Zorbán ingyenes netet ad a távoktatásban résztvevőknek.

Persze a ballib kommentelők gyorsan átláttak a trükkön. Íme a legelmésebb leleplezések:

• le lesz butítva a net sebessége 1 KB/s-re,
• ez diktatúra, Zorbán nem parancsolhat a szabad piac láthatatlan kezének, mert nincs ingyen ebéd,
• segítség, csődbe mennek a szolgáltatók!,
• na és nem diákoknak miért nem lesz ingyenes?,
• Zorbán így kezdi kiépíteni a net feletti cenzúrát,
• ez megint a gazdagokat segíti, miért nem csak a rászorultaknak ingyenes?,
• Zorbán már megint lop, mert már megint máséval veri,
• ezt a többi rendes előfizető fogja megszívni, mert velük lesz megfizettetve,
• s akinek nincs netje, azzal mi lesz?,
• bezzeg csak a rendkívüli állapot végéig!,
• most a kisdiákoknak ingyenes lesz a pornó,
• na és az egészségügy?

Egy biztos: ez lesz az utolsó csepp a pohárban, Zorbán bukik, legkésőbb a tavalyi év végéig!

Puzsér Róbert az az ellenzéki megmondóember, aki a legközelebb áll hozzám az összes magyar ellenzéki megmondóember közül. Sok mindent helyesen lát, jellemzően pont az alapokat leszámítva, lásd ő amolyan 1998-2002 közöti fideszes, aki abban hisz, hogy a liberális eszme alapvetően jó, csak elrontották a progresszívok, azaz a megoldás valami konzervatív szellemiségű liberális visszarendeződés.

De ezt most hagyjuk, amióta rendszeres szereplője az ATV-nek, az Öt című műsornak állandó résztvevője, sőt gyakorlatilag főszereplője, gyakrabban szólal meg hétköznapi politikáról, mint korábban.

Alapvető tévedése egyre látványosabb. Puzsér azt állítja, a világ két táborból áll: egyrészt van a "trollkurzus", mely elrabolta a jobboldalt, átvéve annak helyét, kiszorítva a klasszikus liberális eszmét, másrészt meg van a "mártírkurzus", mely lefoglalta a baloldal helyét. A megoldás tehát nyilvánvaló:

• a baloldalra térjenek vissza a 90-es évekbeli liberális fordulat előtti szocdem eszmék, akik kitalált és marginális kérdések helyett a munka érdekével foglalkoztak a tőke ellenében,
• a jobboldalra meg jöjjenek vissz a Churchillek, Adanauerek, de Gaulle-ok, akik hitelesen képviselik a tőkét.

Az elképzelés teljesen abszurd, egyrészt mind a szociáldemokrácia, mind a konzervatívizmus olyan eszmék, melyek egy rövid idősávban és kizárólag a nyugati magállamokban voltak életképesek, s megszűnésük oka nem pokoli összeesküvés vagy hazug, korrupt politikusok színre lépése, hanem egyszerűen megszűntek az őket támogató feltételek. Mindkét eszmét ugyanis csak az tudta éltetni, hogy a nyugati magállamok képesek voltak a világ gazdagságának jelentős részét kisajátítani, így már csak annak elosztásáról kellett vitázni: először a tőkét pénzeljük-e, hogy az aztán egyre magasabb béreket adjon a nyugati kisembernek, vagy inkább a szociális juttatásokat növeljük előbb - ez a konzervatív és szocdem nézet közti lényegi különbség. A vita azonban okafogyottá volt, miután a magállamok egyre kevésbé lettek képesek kisajátítani a vbilág gazdagságát, ami miatt megszűnt az a korábbi állapot, hogy az életszínvonal nyugaton folyamatosan emelkedett. Ma már a nyugati kisember tapasztalata az, hogy nem él jobban, mint ahogy szülei éltek, míg szülei tapasztalata még az ellenkezője volt ennek. Leegyszerűsítve: felesleges a beömlő pénz elosztásáról vitázgatni, mikor az elsőrendű probléma az, hogy egyre csökken a beömlés sebessége. Szóval azért nincsenek manapság se "igazi" konzervatívok, se "igazi" szocdemek, mert semmi szükség rájuk.

Következésképpen senki se lopott el semmit, hanem természetes folyamat eredményét látjuk. A jobboldal és a baloldal egyesült, a közös értékrend alapja pedig az, hogy legyen vegytiszta liberalizmus, ezt az állapotot szererik sokan "neoliberalizmusnak" csúfolni, pedig ez abszurd kifejzés, hiszen ez nem más mint visszatérés a klasszikus liberalizmushoz. Puzsér gondolkodása itt követi el a legnagyobb hibát: egyrészt klasszikus liberalizmust akar, másrészt ennek megvalósulását nem üdvözli.

De menjünk tovább. A baloldalon volt akinek nem tetszett ez a konszenzus. Ők identitásbeli módon közelítettek a kérdéshez, belőlük lettek a progresszív liberálisok. Az újbalos kezdeményezések zöme ezzel véget is ért. Itt persze Puzsérnek igaza van.

(Nyilván maradt marxista baloldal is, de jelentősége manapság nulla körüli, így felesleges kitérni rá.)

A jobboldalon is meglett a válasz. Bár ez heterogénebb. Megjelentek a nacionalista irányzatok, megjelentek a harmadikutas irányzatok, még az egész modernitást elutasító eszmék is.

(S itt is kihagynám az ultranacionalista, szélsőjobbos irányzatokat, mert - ellentétben a liberális közhiedelemmel - semmi jelentőségük.)

Miket is mond Puzsér, ami nem igaz sehogy se. Három dolgot emelnék ki.

Állítólag - szerinte - az újjobb és az újbal egyetért a gazdasági kérdésekben. Én nagyon nem ezt tapasztalom. Részben persze igaz, hiszen az újbal szinte teljessége és az újjobb nagy része is elégedett a liberális gazdasággal. Szóval ez a legkevésbé téves állítás.

Továbbá, azt állítja, az újjobb kevésbé veszályes, mint az újbal, mert előbbi nem is gondol semmit komolyan, csak "trollkodik", viszont az újbal tényleg komolyan hiszi saját szövegét, ezért potenciálisan gyilkos eszme. Na most, én nem hiszem, hogy bármelyik oldal is ne gondolná komolyan.

S végül - ez talán Puzsér legnagyobb tévedése az aktuálpolitikában - az az állítás, hogy az amerikai Demokrata Párt balszéle igazi balosokból áll, akik a "mártírkurzus" helyett igazi szocdem ("skandináv típusú") politikát akarnak, azaz vissza akarják vezetni a baloldalt a tőke-munka ellentéthez. S ennek az áramlatnak a nagy hőse Bernie Sanders.

Na most, Sanders kétségtelenül pozitív figura Clintonhoz vagy Bidenhez képest, de semmi több. S tábora éppen azokból a - Puzsér szavával - "mártírkurzus" hívekből áll, akiket állítólag leváltanának.

Az újbal menthetetlen. Az újjobb pedig csak akkor lesz életképes, ha megszabadul többek között az "igazi" liberalizmusért vívott harctól.

Az Európai Buzottság Bizottság legújabb terve: az LGBTQIXYZABCWCSTB emberek jogainak védésétől fog függeni az egyes tagállamoknak járó összegek kifizetése.

Most legalább megtudtuk mit is jelent brüsszeliül a "jogállamiság" fogalom. Nos, a beteg nemiségű emberek rombolási jogát jelenti a családok, a gyerekek, a társadalom, a normalitás ellenében.

Az illetékes EB-biztos nyíltan ki is mondja: ahol a beteg nemiségű emberek érdekei nem érvényesülnek a brüsszelita szájízlés szerint, ott hiányoznak az emberi jogok.

Még, még! Csak egyre jobban lejáratjátok magatokat. Megmondom őszintén, azt még el tudom fogadni, amikor egy homokos, pedofil, stb. védi a beteges eszmét, hiszen ez egy természetes emberi ösztön, a neve önvédelem, de amikor normális emberek állnak ki az abnormalitás mellett, ott a baj sokkal nagyobb: ez ugyanis már nem puszta önvédelem, hanem gonoszság, rombolási szándék.

Nem gond egyébként, kőkemény vétó lesz, több országból is.

A magyar-izlandi selejtező alatt a legjobb mulatság a ballib kommentelők követése volt. Íme egy kis ízelítő.

A meccs előtt:

• A foci a bunkók sportja, ezért rajong érte Orbán is.
• Két tucatnyi ember fut egy labda után, kit érdekel, de drukkolok Izlandnak.
• Izlandra fogadtam a tippmixen. Hajrá vikingek!

A 11. percben gólt lő Izland.

• O1G!
• Ha-ha-ha! A halászok, pékek, amatőr idős bácsik vezetnek a milliárdosok ellen.
• Na most szállt el a 2022-es választás a FideSSnek!

A magyar csapat egyenlít a 88. percben:

• Kevéske.
• Mázli. Ha csak 87 percig tart a meccs, hatalmasat bukunk.
• Egy néger góljára éneklik az Isten áld meg a magyart, röhej!

A magyar csapat átveszi a vezetést:

• Elfáradtak az izlandi hentesek és pékek.
• Kenyeret és cirkuszt - na, a cirkusz meg is van, milliárdokért, kenyér helyett meg évente egy zsák krumpli.
• Erre bezzeg van pénz, milliók meg éheznek, az egészségügy és az oktatás romokban! 

Elképesztő módon a magyar csapat megfordítja az eredményt a 92. percben, amivel Magyarország kijut az EB-re:

• S akkor mi van, ha nyertek? Semmi.
• Tíz év alatt két kijutás. Ez bizony megérte a 8500 milliárdot.
• Felesleges a kijutás. Pofozógép leszünk ott. 

Hát van ennél jobb szórakozás?

Mivel nemrég írtam cikket a karabahi helyzet gyökeréről, kötelességem megírni a helyzet drasztikus változását is, mely most novemberben zajlott le.

A 2020-as azeri-örmény háború kezdete szeptember vége, amikor az azeri erők támadni kezdtek. Ezután több, egyik oldal által se betartott tűzszünet következett, közben az azeri erők egyre nagyobb sikereket értek el. Végül a múlt héten az örmény oldal gyakorlatilag kapitulált. Sajnos, mert én az örmény oldalnak adok ebben a kérdésben igazat.

Oroszország bevatkozása november elején megmentette az örményeket a totális vereségtől, a karabahi terület egy része megmaradt örmény kézen, az azeri oldal számára pedig az elért nyereség így is hatalmas történelmi győzelem.

Oroszországnak szövetségese mind Azerbajdzsán, mind Örményország, s ez kölcsönös: se az azeriek, se az örmények nem akarják felbontani jó viszonyukat Oroszországgal. Így az orosz politika lényege a térségben: mindkét felet támogatni, de oly módon, hogy egyik se nélkülözhesse az orosz segítséget.

Az eredmény tehát: Azerbajdzsán megkapta a vitatott terület kétharmadát, ennek nagyobb részét katonai erővel meghódította, kisebb részét önként átadják az örmény erők még e hónap folyamán. Karabahot mindenhol azeri terület veszi körül ezentúl, megszűnik a határa mind Iránnal, mind Örményországgal, marad csupán egy 5 km széles sáv, mely szintén Azerbajzdzsáné lesz, de ott orosz katonai igazgatás lesz "ideiglenesen" - ez a sáv marad az egyetlen közvetlen kapocs Karabah és Örményország között. Ezen túl megszűnnek a karabahi fegyveres erők, Karabah határainak védelmét az orosz határőrség veszi át.

Ez bizony örmény Trianon. A második, mert egy örmény Trianon már volt, a XX. sz. 10-es éveiben.

Annak idején, úgy 30 éve, egy bolgár politikus rájött, az éhségsztrájk erős, ütős eszköz, de van egy nagy negatívuma: az ember éhes lesz közben. Plusz az is gond vele, hogy a legtöbb éhségsztrájkoló csak kamuzik, azaz amint eltelik 3-4 nap - amennyit egy egészséges ember gond nélkül kibír étel nélkül, ha erős az akarata -, abbahagyja a sztrájkot. Az őszintébbek bevallják: ennyi volt, bocs. A kevésbé őszinték meg szörnyűséges orvosi vizsgálatokra hivatkozva hagyják abba. A még kevésbé őszinték pedig egyszerűen nyom nélkül eltűnnek.

A múlt héten gyakorlatilga véget ért bulgáriai tüntetéshullámban is akadt ilyen eset, több is. Az első pár napon az éhségsztrájkoló mindenkinek interjút ad, kijelenti, hogy sose adja fel, megjelennek mellette a segédjei is, akik kérlelik "nem ér annyit az egész, te fontosabb vagy nekünk élve!", mire az éhező - aki szinten mindig egy eleve túlsúlyos ember, azaz az átlagnál is több tartaléka van - Gandhi-utánzó pofával megismétli, hogy amíg követelései nem teljesülnek, nem adja fel. Aztán eltelik pár nap, s mint a kámfor eltűnik a sztrájkoló.

De visszatérve a 30 évvel ezelőtti bolgár politikusra. Ő kitalálta, hogyan lehet minden kellemetlenség nélkül éhségsztrájolni. Nos, a megoldás: több ember összegyűl éhségsztrájolni, de egyszerre mindig csak egy ember "éhezik", váltják egymást pár óránként. Én nem eszem 6 órán keresztül, aztán te nem eszel 6 órán keersztül, majd ő nem eszik 6 órán keresztül, s így tovább. Meg is lett a neve ennek: ez a staféta-éhségsztrájk!

Nekem ez jutott eszembe az SZFE egyetemfoglaló sztrájkjáról, melyet ezen a héten a résztvevők abbahagytak, de trükkösen: ugyanis ők ezentúl is egyetemfoglalnak-sztrájkolnak, de immár otthonaikban, lélekben.

Én meg holnap reggel indulok a Nemzetközi Űrállomásra. Persze csak jelképesen, lélekben, de aki azt meri mondani, hogy ez így kevesebb, mint egy igazi űrutazás, az egy zorbánfasiszta agymosott!

Adatok korábbi összefoglalómhoz.

A valósághoz való viszony:

• racionalizmus: a valóság megismerésének eszköze a tudat, a tudat logikai, értelmező képessége,
• empiricizmus: a valóság megismerésének eszköze a tudat tapasztalati tevékenysége,
• pragmatizmus: az előbbi kettő szétválasztása értelmetlenség,
• szkepticizmus: a valóság nem ismerhető meg.

Mi egyáltalán a valóság:

• realizmus: a valóság objektív módon létezik,
• idealizmus: a valóság tudatfüggő,
• transzcendetális idealizmus: a valóság objektív módon létezik, de egyes dolgok csak a tudaton keresztül adottak, s az objektív valóság kizárólag a tudat által meghatározott kereteken belül van jelen számunkra,
• fenomenalizmus: az idealizmus egyfajta módosított változata, a tudat által befogadott érzési adattömeg valós, az ezen alapuló tudat által megállapatított következtetés a valóság,
• nyelvi relativizmus: a valóság az, ahogy azt nyelvileg leírjuk.

Valójában ez a kérdés értelmetlen, mert a politikában a mi számít, nem a miért.

Én még erősen emlékszem a 2008-as Orbánra, aki akkor még hevesen küzdött a liberális oldalon. Az akkori Fidesz-narratíva az volt, hogy a liberális demokrácia és a nyugati értékrend nagyszerű dolgok, de a rohadt komcsik rosszul csinálják, meg korruptak, plusz barátkoznak a sátáni oroszokkal. Szinte szórul szóra ugyanaz, mint a ballib narratíva Orbánról.

Mivel most az amerikai elnökválasztás hangulatában élünk, emlékezzünk vissza a 20 évvel ezelőtti Bush-Gore csatára. Akkor az akkori fideszes holdudvar volt olyan naív, hogy komolyan elhitte, ez a nemzeti erők és a komcsik harca, s a Bush győzelmére úgy tekintettek, mintha Orbán is nyert volna az USA-ban. Pedig hát ez csupán egy magyar szempontból teljesen érdektelen baráti harc volt a liberális elit belső klubjában.

Aztán 9 évvel később, 2009 során valami történt Én azt hiszem, Orbán akkor döbbent rá valamire, esetleg csak megérezte a történelem változó szelét, s óvatosan vitorlát vetett az új irány alapjén. Ő maga jött rá vagy valamely szakértője szólt neki, ki tudhatja ezt. A lényeg: 2009 lett a fordulat éve.

A Fidesznek már volt egy fordulata korábban, a 90-es évek közepén, amikor progresszív liberális táborból átevezett a konzervatív liberálisba. Az sokkal nehezebb volt, én jól emlékszem egy személyes tapasztalatomra 1997-ből. Zsámbékon jártam, egy jobboldali lakossági fórumon, ez akkor az MDF, a MIÉP, a KDNP tagságát, szimpatizánsait jelentette (a magát jobboldalinak tekintő MDNP-t ez a tábor baloldalinak tekintette, az FGKP-t pedig bohócpártnak) - nos, a Fidesz híre akkor ebben a közegben olyan volt, hogy megbízhatatlan párt, s jobb nem közösködni vele. Idő kellett, hogy ez a közeg elfogadja a Fideszt jobboldalinak. 2009-ben viszont a jobbos közvéleménye sokkal könnyebben fogadta el a Fidesz lassú fordulatát, eleve a magyar jobbos közvélemény mindigis sokkal inkább volt a MIÉP-féle népi harmadikutas típusú, mint a nyugati kereszténydemokrata típusú.

Nem tudom, 2009-ben Orbán csak pragmatikus okokból állt át vagy meggyőződásből, ezt nem vagyok képes átlátni, de ez végülis mindegy: a lényeg, hogy 2009 óta a jó oldalt erősíti. Én azt hiszem, ez meggyőződés és pragmatizmus is: Orbán rádöbbent: az ország sorsa sose fordul jobbra, míg az együtt menetel a nyugattal, míg fenntartja a nyugati értékrendet.

Néha a dolgok jó véget érnek.

Majdnem pont egy éve zajlott le a liberális-amerikai puccs Bolíviában, írtam is róla.

Időközben - számomra ez kellemes meglepetés - az történt, hogy a puccsisták képtelenek voltak biztosítani hatalmukat, majd a kényszerűen kiírt választáson hatalmasat buktak.

S a bónusz: a 2019-es választáson - melyet az USA által támogatott ellenzék csalásnak nyilvánított - kevesebben szavaztak a megbuktatott elnök pártjára, mint most, az új választáson. Tehát a puccs hatása: a lakosság körében nőtt a törvénytelen elűzött kormányzat népszerűsége.

A puccs után száműzetésbe kényszerített elnök pedig e hét elején hazatért. Úgy tűnik, már a CIA se a régi.

Biden győzött. Nyilván ebben szerepe volt a választási csalásoknak is, az abszurd amerikai választási szabályok ugyanis pl. lehetővé teszik az urnazárás utáni szavazást is, plusz a levélszavazatok mindig annak adnak előnyt, aki képes jobban szervezni.

Az alapvető viszont mégse ez. Trumppal ugyanaz történt, mint Orbánnal 2002-ban: elhitte, hogy a médiák ellenében választást lehet nyerni. Pedig nem lehet, a modern liberális demokráciában a kampány állandó, s az akinek nincsenek médiái, az képtelen versenyezni.

A pálya tehát eleve lejtett Bidennek, s Trump pedig nehezen tudott volna nyerni ilyen, 90 %-os ellenszélben.

Pont ezt látta meg Orbán 2002-ben, ezért is volt első számú feladata 2010 után a médiákban saját hányad kialakítása, a liberális médiatúlsúly jelentős visszaszorítása.

A legfontosabb dolog az emberi létezésben a hitelesség, azaz tegyük azt, ami személyünkből következik. Ez eléggé közismert szabály.

De két módon is félre szokták érteni.

Az egyik a jóság. Azaz ha személyünk téveszmékben szenved, s emiatt a rosszat jónak hiszi, akkor a személyiséghez hű magatartás látszólag hiteles, de a valóságban nem az, ez olyan, mintha egy rosszul megszerkesztett építészeti tervhez ragaszkodva valósulna meg egy építkezés.

A másik - s ez tágabb értelemben része lehet az előbbinek, de célszerű külön kezelni - az öncélű eredetiesség. Azaz valamit csak azért nem csinálunk megfelelő módon, mert a megfelelő mód utánzásával elvesztenénk eredetiségünket. Miközben az eredetiesség csak akkor értelmes, ha hozza a szükséges eredményt.

Az ilyesmi legfeljebb kamaszkorban bocsátható meg. A kamaszok egyik sajátossága, hogy csak azért nem tesznek valamit, hogy különcök lehessenek, s a dolog mélyebb értelme már nem érdekli őket. Márpedig az öncélű különcség értelmetlen.

A 3,4 milliárd anyanyelvi beszélőt egyesítő indoeurópai nyelvcsalád legnagyobb ága - 1,1 milliárd fős - az indo-árja ág, a nyelvcsalád legkeletibb ága.

Az őshazában az elterjedési arány a következő:

• Banglades - 98 %,
• Bhután - 30 %,
• India - 70 %,
• Maldív-szk. - 99 %
• Nepál - 82%,
• Pakisztán - 75 %,
• Sri Lanka - 75 %.

A történelem során jelentős kivándorlás zajlott a térségből (lásd cigányok Magyarországon), ennek következtében az indo-árja nyelvek máshol is megtalálhatóak. Ahol aránya eléri a 10 %-ot:

• a Perzsa-öböl menti olajállamok (Arab Emirátusok, Bahrein, Katar, Kuvait, Omán) - pontos statisztika nincs, a becsülhető adat 10-25 % közti,
• Fidzsi - a lakosság 49 %-a,
• Suriname -a lakosság 26 %-a.

Felmerülhet a kérdés: helyesek ezek a számok? Hiszen pl. közismert, hogy pl. az Arab Emirátusokban a lakosság 60 %-a indiai. Nos, a válasz az, hogy a Perzsa-öböl menti olajállamokban az indiai bevándorlás kétharmada dél-indiai, azaz nem indo-árja nyelvű. Ugyanez a helyzet Malájziában és Szingapúrban is, ahol jelentős számú indiai bevéndorló van, de szinte teljes egészében dél-indiaiak.

Továbbá a másik tényező a nyelvvesztés. Megesik az is, hogy valahová jelentős számban vándoroltak be indo-árja nyelvűek, de az idők során nyelvileg asszimilálódtak. S itt nem csak a magyar anyanyelvű cigányokra kell gondolni, hanem ennek drasztikus példája Mauritius, ahol ma a lakoság 70 %-a indiai, de alig 5 % őrzi ősei nyelvét, a nagy többség nyelvileg asszimilálódott. De ugyanez igaz Trinidad-Tobagóra és Guayanára is, ahol jelentős az indiai származású lakosság, viszont csak kis részük beszéli már ősei nyelvét.

De maradjunk a nyelveknél, íme azok az indo-árja nyelvek, melyeket anyanyelvként több ember beszéli, mint a magyart:

• hindi - 528 millió,
• bengáli - 230 millió,
• pandzsábi - 125 millió,
• marathi - 83 millió,
• urdu - 69 millió,
• gudzsaráti - 56 millió,
• radzsasztáni - 50 millió,
• odia - 35 millió,
• maithili - 34 millió,
• szindhi - 38 millió,
• nepáli - 30 millió,
• szingaléz - 17 millió,
• asszámi - 15 millió.

Ami engem leginkább érdekelt, az a kölcsönös érthetőség foka az ág nyelvei között, íme az adatok:

• 95 % feletti kölcsönös érthetőség: hindi-urdu (kb. mint a szerb és a horvát viszonya),
• 75 % körüli kölcsönös érthetőség: bengáli-asszámi (kb. mint a cseh és a lengyel, vagy az orosz és az ukrán viszonya),
• 50 % körüli kölcsönös érthetőség: hindi-pandzsábi-gudzsarati-radzsasztáni-nepáli-szindhi (kb. mint az olasz és a spanyol viszonya),
• 25 % körüli kölcsönos érthetőség: hindi-bengáli, hindi-marathi, bengáli-maithili-odia-szingaléz (kb. mint a lengyel-orosz vagy a román-spanyol viszonya).

Ami az olvasást illeti, az írásrendszerek különbözősége vagy hasonlósága fontos tényező:

• a hindi, a radzsasztáni, a marathi, a maithili, a nepáli ugyanazt az írást (devanagari) használja,
• a bengáli és az asszámi ugyanazt az írást használja, ez hasonlít a devanagarira,
• a pendzsábinak saját írása van, a devanagari íráshoz hasonlít,
• a gudzsarátinak saját írása van, a devanagarihoz hasonló, bár távolabbi az eddigiekhez képest,
• még távolabbi az odia és a szingaléz írás,
• az urdu és a szindhi az arab írást használja.

Az előbbi 3 közti a hasonlóság kb. mint a latin-cirill-görög betűk között, az negyedik és ötödik hozzájuk képest kb. mint az örmény vagy a grúz írás. Ezek mindegyike abugida típusú írás, azaz balról jobbra írandó, minden mássalhangzónak van saját jele, a magánhangzók jelölése szintén kötelező, azonban nem külön betűkkel, hanem ez különböző mellékjelekkel történik. Példának India neve hindiül (Bhárát), ez leírva:

भारत

• भा – bh betű á magánhangzóval, ejtése: “bhá” (alapállásban minden mássalhangzó “á” hanggal együtt értendő, külön mellékjel jelzi, ha nincs “á”)
• र – r/rá betű – nincs mellékjele, így ejtése: “rá”
• त – t/tá betű – nincs mellékjele, mert a szó végén eleve eltűnik az “á”, azaz nem kell jelölni, így ejtése: “t”

Ugyanaz a szó bengáli, pandzsábi, gudzsaráti, odia, szingaléz írással:

ভারত

ਭਾਰਤ

ભારત

ଭାରତ

භාරත

Számomra az igazán megdöbbentő, hogy ezeket a nyelveket alig használják a családi és kulturális életen kívül. Pl. még a legnagyobb nyelv, a hindi internetes használata is kisebb, mint a magyaré, pedig a magyar anyanyelvi beszélőinek száma kb. 40-szer kisebb. Ennek oka az, hogy az internet amolyan "magasabb szintű" dolognak számít a térségben, márpedig az ilyen magasabb ügyeket angolul szokás intézni. A logika a régióban: felesleges a helyi nyelveken tartalmat csinálni, mert aki netezik, az nem él mélyszegénységben, iskolázott valamennyire, tehát eleve tud angolul.

Indiában jelenleg anyagi okokból a lakosság alig 40 %-a netezik (Magyarországon ez 90 %). A hozzáférés árának esése, a kormányzat reményei szerint, oda fog vezetni, hogy a szegényebbek is elkezdenek netezni, ami aztán ki fogja kényszeríteni a helyi nyelvek magasabb jelenlétét is.

Egy kis saját gyűjtés 18 éven aluli, magyar anyanyelvű fiatalok nyelvhasználatából. A bölcsész lélek sose alszik, szóval az ember az egyébként dögunalmas munkája során is rácsodálkozik dolgokra bölcsész szemmel. Hozzáteszem: mivel én magam másfél nemzedékkel idősebb vagyok a célkorosztálynál, valószínűleg olyasmire is rácsodálkozom, amire nem kellene. Én magam teljesértékű és nem felsőfokú magyar diákközösségben kizárólag 7 éven keresztül léteztem, 1973-1980 között. Csak olyan szavakat vettem bele listámban, melyek minimum enyhe meglepetést okoztak számomra. Most 12 szót említenék.

Bekövet - követni kezd közösségi hálózaton (a szó eredetileg is létezett "valakit bekísér" értelemben)

Crush - angolul "szerelem", magyarul mint "akibe szerelmes vagyok" értelemben, kevesebb mint a "párom", sőt kevesebb a "szerelmem" kifejezésnél, mivel nem feltétele a kölcsönösség, a crushom lehet akár valamilyen híres ember is, az én időmben azt mondtuk volna: "akibe bele vagyok esve"

Doga - iskolai dolgozat, ez egy érdekes szó, mert az én szüleim, a mai 70 év felettiek diáknyelvében masszívan jelen volt, majd a következő nemzedékben csökkent népszerűsége, de úgy látszik a mai diákok ismét nagyon használják

Duettezik - videóra videóval válaszol, párhuzamos módon

Élő - valós életben, azaz nem a neten, ez az angol IRL sajátos, új fordítása, a mi időnkben az "élő" csak élő adást jelentett

Flat - ezt úgy mondták volna a mi időnkben, hogy "deszka", jelentése: kismellű nő/lány

Fákboj - olyan fiú, aki csak a szex miatt ismerkedik lányokkal

Komi - nem, nem kommunista, hanem komment

Offol - nem követ vissza, ennek a korábbi nemzedékben a jelentése még "eltér a témától" volt

Outfit - öltözék

Rankol - sorrendbe rendez, rendszerint tizes listát készít, lásd "tíz kedvenc zeneszámom"

Szívez - ugyanaz, mint az idősebb nemzedéknél a "lájkol", eredete: egyes közösségi hálózatokon a szív jelre kattintás jelenti a tetszést

Amikor ezt írom, még nincs eredménye az amerikai elnökválasztásnak. (S amikor a cikk látható lesz csütörtök hajnalban, szinte biztosan akkor se lesz.)

A fő tényleges eredmény: a liberális médiák és közvéleménykutatások bukása. Ugyanis ezek földcsuszamlásszerű Biden győzelmet jósoltak. Pedig egy dolog biztos: esélyes, hogy nyer Trump, s ha veszít is, Biden győzelme rendkívül szoros lesz. A cikk írásakor a legvalószínűbb jósolható végeredmény 270:268 Biden javára, ami persze semmilyen kapcsolatban sincs a jóslattal.

A hivatalos magyarázat a bukásra: a megkérdezettek hazudnak a közvéleménykutatóknak, azt mondják, Bidenre szavaznak, majd Trumpra szavaznak.

Dehát miért teszik ezt? Hiszen a legamerikaellenesebb ember se állítja, hogy Amerikában az állam korlátozná a szólásszabadságot, hogy cenzúra lenne, valójában ott még a Nyugat-Európában bevett korlátozások sincsenek, azaz lehet "gyűlölködni" is szabadon. Ráadásul, furcsa lenne, ha pont a hatalmon lévő kormányzat melletti kiállást szankcionálná a hatalom.

A válasz persze az: mert Amerikában tökéletes liberális demokrácia van, azaz az állam hatalma korlátozott, helyette magánérdekek dominálnak. S így az állam által gyakorolt cenzúra helyett a magánérdekek vezérelte cenzúra a lényeg.

Leegyszerűsítve: hiába nem gátolja, sőt minden erővel segíti az állam, hogy elmondhassam szabadon a véleményemet, ha aztán emiatt kirúgnak a munkahelyemről a magáncégtől, ahol dolgozom, vagy - ha magam is vállalkozó vagyok - bojkott indul a cégem ellen, s mindkét esetben egzisztenciális válságba kerülök, hiszen nagyon-nagyon vékony az a réteg, melynek olyan kiemelt az anyagi helyzete, hogy sérthetetlen lenne egzisztenciálisan. Az átlag amerikai állampolgár vagyona 700 ezer dollár - ennek eloszlása persze erősen egyenetlen, valójában a lakosság felének a vagyona nulla alatt van, de ezt most ne vegyük figyelembe -, ami nem az az összeg, melyből meg lehetne élni, ha az ember rendszeres bevétel nélkül marad.

S hogyan reagál az amerikai kisember? Mivel tudja mi az elvárás, azt szóban teljesíti. Az elvárást pedig könnyű tudni: az amerikai médiák 90 %-a liberális, s nap mint nap harsogják, hogy egyrészt vannak a szabad, szép, okos, művelt, felvilágosult emberek, másrészt pedig a bunkó, elmaradott, ostoba, csúnya gyűlölködők. Vannak a jók és a rosszak. Most mondd meg, te a jók vagy a rosszak mellett állsz?

Annak idején, 40+ éve, volt egy orosz vicc:

• Mi a demokratikus centralizmus?
• Amikor egyenként mindenki ellenez valamit, de együttesen mégis támogatják.

Valahogy illik ez a mára is.

Olyan ország bőven van, ahol a hivatalos nyelv nem anyanyelve a lakosság többségének. Ennek oka jellemzően az, hogy az adott ország lakossága soknemzetiségű, s a legnagyobb helyi nyelv kiválasztása hivatalos nyelvnek nem lenne a másnyelvűek tetszésére. Erre jó példa Nigéria. Az is megesik, hogy lenne abszolút többségi nyelv, de a máig él a gyarmati múlt, s a volt gyarmattartó nyelve számít máig az elit nyelvének. Erre drasztikus példa Burundi, ahol a lakosság majdnem 100 %-a egyetlen nemzetiséghez és nyelvhez tartozik, a tényleges hivatalos nyelv mégis a francia. Ezekről írtam már részletesebben.

A másik hasonlóan érdekes jelenség az idegen oktatási nyelv. Normál esetben minden országban az oktatás nyelve az illető ország hivatalos nyelve, ez alól csak nemzeti kisebbségek, bevándorló közösségek szoktak kivétel lenni. Persze a "nemzetközi iskola" mindenhol létező fogalom, de ez marginális jelenség.

Ellenben vannak országok, ahol tömeges jelenség, hogy a helyi oktatás nyelve nem a tanulók anyanyelve.

Afrikában - leszámítva az arab afrikai országokat- egyértelműen az a modell, hogy a volt gyarmattartó nyelvén zajlik az iskolai oktatás minden szinten, kivételt csak az alsó tagozat jelent, ahol megjelenhetnek helyi nyelvek is. A legdrasztikusabb példa Etiópia, mely sose volt angol gyarmat, ennek ellenére a közép- ás felsőoktatás nyelve az angol.

Ázsiában vannak nemzetállamot építő országok, ahol tudatosan szorítják ki a volt gyarmattartó nyelvét. Erre jó példa Malájzia és Pakisztán, ahol szisztmatikusan meg lett semmisítve az angol nyelvű oktatás, visszaszorítva azt a magániskolákba. A nemzetállamépítés másik példája Indonézia, ahol lakosság alig 17 %-ának ananyelve, az indonéz az oktatási nyelv gyakorlatilag a teljes oktatási rendszerben.

Persze olyan országok is vannak, ahol eleve sose volt szerepe az idegennyelvá oktatásnak, lásd Japán, Korea, Laosz, Thaiföld, Vietnám.

Az ellenpélda azok az országok, ahol tudatosan idegennyelvű oktatás van divatban. A Fülöp-szigetelen és Szingapúrban gyakorlatilag a teljes oktatási rendszer angolnyelvű.

Drasztikus eset India, ahol a helyi nyelvek szerepe marginális az alapfokú oktatáson kívül. A világ 10 legnagyobb nyelve közül 4 indiai, ennek ellenére ezek a nyelvek máig alárendelt szerepet játszanak a közép- és felsőfokú oktatásban.

Sokan azt gondolják, mi a gond azzal, hogy a diákok idegen nyelven tanulnak, azonban a kutatások sok problámára mutatnak rá:

• az idegen nyelven tanuló diák mindig alulteljesít az anyanyelvén tanuló diákhoz képest,
• az idegennyelvű oktatás nem idegennyelvű általános környezetben oda vezet, hogy a tanulók szép passzív tudást fejlesztenek ki az adott idegen nyelven, de aktív nyelvtudásuk jelentősen alacsonyabb marad,
• hatalmas társadalmi különbségek alakulnak ki az idegen nyelven tanulók és mindenki más között, Indiában pl. aki nem tud angolul, az előtt a felsőoktatás gyakorlatilag el van zárva,

Hasonló jelenség van a volt szovjet Közép-Ázsiában is, csak ott az orosz játssza az angol szerepét.

A ballib agytröszt holdudvara hunvejbin* tagozatának egyik "remek" ötlete, hogy nem lehet Orbánt leváltani, ezért a jogállamiság ideiglenes félretétele szükséges.

Ezen elmélet klasszikus megfogalmazása még 2016-ból származik, Elek Ignác ballib természettudós tollából. Cikkjének alaplogikáját hagyjuk, az ugyanis nyilvánvaló ökörség - mármint az, hogy a politikai rendszer olyan, mint a Gödel-tétel -, nézzük csak a tényszerűséget és a belső koherenciát.

Tényszerűen az állítás nem igaz. Orbán bármikor leváltható ugyanis, ehhez egyetlen dolog szükséges: valamelyik ellenzéki pártnak több szavazatot kell szereznie, mint a Fidesznek. A magyar választási jog nem tartalmaz egyetlen elemet se, mely a Fidesznek valamiféle mágikus módon hatalmat adna. Továbbá, a magyar alkotmányos rend is szabadon megváltoztatható, elegendő hozzá kétharmados parlamenti többség, s semmilyen korlátai nincsenek az alkotmányozásnak, - ellentétben pl. a német joggal - a magyar jogban ismeretlen az alkotmányellenes alkotmányozás fogalma, de ismeretlen benne a "megváltoztathatatlan jogelv" fogalma is, ami pl. létezik az olasz alkotmányjogban. (Németországban nem lehetséges olyan alkotmányozás, mely ellentmond a jelenlegi alkotmány szellemének, a német alkotmánybíróság jogosult megsemmisíteni minden ilyen alkotmányozást. Olaszországban pedig a köztársasági államforma örökös érvényű, az nem változtatható meg soha.)

Hogy nehéz feladat ez? Nyilván nehéz, hiszen mindig nehéz egy népszerű pártot leváltani, ehhez meg kell ugyanis győzni a többséget, hogy az illető párt hatalmánál van jobb alternatíva.

De ha a nehézség indok lenne a törvényes keretek felrúgására, akkor ezentúl mindent szabad, pl. az ellenzék győzelme után ugyanaz simán megtehető velük szemben is.

Külön vicces elem, hogy akik most a törvényes keretek mellőzését akarják, azok 30 éve foggal-körömmel ragaszkodtak, hogy a kádári törvényesség legyen az utolsó betűig betartva a rendszerváltáskor.

Egyébként én nem állítom, hogy valami elképzelhetetlen szörnyűség lenne a törvényen kívüli rendszerváltozás, ez sokszor megesett már a magyar történelemben (a legutoljára 1944-1945-ben). A nép a felső szuverén, s joga van újra kezdeni a politikai rendszert. De ehhez hatalmas többség kell vagy külső erőszak (ez volt 1944-1945 oka, a szovjet megszállás). Ha viszont ma Magyarországon létezne ilyen hatalmas többség, mire fel az egész törvényenkívüliség? Hiszen ha ekkora támogatottsága lenne egy ilyen fordulatnak, akkor az ellenzék simán nyerni tudna törvényesen is?

S konceptuálisan is önromboló az elmélet. Hiszen a szerző gyakorlatilag elismeri, a liberális demokrácia hibás rendszer, hiszen az képtelen önmagát biztosítani külső eszközök nélkül.

• hunvejbin - kínaiul hóng wèibīng (ejtése kb. hun vejbin) - diákokból álló kínai mozgalom a kulturális forradalom alatt, a legfelsőbb pártvezetés irányítása alatt, célja egy második "forradalom" véghezvitele volt az elpolgárosodott kínai kommunista bürokrácia ellen, a mozgalom tagjainak fanatizmusa nem ismert határokat

Az ember haladásának sebessége hosszú távon mérve 5 km/h. Amikor meg lettek szelídítve az első hordásra alkalmas állatok - tehén, ló, teve -, majd a kerék fel lett találva kb. 5000 éve, ez a sebesség felment 15-30 km/h-ra. Természetesen mindez csak sík, akadálymentes területen.

A kedvenc példám Budapest és Szófia távolsága. Ez légvonalban kb. 630 km, de a lehető legegyenesebb közúton 780 km. Ez egyébként egy ősi útvonal: Szófiától egyenesen nyugatra Nišig, majd onnan északra Belgrádig, majd onnan tovább az ókori Via Militaris része (mai nevén E80-as út), majd onnan bb Szávaszentdemeterig, majd a mai szerb-horvát és horvát-magyar határon át Budapestig (mai nevén E75-ös út) - ez utóbbi a Vajdaságban átment a Duna jobb oldalára, míg ma a főút a Duna bal oldalán halad végig szerb, majd magyar területen, kihagyva Horvátországot (ennek oka, hogy a római időkben a Duna-Tisza köze nem volt a Birodalom része).

A legolcsóbb közlekedési módon, azaz gyalog ennek az útnak a megtétele 3 hétbe telik. Az iparosítás előtti korban a leggyorsabb lovas futároknak kb. 2 napba tellett, egy átlagembernek pedig ez 10 nap volt. Ma az út megtétele - levonva a határokon való várakozásokat - busszal kb. 8 óra, kocsival 6 óra, azóta hogy az út 90+ %-a autópálya, jelenleg 50 km-es szakasz nem autópálya csak, ez is épülőben van, 2023-ra várható a teljes befejezése. Persze a leggyorsabb a repülő, ezzel 55-60 perc az út jellemzően. Az arány a sebességben az őskor, a középkor, s a mai kor között kb. 500-250-1.

Ma az egész Naprendszer átszeléséhez a jelenleg létező leggyorsabb űrhajóval 19 év szükséges

Na most, ha ezt vesszük "őskornak", akkor a hozzá képest "mai kor" sebessége azt jelentené, hogy a Naprendszer átszelhető lenne 2 hét alatt. Hatalmas sebességnek tűnik, de a valóságban ez azt jelentené, hogy a legközelebbi csillag eléréséhez 33 év kellene.

Azt hiszem, ezzel sikerült érzékeltetnem hogy a távolságban elért hatalmas, 500-szoros sebességnövekedés nulla közeli eredményt jelentene a csillagok közti utazásban, hiszen nem valószínű, hogy bárki is akarna 33 évig utazni a legközelebbi csillagig.

Az űr mérete egyszerűen olyan nagy, hogy az emberiség utóbbi 10 ezer év alatt elért műszaki fejlődéséhez hasonló szint megismétlése se hozna minket közelebb a célhoz. Egyszerűen nem lenne elegendő egy olyan forradalmian új eszköz kitalálása, mint ami a repülőgép volt a gyalogláshoz képest.

Amikor 30 éves voltam, még azon gondolkodtam, milyen jó lenne profi politikusnak lenni. 2 év kellett, hogy erről végleg lemondjak, s örüljek, hogy nem indultam el ezen az úton.

Két okot láttam arra, hogy miért nem jó politikusnak lenni: egy kisebb és egy nagyobb okot.

A kisebb ok, hogy nemigen van olyan párt, mellyel az ember 100 %-ban egyetért, így ha egy adott párt politikusa vagyok, kénytelen leszek időnként olyan álláspontot is védeni, mellyel nem értek egyet. De ez a kisebb baj, hiszen végülis ha egy adott párttal nagyrészben egyetértek, elfogadható értelmes kompromisszunként, hogy a kisebb részt jelentő nem egyetértés esetében idegen álláspontot védek. Amíg a nagyobb résszel egyetértek, ez nem is gerinctelen viselkedés.

A nagyobb baj viszont áthidalhatatlan. A profi politikusság egy szakma, s aki belekezd, az benne ragad. Vagy ha kikerül belőle, iszonyúan nehéz helyzetbe kerül. Nagyon-nagyon magasrangú politikusnak kell lenni ahhoz, hogy ez ne így legyen, egy volt magasrangú politikus mindig kap állásajánlatot, megélhetést. De egy kis jelentőségű politikus senkit se érdekel, amikor már nem politikus.

Persze, a hivatalos szöveg az, hogy a volt politikus "visszamegy civil szakmájába", csakhát a valóság nagyon más. Ez a civil szakma a legtöbb esetben olyasmi, amibe nem lehet visszamenni, s ha elméletileg lehetséges is, iszonyúan nehéz, hiszen a politikusi évek alatt az ember kiesik a gyakorlatból, elveszti korábbi kapcsolatait.

Az átlagos politikus így aztán kényszerhelyzetbe kerül. Mindent meg kell tennie, hogy megmaradjon politikusnak, mert ez immár megélhetési kényszerré válik. Kénytelen a végén immár a szimpla megélhetése miatt bármit elfogadni, amit pártja éppen állít.

A magam ellensége lennék, hogy ilyen helyzetbe hozzam saját magamat? Természetesen nem.

Erre 1999-ben jöttem rá. S azóta szánalommal nézem azokat a politikusokat, akik láthatóan szenvednek, amikor megélhetési kényszerből marhaságokat beszélnek.

Július elejeta tüntetéssorozat zajlik Bulgáriában, ma már ez csak Szófia központját jelenti, de minden este 19-22 között máig meg van rendezve egy-egy tüntetés. A témáról már írtam. Jelenleg a minden esti tüntetés azt jelenti: összegyűlik átlag 150-200 ember, akik meghallgatnak pár dögunalmas beszédet, majd elsétálgatnak kb. fél km-t, majd szétszélednek, néha útközben megdobálva élelmiszerrel középületeket.

A bolgár kormányzat taktikája bejött: hagyni kell a tüntetéseket, akár még törvénysértések esetében se kell bevatkozni (eddig csak tényleg durva esetekben avatkozott be a rendőrség), aminek eredménye az, hogy az egész nevetségessé teszi magát, majd lelohad a tüntetési kedv.

Bár hivatalosan minden nap van tüntetés, azaz folytatódik az akció, ma már csak arról van szó, hogy a szervezők nem tudják hogyan lehetne teljes arcvesztés nélkül beszüntetni az egészet. Valószínűleg arra várnak, hogy a kormányzat tiltsa be a koronavírusra hivatkozva a gyülekezéseket, de a kormányzat meg nem hülye: direkt nem tilt be semmit, hivatalosan szabad tünteni, csak a távolságtartást kell betartani (azt persze senki se tartja be, de a hatóság nem is ellenőrzi).

De érdekes hogy mi is a kudarc oka. Öt okot lehet megemlíteni.

1. Egyrészt - mint a tüntetésológia mondja - nem volt meg a kritikus tömeg, a csúcson se gyűlt össze elegendő ember.

2. Másrészt, a szervezők nem tudtak egyensúlyt teremteni a békés-erőszakos tengelyen. Hiszen, egyszerre két szempont is fontos: ne legyenek erőszakos tüntetők (ezt a hatalom könnyedén ki tudná használni), de mégis legyen határozottság. Itt a szervezők az enyhe erőszakot is azonnal kizárták, aminek azonban az eredménye, hogy a határozottabb tüntetők többé nem azonosultak a tüntetéssel. Ez ismert a magyar tüntetésekből is, amikor minden ballib tüntetés után a ballib kommentelők szidják a legjobban a tüntetést "többet nem megyek, nem akarok megint egyórás zenés városnézésben részt venni" stílusban. Az élelmiszerrel való dobálózásban kimerülő radikalizmust pedig a legtöbben egyrészt infantilisnak, másrészt gusztustalannak tartják.

3. A szervezők elhatárodtak azoktól a pártoktól, melyek támogatták őket valamilyen szinten. Viszont saját pártot se hoztak létre. Így amint a tüntetések létszáma lecsökkent, az addig meglévő külső tűmogatás teljesen meg is szűnt, hiszen minden párt önérdeke, hogy egy nevetségessé vált akcióval ne kötödjön össze a neve.

4. A háromtagú szervezői vezérkar elvesztette a kapcsolatot valósággal. Amikor ez ember a saját híveivel veszi körbe magát, s minden ellenvéleményt ellenséges akciónak mond, eljön az a pillanat, hogy csak a számára pozitív véleményekről értesül, s ezekről azt hiszi, ez a közhangulat. Pedig ezt még a kommunista diktatúrák is tudták: besúgói hálózatokat tartottak fenn, mely aztán jelentéseket készített a tényleges közhangulatról, hiszen ha a vezetés nem tudja mi a valós helyzet, kormányozni se képes.

5. S persze a legfontosabb: pozitív konkrét célok hiánya. Az nem elegendő cél ugyanis, hogy valaki mondjon le, se az, hogy ne legyen korrupció.

Én egyébként személyesen örülök a tüntetés elbukásának.

Megnéztem A nagy hekk című filmet. S a véleményekból úgy látom, az emberek nagy része félreértette az egészet.

A fő tévedés szerintem az, hogy ezt az egész ügyet valamiféle választási csalásnak hiszik. Pedig egyáltalán nem az, még a legtágabb értelemben sem az, azaz még a "szavazatvásárlás" kategóriába se fér bele.

Miről is van szó? A filmben említett cég, a Cambridge Analytica rádöbbent, a célzott kereskedelmi reklám kiválóan alkalmazható politkai kampányokra is, majd ennek kidolgozta a részletes módszertanát.

A közhiEdelemmel ellentétben a reklám célja nem az, hogy egy adott termék vagy szolgáltatás általánosan népszerű legyen, ez ugyanis képtelenség: aki pl. utál sportolni, az akkor se fog, ha nagyon reklámozzák neki.

A hagyományos reklám még az volt, hogy az átlagembert, esetleg nagy célcsoportokat vettek alapul. Az internet eljövetelével és tömegessé válásával azonban lehetőség nyílt egy sokkal kifinomultabb reklámtechnikára is. Hiszen hatalmas pénzkidobás olyanoknak reklámozni valamit, akiket az adott dolog egyáltalán nem érdekel - lásd a fenti példát -, miközben ezt a pénzt fel lehetne használni a potenciálisan érdeklődők megnyerésére.

Pl. az én gépemen sose szoktam kapni reklámokat férfi divatról, nőiről viszont igen. S jogos ez: saját magamnak nem szoktam onlájn vásárolni, feleségemnek viszont igen.

Ahogy ez van a politikai kampányoknál is. Pénzkidobás törzsszavazókat győzködni: mert azok vagy eleve a mi törzsszavazóink, szóval kampány nélkül is úgyis ránk szavaznak, vagy az ellenfél törzsszavazói, ez esetben viszont úgyse szavaznak ránk. Viszont a sza vazók kb. fele-harmada nem meggyőződéses törzsszavazó, sőt egyáltalán nem az, hanem szimpla semleges szavazó.

Az amerikai választási rendszer különösen alkalmas terep erre. Miért? Mert minél aránytalanabb, minél inkább egyéni választókerületi alapú egy választási rendszer, annál könnyebb a feladat. S különösen ilyen az amerikai elnökválasztás rendszere, ahol a szavazók szavazata nem országosan számít, hanem államonként. Az USA-ban a leadott szavazatok valójában 538 elektori szavazatra számítódnak át, ezek feloszlása pedig teljesen aránytalan: aki egy adott államban többséget szerez, az az adott állam összes elektori szavazatát megkapja, míg a többi jelölt ugyanonnan 0 elektori szavazatot kap. Pl. 2016-ban a legnagyobb államban, Kaliforniában Clinton 62 %-ot kapott, Trump 32 %-ot, az eredmény: Clinton kapott 55 elektori szavazatot, Trump pedig 0-t. Ez a rendszer van az USA 51 területi egységéből 49-ben (48 állam + főváros), s csak 2 államban van arányosítás (Maine és Nebraska), de ez a 2 állam összesen 9 elektori szavazat, azaz nincs különösebb jelentősége.

Tehát a feladat: nem kell abban az államban komolyan kampányolni, ahol úgyis az ellenfél vezet fölényesen, ott se kell, ahol mi vezetünk fölényesen. Pl. a nagy államok közül Kalifornia, Maryland, Massachusetts, New Jersey, New York erősen demokrata párti, míg Alaska, Indiana, MIssiouri, Tenessee, Texas erősen republikánus párti. Szinte mindenhol máshol viszont dupla erőfeszítéssel kell kampányolni.

Továbbá, ezekben az államokban se kell kampányolni a törzsszavazók között. Amerikában van 250 millió szavazó, ezek fele sose szavaz, marad 125 millió ember. Ebből 40 millió él olyan államokban, melyekben érdemes plusz erőfeszítéssel kampányolni, hiszen nincs egyik pártnak se egyértelmű többsége. Ezek közül 20-25 millió törzszavazó. Marad tehát 15-20 millió em ber, s csakis velük kell foglalkozni. Mennyivel olcsóbb és hatékonyabb!

Eddig világos, ezt eddig is tudta mindenki. De honnan tudható konkrétan kik ezek az emberek? Nos, itt jön képbe a Facebook. Mivel az amerikai szavazók 88 %-a használja az internetet, s ezek 80 %-a Facebook-felhasználó, a Facebook-adatok segítségével elérhető az amerikaik 70 %-a! A feladat tehát: megvásárolni a Facebooktól a felhasználók adatait, ezek alapján a felhasználókat széles profilok szerint beosztani, majd már tudni fogjuk ki milyen politikai preferenciájú, ki ingadozó szavazó közülük. Ezt dolgozta ki a Cambridge Analytica. Majd pedig a gyakorlati alkalmazása mindennek: a meghatározott profilú embereknek olyan reklámok eljuttatása, melyek képések lesznek az ingadozó szavazók a megbízó érdekei szerinti irányba elmozdítani.

A valódi kérdés tehát nem a választások tisztasága, hiszen a tisztaság maradt. A valódi kérdés: az adatokhoz való hozzáférés, s legfőképpen azok felhasználása. Ha a felhasználói adatok felhasználása betiltásra kerülne, a Facebook és összes társa csődbe menne, hiszen éppen abból élnek meg, hogy célzott reklámokat helyeznek el. A kérdés ezek után: van-e bármi értelmes érv, mely szerint a kereskedelmi reklám rendben van, de a politikai meg tilos?

Ez egy eléggé új foglalkozás. Hivatalosan természetesen nem cenzornak hívják a cenzort, hanem moderátornak.

A különféle internetes médiák, elsősorban vitafórumok, közösségi hálók, hagyományos és netes médiák kommentrovatai, stb. idővel rájöttek:

• egyes olvasói/felhasználói közlések miatt büntetőjogi-polgárijogi felelősségük merülhet fel,
• egyes olvasói/felhasználói közlések rombolhatják hírnevüket,
• egyes olvasói/felhasználói közlések pénzügyi problémákat okozhatnak, lásd a hirdetők nem hirdetnek, ha bizonyos tartalmak mellett van a hirdetésük.

S mivel kiderült, a mesterséges intelligencia pont olyan, mint a gépi fordítás, azaz nem képes soha pontosságot adni, így szükséges lett fizetett moderátorok alkalmazása.

A magyar átlag jobboldali polgár azt hiszi, a cenzorok elsősorban politikai szerepet töltenek be. A valóságban a nem-politikai cenzúra a cenzorok munkájának 90+ %-át teszi ki. Íme pár példa olyan témákra, melyeket a különböző netes cégek cenzúrázni szoktak politikamentes alapon:

• pornográfia: nyilván a kifejezetten pornó honlapok ezt nem cenzúrázzák, de mindenki más jellemzően igen, s kiskorúakat szerepeltető pornót pedig a pornóoldalak is cenzúrázzák,
• erotika: itt a maximális engedékenységtől a maximális tiltásig minden előfordul, abszolút cégfüggő, van ahol a teljesen meztelen test is engedett, s van ahol, meztelen testet ábrázoló közismert festmény, szobor is tiltott,
• önromboló tevékenység: az öngyilkosság és az arra való felhívás mindenhol tilos, a sima önrombolásban jelentős eltérések vannak, van ahol egészen bizarr dolgok is engedettek, máshol meg még az idióta diéta tanácsok vagy a veszélyes autóvezetás ábrázolása is tilos,
• szerzői jog megsértése: nagy a különbség, Amerikában ez abszolút tabu, még közvetett utalások is tiltás alá esnek, míg pl. Oroszországban az ellenkező megoldás van divatban, csak akkor van tiltás, ha a szerzői jog tulajdonosa külön szól,
• hackerek: gyakorlatlag mindenki tiltja az adathalászat, jelszófeltörés, stb. bemutatását, népszerűsítését,
• valós személyek sérelme: személyes adatok, képek, stb. közlése nem jogosult személy által szinte mindenhol tilos, ahogy a fenyegetés, hitelrontás, gúnyolás is bárki ellen, aki nem közszereplő,
• prostitúció, kábítószerek, szerencsejátékok: mivel minden országban más-más a megengedett, az egyes honlapok döntenek, vagy a legszabadabb szabályozáshoz alkalmazkodnak vagy a legszigorúbbhoz,
• állatok elleni erőszak: az öncélú erőszak abszolút tiltott kategória, egyes honlapok kivételt tesznek a vallási és hagyományos célú állatöléssel és az étkezési céló állatöléssel, lásd állatáldozás vallási szertartáson, disznóvágás, vadászat, horgászás, vágóhíd,
• emberek elleni erőszak: a teljes tiltástól a teljes szabadságig minden megesik, van ahol még filmbeli bunyó is tilos, s van ahol halálos seb okozása pl. rendőrségi akció során is bemutatható.

De a legérdekesebb persze a maradék, a politikai kategória:

• terrorizmus: alapból tiltott mindenhol a terrorizmus népszerűsítése, de erős eltérés van abban, hogy melyik szervezet számít terroristának és melyik nem,
• politikai jellegű bűncselekmények: itt hatalmasak az eltérések, van ahol a békés zászlóégetés is tilos, s van ahol a tüntetések során tanúsított erőszak bemutatása is belefér,
• áltudomány: van ahol kereszteshadjárat folyik minden ellen, amit áltudománynak minősítenek, máshol mndent szabad, ami nem vezet kifejezetten önromboló tevékenységhez,
• radikalizmus: a lehető legtágabb kategória ez, van ahol mindent szabad, ami kifejezetten nem tilos, s van ahol a békés szeparatizmus is tiltott, ahogy van ahol egész szervezetek alapból tiltás alá esnek (lásd Mi Hazánk és Facebook),
• gyólöletbeszéd: mondanom sem kell, a lehető legvitatottabb kérdés éppen ez, van ahol egyes védett csoportok elleni bármilyen kritika már ennek számít, míg máshol csak a kifejezetten sértő stílusú, lealacsonyító álláspont kifejtése tiltott.

Ami sokakat érdekel: ki az úr a házban, az állam vagy a honlap? A magyar jobbos elképzeléssel ellentétben, a nagy internetes cégek nem akarják mindenáron az emberekre erőszakolni a liberális nézeteket. Pl. a nyugaton szivárványzászlót lengető, minden ellentétes álláspontot letiltó cégek (a legaktívabbak ebben a Facebook és a Twitter) simán letilják az enyhe szivárványpártiságot is akár, ha az pl. orosz vagy kínai nyelvű - ezt hivatalosan úgy szokták magyarázni, hogy "helyi hagyományok tiszteletben tartása".

Azt kell mondanom, két szempont van mindebben:

• pénzügyi: ha valami nagyon árt a reklámozásnak, akkor ez mindent felülír, a Google se akar kínai pénzeket veszteni, így simán letiltja pl. a kínai vagy tibeti nyelvű tibeti szeparatizmust,
• rossz hírnév: ha egy téma egy adott országban erősen negatív megítélés alá esik, akkor azt akkor is letiltja ott az adott cég, ha ugyanazt máshol kifejezetten támogatja.

Szóval mindezek miatt azt kell mondanom, a nagy netes cégek nem követnek tudatos befolyásolást, sokkal inkább alkalmazkodnak.

De miért nem érezhető ez a magyar nyelvű tartalmakban, merül fel a jogos kérdés? Miért van az, hogy a legaktívabb cenzoráló platformok erősen ballib irányúak: azaz a ballib tartalom jellemzően csak akkor kerül tiltás alá, ha az komoly erőszakot tartalmaz, míg az ellenkező tábor esetében a békés, civilizált ellenvélemény is szankciókat vált ki? A magyarázat egyszerűen az, hogy Magyarország túl kicsi piac, nem kezelik önállóan, hanem be van téve az általános "Európa" kategóriába, ahol a nyugati liberális fősodorhoz alkalmazkodás van előírva. Míg mondjuk Oroszország már nagy piac, külön szabályokkal. Kína pedig még nagyobb. Ez az oka annak, hogy ugyanaz a szöveg magyarul leírva tiltást eredményez, míg oroszul engedélyezettnek számít.

Megnéztem a Borat második részét, ill. nem az egészet, mert a film közepén elaludtam negyedórára az unalomtól. Ez eleve egy rossz jel humorosnak szánt filmnél.

Szóval a második rész az elsőnél is rosszabb. De az legalább még eredeti ötlet volt, míg ez a második rész folyamatos önismétlés.

Persze vannak vicces pillanatok most is - pl. hogy Kazahsztánban románul és bolgárul beszélnek -, de az egésznek egyszerűen se füle, se farka, s még is izzadságszagú.

A film mondanivaló nagyjából összefoglalható 3 pontban:

• a nyugati világon kívül butaság, nyomor, elmaradottság, hülyeség van lépten nyomon,
• még a nyugati világ is tele idiótákkal,
• minden a zsidók körül forog: a világ vagy nyíltan antiszemita vagy rejtve.

Az egész Borat-jelenség egyetlen maradandó eleme a kazah álhimnusz, ez tényleg egy zseniális alkotás, kiváló paródia, valóban jól jellemzi a friss államiság erőszakosan modernista nemzeti büszkeségét.

Pár napja téma volt Dúró Dóra öltözkodése, ennek kapcsán érdemes ezt a témát elővenni.

Alapvetően - leegyszerűsítve - 5 öltözködési normarendszer ismeretes az európai civilizációban:

• ünnepélyes: ez ma már kihalóban van, csak kiemelt fogadásokon és eseményeken jellemző, s már ott se kötelező, férfiaknál ez a frakk, csokornyakkendő, s ezek verziói, nőknél az estélyi rujha,
• üzleti: ez férfiaknál a szövetnadrág, hosszúujjú ing, zakó, nyakkendő, bőrcipő kombináció, nőknél jóval nagyobb a mozgástér, lehet kosztümtől ruháig, szövetnadrág vagy szoknya blúzzal,
• üzleti-hétköznapi: ez az üzleti enyhébb verziója, férfiaknál a fő eltérés a nyakkendő elhagyása, nőknél a nadrág vagy szoknya lehet színesebb, nem csak szövetből (pl. bőr is), lehet pulóver, lehet testhezállóbb, lehet cicanadrág is feneket takaró felsővel,
• hétköznapi: a férfiaknál ez a zakó elhagyása, s hosszúujjú ing helyett akár rövidujjú, sőt egyszínű póló, pólóing vagy pulóver, a nőknél lehet gyakorlatilag bármi a kifejezett strandöltözéken kívül,
• sportos: ez gyakorlatilag a rövidnadrág férfiaknál és a színes, tarka póló, valamint ezek társai, a nőknél hasonlók, plusz egyes, testet túlságosan kiemelő ruhák, pl. cicanadrág rövid felsővel.

Manapság a politikai életben az üzleti és az üzleti-hétköznapi stílus a bevett. A férfiak mozgástere kisebb, mint a nőké, a nőpolitikusok esetében a hétköznapi stílus is elfogadottnak számít.

Ami a konkrét esetet, Dúró Dórát illeti, kifejezetten az üzleti-hétköznapi stílust képviseli, néha a hétköznapi stílus elemeivel. Ami pozitívum. Negatív jelenségként pedig Kunhalmi Ágnest említeném, a szigorú ragaszkodásával az üzleti stílushoz, amivel mintha direkt le akarná rontani saját pozitív kinézetét.

Ami vicces, a homokos "szakértő" mit mondott volna Dóráról, ha ballib lenne? Valószínűleg megdicsérte volna, mert "fiatalos". De ez már más téma.

Még a témához: Latin-Amerikában létezik az európai eredetű üzleti stílus elleni tiltakozásként létrejött saját üzleti-hétköznapi divat. Lényege: a nyakkendő és a zakó bojkottja. E kettő helyett egy guayabera nevű ruhadarabot hord sok férfi, mely egy hosszú, hímzett, jellemzőe fehér vagy bézs színű ing, melyet nadrágon kívül kell hordani, begombolatlanul hagyva a felső 2-3 gombot.

A ballib narratíva szerint a cigányok szavazatát megveszik krumpliért. Így ez választási csalás.

A kérdés itt az, milyen az "igazi" szavazat, azaz milyen az a szavazat, melyet nem vettek meg.

Persze, eleve nem lehet a szó szoros értelmében megvételről beszélni, hiszen a vevő nem képes ellenőrizni, az eladó képes őt könnyedén becsapni. De most hagyjuk ezt az "apróságot".

Szóval kérdésem az: nem szavazatvásárlás eleve minden szavazás? Hiszen miért is szavaz egy szavazó egy adott pártra? Alapvetően a jellemző okok:

• elégedett az illető párt eddigi teljesítményével,
• elégedetlen az illető párt eddigi teljesítményével, de a fő ellenfelével még elégedetlenebb,
• nem ismeri az illető párt tevékenységet (mert pl. még sosem kormányzott), de hiszi, hogy azképes lesz másoknál jobb teljesítményre,
• tetszik neki az illető párt vezetője, más személyisége, helyi jelöltje.

Ettől eltérő motiváció nemigen van, s ha mégis, csakis szűk értelmiségi körökben: nem hiszi, hogy az illető párt jobban fog kormányozni, de ideológiai alapon kiáll mellette. De még ez is megvétel, ha nem is anyagi, hanem szellemi alapon.

Továbbá, a demokrácia fő logikája állítólag éppen az, hogy a szavazópolgár arra szavaz, aki szerinte képes a társadalomnak jobb feltételeket adni. Ez eleve nem megvétel?

A népszerű argentín sómen, napjaink félkezes borgiája, aki jelenleg másodállásban az Antikrisztus elsőszámú csicskása, míg főállásban vatikáni terminátor ismét csepegtetett egy újabb adagot eretnekségéből. Krisztus eme celeb ellensége azt találta mondani egy filmben a homoszexuálisokról hogy "Szükség van számukra élettársi kapcsolatot biztosító törvényre. Ők is Isten gyermekei, joguk van családhoz. Senkit sem szabad kidobni családjából emiatt sem lehetlenné tenni életét.".

Többszörösen aljas mondás.

Egyrészt durva érvelési hiba, mert abból, hogy valaki Isten gyermeke, nem következik, hogy joga lenne valami másra is. Lásd, mindenki Isten gyermeke, tehát mindenkinek joga van mindenhez, ugye nem?

Másrészt, ha van egy negatívum, akkor a helyes magatartás az adott negatívum megszüntetéséért dolgozni, nem a lehető legjobb feltételek megteremtése a negatívum kényelmes fennmaradásáért.

Persze erre azt lehet mondani, miért is lenne negatívum a homoszexualitás? Igen, ez mondható, értékválasztás kérdése, hogy valaki a homoszexet negatívnak vagy nem-negatívnak tekinti. A gond viszont az, hogy a kereszténység negatívumnak tekinti a homoszexualitást, így nem lehet valaki egyszerre keresztény és a homoszex híve, a kettő nem egyeztethető össze. Persze vitázni lehet, de ezen változtatni nem, ahogy arról is nyitható vita, hogy jó dolog-e nem enni húst vagy nem, de egy valami vitathatatlan: a vegatarianizmus és a húsévés egyszerre nem gyakorolható.

A konkrét esetben a lényeg: ez a római pápa nem csak nem keresztény, de a kereszténység aktív ellensége.