szabadsága korlátozva lett.
A következtetés: ha ütközik emberek szabadsága, akkor mindenképen korlátozódik a szabadság. S minden közösségben ez a helyzet, nagyobb közösségben meg ez folyamatosan zajlik, minden egyes pillanatban.
Azaz: nem lehet arra hivatkozni, hogy más szabadsága nem korlátozódik, hiszen az mindig korlátozódik.
A liberalizmus megalkotása előtt persze senkinek se jutott eszébe ez a kérdés. Hiszen mindenki teljesen magától értetődőnek tekintette, hogy társadalomban nincs teljes szabadság, az egyének szabadsága mindenképpen korlátos, éppen amiatt, hogy nem egymagukban élnek az egyének, hanem közösségben.
Tehát a feladat nem az, hogy egyéni szabadságot követelünk egy nem-működő elv alapján, hanem felismerjük: a közösség korlátozza az egyének szabadságok, így döntsük el, melyek legyenek ezek a korlátok!
Valójában a liberálisok is ezt teszik, csak elhazudják a korlátokat. Nem szeretik a "korlát" szót, mert nem illeszthető bele az elméletbe, így sumákolnak. Pl. olyanokat mondanak, amiból kiderül, ők valami "józan ész szerinti szabadságra" és "indokolatlan korlátra" gondolnak, ami persze hiba, hiszen ezek nem magától értetődő dolgok, valójában meg kell őket határozni.
Ha pedig meg vannak határozva, akkor ez immár teljesen ugyanaz, mint az teljes szabadság tagadása, csak rejtett alakban.
Hiszen nyilván minden közösség dönthet és dönt, megállapítja az adott közösségben kötelező korlátokat. A gyerekeket ráneveli, a korlátok megsértőit pedig megbünteti, erőszakkal megvédi a korlátokat, ha szükséges.
Valójában a liberalizmus szabadsága azt jelenti: megtehetsz bármit, míg az nem megy szembe a liberalizmus által megállapított korlátokkal. Mint minden más rendben: az adott rend ideológiája dönti el mik a korlátok.
Csak a liberálisok nem szeretik elismerni, az ő eszméjük sem szabad, hanem más módon korlátozó. Innen az egész kamuzás a "míg más szabadságát nem korlátozza" halandzsával.
Szerencsére az eltelt 10 nap alatt már el is felejtődött mi volt az idei gyerekkúróista zenei fesztiválon, hivatalos nevén az Eurovíziós Dalest 2024-es kiadásán. Az esemény annyira lényegtelen, hogy már a nyertes se emlékszik rá.
De azért ne felejtsük el semmiképpen. Az egész kiválóan jelképezte ugyanis a modern européer szellemiséget.
A zsűri sokáig vacilált kinek hamisítson győzelmet.
Az ukrán versenyző volt esélyes, hiszen ukrán. De aztán az ukránok elkövették azt a hibát, hogy egy szibériai sámánnő kinézetű versenyzőt indítottak, ez pedig túl oroszos, szóval nem nyerhetett, hiába is lengetett ukrán lobogót.
az ukrán versenyző
Így hogy az ukránok kiestek, maradt a papírforma: valami hagyományos gyerekkúrás. (Sok rosszat lehet mondani az ukránokról, de azt azért nem, hogy gyerekkúróisták lennének.) Ez mindig jó, mert a dalfesztivál a homoklobbi intézményrendszerének része.
Sok homokos "művész" akadt a fellépők között, így nehéz volt választani. Végül arra jutott a zsűri közös orgia és drogozás után, hogy az legyen a nyertes, aki nemcsak homokbeteg, hanem azt se tudja fiú-e vagy lány, s erre rendkívül büszke, bónuszként pedig himnuszt ad elő Sátánnak.
Íme a nyertes dal refrénje: "Ki dönti el, mi a rossz és mi a jó? Minden egyensúlyban van, minden fény." - Lucifer se mondhatta volna nyíltabban. Mindenképpen köszönet a svájci torzszülöttnek az őszinteségért.
Van azonban valami torzabb a "művészeknél", ez a közönség:
Én fontolóra venném, ne járjon-e kivételesen eutanázia-engedély a dalfesztivál-jegy mellé: aki ugyanis megveszi, az menthetetlen eset. Még annyi magyarázata sincs az ilyennek, mint a fellépőknek, aki elmondhatják "csak pénzért csináljuk".
A ballib álhírek szerint félrefordítás, hogy Juraj Cintula, Fico merénylője baloldali, hiszen ő valójában oroszpárti neonáci.
Totális hazugság.
Figyelmetlen emberek elfelejtették levenni a FB-ról Cintula oldalát.
Íme mit ír az "oroszpárti" Cintula 2022-ben:
kiáll posztban Oroszország ellen
De még érdekesebb egy 2019-es beírás a szlovák elnökválasztás kapcsán:
a liberális jelölt Zuzana Čaputová mellett kampányol
Most ez nekem nem világos. Ezek szerint Zuzana Čaputová neonáci lenne? Persze nem.
Levonható a következtetés: a merénylő tényleg baloldali, legalábbis a szó kelet-európai értelmében, ahol a baloldali liberálist jelent.
A Partizán megérezhetett valamit: Čaputová nevét a riporter következetesen "kaputova" alakban ejtette. Szerintem nem tévedett, azt akarta ezzel kifejezni, hogy "kaputt a liberalizmusnak Szlovákiában":
