Van 6 görög sziget, mely sose volt török uralom alatt.
Amikor a törökök 1453-ben meghódították a Római (Bizánci) Birodalom fővárosát, majd 1475-ben a teljes terület a törököké lett, maradt 6 sziget, mely már akkor nem volt jogilag vagy ténylegesen bizánci irányítás alatt. Ezeket Velence megszerezte időben, s a törökök tiszteletben tartották a szigetek velencei irányítását a kedvező kereskedelmi kapcsolatok miatt.

A probléma Velence mint állam megszűnésekor jelentkezett 1797-ben. A területet meghódította ekkor Franciaország, de egy orosz-török közös katonai akció legyőzte itt a franciákat. Hivatalosan a szigetek orosz-török védnökség alá kerültek, a valóságban függetlenek lettek minden szempontból, kivéve a jogit. A napoleoni háborúk után az a kompromisszum született, hogy a védnökséget átveszi Anglia, de nem változtat a teljes autonómián.
Végül 1864-ben lemondott a területről Anglia Görögország javára, azóta a része.
A leírásokban mint "a 7 sziget" szerepel. Ennek oka, hogy Lefkada is része volt a területnek, de csak 1684-től, korábban ez meg volt hódítva a törökök által.
A szigetek lakossága szinte teljesen görög, a kevés betelepült régóta elgörögösödött. Mégis, a szigetek sokban eltérnek a többi görög területtől. Itt nem volt török hatás, viszont nyugati volt.
Ennek vicces maradványa a krikett sport, Görögországban csak itt vannak hívei.
A 6 sziget:
- Kerkira (ógörög: Kerküra) - magyarul az olasz nevén ismert mint Corfu vagy Korfu - 1386-tól velencei, 1797-1799 francia, 1799-1815 orosz-török védnökség, 1815-1864 brit védnökség, 1864 - csatolva Görögországhoz,
- Pakszi (ógörög: Pakszoi),
- Itaki (ógörög: Ithaké) - ez onnan ismert, hogy itt volt király Odüsszeosz - 1503-1797 velencei, 1797-1799 francia, 1799-1815 orosz-török védnökség, 1815-1864 brit védnökség, 1864 - csatolva Görögországhoz.
- Kefalonia (ógörög: Kephalonia) - 1500-1797 velencei, 1797-1799 francia, 1799-1815 orosz-török védnökség, 1815-1864 brit védnökség, 1864 - csatolva Görögországhoz.
- Zakintosz (ógörög: Zakünthosz) - 1485-1797 velencei, 1797-1799 francia, 1799-1815 orosz-török védnökség, 1815-1864 brit védnökség, 1864 - csatolva Görögországhoz.
- Kitira (ógörög: Küthéra) - az egyetlen, mely nem az Ióniai-tengerben van - 1238-1797 velencei, 1797-1799 francia, 1799-1815 orosz-török védnökség, 1815-1864 brit védnökség, 1864 - csatolva Görögországhoz.















